Füst Milán Szexuál-lélektani elmélkedések 2001 3-148
Füst Milán
Szexuál-lélektani elmélkedések
Szexuál-lélektani elmélkedések
(Breviárium)
3 4

Ich schreibe nicht euch zu gefallen,

Ihr sollt was lernen.

Goethe


(Nem azért írok, hogy nektek tessem,

– tanulnotok kéne valamit.)

5 6
Bevezetés

Ötvennégy éve foglalkozom szexuális pszichológiával s e hosszú idő alatt sokan fordúltak hozzám bajaikban tanácsomért, de úgy is mondhatnám, hogy orvoslatért. S tapasztalataimból nagy feljegyzéseim származtak, ezek azonban az ostrom okozta pusztulásban naplómmal együtt elvesztek. Én azonban e lélektani dokumentumaim elvesztését már nem is fájlalom, mert meggondoltam a dogot: nincs szükségem sok ezer esetre ahhoz, hogy amit több mint fél évszázad alatt tapasztaltam, megtanúltam, hogy ezt még garmadával bizonyítsam is. Megmondom, amit tudok, s aki állításaim helyességéről meg akar győződni, az majd legyen szíves gondolkodni, elmélyedni abban, amit állítok: magam én az igazságszeretet netovábbja igyekeztem lenni, mikor mondanivalóimat végleg megfogalmaztam magamban s a gondolkodás ügyének nyílván az fogna jót tenni, ha az olvasó is hasonló igzságszeretettel látna neki a szóbanforgó kényes anyag feldolgozásához.

Persze az ilyesmi lehetetlen, tudom. Már látom is magamat egy sikátoron átfutni a rohadt krumplik elől, amelyekkel öreg hátamat akarják majd elborítani az üldözők, vagyis azok, akik e könyvemre átkokat kiáltanak. S kik azok? Úgyszólván mindenki, aki álmait jobban szereti a valóságnál, – no lám! egész kedves emberek ezek, nem is volna szabad rájuk olyan nagyon haragudni. Csakhogy viszont csupán egyik oldalukon kedvesek, az a baj, a másikon képesek szörnyűségeket is végbevinni és tönkretenni 7serdülő lányaik, valamint fiaik fiatal életét, ugyanúgy, mint azok a tökfilkók, akik butaságból, vagy azok a gonoszok, akik ezt szemforgatással, tehát farizeizmusból, csupa hipokrízisből teszik s akik például nem akarnak visszaemlékezni saját kamaszkoruk démoni mozgalmaira, hanem olyan címen írnak könyvet, hogy „Tiszta férfiúság”, amely könyvben az áll, hogy istenke hat nap alatt teremtette ezt a világocskát, hogy továbbá az az óriási indulat, amelynek minden élőlény létét köszöni, voltaképp csúnya kis dolog, sőt nagy bűn is, igen, eredendő bűn és legjobb, ha ember ilyen bűnös perceiben összeteszi kacsóit és imádkozik… aki ilyen otromba hazugságokat le mer írni és nem süllyed szégyenében a föld alá, az bízvást piszkos gazembernek nevezhető, igenis annak. Az ilyen könyvek elképzelhetetlen károkat okoznak és az a bitang hipokrízis, amellyel némely embertársaim mindenáron le akarják tagadni azt, hogy a mi életünk milyen, amellyel némely emberi lények le szeretnék hazudni a napot az égről, vagyis az emberi élet legnagyobb hatalmasságait szeretnék lehazudni saját orruk elől, – ez a gyalázatos hipokrízis volt talán legfőképpen oka annak, hogy már fiatalon oly nagy hévvel vetettem rá magamat a szexuálpszichológiai tanulmányokra.

Mégis, csak életemnek ebben az utolsó stádiumában szántam rá magam, hogy az ekörüli gondolataimat is együvé szerkesszem és kiadjam kezemből. Régen kérnek erre, sokan kértek már, mégse tettem, elvégre lehet az embernek olyan titkos tudása is, amelyet magával visz a sírjába, – ezt gondoltam és ezt határoztam e tárgyban. De most, az utolsó szakaszjeggyel utazván, mégis úgy érzem, hogy adósa maradnék valakinek valamivel, ha e nagy nyilatko8zatom elmaradna. Hogy kinek maradnék adósa, nem tudom és mégis a becsületes adós sürgető szorongását érzem magamban e végső időim küszöbén.


E könyv terjedelme természetesen nem lesz már olyan nagy, mint amilyen lehetne: nincs már ehhez sem elég időm, sem erőm. Az a szenvedélyesség is hiányzik már belőlem, amely fiatalkoromban fűtött, hogy megrázzam e hamis világ oszlopait. Nem akarok én már megrázni semmit. Aki tanúlni akar, az tanúljon e könyvből annyit, amennyit tud s aki nem tud tanúlni… istenem mi baj lesz akkor, ha nem tud? A világ tovább fog forogni keserű levében s nekem ez ellen semmi kifogásom többé, annál is inkább, mert hiszen tudom, hogy a mi életünk ilyen vagy olyan bajai szükségszerűek. S hadd mondok erről még itt egy-két szót.

Előbb azonban körutazást kell tennem, hogy ezzel foglalkozhassam. Mindenekelőtt meg kell tehát említenem, hogy e kis könyvben alig-alig fogok szakemberekre, tudósokra hivatkozni, annál kevésbé, mert ami itt áll, azt a magam számára magam találtam ki teljesen. Még a hírneves Kinsey-referátumot4 s annak visszhangját sem ismerem. De egy pár nevet szívem szerint mégiscsak fel fogok említeni itt, többek közt a következőket:

Mikor Holländer berlini orvosprofesszornak szexuális operációkról szóló, rendkívűl érdekes könyvét olvastam s nem győztem csodálkozni azon a sokféle pokolbéli találmányon, amellyel az emberi lény szexualitása terén is meggyötörte már magát. (Mika-operációk6, női cirkumciziója és számtalanféle meggyötrése,) – mikor mindezen végigcsodálkoztam már magam, végűl is egy kiváló or9vosbarátomhoz, egy igen jó gondolkodóhoz, Holló Gyula doktorhoz fordúltam azzal a kéréssel, hogy mi a véleménye efelől? mért teszi ezt az ember? mért gyötri magát még ebben is halálra? Amely kérdésemre e kiváló gondolkodó habozás nélkül így felelt:

– Az emberi lény mindenkor hajlandó volt arra, hogy ideáiért feláldozza boldogságát.

Nagyszerű megállapítás. No de vegyük szemügyre, hogy milyen ideákról van itt szó? S hogy vajon alacsonyabb rendű idea-e az, ha egy szigetlakó ősember Muku-isten parancsára hivatkozik, mialatt ezt, vagy azt a szörnyűséget követi el, vajon ez megvetendőbb eljárás-e, mint mikor manapság a különböző vallások papjai istenük nevében megáldják, mondjuk, az atomfegyvereket? vagy az inkvizítorok régen a kínzószerszámokat? Nyílván egyenrangú a két dolog s e cselekedetek ostobaságát csak az menti, sőt szépíti is, hogy eredetük az ideák világában fénylik, tehát akár jó irányúak, akár rossz irányúak, bizonyos nemességük már annálfogva is van, mert ideákból erednek. S bizony, hogy ilyen ideáknak rendeli alá az emberi lény mindenkor boldogságát, igaza van Holló Gyulának. S erre gondoltam akkor is, mikor Malinowskinak a Trobriand-Szigetek nemi életéről szóló könyveit olvastam. Valószínűnek tartom, hogy az ember számtalan kísérlete közt az ő szexuális berendezkedésük a legjobb: remek szexuális szabadságban, a fiatalkori élethez való jogainak tisztességes elismerésében telik életük, – képzelhető ennél nagyobb boldogság? Nem hiszem. És mégis miféle átkok vannak ott is? A fiú példáúl kénytelen kiásni halott apját és megszopni a hulla egyes csontjait, hogy büszkén kijelenthesse: – megszoptam apámat! – De továbbá: boldog szexuá10lis szabadságban élnek s a törvénytelen gyerek mégis átok alatt van ott is. Mikor mindezt észbe vettem, akkor Holló észrevételét még ki is egészítettem magamban, mondván a következőket:

hogy az emberi lény mindíg és mindenhol kénytelen elkeseríteni életét, különben nem lehet boldog. Mert földi paradicsom csak ott lehet, ahol a pokol is jelen van. (Rettenetes szomjúság hozhatja csak létre a kielégűlés édes, velőkig hasító gyönyöreit s a rettenetes félelem a boldog megnyugvást.) Ha tehát előttem valamely higgadt szellem most úgy nyilatkozna, hogy eszerint mi is megkeserítjük életünket mindenfélével, szexualitásunkban is s ezért kárpótlásként nyílván intenzívebb szerelmekben, nagyobb gyönyörökben van részünk, akkor erre alighanem így felelnék neki:

– Igaz, igaz. Nem is azt mondom én, hogy ne legyen soha semmi bajotok. Legyen, csak nem ennyi, mert ez már egy kicsit sok is a jóból. S mert éppen sokallom a bajt s a hipokrízist, amellyel e bajok, mint valamely flastrommal eltakartatnak, épp ezért szántam rá magam, hogy ezt a könyvet mégiscsak kiadjam.


A rosszra ezek szerint múlhatatlanul szükségünk van s mi mégis kűzdünk ellene, ami természetes, hiszen ebből áll az életünk. Illetve néha bizony csak kűzdenénk, ha lehetne. Lázadásunk, kűzdelmünk két irányú lehet, vagy vízszintes irányú, vagy függőleges. Vízszintes a környező ellenfelekkel, riválisokkal, szomszédokkal, vagy ha a népek dolgát tekintjük, a szomszédos népekkel való kűzdelem, függőleges az előnyben lévő társadalmi osztályok ellen való. No de mit csináljunk akkor, ha a baj létezik, viszont 11okozója, az ellenfél sehol se található, – kinek menjünk neki akkor? Hol van az a gonosz hatalom, amely az ifjúságot megnyomorította, a szabad, boldog tombolások örömétől megfosztotta, amely továbbá csalásra, bujkálásra, titokban való utakra és ennélfogva lelkiismeretfurdalásos, hazug életre kényszerített annyi embert és asszonyt, – hol van az a bitang hatalom? Szívesen agyonütném, de ha nem tudom, hogy hol van, akkor hogyan üthetem?

A konvenciók gonosz hatalmaKonvenciónak neveztetik, ez a rejtélyes, fel nem lelhető hatalom, amelynek arcát sohase láthatni sehol, amely sohase lép eléd fenyegetően a törvény szigorával és mégis, minden más hatalomnál erőteljesebb, még a természet legerőteljesebb indulatain is győzedelmeskedni tud. Tavasszal a serdülő lányok és fiúk nem rohannak tárt karokkal egymás felé a Váci-utcán ifjú szívük kívánsága szerint, – az ifjak udvarias mosollyal köszönnek, a kislányok erre ridegen biccentenek vissza… no lám! Ekkora hatalma van a konvenciónak. Közmegegyezésnek, de még kultúrának, vagyis kultúrált viselkedésnek is szokás nevezni ezt a konvenciót és nekem nem is volna olyan nagy kifogásom ellene, ha valóban csak viselkedés volna, semmi egyéb, csakhogy a konvenció nem éri be ennyivel. Az én időmben a fiatal lánynak nem volt szabad tudnia, hogy mint születnek a gyerekek s ha a szerelmes fiatalember valamely csúnya kis gyalázattal, vagyis leplezetlen hevességgel közeledett feléje, olyasmit kellett mondania, hogy: – megvetem azt, amit ön szerelmének nevez. – Egyszóval angyalt kellett játszania, a keservét, bizony igen annak, aki egész éjjel egyébről se képzelődött, mint erről a gyalázatról. S ez már mégiscsak sok, mert rendkívűl káros lelki kö12vetkezményei vannak, amint ez ebből a kis könyvből is ki fog derűlni.

El ne felejtsem megjegyezni, hogy a konvenciók kialakulásában nagy szerepük van azoknak a vallásoknak is, amelyek erkölcstanaiknak világába kényszerítették bele a szexuális higiéniát is, (éppen úgy, mint ahogy az étkezési higiéniát,) ennélfogva ezek a konvenciók sziklaszilárdakká, megdönthetetlenekké erősödtek, merevedtek, minthogy a vallások tanításaiban az istenség parancsából vétetik eredetük. S e parancsok persze sokszorosan túllőnek a célon: el akarják példáúl tiltani a bujálkodást s evégből odáig mennek el, hogy az emberi lélek legősibb hajlamainak mondanak ellent, ennélfogva általános és megdönthetetlen lett általuk az is, amit hazugságnak és alakoskodásnak nevezünk. Tehát mind a kettő megdönthetetlenné vált: a szigorú parancs is és a szükségszerű remek bujócska is, amellyel a szigorú parancsot végűl is okvetlenül ki kell játszani. Mind a kettőben remek gyakorlatra tettünk szert és ebből az együttesből természetszerűen nagy bajok származtak, gyötrő lélek és idegpusztító bajok s erről szól ez a könyv.

13
Szervezeti eltolódásaink a szexualitásban

Ha elégedetlenségünknek jól akarunk hangot adni, akkor mindenekelőtt szexualitásunk mai státuszát kell becsületesen felmérnünk.

Mondanom se kell, hogy szexualitásunk állati, vagyis vegetatív mivoltunknak legősibb principiuma, itt tehát voltaképp csak azt kell szeműgyre vennünk, hogy ez az ősi principium emberré válásunk folytán milyen változásokat élt meg. Mit kell tehát tennünk? Nem lesz tehát meddő dolog az állatok világában is körűlnéznünk.

Az emberi szexualitás gyengüléseHa összehasonlítjuk az emberi szexualitást a nagyobb állatokéval, akkor annyit máris megállapíthatunk, hogy, úgy látszik, a sokféle manipuláció és tudati beavatkozás folytán szexualitásunk nagyon vesztett intenzitásából, elemi erejéből, hogy tehát az emberi szexualitás ereje csökkenőben van. Második és harmadik különbség a két szexualitás között legfőképpen abban a két dologban állapítható meg, hogy:

Az ember állandó szexualitása1.) az állatok, egyes majom-fajták kivételével, úgy látszik, mind nem állandó, hanem periódikus szexualitásban élnek, míg az ember szünet nélküli szexualitásban él.

2.) az állatok világában az ösztönök parancsa szabja meg, mégpedig elég szigorúan azt, hogy monogám, vagy poligám legyen-e a felek kapcsolata, az ember viszont e tekintetben nem az ösztönök szavát követi, mert azt magában ellesni már nem is igen volna képes, hanem tudatosan ha14tároz, hogy többnejűségben, többférjűségben, vagy egynejűségben és egyférjűségben, sőt, hogy heteroszexualitásban, vagy netán biszexualitásban akar-e élni. Az e dologban, kategorikusan, vagyis ellentmondást nem tűrően parancsoló, ösztönös centrumok tehát azt is mondhatnók: elgyengűltek, Nem ösztönei hanem tudata szabja meg a mono- vagy poliszexualitástde úgy is fogalmazhatnók, hogy áthelyeződtek a kéregre s ebből a következő helyzet állt elő:

Szexualitásában kétféle önző principium vezeti az embert: egyrészt a kizárólagosság követelménye, vagyis, hogy akivel szexuális kapcsolatban él, azt kizárólag csak ő birtokolhassa, másrészt a maga számára ugyanakkor teljes szexuális szabadságot követel – s mindkét félben ugyanezek az önző követelmények munkálkodnak. S e körűlmények természetszerűen ellentmondásokra, illetve kivihetetlenségre vezetnek. Meg kellett tehát valamiképpen alkudni e követelmények dolgában. E megalkuvás különbözőképpen történt meg s e különbözőségek szentesítettek aztán más és más világrészekben vallási parancsok útján is.

A szexuális rend különböző kísérleteiAz ember mindenfélét megpróbált, hogy e tekintetben kielégítő helyzetet teremtsen, de persze hiába, mert ennyi és ily nagy ellentéteket jól kiegyenlíteni nem is lehet. A férfiak önkényuralmára alapított szexualitás, amelyben a kizárólagosság joga csakis a férfit illeti meg s amely a muzulmánok és egyéb népek szexuális rendjét jellemzi: e tirannikus szexualitás, mint tudjuk, nem bizonyúlt nagyon áldásosnak. Hasonlóképpen a poliandria sem, a többférjűség, amely példáúl a tibetieknek is szexuális rendje, de egyes abesszín törzseké is, aminthogy bizonyos fantáziás merészséggel a tizenhetedik századbeli olaszországi cicisbeo intézményét is ide lehetne sorolni. – De még számos más boldogtalan kísérlete is van e tekintetben az em15beri lénynek: egyes néger törzsekben a feleségek kölcsönadásának szokása dívik és így tovább. S mármost legyünk kicsit őszintébbek és vizsgáljuk meg alaposabban, hogy mi van e tekintetben nálunk az úgynevezett nyugati civilizációban?

Hogy az emberi lény eredendően monogám hajlamú volt-e, mint az oroszlán, vagy poligám hajlamú-e, mint a szarvasbika, vagy poliandriás-e, mint a méhkirálynő, a kutya-fajták szukája, vagy a kakukk-asszonyság? – ezt inkább csak gyanítjuk, mint tudjuk. A rendszeretet vágya képzeletünket arra késztetné, hogy az ősember számára is valamely ősi rendet konstruáljon, csakhogy nem önkényes-e ez a konstrukció? Mert hátha nem is volt semmiféle szexuális rendje, hátha többnejű és többférjű volt egyszerre, mint példáúl a kakukk? (A kakukk szexuális törvénye ugyanis a szélsőségesen teljes össze-visszaság: a hímnek számos nősténye van és a nősténynek számos hímje.) De bármilyen volt is az ősember dolga, egy bizonyos: hogy egyes népek jóideje monogámiát fogadtak, vagyis a kölcsönös kizárólagosság elvét tették magukévá, lemondván mindennemű szexuális szabadságról. A helyzet tehát ezeknél a népeknél a következőképpen alakúlt:

Ahol a tudat törvénye és a vegetativa törvénye ütközikhogy a tudat valamely ideát tett törvényévé, amelyet azonban az állati principium nem tehetett magáévá, innen tehát állandóan feltörnek olyan kívánságok és követelmények, amelyek a tudatnak törvénnyé tett ideájával ellenkeznek, ennélfogva a helyzet az, hogy ezek a népek az oltár előtt hűséges házasságot fogadnak ugyan, de általában véve házasságtörésben élnek. Ezek realitásának törvénye tehát igenis a házasságtörés, ezt vegyük észbe. Nekem magamnak példáúl hosszú munkásságom során, mint már 16említettem, sok férfivel és asszonnyal volt dolgom s köztük angyali nőkkel és igen tisztességes férfiakkal, s ezek között talán ha egy volt olyan, aki hűséges házasságban élt mindvégig, s ez is, hogy hűségben élt, elhittem neki, de hogy boldognak mondta volna magát, arról szó sincs. S ugyanez a megállapítás alighanem érvényes mindazokra a hűséges szívekre is, akiket nem volt alkalmam hosszú életem során megismernem. De ha meggondoljuk, az ilyen boldogság fiziológiai, valamint ebből következő lélektani szempontból lehetetlennek is mondható. A fiziológia és ezzel kapcsolatosan a lélektan törvénye ugyanis úgy hangzik: hogy élő sejtet, vagy szervezetet csak változó ingerek tudnak életben tartani, A házasság egyforma ingerei hűségellenes hatásúakaz egyforma ingerek előbb unalmat, majd csömört, de még halált is okozhatnak. (Egyforma ingerek útján való kivégzések.) Szeretni tehát lehet valakit egy életen át, de szexuális vonzalmat érezni iránta végesvégig aligha lehet.

A hűség tehát mint követelmény lehet kegyeleti tény, (Osvát Ernő) s mint ilyen igen tiszteletre méltó a benne megnyílvánuló jószándéknál fogva, de se természetesnek nem nevezhető, se boldogítónak, bármennyire szeretnők, hogy az legyen. S ezen a fiziológiás és pszicho-fiziológiás tényen sem az alakoskodás, de még a jószándék se változtathat.

17
Egy, az ideálishoz közeljáró szexuális berendezkedés

De mintha ennek a végzetes unalomnak valamelyes ellenszere is elképzelhető volna e világon. Nem tökéletes ellenszer ez sem, mert tökéletesség ilyesmiben se létezik, no de mégis! Nézzük tehát.

A szerelmesek izzó önzése nem jó előfeltétel a házasságukhozA szerelmi kapcsolatokat jellemzi legjobban ez a fajta, végzetes unalom bizonyos idők elteltével. A szerelem ugyanis szenzációkra vár, szenzációkat követel s ezeknek az a természetük, ami a csodáknak, hogy nem tarthatnak sokáig. Ezek elmúltával pedig a szerelmes ember méltatlankodni kezd, mert azt hiszi, hogy folytonos csodákhoz van joga, az eddigiek elmúltával tehát körűlnéz, újabb csodák után. Ezért van az, hogy a szerelem a tartós kapcsolatoknak oly rossz előfeltétele s hogy a szerelmi házasságok oly rosszúl szoktak végződni. A házassághoz alighanem sokkal inkább kölcsönös rokonszenv kell, mint szerelem, kölcsönös jóindulat kell hozzá, vagyis moralitás sokkal inkább, mint a szerelem élvet hajszoló, izzó önzése.

Ismétlem tehát: a házasság nem elsősorban szerelmi kapcsolat, de nem is a szexualitásé elsősorban, – aki szexuális szükségletére akarja alapozni tartós kapcsolatát, az csak rosszúl járhat, mert a bekövetkező unalomra annak is okvetlenűl számítania kell. Megmondtuk már előbb, hogy mi legyen, hogy mi lehet a házasságnak, vagy valamely tartós kapcsolatnak vezető szólama, de talán gondoljuk ezt át még egyszer.

18

A házasság morális kapcsolatValami nyílván csak akkor lehet tartósabb, ha nyugalmasabb. Egy jóságra, kölcsönös segítségre, kölcsönös rokonszenvre és exisztenciális gazdasági együttműködésre, továbbá gyermekek felnevelésére alapozott együttlét már természeténél fogva is nyugalmasabb, mint amilyet a szerelmesek, vagy nagy szexuális szomjúságban szenvedők izgatott kívánkozásai tesznek lehetővé. Az unalom ily esetben, minthogy sokféle szál fűzi a feleket egymáshoz, kevésbé fenyegető, mint akkor, ha tartósan a szerelemtől, vagy a szexualitástól várják együttlétük minden örömét.

Csak miképp juthatunk el az emberi lélek olyan stádiumáig, mikor szexuális kapcsolatát a nyugalom jellemzi jobban, mint a lázas ingatagság? Úgy látszik, egy módja ennek csakugyan kínálkozik, vagyis a férfiember alighanem akkor válik férfiasan nyugodttá, s az asszony méltóságteljesen azzá, ha izgágán szenvedélyes, mohó szerelmi vágyát és nemiségét korai fiatalságában kitombolni hagyta.

Nos erről szeretnék szólani, vagyis egy olyan társadalmi berendezkedésről, amely ezt nemcsak lehetővé teszi, hanem ilyen irányú institúcióját még szereti is és istápolja.

A lehetséges szexuális berendezkedések többféle fajtájáról szólottunk az előző fejezetben, beszéltünk többnejű, többférjű társadalmakról, de erről a kísérletről még nem szólottunk, erre ugyanis külön fejezetet akartunk szánni, mert a legemberségesebbnek ezt ítéljük.

A serdületlenek szexualitása a legizzóbbA természet ugyanis úgy rendelkezett, hogy a fiatal, újabb generációk nemzésére, kihordására és eltartására még alig képes fejletlen lényt áldotta, vagy átkozta meg a legtöbb szexualitással. A kamaszkorúak, vagyis átmeneti 19korúak szexuális éhsége közismert. A fiatalkorúak szexualitása valóságos démoni hatalomnak tekintendő, nemcsak azért, mert megrázó erővel lép fel, hanem főképp azért is, mert a fiatalkorúnak nincs rá módja, mégcsak nem is gondolhat rá, hogy társadalmunkban égető, gyötrő vágyait kielégítse: néki tanúlnia kell, az életre elkészűlnie, illetve ezt kellene tennie, ha képes volna rá. Csakhogy minden figyelmét, minden képzeletét a szexuális kívánkozás köti le, éjjel és nappal szexuális fantáziák borítják el, – a könyvhöz akarná rögzíteni, kényszeríteni figyelmét, s ez a lelki kűzdelem válik a fiatalkorúaknál oly gyakran fellépő kényszerneurózisok melegágyává. Egyes fiatal korukra emlékezni nem akaró, vagy nem tudó pedagógusok tornázni küldik az ilyen fiatalokat, hideg zuhanyokat ajánlanak nekik, – olyan ez, mintha az oroszlánnak éhségére tubarózsát adnának. Ideig-óráig talán csendesít, hogy aztán a fiatal életnek ugyanaz a forrósága annál veszettebbűl törjön fel, Az onánia mint szükséges rosszami természetes is. S mármost mi az a szükséges rossz, amely a szegény fiatalokon mégiscsak valamelyest segít? Bőven lesz itt róla szó, erről az átokról, amely azonban mégis néminemű könnyebbséget okoz: az onániáról.

Erről a mi világunkban szükségszerű szerencsétlenségről egy okos és nagyon emberséges fiatal pap gyóntatáskor a következőképpen nyilatkozott:

Az onániás bűntudat csökkentéseEgy tizenhat év körűli fiatal lány meggyónta néki nagy bűnét, amire a fiatal pap ahelyett, hogy kedvére malackodott volna, vájkált volna a kislány lelkében s ahelyett, hogy kenetes ostobaságokkal traktálta volna, minde helyett így szólt a végén:

– Ezek nem bűnök gyermekem, ezek olyan viharok, amelyeken mindnyájunknak át kell esnünk.

20

Ismétlem: az illető kitűnő, emberséges fiatal pap volt.

Ezzel szemben K. I. ostoba írónő a következő felháborító történetet adta elő:

Az onániás bűntudat növeléseHogy ő a gödöllői Manrézába ment pár hétre pihenni a jezsuitákhoz és ott csodálatos jelenetnek volt tanúja. Egy lányiskola jött ki lelkigyakorlatra a Manrézába s ott egy fiatal pap nemi felvilágosításban részesítette a serdülőket. (Remek, kéjes mulatság egy fiatal papnak ugyebár.) Körvonalazta persze azokat a rettenetes bűnöket is, amelyeket a fiatal teremtmények önmagukkal elkövetnek s azokat a szörnyű, pokolbeli bűntetéseket is eléjük vetítette, amelyek e bűnök megtorlásai lesznek. – S ami ezután következett, gyönyörű volt, – mesélte rendkívül ostoba barátnőm. – A lányok sápadtan, reszketve rohantak a kápolnába s ott térdre vetették magukat, némelyik homlokával verte a padozatot… –

– És ezt nevezi maga gyönyörűnek, – kérdeztem tőle felháborodva. – Már eltekintve a rémítés gyalázatától s azoktól az örömöktől, amelyeket ez némely kínozni szerető lelkekben okoz, – e szegény gyerek a templomba rohan, térdre omlik, vacog és fogadalmat tesz, hogy aszketikus, kemény életet fog ezután élni. S valóban hidegben fürdik reggelente, tornászik a bűn ellen s ha a képzelgés démona környékezi, csípni kezdi a testét, vagy annyira tépni a haját, hogy feljajdúljon belé s ez így megy egy ideig. Míg egyszer aztán ebéd után ledől egy kicsit, annyit mégiscsak megenged magának, hogy cigarettára gyújtson s ennek füstfelhőibe burkolódzva álmodozni kezd, mikor is alig veszi észre és máris nyakig van benne az úgynevezett bűnben. Az egyik ilyen fiatal lány, tizenhét éves, elpanaszolta, hogy hasonló, egy hónapig tartó aszkétikus állapot 21után, egyik vizsgája előtti izgalmában hússzor egymás után bűnözött. S mit mond magának az ilyen bűnbeesések után? El nem lehet képzelni, hogy milyen erkölcsi megsemmisülést érez az ilyen gyermek tapasztalatlanságában. Az erényről prédikációk útján beléje égetett képzetek alapján ugyanis okvetlenűl züllöttnek, elveteműltnek, menthetetlennek kell éreznie magát s a visszaeső bűnösök oly igen jellemző jelmondata tör fel az ő megkínzott lelkéből is. Ez a jelmondat pedig így hangzik:

– Most már úgyis mindegy, úgyis végem van, úgyis elkárhozom. – S valósággal kokott módjára adja át magát mindenfajta képzelt bűnnek, úgy ennek, mint a cigarettának és így tovább. És leánytársai közt is valósággal elszánt kis kokottot játszik.


Van Zanten boldog éveiDe miért is mondtam el mindezt? Mindjárt kiderűl. Illetve hadd mondom meg: egy távoli világ szexuális berendezkedésének előbeszédeként hoztam fel ennyit, és most még egy kis előbeszédet! 1908-ban jelent meg Laurids Bruunnak „Van Zanten boldog évei” című kis regénye. Könyvének előszavában az író közli velünk, hogy egy svájci penzióban 1895-ben találkozott Van Zantennal, aki 1904-ben bekövetkezett halálakor végrendeletileg ráhagyta a Karolinákon és Ladroni-szigeteken eltöltött ifjúságáról szóló iratait, köztük egy teljesen kész kis regényt, amelyet Bruun íme most közread. Ez az előszó némelyekben azt a gyanút kelthette, hogy lám, micsoda misztifikáció ez! Laurids Bruun ezt csak azért írja, hogy érdekesebbé, vagy hitelesebbé tegye könyvét, holott biztosíthatok mindenkit, hogy Laurids Bruun nem hazudott, vagyis e könyvet va22lóban nem ő írta. Ezt a meggyőződésemet pedig onnan veszem, hogy

1.) Bruun nagyon gyenge író, ez egyéb műveiből kiderűl, Van Zanten könyve viszont remekmű, amilyet Bruun sohase lett volna képes létrehozni. A boldog szerelemnek olyan csodás ábrázolása foglaltatik benne, amelynek talán párja sincs az egész világirodalomban, én legalább nem ismerek ilyet. De egy vihar-leírása is van a könyvnek, páratlan szépségű.

2.) Bruun azt mondja, hogy Van Zanten iratai közt egy másik kisregény vázlatos terve is találtatott, „Az örömtelen özvegy” címűé, s hogy ezt aztán ő teljesítette ki, ennek anyaga ugyan eredeti, de szövege már tőle való. Meg is látszik rajta: a Van Zanten előadási módjának, stílusának halvány, mechanikus utánzása útján jött létre ez a könyv.

3.) Legjobban pedig az bizonyít az előszóban foglaltak igazsága mellett, hogy ezeket a könyveket csak olyan ember írhatta, aki valóban ott élt a szigeteken. Bruun pedig sohasem élt ott. S hogy aki ezt írta, hogy az valóban ott élt, ez abból is kitűnik, hogy tudtommal a múlt század végéig vajmi kevés értesülésünk volt csak e szigetvilág népének szexuális életéről s hogy Malinowskinak a helyszínen, illetve a szigetvilág másik részén, a pápua-melanéz szigeteken tett tanúlmányai nagyrészt megerősítették a Van Zanten-féle adatokat. S mármost miről adnak számot a Van Zanten-féle adatok? Lényegükben ugyanarról, amiről a Malinowski-félék. Éspedig:

Az ifjúság tombolási igénye1.) Hogy a szigetek lakóinak szerelmi és szexuális élete az ifjúság tombolási ígényének elismerésére van alapozva, ami annyit jelent, hogy a nemi erőktől agyonterhelt fi23atalságnak annyi kiélési módja és lehetősége legyen, amennyit megkíván s az adott lehetőségekkel nem titokban kell élnie, nem szégyenkezve, pirúlva, nem suttyomban és ódalogva, hanem bátran, szabadon, nyíltan a közösség barátságos pártfogása mellett. Annak ellenére viszont, hogy íly nagy szabadságban van része, vagyis a fiatal fiú és leány tetszése szerint változtathatja párját, mégis e teljes szabadságnak látszó életmód nem nélkülözi a szigorú rendet, mert a bukumatulában, vagyis legényházban való életnek példáúl soha sincs kicsapongó jellege: akik együvé tartoznak, azoknak egymáshoz való viszonya szigorúan monogám jellegű mindaddig, amíg e viszony tart. A fiú is, a lány is választhat magának másik párt, de egyszerre több kapcsolata nem lehet. Ennek a berendezkedésnek lelki és testi eredménye pedig a következő: hogy az ifjúi szexualitás démonával a fiatalságnak nem kell viaskodnia, nem kell igyekeznie azt elnyomni, nem kell a képzelgésnek, tehát máris onániásnak nevezhető fantáziák rabjává lennie, (amely ténynek, mint majd hallani fogjuk rendkívüli következményei vannak férfinél és nőnél egyaránt,) hanem az ifjúságnak, mint már mondottuk, túlhabzó erői kiélésére van módja, s így alkalmasabbá válik arra, hogy a házasság nagyobb szexuális nyugalmat igénylő erkölcsi követelményeinek eleget tegyen. Nyílvánvaló, hogy ez így van, mert hisz magyarázni se kell, hogy aki az élet ezernyi kínálkozására még mindig nosztalgiával reagál, vagyis aki fiatalkori poliszexuális vágyainak semmiféle tápot nem adott, az a monogám házasságot nehezebben viseli el.

A malinéziaiak monogám házassága2.) Második alapvető institúciójuk ezek szerint a monogám házasság, melyben a felek, miután fiatalkorukban kitombolták magukat, most már súlyos társadalmi meg24torlás mellett hűségre vannak kötelezve. A hűtlenség Malinowski referátuma szerint valóban elég ritka is. Persze azért hébe-hóba ilyesmi is előfordúl, (ahogy példáúl az öngyilkosság is), mivelhogy az ember szexualitásában éppoly kevéssé képes tökéletes és örökérvényű rendet teremteni, mint egyéb ügyeiben. Mégis azt kell ismételnem és minden erőmmel hangoztatnom, hogy ezt a szexuális törvényhozást tartom a legemberségesebbnek mindazok között, amelyeket megismertem, különösen ha a nyugati civilizációéval összehasonlítom. A házasság előtti együttélés hasznaA házasság szempontjából azért, mert: náluk az együttélés előbb kipróbáltatik: a férfi a bukumatulában jóideig együtt élt már a lánnyal s éppen azért veszi el, mert szívesen élt vele együtt, viszont nálunk esetleg a legnagyobb meglepetések érhetik a feleket egymás szokásait vagy tulajdonságait illetőleg. Így például genitáliák méretei dolgában, ami egyáltalán nem olyan jelentéktelen dolog, mint amennyire nálunk hajlandók annak tekinteni, mert itt számba se veszik. (Lásd a Kamasutram-ot.) De persze felsorolhatnánk még számos más olyan fizikai vagy pszichikai ellentétet, amely csak a tartósabb együttélés során válik nyilvánvalóvá és teszi azt kínossá vagy lehetetlenné.

De maradjunk meg a Trobriand-Szigetek szexuális berendezkedésének legfőbb dicsőségénél, s ez, mint mondottuk, legfőképpen abból áll, hogy a legválságosabb időiben magárahagyott s az élet dolgaiban még járatlan fiatalságnak javára van: mivelhogy nem kell, mint nálunk, élete legszebb éveit azzal töltenie, hogy szexualitásának még monstruózus démonával reménytelenűl birkózzon. S ez mégiscsak nagy dolog, mert hisz tudjuk, hogy egész hátralevő életünket jól megalapoznunk elnyomorodott, nél25külöző fiatalsággal sehogy se lehet s hogy későbbi jó kedélyünk rendesen a szerencsés fiatalság függvénye. Azé, amely bátrabban, szabadabban, tehát boldogabban mert élni, mint ahogy azt a kötelességektől, óvatosságoktól és főként hazugságoktól agyonterhelt lelkek hajlandók megengedni neki. A Trobriand-Szigetek törvényhozása nem kényszeríti a fiatalságot nemi nyomorúságra, nem kergeti már azáltal is kényszerneurózisba, mint a mi társadalmunk. És mi készteti a mi társadalmunkat erre?

Hazugságokról, hipokrízisről beszéltem, amelyre némiképpen bizonyos ideák alapján fantómok kényszerítenek bennünket. A szűzesség fantómjaIlyen a szűzesség fantómja is. Hiszen belátom én: az emberi lény ideák nélkűl meglenni nem tud, s mint Holló doktor megjegyezte, mindenkor hajlandó volt ideáiért feláldozni boldogságát, no de ilyen mértékben? Egészen az utóbbi időkig úgy volt, hogy az ember hajlandó volt a világ összes hazugságát egymásra halmozni, saját gyermekeinek fiatalságát megmérgezni és minek a kedvéért? Vajon igazán szűzi ártatlanságunak nevezhető-e valamely lány, akinek a teste érintetlen ugyan, de gyerekkora óta szükségszerűen ezernyi orgazmust élt meg és mégis micsoda fénykoszorúval öveztetett a hímen épségének gondolata még nem régen is! És ez mint intelem kivitelében körűlbelűl így hangzott: – egy fiatal lánynak még csak sejtenie se szabad, vagy legalábbis úgy kell mutatnia, mintha nem is sejtené, hogy mitől születnek a gyerekek, egy fiatal lánynak, ha viselős asszonyt lát, le kell sütnie a szemét, vagy talán még jobb is, ha kisujját szája szögletébe dugva azt kérdezi: – jé! mitől olyan kövér a néni? – Minthogy egy fiatal lánynak semmi se volt megengedve, csak26is az önfertőzés, kizárólagosan, ezt tetszése szerint művelhette. Így volt ez még harminc év előtt is.

A naívoskodás gyalázataMég nem is oly régen tízgyermekes családanyák dicsekedtek vele, hogy férjük sohase látta őket meztelenül. Ugyanilyen tendenciát fejezett ki a skót puritánoknak az a rituáléja, hogy a menyasszonyt nászéjszakájára bokáig érő hálóingbe öltöztették, amelyen a vőlegény pénisze számára kellő helyen jókora nyílás volt hagyva.

Az ember azt hinné, hogy a nő testi szűzességének s a szűzesség fontosságának ez a túlbecsülése, valamint a nemi életnek ez az alakoskodó kicsinylése és megvetése a testamentumok hatása rajtunk. Lehet, hogy ez így van, csak mivel magyarázzuk akkor egyes keleti világoknak szűzesség iránt való, még nagyobb, szinte mértéktelen elfogúltságát, amely mértéktelen szigorra is vezet náluk. Információs levelezésem során nem egy keleti város úri családjai felől úgy értesűltem, hogy lányaik titkos viszonyokat szívesen szőnek, de csak az esetben, ha udvarlójuk a per rectum történő koituszra hajlandó. Egyébként ottlétemkor görögországi értesüléseim is ilyenek voltak. (A „reconstrucion de la pucelage”, a szűzességnek operációs úton való rekonstrukciója, újjáteremtése pedig bizonyos korokban valóságos felcseri nagyipar volt Franciaországban, de másutt is, még nálunk is.)

Hogy mégiscsak a testamentumok hatására kell gondolnunk, mutatja a következő körűlmény is: hogy még csak foglalkozni se volt szabad a szexualitással annyi évszázadon át, mivelhogy a vallásossággal együtt járt az a hipokrízis, hogy ez bizony göcsörtösen csúnya kis dolog, mivelhogy a hús eredendő bűne. Micsoda? Az emberi élet második legnagyobb démona csúnya! az az indulat, amelynek 27minden ember létét köszöni? Gondoljuk meg, hogy mi minden következik ebből, de hiszen lesz itt még bőven szó róla, egyelőre vegyük csak ezt:

Sebtiben előrebocsátottunk már annyit, hogy az emberi lény szexualitásának néhány fontos faktora áttevődött az ösztönök központjáról a kéregre, vagyis tudatba (poligámia, vagy monogámia – periodicitás helyett állandó szexualitás). – Az ösztönös irányítás helyetti tudatos irányítás biztonsága megromlottMost ehhez hozzátehetjük azt is, hogy ennélfogva e dolgokban az ösztönök automatikus, gépiesnek is nevezhető precíz irányítása helyébe bizonytalanabb, mert tudatos irányítás lépett, aminek folytán bizonyos szexuális funkciók működésükben tökéletlenebbekké váltak, biztonságuk megromlott: a férfi és nő szexuális szervezetének összehangoltsága, orgasztikus időbeli együteműsége példáúl jelentős kárt szenvedett valószínűleg már ennélfogva is. (Meg kell itt jegyezni, hogy efféle diszkoincidencia még a domesztikált állatok világában is ismeretlen: a bikának frikciók nélküli koitusza például csak egy pillanatig tart és a tehén számára is szemlátomást kielégítően. De a madarak legtöbbjénél sincs frikció s az érintkezés ugyancsak pillanatnyi.) Viszont nemcsak ez okozza ezeket az egyelőre futólag szóvátett eltolódásokat. Az ember e föld élőlényei közt nyílván az egyetlen, amely jövendő élményeit előre elképzeli s útólag kijavítja: s ez a fantáziás, máris onániás természetű lelki alkat még döntőbb befolyással van szexualitására és annak elferdűléseire, amint majd erről is fogunk még szólani a maga helyén. De itt vannak még a civilizációnak ösztön-életünknek ártó behatásai is – ezeket a hatóelemeket nem ismerjük eléggé, nyílván a kényszerű emberi figyelem, vagyis a kötelességeknek való élet is közrehat ebben, de lehet, hogy már maga a táplálkozás 28módja is ide sorolható. Mi csak azt látjuk, hogy például még némely domesztikált állatok szexualitása is jelentős különbségeket mutat ugyanazon fajbeli, vadon élő állatokéhoz viszonyítva. A házi disznó üzekedésének példáúl s főként az emse üzekedésének évente két, sőt három periódusa is van, a vad emsének csak egy. Tudvalevő továbbá, hogy a mén-lovat fedezéskor a csődörös huszárnak be kell segítenie, be kell igazítania a kanca hüvelyébe (ami különben a legtöbb férfinek szintén szükséglete: hogy beigazíttassék), – tudjuk továbbá, hogy a nagyon megnemesített, az ember számára kitökéletesített háziállat-fajoknak egészen elment a kedvük a nemi élettől, A nemiség csökkenése a civilizációbantehát a szaporodástól is (példáúl az emdeni libának), s hogy itt a faj fenntartása érdekében az embernek kell serkentően közbelépnie, ahogy némelyik fogságba vetett vadállatoknál is.

Mindebből mi következik? Hogy tehát az ösztönök elhanyatlása esetén, azok működésének hiányait tudatos cselekménnyel kell pótolni. S erre törekedtek keleten az indusok, sőt arabok is.

Tankönyvek a szexualitás szolgálatábanPedig a hinduizmus hedonisztikus szektáitól eltekintve egészében véve épp eléggé aszketikus hajlamú s ott mégis valóságos szkolasztikus-talmudisztikus tudománnyá nőtt meg a szexualitás körűli eszmélkedés (Kamasutram, Anangaranga), de az araboknál is. (A szexualitás arab tankönyve.) Tudvalevő, hogy előkelő hindu kasztok ifjúságát házasságkötésük előtt kitanítják: a lányt, hogy mint kell majd bánnia szexualitás dolgában jövendőbeli urával s az ifjú urat, hogy mint kell derék, ifjú férjnek bizonyúlnia. No de mért kell ilyesmire kitanítani az embereket? holott sem az oroszlánok nem szorúlnak ilyen kitanításra, sem a szarvasok? Ismételjük el, azért, mert a tudat beavatkozá29sa, valamint fantáziás abúzus folytán funkcionális eltolódások Funkcionális eltolódások férfi és nő közöttjöttek létre férfi és nő között s ezek a tudat munkájával korrigálandók – amit a tudat elrontott, a tudat javítsa is ki! Egyik pszichológus barátom fülem hallatára így korholt dühösen egy fiatalembert – igaz, hogy ez az intelme csak a nőkre vonatkozott:

– Mit vársz? Hogy a hangszer magától szólaljon meg? Ostoba. Valaha, a boldog ősidőkben magától szólalt meg, de ma már bánni kell vele tudni, ha valaki azt akarja, hogy édes dallamot adjon és ne kétségbeesett sikolyokat.

30
Szexuális engedékenységek, amelyek néhol hiábavalók

De, mondom, a nyugati kultúra a szexualitás dolgában mind az utolsó időkig kultúrátlan maradt s Freudnak kétségtelenűl nagy érdeme az a merészség is, amellyel az emberi szexualitás visszásságaira rámutatni mert. A helyzet is javúlt az utóbbi harminc-negyven év alatt: Németországban példáúl már az én ifjúságom idején is úgy volt, hogy mihelyt a lányok felserdűltek, kapúkulcsot kaptak. A skandináv államok felől pedig ma aként értesítenek, hogy a felserdűlt kisasszonyok alkalomadtán így búcsúztak apjuktól:

– Megyek a hegyekbe lakni egy igen kellemes úrral. Viszontlátásra néhány hónap múlva.

De Belgiumból is hasonló híradásokat kapok, sőt hazámban is mutatkoznak néminemű hasonló tendenciák. Akkor hát mi a panaszom? mikor sokminden azt mutatja, hogy a világ mégiscsak ráeszmélt arra, amit a melanéziaiak ősideik óta szexualitásuk alaptörvényévé tettek: A fiatalság tombolási igényének elismerésehogy a fiatalságnak nemi erőkkel, méghozzá poliszexuális vágyakkal agyonterhelt életét csak akkor lehet elviselhetővé tenni, ha tombolási ígényét nemcsak elismerjük, hanem szentesítjük is. S ezt az instituciót már nemcsak egy nép szexuális tendenciájaként kell tekinteni, hanem ezen túlmenően egyszersmind olyan szilárd alapépítménynek, amelyen egy nép egész szexuális berendezkedése nyugszik, amelyen mégiscsak biztosabban, megnyugtatóbban 31épűl fel, mint az olyanokon épűlhet, amilyenek a mi institucióink a legutóbbi időkig voltak s amelyektől most már mégis kezdünk valamelyest eltérni.

Ha tehát a mi fejlődésünk iránya most már mégis a jobbik gondolat kivitele felé tart, akkor mi a kívánnivalóm?

Semmi különös, csak éppen azt kívánom megjegyezni, hogy azért az itteni, európai állapotok még korántsem hasonlíthatók a már jellemzett óceáni állapotokhoz. Mégpedig azért nem, mert: ott, mint mondottam, az egész élet berendezése ezen alapelvnek megfelelő: vannak legényházak, ahol a fiatal párok együtt élhetnek és nem kell bújniok, hazudniok, szégyenkezniök, mivelhogy az egész nép istápolja, szereti őket, gyönyörködik bennök, s ezzel szemben nálunk mi a helyzet? A fiataloknak suttyomban kell egymással élniök, ha ugyan ez egyáltalán lehetséges. Az együttéléshez ugyanis hely és alkalom is kelletik s itt ma már, mintha merő rosszakarat intézte volna így: se garniszállók, sem erre alkalmas fürdőházak nincsenek többé, s a szerelmesek szülei is persze, mintha semmit sem akarnának emlékezni fiatalságuk szenvedéseire, elájúlnának még a gondolatától is, hogy a szerelmesek az ő házukban találkozzanak, hónaposszobát pedig csak azzal a kikötéssel lehet kapni, hogy: – kérem, ez nem találkahely –, vagyis a párok itt csak akkor élhetnek együtt, ha hatósági bizonylat birtokában vannak, hogy ezt megtehetik – egyszóval szégyen és gyalázat, hogy nálunk e téren az irigység, szadisztikus hajlamok és hipokrízis mire képesek. A gonoszság maga nem találhatna ki embertelenebbet. De bizony ostoba félreneveltség is megteszi ebben a magáét kétségtelenűl. Ha egy anyának felnőtt lánya Szappho gyönyörű szavaival azt merné mondani:

32
Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál, –
vágy nehezűl rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
szerető, szerető
kell ma nekem már!…

[Sappho: Töredék, Radnóti Miklós fordítása]

– a mama erre ma már talán nem ájúlna el, mint a néhány évtized előtti anyák, de hogy magányában nem tördelné-e kétségbeesve kezeit, abban nem vagyok biztos.

A helyzet tehát ez: a szűzességnek valóban nincs már akkora becsűlete, mint volt azelőtt, az emberek még hajlandóbbak is valamely hajadon „botlásait” elnézni, csak igyekeznek e tekintetben minden lehetőségtől megfosztani őt, annak, hogy ezt tehesse, hogy botolhasson. A szerelmes párok vagy a fák tetején találkozhatnak, mint a madarak, vagy padlásokon, pincegádorokban, vagy nyár idején ligetek, Szexuális okokból kötött házasságokszigetek bokrai alján – nem szégyenletes, nem emberfiához méltatlan dolog ez? De hisz látom az egyetemen is. Mivelhogy a prostitúció meg van szűntetve és a zúg-prostitúció túl drága egy diák számára, tehát a diákok kénytelenek a fent leírt körülmények folytán is szexuális okokból házasodni, ami pedig a házasságnak legkevésbé jó indikációja.

Egyszóval mit kívánok én? Hogy embertársaim legyenek olyan szívesek és tartsák a nemi nyomorúságot épp olyan tiszteletben, mint az éhséget, amit eddig nyílván azért nem tettek, mert éhség következtében az élet veszélyeztetve van, nemi nyomor miatt ilyesmi nincs, csak épp, 33hogy az idegek bomlanak meg tőle – gondoljuk meg: súlyos melankólia lehet ennek következménye s az egész későbbi élet boldogtalansága, mint azt majd részletesen is tárgyalni fogjuk. Meg vagyok győződve róla, hogy, ha bárki más annyi szerencsétlen életet látott volna, mint én, hogy az nyílván szintén észbe kapna s az állapotokat tenné felelőssé. Mert rengeteg a fiatalkori szexualitás okozta idegbaj, mivelhogy az emberek jóvátehetetlen károkat szenvednek általa, s még tudomásúl venni is gyötrelmes, hogy hány olyan ember van, akinek egész életét tette tönkre A boldogtalan fiatalság okozta károkboldogtalanúl eltöltött ifjúsága. Vagyis a jelenlegi helyzet az, hogy az anyák hajlandók a legnagyobb áldozatokat hozni gyermekeik testi jólétéért, a legjobb rostélyosokkal s a leghatékonyabb vitaminokkal tömik őket, de a gyerek lelkét rábízzák a viharra. És ha tönkremegy tőle, akkor is. Embertársaink tehát legyenek oly szívesek, tekintsék a A testnek mindent, a léleknek semmitfiatalság szexuális és szerelmi életének ellenségeit épp olyan gonosztevőknek, mint azokat, akik társaikat éheztetni hajlandók – ahogy a melanéziaiak is ezt teszik.

– Hát aztán? Tessék neki önfertőzni, mi baj van akkor? – mondta nekem idegbeteg lányáról egy apa, méghozzá orvos is. – Mit csináljak vele? Küldjem őt fiatalemberek ágyába? Egy lányt nem lehet e tekintetben küldeni, mint a fiút. Mert akkor azt fogják mondani: – Apám azt akarta, hogy szajha legyek, tehát szajha lettem.

Hogy alig tudtam mit felelni neki, annyifélét kellett egyszerre mondanom. Mindenekelőtt csodálkozásomat fejeztem ki, hogy orvos létére helyesli lánya maszturbációját, vajon igazán ne tudná, mi minden következménye lehet annak? Megígértem neki, hogy szerencsétlen embere34ken tett tapasztalataim alapján meg fogom még erről írni a véleményemet, aminthogy ebben a könyvben ezt majd meg is fogom tenni – továbbá figyelmébe ajánlottam egy kis történetet is.

Öreg tagjaimat gyömöszölő egyik masszőz a következőket mesélte nékem egyetlen lányáról:

– A lányom gyönyörű, – mondta nekem. – S mikor ő azzal fordúlt hozzám, hogy szeret valakit, így szóltam hozzá: – Anyai tökéletességén ezt a szép fiatalságodat, a te gyönyörű virágzásodat nem akarom tönkretenni, hogy még az is kínodra legyen, hogy szép vagy. Ha olyan nagyon szereted, ne sokat okoskodj, mondom én. Csak aztán arra vigyázz, hogy egészen meg ne bomolj, vagyis mértéket tarts, a mindenit neki, mert csak egy szeretőd lehet egyszerre, megértettél? mert korlátok nélkűl nincsen élet.

Ezt mesélte nekem a masszőz és én az orvosnak, közölvén vele, hogy el vagyok ragadtatva ettől a beszédtől, hogy ezt az asszonyt tartom én a szerető anyai szívek mintaképének, úgy őt, mint azt az anyát, aki igenis vissza tud emlékezni fiatalságára, és így felel lányának:

Édesanyám a kendőm
Kéreti a szeretőm.
Eriggy lányom add oda,
Én is így adtam oda
Tizenhat esztendős koromba.

S hogy jegyezze meg magának az orvos úr, – mondottam néki, – hogy csak azoknak a szülőknek sírjához zarándokol élete fogytáig igaz könnyek közt a gyermek, aki életének legmohóbb, tehát legválságosabb szakában ebből 35a szempontból is megértően jó volt hozzá. Viszont arra az apára vagy anyára nem emlékezhetünk szívesen, aki akkor és e tekintetben kegyetlenűl szigorú és részvétlen volt.

Magatartás, amely a lánygyereket nem bátortalanítjaDe mégcsak küldenie se kell a lányt, mondottam az orvosnak, – a jó apának semmiképpen, de a jó anyának sem. Hanem mit kell tennie?

1.) Nem szabad soha szajhának neveznie az úgynevezett „bukott”, vagy „megesett” lányokat. Mert, amely lánynak szeretője van, vagy netán még viselős is lesz tőle, az még távolról se szajha. (A melanéziaiak se nevezik a világért sem annak.) S ha a lány e tekintetben nem tapasztal maga körűl megvetést, akkor ő se lesz megszólalás dolgában oly nagyon ijedős.

A szülő magatartása gyermeke szexualitása dolgában2.) Küldeni nem is kell őt, csak saját élete elleni magatartása eseteiben, viszont azonban szemet kell tudni húnyni, vagyis a szülőknek meg kell tanúlnia jó szívvel észre nem venni azt, amihez semmi köze és még akkor is, mikor azt képzeli, hogy tapasztaltságánál fogva mégis legalább tanáccsal tudna szolgálni gyermekének. És mért kell így eljárnia? Mert vannak dolgok, amelyek az ember legtitkosabb, legszemélyesebb ügyei, amelyekbe senkinek se lehet semmiféle beleszólása: ahogy a gyermeknek sincs köze a szülei szexuális életéhez, ugyanúgy a szülőknek a gyermekéhez, bármennyire úgy érzi is az anya, hogy ma is testrésze még ez a gyermek, mint egykor, mikor még viselős volt vele.

3.) S bár ennyire tilos beavatkoznia gyermeke legszemélyesebb ügyeibe, mégis, mihelyt a lánygyermeket baj fenyegeti, akkor fölösleges kérdezősködés nélkűl segítőnek, jónak kell lennie iránta: ez az ideális édesanya dolga e világon. Mert kétségtelen, hogy itt van még a teher36beesés megoldatlan, nagy kérdése is. Elösmerem, hogy ennek csakugyan adódnak némi riasztó rémképei a fiatalok s épp úgy az anyák szívében is. No de mit is tanácsolhat valaki ekörűl? Azt kell-e tanácsolnia a fiataloknak, hogy e mumus miatt fosszák meg magukat az ifjúkor legnagyobb ajándékától, legnélkülözhetetlenebb örömeitől, legéletbevágóbb kielégűléseitől s inkább vállaljanak sápasztó aszkézist, idegroncsoló onániát, – nem jobb-e akkor, ha így szólunk hozzájuk: – Az életet hibátlanúl berendezni nem lehet. Igyekezzetek tehát korotoknak megfelelően jól élni s a bajokban ügyeskedjetek: segítsetek magatokon, ahogy csak lehet. – Malinowski azt írja, hogy fogalma sincs róla, a melanéziai lányokkal hogy s mint van ez a dolog? Mert az ottani lányok nem esnek teherbe, vagy csak nagyon ritkán, (ezért fordúlhat elő, hogy még ott is vannak törvénytelen gyerekek, ha nem is sok,) – ő biztosít bennünket róla, hogy ezek a lányok semmiféle anticoncepcionális szert1 nem használnak s annál kevésbé, minthogy nem is tudják és nem is hiszik, hogy az elhálás és szaporodás között bárminemű összefüggés van. Viszont más utazóktól mindíg úgy értesűltem, hogy délszaki világokban, tehát úgy Afrikában, mint másutt is a lány elhálás után kimegy a házból, letép valami virágot, azt megrágja, lenyeli s ez megóvja őt a fogamzástól. S hogy e virágok titkát állítólag sem a bennszülöttek, se sámánjaik nem hajlandók elárúlni, mégis talán húsz év előtt egyik népszerű, tudományos folyóirat címlapján egy nagy virág fotográfiája volt látható: állítólag az első Európába küldött antikoncepcionális hatású virágé. Néhány év múlva viszont úgy értesűltem ugyanerről, hogy némely állatkísérletekben csakugyan jól bevált, de a fehér nőkre nem hat.

37

AntikoncepcionáliákMagam részéről a legujabb gyártmányu prezervatíveket ajánlhatom, mert sokat hallottam őket dícsérni egyrészt megbízhatóságukért, másrészt azért, mert az idegzetre semmiféle káros hatást nem tesznek. A régiek: hólyagok, gumikészítmények idegbontóak voltak s a megszakításos koitusz még sokkal inkább. Illetve hisz itt van még a régi és jól bevált védőeszközök közűl a szubpozitóriumok8 néhány fajtája és végső esetben a küret. Ez utóbbi majdnem olyan régi, mint maga a civilizáció, majdnem egyidős az ősi trepanációval, koponyalékeléssel, mint a megmaradt küret-készletek bizonyítják, ami természetes is: az ember sohase szaporodhat el oly mértékben, ahogy, mondjuk a patkányok. Amint hallom, nálunk egyes női középiskolákban a lányok titkos küret-pénztárakat létesítettek önkéntes adományokból, hogy a kollégák segítségére lehessenek baj esetén. Ezt most itt elárúltam, jaj istenem, kimondtam ugy-e?

Mert mi minden következhetik ebből? Ostoba és rossz ember rengeteg van e világon. Meghallja ezt egy barom és lármát csap, hogy micsoda erkölcstelenség uralkodik itt a női középiskolákban, – meghallja ezt egy másik barom, erre összeráncolja homlokát és dörgedelmes rendelkezéseken töri a fejét és így tovább. Egyszóval: azt mondtam ugye, hogy e világ szűzesség dolgában nálunk is jobb belátásra tért, no de retrogresszió még mindig és minden pillanatban lehetséges, – ez a másik oka előlegezett haragomnak: hogy mindezt úgy az említett orvos úrnak, mint itt most és máris oly elégedetlenűl mondtam el.

De jut eszembe, még valamit mondtam én ennek az orvosnak. Hogy vannak szülők, akik annyira nem értenek gyerekük lelkéhez, hogy mihelyt elkövetkezik a szexualitás s 38Lehet-e szülő szexualitás dolgában bizalmasa gyermekének?vele kapcsolatosan a titkolózások ideje, hogy ilyenkor némelyik így sóhajt: – Igazán azt hittem, hogy én leszek gyerekeim legjobb barátja s még titkos ügyeikben is legfőbb bizalmasa.

– Ilyen ostoba volt ön? – szoktam kérdezni ezektől. – Képes volt azt képzelni, hogy nemisége dolgában apjához fog fordúlni a fia vagy lánya s ezekben az ügyekben őszinte lesz? Inkább kettéhasítja magát, semhogy egy őszinte szót is szóljon ebben önhöz. Ilyen ügyekben ő ön előtt kizárólag hazugságra képes, a legócskább osztálytársa több bizalmát élvezheti ebben, mint ön. Ha tehát ilyen ügyeiben hatni akar reá, vagy mégiscsak irányítani szeretné, azt csakis közvetítők útján teheti.

No de felmerűl még az a kérdés is, hogy mért foglalkozom én itt főként a fiatal lányok ügyével és mért nem a fiúkéval is? A felelet erre könnyű: A fiúgyermekek dolgaa fiúk dolga ugyanis mégiscsak egyszerűbb, a szűzesség ősi tébolyának követelményei se sújtották soha őket, tehát a tisztaságról szőtt fantazmák és illúziók se késztették őket annyi alakoskodásra, mint a nőket, de a graviditástól való félelem sem elsősorban az ő ügyük, – a fiúkat tehát módja van, ha nem is a szülőknek, de valamely jóakarójuknak igenis küldeni, éspedig:

1.) olyan társadalmakban, amelyeknek szexuális titkos főtörvénye a házasságtörés, ilyen világokban férjes asszonyok felé lehet őket irányítani, ahogy az ifjú Tolsztojt terelte a nagynénje,

2.) ahol viszont túlnagy veszéllyel jár a házasságtörés, mint példáúl egyes turkomán népeknél, ott a prostitúció segít. A prostitúció rendkívüli társadalmi fontosságáról és nélkülözhetetlenségéről később fogok bővebben beszélni.

39
Az aszkézis szeretete

De, úgy látom, még két kérdésre okvetlenűl felelnem kell itt. Az egyiket így tehetné fel valaki:

Hogy van az, hogy e könyvében éppen ön nem az aszkézis, valamint annak szenvedései és szépségei mellé szegődik, nem ama nemes idegbaj barátjának mutatkozik, amelynek az emberi kultúra oly sokat köszönhet, – hogy éppen ön, aki fiatalkorában a hindú aszkézis sáppadtja és Schopenhauer lázasszemű híve volt, hogy ön most egyszerre a kielégűlések és egészség hirdetője lett? Vagy nem hisz többé az önmegtartóztatás és lemondás áldásaiban?

– Már hogyne hinnék, – felelem én. – Nincs olyan átok, amelyben valamelyes jó ne volna és megfordítva… No de kitől kívánjam én az aszkézis ezoterikumát, az a kérdés. Nem volnék-e bolond, ha a munkáshoz, vagy földművelőhöz így szólnék:

– Mit vagy olyan kövér, tessék kevesebbet enni, mert az a nemesebb életforma, tessék koplalni, naponta egy tojás is elég. És a feleségeddel, gyerekeddel is szüntesd meg minden kapcsolatodat, mert Buddha ezt a tanácsot adja nekünk.

Kitől követelhetünk aszkézist?– Könnyű ilyen tanácsot adni Buddhának, – felelheti a munkás. – Ő csupa semmittevőnek adta ezt a tanácsot. Ezek némán álljanak szilkéjükkel azok elé, akiknek van mit adniok, mert vagy dolgoznak, vagy gazdagok, – no de én nem vagyok sem álmodozó, sem svihák. Hogy emeljem én meg ezt a nehéz, ráverő kalapácsot, ha csak egy tojást eszem 40naponta, és ki fogja kimosni az ingemet, megfőzni a teámat, ha elválok a feleségemtől? – Ezt felelhetné a munkás és ilyet felelhetne a földműves is. Egyszóval: ez a munka világa, hogy kívánhatnék én itt az emberektől aszkézist? Papoktól követelhetem és bölcselőktől, de hogy követeljem például akár a birkozóbajnokoktól, akár soffőröktől? Ezek elgyöngűlnének.

És másodszor: igaz, hogy a kielégítetlenség (bizonyos fokig) több képzeletet termel az emberben, mint a kielégűlés, elteltség, ez igaz. Dante égi tisztaságú, éterikus szerelme, Beatricéje alig képzelhető el bőséges vacsorával, chiantival, osztrigával és feldúlt nászággyal, de Beethoven halhatatlan szerelme sem, – egyszóval: mint éppen Malinowskinak a Trobriand-Szigeteken tett tanulmányai bizonyítják:

1.) a legtökéletesebb nemi kiélés sem szűnteti meg teljesen a nemi szomjúságot,

2.) a poliszexuális élet (ha nem is szimultán, de szukcesszív poligámia és poliandria) sem öli ki az emberből teljesen a féltékenységet.

3.) bár a legtökéletesebb nemi kiélés se szűnteti meg az egész lelket abszorbeáló szerelmek lehetőségét, (ami, mint látni fogjuk, e kétféle dolognak mégsem egészen ugyanazon forrásból való eredetét is, továbbá mivoltának különbözőségét is erősen bizonyítja, – e kettő olyannyira nem azonos, hogy még azt is lehetne mondani: hogy bármennyire elementáris szükséglete is az embernek a szexuális kielégűlés, a szerelemben a szexuális vágy csak ürügyül szolgál,) – bár mindez így igaz, de azért azt se lehet tagadásba venni, hogy olyannyira átszelleműlt, eksztatikusan rajongó, éterikus szerelmek csakugyan nehezen képzel41hetők el a kielégűlések útján és világában, de példáúl Chopin tört-szívű vidámsága, exaltált fájdalommal telített mosolya se lehetne valamely nagyon egészséges, robusztus lelkialkat művészetének fő jellemvonása s talán Michelangelo és Lionardo művei is sokat köszönhetnek alkotóik önmegtartóztató életének, – mindez lehetséges. No, de csakis az önmegtartóztatás hoz létre művészetet, igaz ez? Vajon a tizenhárom gyermekes családapa, az egykori szajhavadász Tolsztoj Leó élete is nélkülözőnek, aszketikusnak mondható-e? De ha úgy volna is, hogy csakis az aszketikus élet és idegbaj hoz létre igazi kultúrát, vajon tanácsolhatom-e én a világnak, hogy: – legyetek idegbajosok és boldogtalanok a kultúrátok kedvéért, – vagy: – legyetek önfertőzők, akkor szebbek lesznek a képeitek, – nem kénytelen vagyok-e az épség és egészség mellé pártolni, mikor beteges elfajulások miatt annyi boldogtalanságot látok? Tudvalevő, hogy szép asszonyok a tuberkulózis hatása alatt sokszor szinte áttetsző, átszellemült szépségekké lesznek, s vajon e tapasztalat alapján adhatom-e azt a tanácsot, hogy – igyekezzetek tuberkulotikusok lenni, mert csak akkor lehettek ilyen szépek. – Továbbá: valamikor, az én fiatalságomban az a tévhit volt elterjedve, hogy a luesz és a genialitás között összefüggés van, erre egy R. J. nevű óbudai fiatalember Ady példájából merítvén erőt, csakugyan addig is mesterkedett, amíg megszerezte magának ezt a betegséget, bele is halt, ám ez itt már mellékes. No de mi volna, ha e babonaságról kiderűlne, hogy igazság rejlik a mélyén s én így szólnék: – nehogy egészségre törekedjetek, szerezzetek inkább szifiliszt valahányan és ha olykor hülyüléssel jár is…

42

Lehet-e betegséget javallani a kultúra kedvéért?No de nem is folytatom ezt. Szó, ami szó: nem prédikálhatom a rosszat, a szenvedést, a poklot, még akkor sem, ha azt is beösmerem, hogy még érték és öröm is rejlik a mélyén. És végül: mégiscsak be kell látnom azt, hogy ugyan kár volna az emberben levő állatot nagyon buzdítani, abból éppen elég van bennünk, az állatot csitítani kell inkább, – ez igaz, csakhogy jó dolog-e annyira elnyomni, hogy csupa idegbaj, szenvedés és hazugság legyen a vége? És ha csakis ez a nélkülözés, ez a szenvedés vezetne a kultúrához, nem akkor is azt kellene kiáltanom, hogy az épség és életöröm is ér valamit, nemcsak a kultúra, ti emberek!

S vegyük most még az utolsó kérdést, amelyet eddig is mindig felvetettek ellenem:

Én a fiatalságot ezekszerint vágyainak kiélésére buzdítom, nemde, mert meg akarom óvni attól, hogy:

1.) szenvedő fiatalkort éljen, fantómok ostoba tisztelete miatt s ezáltal beárnyékolja egész későbbi életét,

2.) már azáltal is, mert idegzetét az aszkézissel, illetve ami ezzel együtt jár: a fantáziás-onániás életmóddal könnyen tönkreteheti, mint majd hallani fogjuk, ezzel ugyanis jóvátehetetlen kárt tehet magában, – Az engedékenység végső határa a szexualitásbanez a végső véleményem fűtötte ugyebár minden itteni soraimat, csak meddig menjünk el a kiélés engedélyezésében, az a kérdés, – vagyis, hogy mi határa legyen annak? Vagy határtalan legyen? Viszont lehet-e egyáltalán határtalanúl élni? – kérdezhetik tőlem ellenfeleim mindenekelőtt.

S e kérdésük nem is jogosulatlan és nem is könnyű felelni rá, minthogy a kéjvágy, illetve az emberi kívánkozások általában határtalanok, – (vedd akár a pávatollas római lakomákat,) – már annálfogva is azok, mert minden43fajta kielégűléseink bizonyos fokig kielégűletlenséget is hagynak maguk után, (Rest-Unbefriedigung, – közismert tünet, hogy ifjú emberek és nők egész éjszakán át tartó sorozatos koituszaik után, elválván párjuktól, még önfertőzőek is,) – tehát az emberi lény természeténél fogva nagyon hajlamos rá, hogy a kielégűlések áldozata legyen, ami mindenkor bizonyos fertőt is jelent. Ennélfogva feltétlenűl vannak olyanok is, akik nevetik az ifjúság jólétéért való buzgalmamat, mondván, hogy kár is fáradnom, mivelhogy az ember nemi élete nem szabályozható, tehát szükségszerű a hipokrízis, s minél eszeveszettebbek a hajlamaink, annál ájtatosabb képet kell vágni hozzá, ahogy Nero Vesztaszűzei tették. Mi tehát a teendő, hogy kell tehát élni?

A Trobriand-Szigetek szexuális életét vettük eddig mintának ugyebár s azt mondottuk róla, hogy a legemberségesebb berendezkedésű, Keleten a féktelenségnek is meg van adva a magáévalamennyi berendezkedési kísérleten túltesz, mert az ifjúság tombolási szükségletén épűl. De azt is mondottuk róla, hogy bukumatulájának, vagyis legényházának szexuális élete ugyan óriási, boldogító szabadságot engedélyez a fiataloknak, ez a szabadság azonban sohasem szabadosság, mert bizonyos mértéktartás kötelező benne, sőt még bizonyos szemérmes magatartás is, egyszóval még a bukumatula szabadsága sem határtalan, hanem rendje van, – ezzel szemben azonban a határtalanságnak, féktelenségnek is megadatik a magáé, mert a házasság intézményének szoros és a bukumatulának lazább, de mégis kötelező rendjén kívűl a zabolátlan, határtalan szexualitásnak is helyet ád időnként: nyílvános, tömegszexualitásos ünnepek során, amelyeken a felek hegyén-hátán, keresztűl-kasúl válthatják egymást, ahol mindenne44mű összetartozás, vagy hűségi fogadalom alól föloldás adatik.

OrgiákMondani se kell, hogy a tömeg-tombolásnak ilyen fokú jelenségei a világ mindenféle tájairól s a legkülönbözőbb kultúrális fokon álló népek világából réges-régen ismeretesek: most már nem is szólván a kisázsiai és babilóni ősi vallások misztériumainak vérengző és kegyetlen rituáléiról s azokról a tömeges kicsapongásokról, amelyek ezekkel kapcsolatosak voltak, – de ott vannak a bacchanáliák és a mezopotámiai népeknél ma is dívó és szintén vérengzésbe fúló, tömeges szexuális őrjöngések, vagy a néger-világok dobveréssel kezdődő, vad rikoltásokkal, tánccal folytatódó és szintén egész a tébolyig: öncsonkításokig, önkívületig hajtott és ugyanakkor exsztatikus promiszkuitásba hanyatló ünnepei, de a régi Oroszország babonás-vallásos szektái között is akad néhány, így a „bűn általi megváltás” szektája, amelynek ilyen ünnepein a keresztények aszketikus fő-gondolata keveredett sajátságos módon a nemi kielégűlés tébolyig hajtott exaltációjával, (éjszakára választottak egy Krisztust, aki „tiszta” maradt s ha reggelig tartó keresztűl-kasúl való tombolásuk után mégse szabadúltak volna meg a „bűntől”, vagyis nemi kívánkozástól, akkor megölték ezt a Krisztust,) – továbbá: harminc év előtt Bécsből kapott információim számot adtak ott létesűlt olyan egyesületekről, amelyek hasonló orgiák céljából létesűltek, de persze a vallásos ürügyek, ájtatos terminológia elmellőzésével, – és így tovább. Mit bizonyít mindez?

Hogy az ember igenis hajlandó elvetni vágyakozása gyeplőit, s ilyenkor kiderűl, hogy voltaképp semmi sem 45elég neki. A határtalan kiélés lehetőségeiVagyis mi mindenre van szüksége, nézzünk csak szembe vele! Tehát a monogámikus kiélésen kívűl:

1.) poligámia és poliandria, (császárkorabeli római férfiak és nők,)

2.) ezenfelűl még prostitúció és hetérákkal és lupánárokkal, (ugyancsak rómaiak,)

3.) ugynevezett perverziók, mint példáúl felláció, kunnilingváció, (ugyancsak rómaiak,)

4.) biszexualitás, (vedd akár Caesart, aki minden feleségek férjének és minden férjek feleségének neveztetett, vagy akár a bájos, szeretetreméltó Catullust,)

5.) esetleg mindez együttvéve, egy személyben és ehhez esetleg még onánia is járúlhat nemde. (Onánia Malinowski referátuma szerint a Trobriand-Szigeteken nincs, illetve csak nyomorékok és csúnya nők élnek vele, akiknek e szerencsétlenségük miatt pár nem jutott.) S ezért vettem a rómaiakat mintának, mert mindez együtt is megtalálható volt a császárkori római emberben. (Mellékesen megjegyzem, hogy a biszexualitás dolgában Perzsiával folytatott informatív levelezésem során arról értesűltem, hogy ott e tekintetbe ma is olyan állapotok vannak, mint a biszexuális Rómában, vagyis szinte illendő is, hogy egy ifjú, házas úriembernek egyszersmind pederaszta kapcsolata is legyen.) Megjegyzem továbbá, hogy a pederasztia a Trobriand-Szigeteken kicsúfoltatik. – Feltehetjük, hogy mindezek együttvéve kielégűlési lehetőségei voltak egy római főúrnak s hogy ő mindezt csakugyan ki is kóstolta, de még

6.) az incesztusztól se riadt vissza, – tudjuk, hogy még az ilyesmi is elég gyakori volt, de még a szodómiáról se feledkezzünk meg, (incesztusz a Trobriand-Szigeteken 46nincs, mert a legszigorúbb tilalom alá esik, a szodómia is a legnagyobb ritkaság.) – S ez még mindig nem volt elég. No de mi kellhet még egy nyomorúlt embernek?

7.) Úgy látszik, ha mindenben kívánkozásait követi és semmiben se szab gátat nekik, akkor az út mindenütt a világon a nyílvános, keresztűl-kasúl való tömeg-szexualitáshoz vezet, mert lehetetlenség, hogy ne szabályként állítsuk fel ezt a tételt, ha ennyire általánosan érvényes a világ legkülönbözőbb tájain és még ott is, ahol a kívánkozásoknak, valamint kielégűléseknek mégiscsak néminemű szigorú gátak is szabattak, mint példáúl a Trobriand-Szigeteken.

S mármost milyen megoldások adódnak mindebből? Mindenekelőtt ezek:

1.) hogy lám, a szexualitás micsoda bőségesen van erőkkel felruházva, különösen a fiatalkorban s hogy példáúl a lényeknek tápláléka, vagyis kémiai ellátottsága dolgában oly igen ökonomikus természet e téren mennyire pazar, mert hiszen még virágport is százszor, vagy talán ezerszer annyit termel, mint amennyi a megtermékenyűléshez szükséges,

2.) s az ember is vajon még miben ilyen pazarúl kicsapongó, mint nemiségében? van-e még valami ezen a világon, amiben kívánkozása, tombolása ilyen határtalan volna és ha a lakomák alatti pávatollal való római hánytatások rafinériáját is számba vesszük, vagy az élvezeti mérgekkel való visszaéléseket, – akkor is van-e még a tékozlásnak ilyen világa?

3.) de hiszen az állatok sem oly nagyon mértékletesek úgy a zabálásban, mint a nemi kiélésben, mint ahogy nemes puritánjaink szeretnék hinni, a rovarokon élő vakond 47példáúl saját súlyának másfélszeresét eszi naponta, s a cickány is alig kevesebbet s még hozzá csupa fehérjét és zsírt, ami annyi, mintha én száztíz kiló zsíros húst nyelnék naponta. A természet is produkál mértéktelenségetDe az oroszlán is harminc-negyven kilót eszik meg, ha ki van éhezve (napi állatkerti adagja három-négy kiló,) – de ami a nemi viselkedést illeti: az öreg Brehm tanúsága szerint a drezdai állatkert egyik oroszlánpárja három nap alatt háromszázhatvankétszer koitált, ami mégiscsak mindennemű gasztrikus excesszuson sokszorosan túltesz nemde és mit tudom én? talán még az embernek nemi téren való határtalan őrjöngésein is.

No de miért is mondtam el mindezt? Nyílván annak újbóli dokumentálása végett, hogy micsoda démona az embernek a szexualitás. És ezzel a monstrummal kell megkűzdenie egy fiatal lénynek, átlagosan tizenkét-tizenhárom éves korától fogva. Mert mit követel tőle a hipokrízis? nézzük csak meg újra. Nem kevesebbet, mint azt,

A hipokrízis parancsaihogy a lány, (és netán még a fiú is) szűz maradjon házasságáig és ha esetleg csak harminc éves korában menne férjhez, akkor is. És ha nem jól bírja ezt az állapotot, akkor önfertőzéssel segítsen magán, mert azt szabad. De ha vallásos meggyőződése még ezt is tiltaná, akkor még ezt se tegye, hanem bolonduljon meg. Amit pedig itt mondok, nem túlzás. Igaz, hogy még nem láttam olyan férfit, vagy nőt, aki megélte volna harmincadik évét fantáziák és orgazmusok nélkül, ez el se képzelhető, különösen ha meggondoljuk, hogy a kandúrok példáúl egyesek híradása szerint epididimitist is, (heregyulladást) kapnak, ha üzekedési idejük alatt nem engedik őket nőstényeikhez és könnyen el is hullanak, de a nőstények is megbetegszenek, ha megtartóztatásra kényszerítik őket, viszont az ember igenis 48maradhasson szűz s akár harminc éves koráig is, ha nem akad már tizenhat éves korában házastársa, – azt követeli a hipokrízis. S hogy aztán házasságban annyi kihívó csábítás ellenére legyen még hű is, – ha pedig idegbajról, impotenciáról, frigiditásról mer panaszkodni mindezek után…

Egyszóval: ennyit hajlandó a hipokrízis a legvadabb, legkövetelőbb, legmohóbb, legkétségbeejtőbb emberi indulat számára engedélyezni, – nem túlkevés ez? nem nevetségesen, nem szemtelenűl kevés? No de a nyugat népei önfertőznek is éppen eleget, ahol muszáj s ahol ezt nem kell: művelnek is suba alatt mindenfélét, ami pedig a házassági hűséget illeti: nem nevetséges erre még csak gondolni is olyan világban, ahol senki se hű, mert nem is lehet az?

– Aki köztetek nem bűnös, az dobja rá az első követ, – mondotta a melegszívű, emberszerető Jézus az eléje cipelt házasságtörő nőről a hipokrízistől már szinte tajtékzó, repedő, undok farizeus népségnek, s mármost ezt az utasítást miképp lehessen összeegyeztetni azzal a kancsal szigorral, amely olyan címen, hogy a házasságok az égben köttetnek, halálos bűnt fabrikál a házasságtörésből és jehovatikusan dörög ellene, – ki dörög? Többek között az is, aki maga is házasságtörésben él.

49
Mennyit engedélyezzünk a szexualitás démonának?

Akkor hát mi légyen vajon? Engedelmeskedjünk-e a démon összes parancsainak? Ez egyértelmű volna a mértékletességgel, amely pedig még az ösztönök világában sem mindig uralkodó fő principium. Az ösztönök intelligenciájaAz oroszlán példáúl, bár éhségei után harminc kiló húst is megeszik egyszerre és párzása is oly monumentálisan szertelen, mint a fergetegek, ezt az állatot bizonyos dolgokban, mint mondani szoktam, az ösztönök intelligenciája jellemzi s talán ez is hozzájárúl ahhoz, hogy olyan méltóságteljes jelenségnek tetszik előttünk. Az oroszlán ugyanis, ellentétben a farkas-fajtával, de még a fajtájához tartozó tigrissel és leopárddal is, de legfőképpen a vérszomjukról annyira nevezetes nyest-fajtákkal, az oroszlán nagyon mértékletes a vérengzésben. Míg a farkas példáúl ahhoz képest, amire szüksége van, ha teheti, mértéktelenűl sokat öl, az oroszlán ezzel szemben csak annyit, amennyire szüksége van. Nem jellemzi tehát más fajták gáttalan vérszomja s a csordából is rendesen a legkisebb állatot viszi el, amellett kannibalizmusra se hajlamos. De a borzról is olyanok az információim, hogy békés, excesszusokra nem hajlamos, mértékletes állat, de hogy a macska-fajhoz visszatérjek, a köd-leopárd, valamint a hó-leopárd és a puma is: egyik sem olyan tombolóan vad és vérszomjas, mint példáúl a vadmacska, a törpemacska, vagy a leopárd. Mit mutat ez?

50

Hogy nem minden állati lelket hajszol vágyakozása a kielégíthetetlenség felé és nyílván nem is minden embert. Vannak kielégíthetetlenek, zabolátlanok sokan, ez kétségtelen, és sajnos, csakugyan úgy van, hogy minél fantáziásabb természetű valaki, annál kielégíthetetlenebb. Sokan ezt az éghajlattal, légnyomással és az úgynevezett forróvérűséggel is összefüggésbe hozzák s az állandó intenzív napfénynek egyes népekre tett őrjítő hatásával, (példáúl az ámokfutást is ezzel magyarázzák.) Az ilyen levezetés azonban nyílván nem mindíg helytálló, vagyis az olyasmi, hogy: tűző nap, barna bőr, tehát nagy excesszusra mindíg hajlamos nemi erők. Egy maláj herceggel, egyébként a szurebájai orvosi főiskola sebésztanárával 1935-ben folytatott informatív célú beszélgetésem, valamint későbbi levelezéseim során példáúl a malájok felől következő értesüléseket szereztem:

A barna bőr nem mindig jelent nemi kicsapongásra való hajlamotAz emberek, de némely tudósok is beleesnek abba a hibába, hogy nyílván az Amerikába átszármazott négerek szexuális viselkedéséből következtetve a sötét bőrűek felől általában úgy ítélnek, hogy hasonlíthatatlanul nagyobb nemi erejük van, mint a fehéreknek, s ez az oka, hogy kicsapongásaik is annyival monumentálisabbak: iszonyúbbak és kegyetlenebbek. Lehet, hogy ez a megállapítás egyes néger-fajtákra vonatkozólag helytálló, de semmiképp sem érvényes példáúl a malájokra. Hogy a maláj ember nemi ereje nagyobb-e, mint a fehér emberé? könnyen lehet, bár ez olyan kérdés, amelyet nehéz eldönteni, – mondotta a sebésztanár, – de hogy a temperamentum tiltakozik mindennemű: 1.) túlnagy izgalom, 2.) paraxisztikus, hasogató gyönyör, 3.) békétrontó mohóság, sőt 4.) még az idegeket felzaklató munka ellen is, – ezt mi nemcsak 51tudjuk, ez olyan adottság, amely a vérünkben van. Ismerem a fajtámat. Annak ellenére, hogy az ámok-futás hazája nálunk van, – lehet, hogy ez csakugyan egy faja a tűző nap okozta, momentán agyi izgalmaknak, vagy talán csakugyan egy fajta, a monszun légnyomásváltozása által okozott, momentán téboly is, amelynek egyesek vizsgálatai szerint az epilepsziához hasonlóan melankóliás aurája, azaz előzetes tünete van és altatással szintén jól befolyásolható, de akkor is stupid, életképtelen melankóliába vezet, – bár, mondom, az álmok beteg hősei tőlünk kerülnek ki, a mi népünk mégis a világ legbékeszeretőbb népe, – az örömöket annyira istápoló mohamedánizmus tanainak felvételére tehát alighanem ők voltak a legalkalmasabb lelkek, mivelhogy a szenangot, a szelíd, szemlélődő életörömöt mindennél többre becsűlik. Ennek a Szenangszenangnak pedig, bár sok mindenféle értelme van, de kétségtelen, hogy mindenekfelett kedélybeli harmóniát jelent s ez a harmónia a nyájas mértékletességet szereti legjobban és idegen néki minden nyugtalanság. Azt is mondhatnám tehát, hogy voltaképp ők az igazi paradicsomi népek.

Szexualitásuk jellemzésére pedig elmondhatom, hogy amíg a gátolt és sok tekintetben elnyomott szexualitású nyugatot a rövid időtartam alatt lezajló és egymás után mohón és gyorsan megismételt, sorozatos koituszok jellemzik, addig a mi tévesen rettentő bujának tartott népünknek egyetlen közösűléshez egy egész éjszaka kell, mert az aktusnak gyengéd előjátéka és még gyengédebb utójátéka van s maga az aktus fél óráig is eltart. Ebből következik, hogy múltkori levelében szóvá tett férfi és nő közötti orgasztikus diszkoincidencia, vagyis az orgazmus együteműsége körűli 52bajok: ilyesmi nálunk ismeretlen, de női frigiditásról sem igen hallottam itt eddig.

Ennyi volt informátorom értesítésének lényege. Mindebből pedig az következik, hogy, úgy látszik, vannak tehát népek, akiknek élete még sincs annyira megterhelve ösztöneik szertelenségével, mint az imént elképzelt római úr, vagy úrnő, aki helyett különben talán a biszexualitástól eltekintve bízvást vehettem volna budapesti hölgyet és urat is. Azt szokás erre felelni, hogy csakis az ülő foglalkozású, városi nép az, amely hasonló fokú bujasággal gyanúsítható, A testi munkások kevésbé érzékiek?a fizikai munkások: iparosok és földművelők e tekintetben sokkal inkább hasonlatosak a jávai malájokhoz, mint a kéjt hajszoló városi urakhoz… – akik ezt állítják, nyílván saját, vagy mások által gondosan végbevitt tanulmányaiból merítik ezt a véleményüket, viszont magam én, sajnos, sohase kerűltem abba a helyzetbe, hogy komolyan számba vehető tanúlmányokat folytathattam volna e tárgyban. Ami tapasztalatot e téren szereztem, az ennyi volt:

1.) hogy a parasztlányokat szexualitásuk dolgában vallomásra bírni sokkal nehezebb volt, mint a városi nép lányait. Különösen maszturbációikról nem akarnak a világért se tudni. Mindössze három parasztlánytól sikerűlt szavahihető referátumot nyernem, erről majd beszámolok.

2.) Egy falusi szülésznőt is sikerűlt egyszer szólásra bírnom. Referátum a falusi szexuális viszonyokrólŐ a következőket adta elő: – az ember azt hinné, hogy paraszt és idegbaj nem férnek össze, pedig milyen tévedés ez! Rendkívűl sok az idegbajos köztük (s ahogy a kórtüneteket leírta, főként hisztériára és elmebajokra kellett gondolnom, de néha kényszerneurózisra is, kétségtelenűl, szexuálneurózisokra pedig igen gyakran, vagyis arra, hogy 53ezek az idegbajok szexuális eredetűek). Ez a szülésznő elmondta, hogy miután falún bordélyházak nincsenek, tehát rendkívűl nehéz azok élete, akik nem nősülnek, vagy nem nősülhetnek korán s már azért is, mert a házasságtörés szinte lehetetlen, kivihetetlen, – „a város ugyanis olyan, mint az erdő, de a falu, mint a hosszú síkság”, ott mindent látni, ott mindenkiről mindent tudnak, különben is a megszólás a legfőbb szórakozásuk. A húsz év alatt, mialatt ő ott élt ebben a faluban, két kéjgyilkosság is fordúlt elő, ő nem állítja, hogy ennek a fentemlített körűlményekkel kapcsolata volna, csak épp megemlíti, hogy még ilyesmi is adódott ott lenn s hogy mind a kettőt suhancok követték el együttesen. Annak is nesze lett, hogy egyes legény-csoportok együttes maszturbációkra szoktak összejönni. Közölte velem aztán, hogy az ember nem hinné, hány impotencia akad köztük: szép szál, robosztus emberek között, továbbá ejaculatio praecox-os, de olyan is… egyik jómódú parasztgazda felesége nem is röstellte mondogatni, hogy azért csináltatott magának vörös inget, mert a férje szereti, ha bikának nézi. S mármost az asszonyok között ennélfogva sok a kielégítetlenség miatti idegbaj (nyílván hisztéria), tehát a maszturbáció is, sőt e tekintetben még olyasmiről is értesűlt, amit sohase hitt volna el, ha mástól hallja s nem ő maga győződik meg róla. Az egyik szomszéd faluban volt egy öreg bába, afféle boszorkány, aki a boldogítóbb maszturbációk elérése céljából jó pénzért bizonyos belső méreteket vett az asszonyokról s ezek alapján készített számukra vágyaiknak legjobban megfelelő, fallikus alakzatot valamiféle rugalmas anyagból, – egyet ő is látott ilyet: holmi recék voltak hagyva a felületén… 54S hogy mit szólok mindehhez? – Ez volt az egyik referátum.

A másik pedig ez: a három parasztlány közűl csak az egyik mondott érdekeset. Mind azt vallotta, hogy a falubeli lányok tizenkét-tizenhárom éves koruktól fogva kivétel nélkűl mindannyian maszturbáltak, még az az egy is, aki köztük apáca akart lenni, ez ugyan egy ideig tagadta, de ők addig gúnyolták, kínozták, amíg bevallotta. – Az a bizonyos érdekesebbje, akit talán húsz év előtt vetett elém a véletlen, ezzel szemben azt vallotta, hogy ő csak későbben kezdte el az abúzust, mert az anyja és a nagynénje figyelmeztette, hogy ne tegyen ilyet, mert megvakúlhat tőle. Erre ő két vagy három ballépéstől eltekintve tényleg megállta egy ideig maszturbáció nélkül. Lánytársai azt mondták neki: – tizenhat éves korodig kitartod, de, ha akkor se kezded, úgyis megbolondúlsz. – Akkor hát csakugyan elkezdte úgy tizennégy éves kora körűl. Volt azonban ott két lány, akik mindig együtt jártak, ezek voltaképp el is kerűlték a többit, – szegény zsellér-népek gyerekei voltak s ezeknek már akkor rossz hírük volt. Azt beszélték róluk, hogy voltaképp férfimód élnek egymással: hol az egyik a férfi, hol a másik. Mindez persze afféle mende-monda volt, csakhogy a két lány aztán el is tűnt a faluból. S az egyiket talán öt év múlva valaki meg is találta egy pesti nyílvános házban, ahol állítólag kijelentette, hogy nagyon jól érzi magát, eszében sincs a falura gondolni. – De a másik lány esetéről már biztosabbat tudok, – mondotta az elbeszélő, – mert ennek tárgyalása is volt s az újságban is volt az ügye. Ez cselédnek szegődött Pesten egy elvált asszonyhoz, akinek az Andrássy-úton könyvkereskedése volt. Az asszony a nap legnagyobb részét üzletében töltötte, azalatt tizenhárom-55tizennégy éves egyetlen fia otthon négy-öt tanulótársával tanúlt. Nos, ez az Ida nevű lány felemelt szoknyával kergette ezeket a fiúkat, mert, mint a tárgyaláson megállapították, nemi idegbaja volt. (Nyílván nimfománia.)

Eddig van az, amiről itt be akartam számolni. S mármost: akár megbízhatunk benne, hogy e történetek igazak, akár nem, egy kérdés okvetlenűl felmerűl bennünk nemde: hogy honnan tudtak ezek a még akkor primitív viszonyok közt élő falusi népek 1.) különbözőképpen keresztűlvitt és rafinált technikáju onániákról, 2.) pszichikus impotenciáról, 3.) nimfomániáról, 4.) az onániát tíltó babonákról (megvakúlás), 5.) honnan tudtak arról, hogy két lány között „férfimódon” való érintkezés is létezhet, 6.) honnan tudhat egy falusi asszony kórosnak is nevezhető olyan szexuális képzeletről, mint amilyen az, amelyben a bika és a vörös ing szerepel? Nem tételezhetem fel ugyebár, hogy kórtörténeteket tartalmazó könyvekből informálódott ez a szülésznő, mikor a fallikus alakzatokról szóló abúzust megfogalmazta magában, mert ez már nem is olyasmi, ami úton-útfélen felszedhető volna. Egyébként e tárgykörben néhány idegorvosnál is tájékozódtam s ők is úgy informáltak, hogy praxisuk kezdetén őket is meglepte Neurózisban szenvedő paraszt éppen elég vana parasztok közt mutatkozó sokféle neurózis, különösen hisztéria és egyéb szexuális eredetű lelki bajok. Kezdetben ugyanis ők is azt hitték, hogy a paraszt és a neurózis két olyan fogalom, amely sehogyse fér össze egymással.

A városi munkásság felől pedig részben magam szereztem be információimat s ezek nem voltak kedvezőbbek a fentieknél, sem a sportolók körűl tett tapasztalataim. Azt szokás mondani, hogy a heves sportolás kiűzi az ifjakból az érzékiség ördögét s még komoly, öreg tudósok is meg56bíznak ebben a hazugságban s az angol ifjúságra hivatkoznak, amely nagyrészben mentesítve van a szexualitás átkától… mármost hogy lehessen ebben a dologban bizonyítani? Kimutatni, hogy a sportos életmód mint vezet példáúl homoszexuális elferdülésekhez is (onániáról nem is szólván), s hogy önmegtartóztató periódusok után mint vezet nagy kicsapongásokhoz, – mindezt legföljebb mint végső véleményemet adhatom itt elő bizonyítás nélkűl. S aki behatóan foglalkozott már a szexualitással, az hinni fog nekem, már azért is, mert: ha a szexualitást ilyen könnyű volna legyőzni, kiűzni… uram isten! Legyünk tisztában vele, hogy talán mégsem olyan egyszerű dolog ez. – Tessék sokat úszni, akkor majd nem lesz szerelmes, – mondták a régi doktorok. Még a kiváló Jendrassik is azt a tanácsot adta a súlyos idegbajban szenvedő, ifjú Nagy Lajosnak, hogy korán vacsorázzék, akkor majd mindjárt jobban lesz, meglátja, továbbá ne sötét lelkű orosz írókat olvasson, hanem könnyű szívű franciákat… Egyszóval: nem tudok ebben adatokkal bőven szolgálni, s azokkal bizonyítani, ez igaz, pedig azért egyet-mást mégiscsak láttam én ekörűl is: sport-ladyk titkos ügyeiről számolhatnék be példáúl, de már ezt nem is teszem, mert erre már nincs is szükségem. Mert mit akarok én bizonyítani? Azt, hogy: 1.) a szexualitás rettenetes démona az emberi életnek és 2.) hogy a mi szexualitás dolgában való berendezkedésünk nem éppen szerencsés. S mindkét dolgot el fogja nékem hinni józan eszű ember az eddig hallottak után is. A szellemi foglalkozást űzők szublimálásáról szóló tant pedig szintén a modern babonák közé kell sorolnom. Életem nagyrészét művészek között töltöttem el, különös véletlen folytán alkalmam volt néhány zsidó talmud-tanulóval is megismerkednem, – 57ezekről se mondhatok semmi egyebet, semmi kedvezőbbet, mint amit más emberekről megállapítottam. Ki az, aki igazán „szublimálni” képes? Véleményem szerint senki. Mert a nemiség követelményeit megszüntetni, vagy elhárítani, elhallgattatni se testi, se lelki munkával nem lehet, oly mértékben követelők. A szublimálás babonájaIlletve föltehető, hogy akad esetleg két vagy három csodálatos ember egy évszázadban, aki vágyait csakugyan képes becsületesen „szublimálni”, no de alighanem az sem fiatalkorban, mert a zsenge kor túlterhelő szexuális kivánkozásának súlya alatt megroppanna az aszkézistől. (A szentek is javarészt később kezdték a szűzesség malasztját prédikálni, miután előbb kitombolták magukat, de Tolsztoj s a nagyon tiszteletreméltó Buddha is.)

Persze ha valaki azt vitatná, hogy némely lelkeknek inkább való az aszkézis nélkülözése, mint az elteltség csömöre, ezt annál inkább elösmerem, mert hisz életem egy részét az aszkézis nagymestereinek tanúlmányozásával töltöttem el. No de ezt a gondolatot, az aszkézisét némelyekről átvinni a tömegre, kötelezővé tenni számára? a nélkülözést általános törvénnyé tenni fantómok kedvéért? S épp ezért össze-vissza hazudni mindenfélét, példáúl mikor egy mama így szól: – oh az én kislányom nem olyan, még csak eszébe se jut ilyesmi, nézze meg őt, hát nem olyan mint egy angyal? – Vagy amikor egy másik mama így beszél: – oh az én fiam szőke s a szőkék nem olyan heves vérmérsékletűek.

Néha elnéztem őket tavasszal korzóikon, ezeket az angyali szép kis lányokat és fiúkat és azt gondoltam:

– Muszáj annak lenni, hogy mindig ilyen gonosz maradjon az élet? Fiúk és lányok is csupa nélkülözésben töl58tik napjaikat, egymástól szigorúan elkülönítve, magános boxokban, onániás álmok között, ahelyett, hogy együtt élvezhetnék soha vissza nem térő, gyönyörű fiatalságukat. Jól van ez így?

Hogyan kell élni?S ha most végre is számon kérik tőlem, hogy ennyiféle meggondolás után mi hát a véleményem, hogyan kell hát élni? – én se tanácsolhatok egyebet, mint amit az a bizonyos masszőz mondott a lányának, vagyis, hogy ne akarjunk olyat, hogy a lány vagy a fiú ezt a gyönyörű és mégis oly nehéz fiatalságát csupa nyomorban töltse, hogy életének ez a legszomjasabb korszaka ne legyen egyéb, mint csupa vágyakozás, valamint kielégítetlenség és ebből fakadó neurózis. Igenis, élvezze sokkal szabadabban életét, ez a mondanivalóm, csak tartson is be bizonyos rendet és mértéket, ne éljen keresztűl-kasúl, össze-vissza, mert határtalanúl élni, korlátok nélkül nem lehet. S mármost; hogy mi légyen ebben a határ? A nyílvános, promiszkuitásos tombolásoktól eltekíntve, – mert ezektől még az én viharvert izlésem is irtózik, – a Trobriand-Szigetek rendjét követendő, jó példának tartom ma is.

És már azért is, mert: a házasság náluk nem oly mértékben ugrás a sötétbe, mint nálunk. Ott ugyanis a házasulandók valamelyest már minden tekintetben megismerték egymást, mert a fiatalok csak akkor gondolnak ott házasságra, ha úgy érzik, hogy mindenképpen egymáshoz valók, érzékileg és szellemileg is.

59
Egy másik ősberendezésből folyó tanulságok

Volt itt egy nagyon szorgalmas, de igen kevéssé tehetséges pszichoanalitikus, dr. Roheim Géza nevű, aki bejárta Ausztrália egyes belső vidékeit, az ottani kőkorszakukat élő bennszülöttek szexuális életének tanulmányozása végett s útjának eredményeiről könyvet adott ki, amelyben igen gyenge lélektani eredményeket mutatott fel. Illetve nem is gyengéket, rosszakat, ami nem csoda, mert a kiindulási pontja egészen hamis volt. Egyes ősi rítusaik eredetét Dr. Roheim tévedéseipéldáúl úgy akarta kikutatni, hogy a mai bennszülöttek álmait analizálta, ami kevés észre vall. Egy rituálé létrejöttének ugyanis százféle oka lehet: valamely régi sámánjukat esetleg szadisztikus hajlamai, mondjuk, amelyekből folyó kegyetlen akciók megnyerték más kegyetlen hajlamúak tetszését, de egyszerű véletlenek is közrejátszhatnak valamely népi szokások kialakulásában: kétszáz év előtti eventualitások, amelyekre már senki sem emlékszik. Hozok egy példát. Egy orvos ismerősöm azt kérdezi egyszer egy öreg házaspártól, hogy miért is nevezik ők beteg lány-unokájuk periódusait Wollernek? – Miért is? – kérdezi az öreg hölgy. – Hát nem emlékszel? – kérdezi tőle férje. S íme kiderűl a következő: hogy volt vagy negyven év előtt egy nagyon rossz nőorvosuk, akinek kezében a feleség, akkor még fiatal asszony, majdnem meghalt s erről nevezték el aztán a menstruációt, nem tudni miért? Va60gyis nem az áldott, jó öreg háziorvosuk nevét örökítették meg a családban, hanem ezét a haszontalanét. (Egyébként nem emlékszem már pontosan, hogy is volt, de Tolsztoj családjában is történt valami nagyon hasonló ehhez.) Nos, száz és száz hasonló eventualitás eshet meg egy nép életében, példáúl, ha a férfivá avatás szertartásakor a fiú hátán sebet ejteni, mondjuk, csak bal kézzel szabadna, ez onnan is eredhet, hogy az egyik nagy sámánjuk balog volt, vagy, ha tegyük fel, több száz év előtt egy híres sámán alatt ezen az ünnepen délután hirtelen boldogító zápor szakadt le az egekből s erre a sámán elrendelte, hogy hasra feküdjenek örömükben, s azóta az ünnep délutánján mindig kötelező a hasra fekvés, bár már senki se tudja, hogy miért? – s mindezt a ma ott élő lakosság álmaiból akarta kiaknázni dr. Roheim? Nem bosszantó, ha egy tudós ilyen szamárságra akarja alapozni az exisztenciáját?

No de azért elmentem az Iparművészeti Múzeum előadótermében tartott referáló előadására, s íme mi derűlt ott ki? Hogy mégiscsak becsesebb anyaggal tért ő vissza Ausztráliából, csak nem vette észre. (Könyvében ezeket a tapasztalatait fel sem említette.) Itt e referátum keretein belűl is csak mellékesen említett meg olyan dolgokat, amelyek végre igazán figyelemreméltóan fontosnak tetszenek előttem, vagyis a következőket:

1.) Hogy a lánynak ott csak akkor van becsülete, ha úgy tesz, mintha idegenkedne az elhálástól, s az ilyet ott úgy hívják: A félrefordított fejű lánya félrefordított fejű lány.

Önfertőzéses ünnepek2.) Hogy a felavatási ünnepen sok kínzás után vérrel kenik be a fiúkat s ezt a férfiak erigált péniszükből veszik, ugyanakkor tehát együttesen önfertőznek is.

61

A féltékenység szimbólikus jelzése3.) Hogy a férfiak többnejűségben élnek s ha új asszonyt hoznak az eddigiek mellé, akkor az eddigiek féltékenységük szimbólumaként megverik az újat, de attól fogva aztán a legjobb egyetértésben élnek együtt.

Nagyon érdekes, alapvető tételek ezek. Mert mire mutatnak rá? Hogy ez ottani szexualitás fő pillérei nagyon emlékeztetnek a mi berendezkedésünkéire. Nézzük csak meg, hogy miben?

A Trobriand-Szigetek szexuális berendezkedésének, mint mondottuk, két pillére van: a fiatalság követelő életszomjának tiszteletbentartása és intézményes istápolása az egyik és szabad élet után következő házasság szigorú rendje, vagyis a házassági hűség kötelezettsége, – ez a másik. S a nyugati világok szexuális rendje min alapúl? Mint mondottuk: a házassági hűség ideális fogadalmán s annak kiviteleként az általánosnak nevezhető házasságtörésen, de nemcsak ezen, hanem mindazon is, amit az ausztráliai bennszülöttek szexualitása alapvonásaiban felmutat. Tehát: 1.) a féltékenység ott mint mellékmotívum mutatkozik ugyan, de megmutatkozik, viszont azokban a kultúrákban, amelyekben az úgynevezett csalás, vagyis házasságtörés évezredek óta általános, csodálatosképpen épp ott főmotívummá nőtt meg. (Tibetben, de Abessziniában, a többneműség és többférjűség e hazáiban is fel-felmerűl olykor a féltés, de már csak olyan gyengűlt formában, mint mikor a bakteriológus szárítással, vagy egyéb macerációkkal úgy legyengíti az ártalmas baktériumokat, hogy beolthatók az emberi testbe.)

2.) Az onánia ott szintén mint mellékmotívum szerepel s nálunk a szexualitás gyötrelmesen fontos motívumává 62dagadt meg különböző okokból, mint azt majd látni fogjuk.

Az itteni, túlzásba vitt női vonakodás3.) Ami pedig a félrefordított fejű lányt illeti: nem úgy kellett-e a lányoknak mind az utolsó időkig viselkedniök a szűzesség fantómjának országaiban, mintha kétségeik volnának afelől, vajon igazán az angyalok hozzák-e a gyerekeket, vagy talán a gólyanéni? Még ötven év előtt is azt kellett kérdezniök túl heves szerelmesüktől: – oh, ön mit akar tőlem? – S jól tette, ha ehhez még sírva is fakadt, mert erről lehetett látni, mennyire ártatlan. De voltak, akik egész a pimaszságig mentek el ártatlanságukban. Azt kérdezték példáúl nagy méltósággal ostromlóiktól, akik a természet parancsát követve bizonyos pillanatokban, isten bocsáss meg, szemérmetlen mozdulatokra kényszerűltek:

– Ez az, amit ön szerelmének nevez? – kérdezték tőle. Meg ilyesmit. Egyszóval megalázták a fiatalembert, úgy viselkedtek, hogy annak szégyellnie kellett magát, amért ő olyan alsórendű, közönséges lény.

Szörnyű népség volt, jól ismertem őket. S nyílván éppen ezek miatt únta is meg Van Zanten ezt a civilizációt és vágyódott oly nagyon a naivoskodás és affektációk nélküli, tehát hamisítatlan és romlatlan világok felé. A lányoknak tehát még itt is, ezek között is az ősibb, vagyis kevesebb elferdülést mutató viszonyok között is félre kellett fordítaniok a fejüket, ha nem is olyan energikusan, mint egy fél évszázad előtt itt, ahol a lánynak nemcsak azt kellett mutatnia, hogy kedve ellen való a nemi közösülés, hanem mintha emberi méltóságát sértené, mintha merénylet volna női nemessége ellen.

63

De vizsgáljuk is meg talán mindjárt ezt: hogy nincs-e a nők e vonakodásában olyasmi, ami természetesnek ismerhető fel, s ha csakugyan van benne természetes, ösztönös momentum is, akkor mi az, amit ennek az ösztönös tendenciának irányában való túllendülésként és határozottan károsnak kell tekinteni?

A női vonakodás motívumát, amelyet elhárítási motívumnak is nevezhetünk, (Abwehr-Motiv,) az élőlények világában ezernyi helyen megtalálhatjuk, – vagyis mit? Hogy a nő minden vágyai, érzéki hajlama ellenére nem olcsón adja, hanem kéreti magát, udvarolni kell neki, hogy elmenekűl a hím elől és így tovább. Sok állatfajta hímje pompás, csábító nászruhát ölt és mindenféle módokon igyekszik megnyerni nőstényét: némelyik intenzív illattal, mások nászénekkel, a táncos fácán különös, nagyon előkészített násztánccal, – a nőstény leül és mintegy páholyból nézi és ha a tánc bűvölete csakugyan elég nagy, akkor végre is hajlandónak mutatkozik. Egyszóval: igen sok állatfajta hímjének mindenképpen meg kell kűzdenie és A nőstények ellenállása az állatvilágbanfáradnia nőstényéért: nemcsak hogy le kell számolnia versenytársaival, hanem nősténye ellenállását is le kell győznie.

Vegyünk példának egy közelünkben élő kis madarat, a verebet. Nehogy azt higyjük, hogy a hímnek az a feladat jutott, hogy nősténye érzékiségét udvarlásával felkeltse. Erről szó sincs. A nő-madár reszket az érzéki vágytól, tollai fel vannak borzolva, egyre közelebb ugrál a hímhez, szemlátomást igen csábítón s mikor az utána kap, ő elrepül. De nem messzire, csak egy kicsit, csak annyira, hogy megint elkezdhesse ugyanazt s addig-addig, míg aztán megadja 64magát s akkor már ellenállás nélkül következik egymásra a közmondásossá vált sorozat.

Hogy ez a vonakodási motívum mire való, nem tudjuk. Ha érzéseink megítélésére hallgatunk, akkor elengedhetetlennek tetszik előttünk, mert hisz nélküle a szexuális egyesülés feszültség nélküli volna, akció, dráma nélkül, olyan volna, mint a rövidzárlat: a hím-állat is vágyna rá, a nősténye is, s e kölcsönös vágyak beteljesülése csak annyi volna mint egy csattanás, semmivel se több. Így azonban a vágy fennáll ugyan, de beteljesülése akadályoztatik s ez adja feszültségét.

A nőstény ellenállása kedvezőbb feltételeket hoz létre?Némelyek azt tartják, hogy a feszültség izgalmainak növelése által a hím szervezetében a nemzéshez szükséges erők nagyobb koncentrációt érnek el, hogy tehát a nagyobb szervezeti izgalom jobb nemzést, eredményes, erőteljesebb, tehetségesebb utódokat produkál. (Ugyanezt a feltevést fejezi ki az emberekre vonatkozóan az a vélemény, hogy a nagy szerelemből származó gyerekek szebbek, tehetségesebbek, mint Shakespeare szavai szerint:

„…kit fáradt, pálott, megúnt
Ágyban félálom s ébrenlét közt nemzenek.”

[William Shakespeare: Lear Király, Füst Milán fordítása]

– Vagyis hát ez a szó is azt fejezi ki, hogy a szervezet nagyobb megrázkódtatása tekintendő a jó nemzés előfeltételének.) Lehet, hogy ez így is van, csak hogyan magyarázzuk akkor a következőket: a galambnak, mint tudjuk, elég sokáig kell udvarolnia, míg nőstényét megnyeri magának, – turbékolnia és hajbókos táncokat lejtenie, de mi65helyt elérte célját, rövid idő múlva megfordúl a helyzet: furcsa módon a nőgalambé lesz a kezdeményezés, – valósággal unszolnia kell szemlátomást únott és lomha párját a nemi tevékenységre. Csókokat követel, a hím ugyanis csókolózni is alig-alig hajlamos, többször leűl eléje és felkínálja magát, míg a hímgalamb végre, mondhatni, szinte ásítva rászánja magát… – hol van itt a vonakodás okozta nagyobb feszültség? mert még a hím vonakodása sem olyan méretű, hogy erről beszélni lehetne. De példáúl az oroszlánpárnál is tapasztaltam olyiknál ilyesmit: hogy a grandiózus nyitány után valamelyest gyengébben ugyan, de a nőstény veszi át a kezdeményezést. És végűl: hogy beszélhetünk az embernél vonakodási feszültség okozta kedvező nemzési feltételekről olyan esetekben, mikor a szülőknek hosszú házasságuk után születik geniális gyerekük? Márpedig számtalan példát lehetne erre is hozni.

A nőstény bizonyos fokú ellenállása természetesMindebből pedig mi következik? Két dolog: egyrészt, hogy a „félrefordított fejű lány” motívuma, vagyis a vonakodás motívuma csakugyan az őstermészet műhelyéből való, („Ohne Widerstand hat Eros sämtliche Schlachten verloren,” – ellenállás nélkűl Erosz összes csatáit elvesztette, – mondta Karl Adler bécsi filozófus), – ez tehát nem emberi találmány, ennek emberek közt való elfajúlása csak annyi, hogy túlméreteződött, ez is szinte öncélúvá lett s ezáltal elvesztette természetességét. Mert mesterkéltté lett, hamissá, affektációssá (esetleg persze számítások is hozzájárúltak ehhez: – különben nem vesz el, – meg efféle), s ami a fő: célját tévesztette ezáltal. Merthogy ahogy az éhezés, különösen pedig a szomjazás csak bizonyos fokig növeli az étel vagy ital utáni vágyat, e fokon túl ezektől való elfordúlást eredményez, azonképpen az itteni nők fél év66század előtti jellegzetesen méltóságteljes, tehát a férfire nézve még megalázónak is nevezhető magatartása sok esetben az illető iránti vágyak halálát okozta. – Most már pedig legyen olyan szíves és akassza fel magát kedves kisasszony – írta valaha egy festő-barátom annak a hölgynek, aki, miután évekig úgy játszott véle, mint macska szokott az egérrel, most végre kezdett volna iránta engedékenyebb lenni. Ahogy Schiller fejezte ki: – „den Dank, Dame, begehr ich nicht,” – hölgy, a köszönetére nincs szükségem, – ez közismert érzés volt azokban az időkben, mert bizony a legtöbb férfi megérte azt, hogy a szerelemben való szerencse már csak akkor intett feléje, mikor már nem volt szüksége rá, mert vágyakozása túllépett már zenitjén. De könnyen lehet, hogy sokszor elferdüléseknek is oka volt ez a női magatartás. Egy kiváló zenészünk egyszer a következőket mondta nekem: – Elfordúltam a nőktől. Mert szerencsétlenségemre csupa dögletes kőszűzzel volt dolgom, – olyan ez, mintha kőfalba ütközne az ember. Ezért is nem vettem el egyiket sem, mert egy nő, akiben nincsen odaadás, – nő az? Én, ha csak kezet fogok is egy nővel, már tudom, hogy kivel van dolgom, mert már kézfogásában is legyen készség az odaadásra.

– Csakhogy a kőszűzek, – folytatta dühösen, – a kőszűzek soha! minthogy ők a legdrágább szajhák. Túlméretezett ellenállás vágyat ölEgy szegény perdita pár forintért nem fukarkodik semmivel, de az ilyen úrihölgyet a kisujjáért egy életen át el kell tartani, ne feledjük. Én a szajhákat tartom sokkal többre, mint ezeket, mert a szajhából mégiscsak származik némi kis öröm, de a kőszűzektől soha semmi. –

S mármost, hogy ennek a kitűnő embernek pederasztia felé való elferdülését csakugyan a „kőfal”, vagyis a nők67nél való örökös balsikerei okozták-e? ezt már nem tudom eldönteni, de gyanakszom, hogy volt és van ilyen is, mégpedig több, mint ahogy képzelnők. Ez az egyik tanúlsága a félrefordított fejű lány motívumán való eltűnődésnek, a másik pedig már a fentemlített zenész észrevételében is szinte benne foglaltatik, de a nőgalamb és nőoroszlán viselkedése még jobban kifejezi, vagyis hogy a megszerzés, a hódítás iniciativ munkája nem olyasmi, amire határozottan azt lehetne mondani, hogy mindenkor és feltétlenűl a férfit terheli, hogy ez csakis az ő dolga: emellett mindvégig kizárólag a felületes, a látszatok után induló ítélkezés maradhat meg. A kezdeményezés, a megnyerés igenis a nő dolga is lehet e világon, – már e zenész panaszából is kiderűl, hogy semmiképp se szabad kőfalnak, egészen passzívnak lennie, hogy az odaadásra való hajlam már a kézfogásában is kell, hogy megmutatkozzon. Magam én nagyon élvezetesnek találtam valaha egy orosz vándor-társulatnak azt a jelenetét, amelyben egy orosz paraszt körűltáncolja asszonyát, harmonikázik neki, nevetteti, egyszóval: szinte a bohóca, s a jóhúsú, széles, orosz asszony csak úgy sugárzik a gőgös örömtől. – No, ugye, hogy kellek? – kérdezik szemei emberétől. Ez is egyik módja annak a meleg fogadtatásnak, amely a nő aktivitását van hivatva kifejezni a kölcsönös megnyerés nemes együttesében. – Ám ez még nem is elég. Nem tudom, milyen mértékben konstatálható az állatvilágban olyasmi, vajon léteznek-e benne nőies hímek és férfias nőstények, – annyi tény, hogy az emberek között az ilyen vegyűlt alakzatok határozottan felismerhetők. S ha ennek élettani, fizikai megnyílvánulásai nincsenek is, tehát homoszexualitáshoz nem is vezetnek, de lelkiekben mégis megmutat68koznak: vannak példáúl szexuális passzivitásra hajlamos férfiak és aktivitásra hajlamos nők, – vagyis olyan férfiak, akik azt várják, hogy őket hódítsák meg, – sőt! akikben a vonakodási motívum csírája is megvan, mert nemhogy hódítási szándékot mutatnának, inkább elfordúlnak attól, amire vágyakoznak. Egy fiatal férfi ezt így fejezte ki előttem: – Bolond vagyok, mert azt várom, sőt követelem, hogy ami kell nekem, az szaladjon utánam és könyörögjön nekem, hogy fogadjam el. – A férfias nők egyik variánsa pedig így nyilatkozott: – Engem ne hódítson meg senki. Különben is útálom a szerelmetes kukorékolást, de a hatalmi Jankókat se szeretem, a Bramarbaszokat2. Legyen csak csendes, majd én szólok neki, hogy elmegy az esze tőle. Vagy egész egyszerűen:

Teszek néki olyan kacséntást,
Feledi, feledi a létániát.

Mindebből pedig az is következik, hogy az a sugallat, amely azelőtt a lányok szexuális viselkedését irányította s amely nékik teljes tartózkodó passzivitást parancsolt, őket már azért is hibás irányba terelte, mert a nőiesség ideálját olyan szélsőséges biztonsággal akarta megállapítani, mint ahogy az elektromosság két pólusát nevezik negatívnak és pozitívnak, ahogy a hangzatokban megkülönböztetnek moll-t és dur-t, vagy az anyagok vegyi karakterében lugost és savast. Ennyit a félrefordított fejű lányról.

Féltékenység az állatvilágban?És most áttérhetünk a féltékenység kérdésére. Létezik féltékenység az állatvilágban? Már hogyne létezne. Csak abszolút, áttörhetetlenűl parancsoló törvényhozás-e az, amely a kizárólagosságot rendeli el? Ezt nem állíthatjuk, 69vagyis: egyes állatfajoknál a kizárólagosság követelménye fel se lép: a méhek hímje nem kívánhatja, hogy az anyakirálynőt egymaga birtokolja, a kutya-fajták kanja se kívánhat hűséget a szukától, a csordában élő állatok nőstényeinek se juthat eszébe, hogy féltékenyek legyenek asszony-társaikra, – a kakuk-madár nemi élete pedig oly minden képzeletet meghaladóan érthetetlen, hogy az ember azt kérdezi magától, vajon igaz-e ez? Lehetséges-e az ilyesmi? hogy a természetnek valamiben is olyan rendje van, amely a teljes rendetlenségen alapszik?

A kakuk nemi életének teljes anarchiájaMinden egyes kakuk-párnak megvan ugyanis a maga vadászterülete, (rovarevő lévén,) amely ettől eddig terjed s a határon túl ott van a másik kakukpár s ezek nem sértik egymás jogait, vagyis nem lépnek túl egymás határain. Viszont mikor az üzekedés ideje eljön, a nőstény elkezd szaladni s átlépi az összes közelben levő kakuk-birodalmakat, tizet, tizenkettőt is, ott mindenütt befedezik s akkor visszatér párjához, amely persze szintén sokszor befedezi. Ne feledjük el azonban, hogy a hím, amely párja futása alatt helyén maradt, szintén befedezte az összes látogatóba érkező nőstényeket. Hogy lehetne ilyen berendezkedés mellett bárminemű kizárólagossági ígényre gondolni?

De még azoknál az állatfajtáknál sem abszolút szilárd a kizárólagosság alapzata, amelyeknél pedig szívesen feltételeznők ezt a megingathatatlanságot. Példáúl szívesen mondanók a hím-oroszlánról, hogy egy életen át hűségesen kitart ugyanegy párja mellett, – csakhogy ez nincsen így. Néha igen, néha viszont mégiscsak két párja is van, sőt megesik, hogy három, igaz, hogy ennél több már nincs neki. A szarvastehénnek is hűnek kéne lennie hímjéhez, de azért megesik, hogy a tisztás széle melletti erdőből ki70lép egy-egy kivert, fiatal bika és bizony van úgy, hogy a pasa már csak későn néz oda, mert egyik hölgyét még rajtakapja ugyan a hűtlenségen, de már nem csinálhat belőle hűségest s még menekűlésre késztetheti ugyan fiatal vetélytársát, de az asszonnyal mármost mi legyen? Nem bántja, – milyen különös! Vajon így van-e ez az embernél is? Vannak egyesek, akik azt állítják, hogy a megcsalt férjek, akárhogy dühöngenek, az asszony életére még dühöngésük közben is vigyáznak, mert az önzésnek, az ösztönnek még mindíg szüksége van az asszony életére, tehát a gyilok, még a vendettáé is sokkal inkább a csábítót szokta sújtani, – hogy így van-e, nem tudom. Sokkal több hűtlensége miatt megölt asszonyról tudok, semhogy ebben véleményt tudnék mondani. Én csak azt tudom, hogy a megcsalt férj ilyesmiket szokott világgá kiáltani a csábító elleni bosszúja magyarázatáúl: – meggyalázott, becsületembe taposott, mert megalázott… – Továbbá ilyesmiket is mond: – hogy néz ilyen az emberre? micsoda kicsinyléssel, micsoda fölénnyel, – A csábító nem becsmérli a férjet, akit megcsaltholott szegény, megölt csábítónak eszében se volt fölénnyel tekinteni a férjre, mással volt ő elfoglalva, nem a férjjel, ő talán hajlandó lett volna még szeretni is a férjet, ha pedig már eddig is nagyra becsülte, azon e „csábítás” következtében semmi változás nem esett, – hogy is van ez?

Az olyan szexuális berendezkedés világában, amelyben a fiatal lánynak semmiféle szexuális kiélésben része nem lehet, természetes, hogy mindent attól vár, akinek végre felesége lesz: képzelete minden vágyának, szíve minden nosztalgiájának kielégűlését, hogy testileg is megfeleljen, de lelkileg is, – tréfásan ezt úgy szoktam mondani: hogy zongoraművész is legyen, de boxbajnok is s amellett mil71liomos és herceg egy személyben. Persze természetes az is, hogy ennyi várakozásnak senki se tud megfelelni, de a tapasztalatlan szív ezt zokon veszi, mert képzelete azt sugallja, hogy ennek, ha nem is egészen, de javarészt mégiscsak meg lehetne felelni, – mit mondjak még? A szexuális tapasztalatlanság kielégíthetetlenségePersze a szexuális változatosság ingere is igen nagy annál, aki e téren még oly keveset próbált s akinek életében ennélfogva a szexualitásnak oly nagy hangsúlya van s aki épp ezért az évekig tartó egyforma ingereket kétségtelenűl nehezebben viseli el, mint akinél a szexuális szomjúság már sokkal kevesebbel is beéri. Aki még a szertelen vágyakozások rabja, annál megeshetik, hogy nagyra becsüli ugyan az urát, életre-halálra szereti és mégis kénytelen vele, hogy „megcsalja”, különben megbomlanak az idegei, különben csupa keserűségben él és így tovább.

De hogy visszatérjek eredeti mondanivalómhoz: az állatvilágban a kizárólagosság követelménye, – mint mondottam, – főként persze a hím részéről kétségtelenűl fennáll, jól konstatálható, vagyis a benne öntudatlanúl munkáló természet nyílván azt akarja, hogy nőstényének, illetve nőstényeinek ivadékai az övéi legyenek és ne másokéi, de azt is mondottam nemde, hogy ez a követelmény nem szigorúan hajtatik végre, a kilengések aránylag könnyen esnek meg, minden különösebb bajok nélkűl. Szóval ez sem abszolút erejű természet parancs. A kizárólagossági törvény nem szigorú törvényÉs az emberek között sem az: ha tekintetünkkel végigkísérjük hatékonyságát a vendettától a csicsiszbeóig, a tibetiek, vagy az abesszínek engedékenységeig, akkor be kell látnunk, hogy példáúl az éhség, halál, vagy nemi szomjúság megalkuvást nem ösmerő nagy törvényéhez képest ez csak gyengécske törvénynek tekinthető. Bármily nagy hűhója volt tehát a félté72kenységnek az évezredekben, voltaképp, ha meggondoljuk, mégis elég könnyen volt elcsitítható, mégpedig úgy általános organizáció, mint egyénenkénti értelmi revízió útján.

Hogy az általános organizációra példát hozzak: ki nem állhatom a vallásalapítóknak azt a tevékenységét, hogy a táplálkozásra vonatkozó és a nemi higiéniába tartozó parancsaikat az istenségtől eredő törvénykezések sorába vették fel, – csúnya erőszakosságnak ítélem ezt ma is, bárha néminemű szükségességét be is látom. (Szodomiától, homoszexualitástól, antropofagiától való megóvás, – „ti pedig tiszták legyetek, mert tiszta vagyok én is, a ti uratok, istenetek.” – Mózesi törvénykezés.) A higiénia bevonása az erkölcstanbaNe avatkozzanak bele abba, hogy én mit szeressek enni, – gondolom magamban, – mert mi köze van annak az erkölcshöz, hogy én szeretem-e a disznóhúst, az alkoholt, vagy mi beleszólása van abba a moralitásnak, hogy valaki mely napokon öleli meg a kedves feleségét? (Talmudi tanácsok.) Lám, ezekben organizálva van bizonyos cselekedetek elleni erkölcsi felháborodás: istentől jaj a mohamedánnak, ha sört iszik, – nem olyan-e ez, mintha azt is kimondanák, hogy istentől jaj neki, ha cúgos cipőt visel? Egy tökfejű édesapa fülem hallatára így szólt kisfiához:

– Már mondtam neked, hogy ne cuclizz. Mert az csúnya dolog, és azonfelül erkölcstelen is, – tette hozzá hirtelen támadt ihletével.

Az erkölcs célja, hogy embertársainkat óvja a kártól– Miért? Neked fáj az ujjad, ha én cuclizok? – kérdezte a kisfiú rendkívül eszesen.

Számomra azért oly eszesen, mert magam is amondó vagyok, amit ez a gyerek, hogy az erkölcs arra való, hogy embertársainkat megóvjuk a károsodástól. Erkölcsi meg73rovásban tehát csakis akkor részesülhetnek, ha szóval, vagy tettel fájdalmat, vagy kárt okoztam valakinek. – No de az ember nem okozhat-e önmagának is kárt és nem lehet-e az ilyen cselekedetet is erkölcstelennek nevezni? – kérdezhetné valaki. Vigyázni kell az ilyen meghatározásoknál, mert könnyen belezavarodik az ember, mert hisz akkor azt is lehetne mondani: – ne légy annyira szerelmes, mert erkölcstelenség, egész lesoványodtál tőle. – Vagy: – a dohányzás erkölcstelenség, mert árt a csontjaidnak. – S mármost visszatérve a szexualitásra: azt mondottuk ugyebár, hogy a szexuális higiénia nem tartozik az erkölcstan világába, csak azon a ponton, ha cselekedetemmel netán fájdalmat okozok valakinek s mármost az a kérdés, mi mindennel lehet ezen az égtájon fájdalmat okozni? Egy húszéves lány így szólt egyszer hozzám:

– Ha nagyanyám tudná, hogy már nem vagyok érintetlen, meghalna a fájdalomtól.

– Annyira szereti magát? – kérdeztem én.

– Igen, – felelte a fiatal lány.

– És ezért félti magát annyira?

– Igen.

– És e szeretetből és féltésből kifolyólag addig a szemtelenségig vetemedik, hogy beleavatkozik a maga életének legfontosabb ügyeibe? Annyira szereti magát, hogy onániára akarja kényszeríteni, vagyis tönkre akarja tenni a fiatalságát? – kérdeztem én.

Vagyis mi történt e tájon? A konvenciók gyűlöletes, gyilkos erejéről már beszéltem itt s ez esetben e konvencióban organizálódott a testi szűzesség tiszteletének ostoba fantómja, amely arra akarja kényszeríteni a fiatalságot, 74hogy: 1.) szexuális okokból vagy egész fiatalon házasodjon, ami merő ostobaság, vagy 2.) kóros, hibás beidegzéseket okozó abúzusokkal; félszűzességgel, coitus per rectummal, valamint onániával töltse fiatalságát, – ami ennek a kultúrának legfőbb szégyene. Valamely sutba vetendő ideálnak sérelme, a szűzesség konvenciójának, vagyis a nagymama butaságának sérelme okozza ez esetben a nagymama fájdalmát, – annyi ez, mintha azért lenne beteg, mert fiú-unokája további önfertőzés helyett betért egy perditához, – s ezt a sérelmét, fájdalmát én tiszteljem? S a fiú vagy lány magatartását az erkölcsiség ellen való támadásnak minősítsem?

Okozhat-e fájdalmat a házasságtörés?Némiképpen más az eset akkor, ha egy asszony a férje hűtlensége miatt sír, vagy egy férj a felesége csapodársága miatt. A szerelmi féltés, mint megállapítottuk, az állati és emberi szervezetből folyó valami, ezenfelűl pedig vallásilag, sőt az állam törvényeivel is szentesítve van a nyugati társadalmakban, tehát azok organizációjának védelme alatt is áll, így tehát a házasságtörésről, mint fájdalmat okozó erkölcsi tényről beszélni mégiscsak jogosúltabb dolog, főként szervezetünk beállítottságánál fogva. Csakhogy oly erős-e a kizárólagos nemi birtoklást elrendelő természeti parancs? Megállapítottuk, hogy ez még az állatok világában sem olyan erős törvény, mint példáúl az éhségé, nemi szomjúságé és halálé. S az emberek világában különösen nem az. Ahol a fiatalság nemi tombolása szentesítve nincs, ott a nem intézményesített, sőt titkolt, leplezett házasságtörés nevezhető uralkodó elvnek a nemiség világában, kölcsönös, intézményesített, hűségi, azaz kizárólagossági fogadalom mellett, – más világokban pedig az intézményesített többnejűség, vagy többférjűség, vagy esetleg mind 75a kettő együttesen töri meg, teszi lehetetlenné a kizárólagossági alapelvet.

A kizárólagossági alapelvnek többféle töréseEurópában az intézményesített házibarát, a XVII-dik század olasz Cavaliere servent-je, vagy csicsiszbeója volt az egyetlen többférjűségi kísérlet, miután a többnejűség, ha nem is intézményesen, de sokféleképp állt virágjában mindenkor. (Illetve hisz a többférjűség is.) Keleti világokban megfordítva: a mohamedánoknál, de másoknál is a többnejűség volt időtlen ideje intézményezve s épp e többnejűség folytán természetszerűen a titkos női házasságtörés is általános volt, (mert férfi nem tud annyi nőt kielégíteni.) Afrikában némely néger-fajták férfijai kicserélgetik egymás közt feleségeiket, vagyis kölcsönadják egymásnak s ezáltal a férjnek több asszonyban s az asszonynak több férjben van része. Abesszíniában a különböző törzseknél intézményesített többnejűség és többférjűség van egyidejűleg érvényben időtlen ideje, mégpedig más és más szisztéma szerint. Az amharáknál ez így van: a férj sovány pótfeleséget visz magával a csatába, hogy ne kelljen homoszexualitásba esnie és hogy legyen, aki ellássa, elképesztően kövér feleségét pedig rábízza leghívebb szolgájára, (voltaképp rabszolgájára,) azzal a vállalt kötelezettséggel, hogy születendő gyermekeiket sajátjának fogja tekinteni. Egy másik nomád életű törzs lakodalmain a menyasszony egyik oldalán a vőlegény űl, másik oldalán dárdával kezében a hivatalos, kiszemelt szerető, akinek jogai a következők: ha este a házaspár sátra elé leszúrja dárdáját, akkor a férjnek azon az éjszakán el kell mennie hazúlról. Ő is veszi tehát a dárdáját és leszúrja valamely sátor előtt, ahol viszont ő a hivatalos szerető. E szexuális rend következménye nyílván az, hogy nagyon sok féltestvér születik, anélkűl, hogy 76ezeknek rokonságukról sejtelmük lehetne s ebből viszont Az incesztusból származó utódok veszélyeincesztuózus kapcsolatok sorozata származik… Álljunk kicsit meg mindjárt egy szóra. A vérfertőzésből származó utódok degenerációra való hajlamáról mindenki tud, magam is hallottam róla eleget, – nem értek hozzá, muszáj tehát elhinnem, hogy ez a degeneráció valóban fennáll, de azért egy kis kételyemnek mégiscsak hangot adok itt. Az állatvilágnak példáúl régen ki kellett volna pusztúlnia, ha az incesztus-veszély oly nagy volna, mint amilyennek hirdetik. Oidipusz nem ismert rá az anyjára, akkor hogy ismerhet rá egy nyúl vagy egy farkas? vagy pláne egy patkány? De még a kutyák közt is rengeteg az incesztus: apának a lányával példáúl igen gyakran van viszonya. Kóbor állatoknál pedig, amilyen, mondjuk, a tigris, elképzelhetetlen, hogy egy fiatal hím ráismerjen a nővérére és így még számtalan példát hozhatnék. De a dohánypalántát is önbeporzással szaporítják már időtlen ideje, a legrégibb kultúrnövénynek, a banánnak pedig már nincs is magja, csakis dugványozással szaporítható, ami, ha nem is azonos az önbeporzással, de nem áll messze tőle. – No de beszéljünk tovább a poliszexuális berendezkedésű társadalmakról. A tibeti szexuális rendA tibeti berendezkedés példáúl ilyen: van, teszem fel, öt fivér s a legidősebb megnősűl, akkor az ő felesége lefelé a többi négy fiatalabb fivér felesége is, ha a negyedik megnősűl, akkor neje lefelé, a többi háromé is, (de fölfelé, a legidősebbnek nem neje,) ha a harmadik megnősül annak felesége a többi kettőé, a másodiké a legfiatalabbé is, tehát egyedűl a legutolsó, a legfiatalabb birtokolja kizárólagosan szegény feleségét, (akinek kívűle több férfi nem jut, viszont férje, vagyis a legfiatalabb fiútestvér saját feleségén kívül még négy sógornőjének is birtokában van.)

77

Ugye érdekes? És egy kis különbség nemde mégiscsak van eközött és a monogám ideálok között? Ennyire labilis tehát a kizárólagossági parancs? és mégiscsak onnan: a szervezet mélyéről eredő hangjának íly kevés tekintélye van? Mindez, úgy látszik, így igaz s mégcsak azt se lehetne állítani, hogy ezeknek a tibetieknek, vagy abesszíneknek lelki berendezése, ösztönélete, lelki reakciói merőben mások, mint a mieink, mert íme, csodák csodája némelykor még féltékenységi dráma is megesik köztük: egy-egy sógornő mégiscsak megharagszik olykor a másikra közös szerelmük miatt…

Mit mondjak még? Az ember, úgy látszik, ilyen: – nagyon fájhat neki, hogy édes szerelmét „más karján találja”, de ha nagyon akarja és be is gyakorolja, akkor már nem is fáj olyan nagyon. Nem kellemes az ilyesmi, belátom, mégis életem során találkoztam már olyan kitűnő fiatal emberrel is, aki ahelyett, hogy gyilokhoz nyúlt volna, így szólt: – Én nagyon szeretem ma is a feleségemet. Túlfiatalon kerültünk össze és én, mondhatom, nagyon jól éltem mellette, ő okos volt és nagy szabadságot engedélyezett nekem. És most ő is meg akarta kicsit a szabadságot ízlelni, – mit tehetünk? Ilyen az élet és én boldogan veszem vissza, mert, mondom, szeretem őt.

Akit a hűtlenség nem tett gyűlölködővé– Igen nemeslelkű és emberséges fiú vagy, – feleltem néki. – Igazad van. Az asszonyok élete sem attól a perctől datálódik, mikor megismertük őket, szóval nem mi adtunk nekik engedélyt élni. És abban is igazad van: mért ne tekinthetnéd úgy a dolgot, hogy elvált asszony veszel vissza, aki már volt valakié. Vagy elvált asszonyt elvenni nem is lehet?

78

Egy másik, felesége hűtlensége miatt kétségbeesésében őrjöngő fiatalemberhez pedig így szóltam:

– Fehér köpenyben nem járhatjuk végig ezt az életet, a tisztaság nem maradandó dolog. Különben is: vajon épp ennyire voltál-e kétségbeesve akkor, mikor olyan asszonynak voltál életre-halálra barátja, akinek férje volt s akivel igenis együtt élt. Vagy csak a hivatalos házassági papírok, tehát csakis a törvényes birtoklás bátorít fel ekkora őrjöngésre? Mert akkor nem őrjöngtél, egészen jól beletörődtél a helyzetbe.

– Mert csak engem szeretett, a férjét nem szerette.

– Honnan tudod? – kérdeztem tőle. – Hátha őt is szerette? Ez egyszer se jutott eszedbe?

– Hát lehet egyszerre kettőt is szeretni?

– Sajnos, úgy van, igenis, hogy lehet. Majd egyszer elmagyarázom neked, hogy e tekintetben milyenek vagyunk mi emberek, – mondottam néki. Aminthogy ebben a könyvben is el fogom mondani, hogy mit gondolok erről.

Egy előkelő mohamedán vallású hindú költőnő pedig egyszer így szólt hozzám:

– Mi otthon hárman vagyunk asszonyok, én vagyok a férjem első felesége, de, sajnos, a másik kettő sem elég fiatal már, a férjem viszont még ma is nagyon szereti a fiatalságot. És én hagyom, Hogy lehet megtartani a férjet?nagyanyám elveit követem, aki azt mondta: – Sohase kérdezd, hogy merre jár, hogy honnan jött, vagy hova megy? szemrehányást sohase tégy neki, akárhonnan jön, örömmel fogadd és készíts neki saját kezeddel jó meleg ételt, akkor sohase fog elhagyni, mindig azt fogja érezni: – ez az én otthonom, ahol jól érzem magamat. – Mert mindenütt másutt rosszúl fog járni, ezt már ilyen idős korában tudja az ember, hogy ilyen az élet: 79kiszedik a pénzét, valamelyik nő azt akarja, hogy őt is vegye el, egyszóval, múló örömei vannak ugyan, de meg is kínozzák, tudjuk, nálad viszont mindig békességet talál, tehát mindig ide fog menekűlni. Ha így teszel, sohase veszted el, mindig meg fogod tartani magadnak. – De a nagyanyám még azt is mondta tavaly, mielőtt meghalt: – különben is, mi bajod van? Te vagy a feleség! És ez nagy méltóság, emeld fel tehát a fejedet, te vagy az ő életében a főszemély, ha komoly dologra gondol, akkor rád gondol, a te barna szemeidre és nem mindenféle szines szárikra. Tudom, hogy ez nem minden, de azt se lehet mondani, hogy semmi. Gondold meg, hogy szerénység nélkűl nem lehet élni, jusson tehát eszedbe, hogy mi vagy néki, mert az mégiscsak valami. – De még azt is mondotta: – nemcsak szerénységre van szükség, némi bölcsesség nélkűl sem tudod végigjárni ezt a nehéz, göröngyös utat.

Ezt mesélte a hindú költőnő és jobbat én se tudok tanácsolni. Vagyis: kit hol ér a sors, ott kell nem vadbivaly módjára, hanem emberségesen és okosan cselekednie. Egyelőre ennyit a féltékenységről.

80
Gondolatok az onániáról

És most fontos fejezet következik. Arról lesz szó, amiről szemérmes emberek hallani sem akarnak, amit hipokriták felháborodva utasítanak el maguktól, mintha olyasmit hallanának, ami nem is igen létezik, amit csak rossz kis fiúk találtak ki maguknak, holott hát az onánia ennek az egész nagy emberiségnek talán legfőbb szexuális faktora. Ne tessék a szónál azonnal elájulni, tessék még egy kicsit várni vele, hátha ki fog derűlni, hogy némi igazság is van abban, amit itt állítok. Mindenekelőtt különböztessünk meg női- és férfi-onániát, amelyek testi ártalom dolgában kétségtelenűl különböznek, – azután ismét kétfélét: megelőző fantáziák nélkűli mechanikus onániát, (amelyet az állatok is művelnek, például a majmok,) és képzelgések útján létrejövőt. Mi ez utóbbival fogunk mindenekelőtt foglalkozni.

Tudjuk, hogy az embert többek közt a fantázia is megkülönbözteti az állattól. (Hogy az állatoknak milyen a képzeletük, arról voltaképp vajmi keveset tudunk, inkább feltételezünk róla egyet-mást.) Tudjuk továbbá, hogy minél jobb a fantáziája valakinek, annál képzelgőbb. Mármost feltételezhető-e egy erősen fantáziás lényről, hogy ne képzelődjön eljövendő örömei felől, vagy mindarról is, amire vágyakozik? Továbbá, hogy ne kérődzzön, vagyis, hogy ne élje át újra meg újra azt, ami életében szép volt, ami boldogította? Bár hiszen: az emberi lényt talán az jellemzi jobban, hogy inkább hibás élményein kérődzik, azokat 81igyekszik legalább képzeletében kijavítani. Sok embernek éppen az a legfőbb tulajdonsága, hogy bármíly reménytelen dolog is ez, nem győz eleget viaskodni múltjával, átéli százszor is… s mindezt együttvéve a tudományos értelemben vett onániához kell sorolni. Mert a nem-mechanikus, a képzelgések útján létrejövő onánia mi volna egyéb, ha nem éppen ez: nem valóságosan átélni valamit, hanem képzeletben. Ha egy éhes ember valamely jó ebédről fantáziál, és addig-addig, míg megcsorran a nyála, ez lélektani szempontból ugyanolyan onánia, mint mikor képzeletében levetkőztet egy asszonyt. És melyik az a tiltakozó, csodálatosan tisztalelkű farizeus, aki ezt még sohase tette meg életében? Mert nemcsak ezt tette ő, a tisztalelkű, tudjuk, különösen fiatalkorában! Se éjjele, se nappala nem volt a legparáznább képzeletektől. S a kis nővére, a kis angyal, ugyanúgy volt vele és csodálatosképpen esetleg már kilencéves korában. Egyszóval: ne hazudjunk egymásnak annyit! Az onánia a legáltalánosabb emberi tulajdonságok közé tartozik, olyan, mint az éhség. S hogy ezek a Az onániás fantázia, mint a legáltalánosabb emberi tulajdonságfantáziák teljes orgazmussal járnak-e, vagy csak megközelíthetik-e az orgazmust, mert a végén mégiscsak elnyomatnak, ez már mellékes dolog.

Az emberi lény tehát fantáziás mivoltánál fogva természetszerűen onániában tölti élete egy részét, itt pedig, a nyugati civilizációnak ezen a részén, ahol a fiatalkorúak nemi kiélése gátolva van, vagy lehetetlenné is van téve: itt életének igen jelentékeny része telik el csupa onániával. S ennek egész életére igen káros kihatásai vannak: éppen ezért van annyi szexuális okok miatt neurotikus és oly igen boldogtalan ember. S hogy miben rejlik az onániához 82szokott élet veszélye s hogy ideg-ártalma hová vezet, épp erről lesz itt szó.

A képzelgő élet csömöreElőbb azonban próbáljuk meg, jellemezzük valamelyest az ilyen élet némely fontosabb pszichikus mozzanatát főbb vonásokban. Az álmodozás, képzelgés gyönyöreiről mindenki tudja, hogy egy idő után milyen üresen és testetlenűl hatnak s hogy aránylag milyen gyorsan okoznak csömört, – valaki beereszti egy álmodozó szobájába a napfényt, vagy ő maga nyitja magára az ablakot, a valóságot: bizony akkor meg kell rázkódnia, annyira idegenné, annyira rossz ízűvé válik azonnal a képzelgés álma és minden gyönyöre, különösen ha szexuális képzelgések után kezd magához térni. Egy nagyon szép, angyali kinézésű tizenkilenc éves lány, akiről már szóltam is itt s aki életének egy izgalmas pillanata előtt azzal a keserű jelszóval, hogy: legyen akármi! – húszszor egymás után önfertőzött, (vallomása szerint voltak ezek között fantáziátlan, mechanikus maszturbációk is,) s aki hiába próbált ezek után „könnyelműen lengedezni” ahogy kifejezte magát, – mert heteken át melankólikus volt utána, sőt öngyilkosságra is gondolt, de aztán vígasz, vagy lelki gyógykezelés reményében inkább feljött hozzám, – ez a fiatal lány életének erről az eseményéről a következőket mondta:

– Pokoli gyönyör volt, rettenetes gyönyör, már fájt is és én azt gondoltam, hogy az első szeretőmet, ha hozzájutok, mint valamiféle görög lányok tették, a fogaimmal fogom széttépni. Utána következett a megsemmisülés. Hiszen tudtam én, hogy ilyenkor rongy az ember, de ilyen még sohase voltam. Vizsgámat az egyetemen ugyan jól letettem, de utána napokig eszelősen ténferegtem otthon s 83mintha nem Aki képzelgésekben él, az csak félig élvolnék egészen ébren. S amellett szennyesnek éreztem magam, de mégse mosdottam meg. Viszont azért felírtam magamnak annyit, hogy aki képzelgésekben él, az csak félig él. És most aztán mit tegyek? Öngyilkos lenni nem tudok, ez már többször kiderűlt, most derűlt ki legjobban. – Ha tehát félig kell élni, akkor hát éljünk félig, – kénytelen vagyok ilyesmit gondolni mostanában. De azt is gondolom, hogy amit én művelek, az nem egyszerűen csak rossz, azt nekem művelnem muszáj, vagyis ez az életemnek szükséges rossza, igen, okvetlenül szükséges, mert hiszen huszadik évemben vagyok és ha nem tenném azt, amit teszek, akkor meg kellene bolondúlnom.

– Mit csinálnék, ha még ezt se csinálnám? kezdett el jajongani a lány. – Bolondúljak meg két árgusszemű fivér, meg egy szigorú apa mellett? Anyám, aki bécsi asszony, pártomra kelve azt szokta mondani róla: – passt auf, wie ein Haftlmacher. – (Úgy figyel, mint egy kapocskészítő.)

Ezen a vidéken körülbelűl ilyen volt a sorsa a fiatalságnak mind az utolsó időkig, különösen a lányoknak, – nem szomorú dolog ezzel szembenézni? Mert fiút, ismétlem, prostituáltak felé lehet terelni (persze sohasem a szülőknek, hanem a család valamelyik jóbarátjának,) de mit csináljunk ivarérett lányokkal olyan társadalmakban, amelyekben a lányok szajháknak neveztetnének, ha szeretőket mernének cserélgetni, mint a Trobriand-Szigetek lányai.

Női és férfi onánia közti különbségekMeg kell itt jegyeznem, hogy a nők különben is egy árnyalattal még hajlamosabbak az onániára, mint a férfiak, talán már alkatuknál fogva is, de nyílván azért is, mert az orgazmus nem jár náluk ijesztő anyagi veszteséggel, tehát idegfáradtsággal természetesen járhat, de testi kimerűltséget nem okoz. Az embernél ugyanis a nő orgazmusa nem jár 84tüszőrepedéssel, peteleválással, mint egyes állatoknál, a női ejakuláció csak nyálkaveszteség, nem úgy mint a férfiaknál, akik nagy anyagi veszteséggel a test legnemesebb anyagát ejakulálják, ennélfogva férfinél húszas sorozatú orgazmus se koitusz, se onánia útján nem lehetséges. (Mint majd hallani fogjuk, vannak nők, akiknek koitusz közben való orgazmusai is a férfiakénak sokszorosát teszik ki.)

A női szervezetnek onániához való nagyobb hajlandóságát az a tapasztalatom is mutatja, hogy kislányoknál sokkal fiatalabb [korban] találtam mechanikus, teljes orgazmusig végigvitt onániát, mint fiúknál. Ami talán azért is természetes, mert hisz, ismétlem, a női orgazmusnak nincs szüksége a nemzés érett anyagaira, – nyílván ebből is következik, hogy nyolcéves maszturbáló kislány elég sok kerűlt elém életem során (szegény, kedves gyermekek, akiknek persze fogalmuk se volt róla, hogy mit csinálnak,) ilyen korú, végig kivitelező maszturbáns fiúgyereket egyet se láttam. E tétel még nagyobb bizonyságáúl szolgálhat az a tény, hogy egy fiatal anya olyasmivel fordúlt hozzám, amit annyi viharos tapasztalat után még én se voltam képes rögtön elhinni, hogy tudniillik hároméves kislánya önfertőzik. Nem tréfásan, nem félig, hanem a mechanikus onánia rendje és módja szerint, véges-végig kivitelezve. Az anya persze tanácsot kért, hogy mit kellene itt tennie?

– Semmit se lehet tenni, – mondtam én. – Ilyesminek főveszélye az, hogy tizenhat éves koráig tizenhárom éve van még s ennyi idő alatt, pláne ilyen korai beidegzések esetén könnyen megeshetik vele, hogy rendes nemi élet folytatására képtelenné válik, – magyaráztam az anyjának. De szegény, csakugyan mit tehetett volna? Persze, nagyon 85igyekezett lebeszélni a gyermeket e szerencsétlen szokásáról, elnevezték a dolgot csunyizásnak, még arról is értesűltem, hogy a gyermek úgy hét-nyolc éves kora körűl szerzett magának egy kedves, derék papot, akihez minden csunyizás után elszaladt gyónni, a későbbiekről már nem tudok, mert a gyermek megszüntette e tárgyban való közléseit.

A férfi onánia különös módjaiS mármost ami még a férfiak onániáját illeti, arról a már elhangzottakon kívűl a következőket kell megjegyezni: meglepően sok olyan férfi fordúlt hozzám lelki bajával, aki „nők módján” önfertőzött, vagyis péniszét két combja közé szorítva s ami ennél még fontosabb: az erigált testrészt lankadásra bírva, elpuhítva és frikciós ingerek helyett szorításos, préseléses ingereknek téve ki, mert ahogy egyesek magyarázták: – így, ellankadt pénisszel az egész akció sokkal nemesebb, finomabb, – mások azt mondták: – kéjesebb is, mert ezáltal az ember ugyanakkor „nővé is válik” s nyílván ezért van az, hogy az ilyesminek kéje kétszeres – és így tovább sokmindent mondtak nekem erről, a fantázia sokmindent kimódol. A lényeg ebben annyi, hogy ez a manipuláció szintén sok kárnak okozója, mint majd hallani fogják. Nagyon hozzájárúl a pszichikus impotenciák létrejöttéhez és, ami még fontosabb: az erekció, ejakuláció, orgazmus hármas egymásra kapcsolódásának rendjét megrontja, amint azt szintén tárgyalni fogjuk a maga helyén.

Az onánia dícséretiMármost legfőképpen mi jellemzi az összes onániás cselekményeket? Hogy: művelőjük akadályok, nehézségek nélkűl akkor juthat a gyönyörhöz, mikor kedve tartja. (E tekintetben az onániának rokonvonásai vannak az élvezeti mérgekkel.) Maszturbáló nők elferdülésük védelmé86ben azt szokták mondani: – nem kell semmiféle rongy férfival törődni, szeszélyeitől szenvedni, de bujkálni se kell és a megszólástól rettegni, de a féltékenység gyötrelmeitől is mentve van az ember, továbbá betegségtől se kell félni és ami a legeslegfőbb: a teherbeesés réme sem fenyegeti folyton az embert hónapról hónapra. – És hasonlóképpen a férfiak: – mennyi vesződség van a nőkkel, amíg hozzájuk jut az ember, mennyit kell udvarolni nekik, hány métermázsa szerelmet muszáj hazudni, mennyi időt kell vele elvesztegetni, szeszélyeit elviselni, ha pedig mindettől szabadúlni akar az ember és a prostituáltak karjába esik, mennyi undortól menekűl meg, ha visszavonja magát onnan is. Egyszóval: a maszturbáns bezárkózik, egyedűl marad gyönyöreivel, amelyek bármikor rendelkezésére vannak, amelyekre várni nem kell, viszont mit zár ki ezáltal az életéből? Magát az életet. De még ez sem a legfontosabb szó, amit jellemzésére mondani kell, hanem azt, hogy:

A gyönyör nem függ egy másik személyétől, tehát őrá nincs szükséga maszturbáns gyerekkorában rájön és aztán véglegesen is hozzászokik ahhoz a tényhez, hogy a nemi gyönyörök felidézéséhez nincsen szüksége másik személyre, minthogy e gyönyörnek feltételei nem a másik személyben vannak, hanem őbenne magában, a saját szervezetében. S e felismerésnek és a megszokásnak együttvéve igen súlyos, egész életre kiható nagy következményei lehetnek. S ezekről lesz most szó.

87
Az onánia felmérhetetlen következményei

Az onánia következményei felmérhetetlenek, mivelhogy nemcsak az egyénnek lelkére tett hatását kellene az eddigi vizsgálatoknál sokkal gondosabban szemügyre venni, hanem a társadalmakra tett hatását is. Mert gondoljuk meg: ha csak azt vesszük számba, hogy mennyi pszichikus impotenciát és női frigiditást okoz, már akkor is elképzelhetjük, hogy ilyesmi példáúl, mondjuk, az életkedv, a közhangulat általános szintje szempontjából nem lehet közömbös, – tehát, hogy az emberek boldogtalanabbak-e, vagyis sötétebbek, nehézkesebbek, idegbetegebbek, életúntabbak-e, mint amennyire ez az emberi élet természetéből óhatatlanul következik… ennyi mindennel azonban, bármennyire kedvem szerint való volna, mégse tudok foglalkozni. Ezek a vizsgálatok ugyanis egész embert követelnek: annak minden erejét, energiáját és engem más munkák és stúdiumok is nagyon igénybe vettek a multban és vesznek ma is. Ezenfelűl: az ostrom alatt naplómmal együtt levéltáram és lélektani feljegyzéseim is odavesztek: tehát arról a rengeteg sok esetről való megfigyelésem is, amelyet a pszichológiában való mesteremnek Groddecknek buzdítására jegyeztem fel. És mégis: e feljegyzések némelyikében oly fontos, számomra döntő jelentőségű adatok voltak lefektetve, hogy azok ma is élénken élnek emlékezetemben, fel is fogom használni őket, ha ennek szüksége mutatkozik, egyebekben pedig a bővebb doku88mentáció munkáját, gyűjtését és elrendezését rá kell bíznom az utánam következő nemzedékre. Itt csupán az onániának véleményem szerint legfontosabb következményeire szeretnék rámutatni. Tehát:

Egyik írótársam ki akarta tépni fiát mértéktelen maszturbációiból s végre nagy nehézségek árán sikerült összehoznia egy segítségre kész, kedves asszonnyal. (Hibás dolog volt, hogy erre ő maga, az apa vállalkozott, ám ez itt most mellékes. A fiú különben idegbajos rémülettel menekűlt az asszonyoktól.) S íme mi történt? A fiú dolgavégezetlen, irtózva, hányási ingerek közt hagyta ott a csinos és kedves özvegy lakását. Alig lehetett kivenni belőle, hogy mi baja van, – vajon túlizgatott volt-e és a beállott ejakuláció praecox zavarta-e meg ennyire, (maszturbánsoknál az inger-küszöb süllyedése miatt rendes jelenség, később még lesz róla szó,) csak annyit mondott kínjában és zavarában: – a szag, a szag! – és elrohant. Csakhogy az apa, aki rabiátus és ostoba ember volt, most utána szaladt és megragadván őt a vállán így szólt hozzá:

– Mindjárt kapsz egy óriási pofont. Mi bajod van?

– A szag, – nyögte a fiú megint vérvörösre válva.

– Milyen szag? Szájszag?

– Igen, szájszag, – sütötte le szemeit a fiú.

– Van még egyéb is?

A dolgok nem elsősorban a mi szükségletünkre vannak teremtve– Igen még egyéb is, – vallotta nagyon meggyötörve a beteg lélek. Ennyi a történet és mi a tanulság?

A borjú elsősorban arra van teremtve, hogy éljen és nem arra, hogy mi megegyük, – írtam én esztétikai könyvemben, – tehát olyan testrészei, szervezetének olyan alkatelemei is vannak, amelyek nincsenek ínyünk tetszésére: csontjai, inai, mócsingjai, vagyis e világ dolgai nem elsősorban 89arravalók, hogy minket kielégítsenek. S így vagyunk a szerelem objektumaival is. S mármost hogyan fantáziál a képzelgő? önző képzelete milyenekké módolja ki vágyakozása tárgyait? Ha kéjt kereső fantáziájában egy asszonyt elképzel, vajon azt is képzeli-e róla, hogy izzad? s hogy izzadtságának szaga van? Nyílván nem képzel ilyet róla, mert önzésével, vágyaival az ellentétes irányú volna. Vajon elképzelhető-e olyan élet, amelyben valaki együtt él egy asszonnyal s annak sohase legyen izzadság-, száj, vagy vaginális szaga? Nem volna gyalázatosan embertelen ez a követelmény? Vannak emberek, akik, ha feleségük hány, ha menstruációja, vagy bélhurutja van, ilyenkor elmenekűlnek hazúlról. A gyermek-szülés viszontagságairól, sokféle szag-áradatáról nem is szólván.

Hüperesztéziás követelményekVagyis: hogy embermivoltunk, civilizációnk is sokat változtatott e tekintetben állati ősállapotunkon, az kétségtelen. Hogy tehát a vulva befülledt, áporodott, rossz szaga ellen a férfi-nép tiltakozik és tisztálkodást követel, azon nincs is mit csodálkozni. De hogy a normális szexuális női szagtól s a menzesz szagától még inkább irtózik, ez már elgondolkodtató. A nők számára írt amerikai lapok például teli vannak a „body odor” elleni orvosszerek hirdetéseivel s e hirdetésekben felhozott családi tragédiák, szerelmeknek, szerelmi kapcsolatoknak bizonyos női illatok miatti felbomlása természetszerűen azt a kérdést sugallják, hogy hát mit is csináltak óriási, remek kultúrák remek asszonyai, mikor még ezek a szerek egyáltalán nem léteztek? és olyan korokban, mikor nem is igen mosakodtak az emberek, példáúl a Lajosok korában, akkor mit csináltak? És mit a római nők, a görög nők, és, mondjuk az asszírok nemzeteik olyan korszakaiban, mikor azoknak már remek 90művészetük volt, de fürdő-kultúrájuk még alig-alig? És mit csinálnak ma egész nagy népek gyönyörű asszonyaikkal és remek népi kultúrájukkal, például a sziámiak? Vagy ezek alsóbbrendűek, mert nem ismerik az amerikai lapok vészkiáltásait és elviselik a body odort? És mi legyen az édes, szép maláj nőkkel, akik közűl egyet én is nagyon csodáltam bája és kecsessége miatt, – és végűl: mi légyen a Trobriand-Szigetek aranyos leányaival? Értesülésem szerint a legtöbb barnabőrű népnél úgy van a dolog, hogy a férfiak nagyon is élvezik asszonyaik szexuális szagát. (S itt mellékesen megjegyezzük, hogy: a menstruáció viszont olyasmi, ami a legtöbb ősállapotban lévő népnél tisztátlanságnak számít, nem tudni, miért? A föltevések, melyek e magatartás magyarázatáúl eddig elém kerültek, számomra mind nem voltak elég kielégítők. Nincs kizárva példáúl az sem, hogy valaha párosodásra ingerlő jelenség volt s ez a szerepe aztán ismeretlen okokból eltorzúlt.)

Szexuális szagok elleni hüperesztéziánkDe időzzünk még egy pillanatig a szexuális jellegű szagok kérdésénél. Tudvalevő, hogy az állatvilág számos fajtáinak hímjei, de nőstényei is üzekedéskor ilyen, vagy olyan párosodásra csábító, intenzív szagokat produkálnak. Sok állatnak e produktum létrehozására külön mirigyei is vannak s némelyiknek váladéka számunkra, ha nem is büdösnek, de kellemetlenűl túlaromatikusnak hat, ilyen a bakszag, de főként példáúl a híres mosusz, amely a legkülönbözőbb állatfajták párosodási parfőmje: rovaroké, krokodilusoké, egyes antilopoké, de úgy emlékszem, még más kérődzőké is s amely illatszereink leghatékonyabb alapanyagát szolgáltatja.

Nos, kétségtelen, hogy az emberrel se bánt e tekintetben mostohán a természet, hogy néki is van szexuális par91főmje, Az ember szexuális parfőmjeiamely arra van hivatva, hogy csábítson. Egy antropológussal beszélgettem egyszer erről. – Sajnos, – mondotta, – érzékszerveinken kívűl semmiféle megbízható mérőeszközünk sincs az ízek és szagok kvalitásának és kvantitásának mérésére, pedig például aki, mondjuk, a férfi-szagok tanulmányozására adja magát és jó az orra, az még így is csodálatos nagy skáláját állapíthatja meg annak, amit Európában a férfiak természetes parfőmjének lehetne nevezni. De a vulváris parfőmök is igen változatosak, mondhatom, mind igen életteljes is.

Ennyit mondott az antropológus. Vagyis mit jelent mindez? Hogy az ember a szexuálisan csábító állati parfőmöktől elfordúlt és a növények szexualitásának a mézen kívűl legfőbb csábítóit: a növényi illatokat tette magáévá. És mi ennek a következménye? A nő természetes illata helyett a rózsa hat erotikusanPéldáúl ez: a fiatalkorában onániához szokott ifjú, amerikai férj éjjel hazatér otthonába, ahol is hitvesének életteljes csábító body odor-ja dezilluzionálja, férfiasságát ellankasztja, erre fölkel az ágyból, kimegy kertjébe sétálni, ahol is egy rózsabokor illatától inaktuálisan heves erekciója támad.

Mindez azonban csak kitérés. De nem természetes-e mindezek meggondolása után, vagyis ha már az egész kultúrált világ iránya csakugyan ilyen, nem magától értetődő-e akkor, hogy az ilyen hüperesztéziás kölök elmenekűl a body odor elől? De mért is ilyen hüperesztéziás? Ismételjük el: legfőképpen azért, mert képzelgő, a valóságot nem ismeri s amit róla képzel, azt mind saját kedve tetszése, vágyai szerint alakítja, holott e folyamatnak fordítottnak kéne lennie, a vágyaknak kellene a létező dolgok szerint alakúlniok, ami annyit jelent, hogy ne az élettől, a valóságtól követeljem, hogy vágyaimhoz alkalmazkodjon, ha92nem vágyaimnak kell a létezőkhöz szerényedniök és azért szerénykedniök, mert a valóság távolról sincs úgy megteremtve, hogy az én kedvemnek tökéletesen megfeleljen. Ha tehát egy asszony fokhagymás pirítóst evett, avagy keleten a fokhagymás szagú és ízű, remek gyümölcsöt, a lukutátét, ha hagymás rostélyost evett és netán még fel is büfög tőle, – ez mind nem olyasmi, ami miatt az olyan ember, aki az élet mivoltához hozzászokott, sőt az életteljeset még szereti is, hogy effélék miatt az ilyen ember elmenekűlne egy asszonytól. Egy másik maszturbáns fiúcska, szintén menekülő, akit elhoztak hozzám, a vulvától rémült meg.

– Olyan, mint a meztelen csiga, – panaszolta, – lila színű és nyálkás, rettenetes, hogy milyen.

– Hát milyennek képzelted? – kérdeztem én.

– Olyannak, mint a virágok kelyhe, – mondotta ő.

Mit mutatnak ezek a jelenségek együttvéve, ha lényeges vonásaikat emeljük ki a sokféleségből? Hogy igazuk van azoknak, akik úgy ítélkeznek e dologban, hogy a képzelgők fantáziájukban az élet örömeit, mielőtt hozzájutnának, előre fölélik s mikor már hozzájutnak, képteleneknek bizonyúlnak a valóság élvezetére: A képzelgő fűvében eszi meg gabonájátazért is, mert vágyaik részben már nyílván kiégtek, másrészt mert nem azt kapják, amit képzeletükben vártak. Egyszóval: a beteljesűlés számunkra már nem lehet többé beteljesűlés, minthogy Shakespeare erőteljes szavai szerint: fűvében ették meg gabonájukat.

S ami mármost a maszturbáns nők hüperesztéziáját illeti: persze köztük is gyakori a szagok iránti beteges érzékenység, a férfiak body odor-ja őket is elkedvetleníti, dezilluzionálja s helyette még nemrégiben, (nem tudom, ma is 93úgy van-e?) a dohányzásból származó erős szag volt az, amely rájuk tapasztalataim szerint izgató nemi illatként tudott hatni. (– Remek férfiszaga van, – mondották nekem némely nők erősen dohányos asszonytársaikról.) Egyebekben: bár a túlnagy pénisztől való félelem az ember leányainak szívében többé-kevésbé természetesnek mondható, de persze hiszterikus, sikoltó rémületté való megnövekedése, kétségtelenűl az onániás lelkeket jellemzi. (Egy olyan fiatal asszonyról is értesítettek, aki nászéjszakáján a reá háramló „szörnyű kötelességtől” úgy megijedt, hogy le akart ugrani az emeletről.) Nem kevésbé jellemző ezeknél a spermáktól való hisztérikus undor, – az önfertőzéshez végképpen hozzászokott nőknek a férfiakkal való együttéléseik elleni legfőbb ellenvetése úgyis az szokott lenni, hogy amíg egy nő egyedül él, amíg önmagának él, addig legalább tiszta marad, nem szennyeződik be, nem kell folyton undorodnia.

Mi az tehát, amit az onániás lélek legfőbb jellegzetes tulajdonságaként akarunk itt regisztrálni? Ismételjük el, mindenekelőtt az, hogy:

az emberi lény különben is fantáziás természetű lévén mindenkor hajlamos arra, hogy a valósággal ellentétbe kerűljön, minthogy képzelete önző természetű, e képzelet keltette vágyak tehát jobban szolgálják önzését, mint a valóság, amely ennélfogva gyakran kiábrándító hatást tesz rá s ezt nevezzük csalódásnak,

hátmég a képzelgő mennyire csalódik a valóságban, az, akinek egész élete csupa képzelgés, így a maszturbáns is: számára a valóság nemhogy kecsegtető volna, de sok dologban, főként a szexualitás dolgaiban vonzás helyett taszító hatást tesz.

94
További onániás beidegzések

A maszturbáns már ezért is, már az itt elhangzottaknál fogva is könnyen válik életképtelenné, hacsak még idejében hozzá nem szokik az élethez. De az onánia hatása nemcsak ennyi, számtalan. Vegyük csak ezt:

A begerjesztő mechanizmus pusztulásaA férfi normális szexuális életében az orgasztikus begerjedés: erekciótól az ejakuláció kezdetéig tartó periódus bizonyos időt ígényel s ezt töltik ki a frikciók. S ezek mit szolgálnak? Mechanizmusuk ez: újra meg újra visszavonom magamat onnan, ahová vágyom s ezáltal végsőkig fokozom a vágyat, amely aztán az ejakuláció csúcspontján önmagába hull vissza. Ez a dolog normális folyamata.

1.) Csakhogy az onániás beidegzésű férfi nem oda vágyik már, ahova a normális beidegzésű, a maszturbáns végűl már nem is nőre vágyik, hanem kéjre. A nőre való vágyakozás lassan ki is hal belőle, a nő nem vonzza többé s előáll az az állapot, amelyet bízvást férfiúi frigiditásnak lehetne nevezni. (Már mondtuk, hogy ez annál inkább így van, mert idegzetének, lelkének az a végső tapasztalata, s ebből az a végső beidegzése alakúlt ki, hogy a kéjnek nem óhatatlan feltétele a másik személy, minthogy annak eredete, létfeltétele a saját szervezetében van.)

2.) A frikciók szükségszerű beidegzése helyébe más beidegzések léptek: mindenféle manipulációkéi, szorításé, nyomásé, babirkálásé, – mint azt már szintén mondottuk itt.

95

Az onániások inger küszöbének süllyedése3.) E sokféle manipuláció s a szükségszerű frikciók eliminálása az inger-küszöböt roppantúl leszállítja. Ismertem egy ma hírneves matematikust, aki serdülő fiú-korában le akarván szokni az onániáról csak egymástól szétálló lábakkal akart járni, mert nadrágjának péniszével való érintkezése ejakulációkat okozott. (Hasonlóképpen: egy negyven év körüli fogorvosnő azt panaszolta nékem, hogy, ha valamit az inlay-vel csinál, – ma se tudom, mi az az inlay, – akkor néki orgazmusa van, de vigyáznia kell akkor is, ha lépcsőn megy lefelé. Tisztában volt vele, hogy mindez onániás maradvány rajta, – persze hogy aztán milyen fantáziás kapcsolás útján jött létre az inlay meg a lépcső hatása, efelől nem volt már módom tájékozódni nála.) De visszatérve a megrögzött maszturbáns férfi jellemzésére:

4.) az inger-küszöb lesüllyedéséről beszéltünk, valamint arról, hogy feszültséget növelő frikciókra onánia közben nincsen szükség, koitusz kísérletnél pedig már nincsen is rá mód, minthogy az ejakulációs centrum begerjedése onániás szoktatás folytán oly gyors, hogy már a koituszt megelőző látványtól, vagy érintéstől is rögtöni, vaginán kívüli ejakulációhoz vezet. Ezt hívják ejakulatio praecoxnak s részben ebből is adódik a nászéjszakák annyi nyomorúsága. Az ilyen embert nagy türelemmel kell egy jó asszonynak hozzásegítenie és újból hozzászoktatnia a frikciókhoz, ami azonban, ha sikerül is, akkor is az illetőnek javarészben kettős beidegzése marad egész életén át, épp ezért sohase szabad hosszú előjátékba fognia, vagyis sietnie kell, hogy fikciókhoz módja legyen, tehát gyorsan muszáj odaérkeznie ahova kell, mert mihelyt ott van, akkor, bár rövidebb idő alatt érkezik el az ejakulációhoz, mint a épebb ember, de mégis tűrhetően helytáll. Viszont, ha késéssel 96jut el célpontjához, akkor könnyen a beteges beidegzés okozta ejakulatio praecox lép előtérbe.

Egyébként pedig úgy áll a dolog, hogy a nyugati civilizációkban alig akad férfi, akinek ne lett volna hosszabb, vagy rövidebb idegi tartó onániás periódusa. Lehet, hogy ebben rejlik oka annak, amit a kelet asszonyai annyiszor panaszolnak, hogy tudniillik a fehér ember túlgyorsan végez velük, vagyis hogy túlhamar jut el az ejakulációhoz. (Ezt Malinowskinak is panaszolták a melanéziai asszonyok, az én Perzsiával váltott levelezésemben is szó esik ugyanerről.) De a kelet asszonyai nevetségesnek találták azt is, hogy a fehér férfiak olyan gyors egymásutánban ismétlik meg a dolgot, oly fürgén és kurtán, mint a verebek. S hogy ez csakugyan így van, tudjuk, s azt kell mondanunk, hogy valószínűleg ez a tünet is képzelgéses, onániás maradvány.

5.) Ám az előbbi: az ejakulatio praecoxos eset még sokkal kevésbé súlyos, mint az, ha az erekció teljesen hiányzik, (már mondottuk, hogy az onánia hozzászoktathat egy embert ahhoz, hogy erekcióra egyáltalában nincsen szüksége,) illetve az épp akkor áll ki, mikor legaktuálisabb volna, mikor leginkább szükség volna rá. Hogy e kóros tünet okait jobban megértsük, hosszabb magyarázatba kell kezdenünk. –

„Ízületes” és „párhuzamos” kapcsolású idegjelenségekVannak az élő szervezetekben, de gépekben is olyan alkatelemek, amelyek, – fejezzük ki magunkat így: szervesen, ízületesen vannak egymáshoz kapcsolva, amin azt értem, hogy példáúl ha az egyik alkatelemet megmozdítom, akkor a másiknak is okvetlenűl meg kell mozdúlnia. Vannak azonban a szervezetekben másképpen kapcsolt részek is: ezeket én párhuzamosan kapcsolt elementumoknak ne97veztem el, ez pedig annyit jelent, hogy ahol az első elementum végződik, ott kezdődik a második, de a kettő nincs egymással – mondjuk így: mechanikai kapcsolatban, ez a kapcsolat nem szigorú, nem kényszerítő, talán úgy kellene nevezni, hogy gyengébben beidegzett kapcsolat. Vagy hogy is magyarázzam még? Ennek a mechanizmusnak alapelemei nem olyan megingathatatlan határozottsággal következnek egymásra, nem olyan szerves kapcsolódással, mint példáúl ahogy fájdalomra a jajszó következik, itt a reakció beidegződése esetlegesebb. Vagy talán a staféta-futókkal illusztrálható ez a legjobban: megérkezik az egyik, a másikkal párhuzamos helyzetbe kerűl, amire a másik átveszi a zászlót és szaladni kezd, feltéve, hogy a dolgoknak ez a rendje meg nem zavarodik. Mert akkor már nem következik olyan biztosan egymásra előzmény és várt reakció. De mondok talán egy másik pszichikus példát: az elalvás mechanizmusa is ilyenféle. Ép idegzetű ember, ha fáradt, elálmosodik és el is alszik. Igen ám, csakhogy e kettő nincsen ízületes kapcsolatban egymással, s ez akkor derűl ki, ha az elalvásnak ez a beidegzése sérelmet szenved, ha valaki többször túlhajszolja magát álmosságán és nem hagyja magát elaludni, akkor az elalvásnak ez a spontánúl működő mechanizmusa megzavartatik, megromlik, mégpedig rendesen az illetőnek egész hátralévő életére: a fáradtsága nem altatja többé, beáll az álmatlanság és ez az állapot ugyan időnként javulást is mutathat, de az elalvási mechanizmus régi spontán épsége nem tér vissza többé.

Az ember szervezetében ugyanis vannak dúrva mechanikájú és igen fínom szerkezetű alkotóelemek, a dúrvák viszontagságképesek, (mint példáúl az anyaméh,) és sérel98mek esetén jól rekonstruálódnak. Ezzel szemben a preciziósak, a fínomak, (mint példáúl, mondjuk, a térd-ízület,) még apróbb sérelmek után se regenerálódnak teljesen. S ez a megállapítás az ember lelki szerkezetére vonatkozóan is alighanem érvényes.

Idáig akartam eljutni, mert a férfi potenciájával is így vagyunk, vagyis hasonlóképpen, mint az elalvási mechanizmussal. Ez is párhuzamosan kapcsolt és fínom szerkezetű mechanizmus, amely sérelem, vagy összezavarodás esetén nem regenerálódik többé, vagy alig. Ezek szerint megkülönböztethető alkatelemei: 1.) nemi izgalom, 2.) erekció, 3.) ejakuláció és 4.) orgazmus szintén csak párhuzamosan kapcsolt dolgok s mihelyt normális rendjük, egymásutánjuk megbomlik, beteges zűrzavar áll elő, amely ugyan időnként valamelyest javúlhat, amelyből azonban egészen kilábolni többé nem lehet. E zűrzavar pedig sokféle formát ölthet, példáúl: nemi izgalomra a már említett onániás manipulációk következményeképpen nem áll elő erekció, éppen ellenkezőleg: a pénisznek egyre fokozódó bágyadtsága. S itt nem lesz érdektelen megjegyezni a következőket: hogy vannak olyan betegek, akiknél a pszichikus impotenciának ez az állapota csak bizonyos nagyobb fokú inger, vagy lelki érdekeltség esetén áll elő. Egyik barátom példáúl fiatalon, huszonkét éves korában kerűlt hét évig tartó hadifogságba s az ilyesmi persze nincs, nem is lehetséges onánia nélkűl. S mikor hazaérkezett, azonnal elvette régi szerelmét, akire a fogságban állandóan gondolt, akiről folyton álmodozott – s íme nászéjszakájuk siralomba fúlt, el kellett válniok, mert túlnagy felajzottságánál fogva éppen szerelmével szemben képtelennek bizonyúlt, vagyis a nagy izgalom az inger-küszöböt 99lesüllyesztette s az erekciós fázist átlépve rögtön az ejakulációs centrumot innerválta. Ez az ember aztán olyan asszonyt vett el, akihez sem érzelem, se különös érdeklődés nem fűzte s ezzel tűrhető házaséletet tudott élni. Egy másik ember, történetesen ugyancsak barátom kizárólag perditákkal tudott rendes nemi életet élni, ha úrinővel kerűlt össze, ugyanaz volt vele, mint az előbbivel, hogy izgalma az erekciós fázison átlépve rögtön az ejakulációt aktualizálta, – s ez a körűlmény barátomat nagyon szerencsétlenné tette, mert történetesen nagyon szép ember is volt s nagy sikerei voltak az asszonyok között. (A szép úrinők annyi maszturbáció után túlnagy izgalmat okoztak néki.) Végűl is elvett egy csúnya tanítónőt, akitől fia is született. – No de folytassuk ahol elhagytuk. Ott tartottunk, hogy: mihelyt nemi izgalom, erekció, ejakuláció és orgazmus természetes egymásutánjának rendje megbomlik, A párhuzamos kapcsolás könnyen megzavarodikakkor a jelenségek centrumai össze-vissza kezdenek működni. Van úgy, hogy ejakuláció után áll be az erekció, arról nem is szólván, hogy némelyeknél példáúl nemi ingerre nem áll be, viszont ijedtségre igen, (vagyis impulzus és recipiens össze-vissza kalimpál,) – igen gyakori az is, hogy az ejakuláció mindennemű kéjérzet nélkűl következik be, de az sem ritkaság, hogy előbb van az ejakuláció és jóval utána következik be az orgazmus. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy ily esetekben már maga az orgazmus se szokott egészséges lenni: az egész testet megrázkódtató kéjhullám helyét valamely sokkal jelentéktelenebb helyi, csak a genitáliákra kiterjedő kéjérzet foglalja el.

Ennyit a férfiúi onánia esetleges következményeiről. (Igen-igen sok a szenvedő nyomorúltja vagy ennek, vagy annak.)

100
A női orgazmus sokfélesége

Ami mármost a női onániát illeti, ez a mi civilizációnkban elkerűlhetetlennek látszik, de ha így van is, arra kell legalább törekedni, hogy lehetőleg rövid ideig tartson, különben következményeiben beárnyékolhatja, sőt, mint a férfiak eseteiben, tönkre is teheti az egész életet.

Mielőtt azonban ezzel foglalkoznék, helyénvalónak látom, hogy a női orgazmus dolgát kicsit vizsgálat alá vegyem.

Érdekes, hogy a női szexualitásnak erről a rendkívűl fontos, életbevágóan fontos mozzanatáról megbízható vallomások híján vajmi keveset tudott a világ mindez utolsó időkig, magam is több pszichológus orvosnőt kértem fel, hogy írjanak e témáról velem együtt dolgozatot s ők, bár beteganyagukon tett tapasztalataikból valamennyit hajlandók is voltak átadni nekem, de a dolgozat megírásától egytől-egyig húzódoztak. – A női orgazmus egy dzsungel, – mondotta egyikük, s valóban közleményeik sem értek többet, mint ez a megjegyzés. Német pszichológusokkal folytatott beszélgetéseim sem hoztak több eredményt. Végűl is hozzám forduló szenvedő nők adataiból és vallomásaiból igyekeztem tájékozódni. Körűlbelűl a következő eredményre jutottam:

Hogy a férfiak és nők orgazmusa egymástól különbözik, rég tudom. Csakhogy a különbség oly sokfélének mutatkozott, hogy benne törvényszerűséget kimutatnom csak 101jónéhány értizedes figyelem után sikerűlt annyira, amennyire. Megállapítottam pedig mindenekelőtt, hogy:

1.) míg a férfiak orgazmusa egységes típusúnak mondható, addig a nőké egyáltalában nem az, mert sokféle. Kétségtelen ugyan, hogy csakugyan van egy fajta női orgazmus, amely a nők legtöbbjére nézve jellemző, tehát bízvást normális női orgazmusnak is nevezhető, de ez is elképesztően különbözik a férfiakétól, mert, míg a férfiaké aránylag gyorsan begerjedő, aránylag gyorsan csúcspontot érő s onnan azonnal lezuhanó, vagyis ilyen:

(omne animal post coitum triste7,) addig a nőké lassan begerjedő, a gyönyörnek náluk hosszú csúcspontja van s onnan lassan lankad le és még egyszer fel is lobban, utókéjérzetet (Nachlustempfindung) okozván, – nem is szólva arról, hogy náluk az újbóli begerjedés könnyen megy, vagyis újbóli teljes gyönyör-folyamatra, iker-kéjérzetre igen hajlamosak s ezenfelűl: e gyönyörök után nem levertek, mint a férfiak, hanem élénkek és megelégedettek. Az ő gyönyörgörbéjük tehát ilyen:


Normális női orgazmus:

102

Hogy a férfi- és női orgazmusnak ez az óriási különbsége miből adódik, honnan, miből származott, fogalmam nincsen és nem is olvastam erről sehol olyan véleményt, amely akár egy pillanatig is elfogadhatónak tetszett volna előttem. Annyi tény, hogy már magából ebből az egy megállapításból következik, hogy férfi és nő orgazmus dolgában diszkoincidenciában van, vagyis férfiak és nők nem együteműek, tehát már ebből is az a tanúlság, hogy tudniok kell bánni egymással, különben a férfi már régen újságot olvas, mikor az asszonynál még el se kezdődött a kívánt folyamat. Ám erről még lesz itt szó. Hogy az együteműségnek ez a hiánya fennáll-e a melanéziaiak közt, nem tudom, bár Malinowskinak egy észrevétele arra enged következtetni, hogy:

bár náluk félóráig is eltart egyetlen aktus, tehát a nőnek bőven van ideje örömei kiélésére, mégis előfordúl, hogy a férfinak jelet ad, hogy várjon még a befejezéssel, a frikciókkal tartson szünetet, mert ő még nem tart ott, – ebből pedig az következi, hogy a diszkoincidencia nem egészen ismeretlen jelenség még náluk sem. Mondom, rejtélyes dolog, hogy ez honnan veszi eredetét. Említettem már, hogy az állatok életében erről szó se lehet, – ezt magyarázni se kell, – különösen nem az olyan állatokéban, amelyek koituszának nincsenek fázisai, amilyen példáúl a bikáé, vagy a madaraké. A nagy macskák, példáúl tigris és oroszlán nemi élete e tekintetben igen tanúlságos. Különösen a következő dolgok keltették fel figyelmemet: ha a tigris dühös, (aminthogy áldozatára is dühös, úgy látszik, dühöt csempész belé a természet, szinte, hogy oka, ürügye legyen az ölésre,) ez nála nyílván szívdobogást okoz – s mármost bármi más okozza is az izgalmat, szívdobogást, úgy látszik, 103mindez egyszersmint dühöt is vált ki belőle s így, – nem lévén külön beidegzési pályája, – a gyönyörös, nemi ingerület is. Egyszóval ezek egész vadúl marakodnak és verekednek már előtte is, koitusz közben pedig dühöngési rohamok vesznek rajtuk erőt és nagyon érdekes módon: a nőstényen körülbelül ugyanakkor, mint a hímen, ebből pedig a két állat e fázisának együteműsége megállapítható. (Egyébként: a tigris szervezete nemde hozzászokott, hogy az izgalom dühöt váltson ki belőle, tehát a kéj izgalma is, – Egyes perverzitásnak nevezett mozzanatok ősi eredetede vajon az embernél is nem közel áll-e ez a két lelki mozgalom egymáshoz? Nem régen tudjuk-e, hogy kéj és gyilkok, vagyis kegyetlenség, tehát harapás, szúrás, csípés mennyire egymásból következik? Íme tehát a szadisztikus verekedésnek, amelyet oly szívesen nevezünk szörnyű perverzitásnak, aránylag ily könnyen megállapíthatók ősi gyökerei s mihelyt ezen az eredetén elgondolkozunk, akkor talán már nem is hat ránk oly mértékben perverzitásnak, – hiszen nem azt mondom én, hogy az ilyesmi istápolandó, szó sincs arról, csak talán mégse kellene rajta oly nagyon szörnyűlködni. Aminthogy a kunnilingváción sem, mert hisz nincs természetesebb jelenség, mint ez: nagyon sok állat míveli, de legyünk őszinték, az ember is minden baj nélkül: nyíltan az egész kelet s titokban a nyugat nagy része is, tudtommal az északi országokat kivéve. (Ezért oly csodálkozók és elégedettek példáúl a skandináv nők, ha egy-egy délszaki vándor odavetődik.) De visszatérve a tigrisekre: a koitusz fő fázisában tehát nőstény és hím együteműeknek látszanak, az utána következő lélekállapotuk azonban már szemlátomást nem egyforma. A nőstény mondhatni gyermek módjára elégedetten hempereg a padlón, ringatja magát és oly önfeledt, hogy szinte meglepe104téssel eszmél aztán helyzetére s a rácsa előtt ácsorgó nézőkre, – egyszóval: illa non est tristis3. Ezzel szemben párja kedvetlenűl liheg a ketrec másik végében, szemlátomást azon igyekezvén, hogy megszabadúljon párjától. Hasonlóképpen a hímoroszlán: koitusz után nem szívesen engedi maga mellé törleszkedő és nagyon elégedett nőstényét. – No de elég is ebből a kitérésből. Ott tartottunk, hogy a nők többségének orgasztikus ábrája ilyen: lassú begerjedés, hosszú csúcspont, lassú lankadás, utókéjérzet, rövid szünet és esetleg kezdődő iker-orgazmus, s hogy ez bízvást nevezhető normális női orgazmusnak. Kevésbé normális, vagyis sokkal ritkább a második,

Férfias típusú női orgazmus2.) az orgazmus dolgában férfimód viselkedő női szervezet. Vagyis: az ilyen gyorsan begerjed, rövid csúcspontja van és onnan azonnal lezuhan. Ennél a típusnál tapasztalataim szerint elég gyakori az olyan kóros benyomást tevő eset, mikor az asszony azt panaszolja, hogy orgazmusai nem elégítik őt ki, utánuk szomjas maradt s ezek a panaszok élénken emlékeztetnek azokéra a férfiakéra, akiknek orgazmusa nem az egész szervezetet megrázkódtató kéjhullámban éri el a csúcspontját, hanem csak a genitáliákon vonúl végig és helyi izgalmakat okoz.

Orgasmus ad immissionem3.) Orgasmus ad immissionem. Ez a fajta ritka lehet, mert nékem magamnak példáúl mindössze csak kettővel-hárommal volt dolgom fél évszázad folyamán, de neurotikus férfiak referátumaiban aránylag gyakrabban szerepelt. Ezek olyan szexuális szervezetek, akiknél a pénisz behatolásának pillanatában az orgazmus máris csúcspontot ér.

4.) „Nekem akkor jó, amikor neked”, – ez a legrejtélyesebb női típus, mert ilyeneknél nem lehet a folyamatot 105nyomon követni, Anyás típus az orgazmusbanhogy vajon náluk milyen testi jelenségek váltják ki az orgazmust. Mert: a férfi szavak, vagy jelzés nélkűl, azaz pusztán testi úton miképp is közölhetné az asszonnyal saját koitusza fázisait, hogy mikor mi jó neki, ezt tehát honnan tudhatja az asszony? – De ha ez még lehetséges is volna, hogy képes az asszony koincidens orgazmust kedve szerint felidézni magában, vagyis az idegzetében, mikor ez mégsem egészen az ő akaratán múlik. Vagy a férfi iránti szeretet és jó hajlandóság ilyen csodákra is képes? És mely úton-módon? Érzelmi, vagy fantáziás úton? Mindez rejtély. Számomra valamely rendkívűli, meleg kedvesség árad ebből a női hajlandóságból. Ilyen asszonyról szoktam azt mondani, hogy mikor szerető, akkor is anya-fajta.

Diszperz orgasztikus típus5.) Diszperz, vagyis szétszóródó orgazmusa azoknak az asszonyoknak van, akik egész testet megrázkódtató kéjhullámot nem ismernek és nagy gyönyörös csúcspontokban sincs részük, ehelyett több apró gyönyörös pillanatot élnek át, amelyek azonban alig különböznek magától a begerjedéstől. Vallomásaik szerint inkább csak utólag veszik észre, hogy túlestek az apró csúcspontokon és azt panaszolják, hogy igazi kielégűlésben nincsen részük, hogy voltaképpen mindíg szomjasak maradnak. Aránylag elég gyakori eset az ilyen, hozzám legalábbis elég sokan fordúltak ilyen panasszal.

Periódikus szexualitású nők6.) Ezzel az utolsó fajtával csak most, késői öregségemre találkoztam, nem is volt már időm, sem alkalmam behatóbban foglalkozni vele. Csak pár szóval utalok tehát arra, amit róla tudok. Nagy érdekessége abban van, hogy mintha visszaütést mutatna valamely nagy messzeségben levő ősökre, ezek az asszonyok ugyanis azt állították, hogy né106kik, úgy látszik, olyan természetük van, mint az erdő vadjainak: nékik télen semmi kedvük a szerelemhez, náluk ilyesmi csak kétszer egy évben, csak ősszel és tavasszal esedékes, egyéb időben szinte teljesen közömbösek férjeik iránt, ami nem kevéssé van házaséletük ártalmára. (Ketten voltak s orgasztikus beidegződésük az első, úgynevezett normális típushoz állt egészen közel és mind a ketten iker-orgazmusokra, illetve orgazmus-sorozatokra voltak hajlamosak. E két asszony szavahihetőségét kölcsönösen elősegíti az a körülmény, hogy nem ismerik egymást, de különben is egyikkel néhány évvel később találkoztam, mint a másikkal s ami a fő: mondanivalójuk lényegében az utolsó árnyalatig megegyezett, márpedig az nem nagyon valószínű, hogy két asszony különböző helyeken ugyanazt a mesét találja ki.

Nimfomániás esetekMég egy sohase látott eset kerűlt épp most elém, ezt azonban már mégse teszem meg új orgasztikus fajtának, mert még azt se tudom, akad-e egyhamar párja. Egy asszony fordúlt közvetítő útján hozzám, azzal a kérdéssel, vajon szükségesnek tartom-e, hogy az orvosok kezére adja magát? őt ugyanis a férje félti, hogy agyvérzésnek néz elébe, mert koitusz közben vérvörös lesz az arca, az erei arcán, homlokán kidagadnak, – ez azért van, mert rettenetes, őrjítő orgazmusokat él át s ami a fő: férjének egyetlen aktusa alatt legalább tizet, de volt már úgy is, hogy tizenötöt. Hogy mit szólok ehhez? Nem pusztulás-e ennek a vége?

A véleményem erről az, hogy itt nimfomániás jelenséggel állunk szemben, amilyen mindíg volt és mindig lesz és természetesen nem tartom az ilyesmit veszélyesnek, vagy az egészségre nézve számottevően károsnak, legföl107jebb időnként kimerítőnek, vagy idegőrlőnek, ez azonban nem több, mint amit mindenfajta hisztéria oly sokszor szokott produkálni. (Nem vagyok orvos, de bőségesen tapasztaltam mindenfélét ilyen dolgokban s fenti véleményemet e tapasztalatokból merítem.)

És ezzel végére is értem a női orgazmus-fajták felsorolásának. Bizonyára még többféle is van, de hogy mindez honnan származik, hogy ennek eredetét is a női onániában kell-e keresni? Gyanítom ugyan, hogy annak is része van benne, minthogy az onániának szükségszerűen ősidők óta oly nagy szerepe kellett, hogy legyen a nők nemi életében, de erről biztosat mondani hogy is lehetne? Azt se tudom persze, hogy a női orgazmus sokféleségére vonatkozó stúdiumaim eredményei más életkörűlmények közt létező népek világában is érvényesek-e? Perzsiából példáúl ilyen irányú kérdésemre igen felületes választ kaptam. Levelének első részében az illető, (egy kivándorolt magyar ember,) azt írja, hogy mi itthon tüzes magyar menyecskékről beszélünk, holott hát milyen nevetséges ezek pislákoló tüze a perzsa asszonyokéhoz képest. Aki a keleti asszonyokat ismeri, az nem vágyik vissza többé az európai civilizációba. (Egyébként Flaubert is körűlbelűl ilyesmit írt naplójában az észak-afrikai nőkről.) – Ez volt levelének nem éppen kérdésemre vonatkozó része, illetve hisz a második része se volt éppen az. „Az ördög sem ismeri ki magát a nőkkel, az ember sohase tudja, hányadán van velük, mert folyton hazudnak évezredek óta és ezért oly rejtélyesek is,” – körülbelűl ennyi volt az, amit válaszképp kaptam. A már említett jávai sebész viszont költőien kezdte levelét s aztán a feltett kérdéstől elkalandozva a begerjedés területére tévedt. Minthogy a szexualitás lélektanának ez sem vol108na érdektelen fejezete, levelének ezt a részét vázlatosan itt közlöm s annál inkább, minthogy még egy nagy érdekessége is van: leplezetlenűl, szemérmeskedés nélkül emlékezik meg fiatalkorának egyes nemi élményeiről. A levelében körűlbelül ez áll:

A szeretőknek kölcsönösen ki kell tanulniok egymástEgy jó gamelán-játékos egyszer azt mondta nekem: – ha egyik hangszeren jól tud az ember játszani, abból még nem következik, hogy a másikon is jól tud. Egy hangszerhez érteni kell, minden hangszert külön kell kitanúlni. – Ezt mondotta a gamelán-művész, én pedig ugyanezt állítom a nőkről. A mi világunkban különben is nőkhöz jól érteni nagy művészetnek számít, nálunk az előkelő ember a szerelmes éjszakának nyitányán mutatja meg, hogy milyen érzelmi kultúrája van, vagyis, hogy mit tanúlt a nőkkel való bánásmód művészetében. E dologban még parasztjaink is bámulatosan jó érzéket mutatnak, talán azért is, mert fontos ügyüknek tartják a nemi életet. S mármost ami engem illet, hadd mondok el ennyit: a mi főúri családjainkban, de másutt is anyajog uralkodik és nálunk is persze nagyanyám volt a család feje, egy hatalmas, okos öregasszony, aki mielőtt Mekkába zarándokolt volna megcsókolni a követ, elrendelte, hogy egyik szép szolgálattevő asszonya tanítson ki engem a szerelem művészetére. Ez meg is történt, tizennégy éves diák lehettem s tanításának lényege körűlbelűl ennyi volt: hogy az asszonyok épp úgy, mint a férfiak is erogén zónáikon individuálisan különböző érzékenységet mutatnak. Így némelyik asszony azt szereti, ha a nervus ischiatikus mentén csókolják végig, másokat az boldogít jobban, ha a fülük mögötti területen rálehellünk, vagy netán nyelvünkkel is érintjük, ismét mások a klavikulákba4 való belehellést szeretik jobban s ha az 109achromiont az arcunkkal becézzzük, vagy ha ujjaink hegyével elhaladunk a hasnak köldök alatti részén és így tovább. Ezenfelűl: némelyik asszony azt szereti, ha szigorúan bánnak véle, egész határozottan a durvaságot szereti, mert azt érzi a férfiasság teljének, más asszonyok viszont örök gyermekességükben a gyengédséget és becézést áhítják a szeretőjüktől is… Mindebben pedig a lényeg annyi, hogy a szeretőknek ezek szerint teljes őszinteséggel kell egymással bánniok, ha azt akarják, hogy jól bánhassanak egymással, vagyis örömet okozhassanak egymásnak, ami a fiatalság szépsége szempontjából felmérhetetlen fontosságú. – Körűlbelűl ennyi volt a jávai levélben.

A szeretőknek egymáshoz való őszinteségeAz itt elhangzottaknak pedig több szempontból van fontossága. Egyrészt megállapítottuk nemde, hogy: feltételezhetjük ugyan, hogy a sok évezredes onániának, amely, mint láttuk, sokkal könnyebben megy a nőknél, mint a férfiaknál, hogy ennek a női orgazmus többféleképpen való kialakulásában és a férfiak orgazmusától való elkülönbözésben nyílván nagy szerepe van, ha nem is tudunk ma már a végére járni, hogy miképp és hogyan hatott az onánia erre az elkülönülésre: mégpedig annak sokféleségére és időbeli eltolódására. Mert kétségtelen, hogy a „nékem akkor jó, amikor neked”-típust és az „ad immissionem”-típust kivéve a többi orgasztikus női típusok begerjedési és kéj-lezajlási ideje a férfiakéhoz viszonyítva meghosszabbodott, ami különböző okoknál fogva érdekes: egyrészt azért, mert a férfiak önfertőzése éppen fordítva, nagyon lerövidíti a lezajlási időket, s ezenfelűl azért is érdekes, mert e tekintetben a nőknél is kétféle dolgot adatott tapasztalnom: egyes önfertőzők (és főként olyanok, akik képzelgés nélkűl, tisztán mechanikus módon onanizáltak,) azt pa110naszolták, hogy egyre nagyobb munkával, egyre nehezebben jutnak el a kéjhullám csúcsáig, – s ez a panasz csakugyan időbeli meghosszabbodást mutat. Ezzel szemben viszont mások azt vallották, hogy túlsok onánia után olyan „ideggyengeség” áll be náluk, hogy menzesz előtt példáúl szinte hozzá se kell nyúlniok magukhoz, egy ujjal való érintésre is megindúl náluk a csúcs felé gerjedő folyamat. Egyszóval: ismétlem, hogy véleményem szerint onániának a női orgazmus mivoltára és idejére tett hatása az eddigi tapasztalatokból nem felmérhető. Meg kell tehát maradnunk amellett a ténymegállapítás mellett, hogy a nyugati civilizáció férfija és nője orgasztikus diszkoincidenciában van, amelynek okairól keveset tudunk. Azt is ismétlem, hogy: a kelet egyes népeinél a férfiak orgasztikus ideje hosszú lévén, ilyen diszkoincidenciáról ott szó se lehet. Annál érdekesebb és fontosabb tudomásúl vennünk, hogy ott a begerjesztő előjátéknak mégis milyen nagy jelentősége van, amint ez a jávai levélből is kiderűl. Bár hiszen az a gyanúm, hogy a professzor úr ebben a levelében nem volt egészen hű az ottani szexuális érzésekhez és szokásokhoz, hanem arra törekedett, hogy azokat az én kedvemért európaibbakká tegye, vagy talán röstelkedett is őszintén beszélni népének európaiak számára esetleg barbárként ható érzéki viselkedéséről. Ő klavikuláról5, achromionról beszél, ezzel szemben Malinowski például az alsó ajkak heves szívásáról, különböző testrészek vakarásáról emlékezik meg, mint a melanéziai népek legfőbb begerjesztő beidegzéséről. No de mindegy. A lényeg ebben annyi, hogy az előjátéknak, vagyis az asszony begerjesztésének még olyan világokban is fontossága van, ahol a nőknek a férfi túlrövid orgasztikus ideje miatt nem kell szenvedniök. Könnyen el111képzelhető, A begerjesztő előjáték fontosságahogy mennyivel nagyobb fontossága van ennek nálunk, a nyugati civilizációban, ahol az asszonyok igen nagy része a férfiak gyors orgasztikus tempójának, valamint nemi kultúrálatlanságának áldozata, amint erről még bővebben is lesz szó. De ha szó is lesz még róla, már itt hangsúlyozni kívánjuk, hogy:

a „nekem akkor jó, amikor neked” és az „ad immissionem”-típusokat, valamint a férfias női orgasztikus típust kivéve, az összes többi orgasztikus női típusok végzetesen rászorúlnak a begerjesztésre, különben koitusz közben esetleg egyáltalán nem jutnak hozzá az orgazmushoz, ami számtalan nőnek panasza nálunk, mégpedig:

mindnyájuk panaszából az derűl ki, hogy ajánlatos az aktust csak akkor megkezdeni, mikor az asszony orgasztikus csúcspont kezdetéig jutott el, vagyis addig a pontig, ahol nála a legintenzívebb kéjérzet hosszú stádiuma kezdődik. Egyébként, jut eszembe, hiszen én az előjáték ottani szükségszerűsége felől is intéztem kérdést: hogy vajon elengedhetetlen bevezetője-e a maláj nők kéjérzetének, vagyis: amely nélkül női orgazmus csak nehezen jöhet létre? S azt a feleletet kaptam, hogy erről szó sincs. Előjáték és utójáték az ottani érzéki életnek csupán a boldogító luxusa. Viszont itt nálunk, – és ezt nem győzöm hangsúlyozni, – a férfiak rövid orgasztikus ideje miatt szinte elengedhetetlen főfeltétele a nők boldogulásának.

Hogy pedig némely tanúlatlan ember is mily mértékben képes ellesni a szexuális női természet körűli tudnivalókat, erre vonatkozólag egy igen becses tudósítással rendelkezem.

Egy fiatalkori ismerősöm Távolkeletre ment, ott egyik nagy városban szálloda-igazgató lett, tizennyolc évi távol112lét után hazajött látogatóba és sok érdekeset mesélt az ottani szexuális életről. A messzi kelet egy férfikokottjaÁllásánál fogva ugyanis számos titkos ügynek lett ismerője. Így példáúl hivatalból jól kellett ismernie az ottani előkelő félvilági hölgyek dolgát, a velük való kapcsolat körűlményeit s ami számunkra meglepő fogalom: az ottani félvilági urakét is. Ezek is igen jómódban élő és az alsóbb néposztályok által meglehetősen megbecsűlt urak voltak. De nehogy tévedés essen: ezek nem holmi homoszexuális férfiak számára való kokottok voltak, hanem az ottani igen előkelő európai hölgyek esetről esetre dúsan honorált ágyastársai. S bár ezek az urak az elsőrendű szállodák halljaiba nem léphettek be, de a harmadrendűekben már nem tettek ellenük kifogást. Ami pedig e hölgyeket illeti, nem szabad elfeledni, hogy férjeik csakugyan sokat utaztak, gyakran és néha hónapokig voltak távol feleségeiktől s amellett maláj és nem maláj szeretőket is tartottak maguknak. Ismerősöm felesége jó viszonyban volt egy igen magasrangú hollandusnak, állami funkcionáriusnak feleségével s ez az asszony egyszer az igazgató füle hallatára a következőket mondta a másik asszonynak:

A férfikokott mint női szükséglet– Ezek a hülye férfiak nyílván azt képzelik, hogy nekünk, asszonyoknak e téren egész más, sokkal fínomabb, vagy átszellemültebb szükségleteink vannak, mint nekik, ahelyett, hogy végre egyszer s mindenkorra tudomásúl vennék, hogy szükségleteink ugyanolyanok, mint az övéik, hogy nem másra, hanem igenis ugyanarra, vagyis a koituszra vonatkoznak és időnként épp olyan sürgősek, no de olyannyira, hogy már-már szinte mindegy is, hogy ki az, akivel egy asszony ölelkezik. És erre való a férfi-prostituált. In der Not frisst der Teufel Fliegen, – mondja a német, 113amit úgy is lehetne kifejezni, hogy éhező embernek az avas szalonna is jó. Ezenfelűl pedig: mit csinál egy asszony, ha már a negyvenen túl van, ha már, mondjuk negyvenöt éves? vagy már ötven is, akkor akassza fel magát? –

Az ottani férfi-kokottok közt legnagyobb közkedveltsége egy huszonegy éves, nagyon szép fiúnak van, akit némelyek gúnyosan „le fille”-nek neveztek, pedig semmiféle lányos nem volt rajta, fiatal kora ellenére igen férfias, komoly jelenség volt, mondhatni meggondolt szajha, aki mint valami orvosprofesszor hetenként csak kétszer, legföljebb háromszor fogadott s akkor is előzetes megállapodás alapján. Ez a komoly hivatásszerűség talán ellenszenvessé, vagy útálatossá is tehette volna, ha nem lett volna benne valamely veleszületett, eredendő kedvesség is, – így példáúl igen kedvesen, melegen, szinte szeretettel bánt a hozzá folyamodó, már nem fiatal asszonyokkal. No de ez mindegy is. Amit itt róla mondani akartunk, az számunkra fontosabb, mert az asszonyok érzéki természetének ismeretére vonatkozik.

Ismerősöm, a szálloda-igazgató üzleti összeköttetésben állott vele, minthogy a fiú takarékos volt és félretett pénzét jól megalapozott vállalatokba fektette, olyanokba, amelyekben az igazgató is érdekelve volt s ennek az összeköttetésnek, sőt a később bízvást barátságosnak is nevezhető kapcsolatnak révén aztán az igazgató sokmindent megtudott a fiútól olyat, ami érdekelte, mert egyes vonatkozásaiban őt is foglalkoztatta a szexuális lélektan. Egyébként a fiú mindenben nagybátyja utasításaihoz tartotta magát, aki jó ideig hasonló foglalkozást űzött Bombay-ban, aztán tekintélyes vagyonnal Délamerikába ment s ott va114lamiféle tea-, vagy kávé-farmot vásárolt. A tőle örökölt és tovább fejlesztett tudás pedig lényegében ennyi volt:

Tudatos gerjesztő metódusokHogy az európai asszonyok legtöbbjének hosszú orgasztikus előkészítésre van szüksége, azt már persze nagybátyja is tudta, valamint azt is, hogy iker-orgazmusokra igen hajlamosak. Ez a fiú aztán ebből kiindulva az erogén zónákkal való gyengéd, vagy nyers bánásmódon kívül azt tudta elérni magával, hogy addig nyújtotta magát a koituszt is, ameddig akarta. Azt a technikát találta ki ugyanis ehhez, hogy ál-frikciókat csinált, vagyis a koitusz rendes mozgását imitálta olyaténképpen, hogy péniszét valamely módszerrel hozzátapasztotta a hüvely nyálkahártyájához és avval együtt történt a mozgás, a pénisz tehát nem dörgölődött, így az ejakuláció felé vezető izgalom se fokozódott benne s íly módon tudta aztán annyira hosszúra nyújtani az aktus idejét. Persze lehet, hogy az elnyújtás végbevitele nemcsak ennyiből állt, feltételezhető, sőt biztosra vehető, hogy ehhez pszichikus gyakorlat is kellett, amire abból is következtetek, hogy itt, Pesten ismertem valakit, aki azzal dicsekedett, hogy a koituszt tetszése szerint akár egy óra hosszig is el tudja nyújtani, vagyis, ahogy kifejezte magát: eltíltja magának a továbbiakat. Ez a fiú továbbá a klitorikus beidegzésű asszonyok dolgában még külön is specializálta magát (az ilyen beidegződésről nemsokára lesz szó), ezekkel a klitorisz lingvációján kívűl még azt is tette, hogy a hüvelybe való immisszió után bal kezének ujjaival a klitorisz művészi megmunkálásába kezdett, vagyis mit tett? valóságos gyógypedagógiai feladatra vállalkozott, mert hisz miről van ezeknél szó? Hogy a hosszú időn át folytatott onánia következtében a szexuális érzékenység 115oly mértékben koncentrálódott a klitoriszon, hogy hüvelyi beidegzés az ilyeneknél már alig van. S íme ez a fiú azt tette, hogy a begerjesztést a klitoriszon kezdte ugyan, de a begerjesztés pillanatában abbahagyta ezt és megkezdte a frikciókat s ezáltal a gerjedelmet mintegy átvezette a hüvelyre. Hogy ezzel az eljárással mily mértékben lehet eredményt elérni, megítélni nem tudom, a híradás erről úgy szól, hogy egyes hölgyeknél csakugyan ért el eredményeket, sőt egyetlen esetben állítólag néhány év alatt odáig vitte, hogy a klitorikus manipulációt abba is lehetett hagynia. E gyógyeredményekről szóló híradás azonban inkább csak mende-mondának látszik s belátom, hogy nagyon komolyan venni nem lehet. A lényeg ebben inkább az, hogy ez a fiú mennyire penetrált a nyugati nők szexualitásának ismeretében, amiből önként értetődik köztük való nagy népszerűsége és jókora vagyona.

A dúrva szóhasználat izgató mivoltaNémely asszonnyal még egy fajta pszichikus gerjesztővel is élt, ennek azonban kevés érdekessége van, mert eléggé közismert. A szavak mágiája ismeretes: vannak például vallások, amelyekben az istenség nevét kimondani bűnnek számít s ha valaki mégis kimondja, a bűntudat miatt delejes borzongást érez. Hogy a tilalom mi minden asszociációval telíthet egy szót, ennek voltaképpen nem is tudunk a végire járni, csak a következőket konstatálhatjuk megcáfolatlan bizonyossággal: hogy sok asszony példáúl aktus közben legdúrvább megnevezését kívánja hallani annak, amit művel, amit vele művelnek, de a nemi szervekét is s ettől valamiféle nagy izgalom s egyben delejes révület fogja el. (Sőt, a férfiak is szívesen inzultálják ilyesmivel hölgyeiket s kedvtelésük az, hogy intím pillanataikban olyasmiket súgjanak füleikbe, amiket még elképzel116ni is merő gyalázat lett volna intím kapcsolatuk előtt.) Mi a lelki hatásoknak ebből a csoportjából a következőket ismerjük: tudjuk, hogy a tiltott dolgok elkövetésének nagy ingere van, hogy nagy izgalommal jár, – vegyük ezt a példát: ha egy kisfiú titokban rágyújt, szívdobogása, sőt erekciója is támad, s mi e jelenség okozói közűl egy s más asszociációs foszlányt még el is leshetünk, (mondjuk ezt: – igaz, hogy ez bűn, viszont senki se tud róla, ezenfelűl felnőtt is vagyok, mert aki dohányozni kezd, az már felnőttnek számít, különben is hiszen íme erekcióm is van, tehát tulajdonképpen igazán felnőtt vagyok, mert lányra is szükségem volna és így tovább,) – no de a tilalmak által naggyá növelt, misztériummá dagadó lelki mozgalmak egész lélektana megint csak olyasmi, amit megközelíteni se tudunk. Aki a szűz Artemisznak szentelt berekbe belép, nyavalyatörésbe esik, – mondjuk, hogy így szól a tilalom s elképzelhető, hogy akadhatott olyan egyén, aki áthágván a tilalmat autoszuggesztív úton csakugyan nyavalyatörésbe esik. Mesterem, Groddeck véleménye szerint a bűnözők első nagy feladata éppen abból áll, hogy legyőzzék magukban azt a hatalmas szuggesztiót és persze autoszuggesztiót is, amelyet az államhatalom és esetleg még az istenség tekintélyével is (ne lopj, ne ölj), felruházott törvények a társadalom tagjaiban szükségszerűen keltenek. Ugyanilyen nagy szuggesztiója van az úgynevezett disznó szavakra vonatkozó tilalomnak is. Ha egy hölgynek kénytelen volnék azt mondani: – pénisz, vagy koitusz, – ezt még valahogy talán elviselné, esetleg lesütné hozzá a szemét, de ha ugyanezt magyarúl mondanám, még el is ájúlhatna tőle. No de mért? Nem tudjuk. Fogalmunk sincs róla, hogy mi minden asszociációs és érzelmi foszlány, mi minden lap117pangó fantázia tapad a trágároknak nevezett kifejezésekhez, hogy ennyi lelki mozgalmat tudnak okozni és persze még vegetatív, példáúl vazomotorikus hatást is tesznek, – vagyis mi mindent okoznak? A nyílvánosság előtt iszonyatot s az ágyban érzéki szédületet.

Groddeck-nek volt egy vastag könyve: a trágárságok tudományos gyűjteménye a legfontosabb nyelvekben (az orosz leggazdagabb ebben, közvetlenűl utána a magyar következik), s ezt adta oda hozzá gyógykezelés végett küldött előkelő, idegbeteg kisasszonyoknak, hogy az anyanyelvükön ott felsorolt trágár szavakat hangosan olvassák fel, ami persze nem ment nagy nehézségek: pirulások és zokogások nélkül. De Groddeck nem tágított. – Először is ezeket a betegségeket védő bástyákat kell lebontanom, – mondotta nekem, – mindenekelőtt közömbösítenem kell a dolgok megnevezésével járó nagy lelki hatásokat, mielőtt magukhoz a dolgokhoz hozzáférhetnék.

Egyszóval: a rusztikus, tilalmas megnevezés dúrvaságában rejlő misztériumnak képzeletet korbácsoló, érzékileg felfokozó hatását használta fel a szóbanforgó keleten élő fiatalember is a nála örömet, vagy netán gyógyulást kereső asszonyok kielégítésére, vagyis rászánta magát még arra a fáradtságra is, hogy a szükséges szó-anyagot mindenféle nyelven jól megtanúlja. Ez a nem érdekesség nélküli ember aztán, mint R. K. úrtól értesűltem, fiatalon halt meg 1916-ban valamiféle külső sérülés következtében.

118
A női onániából származó további károsodások

E nagyobb körutazás után se feledkezzünk meg eredeti témánkról, amely jelenleg a női onánia volt. Adott társadalmi viszonyok közötti elkerűlhetetlen szükségszerűségéről már szólottunk, vagyis, hogy mért tekintendő szükséges rossznak. Az előbbi fejezet elején a belőle következő rengeteg szerencsétlenség felsorolásába kezdtünk s ezt akarjuk most folytatni. Mert rossz hatása ennek is felmérhetetlen: amit a nyugati civilizáció szexuális boldogtalanságának nevezünk, annak, mint mondottuk, többféle okozója van, de az okozók legfőbbje kétségtelenűl a női onánia. Az én fiatalságomban, tehát 1905 körűl, mikor bizonyos tébolyos családi okok rávettek, hogy szexuális lélektannal foglalkozzam, az akkori, belátom, még ügyetlenül összeszedett értesűléseim (no de a későbbiek is!) a nők hetven százalékát mondották frigidnek. Mikor talán huszonöt év múlva erre vonatkozólag Groddeck-hez kérdést intéztem, ő így felelt:

– Hogy szexuális lélektanban a statisztika mit ér, azt elképzelheti. No de ebben a statisztikában véletlenűl mégiscsak igaza lehetett. Az én tapasztalataim is ilyenek.

Női frigiditásMárpedig ez a fogalom, hogy frigiditás nagyon megvizsgálandó volna, mindenekelőtt, hogy mi mindent nevezünk annak? példáúl, hogy van-e olyan fajtája, amellyel együtt születik valaki, vagy mindegyik utólagos szerzemény?

119

Erre az utolsó kérdésre nem tudok határozott választ adni. Létezik-e igazán frigid nő?Tapasztalataimból szerzett benyomásom az, hogy igenis létezik veleszületett frigiditás is, bár ez olyan kérdés, amelyről nem mernék vitába elegyedni. Vannak, akik azt állítják, hogy teljességgel és igazán frigid nő, olyan, aki semmiképp be nem gerjeszthető, hogy ilyen voltaképpen nem is létezik és lehet, hogy igazuk van. Nékem magamnak nem nyílt alkalmam e kérdés végére járnom.

Épp ezért nem is kívánok a frigiditásnak nevezett állapot annyiféle fajtájával foglalkozni, Onánia okozta frigiditásitt csakis azokat kívánom szemügyre venni, amelyeknek okozójaként az onániát tekintem. Bár hiszen még azt is kimondhatom itt mindjárt, hogy a frigiditásos panaszok jó nagy része valószínűleg mégiscsak onániás eredetű. Tehát: ha nem is tudunk itt sokféle fajtájáról számot adni, a legtöbbjének mivoltára mégiscsak vethetünk egy pillantást.

A női onánia felől eddig azt kérdeztük, hogy a többféle orgasztikus női típus létrejöttének onánia-e az oka? nem tudjuk, de gyanítjuk, hogy az évezredes onániának része van ebben is, – állapítottuk meg. Vagyis ezt teljes biztonsággal mégsem állíthatjuk, viszont a leghatározottabban ki kell tartanunk amellett a véleményünk mellett, hogy akinek a lelke, – (s legyen az férfi, vagy nő,) – hozzászokott az onániához, vagyis ahhoz, hogy a szexuális öröm előidézéséhez nincs szüksége más személyre, mert annak eredete őbenne magában rejlik,

annak lelke is elszokik ama bizonyos másik személynek még a gondolatától is, nincs rá szüksége, mert nem személyre vágyik többé, hanem a kéjre,

tehát az ilyen hogy is kereshetne, vagy választhatna magának örömeihez valakit. (Az ilyenekben így lehetetlenűl az, amit a német terminológia Objekt-Wahlnak nevez.)

120

Tehát milyen értelemben véve frigid az ilyen nő? Nem kéjre képtelen, csak a férfival való boldogúlásra s ez a károsodás akkor válik igazán aktuálissá, ha az illető netán megúnta az onániát, mert az mégse nyújtott teljes kielégűlést neki s ő most már mégiscsak az igazi életre vágyik.

Hasonlóképpen nem lehet egészen frigidnek nevezni az olyan nőket sem, akiknek onániás, vagy nem onániás okoknál fogva az orgazmusuk olyannyira diszperz, hogy ezek állandóan valamely kétségbeesett, szemrehányó kielégítetlenséggel járják életük útját. Ezekhez hasonló sorsuk van azoknak is, akiknek orgasztikus ideje onániás vagy nem onániás okoknál fogva annyira elhúzódó, hogy a férfiak általában szexuális kultúrátlanságánál fogva is, nem képesek olyan szeretőre szert tenni, aki szexuális természetüknek megfelelően tudna bánni velük.

Mellékesen meg kell itt jegyezni azt is, hogy mindezek a több, kevesebb okkal frigidnek nevezett nők néha megtévesztésig hasonlóan viselkednek, mint a nimfomániások, ami természetes is, mert hisz a dolog lényegét tekintve még rokonok is, minthogy ez is, az is kielégíthetetlen s a kielégűlést hajszolja, próbálgatja százféleképpen.

És végezetűl még egy fajtája van az onánia okozta úgynevezett frigiditásnak s ez a végleges klitorikus beidegződés következtében létrejövő vaginális érzéketlenség esete. Erről azonban mégis bővebben kell szólani.

Sokfelé való érdeklődésem után sem kaptam választ a következő kérdésemre:

Klitorikus beidegződéshogy vajon csak a klitorisznak van-e gyönyörös beidegződése s ez esetben nemi érintkezéskor az érzéki inger még csak nem is testi, azaz nem is idegvezetéses úton, hanem merőben pszichikus kapcsolás útján tevődik át a hü121velyre (ahogy pszichikus úton fordítjuk vissza a látásunk által tótágast belénk vetítődő képeket, ahogy az alsó állkapcsunk normális helyzetének azt érezzük, ha szájunk csukva van, holott ez már, ha nem is a tudat, de a vegetatíva akaratánál fogva, tehát nem beidegződés által létrejött mozdulat,) – vagy pedig feltételezhető-e, hogy a hüvelynek is van gyönyörös beidegződése, de az csak, mondjuk, későbben fejeződik ki, mint a klitoriszé, (mert hisz a gyermeki onánia is mind a klitoriszon megy végbe,) – vagy az is elképzelhető-e vajon, hogy a hüvely izgalma csak a klitorisznak bizonyos megelőző izgalmi stádiuma után következhet be? Minderre mindeddig semmiféle végleges választ nem tudtam kapni.

De bárhogy van is, annyi bizonyos, hogy: 1.) vannak olyan nők, akiknek klitorikus beidegződése és hüvelyi érzéketlensége reménytelenűl véglegesnek látszik, 2.) hogy a klitoriszon végbevitt évtizedes onániáról bízvást feltételezhető, hogy az ilyen állapot létrejöttéhez nagyban hozzájárúlt.

Hogy a klitorikus beidegződésű nők állapota reverzibilis-e, vagyis hogy valamely türelmes és emberséges férj bánásmódja képes-e ebben gyógyeredményt elérni olyat, amilyet az indiai férfi-kokottról híreszteltek egyesek annak idején, – ezt nem tudtam és nem is tudom most se megállapítani. Annyi ténynek látszik, hogy vannak átmeneti típusok is: olyan asszonyok, akiknél minden más erogén zónánál fontosabb a klitoriszé, akiknél tehát a klitorisz csakugyan úgy viselkedik, mintha izgalma elengedhetetlen előfeltétele volna a hüvely később bekövetkező izgalmának.

122
Férfiak idealizáló elképzelése a nők szexualitásáról

A férfiak fantáziája olyan női ideált hozott létre, akinek szexualitása nem oly dúrva és „közönséges”, mint a férfiaké, hanem sokkal fínomabb, átszellemültebb, nemesebb. Férfitalálmány példáúl a következő égbekancsalgó, gyalázatosan hamis tétel is: hogy míg a férfi, ha szomjas, bárkivel tud nemi életet élni, akár egy kócos utcalány is kielégűlését okozhatja, addig a nő nem ilyen. Mert a nő undorodna olyan emberrel nemi kapcsolatba lépni, akihez érzelmi szálak nem fűzik.

A nők a róluk szóló hazugságot elhiszikS az érdekes ebben az, hogy ezt a nemeslelkű maszlagot egyes nők magukévá is tették, sőt el is hiszik, vallják önmagukról, hogy ez így igaz, – aminthogy minden egyebet is szívesen magukévá tesznek, amiről feltételezhetik, hogy a férfiak tetszésére lesz, mert hiszen mindenekelőtt és -fölött tetszeni akarnak.

Holott ebből a tételből egyetlen szó sem igaz. Hiszen kétségtelenűl szerencsés, jó dolog az, ha valaki érzéki kielégűlését annál leli, akit szeret, vagy pláne, akibe szerelmes, – de hogy ez akár férfinek, vagy nőnek törvénye volna, hogy ennek így is kell lennie, mert e főnyeremény nélkűl élni se lehet, hogy enélkűl nem érdemes élni: erről szó sincs. Milyen szörnyűséges volna, ha erre kellene várni egy életen át, – vagyis mire? Hogy egy asszonynak valaki érzelmileg is kedvérevaló legyen, meg érzékileg is, ugyanakkor azonban ő is a férfinek, mert hisz alamizsnát 123ugyebár nem fogadhat el az ember, de tetejébe még az anyagi körűlmények is megfelelők legyenek, mert csak akkor igazán szép a dolog, A női szexualitás ideálja nonszenszha ezek ketten házasságot is köthetnek, – s mikor mindez együtt van végre-valahára, akkor egy kis orgazmus is engedélyezve van. Ha az élet ekkora ostobaságot engedélyezne, akkor a szegény nőknek nehezebb volna a nemi élethez és örömeihez hozzájuthatniok, mint Bertóknak a szalonnához. Szerencsére azonban ez nincsen így. Hanem hát hogy is van?

Pontosan úgy van, ahogy azt ama bizonyos Indiában élő európai hölgy definiálta: hogy éhező embernek az avas szalonna is megteszi. Illetve, ez még nem is elég, mert a helyzet ez:

Hogy az emberi lényben szerelem és érzéki vágy aránylag ritkán szokott együtt lenni, s igen gyakori képlet az, hogy e kettő teljesen szét is válik egymástól, ami annyit jelent, hogy halálosan szerelmes lehetek valakibe („nem tudok élni nélküle”, – „ő az otthonom”, – „csak nála érzem jól magamat”), s amellett érzékileg nem nagyon vonz az illető, mindenféle nők, esetleg ringyók is sokkal jobban érdekelhetnek e tekintetben. Számos ilyen esetet láttam úgy nőknél, mint férfiaknál. Olyan férfiak, akik jellemtelenségükről, piszkos üzelmeikről, börtönökhöz való közelségükről hírhedtek és mégis erős szexuális vonzást tudnak gyakorolni még azokra a nőkre is, akik mindezekért megvetik őket, – ilyen esetet láttam én nem egyet, de számosat. Hermann Bangnak „Fehér ház” című kisregényében is arról a véleményről értesűlünk, hogy szerinte nem a férfi szépsége teszi, sem a kiválósága, érzékileg a nőkre egész más dolgok hatnak: Érzéki emanációkegyes férfiakból bizonyos érzéki emanációk áradnak, ezeket együttvéve „szerelmi anyagnak” 124(Liebesstoff) nevezi s véleménye szerint ezek hatnak a nőkre. Egyetértek vele ebben, csak épp hogy ki kell bővítenem ezt a megállapítást azzal, hogy nemcsak némely férfiből árad a rendesnél intenzívebben amaz érzéki sugárzás, hanem némely nőből is. Mindez pedig a következőket jelenti számomra, – állapítsuk meg még egyszer:

Hogy valaki ellenszenves lehet nékem, alsóbbrendűségét, mondjuk, megvetendőnek ítélhetem, – egyszóval személyisége taszíthat, ugyanakkor, mikor nemiségétől elszédűlhetek, annyira vonzóan hathat rám, Az érzéki éhség kényszerede vessük is el most e rendkívűli vonzást, vegyünk egészen közönséges eseteket és tartsunk meg az előbbiből csupán annyit, amennyire szükségünk van: hogy lám, ugye, a szexuális vonzás egyéb érzelmektől és indulatoktól függetlenűl hathat és ennek megállapítása után vegyük ezt: egy asszony, mondjuk, szereti az urát, ez az ura azonban hadifogságba esik és évekig távol van tőle. S e szegény asszony egy idő után tébolyos éhségének egy rohamában az első szeneslegénynek odadobja magát. (Megtörtént eset.) S mármost ostobán modern szellem lévén s mint ilyen, az igazság és őszinteség bajnoka, persze úgy ezt, mint későbbi „botlásait” megvallotta férjének, aki szintén buta ember lévén nemcsak kétségbeesett, de fel is háborodott és rögtön el akart válni tőle. Kitől? Egy asszonytól, aki mindvégig is őt szerette. Mikor búbánatával hozzám kerűlt, azt kérdeztem tőle: – ön jobbnak tartotta volna, ha a felesége önfertőzik? – Ilyesmit se csináljon, – felelte sötéten, ostobán. – Hanem? Megbomlott idegeivel ugorjon a Dunába? Különben is, – folytattam, – mi tetszik önnek jobban? Ha felesége éveken át testileg hű maradt volna önhöz, de csakis testileg, mert senkinek sem adta volna oda magát, legfel126jebb ha hetenként háromszor maszturbált volna, amellett azonban halálosan beleszeret Hucski-Prucski hegedűművészbe és önt szívtelenűl, szeretetlenűl fogadja, mikor hazatér a fogságból? Ez az egyik alternatíva, a másik az, ami a valóságos tényállás: hogy tudniillik olyan alakokkal állt pillanatokra, csakis az idegei megnyugtatása végett össze, akik számára voltaképp senkifélék voltak, csakis annyi volt számára egy-egy ilyen fickó, mint holmi férfi-kokott: ölelkezett vele, aztán rágyújtott egy cigarettára és továbbment, – annyi volt számára a dolog, mint egy pohár víz a szomjazónak, vagy az éhezőnek némi avas, vagy talán nem is olyan avas szalonna. Íme tehát az indiai nő példázata szemünk láttára valóra vált és ennek valóra válása lélektani szempontból is annál természetesebbnek tetszik, minél jobban meggondoljuk a következőket:

Az éhezőnek nincs árnyalatos ízléseTizenhárom éves lehettem, mikor egy iskolai dolgozatban ezt a lélektani kérdést vetettem fel: – Mi kell az éhező embernek inkább? kenyér-e, vagy cukorsütemény? – És persze, azt válaszoltam rá, hogy e kettő közűl nyílván a kenyeret fogja választani. – Honnan tudja? – kérdezte tőlem egy tanárjelölt, akinek megmutattam dolgozatomat. – Nem tud elképzelni olyan éhezőt, aki még éhségében is a differenciáltabb ízeket s a fínomabb minőséget választja? – Le voltam főzve, mert rusztikus ízlésem csődjét láttam ebben a lehetőségben. S a kérdéssel mind az utóbbi időkig se tudtam zöldágra vergődni, annak ellenére, hogy éreztem, hogy ennek a régi gyereknek valamelyes igaza mégiscsak lehetett. Csak nemrégiben döntöttem el a vitát s most már véglegesen a gyerek javára, mondván: – a tanárjelölt tévedett. Mert elképzelhető ugyan olyan ember, aki még háromhetes éhség után is differenciált kvalitások után fog nyúlni, de ez az éhezőre általában nem jellemző. Aki nagyon ki van éhezve, az a kaviárt épp úgy falja, mint a túrót: a fínom íz-különbségeket észre se veszi, néki sürgősebb és égetőbb célja van: hogy minél hamarabb és minél jobban megtömje magát. Egyszóval: a gurmandéria csak félig jóllakott ember számára való. Ugyanez a szabály érvényes a szexualitásban is. Fiatalembert, aki, mondjuk, fél éve nem látott nőt, hiába vezetik be tündérkisasszonyok ágyasházába, ugyanúgy esne nekik mohón, vadúl, eszeveszetten, primér szükségletétől hajtva, mint akár a szakácsnőjüknek, vagy mint ahogy az agyongyötört frontkatona esik neki akár öregasszonyoknak is. S az asszony is hiába hazudja magának azt, amit a férfiak szeretnének róla elhitetni magukkal: hogy az ő érzékisége nemesebb és átszellemültebb lévén, ő csak azzal tudja szexuálisan jól érezni magát, akit szeret, – az asszony is ugyanúgy van vele, vagyis miképp? hogy kiéhezetten a dolog legdúrvábbja érdekli, azaz, hogy minél jobban és minél hamarabb kielégűljön, – sőt! azzal, akit szeret, talán nem is tudna ennyire kielégűlni, mert szégyellné előtte mohóságát, eszeveszett testi igényeit: példáúl azokat a vonagló, néha már tébolyra emlékeztető frikciós mozgásokat, amelyek nélkűl voltaképp alig is van számára olyan kielégűlés, amilyenre most szüksége van. (Pedig talán éppen ezzel az őszinte viselkedésével szerezne nagy örömet annak, akit szeret.) Vagyis: ilyenkor talán még jobb is az idegen, akit az ember szélnek ereszt és soha többé nem kell találkoznia véle, – ilyen a vasúti ismeretségek dolga is: az emberek néha elképesztően nyíltak fél órával előbb szerzett isme127rősükkel s ennek a jelenségnek oka nyílván abban a tudat alatti tudatban rejlik, hogy hiszen úgysem fognak velük találkozni többé.

Az ellenszenv nem ellenindikációja a szexuális vonzódásnakHogy még a személyes rokonszenv is milyen különálló és a szexuális vágyódástól milyen független valami, hogy e kettőnek is mennyire nem kell, hogy köze legyen egymáshoz, bizonyítják a következő történetek:

Egy huszonnyolc éves asszony azzal a panasszal fordúlt hozzám, hogy ő frigida natura. Megpróbáltam őt legalább onaniás korszakára emlékeztetni, majd figyelmébe ajánlottam az indiai férfikokott ügyességeit s azt tanácsoltam, hogy tanítsa ki a férjét – s úgy ezzel, mint azzal némi eredményt csakugyan elértem nála. Csak aztán visszaesés állt be állapotában s ekkor elmaradt mellőlem. Néhány év múlva azonban újra megjelent azzal, hogy ő nem frigida többé, mert ő meggyógyúlt. S előadta a következőket:

Néhány hét előtt este férjével egy bárba ment, hol is táncra kérte fel valaki, egy ellenszenves bár-töltelék, afféle nyúlós, tapadós selyemfiú s íme: majd elájúlt az ölelésétől, vonzása akkora volt. S úgy látszik, a fickó észre is vette, hogy milyen nagy hatást tett rá, mert másnap telefonon légyottra hívta. Ő undorral utasította vissza, mialatt bizony reszketett az érzéki vágytól. S azóta a férjével szemben se frigid többé.

E történetet nyílván magyarázni se kell, annyira nyílvánvalóan különválik benne az érzékiség már a rokonszenvtől is, nemhogy a szerelemtől. Ami pedig ezt a meglepő, szinte hihetetlenűl hirtelen gyógyulást illeti: az nagyon emlékeztet bizonyos eldugult csatornákra-csövekre, amelyekben egy erős vízsugárnak hirtelen lökésére megindúl a víz közlekedése.

128

Egy másik asszony történetében lelki kapcsolatnak és érzékiségnek különválása még szembetűnőbb. Onániás korszakán igyekszik gyorsan átsiklani: csúnya mesterségnek nevezi, azt mondja róla, hogy utána rongy az ember, viszont elárúl annyit, hogy nála már kislány-korában is úgy volt, hogy mindennemű izgalmai nem a gyomrába vezetődtek, mint az édesanyjának, hanem a genitáliáiba, – erről ő magában akként is képzelődött, hogy benne valamiféle villámhárító lehet, mert levezet egyenesen oda. Megvallotta tehát azt is, hogy, ha az iskolában a felelés réme fenyegette, akkor könnyen állt be nála az orgazmus, csak űltében oda kellett egy kicsit dörzsölködnie a padhoz. Ebből a korszakából még azt is közölte velem, hogy tizennégy éves kora körűl olyan állandó szexuális izgalomban élt, hogy néha már ki kellett szaladnia a ház előtti kertbe, ott fel-alá futkosnia jóideig, mert csak így tudott valamelyest lecsillapodni. Ugyanerre az időszakra esik első szerelme is. Nyár volt és egy napon déltájban ment ki a kertbe, s íme egy barna kabátos férfi ment el a kerítés mellett. Házuk úgy volt építve, hogy előlről ő ezt az embert sohase láthatta, csakis a hátát, illetve csak ezt a barna kabátot s ő ebbe lett szerelmes: ezentúl minden délben reszketve leste kinn a kertben, hogy jön-e már? Aztán hát férjhez adták tizennyolc éves korában, – állítólag szerelmi házasság volt ez is, de hogy az volt-e csakugyan? Csodálatosképpen alig is tud magának e viszonyról számot adni, annyi azonban biztos, hogy tökéletesen frigid volt a férjével szemben, és ha volt is érzelmi kapcsolat kettejük között, ez rövid idő alatt teljesen megszűnt, el kellett tehát válniok. E válásnak különben más oka is volt: ő ugyanis időközben halálosan beleszeretett valakibe s ez a viszony 129tekintendő az ő élete egyetlen igazi, nagy szerelmének. Igaz, hogy ezzel szemben is frigid volt, de néki ebben a kapcsolatában nem is kellettek érzéki örömök. Kérdésemre, hogy mi kielégűlésben volt hát e viszony kapcsán része, azt felelte, hogy ő tökéletesen boldog volt és teljes kielégűlést érzett, ha szerelme ott űlt mellette a szobában és beszélt néki valamiről, akármi lett légyen is az. A hangját hallani, ez volt számára a legtökéletesebb érzéki öröm. Míg aztán ez is véget ért, szerelme külföldre ment, ő pedig keserűségében odadobta magát valakinek, aki már majd egy évtizede üldözte őt szerelmével. Ennek egy ideig eltűrte szenvedélyességét, aztán hirtelen kidobta: – hagyjon engem, – mondotta néki, – én egy frigid nő vagyok, ne kínozzon engem olyan dolgokkal, amelyeket voltaképpen megvetek. – Amire ez az ember búcsúlevelet küldött neki, amelyben azt írta, hogy rendben van, ő elmegy, de közli vele, hogy egyáltalán nem tartja őt frigidnek, csak még nem talált emberére, az igazira, annyiból áll az egész. Hogy az illető ezt honnan vette, hogy erre miből következtetett, ő maga se tudja, annyi tény, hogy ez a véleménye rövidesen beigazolódott. Új hivatalba helyezték át, ahol rendkívűl ellenszenves főnöke lett: egy olyan ember, akinek már az állkapcsa is állatian nagy volt, akinek hosszú karjai voltak, mint a majomnak és lomha mozgása. Örökké redőkben volt összeráncolva rövid kis homloka, örökké aggodalmas volt és mindig dúrva, – node minek is szaporítsam a szót? Ez a szörnyeteg, akit különben útált, annyira kezdte vonzani, hogy néha már meg kellett kapaszkodnia, hogy remegését, szédülését rejtse és nehogy térdei felmondják a szolgálatot. Végűl is, elvetve magától minden belénevelt női méltóságot, szemérmet, térdre vetette 130magát ez előtt a gorilla előtt s úgy könyörgött neki egyetlen légyottért, de hiába. Végűl is az a gyanúja támadt, hogy a gorilla már elpazarolta volt férfiasságát, – ám ez mellékes is. Kiderűlt, hogy reá érzékileg csak olyan férfi tud hatni, aki állati jelenség, dúrva és veszélyes, akinek szexualitása is nem kifinomodott, hanem sértően, megalázóan, gyalázatosan nyers s akik eddig körülötte voltak s az is, akibe ő maga szerelmes volt, ez mind egytől egyig pípeskedő, finom lélek volt és bizony, sajnos, kicsit későn jött rá, hogy néki nem ez kell, no de jobb később, mint soha. Mint a frigid nők általában, szerencsére ő is megőrzött valamit első fiatalsága üdeségéből, így hát még módja van rá, hogy még egy ideig különös, betegesnek is nevezhető hajlandóságának megfelelően élhessen. Most példáúl egy atlétával él együtt, aki kovács volt azelőtt s akinek olyan comb-izmai vannak, hogy akadályozzák őt a járásban s a homloka is olyan, mint az ököré, hogy szinte várja már a taglót…

Miről is van itt szó? Hogy szerelem és érzékiség mily mértékben disszociálódnak egymástól. Ennek még egy esetét hozom itt fel két okból, egyrészt, mert, a különböző érzelmi rétegek disszociálódása ebben még teljesebb, számomra sohase látott teljességű, másrészt még soha, sehol se tapasztaltam, hogy ebből az alapjában véve egyszerűnek látszó viszonylatból, hogy férfi meg nő, épp a disszociálódás folytán ilyen fokú bonyolúltságok származhassanak.

Felkeresett egy huszonnégy éves lány és előadta, hogy ő: halálosan szerelmes egy közismerten homoszexuális színházi rendezőbe, – az életét adná érte, – akitől azonban semminemű érzéki közeledést nem vár, nemcsak azért, 131mert az illető homoszexuális, hanem, mert ő maga frigid, tehát érzékien nem is vágyik rá. De nemcsak őrá nem vágyik, senkire se vágyik, ez az ő rettenetes nagy baja. Nincs kizárva, hogy alapjában véve talán ő is homoszexuális, mert női mellekről szokott néha fantáziálni, meg is próbálkozott tehát vele, egyes lányok már úgyis régen csábították, engedett tehát nekik, de eredménye semmi se volt. A maszturbációval is többször megpróbálkozott persze, egész kellemes is volt, de orgazmushoz nem vezetett. (Orgazmusban különben is csak egyszer volt része életében, álmában, illetve még egy fél orgazmust is megélt egyszer, ugyancsak álmában, de, sajnos, akárhogy erőlködött, egyik után se tudott visszaemlékezni az álombéli fantáziákra, amelyek ezekhez az örömökhöz juttatták, ami, mondani se kell, azért olyan nagy baj, mert hisz ez az emlékezés őt magát útba igazította volna, hogy milyen irányban kell keresnie boldogulását.) Végül is már annyira boldogtalannak érezte magát szexuális nyomorúságában, hogy mindenfélével kezdett kísérletezni: a színházi rendező kitartottjai körükbe, társaságukba befogadták őt s ezek között volt egy fiatal orvos, ezt kérte fel, hogy próbálja meg, kezelje őt férfi-hormonnal, mert inkább teljesűljön ki benne a homoszexuális férfi-nő, semhogy így senyvedjen tökéletesen örömtelenűl. De sem ennek, sem a női hormon adagolásának semmi hatása nem volt. Végül is hát kísérletképpen együtt töltöttek egy éjszakát s a homoszexuális orvos csakugyan megfosztotta őt szűzességétől, sajnos azonban eközben mind a ketten rendkívűl unatkoztak.

132
Összefoglalás s hogy mi célja volt az írónak ezzel a könyvvel?

Sok beszédnek sok az alja. S vajon mire való volt, mi célt szolgált e kurtára fogott szózat, amelyben mégis olyan rengeteg sok szó van? Szánjunk még erre az összefoglalóra is néhány szót. Tehát:

1.) Az írónak nem az volt a célja, hogy boldogsággal, vagy annak lehetőségeivel kecsegtesse a világot s annál kevésbé, mert véleménye szerint ilyesmi nincs is, – szándéka csak annyi volt, hogy az emberélet e második legnagyobb indulatának, amelyből minden élőnek lénye fakad, hogy ennek az életbevágó fontosságára ő is felhívja a figyelmet. Hogy tehát: a körűle tenyésző hazug és hamis tanítások butító erejét mégiscsak ő is lecsökkentse valamelyest s hogy e tanítások tudatlanságból eredő kultúrálatlanságára rámutasson. Egyszóval, hogy a nyugati civilizáció világában ő is hangot adjon annak a véleményének, hogy:

az emberi élet e nagy indulata körűli tudnivalók a dolog fontosságához képest oly elképesztő elhanyagoltságban leledzenek, hogy a világnak szexualitás miatt való sokféle szenvedésével óhatatlanul e tudatlanságot is okolni kell.

2.) A testi szűzesség ostoba ideáljának feláldozni a fiatal élet számára kínálkozó remek szépségeket, – az író hangot akar adni ez ellen való tiltakozásának. Igaz, hogy a hipokrízis okozta gyalázat ma már a nyugati világokban is jócskán lecsökkent és mégis! Az író mégis szükségét érez133te, hogy a fiatalság életének elnyomorítói ellen pragmatikusabb védelmet nyújtson az eddigieknél. Mi tehát a teendő? Nézzünk szembe a dolgokkal. A szexuális élet éppoly kevéssé rendezhető teljes megelégedésünkre, mint az emberi lény egyéb fontos ügyei, de azért a kiküszöbölhető hibák nemde kiküszöbölendők. Adott társadalmi és egyéb körűlmények között a fiatalkorúak bizonyos önfertőzési periódusa ugyan szükségszerű, elkerűlhetetlen, arra kell azonban törekedni, hogy ez a periódus minél rövidebb legyen, mert, ha sokáig tart, rendkívül nagy, jóvátehetetlen károkat okoz és kivétel nélkűl mindenkinél, aki hosszú ideig volt az onánia rabja. Vagyis mit kell tenni. Fiúgyerek esetében a prostitúció nagyon segíthet, ha viszont lánygyermekről van szó, akkor már nehezebb a helyzet. Hogyan küldheti valaki a lányát, hogy párt keressen magának? Ez a Trobriand-Szigeteken megszentelt cselekedet, de az itteni atmoszférában tébolyra emlékeztető cinizmus látszatát keltené. Mit tehet tehát itt a szülő? Ha a lány nem hallja az anyjától, hogy a „megesett” lányokat megvetéssel illeti, mint a gyalázat élő példáit, ha továbbá lányának fiatalkori szerelmei, flirtjei előtt jótékonyan szemet húny s mikor lánya netán bajba kerűl, nem korhol, nem gyűlölködik, hanem segít, akkor a mi adottságainkhoz viszonyítva körűlbelül megtette a magáét.

3.) A hitvestársi hűségnek világéletemben nagy barátja voltam és egész életem során fájdalommal kellett tapasztalnom minden ebbéli óhajom csődjét. Alig merem közölni hosszú, több, mint fél évszázados lélektani kutatásaim idevonatkozó végeredményét, mert tudom, hogy megköveznek érte és mégis leírom ide: hogy a férjek hűtlenségéről már nem is szólva, angyali asszonyok kerestek fel 134bajaikkal és ezek között bizony egy se volt olyan, aki a házasságtörést néhányszor meg ne ízlelte volna. Ebből is ugyanarra következtetek tehát, amit erről mindíg is gondoltam, hogy tudniillik:

olyan világokban, ahol a fiatalkor poliszexuális tombolási szükségletének nem tesznek eleget, azt nem ismerik el, nem istápolják, hanem eltitkolják és elhazudják, ott ezek a vágyak bár utólagosan, de mégis házasságtörésben élik ki magukat, ami itt annál természetesebbnek tűnik, minél jobban észbe vesszük, hogy még az aránylag nagyszerű szexuális berendezkedésű Trobriand-Szigeteken sem éppen olyasmi a házasságtörés, amiről az emberek sohase hallottak volna s ez abból is következik, hogy:

némely ember hiába tombol annyit fiatalkorában, ez az előzmény mégse gátolja meg, hogy további életében a házasság egyforma szexuális ingereit meg ne únja s hogy azok benne végűl is csömört ne okozzanak. (A szexuális életet, ismétlem, szintén nem lehet hibátlanúl berendezni.)

Mindebből pedig mi következik? Úgy látszik, hogy mégiscsak egy másik fajta magatartásra kéne rászoktatnunk szívünket és idegeinket, mégpedig:

Semhogy ebben az örökös hazudozásban éljünk, amely a kölcsönös hűség esküjéből s ezzel szemben az állandó kísértések és állandó szomjúság okozta visszásságból adódik és már időtlen ideje adódik ebben a nyugati civilizációban,

nem volna-e ehelyett bármely nehéz is, belátom, nem volna-e mégis emberségesebb, igazabb, megnyugtatóbb, kibékítőbb, ha más poligámiás és poliandriás társadalmak mintájára mi is engednénk a kizárólagosságnak tébolyig hajszolt követelményéből, olyan követelményéből, amelynek mi sem tudunk eleget tenni? Ez annál inkább elkép135zelhető, mert hisz kimutattuk, hogy a.) a kizárólagosság követelménye a teremtmények lelkében, vagy idegzetében nem erős törvény, nem az abszolút szigorúság törvénye, amelynek ne volna eresztéke, amely ne volna áthágható, b.) ezt az állításunkat az ember életét illetően meggyőzően bizonyítják nemcsak azok az egzotikus társadalmak, amelyekben példáúl a feleségek kölcsönös kicserélése, kölcsönadása dívik, hanem azok a nyugati országokban szerzett tapasztalatok is,

hogy hány olyan családot lát az ember élete során, amelyben az asszony férje tudatával és hallgatólagos beleegyezésével még egy másik férfivel is viszonyt folytat, – ez neveztetik háromszögnek, de két asszonyos férfit is láttam éppen eleget, vagyis olyan együttest, amelyben a feleség sóhajtva ugyan, de belenyugodott egy másik asszony állandó jelenlétébe, – mit mondjak még? Ha a dolog nem ennyire nyílvánvaló, akkor is: a legtöbb asszony tisztában van vele, hogy férj-uram titokban ugyan, de állandóan csalja őt s a férjek számtalanja se meri magában felvetni a kérdést hogy a felesége valóban mindíg hű volt-e hozzá? – – Ha pedig mindez csakugyan így igaz, akkor nem volna-e mégis emberségesebb ezeket a bűnöket: házasságtörés, hűtlenség, csalás sokkal enyhébben megítélnünk? Egyetlen példát hozok, az talán valamelyest megvilágítja azt, amit erről gondolok. Egykori középiskolai növendékem, M. I. Párizsban, egy szálloda folyosóján üldözőbe vette sikoltozva menekülő feleségét s mikor az a szőnyeg hasadékán megbotlott és elesett, föléje hajolt és agyonlőtte. A francia esküdtszék aztán felmentette, mert a tárgyalás során kiderűlt, hogy az asszony néhány év alatt valóban többször megcsalta őt. Az ügy utóbb merő véletlen foly136tán előttem is megtárgyaltatott s itt arról értesűltem, hogy az asszony genitáliáik össze nem illő mérete miatt (lásd a Kamasutram-ot), együttélésük közben nagy fájdalmakat volt kénytelen férjétől elszenvedni s hűtlenségeit örökös kielégűletlensége is érthetővé teszi. Mikor M. I. a tárgyalás után visszament munkahelyére, egy rádió-gyárba, munkaasztalán cédulát talált, amelyen ez állt: – gyilkossal nem dolgozunk együtt. – Úgy, hogy M. I. kénytelen volt egy szerény kis rádió-üzletet nyitni, s ennek révén sokszoros milliomossá lenni.

S hogy megvetendő gyilkos volt-e csakugyan? Nemcsak munkatársainak volt ez a véleménye, az enyém is az. Mi mindnyájan hűtlenek vagyunk, – (Osvát Ernő, a nagy gondolkodó, úgy emlékszem, azt írta aforizmái egyikében, hogy mihelyt a hűtlenség intelemmé válik, akkor már kegyelet.) – Hűtlenség miatt tehát nem muszáj okvetlenűl ölni. És hátha az asszony nimfomániás volt? akkor már okvetlenűl halált érdemel? Hány nagy, magyar művésznőt tudnék példaként felsorolni, kitűnő asszonyokat, akikről mindenki tudta, hogy nimfomániásak, – ezeket mind ki kellett volna végezni?

137
Néhány szó a prostitúcióról

Az imént a prostitúcióról esett itt szó, mint szükségességről s hogy jól megértessük magunkat, hadd beszéljünk hát erről is valamennyit.

Fiatalkoromban persze úgy képzelődtem, hogy, ha én lennék a világ-cár, akkor első dolgom lenne a prostitúciót megszüntetni. Mert nem méltó dolog az emberhez, hogy ennyire lealjasodjon: hogy pénzért árúlja testét s vegyük ehhez még azt a mocskot is, hogy egy éjszaka többnek egymás után.

Csakhogy és csakhogy: 1.) a prostitúció olyas valami, ami nem hagyja magát megszüntetni. Ha világ-cár létemre leparancsolom a színről, akkor titkosan burjánzik a föld alatt, mint egyes gombák. S ennek oka nyílván nemcsak a perditák iránti keresletben rejlik, hanem talán a nők testi és lelki adottságaiban is. Egy pszichológus barátnőm ezt így fejezte ki: – senki se veheti tagadásba, hogy vannak bizonyos életformák, amelyekhez rátermettség kell és senki se veheti azt se tagadásba, hogy szajhának lenni, ez olyan életforma, amelyben a nőknek ősidők óta egész határozott rátermettsége mutatkozik. Nem lehet példáúl azt állítani, hogy a szajhák életmódja nem nekik való. Különben is: az, hogy a nő megfizetteti magát az elhálásért s még akkor is, ha ő maga volt az együttlét szorgalmazója, vagyis gyönyöreinek szomjasa, ez még nemde a Trobriand-Szigeteken is így van, ahol pedig férfi és nő egyformán kimutatja neki mohóságát. Nem a szajha-hajlandóság 138irányzatát mutatja-e már maga ez is? S még akkor is, ha a férfire nézve kötelező ajándékokat nem is tekintjük igazi fizetségnek, inkább ősi női hajlandóságokból eredő hagyománynak. – – Hábi-Szádi mester pedig e kérdésről így nyilatkozott: – mióta az emberiség eszmélni tud, tehát legősibb korában se hiányzott társadalmából a perdita. És hiába vesszőzték ki őket annyiszor szigorú városi fejedelmek, valamint felbőszült hitvesek a városokból, hiába verték véresre meztelen feneküket a város piacán egyes bűnbánatot mímelő, hipokrata nagyurak, miután hét éjjel és hét nap együtt hemperegtek velük, – a perdita eltűnt, nyoma veszett, aztán megint felbukkant. Azt mondják neked: – ez egy tiszta város, itt szigorú rendőrfőnök van, itt nincsenek prostituáltak. Erre te egyszer véletlenűl végigmégy a kereskedő-házak negyedén, mondjuk forró délben, a sikátorok néptelenek, a kereskedők szőnyegeiken horkolnak az árnyékban, egyszercsak drága illatok ütik meg orrodat, – egy fínom hölgy suhan el melletted s a sikátor fordulójánál hátranéz feléd, sőt még arca fátylát is megemelinti – s íme, remek, kikészített szépség néz rád, az ördög vigye el őt!

S vajon mért esengesz oly nagyon utána? Megmondom. Már azért is, mert ez az asszony minden gyönyörök tudója, ez már a mosolyán is látszik, no persze, minthogy ő a gyönyörök tudományának él, – csakis olyanféle asszony lehet az, akit neked Mohamedünk ígért a paradicsomban, tehát:

1.) nem olyan száraz és gondoktól megviselt, mint az ember felesége,

2.) nem teszi azt sem, amit az ember szeretője, hogy telinyafogja a fejedet saját bajaival, vagyis nem zúdítja az 139emberre, mint egy szennyvizes dézsát napi kellemetlenségeit. Mi férfiak gondokkal és munkával vagyunk agyonterhelve és este egy kis békességet szeretnénk, erre szeretőnk is komolysággal és búbánattal traktál minket, példáúl elkezd zokogni, hogy ő milyen szerencsétlen és elhagyott, mert ő bizony kevesli azt a szívességet, amellyel én vagyok iránta, – ezzel szemben az említett bazárbéli, sikátori tünemény semmi egyebet nem akar, mint azt, hogy könnyű legyen, kellemes és gondtalanító. Illetve ne feledjük még a következőket sem: van olyan ember, aki adásvételnek tekinti valamennyi földi üzelmeinket s az ilyen mindent abból a szempontból mérlegel, hogy mit kellett miért fizetni. És minthogy a kokottot meg kell fizetni, s minthogy e mesterségnek épp az a kritériuma, hogy pénzért teszi azt, amit tesz, kérdezzük meg tehát ez egyszer mi is az adás-vétel szellemében, hogy hát pénzünkért mit is kapunk tőlük? Nem sokat ugyebár, – futó gyönyört, futó szórakozást, amely is mihelyt lezajlott, máris a feledésé, – node ez is valami, azt senkise tagadhatja. S vajon nem több-e ez a semmiség, mint amit a sokkal nagyobb arányú kokottoktól, az európai úrihölgyektől lehetett remélni még félévszázad előtt is? Még a kisujját se nyújtotta ingyen, nem ő! Illetve mindent nyújtott, csakhogy nagy árért: anyakönyvi pecsétért, vagyis egy életen át kellett őt a vásár értelmében tartani. S nem édesen könnyű-e ehhez képest az említett bazárbeli tünemény? De még másért is könnyű. A mahrattoknál a lányok fiútestvérei igen szigorúak. A felső karjukon karkötőt viselő sikheknél Amritsarban és környékén viszont a harcias apák azok, akik szigorúak és veszélyesek, vagyis sem ezeknél, sem amazoknál nemigen tanácsos szeretőt keresni, de bizony másutt is van az úgy, 140hogy hamar nyakadon van a kés, ha el nem veszed a lányt, vagy kereket nem oldasz, különösen, ha másállapot következik, vagy szülés fenyeget. Ez annyira nem tréfa, hogy akár meg is bolondúlhatsz belé. No de mi gondod van egy kurtizán bátyjához, vagy szüleihez, mi aggodalmad van a viselőssége miatt? Nála töltesz egy kis időt, ő énekel neked, te pedig megsímogatod és elmégy. A japánok félórás barátnőknek nevezik, külön kinevelik ahhoz, hogy minél kellemesebb, ígénytelenebb, minél nőiesebb viselkedésű lehessen s aztán bizonyos társadalmi tisztességben és megbecsülésben is van része… de a görögök is nem nagy becsben tartották-e őket? nagyjaik találkozó helye nem az ő házaikban volt-e? mert zene, irodalom és filozófia nem ott lelte-e náluk boldog menedékét? S nem úgy van-e, hogy a görög művészek és gondolkodók a polgári asszonyokat némi megvetéssel csupán a szaporodás eszközeként tekintették? Hát a Lajosok korában Franciaország nem volt-e zsúfolva nagyszerű kurtizánokkal? De Benvenuto Cellini korában is nem az volt-e a legtermészetesebb, ha az ember kurtizánba volt szerelmes? És Nagy Péter is nem ilyesfélét vett-e feleségül? S a világtörténelem ezernyi eseményét nem ők irányították-e elfátyolozott arccal, vagy még nyíltan is, kiállva a veszélyes zónába az élet színterén?

Hogy szabadna megvetni a prostituáltakat, mikor annyira szükségünk van rájuk évezredek óta? Hogy mást ne mondjak: hova legyen az öregember, ha nincsenek angol fontjai, amelyek árán állandó szeretőt tarthatna, viszont a vére még mindíg nem öregedett meg vele együtt, – mit csináljon az ilyen öreg ember, ha hiába néz körűl perditák után? Hát a fiatal fiú olyan országokban, ahol a szűzesség misztikus imádata dívik, példáúl a szikheknél, hacsak nincs egy 141áldott mostoha-anyja, mint Rousseau-nak? És mit tegyen, mondjuk a kereskedelmi ügynök, aki városról városra jár, hónapokig távol van hazúlról s akinek egyetlen mulatsága, ha ismeretlen arab városba érkezik, megtudnia, hogy milyen nagyszerű kerítőnők, vagy nyílvánosházak vannak ott? Különben mit tehetne akárcsak a tengerész is? Vigyenek magukkal ők is sovány nőket a málhájukban hosszú utaikra, mint az amharák? – –

142
Zárszó

Sok beszédnek sok az alja, ez igaz. Únom is ezt a sok szót. Viszont szegény emberi lénynek mégiscsak muszáj sokat beszélnie, mivelhogy az élete körűlményei oly igen bonyolúltak, bizony távolról sem olyan egyszerűek, mint mondjuk, az oroszlánéi.

Hábi-Szádi barátom erről így nyilatkozott:

– E világon minden dologról legalább három napig lehet egyfolytában beszélni, de az ember szexualitásáról legalább három évig. De akkor is öt szája legyen az embernek s azzal minddel egyszerre beszéljen.

De azt is mondotta volt:

– S az ember csakugyan megpróbálkozik vele: beszél és beszél, – én is mennyi mindent összeprédikáltam egy életen át… Kitettem a lelkemet eléjük az asztalra, a világ pedig folyik tovább a maga módján, vagyis hiába papoltam annyit, ott folytatják, ahol elhagyták, mintha a világon se lettem volna.

– Semmi baj, – mondom én, – ez már nem tartozik rám, ez már nem az én dolgom, ez a szavak sorsa. Nekem az is elég, hogy megtettem a magamét.


Vége

143 144
Jegyzet

Az alábbiakban a Füst Milán tanulmányában előforduló nem közismert vagy az Idegen Szavak Szótárában nem található kifejezések magyarázatát adjuk meg.


anticoncepcionális szer – fogamzásgátló szer

bramarbasz – nevetséges szájhős, hencegő

illa non est tristis – a nő nem szomorú

Kinsey-referátum – az Egyesült Államokban 1947-től Alfred Charles Kinsey szexológus által vezetett vizsgálat összefoglaló jelentése

klavikula – vállgödör, kulcscsont

Mika-operáció – Közép-Ausztrália bennszülöttjeinél elterjedt kultikus beavatkozás, melynek során a férfivá érett ifjú péniszét felhasítják

omne animal post coitum triste – párzás után minden állat szomorú

szubpozitorium – fogamzásgátló kúp

145 146
Utószó

„Szigorlóim rábeszélésére rászántam magam és 54 éves studiumaim végeredményét mégiscsak összefoglaltam egy 103 oldalas tanúlmányba, amelynek címe: Szexuálpszichologiai elmélkedések. (Brevárium.) Itt persze nem közölhető, de a Gallimard főlektora már elfogadta és Amerikában is fordítják, – rendkívűli hatást tehet az emberekre, felforgathatja a világot, mert ami ebben írva van, olyat még nem igen hallottak” – írta Füst Milán Sebestyén Györgynek 1960. május 23-án kelt levelében.PIM K. Füst-hagyaték:1000; Gépirat, másodpéldány.

Az idős költő súlyos szembetegségtől szenvedve „rendkívűli kűzdelemmel, nagyítóüveggel, óriási betüket rajzolván 6/B-és ceruzával”

Idézet a Csernus Ákosnak 1960. január 15-én írott leveléből. (PIM K. Füst-hagyaték: 1000; Gépirat, másodpéldány.) Füst Milán hagyatékában egyetlen ilyen autográf fólia található, mely a Szexuál-lélektani elmélkedések szövegrészletét tartalmazza. (PIM K. V. 4140/90.)

1959 őszén-telén írta a Szexuál-lélektani elmélkedéseket. Ugyanakkor a breváriumhoz írott Bevezetésben korábbi, a témában készült jegyzeteinek pusztulásáról beszél, s a környezetében élők is úgy emlékeznek, hogy „az ősszöveg már a húszas években elkészült, de elveszett a háború idején.”

Lukácsy András: Füst Milán, a szexuálpszichológus. Magyar Hírlap, 1986. június. 28.

Ezek szerint tehát a Szexuál-lélektani elmélkedések hasonló (re)konstrukció eredménye, mint a Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyve vagy a Látomás és indulat a művészetben című esztétika, melyek az elveszett Napló gondolati anyagából születtek.

147

Az 1960-as évek elején Füst Milán nem hitegette magát a Szexuál-lélektani elmélkedések magyarországi megjelentetésével, inkább külföldön élő barátait igyekezett rávenni arra, hogy fordítsák le és helyezzék el tanulmányát. De hiába biztatja, sürgeti őket, sem a francia, sem az angol fordítás nem készül el soha.

A francia fordítással Berki Erzsébetet, az amerikai elhelyezéssel barátját, Menzer Rezsőt bízta meg Füst.

Füst Milán életében a Szexuál-lélektani elmélkedések nem került kiadásra. Először 1970-ben, a párizsi Magyar Műhely szeptember 15-i számában jelent meg, Magyarországon csak 1986-ban, a Helikon Kiadó gondozásában adták ki. (Ugyanekkor jelent meg a pozsonyi Madách Kiadóval együttműködve a csehszlovákiái kiadás.)

Az eddig megvalósult közlések is törekedtek Füst Milán sajátos és közismerten szigorúan védelmezett helyesírásának megőrzésére.

A Szexuál-lélektani elmélkedések fennmaradt gépiratának végére Füst Milán az alábbi megjegyzést tette: „Nagyon szépen kérek pontos szedést: példáúl hosszú magánhangzóim szíves figyelembevételét. És pontos korrektúrát is kérek.” (PIM K. 4140/88.)

Jelen kiadásunk előkészítésekor a hagyatékban megmaradt, Füst áltat autográf javításokkal ellátott gépirat szövegét követtük.


Szilágyi Judit

148
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]