Tandori Dezső Vissza a sírból (Friss földszagok) 9-637853-77-4 244 Ab Ovo Budapest 1999 Szurcsik József 5-227 tagelés kész
Tandori Dezső
Vissza a sírból
(Friss földszagok)
Vissza a sírból
(Friss földszagok)
3 4
Csatavesztés a földeken.
Honfoglalás a levegőben.
Madarak, nap és megint madarak.
Estére mi marad belőlem?
Estére csak a lámpasor,
a sárga vályogfal ragyog,
s a kert alól, a fákon át,
mint gyertyasor, az ablakok;
hol én is laktam, s nem lakom,
a ház, hol éltem és nem élek,
a tető, amely betakart.
Istenem, betakartál régen.

Pilinszky János: Van Gogh imája

5 6
Első rész
„A tévében látom, egy madár üldöz és megsebez egy nőt”
(én akkor még megúsztam)Furcsa cím, de hát ez.
Egy 66/1 v. 100/1 esély (hogy egy ilyen könyv első részének épp ez a címe).
(Utóirat)

Szerző elnézést kér alkalmasinti önismétlésekért. De az volt a szándék, hogy a két könyvet (Nem lóverseny!, ill. Vissza a sírból) netán egymástól függetlenül „fogyasztani próbáló” Kegyes némely dolgokhoz a másik örökbecsű munka ismerete nélkül is hozzájuthasson. Vagy mert valami végig csípi a csőrt… vagy épp az ügy taposómalom (szép öröklét?) jellegét is kiemeli.

7 8

Az előbb láttam a hölgyet üldöző és megsebző madarat. De a tárgyra:

Az előző kötet tartalmából
(Nem lóverseny!):

Faust, az Örök Ember, történetesen e könyvek szerzője (Tandori Dezső, „aki nem hord álarcot”, Blikk, a napilap), a dolgozószobája melletti szobában ül, dolgozószobáját madarai foglalták el, eleinte szerelmetes Szpérójával osztozott még e lakhelyiségen, ám ahogy Samuék, Tóniék stb. jöttek, kiszorult. Madarait vállalva kiszorult kissé a saját életéből is: sorsának állítólagos jobbrafordulását (ennek lehetőségét: külföldi ösztöndíjak, jeles nemzetközi pályafutás etc.) rendre elutasította. Vecsésig, Gödig sem utazott, itt élt Pesten (Budán). 1988-ban ráadásul a Királynő (Szpéró, veréb tojó) is meghalt, utolsó üzenete azonban az volt: olyan nagy baloldali te úgy se voltál soha, kezdj utazgatni egy royalista országban (na ja, ahogy az az), menj Londonba, ahová miattam úgyse mentél.

Ekkor még nem jöttek be a lovak, Szerző élete a 80-as években sok szempontból eleve zűrösre fordult, otthoni életét végső soron mégsem rendítették meg e dolgok, feleségével rendesen (rendületlenül) kitartottak egymás és madaraik, no meg a Nagy Játékszenvedély, a kétszer húsz klubos, kétligás Koala Kártyabajnokság mellett. Francia kaszinóval játsszák. Látható, Szerző életében „valami rohamiramban kezdett ígérkezni” a ló(verseny) (lóversenyfogadás). Mikor 1990-ben Bécsben jár (végre elfogadott kétszer kéthetes kis ösztöndíjjal), fölfedezi egy rajtoltató autó fehér szárnyának és Szpéró (halálában már) fehér szárnytollainak hasonlósága alapján a lóversenyt, egyelőre az ügetőt, de hamarosan Franciaország és Németország pályái következnek (7-et, ill. 16-ot ismer meg), kisebb irodalmi utazások kapcsán még több alkalma van, hogy 9kedves foglalatosságába mélyedjen. Igazi otthona e dologban mégis Anglia (átmenetileg Írország) lesz.

Szerzőt itt hagytuk magára az előző kötetben, borús ég alatt (1998. május 23-ról 24-re virradó éjjel, mellesleg jól aludt). Reggel van, szellőztet. Madarai ébredeznek.

Szpéró és – hogy a többieket ne is említsük – Alíz után van új „királynő”, a Totyi (neve Mándy Iván alakjáé nyomán), és Szerző ott tart, hogy 4-5 napra is gyötrelmes elmennie Pestről (Budáról). Az előző évben 2 ösztöndíjat (komolyabbak!) szerencsére nem kapott meg, az idén két kisebbet nem lett volna értelme vállalnia: elszakítják őt Totyitól. Az előző kötetben megismerkedtünk

Szerzővel,

Anglia lóversenyéletének sok részletével,

versenyeket követhettünk,

lovakról tudtunk meg ezt-azt,

történt pedig mindez úgy, hogy Szerző az ő emlékeinek tárházát, Sporting Life újságjainak halmát szép rendbe rakta (jó fél köbméter, ha nem több), és haladt, haladt.

Haladjunk tovább. 1994-ben, a két tavaszi klasszikusnál hagytuk el tárgyunkat (és a Szerzőt s szeretett Angliáját), ám igen kérdéses, a halmot látva, e kötetben elérkeztünk-e a jelenig. Mivel a másik szoba szétcsukott szárnyas ajtaja mögül erőteljes csipogás hallatszik, Szerző itt abbahagyja – s kezdi hamarosan. (Csak ellátja a szárnyasokat.)

S ne feledjük (vagy ha feledtük, hát tessék): abból indultunk ki, amit Kellér Andor mondott az eleddigi legnagyobb magyar lófogadó (külföldön feltétlenül a leghatalmasabb) Szemere Miklósról írt könyvében: a helyzet reménytelennek látszott, már csak a lóverseny segíthetett.

Két világháború következett erre, egyebek is jöttek. Mi lesz ma? Egyre mélyebben kaszál lelke kezével-lábával a Szerző az itthonmaradás-elmenés hamleti kérdés-dágványában? Netán úgy dönt, hogy ki-kiröppen, ott kaszál? Lehetséges-e ilyen? Tanult a megtanulandókból? Lehet azt? Mi lesz, igen, mi? S mi az a „lesz”?

10

Hogy e kérdésre vagy választ kapjunk, vagy se, folytassuk lázasan lüktető ismerkedésünket (versenyek, pletykák, történelmek stb.) az angol és a hozzá kapcsolódó ír s francia lóélettel, és tényleg kezdődjék.

Kezdődik! Rendelkezés alatt, Sous Les Ordres állunk, csak megvárjuk, míg Szerző tényleg ellátja madarait, kis rendet tesz a lakásban, felesége és kutyájuk ugyanis ma jön haza, vidéken voltak, ám Szerző nem használta „ki” ezt az időt, hogy a számára oly üdvös teljes némaságba burkolózzék, eléggé sokakkal beszélgetett, igaz, a Life-feldolgozás fáradalmait vegyes módszerekkel kell kiheverni. Szerző rájött a könyvben, hogy ő tkp. sprinter, sok sprintből áll össze a kitartása, nem bánjuk tehát, hogy e könyvben is apró részletekből adódik valami egész, vagy nem adódik semmi, vagy el se jut Szerző oda, ahová kéne; holott egyelőre harmadik könyvet nem akarna írni, de hát mi az, amit Szerző akarna… csinál szinte mindent, de semmit sem akar… Gyerünk akkor, ahogy a költő mondja, angyalom.

11
Húsz perccel később
(Az előző könyv és az itteniek közt ennyi telt el)

„Hogy a legcsekélyebbet se kívánják tőlem?
Akkor azt se, hogy ezt mondjam!”

Nevetséges? Sajnálatos? Rosszabb? Semmi netán…? Ha valaki „úgy viselkedik”, mint a közműszámlással én? És nem a közműszámla miatt. Nem azért, mert halaszthatatlan, halhatatlan, becses munkámban, netán pihenésemben zavart meg? Nem. Azért, mert szombaton jött? Nem. Vagy kicsit. De hát nem nevetséges, sajnálatos, rosszabb ennél, ha azt fejtem ki őrjöngő tekintettel (borravalót adva, persze, rendesen), hogy „ezt a szart legalább már ne nekem kelljen…” (mikor a számla igazán nem volt olyan nagy se), hogy kifejtem, „a telefon is ki van húzva, embert nem akarok látni-hallani se, igaz, máskor se nagyon”, ez utóbbit már csak magamban teszem hozzá, ahogy (óvatosan, de) belerúgok az ajtóba, ahogy bezárom? Fizikailag nem akarok semmit (mit nem). Egy… semmit.

1998. június 6-a van, aki olvasta (muszáj ehhez a könyvhöz olvasni azt!) a „Nem lóverseny!”-t, tudja. Ez a nap van ma. Az epsomi Derby napja, na és. Szpéró halála napja, a 10. éj/évforduló, na és. Éjszaka olyan nyugalom volt bennem. Csodálatosan letisztulva volt minden. „Hétfőn jöjjön, legyen szíves. Ne jelezze nekem”, mondtam őrjöngő tekintettel, „hogy szombaton jön, mert rossz akkor a lelkiismeretem, és nem tudom megtenni, hogy nem nyitok ajtót, ha tudom, akarnak valamit tőlem.” Ne akarjanak tőlem semmit, folytatom magamban. Közben lenyugodtam. Húsz perc telt el. De hogy ezt írom, már nem vagyok nyugodt, sőt. Akkor jó, hogy elfogy a papír. Nem tudom, mi lesz és hogyan lesz. Úgyse lesz úgy, ahogy most három napig legalább mégis van. Akkor meg? Akkor. És az lesz. De? – Hagyjuk. Mi.

12
Sültkrumpli Derby
(1994)

„Felelős figuráknak látszanak;
mindenesetre felelősek lesznek.”

Mondhatta volna például David Ashforth barátom. Aki ezzel a felkiáltással hagyta ott oxfordi (cambridge-i?) egyetemi katedráját, élete harmincasaiban: elege volt abból, hogy délelőtt olyasmit oktat, miként kellett volna a szegénységet kezelni a tizenkilencedik században – emlékszünk e mondásra? –, délután viszont azt gyakorolja, hogyan kell ezt megvalósítani a huszadikban. (Lópályákon, na ja.)

És hogy mikor végképp bedöglött a fogadó-játéka, kényszerűen úgy döntött, tippadó telefonvonalat nyit, majd hogy itt is csaknem lenullázódott, elszegődött irodára dolgozni, ott kitanulta, amit tizenéves korától netán nem tudott volna ló-dolgokban, s elkerült a Sporting Life-hoz. Ahol, írja Hitting the Turf című alapművében (Egy átfogadott élet) (átfogadott? elfogadott? nem is tudom, most a műfordító szól belőlem, „egy elfordított” élet vagyok, már a második kör kezdődik az Egyenlítőn, ha Tandori-fordításoldalakkal akarjuk körberakni, minden kilométerre egyet… elképzelem, ahogy egy hutyur fekete ember kitörli a fenekét egy filozófiai eszmefuttatással, akkor azon a kilométeren nincs Tandori-fordításoldal), írja tehát David, hogy a Sporting Life kiadójának épületében, a Canary Wharfon, emlékszünk? igen, csupa hozzá hasonló érdeklődésű ember dolgozik a Life szerkesztőségében, sőt, és törhetetlen üvegből van az ablak, ha a lóirodával felérő, csupa SIS-monitor helyiségekben elszabadul a pánik, mondjuk, a huszadik vesztés után, nem lehet kiugrani, ha jól tudom, a 23. emeletről.

13

Most volt május 23-a, nevem napja, sok szépet hozott: telefonok, hogy könyvem jól sikerült, a rádiójáték rendben, épp csak hogy a kiskocsmákon kívül, ahol rendre meghívtak egy-egy pohárra, hálisten senki nem gratulált. Megtette viszont ezt a feleségem és kutyám, ők még május 21-én átadták virágszálaikat, két narancssárga rózsát s egy ugyanily gerberát, és ezek mind a mai napig, 25-e van, tartanak! Igaz, nyestem is szárat, szórtam is sót.

És munkanélküli vagyok!

Fordítás nyista. Ígérkezik, ígérkezik. Kihasználom hát megint az alkalmat, írok.

Sajnos-hálistennek, nekem itt (ezért a hálistenezés), hangsúly az itten, nincs olyan újságom, ahol rovatom volna, nem kell hát kötelességet éreznem, szabadon hangoztathatom, hogy én többé szerkesztő, főszerkesztő ízlését eltalálni nem óhajtom (még eltalálni csak hagyján, de találgatni), ugyanígy borzadok attól, hogy kimenjek a vasúthoz, a repülőtérre, várakozzam, emberiségbe préselődjem stb. Tehát az utazás is ugrik? Kétszeres öröm kellene, hogy legyen, mikor itt a Halmot, a múltakat lapozom, behalmozom kis halmazkáikat ebbe a könyvbe.

Semmi kétség, izgulok, mit sikerül átgyömöszölni. Persze, csak szellősen.

A lovakhoz magukhoz fizikailag annyi közöm van csak, érdemben, hogy voltam már kb. akadályzsoké-súly. 1986–87 táján és 1993–95 között is. Azóta se tragikus a cipelendő, de az ital visszavételével a kilók is reménytelenül megszaporodtak, igaz, a 68–70-es határ körül mozog az egész (mozgok), ám hiába, hogy alig eszem, feleségem is ennek megfelelően főz (semmi tészta stb., a szegény, ő nem hízós alkat), de hát ha így magamra maradok, nyáron ő megyeget vidékre a kutyussal, rettentő unalmas az étrendem. Befalom, amit (prímát!) Tandori Ágnes hagy nekem, aztán…? Omlett, sült krumpli. Angliában, ír földön 141994-ben (és utána is, sokáig) tökéletesem megvalósítottam

a piátlan,

csak-sültkrumplis,

rengeteg-cigis

érát. Ez nem bizonyult okvetlenül nyerőnek. (A lovakon sem.) De akkor talán kezdjük itt.

Egy munkanélküli meséli ezt,

aki nem akar többé utazni,

de akkor hogyan lesz eztán „ló”?

Aki nem látja túl rózsásnak a materiális jövőt,

csaknem hatvan évig őrizgette (kisebb foghúzások, jelentősebb kopaszodás, egy sérvműtét és előtte egy hasbéli „szakadás” kínjait leszámítva) az egészségét, csak azért, hogy elveszítse,

Totyi madarát nem képes itthagyni (ld. utazás kérdése),

egyre többet szeretne aludni,

egyre kevesebbet beszélni (de ha ez adódik mégis, beszélés, a másik fél alig jut tőle szóhoz stb.).

Mennyi bevezetés!

Nem könnyű tehát.

Van-e logika akkor abban, hogy majd épp a lófogadás ügye menne jól, az lenne könnyű? Ha nem is könnyű, de legalább jól nehéz?

Jó ösztönnel elsültkrumpliztam az 1994-es epsomi Derbyt, holott holtbiztos pénz lett volna az Erhaab, a fekete mén. Carson nagymesterrel a nyergében.

Hanem hát efféle jó ösztöneimet a későbbiekben is sokat gyakorolhattam; rosszabb ösztöneimmel pedig ott fogadtam, ahol nem kellett volna, vagy úgy, ahogyan nem.

Mit is mond a céloszlopról (célegyenes jelölője) David Ashforth? Fa rúd, mely mindig egy kicsit úgy előbb vagy hátrább van leszúrva, mint kellene, mármint azt a lovat nézve, akit te fogadtál.

És a végtelen idő: az az, mikor vezet a lovad a célegyenesben, de röpül mögötte egy másik, és a céloszlop… ld. fentebb.

15

Még rosszabb, ha lovad hátul poroszkál, akkor még izgulni sem kell (lehet). Hamar látod sorsodat.

Belenézek azért a Life ír-versenyes számaiba. Mondom, 1994-ben viszonylag sokat voltam Dublinban és „vidékén”. Nem túl kalandos, inkább egyhangúan változatos utaimról már beszámoltam; foglalkozzunk kicsit a versenyekkel.

Talán engem is leköt, az olvasónak pedig tűrhető érdekességet jelent ez a kis ismerkedés. Merre is tartottak a dolgok 1994-ben? (Költői kérdés ez most, 1998 májusában. Erre. Erre tartottak, ha valakinek kétségei volnának. Már ahogy a dolgok csak szokták ezt tenni, jobb helyeken. De hátha mi körbe fogunk járni, mint verseny előtt az akadálylovak?!)

16
„Ne kicsinyeljük, el se nagyoljuk”

Ezt senki se mondta, én mondtam, azért tettem idézőjelbe, hogy feltűnjön.

De hát nem igaz? (Mi.)

Az előző fejezetet úgy folytathattam volna: „vagy már versenyben is vagyunk”? (Ki azok a „mi”.)

Az 1994-es epsomi Derby mezőnye a következőképp alakult (el ne nagyoljuk!); esélyekkel, zsokékkal

7/2 Erhaab (W. Carson)

5 Brodway Flyer (M. Hills)

7 Colonel Collins (J. Reid)

8 Weigh Anchor (Cash Asmussen, a francia–amerikai)

9 Limmey Head (Dettori)

11 Sunshack (Pat Eddery, ez a ló nem akart beválni)

12 King’s Theatre (M. Kinane, na, ismerjük a céget)

14 Waiting (T. Quinn)

20 Khamaseen (L. Piggott, a nagy Nagymester)

20 Mister Baileys (J. Weaver, nocsak, 20 csupán?)

25 Foyer (W. Ryan, titkos reménység, iszonyút bukott) (de szó szerint!)

33 Golden Ball (K. Darley; ugye, hány és hány nagy zsoké van)

50 Chocolat de Meguro (R. Cochrane, ki ez a ló?)

50 Just Happy (nem Just Harry! zsokéja W. Swinburn!)

50 Party Season (K. Fallon, ma már champion)

66 Ionio (M. Roberts, ex-champion)

66 Pencader (B. Thompson, öregzsoké)

66 Wishing (W. Newnes, főleg német földön megy ő)

100 Darkwood Bay,

már csak a neveket sorolom, szépek: 100 Star Selection, 250 Jabaroot, 250 The Flying Phantom, de hát volt előző évben a kétszer 150-150! Végül: 300 Chickawicka, 500 Colonel Colt (ha ő bejönne 17helyre!) és főleg ő: Plato’s Republic 2000/1, jól láttuk, kétezer az egyhez.

És vannak, akik így szeretnénk (hiú remény!?!) 2000 fontot nyerni. Egyetlen fonttal. Mint a lottó. Csak ott milliókat lehet, vagy mi.

El ne nagyoljuk: voltak más futamok is a nagy Derby-napon, és sok ismerős név dobogtatja meg most, hogy így mondjam, a szívemet. Az első rögtön Shamanic, L. Dettori viszi, két győzelme van, egyéb se, tiszta lap. De Silca Blanca, egy győzelem egy futásból, Pat Edderyvel, szintén valami. A másodikban Pay Hommage a régi barátunk, M. Hills alatt, ő a két Hills testvér nagyobbika, azt hiszem, közeli rokonság fűzi őket a neves edzőhöz, aki szintén Hills. (Az apjuk?) Látom, van tippelő (iroda?), aki-ahol Erhaabot és Broadway Flyert egyforma eséllyel adják, 7/2! Aztán…

A Derby után kis légüres tér következik. Tavaly, 1993-ban, nyilván visszaemlékeztem erre, ebben a sprintben kellett volna Éliás verebünk miatt El Yasafot elkapnom.

Most Ya-Malak a piac vezetője. (Első írországi győztesem, na ja.) Van még Swinburnnel (a „Kóristafiú”-val és sunyboyjal nyergében) American Swinger. Keserves emlék: helyezésre tettem a Ladrokesnál, még a tavaszon, és nem volt ilyen fogadás náluk. Visszakaptam a pénzt, ez súlyos válságba sodort, bukdosni kezdtem, alig tudtam aznap nullára visszajönni.


Hogy újra ilyesmivel (a Life-fal) foglalkozom, érzem, máris megnyugodtam. Bár a magyarul „élet”-nek nevezett valami sem izgat fel olyan valami nagyon.

Az American Swinger versenyét nyerte 1993-ban Fieldridge. 10/1-es esély. Mindent visszanyerhettem volna. Volna. Hagyjuk a többit.

Micsoda költőien alliteráló (azonos hangú szókezdések) fejcím a Life-ban másnap:

Cunny Carson steers clear course to lang rough-house Derby!

18

Electric Erhaab!

A „rough house” afféle bolondokházát jelent, de durvát, verekedőset, késdobáló-Derby, de ez se jó… na, mit vágyom én olyan nagyon fordítani? Örüljek, hogy nem kell!

A „cunny” olyasmi, hogy ravasz, dörzsölt, fineszes.

„Steers clear course” – megnézni a verseny alakulását. Szépen „tisztára játssza magát”, „végig óvatosan elhúzódva ment”?

Satöbbi.

Erhaab végül King’s Theatre-t verte meg egy és negyed hosszal.

Carson Epsom Elhivatott Királya! Cím a Life-ban.

Egyébként Silca Blanca, Bluegrass Prince nyert, a sprint Mistertopogigóé lett, Kinane nagymester Darreryvel megverte American Swingert etc. Nem volt ez az én napom. Házi tévémen néztem a versenyeket egy darabig, aztán idegesen lerohantam irodára.

De hagyjuk azt a napot. Az sem tudom igazából, melyik nap az, idézőjelben. Összetévesztem más dublini délutánokkal talán. Előkotort Life-omban már a másnapi Coronation Cup indulóit nézegetem. Csak hát ez is… az 1993-as emlékek inkább szomorúak (enyhén szólva!), jó, Opera House-zal nyertem, de mit ért az már? Ma meg az idő borús, örülök, persze, hogy újra „mindenki itthon van”, de a nap beosztása más, Totyi nem akar előjönni, és…

…épp ma írattam át a vonatjegyemet, Bécsre „redukáltam” igényeimet (lásd Dosztojevszkij elmélete zsugorodásunkról; vagy Weöres arról, hogy alig lát már a cellafalig, agyveleje pislákolva ég, szűkülnek a karikák, a körök), hogy az epsomi Derbyt lássam, elúszott az utolsó esély. Háztatarozás… redőnylehúzás… itt kell lennem „mégis” vigaszul Totyiéknak, egyetlen nyugodt percem nem lenne. Sebaj, majd vásárolok Guardiant, azaz vasárnap Sunday Timest, netán Telegraph-ot. Egy vagyon! De mit tegyek. Vagy megnézem a Sky-on, és kész. (Bécs is elmarad aztán.)


19

Hát mondom, attól, hogy valami nem éppen szép és bensőséges emlék, elronthatja a „jelen” ízét, így volt ez nekem a Coronation Cuppal. Az utolsó epsomi napra Bulaxie-t hirdeti az újság (a Derby megfelelőjére, az Oaksra, kancaderby), de Wind In Her Hairt tartja a legesélyesebbnek (úgy titkon; hát mi az a „leg-”, akkor eleve?). Viszont a Coronation Cup győztese az az Apple Tree lett (újra a francia championnal, Jarnet-val nyergében), aki elől nagy hajrájával Opera House elcsippentette az első helyet (az óvás ellenére). És a legendás Environment Friend lett a második (az Opera House-zal győztes Michael Roberts vitte, így forgandó ez), legendás, mert ő már anyakanca (vagyis már versenyévei alatt az lett). Nagy mezőny maradt le: az Arc győztese, Urban Sea, aztán White Muzzle, a német Monsun (Pat Edderyvel!), Interpidity, az Oaks előző évi helyezettje (ha nem győztese?!), Royal Ballerina.

Egy D osztályú verseny volt számomra nagy dilemma. Red Rita (nem volt ellenemre soha) és az Icsi nevére emlékeztető Istibshar hajszál különbséggel vezette a „piac” listáját. Carson nyert Istibsharral. Megjátszottam-e? Mi történt? Nincs kedvem – lehetőségem is bajosan –, hogy jegyzeteimet előkotorjam.

Dublinban meglehetősen szétjárkáltam, nézelődtem-szerencsétlenkedtem az időt (szét), kevés a mély emlékem. Pedig hol volt az akkor még 1998-tól. Alízt valahogy bátran, sőt, nyugodtan itthon tudtam hagyni. Feleségemre, hát persze. Nem is így értem. Hanem hogy bíztam abban, ez így jó kapcsolat.

Most Totyival másképp van a dolog. Miért van másképp, nem tudom. Másképp van, s ez (Karinthyval szólva) eredendően nem lehet másképp.


Dunwoody drámai harcban elhódította a gátversenyek champion-címét a látszólag már behozhatatlan előnnyel vezető Maguire-tól!

Celtic Arms, a hatalmas – és sok csalódást okozó – nagy kétéves-ígéret nyeri a francia Derbyt, vagyis ahogy 20ott nevezik, a Prix du Jockey-Clubot (Chantillyben, ezt mindig ott futják).

Bulaxie hatalmasan lemaradt, és Balanchine győzött az Oaksban! (Dettori vitte.)

Wind In Her Hair előtt.

Félek, az utolsó epsomi futamban nekem is csalódást okozott a 3/1 favorit Samah.

Doncasterben a 7/2 favorit verebes nevű ló, Oare Sparrow csak második lett. Gyanítom, helyezésre játszottam őt én is (1,80 a totója). Eltaláltam-e csak egyet is a nagy meglepő M-esek triójából? (Masai Mara, Macs Maharanee, Mur Tasha.) Macs Maharanee Marc Cotonnak is kedvenc lova volt, vagyis hát erősen érdeklődött a futásai iránt.

A vert mezőnyben végzett (Chantilly) Celtic Arms s a harmadik helyezett Alriffa mögött az a Tikkanen (igen, a finn hokisról van elnevezve), aki később az Egyesült Államokban ragyogóan szerepelt, ama kevés európai ló közt volt, akikkel nyerni tudtak az „innen valósiak”. Amerikában ez elég nehéz. Vicc, hogy az 1993-as epsomi Derbyn gyengén szereplő Barathea is győzni tudott a nagy víz túlján. Rövidebb távon!

A Life címlapján: Dettori Balanchine-nal, mellettük Mohammed sejk, a tulajdonos (ha jól mondom, vagy mindenesetre a Maktum család feje), még hátrábbról valaki mintha egy kis zöld esernyőt tartana az amúgy-Rex-felügyelősen álló, fejét kicsit félrebiccentő győztes fölé.

Milyen kedvetlen az idő. Kedvetlen vagyok ma? Fáradt lennék? Az emlékeim fakók? Abbahagyom, ennyit tehetek.


Az is teszi – az is oka ennek – talán, hogy a Totyi nem akar kijönni a kalitkából. Elfáradt? Borús az idő „neki is”?

Előjött! Épp mikor azt nézegettem a Life-ban, milyen lehangoló egy ilyen nap: „mindössze” Salisbury és Pontefract. De milyen jól el lehet úszni efféle kis versenyeken. Ha meg visszafogod magad, mit vagy ott? Csak hogy sivár legyen a napod? Itthon bárhogy sokkal jobb. Már ha nem kell menni sehova délelőtt vagy főleg délután. Tisztelet a kivételeknek.

21

Épp ma mondtad le kb. a jelentősebb frankfurti szereplést is. Hosszú történet. A lényege: mert te nem hajtottál rá soha arra, hogy német földön sztár legyél, ellenben a kiadód, akinél legutolsó könyved (Svájcban) megjelent, és siker lett (a maga módján, válogatottabb körökben), kiadód is érthetetlenül „elhagyott”, fordítódról nem beszélve – hát nem.

Fanyar vagy.

Itt van neked a Totyi.

Menj át érte, ha kijött, hozd ide. Legyetek tényleg együtt. Ahogy ez még tegnap úgy naphosszat volt.

Megpróbálok hallgatni saját biztatásomra.


Totyi nem nagyon hajlandó itt maradni; (zavarják a színes Life-ok?), mindegy, szabadon van, a Hertie mellett üldögél; hadd üldögéljen. Te a június 9-i eredményeket nézegeted. Lassan, álmosan készülődnek a dolgok valami izgalmasabbra, így, ahogy mondom.

Nyert Newburyben Winged Victory (gondoltál-e rá madárkáid miatt?), győzött Endless Light (szintén Szpéró csillaga), megtetted-e őket? Valami jelentősebbet nem alkothattál, arra emlékeznél most. Hát Hamiltonban mit értél el a 4/5-ös Loveyoumillionsszal? Life-példányod címlapján: körbefirkálás. „Szpéróm, Szpéróm, repülünk megint.” Vissza Dublinból… hová? Aliékhoz Londonba? Egyenest haza? Nem ekkor volt valami focivébé? Hogy az írek nagy csinnadrattával, harci színekkel kimázolva stb. „mentek”? Zengett a reptér a szurkolók hadától. Ekkor volt az? De nem stimmel. „Holnap Naas.” Nem, hát Naasba nem mentem ki. Aztán két nap Roscommon, olvasom. Ejha, most jön, hogy este érkezem, kint várnak az állomáson, most találkozom „Csucsuval”, zöldikénk „képmásával” a tányéralátéten? Hallgatom este a nyugati part (Galway) felé elzörömbölő vonatot? Nagy madarak nyugosznak el éjszakára a közeli fák közt…

22

Most jön ez?

Hirtelen: június 16. Royal Ascot (az ascoti nagyhét). Ruhaparádé, kocsiparádé (hintók, a királyi család kikocsikázik, még él Diana stb.). Mi ez a főcím? „Kinane Nagymester”. Az ír champion hármas győzelme, ejha. Nézzük az eredményeket. Mit mondanak – legalább – nekem? S ha nekem mondanak bármit is, hátha érzékeltethetem ezt (másokkal).

Az előző könyvben ott a teljes versenyprogram, mindegy, hogy 1996-ból, a Royal Ascot futamai nem változnak. De mi ez a nagy cserregés a másik szobából? Csak nincs baj? Nincs, valamin összevesztek. Áthozom Totyit. Szerencsére itt marad most nálam. Álldogál a fotelom karfáján. Aztán hátranézek, már nincs itt. Nézzük Kinane-t.

Á, igen. Nagy Form Book Flat 1994-ben, barátom ajándéka, még az imént láttam ebben a közel 2300 (sűrű) oldalas könyvben, az angliai–írországi síkversenyek teljes eredménylistája 1994-ből, meg fontos világversenyeké, ahol angol ló futott, látom ebben a könyvben (tömörítve, összefoglalva, egymás közelében s nem külön-külön Life-okban, a versenynapok), milyen különös is az élet forgandósága. Barathea (már Kinane-nel a nyergében) nyer; győz Grand Lodge (szintén Mick Kinane viszi), Turtle Island itt sem tudja megismételni nagyszerű tavaszi sikerét (azt hiszem, az írországit); de újra nyer Sri Pekan (T. Quinn), és ne feledjük, Kinane-é így a St. James’s Palace Stakes (Group 1) és a Queen Anne Stakes (Group 2), ellenben hát nem akarok mindent felsorolni, keresem Kinane harmadik győzelmét. Jó ég, ő vitte most (emlékszünk?) Foyert, és nyert! Csekélység, a King Edward VII Stakesben (Group 2). Akkor mi van? Nálam ez hogy jön be? Megnyertem a Rádió hangjátékpályázatát, írtam egy (ha jól érzem) még jobb hangjátékot, egy könyvet, amely trilógiám befejező darabja, és erre jött az a bizonyos egyetlen névnap-körüli telefonhívás, hogy ez lett a legjobb a három könyv közül; és befejeztem a Nem lóverseny! című halhatatlan művet, tréfát félre, talán ilyesfajta 23lókönyv nem volt még nálunk, valóban „egy ember élete” lóban elbeszélve („Lovakkal és verebekkel párhuzamban az élete”, a Blikk napilap cikkcíme becses személyemről). Barátomnak, akitől a Flat 1994-et kaptam, nincs igaza, hogy az ember akkor mond magáról ilyeneket (el), ha más nem mondja. Mondja (mondhatná) más is; nem is a mondja-vagy-nem-mondja a lényeg, hanem hogy igazi versenyhelyzet nincs ebben (az irodalomban).

Nem is csak az (a rettegésem) van, hogy mit szólnak majd „a népek” egy (két) ilyen könyvhöz, mint ez itt, még az csak hagyján, hogy majd mit szólnak, de ha sokkal kevésbé „szélső-érték” dolgokat veszünk, akkor is mi van? Van, aki soha hírét se veszi, mi történt „a Rádióban”; van, aki csak a londoni filmet látja (a tévében, 1997-es, majd, ha odaérünk, ez már a „Vissza a sírból Nagy Ősze”), van, akinek fogalma sincs, hogy egy trilógiát írtam, sőt, barátaim (?), akiknek egy megjelent könyvből adtam, nem reagálnak, egy szót se. (A Vér és virághab az áldozat; talán „nevemben is zavarban vannak” tőle? Nem tudom. Már nem is fáj a szívem, látva, a Life-ban milyen arányosan, bőségesen stb. szó esik, esik szó arról, ami a Life témája. Vagy tévednék? Csak azt hiszem? Nem hiszem.)

Jaj, nézem megint Kinane-t. És nézem Ascot pálya-ábráját. Visszatér egy későbbi év emléke, egy őszi napé, mikor (nem ily nagy alkalommal, amilyen a Royal Dolog) ott jártam. De hát meséltem ezt már. A szagok, a hűvösség, a gyér napfény, a lovak olyan közelről… dobajuk, bezúdulásuk… Az első futamot 1994. június 15-én (az egyetlen alkalom, hogy ilyen tájt ott jártam, ez talán sose lesz, nem is akarom) holtversenyben nyerte Gneiss (Paul Eddery) és River Deep (T. Quinn), na, nem emlékszem, de hogy Kissing Cousin megverte Las Meninast, Mehthaafot és Relatively Specialt, az ír 1000 Guineas már említett első három helyezettjét, az óriási. Kinane itt ült a nyeregben megint (11/2 esély volt a ló). Las Meninasra csak úgy zuhogtak 9/4-nél stb. a 4000 fontos fogadások, és Relatively Special sem árválkodott, szintén 4000-et 24pakolt rá valaki 20 000 font nyereség reményében, nem is folytatom. Hohó, folytatom. A Kissing Cousinon (láttam első szép nyerését, még régebben) 5000 volt, az illető 25 000-et nyert. Mondanom sem kell, teszi hozzá ilyenkor a „nyomasztó(an rossz) stiliszta”, efféléknek semmi köze hozzánk, átlagemberekhez.

De hát ha nem mondom ezt…

Még valaki azt hiszi, nekünk átlagembereknek akár egy 300-400 fontos téthez is úgy nagy általában bármi közünk van.

A Kinane, a Kinane. Így könnyű. Így már szép az élet. Vagy mit mondjak? Semmire sem emlékszem e nagy dolgok részleteiből.

Aztán dehogynem!

(Riponban történt. Emlegettem már ezt a helyet. Meredek kis versenyek színhelye olykor.)

Itt nyert a fura nevű Eire Leath-Sceal. Megnéztem, mit jelent a név, már nem tudom. Emlékezetes győzelem volt. (De hát erre se emlékszem pontosan; az meg, hogy lemásoljam, mit ír róla a Life, semmi értelme.)

Totyi odaát vacakol. Elteszem a Life-okat, jöjjön át. Hátha ettől jobb kedvem lesz. Lehangoló ez a sok-emlék-ami-nem-is-emlék. Hát nem?

A következő napi újság 4 változatban van meg. Life, The Times, Daily Express, Today. Mind képes beszámolót hoz az „Ascoti Horror”-ról.

A főszereplők egyike megint Kinane. De hogyan!

A (mindegy nekünk, Ribblesdale Stakes volt a verseny) lovak közé e futamban hirtelen beugrott a magas korlát túljáról egy (részeg) úr. Egy fiatalabb férfi. Fogadásból, hogy átrohan a pályán. Csak a pályán. Arra nem számított, a mezőnyt elrobogni látva, hogy két ló igencsak kényelmesen jön, jövöget hátul, messze lemaradva. Az egyik volt Mick Kinane lovaglása (nekünk eléggé mindegy az ő neve is: Papago), a másik Frankie Dettorié (Little Sister, nézzünk oda, a Kicsi Nővér, Chandler után szabadon).

Kinane leesett a lóról, nem lett baja.

25

A pasast aztán vagy két évre eltiltották a versenyek látogatásától. Könnyebben sérült meg, ezen kívül.

Az Ascot Gold Cupot (Joyce-nál Bloom úr kedvenc versenye is ez volt, a maga módján, állítólag nyert itt egy lóval; megkeresendő) a 11/10 favorit Vintage Crop előtt (a Melbourne Cup előző évi hőse, nagyjából az első európai ló, aki ezt az ausztráliai versenyt meg tudta nyerni, s persze, ott is, itt is Kinane vitte) a harapós Arcadian Heights nyerte. Igen, ez a ló már harapott a társaiba (versenytárs lóba!), ám mostanra példás hőssé szelídült, így a Life. Michael Hills lovagolta, a két mérföld és 4 furlongos (4000 méteres) versenyen másfél mérföldön át vezetett Arcadian Heights, aztán az utolsó hatszáz méter is (játszva) az övé volt!

Emlékszem erre a napra. Persze, Dublinban voltam (annál is szebb a Joyce-emlék!), Roscommonból hoztam a vajvirágot, ám helyette a margaréta-margarint dobtam a Life-be, kérvén hosszú életet Rudi verebünknek Leopold Bloom és Szent Patrick közbenjárásával egyképp. Tévén néztem a versenynap kezdetét, fogadtam (1 fonttal győzelmet!) Midnight Legendre, és 9/1 eséllyel győzött. Mámoros boldogság, 8 font nyereség! Michael Hills nem tudom, mit reggelizett aznap, mert Owingtonnal (4/1) szépen, 1/2 hosszal nyerte a sprintet. Shamanic ismét reményekkel kecsegtetett, szerencsére csak helyezésre játszottam, az meg is lett. S akkor nem volt többé nyugtom. Lementem a Botanic Roadra, ez volt „a Montjoy napja”.

(Vagyis ahol erről már írtam: jól előreszaladtam az emlékezésben.)

Szeles nap volt, de kellemesen perzselt a fény, felhők élei mögül villogott.

Néztem a Mountjoy börtönt a pataknyi folyó túlján, a napozókat a parton, fogadtam Montjoyra (T. Quinn nyert vele), s kevés híján „megvolt nekem” (meglett volna, ha megérzésekre hallgatok, na ja, ezzel nem mondtam nagyot) a Chilly Billy is, aki később még sok örömet okozott híveinek (nem nekem).

26

Gyönyörű befutó volt!

Ellenben előtte: egy kísérteties történet. Főszereplője Bolas, meg egy (azóta halott) munkaadóm, szegről-végről jóbarátom, távoli, keresztnévvel Balázs.

Bolas. Miért rokonszenveztem ezzel a fura nevű, 3/1-es lóval, miért játszottam, s azt hiszem, nem is 1–2 fonttal, de legalább 5-tel, győzelemre? Jó, hát Pat Eddery vitte, de ez kevés.

Valami motoszkált az agyamban. Nem tudtam rájönni. Sokat cigiztem, köhögtem… olyan sovány voltam, hogy a napon (említettem: perzselő…) is fáztam, magasnyakú pulóverben vacogtam huszonöt fokban.

Hazajöttem (másnap), feleségem mutatja a levelet: gyászjelentés. Meghalt a Balázs barátom! Tüdőrák. Sokat cigarettázott… nyáron a tűző napon is fázott…

Elég!

Jószerén el is feledtem Bolast. De a Life most előhozta. Teljes joggal. (Ma is vettem cigarettát… nem, tegnap. Holnaptól abbahagyom.)

„Holnaptól…”

Ilyen silány viccekért kár lókönyvet írni. Lásd: „ha” (megérzésemre hallgatok).

Miféle megérzés volt a Bolas? Tanár Úr, úri barátom joggal mondja: vannak nálad akkor ezek a nem materiális világból való dolgok a lovakkal, ezt nagyon jól mondod, mondja a Tanár Úr.

Hát…

Ez volt, ennyiből, az a nyár.


S mit hozott az ősz? Mint Kosztolányi mondja: „ért gyümölcsöket”? Kicsit nem értem, hogy augusztus 31-i dátummal köszönt a következő Life. Ám ez már egy újabb „stósz” újság. Nehogy luftstósz legyen bármi (nix, rih, nyista etc.), itt abbahagyom. Az ősz csak várjon. Rá fog kerülni a sor. Nézzük most Totyit.


Bloom úr lova „Throwaway” v. mi. „Vesd El”? Tetszik.

27
Ullmann báró, Rotschild és mások

Látom ma egy hajdani Közérten a rendre-sorja feliratot, így mondom, igen: Rotschild (delikatessz, italok, felvágottak). Na, ez utóbbiról jutott eszembe megint az az élményem ott Saint-Cloud felé menet Longchamp mezeje után, hogy májkrémet kotortam elő táskámból (jóféle hazait), éspedig pontosan a Rotschild báró birtoka mellett, és hogy mennyire megugattak a magas kerítés túljáról a dolgot hamar kiszagoló ebek!

Ennyit külhoni eleganciámról, s hogy mi közöm van Rotschild báróhoz (kék zubbony, sárga sapka a Rotschild-színek, ezt mindjárt elmondom, honnét tudom). Egyszer kint jártam az Arcon (Suboticát akkor vonták vissza), hoztam egy halom gyönyörű ingyen programfüzetet, kész kis könyv, még az Aga Kán-féle Ciga-hotelek kiadványa, díszdarab. Most nem mondom el, mi minden van benne (a tényleges versenyprogram akkor mellette még külön kis fényes-színes füzet!), nos hát, itt ismertetik a két nagy nap versenyeit (árnyalatnyit változott a program), ha sok helyen marad, én is írok itt még erről a párizsi hétvégéről; de a régi nagy lovak közül is fel van sorolva néhány (Ivanjica, Le Pacha stb.), s barátom azt kérdi egyszer, még bősz telefonálgatásunk idején, nem tudom-e, hányban is nyert Prix de l’Arc de Triomphe-ot az Exbury, az ő hajdani barátjának lova. Szedem elő egyből ezt a kincs füzetkönyvet, s mondom: 1963-ban, Rotschild bárónak (rádiókvízbe illő tájékozottság, kis csalással) a harmadik lova volt, aki ezt megcsinálta etc.

Hagyom is ezt, fantasztikus Dufy-reprók és egyebek vannak a kiadványban, kettő híján szétosztogattam kincsemet (részben nyilván méltatlanok között). Ó, micsoda képek vannak még benne: Sea Bird II… aztán „a kis” Mill 28Reef, de a Brigadier Gerard-ral, ahogy Newmarket gyepén sétálgatnak, parádéznak. (A Brigadier egy napóleoni tábornokról kapta nevét, ha még nem mondtam volna.)

A kopottas Milánó (rossz szót se róla), az meg, igen, úgy tündököl, hogy rá se ismertem téli ott-kínlódásom idején. (Itt volt az, hogy kimentem az ügetőre, a San Siróba, nagy esős nap volt, megnéztem az első két napot, a pálya olyan, mint Dinslakenben, kb., elméletben megnyertem – cidrizve – az első két futamot, eljöttem, bokáig latyakban.)

De hogyan jön ide Ullmann báró? Németországban gyakran találkoztam a nevével. (Mint tulajdonoséval.) Szívesen meg-emlegettem volna őt. S itt most joggal teszem. Fogalmam sincs, valóban kint voltam-e én Londonban 1994. augusztus 30-án. Meg aztán szeptember elején. Bécsben vettem volna Life-ot, Timest csak így? Csoda tudja. De Owingtonra, ugye, emlékszünk? Mint kiderül, M. Hills nem lovagolhatja őt a jelentős haydocki sprintben (Haydockra, ugye, emlékszünk? ott fújtak le egy versenynapot, mert nagy luk támadt a pályán). Nem, Owingtont most Paul Eddery viszi (a kisebbik Eddery), mert a newmarketi July Cupot is ő nyerte vele.

Jesszus, hogy júliusban ki kell mennem valami „Osztrák Monarchiás Irodalmi Buli” okán Londonba. Ausztria bemutatkozik, mint EU-elnöklő ország, és meghívtak egy sor országot (Bosznia, Szlovénia, Lengyelország, hazánk, Szlovákia, Itália stb.), zeneszerzőket, képzőművészeket, írókat. Istenkém, csak ezen legyek túl szerencsésen, többé nem megyek sehova, a Totyi mellől én többé sehová nem megyek!

Szép kilátások. Nem?

Egy kis epsomi nap. Igen, Epsom Downs csekélyebb versenynapja. S kit látnak szemeim egy sprintben? Azt a Farfelut, aki helyett 1993-ban a Derby napján El Yasafot kellett volna játszanom, és sorsom jóra fordul. Ilyesmit nem felejtesz.

29

Nézzük, mi lett? Ez a Farfelu-dolog megint felizgat egy kicsit. (Bensőm: ahogy madárkáink hirtelen, látszólag ok nélkül, vadul cserregni, pörölni kezdenek. Olyan.)

Dettori viszi a Farfelut.

Nézem a másnapi lapot. Igen, ez egy Sporting Life. Életemre mondom, szóra sem emlékszem. De amit látok…!

Címlapkép, szövege: „Shamrock Fair elkapja a Dettori-tripla középső fokát”. Tehát hármat nyert a Frankie boy. Nyilván a Farfelu a harmadik. Én barom, ha nem játszottam. Lássuk.

Ja, el ne feledjem: az Owington az Ullmann báróé, ő döntött így (hogy Paul Eddery viszi a lovat). Olvasom: Owington hívei nevetnek a markukba, szárad ki a talaj, Owington majd’ minden jelentős ellenfelét visszavonják.

Mellesleg: ez egy „Sham”-féle oldal. Mert itt látom William Haggas kedves úrigyerek-képét, ő az 1996-os epsomi Derby-győztes Shaamit trénere, ő lesz az. Barátom is fogadta a víz túljáról. „Ha nem nyer”, közli, „hát azt mondtuk volna, nem Sámit”. Hahaha. Azért nem rossz. De nyert. Még jobb volt azoknak, akik hittek benne (10/1, 12/1).

Mohón lapozok a lapba. Kicsit úgy érzem magam, hogy pletykakönyv-szintre menjek (ráadásul lopjak), mint azt Ashforth barátom írta az arisztokrata hölgyről, akinek megadatott a ritka bukmékeri kegy: a verseny után fogadhatott. Telefonon. Igen, igen. Ennyire hittek a becsületességében, mi több, eredeti játékszenvedélyében. Ő ugyanis (sok ló tulajdonosnője egyébként, s talán utána maradt a fél szobányi Sporting Life, „a Halom”) pontosan akkor szunyókált (aludt mélyen!), amikor a versenyek voltak. Délután. Hát így.

„Sajnálom, kedves Mrs…”, így a bukméker. „Nem nyert.”

S így tovább. Na, akkor egy ló mégis bejött, öröm a vonal mindkét végén.


30

Tessék, itt van:

Dettori a 200-asok klubjában. (Aztán nem döntött rekordot. Homályos történet… hogy miért nem.)

De hogy Invigilate-et játszanom kellett volna, az is fix. Emlékszünk: virrasztásom Szpéró halála-évfordulóján 1993-ban Londonban… s utána a Nessun Dorma, Senki Sem Alhat nyert „nekem”! Na, mindegy.

Az se semmi, hogy mikor epsomi versenyek vannak, az eredménylistát Riponnal kezdik. Ez az augusztus végi epsomi nap ilyen piciny valami.

De kár, ha nem játszottam Ripon első futamában a 3/1-es Total Strangert. (Tök Idegen.) Ez volnék én.

Ugyanis. Tudniillik.

Bár hát a Wings Of Desire ló is megszólíthatott (volna). Volt is rápakolva pénz. Meg a Just Dissidentre. Húha. Nehéz, mi?

Utólag – nagy közhely! –, mondja J. barátom, mindig evidens aztán, „miért az volt a nyerő, miért csak és csak azt kellett volna”!

De ki játszik egy Parlament Piece nevű lovat, ha favorit is? Vagy – más téma – olyat, hogy Political Tower?

Elő kell kerülnie a (későbbi!) történetnek, mikor ráfaragtam Gorbacsov Mítoszára. (Gorby’s Myth. Mit játszom ilyeneket? Csak mert favorit? Így történt.)

Hát Epsomban a That Old Feelinggel (Ez Az Öreg Érzés) nyerte Dettori a tripla első részét, jött Shamrock Fair, és a harmadik? Jé, persze, hogy Farfelu. Egy évet és bő két hónapot kellett volna várnom vele. Bagatell. (9/4 volt, tisztességes kínálat.) Erről gyorsan feledkezzünk is el.

Nem szólva róla, hogy az 5/1 favorit Kingchip Boy (csip, csip, Sami király!) is nyert. Én barom.


Double Trigger, Double Blue… nem versike ez, hanem Mark Johnston-lovak. (Neves tréner idomítottjai, komoly sikerekkel. Ezen a szeptember 1-én „Trigger” miatt nem aggódott Johnston tréner, majd nyer a most még lassú „Fegyverkakas” az őszi hosszútávún, az ötödik klasszikuson, ha még nem mondtuk volna, a St. Legerben.)

31

Kiderül(t).

A mai nap hősének Desert Shot ígérkezett. Ellenben hogy mi volt előző nap? S nekem volt-e közöm hozzá (és hogyan volt ez? ott lettem volna valahol?)?

Akárhogy vesszük is, volt. Lehetett. Itt egy jelzés a yorki első verseny harmadik helyezettje, Sir Arthur Hobbs mellett. Ki volt ő nekem?

Sir Arthur. Mondaná Mándy. Ki volt nekem Sir Arthur?

És kikapott az egyik Double. A Blue. Double Blue második lett a hangzatos nevű Hever Golf Rose mögött. Csakhogy nekem a Hever Golf Rose nem egyszerűen egy furán hangzatos nevű ló. Van ez a társaság, délkeleti angol földön, valami „Hever” nevű kompánia, elcsíptek egy másutt épp kiszuperálódó edzőt (lásd német Bundesliga-trénerek keringője a közelmúltban és a jelenben), s összehoztak egy remek istállót. Minden lovuk neve Heverrel kezdődik, s a Golf is ott mindig a névben. Hever Golf Lady, meg ilyenek. A Hever Golf Rose, ha jól mondom, a Lochsong után nyerte a nagy párizsi sprintet, de aztán a Kerstina mögött már nem volt mit keresnie. Miért változnak ezek a dolgok legtöbbször évről évre? Meg nem mondhatom.

Hű, de ez Londonban volt. Emlékszem már. A kis mayfairi irodán játszottam, mit izgultam! A korábbi futamok egyikében kikapott a Miss Pin Up. Mertem játszani e nevet? Nem tudom. Ellenben T. Quinn vitte Silver Groomot, ezüst színe miatt is kellett ő nekem. Szerencsére helyezést reméltem tőle csupán, nyert, de akadályozta „Zacskó”-t (Zajko), és visszasorolták másodiknak, nekem épp így lett jó, nem kellett bánkódnom sem holmi gyávaság miatt. Bölcsen óvatosnak bizonyultam. Hogy is van ez is?

Szerencse, hogy a Hever Golf Rose sprintjében nem estem be olyan régi haver neveknek, mint Roger The Butler, netán Poker Chip, Celestial Key. Ez utóbbival sose tudni. Négyéves volt akkor, iszonyú meglepetéseket tudott hozni, felőlem akár ma is futkározhat még.

32

Emlékszem, a Zajko futamában nagyon izgatott egy Halmanerror nevű ló (a még-nem-champion Kieren Fallon vitte), és utolsó lett. Szerencse, hogy azzal se törődtem, a hangzatosan (és megkülönböztethetetlenül) arabos nevű ló, Aljathaab (Alíz!) zsokéja Dettori. Utolsó előttinek végzett.

Ezekkel az arab nevekkel, nem viccelek, ez van. Nem-viccelek-ez-van: Mu-Arrik, Mufarej, Muhab, Muhayaa, Muhtashim, Mukaafah, Munnaya, Mustahil, Mutabassim, Mutakddim (sic!), Mutawali, Muwafik. Nincsenek tekintettel ránk.

Kész üdülés akkor egy My Best Valentine, My Dutch Girl, My Foxy Lady (naná!), My Girl Friday (állati, nem?), ilyen nevek vannak. My Blossom, Myfontaine, My Gossip, My Grain (migrén?), My Handy Man, My Lady Brady (ez se rossz), My-O-My (volt róla már szó), Myself (feleségem kedvence volt egy darabig), My Song of Songs stb. Mi se vagyunk tekintettel az arabokra? Csoda tudja megintcsak.

De ha elkezdeném sorolni a Form Book 1994 155 oldalnyi (oldalanként két hasáb) lovát, lónevét! Hasábonként kb. 40, az oldalanként kb. 80, 100 oldal az 8000, 155 oldal az mintegy 12–13 000 lónév. Mit emeljek ki bárkit? Zilzaal Zaman, Zimzalabim (bécsi Derby-nyertes), mit emlegessem az ősöket, szintén fel vannak tüntetve (Sir Ivor, Exbury, Gay Fandango… Mándynál tartunk megint). Ziravello, anyja Miss Bojangles, ennek atyja Gay Fandango…

Hagyom.


Bár nem könnyű. Hagyni. Ennyi gyönyörűséget. Ami ez a névsor, névtömeg, név-vadon.

Fontwell gátpályáján kikapott a 11/10 esély Wings Of Freedom. Így játssz favoritot, főleg ha előtte sokat gyáváskodtál már. No, majd ez a ló! Neked szól. A csodát. Akkorát szól a betlijével, hogy nézheted. Képzavar. De az SIS-ernyőn nem képzavar, hogy nyolc hosszal lemarad 33Lady Bunting mögött. Ki volt neked Lady Bunting? Ki ő neked a 7/1-ével. Kikap egyszersmind a 8/11 favorit No Word. Nagy némaság (mikor vesztesz vele, hm? nem hiszem, hogy játszottam).

Ilyen dolgok. A névsorokat tanulmányozni már kész gyönyörűség, persze, hogy az már az.

De addig túl gyakran van, hogy valami nem az, ami (állítólag lett volna).

1994. szeptember 2-án Dettori még világot-átölelő mozdulattal ül lován, mintha Jeruzsálembe vonulna be sárga zekében, s a Life megkérdi: „Utoléri Richards 269-es csúcsát?” Valahogy nem érte utol. Nem akarta. Hm. De erről már volt szó. Az olasz srác. Mégis egy olasz srác. Csinált aztán ascoti helyi rekordot egyszer (később): mind a hét futamot megnyerte egy nap. De Sir Gordon Richards csúcsát azt nem.

Azt Anglia valahogyan nem adta (homokpályás versenyek bekombinálásával rekordot dönteni óhajtó olasz srácnak, a nemzetség Arany Fiának, még neki se). Én nem tudom.

De hát mit tudunk! Közelebbiekben is.


Azt tudom, hogy a bal kezem majd leszakad ettől a gépelősditől megint. Pedig nincs ez mindig. Be kell vennem valami gyulladásgátló-fájdalomcsillapítót. Istenem de boldogság volt eleinte a Drog Discountban efféléket vásárolni. Mígnem rájöttem: mint a legtöbb „olcsó-bolt”, ez is enyhe svindli, s az még enyhe kifejezés. Itt (itt! ma!) a patikában (!!) sokkal olcsóbb. Ráadásul: kapni.

Az olasz ász a 269-et ostromolja. Na ja, a 201-ik győzelmével, talán, és szeptember elseje van. Ha jól mondom.

York zajlik egyre.

Hozott-e napsütést nekem? Rosszkedvem tele mindenesetre ma van, 1998 májusának végén. Nem „azért”. Fene tudja, miért. Mint gyerekkoromban beteg-délutánokon. Minden összegyűrődik alattam, jelenleg a magasító-pokróc a fotelban.

34

Madárkáink is kelletlenek.

Ellenben hogy York…

Az újságban, láttam, előző nap Karinskát ajánlgatták. Gyászosan nem volt sehol aztán. Hát Arctic Thunder kellett-e nekem akkor? Hittem-e benne, ahogyan minden „Arctic” nevű ló izgat egy kicsit. Nyert, 7/4 favoritként.

Ellenben „királyi” dolgok nem hoztak (volna) jól. Kings Vision például lemaradt… tényleg, mint a borravaló, mert Menas Gold győzött. Mi ez a név: Naked Welcome. Meztelen Istenhozott! És mit tesz isten, volt rajta 600 és 500 font! Harmadik lett. Az egykori (s nemrég-megint) champion Pat Eddery vitte.

Menas Goldot meg Dettori.

Hát igen, abban az esztendőben az ilyesmi gyakran különbség volt.

Itt mondható el: Henry Cecil, mikor „Dubai” elvitte tőle a sok lovát, Pat Edderyt szerződtette továbbra is istálló-zsokéul. Egy év múltán Pat újra champion-zsoké lett, utolérte ezzel (11-szeres bajnokság) Lester Piggottot. Ám utána, „egy tulajdonos kérésére… hogy friss arc kell” (Abdullah lett volna ez a tulajdonos?), azt a Kieren Fallont „fogadta fel” Henry Cecil, aki fél éves büntetését letöltötte, Ramsdenék istálló-zsokéja volt „Északon” (volt nemrég egy per is, a Sporting Life, istenem, kicsit keresetlen szavakkal írt a Ramsden-házaspárról, meg talán Fallonról is, hogy egy Top Cees nevű lóval „mit tettek”, mikor az favorit volt, talán 5/1, s hogy ezt kevesellték volna, aztán mikor 7/1 lett, talán épp Chesterben, „a Váza”, nyert a Top Cees, és Fallon volt „a kapitány”; a Life a több hétig tartó pert elvesztette; Mr. Ramsden nyert több, mint százezer fontot; jókor pereltek, és ezzel nem mondtam semmit), és eleinte nagy volt a fanyalgás. Lesz-e elég klasszisa Fallonnak Henry Cecil klasszis lovaihoz? És lett. Fogalmam sincs, idén mi a helyzet. Dupláz-e Kieren. Nagyon keveset tudok az idei angliai „síkról”.

És Epsomom is elmarad, nekem még bécsi SIS-en is. Felpanaszlom, de nem bánom, ez a vicc! Aki időt nyer, 35életet nyer, Totyi mellől nem kell olyan hamar elmennem, három napra se.

Hogyan lesz ez? Szintén nyomaszt. Hiába, hogy „itt a meggyőződésem”. A meggyőződés még senkit sem derített jókedvre, ha jól tudom. Vagy igen?


Esteledik (ráadásul), s bár az nincs, hogy „a bárányok elvéreznének” (Déry), hanem hogy én. Átvitt értelemben. Ullsteinék kikaptak, előnyük így is tetemes, de még nem az igazi, nem a végső.

Kár.

Jaj, itt ez a Ziggy’s Dancer is egy fura ló. W. R. Swinburn vitte, hát nem megverte őket a Dettori egy Shoaq Albarr-ral? (A három r elkerülésére: …Albarr nevűvel.)

És így tovább. Később, 1995-ben nagy bajba fog sodorni egy bizonyos Bajan Rose. Rosszkor hiszek benne, s ez az én bajom lesz. Most szépet nyer Salisburyben a bitang. Patsy Grimes is (J. Reid viszi, a nagy John Reid, na ja). De Patsy Grimes is afféle E-F osztályú „kismesterek” egyike később, akik… na, hagyjuk. Itt még D osztályú versenyt nyert, nyeretlenekét.

Favoritként lett első Ball Gown is, régi „májusi” barátom. A fura nevű Schnozzle-t verte meg.

Fura nevekre se adj mindig. És Zilzilah nem Zilzaal Zaman, és a többi.

Mindezt konkrétan értem, bár jelképesnek hangzik. Nem tudom, ki és hogyan lesz otthonos ebben a könyvben. Pedig talán lehet az. Otthonosnak lenni itt.

Netán elkedvetlenedik az ilyen ember? A másik falhoz vágja… Be se fejezem a mondatot.

Harmadik lett Lord Oberon. Mint egy oboaszóló. Meg egyebek.

Southwellben gátnap. Nyer Lizzies Lass. Alíz neve. 13/8. Ellenfele Fortune’s Girl. 4/7. Nehéz eset. Kínos. Mi volt? Hm.

Akinek volt türelme és jól érezte meg, hogy a végén kell favoritot játszani, nyert Petty Bridge és Bahrain 36Queen segíthette hozzá. Persze, ez utóbbi pl. 13/8 volt. Rajta, mint később kiderül itt, két darab 1000-es fogadás. Ellenben a 2/1-es, alig rosszabb esélyű Bigwheel Billen is volt kétszer 400 és egyszer 300. Sőt, a 9/4-es Swift Conveyance-on is egy… Nem folytatom.

Azért már tényleg ne írjak úgy külön, mert rosszkedvű vagyok.


Iszonyú vastag szombati Life-szám. Pedig azt se mondhatni, hogy úgy, de úgy tombolna a nyár, egymást érnék a futamok. Haydock (jön Owington, és Paul Eddery nagy ismétlést tervez), Kempton, Thirak, Stratford, Wolwerhampton. Csekélység, tulajdonképpen.

Na ja.

Kiemelt, színes oldal hirdeti Haydockot, hűha, ez a Haydock Park Sprint Cup, Class A (Group 1)!!!

Az utóbbi évek nyertesei: Wolfhound (nem akárki), Sheikh Albadou, Polar Falcon, Dayjur (legendás nevek, főleg emez), Danehill… Green Desert… Petong… Ez utóbbiak például nagy apamének. (Lásd Green Green Desert, a nem olyan nagy Monsieur Petong, de mások is akadnak, leszármazottaik.)

Ullmann báró Owingtonjának fő-fő ellenfelei: Piccolo, Zieten, Lavinia Fontana, talán Unblest (vendég lovagolja, Cash Asmussen Párizsból).

Vesszek meg, ha nem láttam (SIS-en) ezt a versenyt. Piccolo fogja nyerni. Tévednék? Kiderül hamar.

Micsoda izgalmak az olvasónak, el tudom képzelni. Kis jótanács: ezt úgy kell olvasni, mint egy mesevilágot. Hanyatt a vízen. Elengedni magunkat. Sodorjanak a köröző, vissza-visszatérő elemek, ugyanazok a dolgok, de más eseményekkel… Vagy hát ezt sem tudom. Nem illik erről beszélnem.

Alul egy kép. Ullmann báró sárga-kék színei… és Owington nagy előnnyel vezet egy sprintben. Trénere Geoff Wragg, na, akkor már.

37

Ez is ott áll. Szép kép, jellegzetes sprint-hajrá, de fölényes győztessel. Vagyis hát nem mindig ez a jellemző, sőt.

Hú, már emlékszem igen! Baden-Baden is most „ment” (a verseny, az őszi nagyhét, mármint). És ment (T. Quinn lovagolta) Green Perfume. És itt volt az, hogy az iroda klozettja zöld-csempés volt, aztán az illat… valami finom szagosító. És nem mertem játszani Green Perfume-öt, atyja véletlenül nem Green Desert, hanem Naevus. És második lett! De akadályozta őt az elsőnek beérkező Desidera (hát nem nehéz ügy? kit fogadtam volna?), s felcserélték a sorrendet, nyert mégis Green Perfume.

A Piccadilly mellett láttam a futást egy irodán! Az iroda azóta bezárt.

Kemptonban voltak egész rangos versenyek, de hát én Soviet Line-t nem játszottam, naná, hogy nem. Nyert. Polish Laughter előtt. (Remélem, nem játszottam őt se!)

Fene vinné viszont, hogy Vanessa Rose-t kihagytam (8/1). Vanessa… nem Mae, nem Paradis, hanem Virginia Woolf nővére, a festő! Milyen sokat nézegettem világukat a Bloomsburyben. Virginiáról el van nevezve egy kávézó is (grill, pfuj).

Szegény.

Ott mentem el mindennap mellette. Az azóta lebontott Royal Hotel (csak ilyen egyszerűen: Royal) csőszobájában laktam. Minden szoba csőszoba ott, de nagyon jó volt ott lakni. Spártai, de – ridegen – otthonos. Olyan szűk volt a szoba, hogy az otthontalanság se fért be oda, annak se volt helye.

Így ez nagyon jó volt, így volt ez jó. Hajnalonta, de 6 óra előtt, hogy már világosodott, nekivágtam a városnak, aludtak még a csavargók, mentem a Waterloo-hídra, a Leicester Square felé a zegzugos belvárosba. Floral Street, Neal Street. Charing Cross. Hajnali könyvesboltok. Mosták fel a tereket. Alig volt jármű.

Sedgefield (a miniszterelnök Tony Blair városa) gátpálya. Graham Lee-vel nyert egyik kedvencem épp eznap, a 38Notable Exception. Ő rendszeresen „az én kedvemre futott”, én elég sokszor kihagytam. A Notable-t Főmedvém „nótából”-nak értelmezte. Kivételes Nótázó, mondjuk.

Ami a Tónikát illeti, Anthony Bellben aznap hiába reménykedtem (ha tettem). Harmadik lett. (Emlékszünk szegény Tónink halálára, 1993 tele. Jött a telefon. Ültem a hidegben egy padon, Kensington Church Street. Első halottam úgy, hogy nem vagyok ott. Még Mokka ment el így, jóval később.)

S mi lett a nagy sprinttel?

Mi lett, mi lett… de mi lesz velem, velem, hogy ezt írom, írom, és levelekre nem válaszolok, iratokat nem küldök vissza stb. Mi lesz? De jó, hogy itthon a feleségem és a Szuszi. Dehogy zavarnak. Így este már végképp jó. Biztosabb a világ. Reggel pótolni kell postázói mulasztásaimat.

Máskor az van: „Te, huszonöt levél megint… így nem lehet élni”. Jaj, hát…


Az újságra az van felfirkantva, hogy valami tisztességeset nyertem. Kin, min? Fogalmam sincs, de visszatekintőleg is örvendek, nagyon örvendek.

Szeptember 5-e, hétfő.

A címlapkép nem ám a haydocki sprint. Hanem a párizsi Prix de Moulin befutója. (A Moulin: ott az a malom Longchamp pályája mellett, szép.) Ski Paradise nyert a japán Yutaka Takéval, megverték irtó nagy hajrában East Of The Moont és Green Tune-t.

És a japán champion ezzel „elnémította bírálóit”. Hát bírálták? Volt valami, persze. Nem érdekes.

Haydockban az első futamot a szép nevű Band On The Run nyerte (J. Weaver). Weavernek nagyjából az volt az egyetlen igazi jó éve, ha jól mondom. Miért?

Owington 15/8 favorit volt. Utána Unblest 7/2-vel állt, Zieten 4/1, Piccolo 9/1. Nyert a 11/2-es Lavinia Fontana. Weaverrel! Biztos lesz kép. Ezt megnézném. Piccolo, rosszul emlékeztem hát, második lett. És Owington, ajaj, biztos harmadik.

39

Kingchip Boy, na tessék, lefelé szálló ágba került. Van ez a „handicappereknél” (is). Győzött a 14/1-es Master Beveled (jó név, ha valakinek mond valamit épp). Fájlaltam, hogy Seagull Hollow a 33/1-e ellenére sem ért el hatodik helynél jobbat, hah!

Mit hittem?

Kemptonban az 5/1-gyel favorit Wilcuma nyert egy futamot. Ha jól emlékszem, én Tanseeqben bíztam (Carsonnal). Rosszul tettem. Favoritként nyert utána Wagon Master is, Art Of War (ő se a legmegbízhatóbb „kliens”, ahogy mondják), ritkán „szállít”. Kellett volna (Sagittarius!) legalább helyezésre fogadnom Golden Arrow-t. 16/1 nyert. Vagy épp vele nyertem, helyezésre?

Ki tudja már, és hagyom is ezt. Hátul egy kép: száguld, repül a célba Lavinia Fontana.

Szeptember 6-án nyilván smucigságból vettem csak Timest, jöhettem haza. Akkor már mit fájdítsam a szívem a Life-fal.

Jöttem haza, Aliz várt, még csaknem két éve volt hátra. Mígnem…

De ezt már írtam. Mit fájdítsam a szívem? Könnyet ma, olyan fáradt vagyok, nem tudnék kisajtolni szememből. Inkább üldögélek kicsit csöndesen, feleségem lent van a Szuszival. Nézegetem a Kvartettet (Totyi, Hertie, a nemsokára tízéves Csutora, Rudi, ha megéri, augusztusban 13!)

Az est leszáll. Emlékszel, olvasó, volt egy ilyen lovam. Nem ismétlem el, edzője ki volt, hogy függ össze velem az a név. De jó, hogy előkerültek ezek a nevek is a múltból. Van velük valamim.


Ám az is lehet, hogy Aliék szállodájában laktam, a Cromwell Road mellett. Ott se nagyon fogok soha. Egyszer csúnyán cserben hagytak, mentem, nem volt szoba. Kapkodás kezdődött, jól ráfizettem. De akkor még Aliéknál lakhattam, igen… annyira oda kötődnek az emlékeim a Hyde Parkhoz… a Serpentine (tó) „alatt” sétáltam, a déli oldalon, így gondolkodtam Owingtonék esélyein.

40

Este van megint, bemegyek madárkáinkhoz, iszonyatos a pánik, sértő (amit Csutora és Hertie művel). Totyi, persze, nyugodt.

Egy jó hír (emlékszünk még szegény szomszédunkra, akit amputáció fenyeget?): megpróbálják mégis „menteni” a lábát. Bár sikerülne.

Egy rémes történet: feleségem jön haza, meséli: másik szomszédunk, egy nagyon derekas, jó szívű állatbarát hölgy hallotta a minap, hogy a (gonosz vadász) dolmányos varjak egyike (a Várdomb oldalában) elkapott egy sikoltozó kis verebet, vitte…

Mit hoz a sors, a mi kedves barátnénk lelt egy dolmányos varjú-fiókát. Gyűlölettel nézte! De mit tegyen? Mindenféle bosszú vágya végigfutott a fején, de ám a végén csak annyi lett, hogy a hátsó utcában berakta egy autó alá, nem a kerekekhez, persze, de… És a varjak délután lezúdultak a fejére! Tudták, ő a „tolvaj”. Jó vicc. Egyelőre itt tart a dolog, lásd Hitchcock.

Nem tudok mit szólni hozzá. A dolmányos is madár, na, persze. De a verébke…

Nem tudom, nem tudom, nemtudom.

Egyebekre sem lehet mint mondani, ami a mai életben történik, történt, van, lesz.

Sajnos, nem a madarak intézik „egymás közt”. Hanem „mi”. De hogyan?


Ismétlem magam? De nem épp ez a „magam”? Amit csak lemondhatok (programot stb.), lemondom. Kelletlenségemet éreztetem, szabadkozom, jelzek („a jövőben nem”) – de most még muszáj, amit muszáj.

Ezt sem tudom.

Csak a teljes csendet tudnám elképzelni. Ezzel a könyvvel, például.

A postázás se nagyon megy, írtam már.

S más dolgok.

Furcsa, hogy ezek a Life-példányok hogy visszahozzák „az életet”. Egy élet képeit, ott idegenben. Egy életét, melyet többé nem akarnék élni.

41

Van-e hozzá elegendő „előnyöm”? Biztonságom a biztosítás megszerzéséhez, sőt, a biztosítás biztosításához. Sosem lesz az, hogy nagyon jól jönne: levegőt venni, csak épp egy kicsit? Kimenni, de könnyebb szívvel. Nem úgy, hogy rögtön minden ellenemre van, addig, ott, az egész, rettegve jövök haza, nem éri meg. Közben hogy lesznek „lovak”? Miféle lesz az, nem tudom, nem tudom. Mi lesz? S más egyebekkel? Helyesen van ez így?

Szemközt a szállodák ablakai vöröslenek. Megy le a nap.

42
Egy kis versenyrendszerezés

Aki a „Nem lóverseny” lapjairól a (például) 1996-os angliai–írországi (benne kicsit franciaországi) versenyprogrammal megismerkedett, nem szorult finom célzásomra, mely szerint is a Form Book Flat (Sík) 1994, csak a síkversenyek eredménykönyve tehát jó 2300 oldal, s ehhez jön a hasonló több kilós National Hunt könyv (hurdle és chase, tehát gátversenyek), nem szorul semmi egyébre, aki például az alábbi kis kivonatot látja, hogy lássa: az angolok enyhén szólva annak határán járnak, hogy „eltúlozzák”. Hanem hát ehhez semmi közöm, ahogy „nekik” se, mondok-e én olyanokat, mint ma hajnalban (hogy majd beírom könyvembe):

„a fél német és osztrák irodalom lefordítása után”, fél tucatnyi amerikai költőt önálló kötetté fordítva;

egyéb angol–amerikaiak, ázsiaiak, filozófusok, gyerekkönyvek, drámák, viccek, háborús történetek és szerelmes regények stb. fordítását követően két hónapja munkanélküli vagyok;

hogy jócskán unalmas: 9 év alatt némely árak a 30-szorosukra, az 50-szeresükre emelkedtek, ám nekem a fordítási honoráriumom (tisztelet a 40%-os kivételeknek, ahol ennyit) 20%-kal alig emelkedett, de az adó a háromszorosára ment stb.;

és hogy mivel nekem semmi se jön be mások jóvoltából (megint tisztelet a kivételeknek) úgy, ahogy minimálisan is akarhatnám, belülről az alakult (ki bennem), hogy én se fogok mások kedvére ugrálni, és ennek szép kezdete volt a (mintegy Örkény „Rózsakiállítás”-ának mintájára) „Medvekiállítás”-nak nevezhető sztori, vagyis hogy egy medvekiállítás megnyitását lemondtam, ez… nem akarok botrányos hasonlatot hozni rá… mégis, egy erő43sebb fegyver bevetése (lenne, ha nem tudnám, hogy aki fegyvert fog…). Egyszerűen védekező gesztus volt ez, igen, részemről, aki igen régi „medvés” vagyok, minden utamról hoztam medvét, eleve volt pár tucatnyi, ha nem száz, és egyáltalán. És feleségemmel 1972 óta gyártódik a Koala Kártyabajnokság (a Nagy), 1976-tól az Old Trafford, és megannyi napomnak (a Totyiékon kívül) mindössze is ez a (nem csekély) értelme. Tehát ha én egy medvekiállítási megnyitót lemondok… (Szörnyetegség volt részemről!)

Ehhez azonban az angol lóversenyek szervezőinek semmi bíráló köze nincsen, hát én is tartózkodom ama legszerényebb megjegyzéstől is, hogy „talán eltúlozzák”.

Tény, hogy amikor én kb. 4 éve „pénzügyi kérdéseket” feszegettem egy könyvemben, ráadásul rossz kedvemet merészeltem kifejezni (Alíz halálától félve voltam lehangolt), ezt igen rossz néven vették tőlem (itt, nem az angol lóversenyszervezők! hahaha), és még ma is megkérdi egy különben nagyon kedves ember, akinek esetleg rossz kedve lesz majd egy darabig itten, megkérdi, miért is volt az (ugye, az volt?), hogy én pár évig olyan rossz kedvű voltam; nem értem egészen, miért irodalmi kategória az, hogy valaki az írásaiban milyen „kedvű”. De vissza a tárgyhoz. Jellemzőül maradjon röviden összefoglalva annyi, hogy ki nem maradhat egy mai könyvemből sem ez a morfondér, illetve hogy nyilván ez adja a dolog emberi visszhangszekrényét; ebből a szempontból én is olyan vagyok – divatos szóval élve –, egy szekrény. Egy visszhangszekrény.

Mi a különbség egy fizikum és egy szellem között? A szellem(i ember) inkább visszhangszekrény.

S ehhez jön: ahogy felébredtem ma, adódott: megint el kéne fogyni. Minél kevésbé jelen lenni. Tudok én így! 58–59 kiló. Ehhez az ivást végleg abba kell hagyni. A legszekrényebb emberek is tudják (nem kell hozzá visszhangszekrénynek lenniök), hogy még a fröccs is hízlal. (A cukor a borban stb.)

44

És Londonban a napi két csomag Szimpi már délelőttig? Az ne térjen vissza. Csak, félek, a kettő együtt jár.

Visszhangszekrény, vagy szekrény, itt is rövid összefoglaló következik, s miért? Épp az ellenkezője miatt, mint ahogy a fentebbiekről meg vagyok győződve, illetve ahogy ezeket meséltem.

Mert az angliai nyarak versenyprogramja nem túlságosan tudatosodott bennem, lévén hogy a nyarakat szinte végig (ezért is volt döbbenetes kivétel ez az augusztus vége, szeptember eleje) itthon töltöttem, méghozzá Budán, kb. négy négyzetkilométeres terepen ingázva, akkorán se. Madárbolt, Közért, kocsma, újságos stb.

Itthon: az Alíz, meg akik még éltek. Most is ilyesmi felé haladunk. Csak Pest is benne van, Buda nekem alig (nem jelkép akar lenni!), és a négyzetkilométer: kb. összesen egy (1), egyetlen, nix több.

Lássuk tehát. Megyek az egy négyzetkilométeremen lelhető másolóirodára, sóhajtozunk, hogy most itten mi lesz, hát ez is nehéz kérdés. Mert hogy mi volt, nehéz az is. Ne sirassunk semmit, majd fogunk még frissebbet is sírhatni!

A kocsmában – vagy úton, téren stb. – néha nagyon értelmesen megbeszél az ember valami témát. Vagy a másolóirodán.

Kocsma, értsd: büfé, borozó, kiskocsma, étterem. Nem mintha én étterembe „étterem”-jegyben járnék.

Ld. visszhangszekrény.

Például azt mondja a Józsi: neki ne jöjjenek Európával, az ő papája 1940 körül már európai hírű fényképész volt, s mondom, az én papám meg 1941-ig MÁV kereskedelmi igazgató, előtte pénzügyes, és pontosan elmesélte, hogy a magyar pengő nemzetközi érvényű pénz volt, és a Józsi azt mondja, Szent István már bevitt minket Európába, a kereszténységet választotta stb. Hát ne jöjjenek neki. Nekem se, mondom, teljesen világos a helyzet. Magyarország régi nagyságáról esik még szó, ezt most hagyjuk, a Józsi sem akar rossz társaságba kerülni (mellesleg: ha egy 45ló neve előtt sok 0 áll, attól az a négylábú még nyerhet az adott futamban, mert sokkal jobb társaságokból jön, írja a szaklap, erősebb mezőnyökből, így kell ezt érteni, és megint satöbbi). De hogy az úgynevezett Nyugat minket benne hagyott az akármiben (1945 után), most meg „ilyenből” néz le ránk, hát ebből tökéletesen elég.

Ebben maradunk például, és megyünk tovább.

Megyek tovább itt én is.

Lássuk, mit másoltattam ki másolóirodámon. Remélem, nem fog esni az eső, szépen átbaktathatok. Most előbb azonban benézek Totyiékhoz. Már jelentős a hangoskodás.

Cigarettát ne. Zsibbad két lábujjam is (évek óta), a végén másokért aggódom, és engem fognak nyiszálni. Nem jó fogyás.

Epsom programját három napra rövidítették – ha nem kettőre! –, változnak a hagyományok; ennyiben. A Royal Ascot parádés versenyei áttekinthetőek a táblázatból. Ám itt nekem – mintha elvágták volna. Az ír Derbyről jószerén sosem értesülök. (Június vége.) Nézzük a Forma-könyvet: 1994-ben ez a verseny június 26-án került megrendezésre.

És kanca nyerte! A Balanchine. (Lovagolta Llanfranco Dettori – „Frankie” –, trénere H. Ibrahim, tulajdonosa Maktum al Maktum, Dubai.) Na.

Második lett King’s Theatre, harmadik Colonel Collins. Azért ezek a lovak kezdik megérni a pénzüket, nem?

„Theatre”-t, persze, Kinane vitte. Lassan ismerősünk már, olvasó, ugye, John Reid. Ő ült a „Colonel” nyergében.

Nem csekélység – sőt! – Párizsban a Group 1-es Grand Prix de Paris. Jelen voltam egyszer egy ilyen versenyen. Nézem, a milánói San Siróban (a síkon) milyen jól szerepelt szintén június 26-án egy nagy edző (J. L. Dunlop) négy lova, mindet T. Quinn vitte, kimagaslott Visto Si Stampi és Otto E Mezzo, ők nyertek.

46

Nyakra-főre rendezik Európában ilyenkor a jelentős versenyeket. Ellenben ezalatt Hamilton füvén például Sir Arthur Hobbs nyer egy F osztályú futamot!

Nottinghamban Lucky Parkes előtt Ya Malak. Június végétől jön az az idő (részben: folytatódik), amikor nem csupán szombaton van 5-6-7 versenyszínhely Angliában, plusz Írország.

De a dolgok gerince így alakul: 1996-os naptárunkban július elején tartunk, a versenyek szinte milliméterre ugyanazok, évről évre csak a szponzorok neve változgathat.

Sandownban a Royal Hong Kong Jockey Club Trophyt a 13/2-es (!) favorit Knowth nyeri. Ha ilyen favoritokban hiszel, szépen nyerhetsz. Kellő bátorsággal (de nem én!) valaki egy egész utazásának pénzét besöpörheti. Csak előtte nem volt szabad vesztenie, utána meg kell állnia a játékot… van pár „apró” kritérium.

Odds on (4/5) favorit nyerte a másik nagy futamot, a „listás” (Listed Race) Sino Group Dragon Trophyt: Hoh Magic. Az általunk ismert Loveyoumillions (Weaverrel) a második.

Ringatózzunk tovább: Haydockon át Newmarketig. Ez utóbbi a legnagyobb tréningközpont Angliában, „a Főhadiszállás” (HQ).

Lapozunk a sok-kilós könyvben: Bath, Beverley… Itt van Haydock. A Lancashire Oaks (egy A osztályú Group 3-as verseny): State Crystal győz, Willie Ryannel, 5/2 favorit. De nagyon a favoritok nyerik a jelentős eseményeket éppen!

Ellenben az Old Newton Cupot, ami „csak” egy handicap, 10/1-es, Glide Path viszi el.

Newmarketben jön a Princess of Wales’s Stakes (Group 2), nem tévesztendő össze (én is most tanulom ezt!) az ascoti Prince of Wales’s Stakesszel (már megvolt júniusban). A Cherry Hinton Stakes kétévesek versenye. Itt jelentkezik második hellyel az a Harayir, akit Carson mester úr visz, s akit a következő évi 1000 Guineasben, már háromévesek versenye, az első tavaszi klasszikus, el47hagy egy másik lóért, igen, ez 1995-ben aztán az én nagy bukásom, de mindmáig kb. az utolsó ilyen földcsuszamlás. (Az első az 1993-as epsomi Derby kapcsán volt.)

A D osztályú Soham Handicapben tömérdek ismerős lovam futott, látom. Ez egy sprint. Hát persze. A kevésbé ismert Sea-Deer nyeri (máig nyereget), Pakeboy (szintén veszélyes alsóbb osztályú ló) a második, nézzünk oda, Eveningperformance, aki azóta nagy dolgot is csinált, meg újabban váratlanul, „hosszú oddsokkal” győz ritkán, a negyedik, Newnesszal. De Sir Tasker és Domicksky is mindegyre előbukkan még. Pedig akkor se voltak fiatalok, némelyikük hat éves.

Kicsivel hosszabb sprint a Group 3-as July Stakes, az igazi dolog azonban a July Cup. Ezt nyerte Owington, aki később lemaradt, erről már volt szó (Paul Eddery vitte mindkétszer), futott Lochsong, Carson vitte, hatéves volt már, lemaradt. Nem szereti a parádét. (Mint én se.) Angliában muszáj a nagy versenyek előtt felvonulnia. Hát ő nem! Ilyenkor akár meg is tagadja a rendes szereplést. Ám október másodikán eljön az ő talán legnagyobb napja, Párizsban. Ott nem kényszerítik parádéra. És győz a legnagyobb európai sprintben, mint már írtuk, méghozzá Mistertopogigót veri 5 hosszal (!), messze lemaradva jön Lavinia Fontana (emlékszünk?! mit nyert ő), Piccolo még hátrább.

Lochsong.

Fura nevű kisebb lovak nyeregetnek: Esayeffsee (leírni is nehéz!), General Chaos, Strat’s Legacy stb. Emlékeim, emlékek.

És itt egy D osztályúban, Ayr a helyszín: Allinson’s Mate. Tényleg fénykorában. Hat éves épp.

Chester a májusi „Vase” színhelye, s nagyon imádja a törzsközönség. Római falak határolják a szűk, „agárversenyszínhely-féle” pályát. Évtizedekre előre ki vannak véve a szobák, házak. Ha valamikor, hát inkább nyáron óvakodj el Chesterbe (vagy lakj a közelben, megéri). 48Két kis versenynap adódik, az egyik: esti futamok. Micsoda szép lehet!

Én már soha, oda se, nem hiszem.

Hosszú távon nyert a későbbi National Hunt ló, Runaway Pete. A távbíró lovak mennek át hurdlernek, aztán chasernek, általában. Jó érzés, ha így találkozol régi ismerősökkel. Számomra Kadastrof a legszebb példa.

Vagy néha – például Oh So Risky, de még sokan mások – kiruccannak a síkra. Ezek érdekes erőpróbák.

Nehezítik a fogadók dolgát.

Lester Piggott, az Öreg Nagymester, aki lassan vissza fog vonulni, itt Picklesszel nyer.

Lingfieldben az engem (rosszul) üldöző Farfelu Darryll Hollanddel a nyergében megnyer egy sprintet, Eager Diva lemarad. Mintha ott lennék 1993 epsomi napjain, csak két ló épp egymás ellen fut. Ez egy ilyen körforgás.

Felbukkan a hároméves Milos, ő 1400 körül jó, nyer is egy D osztályú handicapet, szintén Lingfieldben, de „öröktalajon”, ezek ilyen versenynapok, pár futam gyepen, pár futam homokon. Az általam nagyon imádott nevű La Petite Fusée az általam igen kedvelt Tony Clarkkal győz, méghozzá kivételes fölénnyel.

Yorknak nem ezek az igazi nagy napjai. York a Dante és a Musidora Stakesekkel májusban afféle Derby-erőpróba stb. És augusztusban van a sokak szemében a Royal Ascottal vetekedő fesztiválja. Októberben már csak a hangulatos őszi versenyek kínálkoznak innét, a legjelentősebb is csak annyi, mint a Rockingham Stakes.

Július Yorkja nem nagyon tűnik ki semmiképpen (Anyegin, illetve Tatyana után szabadon). Érdekes verseny lehetett a B osztályú (az már azért valami!) Magnet Cup (John Smith’s), nyert Cezanne (!), második az ismert Midnight Legend. Jeleskedik Sir Joey, a fura nevű Crofters Ceildih, ezeket a Crofterseket is össze lehet keverni, a Leigh Crofters nevű csupa nullával a neve előtt, bizony, úgy nyert egyszer, talán Weaver vitte, és 12/1 volt! Csaknem bíztam benne. Te jó ég, mi?

49

Ám el ne vesszünk. Newbury napjai jönnek, B osztályú versenyt nyer Mocassin Run, második az a Fraam, aki majd alaposan leteszi a névjegyét, W. R. Swinburn az állandó lovasa, nyerni fog a „Glorious (Dicső/Gicső) Goodwod”-ban (nagy fesztivál, az angolok imádják, és végre pályákat is ide kell bűvölnöm, olyan különös alakú némelyik). Fura, hogy Goodwoodban Fraam versenye után Sri Pekan nyer, nem akárki, és a következő futamban Allez Cyrano (nemcsak a magam kifinomulatlan nagy orra miatt érdekel, de Alíz okán is), és ősszel Newmarketben a Baxi Heating Joel Stakesben (Listed) Fraam mögött Allez Cyrano a vert mezőnyben van. Körforgás, összetalálkozások.

Newbury, Newmarket: inkább nyári szórakozás most. T. Quinn külföldön futkosó lovakkal nyereget: például a nápolyi Agnano pályán. A svédországi Tabyban az én „rokonom”, a Larisza lányával (tréner) nálunk is járt János Tandari egy Side Winger nevű lóval harmadik, nézzünk oda, hogy lemaradt a kitűnő (vagy aznap épp nem kitűnő) Selhurstpark Flyerrel Lester Piggott! (Tandari lova fejjel-nyakkal lett vesztő.)


És halad a nap az égen a nyárral, a nagy Carnegie megnyeri három évesen Saint-Cloud-ban a Group 2-es Prix Eugène Adamot, később óriási bajnok lesz a Carnegie! (Jarnet mester viszi.)

Ő lesz második Maisons-Laffitte-ban Tereshkovával (General Monash mögött). A Hosszú Koporsó! (Maisons-Laffitte.) Newmarket után (mellett) a leghosszabb egyenese van. Több, mint 2 km. 1 mérföldet és két furlongot lehet egyenesben futni, kanyar nélkül; ráadásul az átlója – és helyi szokásai – miatt ez a pálya egyszerre bal- és jobbkanyaros is; és középen cross countryzásra alkalmas terep van, akkor az egész létesítmény, és a Franciaországban igen gyakori, nyáron is „vöröses” levelű, tömzsire nyírt fák jellemzik, szintén középen. Telekhiány volt, a Szajna mellett (túloldalt gyárak) ekkorát tudott kihasítani magának az elit kisváros. (Az egyik legnagyobb franciaországi 50tréningközpont. Mégis gondokkal küszködött. Nemzeti ügy volt a megmentése.)

Nyer (kis versenyen) Bath-ban Napoleon Star, akit később jól kihagytam, pedig nagy súgás volt, ott több ló indult, és 8/1 volt a Napoleon Star, ha jól emlékszem, és az Oxford Street „felett” beérdeklődtem egy kis francia hotelba (megfizethetetlen!), aztán láttam irodán a Napoleon Start. Kihagyásaid száma százakra rúg (pénzben ezrekre, fogadó!).

Nézzünk oda, milyen kedves lovak nyeregettek Beverleyben. Thick As Thieves (! Együtt Mint A Tolvajok, le kéne fordítani szellemesen), Sea-Ayr.

De így nem jutunk el a versenyszerkezetig. Ugorjunk: jön a Glorious Goodwood!

De álljunk meg!

A nyár (és az egész év!) egyik fénypontját hozza Ascot. Ez nem királyi nagyhét, de…

Emlékszünk Brigadier Gerard-ra? Kedvenc lovaim egyike ő a múltból örökre. S nyerte, ha jól mondom, kétszer is a King George VI and Queen Elizabeth Diamond Stakest (Group 1)!

Mi történt itt 1994-ben?

King’s Theatre a bűvös név! Nyert egy nagyon nagyot. Na végre. (Mick Kinane-nel.)

Ilyeneket vert meg: White Muzzle, Wagon Master, Apple Tree, Petit Loup, Foyer, Erhaab (!! a Derby győztese), Bob’s Return, Environment Friend… egyik se akárki.

A japán Yoko Take volt White Muzzle zsokéja. Neki még meggyűlt a baja ezzel a lóval és trénerével. (Később történt a nagy betlizés.)

S ott volt Jarnet, Freddy Head, Dettori, W. R. Swinburn, Carson, csak hogy a legnagyobbakat említsük, Pat Eddery is köztük, T. Quinn, Michael Roberts…

Goodwood.

Broadway Flyer, miután betlizett a Derbyben, nyeri a Gordon Stakest (Group 3), Lochsong (Mistertopogigo előtt, a változatosság kedvéért, és Angliában!) a King 51George Stakest (Group 3), s hogy meg ne feledkezzünk egy Overbury nevű angol lóról, nyer a vízen túl, méghozzá Arlingtonban viszi el a (csalóka nevű) American Derby (csak Group 2) első helyét. Tudjuk, ez nem a Kentucky Derby, nem a Belmont… nem Pimlico… mégis nagy dolog. Odaát nyer D. R. Loder lova.

Majdnem elfelejtettem: Fraam trénere az az Alex Scott, akit a főabrakmestere az ősszel majd sörétes puskával lelő, ám az ő történetére (és folytatására! ahogy egy Lammtarra nevű lóval mintegy szegénynek az emléke tért vissza az 1995-ös epsomi Derbyn) még részletesen rátérünk.

Egyelőre tombol a nyár, folytatódik Dicső Goodwood. Így: az A osztályú Group 1-es Sussex Stakest (nagyon számontartott verseny!) Distant View nyeri (4/1, Pat Eddery vitte), megverik a mezőnyt (Barathea! Grand Lodge! Sayyedati! Mister Baileys!). Húha, nem?

Ez így forog.

A Tiffany Goodwood Cupot meglepetésre Tioman Island (10/1) nyeri, nyergében T. Quinn. Lemaradva kicsit a Gold Cup győztes Arcadian Heights (harmadik).

(Itt jön Fraam B osztályos győzelme.)

Sri Pekan a Group 2-es Richmond Stakest nyeri.

Vannak itt nagy versenyek, ugye?

Ha most Haydockot kihagyjuk (a szép nevű Rose of Lancaster Stakes színhelyét), jön Newbury. Pár nevezetes dologgal.

(De nem hagyhatom említés nélkül két ló nevét, kedvenceim – a nevük miatt feltétlenül! Windsorban nyergében nem kisebb nagyság, mint Michael Hills, győz egy E osztályos eladóversenyben Dr. Edgar; Riponban pedig W. Ryannal Milly Ha Ha. Hát nem gyönyörű név? Ismétlem: Milly Ha Ha.)

Samaka Hara is beugrik itt. Kim Tinkler vitte. Jellemző: 16/1. Kim Tinkler igen „alkalmas” az ilyen meglepetésekre. Hogy emez utolsó szót idézőjelbe ne tegyem szintén. Rá ilyen szempontból sokszor lehet számítani.

52

Samu verebünk miatt fontos nekem a Samaka Hara.

Akkor, a nagy yorki hét előtt, Newbury, a Hungerford Stakes. (Ezek nagy hagyományú nevek, a futamokéi.) Young Ern nyeri, Ryannal, a legnevesebb ló Unblest (lovagolja Asmussen), csak harmadik.

Ellenben 1994-ben egyetlen versenyét futja (az 1995-ös Derby előtt, ha jól mondom, az egyetlent) Alex Scott idomítottja, Lammtarra.

Az 1995-ös Derbyn 8/1-gyel indul. Lovasa továbbra is W. R. Swinburn. Alex Scott akkor már nem él. Hadd vetítsük előre: nem is olyan nagy meglepetés, bár meredek eredmény. Lammtarra nyeri a Derbyt. Dubai ló. Akkor Maktumék leveszik róla Swinbumt, Dettori viszi még kétszer győzelemre Lammtarrát. Ha jól mondom, nyerik az Arcot is október elején Longchamp-ban.

És Alex Scott özvegye ott állt egy 20 000 vagy 30 000 fontot érő fogadócetlivel. Alex maga fogadta meg (trénernek szabad, zsokénak nem) a saját lovát. Lammtarrát közben Dubaiba vitték, téli edzőtáborba. És a Ladbrokes (sok bűnét törlesztendő) kifizette az özvegynek a pénzt, holott a szabályok értelmében csak személy szerint a fogadó veheti fel, névre szól nyilván az ilyen nagy fogadás… akkor Lammtarra még 30/1 volt, vagy mi, 1994 nyarán, hogy benevezték a Derbyre, és Alex Scott rátett egy ezrest.

Történetek, igaz?

Vicces kis név, mellesleg, a Curragh egyik futamának győzteséé: Another Sky-Lark. (Másik Pacsirta.) S ha már a madaraknál tartunk: jön feleségem a Szuszival, meséli, ott ül a kis dolmányos varjú a fűben, az öregek (kismadarak gyilkosai, mellesleg) őrzik, és kárognak veszettül mindenkire, aki közelít. De a kis varjú már alig él. Feleségem nem engedte, hogy a kutyák meghajkurásszák. A Szuszi különben sem hajkurász madarakat, ha más kutyák teszik ezt, ő még nekik is ront ilyenkor.

Megindító, mondom, azért ez megindító, ahogy a varjúpár őrzi a fiókát. Meg aztán Terry is eszembe jut Chandlertől, ahogy azt mondja, neki is van szíve (minden köpe53delem mivolta ellenére), és ahogy erre a Szomorú Magándetektív egy nem éppen rokonszenvesnek ítélt állatot nevez meg, hogy vanni annak is van.

S elérkeztünk Yorkhoz.


Megyek másoltatni.

„Ne menj arra”, mondja feleségem. Merre? Vagy úgy, a gáz-és-távfűtés tömbje felé. Itt van a kis dolmányos a parkban? Azt hittem, a hátsó utcában. Jó ég, dehogy megyek arra.

Feleségem szerint is megható, hogy ezek a „borzalmas” madarak ilyenek. Teljesen kikészültek. Ez az ő kis madaruk, hát nem?

Tehetetlenül verik a faágat felette.

A kis varjú pedig meg fog halni a fűben. Valaki-valami végez vele netán. (?)

Nem megyek arra.

Gyere, nagy nyári York…

Mindig se lehet tenni valamit. Nem lehet. Ez a helyzet.

Ha tényleg valamiről írsz, ha tényleg valamiről (és még ez a közlés, ez a megszorítás se mond talán semmit se azoknak, akik egészen másképp gondolkoznak, mások az alapfogalmaik, alapkérdéseik stb., és nem akarnak egyetértés felé közeledni – én megértem őket! és szó sem lenne arról, hogy meggyőződésükön változtatni kellene; az úgynevezett pluralizmus azt jelenti, hogy nem vagyok erőszakos, hagyom a másikat a magáéban, de tudom, „miben van” stb.), semmi sem olyan érdekes, mint ez (amiről írsz). Így aztán elágazásnak számít mindenféle egyéb „hörgés”, még ha azzal kapcsolatban, amiről tényleg írsz, hörögsz is. Kitéptem egy újságból egy számomra régen nagyon aktuális idézetet (adatocskát): Füst Milán, aki Shakespeare-rel köztudottan foglalkozott, nem volt hajlandó megnézni a Hamlet-filmet, bár Laurence Olivier-val a főszerepben, nem, mert „irtózott a képzeletét béklyózó realitástól… elvész az ezoterika varázsa… a szó… csodája”. Igaza volt, mondja a festő K. T., aki erről beszámol. 54Abban nincs csak igaza, hogy a csodát abban a világban kell óvni, ahol hálnak az utcán. A csodát külön óvni sehol sem kell. Nem szabad elhagyni. Tágítani tőle vétek. Lásd Totyi. Azért, persze, majd a téltől valahogy elvégzem magamban (Sz. L. költő szava), hogy Totyival járó belső zsarnokságomtól, a magam leigázásától egy kis időre olykor szabaduljak. Ha ezzel megteremthetem azt a szabadságomat, hogy nem kell hangulatos kis cikkeket, mélyenszántó önvallomásokat, „kerek egészeket” írnom, a közönség és a sajtófelelősök iskolájába járnom, netán ha több lókönyvet sem akarok írni, helyette egyebet se kelljen stb. Majd kiderül.


Ezek a kifejezések, hogy „majd kiderül”, „ez a helyzet”, nincsenek lejáratva. Ahogy a Lugrex Calimbo Budepartien Galaxy Sweephurst Limited Albo-Ragdaloe Stakes (G osztály) versenye is érvényes eredményt hozhat évről évre, jóllehet jövőre már Crux-Faffeldon Jumpend Kallisto Haherton Hahton Glax Swephurst Limited Albo-Ragdaloe Stakes lesz belőle.

Csak úgy mondtam.


Mert van egy Morny nevű regényalakom (általában: regényt! tényleges alapokon! ahogy itt a ló tényleges alap, másutt, ha ló nélkül írok, a figuráknak kell úgy elhelyezkedniök „a táblán”, hogy szerves, összefüggő mozgásuk alakuljon, s ez megteremtse a kíméletlen fordulatokat, a nincs-pardont, az irgalmatlan irányt), hát persze, hogy érdekel a Deauville-ben (Normandia, ide költözik „a francia galopp” nyárra), finom helyen évről évre megrendezett Prix Morny. Mi lett ennek az eredménye 1994-ben? Gyakran nyerik angol lovak, ill. zsokék.

Betyár élet, hol a Form-könyvben „a Morny”? Itt a Prix de Haras de Fresnay-le-Buffard Jacques le Marois (Group 1) verseny (szép hosszú megnevezése van ennek is!), nyerte East of the Moon, Mehthaaf harmadik, de hol 55a Morny, mondom? Hát eltűnt. De nem, megvan. Későbbi az időpontja! Nyerte (augusztus 20-án) Hoh Magic, M. Hills lovaglása, Tereshkova harmadik lett, Silca Blanca a negyedik (Paul Eddery vitte, mert Pat Eddery az Expelleddel volt lekötve, utolsó lett).

Na, de mi volt Yorkban?

Juddmonte International Stakes, Group 1:

King’s Theatre, naná, csak a harmadik, méghozzá Muhtarram előtt (J. H. M. Gosden a trénere, jegyezzük meg ezt a nevet is), és győzött Ezzoud (neki ez kijárt végre! M. Stoute az edzője).

A Great Voltigeur Stakes (Group 2) harmadik helyezettje Broadway Flyer (nekem olyan élvezet, hogy ezek a lovak rendre visszatérnek ilyen-olyan helyezéssel), nyert Sacrament (vitte W. R. Swinburn), a második lett Ionio.

A Yorkshire Oakst Only Royal nyerte Dettorival. (Bolas csak az ötödik.)

És ha már – Bolas! – „arról a dublini napomról” van szó vele, itt a Gimcrack Stakes (Group 2) győztese: Chilly Billy! Megverte pl. Fardot, aki Yorkban Go Hever Golfot győzte le, majd júliusban Newmarketben nyert. De mintha Fard még jönne valamikor, nagy versenyen. Nem is tudom. Meglepetés ló volt akkor.

Fard.

Fraam. Az arab nevek.

A Roses Stakest is ilyen név vitte el: Raah Algharb. Ezeket meg kell szoknod. (Sosem szokod meg.)

Van pár ilyen dolog.

Nyert viszont végre (ki a csoda hitt volna benne, holott 10/3 favorit volt) American Swinger!

Más színhelyeken közben tömegével futják az E és F osztályú versenyeket, csúcs egy D.

Oare Sparrow nyert (egy veréb-név) Yarmouth-ban. De szép hely! És van Fox Sparrow is. Eliot tengerpartos-verseit fordítottam, ott jöttek ezek a nevek, és van amerikai madárkönyvem, benne 15-18 „sparrow”.

56

Hát York?

Green Perfume (T. Quinn) nyert egy D osztályos futamot. Nyeretlenekét.

Harayir (a rosseb egye a fejemet, 1995-ről beszélek) Carsonnal elvitte a Talkland Lowther Stakes (Group 2) versenyt. Lásd mellékelt naptárunkat.

Hát a Nunthorpe-ot ki nyerte?

Piccolo!! Forog ez körbe. El Yasaf a kilencedik, Lochsong tökutolsó lett. Ki érti? A parádé. Azt nem bírta a Lochsong. Pedig Dettori volt a lovasa.

Féltávnál megverték már.

Fraam harmadik lett (most emlegettük őt) a City of York Stakes(Listed Race, A)ben.


Chesterben voltak kisebb versenyek. Nyert Pickles (de ki ez a Richard Edwards nevű zsoké? fura élvezet, hogy nevét se hallottam), és egy Amin nevű ló is első lett, Amin sejk tulajdona, és egy Return of Amin nyert később, évek múlva, igen meglepően, mikor Fulhamben kóboroltam, olcsó bort és remek zsibpiacot fedeztem fel. Sajnos, kihagytam a Return of Amint.

Tenyészversenyt nyert Sandownban In Love Again (ld. Totyi), de ld. Rudi! Rudi harsogva udvarol Csutorának, tegnap óta van „ez az új viselkedése”. Mindjárt 13 éves. Szent Patrick és Leopold Bloom jól őrködik felette, érdemes volt ír földön rendesen viselkednem, úgy látszik.


S még jön ez-az itt meg ott, és lassan kifúj a nyár. Ripon: Whittle Woods Girl, aki egyszer megsegített, győz. (Great St. Wilfrid Handicap, akkor ez jól elcsúszott a hónap végére 1994-ben).

A nagy Hernando (Franciaország) nyer Deauville-ben, itt a Hoh Magic-féle Morny-nyerés, Brightonban csak a nevek viccesek (That Man Again, Quantity Surveyor etc.), a versenyek rangja szerény. S a zsokék szerint a díjazás is.

Járnak át szorgosan a kontinensre.

57

Newmarketben feltűnik a későbbi nagy versenyek győztese, Classic Cliche, aki azonban messze lemarad 1997-ben Oscar Schindler mögött, én gyáva, hogy „akármibe” nem fogadtam, az ír St. Legerben! Erről később.

A Hopeful Stakes (Group 1) harmadik helyezettje az elnyűhetetlen Montendre (nekem: Szentendre Hegy), rá mindig számíthattam (volna). Folyton elgyávultam.

Nézzünk oda, Goodwoodban Mehthaaf nyeri a Group 2-es Tripleprint Celebration Mile-t. Az amerikai (Arlington) Secretariat Stakes (Group 1) versenyében Colonel Collins csak a nyolcadik.

J. Reiddel nyer végre White Muzzle (Deauville). Tabyban J. Tandari csak a nyolcadik.

Kis epsomi verseny, győz megint Amin. (3/1 favorit.)

Ér véget augusztus. Donna Viola, kétévesen, nyer Warwickban. (Nyeretlenek eladóversenye. Már favorit.)

Epsomban 30-án Shamrock, Farfelu (Dettorival mindkettő, hát…!), Kingchip Boy… de ezt mintha már mondtam volna. Kész.

58
Life–Post–ősz

A Life mellett, fura, a Postot is buzgón vásárolgattam (alternatívan). De egy hónap kimaradt. Nézem Form-könyvem: a nagy doncasteri napokat.

Még csak hagyján, hogy a Group 3 Park Hill Stakest nem nyerte meg Wind In Her Hair, az is, hogy a sprintet, Lochsong távollétében, Crofters Ceildih előtt Mistertopogigo tarolta (neki osztotta le a sors?), hogy a Sceptre Stakest jócskán elvesztette Velvet Moon, a Park Stakest Soviet Line nyerte (fuj!) Maroof előtt, a Doncaster Cup az ismét formába lendült Arcadian Heights-é lett (Group 3), s Alex Scott Fraamja messze lemaradt Soviet Line versenyében, de hogy Zilzaal Zaman balszerencsésen kikapjon egy B osztályúban, aztán a 25/1-es Estimraar (ki az?) győzzön például Luhuk ellen, az kicsit erős, és hogy (Sri Pekan menetrendszerű győzelme után) Carson nagymester Burooj-zsal (10/1) kárpótolja magát… hát…

Goodwoodban Alderbrook (neve még nem jött elő nálunk, jóllehet öt éves volt s igen sokra tartották) elvitte a Select Stakest, Doncasterben a 11/1-es Celectial Choir nyerte a jó kis C osztályú handicapet, rendben… és akkor jött a St. Leger.

Nyolc ló állt rajthoz mindössze a 2800 méteres távra, köztük Broadway Flyer, Sacrament, Ionio, Midnight Legend, a 15/8-as favorit Red Route (John Reiddel), és nyert… a 40/1-es Moonax! Ez sokakat felháborított, gyanakodás következett, ám Moonax később (mit lehet mondani?) igazolta ezt a formát.

A sors leosztásai.


A Nagy Őszi Ascot (a kicsi október közepén van, egyszer ott voltam kint én is) már lapozható Life-ban, Postban.

59

Persze, ezzel egyidejűleg elkezdődtek a párizsi csúcs hétvégével kapcsolatos esélylatolgatások is (Lochsong fontos szerepet játszott így, s tudjuk, nyert is végül).

Ascot, 1994. szeptember 22.

A Cumberlande Lodges Stakes (Group 3) nem hoz meglepetést, nyert Wagon Master (Garsonnal).

Nekem mindegy.

De a Blue Seal Conditions Stakes (B) győztese egy Marha nevű ló. Így! A Marha.

Kis mezőnyök indultak. Pénteken volt egy kellemetlen nyitófutam. A placepotot játszónak hat futamban kell legalább egy-egy helyezettet megadni, összesen hatnak kell jónak lennie egy oszlopban. Ritkaság, hogy ilyen nagy pénzt hozzon a placepot, mint aznap Ascotban, több, mint 930 fontot 1 fontra. Megalapozta ezt az említett első verseny, arab tulajdonosok „magánfutama”, régi zsokékkal (gátzsokékkal). Meglepetésre P. Scudamore nyert (4/1 volt Wajih; mind arab tulajdonban lévő ló ment, nem túl demokratikus ügy; kik miket kiharcolnak maguknak, úgy egyáltalán).

Kellett a 930-hoz (és az el nem talált aznapi jackpothoz, ez 6 győzelem lenne oszlopban egymás alatt), kellett, hogy rendre 14/1-es, 8/1-es lovak győzzenek. Emlékszem, Bloomsburyban, a British Museum környékén ügyetlenkedtem jócskán. Persze, megsegített volna, ha hiszek benne, Haydockban Celestial Choir!

Az égiek, az égiek.

Redcarban az a Halmanerror győzött 17/2-es oddsszal, akit egyszer régen nagyon nézegettem, de valahol leghátul végzett. David Harrison, jó kis zsoké vitte Oare Sparrow-t, „egyik verebemet”, nyert 11/2 favoritként egy népes handicapben. Here Comes A Star (Itt Jön Egy Csillag) harmadik helye is nagyot fizetett. De hát én…

A szombati Fillies Mile (Group 1), a kancacsikók mérföldje Aqaaridhoz ment (Carson vitte). És amikor 1995-ben az 1000 Guineas előtt választania kellett a nagymesternek („Carson mindig jól választott eddig”, 60mondták), nem Harayir mellett döntött, Aqaarid kellett neki. És nekem is.

Kellett az nekem!

Nagy bukássorozatot vezetett be. S majdnem végig visszajöhettem volna a sírból – de 1995 nyarán (ez még azért odébb volt akkor) heavy metal kazetták vásárlásába és walkmenezésbe menekültem; mint ezt már mondtam.

A Queen Elizabeth II Stakes (súlyosan Group 1-es verseny) Maroofé lett. Képzeljük, 66/1-es esély volt! Vitte R. Hills. Barathea lett Kinane-nel a második, Bigstone Dettorival a harmadik. (Egy francia ló.) Őrület. 66/1 ilyen versenyben!

A mindig érdekes Whitechapel (a királynő tulajdona) nyert még, favoritként pedig Pat Edderyvel Eltish, és érdemben megvolt Ascot.

Persze, nem találta el senki a jackpotot, és a placepot 884.70 volt egy egységre.

Maroof! Viszek kedvenc irodámba ajándékul egy Maroofot. Fa ló, zsineges, nyomogatni lehet, hajlítgatja törzsét, lábát, nyakát, fejét.


Market Rasenben, ugyanezen a szombaton, az első futamban Adrian Maguire-ral az 5/4-es „veréb” favorit, Lapiaffe nyert!

Az ördög a bőrömbe, ha nem játszottam őt. Kevés a hitem. Sokat tétovázom, jegyeztem fel. Valamiért nem lehettem igen nagyon boldog.


Newmarket, Chevely Park Stakes. Kétévesek versenye, a kanca Harayir a Life szerint megpróbálja itt igazolni, 1000 Guineas favorit ő.

Főszám, főcím.

Különben úgy nagyjából inkább Hoh Magic csúcs esélyeivel foglalkoznak a cikkírók. A Jockey Club tárgyalja Kieren Fallon ügyét. (Arcul ütötte Stuart Webstert, majd talán még az orrát is eltörte az öltözőben. Egyelőre nincs rá tanú. Na, majd!)

61

Másnapi Racing Post: Kieren Fallont fél évre eltiltják. Ez kevés is, sok is. Nem a mi dolgunk. Ma Fallon a „regnáló” sík champion. Az marad-e az idén is? 1998 nyara, nem tudok semmit.


S mi történt előző nap? Az első két futamhoz nem nagyon tudok hozzászólni. Nyertek a favoritok…

A B osztályú Tattersalls Houghton Sales Conditions Stakesben Maid For Walking (Dettorival) csalódást okozott nekem. Igaz, 16/1 volt. Miért hittem benne? Helyezésre játszottam, 3,90. Ellenben az A osztályú Group 1 verseny, kétéves kancáknak a Shadwell Stud Cheveley Park Stakes nem lett Harayiré. Pat Edderyvel nyerte Gay Gallanta (14/1!), és kedvenceim egyike (fanyar kedvenc csak), Tanami (16/1), vitte Kinane, a második helyen végzett. (Ősei: Green Desert és – nagyapailag – Habitat, aki barátom kedvence; ld. Exbury.)

Harayiron nem voltak hajmeresztő összegek, de egy kétéveshez képest 4000 elég sok, volt egy ilyen remény 10 000-re.

A továbbiakkal senkit sem akarok untatni. Egyébként sokszor csalódás az ilyen nagyversenyes nap. Rég elmúlt az a kényszerképzetem, hogy nekem a kimagasló Group 1-eket látnom kell. Ami azt illeti, az idén „kielégülhet” e vágyam: Epsomnak lőttek.

Támadja egy cikk Maroof győzelmét az ascoti Queen Elizabeth II Stakesben. Így: „Sprint lett a versenyből az utolsó kanyartól fogva, ez téves eredményre utal alkalmasint.”

Téves eredményre? Lóügyekben is tudják csűrni-csavarni. Közben sokszor igazuk van vele.

Baratheát dicsérik, továbbra is „hiteles erőként” áll (a verseny után), inkább a zsokéja nem. Hát én ehhez mind mit szólhatok?

Szerencsére szeptember 29-éről ismét Life-om van, inkább ott vagyok „honn”, „ott az én világom”.

62

Charlton Harci Kiáltása – ez a főcím. Persze, az Art Of War nevű lóról van szó (Roger Charlton a tréner; van egyébként hajdani focista edző is, Mick Channon). War harcot, háborút jelent, Cry kiáltást.

S hogy az általam gyakran „megfigyelhetett” Green Perfume megverheti őt (Art Of Wart a Middle Park Stakesben).

Ezek azért már izgalmas dolgok, és nézzük.

Jópofa nevű ló a Tart And A Half (kb. mint egy róka ellen másfél rókát, itt: Másfél Kurva, de a „tart” nem okvetlenül kurva, közben rájöttem, mi lehet még, és talán az, de ez nem jut az eszembe… tessék utánanézni; ha már fogadni nem kell miattam). Második lett (T. Quinn vitte).

Szállodám tévéjén néztem az első futamokat. Esélyes volt egy C osztályú tenyészversenyben That Man Again (emlékszünk). Nem nyert. Sok pénz volt rajta. Egy 8/1 győzött. Akkor jött az én „Listed” futamom, s pedig, mert abban az időben majomkodtam színpadon (performansz-félékkel, nem felolvasással), az Eveningperformance nevű ló nagyon megragadott. Bár játszottam volna tényleg pénzbe. Nyert.

3/4 hosszal verte Millyantot, akit Dettori vitt.

De boldog voltam! Ujjongtam szobámban.

(Netán Dublinban volt ez? A Holybank Roadon? Ha jól írom. Néztem a szemközti házak kék-zöld ajtókapuit. Zsokészínekre utalnak-e…?)

A Middle Park Stakesben (Group 1 stb.) Art Of War utolsó előtti lett!

Győzött Carsonnal nyergében régi ismerősünk, Fard (33/1 esély volt, ismétlem, harminchárom az egyhez), egy ilyen nagy versenyben, kétéves mének küzdelmében egy ilyen autszájder! „Felzárkózott” Maroofhoz és Monaxhoz, a 66/1 és 40/1-es eredményekhez. Hm.

S ezzel még nem volt vége a dolognak. A szerintem kicsit alulértékelt Fraam megnyerte a Baxi Heating Joel Stakest (ezt már meséltem), Alex Scott volt az edzője… 63akit aztán szeptember 30-án éjjel lelőttek a farmján. Sörétes puskával egy istállóban, vagy hol. Ezt is mondtam már. Az abrakmester, mint kiderült. Mert Alex modern módszereket akart alkalmazni a nemrég átvett tréningközpontban. Enyhe őrület.

Voltak még nagy anyagi csalódások eznap. Például Dettori vitte Chattaroyt, s elúsztak súlyos kétezrek rajta.

Leszaladtam ideges örömemben az utcára, sétáltam a Iona Roadon (ha ez tényleg Dublinban volt), irodán megfogadtam gyorsan helyezésre Saint Amigót (2,80), Protont (1,60), ez volt az az év, hogy rendre 1-1 fontokba játszottam? Meg kellene nézni.

Cheltenhambem (zsokétanoncok hurdle versenye) Tony McCoy nyert Wings Of Freedommal. Tony McCoy ma minden időkre szóló rekorder, mondtam már, évi 250 győzelem felett jár! Ez ilyen gyorsan megy. Persze, a nagy M. C. Pipe istálló zsokéja.

10/1 volt a Wings.

És mások is voltak már istállózsokék Martin Pipe-nál, de nem vitték ennyire. Tony McCoy volt az első lovas, akit Észak-Írországban az Év Sportolójává választottak.

Főcím: „A fogadók nehezen akarták megemészteni Fard győzelmét”. Hát nem is csodálom. Ismétlem: megint egy ilyen 33/1 dolog.


„Vezető newmarketi trénert lelőttek a Glebe Studban”. Stud: méntelep stb. Alex Scott a halott. De erre már ne térjünk vissza. A rejtély hamarosan megoldódott.

Newmarket megy még, Mick Kinane egy 261 az 1-hez „triplát” gyárt (majd megnézzük, kikkel, a képen Annus Mirabilisszel győz épp), de az újságok már Longchamp (Arc és vidéke) szombati-vasárnapi angol esélyeit latolgatják.

Nagy versenyprogram már szombaton is. Prix de Royalieu (Group 2, 1 mérföld 4 furlong és 110 yard), Prix Dollar (Group 2, 1 mérföld 1 furlong és 165 yard), Grand Criterium a kétéveseknek, 1 mérföld (Group 2), Prix du 64Cadran (Group 1, 2 mérföld 4 furlong, jócskán hosszútáv). A Grand Criteriumban szerencsét próbál (győzelme – láttam – és két második helye után) Montjoy. A Prix Dollarban az angolok reménysége Alderbrook. A francia Olivier Peslier nagyon esélyesnek látszik Moleness-szel.

Kinane: Star of Show, olvasom a hátoldal főcímét (Life). Naná. A 9/1-es Alasibbal nyerte az első futamot, ez jól megalapozta a 261/1-et végül; lemaradt Join the Clan (Dettori), nem is akárhogy. Aztán Kithanga rettentően le volt fogadva, 5000-ekkel stb., nyert Kinane a Saddler’s Image-dzsel (13/2), végül az 5/2-es Annus Mirabilist „vitte haza”.

Goodwood se volt a fogadók öröme: Acting Brave (10/1), Mr. Rough (20/1), sok 20/1-es közül ráadásul. Luhuk nyert végre Zilzaal Zamaan ellen (játszottam Luhukot, helyezésre), sajnos megint jött Soviet Line (W. R. Swinbum), legyőzte Alaneest (Alíz!) és Young Ernt. Nem emlékszem, alkottam-e bármi nagyot.

Londonból Párizst én mindig nagyon óvatosan, 1–2–5 fontokkal játszottam csak, azt se gyakran. Az Arcot a nagyszerű Carnegie nyerte, a japán sztár, Yutaka Take jól lemaradt White Muzzle-lal. Kezdődött is veszekedés, Peter Chapple-Hyam, a tréner mindennek elmondta, s hogy megszakítja a kapcsolatot Takéval. Aztán megengesztelődött.

Lochsong (már tudjuk) aratott. Szombaton Longchamp-ban nyert Dalara, a brit Alderbrook (Paul Edderyvel, biztosan), a francia Goldmark esélyt sem hagyott Montjoynak; jól tippeltem (sokakkal egyetemben), hogy Moleness nyer, de ez szoros verseny volt.

Longchamp második napján vágta haza a mezőnyt Lochsong (s én ekkor Tipperaryben voltam, akkor voltam ott!), az eredményt már megírtam korábban. Az Arcban Carnegie mögött Hernando végzett, harmadik lett az elnyűhetetlen Apple Tree (hányszor találkoztunk már vele), aztán Ezzoud jött, és a többi.

Igen, Tipperaryben voltam (messze volt a pálya, Tipperary, ez volt az: rögtön Limerick Junction állomásnál 65stb.), szállodám (a felesleges éjszakával, sőt, kettővel is, de hát másnap elmentem megnézni Cork városát, csak úgy) kényelmesnek bizonyult. Tipperaryben láttam az előző évi Derby helyezettjét, Blue Judge-t, nem nyert, a többi futamban derekasan küzdöttem 4–5 fontért, annyi nyereségért se.

Láttam Tipperaryt. Ezt is elmondhattam most már.

Egykor olyan furcsa volt, titokzatos minden ír pálya angol irodáról. Most – egyszerűen örültem, hogy látok pár további helyet. De a varázsuk nem maradt a régi, hogyan is.


Newmarket napjai jöttek újra, közel utolsó síknapok, közben a nevezetes redcari sprint (1200 méter, azaz 6 furlong), a kétéveseké. Az egyik legkiszámíthatatlanabb verseny, kezdetek óta.

Silca Blanca, Loveyoumillions, Marha, Maid For Walking, Cim Bom Bom (jaj, ő egy eredeti nevű jövevény volt 1994-ben): mintha utoljára akartak volna találkát adni az érdeklődőknek.

Csak itt félre kell tenni minden romantikát. Érdekes, hogy Princely Hush és Maid For Walking volt a leginkább favorit-féle, de hát…

Meglátjuk. Egy C osztályú versenyben Queenbirdöt tippeltem (W. Ryan lovaglása); Newmarketben a C osztályú Sporting Life Tenyészversenyben Sue Me-t gondoltam (Szuszi kutyánk miatt is) és Astral Invadert (Pat Eddery, asztrális motívum, sok jó eredmény után egy 5. hely, fölfelé jöhet a ló). Sok esélyese volt a Group 2 Challenge Stakesnek: Alanees, Arjuzah, First Trump, már ha Piccolóról, Zietenről, Soviet Line-ról (Pat Eddery, és három győzelem zsinórban) megfeledkezünk. Iszonyatos mezőnyök indultak a két utolsó futamban, az egyikben Jawaalra, Panikinre és Fairy Storyra gondoltam, a másikban Royal Scimitarra (T. Quinn).

Nézem, mi lett.

66

Mellesleg elköszönt a sporttevékenységtől az egyik legnagyobb ír tréner, Vincent O’Brien. Hihetetlen, micsoda sikerlistával büszkélkedhet.

Derby: Larkspur, Sir Ivor, Nijinsky (!), Roberto, The Minstrel, Golden Fleece; ír Derby: Chamier, Nijinsky, The Minstrel; King George VI and Queen Elizabeth: Ballymoss, Nijinsky (!!), The Minstrel (!!), a lovakról is mond ez valamit. 2000 Guineas: Sir Ivor, Nijinsky (!!!) Lomond, El Gran Senor (nagyon nagy ló); Ascot Gold Cup: Gladness; Coronation Cup: Roberto etc. Még vagy 50 csúcsgyőzelem. A nagy Allegeddel kétszer nyert Arc de Triomphe-ot, két egymás utáni évben. A Dewhurst Stakest is megnyerte a The Minstrellel. Szédülök. Elképzelhető, hogy az embernek a maga szerény terepén van ilyen listája? Ki tudja. Magamról nem hiszem.

Kár, hogy nem másolhatom ide az egészet. A nagy vízen túl is nyert lova: Royal Academy például a Breeders’ Cup mérföldjén; Sir Ivor legalább négy kiemelkedő versenyt nyert a keze alatt, Nijinsky minimum hatot, a The Minstrel sem keveset, s akkor Roberto… Ráadásul National Hunt-sikerei is voltak. Angliában O’Brien kétszer-kétszer volt National Hunt trénerchampion és síktrénerek versenyében éves első.

Piggottal van lefényképezve a Life-ban…

Mellesleg ma van egy újabb O’Brien síktréner ír földön, Aidan O’Brien.

Redcar, a Tote Gold Trophy (kétévesek, B osztály): nyert Maid For Walking, második Princley Hush!! Remek. Nyertem?

Newmarketben leégtem Waitinggel (T. Quinn). De jó, hogy nem játszottam Samaka Harát most, sem az Our Darling Boy nevű lovat. Éliás verebünk volt feleségemmel „A Mi Kicsi Fiunk”. 30 induló volt, ők ketten (is) lemaradtak. Nyert Acting Brave, verte a múltkor győztes Burooj-t. Siker! Ám az Astral Invader futamát Wardara nyerte, jaj! (12/1-es esély volt.) De – kínos! – nem nyert se Arjuzah, se Alanees, igaz, Soviet Line sem, hanem Zieten.

67

A két utolsó futam 28-as és 26-os mezőnyét eleve reménytelennek találtam (s el sem találtam volna senkit, ez volt hát a jó „találás”). De csakugyan?

Rettentő szoros volt az a verseny, melyet Dettorival Polish Admiral nyert, tömérdek fej, nyak etc. különbség.

Ám Royal Scimitar harmadik lett, őt kár volt kihagyni. Örültem, hogy vége a versenynapnak.


Mik ezek a The Irish Field című újságok? Odaát lehettem. Alkalmasint utolsó utam Dublinba.

Szerettem az ottani vonatokat. Nézegettem az Irish Fieldet, közben kék-piros-fekete fogadótollakkal „huzigálásos” játékot játszottam, melyik nyer, melyik szín, melyiknek lesz több első helye stb. Vagy otthoni klubjaimnak „dolgoztam”: Martin/Szpéró, Ullstein/Icsi, Dömi/Zénó/St… stb. Tornákat rendeztem a kocsi hátsó zugában egymagam üldögélve. Közben: irány Galway, Limerick.

Ez itt megint egy vastag szombati Sporting Life. Eznap futották a Group 1-es Dubai Champion Stakest. Kik is voltak az indulók? Dernier Empereur, Environment Friend (ő is egy elnyűhetetlen!), Muhtarram (Carsonnal), Hatoof (Swinburnnel), Grand Lodge (Pat Eddery), Mehthaaf (R. Hills, tehát Carson átadta, Muhtarramot választotta inkább).

Nem tudom, lesz-e október 17-i újságom. De itt a nagy barna formakönyv, ott megnézhetem.

S volt-e valami szép dolog október 14-én?

Pennekamp megnyerte a Dewhurstöt (Green Perfume és Eltish előtt, kétévesek versenye), ezzel egyből nagy Derby-esélyes lett 1995-re. (Jól lemaradt aztán! Miért lett egyből annyira nagy esélyes? Ez a bukmékerek kissé hisztérikus játéka.)

Nyert Naked Welcome. (Ez a ló mindig foglalkoztatott engem a nevével.) 12/1 volt. Viszont favoritként indult Desert Shot, s igazolta is a bizalmat. A Tattersalls Rockfel Stakesben (Group 3) végre győzni tudott az ígéretes Germane. Valahogy nem vitte aztán olyan sokra. Tanami 68lemaradt (Mick Kinane lovaglása ellenére, félek, bíztam bennük).

Catterickben a 33/1-es Peep O Day tette tönkre a fogadók számításait azonnal. Nyert később (10/1) That Man Again. És így tovább.

Most már olyan nagyon nagy dolgok nem voltak hátra. Igaz, jöttek a valóban szépségesen „lecsengő” záróakkordok, közeledett a turfszezon vége (még egyszer Newmarket, aztán Doncaster, forma szerint Folkestone). S kész.

Szombat, 1994. október 29.

A James Seymour Stakest megnyerte Velvet Moon. Végre egy megérdemelt sikere. Further Flight is nyert egy „listást”. Szombaton (játszottam? Alíz-név) Alessia nyerte a nyitó futamot. Double Eclipse a Zetland Stakest vitte haza. Winter Coat volt Dettorival a Ladbroke Őszi Handicap favoritja, de Master Beveled nyert. S a Green Handicapben (D osztály) harmadik lett az én egyik lovam, Samah (Samu neve).

Közelgett az év vége, a tél; amikor már csak National Hunt van (a homokpálya mellett), ha épp el nem mossa a víz, le nem veri a fagy.


S hogy el ne feledjem: a Dubai Champion Stakest (Group 1, hároméves és idősebb lovaknak) Dernier Empereur nyerte, fura, neki is leosztódott valami szép és nagy. Grand Lodge lett a második, Muhtarram megelőzte Mehthaafot, Environment Friend utolsó lett.

Azon a newmarketi napon (október 15-én) Elrafa Ah nyert (R. Hills vitte) egy „listást”. Toujours Riviera győzött a 29 indulós handicapben, ahol az én „Szövőmadár” barátom, Weaver Bird negyedik lett (s még pénzt hozott, ahogy ez igen nagy létszámú handicapekben szokás). Sajnos, az esti wolwerhamptoni versenyekkel nehéz törődni. Az ember fáradt is már este hétkor, lefeküdne aludni stb. Így maradnak ki olyan lehetőségek, mint 15-én Ikhtiraa. Persze, hogy mertem volna-e (amatőrök versenyében), nagy kérdés.

69

Longchamp-ban vasárnap is volt verseny (október 16-án). A Prix du Conseil de Paris-t (Group 2) Sunshack nyerte, az „én” egykori győztesem, Red Bishop csak harmadik lett. Kedvenceim egyike, Bigstone nyerte a Prix la Forêt-t (Group 1), Olivier Peslier-vel a nyeregben. Michael Robertsszel megnyerte Milánóban a Gran Premio del Jockey Club E Coppa D’Orót (Group 1) Lando, aki később a Japán Kupán diadalmaskodott (szintén Michael Robertsszel).

A sors igazságtevése: John Reid is kikapott, ráadásul utolsó lett White Muzzle-lel Amerikában (Woodbine, egy Group 1-es turfverseny). Chappel-Hyam engedékenyebbre hangolódott Take iránt, innen volt az.

Doncasterben feltűnt Celtic Swing. Csodalónak kiáltották ki, 12 hosszal verte Annus Mirabilist (kétévesek Group 1 versenyén, Racing Post Trophy). Derby-esélyesnek kiáltották ki.

Longchamp-ban fényesen igazolta „meredek” sikerének jogosságát Moonax. Megnyerte kurta nyakkal a Prix Royal-Oakot (Group 1, 1 mérföld 7 furlong 110 yard). Sok mese itt már nem lehetett. A gyanakvóknak föl kellett adniok.

Yarmouth még október 26-án is „állta a sarat”. De szerettem volna elmenni egyszer oda, szintén tengerpartközeli pálya. De hát voltam Brightonban, versenynap volt aznap, s mégse volt türelmem ott maradni, a kezdést megvárni. Várt szerelmetes Londonom, mentem irodákra.

Az ígéretes Bahri (kétéves) Carsonnal nyert egy D-t. Vele még sokszor találkozunk.

Ó, és régi ismerősök szerepeltek egy E osztályú futamban (szintén Nottingham) Just Harry nyert az én Queens Strolleremmel szemben. (Királynő Kószása. Szpéróra és magamra értem.)

Mark Johnston védence, Double Blue egy Oliver Casey nevű, nekem ismeretlen zsokéval fölényesen nyert.

Következhetett az október végi, az évi utolsó Newmarket.


Double Quick nyert, Nwaamis… különösebb dolgok nem estek; meséltem is már erről. Az ausztráliai Flemington70ban Jeune nyerte a Group 1 Melbourne Cupot (az előző évi győztes Vintage Crop, Mick Kinane-nel, csak hetedik lett. Doncasterben a már említett Trans Siberia W. Woodsnak szerzett örömet, megkapta, vigye, 11/8 favorit volt, három hosszal nyert. Torinóban Double Trigger győzött a Leger Italianóban (vitte Jason Weaver).


Nagyon ment a „Double”-vonal. Torinó, Doncaster: itt Double Blue megint (Mark Johnston, Jason Weaver). Emlékszem erre a napra. Már csak azért is, mert elhatároztam, összeszedem bátorságom, s ez egyszer „a nevemre” fogadok: a Coalite Dragon Handicapben (C osztály), 16 induló közt, volt egy My Desire nevű. Darren Moffatt vitte, aki nem tartozik éppenséggel az él-lovasok közé, de hát épp ezek a „kis” menők hozhatják sokszor a zaftosat. Csoda nem történt, Gary Carterral nyergében Shujan győzött, ráduplázott Carter a következő futamban (Wembley Tenyészhandicap) egy Duffertoes nevezetű kétévessel (ilyenkor nagyon sok a kétévesek számára rendezett futam, ősszel), s mindjárt mondok valamit. De hogy a Dragon Handicapben egy Mondragon nevű legyen a második, az kész vicc. Az én My Desire-om negyedik lett, s tekintve, hogy handicapben, most már határozottan mondhatom, mert a Form-könyvből látom, 16 induló esetén négy pénzt osztanak a fogadónak, My Desire is fizetett, 10 fontra (11-re, adóval) 31-et. Nem volt rossz. Felbátorodtam. Az első futamban, sajnos, vesztettem Almapával. Csak nézem most! Almapa kétévesen 1200 méteren indult. S pár év múlva már a National Huntban találkozhattam vele. Jellemző, hogy valami 8/1-gyel állt, és első (talán máig egyetlen) győzelmét „az én jelenlétemben” aratta. Almapa, hát naná, hogy Almafa volt nekem; ellenben még ott vagyunk Doncasterben, 1994-et írunk, s jön a Duffertoes futama (16/1 volt a Duffertoes, ki gondolta, hogy ez „az ő futama” lesz, meg hát, hogy Gary Carter, aki nagyon jó zsoké, külföldre is bőven jár, igen, hogy mindjárt kettőt nyer zsinórban, ember ilyet ritkán hisz), 71szóval, ha már Almapa, volt itt egy Domappel, németül „Appel” almát jelent.

Hát megpróbáltam. Hangulatos volt ez egész: kis iroda Dublinban, a reptéri busz útvonala mentén: most nem a Botanic Road felé mentem tehát. Ezek is olyan jó dolgok: remegsz az örömteli izgalomtól, hogy nyertél 5 font 70-et, aztán még a tiéd a világ összes esélye. Csak szédülök, belegondolván, „milyen olcsón adtam” a jó ötleteimet. (Ötlet? Vagy tényleg van ez: hogy úgynevezett képességeidet „átteszed lónévbe”, futamba, bármi?) Kis, zsúfolt iroda annak a busznak az útvonala mentén, amelyikkel hamarosan hazaindulsz. De most még Domappel. Ismét egy 21 indulós handicap, négy helypénz. A favorit valami Kemo Sabo, nem tetszik.

Domappel bejön harmadiknak. S te még azon bánkódsz, a „Simi-Samu-Sámuel” nótátokba (Samu verebeteknek énekelgettétek) beleillő Simandot (negyedik) miért nem fogadtad. Na pláne, ő 4,30-at hozott volna, Domappel csak 1,80-at!

Biztos, akad olvasó, aki inkább a november 5-én Amerikában (Churchill Downs) lebonyolított „Breeders”-versenynapot szeretné megismerni, nem az én kis handicaplovaimat. De hát kérem! A Breeders Cup, nevezzük így, a világ legnagyobb versenynapja. Egyszer Párizsban, a Budapest-tértől nem messze, a rue Amsterdamon, ömlő esőben (Enghienbe igyekezvén) félóráig olvastam leesett állal a Paris Turfben a Breeders-eredményeket, s ott láttam, ezek minimum egymillió dolláros, sőt, másfél, kétmillió dolláros futamok. Manapság a csillagos ég a határ: a Dubai World Cup… nálam pontosabban megmondja valaki majd, hol tart, 4-5 millió dollár közt (az összdíjazás), aztán a Tokyo Cup, de hagyjuk.


Magam is csodálkozom, hogyan alakul ez a könyv (ez a két könyv). Semmiképp sem szeretném, ha nagy Természettudományos Ismertetővé válna. Végeredményben nem tudom, miből is állt össze beszámolóm. Hogy mennyi emlék? 72Hogy sivatagi menet-e, oázisok sora-e? Tény, hogy elég erős „káderral” ment át Amerikába Európa, és az angol újságok lórovatai egyébbel se voltak tele. A Breeders Cup-ügy 1994-ben P. Day napja lett, a nem akármilyen zsokéé.

A bevezető versenyeket megnyerte. Ez két győzelem akkor (Miss Ra He Ra és Bold Ruritana, jópofa név, főleg az első; Bold Ruritana futamában a Stoute-edzette Monaassabaat – megint egy megtanulhatatlan név – harmadik lett). Most jött a lényeg: a Breeders’ Cup Sprintet (6 furlong) fejhosszal nyerte Soviet Problem (az ördög vinné!) előtt Cherokee Run (hála istennek, én még ennyinek is örülni tudok), majd a gyönyörű nevű zsoké, E. Delahoussaye által kormányzott Cardmania (esélyes?) lett a harmadik. Lochsong Dettorival tökutolsó lett.

Lochsong tökutolsó lett.

Lochsong tökutolsó lett, én nem tudom, miért, Dettori sápadtan, s nyilván nem a megszokott (és tiltott) rodeólovas-ugrással szökkent le hátáról. Majd a Racing Postban (van egy 6-i számom) megnézem. Mi történt?

A Breeder’s Cup Juvenile Fillies (2 éves kancacsikók) futamát megint P. Day nyerte (Pí-Déj volt, mondom), Flanders volt a ló, nekem semmit se mond, érdekelve az angolok a következő versenyben voltak, Beeder’s Cup Distaff (nem tudom, ez mit jelenthet), Chapple-Hyam lova, Erin Bird nem szerzett helyezést. Day mellett M. E. Smith és most Gary Stevens (újabban sokszor szerepel Angliában) szerzett győzelmet. S akkor jött a Breeder’s Cup Mile, Barathea (ismerjük őt, ugye?), négyévesen, Dettorival. És IGEN! Ez volt a lólapok címoldala másnap. Nagy európai mezőny ment, Barathea három hosszal győzött, Johann Quatzot verte így, s hogy a mezőnyből csak pár nevet említsek: Distant View, Bigstone (!), Ski Paradise (!), East Of The Moon, Missed Flight. Mind ismerősek, nem?

Senki se törődött vele már Angliában, hogy P. Day a negyediket nyeri, vagy hogy M. E. Smith (mind amerikai nagyságok) a másodikat, legföljebb Henry Cecil bánkó73dott, hogy amott Eltish marad le másodiknak, itt meg Mme C. Head búsult, hogy Hatoof. Nyert Hatoof ellen Tikkanen (hát erre utaltam már), az ő futamában a vert mezőnyben ragadt Hernando, Only Royale, White Muzzle (hiába, hogy John Reid vitte, nem Take), Bolas lett (Pat Edderyvel, hoppá) az utolsó.

Bolas és a dublini híd élménye, még nem is olyan rég. Felhők éle mögül ragyogó nap, kis patak, búcsúnap. Ez így megy.

S végül a nagy-nagy-nagy versenyt (Breeders’ Cup Classic) J. Bailey vitte el Concern nevű lovával, az esélyesnek hitt Tabasco Cat nyakkal maradt le mögötte. Ezzoud, Cezanne, Grand Lodge, Millkom, Dernier Empereur Európából: gondoskodtak róla, hogy a leghátsó helyezések (14-ből a 7. helytől lefelé) nagy nevekkel legyenek „leszereposztva”. Hát ez is megvolt. Lavinia Fontana sprintnél hosszabb távon (1400 méter) nyert Milánóban.


Ahogy a Form Bookot és Life-példányaimat váltogatva nyitom ki, ütöm fel, lapozom, zörgetem, ahogy ugyanazokról a dolgokról emígy és amúgy olvashatok, számomra máris tagolja egy kicsit ezt az írást, a munkát, az élvezetet, és ez további örömet okoz. Nekem.

Sajnos, Folkestone-nal (november 7-én hétfőn, mindig hétfőn van ez, előtte a hét végén Doncaster) „vége a zöld világnak”, és Folkestone-nak ez a búcsúnapja nem is valami ígéretes fogadási „terep” soha, túl nagy szelet rántott húst vagy tortát a jámbor igyekvő, aki a pénzét itt tenné föl még, nem kap. Most akkor nem az, persze, az se, hogy a Breeders’-re olyan hej-de-füttyös sikerrel lehetett volna Angliából „átfogadni”…

De hogy Folkestone-t elintézzük: egy szál favoritgyőzelem volt, ennyi jött ki a búcsúhangulatból, különben „a Tüzesszemű” (Mister Fire Eyes) régi kuncsaft, bár akkor még csak kétéves volt, 14/1-ről nyert, ugyanígy Charlie Sillett (ez is kétévesek futama volt, na, mondom), és nagyon jót mulatott mindenki, hogy az azóta Németország74ban dolgozó egykori nagy ígéret, Stephen Davies egy „Rossz Hírek”, Bad News nevű lovat, 25/1, negyediknek hozott be egy 16-os handicapben, dobott 7,30-at 1,10-re, hát szép búcsú lett volna. De ha kicsit is nagyobb pénzt teszel be a totóba, magad rontod le a kvótát, a régi nóta.

Lindsay Charnockkal Ballymac Girl aratta 1994-ben a legutolsó zöldgyepes-győzelmet Angliában (ha ezt kapná kvízkérdésül bárki, tessék), s még szebb: utolsónak ugyanezen idényben a futam favoritja, Wildfire érkezett (9/4), s na ki ült nyergében? Barátunk T. Quinn.

Szép piros lámpa a szerelvény végén.


Mondom feleségemnek: emez utolsó adat sokat elmond „a dolog lényegéről”.

És lendületesen folytatom.

Meleg van odakint. Madaraink fürdőzni kívánnak. Legyen! Lendületesen viszem tál vizeiket, közben neveken szólongatom Totyit (mellesleg Szuszit): Cindra, Mubundi, Landi, Parandi, Gundi, Lankó, Tarangó. Egész szép futamnévsor. (Weöres Sándor Memorial Handicap.)

November 4, péntek, Racing Post. Itt még egy vigyorgó Frankie Dettori léptet Lochsongon, akire nincs ráírva, hogy majd tökutolsó lesz.

Tegnap, még egy rám váró programtól (irodalmi) kicsit feszülten, amúgy „a holdban”, s hogy ezért mindenre próbáltam gondolni, csak arra ne kelljen (semmi baj nem lett, bár fura is lett), eltűnődtem, mondom: King’s Theatre, aki az 1994-es év egyik lova volt, Balanchine, aki a másik, és Erhaab, a Derby-győztes, ők hárman a Form Bookban fényképpel is kiemelve, nem lett egyik se karizmatikus ló, csak a Lochsong lett az. A tökutolsó helye ellenére is az maradt, az marad örökre.

Miért??


Nézem a Life hátsó oldalán Churchill Downs ódon tribünjét. De szép! Fitzcarraldo, Barathea és Only Royal épp befejezik előkészületeiket. Üres tribünök előtt három ló. 75Sátortetők, tornyocskák a tribünöknél, na ja, emerrébb meg a modern betonépítmény. Ez Auteuilben is így van, Longchamp-ban is, csak Évry szupermodern és Maisons-Laffitte is eléggé (Franciaországban). Vincennes meg egészen rendkívüli. A tribün fele magasságában nagy előreszökkenő védőtető, de foncsoros üveggel, így, ha kicsit torzítva is, láthatod „benne” a pálya legtávolabbi sarkát. Különben Vincennes-ben középen, a céloszlop mögött nagyjából, óriási raszteres közvetítőképernyő mutatja a küzdelem állását. Télen fenyőfát raktak mellé, feldíszítve. Ha ismétlik a nagy képernyőn a futam hajráját, csingilingi szól hozzá, ez tehát itt nem okvetlenül a Jézuskát jelenti.

Hanem hogy jesszus.

Egy cikk még ebben a Life-ban. Wendyl Woods ötvenedik szezongyőzelme. Ezért kapta meg a Trans Sibiriát, egy formában lévő lóval biztosították neki a sikert, meg azt, hogy összetartás van, meg hogy szeretik.

A fogadóközönség nem hülye, de birka. 11/4 maradt a Trans Sibiria. Holott bármi pénzt föl lehetett volna rá tenni. Tudjuk, ha 11/4-nél elkapjuk, azt a cetlire ráíratjuk, eső el nem mossa.

De ha ezt én ennyire tudom… Nos?

Hát ez az.


Frankie Dettori Baratheáról bezzeg, látjuk a képen, rodeós ugrással szökkent le.

A Life címlapján Damier Blanc nyer (Dunwoodyval) Fast Thoughts ellenében, épp hogy. Most a Dömi miatt a Damier, a Szpéró miatt a Blanc jó lenne (szófogadás jegyében). De a Fast Thoughts vagyok én (kis elbizakodottsággal, ugye, „gyors gondolatok”). Ha ezen gondolkodni kezdesz, vagyis hogy mit tegyél, kit tegyél, lelassulsz. Két zseniális változat közül azt választod, hogy szép ívben elfordulsz a kasszától, mész nézni az SIS-képernyőt, nagyot sóhajtasz.

Íme, a tudásról és a nagy megérzésekről… is ennyit.

76

Nehéz dolog az is, ha Rose King a favorit, megy még elég jó eséllyel a Frog Prince (Békaherceg), aztán te mit csinálj… egy olyan futamban, amit Montbel nyer végül. De a Life hátsó oldalán a kép gyönyörű.

Közelgett a tél.

Ázott Kelso, de Peter Niven viszi azt a nevűt, hogy Keep Your Distance (Tarts Távolságot v. Három Lépés).

A dolgok elkezdenek távolabbra tartani téged maguktól. Módod van viszont kimenni még novemberben-decemberben, hát megteszed. Mondom, Alíz mellett ez valahogy elment jól. Ha itthon voltam, sokat álldogáltam magasra feltett kalitkája mellett, Alíz ült az ujjamon, belehasalt a tenyerembe, úgy falatozott, nyújtott-nyaktávolságra volt szinte mindene, még a vize is. Alíz meg nekem „olyan mindenem” volt, aki mellől elcsatangoltam. Nem minden-mindenki mindenünk ilyen minden. Hm?

77
Csőlakás

1994/95 telére (londoni időmről van szó csak, szakaszos szakaszokról) végképp átköltöztem a Royalba.

„Végképp”. A Royalt azóta lebontották, na ja.

De akkor még állt. (Naná.)

Emlékszem a nyikorgó kopott lépcsőkre, bordó szőnyegükre (mostani szállodámban barna ragasztószalaggal van „megfoltozva” a bordó futó a tyúklétrameredek lépcsőfokokon), a glancolt rézkorlátra, késő éjszaka is a lábdobogásra, hangokra, melyekből arra következtethettél, hogy a Kanadába kivándorolni igyekvő burgulézek, csantigok és futyurmák (népségnevekként mondom) mind Londonon, mi több, Virginia negyedén, a Bloomsburyn át transzferálódnának, és ezért üvöltöznek burgulézül, csantigul és futyurmául, s dobálnak le mások, netán viszont épp német ifjak és lányok az emeletről, ahol a valódi csoportokat szállásolták el (a börtönkilátásos első emelet az egyedi utasoké volt!), tottyadt paradicsomot, dobozbéléshabanyagot, kotont.

A párkányra száradt szappanokhoz, odatapadt csikkekhez még földre leejtett, úgyis eldobandó ceruzával sem volt gusztusom pöckölőleg hozzányúlni. Hajnalonta elszívtam a közel két doboz Szimpimet, ettem napközben kenyeret (soványságom őrizendő – őriztem is! – kiköpdöstem a madaraknak a javát), ittam a rossz kávét, és úgy éreztem, kötelességem ezt a csövezést csinálni, melyből a kilátás lovakra nyílt.


Döbbenet figurák vagyunk; mindeközben engem semmi mód el nem ragadt a lószenvedély (1993 Epsomja óta, 1995 tavasza végéig, mikor Harayir helyett Aqaaridot vá78lasztottam balgán, és bajokba, bár nem olyan régi-jó-nagyokba keveredtem). Ám ez még messze van, tél van jelenleg, National Hunt idény.

És homokpálya, öröktalaj, ami belefér.

Járhattam közben amúgy egy kicsit ír földön is még, ahogy ezt két Irish Field tanúsítja, olvasgathattam őket a vonaton, töprengvén, döntő fontosságú 1–2 ír-fontos fogadásaimat hol és kire kövessem el.

Micsoda régi képek, istenem! Nézegetem például a november 21-i Postot. Raymylette győz! Ő egy kitűnő, nagyon kedves chaser ló volt, azt hiszem, már nem él. Cikk a 8. oldalon. Na, itt áll a Lloyd Webber házaspár (ők! maguk!), a tulajdonosok. Az előző napi ascoti gátversenyeket ismerteti a cikk. Raymylette azt a Beachy Headet győzte le (biztosan), aki nekem aztán 1997 decemberében, három irdatlan távolságban következő év múltán nagy felívelésem egyik kapaszkodója (lásd szép lendület, vissza a sírból). Ez a könyv végén jön (irdatlan messzeségben van még).

De hogy Beachy Head (az öngyilkosok sziklafokáról kapta nevét a ló, mint már mondtam; csak nem tettem hozzá akkor: szellemes, nem?), igen, hogy ő hirtelen így felbukkanjon, mikor én csak Raymylette-re akartam volna emlékezni… ez szép.

És szép az is, hát nem, hogy a Form Bookban az utolsó ismertetett verseny (Évry, november 7.) így zárul: 8. (utolsó) Reference Lisa. Lásd Alíz. (Azért közlik az eredményt, mert Clive Brittain tréner Needle Gun nevű lova is indult.)

Alízomnak akkor még több, mint másfél éve volt hátra. És egyetlen nap is csodálatos tud lenni, nem kell hozzá külön lófutam, hogy tudd: maga a végtelenség.

Csak hogy a végtelenség, igen, hogy az mi, nekem ehhez kell például a lófutamok sora, ehhez kell az írás. Különben a végtelenség elkezd üresen kotyogni.

Gyerünk tovább.


79

Mondhatnám ezt is: micsoda neveket találnak ki, és hogyan!? Aintree (téli versenye), nyer egy Act Of Parliament. Parlament? Akta? Rendelet? Ilyen törvényszerűen kell nyernie a lónak, erre gondolnak egyéves korában? Vagy Plato’s Republic! Egy nyugalmazott bíró, államtudor, filozófus adta a nevét? Még Ozzie Jonest csak megértem. De Bishops Truth? A püspök igazsága? Vagy ez egy helynév? Vagy egy név, s annak lesz igaza? Bishop egy hapsi?

Nehéz a döntés, ha „szófogadó” vagy, ha szót (szavakat) fogadsz (meg, a pénzeden). Erről majd később. Mindig nézd meg, mit ígér a forma (az újság, a piac). Brambleberry kétségtelenül jól hangzik, Red Indiannal voltak már kellemes tapasztalataid (épp az Evening Falls estéjén), és Zajira 13/8 favorit (és szép summákkal pakolják meg), őrület, látod az aztán 12 hosszal vert ló neve mögött a Postban 2000 fontok halomban…! És Owenduff ír földön igen jó volt egyszer, van rajta pénz (látod utólag), de… mindez egyetlen futamban van eldalolva, mely futamot a végén a 6/1 esély Surrey Dancer nyeri. Hiába, hogy Diwali Dancert egyik kedvenced, Tony (!) Dobbin viszi. A Tony Dobbint te majd akkor játszd, ha a Tony Dobbint kell tényleg játszanod!

Ezzel sokra megyünk, mi?

Vagy ott van Winn’s Pride. 5/4 favorit, szép emléked, eddig háromszor meglepetés volt ma, nyert egy favorit végre, a Young Smugfit, de három ellenfelére is mind pakoltak jelentős pénzt, jó, ezt még nem tudod. Miért ne lenne az, hogy a következő futamot is favorit nyeri még, jaj, add, édes jó istenem. Ilyen nincs. Hogy a Winn’s Pride ezért nyerne. Neked. Ezt neked. Nem nyer.

A következő futamot nyeri a favorit. Akit a Tony Dobbin visz. Na tessék, ilyen hamar megkaptad a választ.


Persze, hogy Ascot első futamában Adrian Maguire hazahozza 12 hossz előnnyel a Silver Wedge-t, azt a bolond is sejti, 10 fontra 3 font a nyeremény, az mit ér neked? Ellenben a Raymylette-et kellett volna, azt tetszett volna el80találni! 10/1 volt. Ezután már ő is leszalad 2/1-re stb. (attól függ, milyen rangú futamban indul, mely „grádicson”), na. Mögötte lett harmadik a Beachy Heat.

S nézzük csak! Ki ment itt? Az a Shujan, aki még egy késő őszi hosszútávú síkversenyen szorosan bár, de végig biztosan kitartva nyert. Itt ez nem ismétlődött. De hát miért játszanál Szpéród homlokcsillaga miatt minden „Star” nevűt?

Star Player volt a győztes, Shujan csak harmadik, ráadásul nem is fizetős, mert csak heten mentek.

Lapiaffe (emlékszünk rá) ugyanilyen harmadik lett aznap Market Rasenben. És Seagull Hollow. Ha a múltak szerint játszottál volna, azon dühöngenél: miért nem kedvenc Peter Niveneddel a Bayrouge-t? (4/5, biztos pénz volt.)

Miért nem kockáztattál 1 (egyetlen) fontot Rémó nevű kismedvéd miatt a Remo Grove-ra (33/1), 14 hosszal nyert.

Összetörten, kuszán mennél haza, mászkálnál összevissza, az est korán leszáll. Még szerencse, hogy régi nagy kihagyásod, Evening Falls nem jutna eszedbe.

De hogy egy 33/1-es ló, egy ennyire taksált esély hogyan nyer hirtelen 14 hosszal? Minden van. Nem jó a csőlátás.

Csőszobád is csak akkor jó, benne a hosszú fűtőcső akkor áraszt csak „otthonos” meleget, ha felülkerekedtél a fogadónapon.

Hanem hát a felülkerekedés micsoda? Számolod a 7,80-akat, 3,40-eket, ezekre jön egy 9,20 mínusz, erre egy 16,70 plusz, egy 7,10 mínusz, egy 32,80 plusz és egy 29,70 mínusz, most ezt add össze.

Hazaérkezel, vár a munkád (ha nem vagy munkanélküli, de azért ez csak újabb fejlemény), és nem törődsz a dolgokkal. Készülsz, hogy majd legközelebb megint. Hurcolva írógéped.

Megint? Ezt? Erre készültél úgy? Mit kerestél, mely kopott regéket? Nem inkább a Totyi akkor, Pest minden nyűttesével, igen, nyűttesével? Nem „tudom” ezt se, bár tudni tudom.

81

De egy egészen rendkívüli dolog, ez tényleg az: Rudi verebünk, majdnem tizenhárom évesen, a salátára felhasalva udvarol a Csutorának, aki a közeledést, két rácson túl, lelkesen fogadja.

Holott csak nagy verekedés lehetne a dologból (ha megmarhulnánk és összeeresztenénk őket, eszünkbe se jut), mert mezei veréb nem párosul házi verébbel, és a Csutora házi, a Rudi mezei.

Viszont a látszat egészen más, a látszat: favorit. Ellenben a 33/1 nyer 14 hosszal. Itt nem így van?


A napok nevetséges – fontos? esetleges? megbecsülendő? – eseményei… de mit mondjak bárkiről, mit mondhatok bárkiről, bármiről bármi kéteset? Amikor bármikor folytathatom azzal, hogy 1994 zsokétáblázata, síktrénertáblázata… vagy Life november 21., a címlapon Moorcroft Boy rettentő bukása… és Moorcroft Boy, ha jól mondom, két év múlva újra ott a rajtnál, nyaktöréssel, de túljutott az első kritikus stádiumon… és ezt bármikor folytathatom, és már tagoltam is könyvemet. Eljutunk 1994 végéig, veszünk egy nagy lélegzetet, aztán felbukkanunk (mint Underwaterscubadiva, mint búvár) 1997 őszén, és eljutunk 1998-ig, a többit eltesszük máskorra, ennek a könyvnek a második fele mintegy kisregény lesz, „Szófogadó lófogadó (A határ a csillagtalan ég)”, mit mondjak én bármi rosszat? Fogaimat visszaragasztották.

Pár napja fedeztem föl, van ez a gyorssegély-technika (technikusi rendelés). Ma fölfedeztem Moorcroft Boy balesetét a Life-ban. Az életéért küzdött. Életben maradt. Ha Life-számról Life-számra mehetnék, ha egy könyvben volna annyi hely, előbukkanna, Aintree-ben a Boy milyen futamot nyert két vagy három évre rá.

Így csak úgy „emlékszem”, ez lett.

Raymylette, akinek diadalképeivel van tele a Moorcroft Boy-baleset Life-szám, azóta már nem él. Vagy Dubacilla volt az? Vagy egyikük sem él?

82

Végig kellene menni. De most ennek épp az ellenkezője van. Egy kérdés, ez van: ha valakit nem érdekel, hogyan alakult a szakmám anyagi honorálása (9 év alatt a nominálhonorárium is csökkent!!!!!), kérdezem, érdeklődik legalább Moorcroft Boy majdnem-tragédiája iránt az illető? Összedughatnánk a fejünket a további Life-tanulmányozáshoz?

Érdekli őt a Koala Kártyabajnokság?

Vagy hogy Totyi rendre iderepül hozzám a fotel karfájára, háttámlájára?

Vagy hogy ez a könyv miként fog tagolódni (tagozódni)? Javasolna valamit az illető, váljon a második rész afféle kisregénnyé valóban? Előresietve 1997 szeptemberéig? Onnét tovább, s ameddig eljutunk?

Aztán 1995/96 legyen egy harmadik könyv alapja, és hozzá illeszkedjen (ehhez), ami 1998 tavaszától jött és jön? Ne!

Mert nekem (egy könyv írásánál) ezek a gondjaim. Ha ilyesmi iránt senki sem érdeklődik, teljesen egyedül vagyok. Igaz, teljesen egyedül kell döntenem abban is, lovak-e vagy Totyi, és hogy – merészeljek-e egy megélhetési formát találni, ami ebből a könyvből, a Life-tanulmányozásból következhet és adódhat?

De ha ez Totyi itthagyogatásával jár!

Nem tudom, nem tudom.

Viszont ha valaki megjegyzi, hogy „Ön nagyon magányos”, ezek a dolgok vannak a mélyén. Ha ez „mélység” valóban.

Lehet, még itt is kötekszem (kötekedni látszom). Lehet. Mert valami viszont nem lehet. De mi az? Nem lehet kétféleképpen? Mert nem lehet egyféleképpen, egyféleképpen se? Azért jön, hogy kétféleképp kellene lennie?

Ezt ki-ki tegye át a maga életére/életébe, és akkor.


Felkavart a Moorcroft-dolog, meg hogy a fogragasztatásból hazatérve én is találkoztam a kis dolmányossal, véletlenül én kergettem el őt a korlátról, ahol ült, és mert a 83villamosalagút sínjére szállt, nem volt nyugtom, villamos is közeledett, el akartam kergetni onnét biztonságosabb helyre. A kis dolmányos – most mindegy, hogy „énekesmadarak és verébfélék gyilkosai” a szülők – szerencsére a sín mellé szökkent, túlélte a villamost. Utána ki akartam kergetni az alagút szájából, ám mire ez sikerült, a szülők engem is támadni kezdtek. Nem nagyon, mégis. Kelletlenül jöttem haza, s ott kezdődtek iménti fejtegetéseim (az ok itt adódott). De már nem érdekes, megyek tovább kicsit még a Life-fal. Az lesz a legjobb. Holnap meglátom a többit. Úgy beszélgetnék valakivel. Nem remélem, hogy van ilyen.


Nemcsak a fogtechnikát szúrtam ki, de a Post kis címét is (megvan „véletlenül” az a november 21-i Racing Post is a Sporting Life „mellett”!): Boy nem megy többé. Hát ment. És nyert, mondom.

Ezekről a dolgokról beszélgetnék naphosszat. Vagy csak amíg nem látom, beszélgetnének velem ezekről. Nem bízom ebben. Azért írom bele a könyvbe, amit csak lehet. Persze, én azért naphosszat nem akarnék erről beszélni. Mit akarnék? Hogy a másik fél ugyanazt és ugyanúgy akarja, ahogy én? Lehetetlen, képtelen igény. Másképp viszont semmit sem ér, mert biztos az képtelenség, hogy egyáltalán beszélek mindezekről. Tehát mégis az marad, hogy „megírni”.


1994. december 12. Kint vagyok Londonban, és közeleg Tóni halálának első évfordulója. Látom, Dublin Flyernek valami nagy diadalát ünneplik. Első jelentős sikere? Cheltenhamben.

Ó, ez volt az a verseny! Láttam.

Tripleprint Gold Cup Handicap Chase Grade 3.

Rengeteg ismerősöm indult.

Ott volt először is a favorit Coluton. Az 5/2-jéhez képest is jól meg volt pakolva. Ezrekkel, kétszer 4000-rel, nem is folytatom. 100/30, ilyen is van, Dublin Flyer. Hat84szor ezer, sokszor 400 etc. 15/2 Crystal Spirit!!! Cheltenhamben.

Az első ló, akit (1991-ben) nyerni láttam. Szpéró fehér szárnyai, kristály és szellem. Aztán Katabatic! (12/1) Ő is akkor győzött, talán épp a következő futamban (1991, Cheltenham). Aztán Nuaffe, akit ír földről ismertem, ellene játszottam, de ígéretes volt a második helye (talán Danoli, talán Owenduff mögött).

Monsieur le Cure miért volt csak 10/1? Akkora győzelmek után! Meg volt rakva: 3000-rel 30 000 nyereség reményében (!), ezerrel stb. És ott volt Tipping Tim, aki mindig veszélyes (csak 20/1 volt itt).

Nuaffe előtt győzött Dublin Flyer, de rövid fejjel! Jó orrhosszal tehát.

Rémlik, micsoda verseny volt. De csak úgy… tudom; nem látom magam előtt.

Ennyi mindenről lehet beszélgetni. Csak egy futam révén is. És most ne jöjjön nekem senki, hogy rendben, viszont a maga részéről az van, hogy…

Ne legyen. Menjünk el ketten kétfelé.


Doncaster is volt, itt Morceli győzelmére emlékszem, s talán játszottam is őt (…eli, az Éliás madarunk miatt). Ám két „Jaj!” van odaírva két ló neve mellé. Mit akartam volna Moving Outtól és Puritantól? Első és harmadik hely. Játszottam volna őket? Miért?

Kárpótoltam magam a lingfieldi helyszínről Azummal. Csak 3/4 hosszal nyert Brave Tornado előtt. Air Shot szintén 11/10 volt. Megtettem őt is? Hát Kingsfold Petet, aki nemrég sikló volt még (egy „plater”, ahogy mondják, handicapló, nem több). Anyja Bella Lisa. Alíz miatt, megjátszottam őt?

Kicsit idegesen kapkodva közeledem a halálévfordulóhoz; 13-án Roc Color nyert, Precipice Run volt a favoritellenfele, de már az első akadálynál eldőlt a verseny sorsa, Precipice bukott.

85

Milyen rég volt akkor már, hogy Roc Color visszahozott a sírból egy búcsúnapon. Legnagyobb addigi anyagi sikeremet is hozta. (Így is össz-mínuszban valék.)


Miért vettem Tóni évfordulóján épp Racing Postot, nem a megszokott Life-ot, rejtély. Declan Murphy még messze nem tekinthető gyógyultnak, írja a lap. Aga Khan visszatér angol földre (a lovaival), elfelejti a kínos dopping-kizárást (egy lováét). Ezekben a napokban történt még: egy Chandler-életrajzot olvasgattam. (Azóta sem tudtam elérni sehol, hogy kiadják.) És egy Bogart nevű ló ment. Mi is volt az esélye? 8/1-ről lement 6/1-re? Játszottam 10 fonttal? Vagy csak helyezésre? Kitelik tőlem. Nagyot nyert.

És a 15-i újságban mit látok: 14-én volt a versenynap Exeterben, mikor Miss Henrietta Knight a születésnapját ünnepelte, és a nyájszerű fogadónépség, miután a hölgy kedves Edinbourg-ja nyert, nem merte megtenni a 15/2-es Grousemant. Nem hitték, hogy egy születésnapot ennyire meg kell ülni. Mick Fitzgerald (csúcs-zsoké) jól ülte meg Grousemant, hat hosszal nyert a második aznapi ünneplő. Rá kellett volna játszanom, én barom. Fogorvosom neve miatt (!) helyezésre játszottam Our Eddie-t. Amatőrversenyben nyert, valami nekem is csurrant. Ám mindez még az előző nap volt. Másnap a Life főcíme: Welcome back! Éljen, hogy visszatért! Nem, sajnos nem Tóni. Az Agha Khan.


Minden visszatér: ahogy megtörtént a fogammal „ma” ez (tegnap, már sikeresen aludtam rá egyet), ahogy a hidat visszaragasztották (és remélem, nem feledkezem meg róla, hogy, és nem harapok rá), jön a majszolósdi; igaz, elfogott tegnap a lelkesedés, megcsináltatom „velük” az egész felső sort, jó az árajánlatuk, de hát ilyesmivel az ember nem kockáztat személyileg, maradjunk a régi jóbarátnál, ő lelkiismeretes, kiváló, és a többi. De ahogy a hidamat visszaragasztották, nem is híd, inkább összekapcsolódó korona, tehát mégis híd, két dolog jött. Három. 86Feleségem mondja: emlékszel a jelsai orvosra? Igen, hát Jelsába jártunk házasságunk óta, 1967-ben kezdtük, fillérekbe került valóban, Hvar szigetén, egy asztalosműhely fölött laktunk, hevert lenn a kutya (az ő kutyájuk) az ajtóban, hullt rá a fűrészpor, a füléről biccentette le csak néha. Az öreg temető alatt mentünk a szabadstrandra, az egyikre, ami egy régi móló volt, néztük a vízben a halrajokat, volt egy csíkos halunk a kőnél, a kő, a hal, a csíkos, Jelsa. Főztük a magunkkal vitt konzerveket, megvetettük az éttermező németeket, játszottuk a koala kártyabajnokságot (koala azért, mert megismertük könyvekből a koalákat, égtek el a kiirtásra ítélt erdőben, gázolták őket az autók, ahogy éjszaka átsiettek, átcammogtak volna előttük az úton), nem cukormáz, még csak micimackózás sem volt a koalák, aztán jöttek ausztrál ismerősök, ismeretlenek, írtam a Koala Farmra, a Védőtelepre, mint később a lópályáknak, ellenben Jelsán még csak szamarakat csodáltunk, baktattak a boros tömlőkkel a temető felett. Mi a temető alatt a mólónkhoz, ők a temető felett a pincékhez.


Feleségemmel ott megyünk Vrboska felé, ez egy falu Jelsán „túl”, öböl, félsziget választja el, s nézd csak, merre kalandozunk? Ahelyett, hogy visszaindulnánk a parti úton – miután jót jártunk a keskeny, kaptatós, lomhán hosszú-lépcsős sikátorokon, néztük a tornyocskák vízben remegő képét, mellettük a színes hajók ringását, megtapogattuk a kis szögletes vártorony falát, néztük, milyen idő várható észak-nyugatról –, lefelé ereszkedünk valami vad köveken, csúszósak, köztük állatok mozognak, vagy csak hínár hullámzik a benyomuló vízben, hirtelen mégis emelkedni kezd a szint, rozzant kerítés választ el tőlünk egy falazott szakadékot! Ennek túlján: öböl. Hogyan keveredünk oda? Miért nem láttuk eddig, amit most egyszerre látunk? Hogy ugyanis azon a félszigeten-szigeten, mely Jelsa temetőöblétől kicsit elmosódottan látszik, s ahová motoros halászcsónakokkal járnak át német fürdővendégek, ezen a váratlanul igen lapos, széles fövenyű 87földnyelv-félén, melyet gázlóvíz választ el Hvar szigetének nagyobb szárazulatától, város áll, bizony, lábalunk a sekélyesen, kiérünk a homokpartra, kavicsokon tovább, ott egy város! Belenézünk utcájába, mely kicsit bécsies, de világosabb, ódon-spanyolhonos, netán koppenhágás arrébb, vagy Zágráb egy része? Ámulok, ötemeletes ház a sarkon, erkélykiszögellőkkel, kupolás templom, de mintha székesegyház lenne, oldalszárnyak nélkül, és egyáltalán, egy jelentős, bár olyan 10 000-20 000-es lélekszámú csak, város és hamarosan bent vagyunk egy modern kis szállóban, elhatolunk egy szobáig, kicsit aggódom, mi lesz, be se jelentkeztünk, sebaj, csak „közben” ne kopogjanak ránk, és… Hát nem furcsa? Itt felébredek, érzeteim elemien egyértelműek.


Ez akkor egy úgy külön is finoman megírt része a könyvnek, de a tegnap esti film is az volt, a Baden-Baden 3-as hozta, lakóhajókázás a Canal du Midin, Dél-Franciaországban, valódi álomfilm volt. A Canal du Midi, melyről addig nem is hallottam, a Földközi-tengernél indul, Toulouse-ig vezet, Toulouse, mint megtudom most, a franciák negyedik legnagyobb városa (talán Párizs, Marseille és Bordeaux mögött). Rengeteg a kis kőhíd! (A híd-motívum? Nem, azért nem.) Mint Pissarro, Renoir, Monet képein, de tényleg, fák szegélyezik a csatornát, s halad a hajó. Ám nem olyan ez a dolog, mint a hajnalban „épp hogy elindított” tévéadások, összevissza fényképezett tájak madarakkal, vadakkal, nem, itt eminnen oda megyünk, haladunk előre, közben emberekkel találkoznak az utazók (egyikük a narrátor, őket magukat sosem látjuk, csak ahogy terítenek nekik egy váratlan, parti étteremben, fura kis ház, két angol ember „viszi” a konyhát, ők bérlik az épületet, Spanyolországból vetődtek ide, azt vették a fejükbe, hogy ők itt a francia délvidék boraival és ázsiai ételekkel kedveskednek a nyilván könnyen elcsábítható lakóhajózóknak, és akkor tessék!). A csatorna felett, hallom, eljárt az idő, a „modernség”, uszályok nem nagyon 88húznak erre, kár, mondja a zsilip-őr (66 zsilip van Toulouse-ig), és látom, akár a Canal St.-Martinnél Párizsban, hogyan zúdul a víz, szinteződik, nyilván a hatalmas, mohos-barna csatornakapuk, zsilipajtók, ereszkedik lejjebb a hajó, vagy nem is tudom, a zsilip-őr hiányolja az uszályokat, mélyen felkavarták a vizet, nem olyan könnyen „homokosodik” el a csatorna. Nem Maigret-hangulat (ilyen Simenon-könyvek, nem), sokkal vidámabb, nyitottabb (ez a film, a lakóhajó haladása). Eszembe jut London, ott a Little Venice (Paddington-negyedben), ahol fogadóirodám, virágárusom van (sosem vettem virágot, bár nagyon vágytam rá), ahol ilyen, vagy díszesebb, kis hidak vannak, sétány, fasor, és lakóhajók, lakóhajók. Majd erről később még, ha igaz. A Little Venice a lakóhajókkal! Robert Browning, a költő nevezte el „Kis Velencé”-nek. Képmása ott leng egy pub cégérén. Kijövök az irodapincéből, nézem Browningot. Leülök az esős padra, kecskelábú asztal mellé, jegyzetelek, meghúzom borom, a táskámban lévő üveget. De vissza a Canal du Midihez. A vendéglősök és a zsilip-őr után két idősebb hölggyel ismerkednek össze utazóink. Egyikük itt élt már lakóhajón, aztán vett egy kis házat. Nyugdíjas angoltanárnő (angol ő is). Barátnője meglátogatta, megtetszett neki a vidék, a lakóhajó eladó lett (az angoltanárnőé); ma nap mint nap együtt teáznak délután a festegető tanárnő háza mellett. Tényleg, úgy az eresz alatt. Egyikük is, a másik is a nyugdíjából él, ezt egészíti ki az angoltanárnő az akvarelljeiből szerzett pár frankkal. Végül egy művészházaspárt ismernek meg utasaink. A hölgy (50-60 közt) grecós verseket ír, a férfi, idősebb, őszes úr, festő. Egyszer találkozott még Dalíval is, Párizsban pedig… kivel is, egy nevesebb modern mesterrel dolgozott együtt egy kis ideig művésztelepen, csoportban. Kár, hogy ilyesmi aztán ma már nincs, panaszolja. De nagyon boldogok. Csöndesen élnek, egyáltalán, az egész filmből a „problémamentesség” levegője árad, és ez ma nekem nagyon szép, kell, legalább szerdánként egy-egy órára jó lesz. A lófogadások miatt én a magam lon89doni csatornája mentén végső soron mindig zaklatottan járok. Szóval, ezek a dolgok rajtunk is múlnak kicsit.


Szegény „monacói” barátunk lábát mégis megpróbálják (meg)menteni! Ez onnét jut eszembe, hogy nézem, merről is indul a csatorna, a Canal du Midi. S látom a franciák déli tengerpartját, ott van Monaco is. Hát a Canal valahogy mintha az Étang de Thau-ból indulna, egy tóból, melynek alkalmasint kijárása van a tengerhez, vagy én nem tudom. (Montpellier-től nyugatra van ez az egész, Béziers-től keletebbre.) A csatorna érinti Carcassonne-t (szép régi vár! ismerem képekről), a művészpár mintha Castelnaudaryban lakna, és a férfi azt mondja, itt minden romantikus, idilli (annak látszik, na jó), de csak azt találod (érdemben), amit ide hozol magaddal. Nyilván nem csak a megélhetésre gondolt. Jövő szerdán Toulouse-ból megyünk tovább, találgatom, merre is, milyen vízen (kék erecskék a térképen).


Jelsában a legutolsó alkalommal (1977) szobánk az ún. „verebek fájára” nézett, azért volt aktuális (különösen is! mert már évek óta foglalkoztam a verebekkel, fényképeztem őket ablakainkban, feleségem elkezdte a kinti madáretetést, mentettünk meg fán-zsinórral-fennakadt verebet; akkor nem voltam munkanélküli, rettentően dolgoztam, s hogy ezt kibírjam, kezdtem a képzőművészeten inneni-túli vacakolást, indigós rajzolást, szögezéseket, összeállításokat, papírgyűréseket, betűnyomásokat, konceptuális vagy valós kompozíciók készítését, jórészükben elkallódtak), azért volt érzékeny pontunk a verébfa, „a madarak toronyháza”, mert Szpéró megvolt már, mellette a vadabb Némó, jaj, Némó, és nekünk megvolt a jelsai tervünk, nem adtuk fel, ahogy aztán minden más ilyet, és egy madárbarát házaspárra hagytuk a házban a két verébkét, és nem jól indult a dolog, de ezt annyiszor megírtam már, féltem, végül Szpérónak lesz baja, nekirepülnek a tükörnek, ahogy üldözik egymást, s ez lett az, hogy Némót 90elárultam, „cserbenhagytam”, azt mondtam, ha nem boldogulnak a két madárral, Némót, igen, Némót engedjék szabadon, és ez meg is történt; holott ennyi hét után, másfél hónap, gyakorlatilag már nincs sok esélye egy itthon felnevelt madárnak a kinti világban. Nem tudom. Iszonyatos hiba volt, életem egyik legnagyobb árulása. Hirtelen mérgemben elkövetve, elkapkodva stb. Ne gondoljunk rá. Némó, ezt is írtam már, „megbocsátott”. A Papsi/Samu/Némó klubban igazán megbecsült helye van. (Papsi egy játékmadárka, kaucsuk, nem mindegyikük kedvelt ilyen dolgokat. Szpéró, azt hiszem, nem. Samu inkább.) Nagy bajnokok.


Persze, hogy „nem annyi, mint egy híd lelazulása”, egy láb-baj nem annyi, s nem is szomszédunkra gondolok, hanem feleségemre, akinek elég komoly láb-bajai támadtak, aggasztó a dolog. Nem is tudjuk, mi lesz, visszerek… merre „fejlődik” ez, nem sejthetem, azaz csak sejthetem, látom, egyelőre próbálkozunk. „Ki ne essen alólam a lábam”, mondja. Hát igen, igen. Igen. Nem tudom, nem. Ezekkel az ügyeinkkel meg itt tartunk akkor. Hát… Hogy jön össze annyi minden, lehet-e a bajok mellett bármiről is egyáltalán… Ha úgy nézzük, nem. De… nem tudom tehát, nem, nem tudom.


Inkább itthon a kallódás, mint odakint (London pl.) Totyi nélkül, a dolgaim nélkül. Igen ám, de akkor… nem is folytatom. („A lovak”, de hát nem a lovakról van szó; a… nem folytatom.) Reggel Londonban, régebben: sok doboz (hazai) cigaretta, pl. még nem volt „tilos” kivinni annyit (talán). De mire jó annyi cigaretta? Elveri az éhséget. Nem volt ital. Rossz kávé volt, szerencsétlenkedés egyre inkább, míg a versenyek el nem kezdődnek. Itthon: ha egy ilyen nekem-igazi film, és ami vele jár, be nem jön, még csak az sincs, hogy „délután: versenynap”. Van viszont a Totyi helyette, de a szerencsétlenkedés ugyanannyi. Ha a szerencsétlenkedés szót nem vesszük túlságosan szó szerint.

91

Jól tudok aludni itthon (meglehetősen, ez a II. kötet – e könyv – „velőtrázóan izgalmas” tanulsága pl.), odakint eleve 1/2 Eunoctinra szeretem bízni magam, vissza lehetne szokni a főleg-a-rossz-kávé folyadékjellegre, netán citromlé, energiaszegény, de hát inkább ott van még egy kis bor hajnalra, általában kiköpöm, de meglötybölöm a számban, vagy nem is tudom. Vagy alszom az 1/2 Eutól bele a délelőttbe, noctin az is, mint Eu, rossz vicc, vagy feltápászkodom (majd erről hamarosan lesz szó a könyv kisregénnyé fajuló második részében itt, ennek a második részében), lemegyek, ugyanolyan moderátó cigizek, mint Pesten itt, megveszem a Sporting Life-ot, kapkodva belenézek, alaposan végigtekinteni vagy van türelmem, vagy nincs, és pl. hiába van a Channel 4-nak szombatonként kétórás lóprogramja, nem bírom nézni, ugyanúgy nem, mint itt a politikát, a híradókat, a stb. Az irodán dől el úgyis minden.


Nagy keservesen rávettem magam, hogy „mégis” csináljak valamit, hogy tehát végső soron nagy (meglehetős) kedvvel folytassam ezt a könyvet („Így éltünk Pannóniában”), és (önismétlés!) a lendületet másolásra használom fel máris, nem azon bosszankodom, hogy a Medvekiállításra el nem menvén példát teremtettem (magamnak, magamról; hogy akkor aztán rih, nix, nux és muskoka bármi egyéb is), mellesleg: tegnap annyi jó, lelkes szamárral találkoztam, a vitorlázó Jani és barátja, R., jóllehet kocsmában voltunk, na és, aztán mászkáló nejlonszatyros kis öreg haverom, aki nemrég olyan furát kérdezett tőlem, valami díj holdudvarában, hogy mi nem vagyok-e én, de hát mondtam, ez csak a pásztor őseim hozadéka, nem volt ideje kitenyésztődnie még szép finomra a heftimnek, és most kétszer is olyan nagyot köszön, jaj, drága tanár uram, és megkérem, bizonyos anyagi alap biztosítása után – általami! –, igyon egyet az egészségemre, és ezt meg is tette azóta, holtbizonyos. Sok jó minden van, nemcsak az, hogy akkor valaki azt írja, ezt hallotta (szegény, elmenvén 92a Medvemegnyitóra): „Tandori kimenti magát, mert túldolgozta magát”, vicc, most nem kezdem, hogy de én nem ezt mondtam, hanem hogy túlszerepeltem és hogy kihalt belőlem minden exhibicionizmus, még levelekre is keserves válaszolnom, hivatalos papírokat aláírnom, telefonon kínosan tudnék bárkivel is túl sok szót váltani szívesen stb., ez egészen más, mint hogy a rádiójátékot egyetlen reggel megírtam, mint írtam, két heti szentségelés után, hogy minek nekem ilyet csinálni, miért kell ez, ám most már „vak lóért” nem adnám, hogy kellett, és más dolog is jó lett, holott „gyorsan” csináltam, na ja, az írásos részt már részben gyorsan; részben.

Dőljenek a honi tévképzetek.


Mielőtt szegény elpusztított (meghalt) One Manről szólnék pár szó valamit, mert hogy itt az 1996. januári képe az asztal mögött, a Life-köteg tetején épp, akkor nyerte meg az előző évi, rossz idő miatt a következő év elejére átvitt nagy versenyt, az évben így kétszer is megnyerte, fura, kétszer lett az így (előtte valamivel a The Fellow is igencsak aratott Kemptonban), először áthelyezve Sandownban (1996. január), aztán a helyén és idején (1996. december, Kemptonban), mielőtt erre rátérnék, ha nem is valami nagyon rá, előtte idemásolom a Form Bookból, amit kell (amiről így gondolom), hadd tehessem vissza a helyére. Az 1994-es galopp-idény (síkversenyek) eredményei, zsokékra és trénerekre kivetítve:

November 7-ig ez lett (győzelem, lovaglások száma, név)

233 (1317) L. Dettori

198 (1059) J. Weaver

154 (801) Pat Eddery

154 (945) K. Darley

112 (910) T. Quinn

98 (697) J. Reid

88 (646) M. Hills

88 (653) W. Carson

83 (734) Paul Eddery

93

82 (642) J. Carroll

81 (764) M. Roberts

75 (527) W. R. Swinburn

70 (514) W. Ryan

65 (557) D. Harrison

63 (605) R. Cochrane

62 (504) G. Duffield

59 (452) R. Hills

57 (517) G. Carter

56 (431) D. Holland

55 (513) J. Fortune

52 (373) A. Munro

50 (412) W. Woods

50 (465) P. Robinson

47 (432) K. Fallon

47 (504) A. Clark

41 (445) Stephen Davies

41 (782) J. Quinn

40 (278) B. Raymond

40 (355) B. Thompson

31 (489) A. Mackay

31 (501) Dean McKeown

23 (147) M. J. Kinane

ő otthon Írországban 84 győzelem (367 lovaglásból) stb.

Edzők (trénerek, idomárok, ahogy tetszik)

M. R. Stoute 108 győzelem (590, védenceinek futása, ennyi)

J. L. Dunlop 82 (503), ja és Stoute 1 millió 914 609 font díjpénzt szedett össze (ez nem az övé, %-ot kap a tréner); Dunlop pénze (azt hiszem, ő lesz 1995-ben az idomár-champion) 1 668 460

H. R. A. Cecil 76 (324) 1 534 172

J. H. M. Gosden 93 (521) 1 269 338

R. Harmon 111 (1112) (!) 1 139 432

M. Johnston 114 (650) 1 013 464 stb.

94

Na, még a lovak, pénz szerint (zárójelben a tulajdonos)

Erhaab 582 828 (Hamdan Al-Maktum), ja, és 2 győzelem 5 futásból

King’s Theatre 496 068 (Mohammed sejk) 2 győzelem 6 futásból

Ezzoud 353 802 (Maktum al Maktum) 2 győzelem 4 futásból

Ja, és csak angliai sikerek vannak bemérve.

Grand Lodge 268 885 (Lord Howard de Walden) 1–6

Maroof 208 107 (Hamdan Al-Maktum) 1–5

Balanchine 189 195 (Maktum al Maktum/Godolphin Project) 2–3

Moonax 172 423 (Mohammed sejk) 3–6

Barathea 170 162 (Mohammed sejk) 1–4 etc.

Las Meninas pl. (R. E. Sangster) 112 705, 1 győzelem 2-ből, és 100 000 font feletti „keresménnyel” áll Lochsong, Dernier Empereur, Distant View, Owington, Muhtarram, Wagon Master, Arcadian Heights, Kissing Cousin, Hasten To Add, Gay Gallanta, Piccolo, Apple Tree, Broadway Flyer, Colonel Collins, Fard, Maid For Walking, Eltish, Aqaarid, Celtic Swing, Mehthaaf, Sri Pekan.

Na, ezért kár lett volna tovább lenn tartani a polcról a Form Bookot.

A koala kártyabajnokság épp zajló ligaküzdelmeiben (a Kis Koala – „Old Trafford”) talán megőrzi nagy előnyét Ullstein/Icsi, a második helyért lesz csak küzdelem.

A Szuper Kupában (három torna összesítése) alkalmasint Kaktusz/Certo/Hertie marad az élen végül. Kaktuszka pár évet élt nálunk, 1977-ben halt meg, őrizzük földi alakjában is. Nagyon megsirattuk. Certo egy kis fényképezőgép, sokat volt velünk az Adria mellett stb. Crikvenicában vásároltunk hozzá 1974-ben pótalkatrészt, ez nagy öröm volt. Hertie most június 10-én lesz nálunk 1 éves.

Egyelőre annyit tudok mondani még, hogy Red Rum volt az egyetlen (a Rummy), aki háromszor nyerte Aintree-ben a Grand Nationalt. Golden Miller hasonló nagy ló, ő ugyan csak egyszer diadalmaskodott így Liver-

95

Részlet a másnapi menüből WARWICK Official going report: Good, good to soft in places. 12.20 Hampton Juvenile Novices’ Hurdle Class E (3-y-o) 2m (42, Max 22) £2925 added to stakes For novice three yrs old only which HAVE NOT WON A FLAT RACE (N.B. Excluding National Hunt Flat races in Great Britain or Ireland) Weights: 10st 12b each Filies allowed 5b Penalties, for each hurdle race won 7b a surcharge wil be levied on this race Closed on December 10 2122 KINGDOM EMPEROR (18) (D) (Mr Don Waker, Mr F E & Mrs J J Brindley). W Clay 11 5 R Johnson 31202 REAL FIRE (Ire) (21) (D) (Mike Saunders) M G Meagher 11 5 321 TOUGH ACT (10) (D) (Mrs R Doel) Mrs A J Perrett 11 5 M A FitzGerald 41 VIRTUOSO (18) (D) (Mrs M Devine) C I Mann 11 5 R Dunwoody APICULATE (Ire) (218’) (Ace Employment) S R Bowring 10 12 ASSAILABLE (54’) (N A Callaghan) N A Callaghan 10 12 COBLE (112’) (Clayton Bigley Partnership Ltd) D McCain 10 12 T Jenks 02 DIGITAL OPTION (Ire) (18) (Inthebing Ltd) I L Spearing 10 12 F FLAHIVE’S FIRTS (21) (Miss N A Showers) D Burchell 10 12 D J Burchell GLIMMERING HOPE (Ire) (259’) (I S Lammiman) D Shaw 10 12 3F HARMONY HALL (10) (Raymond Tooth) I R Fanshawe 10 12 R Thornton (3) 0 IN THE GENES (11) (The Mirror Punters Club) I P Williams 10 12 JOLI’S PRINCE (21’) (Sackville House Racing) J W Payne 10 12 J Ryan P JUNCTION CITY (USA) (17) (Paul Mellon) I A Balding 10 12 KEEN DANCER (168’) (Mrs Alison C Farrant) M C Pipe 10 12 A P McCoy F5 MAJOR TWIST (Ire) (83) (Mr F Mills, Mr W Mills) NA Twiston-Davies 10 12 P MIDNIGHT WATCH (USA) (10) (P Winkworth) P Winkworth 10 12 MISTRAL LORD (Ire) (119’) (Zephyr Racing) M P Muggeridge 10 12 MYSTIC RIDGE (41’) (P Byrne) B I Curley 10 12 G Hogan (3) 4 PEVERIL PENDRAGON (36) (Mrs E A Haycock) G B Balding 10 12 B Clifford PRIMERO (Ire) (21’) (Alan Harrington) A Barrow 10 12 PRINCE CONFEY (Ire) (13’) (D I Wintle) D I Wintle 10 12 R Bellamy RAINBOW STAR (Fr) (159’) (Arthur White) M C Pipe 10 12 A P McCoy 0 SHADIANN (Ire) (10) (Michael Blackburn & John Brown) P G Murphy 10 12 SUPREMISM (170’) (Lady Helen Smith) Mrs D Haine 10 12 4 THE NEGOTIATOR (17) (F I Sainsbury) M J Heaton-Ellis 10 12 B Powell TIMOTHY GEORGE (Ire) (48’) (Theo Waddington) G B Balding 10 12 B Fenton P UPGRADE (26) (Mr Matt Archer & Miss Jean Broadhurst) N A Twiston-Davies 10 12 P AUNT DAPHNE (26) (R D Letby) Mrs L Richards) 10 7 BISQUET-DE-BOUCHE (156’) (Martin Brook) R Dickin 10 7 X Aizpuru (5) 420 BLUE CHEESE (30) (The Cheese Gang) J R Jenkins 10 7 4 CAVALRY (41) (D A Beaumont) P R Webber 10 7 FOLEYS QUEST (Ire) (87’) (Ernie Houghton) I S Moore 10 7

96

poolban, ám a cheltenhami Gold Cupot ötször!! nyerte. Mellesleg a Rummy kétszer volt helyezett Liverpoolban. Golden Miller jócskán távbíró ló volt, Red Rum inkább született szuperhosszútávú, neki a Gold Cup távja talán rövid is lett volna. Arkle oddsa az első nyeréskor 7/4 volt, másodjára 30/100, aztán 1/10 (mind Gold Cup). L’Escargot 1970–71-ben nyert (kétszer) Gold Cupot, 1975-ben Grand Nationalt, ez is érdekes dolog. Grand Nationalt sokszor nyert 100/1-es (!) ló: Tipperary Tim, Gregalach (ez egymás utáni két évben volt), Foinavon, de a 66/1 igen gyakori, s hogy 40–50 indulóból 30–40 „kidől”.


Ennyit a kívánatos kvízező-anyagokból. De hogy fel ne kvízezzük (és vizezzük) a dolgot, bár lehet, valakiknek épp ez a napra nap beszámoló a víz (vagy falevél): még pár szót 1994 decemberéről; jó soká ott voltam, ejha, csak nézem, pár nappal karácsony előtt jöttem haza.

December 15-énél hagytuk el, ha igaz, Hamlet (Édes herceg!) miatt kár volt gyáván csak helyezésre játszanom Towcesterben Sweet Duke-ot (Tóni napján pláne!), Tóni minimum verébherceg volt… mi több, 4/5 favorit volt „a Herceg” és David Bridgewater vitte. 1994-ben Dunwoody, Maguire, Norman Williamson, Bridgewater, Niven, Jamie Osborne, Martin Dwyer, Tony Dobbin, W. Marston, Peter Hobbs, Carl Llewellyn, Graham Bradley, J. Railton, G. McCourt, Mick Fitzgerald stb. volt a csúcslista a National Huntban.

Tony McCoy a mai rekorderchampion még csak zsokéjelölt volt („conditional”), Richard Johnson amatőr (ma ő messze elöl áll az élbolyban, de messze McCoy mögött is).

Bizonyára eltöprengtem Southwell öröktalajos versenyein. Nem hinném, hogy a 14/1-es Ciceronét egy hasonló nevű könyvkiadó miatt eltaláltam volna, és félek, a favorit Little Ibnr helyett a kicsivel gyengébbre taksált Featherstone Lane-t fogadtam (Tollpihekő?), leégett. El 97Nidóval menthettem a bőröm, sőt, az 5/1-es favorittal pluszba kerültem, s nyilván abba is hagytam (a King’s Cross pályaudvar környékén egy irodán) aznapi szereplésemet. Elmulasztottam játszani ekképp az utolsó versenyben Samson-Agonistest (a kitűnő, de kissé mindig örökígéret Seb Sandersszel a nyeregben), persze, nehéz futam az olyan, ahol túl sok a (nekem) karakternév: Kalar, aki nyert végül, Cheeky Chappy, Sir Tasker, Arc Lamp (arktikus nevek vonzása), Nineacres, aki néha már bizonyított, hagyván is Daanierát, Lady Sheriffet, Bold Aristocratot. Ezek a lovak, unalomig ismétlem, kört kavarnak az évek során a győzelmeikkel, lemaradásaikkal, az itt harmadik helyre beszaladó Samson-Agonistes például csak tizedik esély volt, Arc Lamp és Sir Tasker (remek kvótával, csak hát minek, ha lemaradva aztán) harmadik-negyedik (esély).

Érdekesek, néha jól eltalálhatók a hosszútávú versenyek, így nyert El Nido például Mrs. Jawleyford ellenében, messze hátul végzett Rose Of Glenn (engem sokszor meggyötört), Modest Hope (aki gyakran nem is olyan Szerény Remény), Lord Nitrogen (akire Ottlik nitrogénes novellája miatt figyelgetek), Sassiver (akit ajánlgattak, de én nem bíztam benne; máskor szép helyezéseket hoz).

Amire nem emlékszem: e versenynapon konkrétabban mennyire voltam tudatában Tóni halálnapjának, vagy csak olykor, netán eleinte csupán, és a végén „a dolgok gőzében” éltem? Az valószínűsíthető, hogy a pályaudvarral átellenbeni halbárból jókora adag sültkrumplival távoztam. Át a „Vízipatkányok” Klubjával szemközti negyeden; a klubban két évre rá jó Whale-koncertet hallgattam, úgy szélről. A Svédországból átruccant együttesnek pompás híre s ugyanilyen közönsége volt. Punkoktól kishivatalnokig stb. Ami nagyon tetszett: hogyan érkeztek meg. A hátsó bejáraton. És utána sem volt haverolás, aláíratás, semmi. A koncertről volt szó, és ott élőt adtak, nemcsak „live”-ot, az áramhibát is remekül vészelték.

98

Egy átlag decemberi szombat, és 36 „Magyar Hírlap-oldal” a Sporting Life, és ennyi versenyszínhely ígérkezik: Ascot (a fő miting, itt indul, magasabb osztályba „lépve” Raymylette, őt nagyon sztárolták), Catterick, Lingfield, Uttoxeter, Nottingham (Anglia), Navan szombaton és vasárnap is (Írország), Turffontein (közvetítés Dél-Afrikából, hogy szombat délelőtt is mulathasson a fogadni vágyó nép, nem nagyon mulat, de hát télen el-elmaradnak versenyek, bőven is, így van a sok Dél-Afrika).

Az ascoti Long Walk Hurdle nevezetes verseny, a Life az ilyeneket külön cikkben elemzi, táblázatokkal (főleg a fogadási várhatóságokat illetően), ám ha jól tudom, a híresebb futam aznap a Betterware Cup Handicap Chase volt. A Noel Novicesben indult Martin’s Lamp (Szpéró miatt névkedvencem, meg emlékem is már). Nézem: a Long Walkot nyerte már, épp legutoljára akkor, a Sweet Duke (most volt szó róla), a Betterware-t egy kedves ló, Young Hustler (aki mindig az érdeklődés középpontjában áll, drukkolnak neki stb., eredményei lassan eléggé szélsőségesek lettek). A Long Walkban indult a hamarosan híressé váló Dorans Pride (Írország), meg Bog Frog, Cab On Target, nem is sorolom (kis mezőny volt, mellesleg), s a Betterware-ben Dubacilla, Raymylette, Lord Relic, Cool Ground (Gold Cup győztes is volt már, de nem a régi erő, csak 66/1).

Bog Frog és Cab On Target előtt Hebridean volt az esélyes. Azt hiszem, őt játszottam; majd kiderül.

A Life Bog Frogot favorizálta. (Mocsári Béka Szökken Majd.) Emlékszem, az első futamot az esélyes Berude Not To nyerte (s játszottam is). De azért 1994 vége még messze az idők mélye.

Ó, előző nap mi volt! Tristan’s Comet 12/1-ről nyert, s nekem minimum helyezésre megvolt (1–2 fonttal persze csak; közeledett, ha el nem jött már az idő, mikor a sok-sok ló 1–1 fonttal elvét vallottam, talán egy éven át is; ám erről már volt szó, meguntam a győztesek számlálgatását, nem értem el a 365-öt).

99

Challenger du Luc, későbbi (mai) nagy ló, jó ló: Uttoexeterben még a nyitó versenyt nyerte csak (Dunwoodyval, ördög a bőrébe). Félek, kihagytam az 5/2-es Saint Cielt. Szent Ég!

És eljött a Betterware Cup Handicap Chase szombatja. Ahhoz képest, hogy handicap, szép summa járt az első helyezettnek, 21 036,75, pennyre ennyi.

S nyert Dubacilla ellenében (őt fogadtam) Raymylette! A jócskán (bár főleg csak töménytelen 400–500-zal) lefogadott Berude Not To győzött (nekem is hozott valami kis aprót, 10/11 volt, hát 2 fontra…) Buktam Martin’s Lamppel. Olyan szép dolog kb. 3 kilométeren végigkövetni lovadat. Gátversenyeken néha igen sok a változatosság, a taktikázás, a helycsere. Hebridean (nekem is futott) megverte Dorans Pride-ot, Relkeel 1/8-as favorit volt, azaz hát 1 fontra 2 és fél pennyt (!) dobott, irodai adó után.

Catterickben a 2/5-ös Fox Sparrow győzött. Nekem is nyert. Talán itt jött az ötletem, hogy „rengeteg győztes kell nekem”? Vagy a pénzem féltettem? Nem buta szempont.

100
Veréb tojók, veréb totók

Itt tűnt fel nekem (tűnhetett volna fel?) későbbi kedvencem, Scotton Banks, akivel jobb kvótát is láttam aztán, mint ez a 10/11-es, fura, a Kadi nevű elnyűhetetlen (2/1) mennyire nem bírta tartani a Scotton iramát. Hosszútáv volt, 3 mérföld és 100 méter kb.

Elkaptam régi kuncsaftomat, a 13/2-es Ima Delightot. Szegény Tom Jenks nyert (mindegy különben) az első futamban, azért fontos ő, meg azért „szegény”, mert az idei (1998) Grand National győztesét vihette volna, ha előtte valamivel éppen össze nem töri magát. Erről majd később.

Lingfieldben a változatosság kedvéért Very Dicey csak tizedik lett (második esélyesként), a favorit Spender is lemaradt ebben a futamban. Feltűnt viszont, hogy ismételjem a szót is, az a Gulf Shaadi, aki később sok örömem és (dühítő) gyávaságom oka volt. 7/1-ről nyert 2/1, 3/1-es favorit és másodfavorit ellen.

Just Harry (ismét: változatosság/egyéb) kikapott a Secrety Aly nevűtől, miért nem játszottam? (Alíz.) De hát ennyi verseny…! S ez már késő délután volt, alkony felé (3 óra 10, na ja, december.) A Secret Aly favorit is volt, hát attól meg…

Turffonteinben három futam közül kettőt favorit nyert, de ki tudja, mikor kell Dél-Afrikát épp favoritra játszani!

Most már nagyon közeleg 1994-es évem vége.


Furcsa, hogy Top Cees dolgában 1994 decemberében a National Hunt versenysorozatában is „kérdések merültek fel”. (Emlékszünk rá? 1998-ban perelte a ló trénere, Lynda Ramsden – és férje, a szerencsejátékos – a Life-ot, méghozzá rágalmazás, hitelrontás miatt. A pert megnyerték! Hát…)

101

Itt Russ Garrity akadályzsoké lett volna a vádlott. Mindegy, pontosan hogyan zajlott a Jockey Club előtt a nem-tudom-mi (összpontosultak-e a vádak?), egyszerűen csak megemlítem Top Ceest. Túl sok minden volt mindig körülötte.


Magasztaló-elemző cikkek Relkeelről, Hebrideanről. Mysilv máris nagy téma (Cheltenham közeleg). Eredmények december 19-éről: Lingfield, National Hunt. Northern Saddler (Dunwoody) bejött. Val d’Alene-t Adam Kondrat itt már jobb eséllyel vitte, mint múltkor egy erős futamban. Ó, ez volt az a bizonyos nap!

Igen, már elkezdtem az 1–1 fontos játszást.

S nyertem Rosina Mae-vel, nyertem Marco-Pierre-rel, ő 11/4-ről győzött, megtehettem hát a 16/1-es Funny Rose-t is, pluszban maradtam a futamban. Eznap az első 8 futamból (Lingfield és Edinburgh) összesen hét győzelmem származott. Utána abba is hagytam – nézzük, miket hagyhattam ki? (Ígérem, nem untatom az olvasót mind a 340-valahány nyertesem felsorolásával.) (Mellette a még több vesztésével.)

Sőt, újra mondom: 1995 januárjával a múltak mélyeitől el is búcsúzunk; és 1997 őszén folytatjuk. Londoni filmem készül majd akkor, magyar népmeséket fordítok németre, fogadásaimmal elérem s kicsit túlszárnyalom az 1993-as kezdést, mikor Dunwoody (és a magam) jóvoltából, Matto Grossót kihagyva, Hiram B. Birdbath-szal befürödve a nullára mentem le. Ám 1997 ősze új szakaszt hozott. Ez lesz könyvem második része. El kell jutnom a mostani időkig, 1998 áprilisáig. Ezt jól összefoglaltam.

Mit hagytam ki alkalmasint azon a december 19-én, mikor megelégedtem hét „zígemmel” (győzelemmel)?

Hát talán az 5/4-es Namastét, a 8/13-as Puritant (biztos!), talán Trumpot, aki 5/1-ről nyert egy „Evens” (egyenlő) favorit ellenében. Semmi se változott volna a Nagy Helyzet dolgaiban.

102

És még akkor: mit gyártottam ilyen szellemben 20-án? Utolsó 1994-es újságom tanúsága szerint:

Hereford National Hunt versenynapjáról nyertem Sevsóval (vitte A. Maguire), Saffah-val (kedvenceim egyike volt, vitte Dunwoody), Duggannel (McCoy), Petty Bridge-dzsel (Dunwoody). Persze hogy nem játszottam a még 1991-ből (Lingfield) ismerős Lumumba Dayst (33/1!). De ő a következő évben egyszer nagyon kihúzott a csávából; igaz, akkor tűrhető favorit volt.

1995–1996 eseményeit, mondom, most nem követjük.

Totyi ideröppent fotelom háttámlájára.

Lingfield „öröktalaján” 8 futamból 6-ot megnyertem. Persze, ilyenkor több lovat is játszottam 1–1 futamban. Fő az, hogy több legyen futamonként a nyerhetőség, mint a veszthető. Ma valahogy nem fér össze ilyesmi a szokásaimmal, ez blokkolódott.

A győzteseim: Wottashambles (962), Joseph’s Wine (9/4, favorit, kezdte jó szériáját a ló), South Eastern Fred (100/30, favorit, ez mindig kalandos esélyű induló volt a következőkben), Go Hever Golf (na, tessék! vitte G. Carter, Evens, egyenlő-favorit volt), itt mutatkozott be nekem a szintén „meredek” Kaafih Homm (fura írásmód, 100/30 volt, de nem favorit), végül Nineacres (emlegettem már őt, 2/1 favorit volt).

Jöhettem karácsonyra haza. Ezzel az érdekes 1–1 fontos játékkal leptem meg magam. De a fa alatt a Koala Kártyabajnokság volt igazából. Az én saját rendszerem, itthon a kettőnk – és Dömi Főmedvémék – játéka. Az igazi.


Nehezen állnám meg, túl sok önmegtartóztatásba kerülne: írok hát mégis (vagy épp ígéretem szerint) valamit még 1995 januárjáról. Főleg azért, mert One Man van a 8-i Life címlapján. Már Dunwoodyval.

A King George VI Tripleprint Chase-t nyerik, s a kérdés is elhangzik: Man or Superman? Ember vagy felsőbbrendű ember?

103

Ó, szegény One Man. E könyv végén fog meghalni. Ott fejeződik be vállalkozásunk. De addig…

Mondtam már, Sandownba került át a decemberre tervezett kemptoni verseny, a National Hunt egyik fénypontja.

Magát a versenyt nem láthattam, csak január 8-án érkeztem. Vasárnap járt nálunk látogatóban, ha jól mondom, az a barátom, akivel akkor láttuk egymást először (és most lassan másfél éve, hogy nem találkoztunk, nem találkozunk). Ő hozta a Form Bookot, s kedvessége révén „csőszobás szállómban” egy pakk könyv várt, így jutottam Marc Coton 100 jótanácsához, esténként kellemesen, jókat mulatva olvasgattam az alapmunkát.

One Man 11/4-ről indult, az elnyűhetetlen s azóta is derekasan szereplő, néha nagy dolgokat megnyerő Barton Bank 4/1 volt, Monsieur Le Cure, nézzünk oda, csak 25/1, őt itt kezdték nyilván, második helyével (bár 14 hosszal maradt le One Man mögött!!!) igazán komolyan venni.

Master Oatson, Young Hustleren, Barton Banken, Brief Gale-en is rendes összegek voltak, látom, sőt, még a Long Walk Hurdle-t nyerő Book Of Musicon is, na ja, hát ő lemaradt, azaz bukott… először indult chase versenyen, ha jól nézem.

Ígéretemhez híven abbahagyom. Csak még egy mulatságos történetet ismertetek. „Dühösek a fogadók, mert nem az a ló futott”, vagy „Ez a ló nem volt az a ló”. Loch Style ment ugyanis „mint Taniyar”, s itt két igen különböző klasszisú négylábúról volt szó. Állítólag eltévesztették a dolgot. Elég sokan, nem? Istállólány, zsoké, tréner. Ray Cochrane, a lovas: „Vannak ilyen dolgok”. Hűha. Nem mondom. Másnap a Life címoldalán a kép: „Taniyar (balról) és Loch Style, azonosításhoz parádéznak…” S az istállólány is ott van jobb kéz felől: „…hogy további kétség ne legyen, ő a gondozójuk, Cindy Dennis”. Hahahaha.


VÉGE A KÖNYV ELSŐ RÉSZÉNEK?


104

Nem még.

A tévében, hogy ez se maradjon rejtély, a következőket láttam: egy dolmányosvarjú-pár fiókája lekeveredett a földre, ám ez náluk teljesen normális, a szülők ott etetik, „onnét” tanítgatják repülni utódukat. A hölgy, akire rátámadtak (szerencsére nem sebezték meg), véletlenül ment közel a fiókához. Szomszédunk, sajnos, „beleavatkozott” az itteni varjúcsalád életébe. S magam is túl közel merészkedtem stb. Nem szabad beavatkozni!

A varjútörténet (a tévés hírrel együtt, SAT-1) szépen példázza, hogy ezen a téren már benne vagyunk a világ nagyobb szárnykeringésében, a lovak dolgát csak eztán remélem, hogy jobban „átértik” olvasóim, s nem szűkítik elképzeléseiket a… közelebbi pályák világára és egyéb hazaiságokra. Ám ha ezt külön mondanom kellene, könyvem hiábavaló volna.

Valóban a varjútörténetet tartottam szükségesnek elmondani, s mert lényeges ügy, e könyv első részének is – gondolom, 66/1 vagy 100/1 meglepetésként – címéül adtam.

S feleségem jön haza este a Szuszival, mondja: hogy házbéli barátnénk azt mondja, őrület, és köszöni! Téboly, tényleg, mint a Blue Judge 150/1 és Blues Traveller 150/1, hogy a mi varjútörténetünkre rá 2 nappal: a német tévében ugyanez! Persze, most van az az idő, mikor ezek történnek, mondja feleségem is, a német tévé is. De hát azzal együtt! És barátnénk nem is tudja még, hogy én is összeakadtam a varjakkal stb. (Itt vége.)

105 106
Második rész
Szófogadó lófogadó
(Határ a csillagtalan ég)
107
Ki itt találna rám e szörnyüségben,
és végignézné, mit is művelek,
nem hinné el tulajdon két szemének,
s egy szót se merne szólni senkinek.

Pilinszky János: Tanúk nélkül

Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.

Pilinszky János: Aranykori töredék

108
Megjegyzés
(Csak úgy elgondolom most)

…mennyire képtelenség volna „részemről” bármi olyan, egy csomó mindenféle, ami pedig tisztességes, szívszorító, „kell az embereknek” (lehet, ez most Szentkuthy-hatás, de miért ne, úgy érzem, vele bánt az itteni emberiség-nem-tudom-mi a legmostohábban, de most itt van, Szentkuthy, és annak, ami Ottliktól a „Próza”, ő a legérvényesebb (vetély)társa, sőt. De nem volnék képes például, ha Írországot nézed, többet ígérni (és ez az embereknek kevés, minthogy…) mint hogy: megnézem Galway pályája mellett az alkonyatban, a nagy mezőben álló buszt, mely majd hazahoz minket; szorongok és feszengek, aztán holtfáradtan elengedem magam a Dublinba kirándulótömegeket hazaszállító vonaton, remegve érek haza szobámba; Punchestownban vörösen megy le a nap, miután befutott Dante’s Sun, és integettem Paul Carberrynek, első komoly győzelmeinek egyikét aratta, a magyarok üdvözletét kiáltottam oda, neki az ír embernek, nagyon örült, integetett; az ilyesmi közérvénnyel kevés.

…ami viszont közérvény, hogy a lovakkal tényleg mit műveltem, arra semmiféle szponzorálást nem volnék képes elfogadni, érintetlen visszaadnám a pénzt vagy a hitelkártyát, és még én fizethetném a kamatokat!

…hogyan tudtam Alíz mellől (pl. 1994-ben) olyan sokat elmenni? Mikor A MINDENEM volt? Azért, mert „úgyis kalitkában élt”, Totyinak meg, ha itt vagyok, sokkal többet adhatok?

S így folytatódik tűnődésre tűnődés. 1994-ben milyen aktív voltam még. Lehet az is, most ezek a 30-36 C° melegek. Ez teszi.

109
Még
(Ez mint „Encore”, valami zenei izé, értendő)

S TALÁN NEM IS AKARNÁM, AMI NINCS, CSAK
AZ IS NEHÉZ, AHOGYAN VAN!

(Szentkuthynak)

Háromféle növény van az ablakban. A piros apróvirágos, melyet Tandori Ágnes névnapjára vettem; a két narancsszín rózsa egyikét, gyönyörűvé száradt fej, kivittem Szpéró(ék) sírjára, de Cicánk (Szpérónak ez a neve is volt! nincs tehát fajgyűlölet, sőt, „a verébbel”, de ezt már mondtam…

…kimenni egy másik fajba, de valósan…) nyughelye fölé raktam kb.

A másik (ja, ez a „piros”) olyanra vörösül, mint Maisons-Laffitte fái (mesteri visszacsatolás, az író teszi-veszi; vagy valami istenség működésének kell ezt elismernem? oda akarok elérni, hogy második-harmadik virágunk snidling, az egyik mint egy bunkó láb, akkora földben, szinte pufog, a Karmeliták temploma előtt üldögélhetne, a másikban eredeti gyönyörű gaz, gyom, lásd Szép Ernő erről: hogy a legparányibb fűszál, bogár tudja, miként kell élnie, mi ő, na ja, a „tudja” szó „csinálni, jól csinálni, pontosan” értelmében, de mi nem tudjuk, ő nem tudja magát az élethez se igazítani, ez a dolog annyi lett volna, hogy a gaz, gyom stb. szépség pontosan jelzi konyulásával, mikor kér vizet, ha szellőztetünk, a géppapírjaimra teszem őt, könnyű, ki lehet alóla húzni a papírt). Ha most akkor elfogadom az „istenség” működését, nem szabad „feléreznem”, hogy munka nélküli fordító vagyok (tehát munkanélküli), azt kell éreznem: most az istenség ezt a 10 prózakötetet, három verskötetet, három rádiójátékot stb. akarta velem (na ja, két Shakespeare is volt), de nem akarja „majomkodó” szerepléseimet, tehát itt is rá kell hallgatnom (küzdve bár).

110
Kalóra és Kreatív

Calora és Creative két akadályló (volt?) Auteuilben, mindenesetre az volt a befutó páros, és 10 frank erejéig P. András barátommal eltaláltuk őket, és máig emlegetjük ezt, akkor pedig ott 30–50 frank nyereményünkkel (fejenként) nagyon büszkén, elégedetten slattyogtunk haza (lásd hazatéréseim Auteuilből, Longchamp-ból). Egyszer egyébként láttam Belmondót bringázni Longchamp pályája körül, mikor nem volt versenynap, a nagyerdő viszont le volt zárva a forgalom elől (hétvége), és kerékpárosok sok százas kék-piros-sárga-fehér-zöld-lila tarka trikós seregei rótták az oválisokat.

A „kreatív” ezért ugrik be: könyvem legrázósabb részéhez érkeztem.

Megdőlnek a „hazai” tézisek: hogy csak lassú munkával lehet jót csinálni; hogy visszanyerni nem lehet stb.

Sietve neki kell látnom az 1997 szeptemberétől 1998 áprilisáig terjedő időszakasznak. Le ne eresszek.

Hogyan írjam meg, ezen gondolkodtam tegnap. És ha másoknak nem is, de magamnak olyan lettem hirtelen, mint egy úgynevezett „creative writing” szeminárium (majd – nincs? – lesz minálunk is, Amerikában stb. nagyon van), amiben én sosem akartam hinni. És akkor tessék!

Mert mit jegyeztem fel? Először is: hogyan injekciózzam meg ezt a könyvet (és hol) affélékkel, hogy „mindeközben és annakelőtte” mennyi meló (volt az élet), a madárkákkal is. Hajnalonta; delente; hetente sok zöld-hazahozás; és amikor rovarevőink voltak (Poszi, Icsi), a bogyóadás (mirelite! mennyit vadásztunk ribizlire stb.), a Poszinak hoztuk haza az azóta kivágott fáról a bodzát, vagy eljártam Békásmegyerre füvet szedni, bodzát tépni, vagy ahogy Szentendrére mentünk, megállítottuk a taxit, 111akkoriban még visszaváltott-üveg-pénzből ki lehetett taxizni! ma Pesten nem ülök taxiba, nem költök buszbérletre, megálltunk, bement valamelyikünk a búzatáblába, a vak Pipi Néninek kalászt tépni; Koppenhágában felfigyeltem, már Pipi halála után, két tő búzára a városban, autóról hullhatott le a szem; és feleségem most négy szál búzával, „madárbúza”, tért haza tegnap, én vetettem el a télen, újságolta, lisztkukacadás, főtt tojás stb., de mindez a krumpli, sajt, füvek, vitaminos víz stb. mellett, tizenegy kalitkába friss homok, fürtös köles, ahová kell, szépia etc. És fürdővíz. És kalitkatisztítás (amit ma már, fáradtak vagyunk, négy kalitkával is kicsit elnagyolunk). A repképes madarak röptetése. Saláta. A füvek kellő befűzése. Órák, órák, pénz, pénz, aprómunka, minden nap ugyanaz, minden nap ugyanaz… 1977 nyara óta… és volt, hogy tizenöten-tizenhatan „összefutottak”. Mennyi munka.

Lehetne ezzel meginjekciózni, valami hatás érdekében, kreatív tudatossággal, a könyvet. De minek? Vagy egy kacsintás: na, kreatív írást tanuló kedvesek, így máris meginjekcióztuk. Nem? Aztán a lófutamok. Lehetne mondani: 1997 szeptemberében úgy mentem ki a londoni film elkészítésére (életem rajza lett volna a tárgy), úgy vittem „közben” magammal szabad óráimra munkának Benedek Elek és Arany László népmeséit németre fordítandó (és mekkora napi adagokat csináltam meg a filmezés mellett is, utána főként, etalon volt nekem az a tíz nap, mert mellette, a filmezés, a mesefordítás mellett – új német szavakat, kifejezéseket kellett „kreálnom”, lévén a némethoni mesefordítások nyelvezete, ellentétben az utolérhetetlen Grimm stb. dolgokéval, igen sótlan, s a mi mesenyelvünk igen szépséges! –, tehát mindezek mellett rendesen lófogadtam, a pénzre vigyáztam, igen, az idők mélye előjött, bár én csak sekélyest éreztem, elértem azt a nyereményösszeget, szerény summára kell gondolni, amit 1993 januárjában, ahonnét a nagy visszahanyatlás következett, tehát négy és fél év múlva „megint ott tartottam”, kicsit túl gyáván is, vigyáztam… de erről szól ez a „kisregény”. 112Kisregény! Még hogy mit. Aztán elmondhatnám: milyen „tudattal” vág neki az ember így négy és fél év múlva. Fejében ott zsonganak, lappanganak régi dolgok: South Eastern Fred, Gulf Shaadi, El Nido, Merce, ej, nem is, Super Benz stb. De nem volt a fejemben Moorcroft Boy, aki ma már olyan nekem, „mint egy Rudi, egy Samu, egy Éliás”. Ahogy ül a Life címoldalképén, balra a bukás képe, fejére zuhan (fejre áll, szó szerint!), aztán fekszik, mint Szuszi, csak néz, nem látszik, mi minden van összetörve a nyakában. Aztán, ahogy talán a szomszédunk lábát menteni próbálják, nekilátnak az orvosok, a „connections”, és két év múltán a Boy ott tart, hogy irány a jelentős aintree-i verseny megnyerése. Elborítja szemem a könny. De 1997 szeptemberében mindez hol volt? Jó, hát ha nem gondoltam is rá, vagy a dublini d. u. lemenésekre (szó szerint, a belváros porosabb részébe, a Botanic Road felől – hagyjuk most a kis dublini utcanévismertetősdit –, hogy megpróbálj egy-egy késő délutáni folyamatot, igen, futamok egymásutánját… ahogy Alitól Londonban úgy jártál fel, ott meg fel, igen, a Kensington High Streetre, irodára, mintha a falu kocsmájába mennél; ahogy ezt már írtad), nem gondoltam mindezekre, de velem voltak.

Csoportosítsam emlékeimet témák szerint? Időrendbe? Ezt jegyeztem fel tegnap. És hogy „az életre-tanulságok”: ahogy az 1995-ös Derby-győztes Lammtarra (egykor Alex Scott lova) Swinburnt fájdalmasan nélkülözte már (szemünkben) a következő nagy versenyen, mert Mohammedék Dettorit ültették a nyergébe. Kit érdekel, mondom feleségemnek. A Frankie Boytól (Llanfranco Dettori, a nagy olasz champion még nagyobb fia) azt várom csak: nyerjen, ha lován ott az én pénzem.

A madárpusztító dolmányosokról is: mit írjak? Talán sikerült felnevelniök a fiókájukat, aztán elkotródtak. Mégis megérte, a helyi madárpopuláció szempontjából, kedves barátnénk felharagult beavatkozása. (Nem kotródtak el.)

113

Vagy írjam azt (kicsit Eliot nyomán fogalmazok így, lásd Prufrock Szerelmes Éneke), írjam netán, hogy kedden olyan jó volt, ahogy a program lezajlott, igazán szép volt, utána meg pénteken teljesen ráforrósodott megint valami csudálatos ilyen dolog, és akkor mit beszélek én, két Group 1–2 egy héten, szintben, és ez együtt jár azzal, hogy a játékok történetét, „lovaim” történetét írom. Együtt jár, de Frankfurtba nem akarnék menni jövőre (muszáj lesz?), és nagyon meg kell gondolnom, ne legyen-e valóban 1/2 év szünet (Lammtarra!) december 7-ig. Akkor nincs Kamara Színház, bárhogy fáj is. A kreatív tanfolyamot ezennel bezártuk, azzal a kis megjegyzéssel, hogy – ugye, akkor ez a kollokviális stílus volt – a jó ég tudja, miért van szükség mégis sokszor a „kirohanásokra”, maradjunk abban, Zrínyi kirohant, de ha Kosztolányi, Weöres stb. nyakra-főre ezt művelte volna, hol tartanánk, ellenben egy Karinthy Frigyes nevű úr erre rálátólagosan vicces megjegyzéssel tehetett, és akkor ez.

114
Nyugalmi helyzet – avagy egyenletes, egyenesvonalú mozgás
(vagy mi)

1997 tavaszán eléggé sokat kellett kirohangálnom Bécsbe, és így kaptam el a liverpooli Grand National időpontját is. Kb. 40 induló… lassan kiszűrtem, kik a nem távbíró lovak (a 7200 métert tekintve a 3800, 4200 méterek, győzelmek bár e távokon, reménytelen ígéretet jelenthettek csak), kik a „kipipálható” öregek, mely négylábúakat visznek nemrég sikeres zsokék (Aintree nagy versenyén sikeresek) (bár ez eléggé kétes szempont) (minden szempont kétes szempont?!), kik azok, akik túlnyerték magukat nemrégiben 5600-on, 5200-on, kik nem bírják (nem kedvelik) a várható talajt… s maradtak ketten.

Suny Bay, róla lesz még szó, reméljük, és Lord Gyllene. Számomra egyértelműen ez utóbbi felé billent, sic, 12/1 volt, lement 14/1-re Suny Bay a 3/1 körül tanyázott. Szombat mindig a verseny napja. És akkor…

…hogy már elhatároztam, valóban komoly összeggel játszom (Bécsben nekem újabban ez egy kicsit kínos, „lelkileg” csak, kevés az elfogadható iroda, az embert nagyon ismerik, elvárják sikerét, túl szűk a miliő etc.), nem tudom, valóban „azt” tettem volna-e, netán csak a felét… Bécs lassan a múlt.

Amikor IRA-bombariadó miatt a versenyt elnapolták. Hétfőre. Akkor én már nem. Ráadásul ötkor kezdődött a dolog. Nagy tömeg verődött össze az irodán, elmentem a piacra (Rochus), és késve értem vissza. Meg se néztem, mi lett. Csak szerdán. De hát nagy pénz lett volna, persze… ám semmi ilyen nem „megváltó” pénz.

Több, mint váltópénz, de nem megváltó pénz.

Nem szerettem a fizikát, ötödik általánosos koromtól kellett volna „ismerkednem” vele, nem szerettem. De ezt a mondást, az első fejezet egyik első mondatát, amit cím115be idéztem itt, hamarosan igen. Megértettem, s nem az, hogy magamévá tettem, de „én voltam az”.

Éppen ezért én most engedni fogok a legnagyobb csábításnak. (Ld. Oscar Wilde: mindennek ellent tud ő állni, csak a kísértésnek nem… Sunday Telegraph, mint írtam, szemétkosárban lelt példány, London. Vagy inkább ellenállok a világ kísértéseinek? Nem. Nem állok ellent annak a kísértésnek, mely 1960 óta… mit mondjak, mit csinál? Mi akkor – Ottlik, sokan, jómagam – rég „Európa” voltunk. Most én inkább „indiain–japánon felülit” hagyok történni magammal. A teljes nyugalom v. egyenletes, egyenes vonalú mozgás. Nix telefon. Rih levél. Muskoka találkozósdi. Ha valaki tudja, miféle hármasbefutóról beszélek. De még ennyi neve sincs a dolognak. Megvalósítása lehetetlen. Szent és szép esetlegesség a szeszély elve lesz. Amit nagyon muszájnak ítélek, és amikor, ennyi csak, mert ha „igen”, ha „az”, ha „ő”, ha „amikor”, már nem nagyon megy a „hogyan” szempontja. Az szerinte van… az aszerint van. A liverpooli – Aintree – Grand Nationalhez 1998-ban sem nőttem fel kellő módon. Remélem, itt ér véget beszámolóm. Hol tartok, akkor is, ha véget ér ez, itt elmondtam. Most jó lenne, ha ez, ami jön, nekem lenne, azzal, hogy úgy van megírva, ahogy akkor még a leginkább volt.) Elengedem, ami négyszer volt velem 1997 szeptembere óta. Kerüljön ide. Ezzel minden íráskötelezettségemnek eleget tettem; a többi ismétlés, variáció, gyűjteményes.

116
1997. szeptember 9.–1997. szeptember 20.
(Olvasóm elnézését kérem e vérlázítóan izgalmas címekért)

„Kendo jobb társaságokból jön, ahogy mondani szokás.” Mándy mondhatta volna ezt.

Holott ezt közhelyszerűen írják, lovakról pl., akik Group 2-ben nem futottak, és most C-ben mennek, pláne E-ben etc. (ez utóbbi ritka azért).

Hagyjuk Kendót, ez egy kis német verseny 1998. május 30-án. A tévé (ntv) ezt közvetíti. Ha a kis verseny véget ér, elkezdem a magamét. Az 1997. szeptember 9-i Life címlapján Dettori vigyorog, győzelemmel tért vissza (Bath, a ló Jaseur, minket nem érdekel). Megérkeztem Londonba, aznap d. u. kellett találkoznom a stábbal, velem voltak Benedek Elek és Arany László népmeséi, fordítanom kell, a forgatás másnap kezdődik, kedd volt, mondom, el voltam szánva rá, hogy lófogadás ezentúl nem lesz, a filmezés – „életemről”, erről kevés szót ejtek majd itt – és a népmesefordítás, megjegyzem, azóta is bedögölve áll, ami sorsát illeti, részemről elkészült, befejezem, tökéletesen elég lesz nekem; s egy kicsit „London”; végül minden másképp lett (úgy 1/2, 3/5 arányban).

Nem is tanulmányoztam aznap alaposabban a Life-ot.

(A tanulmányozás a metrón szokott történni. Rohasztóan unom a beérkezést Heathrow-ról. Egyszer volt ez szórakoztató, B. Laci barátom segített be taxin; azóta levelezgetünk lazán, jól.)

Kendo kikap (Atreustól). Az 1/2 odds on favorit! Hát tessék, jobb társaságok. De engem ez az egész nem érdekel.

Kínosan elgyötrődtem egy irodavidékre. Van ott Coral, Hills, Ladbrokes… itt az a kis Coral, ahol hallé csorog sokszor a szomszédos halpiacról (garázs-szerű) a mélybe. A sarkon virágos, aztán következik a Csatorna (Royal 117Canal, vagy mi), sült krumplit lehet enni a közelben, vagy egy séta után a Queensway felé.

Mindez sokaknak semmit sem mond, s azért tökéletes kifejezés akkor, mert nem is akartam eddig ezzel keveseknek se mondani semmit.

Általában nem bírom ki a szállodai elhelyezkedésem (táskák lehajítása a földre, körbenézés, mosdóba-vizelés, fogkrémevés, pogácsaköpködés, cigi, egy sóhaj, egy menekülő felhő, ahogy divatosan írnák, kipillantás a virágágyakra, Szpéró halála éjszakája 5. évfordulójának emléke, piros gyertya, Omár Khajjám, Nessun Dorma) és a versenynap kezdete közti időszakot. Összevissza csatangolok szalma és kidöntött pléhedények között (ez lelkem terepe), vegyek bort? veszek; dugót nem hordok, papírral v. a nejlonzacskó végivel tömöm be az üvegszájat, még mindig van idő, ezek konkrét dolgok, a konkrét helyzetben, egy-egy nap krónikájában mesélem el őket. Króóónika. Ahogy a reklám mondja. Fuj. Az egyetlen tévé az SIS, maximum a Rex felügyelő jöhet még, a Baden-Baden rock, heavy és dzsesszadásai (ez utóbbiak is ritkán), Bullit, csatornák Dél-Franciaországban, netán ausztráliai csőrös emlősök, ám ilyen „tévék” nincsenek. A Sky lóadásai szegényesek, ez mindent megmond. Az ntv meg…

Megérkeztem Londonba 1997. szeptember 9-én.


A tüneményesen szecessziós-és-mindenes „filteres báró” kameramann K. Bélával repültünk, a stáb különben kifurgonozott (a producer tünemény embernek tűnt fel, bár azóta vitatkozgattunk; tett róla, járhassak irodára egyedül, nem volt, hogy „nem megyünk el este a Sohóba?”, de a producer is ember, mint én, és két ember közt mindig lehet majdnem) (kis balhé). A film szépen meglett.

A Béla nagybátyja várt minket (nagyon kedves krapek) a reptéren, és elvitt szállodámba, és a stábbal megbeszéltünk egy d. u. időpontot, akkor megbeszéltük a másnapot, találk. reggel 9-kor, előtte 1/2 8-tól népmeséket fordítottam, meg még aznap is az irodázás után.

118

(Irodázás = lófogadás.)

Centire, hüvelykre nem tudom, mikor milyen és mennyi bort vettem, kenyeret köpködtem, cigaretta mi volt velem, mifélét vásároltam hozzá. Első délutánom irodázásilag így telt:

A Dettori–Bath–Jaseur (tetszett ez utóbbi név, a fenébe is) címoldalú Life-ban nem túl buzgón lapozgattam, és a következő pácienseknél voltak ún. elgondolásaim:

Leicester és Lingfield (mind sík) volt, mint színhely, és a Leicester úgy kezdődött, első futam (European Breedres Fund Filbert Maiden Fillies’ Stakes, vagyis egy ilyen izé, tenyésztős nagy társulat kancaversenye): Bluewain Lady Pat Edderyvel a favorit, a többiek java része nem vagy alig futott eddig. A harmadik futamban ment Midnight Shift. Emlékszünk: Nessun Dorma, apja Night Shift. Naná, az ő faterja is Night Shift és anyja, de fura, Old Domesday Book, micsoda nevek vannak. Ám hát mivel ez egy Class E volt, a Wymeswold Handicap, ment Allinson’s Mate, Alfahaal, azt hiszem, nagyon tetszett nekem, J. Reid vitte, nagy zsokék mennek ilyen kis versenyekben is, Birchwood Sunt, ő még főszereplő lesz 1998 tavaszán nekem és sógoromnak, ha eljutunk odáig, Jason Weaver vitte, s Gymcrack Flyer se akárki, ott volt. Talán Midnight Shiften vesztettem? Lehet. Két egység vesztéssel zártam ui. a napot.

(Megzavar a napi élet az ntv élő közvetítésével – Frankfurt, síkpályanap –, de hát egészségtelen lenne, ha nem nézném, mindegy, utána folytatom, Leicesterben valami izgalmas nem volt, nézzük majd Lingfieldet. Igen, van ilyen, tömérdek induló, de egy kis keddi napon semmi neked érdekes. Aztán mégis mi mindent nyerhettél volna.)

Lingfield: az első futamban, szintén European Fund, a championjelölt Kieren Fallonnal Jibe. Utána nagyon linkfutamesélyek. Father Dan, Harlequin Walk, elnyűhetetlen kuncsaftok, bécsi irodákon is visszariadsz tőlük, Cabcharge Blue. Darnway Fallonnal nagy esélyes a Jardines Maiden 119Stakesben. Mindjárt megnézzük a 10-i újságban, mi lett. Northern Angel, Polish Romance nem jelentett nekem nagy vonzerőt, csak így mellőzni tudtam Monacle-t, Teme Valleyt, már arra gondoltam, hogyan fordítok németre magyar népmeséket. (Máig sincs esély, hogy megjelenjenek.) (Szerencsére kifizették. Kedves emberek, persze, csak… Hungary, 1997/98.)

De tök mindegy az embernek így már „egy futam”, pl. a tévén ez a német, a frankfurti. Higiéniából nézem meg csak, fél szemmel.

Totyi, remélem, mindjárt idejön, legalább neki jelent valamit a zaj.


De hát fogalmam sincs, talán Night Shift leszármazottjával vesztettem, nem vettem másnap újságot. Végeztünk aznap a forgatással, a stáb fáradtan hazaballagott (a furgonhoz), magam a Queensway irodájába siettem, „a föld alá”, és egy újabb vesztés következett, alapegység téttel. Ám ekkor, a talán kisebbik versenyszínhely (Kempton) 4. futamában a következő felállás adódott:


Toblersong 12/1 T. Quinn a nyeregben

Risque Lady 2/1 favorit, Pat Edderyvel

Mijana 3/1-ről 7/2-re le

Madari 4/1

Merlin’s Rin 13/2 stb.


És Mijana, akit sajnos csak dupla kis-egységgel tettem, a táv (6 furlong) utolsó két harmadánál, négyszáz méterrel a cél előtt élre állt, s megnyerte a Sirenia Stakest (Group A, Listed), és a kritika másnap az volt, hogy rendben, de a trénernek és tulajdonosnak igen nehéz lesz Mijana számára megfelelő folytatást találni, ahová léphet, túl magas neki, lejjebb nagyon megpakolnák stb. Engem ez nem érdekelt, szép pluszba kerültem, hazamentem népmesét fordítani. A kritikának egyébként igaza lett.


120

A stábbal a második vagy harmadik napon ittunk először, a Mayfairben, irodáim környékén vettem egy nagyon jó rozét. Ezen a napon mintha esős lett volna az idő, de épp szárazon kaptuk el helyszíneinket, nem volt semmi baj. A Mijana-nyeremény további „kiépítésére” készültem.

Hozzá kell még tennem: rekord ideje, 11 hónapja nem voltam akkor már Londonban, és az 1996-os év őszén Ascotban nagyon rendesen szerepeltem; és már mindig parányi pluszba tudtam menni. Most, hogy a film is alakulgatott (bár igazából fogalmam sem volt, mit várnak tőlem: élménybeszámolókat, összefoglalót, Londont, „egész életemet”, összejött, összejöttünk), a népmesékkel iszonyatos elszántság repített előre, de szó szerint, mondhatom ezt, ha táltosokról s egyebekről van szó bennük. Szobám nem a parkra nézett, hanem külvárosias házakra, de nem unatkoztam, építkeztek szemközt, voltak madarak, ha csak galambok is, szórtam nekik a köpött-kenyeret, cigarettáztam stb.

Ha a kreatív-írás tanfolyamát vezetném valahol (sosem fogok ilyet tenni), azt mondanám: figyeljük meg, itt tulajdonképpen sosem lesz (íróilag) semmi extra, de az anyag sűrűsödni fog, az, amiről szó van, tömörül, bőven lesz, remélhetőleg „csak az” lesz majd.

A zsokék championátusában Kieren Fallon mintha elhúzni kezdett volna Dettoritól (az előző évben a champion Pat Eddery utolérte, mint már írtam, 11. championátusával az Öreg Nagymestert, Piggottot, s Henry Cecil helyette Fallont szerződtette, mint kiderült, helyesen), és a zsokétanoncok versenyében az a Royston Ffrench vezetett (a feketebőrű fiú a fura névvel), aki még szerephez jut történetemben.

Ha jól nézem, másnap „ráprofiztam”, de Lend A Hand (Adj Segítő Kezet, Nyújtsd Kezed) csak helyre volt jó nekem (nyert), Canon Cant (Fallon) kihagytam (régi kuncsaft pedig), inkább a kis csatorna világát, a virágost, a borost élveztem. Rémes volt, hogy a csatornán ringó hajók nem inspiráltak Mybotye esetében (8/1) győzelem-játszásra, ám a helyezés is hozott valamit, 2,10 volt 1,09-re 121a totó kvóta. Samu emlékére Samara Songot is játszhattam volna, de egy húszas mezőnyben…? Szpéró emlékére Rock Falcon jó lett volna, sebaj, két helyezéssel növeltem nyereményemet. És mentem népmesét fordítani; szemközt reppelt egy nagy darab fekete a mosott ruha közt a teraszon.

(Ó, Lend A Handról milyen szép kép is jelent meg a másnapi lapban!)

A szombati Life-ban már Pat Edderyt hirdették: az angol St. Leger jött (az 5. klasszikus verseny az évben), és Silver Patriarch volt a lova(glása), s a 4000-ik győzelmét akarta elérni vele. A Derbyt hajszállal vesztette el Benny The Dip (jókora meglepetés) ellenében. Nagy ellenfelének most Stowaway ígérkezett, nyergében Dettorival.

Silver Patriarch és Eddery, hamarosan kiderül, komoly szerepet játszott szeptemberben elkezdődő sorozatom dolgában. (Visszahozott a sírból.) Ám előtte még ezek a dolgok estek pénteken:

Hiába játszottam volna (Alíz) Alezaalt helyezésre, négy ló ment csak az RJB Mining Conditions Stakes Class B-ben (Doncaster, ahogy a St. Leger is), Yavlensky (szép név), nyert Faithful Son (Hű Fiú), máskor The Prodigal Son stb. is szokott. Hamlet ellenére kihagytam (hát persze, 10/1 volt) Danish Rhapsodyt, majd elkaptam Kahalt Dettorival, 13/8, a nekem nem tetsző 10/11-es Mamalik (pfuj!) mögött, ez volt, s akkor abba is hagytam. Tovább növeltem a pluszt. Az első vesztő nap után végig így meneteltem. A stáb azt kérte a búcsúnapon, menjünk el együtt irodára, producerem távol maradt. Merő tapintatból. Nem a stábon múlt, hogy iszonyúan gyengélkedve kezdtem, s nemcsak nyereményemet, de annak még kétszeresét is – hamar elvesztettem. Ez így volt:

2.00-kor kezdődtek a dolgok Doncasterben, a stábbal 2.15-öt beszéltünk meg egy pinceirodába. Én így egy Coral-műintézetben végignézhettem a C osztályú Greath North Eastern Railway Conditions Stakest, melyben csúcsfavorit volt (nyergében kedvencemmel, T. Quinn 122mesterrel) Bingtang. A bitangját! Mit haboztam – hiába. Gyáva maradtam. Nagyot kellett volna rányesni, persze, mert 8/11 volt (tűrhetően megrakták, bár nem a tetőzőösszegekkel), de hát… Egy és 1/4 hosszal biztosan nyert.

Kicsit bosszúsan baktattam át a pinceirodába.

Társaimat, a stáb Londontól búcsúzó tagjait, hamar megtanítottam a legfontosabb dolgokra (hol kell nézni a ló addigi helyezéseit, hol vannak a Life-ban, a falra kirajzszögezett lapokon, az újságok tippjei, miként kell „formát olvasni” etc.), és nekiláttunk. Kicsit amúgy a hátuk mögött, magam, persze, nagyobb összegekbe kezdtem fogadni, mint ők. (Nem 1–2 fontba, hanem 5-be, 10-be, 20-ba).

Sikerült eljutnom odáig, hogy Silver Patriarch maradt, de egészen nagy felrakás esetén, az egyetlen esélyem. (Hogy valamivel nulla fölé visszamenjek. És a hétvégét nyugodt, majdnemhogy büszkén izgatott szívvel zárjam. Aztán hétfőn – hajrá. Így kellett gondolnom.)

Így kellett gondolnom, mert a következők történtek:

2.15-öt (Goodwood) még kihagytuk, de folytattuk Bangorral (National Hunt), ahol Freddie Muck 4/5 favorit volt, ám tudhattam volna, a 4/1-es Anabranch itt komoly veszély. S ez be is jött. Első vesztésem.

Worcesterben (szombat volt, ugye, sok színhely) Galloping Guns jó lett volna helyezésre, de mi győzelemre játszottuk, némelyek Mr. Beanben bíztak (áttért gátra e ló), s nyert régi ismerősöm, a 9/1-es Erlking!

Kezdtem ideges lenni. Nem a stáb zavart, dehogy. Rosszul reagáltam. Rendre.

2.30-kor Doncasterben helyezésre tökéletesen jó lett volna Queens Consul, királynős ló (Szpéró miatt), de én Gulf Shaadit erőltettem (Kieren Fallon vitte, 12. lett).

Baj volt.

Gangorban hiába játszottam Eufórikus Illúziót (Euphoric Illusion, 5/6 favorit), méghozzá már jelentős összeggel, nyert a nyomorult nevű Major’s Law. Ki tenne ilyenre?!

Még egy takarosan elszúrt 3.20-as goodwoodi C handicap kellett (No Extras orrhosszal maradt le Wildwood 123Flower mögött) (a Flower aztán búcsúnapomon még egy nagy versenyt nyert, tehát valós volt ez a goodwoodi eredmény!), és itt állt elő a kétségbeejtő helyzet.

Ilyenkor az ember röstell ugyanott fogadni rendhagyó-végső-nagyba. (Én röstellek.) Átmentem a Coralhoz, ahol Bintangot kihagytam, és megmázoltam Silver Patriarchot. Jóval kisebb összeggel, mint amit 1993-ban a Derbyn Tenby jóvoltából vesztettem, hanem azért naggyal.

És vártam remegő gyomorral a fejleményeket.

Mellesleg: a stábnak közben nagyszerű ötletei is voltak. Ismeretes az én sapkahordó dolgom. („Ez egy feltevés”, a sapka; „legyen legalább valami teteje a dolgoknak”; „nem fújja el a szél”; „zárt vagyok” etc., és „csak”) Nos, egyikük finoman „bejavasolt” egy Grand Chapeau-t, nem beszéltem le… de elgyávult. Harmadik lett, 1-re 8-at dobott!! Jesszus. Épp a No Extras futamában. Ha kicsit is kalandos vagyok, oldott – nem kellett volna a „rettentőt” rárámolnom Silver Patriarchra.

Társaim nem tudták, persze, mi nekem a tét. Csak nagy sápadtságomat láthatták, de udvariasan mit sem szóltak. (Lelkifurdalásuk volt: miattuk vesztek. Nem így lett volna!)

A Patriarchot én jókor, 6/4-en kaptam el (5/4 lett). Tehát miután háromszáz méterrel a cél előtt az élre állt, és Stowaway visszalépése után csak Vertical Speed és a sötét-ló The Fly lehetett (volna) ellenfele, biztosan nyert.

Megmenekültem.

Most már feltártam kártyáim társaim előtt, együtt mentünk felvenni „bandásan” a pénzt (én mélyen behúzott fekete sapkámban, ők vicces félkörben mögöttem), s vásároltunk egy üveg bort, kiittuk a felét, a másik fele maradt nekem; hallottam később produceremtől, „a fiúk” még elmentek játszani az utolsó futamokra a kertvárosi irodába (ahol laktak, volt egy ilyen), ám savanyú arccal távoztak a versenynap végén.

Magam nem játszottam tovább. Mentem sült krumplizni, talán még mesét is fordítottam jó adagot (egy keveset biztosan!).

124

Kihagytam, talán az 5/2-es favorit Far Removed nevűt. (Ha Szpéróékra gondoltam volna. „Messze Tűnt”.)

Vasárnap sokat fordítottam. Hétfőn valamivel nulla felett kezdtem a napot.

„Árva kunját, kurva anyját!” Ez van felfirkantva Life-om címoldalára. Tehát jó sok mindent kihagytam. De innen minden nap pluszban voltam, egészen az utolsó napig, szombatig.

A dolgok így alakultak:

– Ja, közben a nagy francia ló, Peintre Celebre leégett Párizsban, állítólag beszorították (sportszerűtlen), ám annál nagyobb fölénnyel nyerte aztán az Arcot.

– És egy cikk címe: „Tony Blair debütál a lópályán”. Nocsak, azt hittem rég kijár! Hagyjuk.

Ami engem illet, Wadi és Hadith ellenében szépen megsaccoltam a Dettori-vitte Asakirt, rögtön Nottingham első futamában, 4/1, aztán ráültem a pénzemre. Nem is volt nagy csábítás. Persze, nem kellett volna túl nagy egyéniség hozzá, tudni, hogy a következő futamot Fallon nyeri, aztán Dettori jön, aztán megint Fallon. Akinek ez az ötlete támadt, egy egységre kb. 8 egységet nyert, ha nem többet. Nekem elég volt a 4 egység.

Szép idő volt szeptemberben London színterein. Besütött ágyamra a nap. Az ágyon volt az írógép, balra a népmesék, jobbra a szótár, hátul a kész matéria dossziéja.


Kedd volt a kritikus nap.

Sandown, Yarmouth, aztán Tony Blair városa, Sedgefield (National Hunt, azaz gát).

Yarmouth kezdte 2.05-kor. Egy „maláj” irodába vetődtem el, így, ahogy tudom, efféle emberek voltak ott túlnyom. (Sic.) Volt egy, aki ugyanakkor ment ki mindig az üvegét meghúzni, amikor én.

Ez az első yarmouth-i futam nagyon szépen mutatja, mik a buktatók. Soká vacakoltak a bukmékerek Go Hence és Laguna Bay között. Aztán a 25/1-es Bewitched Lady (Boszorkányos Adta) nyert egy nagyot. Na ja, ha az em125ber tudná, melyik futamot kell „végig lefogadni” (öreg nénik játéka)… Itt megérte volna, mert heten voltak. Lehagyni pláne a két favoritot… marad öt.

Amíg élek, nem fogok egy ilyet meggyártani…!


Riadtan hagytam ki a következő versenyt (Sandown, 2.15). Jól tettem. Nem volt áldás Bliss (10/1) sikere.

A 2.35-ös yarmouth-i Entice-nél be voltam gyulladva. Nyert 15/8-ról (vicces számok ezek, majdnem 2/1, de nem az mégse; ja „a bukmékereknek az ő lelkök”).

Okosan kivártam Dark Moondancernél is. 5/4 favoritsággal égett.

Valamit akkor már tenni kellett. Szó szerint.

Vicc, hogy 1998 májusában sógorom Mr. Majicát tette Bécsben, a ló alig maradt le. S én már nem is emlékeztem: Yarmouth-ban a 3.10-esben Mr. Majica hozta el megkönnyebbülésemet. Mehettem haza szép 100/30-as nyerése után, élvezhettem a rózsalugasos kerteket és a sült krumplit. Meg a népmeséket.

Dühönghettem másnap, látván az eredménylistát: régi ismerősöm nyert végre egyszer megint (de sajnos nem nekem!), Rock The Barney. Zamaleket és Rehaabot verte meg, 8/1-ről! Ha egy tizessel rakom…! Ha megvárom. De hát nekem Mr. Majica elegendő volt. Ahhoz, amihez, de a felfelé kapaszkodó pluszhoz. Holt volt már a Nagy Harakiri Szombatja, Silver Patriarch.

Yarmouth-nak ezek voltak az őszi szép napjai, és nekem a szerda megint örömet hozott. A „maláj” irodára mentem, előtte (elgyengülés) kétszer sült krumpliztam, majd bort vásároltam, ezt egy templomkertben meg-meghúztam, és vártam esélyemet.

Esélyem ígérete hamarosan el is érkezett.

Szerencsém volt, hogy aznap a Racing Postot vettem meg. A Life egészen másképp saccolta a versenyt.

Volt egy Guesstimation nevű nagy-hajrás ló. Ellenfelei: Mr. Rough (régi kuncsaft), Bobbitt és Pegasus Bay. Itt megálltam.

126

A népmesékben épp egy Pegazust fordítottam.

Mi ez?

Ray Cochrane, a zsokéja, nagyon rég nem nyert.

Pegasus Bayről a Postban az állt, hogy gátversenyeken elvesztette önbizalmát, de bírni fogja itt a viszonylag hosszú távot.

Pegasus Bayt a táv felénél bezárták. Ez azt jelenti, hogy bent jött a korlátnál, de sokan voltak előtte. Rés átfurakodni sehol.

Akkor támadt egy. És Pegasus Bay, ráadásul sportszerűen, átfurakodott. Guesstimation hajrája annyira volt csak jó, hogy orrhosszal Pegasus Bay mögött végezhetett.

Pegasus Bay 9/2-re ment le, de nekem még 5/1-re volt meg; boldogan távoztam.

Örömmámorban úszva. Eltaláltam valami finomat.

Ugyanakkor nyerset.

Még három napom volt. Három napot kellett kibírnom. Ez ennek a dolognak az eléggé rettentő kettőssége.


Fel s alá járkáltam most a hallban és a konyhában mezítláb. Kis bort ittam, szódát. Visszajöttem ide, és érzem a négy madár illatát.


S vissza az időben is: 1997. szeptember 18., csütörtök. A pénteki újság eredménylistája szerint…

…de nem. Itt egy kép a címlapon. Hát persze! Akkor volt ez.

Befolyásolhatta volna sorsomat az eredmény. Kétszer is. Először szeptember 18-án. Aztán decemberben.

Franciaországban, ugye, volt Positano, Polzino stb. Itt csütörtök reggel az építkezési hátsóudvar felől poszátaszó fogadott.

Lementem (2 oldal népmesefordítás után), megvettem a Postot (miért pont?), visszamentem.

Latolgattam az esélyeket. Közelgett az Arc (október első vasárnapja, Párizs), s volt Newburyben egy „Arc Trial” (próba, előversengés az Arcra).

127

A mezőny:

Swain (az előző Arc helyezettje) 1/2, tehát 10 fontra alig 5.

Arabian Story, a királynő lova: 11/2

Posidonas (5/1-gyel nyitott): 8/1

Clerkenwell: 9/1 (5/1-ről ő is).

És szólt a poszáta.

És Posidonas akkor? Kellene!

Ugyan.

Az első futamban egy bizonyos Dr. Fong nyert (vitte a championátusra eredményesen törő Kieren Fallon; Dettori mintha lassanként feladta volna), a favorit Distant Mirage-on (John Reid) olyan összegek voltak, hogy 12 000 reményében 8000, többször 4000, más borzalmak.

Dr. Fong 4/1-ről 10/1-re is lement, végül 8/1 lett.

Magam közben a Yarmouth-Grosvenor etc. futamban elintéztem napom bevezetését: Forest Robinnal (Robin pajtás!) egy helyezés, 10,90-re 30,00, nekem elégnek látszott. Építettem a kis összegemet, rajzolódott, ki.

A következő futam volt Newburyban a Posidonasé. A Queensway pinceirodájában voltam (remek szellőzés).

Kellemes meanderezéssel vezet oda az út szállodámból. Virágos kis házak, kevés keresztutca, ezért kell le és föl járni. Az egyenes út a Hyde Park mellett: unalmas.

(Sok turista.)

Swainen kétszer volt 4000 reményében 7500!

Swain (Dubai lova) végül feljött az első helyre, de nem tudott tempót váltani, és iszonyatos küzdelemben lehajrázta őt Arabian Story (vicc!), s még őt is: Posidonas!!!

Nyert a Poci! Ráadásul T. Quinn vitte.

Ez a győzelmük különösen nagy megfontolás tárgyává kellett, hogy tegyen valamit decemberben. Nem tett. De erről majd később.

Ayrban, sajnos, kihagytam Arctic Ayr nevű kedvencemet, így Robin pajtás nyereményével térhettem haza. Azért ez is valami volt. S még két nap.

128

Mellesleg a Sporting Life másnap úgy hirdette magát ujjongva, hogy „Az Egyetlen Lap Mely A Nagy Nyereményeké”. Aznap ez jogosnak látszott.

Arriving (16/1), Just Bob és Be Warned (7/1 mindkettő), Heart of Gold (10/1), Jiyush (9/1), nem semmi.

Pénteken a következő „Life”-tipp lovakat karikáztam be: Blue Gentian, Conon Falls, Gold Blade, Waypoint, Sapphire Ring, Capilano Princess, Shelterin Sky, Scottish Bambi.

Ami nem jelenti, hogy játszottam is őket.

Játszani: ahhoz sok minden kell. A legvégén. Netán rossz megérzés ahhoz, hogy ne játssz.

Különös nap lett ez a péntek.


Kimentem Kilburnbe.

Ez egy külváros-féle, de még jócskán „bent”.

Első futam: Newbury, 2.10, mármint nekem. Ayrt (2.00) kihagytam. Ayrben ez volt a sprint Gold és Silver Cup nagy hétvégéje.

Az első ayri futamot egy 33/1-es nyerte, nem volt biztató jel.

Végigböngésztem Newbury első futamát.

Esküdni mertem volna rá, hogy Dettori lova, a végül 14/1-re csúszó Sunley Seeker nyer. Erős futamból jött, mint debütáns. Bár ott helyezetlen maradt.

Hatalmas hajrát vágott ki, messze „a mélyből”. Győzött.

Gondoljuk meg: „vacak” 10 font 90 pennyre lett vón az 140 font plusz. Én gyáva, csak helyre mertem. Ez is hozott valamit: 3,60-at 1,09-re, tehát 35,10-et nekem.

Még megnyomtam egy helyezést, ki tudja, miért, Clan Bent. Győzött. 2,10 volt a kvótája.

Azt mondtam, ennyivel zárjuk a napot. Vettem francia bort (a legolcsóbbat), nekiálltam lógni.

Aztán mégis betévedtem egy koszvadt irodára.

Ment ez: 4,10, amatőr futam, jó nehéz ügy. Ilyen lovakkal: Prospero (bár A vihart fordítottam otthon, tudtam, 129nem! nem ilyen egyszerű! ilyen egyszerű ez nem), ment Montecristo, Haya Ya Kefaah nevű régi kuncsaftom, Gold Blade, akit ajánlottak, ejtettem egyből, Saint Ciel – te jó ég! kellett volna –, ment Two Socks… itt megálltam. Two Socks helyre! Nem nyer, de második-harmadik. Két zokni! (Ló lábára utal, lent.)

Nyert Montecristo, ötödiknek lemaradt Prospero, második lett Two Socks, harmadik Saint Ciel! Én barom.

Nem sokat gondolkoztam, megnéztem a 4.30-as ayri futamot. Selmestone volt a második favorit, az első Opaque. Mármost hirdettek nagy plakáton valami selymes, opálos harisnyát. Meg kellett volna tennem oda-vissza Selmestone-t és Opaque-ot. Megtettem nyerésre Opaqueot. Nyert Selmestone. (De azzal a Royston Ffrench-csel, aki később, 1998-ban visszahozott engem a sírból.)

Egyelőre bevadultam, és a 4.40-es newbury futamban (de messze voltunk már időben Sunley Seekertől!) megraktam Dettori lovát, a 7/2-ről 4/1-re lejjebb csúszó Jorrocksot.

Micsoda verseny volt megint!

Jorrocks körülbelül ugyanúgy nyert, mint a Seeker! S jobban jártam a két egységre rakott 4/1-gyel, de mennyire jobban, mint ha Selmestone-t eltaláltam volna. Vagy Two Sockst helyezésre.

Elértem azt a nyereményösszeget, amelynél 1993 januárjában tartottam (s amikor Hiram B. Birdbath-szal végképp elnyiszáltam magam).

Megfogadtam, utolsó (szombati) napomon nem játszom. Ráülök a szerény, de jeles összegre.

Így tettem. Összevissza csatangoltam, cigarettáztam, józan voltam, élveztem a délután hűvösségét, néztem focizókat, ültem lonc és vadrózsa alatt, kihagytam őrült biztos esélyeket (melyik esély ilyen?), nem dőltem be „Oggi csatakiáltásá!”-nak, a Life címe, ugyan, Wildwood Flower nyerte a Gold Cup sprintet, de…

…kihagytam a holtbiztos Oscar Schindler-esélyt, ír St. Leger, 2/1, csak angol nemzeti érzületből az, mert 130Dettorival Classic Clichee ment, de neki semmi esélye nem volt, és a Curragh kaptatóján Oscar Schindler, akit egyszer még Hampsteadben csatangolva láttam nyerni (egy Mr. Oscar is volt aznap az étlapon, de a Schindler nyert, mint Oscar), Oscar Schindler úgy nyert, ahogy óhajtotta.

Megkétszerezhettem volna, bocsánat, háromszorozhattam volna nyereményem. Kis híján. De nekem ez is nagyon szép volt. Ayrben Ezüst Kupa, Arany Kupa, mit bánom én – megcsináltam, amit 1993-ban elrontottam. És úgy éreztem, innen felfelé ível majd.

Másnap a korai kelés kellemetlenségei. A gépies kigyötrődés a metrón Heathrow-ra. Semmiféle nyereménnyel nem érezheted nyerőnek, fontosnak magad, ha tömegközlekedés vár és az „otthoni”. Nem az otthonod. De az otthoni, ami – ez úgy együtt.

131
Havas Epsom

Epsomot oldalba kapta a hóesés, ezt látom a Racing Post címlapképén (1997. december 3.). Ám ma 1998. május 31-e van, és Epsomot nekem az idén kapta el az ottlik hózivatar. Háztatarozás képében, meg különben is: Totyi. Nincs Epsom.

Azon a december 3-án se volt, persze. Aki ismeri térképünket az előző könyvből, tudhatja, Epsom csak síkversenyek színhelye. De hogyan érkeztem Londonba én azon a tavalyi december 3-án? Milyen szándékokkal?

A címoldalon az általunk már ismert Suny Bay is komoly cikk tárgya. „Kemptoni kétségek” Suny Bay felől. Nyilván a King George VI-ról van szó. Érdekes, hogy szegény One Man nem volt olyan-olyan távbíró, hogy 2 és fél mérföldek és 4 mérföldek között mindenfélére számba jöhetett volna.

Suny Bay igen. Akkor még nem tudtuk: a handicapper „jóvoltából” a Grand National tavalyi (az évi) másodikjának nem sok esélye marad, hogy 1998 Nagy Aintree Lova legyen, a legnagyobb. Persze, most úgy látom, ha lejjebb viszi a súlyát, 1999-ben megint elképzelhető. Golden Miller tartotta sokáig (tartja ma is?) a nem hivatalos Grand National időrekordot; Red Rum ment nála jobbat, de sokkal-sokkal-sokkal kisebb terhet kellett közben cipelnie. Ezek ilyen dolgok.

Charlie Swanről láttam egy cikket a Postban aznap. Nem is gondoltam, milyen fontos „ügyfelem” lesz nekem még ő.

De most dologra. Télire. Itt már hajnali hatkor huszonhét fok van Dunára néző ablakunk hőmérőjén. A Whale szól a magnóról.

Totyiék harsognak rá. Megkaptak már minden kaját ma délelőttre.

132
1997. december 3.–1997. december 16.
(Ilyen hosszú távollétet se vállalnék ma már!)

Nem. Legföljebb öt napot. Hat is sok.

Júliusban kénytelen leszek az osztrákok ünnepére kimenni. Az négy nap (próbákkal stb.), s akkor utána még három-négy napot maradok. De különben ilyesmiről, nem csak a Totyi miatt, szó sincs többé. Akkor viszont mi lesz?

Amikor december 3-án megérkeztem, csak Postot kaptam a Heathrow-n, Life nem volt. Szállodámat sietve hagytam el, tél volt – hát nem? –, korai versenykezdésekkel. E pillanatban meg nem mondanám, egyáltalán mi volt aznap. Két National Hunt színhely ígérkezett (Fontwell, Catterick), mellettük egy öröktalaj, Southwell.Nézzünk oda, Southwell is National Hunt volt! Ez rajtam mit sem segített. (Ti. hogy nem a kis E-F-G osztályú homokpályások futkostak.)

Egy bizonyos: legutóbbi „Oscar Schindler-kihagyásom” jegyében akartam folytatni. Apró építkezés továbbra is. Napom lesz hozzá, vélhettem, elegendő.

Jó ég, beleborzadok, december 16-ig!! Nem!!!

A másnapi Life címoldalán már láttam előző napi sorsomat. Szép kép: „Sokk az odds-on-fogadóknak, ahogy Brecon elhúz Doctoor mellett”. Na ja, kellett nekem az 1/2-ről 4/9-re csúszó Doctoort fogadnom! Megint az „intézzük el” rémséges csábítása. Mit intézhetsz el? Nyersz egy jelentéktelen kis összeget, és azt hiszed, azzal kihúzza a te nagy lelked még tizenegy napig? Vicc.

Ráadásul Fontwell első futamában Royal Thennel okoskodtam (11/2). Nem csoda, ha nagyobb veszteséggel zártam a napot, mint a szeptemberi (a filmezés előtti) első link keddet.

Pedig lettek volna jó dolgok. Fura volt, hogy a nagyon favorizált (favorit, de csak 11/4) Xaipete (újabb ked133vencemmel, sokunk kedvencével, R. Thorntonnal nyergében) 1,09-re 2,10-et dobott a második helyéért. Győzelemre fogadták, helyre alig, így kevesek közt oszlott szét a helypénz.

Baromság volt tőlem, hogy a favorit (7/4) Royal Eventet kihagytam. (Royalizmusom, mely csak „veréb-royalizmus”, persze… és az Event majdnem „evident”. Evidens volt, nyert.)

Itt a legnagyobb kihagyás a 10/1-es Lovable Outlaw lett. (Szeretnivaló Törvényenkívüli.) Ám itt kezdődött az is, hogy ránézek egy 8/1-esre, 10/1-esre, és elkezd „világítani”: engem tegyél! én vagyok az! és elsötétül a többi. Néha a szó szoros értelmében. Ennek a fejleménynek később nagy szerepe lett még.

De hát feledjük gyorsan december 3-át.


Rough Questet is megcikkezték. Ő már nyert Grand Nationalt. A tél sűrűjébe érve jönnek mindig az igazi nagy National Hunt versenyek. (Walesi National stb.)

Engem ezek az esélyek édes-keveset érdekeltek. Egyenlíteni akartam. (Mínuszba mentem első nap, és népmesefordításom se volt már; készen voltam. Igaz, most a „Királyi szeretők” c. eléggé jópofa könyvet fordítottam, de ez inkább türelmem próbatétele volt.)

Persze, a National Hunt zsokésztárja már a tavalyi champion, Tony McCoy volt. (Most hogy írom, jól túl lehet a 250 szezongyőzelmen. Hihetetlen teljesítmény, példátlan.) Itt épp Wahiba Sandsszal veri az egykor eléggé kitűnő síklovat, a csúcsfavorit Zaralaskát. (Akit szerencsére nem játszottam. A Doctoor révén elegem volt a „forró” favoritokból. De hát Főmedvénk neve itthon „a Doktor”; szinte muszáj volt. Elég.)

Nézzük, mit műveltem. Aztán majd felélednek emlékeim. Bár inkább csak az a néhány, amelyik…

Windsor nagyon helyes kis pálya. Van egy szép „végtelen-forma” hurok-alakja, körülbelül. A tribünről, olvasom, nagyon rosszul lehet belátni a terepet. Én nem tu134dom, talán nem is fogom megtudni. Tény, hogy az első futamban a régi jó síklovat, Wild Ritát játszottam helyezésre, csekély 1,40 volt a totója 1,09-re, ezzel nem mentem sokra.

Szerencse, hogy a tényleg öröktalaj Lingfield első futamán keresztülnéztem. 16/1 volt a győztes. Nekem ez erős. Leicesterben Martin Pipe idomítottját, a francia Vent d’Atout-t (1/2) nyerésre játszottam, naná, mire, Tony McCoy vitte, nagyot nyert, más klasszis. Még ez is csak aprópénz volt. Épp kijöttem a tegnapi mínuszból, írtam fel.

Irtózatos kihagyás volt az Oliver’s Secret. Egy busz ment el az iroda előtt, épp mikor ezen a futamon töprengtem, és a Palladium „Oliver”-je volt hirdetve oldalán(!), és 5/1 volt az Oliver’s… hát ez pénz lett volna.

Kezdett inkább kis csatornám jegének bámulhatása és a sült krumpli vonzani, elhatároztam hát, csinálok valami csekélységet. Mintha az olyan könnyű lenne. Megtettem helyre Better Offert. Gondoltam, 1/3 favorit, helyre hátha nem rakják, s most lesz megint egyszer az a csodás helyzet, hogy többet fizet a helyezésre, mint a győzelemre. Hát nyerni nem nyert, de épp csak visszaadta a pénzt. 1 pennyt nyertem, egyetlen pennyt. Ez tetszett.

Kevésbé azonban, hogy rémséget műveltem csakhamar.

Tudjuk, Szpéró is, Éliás is 12-én jött hozzánk. Éliás ráadásul augusztus 12-én.

És Windsor 3.30-as futamában volt egy bizonyos Augustus Twelfth!!! 12/1… és akkorát, de akkorát nyert. Szörnyű volt ellene szurkolni. De hát…

Ezzel a kis pénz plusz egy penny plusszal térhettem haza a „Királyi szeretők”-höz.


Timmy Murphy gátzsokénak még rosszabb napja volt, a Jockey Club („a Portman Square”, ott van emez intézmény) 30 napra tiltotta el, mert – sok intés után – megint egyszer 17-et húzott lovára a pálcával. (Még tizet sem volna szabad!)

Olvasom: azonos cég tulajdona lesz a Sporting Life és a Racing Post! Következik ebből, hogy… Na, nekem 135mindegy. Sokszor annyit kell tudni csak, hogy a Postban keress jó esélyt, netán mégis a Life-ban. Ez nem fog változni. Az se, hogy lovad, mely mindkettőben jó esély, hetedik lesz néha.

Fene enné meg, nézem a címlapképet, Miss H. Knight lova, az Oatis Regrets szépen biztosítja első helyét, miután Arfer Mole (nyergében az aztán 1998-as Grand National-győztes Carl Llewellynnel, csavarosat bukik a nyírfaseprűkön).

Az sem nagyon érződött súgásnak, hogy a Life címoldalán hirdették: 16 oldalas Hong Kong-melléklet. Később a sors finom ujjmutatásának éreztem. De az még messze volt.

Közelebb (hozzám) az volt, hogy 1996-os megmentőm, Samlee mintha küzdött volna Sandown akadályaival, holott neki minimum hasonlók felett kellene győzedelmeskednie majd Aintree-ben. (Már ilyeneket latolgattak, jövő áprilisi dolgokat, akkor…!)

S hogy én mit műveltem pénteken?

A jó ég tudja, miért, ám Dantes Cavalier (messze lemaradt Dunwoodyval), a favorit ellenében a 3/1-es Wise Kinget játszottam, és nyertem!

Folytattam jó szereplésemet (Samlee kihagyása után, bár hát ő is nyert) (dühöngtem, szégyelltem magam) Hereford harmadik futamának favoritjával, a 9/-es (nem megvetendő kvóta) Gutteridge-dzsel, Gutter: rács, csatorna stb. S Oscar-súgás volt ez: Oscar Wilde mondta, hogy valamennyien a „gutters”-ben élünk, s közben a csillagokra tekintünk fel. A csatornából.

Nem hittem Jason’s Boy nagy formájában (a minap nem indult ő akkor, s most), és 5/2-ről nagyot nyert egy kis mezőnyben (csak harmadik esély volt).

De nekem ennyi elegendőnek bizonyulhatott; elálldogáltam még a hallécsorgós pinceirodában, aztán hazasétáltam csatornám mentén.

Jött a szombat. Épült szerény nyereményem.

S akkor…


136

Akkor a dolgok elvadultak. Bár hát régebben is volt már efféle hullámvasút. (Anyagiakban.) De ez más, és mindjárt kiderül, miért.

Szombat van, gondoltam, ússzuk meg (kicsinyes, amilyen lenni tudok, én) valami apró plusszal, az akkor csaknem a múltkori nyereség dupláját adja, és békés lesz az én lelkem a hétnek végén. Nem ilyen kenetesen gondoltam, de ugyanilyen hülyén. Mégsem tudtam tenni ellene.

Aztán – tevődött.

Szombat, tudjuk, mindig „a tömérdek versenyszínhely napja”. Most sem volt ez másképp.

Wolwerhampton kezdett (12 óra 35), és rögvest két nagy dobásom lehetett volna: Mazeed! (14/1). Vagy egy kisebb nagy: Perpetual Light (akivel a következő évben is összeakadtam, hát miért is ne), ő harmadikként dupla pénzt hozott legalább, jó, hát különbség a 14/1-hez képest, mégis „egy kezdet”.

Én a rosszabb kezdést választottam.

Sandownban olyan egyszerű lett volna az első két futam egyenként 3/1-es favoritját játszani, az akkor „egy egységnyi plusz majdnem”, ha veszít is egyikük. S így történt. A 20/1-es Thermal Warrior nyert (Carl Llewellynnel, nagy formában van ő idén néha), és a másik futamban a favorit Friendship. Csak én az ilyen neveket nem szeretem.

Towcesterben, érthetetlen okból, legalább eltaláltam (léhaság? D. Leahyvel nyergében) a Jet Files nevűt (8/1, csak nagyon kis pénzzel játszottam). Aztán kihagytam Ainsi Soit Il-t (5/1).

Ámen a jelentése ennek. Fekete ámen ígérkezett egyszerre. Mert a következőket műveltem még:

a nap legnagyobb versenyében, a Sandowni Mitsubishi Shogun Tingle Creek Trophy Chase-ben (micsoda elnevezés, nem?, Grade 1 az A osztályban) a hajdani jó erőt, Viking Flagshipet játszottam, semmi kétség, olyan nagyságok, mint Klairon Davis (a favorit, megrakva kétezrekkel, négyezrekkel), Or Royal (szintén súlyos pénzekkel), 137Mulligan (pénzek!) ellenében, 9/2, de nekem a 6/1-es Ask Tomban kellett volna bíznom. Na ja.

Nem volt vigasz, hogy futott Oh So Risky, első cheltenhami lovaim egyike (akkor se játszottam, bár nyert, most reménytelen volt, úgy is végzett).

S tettem ilyet:

az öröktalajon (Wolwerhampton) tökéletesen éreztem, hogy Haydn James helyezésre jó lesz. Az is lett. Helyette a vad favorittal vesztettem. (Aki nyert, Up In Flames, szép célzás volt nekem akkoriban, s jó formában szaladgált még egy darabig.)

Ott álltam lezuhanyítva.

Nem az, hogy a nyereségem messze elúszott, de egyéb mélyekig is a tárcámba kellett kotornom. És mi legyen.

Váltogattam már bőven az irodákat, amikor úgy dobbantottam végre, hogy ez legyen az utolsó. Majd kibírom a hétvégét megalázottan, és hétfőtől…

Tudtam, nem jó az ilyesmi. Lázas aggyal álltam ott egy Coral irodában, elég szép tömeg volt, a körülmények nem zavartalanok. A szomszédban volt egy nagy palackosborbolt, onnét akartam valamit vételezni, mert lefogytam. De mi legyen?

S akkor pillantottam meg a következő futamot. Wetherby, 3.15, Racing Channel Novices Handicap Hurdle Classe E!

E-osztály!? Jó ég. Fő reményemmel egy E-osztály?

Kocsmárosaim egyike mondta: „Te egyszerű, de igényes szív vagy.” Ejha. Néztem az E-versenyt.

Favorit volt Scotton Green, 13/8, mint kiderült, sok pénzzel megpakolva. Aztán ez jött:

9/2 Reach The Clouds (A monitoron az esély van elöl)

11/2 Second Fiddle

Mindkettő vonzónak látszhatott, ha akarom. Érd El A Felhőket. És Másodhegedűs nemrég második lett. Nyerhet.

138

Lejjebb:

8 Raining Stars (Csillagok…)

10 Larkshill (Pacsirta… Hm)

20 Alias Chubb

20 Dan The Man (volt ő már jó)

20 Our Main Man (ő is)

20 What Jim Wants

33 Efaad

50 Bonny Rigg.

De ahol tekintetem megállt, az a Second Fiddle és a Raining Stars közt volt. És minden elfeketült (úgy írom le ezt, mint a misztikusok: „nagy fényességet láttam”), nagy fényességet láttam, ezt:

8 Primitive Heart (Primitív Szív). 8/1.

Ezt már versben is megírtam, ilyesmi, de hát… akkor nem költészeti kérdésekről volt szó. Siettem a pulthoz, a falipulthoz mármint, ahol a Post volt kirakva. Nem favorizálta Primitive Heartot, akinek a neve mellett egy szál 3-as volt, tehát harmadik lett egyetlen hurdle versenyén, de az állt még ott értékelésként, hogy ugyanúgy nyerhet itt, mint sokan mások.

Ennyi nekem a fényesség mellett – pluszba – elég volt. Rohantam a kasszapulthoz, nem akármilyen összeggel játszottam azonnal a Primitive Heartot.

Ez volt az első ilyen esetem. Még legalább 3–4 követte 1998 áprilisáig. A verseny pedig úgy zajlott, hogy alig mertem odanézni.

Alias Chubb vezetett…

Lehagyták, visszaszerezte az első helyet.

Primitive Heart szolídan jött.

Látszott, Second Fiddle és Reach The Clouds nagy szerepet fog játszani. Ez utóbbit visszafogta elébb a lovasa, aztán gyerünk. Két akadállyal a cél előtt már vezetett. Vége.

Akkor – botlott.

Lehagyta őt a már jól felnyomuló Primitive Heart. De őt is előzte Second Fiddle.

139

Akkor Second Fiddle is botlott. És Primitive Heart az élre ment. Jókora előnnyel.

Ez a síkon majdnem elfogyott.

De mégsem egészen.

Őrület volt. Üvöltöttem.

Fejhosszal nyert Primitive Heart.

Mentem az Odd Binsbe borért, hosszan válogattam. Ráértem, a kassza addig nem akart fizetni, amíg a legutolsó formaság meg nem jelenik a képernyőn.

Megjelent. Reszketve mentem sült krumplizni. Végig a csatorna mentén stb. Másnap néztem meg, ki volt a lovas. Egy „conditional”, tanonc, R. McGrath. A ló a Thistle Racing tulajdona. A Thistle nevű hajó mellett szoktam üldögélni a csatornánál. Így volt ez. Edzője valami Alexander. A „Királyi szeretők”-ben az utolsó épp lefordított oldalon ott állt ez a szó, „Alexandre”, így.

R. McGrath aztán még szerepet játszott a dolgaimban.

A hétvége London becsavargásával telt. Ám ezeket a kis részleteket elteszem máskorra, talán kellenek még valahová, könyvhöz. Most hétfővel folytatjuk.

(Aligha fognak kelleni.)


Persze, hogy megrázkódtatás volt a Primitive Heart titokzatos dolga; mert nem egyszerűen „visszajöttem” a sírból, de nyereményem szép kis faként állt ott a gödör mellett, igencsak lombosan. Merre tovább? Több, mint egy hetem volt még. Nem könnyű ügy.

De ahogy ma, ezt leírva, nekivágtam Budának, ilyesmiket éreztem: elsősorban semmit;

aztán hogy ezt hogyan lehetett elmondani;

aztán hogy R. McGrath még Beachy Headdel „jön” majd;

aztán hogy ez mind sokkal valósabb a futballbajnokságok eredményeinél (-ről való lelkesedésnél), a pillanatnyi újsághírig-szenzációk, országos események valódi vagy ködös állagánál; épp az, ami Primitive Heartnál/ban már „dermedet”, az nem ál-bizonyosság, hanem folyamat, él, még ha számomra elvégeztetett is.

140

És így tovább.

Talán az utolsó pillanatban írtam le. Amikor még lehet. Amikor még csak az utolsó akadálynál jár „az”, velem, hogy semmiről senkivel nem akarok társalogni. Nem az, hogy „nem akarok”. Szerintem (az én veszteségem? legyen) nincs ilyen „megbeszélése” semminek.


Ám a következő hét nem ilyen fennkölt eszmékkel folytatódott, hanem a csinálással.

Ha vegyesen csináltam is, nem rosszul. De erről majd, ha szombathoz érünk. Egyelőre hétfő van, december 9-e? Nem. Kedd van. Hétfőn volt a születésnapom. Különös súgások jöttek. És megmaradtam „fal mellékin”.

A keddi, 9-i újság mutatja:

az első, southwelli öröktalaj futamban nem dőltem be Guesstimationnek. Hogy most majd nyer. Van ilyen jóslási stílus: „lesz megint valaki, akit túl erősnek kell találnia”. Guesstimation számára ez a valaki most a 6/1 Moonraking volt. Nem mintha nem beszéltünk volna szállodám előtt a portással a tiszta állású holdról. De hát a hold…

A 12.30-as futam (Southwell) megint olyanokat kínált… Napoleon Star helyre… meglett. La Doyenne (Szpéró? Alíz?) nyert. A Rangidős Főnöknő kb. Jó, de ez megint utólag könnyű csak. Mert Little Ibnr is ment, Featherstone Lane (!), a favorit Statoblest volt. Nem hibáztatom magam a kihagyásokért.

Ellenben 13.00-kor (1.00 itt) elkaptam Raedet. George Duffield vitte, szaladt le a kvótája, ígéretes volt. 5/2-ről 6/4. Én 2/1-nél moccantam.

Ám Raed már keserves megbánások után jött. Nem az, hogy hétfőn, a születésnapomon vesztettem volna. Nem. Csak nyertem. (A születésnapom miatt volt fontos szombaton Primitive Heart is. Csupán abban tévedtem, hogy az utalások sora vele kimerült volna. Nem merült ki. Íme.)

És el is felejteném, már ne, hogy szombat, 6-a Szpéró-halálnap volt. Feles évforduló. Primitive Heart „a legjobban tette, hogy jött”. Szpéró 1988. június 6-ára virradóan 141halt meg. És primitív szívemnek ő ma is… Ma is. Meg Alíz. Meg Totyi épp.

Totyi épp jön, de elijesztik a lepedőnyi Life-példányok. Mindjárt elrakodok a kedvéért. Csak még hétfőt nézzük, a születésnapomat, mely nem nagyon érdekel, persze. Különben otthon tölteném. Otthon ebben teljesen lazán vagyunk egymással.

Amióta feleségem 1986-ban (helyesen!) kitalálta a külön-utazás lehetőségét.

Tehát ide-oda mászkáltam, a csatorna felől bementem a Queensway vidékére, s ott a sült krumplis melletti (általam nem favorizált) irodán láttam ezt: épp bejött egy mezőny, az eredmény: Dashmar… ejtsd, Dezsmár. 10/1.

Dezső, a nevem.

Nyolcadika Mária-ünnep.

Az előző futamban ment egy ló, neve Mary’s Feelings. Mennyit gondolkodtam rajta még a halleves pinceirodán.

Tessék: ha (nincs „ha”) Mary és Dash: az 16-szoros pénz. Helyette dupla alappal a másfélszeres Raed. Ez vagyok én. Ameddig.

Raed megverte Up In Flamest, na hál’isten, hogy hittem ebben. Emlékszünk? Szombat.

Kihagytam barátomat 8/13-mal (Kadastrof, igen ő ment a Robert Holden Novices’ Chase-ben, Class E) (!!), Kadastrof, aki Group 1-2-kben szokott ma már néha (nem nagy sikerrel), hagyjuk.

L’Idefix kihagyása fáj! 66/1 volt, szemeztem vele, 13,20-at dobott placcra (1,09-re). S ez így ment tovább.

Érdekes lesz a könyvben még egyszer végigmenni pl. egy versenynap minden helyezettjén, tőlem függetlenül. Mi „volt”.

Aztán végigmentem-e?

Mindenesetre: „ez volt” a születésnapom,

v. ez volt „a születésnapom”,

v. ez volt hétfő, december 8-a, 1997.

Nyereményemet tovább építettem. De nem a szombati iramban. Megint visszaestem az előző napok felfogásába.

142

Nem is felfogás ez. És nem a viszonylagos-abszolútféle „szegénység” teszi. Nem tudom. Félek a megaláztatástól, ld. Nick Mordin, Marc Coton, Davis Ashforth, s mind-mind ezek. Inkább óvatosan. De nem a helyesség, a szolídság „elve” alapján. Nincsenek elveim.

Evidenciáim és ezeknek gyakran ellentmondó, ezekkel sokszor egybevágó kényszereim vannak.

Fenébe, hogy L’Idefixet kihagytam!


Kedden volt Sedgefield. (Északi városka, nekem az Iffeee lovamé, akit egyszer még-még-még jobban meg lehetett volna pakolni, lásd-ne-lásd az 1995-ös vagy 1996-os év, feldolgozatlan.) Ha valaki hisz a favoritokban, itt lehetett volna aratni eleinte: 6/4-ről nyert Charly Lambert (igaz, későbbi lovam, The Khoinoa 13/8-ról lett második, s ő még jobban meg volt pakolva, ki hinné, micsoda összegekkel!), aztán a 11/10-es Young Tomo nyert (szerény 1 hosszal), de innen meglepetések következtek, s nézzük, a többi színhely mit dobott? Mert volt Huntingdon és Plumpton is.

Ez a nehéz. 12.20, 12.30, 12.40. Így kezdődik. Gyorsan kell dönteni. De mihelyt késés támad valahol, lassabb a rajt stb., kezdenek egybecsúszni dolgok. Itt eznap nem voltak olyan nagy bajok; például Huntingdon is favorittal kezdett (az igaz, hogy társfavorit volt Auburn Boy és Cointosser, 11/4-en), s Plumptonban 20 hosszal nyert, Tony McCoyjal a nyeregben, Totally Yours, igaz, 2/7 volt, én 1/3 kaptam el, nem nagy dicsőség.

Ezt folytatni kellett valahol; ha már a többi favoritot kihagytam, a jobbakat.

Vagy a Queensway felé mentem rögvest, vagy Kilburn irányába. (Akkor később hatoltam el, csatornám mentén, a Queensway-világba.)

Váltogattam az irodákat.

Sose volt erős elhatározásom „úgy eleve” egy-egy nap.

Sedgefieldben örvendhettek a favoritjátszók, azzal együtt. Noosa Sound, Golden Hello (2/1 kétszer) már a harmadik, a negyedik esélyes sikerét hozta.

143

Én inkább Huntingdonnal próbálkoztam. Ely’s Harbourn (Éliás!) volt pénzem, mikor berobbant egy építőmunkás, és „valakinek a tippjét” hozta, Camera Manre. Helyezésre Elym is megvolt, de mekkorát nyert 5/1 a Camera Man! (Gondoltam én is a K. Bélára, még a filmezésből. Emlékszem, ő Double Oscart játszotta, nem sikerült; nekem Oscar Schindlert kellett volna. Mostantól, hogy ezt itt összeírtam, a D. és a Mary’s nevű a születésnapomról: nem lesz egyhamar feledhető.)

Ám sikeresen zártam a napot R. Thornton (említettem már őt) lovaglásával (The Toiseach, kiejtése: Tísök v. Tíszök, ki hinné). Jó, hát 8/11 volt, de nem a nagy ellenfél, Gaelic Blue lett a második, hanem a néha veszélyes Dolikos.

Sivár érzés, mikor aztán véget ér így (vagy bárhogy) egy versenynap.


Véget ér, és Plumptont (túl sok! de épp Plumpton, neked?) elhanyagoltam. Pedig: Royal Angela… Unsinkable Boxer (Tony McCoy stabil lova)… Wishing William favoritgyőzelmet aratott.

A nagy szenzáció, persze, nem én voltam a dolgaimmal (pardon!), hanem Dubai elnöke, Mohammed sejk, aki – ki tudja, miért, alkalmasint az alacsony díjazások okán – megfenyegette az angol lószínteret, visszavonja lovait (hűha, az baj lenne!), ha nem emelik a Franciaországhoz, Olaszországhoz, nem is mondom, Hong Konghoz, Japánhoz stb. képest túl alacsony versenydíjakat. Persze, ahogy az lenni szokott, sok túl hangzatos érv is puffant; nem tudom, ma hol tartanak.

Szerdán velem a következők történtek (1997. december 10.):

Lingfield (öröktalaj) egy 4/5-ös favorit győzelmével nyitott.

Ilyenkor elgondolkozol: kockáztass még egy favoritot? Már ha nincs nagy „benső súgásod”. Vicc, hogy White Plains a totóban (Tote) 1,90-et dobott 1,09-re (gyakorla144tilag 1 fontra). Egy 4/5-ös ló? És a harmadik helyezett Don’t Drop Bombs, a hülye-nevű, 2,50-nel örvendeztetett minden 1,09-et. Ki érti ezt? Kafil lett a második, ő 9/1-ről. Tehát az első három, na, köszönöm szépen, bejött első-második-harmadiknak, és mégis ennyi pénzt fizettek.

Ezek előre-tudhatatlan dolgok. De Mark Coton bölcsességét se feledjük: ha megmázolsz egy lovat Tote helyezésre, te rontod le a saját kvótádat (és másokét). Hong Kong, Amerika „piaca” kibír egy-egy futamban egy-egy nagyobb (sok nagyobb) Tote-fogadást. Angliáé ahhoz túl gyér. (Milyen a miénk? V. Bécsé??)

A következő lingfieldi futamban elkaptam valami finomat. A kitűnő zsoké, Richard Hughes hosszabb távollét után hazatért, s rögvest átvette Salty Behaviourt. (Robellion és Stoppes Brow volt a két ellenfél; Robellion kirobbanásra képes ló, Stoppes Brow-t inkább az E-F-C osztály középszerének tartják, igen sok jó eredménnyel, persze.) Szép volt látni, ahogy Richard Hughes az utolsó kétszáz méteres tábla után az élre áll, és 3/4 hosszos győzelme több volt, mint amit a szám kifejez.

(4/1 ráadásul.)

Hexham favoritjait nem tudtam követni, s talán jól tettem, hogy megvártam Lorcan Wyer lovát, The Butterwick Kid, ráemlékezvén Liffey-be dobott margarinomra (butter = vaj), na ja. Sikerült még könnyelműen 2 fontot rakni Leicesterben egy kedves lovamra (Who Is Equiname), de bejött (9/2!), és elégedetten térhettem haza.

Nem anélkül, hogy Tonkát (Musil novellájának címe) meg ne kockáztassam az Edgware Roadon egy kis „betérőben” (1991-es irodám), vele búcsúzóul vesztettem.

Nem érdekes!

Fordítottam tovább a „Királyi szeretők”-et.


Eltört az írógépem villája, a szalagemelő! Egy darabig kézzel emeltem a szalagot, de ez így két óránál tovább nem volt tartható. Ott álltam hát csütörtökön kényszermunkanélküliként. Minden figyelmemet a futamoknak szentelhettem!

145

Ebből mindjárt csütörtökön a következők lettek (miközben „a Maktum-krízis” dúlt, lásd Ottlik, a hatalmasok ködbe kiabált parancsszavai; s de jó lenne végre „egy rendszerben” kibírni, hogy semmi szereplés… csak hát az ember nem „rendszerekben” él, ha író, hanem az irodalomban stb.) (vagy abban a világban, melynek utolsó nyúlványa, emlékszünk? Primitive Heart, olyan végtelen messze volt már e csütörtöktől az előző szombat! de még mindig mennyi londoni idő volt hátra, közelgett Tóni halálévfordulója, a negyedik, tizenkettedike, a Szpéró és az Éli jövetelének napja, kész naptár a naptár):

Market Rasen, 12,50.

Ha már kihagytam a fakenhami 12.40-est (Ericolin nyert a fura nevű – lett? litván? – Xavier Aizpuruval, ő is serkentget néha engem e nacionáléval, játsszam) nem rámoltam Highly Reputable-re (nem az esetem, mondom, Ericolint meg nem mertem, 13/2, de jó lett volna) (kis pénzekben játszottam), hát beszálltam a nagybőgőbe. Market Rasen, 12.40, Forzair. Akkorát bukott, azaz vesztett, mint egy golfpálya.

Nyert ugyanis egy „Golf”-ló, a Hever Golf Diamond. Utána itt az 1/5-ös Harlequin Chorus kinek vonzerő? Jó, győzött, de vonzerő csak azoknak lehetett, akiknek volt módja 2000-et pakolni rá például, meg ilyeneket, 400 font nyeremény reményében. Ha 200 fontom lett volna ilyen célra 40 fontért, akkor se raktam volna H. Ch.-ra.

De nem volt, hát folytattam a nézgelődést. Az ilyen nézgelődés már kezd lázálom lenni az első félóra után.

Elgyávultam, azaz felbátorodtam, két odds on favoritot tettem mégis: a kitűnő (mi az, hogy!), nemrég amatőr, aztán conditional, most Tony McCoy után (messzi) második Richard Johnsonnal Gutteridge-et (4/7 favorit), majd Tauntonban (a harmadik aznapi színhely) Dunwoodyval Grey Shotot (szégyenletes 1/3), s nem mertem már Tony McCoyjal (kellett volna!) a 4/5-ös Torch Vert-t.

146

Méltatlan kis óvatoskodás volt, nyereményépítkezés, de hogyan gondoltam? Várni, várni – ha nekem senki sem jó? Erre példa volt aztán a péntek, december 12.

Komoly versenyszínhelyek és futamok!

Cheltenham: bedőltem a 12.10-es Eagle Pest Control Three Yrs Old Novices’ Hurdle Class C (őrület név) 4/5 favoritjának Tony McCoyjal (tegnap kellett volna), de a The French Furze (Francia Fing, szerintem, a németnek vett szó fordításával) csak harmadik lett, én elmehettem.

Kifurze-tam.

Folytattam Doncasterrel. Nehéz így játszani, ahogy én, hogy „gőgösen és arisztokratikusan” egy lovat szúrok meg elsőnek, értsd, első helyre. Ha nem építek az 5/4-es Silent Valley-re, hanem a 3/1-es Tabrizt (aki nyert) szintén figyelembe veszem, pluszban vagyok.

Lingfieldben senki sem vonzott az első futamban. Igazam volt. A következőben a „csip” (madárhang) kellett volna, hogy szóljon hozzám. Chipstead Bay 11/10-ről nyert, de az is jó lett volna éppen.

Helyette tovább próbálkoztam National Hunt színtereken. Edgemoor Prince (Dunwoody) ellenében Mick Fitzgerald Yahmijával okoskodtam: további mínusz.

Vigyázni!

Merész elképzelés, hogy pénteket-szombatot, aztán hétfőt-keddet kibírom úgy, hogy aprópénzes játékkal minimum a magasságomban maradok.

Csak mi legyen? Norman Williamsonban bíztam például, és Yorkshire Gale nyert is. Csak pici volt a rátett összeg. (Nem merem mondani, „a tét”, mert az általam nem kultivált magyar lóversenyfogadásban ez talán mást jelent, magát a győztest. Nem tudom.)

„Nichts für ungut”, nem sértőleg mondtam a fentebbieket, itthoni életembe a ló nem fér.)

Végre a doncasteri 3.20-as bejött. R. Thorntonnal (jó, ha bízol valakiben, bár hát Carl Llewellyn, N. Williamson stb. is bizalmam alanyai voltak) meglett rendesen a Regal Absence. Hiába volt Szuszi-nevű ló az ellenfele (Sushi Bar).

147

Elégedetten térhettem volna haza.

Csináltam azonban még egy fájdalmas dolgot.

A csatornám felé vettem az utat, s lementem a halleves pinceirodába.

Épp rajt közelgett, a Ian (ejtsd: in) Williams Owners’ Gold Card Handicap Hurdle Qualifier Class B, nem rossz szint.

Jenny Pitman lova volt a favorit, Mentmore Towers, a szegény.

11/8.

Gysart, aki Sviderszky Gizella nevű nagyanyám révén szólt hozzám (és Tony McCoy vitte, az sem semmiség), 100/30-on állt. Nem tudom, miért e hagyomány: hogy nem 10/3, de nem az.

Rámázoltam Gysartra egy összeget. Gyarapodjunk. Gyarapodtam volna előző naphoz képest akkor is, ha veszítek, de akkor épp csak hogy.

Gysart visszafogva haladt, aztán az utolsó előtti akadálynál az élre állt. De Mentmore Towers nagyon jött.

Cheltenhamben itt lejt a pálya.

Jenny Pitman lova bukott. (Mentmore Towers.)

Ugyanúgy nem tudtam, hogy meghalt, mint ahogy tavasszal Aintree-ben One Manről sem tudták ezt, akik Opera Hat győzelmét ünnepelték. (Elpusztították One Mant. Majd erről mind: később.) (Elpusztították = kényszerű irgalmas-halál. Jaj.)

Győzött Gysart. Feszítve mentem a pénzemért.

Ja, most jut eszembe: aznapi sikeremet egy Cash Flow nevűvel alapoztam meg (4/1), s nem volt ez akármi: az 1/3-as, odds on favorit Spring Gale ellen nyert. Tehát 1/12-e volt az esélye a favorithoz képest. P. Carberry vitte, jegyezzük meg e kiváló zsoké nevét.

Következett szombat.

Egy pokoli-szombat megint.

Szombaton soha, ez lenne jelszavam. De ezt csak ostobán tudom betartani (lásd mikor Oscar Schindlert nem játszottam az ír St. Legerben).

148

Ha nem kellene játszanom szombaton, biztos, hogy játszom. Most is ez történt.


Nézem a hétfői lapokat. Megvan a Post is, a Life is. Ó, istenem. Nem mondom meg, mi van a címlapjukon. Egy rémálom vége.

De ez így alakult:

– hogyan is?

12.45, Cheltenham. Persze, akkora megérzés volt Kibreet (Dunwoodyval), miért játszottam mégis a favorit Arctic Kinsmant? Vesztettem.

Sebaj. Baj.

Ezek már nagy versenyek voltak, B és satöbbi osztály.

Doncasterben előtte feleslegesen kockáztattam a 13/2-es Nashville Starral. Nem csinált semmit.

Haydockban a másik Thornton (az Andy) vitte French Hollyt. Kellett volna! 8/11 volt, de rendes pénzzel jó. Nyert. Kihagytam.

Rosszul indult, mondom.

Nigel’s Ladet se eznap kellett volna. Újabb vesztés.

Escartefigue-et játszottam (máskor nyerni szokott) Northern Starlight ellenében (ő 7/4 volt). Buktam megint.

Vészesen rohantam lefelé.

Ritka rémnap.

Kihagytam New Innt és a The Grey Monkot. Ráadásul egy ír versenyben a másik „New”-t, New Co. Fix pluszban lettem volna vele. Annyira éreztem!

Na ja, siralom érv.

Akkor már ide-oda szaladgáltam a Queensway irodái közt.

Nem is mondom, hogy a lingfieldi National Hunt futamaiban is félrefogdostam. Monks Soham is mentette volna a dolgokat.

Monks Soham, de jó név. És levitték 4/1-ről 3/1-re a fogadók.

Rám mosolygott végre „az igazság”. Volt egy 1/2-es favorittal boldogított verseny Doncasterben. Classy Lad. 149Ellene tenni! De kire? Desert Brave 5/1-ről lecsúszott 6/1-re. Rajtam másmi nem segíthetett már. Egy 6/1. Az mindent visszahoz.

És Classy Lad elbukta!

Őrjöngve ünnepeltem végig Desert Brave győzelmét. Azt a végső diadalmenetet. Igaz, „ütötte” az utolsót, de kitartott, 3 hossza maradt végül Global Legend előtt.

Elég volt nekem az.

Az elég volt – de pár font hiányzott az addigi nyereményeimből. Rémkép. De nem bírtam volna így zárni a napot.

Mondom, rémkép.

Mentem abba a bizonyos Coral irodába.

Ahol egy hete Primitive Heart feltündökölt. Jó, ma a Desert Brave sem volt semmi.

De arra a pénzszámolásra nagyon emlékszem. Áruház húgyszagú hátsó rakodóbejárata. És hiányzik 4-5 font. (Több is volt az, csak elszámoltam magam.)

Gyerünk „a szombat délutáni helyre”.

Mentem.

És most mi legyen?

Sok minden lehetett volna. Például a Queensway nevű ló, helyezésre. Pontosan visszahozta volna (a kellő rátéttel) a hiányzókat.

Kihagytam. Maradt Cheltenham, az utolsó futam. 3.40. Már alkonyodott.

Az ír Promalee (apja Homo Sapien, sic, nem „Sapiens”, anyja Oralee!!!!) favorit volt. 6/4. Viszi Charlie Swan, az ír champion.

Megraktam.

Semmit se tudtam addig Promalee-ről. (Aztán 1998 áprilisában, az aintree-i versenyen már a markomban tartottam őt, persze, ő is engem. Tudtam, és C. Swan is jobban tudta, mit kell tudni.)

De Charlie Swan nem vehette egészen komolyan, hogy Promalee (akinek a talaj is lehetett volna kicsit süppedősebb Cheltenhamben) elkezdi „elszórakozni” a versenyt, ha túl hamar az élre viszik, aztán nem jön mellette senki. 150A végén ilyenkor mégis jön valaki, mint itt Lord Jim, és lehajrázza. Ezt tette Lord Jim.

Sápadtan álltam.

Továbbá Promalee egy akadályt mindig megüt. De ha kettőt, az baj, az túl sok.

Mi legyen?

Véget ért az angol versenynap.

Mentem haza.

Pontosabban: vettem sült krumplit, ettem-köpködtem, töprengtem.

És nem indultam sétára a csatornám partján. Linkség lenne az most.

Valami derengeni kezdett az agyamban.

Elsősorban arról volt szó, hogy nyereményem jó felét úsztattam el. A másik fele megvolt.

Csakhogy nekem az nem volt elég. Igaz, hétfő-kedd ott van még előttem, de…

Mentem.

S akkor odaértem ahhoz az irodához, ahol Val d’Atout-t, azaz Vent d’Atout-t fogadtam, fillérekbe. (Val d’Alene egy másik ilyen kuncsaft, szintén Pipe ló, szintén franciaországi vétel.)

És beugrott, hogy én ezt nézegettem: Hong Kong.

Fogalmam sincs a honi óraátállítások bűvös logikájáról sem. Hát még, hogy Hong Kong időeltolódása micsodás.

Az aznapi – szombat, december 13. – Life-ban pedig ez állt:

HONG-KONG, SHA TIN. Ez az egyik pálya ott, a másik a Happy Valley.

Rémálomszerűen semmit se mondott az nekem egészen szombat, 13-a, délután 1/4 5 óráig.

De akkor…

…bent álltam Vent d’Atout boltjában (Hill), és néztem a Sha Tin villogókat, ezeket a képernyőket.

A Life-ban, mondom, az volt, hogy az első nemzetközi futam („másnap”) a Hong Kong International Vase.

151

(Később tudtam meg, hogy Luso nem német ló. Csak német földön is nyert. Erről talán később.)

A Chester Vase (kedvenc futamom, ld. Broadway Flyer) győztese volt Luso, egy olyan újabb évben, mikor nem láthattam ezt.

A rajtlista a következő volt:

HONG KONG INTERNATIONAL VASE (GROUP 2) 1m 4f 6.40 Penalty value £289,332.00; 2nd £109,747.00, 3rd £49.885.00, 4 th £23,466.00, 5 th £16,462.00, 6 th £9,977.00 1 12222 LUSO (56 (D6) Saaed Manana) C E Britain 5 9-5 M J Kinane 12 2 11112 OXALAGU (GER) (35) (Gestut Rietberg) B Schutz 5 9-5 A Starke 8 3 0-5319 POSIDONAS (70) (D3) (Athos Christodoulou) P F I Cole 5 9-5 T Quinn 9 4 08492 SAPIO (NZ) (40) (P J & Mrs S L Kay) Mrs S L Kay 7 9-5 O Bradley 10 5 57304 YOBRO (Aus) (40) (R Nichols) K Roberts 7 9-5 G Cooksley 7 6 40 996 CITADEED (USA) (371) (I Allen) I Allen 5 9-2 L Dettori 2 7 43433 PROTEKTOR (GER) (49) (D3) (D Joswich) A Lowe 8 9-2 T Hellier 14 8 70123 INDIGENOUS (Ire) (245) (Pan Yuen Hing) I Allen 4 9-0 D Whyte 4 9 31643 MAZAL (Ire) (371) (Mr & Mrs Ronald Abram) D Oughton 5 9-0 A Munro 3 10 31710 MULTI-STAR (NZ) (Lyraa Ng Yin Mui) P F Yui 4 9-0 R Fradd 1 11 46542 PRIVILEGE (Ire) (245) (Peggy S C Kwok) I Allan 6 9-1 B Marcus (V) 6 12 85258 MONZA (USA) (162) --bf- (R E Sangster) P W Chapple-Hyam 3 8-13 J Weaver 5 13 45233 EISHIN SANSAN (Jpn) (35) (Toyomitsu Hirai) M Sakaguchi 5 8-11 Y Take 13 14 23104 SUNNY LANE (Aus) (40) (I Best Et Al) C Goggin 5 8-11 D Nikolic 11 14 runners FORECAST: 6-4 Luso, 5 Indigenous, 6 Oxalagu, 12 Posidonas, Eishin Sansan, Privilege, 14 Sapio, 16 Protektor, 20 Sunny Lane, Yobro. 40 bar.

152

Hát nagyon agyonrakva (súllyal, a többiekhez képest) nem volt a Luso; tavaly Dettori vitte (győzelemre, ő volt a Váza védője), most Mick Kinane a nyeregben…

És az ellenfelek közt…

…Posidonas!

Emlékszünk?

De bennem épp ez volt: hiába, hogy T. Quinn csak és csak Posidonasért utazik oda, nekem a Posidonas nem volt az a ló, aki két bravúrt csinál egymás után. Emlékszünk, ismétlem, a Swaint verte. De a Swain az Arcban aztán sehol se volt.

Az újság azt írta:

Luso verte ugyan 12 hónapja Privilege-t és Protektort, de egy év múltán talán már nem olyan jó. (5 éves volt.)

Az esély Oxalagu felé billen. (Andrasch Starke, Németország.) A francokat! Mit nyert ez az Oxalagu, őrjöngtem aztán másnap… még ezt elmesélem, hétfő reggelig hogyan telt a vasárnapra-éjem és a vasárnapom… második volt egy olasz Group 2-ben stb. Posidonas 12/1 esély. Jó isten. Az utolsó versenyén – a szép győzelem után – csak kilencedik lett. Ez bármit jelenthet. De nem értem rá sokat gondolkozni.

Mert nem nyugodhattam bele, hogy nyereményem ilyen durván megfogyatkozzék, s mert Promalee lebőgetett, rávertem háromszor annyit Lusóra (lehet fogadni angol-lovas futamokat, ha meg vannak hirdetve a fogadások, angliai irodán), mint amennyit Promalee-re nemrég.

Az iroda főnöke jelen volt, nem rezzent arc.

Mentem haza.

Vagyis nem mentem. Háromnegyed öt volt. Szállodámhoz közel volt az a pinceiroda, ahol „a stábbal” Silver Patriarch-ra kényszerültem”, azon a szeptemberi szombaton. (Szintén szombat!)

Gyorsan oda.

És az iménti összeg két-harmadát rányestem még Lusóra.

153

6/4 állt.

Később csöndben sziszegtek az irodások, mert Hong Kongban a helyszínen levitték a Lusót 9/20-ra, hülye szám, de fele pénzt se dobott volna, sőt.

Oxalagu ott 11/1 lett, Posidonas 10/1.

Nem érdekes. Ezt már utóbb láttam csak.

Gonddal körbeírattam a 6/4-et, a főnökök firkantották oda a nevüket mindkét helyen. A pinceiroda éppen zárt volna. Egy feketebőrű alkalmazott srác azt mondta fogadásom láttán (holott Angliában nem nagy pénz ez lóra, nem igazán alsó nagy kategória sem! messze attól, mégis… végignézett toprongyomon, és…): „Dzsízasz…!!!”

Az iroda bezárt, minden bezárt (nekem), mentem haza, szerettem volna mihamarább aludni. Még lekószáltam borért, nem vettem be Eunoctint, nem volt meg még ez a szokásom (csak Luso után vezetődött be, 1/2 Eunoctin… de erről majd később), és mi lett?

Kiderült: ahogy Pilinszky mondja, „mert nem alhatom akkor éjszaka”, nem alhattam én se akkor éjszaka addig, míg – mint kiderült – Hong Kongban le nem futották a Vase-t. Csak nekem fogalmam sem volt erről. Az eredményről végképp nem.

Elaludtam hajnali 4 után (ld. Szpéró halála-évfordulója), és másnap fél 11-kor keltem. Nem mindegy? Kidobott napok. A vasárnapot végigcsoszoráztam Londonon, végigcsoszoráztam Londont. Esemény volt, ha Chelsea-ben vett boromat meg-meghúztam egy-egy padon.

Nagyjából a következő 18 kilométert gyalogoltam végig: Hammersmith Bridge, vissza Lambeth Bridge, Waterloo pályaudvar, híd, fel a Citybe, vissza a King’s Cross pályaudvarhoz, le a Piccadillyre, onnét át a Mayfairen, fel a Marylebone Roadig, haza.

Nyolckor elaludtam.

Hatkor (hétfőn) felébredtem. Jött az igazság napja.

Nyereményemnek az 1/9 része volt meg. Annyi se.

Ittam (forró mosdókagylóvízzel) egy rémes kávét, aztán nekivágtam. Húztam az időt.

154

El a spanyol étterem mellett (pince), néztem az azóta megszűnt irodát, ahol Hiram B. Birdbath-szal elindultam az utolsó lejtőn 1993 januárjában. De most 1997 decembere volt.

December 15.

A Tóni halála évfordulója.


Gondolkodtam rajta (utána már elmentem, naná, nem vagyok szemétláda!), elmenjek-e előbb a Tóni padjához. De nem. Leültem egyik (5. legkedvesebb londoni) templomom előtt, ültem. Iszogattam. Istenem, jó leszek, csak add, hogy a Luso…

Az eredmény, persze, 26 órája megvolt, minimum.

Mégis, add!

A nagy hívőségek…

Akkor megtettem az utolsó száz métert. Legalább százszor jártam már erre életemben. A környékem volt stb. Irány a trafik.

A trafik előtt, állványon, ott voltak a hétfői lapok.

Engem csak a Life érdekelt.

Félbe volt hajtva.

A címszöveg Angliára vonatkozott. Abból elegem volt.

Egy fél kép látszott. Két ló fej-fej mellett, de a „belső” nyer. Nem volt vitás. Felőlem a „túlsó”.

Nem ismertem Posidonas színeit.

Nem ismertem Luso színeit.

Megfordítottam az újságot. Ott virított:

Luso At Double. Azaz: Luso at double. Kicsivel a szöveg. De…

Luso duplázott.

Nem éreztem semmit.

Később ezt így meséltem:

Nem éreztem semmit, de ahogy bementem, aztán fizettem a trafikos néninek, egyszerre minden elszabadult. Ember lettem újra. Csak az ő kedvéért? Eleve hat az emberre a másik ember – ennyire? Utána már nem lettem volna képes lelkesedni. Mentem a Tóni padja felé. Azon 155járt az agyam, kifizetik-e rendesen a 6/4-et, mert láttam, ott már 9/20-ra ment le. Ki kell, hogy fizessék.

Hűvös volt, nem volt hó. Érintettem (oly nagyon elhanyagolt) kedves kis tavamat, a Round Pondot, ahol Beckett Murphyje megélhetés végett kutyát őrzött.

Megélhetés végett nem kell Lusókon akkorákat nyerni, hogy a „lement” nyereményösszeg az 1/9-ével ismét feljebb szaladjon. Lement 1/9-re, felment 1/9-ével. Mekkora különbség a „re” és az „ével”. Aztán kora délutánra rendeztem az anyagiakat. Szentül tudtam, nem fogok fogadni sem hétfőn, sem kedden. Irány szerdán haza. Ezzel, ami van. Jól csináltam?

De hát hogyan nyert Luso?

Kísértethistóriásan.

Persze, hát hogy hogyan történt…


A Life:

Szenzációs második győzelem a Hong Kong International Vase-ben (289 332 font az 1. díj összege). Extázisban a tréner, Clive Brittain, 64. szülinapja előtt. De a torkában dobogott szíve (a trénernek), nadrágjába szaladt a zakója, ahogy Mick Kinane balhéba keveredett az utolsó négyszáz méteren. Ám a bezártság, aztán a hiábavaló kitörési kísérletezés után végre mégis nyílt egy valódi rés („gap”), és Luso irtózatos hajrája biztosította a (maga) számára az első helyet a nemes („gallant”) Posidonas előtt…

Gondoljunk vissza Poszi-rokona-énekére, Posidonas győzelmére Arabian Story előtt… szeptember. Derék voltam. Filmeztem, népmesét fordítottam, egyik se lett csúcs-siker, ellenben győzött a Luso.

Továbbá ez így esett: „Micknek nagy matéria volt a nyerge alatt” (Így Brittain), „csak kérdéses volt, nyílik-e rés még…” Nem volt egyszerű. Luso negyedik volt eleinte, aztán harmadik, visszaesett hatodiknak. Harmadikként fordult azonban az utolsó kanyarba.

Mindegy, hagyom. Ami bánt, egy apróság: Kinane bepüfölte a mind kijjebb hozott-húzott Lusót, de ellenfele, a 156nemes T. Quinn az utolsó kétszáz-száz méter tájékán elejtette („dropped”, mit jelentsen ez?) a pálcát, ő nem püfölhetett. Fejjel nyert Luso.


A Post sem fenntartásosabb, de jobban hangsúlyozza az elejtett pálcát.

Van, itt ül, egy hatalmas medve jobb kéz felől. A Luso. Már említettem.

Nem sietem el: milyen érzés éjszaka felébredni, hogy… A következő, utolsó előtti angliai „szakasz” beszámolójában lesz erről szó.

De ahogy hétfőn felvettem a nyereményeket, nekivágtam a városnak, néztem az aznapiakat… volt egy Radical Choice. Egy Radikális Választás nevűre nem lehet piti összeggel. Holott jó lett volna, 5/1 volt. Karakán voltam ezúttal (és barom) (vagy ki tudja).

Szerdán kimetróztam a reptérre. Mit látok? December van, hát ez belefér. Törölték járatomat.

Sok más járattal egyetemben.

Mármost hogy a prágai gép miért mehetett el? (Egy darab ilyen gép van. Budapesti kettő volt, ráadásul egy MALÉV-járat. Én a British-sel utazgatok.) Dohog a jónép. Mert hogy?!

Bizony, rejtély. Magyar honfitársaimmal együtt rohangáltam MALÉV-lehetőségért. De nem lett tökéletes (az adminisztráció), így kibúvóm maradt: jellegzetes Hamlet-ember: kitartottam mégis az esti British Airways mellett. Sok idő Heathrow-n. Mi legyen? Vettem bort. (Bergerac. Cyrano… de nehéz volt kinyitni a klozetton. Eszembe jutott a régi lingfieldi élmény. Kerestem, ugye, hol ihatom a ginből.) Vásároltam egy hatalmas medvét. Ha az esti járat fix… megveszem. Fix volt. Hazaértem. Az élet ment tovább. Luso hazavitte a vázát. Kinane folytatja, ahol abbahagyta. Én is. Most itt tartok. Talán másnak ma is többet jelent ez az egész, mint.)

157
1998 nyara

Epsom nekünk az „Epsomka” nevű madarunkkal jött elő igazán. Stiglic volt? Aztán nem élt meg. De vásároltam a The Guardiant.

Idén Epsomot sem láthatom. Eltelt jó nyolc-kilenc év. Epsomot azóta sokszor temették. Él. Epsomka is. Én is meghalok.

Oxalagu aztán sehanyadik lett.

Egy Nikolics nevű balkáni (?) zsoké lett a harmadik. Nem érdekes.

Luso azóta jócskán lemaradt a Dubai Világ-Kupán. Nyerte egy Silver… nem tudom, Mi, Ki.

Ahogy itt tartok a könyvvel, érzem, nem hazudhatom le magamnak: jó isten.

Min mentem végig.

Milyen társaságokból jövök. („Szpéróékéból”.)

Hol vagyok?

(Milyen lesz meghalni?)

De még a Totyi miatt jó tíz év. Remélem.

Levegőznek. Nyitva a délutáni ablak.

Folytatom a könyvet. Már 1998-ban járunk. Ebben az évben.

A könyv végére talán ezt írom: Toute Blanche. Csupa Fehér. Szín. Szín Fehér. Szpéró. Ennyi becsületnek kell lennie (kiben, hol, miért). Ajánlhatnám a köteteket Alex Scott, One Man emlékének. Mit tegyem?

Mit tegyek? Folytatom. Utána leszek valóban munkanélküli. Hátha az nagyon is jó!

158
1998. február 4.–1998. február 13/14.

Istenem, ez már most volt? Time Of Night az első futamban, Wolwerhampton, öröktalaj.

Jó, aztán bécsi irodán elkaptam Time Of Nightot, mentem haza a Josefstadton át, más világ, szintén jó. De hogy amikor a Thistle lakóhajóval szemközt üldögélve nem tudtam dönteni (Time Of Night? Clonoe? Great Chief? nem… Pow Vow, nem…), az most volt februárban? Mondom, istenem. Hát istenem.

De most más van. Ez inkább a közbülsőkbe illene.

(A 2. és a 3. szakasz közé például.)

Hogy most már bármi történhetik „így” (mehetek ki a legunalmasabb bécsi – Práter, Krieau – versenynapra, lehetek a leghitványabb formában…) azután, hogy ez a két könyv megíródott, meg van váltva valamiképp az életem.

Nem is „valamiképp”.

Ami ezt illeti, meg van váltva.

Hogyan nincs?

Totyi…

Az egészségem…

„Valami még…”

A többi, ahogy a végén áll majd, néma csend.

„The Rest Is Silence”.

Akár egy lónév.

És akkor innen.


Time Of Night az első futamban.

Nem voltam benne biztos. Nem ilyen gyarló módon mellőztem. Bizonytalankodtam. Így aztán nem is bánom. Ültem a csatornám partján. Akkor visszamentem a halleves irodába.

159

Vagy tovább a Queensway felé? Ahol Mary’s Feelings v. Feeling a születésnapomon? Már nem tudom. Meg van váltva az egész, nem is kell pontosan tudnom. Erőm szerint.

Azért ez már valami. Nekem ezzel a két könyvvel valami valóban történt. S ezt nem hittem volna. Hogy ilyen még van.

Az ára csupán: utána nem látom, mi jöhet még. Nem nagyon. S nem ezt akartam-e mindig? Akkor most ne ezt akarnám?


Az állatok ellen annyi mindent követtek el. Talán nem igényel hozzáfűzést, hogy valaki most, mint én…

Totyi egész délután itt üldögélt velem. Ezért akadtam el „csatornám partján” az első futamnál.

Ám nem is volt semmi különös, minden elmaradt, csak az öröktalaj Wolwerhampton ment. A Life-ban pedig: a per. Top Cees ügye. De ezzel mi ne foglalkozzunk. P. Fesseyvel a nyergében elkaptam Mary Jane-t (helyezésre, gyáván), aztán Sorridart (ugyanígy), és nem emlékszem, mi volt tovább.

Ma már elképzelhetetlenül hosszú időre, „elhelyezkedtem” Londonban.

Júniusi este van (most), Totyiékra rácsuktam az ajtót. Kínlódom, tulajdonképpen, ahogy napra napot legyűrök. Még ez a könyvpáros. De talán ezekért tanultam járni, ezekért… (Pilinszky).


De ahogy estére olykor összezavarosodik, éjszaka túlozva kitisztul; és nem tudom, mi. (Krach? Vagy kreatív írástanfolyam? Az iménti mondat. Így lehet titokzatosan. De nem, nem, igazi révülete is lehet. Csak nem „a mondatnak”. A tartalmának. Nem a szótartalmaknak, hanem ahogy az elemek összeállnak.)

Holott másról van szó. Ezt akartam, mert ezt kellett volna, ezt kell elmondanom most (és annyira kényes vagyok ebben, hogy a „kell” „el” dadogósdit sem szeretem, 160azonos szótagok halmozódását!): éjszaka nagyon fülledt már a lakás, a madárkák miatt nincs nyitott ablak, a szobának az a része (nagy szoba pedig), ahol alszom, vannak ilyen légköri viszonyok szobákban, végképp nem szellőzik, nem arra jön az a kis huzat se, ami ajtón, ablakrésen, mindenkor, és összecsúszott a fejpárnáimnál a lepedő, takaró nélkül aludni olyan hülye, akkor meg fázni kezdek, de nem ez volt. Teljes világossággal (túlozva? nem! ahogy az álom sem túlzás akkor) kitisztult: életem teljes unalma. Semmit sem várhatok. Semmilyen tevékenység, környezet, érintkezés nem hozza a „valamit”. Most, hogy nem köt le bérmunka, most, hogy a városba kimenni halálvonszolódás unalom, nem érdekel a cigaretta, a bor, a televízió, az olvasás, nincs „érdeklődési területem” a Koala Kártyabajnokságon kívül, nem akarok leveleket írni, kapni, telefonokat, telefonálni, nem akarok Angliába, Bécsbe utazni, nem akarok lovat játszani, a Totyival akarok csak lenni, ebben a jelenlegi életrendszeremben, melynek azonban még az éjszakai alvás-része is kibírhatatlan, pedig most, ha pár napra mindig egymagam vagyok, fel sem zaklat beszélgetés stb., simán elalszom, kávéval összekapom a szervezetemet, szervezem (vérnyomás? idézőjelbe), írom ezt, megvan bennem „a lényeg”: nincs nyugtom, míg a könyv (vélt?) igazságtartalmát kellőképpen ki nem egészítem (most ezzel: ami éjszaka kitisztult: hogy meg kellene halnom). Meg kellene halnom, ezt most, hogy jön be a friss levegő, ugyanúgy nem gondolom, ahogy az se fog menni, hogy nem megyek le egy napig, hogy nem eszem. Tegnap mindenféle gombaételt készítettem magamnak. Megbeszéltem valamit (egyetlen telefonom talán egy hete, nem kezdeményezek) egy kedves emberrel, együtt fogunk dolgozni valamin, illetve ő fog a dolgaimon, és én nagyon boldog vagyok ezzel. Hogy elvállalta. Nagyon boldog lennék, ha Rudi túlélné Samu rekordját, ha Totyi soká meglenne, ha most Ullstein/Icsi lenne majd a bajnok. Mindez nem változtat azonban azon, ami éjszaka olyan végletesen kitisztult. Majd lesz, 161persze hogy lesz munkám megint, és nem leszek boldog azzal se; szükséges. Nappal van, lassan megfő az ő krumplijuk. Már hallom hangjaikat a szárnyas ajtó mögül. Emberek tíz- és százmilliói és még többen voltak és vannak ezzel így, ahogy én voltam ma éjszaka. Mégis, egy eléggé tiszta-típus-féle vagyok, és ezért érzem: nem is tudtam elmondani. De épp a mostani időszak hozta azt a két éjszakai élményt, ami ide vág.

A „közbeiktatott szakaszba” nem jött semmi ilyesmi, belecsúszott a kinti eseménytörténetbe. Sajnálom. Azt sajnálom főleg, hogy képtelen vagyok elmondani most, így, nappal, már: mennyire tisztán tudtam, most azonnal meg kellene halnom, mert az, amit élek, a lovakkal együtt is, mindennel, a halálos unás.


London, még.

Bosszantott, hogy később kezdődnek a versenyek, keservesen tudtam (nem tudtam) mit kezdeni az időmmel, nyilván ekkor jött az, hogy „belealudni a napba”, 1/2 Eunoctin. Borral: nem túl szellemes ötlet. Hatalmas szobát kaptam, három ágy, jó négyméteres magasság stb. Tarkállani fognak majd a virágágyak; még csak a krókuszok nyíltak szemközt.

1.30 Kelso.

1.40 Towcester.

1.50 Lingfield (sík, öröktalaj).

Aghawadda Gold 1/2 favorit volt Kelsóban, de hogy az 50/1-es, a futamban legesélytelenebb Snooty Eskimo jöjjön be másodiknak, igaz, 27 hossz hátránnyal, senki se hitte. Majdnem 19-szeres pénzt kaptak azok az ösztönös zsenik (vagy hozzátartozók), akik az eszkimót helyezésre játszották.

Tony McCoy vitte a fura D’naan nevűt, nyomban vesztettem, mert nem nyert, én meg… a második helyével nem értem semmit.

Just Dissident harmadik helye jó volt a számomra, de még eznapi mínuszban hagyott, kis pénz.

162

Paperising (a papír miatt) jó lett volna, én mégis inkább helyre játszottam Callernoyt, bejött, pluszban voltam.

Nagy kihagyásnak bizonyult Sail By The Stars! Ráadásul S. Wynne vitte, és Micimackó (Winnie the Pooh) súgta, tegyél.

Nem tettem; aztán szerencsére Lingfieldben sem, Stoppes Brow-t verte a 14/1-es Kings Harmony. Kezdődött.

Szerencsére utolsó pillanatban elcsíptem a 4/5-ös Deep Watert (Garrityvel), de hát aprópénzben dolgoztam.

Ez egy munkás nap volt, mindazonáltal.

Volt két Lady. Lumback Lady és Wynyard Lady. Én barom. A Winnie súgott! És Niven vitte a Wynyardot. És mindig nézem, nyert-e Niven, na, ha nem, akkor fog. És ha favoriton nem, majd egy meglepetéslovon. Ez lett. 5/1 volt a Wynyard Lady, a Lumback Lady (jesszus, milyen név) favorit, de mindkettőn volt pénz. Csak nekem csupán a Lumbacken. Baj.

Munkálkodhattam tovább. Már kicsit kapkodva. De elkaptam gyorsan (Storm Tiger, 3/1 kihagyása után, iszonyú!) Brilliant Redet (miért? mert 11/4 favorit volt, 4/1-ről szakadt le, „valamit tudtak”), és pluszban voltam rendesen.

Gyorsan haza. Megsimogattam kis templomom fehér oszlopát. Felnéztem toronyórájára. Szép zöld-kék. Tengerszínek temperahalványban. A baj inkább az volt, hogy még csak negyed öt az óra, és mi a nyavalya legyen estig. Hétkor már aludtam.

Fél tízig másnap.


A Life a Ramsden-házaspár rágalmazási perének anyagával volt tele, csordulásig. Hát ezt inkább hagyom.

Mi volt velem? Pénteki nap, Lingfield (National Hunttal); Southwell öröktalaj síkkal; Catterick; National Hunt.

Rögvest kihagytam Gallant Taffyt, tetszett pedig, 2/1, Tony McCoy vitte, kár. Négyszázak és háromezrek voltak rajta, mint látom. Catterickben Peter Nivennel szinte kötelező lett volna Jessica One. Én addig várakoztam, toto163jáztam, míg aztán a The Executorral voltam kénytelen (Carl Llewellyn). Hogy pluszban legyek; mert előtte még ez volt: mínuszban voltam.

S ez úgy jött össze, hogy majdnem még nagyobb baj lett. Mert hallgattam végre „Winnie”-re, és S. Wynne lovát, azt a Mousebirdöt játszottam, aki 1996-ban vészhelyzetben (Dunwoodyval) megmentett. Halványuló, de örök emlék: haza akkor a Hyde Parkon át… és egy nagy platánnak döntöm fejem, lehunyom szemem, rebegem, köszönöm, édes istenem, vagy mi.

Champleve Martin Pipe egyik legígéretesebb lova.

Rettentő éles dolgokat láttam tőle azután is még.

Champleve-et Tony McCoy vitte ebben a lingfieldi futamban.

És Mousebirdöt játszottam ellene, elég jelentősen. Szerettem volna végezni a nappal. (3 óra előtt? 2.20-kor?) Mousebird 16 hosszal kapott ki.

Ezért kellett a 2.20-as southwellinél véres élesbe dönteni: Yeoman Oliver vagy Rock Island Line? Ez utóbbi tetszett. Bár az Oliver sem volt rossz. Késő, meg hát mindkettőt nem lehetett volna, az nem hoz. (Vagy ki tudja? 3/1 volt a Yeoman Oliver, 5/1 a Rock Island Line, és a favorit a 13/8-as Joseph’s Wine, régi sorozatnyerő, de benne senki nem hitt komolyan, ő csak úgy „volt”.)

Iszonyatos hajrában harcolta ki a vezetést Rock Island Line. Még iszonyatosabb hajrában érte utól őt a Yeoman, s le is hagyta (talán), orrhosszal. Igen, itt volt a célfotó. De csak feltételesen hirdettek eredményt, mert Rock Island Line óvott. Kicsit megstócolta őt a Yeoman Oliver az utolsó ötven méteren.

Hosszú várakozás, az óvásnak helyt adtak, nyertem!! De hát mi legyen? Tényleg: hazamenni? Kitisztult, ne. Vagy akkor tisztult ki, mikor ezek után haza akartam volna? Haza, hova?

(Most ezt mindjárt abba kell hagynom, Totyi nagy szólót vágott ki, „itt vagyok, itt vagyunk, felébredtem”, és hogy mi van. Az lesz, hogy krumpli, sajt, zöldek, friss víz, 164alma; velük nincs olyan sok vacakolás, de annak meg kell lennie azért.)

Szóval hát, ugye, nagyon is pluszban voltam eznap, csak korán volt még, „korálltam az időt”, és e zátonyon nyomban megfeneklettem: az Ab Ovo kiadóra gondoltam, és mert Tony McCoy vitte az Abo Hom nevűt (atyja neki a nevezetes Saddler’s Wells, anyja Maria Waleska), őt játszottam, öngyilkos módon a nagy favorit Borazon ellenében. (Szerencsére Call Home-ot, nem szeretek telefonálni, bölcsen kihagytam a 3 óra 40-esben! Homból is megárt a sok, ha árt.)

Mi több, Fast Franc nevű négylábú barátunkkal (9/2, öröktalaj) véltem rendesebb pluszba mehetni, mire jött a mínusz, aztán a The Executor mindent rendezett (100/30 volt, és, olvasóm, máris otthonosan visszacsatolva érzed magad, mert ki volt a favorit, na ki, aki ellen én a The Executort játszottam? Hever Golf Diamond!). Rendeződtek a dolgok, s ez azt jelentette, hogy – újfent: én barom! – mentem, mert mehettem „haza”, és kihagytam, mert kihagyhattam, Simons Castle-t (Simonka nevű kis itthoni lényünk névrokonát, a Simonkát vettem 1986-ban a Gólya Áruházban vigaszul, helyes hosszúlábú, birka-szerű valaki, mikor nem utaztam el Szpéró mellől; vagy jutalmul; és a Simonka – főleg feleségem megjelenítésében, ő közli szavait – nagy dumás! kihagytam). Sokszoros 400-ak és 800-ak és 1000-ek voltak rajta. És kihagytam Mon Amie-t (A. Thornton), és Catterickben Lord Fortune-t és Count Tonyt! (Ez fájt főleg.) Annyit lehetett volna nyerni emez egy árva napon, mint ha a Lusót kétannyiba játszottam volna a múltkor!!


Ilyenkor az ember aztán, persze, retteg, hogy a sors bosszújaképpen csakis összeomlást hozhat a másnap.


David Ashforth volt a bírósági tudósító. Napra nap. Közben mindenki Cheltenhamre készült már (ne feledjük, alig egy hónap volt a nagy fesztiválig).

165

Dorans Pride nagy csatát nyert, Hourigan tréner lova a leopardstowni győzelem (az ír „Hennessey”) után 5/1 lett Cheltenhamre. Engem az ilyesmik nem érdekelnek. Még? Már?

Szombat délelőtt Dél-Afrika ment (mint mondtam, hadd csábuljon a fogadó, a punter); el lehetett volna kapni az első két favoritos futamot. Felejtsük.

Kivételesen az írországi Naas is ugyanígy, két favorit győzelmével nyitott. (Charlie Swan és a kitűnő T. P. Treacy volt a zsokéja Patriot Gamesnek, ez a név engem nem annyira vonz, de a másik igen, Lancastrian Pride.)

Megyek sorra. Wetherby. Az első futamban mellényúltam. A favorit Spendid 3/4 hosszal kapott ki What’s Your Storytól. Hajdani sikereim szerzője, Stash The Cash a következő futamban 14/1-es gyenge esély volt, helyezésre viszont jó lett volna; bosszankodtam. A feltörekvő amatőr, Mr. S. Durack vitte Cattly Hanget (ő volt régebben Augustus Twelfth lovasa is, emlékszünk erre a dologra), nyertem. (11/10 favorit.)

És Lorcan Wyerral elkaptam Foundry Lane-t, akit rég üldöztem. Most összejött.

De hogy mi a csudának kellett még egy favoritot játszanom Wetherbyben (Proud Sun, bukott), nem értem. Igaz, ez 4 órakor volt már. S közben nézzük Lingfieldet. Síknap.

Spendiden vesztett pénzemet az itteni első verseny favoritjával, a Sztavrogin nevét idéző Narroginnal akartam volna visszaszerezni, ám a Gay Ruffian nevére (klasszikus időm! 1991–1993) hajazó Netta Rufina nyert. Szerencsére ott volt titkos kedvencem, Tony Clark, és ő Rowlandsons Charmmal kihúzott a bajokból. Áldottam az eszemet, hogy mikor Tóni madárkánkra gondoltam, nem a „Kis Kertész” jelzője jutott eszembe (Head Gardener, Főkertész lemaradt, holott majdnem őt játszottam), hanem a neve csak, Tóni (s Tony Clark). Na ja, ez csak utólagos délibáb. De összeállt.

166

7/4 favorit volt a Dettori nevét viselő Frankie Ferrari (egyszer viccből nevezték el így, rajta ragadt, Frankie boy is benne volt a dologban, naná), vitte (bizarr!) a mai champion Kieren Fallon (aki érdekelve volt a perben, őt is vádolta annakidején a Life, hogy nem lovagolt éppen maximálisan, hát Fallon mester most homokpályán is szorgoskodott, hadd legyen szebb az erkölcsi kép. Nyert nekem a Frankie Ferrari. Kezdtem jól állni.

Sőt, Fast Franc is hozhatott volna nagy pénzt (emlékszünk), ha nem szegte volna kedvem pár napja. Holott az ilyen dolgok jelzés-erejűek: ha tréner és tulajdonos ennyire bízik a lóban, hogy három napra rá rögtön megint indítja… erős lehet… találtak egy neki megfelelő futamot.

Hülye voltam, hogy Ursa (Medve!) Majort kihagytam. Urs medvét jelent. Hát ez volt, inkább plusz, ez az eléggé szegényes szombat.

Még egy hét állt előttem. Üdvre, rosszra.

Végül aztán egészen különös keverék jött össze. Meg nem mondhatnám, mit gondolok róla. Vegyük végig. Valóban különös ügy.


Balszerencse volt hétfőn, hogy nem tudtam, Paul Carberrynek születésnapja van. Nem szeretem az ilyesmit.

Igaz, az egyik ló a nagyszerű Edelweis du Moulin volt, 2/11, fenét nem ért.

Két versenyszínhely volt, a nap későn (1.50) kezdődött, a pokolok kínjával untam agyon „Londonomat”, óra húszkor ott ültem kedvenc belvárosi padomat koptatva az irodák közelében. Ezt nem untam.

Nem, mert a Postot tanulmányoztam, és centire átvettem az első futam esélyeit. Vicc, Gay Ruffian is ment! Hány éves ez a ló? Hát nem mondom, 12… De a gátlovaknak ez a jó: soká talpon maradnak (ha meg nem halnak), a közönség megkedveli őket, sőt, imádja néha.

Magamat imádtam volna, ha a hamar félredobott (bár Martin Pipe – McCoy) Fabulon (5/1 favorit, kétes dolog) helyett tényleg megcsinálom Ray Rivert. Úgy tudtam, 167de úgy, de úgy. Nyert is, harmadik lett a Ruffian! Egy 33/1-es ló a második. De még Mary Jo is fizetett a negyedik helyéért, mert handicap eladóverseny volt, 18 indulóval. Dühöngtem. Na, nézzük.

(Mert Carberry nyerte a Newcastle elsőt, a „nézzük” ismét Fontwellt jelentette.)

Meg lehettem húzatva eznap, mert egy olyan ló ment (és nyert), aki egyszer nagyon megtanított (1995-ben) „látni a listán”, a Deer Do. A lista, az a lovak névsora, még indulás előtt. Vagy „a piac”. Imádtam a Deer Do emlékét. Annyira tudtam, akkor…! S vártam, mikor kapom el. Aztán most kihagytam, na tessék.

Ráadásul Mick Fitzgeralddal, aki formában is van. És a tréner Nick Henderson is. A múlt héten, gondoltam vissza, többször is nyertem „velük”.

Az ilyen passzív indulások nem ígérnek jót. De ma másképp volt. Southwell volt a harmadik színhely, bocsánat, ha elfelejtettem volna. Az első versenyben Kingchip Boy nyert, de hát benne vagy hiszel, vagy sem. Felszálló ágban volt a Kingchip, kellett volna hinnem. Csakígy a második futambéli Raedben (emlékszünk!). Ehelyett mi lett? Nullán álltam.

S akkor…

„Primitív Heart” jeligére.

Mit látok? Newcastle harmadik futamában ide-oda hullámzik a piac. Triennium a favorit, csúszik 3/1-ről 7/2-re. Ott van még 4/1-gyel valaki, és… mit látnak szemeim? Csúszik 4/1-ről szintén, 5/1-re egy Mithraic nevű ló. És ki viszi? R. McGrath! A Primitive Heart lovasa.

Bár ötennyit rámoltam volna rá! Nyolc hosszal nyert, ráadásul Kierchemet verte így (16/1). Kierchemet is sokszor lesem. Most lett volna az alkalom. De ne bánkódjunk! Régi sakkszerzők modorában: Mithraic felülmúlta az álmokat!

Elmentem cigarettázni, húzogattam üvegem. Szerettem volna kihúzni a délutánt. Aztán mi lett: csak visszamentem. És „régi haveromon” (Uncle Doug, Southwell), va168lamint Ragamuffon (én barom! kinek kell a társfavorit Ragamuff! a másik társfavorit nyert, a Luv-U-Franc, sic, Tony McCoyjal) elvesztettem a Mithraic-pénz kétharmadát. S kész volt a nap.


Kieren Fallon ízléssel önbírálkozott, Linda Ramsden (fanyar?) képe ott volt minden nap a Life címoldalán, kis inzert, és megjelentek a Grand National „súlyai”. Ebből kiderült: Suny Bay, a tavalyi második („runner up”) ezt a versenyt aligha nyerheti, borzalmasan megpakolta a handicapper.

Kedden rögtön kihagytam a 3/1-es Upgrade-ot. (Carl Llewellyn). Supreme Ladyt, persze, nem játszottam a következő versenyben, de azért Ask The Butler (Tony McCoy) jó lett volna, második-favorit. Carlisle első hurdle-je 14/1-es ló győzelmével törölt be egyet a fogadóknak. Utána Feels Like Gold betlizett Tony Dobbinnal. Lingfieldben viszont elkaptam végre a robbanékony Robelliont!

Hajszálon múlt, lekéstem, hogy Dancing Rio is meg nem lett (10/11 favorit, nem sirattam). Iszonyúan fájt azonban, hogy a régi segítő, Son Of Iris (vak Icsinkre gondoltam, s akkor is Peter Niven volt a nyeregben) rokonát, Brother Of Irist kihagytam (Peter Nivennel ráadásul). 4/l-ről csúszott 7/1-re, micsoda esély!

Persze, mert Lord Jim verte meg Promalee-t, nem játszottam (második is lett csak) What Jim Wants-ot (14/1-ével fel se tűnt). Vérszemet kaptam viszont Lingfielddel, és bátran megnyestem a White Plains nevűt a Steamroller Stanley ellenében, s vesztettem. Egy amatőrversenyben végigreszkettem még Miss P. Gundry művészetét Earthmover hátán, 10/11 favoritként nyertek. 17 hosszal, csak az akadályoknál kellett szorítani. És igen szép pluszokkal tértem haza. Pályám szerda délig delelőn lesz, nem volt vitás. Utaztam volna legszívesebben haza.

De a jegyem vasárnapra szólt.


169

Négy napot játék nélkül végigalibizni, bármennyire nyerésben vagy is, lehetetlen. Mindegy, hogy ezek apró tételek voltak, nem „Luso-méretűek”, akkor se ülhetsz rá a pénzre négy napig. Két nap, az megy. Azt sokszor megcsináltam. Luso után is, sajnos. Ott volt egy 5/1-es esély, Radical Choice. De hát parányi pénzt egy „radikális” nevű „választás”-ra? Nevetség. Ha meg nagyobbat teszek, csúnyább lesz a nyeremény.

El ne feledjem egyébként: Luso medvém, akit a reptéren vettem, üdvözli az olvasót!

Ott vagyunk szerdánál. S Luso azért üdvözöl, olvasó, mert tudom, hiányolod London színét-szagát, napfényét-esőjét, lombosan derengő kis templomkertjeit, parkjait, és egyáltalán. De mi itt most vágtatunk valami felé, és ez lesz az, amire a végén nem lehet majd mit mondani, besorolhatatlan lesz az.

Ez a szerda nem volt akármilyen szerda, mert Ascot National Hunt, és az mindig jelentős esemény. Elsősorban itt volt a Comet and Sony Chase Class A Grade 1, el ne szoruljon a szív, One Man ment, nyergében újra Tony Dobbin, elvették Dunwoodytól a lovat, mert egyszer nem állt volna a tréner rendelkezésére (Klairon Davis kötötte, ír földön), és Dobbin imádta a One Mant. (Dobbin nyerte az 1997-es Grand Nationalt is Lord Gyllennel. Érdekes, hányszorosan meg volt „átkozva” az a győzelem. A ló tulajdonosai borzalmasan jártak, még örülhetnek, hogy élve megúszták; Tony Dobbin pedig, igaz, Brian Harding lovaglása során, mert ő maga sérült volt, elveszítette nagy barátját, One Mant. Nem furcsa?)

Persze, Ascot ide, oda, nekem egy 14/1-es lovat kellett volna Ludlow-ból megjátszanom, a Royal Thent. Richard Johnson vitte, s neki nagyon esedékes volt már egy győzelem. Ráadásul egy elég szép létszámú G (!) handicap hurdle volt ez a verseny, történhet végső soron bármi. Nagyon tetszett nekem a Royal Then neve. Kár, kár.

Nem sok örömet hozott Bathe In Light, öröktalajról. David Harrison garancia volt, nyert is a ló, de 1/2-n állt. 170Aprópénz. Folytattam Ascottal. D’naant Tony McCoy helyett más ülte, nyerés most sem lett, szerencsére nem is bíztam a dologban.

Bathe In Light ráadásul felidézte Hiram B. Birdbath emlékét. Most. Különben elfeledtem volna már.

Ez a könyvírás előnye.


Egy közbevetés. Lementem szódát és sajtos pálcikát venni, meginni pár pohár rizlinget (elvből nem hordok haza bort) (miféle „elvek” ezek?), és feljegyeztem közben: nem felejteni:

sok-sok-sok napon át pluszban voltam e sorozat szombatjáig (csütörtökről írok, kirajzolódnak tehát, rajzolódjanak is ki, a baljós fellegek, sötétek),

hét végén megveszem néha a Sunday Timest; ennél a „szeánsznál”, amelyről most mesélek, láttam a „Magazine”-részben, vagy hol, egy cikket az angol öngyilkosok (nem meséltem ezt még? ha igen, prózaírói elemként úgy adom el, hogy „az emlékezetkihagyásos szerző”!) sziklafokáról, szólnak pedig képben és írásban arról, hogy… De hát van egy ugyanily nevű ló, Beachy Head, jó ég, én mindig Busa Fejnek, ilyesminek értettem. Ez az a dél-angliai szirtfok, hetven-száz méteres mélységgel stb.

Egy ballonkabátos hölgy a képen épp zuhan. A fotósok kijárnak, lesik a szenzációt, a beugrót (befutót).

Na, mit jegyeztem fel még?

Totyi: még jókor jöttem össze vele. Idén már nem lenne erőm ilyenhez. (Dehogynem, lenne, ezt mondják jóbarátok, akiknek azt mondom, „ezekkel a lókönyvekkel megcsináltam az utolsót, ami rám volt bízva”.)

Nem hiszik.

Azt se, hogy megcsináltam valamit, hahaha – azt se, hogy aztán ez az utolsó.

Nem utolsó, mi?

De ide vág: totyorgok a konyhában, felfirkantom: „Ha nagyon átélve vagyok, mások nem jók.” Ezt igazolja minden telefon stb. Jobb a dögunalom, ha kibírod, mint a ki171bíráshoz a végső soron eléggé kibírhatatlan. S mondom magamban: „Meg vagyok rendülve…” Saját könyvem írásától. De hogyan ejtem számon a szavakat: „Meg vagyok rendelve!”

Ez viccnek sem lenne rossz. Még jobb, hogy NEM kitaláció. És összerímel a francia felszólítással: SOUS LES ORDRES. Rendelkezés alatt! Ezek voltak szenzációs feljegyzéseim. Ezekhez képest rohan és gördül tovább az események menete. Csütörtök. Még.


Idegen lények a közeledben. „Idegen”? A madarak, persze. Más lények. Ilyen közel. Fürdött épp a Totyi, ősgyíkszerűen „szálkás” a feje. Kinek írom ezt?


Itt ül a fotelom háttámláján. Foglalkoznom kell vele. Hagyom ezt.


Most a Totyi úgy tisztességgel megfürdött, nemcsak az van, hogy kis (toll)szarvak vannak a fején, de a hasa is vizes stb.


Classy Lad bukása (Desert Brave-vel így nyertem „ellene”) nem tántorította el híveit. Champleve ellenében igenis nagyon fogadták őt: 4000 font volt 8000 reményében a „rekord” tét.

Ám Champleve bizonyított. Nála is volt 4000 (7000 reményében, s ez nem maradt hiú remény).

Kihagytam Gysartot! Megbocsáthatatlan hűtlenség! A múltkori eset itt rosszul hatott. Azt gondoltam, nyert, mert az ellenfél (halálosat) bukott. Gysart jó!

Na ja.

Rettenetes bűn volt (lehetett), hogy One Man ellenében Strong Promise-t fogadtam. Így kerültem abba a helyzetbe, hogy végül (Ludlow) a Busman nevű lóval kellett mentenem, ami menthető. Újra pluszba jöttem. „Csinos fogadás”, mondta öreg barátném a Hill-irodán. Hát…

172

Abba is hagytam ezek után. Sajnos, kihagytam így a most nem amatőr futamban induló Montecristót, de ha a többi favorit sorsát nézem, még ekképpen jártam jól.


Csütörtök egy nyúzott arcú Linda Ramsdent mutat, de nem az eredmények alakulása teszi ezt, csak a fotóválasztás. Lásd: választás… eredmények alakulása. Mi és miért.


A jó az, hogy most már engem is érdekel: mi történt csütörtökön és pénteken. Mielőtt a nagy zuhanás – és visszatérés? várjuk meg – elkövetkezett volna.

Gondolatban, persze, másképp járok. Kérek egy 1/8 rizlinget a bécsi Práterben, megyek a Krieauba. Dehogy megyek. Itt ülök.

Hogy Lingfieldben (dühítő 2.00-ás kezdés, késő!) Palisandert fogadjam meg (8/1) eszembe sem jutott volna.

1.40-kor, a nyelv ínyenceinek mondom csak el, Oh Donna nyert Oi Mother előtt. Erről ennyit.

1.50-kor Huntingdonban odaadó lelkem okán természetesen fogadtam Totally Yours-ot (Szpéróékra értve), sajnos, csak 10/11 favorit volt, nagy pénzzel kellett vón. (Tony McCoy a kapitány.)

Gatyázásra ilyen esélyek nem elegendőek.

Vagy csak arra.

10/1-gyel Steel Mosst Wincantonban nem is álmodtam volna, tehát hagyjuk. A 4/1-s Star Travellerben (nemrég plater, átlag sikló) bízni kellett volna viszont. (S. Wynne vitte.)

Ja, Palisander olyanok ellen nyert, mint Don’t Drop Bombs, Royal Circus stb.

Sajnos, rámázoltam Ever Blessedre (így játsszon, aki „Totally Yours”, ld. Pilinszky, örökre csak a tiéd hangulatokban ring), ez a kettő: kettő.

A 12/1-es Khaldi nem sok vigaszt hozott jó népünknek. Nem volt egy népünnepély.

Kezdett gyötrelem lenni.

Öröktalajra fel!

173

S valóban! Tömérdek kihagyott Night Shift-ló után (ahol ő volt az atya), itt Just Dissidenttel szemben jó érzékkel Rise ’n Shine-t játszottam, győzelemre ráadásul, mert Royston Ffrench (sic) volt a zsoké. És 100/30, nem nagy dolog, de…

Rolyston Rolyvást, lehet ilyen jelige? Nem, mert ő is csak 15–16%-os győzelmi aránnyal megy.

Akkor pedig?


Ezt is feljegyeztem, Miért nehéz fogadni. Ha nem egyetlen (szerinted) fix (és elég jó) esélyt akarsz meglöttyinteni (egy vödör „festékkel”):

mert a ló esélyét nézed (múltját, miféle eredményei voltak),

a zsoké nevét,

azt, hogy aznap hány favoritgyőzelem stb. volt,

azt, hogy neked milyen melléfogásaid voltak, mely jelleggel,

tegnap mi volt „ilyenkor”, ebben az időpontban stb.

Ez mind külön nehezíti azt, ami „különben is” nehéz.


Furcsa gyönyör ez, a csütörtököt nézni, mikor „tudod” a szombatot már. De ez a szombat – a világ egyik legösszetettebb dolga. Hamar ott fogunk tartani.


8/13 volt French Holly (A. Thornton), és durván telit raktam rá hirtelen. És egyszerre pluszba jöttem. Az összegen is múlik.

Ez még mindig csak 2 óra 50 perckor történt.

(Huntingdon.)

(Ide se fogok kijutni már soha. Már nem akarok. Ld. telefonon felhívni: senkit. El van intézve, ami rám volt bízva. De elvegetálni: is nehéz. Akkor?)

Akkor… ja, pardon… Rise ’n Shine ezután jött (3.00). Keverem kicsit a dolgot.

Oscar Rose nevű favoritra ráfaragtam (öröktalaj, 3.30).

Láthattam neki megint.

174

Kénytelen voltam (4.20, Huntingdon) hinni a favoritnak. Hat hosszal nyert amatőrversenyben a 4/1-ről 7/2-re csúszó Mr. Branigan. (Ki hallotta e nevet valaha is? Én nem.)

Ilyen hangulatban voltam. Gyorsan veszítettem még pár fontot az öröktalajon Genius ellenében (Geniust fogadjam?), és vége volt a napnak. Jöhetett a sültkrumpli, a dúlt, de komplett hazavonulás. Teljesen zártan, monolitikusan. El, világ. Vagy az ellenkezője. (Csak lélekben. Ha van lélek ilyenkor. A járás van. Meghúzni a bort. Nem tudom, ki esett túl már azon – ha eljutott odáig –, hogy ez „rémes”. Valóban az? Vagy csak mint minden.)


De hát tévedtem.

Southwell itt külön téma lesz. Nézzük előbb a National Hunt helyszíneket.

Newury és Bangor.

Zafarabad az első newbury-i futamban abszolút esélyesnek volt kikiáltva. A dupláját is tehettem volna rá (ha elhiszem, hogy – tényleg – tehetősebb vagyok), nyert, Rainwatch (Tony McCoyjal) elbukta, de hát már vert helyzetben.

Itt kellett volna abbahagynom. Kb. 2.00-kor, mikor a 4/6 pénz kifizették.

De én nem.

Nem hagytam.

Visszaidézem későbbi élményemet. Blue Desert. Ugyanebben az irodában. (A pad foltjai, majd.) (Meg hogy Blue Desert, most látom, feltűnt már az én horizontomon, csak akkor még nem tűnt fel. Erről hamarosan.)

Bangorral kezdtem a leégést.

Mert a leégés, tévedtem, nem szombaton jött, hanem pénteken. Szombaton csak folytattam a leégést, aztán…

De erről nagyon-nagyon hamar.

Decoupage Norman Williamson (kiváló zsoké) lovaglása volt, 10/11 favorit. Még szerencse, hogy nem tettem rá teljes nyereményem. Csak építkezni akartam.

175

Lebőgött.

Na, nézzük Southwellt. Gyáva voltam. Moon Gorge (sic) rendes 11/8-asnak ígérkezett. Kellett nekem hülyéskednem ellene Smarttal!

De hát van ilyen. Hogy „te azt elképzeled”. Elképzelni 8/1-eket nehéz. Ha nem a bódulat hozza (nekem, nálam legalábbis)…

S akkor jött egy amatőrverseny.

Quiet Confidence (Csöndes Önbizalom) volt a 6/4 favorit, mögötte az ismert The Jogger 3/1, Vital Song 5/1.

Megpakoltam.

És minden rendben lett volna.

Elindítják a futamot 3.20-kor… nyerek, megyek „a loncok alá” cigizni a Hamilton Terrace-ra stb. Helyette…?!

Átmentem egy másik irodára. Ott nézem végig a dolgot. És ott láttam…

…nem akar összeállni a rajtkötélnél a mezőny. Még mindig lehettem volna türelmes. Nem voltam. Bangorban a 3.30-asban favorit volt Mister Blake. Viszi Norman Williamson. Én őt valahogy üldöztem eznap. S megraktam, nem nagy összeggel, csak mégis. Veszített. Közben elindult a Vital Song-verseny. Mister Blake veszített. Vital Song nyert. Eznap nulla körül voltam. Eddig.

Hajrá.

S itt jöttek a bajok. Kihagytam Eau De Cologne-t (Dunwoody), kihagytam Cool As A Cucumbert (Hűs Mint Egy Uborka?), Lord Relic ellenében (én őrült!) képes voltam (az aztán sokáig vezető, de…) Principle Musicot játszani… Már vesztő alapállás. És mégsem!

Éreztem, közeledem bizonyos mélyek felé. Jócskán bele kellett nyúlnom szerény alaptőkémbe is, hol volt már az, hogy csak a nyereményből játszom. De nagyon holt volt az már!

S akkor még mindig volt remény, de mekkora!


176

Ezt a könyvet én nem úgy írom, hogy lelki és általánosítható és biztató tippeket adjak: mit tegyen valaki, ha netán bőrviszketése van, és nem tudja,

az élettől magától,

a pillanatnyi állapotoktól,

a házi birkaságtól,

a környezetétől,

a fáradságtól,

a magnéziumhiánytól,

a naphiánytól,

rühes titkon,

elege van egyáltalán,

nem fogyasztja Mr. Huochreshawatami Bunoojtanigan cseppjeit csalános grenadírmarssal,

vagy bármi,

nem, dehogy így értem a segítés szándékát. De hogy ha valaki pl. a Spar boltban vagy a Drug Discountban azt látja, hogy mikor már az utolsó futam jön, egy „bumper”, értsd, National Hunt-lovak akadályok nélküli futása, bele a világba, és az győz, aki elsőül ér be, ne játssza

Royal Shirley-t (50/1),

hagyja ki az alábbiakat is:

Quiet A Lady, sic, 50/1,

Granny Rich (Gazdag Nagyi, ejtsük) 50/1 csak ő,

Gangeway !/1, ki tudja, hová vezet, mellesleg a nagyi harmadik lett, helyezésre 9,30!

…igen, igen, én ezzel a könyvvel csak annyiban akarok használni embertársaimnak, hogy ha

sokallják a számlát,

átverték őket,

lötye lett az összejövetel,

könyvükre azt jósolják be, „na ha… de bomba sikeredért drukkolok… folyjék a lé”, úgy írjam, ezt pl., nem úgy írom,

rossz a kedv stb. – hogy akkor,

ezért írom én ezt a könyvet,

és ha lement a nyereményed nullára, a saját pénzednek pedig a 2/5-ét le kellett nyúlnod magadtól,

177

és mindjárt-megmondom-min-is túlvagy,

akkor: folytatom:

ne

fogadd azt, hogy

The Big Rockette (33/1),

Miss Lambrini (33/1),

Liscanor Bay, hiába van rajta egy őrültnek a 200 fontja, mint másnap kiderül, 10 000 font reményében, na ja, így én is tudnák, ha volna effélére 200 fontom, boldogan kidobnám, öt perc remény,

Legal Romance (ah, ha volna olyan, nekem már az se kéne, 33/1),

Dawn’s Della (pl. Della Street?),

Ardent Annie,

még mind 33/1, na és

Craft Book Ingot, de fura név, 20/1,

Colmarann, 20/1, ne fogadd ezeket, s ne, hogy

Give Me Space, 14/1,

Saphane (őt fogadtam én! 12/1, sokáig jól tartotta magát, végül 16. lett),

Thordertykes v. Thorterdykes Lass is menjen neked a fenébe az 5/1-gyel,

Pannywise hiába indult 6/4-gyel, meg 5/2 is jó, ne!

Ezért Írom Ezt A Könyvet!

Netettesd Te Ezt, Neteddteezt! (Lónevek.)

Tedd csak Bora Bora barátunkat, hiába, hogy L. Suthern neve, a zsokéjáé, semmit se mond neked, tedd őt…

…vagy a maradék összes ilyen pénzeddel (levonva: metrójegy, bor, újság stb.),

vagy jó sokkal.

De nekem nem volt jó sok pénzem. Ahogy Palásthy Marcellon (ld. Kellér: Az élet édes tarkasága), rajtam is csak Nevermind Hey (kihagytam a felsorolásból), 50/1 segíthetett volna, vagy ugyanennyi pénzért Szent Paramucus, ha felveszik, talán már versenynap végén nem néznek oda annyira, érdekesebb vesztés lett vón, mint Saphanén. Akinek a neve ráadásul áthallásos (át is hallottam, én ezmegaz).

178

De mindez nem érdekes. Mert VOLT megoldás. És nekem MEGVOLT ez. Ahogy másnap meglett (vagy ahogy már volt ilyen).

Rude Awekening atyja Rudimentary. Rudi verebünk. 1/1. Még 3 óra 40-kor megvolt ez. Rudy Evékening. Kihagytam. S hogy a sors engem mennyire kegyel, hozta Raasedet. Hozta vón.

Rászed. Mihelyt megláttam, és hogy Kimberley Hart, minden meglepetésvágyók lédije nem tudom, hogyan épp ő, rohantam. De már zártak. Nem tudtam feltenni szép 9/1-emet, ráadásul én a 10/1-es állásánál gondoltam őt.

Mentve lettem volna, de mennyire. Saphane, jó, hát a szappanopera volt az áthallás, jó… nem kellett volna, és mehettem vón haza pluszban.

Mentem haza nagy mínuszban.

Bor, 1/2 Eunoctin, s még egy szombat. Meg se számoltam, mim van. Nem volt sok.


De hogy nekem ez se volt még több a soknál: bizonysága, hogy előtte tényleg pluszban voltam, volt honnét lemenni nagy mínuszba.

Másnap, szombat lévén, ennyi minden volt:

Newbury, Ayr, Catterick, Market Rasen, Lingfield. Öt színhely.

1.15-kor Newbury kezdte. Megtettem régi haveromat, McGregor The Thirdöt. Második lett. Győzelemre tettem őt.

Cetterickben kihagytam a szolíd 4/5-ös „Alíz-lovat”, Alcalalit.

Market Rasenben képes voltam az ódon Ferrerst játszani. (Győzelemre. Harmadik lett.)

Katasztrófa volt, hogy Ask Tom ellenében Kadastrofban bíztam (szinte senki se rajtam kívül, de hát 10/1 kellett volna a felzárkózáshoz). Kadastrof a végén vesztett.

Mondhattam-e, hogy ez már jó jel?

2.20. Égett a nagy Graphic Epualiser, az ír ló. Sharpical nyert Kerawi előtt (10/1 és 9/1.) Mit összegondolkoztam ezen a futamon. E kettőn is pl.

179

Pomme Seceret (5/6 favorit) mit sem segített.

Lancashire Legend javára mellőztem a győztes Ki Chi Sagát Lingfield első futamában. Kicsi Szaga, kínai konyhalány.

És így tovább.

Ahogy törzsirodámból, annyi diadalom színhelyéről, lesújtva távoztam, meghúztam borom kedvenc padomon, a virágos bódé mögött, felvettem egy kék és egy piros virágfejet, és nagyot sóhajtottam. Megszámoltam pénzem.

Könnyű munka volt, rövid folyamat.

Alapösszegem és nyereményem 1/10 része volt a birtokomban.

Ez elfeleztem.

Nem jártam el könnyelműen.

Az irodai adó is benne volt a félben.

Bementem egy közeli műintézetbe (Coral).

Nézegetni kezdtem, Palásthy Marcell módjára, akin már csak nagy arányok segíthetnek, az adott lingfieldi futam listájának alját. A legalját.

Nagyon egyedül éreztem magam. Tragédia szál se, hát így megyünk haza.

Megpillantottam a lista alján, hogy Barátok Nélkül. (Milyen igaz, egyébként. Ne szépítgessük.)

Without Friends.

Nem néztem, hogy piros-kék a zsoké zekéje. Nem tekintettem meg, ki a zsoké. Nem volt sok időm. A kérdéses összeget, „vagyonom” felét, rányestem a lóra.

Pegasus Bay volt, mint kiderült, a favorit. Emlékszünk? Az én hajdani nagy tippem. Fogalmam sem volt Without Friends 10/1 esélyén kívül e futamban semmiről. Az egész világon semmiről, akkor és ott. Nem volt. Ha csak az kell, ott nem.

Volt pont közben egy másik futam, valami National Hunt, nem érdekelt, anyagiaknál fogva nem is érdekelhetett. Bánom is én.

(Totyi idejött most. Csipog. Drága Totyi!)

Kezemre veszem, sétálgatunk kicsit.

180

Megjegyzem, a Sporting Life aznapi példánya tök szűz ép szinte, az irodai falakon kiszögezett lapokat tanulmányoztam.

Kint meghúztam boromat. Fussatok, gyerekek. Barátok Nélkül.

Aztán visszamentem. Akkor futottak.

Valaki benn a korlátnál. A képernyő negyedrésze jutott csak Kingfield öröktalajának, a többin nationalhuntoztak.

A korlátnál, az nekem nem jó.

Érződött is, behozzák.

Ketten.

De egészen kívül, az jó nekem, az nekem a jó, ezt „tudtam”. Ha az nyer a hajrában.

Nyakhosszal nyert. Ki ez?

Kimentem megint.

Ha nyerek, veszek egy jó portugál rosét, még itt a kis belvárosi téren. Ha vesztek… akkor is.

Mentem be megint a Coralba. Semmi. Akkor…

…egy W betű, kezdetnek. Kezdetnek az egyedüli jó volt, lévén hogy Hawaii Storm, Pegasus Bay, Invocation (a korlátnál), Komodo, Mistral Lord, Oaken Wood, Star Turn, Ewar Sunrise ment az én lovamon kívül. Megvolt a 10/1. Kaszáltam.

És azonnal folytattam.

Mert ki következett?

Na ki más? R. McGrath, és kit vitt?

BEACHY HEAD volt a ló neve.

Nem igaz!! Pedig.

5/1 esély. Ellenfelei közt Major Bell, jó ló, 5/1, a favorit Ceildih boy, 100/30.

Beachy Head tizenhárom (13!) hosszal nyert. Sosem felejtem impozánsan fényképezett mozgását. Tornyosult.

Ez 10/1 és 5/1 plusz volt. Még mindig mínuszban voltam, persze. Ekkora volt a veszteségem péntekről és máról.

Tovább!

Amatőrverseny.

181

Ikerfavorit Point Reyes (mi közöm!) és a The Khoinoa. Őt már sokszor néztem. Mint „A Koala”. És 11/4 nyert!

Távoztam az irodáról.

Még mindig mínuszban.

S tudtam váltani. Át a kis másikba, ott az eddigi felrakás 1/10-ével (Mutass ilyen embert még!!!) vesztettem két futamot, aztán megint a Without Friends, Beachy Head és The Khoinoa összegével raktam meg Nigel’s Ladet. Régi kuncsaft, nagyot nyert (némi botladozások után, ha jól emlékszem; ha nem).

Még mindig annyi volt csak, hogy…

…ha a szeptemberi kihagyott Oscar Schindler dolog hatszorosát nyertem a „Luso”-alkalommal, ez utóbbinak a felét vesztettem el most (ilyen mélyben voltam!). De ez a legborzongatóbb siker volt. Olvasóm nem úgy érzi? Érdemes kicsit tűnődni.


Without Friendst Royston Ffrench vitte!!!!!!!!

182
Csüggedés – „felszállás” előtt

Fel.

De hova.

Ezeket a „nyeréseket” bárki pesti „tippmixes” megcsinálja. Sőt. Igen?

Jó, hogy néha – alig! – a Life-ban kiemelt adatok alsó határa körül azért mozogtam egyszer-kétszer. De nem több az egész.

Miről írok akkor?

Ha elfelejtem említeni a „minden elsötétült, csak AZ ragyogott” szempontját is.

Ha úgy érzem, minek kimenni? Fáradozni, gyömöszölődni… repülőn, metrón… A sivár szállodai szoba. Az a magány (az ittenitől alig különbözik, persze). Nem is akarok több érintkezést, mint az a kinti.

Csak a Koala Bajnokságot a feleségemmel.

Csak a Totyiékat.

Csak a pár pesti utcát.

Semmi többet.

Veszíteni a hazai pénzügyek alakulásán (tőzsde nélkül, persze, távol tőlem), a munkanélküliségemen, a kamatlábesésen stb. jóval többet lehet, mint Karmanbengo Bouff Ladarundón.

Akkor?

Az éjszakai tisztulás az érvényes? De én a Beachy Headet csak mint lovat látogatom. Tehát nem tudom. Szóval – rossz vicc – nem tudom. Író vagyok, szóval nem tudom. Így mondhatom ezt én. Totyi jön.


Lementem kicsit, járni egyet (kettőt), betértem egy-egy helyre (kettőre-kettőre), jó volt. (Végső ily élményeim.)

183

Itthon vagyok itt, otthon. Meséltem a mayfairi irodáról, ahol ugyanúgy ki van rakva a „Mr.” (amatőr) rajzom, mint errefelé „a Gabinál”. És hogy milyen volt, mikor az irodás „legközelebb” azt mondta: „Hát ez megint itt van…” (Here we go again). De ennek a története jön az utolsó fejezetben itt.

Jó volt lent. Beszéltünk a trikóról, amit a könyvesbolt csináltatott (öt költőnek lett ilyen trikója, én sapkában, madártesttel és madárlábbal vagyok feketén a szürke alapon, mellettem egy kalitka, annak is veréblába van). H. Máté elküld egy fejezetet a festő Bálint Bandi könyvéből, ahol rólam és a madarakról ír, milyen gyönyörűen.

Ugyanilyen jó volt tegnap délután a Krisztinavárosban, a Tabánban, a Vízivárosban.

Este eltűnt a Totyi.

Jó isten, hol a Totyi’?

Késő este volt már, elaludtam, ő szabadon volt.

Aztán meglett. Totyi, Totyi… Mik lesznek itt még, mik lehetnek! Fogalmam sincs, egyébként, hol bújt meg.

Miken gondolkodom? Ó, az annyi minden…! Mikor gondol az ember Bridgewater győzelmére, mikor hisz Dunwoodyban, melyik favoritját hozza be tényleg Tony McCoy, és R. McGrath-on nem kell gondolkozni, ő a sugallatok hatására van fenntartva, ilyesminek. Hát akkor a búcsúfejezet. Jöjjön.


Még addig utoljára: 1. elfelejtettem (pedig jó volt, fontos, szerves). 2. Halál unalmas, hogy: „halál”; 3. hogy unalmas (tkp. 2/a és 2/b, de hagyjuk a szigort); 4. halál unalmas magyarázni egyre, hogy „de kérem, a Robin Cook angol hadügyminiszter amatőr lószakíró”; 5. hogy az újságírási stílusban a „hümörizélde” oly otthonossá vált, hogy a dolog „aztán úgy maradt”; 6. magamat unom már, hogy ezt emlegetem, „hajtom” (Szép Ernő szava) folyton, és hogy ha mai szellemi-reális színterünkön valaki kicsit is süllyed a feje felső szintjével a láp felső szintjének buborékjai felé, egyet-kettőt még taposnak is rajta, hátha eltűnik 184örökre, lásd az irodalom helyzete, lásd a nyeglülő-pontatlan sajtóvisszhangok, nem, unalmas ezt emlegetni folyton; 7. és hogy cigi mi lesz, ivás mi lesz, idő eltöltése mi lesz, munkanélküli vagyok, mi lesz; 8. hogy a Sporting Life milyen jó színvonal, kivéve ha pereskedik, mint sajtó, illetve ott egy lap el tud veszíteni egy pert, ilyesmi, unalmas.

Jó viszont (halál unalmas, hogy jó ez, és ezt kell hajtogatnom), hogy: 1. nem érzek irigységet senki iránt (írótársak stb.); 2. sok írótárssal voltunk együtt, és mindenki iránt tényleg csak jó volt „a szívemben”, és ahogy erről írtak, arra húztam el a szám, sok mindenre, és hogy a legcsacskább megnyilatkozások (az írótársak részéről, nem velem kapcs., persze), messze jobbak voltak mindennél; 3. jó, hogy valaki végre elolvasta a legutolsó könyvemet, és… és… és nem tévedtem, hogy milyen(nek értékelhető); 4. hogy (ló-dolgok) a Daily Telegraph kapható és még meg is fizethető egy-egy nap; 5. valaki kéri, írjak neki Totyi szokásairól (ő).

185
Utolsó utam itt: 1998. március 31.–1998. április 4/5.
(1-ső nap)

Kedd délben érkeztem.

Az étlapon Newcastle volt (sík), Nottingham (szintén), Sandown (National Hunt).

A versenyek 2.00-kor kezdődtek.

Nottinghammel. (Watnall Selling Stakes, Class G, legalsó osztály tehát.)

Kieren Fallonnal nyergében egy Blue Desert nevű kezdett favoritként látszani, de nagyon is, lement 11/4-ről 2/1-re, mögötte Captivating (7/1) volt a legjobb.

Mi legyen? Fél egy és háromnegyed kettő közt csak szerencsétlenkedtem (néztem a csatorna lakóhajóit, a virágost, vettem egy üveg francia-délvidéki bort. S most, hogy elközelgett a nagy pillanat, magam voltam a tanácstalanság.

Egyszer végre megint „jelentősen” kell kezdenem! Ahogy 1993 nyarán indult volna a dolog. Tudom én azt! Csak azt nem tudtam, valóban el akarják-e adni Blue Desertet.

Ráhajt-e vele Fallon? Nem emlékeztem rá, a minap láttam csak a Life-ban: öröktalajon egyszer már „előfordult” az életemben Blue Desert, harmadik lett.

Kimentem az irodáról. A közeli parkba vettem utam. Ahogy pénzt kotortam elő, a padra villant a tekintetem. Csupa kék festékpötty volt az ülése. Rohantam vissza. Blue kéket jelent. Megraktam.

Blue Desert óriásit nyert.

Többel kellett volna megraknom.

Sőt, totóval 3,30 (1,09-re) még Slim Prior is meglett volna nekem, rá gondoltam így. És Blue Desertben nem bízott a pályaközönség (azért úgy igazán), mert a győ186zelmi (tét) totója 3,80 volt, jobb, mint a 2/1-es bukméker-odds.

Mindegy, ez megvolt; hogyan tovább?

Most, hogy ezt írom, nagy fejlemények vannak itt (1998 nyár elején). De ezekről később. Szpéró halála évfordulója is közeleg. A tizedik.

A tizedik.

Derekasan indultam, néztem, mit kéne tennem a továbbiakban. 2.20, Newcastle. Speedy James a favorit, de nagyon. Kihagytam. Nyert. Szerencsére Sandownban is Colonel Blazert, irdatlan pénzek voltak rajta, Tony McCoy vitte, minden esélye megvolt, mikor az utolsó akadályon bukott. Nyert (R. Thorntonnal, nem akárki az idén ő) Gipsy Geof, 3/1, rá gondoltam kontraként (kontra = ha a favorit ellen játszasz határozottan egy bizonyos lóval). Apját egyből hirdették a versenyeredmények alatt (Miner’s Lamp; fedez).

2.30 megint Nottingham. Éreztem, a favoritokat hanyagolni kell kicsit. Passzoltam, jól tettem. Nézzünk oda, Newcastle, „vegyes” nap! Sík és National Hunt váltogatta egymást. Ilyet eddig csak Sandownban láttam. Változik a konzervatív angol felfogás? Nyakhosszal kapott ki a favorit. Szerencsém volt megint. Nagyon nézegettem pedig. A favoritot.

Sandownban a 8/11-es sztár Headwindet duplán is megpakoltam. Headwind a színvonalas ugrómezőnyben, mint a lap írja, „kiemelkedően tisztán csinált mindent, lába sem ért a nyírfavesszők hegyéhez”. Na. Két pluszban álltam.

És most mi legyen.

3.05 Nottingham. T. Quinn lova az 5/6 nagyesélyes (Honest Borderer). Nem túl konstruktív név ez? Becsületes. Határjáró? Vagy mi? Nyert a 20/1-es Amenixa.

A newcastle-i 3.25-ös sprint handicapben sok ismerősöm ment. Lago di Varano, Mungo Park, Jennelle, Gadge, Amron… Hogy Just Bobról (akivel az előző évben hagytam ki óriási lehetőséget) ne is beszéljek; tizedik lett most.

187

Szerencsére álltam a sarat. Nem moccantam. (Nick Mordin, emez elmélet egyik atyja, büszke lehetett volna rám. Tudjuk: „Kiülni a sanszot!”)

S ez így ment tovább. Kihagytam a favorit (7/4) Eulogyt (Dunwoody), de elkaptam (szintén Dunwoodyval) a 3/1-es Dantes Cavaliert. Jobb üzletet kötöttem tehát.

A további versenyekkel nem törődtem. Három győzelem, vesztés egy szál se, így mentem járni (és sült krumplizni) egyet. Sajnos, volt egy csábulásom. A reptéren (Ferihegy) kifelé fölfedeztem, forintért is vásárolható tömény ital. Ajándékba viszem, gondoltam. Aztán már Heathrow-n megajándékoztam magam pár korttyal. Ám hiába, hogy szobámban várt a Finlandia (vodka, ha jól mondom), bor is került (mint említettem). Igaz, nem volt velem írógép, semmi munka. A ló az én munkám most. Ezzel érkeztem. Jót fog tenni ehhez a vodka-bor keverék? Na, meg a cigaretta.

Bevettem az 1/2 Eunoctint, legyen ziher a jó alvás. Az lett. Másnap d. e. 10 tájban mentem le trafikomba, megvenni a Life-ot. A címlapfotón Graham Bradley fejjel lefelé lógott (lábánál felakasztva) egy fáról, mellette Tony McCoy tárta szét a kezét. Vicc volt az egész, persze. A humoros fiúk, hah!

(2. nap)

Sajnos, ez a kép balszerencsét hozott rám. Vagy nem a kép? Tény, hogy eznap, szerdán, fejre álltam.

Kezdődött Ascottal (2.00). Kihagytam Just Nipet, 20/1 volt, de nagyon hittem benne (és a meglepetésben; s én így is számolok: tegnap az első három futamból kettőt favorit nyert; ma ez nem lesz így). 2.10-kor is 20/1-es ló nyert Folkestone-ban. (Kezdtem megijedni. Nem voltam jó formában. De miért? Hajrá.)

2.20-kor Catterickben (sík) Risky Whisky és Sans Rival között kellett volna választanom. Sans Rival őseinek nevei: Elmaamul (szeretem, jó, mi?) és Strawberry Song, majd Last Straw (Utolsó Szalmaszál). A Risky 188Whisky apja, naná, Risk Me (Kockáztass Meg). Passzoltam, Ascotban a 2.30-as nagyon nehéz ügy volt. Jim’s Cross, Perryman és Kelly Mac egyaránt 5/1 állt. Mármost ha megteszem őket, nyer az egyik, az két egység vesztés, de majdnem három egység nyerés. Alig kevesebb, mint amit tegnap Blue Deserttel és Headwinddel összehoztam, gondoltam. Csakhogy nekem a 11/2-es Greville Again, az öreg harcos volt a kedvencem. Passzoltam. Nyert Perryman.

Mit lehet az ilyenhez szólni?

Követsz, olvasó?

Szerencséd, hogy az erre következő játékomban nem követhettél, s nem is fogsz már, reméljük, soha.

Türelmetlen lettem. Csinálni valamit! Még mindig tétováztam. Folkestone-ban az egyik kedvenc alacsonyosztályú sprinterem, Divine Miss-P (sic!) 11/4-ről nyert. Szépen építhettem volna nyereményösszegemet. Na, most akkor… 2.50, Catterick. Itt se játszottam. Jól tettem. S akkor most. Ascot, 3.05. Régi kedvencem indul, Hoh Warrior. Szép győzelmeim voltak vele rég, 1 fontos-alapon.

Ráteszek 1 fontot megint.

Na, de 1 fontot? Mi a fenét kezdek a 10/1-gyel is 1 fontos-alapon?

Rátenni 5 fontot. Hoh Warrior oddsa „hosszabbodott”: 12/1-re ment le. Hagyjuk őt.

Ki van még? Ask The Butler, Tony McCoyjal. Csak nem bukik ő megint! Megnyestem. 100/30 volt.

Elbukta.

Gyorsan javítani. 3.15, Folkstone.

Két „King”-ló. Kings Arrow, King Slayer.

Amaz 9/2, ez 6/1.

Feledtem, hogy a Slayerrel én milyen jót nyertem már. Igaz, 1995/96-ban, 1 fontos-alapon.

Kings Arrow. Arrow = nyíl stb. Sagittarius vagyok. Gyerünk.

King Slayer nyert hatalmas fölénnyel.

189

Sebaj, még pluszban voltam kedd-szerda, nézzük.

3.25, Catterick. Favorit 5/2 Scathebury. Most favorit jöhet. Elgyávultam mégis. Jött Scathebury.

Peregtek a futamok. 3.25, Ascot. Régi nagy nyerőm, Monnaie Forte (imádom!) 5/1 esély. Nem merem megtenni.

Nyert.

Na most majd…

Pat Eddery viszi Folkestone-ban a 10/11 csúcsfavoritot, igaz, neve kissé nem „engem szólít”, mégis: Storm Fromthe East. Ezzel a helyesírással, betűre.

Nyerjük vissza 80%-ig, amit ma vesztettünk. Dupla adaggal megcsaptam.

Hatalmasan lemaradt. Pat Eddery ide, oda.

Most már igencsak mínuszba csúsztam át, tegnapi nyereményem messze elúszott, a törzspénzembe kellett nyúlnom egy jó kicsit nagyon. S ha vissza akarom nyerni a dolgokat, „nagyobban”.

Ez ilyen gyors játék. Mint a jégkorong.

Hiába vigasztaltam magam: mázlim volt Pat Edderyvel 1997 szeptemberében (St. Leger, Silver Patriarch). Edderyt már gerincbántalmak kínozták, s szombaton nyert (nekem), ám kedden becsípődött az ideg, majdnem leesett Pat a lóról, operáció. Ha ez a Silver Patriarch-en történik…!

Na, nézzük.

Nézhettem magam.

Nem tudtam ráhangolódni. Ráhantolódni, haha. Síri humor.

Figyelj, olvasó. Vannak néha ezek a furcsa „körök”, ha egy ilyenbe „becsatlakozol”, pályáján maradsz… teli üzlet.

Ez történt ezen a szerdán is. Csak nem velem, nem nekem. 9/2 favorit Supreme Charm győz (Ascot, 4.10).

Előtte 3.55, Catterick: 9/4 favorit Kathryn’s Pet.

Most figyeljünk:

5.20, Ascot, nyer a 20/1-es Kates Charm.

A Charm és a Kati körbement. Tiszta variáció.

Persze, hát…

190

Na.

Én simán vesztettem még Kathryn’s Pet ellenében Crystal Fallsszal (20/1 volt, jól megvert harmadik lett), mert, ugye, Crystal Sprit és Evening Falls… De az ilyen „mélysúgás” nem mindig jó súgás.

Még ma is ideges vagyok ettől a szerda délutántól.

Vesztettem még Clonoéval (Folkestone), és örülhettem, hogy ugyanitt (Pat Edderyvel) Hevergolf Princess harmadik helyét elkaptam (silány 2,60-as totó).

Ja, és ahogy érzéketlenül baktattam haza a csatorna partján, eszembe jutott, még volt egy oda-vissza verekedésem (sokat verekedtem eznap, igaz? de akkor miért hagytam ki az első futamokat? miért olyan későn kezdtem? miért fogtam szinte mindig mellé?), a számomra semmit sem mondó 4/5-ös Lindesberget játszottam, csak a 4/5 miatt, ráadásul háromszoros adaggal, messze lemaradt. És – szerencsére – az ascoti 4.55-ösben elkaptam megint egyszer Busmant (11/2, de csak félszeres adaggal).

Finlandia, Eunoctin (egész), 7-kor már aludtam.

Felébredtem éjszaka.

(3. nap)

Felébredtem: hol vagyok?

Autó húzott el kint a téren, fényszóró-kévéje végigsöpörte szobám négy méter magas mennyezetét.

Mi ez az egész?

Vagy nem is. Akkor „úgy-még-ráadásul” egy szűk kis szobában laktam, egy beugrója volt szekrény helyett, ott voltak szatyraim, a Finlandia… a tévéről lelöktem az antennát rögvest, nem tévézek Angliában, a tévén volt a fogkrémem, a borotválkozó porom, a cigim. Mindhármat használni akartam, hátha használnak.

Mi is történt tegnap?

Kezdtem felbukkanni a mélyekből. És előderengett a vesztések sorozata. Nem, a pénzem nem fogom megtekinteni.

191

Valami majd csak lesz.

Aztán mégis megtekintettem.

És arra döbbentem rá (hajnali 3-kor), hogy az eredmény lesújtó bár, de korántsem végzetes, jócskán van még (az én szerény alapjaimon) miből kiindulni.

Aludjunk.

Másnap új irodára mentem. A belvárosba. A fene ott egye meg a csatornát, a virágost, a hallécsorgós pinceirodát, a három irodát egymás mellett (Ladbroke, Coral, Hill). Ha a játék nem megy, nem segít, ha ide-oda rohangálsz.

Csütörtök volt, már elkezdődött eznap az Aintree Hétvége, melynek egyik – melynek „a”! – bekoronázása a Grand National.

Ami ez utóbbit illeti, élénken eszemben volt még 1997-es tétovaságom, tohonyaságom (Lord Gyllene 14/1, s egy kisebb csúcsösszeg kihagyása.)

HŰ, de gyűrött az újság! (Life.) Itt heves mozdulatok „estek”.

Aintree kezdett 2.00-kor. Meghatottság nélkül álltam szerény egyéni mélypontomon. Na, most mi lesz. Vasárnap jött a gépem, profi mód (és Totyi miatt) öt napra szabtam játékidőmet. Van még 3 nap.

7/2-őn állt Fataliste a 2.00-ás versenyben (Seagram Top Novices Hurdle Class A Grade 2, nem egy akármi). Viszi Martin Pipe trénernek Tony McCoy, nincs az az isten, hogy ez meg ne legyen nekik; „társfavorit” Dawn Leader!

És orrhosszal lett meg! Jövök vissza, éreztem, a sírból.

Fataliste ráadásul a visszafelé 4. akadálynál iszonyút botlott, de ismét élre tört, a végén épp megőrizte (orrhossznyi) előnyét.

Tovább. Síkverseny Leicester.

Topatori. Ki ez a (konzervatív szívemnek a „tory” áthangzással kedves?) Topa? Ráadásul Topa: én vagyok. Tory: liberális tory, én vagyok.

„Dezső, te, ez a fantasztikus, tisztára konzervatív vagy”, így S. Gyuri barátom (micsoda remek találkozás, most, azon az összejövésen, melyet említettem).

192

Sajnos, későn mondta, a 6/1-es Topatorit (nyert!) kihagytam, ám mázlimra nem játszottam Sunny Isle-t sem stb.

Taunton, National Hunt (gát, ugye), 2.25 kezd.

Hatalmas eladóverseny, ráadásul zsokéjelöltekkel. Irdatlan meglepetés, 25/1 nyer a The Mexicans Gone. Nem is álmodnék ilyen lovat.

Aintree megint. Martell Cup Chase Class A Grade 2. Aintree tele van ilyen nagy versenyekkel e három napon.

A lista, éreztem, döntő fordulat lehet nekem, így alakult:

Dorans Pride 15/8 (nagy ír ló, Dunwoodyval)

The Grey Monk 7/2 (nagy öreg ló!)

Escartefigue 11/2 (Tony McCoy, D. Nicholsonnak)

Unguided Missile (régi nagy ló, P. Carberryvel) 6/1

Merry Gale, Simply Dashing, a nemrég győztes Senor El Betrutti, már mint 10/1 alatt.

Mi legyen? Tony McCoy duplázni fog. A champion. Erre várt. Escartefigue szépen visszafogva haladt, aztán simán az élre húzott (ezek ámulatos szép jelenetek, tényleg mintha dróton húznák külső pályáján az ilyen lovat, el a fák és a mezőny közt, s ha „a te tipped”, mintha kívül suhannál te is a világon). Kezdek feljönni? Egy álom. De tovább!

A „tovább” az Leicester volt, kihagytam Bold Edge-t. Kár. Tovább. Tanuton. Primitive Streak. Nem ugrunk be. A Primitive Heart emlékére. Nyert Ambleside. Mindegy.

Aintree újra.

Jó isten, a nap legnagyobb versenye. A Sandemann Maghull Novices’ Chase Class A Grade 1!

És megy Champleve, viszi Tony McCoy. Hártyacélfotóval nyert legutóbb (tényleg, a pénz vastagságával, amit ki-ki rátett, én nem, sajnos), most… Nem tripláz a Tony McCoy! Keressünk mást.

Kis mezőny volt.

Classy Lad (ő bukott „nekem” Desert Brave javára, hagyjuk).

193

Grey Guy, Tempo – feledhetők.

Ashwell Boy… 12/1… kicsit tétováztam. (Második lett. Rajtam csak győzelmek segíthettek.)

Maradt Direct Route.

Ez az én utam. Közvetlen Megközelítés.

Őrült voltam. Duplára tettem.

P. Carberry vitte.

Az értékelés: „Türelmesen lovagolva feljött, de az ötödikben botlott, a cél előtti negyediknél második hely, a másodiknál (a cél előtt) fej-fej mellett Champleve-vel, innen elhúzott. Négy hosszal nyert.

Te jó ég.

Fejszámolást végezni sem mertem. Valami van, éreznem kellett. Gyerünk!

Aintree-i triplázás! Részemről!

S jött azonnal a leicesteri 3.20-as.

Egy F osztályú eladóverseny. Még mínuszban lehetek épp.

Lássuk „a piacot”:

Kathies Pet (elég volt tegnap a Kati) 2/1, nem nyert.

Scotland Bay, 4/1, 11/4-ről csúszott le.

Junior Nuffin, 7/1, hagyjuk őt is.

Spring Beacon, 8/1… érdekes. De…

CAPE HOPE…!!!

Cape Hope, 10/1. Viszi Tony Clark.

Nem volt mese.

Kim Tinkler a Penniless-szel itt nem fog meglepetést csinálni (12/1), s volt még 6 ló 20/1 és 33/1 közt, de mindegy.

Reménység Foka, Cape Hope, Tony Clarkkal!

Négyszáz méterrel a cél előtt átvette a vezetést, a végén még ki is engedett. A Cape Hope.

Ekkor mondta egyik irodámon a kasszás, számításaiba mélyedve: „Here We Go Again”. Megint itt van ez. (Én.) (Itt csináltam legutóbb a Without Friends–Beachy Head–The Khoinoa hármazást.)

194

10/1, és egyszeres teli összeggel tettem meg. Messze a magasban vagyok. De nem számolgattam.

„Csak” tudtam. Utána mentegetőztem is: „Kifosztom itt magukat…”

Még valamit. Aintreeben kihagytam Tony McCoy triplázását, a Cyfor Maltát. Pedig itt a közeli kisboltban ez a köszöntésünk: „Máltai üdvözlet… Máltai…”

Mindegy. Leicesterben Pat Edderyvel (üldöztem őt, na végre) kifogtam teli rendes összeggel Indimaajt, 2/1, és azt mondtam, ez akkor megvolt egy nap.

Mentem haza a Park Lane-en, megsimogattam kis templomom oszlopát, volt borom, de vettem még egyet, húztam az időt… 1/2 8-kor aludtam. Előtte hosszan bámultam a mélybe az ablakból, tarkálltak a virágágyak…

(4. nap)

Éjszaka felébredtem, hol vagyok?

Fél háromra járt.

Finlandia, fogkrém. Még egy negyed korty Finlandia.

Kiköptem.

Mi is volt tegnap?

Te jó ég…

Most nem kellett volna kétszer mondania senkinek: nézd meg, „úgy” mi történt.

Hinni nem akartam. Egyrészt az alapösszeg. Másfelől a tegnapi nyeremény. És a még egyszeres. És még a félszerese.

Korán keltem, hoztam a Life-ot, aztán végigdőltem az ágyon. Nem lehet kihagyni az utolsó két napot. Talán az utolsót. De ma, pénteken még – dolgozni kell.

Ez a következőképpen „sikerült”.

A Life, persze, már a Grand Nationallel volt tele – tudjuk: megpakolva súllyal Suny Bay… nyer-e egy év kihagyás után újra Rough Quest… hát Earth Summit nem vehető valahova nagyon előre? Elég erős lesz-e Samlee… Him Of Praise? Challenger Du Luc? Mark Winstanley, a Life szakírója, nagy-vagány-tippelő, egyenesen St. Mellion-195Fairwayt mondta győztesnek. (Említettem, ezzel a négylábúval már lett volna találkozásom.)

Péntek az én számomra:

…ó, istenem!

Ezen a napon halt meg One Man!

De nézzük; ott álltam pluszban, rendes pluszban (Cape Hope jóvoltából főleg, a végén).

Csak ücsörögtem a belváros szélén, egy múzeum előtt, húztam az időt. S a bort, kicsit.

De akkor…

…hirtelen One Manre gondoltam. Strong Promise volt a nagy ellenfele (megint egyszer), talán Or Royal.

5 ló volt nevezve. A két maradék: Merry Gale (nem a régi erő!) és Opera Hat. Akit ír futamokból ismertem, egyszer… de ezt is meséltem már, pár pennyt nyertem rajta, hiperfavorit volt, beváltotta. Most 20/1-nek árulták.

Aintree-nek csak a második versenye volt a One Manéké. 2.00-kor a hely a Martell Mersey Novices’ Hurdle Class A Grade 2-vel kezdett.

És itt indult Promalee.

Nyergében Charlie Swan.

Áttanulmányoztam minden Promalee-cikket, utalást. Nem szabad kétszer botlania. Nem szabad túl hamar az élre vinni őt (idétlenkedik, „idle”, elszórakozza, én nem tudom). Ám az esőzések kitartóan sújtották („súlytották”) Aintree-t, és Promalee kifejezetten „dágvány-ló”.

Charlie Swannek is nyilván megvannak az elképzelései. Itt tartottunk.

De eléggé bénult voltam. Ingadoztam: ne „passzoljak-e” most már. Érjem be azzal, amim lett.

Beballagtam a belváros szívébe (az egyikbe).

Bekukkantottam törzsirodáim egyikébe.

Láttam, „Early Bird” futam a Promalee-é, ez azt jelenti: reggel 10 óra 15-től a verseny kezdete előtti negyedóráig lehet az előzetesen megadott (persze, csúszható) „árakra” fogadni. Mert negyedórával a verseny előtt jön a „first show”, az első piac, és onnét az az alakulás az érvényes.

196

Promalee 4/1-ről 3/1-re csúszott már „fel”. Értsd: nem négyszeres, csak háromszoros pénzt ígért.

Megtettem rá egy dupla teljeset.

Aztán, mint akit dróton húznak, átmentem egy másik irodára, ott ugyanezt.

Végül elkaptam a „Here We Go Again!” helyen 7/2-ért Promalee-t, ez egy másik irodalánc.

Hatszoros teljesem volt rajta.

Nekivágtam a városnak.

Most mi legyen?

Volt másfél órám. Még 50 percem. Még 35.

Annyi bizonyos volt, a versenyt nem fogom megtekinteni. De közben? Simogassam, ne simogassam meg a kápolna oszlopát? Üljek le kedvenc padomra, ama bizonyos házaspáréra (az emléktáblájuk!)? Vagy mi legyen?

Szédelegve jártam. Elérkezett 2.00, vagy már kicsit több is volt. 2.10… 2.17… Végül 2.22-kor bementem egy semleges kis irodába.

Azonnal láttam.

Ott virított. Ezúttal nem volt „Lord Jim”, aki megverje… mint kiderült, csak egyet botlott, igaz, az utolsó akadályon. De akkorra már olyan előnye volt Samuel (!) Wilderspin előtt (akit Tony McCoy a legvégén nyakhosszal lehagyott, Rainwatch volt lova neve, vicc, épp ez az „Esőló”), akkora, hogy ha szórakozni kezdett is (Promalee), ha fáradni látszott is, 6 hosszal győzött.

Nem éreztem semmit, de „azt” nagyon vadul.

Tudtam, itt abbahagyom. Irány vasárnap haza.

Nem is volt rossz ez a döntés. De még One Man haláláról be kell számolnom.

Annál is inkább, mert másfél nap, és – mint mondtam – Szpéró halálának 10. évfordulója jön.

Június 5/6. éjszaka. Egy óra és fél három közt volt ez. Hogy a kezemben utolsót rándult.

Fogok-e viszketni akkor éjjel? Ahogy ő a halála előtt. Vagy mit, „ahogy”, hol van az enyém attól? Majd beveszek egy egészen enyhe valamit. Aludni akarok.

197

Opera Hat lement 10/1-re, Strong Promise és One Man 2/1 volt, társfavoritok.

Or Royal 5/2, de még a 20/1-es Merry Gale-en is volt némi pénz. (Opera Hatre senki nem fogadott látványosabban, látom az újságból itt.)

A verseny végére érkeztem meg, irodába.

Opera Hat nyert!

A rosseb egye meg, miért nem fogadtam?! Ez volt az első gondolatom. Hányszor játszottam már One Man ellen, eleve. És ez lett volna egy hatalmas húzás megint. Nem mintha nem lettem volna „tele” már 6/1, 8/1, 10/1-es győzelmekkel, na ja, tele azért nem, de… Csak az efféléből semmi se elég. És csak úgy lehet csinálni, ha érzed, ha evidencia súgás. Ki a fene gondolt volna a 2.10-es sedgefieldiben Gautby Henpecked (sic!!!!!!) győzelmére, 10/1? Micsoda név, máris.

Akik Opera Hatet ünnepelték, ők sem tudták, öt perc múlva lehervad arcukról a vígság. Akkorra már One Man holtan hevert a kilencedik akadály mellett. Tisztán vezetett, mire odáig ért… Excentrikusan ugrott megint? Kicsit átlósan, ahogy ő ezt meg-megengedte magának… vagy leragadt a sárban a hátsó lába? Nem tudni.

Ő nem jött vissza a sírból.

És Brian Harding, aki Tony Dobbin sérülése miatt vitte, egy életen át viselheti ennek a halálnak a terhét, holott jószerivel semmit sem nagyon tehet róla, és mégis.

Nem idézem a másnapi emlékező cikkeket. Csak Brough Scottot, aki zsokéból lett tévékommentátor és remek szakíró: „One Man értett hozzá, hogy megfacsarja szívünket, sokszor valami édes fájdalommal. Most összetörte.”

Sírva írom ezt.

Donwoody, aki „átvette” Dobbintól, s akitől Dobbin javára ismét elvették, nem mulasztotta el megjegyezni (ki nem hagyhatta, hát…): Brian Harding keservesen érezheti magát most.

Ezt Richard urunk nélkül is tudtuk volna.

De hagyjuk.

198

Megvagyok jól, jobban is, a lehető legjobban az Opera Hat elmaradt (számomra elmaradt) nyereménye nélkül. Legalább egy dologban tiszta lehet a lelkem.

Mert valami 430 000 font körül „keresett” össze tulajdonosának, egy játékgyárosnak díjakat One Man, nem írom ide eredménylistáját. A pénzről is szólna, hagyom.

Egy bizonyos: a Moratalla márkízö jobban járt el, helyesebben. Mikor a The Fellowt visszavonta. A játékgyáron kései bánattal mondhatta csak: „Boldogok voltunk a sikereivel… de igazából annak örültünk, hogy élve vihetjük haza.” Ez, a National Hunt, egy ilyen sport. Most nekem is nagyon fáj, nem megy, abbahagyom. Isten tartson békés mezőkön, drága fehér One Man barátom!

(5. nap)

Persze, írom most, hogy One Man halála – és főleg, hogy Promalee-n ekkorát arattam, vagy Promalee-vel, nem is tudom, meg hogy én ezt 1997 decembere óta „kidolgoztam”, meg hogy az akkori vesztés, az a kudarc így hozott vissza most nem csak a sírból, de a februári vesztésemből is kevés híján –, One Man halála után nem játszottam tovább aznap, elbóklásztam az időt, bódultra cigarettáztam magam, ittam bort, bevettem az 1/2 Eunoctint, éjszaka nem ébredtem fel, ellenben már másnap 7-kor mentem megvenni a „One Man” és „Promalee” Life-számot, néztem a Grand National esélyeit, szívemmel nem tudtam már beszállni. (A fentebb említett három oknál fogva.)

Néztem azt is, mit hagytam ki még tegnap (pénteken): Tony McCoyjal a 10/11-es Unsinkable Boxert, Sedgefieldben talán a 9/4-es Quangót, bár ki tudja.

Nem bánkódtam. Néztem One Man képét, nem mondom meg, mit csináltam. Leszegett fejjel, tarkómon összefont kézzel. Aztán minden ilyen bánatot el kell tenni a megfelelő öröklétbe, és ez volt velem is, elkezdtem „azért mégis csak” töprengeni a Grand National lehetőségein. Írom most.

199

De úgy igazából már az irodán („Here We Go…”) kezdtem azt gondolni, hogy fogalmam sincs. Nem nekem való ügy, ha az van, hogy…

Ami lett. Hogy az első 4 megvolt nekem, helyezésre, csak dönteni nem tudtam, ki nyer. És én, tudjuk, mostanság csak és kizárólag egyetlen lovat tudok, bírok, vagyok hajlandó játszani. Egy futamban csak egyet. 99%-ban csak győzelemre.

St. Mellion Fairway volt „az én lovam”.

De hogy nyerjen?!

Samlee-ben is bíztam. Megmentőm volt már, sokszor lettem hűtlen hozzá. Azt írták róla: bírni fogja a távot, sőt – csak klasszisa van-e elegendő a győzelemhez?

Suny Bay… tudjuk. Bár hát ő is, Rough Quest is a nagy esélyek közé tartozott. Ez utóbbi nem sok joggal már.

Earth Summitot feltétlenül számításba kellett venni. Nem cipelt nagy súlyt, egy dolog volt vele: hogy a Nigel Twiston-Davies „portáján” idomított ló stabil zsokéja, Tom Jenks megsérült. Őrült balszerencse. Így (említettem már) a Skót és a Walesi Grand National megnyerése után (!) nem nagyon számítottam triplázásra. Carl Llewellynnek, az új zsokénak volt már Grand National győzelme.

Mint a mellékelt ábra mutatja, fogadhattam volna mind a négy lovamra. Earth Summit az utolsó pár száz méteren tetszése szerint húzott el szegény, kiváló, megint csak második Suny Baytől és Graham Bradleytől, aki (bármilyen remek lovas) eddigi 12 indulásából most másodszor ért célba, s akkor is ennyi pakk volt a lován. Samlee a végén lehajrázta a fogadóknak szintén pénzt hozó St. Mellion Fairwayt. A 37 indulóból 6 ment végig csupán! De a kis táblázat ezt jól mutatja. Meg a térkép.

Az ur azt jelenti: ledobta lovasát; a pu, hogy leálltak vele; a fell, hogy esett (a ló); a ref, hogy nem volt hajlandó ugrani. A neves akadályok: The Chair… Water Jump, Becher’s Book (mindnek története van, de én itt nem vállalkoztam másra, csak saját dolgom elmesélésére, ez történt velem idáig, két évet mellőztem, senki rám ne 200unjon, talán itt-ott megírom 1995-öt és 1996-ot is; ezen az utolsó szombati napon sem fogadtam, kihagytam régi lovaimat, úgy mint Calling Wild, Celestial Welcome… de mivel ez a név azt jelenti, Égi Istenhozott, hát ideje lesz áttérnem a jelen időkre). Írom ezt most, így.


Köszönettel Pilinszky Jánosnak az elkölcsönzött verseiért

Így volt, nem így, nem kérdés. Az a csöndes,
egyforma-élet, amivé csöndesedtem,
saját magával, saját maga nélkül
folytatódik, abbamarad,
abbamarad, vagy ezzel folytatódik.
Evidenciák, Katasztrófák, Vér és
virághab, Kis trilógia – a madarak,
a játék, az utolsó posta története, Budapest –,
Pályáim emlékezete, Medvék és más verebek,
és végül ez a lótörténet, „a lovasok,
a lovasok!” A versenynaptárból ki-
kereshető, vagy egyenes labirintusában
lehet bolyongani. Már nem fér bele szép
név, már nincs esemény, mely fontos lehetne,
mindent kiiktattunk azzal, hogy megvolt,
emléke nem dajkálható, nem is kívánja.
Napra nap, egyformán, ezt kívánom,
némaság, néha egy szó, Totyi átröppen
a székem karfájára, és valamennyien élnek.
Kimegyek Éliáshoz a Tabánba,
de El Yasaf sírjánál majd sosem álldogálok.
És mégis ott van ez, nincs is, és ott van.
201
1998 nyara, Epsom közele
(És egyebek)
(s „VÉGE”)

Vagy hát, munkanélküli, ráér, e sorok szerzője le fogja rajzolni (valahogy, inkább) az aintree-i pályát, meg hogy mi történt (pu, fell, ref, ur).

Ahogy másolom a Grand National (1998) végeredményét:

1. Earth Summit (C. Llewellyn) 7/1 Fav

2. Suny Bay (G. Bradley) 11/1

3. Samlee (R. Dunwoody) 8/1

4. St. Mellion Fairway (A. Thornton) 20/1

5. Gimme Five (K. Whelan) 25/1

6. Killeshin (S. Curran) 25/1,

látom, illetve nézem még egyszer a The Mail on Sunday lapalján, mik lettek a szombati eredmények (vasárnap nem volt Life), és valami gyanús kezd lenni: játszottam én mégis a Grand National „után”.

Így: Dovettót megtettem egy teljes egységgel (Hereford), vesztettem. Hamiltonban (miután már kihagytam az 5/1-es Glen Ogilt, még a Grand N. előtt), játszottam Celestial Welcome ellenében (én barom) a Holy Smoke-ot (miért, ó, miért?!), a Szent Füst jobb lenne az Égi Üdvözlésnél? Szóval, miután ez megvolt, nem tűrhettem. És hirtelen, nagy bizonyossággal megraktam a 4.35-ös aintree-i amatőrversenyben Calling Wildot, vitte kedvencem, a rég esedékes Mr. J. Tizzard (Lizzi!), 5/2 nyert, és további pluszban volt a dolgom. Hát ez a valóság; ily hamar felejtődne!

Jól meghajtottam magam ma reggel (mind, ezzel), és Totyi végig ide járt a fotelom támlájára; nem is foglalkoztam vele kellően.

De…

…ha egyszer…

202 203

(Újra itt van!)

Ha egyszer ilyenek történtek: tegnapról mára.

Történt valami.

Reggel mondtam a feleségemnek.

Ő egészen máson volt meghatva: ti. hogy tegnap d. u. megettem az előző napi maradék tarhonyát (amit ő csinált) („ne legyen már mindig, hogy a rizstől az van, hogy már megint a rizs van”), ilyesmi. Persze, elköpködősen ettem meg, mint a londoni sült krumplit, de az a jól megsült íze lemegy, és enni íny kérdése (főleg). Ld. majmokkal láttam végre emberi kísérletet: 1/3-át eszi egy csapatnyi ilyen majom annak, amit a többi, és hosszabb máris az élete.

Nálam ez elkövetkezett. Az élethossza – igyekezés. Újra.

Mert Daily Telegraph-ot leltem egyszer egy londoni szemétedényben. Benne Oscar Wilde évfordulóját (a kultúra rovatot, a sport el volt víve, a politika el volt víve, a gazdaság és az utazás el volt víve, a hirdetések és a közlemények és a kultúra ott volt hagyva). Most én is hagyom Oscart (volt Schindler stb. révén elég belőle, volt dr. Edgar is, és a lóneveket is hagyom; majd másutt megírom, ami 24 567 lónév még van a horizontomon). De az aintree-i eredmények stb. is Daily (The) Telegraph-ban voltak, és tegnap a V. téren megpillantottam, kapható e lap, olcsóbban, mi több (mi kevesebb), mint az unalmas küllemű, bár csúcs és remek lórovatú The Guardian.

Meg hogy Aintree után is vettem Telegraph-ot, Londonban.


Ezért mondtam el a feleségemnek (ezt és) azt, hogy döntődött bennem: bor és cigaretta óne, ezek a dolgok lenullázódnak megint. Remek, hogy ő a tarhonyán külön is meghatódva miket főzött nekem, három napra, míg egyedül leszek itthon a madárkákkal (és a háztatarozással), nekem ezek sokkal csodásabb idők, mint a sivár környezetű londoniak. A Totyi miatt is. Csak a lovak hiányoznak. Most nem az akkor, hogy One Man halála (vagy akár az élete), hanem a szisztéma. Az akció. A mi legyen.

204

De majd ezzel végzem ezt. (Szép kifejezés.)

Van karfiol, majonézes mártással és prézlivel.

Petr. krumpli, mellé uborkasaláta.

Lecsó, virslit főzhetek bele.

Végül spárgát ehetem, hoztam.

Feleségem hiperül főz.

S az ital, a cigaretta stb. ellen döntöttem; az ő főztje és a (The) Daily Telegraph mellett.

A Times (The) a saját árához képest 9-szeresére ment fel. A (The) Telegraph a hatszorosára.

A magyar újságok a kilencvenszeresükre.

Mivel egy magyar újság úgyis járni fog (Digitális Irodalmi Akadémia), és nem fogok cigizni és borozni (hadd fogyjak el újra, minél kisebb arányban legyen, ami velem van), a májnak a szeszhiány ismét meg fogja hozni azt a működését, mely 87 kilóról 57 és félre levitt 1993-ban, mint egy… nem akarom mondani, kit-kit.

Igaz, most csak 68-ról kell, tehát nem akkora a teljesítmény, de azonos lesz az élvezet.

És így most, hogy az epsomi Derby napja közeledik, valamint Szpéró halálának 10. évfordulója, lementem, hogy először vásároljak The Daily Telegraph-ot.

Még egy pohár bort megittam: érezni, hogy nem kell. Nem is kellett, éreztem is.

Totyi a fotelomon áll, ordibál.

Az epsomi Derby miatt szerettem volna kimenni Londonba, lehetett volna, de háztartozás. Lehúzott redőnyök, a madárkák hülyén vehetik, kellek itt ehhez.

Máshová se utazhattam így, mert akkor az már mindegy. Mármost a (The) Telegraph-ot nem az igen laposnak ígérkező (majd meglátjuk!) epsomi Derby miatt veszem.

Hanem mert kell valami esemény az életbe. Megírtam az elmúlt 3 évben 10 kisebb-nagyobb könyvet stb., ezt már soroltam. Valamit én is megérdemlek, mint a reklám mondja.

Ahogy mentem, egyre több ismerős figurát láttam. Jó isten, könyvhét! Pont a V. téren. Én (meséltem: nagyon 205boldogan, jól a szívemben) ki-írótársaztam magam, hétfőn én is „dedikálok” Zuglóban, szóval, ma nem kértem irodalmi létezőkből. Bonyolult úton jutottam el a bódéhoz, lecsaptam, megvolt az első „The”. Az eladó – régi ismerős – mondja: „Művész úr, rég nem tetszett járni mifelénk”. Hosszú lett volna elmondani mindent. Mondtam: „De ezentúl annál többet.” Az jó lesz, ez lett. Hazajöttem. Totyi itt van, Totyi miatt egyre többet leszek itthon. A lófogadást csak azért kellene megoldani mégis, mert…

…mert én fordítva vagyok az üggyel, mint Nick Mordín, aki a keservesen megkeresett pénzét nem szívesen adta „kölcsön” a bukmékereknek.

Én a keservesen összeszedett pénzünket nem szívesen adom (adnám) a botrányosan dráguló életre, mások „gazdasági javára”.

Szakmámban majdnem nominálértéken ugyanaz a honorárium – ismét tisztelet a kivételes kiadóknak –, mint amennyi kilenc éve volt. Unalomig ismétlem.

Ennyit a materiális részről. Ami, sajnos, nem a lóügyeké. Álomszerű aprópénzekkel nagyokat álmodunk, ennyi a valóság.

Sógorommal, ígértem ezt a kis adatot, Bécsben 8/1-gyel megcsináltuk Birchwood Sunt, a pénzből megvacsoráztunk, még maradt is.

A valós valóság viszont…

…itt élsz. Átmégy hagymáért, madaraitoknak krumpliért, veszel géppapírt. Olvasgatod a Telegraph-ot, ott a szombati Derby-mezőny, nem irigyled, akinek fogadnia kell/lehet rá.

Feleséged fantasztikus kajákat hagyott!

Ha megjön Szuszival, folytatódik a Kártyabajnokság. Ullstein/Icsinek drukkolsz, de nagyon. Este van, Totyi még idejön a válladra.

A kis csatornás film alaposan ellaposodott, ahogy a hajózók a tengerhez közeledtek. Mind több lett a pincerészlet (italok, nyelvi utalások – „ac” végződés: a latin aqua emlékét őrzi, na és).

206

Könyvvel ne járj így.

Szpéró halálának 10. évfordulójáról sem fogok „megemlékezni” itt. Hozok madárholmit (fürdőhomok, fürtös a Rudinak, köles, vegyes eleség, szépia).

Gyúrni fogom napra-napom, leragadok a Totyinál tényleg, és annyi marad, hogy író vagyok, aki legalább megpróbálta megcsinálni a lótörténetet; annak minden lehetetlenjével.

Helyeden vagy. Személyeid össze-vissza keverednek. Ahogy élsz, úgy. Nem történt semmi. Körülnézek, vagy lehunyom a szemem, és Szpéró még él. Nem, sosem hal meg. Az utótörténet el sem kezdődik.


Az utótörténet máris elkezdődik, a (The) Daily Telegraph-fal. Megyek a következő példányért, ma már az nincs. Guardian van. Előbb átbaktatok a Hold csarnokba, megvásárolok, lespórolom a várást a másolóra (túl korán érkeznék), majd megrajzolom a pályákat, aztán mégis visszamegyek a V. térre. Legyen Guardian.

A Daily Telegraph-ban egyébként üzenet érkezett! Szó szerint. Egy madaras cikk. Arról, hogy Kelet-Európa (na ja) kész madárrezervátum Nyugat-Európához képest… és valami olyat mutat ki a dolgozat, hogy mennyivel több „erre mifelénk” (Magyarországon még nem is annyira, de Lengyelországban és följebb, keletebbre, ám az egész vonalon, délig) az olyan terep, ahol, ha jól látom, 150-nél több madárfajta él együtt én-nem-tudom-mennyi négyzetkilométeren stb. Ez is szép (meg hogy Totyi itt harsog már a fotelom háttámláján), de az üzenés: egy mezei veréb képe van a térkép mellett!!

Rajta kívül csak egyetlen madár még. Egy mezei veréb tehát a Daily Telegraph-ban, de rögvest!

Epsom is közeleg (erről mindjárt), de egyelőre ezek a csodálatos dolgok nekem: egy futamban itt ment még Monendre tegnap! Ment Two Socks (nyert) és Pay Hommage ugyanabban a futamban. Monendre már 11 éves, de Pay Hommage is megvan 10!

207

És még sokan mások. Montone! (Egy Tóni-ló.) Featherstone Lane és Napoleon Star egymás ellen. Emlékszünk rájuk?

És van egy jó cikk a Derbyről. Mesebeszéd az, hogy egy időben „hanyatlott” csillaga, tavalytól viszont megújult volna a Derby. Azt írja a cikk: számítani az számít, hogy 1995-ben a Derbyt Epsomban egy nagy ló nyerte, Lammtarra, aki mintha erre teremtődött volna: hogy a célegyenesben már „a saját világát fussa”, azon repüljön át. Benny the Deep jó lovacska volt, győzelme megindító, de a Derby a Lammtarrákért van stb. Szpéróékért, Alíz, Totyi, Samu etc. vagyok én.

Totyi a kis Hertie-cimborájához, Rudi a Csutorához a lehető legközelébbre húzódva alszik.

Pilinszky János: :Tandori Dezső
Egyenes labirintus
(Kollázs)
Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
céloszlop, túlsó kanyar, célfotó,
Promalee, rohanás irodából irodába,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hanyatt a fűben, a Sporting Life-fal
a fejed alatt, elalszol, esély fut,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
ahogy Without Friends, Primitive Heart
bezúdul, sötéten besuhan, halottan
dől el az akadály előtt a sárban,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészekébe? – nem tudom,
208
és mégis, hogyha valamit tudok,
Cape Hope, Desert Brave vagy Opera Hat,
hát ezt tudom, e sötét folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
valaki többé nem jön ki a ködből,
mindörökké Totyi mellett maradsz,
mind tömöttebb és mind tömöttebb
a közelgő idő, hogy a célegyenesben
minden elvész és minden megkerül,
és egyre szabadabb a tény, hogy – – –
Luso áttör a résen! – – – repülünk.

Pilinszky János versének felhasználása One Man és Mentmore Towers emlékére.

Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdre roskadását.
209

És végül, még egyszer, „én”:

OLYAN A JÓ VESZTÉS,
MINT AZ ARANYMETSZÉS.
1998. június 5/6. éjszaka

Valami szakszerűbbel zárjuk: az 1998-as Oakst nem nyerte meg (Kieren Fallonnal) a favorit (9/4) Midnight Line (a Sky egyszerűen – baromi hiba! – csak „Midnight”-nak hozta); láttam őt 1997. szeptember 11-én győzni 1/2 hosszal, hajrával Flawless előtt; s ugyanaznap láttam azt az Almushtarramot nyerni 25/1-ről (!!), akit a sógorommal kicsit Bécsben időzve az idén irodán elkaptam, már nem ekkora meglepetésként, sőt… hátulról jött, ismét Ray Cochrane vitte.

És most jön Szpéró 10. haláléjfordulója. Nem nyert Éjféli Sor.


Tájékozódásul néhány adat az 1996-os versenyekről

Principal Race Dates 1996
January    
6 Anthony Midmay, Peter Cazelet, Memorial  
  Handicap Steeple Chase (Sandown)
  Tolworth Novices’ Hurdle (Sandown)
  Newton Steeple Chase (Haydock)
13 Dipper Novices’ Steeple Chase (Newcastle)
  Lightning Novices’ Steeple Chase (Ascot)
  Victor Chandler Chase (Handicap) (Ascot)
  Ladbroke Hurdle (Leopardstown)
20 Peter Marsh Steeple Chase (Handicap) (Haydock)
  Champion Hurdle Trial (Haydock)
  Premier Long Distance Hurdle (Haydock)
  Lanzarote Handicap Hurdle (Kempton)
21 Champion Hurdle (Leopardstown)
25 Thyestes Chase (Gowran Park)
26 Rossington Main Novices’ Hurdle (Doncaster)
27 Finesse Hurdle (Cheltenham)
  Cleeve Hurdle (Cheltenham)
  Great Yorkshire Chase (Handicap) (Doncaster)
  River Don Novices’ Hurdle (Doncaster)
210

Tovább, Epsom 1998: a Coronation Cup Silver Patriarché lett (Pat Edderyvel). Mark Pitman tréner és Gee Armytage, egykori zsoké szintén, a Sky-ban nyilatkozott, nagyon színvonalasan. Hihetetlen, nem hihető győzelem volt a Silver Patriarché! Mert nem volt iram stb., Pat Eddery az utolsó 1 és 1/2 furlongon tört előre. Swaint verték meg (az Evens, 1/1 favoritot, vitte Dettori, hűha, kétszer sem nyert ma). Emlékszünk Silver Patriarchra? Megmentőmre? És Swainre, akit Posidonas legyőzött? És hogy Mick Kinane vitte az Oaks (a kancáknál Derby-értékű verseny, klasszikus) győztesét, s… (nem hallottam jól)-t, akinek semmi esélyt nem adtak (12/1), mert alig két hete pocsékul futott Írországban (ír ló!), s ki volt a Luso lovasa? Mick Kinane… fájó, hogy 1993-ban Commander in Chiefé is… minden idők egyik legnagyobb zsokéja! (Bár van egy pár, akad.) És a tréner, az Oaks-győztes lóé: Aidan O’Brien, akit már emlegettünk, s aki King of Kingsszel (és Mick Kinane-nel a nyeregben) a 2000 Guineast is nyerte Angliában az idén.


Hihetetlen, de talán ma, most épp (az epsomi Derby napján, a közműszámlás napján stb.), most láttam életemben először (gyerekkora idejét nem számítva, gondolom) inni Totyit, most láttam őt először inni; ezért szoktam őt betessékelni a kalitkába; hogy igyon. S akkor.


Nem ígérhetek semmit

és

nekem magamnak is kínos.

Ez a két feljegyzés van ma reggelről. (Délután futják az 1998-as epsomi Derbyt. Ugye, milyen dolog volt Silver Patriarch stb.?) Totyi a háttámlán. Ha úgy muszáj, Totyitól mégis négy-öt nap szabadságot kell majd kérnem.

Elröppent.

Erről beszélgettünk ma délelőtt: ha régi mindenféléimről egyáltalán „egy szót szólni is merek” (a „Még így sem”-től a „Vér és virághab”-ig), nem korholólag, sőt, ak211kor viszont (és meg is kell, hogy engedjem magamnak ezt az „elit” tartást, konzekvenciát – egy konzervatív! –, hogy ezt mondjam), mondanom kell; pillanatnyilag ez a két ló-könyv annyiban „történeti”, hogy semmit nem látok a jövőből/ben, semmit, ami belőlem még valami „könyv-új” jöhetne, pillanatnyilag minden végképp megtörtént. Ami dolgom volt, megvan. (Egy konzervatív.)

Éjszaka felébredtem: mi is van? Szép lassan rájöttem: 1/2 3, Szpéró halál ideje után vagyunk kicsivel. Jó volt tudni, nincs ital, nincs cigaretta (ez nehezíti az elfogyást!), elfogyás van, és mert az Oaks eredménye olyan lapban lesz, ami csak holnaptól kapható, ma már lespóroltam magamról a Guardiant (Telegraph-ot) is. Még valami, akivel beszéltünk, azt mondtam neki: Nem a legtragikusabb, hogy pl. „baszogatnak” (téged). Sokkal rosszabb állapot, hogy egy bélyeget felragasztani, egy telefon, egy akármi elintézendő (kivéve a madárkák javára) gyötrelem nekem, ne legyen semmi…! de ha aztán semmi sincs, fél órát se bírok ki jól (kibírom).

212
Az örök üdvösségről
(Azért, persze, a Derby is izgat…)

Az örök üdvösséget – nem unnám? Nemes Nagy Ágnes ez is. Az örök üdvösség volt, ami e két könyvvel még volt, ami itt véget ér? Nem úgy érződött. S most mégis… Hogy sötétebbik árnyam ezen itt mind rajta ne maradjon („a közműszámlás”, a szegény), tehát („akkor”):

Hogyan lesz tovább?

Ez a két könyv itt van még, velem.

Mit fogok csinálni? Változik valami? Valóban az utolsó szavak voltak ezek? Hű maradok (jól ismertem fel) ahhoz (azt), hogy legföljebb ismételgethetem magam (jó, hát kívánja azt bárki, még meg is teszem tehát… pihenek kicsit, van mi után… és folytatódjék?)…

Elképzelhető-e olyan tíz év (élet; él-e, persze, Totyi addig? most itt aludt a kezemen, mint Szpéró egykor… ma van Szpéró 10. halálévfordulója, az epsomi Derby, eredményével adós maradok, nézze meg, aki ahol akarja, van rá mód, nem kellek hozzá), elképzelhető-e, hogy…

Elsősorban hol vannak még azok a munkák? (Ha csak bérmunkát vállalok.) Ellenállok, ha vers „jön”, elképzelhető, ismétlem, hogy nem lesz késztetésem, nem fogok „kis színes cikkeket”, hanem ilyen megvetőlegesen beszélek (róla? a dolog magam-féle változatáról?)… És ha végképp nem bírom, de hát ha már hétfőtől is sokkal többet kell(ene, kell majd) bírnom, mint egyetlen rámcsöngetés… akkor elmegyek pár napra Londonomhoz, a lovakhoz? Elintézem Totyival, „elvégzem magamban”? Talán ezért rúgtam az ajtóba, ezért volt „a szegény közművessel” AZ EGÉSZ.

213
Mit tudom én, mi
(Igyekszem mindig, ahogy erőmből.)

Várom a Derby Sky-közvetítését.

Totyit újra kiengedtem. Itt van a fotel háttámláján, kiabál a Chandler-filmre. (The Big Sleep. Ennek a regénynek a forgatásáról van az a hülye legenda, hogy maga Chandler se tudta megmondani, az egyik esemény miért esett. Az irodalmi és egyéb legendák mind ilyesmik.)

Ódon pofák és nők, ódon zene, ódon szürkeség, ódon Bogart. Szervesen összejön ez a film épp most „Bogart”-tal. A lóval, ugye.

De mással is.

„Ha rugdossa az ajtót, egyszer még…” Kabalából nem mondom ki a szót, mit csinálnak vele (a Bogarttal), hogyan jár. Rosszul jár, végképp.

A film után: „Az én Petőfim!” Nem tudom, miért felkiáltójellel. A tegnapi postával volt begyömöszölve a ládába egy csupa-petőfis-folyóirat, benne „az én Petőfim” is, pár bekezdés.

Ilyen cikkeket lehetne írni. Talán fogok azért. Meg másmilyeneket. Irodalomról írni, festőkről: azért az tisztességes lehet.

Nem kell filmekről. Rockzenéről. Nem kell a hümörizélésben részt venni tovább. Nem kell könyvet erőltetni, ha tíz könyvre valóm összegyűjthető. Most épp a rádiójátékok címeit (plusz egy elígért megírandó) firkantottam fel. Lesz itt még. Vannak a Nat Roidok is, három, kiadatlan. Hasműtét Norfolkban, Ezt talán hagyjuk. (1987) A csodálatos taposófű? Nem. Kapaszkodj a kócmackódba. Ez az. Na, ugye. Az 1998-as epsomi Derbyt (ám legyen) nyerte, méghozzá úgy, hogy igyekeztem mindig eleget tenni, ebből lett, hogy akkor ELÉG.

214

Nem győzöm várni, kivárni, mikor jön a közvetítés, mi lett? Magyar idő szerint (hülye kifejezés) 16 óra 45-kor kellett indulniok. Nyilván rajtoltak is 16.50 (ott 3.50) előtt. De a Sky-nak megvan a maga programrendje. Ez természetes.

Tehát várok.

Szpéró halála évfordulóján futják az epsomi Derbyt. Talán Totyival nézzük.

Megpróbálom majd idehozni őt.

Ennyi a könyv zárófordulata.

E pillanatban azt is nehezen tudom elképzelni, hogy akár 1 (egyetlen) fontot is tegyek lóra; hogy vonatra, repülőgépre szálljak, hogy el innen.

Délután öt óra van. A napból már csak három órát kell(ene) kibírnom. Ha nem vettem volna tervbe, hogy megnézem a Bullit c. filmet. Na ja.


Pat Eddery és Mick Kinane aligha nyer ma, kinyerték már magukat tegnap. De hogy Cape Verdivel Dettori? (Kancával.) Ne folytassuk a találgatást. Ez történt (még fogalmam sincs, mi):

High Rise, egy 22/1-es autszájder, nyergében a francia championnal, Olivier Peslier-vel, rövid orrhosszal nyert! Eddery lova utolsó, Dettorié (a kanca) kilencedik lett. High Rise megőrizte veretlenségét. A továbbiakról egy későbbi kiadásban. Mindenesetre az élre vették a hírt; s én a „közműbeszedős” kitörésemért nem elnézést kérek, hanem („nem hord álarcot”) közöltem a történteket, az író ennyit tehet, és ez elég lehangoló, mert közlendőm alighanem sokáig lesz még, tehát maradok mindenféle csapatban, elegy.


High Rise: íme: hogy ők a magasba, ők magasokba emelkednek, ám én minden dolgommal annyira lent járok csak.

De ha egy kicsit is velük voltam… ha most is velük lehetek, hát… talán…

215

És így, ha valóban 22/1 volt a High Rise, jelentheti ez, hogy 1998: az 1977-től (Szpéró érkezése hozzánk) a huszonkettedik év.

Ám ugyanígy, hogy a franciaországi labdarúgó-világbajnokságra a válogatottak 22-es keretekkel utaznak.

216
Epilógus
(Csak mit kérjek én a lovacska-énekkel? S kitől?)

1998. június 7-én kora reggel levittem a szemetet, láttam közben, valami kiáll a levelesládánkból. A villanyszámla kiegészítése volt az, vagyis a múlt havi többlet, vagy én nem tudom, a feleségem intézi ezt. Tehát a számlás volt sáros a feledékenységével, neki volt „hőség” stb. Csak ne hidd, mesélem ma délelőtt (hogy az angol újságot természetesen elbliccelem, helyette, harmad-áron, pár pohár bort iszom), csak ne hidd, hogy te vagy olyan nagyon sáros, bármilyen furán viselkedsz is.

Totyi újra itt a háttámlán.

Biztos beleláttál volna valamibe, ha Bécsben vagy, mondja pultos barátom. Ne hidd, mondom, de nem mesélem el High Rise-t, se a 22/1-et. Azért mentem be tulajdonképpen, hogy elmondjam, (remélem) nem nagyon jövök többé. De hát ki tudja. És azért elmenni mindenhova, hogy elmondd, nem mész többé remélhetőleg sehova…

…nem írsz e két könyv után többé semmiféle vallomásokat…

És a többi…?!

Úgyse lesz „úgy”. Olyan keserves volna akár azt is mondani: „majd mindenkinek külön megmondom, hogy ő kivétel…” Eleinte mindenki várná, na ja, „mindenki”, aztán elfelejtenének. Te tudod, hogyan tudsz kijönni az életeddel, vagy kimenni az életedből. Misztikus macsóság, avagy mészárszékfoglaló, ez a ló… de láttál egy kis filmet, ahol a (Goethe, ld., Erlkönig, Erlking, Erlton, Erhaab) gyerek halálos beteg volt, és a papa egy lovacskáról énekelt, a zsokéjáról, és Isten meghallgatta, ó… KÉSZ.

217
Epsom, 1998, Szpéró
(Iszony nap volt, jó, hogy itthon voltam)

A végeredmény nem 22/1, hanem 20/1 lett. Különben a végeredmény ez lett:

1. High-Rise, tehát kötőjellel, 20/1 (Ha valakinek az az őrült ötlete támadt volna, hogy az egész mezőnyt teszi: 15-en voltak, tehát irodai adóval kb. 4 egysége maradt volna… hát nem tudom).

2. City Honours 12/1, valahonnét ismerős, a tavalyi győztes ló zsokéja vitte, és tényleg csak „színusszal” nyert (saját kifejezésem, értsd: ha még egy ugrás van, az ő ívük lett volna fenti, nyerő, elsőbb).

3. Border Arrow (vitte Ray Cochrane, 2/1, hát nagyon hihetetlen, hogy a Border, határ, Wittgenstein és a sagittariusi „nyíl”, Arrow…).

De mivel… megzavartak. Nem tudom. Jobb egyedül, mégis? 11/4 favorit volt Cape Verdi. Nézzük, mi lett végig:

4. Sunshine Street, 150/1 (!, na ja, mindegy).

5. Greek Dance stb. Tehát:

ha valaki úgy gondolkodott „volna” („Álmodunk, Dezsőkém”, mondja Laci a Duna Büféből a pult mellől), hogy vegyük le a bukmékerek által leginkább izélgetett 5 lovat (Cape Verdi, Greek Dance, King of Kings, Saratoga Springs, Mutaman), meg lehetett „volna” csinálni oda-visszára a 10 maradék lovat, az 45-46 egység befizetése, és 102 körül volt a befutó, hát kb. dupla pénz. De megéri-e ennyi fáradozás? Eszünkbe jut-e egyáltalán ilyesmi? Mi volt még Epsomban? Két favorit győzelme az elején, két Pat Eddery zíg a végén, ezzel nem mondtam semmit.

Nem mondtam semmit. Tanácsom végképp nincs; „remény”.

Kiről mit mondjak? Salinger: „A legripőkebbet is visszasírod!” Kb.

218

És most innen.

Nem nyavalygunk!

„Epsom” alatt még nem, de rá két nappal, hogy a fiesta-állapot abba ne maradjon, viszont hogy konkrét feladatok legyenek (nekem), felállították a tatarozó-rudakat az ablakaink előtt is.

Jókor elkaptam a pillanatot – szerencse is kell az élethez! mondom, „Egyszerű Szív” –, engedni kezdtem lefelé a további két redőnyt. (Egyet már rég leengedtem, résre, hadd szokja meg Totyi, aki egyedül röpköd szabadon a kvartettből.)

Nem lett semmi. Rudi jól vette, éli tovább az életét. A félsötétben. Kapnak zenét. Foglalkozom velük. (Akit ez régebben is zavart – jelenlétem –, Csutora, Hertie továbbra is tiltakozik ellenem. Marhák.)

Hertie-nek ma van a szülinapja, egy éve került ide (leszakadt fél szárnnyal).

Ma remek alvás után ébredtem. (9 órától háromnegyed 4-ig). És arra, hogy: nekilátni. (Cikkek stb. Elintézendők.)

Mihelyt kész a tatarozás, nekilátni. Lendületesen. XY-ját neki! Amikor ki kell mennem Angliába (osztrák idegenlégiósként), épp egy nagy newmarketi (Főhadiszállás) fesztivált fogok ki. És így tovább.

Így, most, innen. Ez a „jelszó”.

Tovább-kezdeni, újra-folytatni.

Újrafolytatni és továbbkezdeni.

Leveleket és telefonokat (ha már elér ilyen) várok, és kösz.


És mi az, hogy!

Ma véget ért a „munkanélküli…” Rendeztem valakikkel a 7 hónapos tartozásukat (hogy végre fizetnek), megkaptam egy régi-régi barátom életműkiállításának katalógusát, és kezdeményeztem, írok róla ebbe a művészeti lapba (akikkel rendeztem a… hogy tényleg azért ez… és bennem semmi neheztelés nem bír maradni… közönyös vagyok, szeretem, ha nem zavarnak meg abban, hogy)… 219és boldog vagyok előre is az ő (e régi barátom) örömével, remélem… (hogy öröm lesz).

De még magamat sem akarom megzavarni, magamtól sem tűröm, hogy megzavarja(m) magamat abban, hogy pl. ma nem megyek ki az utcára. Egyedül vagyok itthon, feleségem a kutyussal vidékre ment (neki ez kb. az, ami nekem, ha elutazom, bár én alig akarok most már elutazni, ld. Totyi), nem mentem le kis utamra, nem iszom egy kortyot se (azt a két-három decit is mellőzöm), nem is kívánom. Sokat jelent, hogy a tatarozás miatt le vannak eresztve résre a redőnyök, Totyiék jól bírják, nekem eleve túl nagy a fény mindig ebben a délkeletre néző lakásban. Ld. feleségem mondása arról, hogy madaraink talán egy templomtoronyban (egy-egy templomtoronyban) születtek, s akár ha az ottani zsaluk mögött éreznék magukat (jó vicc). Régi-régi barátom katalógusát (egy nagyon nagy művész élete-könyvét) odatettem az én egyik szerény munkám mellé, fehér-féle mindkettőnek a borítója, az én borítómon az én rajzaim, állítólag „Szép Könyv Díjat” nyert a könyv, nekem senki se szólt, nem gratulált, falevelet se kaptam… de nem hívom fel a kiadót, senkivel sem akarok érintkezni. Rég-nem-volt béke van a szívemben, s ehhez ember nem kell.

220 221
A legfontosabb játék
(folytatás; és abbamarad)

Aki tud olvasni a táblázatból, látja: Pooh/Bagoli/Vendel/Gida megnyerte a XVII. fordulót, 5 pont, de Ullstein/Icsi második lett, 4 pont, és nagy lépést tett a tornagyőzelem felé! Palmerék egy fordulót mentek, Samuék azonnal kiestek.

A XVIII-ban sajnos Ullstein/Icsi nem tudta döntésre vinni a dolgot. Egy fordulót ment. A XVIII. még nem ért véget, de ebben a könyvben már csak itt állunk meg, olvasó. Palmerék pihentek. A XIX-ben Ullsteinék pihennek, és a XX-ban a 16 közt Papsi/Samu/Némóval kerülnek össze. Drukkolok, Palmerék legföljebb 1 fordulót menjenek.

Itt véget is ér a dolog. Egyáltalán nem igaz, hogy örökké írhatnám. Az sem, hogy végképp befejeződött (bevégződött volna „bennem” az, hogy bármi mást…) …ugyan mi fejeződött volna be? Cikkeket írtam azóta, tréfából még egy verset is. Ezeket az írásokat mindenfelé várják; és mint műfordító továbbra is munkanélküli vagyok.

Egy jelmondat: „Ha ma ilyen unalmas a nap, kissé hülyeségnek látszik, ami holnap lesz.” (Ha ma nem kellett, hogy legyen!) Alig járok le az utcára. Ez viszont megmaradt tehát. Nem cigarettázom. Hosszas habozás után visszateszem a polcra a bort a boltban. És azért teszem ezt, mert belülről nem kívánkozik.

Feleségem azt mondja váratlanul: „Egy szó… egy kis akármi… és már ordítok. Nincs bennem semmi tolerancia a világgal.” Megnyugtató, ha a számlásra gondolok; és még pár dologra. Feleségem azt is mondja: egy barátnője ugyanígy van ezzel. – Ascotról annyit tudok csak, hogy meglepetés-ló nyert, Frankie Dettori vitte, aki nagyszerűen szerepelt a fesztiválon. – Állandóan Totyival vagyok, fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni Londont.

222
Kiadó és Szerző köszönete

a Sporting Life-nak (és csodálatos munkatársainak, rovatainak) a felhasznált anyagokért, a Racing Postnak csakígy, főleg a páratlan (bár évelő) Form Book létezéséért; David Ashforth-nak és Mark Cotonnak külön is; mind az újságoknak még, melyekből alkalmilag idéztünk; s nem utolsósorban Alexander Brodynak, aki Szerző figyelmét több becses könyvre felhívta, illetve akinek efféle könyvajándékai Szerzőt Londonban olykor ott várták. (Hogy csak John Hislop munkáját említsük – Brigadier Gerard; innen a családfa-táblázatok).

Köszönet – ne feledjük! – a lovak nevéért azoknak, akiknek ebben érdemei vannak; s milyen különös szervességet, összefüggésrendszert teremtenek meg ezek a nevek! Elegendő csak egy kis drezdai versenyről a német hírtévé közvetítésében azt hallani, ott van Ullmann báró Evening Song nevű lova, és máris Evening Falls jut Szerző eszébe, az az alkony (a hamiltoni), és minden alkony – és bármely dal.

Próbáljuk akkor – tovább „a szeánszot”, ahogy a költő mondja. Talán még ezúttal se arra lesz ez, hogy „akkor hát utoljára”…


Csináltam erőm szerint, ez volt.

És egy kicsit úgy dédelgetve búcsúztatom el ezt a könyvet. És annyira komolyan veszem az érzéseimet, hogy azt mondom: „Érzem, már ezt sem tudnám megírni.” És az utcára alig akarok kimenni. És ezzel nem az van, hogy el is hiszem magamnak. Igazam van vele.

És mégis… majd hirtelen… talán… OTT LESZEK MEGINT.


223

De hát micsoda nevetséges befejezés! Mintha Thoreau-ból és „A Noszty fiú”-ból lenne egymásracsinálva, és még hogy akkor légies vízjel…

Felébredek 1998. június 22-én hajnalban (az USA–Iránt már nem néztem meg, esti meccset sosem nézek, továbbra is fél kilenc táján bújok ágyba, ha feleségem itthon van, még korábban fekszünk – vagy éppen később), még hat a fél altató (fél Andaxin! gyermeki adag), de erre a könyvre gondolok, és hogy nincs „híven befejezve”…

(Tegnap egy cikket írtam át így. Ezt a két kötetet nem lehetne egyetlen hajnalon átírni.)

Totyiékra rácsukom a két ajtószárnyat.

Te jó isten, hogy fogom kibírni a nyolc londoni napot! Totyi nélkül, a szokásaim nélkül (június 6-a, Szpéró halálának 10. évfordulója óta ez a két hét: szinte megcsontosodott szokások már, igen; az ugyanaz és ugyanaz és ugyanaz; cigaretta semmi, szó szerint forgatom, pörgetem a kis palackot, visszateszem a pultra; madár-dögunalom; és jó, vagy hát nem jó, de jobb híján a legjobb; nem, nem is, tényleg jó), mi lesz? OTT LESZEK?! Micsoda ostoba póz!

És mégis a ló fog megmenteni, ha valami.

És azért nincs cigi és pia, mert ez fog megmenteni.

Totyival tényleg órákat ücsörgünk együtt, a kezemben ő, hunyt szemmel néha én (na ja, egy legenda megint szétesik: hajnali hármakkor kelek, hol a 10–12 óra alvás, a 14?), megy a tévé; nem árt-e neki a sugárzás? Totyi olykor vágyakozva, üveghangokon sippogni kezd, tátog, aztán elcsitul. Visszamegy a kis társaihoz, üldögél a Hertie kalitkájából kilógó rúdon.

Teljes csendben áll a világ.

A világ abban az értelemben áll, ahogy – néma csend. Ez nem „két teljes”, ez végtelen teljes.

És ha Totyi nem lesz?

Négy ló neve emelkedik elő a teljes csendből, a nagy fényességből (vagy sötétből):

Primitive Heart – Cape Hope – Without Friends – Beachy Head.

224

Ám ettől még messze vagyunk. Az osztrákok EU-elnökségének átvételi ünnepségein (kulturális rendezmény) mint író képviselni fogom másodmagammal a…

A mit? A kit?

A Hold utcát, Szpéróékat, Mándyt, a hadnagy apámat a balkáni Mackensen-offenzívából (1914), a magyarok hozzáállását II. Józsefhez, a gombfocibajnokságot. Képviselni fogok egy ábrándot, hogy ennek mind így kell lennie. Fel fogok olvasni öt perc erejéig egy költeményt.

A költemény arról szól, hogy „Tradoni felügyelő” megáll egy madársírnál a Vár oldalában. Képviselni fogom az osztrákok ünnepélyén, ahogyan a magyar honvédek bevették az osztrákoktól a Várat, képviselni fogom, ahogy a monarchia széthulltával nekünk is minden reményünk örökre elment egy bizonyos módon.

Nem maradtak, csak a lovak és az angyalok.

A lovakkal odakint még egyszer utoljára ki fogom bírni; és Totyi meg fog várni.

És akkor jön egy hosszú-hosszú nyár, októberig; hogy akkor meg mi lesz, ilyen versenyprogramon ép eszű ember tényleg ne.


Nincs ilyen, és mégis: ezt nehezen fogom elfelejteni „a világnak”, ezt a lassan két hónapomat. Órák és órák féltucatjai, hosszú, világos hajnalok: munka nélkül, haszontalanul eltöltve. Most nem az, hogy haszon. Lekötetlen erő.

Azért „a világnak”, mert ezek világ-alapjelenségek. Világ-alapjelenség volt, mondhatnám, ami a lóval és velem történt. Nem mondom mégsem. Kínlódtam én a lovakkal is. Hát nem tudom.

Minden egyszerre-annyi-felé mutat, egyszerre-annyitól-függ… ezek a dolgok vannak. Ezek már: dolgok. Egy tárgy vagyok. Köszönöm.

Tárgyszerű, dologszerű, ahogy majd nem eszem, nem cigarettázom Londonban. Inni valamit muszáj lesz. Sokat aludni. Merő gyötrelemből. Az idő eltöltése. Jobb volt hurcolni az írógépet. Guggolni az ágy előtt, az ágyon, a 225gép besüppedt, kocsija elakadt, de mennyi munka volt, mi minden.

Az vagyok-e, aki majd nekilát, mint 1993-ban, mikor aztán a Kadastrof-futam teljesen letört rögtön? Függ-e attól, milyen lesz a lóeredmény, függ-e, hogy majd ősszel, mikor Totyi számára is rövidebbek a nappalok, itthon is eleve sűrűbb az élet, mégis el-elmegyek? Alíztól miért tudtam annyit elszaladozni? Ki tudja.

Feleségem mondja: most élvezd ezt, használd ki… hogy csak a legfontosabb teendőid vannak… pihensz, gondold azt, rád fér. Ezzel róla, ezzel megint valakiről-valamiről megint olyan tökéletesség képét adom, és maradjunk is ennyiben. Nagyszerű volt az élet, London, a lovak. Mégis, az a kettő, amiről semmi rossz, semmi gunyor nem mondható: a madarak és a Főmedvémék. A többi: zajos zűrzavar.


És mégsem!

Volt ma egy fölfedezésem.

Műtöttek valakit a feleségem családjából. Egy szemműtét.

Abban egyeztünk meg feleségemmel, aki vidékre ment most, hogy felhívom a családot, ő meg engem, aztán elmesélem, mi van. Pár nap múlva jön ő úgyis megint haza.

A telefont kihúztam. Most jut eszembe, mondtam is ezt feleségemnek, mikor elutazott.

Az már nem jutott az eszembe, hogyan lesz ebből felhívás.

Ez csak ma ugrott be, negyednap reggel.

Jó ég!

Persze, odaszólok, (biztos) jól van a beteg, ugyebár. Tényleg érdekelt is.

Akkor jöttem rá.

A feleségem rögtön felhívhatja a családját! Én kiiktatható vagyok ebben az ügyben. Tisztára logikus.

Ez a helyzet.

226

Minden dolgot három okból teszünk (minimum), három okból nem mellőzünk: 1. fenn kell maradnunk, amíg lehet (vagy kell) ezen a világon (tehát aztán elfelejtjük a világnak stb.); 2. „Istennel” nem tudunk közvetlenül érintkezni, beiktatjuk a lovat stb. (vagy helyette? nem hinném); 3. valahogy el kell tölteni az időt. Na látod, világ, nekem a fordítás ezért hiányzott.


Mert hát hogy erre jöttem volna vissza én a sírból?!


Öcsi, vedd inkább így:

„És akkor a következőkre jöttem vissza a sírból: 1. …”

XY!
A
SÍRBÓL
TE
MINDIG
ARRA
JÖSSZ
VISSZA
HOGY
NINCS
VÉGE!

És ugye erre az egészre most úgy nehéz mit mondani.

Ha így lesz, nem volt hiába.

Mert ha az van csak, hogy így volt, attól még lehetne úgy.

S ha kicsit is elfogna a büszkeség: „Hiába…!” (Nem fog.)

El.

227

Az intő síri oszlop: állj! Inkább szlopálj (portugál) rosét.

Akárhogy forgatom, ezek - mély vizek!

Itt már felszáradt...

Rajtgép. De a fogadóember nem gép.

Neki már könnyű...

Higgyünk a kék-fehér színeknek ma? Nyerünk: ide költözünk.

Bár ez Párizs, a felhők Anglia felől jönnek.

Hajrá, magányos indián!

Bánatom e toronyba zár, ha vesztek.

Mint egy felsorakozó mezőny!

De jó lett volna egy ilyen befutó: "Sam and..." Maradt a Photo.

Ők már nem törik a fejüket, mi?

Elment a vonat. Tükörképe látszik.

Az se.

Mint maga a fenyegetés! Longchamp betonja

Levezetik őket. Jó volt ez nekem?

"Miért volt szép..." ez a lovas kocsi?

Egy ilyen kis rejtett esély kéne!

Ki itt belépsz...

Tandorikám, megyünk a Paradicsomba?

Madárjóslat. De hogyan érti? Ezért nehéz fogadni.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]