Pályáját költőként kezdte, majd az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a költészettel egyenrangú kifejezőeszközévé avatta a szociográfiát, útinaplót, filmet, és majd egyre meghatározóbb módon az esszét.
Tudósítás a toronyból (1963) című szociográfiája a szülőfalujában végbement történelmi változásokról a személyes vallomás és a drámai elemekben bővelkedő társadalomrajz társításával ad számot. Iszapeső (1965) című kisregényében egy parasztlány öngyilkosságának az okait nyomozva legsúlyosabb problémaként a lelki függést, a feloldódásra, felszabadulásra való képtelenséget nevezi meg. 1962–63 telén egy íróküldöttség tagjaként három hetet Kubában töltött. Élményeiről a Kubai napló (1965) számol be.
Az 1960-as évek elején közvetlen kapcsolatba kerül a filmművészettel. 1968-tól két évtizeden keresztül a Magyar Filmgyártó Vállalat dramaturgja. Kósa Ferenccel és Sára Sándorral közösen készített filmjeiben a sorsok, történetek, tárgyak érzékletes valóságában a magyar történelem tragikus vonásait ragadták meg.
A Tízezer nap (1967) a paraszti világ három évtizedének, az életformaváltás drámájának sűrített bemutatása, melyben a dokumentáris realizmus keveredik lírai elemekkel. A Feldobott kő (1969) fiatal hőse értelmiségivé emelkedik, önéletrajzába azonban a nép kiszolgáltatottságának sokféle drámája kapcsolódik. Az Ítélet (1970) Dózsa György végnapjait eleveníti meg két idősík, a forradalom és a megtorlás egyidejű, egymásra felelő részleteiben. A Nincs idő (1972) börtönben játszódó történetével arra a kérdésre keres választ, hogy a lehetőségeitől megfosztott ember lehet-e, maradhat-e forradalmár, és ha igen - hogyan? A Hószakadás (1974) főszereplőjének sorsa a magyarság második világháborús történelmének a metaforája is. A 80 huszár (1978) az 1848–49-es magyar szabadságharc eseményein keresztül azt mutatja meg, hogy a magyar történelemben sokszor nem az igazi harcban őrlődnek föl az erők, hanem a cselekvés lehetőségéért való hosszú küzdelemben. További filmforgatókönyvei: Pergőtűz (1982), Tüske a köröm alatt (1987).
Költészetében egyideig nyomon követhetők a különféle hatások: először a Petőfitől örökölt realista szemléletes közvetlenség, majd Juhász Ferenc és Nagy László látomáselemekkel összekapcsolódó metaforikussága, később az avantgárd és a beat-költészet, majd a népköltészet szürrealisztikus képvilága hatott rá. A hetvenes évek folyamán olyan egyéni költői szemléletet alakított ki, melyben egyéni karakterű szintézisbe olvadnak a korábbi ösztönzések. Versei látszólag laza szervezettségűek, vallomásos közvetlenség, érzékletesség, szenzuális gazdagság jellemzi azokat. Verszenéje erősen épít a gondolatritmusra, modern zenéje mögött a régi magyar versek ritmusa, élőbeszédszerű ütemezése is hallatszik.
A Csoóri-versben szinte rejtett a kompozíció, a szürrealizmuson is iskolázott költő meglepetésszerűen, látszólag esetlegesen halmozza egymás mellé a távoli képzeteket, szavakat, de éppen a rejtett vonatkozások teszik sűrűvé, érzelmileg telítetté verseit. Plasztikusan, a szürrealisztikus-metaforikus képvilág révén mégis sejtelmesen fejeződik ki a teljességre vágyó, de kisszerű harcokban erejét elvesztegetni kényszerülő, várakozásra, mozdulatlanságra ítélt személyiség közérzete éppúgy, mint a természet vagy a szerelem érzéki csodálata. Visszatérő motívumai a gyermekként átélt, elevenen megőrzött háborús emlékek apokaliptikus képei, s az ezzel az élménnyel gyökeresen ellentétes pantheisztikus természetáhitat és érzéki szerelem-kultusz. Csoóri Sándor versei a létezés intenzív pillanatati ragadják meg, de ezek a pillanatok éppen azért intenzívek, mert hangulatilag, érzelmileg telítettek. Ez a belső telítettség, gazdagság, a sokféle életanyagot tág horizontú egységbe fogó személyesség a Csoóri-vers legfontosabb jellemzője. A kilencvenes években költészete a politikai rendszerváltás kiteljesületlensége, részlegessége miatti keserűségtől kap új, gyakran groteszk színt. Az ezredforduló korszakában írt verseiben az öregedés élménye kapcsolódik össze a nagyfokú társadalmi elégedetlenség érzésével. Drámai küzdelmet vív a múló létidővel, az öregedéssel és a társadalmi gondokkal erős életakarat felesel legújabb verseiben.
Esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a képi, metaforikus, szürrealisztikus megközelítést. Ady önkínzó őszinteségére emlékeztető mélységgel vizsgálja esszéiben a magyarság legfontosabb önismereti kérdéseit. Írói világképét áthatja a nemzeti felelősségtudat. Esszéiben szinte motivikusan kapcsolódnak össze a nemzeti történelemmel és sorssal még a poétikai kérdések, nyelvszemléleti fejtegetések is (Közeledés a szavakhoz).
Szántottam gyöpöt című esszéje a népköltészetben minden modern európai stílusirányzatnak felfedezte az őspéldáját, megvilágította a népköltészet szürrealisztikus erezetét. Egykor elindula tizenkét kőmíves című tanulmányában a magyar népballadákban hatalmas drámairodalmat fedez fel. Ennek a balladai szemléletnek a háttérbe szorítását viszont már a magyarság erkölcsi kérdéseként vizsgálja. Tenger és diólevél című önéletrajzi esszéje a bartóki modellt egy új egyetemesség-eszme élményszerű bemutatásává emeli.
A nagyfokú személyesség és a magasrendű közösségi írói felelősség természetes következménye az, hogy Csoóri Sándor esszéírói életművében az önéletrajz nem különíthető el a magyarság sorskérdéseitől. Sokrétűen és érzékletesen, élményszerűen mutatja be azt a történelmi folyamatot is, melynek során a magyarság elvesztette önbizalmát, önbecsülését. A Magyar apokalipszis című esszéje a magyarság második világháborús tragédiájának abszurditását elemzi.
Az 1980-as évek esszéiben már egyértelmű az a meggyőződése, hogy a rendszerváltás elkerülhetetlen Magyarországon. Érzékeli a „sorsfordító idők” érkezését, s szinte pedagógiai elszántsággal próbálja mások számára is felfoghatóvá, beláthatóvá tenni azt a meggyőződését, hogy a sokféle megosztottság fölött a magyarság számára a nemzet lehet az összefogó erő, a történelem felelőségteljes alakítására képesítő eszme.
Újabb esszégyűjteményeit a szerteágazó tematika ellenére egységes karakterű kötetekké avatja Csoóri Sándornak az a képessége, hogy a világ legkülönfélébb dolgait merész, de mindig hiteles kapcsolással vonja be érdeklődésének fő irányába: az összmagyarság szellemi-erkölcsi megerősítésének hatalmas munkájába. A legújabb történelmi helyzet kihívásaival is bátran szembenéz, lehangoló tapasztalatai ellenére eltökélten kutatja a történelmi változást kiteljesítő lehetőségeket – a nemzet megújulás érdekében. Meggyőződése, hogy Magyarországnak az európai integrációja során alapvető kötelessége az, hogy az európai jogrendhez ragaszkodva megszerezze a kisebbségi magyarság számára is a teljes emberi lét esélyét, a többségi nemzet tagjaival azonos jogokat, melyek biztosítéka a kisebbségi autonómiák létrehozása lehet.
Csoóri Sándor több mint fél évszázad óta ad folyamatosan megkerülhetetlen kihívásokat a magyar szellemi életnek. Állandóan viták, eszmecserék kereszttüzében él. Költő, szociográfus, publicista, esszéíró, filmíró, prózaíró, politikus, szerkesztő és nemzeti mindenes egy személyben. Hivatásait mély nemzeti felelősségtudat fogja egységbe. Költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlen egyéni színnel újította meg költészetünknek azt a nemzeti felelősségtudattól áthatott fő vonulatát, melyet a klasszikus magyar irodalom legnagyobbjai – Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig – alkotnak.
Megújította a magyar esszét is. Esszéinek egyénítő jegye a közvetlen személyesség, élményszerűség és önéletrajzi jelleg. Beavatja az olvasót gondolkodásának természetébe, a nemzeti, közösségi ügyekben való felelős történelmi cselekvésbe. Fő törekvése a nemzet szellemi-lelki egységének a megteremtése, önismeretének mélyítése, öntudatának erősítése. Ennek az eszmének a jegyében érte el a Magyarok Világszövetségének elnökeként a „mozaiknemzetet egyben láttató nagy eszköz”-nek, a Duna Televíziónak a létrehozását.
Politikai és közéleti szerepvállalásának legsűrűbb időszakában, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján néhány évre még szépirodalmi munkásságát is föláldozta a közvetlen társadalmi cselekvésért. Az utóbbi években újra töretlenül alkot, sorra jelennek meg esszékötetei és verseskönyvei. Emellett főszerkesztője a Hitel című folyóiratnak, mely a magyarság nemzeti összetartozás-tudatának megerősítését, a nemzet értékeinek gazdagítását tekinti fő feladatának.
Csoóri Sándor magyar és idegen nyelveken eddig megjelent több mint félszáz könyve a magyar nemzeti kultúra különleges értékű fejezete.