A lélek és a test – nagy ének és kis ének

(1970)

 

 

 

 

A lélek és a test – Nagy ének és kis ének

(Intarzia)
A
z
e
l
s
ő
b
e
t
ű
a
z
e
l
s
ő
s
o
r
b
a
n
v
a
n,
a
m
á
s
o
d
i
k
b
e
t
ű
a
m
á
s
o
d
i
k
s
o
r
b
a
n
v
a
n
stb.
 

Első rész

 

I.

Akárhogy is, ezt (mit?)
fölébe írhatom: mert
( – ezt: „Aki elveszti egészét,
megleli stb.)
(részeit; kieg.) – mert
MILYEN RÉSZLETES VOLT! mennyivel
RÉsZleTEseBb, hogysem egészét
elveszíthette (hettem, ill.:
a férfi szereplő, majd)
volna, ellenkezőleg: Ő,
(nagy kezdőbetűvel, nem a
férfi vagy női szereplő, ő veszíthetett
el hat személyt, ezek
kombinációit, ezek
közül egyet [nagy
kezdőbetűvel volt! bármely
betű (pl. betű) egyébként, csak
meg kell egyeznünk, minek a
(pl. betű)je nagyra (pl.)
változtathat (pl. változtathat) ó.] Mennyivel
bb
volt, akármiben egyezzünk is meg.
S már most (most már) kiigazítva (részeit se),
most már idegen egészeit (ha vannak), most már
elvesztem, meglelem (kiválasztotta
legalább azt az egy személyt? Valamikor
szín-nagybetűivel). Mondta:
emlékszem, mondta (ez megint másik személy),
emlékszem, mondta (még nem a későbbi két
közül), e. m. (e. m.),
e. m. = emlékszem, mondta,
e. m. = ez (megint) (másik).
E.m. = ez csakugyan megint másik, nagy
kezdőbetűvel, e. (bármely betű + pont) = ez megint
másik, sajtóhibával. Mondta:
és (és van neki egy egész kollek
NEKI egy egész
ciója, és:) addig csakugyan nagy kezdőbetűvel,
(ma is emlékszem rá!) (talán: ma is emlékeztet rá)
volt, amikor (ma is, ma is, amikor)
nem kellett megegyeznem (nünk, nie: válogathatott.), mert
(mindegy, másik személy, fehér
FÉNYE felbontásaként) mondta, és én
egyáltalán gondolhattam Nevére. [vagy: bármely
hiányzó szó (v. bármely*), nagy
kezdőbEtűvel.]
––––––
* hiányzó szó - - - - - - (jelölése)
- - - - - - ból folyt. Eldönthetetlen: rövidítése
volt-e csupán? s nagy kezdőbetűvel
folytatódik a mondat, valamiképp
riverrun, past Eve and Adam’s: máris
érthetőbbé tettük (tettük + válik): összeadás,
semmi semmivel nem lett
több riverleli részeit,
aki elveszti egészét, megrun: ebből
indultunk ki, később majd sokkal (nagyon is!)
(csak még meg kell egyeznünk: mivé)
bbé válik.
––––––
Lábjegyzet hiányzó csillaga; nem vezérel
– se kis, se nagy – kezdőbetűvel (kezdőbetűvel?),
– ha ez mondható. (Mondta! tegyük
idéző-
jelbe:’
„Mondta” – nevet-
séges) – [: mondott egy nevet, tegyük
ba, be; töröljük a ragot
a hangosított változatból, akkor
megkapjuk azt a (?) teret, ahova], de akkor még
mindig a jelről volt csak szó és nem a szóról.
Őrzöd
pár töredékét (idézőjelbe, onnan hogy: „őrzöd”)
„Őrzöd…” stb. (a pillanat varázsa elmúlt;
ez volt itt a
Legfontosabb Zárójel), hagyjuk abba –
„idegen egészeit”.
 

II.

Valamikor, szín-nagybetűivel,
kiválasztotta azt az egy személyt, és erről
mások igazán jobban tudnának mesélni mint az a –
– máris milyen hosszúra nyúlik. Mások
sokkal inkább (tudnának beszélni), kiválasztotta,
elveszítette (6 + a kombinációk közül válogatva; áldozzunk itt a)
nk itt a + (ld. fentebb)
nak is, itt, ahol a folytatás következhetne.
Áldozzunk a fentebb, nak is; hiszen
mivel tettük? az egymásrakövetkezés
(a fogalmak párosítása) által: kiválaszt, elve-
szít (anya-
nyelvünk; legyünk biztosak a
tosak a helyes elválasztásban), áldozzunk ritmusával,
ahogy egy áldozat nyomán
eltűnik a szentélyből ritmusával, ahogy egy
átlényegített áldozat nyoma
eltűnik a nem tudjuk honnan. Foly-
tathatnánk, eddig elmerészkedtünk, az
elhagyott (fentebb említettük, jelöljük
itt csak többes számát
k
ben (egyszerűsítsünk: ne jelöljük többes számát,
kezdjünk neki megint:)
ben; egyszerűsítsük, leegyszerűsítettü.
k. Ezdhetnénk, folytathatnánk, elég
megismételni csak a, mily meglepő
(„Valamikor, szín-nagybetűivel”) – legalább
olyasvalamire emlékezhetünk, amire csak
(egyszerűsítsünk:) amire nélkülünk, enélkül,
nem. Min
nem. Min (két részt elválasztó számjelölés)
kezdünk gondolkodni, ha viszontlátjuk? (Eddig kétszer – ) Ki min;
a [nevezzük így, kisérleti
személy, tételezzük fel (nem nagy-
betű; leegyszerűsítve) ő-
t (névmás, tárgy – hát nem nevetséges?) őt, leegyszerűsítve
a két] kiválasztott, elveszített személy
(ó, ó, beleolvad, nagyon is beleolvad!)
a „valamikor” után
feleslegesnek tart bármely elválasztást,
és (esetleg) a „szín” és a „nagybetűivel” („szín-nagybetűivel”)
közt a kötőjelet.
 

III. (= az imént ki nem

tett számjelölés; összeadás: semmi semmivel nem lett
több): de mintha már (itt kezdődik a MÁSODIK
RÉSZ) erről is lett volna szó, igen erről is volt szó, a
kivételes pillanatok(ról), melyeket (csak épp ezeket)
nem kiméljük (mi v. a többi 5 személy) aztán.
De a – (elhagyja az idézőjelet, valamelyik a hat közül)
– (nem az idézőjelet hagyta el, de ezáltal) –
(épp itt nem folytatható)
(épp itt nem folytatható) ám kezdjük így:
Folytatható. Vagy: folyt. (U.a.) És folytassuk: részletesebb
volt, igen, az előző sor végén levő szó: hangsúllyal,
az előző sor végén levő szó nem betűjeles kifejezéssel.
 

Második rész

 

IV.

Egy pont, mit tesz
egy pont. Folytatható utána
(elhagyták a tengert, a gyerekkori huzatot
hazavitték, az iménti se mind idézet). Leejtjük a hangsúlyt,
le (fel) húzzuk az ablakot, igen, búcsúzóul
felhúzzuk az ablakot, kötőjel, pont. Elhagyott (kitett)
idézőjelben (vesszők is pompásan alkalmazhatók): a tenger.
A tenger két ablak idézőjelében. De először
megpillantják. Részletesebb volt, rész
letesebb
volt, de aztán
megpillantották – (épp fordítva!) – (két személyről
van szó). És (ugye, folytatható; ugye, milyen
rettentő részletesen folytatható.)
 

V.

nt a karsztos hegy mögül, világos nappal volt, órák
száma szerint reggel; de világos volt
már a (az? elő kellene venni a térképet)
(hegyek megnevezése) hegyek közt is, de annak
nem volt semmi köze a tengerhez
(ugye, milyen hosszadalmas? – „részletes”-et mondtunk
az imént – ugye, semmi köze?)
búcsúzóul. Aztán az egész még egynéhányszor
(hacsak nem választanak más útvonalat)
ismétlődik. Hacsak nem választanak új uticélt.
Lenyomkodták nagynehezen a vonatablakot, meg-
pillantva a tengert. Tulajdonképpen ehhez
a tengernek semmi köze. (Meg kellene állapodni, már mondtuk.)
Kiszálltak (miután átkanyarogtak a karszton),
a hét kastély (ide jöhetne idézőjel) közül
a vonat csak kettőnél (megállt?) állt meg. (Lehet,
hogy két vonat kerülte egymást, az odafelé meg a
visszafelé közlekedő vonat.) Aztán már csak a kikötőöblöt
kellett (stb., kivételes pillanataikhoz mindennek
semmi köze) megkerülniök (az egész vonatútnak semmi
köze; ez utóbbi kijelentés: túlzás).
 

VI.

Sós a kékje, a rajzok. Ez végre szó szerint van.
Úgyhogy továbbmehetünk. A kőülések
kivert fogai a fűtribün dombján
marhaság; ez egész
másutt van, a (meg kellene nézni a Budapest-térképet)
Csömöri úti pályán, megközelíthető (és elhagyható)
a 44-es villamossal. Illetve:
ott sincsenek (bár alighanem: vannak)
kitöredezett, gyepborította kőülések, de
ott beszélgettek (az iménti két személy közül itt az egyik
azonos) (a másik nem) arról, hogy Paul Pennyfeather szülőatyja
öngyilkossági szándékkal beúszott a tengerbe,
a parton hagyta ruháit, aztán visszaúszott, és
felöltözvén parton hagyott ruháiba (stb., stb.: nyilván) –
Úgyhogy ezt a passzust itt ne is zárjuk le. Tény viszont, hogy
a j.-i (jelsai) (kezdődik!) öbölben, ahol fürödtek
(két személy; akik a karszton át közeledtek a vonattal),
egy kis temető fala húzódott közvetlenül a tengerpart mellett,
s látszottak a (ide alkalmas jelző) sírkövek.
Mármost – tény – (mármost, természetesen) a kövek közt
itt is fű volt. (Mármost tény: a kövek közt itt is fű volt.)
De sokszor megtették (úszva) azt a távolságot!
De sokszor megtették azt a távolságot úszva.
 

VII.

– És most (és most egy kis párbeszéd), és most, nevetni fogsz,
megmondhatom: valahányszor beleereszkedtünk a vízbe
(később elmondja majd – a párbeszéd férfiszereplője –,
hol s hogyan ereszkedtek bele a vízbe), valahányszor
leúsztunk a temetőkápolnáig, volt bennem mindig egy
kis (meg kellene keresni a megfelelő jelzőt; volt benne
– nyilván – „valamiféle”, „egyfajta”) félelem. Nem is tudom,
mitől. Nem is tudom (ez már a másik – a női – szereplő, tehát
itt kimaradt egy rész a párbeszédből, most a másik – a női –
szereplő mondja, hogy volt benne egy bizonyos félelem,
csak – de lássuk inkább:), szóval nem is tudom,
(ez már megintcsak a párbeszéd része!) volt bennem mindig
(volt bennem is mindig – bizonyára) egy bizonyos félelem,
valahányszor bementünk a vízbe. Nem a cápától – (Nem cápától; jav.)
(És itt a – férfi – szereplő közbevág:) – De nekem a
cápától! igenis a (folyt.) – vagy nem is tudom. De valami
ilyesfélétől. – Nem, nem – (a női) – nekem nem attól, csak valami
(nem attól, csak valamiképpen; teljes szöv.) Már jó egy évre rá
beszélgettek ily módon (ez már nem a párbeszéd
része), ismételjük csak meg: – De nekem a cápától! igenis attól,
nem tagadom, féltem, valahányszor csak… vagy legalábbis:
lenéztem a mélybe, valahányszor ott úsztunk el afölött a nagy
láda vagy micsoda fölött, és a konzervdobozok
megcsillantak a vízben (a mélyben; helyesb.) A NŐI HANG: – Nem, nem,
nekem nem a (nem attól stb.). Már nem az utazásukról hozott
C. (Calv.) gin mellett
üldögéltek (igen, ez itt a helyes szó), hanem a
(utána kellene gondolni pontosan, miféle ital)
mellett [bár helyesebb lenne azt mondani:
egy üveg (ld. fentebb)]. A nagyobbik szobában ültek és
visszagondoltak az ott töltött időkre. Égett a gázfűtéses cserépkályha.
 

VIII.

Az ott töltött idők! a hol! (Mind, mind sorra: ez a
„fűtribün dombja” után következett.) Délelőtt korán
(későn? milyen részletes) keltek, gyakran nem is
reggeliztek otthon (legfeljebb: ittak a „fekete borból”),
elhaladtak az asztalosműhely előtt,
keresztül a fasoron, át a piacon (el a buszvégállomás
mellett, ahova megérkeztek), a karnyujtásnyi-széles,
kétfelől kőfalakkal (határolt?)
utcákon a
(sikátorokon a pékbolthoz) (a legutolsó két szó már
zárójelen kívül). Zárójelen kívül megérkeztek a pékbolthoz,
így, utólag.
 

IX.

Így, utólag (feleslegesnek érzi) nem érezték a halszagot akkor
sem érezték (máshova kellene tenni az írásjelet), nem
érezték már a halszag írásképét; kis halászfalu volt.
De mondjuk inkább így: Kis
halászfalu volt, mondjuk inkább: egy ugrásnyira volt a
buszvégállomástól a kikötő; a mozi (vagy milyen) ház, mondjuk,
a moziház választotta csak el a kikötőtől
(a – ld. fentebb, az volt egyben a piactér), az volt egyben
a piactér is, a buszvégállomás a posta előtt, az volt a piactér
is, alig egy-két asztal. Szőlőt, fügét
stb. árultak, nem volt túlságosan délvidéki
(„hely”-nek megfelelő szó), de mondták: jönnek
ide ilyenkor októberben (novemberben? igen, novemberben, csak
szeptember volt, mikor mondták, nem mondhatták: ilyenkor) pl.
Skóciából is;
nem mondhatták: ilyenkor. Szeptemberben
jártak le mindig (kétszer kétszer, így kopírozódhatott
egymásra két
; így választható külön; így nem
választható soha, soha külön, mondhatjuk) – tegyük a
pontot a zárójelen belülre, nem érdemes folytatni.
Lássuk, mi van még.
 

X.

1 (fel) húzták az ablakot (NAGYBETŰVEL!); megpróbálta
másodszor is eladni,
megpróbálta másodszor is eladni ezt a trükköt (nevezzük. Tegyünk
vesszőt is a pont után:, de ez vajon, egybekopírozódva,
nem a pontosvessző-e?), mintha akkor
(hogy folytatódik? hogyan; telj. szöv.) – itt
pompásan, igen, itt
itt pompásan folytatható.
dhattak volna. Csak megfelelőképp kerüljön egy sorba: részletes
már csak azért is, de ne –
lytatható, kimondottan a megérkezéshez találták ki.
(Az előző két sor
közt elmaradt szünet.) A szárazföld után
viziút következett, több
helyen kötöttek ki végül, mint (várták?), a térkép
nem lehetett eléggé részletes. Mindenütt látták (kurzívval; ehhez
ugyanis nekik semmi közük nem volt. Nézték) a kikötőbelieket
(ezt később pontosan meghatározni! Bizonyára
azokról van szó, akik kijönnek – bámészkodni stb. – a hajóhoz; ők
mindenesetre nem vártak ismerőst, még csak az hiányzott
volna!), de a teraszosan kiképzett barna kőpart (földpart)
on is sokan napoztak (a délutáni napon). A moziház
nak éppen a tulsó felén kötött ki a hajó, mint ahol a busz
megáll. A hajó a kikötőben kötött ki.
[Elválasztó számjegy elmarad; a j.-i (kezdődik) felkiáltó-
jel elmarad] dszer (külön sor elmarad) süti el a régi trükköt,
(ő tudja! „ó, ó, beleolvad” stb.), csak épp nem az
(egyébként nem egyszer tegezett) Ő-t írja csupa (ld. fentebb), hanem
kimondottan a megérkezéshez illik.
A megérkezés botorkálásaihoz (használjunk az utóbbi helyett más szót).
Bár
egy nap tulajdonképpen kimaradt (ezzel
kapcsolatos számítgatásaikat később
megismerhetjük; ld. harmadik
„rárajzolás” tervezete, FÜGGELÉK), átaludták a
(a, az, tulajdonképpen az éjszakát aludták át) –
botorkálásaikhoz, ahogy a barna földpart (ld. előbb)
kőszegélyén (ezt érdemes:)
ahogy a barna földpart kőszegélyén
eljutottak egy darabig, de tovább nem.
Alulról kerülték meg a kempinget. Arról volt szó,
hátha azidén (így!) más strandot találnak, nem a
temető végében lévő világító-fényes (értelmetlen!)
móló (nem használt, használaton kívüli móló)
öblét, azt a derékszöget, melyet a kis móló
képzeljünk egészen kis mólót, világítótoronnyal a végében)
– póznára szerelt villogólámpával a végében –
(ne képzeljünk valamiféle világítótornyot)
amit (ld.) meg a temetőfal alatti gyalogút meredek
(esetleg: sziklás) fala bezárt. A sziklákról egyébként
(ha idéznénk a párbeszédet, megtudhatnánk; nyilván
volt ilyen párbeszéd, valakivel, valakikkel; valakinek
– valakiknek – nyilván elmondták, hol ereszkedtek
bele a vízbe; megtudhatnánk: a sziklákról
ereszkedtek bele a vízbe), tehát a
sziklákról pompásan bele lehetett ereszkedni a vízbe.
Két kő közt
indultak el (gumipapucsban: kék és fehér
– kék és fehér! – gumipapucsban) (elhisszük, hogy ez nekik roppant
, tehát: elhisszük, hogy ez nekik roppant fontos, de –
és itt hagyjuk abba);
 

XI.

nt a (mikor volt ez! mikor!) mögül.
[Telj. szöv.: (de azért fejezzük csak be) mögül. Sőt:
kis-zárójel nélkül a ritmus kedvéért.]
(Betoldás az előző sorba a „ritmus” után: mikor
volt ez! mikor!)
ntak a kemping alatti teraszosan kiképzett földpartot szegélyező
kőfal omladékán, elhaladtak – kezükkel támogatva – (itt-ott)
, támogatva a kőfalat (egyéb részein), egymás
után lépegettek kőről-kőre. [A megérkezés
délutánján. A megérkezés (legalább egy sorban) délutánján.]
(Kiválóan) Nem találtak
(kiválóan) alkalmas*
* és most folytatható:
fürdőhelyet, ezért hát megmaradtak
a két év előttinél, rekordjuk is
itt volt: a temetőkápolna
utáni (egyik fa; a „fa” is zárójelbe került, az „egyik”
kívül kell, hogy kerüljön) egyik (nem túlságosan délszaki)
(nem túlságosan délszaki?) fánál (őszintén szólva,
erre nem emlékeztek, de alighanem fenyőnél)
AZ EGYIK NEM TÚLSÁGOSAN (telj. szöv.) DÉLSZAKI FÁNÁL
VOLT A REKORDJUK! (Hangosított változatban: kiabálva; ld.
előbb. Égett – ).
előbb. Égett – ). És most egy (itt se – itt se? – kezdtük még)
egészen egyszerű kijelentés. Megegyezhetnénk (aligha találunk
ilyenkor erre már más vállalkozót, nem is
túlságosan önkényesen – jó vicc! – válogatunk a rendelkezésre álló
6-ból), megegyezhetnénk hát ebben a személyben (t.sz. első),
hogy a „Nem úsztak tovább annál a kilógó (?) fenyőágnál”
kijelentés
olyasmit jelöl, mint hogy
(hiányzó sor jelöli a megegyezést) (Pont
megfelelő elhelyezése)                   (. = melléklet)
 

XII.

dító lenne kimondani; pedig: milyen pompás
lehetőségek helyett vállalkoztunk még erre is. Ott tar-
tottunk, hogy
(pékhez). A sikátorokon. Odabent, a pékboltban. (Ez afféle
– megpróbálja
szer ugyanazt eladni – „képek jegyzéke”.) Kiflikkel, (még meleg!)
buktákkal, kenyérrel a pékbolt előtt.
Első nap reggel a (hely, ld. az imént). Szőlő
és pékárú eligazgatása a (még tiszta)
vállraakaszth. piros (pir.) szatyorban. Aztán
(már akkor) olajos lett. Már akkor (napolajos lett; vagyis:)
hazatérve a Helenka Goić-féle penzióba, pékárú, szőlő ill. a boltban
– de nem a moziház melletti „büdösboltban!” – vásárolt
holmik kirakosgatása, a strandra – a kis mólóra –
szükséges holmik összekészítése. Reggeli
elkészítése. Mi említendő itt még? Esetleg:
két csomag sóspálcika a (egy harmadik bolt a piactéren)
ból. Fagylalt (a kikötőre néző másik kis térről; de ez
többnyire inkább délután, hazatérőben). Ezek a
(kb.: dolgok).
 

XIII.

[Az eléggé áldatlan fogsorú
férfi főszereplő azóta is
összehasonlítja a piactéri bolt és a
(kb. a) valamikori „városkapu” között
elfogyasztott sóspálcikák
ropogós-puhaságát az odahaza kapható ugyanilyen
(import) sóspálcikák – (egyszerűen: sóspálcikákkal)
sóspálcikákkal, vagyis – némiképp –
megmaradtak emlékezetében ezek a
(a moziház mellett a kikötő vizét hirtelen
megpillantva, a nagy kőlapokkal <borított>
kikötő-térre kilépve, elhaladva a Bascia
kerthelyisége mellett, külső kőfala mellett, elhaladva
a másik kertvendéglő, utcavendéglő mellett, az
ujságárus pavilonja mellett a kiöblösödő kikötőrészben
himbálózó halászbárkák ill. más csónakok mellett,
a hajdani városkapuban levelezőlapot áruló helybeli
mellett), ezek a sóspálcikák. Ne, ne forduljunk vissza.]
 

XIV.

junk vissza, hány pompás kezdet
ért érdemes
lenne; meg különben is: mielőtt
– másoktól, hogyne! nem róluk van szó
itt most; másoktól hogyne lenne
egyre messzebb, amit korábban mondtunk. Ha valaki másnak
bármi köze lesz is emlékezésük
mechanizmusához, ha ezt az emlékezés mechanizmusának
nevezzük (a gázfűtéses cserépkályha), bizonyára
a (mik?) elhelyezéséhez (az elhelyezéshez),
a vesszők, pontok és zárójelekéhez, melyeket
(merő udvariasságból?) (melyeket talán)
merő (–
ből) eszközölt a mondatát befejezni eszközölt a
(képtelen)
ra képes férfi szereplő. Helyette
majd nem lesz képtelen, sose volt
(ra képes) (például: befejezni) (ni; bármely főnévi igenév
végződése), tehát azt mondtuk: nem lesz
képtelen majd – ni képes – AZ a nagy ő,
még ha más szót ír is már
nagybetűvel az imént nevezett személy, még ha
nincs is többé az a nagy eldadogva.
Ennél
rosszabb is volt, rosszabb is lesz; mikor
– tengerből kiemelt, sós víztől csöpögő füvekre
(a sós, a víztől, a csöpögő: felesleges)
emlékeztető
mikor a kb. a torok táján
található (?) ideggócból (?) elindul
a tengerifű vagy (bármilyen, nem okvetlenül tengeri) gyökér
alakú (írjuk így, alkalmatosabban: gyökér-alakú fájdalom)
(a „fájdalom” szó zárójelen kívül) (és idézőjelen
kívül!), amikor tehát elindul lefelé és felfelé
ez a (ld. az imént) ez a ld. az imént. Vagyis: lesz
jobb és (vagyis lesz jobb és rosszabb) rosszabb. Akkor is
mit csinál (és itt most döntenünk kell a személyről)
„akkor is mit csinál a férfi szereplő: bemegy
(ha otthon jön e „roham” – rohamnak
aligha nevezhetjük –),
beleereszkedik a fürdőkádba, és meg-
nyitja a csapot, hogy kellő zaj legyen, és vár.
 

Harmadik rész

 

XV.

Belebukott, belebukik –
belebukott (belebukik)
a sós vízbe, vagy gondolhatunk
egyebekre is, amire visszatért, amire már
csak itt, csak ezek után az előzmények
után térhetett vissza, itt milyen jó a
(nem itt, eggyel feljebb) külön sor.
Valamit ez is (nem is így értem)
vigasztal, úgy inkább (talán, hogy:) valamit még
itt is lelünk. Hány pompás.
„Hány pompás idézőjel”, vagy –
– hány pompás idéző. De hiszen ezt már mondtuk.
(Más személy, emlékszem, lehet,)
s akkor még azt is, hogy mit.
(„Mondta”; itt arról van szó.) (volt szó.)
Valamikor, volt szó valamikor. Kiválaszt;
hogy párosítsuk is valamivel.
Sokkal inkább
kiválasztotta (égett
– ezt is mondtuk már kétszer –, elég
utalás ez arra, hogy jóval később volt. És most így folytathatjuk:)
Melyikük is, vajon melyikük is
(csak ezt ne mond – bizonytalan személyrag – tuk volna).
 

XVI.

Ezt így
kellene már [eléggé benne járunk,
mondhatni: közeledünk a temetőkápolnához, annál
sose úsztak beljebb (tulajdonképpen: kijjebb, vissza a
helység felé a villogólámpás mólótól; persze nappal) (és itt
kár volt elpuskázni egy zárójelet)], eléggé benne járunk
ahhoz, hogy már így kezdhessük: Harmadik rész, tizenhat.
Váltogatják egymást a (csak tudni kell,
mik), váltogatják. Bár ez a penzió
utánuk bezárt. Mehettek volna hajnali
félötös (telj. szöv.: a félötös stb.)
hajóval. De délután
néztek visszafelé
– igaz, másutt –
a hajóról. (Igaz, másik hajóról.)
De mondták. (:)
 

XVII.

Visszajönnek (mennek); jönnek, mennek,
pékhez, ki a
mólóra, kikerülik a döglött (borzot, macskát).
(Az autógarázsban rendszeresített
borkimérés előtt; délután, mikor
hazaigyekeztek, már nem volt
ott, csak a nyoma.) Mindez ilyen egyszerűen elmondható.
A többi csak – csak hogy hányadik nap volt, legfeljebb.
(Számjelölés) napig tartózkodtak (hely megjelölése, pl.:
ott); ez is (egyszerűen elmondható; ez is egyszerűen elmondható).
jességgel hatlan, jességgel (jesen) ható: efféle
ellentétek közt igazán könnyű lenne boldogulni. De hogy
(de hogy ott voltak? mondjuk inkább:) ehelyett mi volt.
(Kanyarodjunk másfelé.) A vonat délnek csak –
elég későn (ez összefügg; a két
sor) kanyarodott délnek; hajnalodott már; Knin-t
odafelé
világosban – Knin? mit Knin! –
látták. Azután kezdődött a karsztos. Le
lták az
(ablako) (tárgy)
Ehelyett mi volt. Már az ülőhelyek számozásával
megkezdődött, még a Keletiben (pályaudvar
neve Budapesten). Hagyjuk abba időben az egészet.
 

XVIII.

Nem szabad bennefelejteni őket
egyik (megkeresendő, miben)
sem [ilyesmire gondolunk: pl. a délután három
órakor szinte szabályszerűen
– igen, órakor indult –
parti (tengeri?) szél]
ben –
rag: néhány sorral korábban; de ezek
nem olyan természetű dolgok, melyekről csak úgy egyszerűen
elmondható: „ha valamivel előbb, vagy ha valamivel
korábban (később)” – „később”: ezt
ki se merték mondani, később aztán
kimondják és elrontják. Nem szabad,
nem
szabad bennefelejteni őket a túlerős
napsütésben, persze, volt
velük épp erre alkalmas napolaj, összekészítvén
a strandcsomagot, ezt is belerakták a vállraakasztható
piros szatyorba, melyet – a délelőtt árnyas öbölre
hajló fenyők alatt (pl. az autógarázsban
rendszeresített borkimérés előtt, a kavicsos „délutáni öböl”
mellett, a termőfal alatt stb.
elhaladva) felváltva vittek.
 

XIX.

Nem, ezt a lapot nem játssza meg; folytatódik
mondata valamiképp úgyis (itt: más szórend).
Megtehetné: hány pompás
lehetőség(nek van) csúcsa, akkor az övé még mindig csak
egyé (volt; minden egyéb
utána lett. A karsztos hegyek közt kanyargó vonat
ablakán a korareggeli száraz
napsütésbe kihajló két személy is.)
Kiválasztotta azt az egy személyt –
(sokkal inkább következhetne: következett is)
– mivel tette? (ték? Most már
mindennek a MAGYARÁZATA KÖVETKEZIK – nevetséges! – ha
ez kell; törölhető, hangosítás
nélkül is) – mivel? az egymásrakövetkezés
eltünik a szentélyből ritmusával.
„Mert ami nem a (idézi), az nem a (idézi: kezdet, erre
gondol; már az imént is)” – egymásbanyomódik
– két, több, mind (?) – az ablakot, folytatható, utána;
de előbb: megpillantották, búcsúzóul.
Hazavitték, itt tartunk (az iménti se mind idézet),
a hajó kifarolt a kikötőből, oda
busszal lehetett csak eljutni. A viziút
előtt szárazföldi következett. S még mindig, mindig
lehetett volna, nem lehetett
(?) maradni. Leejtjük a hangsúlyt, idézőjelben.
Két személyről van szó, nagynehezen.
 

XX.

Amikor a tengerparti nagyváros
konfekció-kirakata előtt álltak, a napellenző ponyva
alatt, ott is valami sikátorban, nem gondolhatták,
hogy majd ezt érzik (s alighanem: visszaúton
álltak már a konfekció-kirakatnál, tehát az egész tárgytalan.
Mondták, visszajönnek, ld. FÜGGELÉK). Mondták
(mondtuk).
Ehhez a tengernek semmi köze. (Ez végre szó szerint van megint.
„hogy be ne fejezzük
soha senkinek a nevét” – a női szereplőről van szó –
„miatta”.) „El kell” (és ezt a férfi szereplő mondja)
„felejtenem” (nie), „hogy” (marhaság, hogy nincsenek
sehol, J.-n voltak – kezdődik! Ez ki? –, leúsztak, hányszor
leúsztak a temetőkápolnáig. Később, érdekes,
mindketten szóbahozták ezt a fürdést), tehát: „hogy nem vagyunk
sehol, s legalább rólad azt kell
hinnem” (legalább róla azt kell hinnie:
ott van) – (most már nem érdemes idézni; tudjuk: megint
a női szereplőről van szó) –.
(Egyébként az, hogy szóbahozták – csak ott
fürödtek, persze hogy szóbahozták. Továbbá:)
Eleven elzárkózásukat megéri (más személyben
írja a férfi szereplő, és ezt
most is megerősíti. Annak ellenére, hogy pl. a hajón
– odafelé – feszült volt köztük a hangulat.)
De ennek is az volt csak az oka.
 

XXI.

Eleven elzárkózásuk minek oka? Az, hogy még így se tudnak eléggé:
(ld. fentebb), az az oka. Mindegy,
hol volt a fűtribün. Alig úsztak be. (Az imént:
eleven elzárkózásuk; itt örökké
bizonyítékokat várnak egymástól;
eléggé emésztően eleven.) De többször beúsztak.
Napjában többször feltápászkodtak fürdőtakarójukról (kék!)
s beleereszkedtek a vízbe.(A férfi szereplő
a hajóról – odafelé – gondolt arra, hogy beleugrik.
Erre nem került sor.) De délutánra (koradélutánra)
megelégelték; túl nagy volt a meleg, illetve:
enyhült már, nem volt rá annyira szükség
(fürdésre szükség), a koradélutáni szélben
persze nem feledkeztek kint.
(lutáni szél, megmozgatta a tengert,
feléjük jöttek a hullámok – tőlük el? –, a parti
– jó vicc! parti! – templom harangkongatása nem
hallatszott el hozzájuk óránként, de a nap
állásáról stb.)
(ként kongatott. Olykor egész váratlanul meghallották.)
Úgyhogy tulajdonképpen
többször is fürödhettek volna.
 

XXII.

Volt egy öböl, ahol majdnem fürödtek.
Nem a kempingtábor alatti fizetőstrand
(ott talán meneteles homokföveny is volt)
– (mondták: meg kell nézni jövőutánra, harmadszorra,
ld. FÜGGELÉK) – nem; ez a hajdani városkapu
után (jóval utána) jött, a fenyőfás
úttól az első vízfelőli lejárónál; de ott csak
délután volt nap; egyébként hűs folyótorkolatként
(ellenőrizendő; pontatlan)
ként csillogtak a sekély víz színe alatt a kavicsok,
a kavicsszőnyegen egész a kavicsszőnyeg
végéig be lehetett menni, onnan tovább
más talaj felett (talajon). De talán (biztosan)
azért nem ott fürödtek, mert ott nem volt
alkalmas napozóhely.
 

Negyedik rész

 

XXIII.

Ismeretlenebb mindez
(legalábbis amíg nem tudjuk:
minél, addig annyit
kell mondanunk:)
bb mindez
nél. És ehhez eleven
elzárkózásuknak semmi köze.
Ismeretlenebb (tételezzük fel, mégis)
a megszakításoknál, zárójeleknél,
ide-oda helyezgetett (ld.), ismeretlenebb az
elhagyott, kirakosgatott idézőjelek (rag, stb.) –
mert az ezekből adódó (meghatározandó: mit?)
mégiscsak itt ismertük meg. Itt előszörre
találkoztunk velük. Ritmusával kiszáll nem tudni honnan,
ritmusával nem tudni mi. De ritmusával; de össze-
gyűjthető, számlálható (Elhagyja a nem tudni mit)
– nekik pedig egyetlen
(majd megemlítjük, mijük)
 

XXIII. (folyt.)

nekik pedig egyetlen párbeszédük maradt csak fenn.
Akárhányszor visszapergethető, de
egy párbeszéd csak. Pedig bizonyára beszélgettek
már az elszámozott üléseken
eltöltött éjszakán is, ennek az éjnek a hajnalán az
első átszálláskor, első szálláshelyükön (bármit
csináltak; leghelyesebb az imént
megkezdett felsorolás visszavonása) – bár bizonyára
több ízben is beszélgettek, szó szerint csak
az az egy párbeszédük maradt ránk
(lapozzunk csak vissza, látni fogjuk: a)
ról (ről). És ezzel minden végképp –
 

XXIV.

Függelék
[Harmadik útjukat már hazafelé
eltervezték. Többször elmondták,
majd hogy le nem írták. Elsősorban:
hálókocsin indulnak, kb. délelőtt
érnek – városnév –
ba, ott töltik a napot, helyesebben:
este kilencig ottmaradnak. Este kilenckor
azzal a csak hálókocsikból álló szerelvénnyel
utaznak majd tovább a tengerpart felé,
amelyik – a D. expressz – most legutóbb
a szemük láttára hagyta el a pályaudvart,
és a tengerparti nagyvárosba jónéhány
órával korábban érkezett, mint ők.
Akkor elérhetik a délelőtti
hajócsatlakozást, és már délben
J.-ban lehetnek. Miután elhatározták, hogy
több időt töltenek J.-ban is, egyáltalán:
akkorra már szabadabbak lesznek,
több idejük lesz, miután
mindezt elhatározták, megbeszélték, nincs jogunk
feltételezni, hogy meg ne fordult volna
bennük, gondolatban, néhány kép
– nem távolodóban immár, távolodóban például
a nagy szigettől valamelyest már a
part felé közelebb eső zsebkendőnyi
kis sziget mellett fel-felugráló delfinektől,
(hogy egészen személytelen
dolgot említsünk) – eszükbe jutott néhány
kép, látták – kételkedhetünk-e benne –
a kikötőkben (ahogy a kikötőkben), ill. a
teraszosan kiképzett barna partokon (sziklákon),
ill. legalábbis: a napfényben –
ill.: legalábbis, és
mindenképpen: odafelé.]

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]