Mintha Somlyó György mostanában közelebb engedné a vershez a versindító alkalmat. Mondhatnék eseményt, élményt is, ha nem tudnám, mennyire viszolyog Somlyó ezektől a csak „megközelítőleges”, csak idézőjelben használható szavaktól. Mert a vers nem egyetlen élményből, hanem változékony élmények halmazából, „a teljes életfolyamatból” születik. Mégis, a Törésvonalak jó néhány darabjában látni véljük a vers fészkét. Az öregségre, a halál előérzetére gondolok, de gondolhatnék köznapi helyzetekre is. Milyen szokatlanul személyes, közvetlen a Még, ez a komor, mégis az élet halhatatlan szépségeivel fénylő nagy elégia! Somlyó ezúttal alig-alig érzi szükségét, hogy a nagyáriát egy-egy disszonáns hangzattal megzavarja. Ilyen fesztelenül, schilleri értelemben naivan szól a Vírus is: gyermeki ördögűző varázslat, távol tartani azt a fenyegetően közeledő valamit, aminek a nevét sem szabad kimondani. Vannak aztán a kötetben másképpen közvetlen versek, játékos majdnem-rögtönzések nemzetközi költőtalálkozóról, születésnapról, teniszről, ilyesmikről. Igaz, azokban is a sokszor váratlanul személyes magot többnyire bölcseleti-lételméleti eszmélkedések lebegik körül. Egy korszerűen kiművelt elme értelmezi bennük az élethelyzeteket, magát, a világot. A maga sorsát vagy a közöset, a véletlenek, az esetlegességek formálta, természettől fogva mindig bizonytalan körvonalú ént. A Törésvonalak talán legjellemzőbb darabja a bravúros kötetzáró Sextina-kettős. Két sestina van itt egymásba ékelve, két összetartozó, de különnemű szólam fonódik gyönyörű dallammá. Az egyik egy mámoros-fájdalmas kamaszszerelem-történet. Úgy látszik, az epikum, hosszú száműzetése után, a modern lírában, és nemcsak nálunk, visszafoglalja elveszített helyét. Édesen sajgó erotikus románc, a bűnbeesés és a megváltatás, a megtalált, csak ideig-óráig birtokolható paradicsom elragadtatott megéneklése. Egy kis, természetes mozdulattal belerakott, műveltséganyaggal súlyosítva. A vers másik fele, vagyis a másik sestina, töprengés, bölcseleti természetű jegyzet, a hajdani történet elemeinek egy lehető értelmezése. Versesszé versről, költészetről, amelyben Somlyó, a korszerű kétségekkel is számolva, olyan törhetetlen meggyőződéssel hisz, ahogy Hölderlinre rájátszó ars poeticájából, az Ajánlás-ból kitetszik. Aztán a történés, a történelem, az idő, az emlékezet szerkezetéről. Érzelem, indulat, okos reflexió, szárnyalóan lírai, nyers, köznapias, szatírába hajló részletek hibátlanul elegyített együttese adja ki a vers disszonanciáival is zavartalan zengését. Milyen szerencsésen találkozik itt elemi és tudós költészet! Akárcsak a Homéroszi hasonlat-ban: a macskaság, Somlyó sokszor felkapott kedves témája szakszerűen-természettudományosan pontos, sugallatosan költői-festői ábrázolása súrlódás nélkül csúszik át az önarcképbe, s lesz, erőltetés nélkül, mindnyájunkra illő metaforává. A gondolkodás logikai alakja, az okoskodás, az okfejtés, olykor a szofisztikáig csigázva, nemcsak tartalmi eleme Somlyó költészetének. Az is persze, mert ezzel, sok vonallal, körülrajzol valami fontosat, és mert rávall az eszejárására. Egy állandó belső vitának, fogalmak tülekedésének vagyunk tanúi: a tétel ellentételt hív elő, a kimondott ítéletet máris kétségbevonás érvényteleníti, de úgy, hogy meg is hagyja viszonylagos érvényességét. De a gondolatok egymással-feleselése formája is a versnek, az viszi előre, az sűríti-oldja a feszültséget. A körülményes vagy eltúlzottan szakszerű okfejtés máskor az irónia, a paródia, a szatíra felé viszi a verset. Somlyó törésvonalai többnyire az élet határmezsgyéjén húzódnak. Új kötete mégsem egyneműen komor. Mert kedvtelve játszik, kifacsarja, egymásba ékeli a szavakat, szakkifejezéseket, másutt-otthonos mondatokat rak a versbe, latin szövegeket, bár mondhatná ugyanazt magyarul is, átvált franciára, makaróni-verset ír, a Halotti beszéd egy ódon alakú igéjét az újabb német filozófia terminusaival társítja, nyűtt közhelyekkel fejezi be egy halálosan komoly vallomását, költőket, formákat utánoz, de, mondjuk, modern vágásokat iktat az Aranyra hangolt szövegbe, rímbokrokkal, kínrímekkel mulat. Minden mozdulatában tudatos mester, hozzám talán mégis akkor áll a legközelebb, mikor könnyű dalt ír nagy dolgokról, halálról, szerelemről.
1997