Levél

„Kedves Mackóim! Hogyha ti
Majd öreg-öreg medvék lesztek –
Vagy hogyan is szokták mondani?
A mackó sosem öregedhet! –,
S én már esetleg nem leszek
– Sőt biztos, hogy nem esetleg! –,
Szóval: ha nem leszek veletek,
Ugye, néha emlegettek?
– – – Aznap soha nem képzelhető,
Hogy mi lesz másnap. Más nap.
De ahogy itt ez a 6 betű,
Egyebek is így-így válnak.
És már nem a varrott fül mozog,
Nem a szemről pattan a festék…
A réges-régi ilyes-panaszok?
Mind csupa-csupa gyönyörű emlék.
A Kártyabajnokság, a Kupa,
Nyaralóhelyeink is mind-mind,
Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica,
Ahogy levittük az Adria
Mellé tengernagykodni a
Kis antarktiszi pingvint;
A ma-még-csak-képeslap koalák;
S az ezek meg azok sokasága…
De ne folytassunk itt felsorolást.
– Mindez búcsúzás tárgya.
A búcsút még mi nem ismerjük,
Legalábbis a hosszú távút.
Ha néha nem voltunk együtt,
Sose lettetek attól bábuk,
Élettelen papírdarabok,
Dobozok… Mert: vártatok ránk.
Eleven ki-kik maradtatok.
(Pl.: Fogadtátok a postánk!)
De akkor majd…! Nem részletezem.
Egyébként is: ki tudja – – –
Következzék egy KÉRELEM:
Huszonöt-harminc év mulva (?)
Ha valaki e könyvet nézegeti,
És erre a lapra vetődik,
És KÉRELMÜNKet észreveszi,
És ráér, s érdeklődik
(Kideríti majd, hol kell s kinél,
Én azt ma honnét sejtsem!),
Érdeklődik, mondom: Ki él
A Mackók közül, akiket
E könyvben megismertem?
Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi!
– – – S most elkedvetlenítek
Valakit, aki ma csak majdani:
Hogy van merszem kimondani,
Hogy: igazán úgyse segíthet! – – –
Kedves Medvéim, amíg e sorok
Megíródtak, is eltelt pár perc.
És írójuknak a hasa mocorog –
Hát ebből sem lesz már vers.
A vers, tudjátok: lekerekedés!
(S ez a lekereke… roppant tetszik
A kismackóknak; játszanak, és
Így kikerekedik majd valami egész
Abból, ami félbemaradt itt.)”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]