A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt

A hasbeszélő mackóknak
Született egy fura csemetéje.
Ez a bocs még azt se mondta: „Bocs!”
A nagyok lábára lépve.
De ez még hagyján; más volt itt,
Amitől a család megrebbent:
Hogy: bárhogy nyomkodták a hasát,
Ez a mackó meg sem nyekkent.
Több medvedoktor megnézte,
És mind azt mondta: „Félő…”
S a szülők jól érthették: Ez a bocs
Nemigen lesz hasbeszélő.
Így is lett. S múlt a medve-idő,
A bocsból nagy mackó vált.
De egyszer sem nyikkant a hasa,
Akárki akármit próbált.
Aztán… született egy gazdája.
Az nem erőltette a dolgot.
A medve szemébe nézett,
Látott két üveggombot,
De alattuk – el se hinnétek! –
Apró képmagnó forgott!
És akkor a mackó megszólalt:
„Ha tudnád… erre vártam!
Az első vagy, aki nem nyekteti
A hasam meg a hátam.
És egyet kérnék még tőled:
Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek;
Használj hűséges néződnek,
Nekem az a dolgom, hogy nézzek;
Mert látod, örökre megőrződnek
A szememben a képek.”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]