Egy talált tárgy megtisztítása

„…s mint talált tárgyat visszaadja…”

(József Attila)

 

 

 

 

Változatok homokórára

1969–1970

 

 

 

 

A damaszkuszi út

Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

 

 

 

(Mondjuk:) Koan 1970-ből

Nem természetes, hogy
(mondjuk:) ?

 

 

 

Lépcsők se föl, se le

 
Nem kívánok semmi elérhetetlent:
 
nem kívánok semmi elérhetőt.
 
A *t kivánom.
 
––––––
 
*
Mindig
nünk kell valami
iránt, nehogy
hessünk valami iránt.
Ugyanaz fellebbenti, elfedi
––
Mi kezdődhetne
anélkül, ahonnan!
––
Vagy nem fér-e el ugyanott
egy meglevő és egy hiányzó?
Szükség van-e egyáltalán
erre a megkülönböztetésre?
––
 
„Csak árnyékomat nézte,
 
nem látta, hogy mosolygok;
 
csak engem nézett,
 
nem látta, hogy”

 

 

 

Vízköpők

 

I.

Előbb, előbb!
Csak aztán, aztán!
 

II.

…vigyázok, nehogy;
igaz, jobb lenne: mire.
Csak mert
minden percnyi idő: megnyert idő
és elveszített – *
––––––
* a hiányzó szó is dőlt betűkkel.
 

III.

…megint valahova
tesz, még ha
megkérdem is a jelszót:
„Mindig
bb előtte és utána” –
…Előtte és utána; nem tudhatjuk…
 

IV.

…ugyanaz, mint ami
más; mert
„soha”: mindig csak
onnan van, igaz,
„onnan”: mindig csak –
– Még mielőtt, még miután; mert
egyszerre – hova lennénk?

 

 

 

Változatok homokórára

„A leg, a legbb – nincs!
De a leg, a legbb sincs.”
 
Rögtön előbb, utóbb.
És aztán elkezdünk ugyanott, ugyanonnan,
elkezdünk ugyanoda; mert
aminek meg kell lennie,
el kell maradnia,
legjobb, ha itt van
bennünk, ott van
kívülünk. Csak
mi vagyunk, akik
meglennénk sehol nélkül,
semmikor nélkül.

 

 

 

A legrövidebb út: két pont közt

Másképp, mint: – ehhez
nem lenne
(mim?) – nem lenne
m; azt hiszem,
több időt is
kiván, mint
ugyanaz. A legrövidebb út:
két pont közt. Ennyi még
meg is
történik: kimégy
valamiért
visszajössz
valami nélkül.

 

 

 

Az estély

„– Majd még, majd még!
S kivánom, hogy ha nem, hát mégse!”
––
„– Ugyanúgy a legnehezebb…”
„– Igen, igen; nem ugyanaz történik.”
––
„– Hogy hol? Hát alighanem a –”
––
„– Hol és mikor:
egymásba tipor!”
––
„– Nem történik soha;
soha nem ugyanaz.”
„– Nem is ugyanaz soha.”
––
„– Hány óra?”
„– Mikor?”
––
„– Hol, honnan, hova benépesül,
mikor, mióta, meddig eltelik.”
„– Hahaha! Ez az Érkezés–Indulás tábla.”
„– Nem, azt azért ne higgyétek, hogy az
esős időért jöttünk le nyaralni,
fizettük le a szobabért stb.”
––
„– Oda-vissza: ez
bármiről kiderülhet.
Jobb várni legalább
az egyik irányba.”
––
„– Főleg tréfásan kell vigyázni:
mindenki botcsinálta.”
„– Majd én megkímélek valakit, én meg!”
––
„– Csak ugyanoda érdemes.
Ha ugyanott nem is.”
––
„– Nem is biztos.
Csak aztán igaza lett.”
––
„– Isa pur… Milyen por van.”
„– De ami nem a kezdet, nem a kezdet.”
––
„– Csak ne! Inkább –”
„– Nincs, ami ne.”
„– Valahogy jól-
esik, ebben megállapodhatunk, de hogy
valahogy esik
jól, ebben már –”
––
„– És nincs kizárva –”
––
„– Még hogy mid-hogyanod!
Még hogy mikorod-holod!”

 

 

 

Teddy és Johanna

 

I.

„– Találós kérdés:
– Mi az?”
 

II.

„– Nem halod?”
„–”
„– Mit csinálsz helyette?”

 

 

 

Horror

akkor inkább
el
gat-getek
Rémületemben

 

 

 

Egy találkozás megbeszélése

Ott leszek
hol nélkül,
te is,
mikor nélkül.
Kettőnk közül
majdnem szemközt ülök le.

 

 

 

Les adieux

Milyen rég láttam!
Azt hiszem, kezdek rá hasonlítani –
(Ő már alighanem
valaki másra.)
 
„A szembeállítások, azonosítások:
 
körbeforgatott útjelzőtáblák;
 
különösen végzetesek
 
a mindig egyhelyben maradóra.”

 

 

 

Kavafisz-haiku

Már fél három!
Milyen hamar
elmúlt egy év.

 

 

 

Kant-emlékzaj

A fűnyírógép (odakint)
Villanyborotvám (odabent)

 

 

 

N. A.

Beléptünk – és nem tikk-takkolt a lakás.*
* (Vagy más, hasonló értelmű hasonlat. A szerz.)
Törött tengelye – ott feküdtél
egyszál lepedőbe takarva:
Noxyron-tablettáid, nyugtatóid
szétgurultak a megállt szerkezetben.

 

 

 

Vízjel W. S.-nak

A kevesebb-mint-ugyanaz
holnyi helyet se kér egészen;
semelyikfelől oldalaz
maga s más egyenesszögében.

 

 

 

Egy domborítás két fele

Időpont, többesszámban.
Leendő ugyanaz.

 

 

 

Halottas urna két füle E. E. Cummings magángyűjteményéből

)
(

 

 

 

A zarándokútról

Könyv:
egyetlen üres
lapnyi:
sem-jeleid:
hol tartasz.

 

 

 

Sem-jelek

 
– próbáld egymás után,
 
próbáld egyszerre mind,
 
próbáld se így, se úgy –
Egy szó:
más értelemben;
egy hangsúly:
másutt –
Az azonosság lyukkártyái:
u. a.,
u. b.
stb.
Két talizmán
közös
fedele:
nyílt tér,
zárt tér –
Talált tárgy:
dobókocka
középpontja –
Egy
-ból, -ből;
egy
(évszáma ismeretlen) –
a leletek számbavétele
az összes variáció
helyett –
 
s próbálj úgy gondolni az időre:
 
FOGLALT-tábla
 
egy üres asztalon.

 

 

 

A berendezkedés

Hogy emlékeztesse rá:
„Ide még jön valami” –
odatett valamit.

 

 

 

Cím, u. a.,

aztán a
kezdete s ami
még: kitöltendő
hely;1
nélkül
lenne csak
valahogy másképp
de így
marad
–––––––––
1 hiányzó szó

 

 

 

A szonett

a
b
b
a
a
b
(Ennél a sornál megakadt,)
b
a
c
d
d
c
d
c
(aztán mégis folytatta és befejezte.)

 

 

 

Salon; évszám

ELŐTÉR
 
(Elhelyezési nehézségek)
 
Ahol már van,
 
oda, kétségtelen, lehetne –
 
csak ott már van,
 
stb.
I. TEREM
 
(Mobil)
 
Egyik fele hiányzik.
 
Most megvan. Most a másik.
 
(Ready made)
 
Szaporítjuk a
 
, fogyasztjuk.
 
(Önkioltó; mobil)
 
Ha már nincs is mindig,
 
mindig van.
 
(Tárgy és tér)
 
kivételével,
 
igen, mindig épp annak az egynek a
 
––––––
 
Megj.: A két sor, mint két „malmozó” ujj,
 
forog.
II. TEREM
 
1. (Szeriális kompozíció)
 
Két *
 
közt
 
nem lehet nem
 
lenni.
 
Egy **
 
-ról, -ről
 
egyedül is
 
le lehet maradni.
 
***
 
––––––
 
    * egyáltalán, két
 
  ** egyáltalán, egy
 
*** folyt.; fogyó sor
 
2. (A * megközelítése)
 
Egy **, melynek nyomán
 
semmiképp nem gondolhatunk egy másik
 
*** ra.
 
––––––
    *
  **
***
 
 
u. a.
 
 
III. TEREM
 
1. (Modell)
 
(Egészen pontosan) mi
 
van a (? hol)
 
(Egészen pontosan) hol
 
van a (? mi)
 
2. (Op-maszk)
 
Aki nem ugyanaz,
 
mint aki nem ugyanaz –
 
3. (Domborítás)
 
Folytatódott*; **, pedig
 
olyan szépen** indult*.
 
––––––
 
  * kurzív
 
** másfajta kurzív
A III. ÉS A IV. TERMET ÖSSZEKÖTŐ FOLYOSÓ KÉT FALFÜLKÉJE
 
1. (U. a.)
 
*
 
––––––
 
* bármi más
 
2. (Időpont*)
 
nem tudni melyik
 
––––––
 
* több különböző
IV. TEREM
 
1. (Om)
 
Betű a következő sor elejé
 
n.
 
Vagy**
 
*
 
––––––
 
  * bármelyik betű
 
** bármelyik betűre végződő szó
 
2. (***)
 
* **
 
––––––
 
    * Bármely kezdőbetű
 
  ** itt folytatódik;
 
*** cím; a folytatásnak megfelelően.

 

 

 

Kotyogó-kő egy korsóban

Majd; (nem én:
én nem.)

 

 

 

Magángyűjtés

Vajmi keveset
tudtam meg a *-ról, -ről.
Megtudtam például, hogy **;
de azt már például nem tudtam meg, hogy **.
––––––––
** : ld.: *

 

 

 

Egy kövület forgatókönyve

mi mondható róla
mondható róla
innenső
visszhang-töredék
foto:
rád akar
zuhanni egy üvegtábla
többször
ugyanaz: ugyanannyiszor
más
– – – – – – – – – – – – – – – – –
rész rég elkezdődött.
Az idő múlásában nem leljük
(u. azt)
leljük az idő múlásában.
reklám:
(ha most nem is)
A VILÁG ÜRES LEHETETT
(később lesz)
A VILÁG ÜRES
(lesz min)
A VILÁG
(mi lesz min)
––––––
: lábjegyzet hiányzó jelölése

 

 

 

Egy városnézés szellemképe

1. TORANJ SEN-ŽAK*
2. OPERA**
3. BOGORODIČNA CRKVA I OSTRVO STAROG GRADA***
4. TURNELSKI MOST ****
5. TRG SLOGE *****
6. PON-NEF I SKVER DI VER-GALAN ******
7. TRG VOGEZI *******
8. CRKVA SEN-ŽERMEN DE PRE ********
9. KANAL SEN-MARTEN *********
10. SVETO SRCE, MONMARTR **********
11. MLIN DE LA GALET ***********
12. ULICE PREDGRADA ************
13. MOST SLOGE *************
14. GRENELSKI MOST I STATUA SLOBODE **************
15. AJFELOVA KULA ***************
–––––––––
*************** REPRODUKCIJE
  ************** REPRODUKCIJE
    ************* REPRODUKCIJE
      ************ REPRODUKCIJE
        *********** REPRODUKCIJE
          ********** REPRODUKCIJE
            ********* REPRODUKCIJE
              ******** REPRODUKCIJE
                ******* REPRODUKCIJE
                  ****** REPRODUKCIJE
                    ***** REPRODUKCIJE
                      **** REPRODUKCIJE
                        *** REPRODUKCIJE
                          ** REPRODUKCIJE
                            * REPRODUKCIJE

(BERNAR BIFE: PARIZ NOLIT/BEOGRAD 1963)

 

 

 

Az innenső és a túlsó part

 

I.

Kérdőszó; jelző (határozó);
(lét-) ige (feltételes jelen); névmás (3. sz. „részes”); időhatározó.
 

II.

1.); 2.);
3.); 4.); 5.);
–––––––––
1.)
2.)
3.)
4.)
5.)
 
 
 
Hiányzó
 
 
 
kérdőszó;
jelző (határozó)
(lét-) ige (feltételes jelen);
névmás (3. sz. „részes”);
időhatározó.

 

 

 

Hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból

Lesz vigasz
Lösz vögösz
Lasz vagasz
Lisz vigisz
Lusz vugusz

 

 

 

Ugyanez elmondható bármiről

 

 

 

Életrajzi töredék

(1970)

 

 

 

 

Életrajzi töredék

„1946-ban
(1947-ben? legalább 1947-ben, de még
semmiesetre sem 1945-ben)
ismerkedtem meg a gombozással. Két, nagyjából hasonló
életkorú – nálam 4, illetőleg 5 évvel
idősebb barátomtól is tanulhattam,
nem tudom, melyikükkel játszottam először,
a negyedik emeleten, felettünk lakóval,
vagy az óbudaival, mindenesetre
ők voltak első ellenfeleim: mérkőzéseink
többnyire az ő győzelmükkel végződtek.
Nekem akkoriban még – ha a későbbiekkel vetem össze
a helyzetet – jóformán nem volt csapatom sem. Őrzök
néhány játékost; igen kezdetlegesek; de tulajdonképpen
megdöbbentő arra gondolni, hogy
a reszelés igen egyszerű (és mint – nem itt –
látni fogjuk: igen bonyolult) műveletét
valakinek először kellett
elvégeznie gombjaimon, és ez – egészen biztos –
óbudai barátom volt. „Egyenesre” reszelt nekem,
ami nem volt tisztességtelen eljárás,
hiszen az ő gombjai is egyenesre voltak reszelve;
s bár később tökéletesítettem a reszelésen,
és főként (?) körbereszelt játékosokkal
értem el majdhogynem átütő sikereimet
(ez már 1962-ben volt, s előtte:
1961-ben), amikor a Rádió-klubban
meglepetésre döntőbe jutottam
egy 1 Ft-os alapon játszott villámtornán,
és (hát-ez-a-srác-meg-honnan-jött létemre)
azon nyomban kellemes, baráti feltűnést keltettem,
és hamarosan a RÖLTEX csapatához igazoltak.
De erről majd később. Egyelőre még csak ott tartunk,
hogy – néha – vasárnaponként szüleimmel
átjártunk óbudai barátomékhoz,
ahol – többnyire – vereséget szenvedtem; párszor
a negyedik emeleten lakó barátom gombjait is
kölcsönkértem, ami nem sokat változtatott a helyzeten;
a negyedik emeleti barátommal meg
általában hétköznap délutánonként játszottunk,
és az általa kiírt „kupákban”
(eleve kisebb kapussal és játéktudással, kezdetlegesebb
gombokkal, és négy évvel fiatalabban)
mindig az ő csapatai mögött
végeztek csapataim, így a legjobbjuk számára barátom
külön „dícsérő oklevelet” adományozott, ami
többnyire a 4., vagy ha csak két-két csapattal indultunk,
a 3. helyet jelentette nekem a tornán. Még csak
itt tartunk: 1946-ban vagy 47-ben; innen kell folytatni
– bármilyen vonzó lenne is most rögtön
arról írni, hogyan kellett kétszer is abbahagynom
(másodszor: végleg) a klubszerű játékot 1962 májusa, illetve
1962 novembere táján; az első alkalommal közvetlenül
a Budapest-bajnokság nyolcas döntője előtt,
ahova – ha jól emlékszem – bejutottam,
de P. stílusjegyeiről („képeiről!”) irandó
egyetemi szakdolgozatomra kellett szánnom
azt a napot és éjszakát (meg is írtam a dolgozatot
azon a napon és éjszakán; nehogy magyar nyelvtanból
vizsgáznom kelljen – hogy magyar nyelvtanból
vizsgáznom ne kelljen –, azért választottam ezt a
stilisztikai témát, afféle mondvacsinált nyelvtani izét;
s nekem lett egyedül négyes szakdolgozatom, a többiek mind
ötöst – jelest – kaptak a csoportban); másodszor pedig
– miután újra visszatértem, és hamarosan főszerepet játszottam
a Dél-Pesti Vendéglátóipar
csapatának legyőzésében (négyes csapatmérkőzés volt,
körbe, mindenki mindenkivel; a kezdő
négyesbe nem állítottak be,
valaki azonban igen gyengén kezdett, beugrottam a helyére,
és egymás után két győzelmet arattam. Szünet következett,
az utolsó mérkőzés volt csak az enyém megint; egy Baross-utcai
KISZ-klubban játszottunk, fűrészporral volt
felszórva a padló. Kölcsönkértem a fiúktól egy tízest,
kiballagtam a Körút és a Baross utca
kereszteződéséhez, s a koraesti fényben úszó
tükrös nagybüfében
virslit ettem, és már nem is emlékszem, mit
ittam rá; visszaballagtam, és küzdelmes mérkőzésen,
ahol az 1:1-es – vagy bármilyen –
döntetlen is elég lett volna hajdan közepes,
de dél-pesti vendéglátóipari korszakában
igencsak megerősödött ellenfelemmel szemben,
némi szerencsével, igaz, mégis:
győztem, megnyertem a harmadik mérkőzést is); e csapatgyőzelem
volt utolsó klubszerű szereplésem,
mert másnap elhelyezkedtem egy I. úti
iparitanulóintézetben, ésatöbbi –
Mondom, jó lenne már itt tartani, s főként:
ilyen veszélytelenül
szólhatni mindenről, dehát egyelőre még csak ott
folytathatom, hogy …”

 

 

 

Közjáték, képekkel

(Hódolat Utrillónak)
 

1.

1960 vagy 61 nyarán (az
évszám nem fontos) barátom A. meghívott,
töltsek vele néhány napot
a S.-i (sümegi) művésztelepen, ahol
főiskolás osztálytársaival
néhány hétig szervezetszerűleg, mégis: az iskolai oktatás
megszokott formáihoz képest meglehetősen
kötetlen gyakorlatféleségen vett részt.
Meghívását elfogadtam, viszonozván nyomban egy
L.-i (lellei) meghívással (oda én
készültem egyébként), és egy
kimondottan borús napon útnakindultam
a nyári menetrend szerint a Balaton
északi partján rendszeresen közlekedő
gyorssal. A fülkéből, ahol, ha jól emlékszem, egyedül
ültem, balkéz felől látszottak a tó
haragosfehér hullámai, pár fűzfa a parton,
és jobbkéz felől szőlősdombok,
az északi part dombvonulata. B.-t
(Badacsonyt) elhagyva, a vonat valamelyest
északnak kanyarodott T. (Tapolca)
felé; itt át kellett szállnom; A. természetesen
csak a S.-i vasútállomáson várt, megbeszélésünk
szerint. Elvette csomagomat, együtt
mentünk (fel, azt hiszem) a helybeli általános
iskolához, melynek tantermeiben a művésztelepet
berendezték. A hátsó fronton lévő tantermek
ablakai az épület mögötti utcára
néztek. A tantermekben
elhelyezett priccseken éppúgy ki lehetett
bírni néhány napot, mint ahogyan a L.-i telken
a sátor szalmára-terített pokrócán, később. A művésztelep
szervezetszerű napirendjén kívül állva,
nem kellett megjelennem az egyébként nem kötelező
ebéden, a helyi vendéglőben (bizonyára költségtérítéssel,
vagy a művésztelepen való részvételért előre lefizetett
költségekből fedezett) elkölthető vacsorán –
amivel nem akarom azt mondani, hogy az ebéd
n elkölthető vacsorán. Nem emlékszem, hogy a három nap alatt
egyetlen ebédnél is jelen lettem volna; nem is tudom,
a strandról felmentünk-e egyáltalán ebédelni; de mivel
a művésztelepen tartózkodók az ebéd költségeinek
bizonyos hányadát is biztosan előre befizették,
nem hiszem, hogy a pénzükért ne akartak volna legalább
megebédelni. Ezekszerint a strand, melyet
– hétköznap lévén – javarészt a művésztelep lakói
népesítettek be, dél tájban alkalmasint kiürülhetett;
bár az is igaz, hogy nyári szünidő lévén,
a strandot valószínűleg a helyi iskolásgyerekek
népesítették be (akiknek a tantermeiben a priccseket
elhelyezték), így tehát a strand, ahova többnyire a kabinsor
mögött drótvágó ollóval kitágított kerítésrészen át
jutottunk be, térítésmentesen, délben nem valószínű, hogy
kiürült volna. Vacsorakor érkezhettem akár később is, mint a
szervezetszerű étkezés ideje. Azt hiszem, többnyire (ha ugyan
– három napról lévén szó – ez utóbbi
kifejezés egyáltalán helytálló lehet) éltem ezzel a lehetőséggel.
Hogy aztán külön asztalnál étkeztem-e ilyenkor, vagy
a többiekkel egy asztalnál,
hogy ugyanazt ettem-e, mint a többiek, vagy
mást, velük egy asztalnál ettem-e ugyanazt, vagy
külön asztalnál, ésatöbbi, nem tudom, de könnyen meglehet, hogy
étlap szerint ettünk mindnyájan. A művésztelep
lakói közül senkivel nem ismerkedtem össze; hacsak
H. L. festőnövendéket, az amatőr könnyűbúvárt nem
számítom, akivel hármasban barackot lopni mentünk,
és néhányszor a várdombbal szemközti kisebb dombvonulaton
található magán borkimérést is felkerestük, melynek
bekerítetlen udvarán, a fák alá kitett
fonott székeken üldögélve alighanem
bort ittunk, és – bizonyára – a táj
szépségében gyönyörködtünk, ahogy a hold
előbukkant a romos falak mögül, megvilágítván
a tüskés bokrocskákkal tarkított enyhe lejtőt.
A baracklopás nem töltött el különösebb örömmel.
Aznap délután kirándulást tettem, melyet nem hiszem, hogy
tudatosan időzítettem volna úgy, hogy
S.-be visszaérve a szervezetszerű vacsorát lekéssem,
mindazonáltal nem hiszem, hogy aznap is le ne
késtem volna; ami nem számított, mert a társaság
(külön asztalnál? több asztalnál, ahol is mindenki
azzal ült együtt, akivel szivesen volt, vagy egy hosszú,
esetleg több összetolt asztalnál?) bőven elüldögélt
vacsora után. Többen panaszkodtak, nem
haladnak munkájukkal; mások elégedettek voltak, haladtak
munkájukkal; két fiú, a hálóteremben
szüntelen heves gesztikulálással kisért beszélgetésbe
merülve ült az egyik priccsen, suttogóra fogott hangjukat
nem tudtam kivenni; vacsoránál
nem emlékszem kis csoportozatukra,
lehet, hogy nem ültek együtt; egyikük később
öngyilkos lett. De ez már nem S.-en történt. Három
nap múlva távoztam S.-ről; A.-val vonatra
szálltunk, H. L. kikisért minket az állomásig, segített
sátorcsomagjainkat cipelni, ami nem sokat jelentett, mert
T.-i átszállásunkkor, B.-i hajóraszállásunkkor, majd
– megérkezvén a déli partra – F.-i (fonyódi) vonatraszállásunkkor,
végül L.-(é)n az állomástól kb. 350 métert
kettesben kellett cipelnünk az egyébként nem túlságosan
nehéz csomagokat; csak épp a másik kezünk is tele volt
(sportszatyrokkal), és így a támadó
szúnyogok ellen nem igen tudtunk védekezni, bár azt hiszem,
ilyesmiről szó sem volt akkor, szúnyogok
a rákövetkező évben kínozták A.-t, mikor
M.-F.-fel (későbbi feleségével), akivel egyébként
azon a nyáron, közös
L.-i tartózkodásunk után, ugyancsak a főiskola
által szervezett V.-i (visegrádi)
nemzetközi táborozás során ismerkedett meg, amikor
tehát
Marie-France-szal ment táborozni
A.-ra (Akarattyára), mivel – sajnos – az L.-i táborhelyet
bárhogy szerettem volna, biztosítani a számukra nem tudtam.
Pedig nagyon jól éreztük magunkat L.-(é)n; a telek
sokkal kellemesebb táborozási lehetőséget nyújtott, mint az
A.-i (kivételesen megism.: akarattyai) part nyújthatott, ahol
A. és M.-F. tulajdonképpen a
vadidegennek vágott neki, és nehéz csomagjaikat
is meglehetősen vadul benőtt, bozótos parton cipelve,
a szúnyogok alaposan összecsípkedték őket, mint később
nevetve-bosszankodva mesélték.
 

2.

(Képek jegyzéke)
  1. A szerző, vasúti fülkében ülve; hajladozás közben a pillanat tört
 
részére megmerevedő parti fűzfák, hullámtarajok, szürke ég.
  2. Részeg vasutas a T.-ról S. felé közlekedő
 
elsőosztályú kocsi zárt fülkéjében izzadni kezd
 
a kisütni készülő nap fényében.
  3. A. jellegzetes üdvözlő mozdulata a S.-i állomáson,
 
a pillanat tört részére megmerevedve.
  4. Az általános iskola mögött húzódó
 
„Ramapulóver utca” részlete.
  5. A. félig kész képe.
  6. A. kész képe. (Másik; jelenleg szerző tulajdona.)
  7. A., félig kész képe előtt, jellegzetes elégedetlenkedő
 
mozdulattal, a pillanat tört részére megmeredve.
  8. A strand (színes felvétel: kék ég, zöld víz).
  9. A S.-i vendéglő, ahol a művésztelep lakói vacsoráztak.
10. A S.-i vendéglő cimbalmosa játék közben, a pillanat…
 
stb. (Stb.: a továbbiakban = a pillanat…)
11. S. látképe (képeslevelezőlap).
12. „Az általános iskola első emeleti vécéje eldugult.”
 
(Folyosórészlet, elárasztva.) (Ezért kellett az emeleti
 
hálótermekből is a földszintre járni, ahol viszont – mint
 
A. elmondta – H. L. festőnövendék, az amatőr
 
könnyűbúvár az egyetlen használható fülkében
 
füzetes regényeket és B. Russell műveket olvasott.)
13. H. L. a magán borkimérés előtt ül, kezében borospohá.
14. A., festőállvánnyal (a „félig kész kép”, mely végül
 
nem készült el a L.-i utazás előtt).
15. A szerző; a S.-ről kivezető poros úton.
16. Szerző, a Cs. (Csabrendek) felé vezető „úton”;
 
(négykézláb a bozótosban, hegynek fel).
17. Szerző, a Cs.-i kocsma különtermében,
 
sóskiflivel, sörrel, levelezőlappal.
18. Levelezőlap; Cs.-i keltezéssel, S.-i pecséttel;
 
A. magángyűjteményéből (eltünt).
19. A barackosban.(Szerző egy árokban hasal és arra gondol,
 
milyen messze van már a néhány órával azelőtti
 
délután, amikor kellemesen besörözve menetelt
 
S. felé, és megpillantotta a síkságból kiemelkedő,
 
jelenleg vaksötétbe burkolózó várdombot. Szerző
 
félelme a csősztől; félelme alaptalan.)
20. Gombaszedés a S. környéki erdőben. A. és szerző,
 
vigyorog (stb.).
21. A S.-i vendéglő pincére. Vigyorog (stb.). A. és szerző,
 
kezükben egy kosár mérges gomba.
22. Rohanás B.-ban a hajóállomásra. A. és szerző,
 
csomagokkal (stb.).
23. Elégedetten üldögélve a hajón, melyet B.-i
 
pirított máj evés miatt majdnem lekésnek.
24. A L.-i sátor részlete.
25. Az első fürdés a L.-i telekről. (A. jellegzetes mozdulatokkal
 
gázol be a vízbe, szerző jellegzetes mozdulatokkal
 
gázol be a vízbe A.-tól néhány méterre (stb.).
26. Szerző felolvas A.-nak a horgászstégen.
27. Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz (szerző németből fordít).
 
(Insel-Bücherei; eredeti.)
28. A. a nádkapuban vetődni próbál szerző
 
fejesére, a labda azonban a kapu előtt kb.
 
két méterrel hull a vízbe.
29. A fejelőpálya. Vízmélység: kb. 80 cm. Kapuk
 
távolsága: kb. 5 m. Hullámzó víz (stb.).
30. Dobolás összetört literes borosüvegekkel éjszaka,
 
a L.-i telken. A. dobol, szerző „énekel”. (Műsor:
 
You Are My Dest.; Bicska M.; Armstrong-trombitaszólók.)
31. A L.-i tejivó. A. és szerző, tejjel (stb.).
32. A L.-i elsőosztályú „Vöcsi” étterem.
 
A. és szerző, meggylevessel (stb.).
33. A L.-i tejivó. A. és szerző, csomagokkal; tejjel.
34. A L.-i állomás délután. A. és szerző, csomagokkal, vonatra várva.
35. A. vonata Sz. (Szemes) felől közeledve (stb.).
36. Szerző integetni készül a vonat lépcsőjére
 
sátorcsomagokkal felugró A.-nak (stb.).
37. A. vonata eltünik a kanyarban; szerző
 
nem emlékszik, elköszönt-e (végülis) A.-tól,
 
mert valami más kötötte le a figyelmét.
 
(Egy sportujság.)
38. Szerző a L.-i állomás eszpresszójának kerthelyiségében,
 
sör mellett, ujsággal. Még mindig nem tudja,
 
elköszönt-e (végülis) A.-tól. (A. integetett
 
a lépcsőről, szerző is integetett. Nem emlékszik azonban,
 
mit mondott, s hogy mondott-e egyáltalán valamit A.-nak
 
búcsúzóul.)
39. Szerző vonata F. (Fonyód) – közelebbről: B. (Boglár) –
 
felől érkezik (stb.).
40. Szerző a vonaton észreveszi, hogy a L.-i kerthelyiségben
 
felejtette az ujságját: (Valami más
 
kötötte le a figyelmét.)
41. A. levele S.-ről (kivételesen megismételve: Sümegről).
 
A. a F.-B.-i hajóátkelésről számol be. A nap
 
aranyhídja; a hullámok (stb.). Hosszan ír
 
barátságukról; a R. könyvről; számos
 
dologról, stb. (Stb.: innen kezdve más jelentésben.)
42. Szerző A. levelét keresi (1970). (Most.)
 
Nem találja, stb.
43. Szerző A. levelezőlapját keresi, melyet
 
V.-ról (kiv. megism.: Visegrádról) kapott 1960 vagy 61
 
nyarán (koraőszén). A. „közjátékok”-ról írt; közjátékokról és
 
véglegességről (vagy: bizonyosságról), valamint
 
a kitűnő V.-i pirított májról.
44. Szerző nem találja A. lapját, stb.

 

 

 

Előkészületek és születésnap

Nevelőtanári munkaköröm az I. úti
tanulóotthonban többnyire délelőttjeimet
tette szabaddá, ezekkel aztán nem sokat
lehetett
kezdeni, lévén hogy a „műszak”
(kedd kivételével)
délben kettőkor kezdődött, és már
déli egy órakor el kellett indulnom hazulról,
hogy – többszöri átszállással – idejében
kiérjek. Kedd reggel hatkor kezdtem, de elég
volt fél hétre kimenni (ötkor kézdtem, de elég volt
fél hatra?), végigjártam a hálótermeket,
ébresztettem. Az orrfacsaró büdösség,
mely
a két ágybavizelő terméből áradt, valamint a
húsz-huszonöt alvó ember után
hajnalra ágybavizelés nélkül is
óhatatlan összegyűlő büdösség
engem mégis:
(jelző keresendő: milyen?) nosztalgiával
töltött el nemcsak a következő, de
minden – munkábaállásom óta – elmúlt
kedd iránt. És bármily
természetes, hogy mindez elmúlt,
s bármennyire elmúlik is mindaz, amiről
ma szeretném, hogy múljon el, azt hiszem, ha egy délutáni
műszak után hazatérőben, este tíz
után, a hóviharban
leszakadt villanyvezeték, melybe
a buszmegállónál belebotlottam, s legalábbis
azt hiszem, ütését éreztem, de előrebuktam a hóban,
megszabadultam, és a megállóba
éppen beálló (jobb szó keresendő, visszamenőleg)
autóbuszra felugrottam, szóval ha ez a leszakadt
vezeték halálos áramütésben részesít egy
(miért ne rövidítsem nevem így: T. D.?)
T. D. nevű
részesít egy nevű, két nap híján huszonnégy éves
nevelőtanárt, aligha méltányolhatnám
az események mindenkori alakulásának
méltányosságát (ld. előbb, visszamenőleg), vagyis
igazságérzetem Paul Pennyfeather-i patikabillegőjén
nem játszadozhatnék az egymást kiegyensúlyozó
mennyiségek által
kiszorított
levegő térfogatviszonyaival: lelkem
kevéske igaz s valós tulajdonával. Amivel
azt akarom mondani csupán, hogy (a hóvihar péntek
délután volt) a nevelőtanár mindig különösen ingerlékeny,
ha a heti egy szabadnapját joggal igénylő portás
helyett
szombatról vasárnapra virradó éjjel
ügyeletre, vagyis kapuzárásra osztja be az igazgató. Lehet,
hogy ez számos foglalkozási ág
művelőinek
semmit se mond, de ha már P. P.-t említettük
(róla már semmiképp nem lesz
szó többé, jelen vállalkozásunk keretében; másutt, máskor
annál inkább, reméljük), említsük az egyebütt már
említett M.-et, aki
a Malasztos Magdaléna Mélakórház ápolói
minőségében kellett, hogy főápolója meghagyása szerint
óvakodjon az öntörvényű ténymegállapítástól,
s aki
bármiféle foglalkozási ágtól
féltette (történetesen a szerelem szabta)
status quójának (juknak) előnyeit, sőt: meglétét.
Különösen ingerült voltam-e, ezt így
7–8
év távlatából nehéz rekonstruálni (óvakodjunk),
voltam-e, mikor szombatról vasárnapra
virradó éjjel kapuzásra (ügyeletre) osztott be igazgatóm,
méghozzá épp 1962. december 7-ről 8-ra virradó éjjel?
Súlyosbította a helyzetet a vasárnapra (19
62. december 8. délelőtt 10 órára) meghirdetett
szülői értekezlet, amelyre már hajnali negyed négykor
megjött az első érdekelt Szabolcsból,
pálinkás üveggel az aktatáskájában, s – nem mindegy volt-e? –
Zlahub Illés apjával koccintottam
elsőként huszonnegyedik
születésnapom hajnalán. Aztán
déltájban szabadultam; álmos
pofámmal sikerült elérnem,
hogy igazgatóm nem kényszerített
beszélgetést folytatni a szülőkkel, s így
a játék- és a tanulószoba közt ingázva, le-leüldögélve,
elbóbiskolva töltöttem el a déli tizenkettőig
tartó szolgálat idejét, melyből
fél órát ráadásul el is engedett igazgatóm, lévén hogy
ebédelni indult a társaság az alagsorba,
s ezt hivatalos szolgálatnak semmiképp
se tekinthette, (bár a tanulók
egyébkori étkeztetése a
nevelőtanár kötelessége volt). A buszmegállóban
egyedül várakoztam, körülöttem
tócsákban állt a piszkos hólé. Odahaza
beágyaztam előző napról, aludni már nem
dőltem le, féltem, esetleg kábult lennék estére.
Még uborkáért, kenyérért, borért, paprikás
szalámiért, nápolyiért, mogyorós csokoládéért
s egy új dugóhúzóért leszaladtam a boltba.
Szüleim üdvözletét (a levél
M.-ról – Mátrah.-ról – érkezett, előző
nap déli postával) még
vásárlás előtt olvastam el. (Üdvözlet
helyett stb., visszamenőleg.) Ujságot vettem.
A. és M.-F. (A későbbi felesége)
érkezett elöbb, F. L. később. Együtt
voltunk hát négyen. F. L. vadonatúj négygombos
öltönyében jött üdvözlésemre; A. azt a
nagyméretű vásznat hozta el
ajándékba, melyet
a Kis Svábhegyen (Martinovics
hegyen? A.-val egyik
nevén se illettük a hegyet, egyszerüen
feljártunk, ő festett, én nézelődtem, jólesett, hogy
nem én csinálok valamit, s aztán
később
is,
szombat
délutánonként, gyakran feljártam, egyedül, ujsággal,
letelepedtem a magas fűben, néztem odalent a várost,
a szélben rohanó fű hullámtaraját a hegyoldalban),
szóval azt a vásznat, melyet odafent a hegyen
festett. Megtörténtek a gratulációk, bizonyára
koccintottunk F. L. (F. Laci) badacsonyijával.
F. L. az egyik nagy fotelba telepedett le, félprofilban
a zongorának, ahol akkor
senki nem ült, A. és M.-F. a díványon ült, én egy
párnán a földön (széken a kis kerek asztalnál). A zongora
alatti padlólámpa meg a másik szoba
félig becsukott ajtaja alól kiszűrűdő fény
elegendően megvilágította a szobát. Később (elkezdtem és)
abbahagytam a zongorázást; egyébként A. kérésére
ültem le, A. elmesélte közben a Cs.-váraljai (csikóváraljai)
éneklést, a dobolást a széttört
literes borosüvegek fenekével-nyakával a vaksötétben, az avarban
(amit később ugyancsak emlékezetesen, de talán
másodkiadásízűen ismételtünk meg a L.-i telek kellős
közepén, ugyancsak éjszaka); majd – elfogyott a b.-i – F. L.-val
lementünk a közeli Halásztanyába, pecsenye fehér (hegyvidéki
s.) (siller?) volt csak, azt hoztunk. De már nem fogyott
belőle sok. Örültem, hogy A. és M.-F. együtt ül
a zongora mögötti díványon: F. L. a zongora melletti
fotelban ült, le-lecsukló
szemmel, kicsit megborostásodva. A zongora alatti
padlólámpa és a másik szoba lámpájának
ajtó alatt átszűrődő fényében ültünk. Másnap
hétfő volt, számomra délutáni műszak.

 

 

 

Tallózás az őszi–tavaszi táblázaton

Szeretem ezeket a hétköznapokat, mikor épp csak le kell
ugranom reggel – amikor épp csak
leugrom reggel a hídig, vagy egy megállót
átvillamosozunk, és
– no igen – egyedül
kell hazajönnöm, de
legalább hazajöhetek; néha
mindjárt a hídfőtől, esetleg gyalog, végig a parton,
rugdosva az évszaknak megfelelően ezt-azt,
és – szerda kivételével – mindig
sportujsággal. Legszivesebben a
(nehéz megmondani, miféle) cikkeket olvasom,
és emlékszem egy (két, több)
(nehéz megmondani, mire) – nyilván más is. De azt hiszem,
kevesen emlékeznek errefelé a Partizán-
Radnicski Nis mérkőzésre (1:0, Belgrádban
játszották tavaly ősszel), nem is valószínű, hogy
valaki egyáltalán emlékszik (nek feltünt).
Érdekes, hogy
náluk
most fejeződött be a bajnokság, és olvasom a sportban,
hogy a Partizán a második helyen végzett. Tavaly ősszel
ott voltunk épp aznap, mikor a Nis
még veretlenül érkezett Belgrádba; ha nem is
a bajnokság legelején tartottak, de úgy
jól az elején még, a hatodik-hetedik
fordulónál. Gyalog
mentünk föl a
– előveszem Belgrád-térképünket –
Trg bratstva i jedinstvától
(a vasútállomástól)
a Nemanjinán (a
n) a Trg Dimitrija Tucovičára,
(a Slavija szálló terére),
onnan tovább a Bulevár JNA-n,
(az ottani Néphadsereg útján). Szembe
kaptuk a tömeget, bár
eloszlottak a parkban kétfelől. Lámpa-
gyújtás órája lehetett, a kertvendéglők
forgalma megélénkült; katonák
mindenütt, persze, mondtam
kérdésedre, a helyi Honvéd
játszott. Egy tüzoltótól
(vámostól? milicistától?)
megkérdeztük az eredményt
a Nemanjina és a Balkanska
sarkán. Ez még odafelé
volt (szabadságunk elején; a városból
persze visszafelé a Kralja
Vladimirán lévő diákszállónkba); ekkor még a Nis
megtartotta vezető helyét, gólaránnyal,
a későbbi bajnok Crvena Zvezda
előtt; mire
visszajöttünk a tengerről, nem is egészen
két hét múlva, már leszorult a
(második? harmadik?) helyre; most pedig
a bajnokság végeredményét olvasva a sportban,
nem látom az ott feltüntetett
első hat közt (de a kiesők közt
sincs; s végtére egy újonccsapattól
– szép bármi). Az idén
nem megyünk le szeptemberben, kevés
az időnk; pénzből még
futná valahogy (május–június: Mark Twain,
közben egy
Handke, majd folytatom a félbehagyott
Janouch könyv, a Beszélgetések Kafkával
fordítását, s aztán:
Murphy, Beckett „jelbenszületett”-je,
akit
életre ítélt szerencsejóslatával a hatpennys álfakír,
s így munkát vállalt szerelmük érdekében), mondom, a pénz
nz szerezte tavasszal a legtöbb pontot, így hát
érthető második helyezése. És most már
valami meccsre is kimennénk, persze,
nemsokára kezdődik az új
tavaszi–őszi, bár még
csak az osztályozókat játsszák a feljutásért. Szeretem
ezeket a hétköz-
napokat; mire
hazaérek a Dunaparton, kiolvasom a sportot,
(főként a), otthon beágyazok,
előveszem a (Mercedes), az (Optima)
írógépet, fel (lendítem), fel (tornázom)
a Párizs-íróasztalra (típusjelölés), odaviszem a szótárt,
indigót rakok (három másolattal) tíz adagba
(ha kevés van éppen: hét adagba, de hét
adagba mindenképpen, különben
szaporátlan a gyors cserélgetés), és csinálom a Mark Twaint,
a Handkét,
a Janouchot, a Beckettet. Mikor hogy. Közben
a rég nem olvasott „Kedvenc könyveink”-polcról
előkotrom a Belgrád-térképet, megkeresem
a Trg stb.,
t, a Bulevár
t. Tőlem
– tizenegy nap kivételével – akár
ősz is lehetne; a Radnicski Nis
másodéves újonc lesz, a Partizán
– lefogadom – akármilyen tavaszi–őszi
pontelosztással
sem nyeri meg a bajnokságot idén sem,
s a szeptembert már Randall Jarrell-nek hívják,
(Beckett is már csak a tizenegy nap miatt
csúszik át augusztusra), s egyáltalán:
a szeptembert, októbert stb.
(hónapok neve) nálam is hivatalnak, mint
nálad a hét öt napját mindig,
annak tizenegy napnak a
kivételével, amit magunkra szánhatunk, egytagban, a háromszázhatvanötből,
és ha nem is a tengeren,
a „gyaloglós” déli parton
kedvünkre labdázgatunk, és majd
ezek a hétköznapok is végetérnek.

 

 

 

Az amatőrség elvesztése

(1969–1970)

 

 

 

 

A Puszta létige szomorúsága

Szerettem volna, ha úgy van.
Nem volt úgy.
Kértem: legyen úgy.
Úgy lett.

 

 

 

Koratavasz

 
„Innom túl sok volna, túl világos:
de e lassú, váró mozdulattal
tündöklése már elönti elmém.”
(Rilke; Nemes Nagy Ágnes ford.)
 
Most már csaknem biztosra vehető
hogy bajnok lesz a Cagliari. Vasárnap
pontot vitt haza Torinóból, és a
befejezés előtt hat fordulóval
két ponttal vezet. Ráadásul a
Juventus Firenzébe utazik,
a szardíniai bajnokjelölt
pedig két idegenbeli nehéz
(Roma, Juventus!) mérkőzés után
végre hazai pályán játszik. (Ez már
nincs benne a következő heti
totóban.) – Négy olasz meccsre lehet
tippelni egyébként: a Brescia–Napoli,
a „főmeccs” Fiorentina–Juventus,
a Lazio–Inter s végül a Torino–
Roma találkozóra. Így tehát
a Milan – nem hiszem –, a Lanerossi,
a Bari, a Verona, a Palermo,
a Bologna vagy a Sampdoria
jön számításba a Cagliarinak.
Ami a torinói rangadót
illeti (2:2, félidőben
1:1; 72 000 néző),
a bajnoki címre legesélyesebb két
csapat izgalmas küzdelmet vívott.
A 28. percben Niccolai, a
Cagliari középhátvédje fejéről
a Cagliari hálójába pattant a labda.
Öngól, 1:0. A 45. percben
Riva fejesgóllal egyenlített.
A 70. percben Lo Bello
11-est ítélt a Juventus
javára. Haller büntetőjét
Albertosi kivédte, de Lo Bello
megismételtette a 11-est,
és másodszorra Anastasi már
nem hibázott. A 83.
percben Riva rughatott 11-est.
Ezt Anzolin majdnem kivédte, az
erős lövés ugyanis a kezéről
pattant be a hálóba. 2:2.
A többi mérkőzésen is akadt
meglepetés. A legnagyobb: a Brescia
3:0-ás győzelme Bolognában,
s az Inter pontvesztése. Idegenben
nyert még a Torino (–Verona, 1:0),
s a forduló üde színfoltja volt
egy 4:0 – : Lazio–Palermo…

 

 

 

A bethlehemi istállóból egy kis jószág kinéz

Hc3

 

 

 

Táj két figurával

 

 

 

 

c5

c6

c7

c8H

Hh6

Hg4

Hf6

Hh7

Hg5

He6

Hd8

 

 

 

A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn

 

 

 

 

Az a bizonyos árnyalati különbség

– Nem mindegy? – mondják –,
melyik?
melyik? (Megnevezés:
(Megnevezés:melyik? stb., folytatható, megvan.)
Aki csak ezt látja,
nem érzi
azt az árnyalatnyi különbséget,
mely az egyik (a találomra történő, a valódi)
megnevezést
a másik (a találomra történő, a valódi)
megnevezéstől
megnevezéstől (Megnevezés:
(Megnevezés:megnevezéstől stb., folytatható, megvan.)
elválasztja.
Ha a kettő egymás mellé kerül,
már megállapítják: óriási a különbség.
Én azonban akkor is azt mondom:
csak egy árnyalatnyi
csak egy árnyalatnyi (stb., folytatható, megvan.)

 

 

 

Egy szó alibije

(Az Országh-szótárból)
 

1.

futózápor; széllökés, szélroham
– levegőre/sétálni megy –
lehelet, szusz, fújás (hangszeré, orré)
titkos értesülés, tip, bizalmas tanács
buborék, hólyag (öntvényben)
légypiszok, légyköpés (húson)
 

2.

a vihar az ajtóhoz csapja az esőt
– vihar tombol – a part felé hajtja a hajót (szél)
hát téged mi szél hozott?
lefújja a port egy könyvről
ágyúcsőhöz kötve végez ki embert
valakinek csókot dob/int
viszályt/egyenetlenséget szít
felszítja a tüzet
pipázik
habozó, egyszer így beszél, másszor úgy
trombitát fúj/megszólaltat
saját dicséretét zengi
kiürít tartályokat (tengeralattjárón)
felfúj (állatot takarmány)
kifullaszt (lovat)
kiéget/kiolvaszt/kicsap biztosítékot
– mit bánom a költségeket!
fütyülök rád! egyen meg a fene! le vagy szarva!
 

3.

fúj (szél)
(erősen) fúj a szél
szélvihar van/dühöng
bármi történjék is…
ha törik, ha szakad…
kifullad, liheg
hagyja, hogy a lovak kifújják magukat
szól (fúvóshangszer)
kilövell (fecskendőnyílásán a bálna)
henceg, kópéskodik
elpattan, kiég (villanykörte)
kiég, kiolvad, kicsap (biztosíték)
 

4.

ide-oda ráz/repít valamit
szétszór (faleveleket)
– a szél összekuszálta a haját
elfúj, elkerget, eloszlat, elvisz
szétoszlatta/elvitte a ködöt
a szél magával ragadta a vitorlákat
ledönt (fát, kéményt), megdönt (gabonát)
kiürít/kifúvat kazánt
a szél lesüvít a kéménybe
benyom (ajtót)
„az ajtókat dinamittal törték be”
besúg, „beköp” valakit
váratlanul beállít, látogatóba benéz
henceg, fingik
szappanbuborékot ereget/fúj
no de ilyet!
felrobbant bombát
lerepül, elrepül (kalap)
 

5.

az ajtó kinyílt/kitárult a szélrohamtól
elfúj, elolt (gyertyát)
megindít, befúvat (nagyolvasztót)
kifújja, kihajtja a levegőt (a gázcsövekből)
agyonlő/főbelő valakit
felfújja az arcát
kialszik (gyertya)
szétpukkad, leereszt, defektet kap (gumiabroncs)
kiolvad, kiég (biztosíték)
elromlik
megromlik
tönkremegy
 

6.

elül, elvonul (vihar, zaj)
elsimul (zavar)
lezajlik (valami), elalszik (ügy)
túl vagyunk rajta
hagyjuk ezt elmúlni (v. feledésbe menni)
várjuk meg a kedélyek lecsillapodását
 

7.

(a szél) himbál (ágakat)
forgat, táncoltat (faleveleket)
ide-oda mozog, himbálődzik (ág, gally)
ide-oda libben/forog, gurul (száraz levél)
felrobbant (hidat, épületet)
légbe röpít (aknát, lőporraktárt)
felfújtat (gumiabroncsot), fényképet felnagyít
– erős szél kerekedik
a szél esőt hoz/jelent

 

 

 

Philip Marlowe magándetektív névjegye, teleírva

(Miért ne – ?)
 
Ha egyszer
 
lehetőségem van rá: ha
 
van rá lehetőségem: miért ne – ?
 
bár nem hiszem; bár
 
tudom, hogy nincs. De
(Plusz költségek: Ph. Marlowe)
 
akár idézhet
 
– ha ez nem feltételezne valamit
 
nék is (csak az azonosítás
 
kedvéért: nem is volt olyan jelenet,
 
csak a kép
 
volt olyan, maga a címlap)
 
– igaz, mindez feltételezne valamit –
 
nék is, arról nem is beszélve
(Plusz költségek: folyt.; idézett mű: a címlap)
 
szólva, hogy. nadrágja lötyögősebb
 
(volt; kinek a)
 
– ő fogta balról* (revolverrel; de még így is
 
érdekelne: melyik)
 
s nem érdekel, hogy a másik feszült;
 
egy
 
z volt még látható (*: ua. jobbról) a címlap
 
másik széle felé, csak nem a ké
 
hiányzott, hanem a kar, mandzsettából,
 
s a pasas többi része. Ennyit a
(Idézetek)
 
plusz költségekről, egyelőre.
 
De ha már a címlapra van lehetőség,
 
– talán egy váratlan sugallat
 
hatására cselekedett –
 
van a többire is; és most a
 
részek következnek, azok a
 
részek („Az olajaknában van – mondta –,
 
oszlásnak indult szörnyüség.”) így hát.
 
lementünk; …hely: csupa
 
rozsdás (csak az azonosítás
 
kedvéért: így hívták véletlenül az eltűntet)
 
fém, régi fa, elcsendesedett fúrótornyok és
 
olajtajtékos aknák,
(Plusz költségek; megtérítve a napi1 mellett)
 
Ennyit a
 
képekről. De az már
 
feltételezne valamit
 
– minden kép önmagát –,
 
a történet ismeretét:
 
nincs szükség
 
mert mindez semmiség ahhoz
(Idézetek, folyt.; monológok: Ph. Marlowe)
 
képest, amit (folyt. köv.; és
 
még valamit: majd)
 
nincs bennem semmi érzés, sem-
 
(kilyukadunk
 
valahova –)
 
mi gátlás,
 
és olyan pénzéhes vagyok, hogy a
 
béremért, ami kitesz napi1
 
kockára teszem az egész
 
kihívom magam ellen a
 
meg a haverjainak gyűlöletét
 
k elől ugrálok félre és
 
t eszem a
 
ban, majd búcsúzóul
 
annyit mondok, hogy nagyon szépen köszönöm
 
és remélem, ha bármi akad, ezután
 
is eszébe fogok jutni,
 
én mindenképpen itthagynék egy névjegyet
 
ha valami felmerülne. Teszem mindezt napi1
 
ért – s egy kicsit talán azért
 
hogy megóvjam, ami kevés
 
(hi) te maradt még egy megtört öreg (megtört? öreg?)
 
nak (folyt. itt:) nem arról van szó, hogy meghal… arról, amit
 
előtte végig kell gondolnia
 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
 
2 t kaptam a
 
(ld.: nak) tól; nem kértem, de ő
 
megengedheti magának, hogy kifizesse.
 
Még (pénzösszeg; az előbbi kétszerese) kaphatok azért,
 
hogy megtalálom
 
3 t („ 3 nem volt rossz fiú. Én
 
nem szerettem. Azt hiszem, egyenes
 
ember volt. Épp hogy számomra egyszerűen nem jelentett
 
semmit, így vagy úgy, élve vagy holtan”), ha tudom.
 
(Névmás, megszólítva, magázva, az előbbi nőhöz) most
 
(pénzösszeg; az előbbi tizenötszöröse) t kínál nekem.
 
Ez már igazi nagymenővé avat.
 
(az előbbi összeg) ért saját otthonom lehetne,
 
t és
 
t vehetnék. Még nyaralni is elutaz-
 
hatnék s nem kellene
 
arra gondolnom, hogy esetleg kihagyok
 
emiatt egy megbízást;
 
ha egyszer
(Plusz költség; saját)
 
lehetőségem van rá:
 
bár nem hiszem; de
 
most az egyszer én is
 
(nem mindegy? hogy eddig: másképp?
 
nem mindegy? – összehasonlításunk
 
bárkivel, önmagunkkal is csak
 
komputer-boxolás, mint mondjuk egy
 
Joe Louis – Cassius Clay meccs)
 
most én is úgy, most meg akarom én is úgy
 
ahogy
 
mindig vágyakoztam rá,
 
ahogy
(És mégse)
 
szerettem. Beszálltam és elindultam lefelé.
 
Ugyan, mit tesz az,
 
gondoltam, hol fekszik az ember,
 
ha egyszer
 
meghalt. Egy (ld. fentebb)
 
mélyén,
 
vagy márványobeliszk alatt a hegytetőn?
 
Olaj és víz, szél és levegő; mind egyremegy
 
(aztán nem szólítgatjuk többé a halottat
 
– hagytunk neki mindig egy csésze teát, az most megmarad –
 
nem szólítgathatjuk örökké;
 
aztán megint csak szólítgatjuk – )
 
s már nem bánja, milyen mocskos módon
 
t meg és hogy
 
magam is
 
ennek a mocsoknak
 
arról nem is beszélve
(Idézetek; saját)
 
miféle papírok
 
hátlapjára írok.
 
– „Kedves – (név, megszólítás),
 
értesítjük, hogy
 
tunknál folyik a jövő
 
évi
 
galom előkészítése. Ezzel kapcsolatban tájékoztatjuk;
 
hogy a
 
(galom kb. március 1. és november 1.)
 
közötti időben bonyolódik le.
 
az eddigiekhez hasonlóan
 
ban és
 
dön
 
kodnak.
 
Tájékoztatjuk egyben, hogy ezévben is indítunk
 
ami
 
– ig lesz (megtartva). A
 
k minden alkalommal
 
(időpont) kor kezdődnek.
 
Ezévben is számítunk az Ön
 
munkájára. Kérjük, amennyiben Ön is kiván
 
(ld. előbb) tunknál
 
kát vállalni
 
gileg láttamoztatott
 
deni sziveskedjék.
 
Amennyiben ezévben nem kiván”
(Idézetek; Ph. Marlowe; bef.)
 
← VÉGE VÉGE VÉGE VÉGE VÉGE VÉGE VÉGE →
 
Magam is részese voltam ennek a
 
Nem használt semmit VÉGE VÉGE
 
Nem használt semmit. Arra volt jó, hogy
 
VÉGE VÉGE
 
gondoljak s hogy
 
ne lássam egyszer soha többé.

 

 

 

Tekercs

 

„Nem, nem kívánom vissza soha többé.”

(Samuel Beckett: Az utolsó tekercs)

 
Erre majd emlékezni akarok.
Ami, ahogy: folytonos
(folytonos mi?) – folytonos,
ha már
történik. Térdig
(folytonos: térdig.)
begázoltam, aztán már csak
a továbbiak következhettek,
mégis
elfordultam, párhuzamosan
haladtam a parttal (erről volt szó!),
óvakodtam: megóvott
– ettől tehát következ-
hetett bármi. Nyár
lett újra, az volt az utolsó
(az utolsó) borús nap, nyár lett, vízmosásos
éggel, tulsó parttal.
Látszottak odaátról a (szőlő)
dombok, látszottak a szőlő
(dombok), pár (prés) ház,
pár prés (ház), szemközt.
Ilyen éles v
olt minden. Estére
(besötétedett?) besötétedett, csak az utak
tették kevésbé feltünővé
(mit? mit tettek kevésbé feltünővé?);
az öntvénybeton járda. Nappal
itt lépni
is
alig
lehetett, keresztülestünk a
napozókon, de éjszakára
szétoszlottak. Odakint
szél fújt: fű és homok, csattogott a
vászon
(erre nem is
emlékszem:) a vászon
nadrágunk. (Magába
szívja a test a nappali forróságot, este kibocsátja,
éppen ezért
dupla öröm.); éppen ezért dupla öröm
magasnyakú pulóverben
vacogni. (Volt egy
kék
magasnyakú pulóverem;
megfoltoztuk a gallérját, az ujját,
ma is megvan), erről már
volt szó: mentünk,
s a kerítések és a gömbakácok közt,
a járdán
(ami volt, minden) ilyen volt: – kb. másfelet
lehetett lépni
egy darabján
egy irányba
mentünk, mentem. Erősen
tűzött a nap
a felhők mögött, a szél most
nappal fújt, átcsapott a
bástya-szerűen kiképzett öböl
rőtes-barna kőszegélyén, úszott az
egész part. Persze, mindez egy másik
napon. Őszibarackot
vett (igerag) a szomszéd
községben, végigállta (igerag) a rövid
(fontos ez?) a rövid sort; víz
spriccelt majdnem a padig,
(ahol)
meghámozta (igerag) a gyümölcsöt,
eldobta (stb.) a héját, a zacskó-
ba előbb beletörölte (stb.) a kést. Magas
kerítés vette körül a teniszpályát,
ázott volt a salak; a parki
úton, a sarkon, befordult egy
kisfiú, biciklivel. A fagylaltos, a lángos
bódéja zárva volt; távoztam; nem jártak körül a parton
sószóróval, kukoricával; de délutánra,
emlékszem: kiderült. Vízmosásos
nyár lett (az utolsó, és –)
még felkéredzkedtem épp egy szekérre,
de nem vitt végig, én viszont
(érthető), érthető, ott akartam
maradni a közelben, egyre
közelebb akartam maradni; kocsikenőcsös
lett a lábam, lekászálódva. Este
jólesett a hűs, a test
elnyeli és kibocsátja, jólesett az
üveg, a nád
zörgése. A nád- meg az üvegzörgés. A – (italféleség) –.
Emlékezni akarok erre. (– nem is itt –)
Igen. Emlékezni akarok erre.

 

 

 

Az amatőrség elvesztése

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
(SZEMÉLYESEN!)
– bár nem mondom, hogy ez volt az első
BÁR NEM MONDJA, HOGY EZ VOLT AZ ELSŐ
ilyen eset, de hogy akkor nem mehettem vissza,
ILYEN ESET, DE HOGY AKKOR NEM MEHETETT VISSZA,
rossz volt, nagyon rossz.
(SZEMÉLYESEN!)
– emlékezetesen érintett.
EMLÉKEZETESEN ÉRINTETTE.
Emlithetném azt a felhőt is
EMLITHETNÉ AZT A FELHŐT IS,
amely jó fél-úton „üldözött”
AMELY JÓ FÉL-ÚTON ÜLDÖZTE
és azt hittem, utolér az esővel,
ÉS AZT HITTE, UTOLÉRI AZ ESŐVEL,
de meg tudtam tartani előnyömet
DE MEG TUDTA TARTANI ELŐNYÉT
és – aztán nem tudom, mi lett vele.
ÉS AZTÁN NEM TUDJA, MI LETT VELE.
Elfelejtettem.
ELFELEJTETTE.
Változott a táj is,
(SZEMÉLYESEN!)
– éreztem: változik a táj is,
ÉREZTE, VÁLTOZIK A TÁJ IS,
elágazott az út: mehettem volna
ELÁGAZOTT AZ ÚT, MEHETETT VOLNA
a partmenti jegenyesoron, jől ismertem;
A PARTMENTI JEGENYESORON, JÓL ISMERTE;
miért mentem mégis a félsziget belseje felé?
MIÉRT MENT MÉGIS A FÉLSZIGET BELSEJE FELÉ?
Nos – nem tudom.
NOS, NEM TUDJA.
De hamar letértem a műútról;
DE HAMAR LETÉRT A MŰÚTRÓL;
hadd említsem itt azt a kis facsoportot,
HADD EMLÍTSE ITT AZT A KIS FACSOPORTOT,
melyet az útelágazás háromszögében láttam,
MELYET AZ ÚTELÁGAZÁS HÁROMSZÖGÉBEN LÁTOTT,
bár azt hiszem, fontosabb dolgokat nem említek közben.
BÁR AZT HISZI, FONTOSABB DOLGOKAT NEM EMLÍT KÖZBEN.
Említhetném a rengeteg biciklit a hajógyári telepen
EMLÍTHETNÉ A RENGETEG BICIKLIT A HAJÓGYÁRI TELEPEN
– nem is tudtam, hogy ott van a hajógyári telep –,
NEM IS TUDTA, HOGY OTT VAN A HAJÓGYÁRI TELEP –,
említhetném a döngő acéllemezek zaját:
EMLÍTHETNÉ A DÖNGŐ ACÉLLEMEZEK ZAJÁT:
elég hosszan a kerítés mellett vitt utam;
ELÉG HOSSZAN A KERÍTÉS MELLETT VITTE ÚTJA;
aztán a sárguló nádasokat néztem, már a vízben
AZTÁN A SÁRGULÓ NÁDASOKAT NÉZTE, MÁR A VÍZBEN
– mondom, ősz volt –,
MONDJA, ŐSZ VOLT,
csak nagy ritkán húzott el mellettem egy-egy kocsi,
CSAK NAGY RITKÁN HÚZOTT EL MELLETTE EGY-EGY KOCSI,
gyalogosokkal pedig alig találkoztam.
GYALOGOSOKKAL PEDIG ALIG TALÁLKOZOTT.
A Csúcshegy felé vágtam neki,
A CSÚCSHEGY FELÉ VÁGOTT NEKI,
leheveredtem valami levendulásnál,
LEHEVEREDETT VALAMI LEVENDULÁSNÁL,
– jól mondom, azt hiszem –
JÓL MONDJA, AZT HISZI
és feküdtem a napon.
ÉS FEKÜDT A NAPON.
Levetettem az ingem.
LEVETETTE AZ INGÉT.
Aztán megelégelhettem egy idő múlva,
AZTÁN MEGELÉGELHETTE EGY IDŐ MÚLVA,
mert továbbindultam.
MERT TOVÁBBINDULT.
Feltekeregtem az ösvényen az első magaslatra,
FELTEKERGETT AZ ÖSVÉNYEN AZ ELSŐ MAGASLATRA,
majd a domb nyergén mentem tovább,
MAJD A DOMB NYERGÉN MENT TOVÁBB,
és még két vagy három magaslatot érintettem.
ÉS MÉG KÉT VAGY HÁROM MAGASLATOT ÉRINTETT.
A kilátónál nekitámaszkodtam a korlátnak,
A KILÁTÓNÁL NEKITÁMASZKODOTT A KORLÁTNAK,
– mögöttem egy apa mutatta körbe a fiának a tájat –
MÖGÖTTE EGY APA MUTATTA KÖRBE A FIÁNAK A TÁJAT,
– mögöttem egy apa fényképezte a fiát a fenyőknél –
MÖGÖTTE EGY APA FÉNYKÉPEZTE A FIÁT A FENYŐKNÉL,
megvártam, míg elmennek
MEGVÁRTA, MÍG ELMENNEK
s egyedül maradhatok a kilátón.
S EGYEDÜL MARADHAT A KILÁTÓN.
Láttam lent az út folytatását,
LÁTTA LENT AZ ÚT FOLYTATÁSÁT,
megismertem a rövid kis fasort,
MEGISMERTE A RÖVID KIS FASORT,
azt a négy-öt fát,
(SZEMÉLYESEN!)
azt a négy-öt fát, melyet már a multkor megjegyeztem;
AZT A NÉGY-ÖT FÁT, MELYET MÁR A MULTKOR MEGJEGYZETT;
lenéztem az öbölbe,
LENÉZETT AZ ÖBÖLBE,
láttam a nádas közt pár deszkapallót,
LÁTOTT A NÁDAS KÖZT PÁR DESZKAPALLÓT,
de ilyen magasból nem tudhattam: milyen a bejárás különben,
DE ILYEN MAGASBÓL NEM TUDHATTA: MILYEN A BEJÁRÁS KÜLÖNBEN,
úgyhogy „nem mertem volna megfürdeni”.
ÚGYHOGY NEM MERT VOLNA MEGFÜRDENI.
Házakat láttam persze, szétszórva;
HÁZAKAT LÁTOTT PERSZE, SZÉTSZÓRVA;
és ahogy sokáig néztem a víz párás felszinét,
ÉS AHOGY SOKÁIG NÉZTE A VÍZ PÁRÁS FELSZINÉT,
belekáprázott a szemem.
BELEKÁPRÁZOTT A SZEME.
Elég nagy kerülővel mentem le a faluba vezető országútra.
ELÉG NAGY KERÜLŐVEL MENT LE A FALUBA VEZETŐ ORSZÁGÚTRA.
(Tehát mégsem mentem egészen körbe.)
TEHÁT MÉGSEM MENT EGÉSZEN KÖRBE.
Találtam egy kocsmát,
TALÁLT EGY KOCSMÁT,
körülötte még nem láttam házakat,
KÖRÜLÖTTE MÉG NEM LÁTOTT HÁZAKAT,
és bent is majdnem egyedül voltam,
ÉS BENT IS MAJDNEM EGYEDÜL VOLT,
ha az egyik sarokban beszélgető pincért nem számítom.
HA AZ EGYIK SAROKBAN BESZÉLGETŐ PINCÉRT NEM SZÁMÍTJA.
Mondhatom, jólesett üldögélni a hűvös helyiségben.
MONDHATJA, JÓLESETT ÜLDÖGÉLNI A HŰVÖS HELYISÉGBEN
Emlékszem: gulyást ettem,
EMLÉKSZIK: GULYÁST EVETT,
volt egy pohár söröm, két sóskiflim,
VOLT EGY POHÁR SÖRE, KÉT SÓSKIFLIJE,
kijöttem egy tizesből.
KIJÖTT EGY TIZESBŐL.
Aztán felsétáltam az apátsághoz,
AZTÁN FELSÉTÁLT AZ APÁTSÁGHOZ,
elálldogáltam közben az eléggé mocsaras belső tó partján,
ELÁLLDOGÁLT KÖZBEN AZ ELÉGGÉ MOCSARAS BELSŐ TÓ PARTJÁN,
keresztülvágtam valami gazdasági udvaron,
KERESZTÜLVÁGOTT VALAMI GAZDASÁGI UDVARON,
ott mentem el a meteorológiai állomás mellett,
OTT MENT EL A METEOROLÓGIAI ÁLLOMÁS MELLETT,
vagy nem is tudom;
VAGY NEM IS TUDJA;
fent természetesen megnéztem ujra az apátságot,
FENT TERMÉSZETESEN MEGNÉZTE UJRA AZ APÁTSÁGOT,
és lekanyarogtam a kikötőhöz.
ÉS LEKANYARGOTT A KIKÖTŐHÖZ.
Ide jutottam volna a parti jegenyés úton,
IDE JUTOTT VOLNA A PARTI JEGENYÉS ÚTON,
ahol – ezt mondanom sem kell –
AHOL, EZT MONDANIA SEM KELL,
szintén jöttem már,
SZINTÉN JÖTT MÁR,
sőt, többnyire arra jöttem.
SŐT, TÖBBNYIRE ARRA JÖTT.
Csak úgy próbaképpen mentem vagy pár száz métert
CSAK ÚGY PRÓBAKÉPPEN MENT VAGY PÁR SZÁZ MÉTERT
visszafelé most is ezen az úton, mielőtt továbbindultam
VISSZAFELÉ MOST IS EZEN AZ ÚTON, MIELŐTT TOVÁBBINDULT
a révhez (mert aztán a déli partról utaztam vissza).
A RÉVHEZ, MERT AZTÁN A DÉLI PARTRÓL UTAZOTT VISSZA.
Élveztem az árnyékot:
ÉLVEZTE AZ ÁRNYÉKOT:
a napot most eltakarta a hegy;
(SZEMÉLYESEN!)
most a félsziget árnyékos felén voltam;
MOST A FÉLSZIGET ÁRNYÉKOS FELÉN VOLT;
két óra felé járt, ráértem,
KÉT ÓRA FELÉ JÁRT, RÁÉRT,
elténferegtem egy kicsit a Sport-szálló körül a parkban;
ELTÉNFERGETT EGY KICSIT A SPORT-SZÁLLÓ KÖRÜL A PARKBAN;
emlékszem: az egyik ilyen utamra
EMLÉKSZIK: AZ EGYIK ILYEN UTJÁRA
magammal vittem egy könyvet is, a Félkegyelműt
MAGÁVAL VITT EGY KÖNYVET IS, A FÉLKEGYELMŰT
s itt olvasgattam egy padon.
S ITT OLVASGATOTT EGY PADON.
Megettem útközben egy zsemlecipót sajttal,
MEGEVETT ÚTKÖZBEN EGY ZSEMLECIPÓT SAJTTAL,
jól megéheztem mégis.
JÓL MEGÉHEZETT MÉGIS.
Beültem a Sport-szálló üvegteraszára,
BEÜLT A SPORT-SZÁLLÓ ÜVEGTERASZÁRA,
majdnem egy szintben ültem a vízzel,
MAJDNEM EGY SZINTBEN ÜLT A VÍZZEL,
és néztem –
ÉS NÉZTE.
Ez máskor volt,
(SZEMÉLYESEN!)
Ez, mondom, máskor volt,
EZ, MONDJA, MÁSKOR VOLT,
de tudom: most elmondhatom, ahogy akarom.
DE TUDJA: MOST ELMONDHATJA, AHOGY AKARJA.
Csak amikor megtudtam, hogy nem mehetek vissza,
CSAK AMIKOR MEGTUDTA, HOGY NEM MEHET VISSZA,
– bár nem ez volt az első –
(SZEMÉLYESEN!)
bár nem mondom, hogy ez volt az első –

 

 

 

Egy Kosztolányi-vers

Most harminckét éves vagyok
Nap Hold kelte óra perc
Nap Hold nyugta
          
Ha haldoklom, ezt suttogom:
  3 50     19 45
  3 50     19 45
  3 51     19 45
  3 51     19 45
  3 52     19 44
  3 53     19 44
  3 54     19 43
  3 55     19 42
  3 55     19 41
  3 56     19 41
  3 57     19 40
  3 58     19 39
  3 59     19 39
  4 00     19 38
  4 01     19 37
  4 02     19 36
  4 03     19 35
  4 04     19 35
  4 05     19 34
  4 06     19 33
  4 08     19 32
  4 09     19 31
  4 10     19 30
  4 11     19 29
  4 12     19 28
  4 13     19 27
  4 14     19 26
  4 15     19 25
  4 17     19 23
  4 18     19 22
  4 20     19 21
  1 21     18 30
  2 06     19 26
  3 01     20 10
  4 05     20 44
  5 13     21 10
  6 22     21 31
  7 30     21 48
  8 36     22 02
  9 42     22 16
10 48     22 30
11 56     22 45
13 06     23 04
14 21     23 26
15 39     23 56
16 57       –  –
18 08       0 38
19 06       1 36
20 22       2 51
20 47       4 18
21 06       5 48
21 25       7 17
21 43       8 42
22 01     10 04
22 43     11 23
22 01     12 43
22 48     14 01
23 22     15 15
  –  –     16 24
  0 02     17 23
  0 54     18 10
  1 56     18 46
          
  3 50*     19 45*
  3 50*     19 45*
  3 51*     19 45*
  3 51*     19 45*
  3 52*     19 44*
  3 53*     19 44*
  3 54*     19 43*
  3 55*     19 42*
  3 55*     19 41*
  3 56*     19 41*
  3 57*     19 40*
  3 58*     19 39*
  3 59*     19 39*
  4 00*     19 38*
  4 01*     19 37*
  4 02*     19 36*
  4 03*     19 35*
  4 04*     19 35*
  4 05*     19 34*
  4 06*     19 33*
  4 08*     19 32*
  4 09*     19 31*
  4 10*     19 30*
  4 11*     19 29*
  4 12*     19 28*
  4 13*     19 27*
  4 14*     19 26*
  4 15*     19 25*
  4 17*     19 23*
  4 18*     19 22*
  4 20*     19 21*
  1 21*     18 30*
  2 06*     19 26*
  3 01*     20 10*
  4 05*     20 44*
  5 13*     21 10*
  6 22*     21 31*
  7 30*     21 48*
  8 36*     22 02*
  9 42*     22 16*
10 48*     22 30*
11 56*     22 45*
13 06*     23 04*
14 21*     23 26*
15 39*     23 56*
16 57*       –  –*
18 08*       0 38*
19 06*       1 36*
20 22*       2 51*
20 47*       4 18*
21 06*       5 48*
21 25*       7 17*
21 43*       8 42*
22 01*     10 04*
22 43*     11 23*
22 01*     12 43*
22 48*     14 01*
23 22*     15 15*
  –  –*     16 24*
  0 02*     17 23*
  0 54*     18 10*
  1 56*     18 46*

 

talán ez az, amire mindig vártam.

––––––

* már mult időben

 

 

 

A. Rimbaud a sivatagban forgat

(Kép)
 
– helyett:
– helyett –
 
Most próbáljatok
teljes
életnagyságban
 
helyett –
(The Time Element)
 
Minthogy
mindnyájan előbb
vagy utóbb
vagy
legalábbis ugyanakkor –
 
– van, amit viszont nem lehet
másképp, és én azért mondom, hogy inkább
ne, és akkor legjobb az is, ha
mindjárt
(Statiszták; két geg)
 
Itt nincs e –
Ne zavard a –
(Ami)
 
Majd, eleitől fogva;
mert
miért is ne lehetne akár egy
t is
ni, vagy egy
* is (*: bármiféle rag)
ni, kinek hiányzik
két
közt akár a legrö
bb út is
 
Csak tudnánk közben mihelyett
(Hang: a panaszfalnál, beszédhibával)
 
Néha a várakozás
tól teljesen el
térően tör
ténik, néha viszont mégis a várakozás
nak meg
felelően törté
nik, most már csak azt kel
lene tudni, mikor hogy tör
ténik;
(A panaszfal vígasza)
 
Í
gy is, ú
gy is
bbfleképp
rténik,
hát nem
mind
gy,
mfleképp tö
rténik;
(És ami elmarad)
 
És ami elmarad:
mindig ezen belül valami még;
mert az utolsó
– és ide több szó illik – után
kezdődik a kisértés.
(Sugallat)
 
(Haiku; a csillagok alatt)
 
Azt a stb., stb.,
ahogy a stb., stb.,
nem látta senki.
(Statiszták; rekviem)
 
Leszedtük
az elíziumi feliratokat
 
ITT NINCS ELEFÁNTCSONT
NE ZAVARD A HASZONÁLLATOT
 
Elmarad egy jel
! tlob a innem dzek, ruhtrA
 
Arthur, kezd menni a bolt

 

 

 

A Sátán körbemutogatja Jézusnak a világot

(Naív mester munkája; részlet)
a
  abba
    abbahagy
      abbamarad
        abban
          abból
            ablak
              abnormis
                abortusz
                  abrak
                    abroncs
                      abrosz
                        abszolút
                          absztrakt
                            abszurdum
                              ács
                                acsarkodik
                                  ad
                                    adag
                                      adalék
                                        ádámcsutka
                                          ádáz
                                            addig
                                              adminisztráció
                                                adminisztratív
                                                  adminisztrátor
                                                    adó…

 

 

 

Rimbaud mégegyszer átpergeti ujjai közt az ábécét

 
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v x y z
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ” ” ”
” ” ” ” ”
” ” ”

 

 

 

Egy talált tárgy megtisztítása

(1969–1970)

 

 

 

 

Egy vers vágóasztala

„Ha a Giocondáról, vagy teszem azt,
Tizian Kesztyűs férfijéről
ránk maradhatott volna egy
skatulyára való amatőr fénykép,
vagy a hangjuk magnetofonszalagon, vagy
egyenesen néhány tekercsnyi
szines hangosfilm felvétel… bizonyára
volna némi érdekessége annak is,
hogy levetíthetünk egy-két ilyen
töredékes, a modellek valóságos
életéből vaktában megőrzött kockát.”
 

1.

Ha első mozi-élményemre gondolok,
több dolog jut az eszembe.
Az emlékezés sajátosságai
eluralkodnak az emlékezés
tárgya felett,
ráadásul még tökéletlenebb
kompozíciót is alkotnak, mintha teljes
hiányuk miatt kellene szomorkodnunk.
A fenti idézet véletlenül
bukkant elő; nem hiszem, hogy tudatosabban
befolyásolta volna bármiféle
„törekvésemet”, ha az „A. Rimbaud
a sivatagban forgat” esetében
ilyesmiről egyáltalán lehet szó.
Mégis: befolyásolhatta és ez így is
történt nyilván, megszámlálhatatlan
apró erő egyike lehetett.
De ha ez így igaz, könnyű belátni,
hogy – miként ezt oly sokszor olvashatjuk
könyveket bevezető írói instrukcióként –
mindez csak játék.
mindez csak játék. Nem is lehet más; Rimbaud:
valamennyiünk számára „képzelt alak”
csupán, köröttünk sürgő-forgó
embertársainknál, akiket mindenféle
tulajdonsággal ruházunk fel magunkban
(a dolognak csak
erről a vonatkozásáról
beszélnék mindvégig; az úgynevezett
„megcáfolhatatlanul valóságos”
tényekről itt kevés szó lesz), tehát
az élőknél A. Rimbaud bizonyos módon
kétségkívül kevésbé eleven.
Nem hiszem, hogy élő ember vers-címbe
helyezhető ilyenképp; az akadályfutást
is mindig kellékekkel rendezik, nem
egymáson ugrálnak át a részvevők.
Fájó, hogy valamelyest mégis ez
történik, még így is. Nem tartom szép dolognak
az ilyesféle cím-adást.
Kívül helyezünk vele valamit
önmagunkon. Hiszen: érdekelne-e
Rimbaud, ha nem az érdeken
lenne a hangsúly? ha nem tartanám
– önző módon – alkalmasnak arra,
hogy valamit kivetítsek reá,
a róla bennem élő képzet
síkjára? Rendkívül egyszerű lenne
kimondani: mit. Mégis: hiba lenne.
Hiszen akkor szavakba önteném
mindazt a kétkedést, melyhez nyilvánvalóan
jogom van, amennyiben hordozom,
de hirdetni nincs jogom, hiszen a dolgok
állásáról, saját személyemen kívül,
nem sok elképzelésem lehet,
nem tudom, kimondva mi, hol mit jelent.
A Rimbaud-képzet viszont éppen ez:
„ő nem szavakba öntötte…” Hanem?
De ha – dokumentumszerűen akár –
tudhatnánk is róla valamit,
az is kevés lenne, hisz valamennyi
pillanatáról információval
kellene rendelkeznünk, lévén hogy ő
sem mindig egyformán gondolta stb.
Azt hiszem, az ilyen bizonytalanság
– lassanként – legnagyobb bizonyosságunkká
válik. A nehézségek elhanyagolhatóvá
lesznek; s így már a továbbiakban
csak részlet-nehézségekkel bajlódunk, a
nehézségek nehézségeivel.
Ahogy azt bevezető Gioconda-
idézetem szerzője írja egyik
könyve élén: „az elbeszélés
nehézségeivel”. Így lesz az „élet” –
„műfaj”. Hiszen az elbeszélés:
már maga is valamiféle nehézség.
Talán az akadályfutás
ténye, lehetősége maga. S a „műfaj”
helyett – választhatjuk az „életet”.
Azt hiszem, igencsak romantikus
képzeteink közé tartozik Arthur Rimbaud.
 

2.

Első mozi-élményem kétségtelenül
nem az volt, hogy túlságosan
„hátra” vettek nekem jegyet, s így
– nem látván jól a feliratokat –
másfél órán át nem tudtam mit látok.
De bármikor történt is ez
ugynevezett alapvető
élmény lehetett. Mármost kétségkívül
ennél is régebben esett az,
hogy – ha utólag visszagondolok –
egy másik előadáson pedig
féltem a moziban. Eléggé furcsa,
ahogy ezt ma rekonstruálhatom.
Az, hogy féltem, úgy „bizonyítható”,
hogy most már nem tudnám felidézni,
hol is volt az a mozi, ahova
elvittek. Ez azonban – érzem –
teljességgel egybeesik
azzal az állapottal, hogy akkor
nem tudtam, hol vagyok.
Vagyis hogy olyasféleképpen
ültem abban a moziban, mint ahogy
a légópincében érezhettem magam,
mikor nálam négy évvel idősebb
barátom (hat- és tízévesek voltunk)
felkapott s elkezdett velem
össze-vissza rohangálni
az egyébként jólismert folyosókon
a fáskamrák deszka- és betonfalai
között. De mármost azt, hogy
leoltotta-e a villanyt és azért
volt minden vaksötétben,
vagy a szememet kötötte be:
nem tudnám megmondani.
Hajlandó vagyok azt hinni, hogy egyiket sem
tette, de mivel én most nem tudom
akkori valómban kinyitni a szemem,
joggal gondolhatom,
hogy szemem zárva volt.
Folytatom; sokkal későbbi film-élményem
egy „Ilyen hosszú távollét” című film.
Emlékezete-vesztett
clochardja, Albert Langlois nyilvánvalóan
mindent megtett volna azért az
asszonyért, aki felismerni vélte benne
húsz éve elveszített férjét.
Csak éppen emlékezni nem tudott
mindarra, amiről az asszony
beszélt neki, hogy emlékezetét
felébressze; arra tehát, ami
valaha összekötötte őket. És
ilymódon csak az egyetemes részvét,
az esetlegesen fellobbanó
szeretet vezethette, ugyanaz
az ösztön, mely ollót fogó kezét
a folyóiratokból való
képkivágások során.
(A képesujságokat a szeméttelepen
találta és külön
zsákba gyűjtötte. A kivágásokat pedig
– legdrágább, komolyan vett kincseit:
államfők, autómárkák, szinészek,
bútorok stb. fotóit – külön ládában. A háza
is ládákból volt. Ugyanabban a
ruhában aludt; amelyben
napközben járt. A hulladékszedéshez
azonban kesztyűt húzott.)
azonban kesztyűt húzott.) Nem hiszem,
hogy mindez egyenes összefüggésben
lenne – nemhogy az A. Rimbaud…-val –,
de más egyébbel sem, amit
– pontatlan szavakkal egy ember
„gondolkodásmódjának”, „beállítottságának” stb.
szokás nevezni. Egy biztos: eszembe
jutott, elmondhatom. Valamiféle
szeméttelepen gyűjtjük-e kincseinket?
Hogyan áll a dolog
emlékezetünkkel? Igényelhet-e bármi,
ami a kezünk alól kikerül,
olyasféle teljességet,
amiben nekünk magunknak
(méghozzá: önmagunkként)
sincs részünk? Vagy éppen ezért?
S nemcsak igényelhet, hanem
mindez egyenesen kötelező?
Valami módon, kétségkívül: igen.
Valami módon az a konkrét fel nem
ébreszthető emlékezés, amelyre
a másiknak szüksége van belőlünk,
több, mint az Egyetemes Bármi.
De – egymássá alakulhat a kettő.
Műfajjá az „élet” és életté a „műfaj”.
Ha A. Rimbaudnak (a róla olvasott
képeskönyveknek, a róla alkotott
fogalmaimnak stb.) tartoznék hűséggel csupán,
ha a filmnek lennék adósa, hogy
ürügyül kölcsönvehettem, nos, az imént
elmondottakkal mindent elintézhettem
volna, méghozzá: gyanítom, hogy majdnem
feleslegesen. Mindez azonban nincs így.
 

3.

A versek címei – úgy tapasztaltam –
fontosakká is válhatnak. Sok mindent
lehet velük csinálni.
Szerkezeti egységbe kerülhetnek
az anyaggal. De mi itt az anyag?
Folyamat, amelynek eljutunk
a papíron leírt első betű
által határolt kezdetétől
a papíron látható utolsó
– hiányzó –
írásjellel jelzett
– nem jelzett – végpontjáig.
Közben történik mindenféle. Hogy miért?
s hogy miért éppen így? Egyébről se
beszéltem eddig.
Legfeljebb összeszámolhatnám
a versbeli „akadályokat”; ezeken
mindenki átugrál majd vagy éppenséggel
megbotlik egyik-másikukban –
– már aki végigmegy a pályán.
Végigmehetek én is, újra.
A Kép-ben embereket „állít be” A. Rimbaud;
s vajon a „helyett”: nem maga a tűző
nap káprázata-e, vajon nem sugallja,
hogy az egyik alak, egyik alakzat
helyett lehetne akár egy másik is,
sőt: az egész beállítás helyett
történhetne akármi más is;
tovább megyek: hogy Rimbaud
forgathatott volna is csakugyan, vagy –
még korántsem végül – babrálhatna helyette
ezekkel a háttérből kétségkívül
kirajzolódó alakokkal más is?
De ha ezt „jelenti” mindez: miért nem
lehet így elmondani? Nem tudom;
jó lenne bizonyára, ha így
el lehetne; tisztázni kellene azonban
előbb az így és a másképp fogalmát.
Nehogy az egyik a másik helyett
kerüljön a képbe (ami csak egy
bizonyos határig nem baj). De akkor
már azonosultam is a leírt szavakkal
melyek – forma szerint – nem mondanak mást,
mint hogy: „helyett”. Ez a feladatuk
ama kirajzolódó alakoknak
is: helyett; ezt kell tenniök,
egy módosítószót kell tenniök.
Ez – kutyakötelességük. Dehát
nem nevetséges-e minden eféle
kutyakötelesség? S főként – a sivatagban?
(Megint egy romantikus képzetünk!)
Nem nevetséges-e
ez az ugráló rendező?
Viszont: „ugrál”-e csakugyan?
Kérdések, megválaszolhatatlanul.
Nem is fontos, mi a válasz. Elég az,
ha éreztünk már legalább
néha olyasvalamit, mint „a világ”
túlkompenzáló jósága; ahogy
a panaszfal túltesz töredékes
dadogásukon, ahogy mindegy neki,
mit mondunk, egyetlen dolog számít:
hogy emberi nyelven dadogunk. És hogy
el ne szomorodjunk, mint szegény Rimbaud
a nyilván keservesen haladó
felvételek közepette, melyek
egykor majd, persze
értékes dokumentumnak, nagyszerű
teljesítménynek, tökéletes
hiábavalóságnak, málló anyagnak és
vakító szellemnek, meg ki tudja
még minek nem számítanak; nehogy
annyira elszomorodjunk tehát,
hogy következő szomorúságunkat
esetleg ne legyen kedvünk bevárni,
a világ inkább túldadog
minket és ebben igazán nincs
szégyellnivaló. Ezt úgy
nagyjából felismergetjük. Poénjeink
el sem puffanhatnak, mire
(statisztáinkkal) megszólaltatnánk őket,
rekviemmé lesznek, talán –- miértünk.
A szavak meg hol
rövidnek, kevéskének bizonyulnak,
hol naphosszat elhallgatnánk őket, hol meg
elég, ha csak a felét-harmadát
írjuk le a leírhatónak.
Hiszen a foghíjas reklámfeliratoknak
nincs-e ugyanannyira „igazuk”, mint
hibátlanul villogó párjuknak? Egy mondás
jut az eszembe, valakié,
ilyesféleképpen: ha egy
vers többet érhetne, mint mondjuk
egy hajnali káposztaföld, vagy a
falu bolondjának összes dolgai,
(vagy egy clochard; filmbéli, ráadásul,
egy szeméttelep vagy egy sivatag;
egy elefántcsontért való
sivatagbavonulás hallomásból
ismert ténye stb.) – ha ez így
lenne tehát, a vers maga
nagyon-nagyon keveset érne. És most
eszembe jut még valami. Forgattam én is
filmet. Vagy legalábbis majdnem én.
 

4.

1960-valahányban történt. Barátom
A. szerzett valahonnan egy kamerát.
Azt hiszem, elég régi és rossz
masinát, s – nem értek hozzá, úgy
mondom, ahogy ő – „kazettás” filmet.
Az anyagot áron alul
kapta, a filmfelvevőgépet
két hétre – (hat hétre? négy hétre?) –
kölcsön. Budán és Balatonakarattyán
forgattunk. A. tudta, mit akar. Legalábbis
„valahogy” tudta.
Egyetlen szót le nem írtunk a dologból,
egyetlen szót hozzá nem tettem ahhoz,
amit A. elmondott nekem a filmről.
Játszanom kellett a filmben. Nem tudom, kit.
Lépcsőkön kellett fel- és lerohannom.
Vizivárosi utcákon támaszkodtam
ma már nem létező falakhoz. Rácsokon
néztem be, kapualjakban tüntem el.
És nem tudtam, és mégis pontosan
tudtam, miért. Soha ennél pontosabban
nem tudtak semmit. Vagy talán – mégis?
Talán csak én nem akartam volna
pontosabban tudni valamit? Talán ott,
a mozi leghátsó sorában is
vezeklésül ezért kellett hiába
meresztgetnem a szemem? Már akkor régen?
Talán a clochard is ezért…? Csak
én – nála „civilizáltabban”? Fürdőkáddal,
„szellemi élettel”? (Noha
ezekben a dolgokban, azt hiszem,
nem kell különösebben
elkapatottnak éreznem magam; de baj azért nincs.)
 

5.

Mintha most születne meg az A. Rimbaud,
most, hogy ezeket a sorokat írom.
Mit számít, akár sose
lássam! s csakugyan: talán sose
olvasom el ujra. Már nem kell. De eddig –
még kellett. „Mindaz a kétkedés, amelyhez
nyilvánvalóan jogom van, amennyiben
hordozom, de hirdetni nincs jogom,
hiszen a dolgok állásáról saját
személyemen kívül nem sok elképzelésem
lehet, nem tudom, kimondva mi, hol, mit jelent –”
– Később, igen.
Később többnyire megkapjuk a választ.
Arra például: mit is írtunk.
Legalábbis nagyon gyakran történik így.
Addig: nos, addig terjed a kutyakötelesség,
melyet majd – minek a határát
átlépve? –: semmire cserélhetünk.
Valami már nem-őriznivalóra;
valamire, ami több mint a „vers”,
de – néha – csak a „vers” után több annál.
Még ennyit sem szabadna így kimondanunk.

 

 

 

Egy talált tárgy megtisztítása

 

I.

(Törlendő segédegyenesek)
Hogy egyáltalán
szólhassunk
hosszúra nyúlt W.-i tartózkodásáról,
hogy érkezését, távozását
– (ugyan)oda, (ugyan)onnan –,
rengeteg mászkálását (közben),
e csatangolások látszólag céltalan ismétlődését
térben
egyáltalán elképzelhessük,
(ahogy mintha egy üres városban bolyongna):
szólnunk kell
a Plac Trzech Krzyżyre torkolló, innen nyíló
utcákról: a Wiejskáról, a Brackáról,
a Mokotowskáról, a Żurawiáról, a Hożárol,
a Książęcáról, az Aleja Ujazdowskieről,
s miután ezeket megemlítettük,
tágítani kell valamelyest a kört, de
egyelőre még csak magán a Wiejskán, a Mokotowskán, az Aleja
Ujazdowskien, s még itt sem a Piękna utcáig,
az Ujazdowski- meg a Łażenki-parkig,
a Koszykowáig, vagy netalán a
Plac Unii Lubelskiejig,
ahova ezeken az útvonalakon mindig eljutott,
hanem csupán annak megállapításával,
hogy az említett három utca
(illetve köztük egy „fasor”)
a Trzech Krzyży térről
sugár-alakban ágazott szét; de ha már valóban
nekilendülünk, mondjuk, az Aleja
Jerozolimskiere vezető Brackán,
s eljutunk az Aleja Jerozolimskietől (a Poniatowski
híd felé nézve) balkéz felől eső,
kőlapokkal borított kis térre,
ahova a Hibnera, a Szpitalna, a Widok és
– a már említett Żurawiát és Hożát
derékszögben metsző s a Mokotowskával a Piękna utcánál
hegyesszögben összefutó –
Krucza utca torkollik:
ha tehát a Krucza utcával nem egészen párhuzamos,
az Aleja Jerozolimskiere nem egészen merőleges
Bracka utcán indulunk el,
az ő egyik leggyakoribb útvonalát követnénk.
Mert míg az Aleja Ujazdowskien való gyaloglást
(méghozzá: szállásáról el, oda vissza, egyképp)
hegedű- vagy zongoraversenynek, a Wiejskán
valót kamarazenének, a Mokotowskait meg
nagyzenekarból bizarrul kihallatszó
fa- vagy rézfúvós szólamnak érezte mindig
(vagyis: most, utólag), a Brackát
egészen hétköznapi, nagyvárosi zörgésnek, zajnak (akkor).
Mindezzel bizonyára azt akartuk
mondani, hogy
sokat – nagyon sokat – gyalogolt. Itt
kétségkívül kellemes kitérőt
jélenthetne annak megállapítása, hogy
mászkálásai közben
le is ült sokfelé; mindjárt első nap például
több padon – a Kultury-parkban, az ivókútnál –,
a sugárút-szélességű lépcsőn,
valami Piękna utcai kávézó teraszán a posta mellett,
egy kúszórózsával befuttatott vaskerítés
betonlábazatán a Plac Unii Lubelskiejt és az
Aleja Ujazdowskiet összekötő Bagatela utcában,
egy üres kőmedence mellett valahol az Aleja
Róż vagy a Szopena utca környékén,
továbbá – ezt ő talán még fontosabbnak
érezte (akkor) – : le szeretett volna ülni – többek között –
a Koszykowán, a Kruczán, a Hożán, ésatöbbi;
valamint hogy – bár leülhetett volna –
nem ült le az Ujazdowski parkban, a Łażenkiben
(a Bagatela utcához közel eső Chopin emlékműnél),
– első nap legalábbis nem, később aztán
ott is, mindenütt, padokra –,
és még sokhelyütt. Leült azonban
– igaz, szintén nem első nap (akkor járműre
egyáltalán nem is szállt) – egy trolibuszon is,
melynek útvonalát (a Plac Unii Lubelskiej, az Aleja
Ujazdowskie, a Koszykowa környékén) később különösen
megkedvelte, mondhatni: a gyaloglás után
közvetlenül ez a trolibuszvonal volt a legjobb: igen,
ez itt
kellemes kitérő lehetne. Mindezzel azonban csak
tágítani akartuk azt a kört,
ahova a Trzech Krzyży téren lévő szállásáról
a Wiejskán, az Aleja Ujazdowskien, a Mokotowskán
(erre ritkán indult el!)
eljuthatott. De nekilendülhetnénk a Bracka
irányában is, akár nem is magán a
Brackán, hanem
az Aleja Jerozolimskie balkéz felőli kis terétől
a Poniatowski híd felé haladva
ugyancsak balra nyíló Nowy Świat utcán,
végig a – folytatását képező – Krakowskie Przedmieścién,
ki a Plac Zamkowyre, onnan
az Óvárosba – így is az ő (másik) leggyakoribb
útvonalát követnénk. Kellemes kitérőt
jelenthetne itt annak megállapítása, hogy közben
többfelé étkezett is, helyesebben:
főként egyfelé, a Krakowskie Przedmieścién, s megemlíthetnénk
annak a két-három ételnek a nevét, melyet
különösen megkedvelt (ő most
bizonyára nem állná meg, hogy a nagyon szárazon készített,
kicsit megpirult lekváros omlettet s a pirozski nevű
tésztaféleséget külön ki ne emelje), melyeken kívül
mást alig evett. Az ételek emlegetésekor
(neki)
bizonyára eszébe jutna az az eset,
mikor megéhezvén – s mászkálásain örökké magával hurcolt
oldaltáskájában lévő tízóraiját unván –
ez utóbbit odalökte egy padja körül ólálkodó
kóbor kutyának, hogy aztán nyugodt szívvel mehessen ebédelni,
de a kutya
a nyomába szegődött, be akart menni vele a vendéglőkbe,
ahol is ő hosszadalmasnak találta, hogy
a tiltakozni készülő pincéreknek
elmagyarázza a dolgot, esetleg segítségüket kérje,
ezért inkább
a Kilińskiego egyik kapualjába tért be hosszas bolyongás
után, s ott egy belső udvart találván, rácsukta a kutyára
az ajtót, s futva
menekült, részben az ugatásra előkerült házmester,
részben a pillanatokon belül újra kóbor
kutya elől a Miodowa kis palotáinak irányában. De hogy
akár ennek a kétségbeesett, akár más, sokkal nyugodtabb
s látszólag céltalanabb óvárosi manőverezéseinek
útvonalát
(térben)
elképzelhessük, meg kell ismerkednünk az Óváros
– a térképen külön kis négyzetbe foglalt s felnagyított –
utcarendszerével; egyáltalán: most mindjárt
magunk elé kell terítenünk W. térképét, és türelmesen végig-
néznünk a lehetséges útvonalkombinációkat, hogy
hosszúra nyúlt tartózkodásáról legalább
valamelyest is tárgyszerűen szólhassunk.
 

II.

(Tartózkodási gyakorlatok)*;**

* (Ami az eddigiek ismeretében nem hat idegenül.);

1. Megérkezése (az Aleja Jerozolimskie „végén” lévő pályaudvarra).

2. A villamos lépcsője (ahonnan az utolsó pillanatban leugrik, és – éjfél körül – újabb ajánlatot fogad el leendő szálláshelyére vonatkozóan).

3. Szállása a Trzech Krzyży téren (ötemeletes épület két park közt).

4. A hátsólépcső, ahol minden nap fel- ill. leszalad, kettesével (nem: kettesével) ugrálva át a fokokat.

5. A zuhanyozó (mielőtt szállásadójával éjszakai sétára indul az Óvárosban, lezuhanyozik) (itt).

6. Szobája, melyet szállásadója kiürít (átköltözik egy másik szobába) a számára.

7. Az Aleja Jerozolimskie sarkán lévő utazási és jegyiroda. Két jegyüzértől – nagy örömmel – belépőt vásárol a szombat-vasárnapi nemzetközi (stb.) re.

8. A szálláshelye alatti park. Egy padon aznapi ujságot talál, benne aznapi moziműsorral.

9. Az ivókút. (Arcot mos.)

10. Többszöri leüléssel az Ujazdowski parkig. (De nem megy be.)

11. Az ivókút (folyt.), melyről másnap a nemzetközi (stb.) után szivesen elbeszélgetne szállásadójával ill. annak barátjával ill. a többiekkel. (Mert: ld. 12. pont.)

12. A helybeliek számára a nemzetközi (stb.) helybeli részvevői ismerősebbek, mint neki. (Év közben összeállított eredménytáblázatát nem vette elő egyszer sem.) (Helyszín: felfelé a park sugárút-szélességű lépcsőjén.)

13. A hazaiak számára az ivókút is nyilván ismerősebb. (Hogy jön ez ide! Helyszín: a kőlapokkal borított kis tér sarkán lévő nagyáruház alagsori csemegeboltja; erős neonfény; bevásárlás a nemzetközi – stb. – sikeres befejeződésének örömére. Főleg italféleségek; két üveg uborka.)

14. Egy üveg uborka (bevásárlás saját céljaira).

15. Két szál erősen megfogyatkozó kolbász (hazulról hozott). (Átlopózás saját szobájába, ivászat közben, ahol tör/harap a kolbászból, hogy bírja a stb., ld.: „több üveg…”)

16. Bírja. Szállásadója – és a társaság – úgy véli, hányni jár ki.

17. (Másodmagával) „fogja” szállásadója fejét a mosdóban. (Szállásadója megkönnyebbül.) (bizonyára megkönnyebbül.)

18. Meghívások (a társaság tagjaitól) (másnap esedékes utazásokra; – nyilván – autón).

19. A meghívásokkal kapcsolatban (tanusított tartózkodó magatartása; a szobát még nehány napra elkéri szállásadójától).

20. Időpont: kb. d.e. 10 óra (hétfő) (másnap).

21. A zuhanyozó(ba menet) (ból jövet) (egyetlen ismerőssel sem találkozik).

22. Helyszín: ld. Törlendő segédegyenesek. (Időpont: hétfő) (kedd) (szerda).

23. A helybeli (sport) ujság egy példánya. (Tárgy: a nemzetközi – stb. – eredményeinek összehasonlítása a tavalyi ill. az idei világ – stb. – val, vel.) (Előveszi saját táblázatait.)

24. Időjárási változatok (végig kedvező, száraz, szeles, napos idő). (Az iméntiek kombinációi; napok – hétfő, kedd stb. – külön.)

25. Napos száraz időben egy kőmedence mellett. Kúszórozsák (ugyanaznap).

26. (… időben a) (helyszín; valamelyik irányban elindulva)

27. A portás fülkéje a hátsó lépcső lengőajtajánál. (Tárgy: ébresztéssel kapcsolatos kérés a portásnál.)

28. Helyszín: ld. 27. pont. (Tárgy: ujabb ébresztéssel kapcsolatos kérés; mentegetőzés ébresztés hiábavalóságáért.)

29. (Előbbiek ismétlődése.) (Napok: külön.) (Közben: a kőlapokkal borított tér sarkán lévő utazási és jegyirodában; odahaza G.-be váltott jegyei érvényesek; érdeklődés alkalmas vonat után.)

30. Gondolatai.

31. Színhely: még mindig W. (még mindig nem G.).

32. Elgondolások G.-ba (a tengerhez) történő utazásáról. Éjszakai vonat gondolata (menetrendje a kis stb. sarkán lévő stb. üvegvitrinjében).

33. Moziműsor. Egy előadás időpontjának (esti előadás időp.) egyeztetése a vonat indulásával.

34. Mozi a Wolában. Megközelítése (villamossal; villamosút leírásának elhanyagolása; villamosútról – K.-ban – ld. III. rész: A megtisztogatás).

35. Villamos peronján a mozi felé (mégis valami a villamosútról). Mozi megtalálása. Este 8 után a Wolában. (Földszintes házak közös udvara, száradó lepedőkkel, a mozi mellett.)

36. Villamos peronján mozi után az Aleja Jerozolimskie „végében” lévő pályaudvar mellett elhaladva (egy másik pályaudvar felé) (mégis valami a villamosútról, folyt.).

37. Szövő(?)gyár kivilágított termei az éjszakában (még a villamos úton) (a peronról nézi; eltünnek).

38. Villamossal végig az Aleja Jerozolimskien (keresztezve a Kruczát, a Brackát, a Nowy Światot) (ill.: egyiket sem keresztezve). Pályaudvar.

39. A G.-ba induló éjszakai vonat. Beszállás rakodórámpák mellől.

40. A G.-ba induló éjszakai vonat (zsúfolt fülkéje). (Alvási kísérletek.) (Ölében oldaltáskája. Oldaltáskáján: a feje.)

41. G.-ban nem találja a tengert. (Időpont: megérkezés után G.-ba.)

42. Esős idő G.-ban. Reggelizés (odabent); eső (odakint). Nem kap (lekváros omlettet).

43. Üres (piszkos) félliteres bögre (a talponálló pultján, visszanézve). Eső (odakint). Katedrális (odakint és odabent).

44. Utcák G.-ban. (Nem találja a tengert.) Gyártelepek (valószínűleg közel jár a tengerhez).

45. Felszáll a (3-as) villamosra.

46. (Villamosút kertvároson át: ld. III. rész, K.-ban.) G. üdülővárosa: S.

47. Tevedés: a 3-as villamos végállomása még nem S. (Busszal tovább – ill. busszal vissza – S.-ba – ill. S.-ból.)

48. (S.-ban: a gyógypark – kis templom zárva; mozgóárusok a parkban; gyógykút, BAR–DANCING–RESTAURANT, móló.) (A S.-i móló) (borús idő, erős szél; hajó indul). (A S.-i mólóról látszanak a G.-i gyártelepek, a G.-i katedrális tornya.) (Átszállás buszról a 3-as villamosra, visszaúton.)

49. Néhány óra a G.-ból vissza W.-ba induló vonatig.

50. A W.-ba induló vonat megrohamozása. Állóhely (és még kb. 20 személy) a hátsó peronon. Kb. 5 órás út vissza W.-ba; ideális hely a peronon, a kb. 2 cm-re lenyomható ablak mellett.

51. Egy (ex) korcsolyabajnokkal kettesben (közös erővel) lenyomják az ablakot (kb. 2 cm-re).

52. Levegő az ablakon át.

53. Beszélgetés (kb.10 napja először „beszélget”).

53. Fütyörészgetés, énekelgetés (egy – ? – dallam).

55. Tartós fütyörészgetés. Az (ex) korcsolyabajnok és családja W.-i címének (tudatos) (elfelejtése) (felírásának tud. elf. stb.).

56. (Előzetesen: meghívás stb., ld. 55. pont.) Már a rakodórámpás pályaudvar is ismerős (kb.). (Nála érdeklődnek valami után) (saját ismeretlen honfitársai). (Csak a helybeliek nyelvén beszél velük) (pár szót, továbbállva) (eufórikus boldogsággal továbbállva).

57. Vissza a Trzech Krzyży térre. Szállásadója (ill. stb.) még mindig sehol.

58. Még egy nap W.-ban. Óvárosi séták. (Napfényes telefonfülkék. Bőrülések a bisztróban. Fa a pirostégla-intarziás falú bisztró előtt. A fa árnyéka.) (Újra hosszú, egybefüggő, zárójeles mennyiségek.)

59. Környékbeli kisgyerekek. Ujabb beszélgetés (az Óvárosban, bélyegekről. Egy kisfiú szegődik hozzá. További kisgyerekek szegődnek hozzájuk).

60. (Az Óvárosban; ill.: talán már egy kicsit kívül is az Óvároson.)

61. Ajánlatok bélyegcserére. Csaknem erőszakos elszakadó hadmozdulatok. (A Krakowskie Przedmieścién fellélegzik.)

62. Lebombázott ház helye (gyep, pár pad, kavicsos sétány) közvetlenül a Hotel B. (Hotel Bristol) mellett.

63. A Hotel Bristol. (Követek és nagykövetek?) (érkeznek diplomáciai kocsikkal.) A Hotel Bristol (mellékutcai bejárata mellett az enyhén lejtős utcán sorakozó diplomáciai kocsik).

64. A Hotel Bristol (körüli esti élet. Szórakozásról és jövedelemről történő gondoskodások). (Rajta kívüli – v. más helyes kifejezés – személyek.)

65. A festő „kokainnal”. (Akit az Óváros bástyájáról ismer.) (Megjelenik a Bristol főbejárata előtt. Kezében fakoffer. A fakoffert egy Cortina csomagtartójában helyezik el.) (rajta kívüli személyek.)

66. Nem érkezik több (követ, nagykövet?).

67. Nem megy lekváros omlettet enni.

68. Az alkony (aznap).

69. „Kinek? Miért? Hogyan?” (Rajta kívüli személyek, folyt.)

70. Végülsem. (Az alkony fényei a toronyépületek kőlapokkal borított falán. Ott megy a kőlapokkal borított falú toronyépületek tövében. Másnap szép idő lesz.)

71. Este. „A levegő kristályos törésfelületei.” (Marhaság; úgysem kap ilyen levelezőlapot.)

72. Nem küld levelezőlapokat. (Ld. 69. és 70. pont).

73. Válasz egy (több) kérdésre (elmarad).

74. Fel a hátsó lépcsőn. Kérés a portáshoz.

75. Szállásadói csomagolás közben érik (megérkeznek). A csomagok (az oldaltáska és a – zöld! – sportszatyor). Tartóztatják.

76. Meghívás (körülmények mellőzése) (itt) (vinyak-ra) (meghívás).

77. Elutasítása stb., stb. (Majd: vinyak, stb.)

78. Végül: (végülis) szállásadója (másodmagával) fogja a mosdóban a fejét. (Majd: újabb üvegek, stb.) (Majd: egyedül hány.)

79. Ujra a mosdóban. Meghívás újbóli elutasítása. (RAJTA KÍVÜLI SZEMÉLYEK) (+ vinyak hatása) (kolbász és uborka hiánya).

80. Szállásadóitól való búcsú (elmaradása). Ébredés rövid alvás után. Már a zuhanyozóból (feltakarította) visszajövet találkozik az ébresztésére érkező portással.

81. Taxi a Trzech Krzyży téren. Futás sporttáskával (és oldaltáskával).

82. Ismerős pályaudvar (rakodórámpa). Az L.-ba induló vonat. (Pontosabban: indulás K. felé, L.-on keresztül.).

83. , és egyéb kimaradt pontok.

–––––––

** (Ami az eddigiek ismeretében idegenül hat) (ld. bármelyik ponttól kezdve fentebb).

 

III.

(A megtisztogatás)
Ha lesz ideje, ha később
visszagondolhat – ezzel kezdi. Kezdjük
inkább így: W.-ból
vonaton ment K.-ba, jó egy napi út
volt; eredetileg hajóval
akart menni, de a kabinjegy
helyi pénzben számolva túlságosan
drágának bizonyult, kabin
nélkül az út meglehetősen
kényelmetlennek. De mintha már odahaza
elhatározta volna: nem megy hajóval; hiszen
(akárcsak a G.-i kirándulásra)
vasúti jegyet vett már odahaza
W.-ból L.-on át K.-ba.
Elég nagy kerülő. Végül aztán
L.-ból annyi lett, hogy a W.-ból K.-ba vezető
rövidebb útvonal helyett csakugyan
L.-on át utazott, de épp csak
húsz-huszonöt perce volt átszálláskor; el sem
hagyta az állomás területét, L.-ból
ennyi lett. De – nem is érdekelte; K.
érdekelte; K.-ban járt már valamikor, és azt is tudta,
hogy W.-ban (két hányás közt) kapott
ajánlólevele épp abba a szállóba szól,
amelyben annakidején, első K.-i tartózkodásakor
nem sikerült megszállnia (elhagyta valahogy az
igazolványait). Mármost
a W.-ból L.-en át tett kerülőt
nem bánta meg; sőt, valamelyest
megnyugtatta lelkiismeretét
a kihasznált jegy. L.-tól P.-ig (P. volt
az utolsó átszállóhely K. felé) régifajta
termes kocsiban döcögött, mindenféle
helybeliek, csomagjaik-kecskéik közt szorongva,
olykor – P. felé közeledve? – szinte egyedül,
(„táncolhatott volna akár”). Kinézett az ablakon. Kezdett
megnyugodni W. után. (Hogy jön ez ide?) A sík táj
teljesen érdektelen volt, ilyet
odahaza is láthatott; az ablakon befújt
a közelgő, majd mégis elvonuló
eső szele. P.-ben tűzött a nap, még
a mozdonyitató kürtős csapja sem a kiszáradt
betonporba csöpögött (megkockáztatta volna
ezt a viccet, de semmilyen nyelven
nem akart beszélni) (ez is, hogy jön ide??) (de még
idegen szóhoz is túlságosan kiszáradt a nyelve,
a szájpadlása). A büfé
zárva volt. Végre
befutott a K.-i expressz. Alig
talált helyet; mikor végre akadt egy,
egészen magától értetődően
foglalta el. Feltünt neki,
utitársai milyen jólöltözöttek, így, másodosztályon is.
Persze, szombat volt; sokan mentek
szórakozni K.-ba. És K.-ban is
nagy volt a tolongás, mindjárt az állomáson,
a hajdani várfal helyén húzódó,
fákkal, századforduló-táji (hogy jön ez?)
házakkal szegélyezett körúton. Valami
baj lehetett a villamosokkal (nem volt áram?),
így aztán gyalog vágott neki, útközben
kiszemelt egy kellemesnek látszó véndéglő-félét,
ahol majd sörözni fog, gondolta, eszik egy jó
omlettet (sajtost, lekvárost), ha elintézte
a szállodai szobája ügyét. A vendéglő épp a Várkörút
és a rá merőleges Kertvárosi sugárút sarkán
volt; itt villamosra szállt, a villamos
kellemes, fás vidéken haladt, balfelé ligetek, rétek,
jobbkéz felől a városi sportuszoda (ez az, így kell ezt;
de most végre lehet is!), a strand. Elhatározta,
ide eljön egyszer. A villamosvégállomás
a város szélén lehetett; egyébként
odalátszott a szálloda, nem volt messze; csomagja
– egyszál napszítta-zöld, trapézalakú sporttáska –
(– és oldaltáska! –)
nem volt túlságosan nehéz; a sarki vegyeskereskedés
nem volt zárva; vett egy
üveg
(citromos?) üdítő italt, s magával vitte, hogy a
szállodai szobában elfogyassza (legyen mit
innia). Hajnali fél hatkor indult W.-ból, most
érkezett meg a K.-i szállodába. A szállodában
várnia kellett, míg előkerül,
akihez ajánlólevele szólt. De nyomban látszott:
nem lesz semmi baj, nem lenne egyébként sem. Csak
még néhány óráig várnia kell. Visszavillamosozott hát
a kertvárosi körvégállomástól
a strand kékre festett kabinsorát
nézegetve a várkörúti vendéglőig.
(Épp akkor zárt a vegyeskereskedés,
mikor elhaladt előtte.) A vendéglőben
csakugyan
evett,
a sör nagyon ízlett; tetszett neki, hogy harmatos
a pohár a hideg sörtől. Jól
érezte magát sportszatyor nélkül,
(otthagyta a portán). Kisétált
a főtérre, megnézegette az
ismerős épületeket. A szökőkút
körül most is ömlött-áradt a kőlapokon a víz, galambokat
etettek. A szállodába visszatérve
megkapta szobáját, arra a kérdésre, hány
napra kéri, megmondta, hány napra
kéri (három napra, mondta). Mikor
a szobába belépett, lebukófélben volt a nap.
A szálloda a város szélén állt, rétek
húzódtak körülötte, egyelőre gondozatlanul, új
épületek nélkül, a távolban – jobbkéz felől –
néhány toronydaruval; balkézre volt a város
– tornyokkal, háztetőkkel. A réten át,
a város tornyai és a daruk között,
vöröslött a lebukó nap. Kicsomagolt,
(jóformán alig volt mit), jól lezuhanyozott a fürdőszobában,
(két szobának volt egy közös
fürdőszobája), majd a szobába visszatérve,
ágya szélén üldögélt. Zenét hallott, az akkoriban divatos
finn népi táncból alakított tánczenét; lenézett
– áthajolva az erkély korlátján –
hat emeletnyi magasból a szállodához tartozó étterem
kátrányos tetejére. Onnan jött volna a zene? Mint végül
kiderült: a felette lévő emeletről (helyesebben:
a kettővel felette lévő emeletről). Felment,
épp csak bepillantott a bárba; az akkoriban divatos
tánc követelményeinek megfelelően
vonultak (alighanem körbe), egymás vállát fogva a táncolók.
Vissza is ment saját emeletére. Két
napot töltött K.-ban; nem ebédelt,
nem vacsorázott többet a Várkörút-sarki
vendéglőben; eléggé szerencsétlenül ebédelt-vacsorázott
egyébként. A szállodai tisztviselő; akihez ajánlólevele
szólt, szerzett neki ingyen ebéd-vacsora-kártyát,
éttermükbe; egy este kivételével megszökött az étkezés
elől. A városban megint végigjárta a különböző épületek
egy részét, nem töltött hosszú időt
a meglátogatott műemlékeknél. A dómban, első ottjártakor,
nagyon tetszett neki egy ráccsal elkerített kis
imádkozó-oldalfülke; most ez a hajdani
élménye nem ismétlődött meg. A Várkörúton sétálgatva
– mindkét nap – elolvasta az ujságban
egy bizonyos sportág bizonyos küzdelmeinek
pontversenyéről szóló tudósítást; a rovat természetesen
a hazaiak eredményeivel foglalkozott bővebben,
értesült azonban honfitársai
helyezéseiről is. Negyednap hajnalban indult haza a vonata.
Nagyon korán
kellett kelnie, ébresztéséről
a szállodai tisztviselő gondoskodott, házitelefonon,
valamint elintézte azt is,
hogy egy vendégváró különbusz
sofőrje kivigye az állomásra. Elég lassan
készült el, bedobálta holmiját a sporttáskába, hosszadalmasan
zuhanyozott, az üveget otthagyta a polcon.
Előző este visszaválthatta volna,
a vegyeskereskedés a villamos
körvégállomásnál még csak épp zárni készült.
Keresztülhajtottak az alvó városon.
Egészen más irányban, mint a kertvárosi villamosvonal,
az uszoda, a Várkörút; ez utóbbinak
mégis a sarkára érkeztek meg (a Várkörút sarkán volt a
pályaudvar). Hosszan, dideregve várt vonatára; a busz
két-három órával korábban hozta ki. Az állomás
neonlámpái kialudtak a hajnali ködben, a nap
első stb.
a hajnali ködön; nedves volt a pad
három szál deszkája. A várakozás ideje
eléggé unalmasan telt. Aztán
összeállították a helybeli
vasutasok a szerelvényt is. Ha
 
lesz időm, ha később
 
visszagondolhatok,
 
nem lesz a végső
 
e hajnal hajnala, e fél-éj,
 
nem lesz e szálloda,
 
e távozás, a lift linóleum
 
csusszanása, vagy a
 
korlát, a hosszú fémcső,
 
a lépcsőforduló
 
recés üvege, falbalapuló
 
nyomógombok süket
 
fülében zizegő neon –
 
nem lesz a végső –
 
Kulcsom ráfordítom.
 
(ha lesz ideje, ha később)
 
(visszagondolhat,)
 
 
 
 
(A SZÁLLODA ELÉGGÉ
 
RÉSZLETES LEIRÁSA)
 
 
 
 
 
 
 
(Kulcsát ráfordítja.)
 
(NAP, EST, HAJNAL, DÉL, ÉJSZAKA
 
MINDIG ÖNMAGA HAJNALA,
 
NAPPALA, DELE, ÉJE, ESTJE.
 
EGY SE, MELY EGY SE.)
 
 
(?)
 
Ma reggel a reggel elmarad
– minden egyszerre nem megy.
Amíg a hallba lejutok,
vagy a lift, vagy a lépcsőház üres lesz.
Egyetlen nyomot hagyhatok.
 
 
(Amíg a hallba lejut,)
(Ha más is nem megy épp!)
(Egyetlen nyomot hagyhat)
 
 
(A NAP LEMEGY. UGYANOTT FEJEZŐDNEK
 
BE A NAPOK, A HÓNAPOK;
 
MINDEGY, MENNYI ELŐLEG,
 
AMIT EGY PERCHEZ HOZZÁSZÁMÍTOK,
(AMIT EGY PERCHEZ HOZZÁSZÁMÍT
 
HONNAN SZAMÍTOM VESZENDŐNEK.)
(HONNAN SZÁMÍTJA VESZENDŐNEK.)
Még egy mosdás. Csomagolás helyett.
Mézítláb megáll pizsamád.
Hűvösség az erkélyen át.
Nyújtózol. Borzongása megcsap.
Kád, zuhany, permetverte csempe.
Ilyenkor is melegcsap.
Szappanozkodás, végeérhetetlen.
Kétszer megmosod a fejed.
Csomagolás helyett.
 
(Mezítláb megáll pizsamája.) (?)
 
(Stb.)
 
 
 
(
 
 
 
(ŐRZÜNK MAGUNKBAN EGY
 
KÉPET A TÁVOZÁSRÓL.
 
MULANDÓ FÖLDI KEGY
 
EGY PONTTÓL ELHATÁROL.)
Hirtelenebb
nem lesz majd a halál sem.
Kulcs fordul át,
félig eltünsz a zárban,
félig elviszed, félig ittmarad,
egy félnapod félig nyitvamarad –
– Megérkezel:
a nap szobádba lobban,
személytelen
égtájak négy sarokban.
Megéhezel, megszomjazol,
papírból étkezel olcsón,
egy fél kenyér
marad utánad a tükörpolcon,
üres üveg,
betétje visszaváltatlan –
Hajnali négy.
Rács van a bolton.

 

 

 

A lélek és a test – nagy ének és kis ének

(1970)

 

 

 

 

A lélek és a test – Nagy ének és kis ének

(Intarzia)
A
z
e
l
s
ő
b
e
t
ű
a
z
e
l
s
ő
s
o
r
b
a
n
v
a
n,
a
m
á
s
o
d
i
k
b
e
t
ű
a
m
á
s
o
d
i
k
s
o
r
b
a
n
v
a
n
stb.
 

Első rész

 

I.

Akárhogy is, ezt (mit?)
fölébe írhatom: mert
( – ezt: „Aki elveszti egészét,
megleli stb.)
(részeit; kieg.) – mert
MILYEN RÉSZLETES VOLT! mennyivel
RÉsZleTEseBb, hogysem egészét
elveszíthette (hettem, ill.:
a férfi szereplő, majd)
volna, ellenkezőleg: Ő,
(nagy kezdőbetűvel, nem a
férfi vagy női szereplő, ő veszíthetett
el hat személyt, ezek
kombinációit, ezek
közül egyet [nagy
kezdőbetűvel volt! bármely
betű (pl. betű) egyébként, csak
meg kell egyeznünk, minek a
(pl. betű)je nagyra (pl.)
változtathat (pl. változtathat) ó.] Mennyivel
bb
volt, akármiben egyezzünk is meg.
S már most (most már) kiigazítva (részeit se),
most már idegen egészeit (ha vannak), most már
elvesztem, meglelem (kiválasztotta
legalább azt az egy személyt? Valamikor
szín-nagybetűivel). Mondta:
emlékszem, mondta (ez megint másik személy),
emlékszem, mondta (még nem a későbbi két
közül), e. m. (e. m.),
e. m. = emlékszem, mondta,
e. m. = ez (megint) (másik).
E.m. = ez csakugyan megint másik, nagy
kezdőbetűvel, e. (bármely betű + pont) = ez megint
másik, sajtóhibával. Mondta:
és (és van neki egy egész kollek
NEKI egy egész
ciója, és:) addig csakugyan nagy kezdőbetűvel,
(ma is emlékszem rá!) (talán: ma is emlékeztet rá)
volt, amikor (ma is, ma is, amikor)
nem kellett megegyeznem (nünk, nie: válogathatott.), mert
(mindegy, másik személy, fehér
FÉNYE felbontásaként) mondta, és én
egyáltalán gondolhattam Nevére. [vagy: bármely
hiányzó szó (v. bármely*), nagy
kezdőbEtűvel.]
––––––
* hiányzó szó - - - - - - (jelölése)
- - - - - - ból folyt. Eldönthetetlen: rövidítése
volt-e csupán? s nagy kezdőbetűvel
folytatódik a mondat, valamiképp
riverrun, past Eve and Adam’s: máris
érthetőbbé tettük (tettük + válik): összeadás,
semmi semmivel nem lett
több riverleli részeit,
aki elveszti egészét, megrun: ebből
indultunk ki, később majd sokkal (nagyon is!)
(csak még meg kell egyeznünk: mivé)
bbé válik.
––––––
Lábjegyzet hiányzó csillaga; nem vezérel
– se kis, se nagy – kezdőbetűvel (kezdőbetűvel?),
– ha ez mondható. (Mondta! tegyük
idéző-
jelbe:’
„Mondta” – nevet-
séges) – [: mondott egy nevet, tegyük
ba, be; töröljük a ragot
a hangosított változatból, akkor
megkapjuk azt a (?) teret, ahova], de akkor még
mindig a jelről volt csak szó és nem a szóról.
Őrzöd
pár töredékét (idézőjelbe, onnan hogy: „őrzöd”)
„Őrzöd…” stb. (a pillanat varázsa elmúlt;
ez volt itt a
Legfontosabb Zárójel), hagyjuk abba –
„idegen egészeit”.
 

II.

Valamikor, szín-nagybetűivel,
kiválasztotta azt az egy személyt, és erről
mások igazán jobban tudnának mesélni mint az a –
– máris milyen hosszúra nyúlik. Mások
sokkal inkább (tudnának beszélni), kiválasztotta,
elveszítette (6 + a kombinációk közül válogatva; áldozzunk itt a)
nk itt a + (ld. fentebb)
nak is, itt, ahol a folytatás következhetne.
Áldozzunk a fentebb, nak is; hiszen
mivel tettük? az egymásrakövetkezés
(a fogalmak párosítása) által: kiválaszt, elve-
szít (anya-
nyelvünk; legyünk biztosak a
tosak a helyes elválasztásban), áldozzunk ritmusával,
ahogy egy áldozat nyomán
eltűnik a szentélyből ritmusával, ahogy egy
átlényegített áldozat nyoma
eltűnik a nem tudjuk honnan. Foly-
tathatnánk, eddig elmerészkedtünk, az
elhagyott (fentebb említettük, jelöljük
itt csak többes számát
k
ben (egyszerűsítsünk: ne jelöljük többes számát,
kezdjünk neki megint:)
ben; egyszerűsítsük, leegyszerűsítettü.
k. Ezdhetnénk, folytathatnánk, elég
megismételni csak a, mily meglepő
(„Valamikor, szín-nagybetűivel”) – legalább
olyasvalamire emlékezhetünk, amire csak
(egyszerűsítsünk:) amire nélkülünk, enélkül,
nem. Min
nem. Min (két részt elválasztó számjelölés)
kezdünk gondolkodni, ha viszontlátjuk? (Eddig kétszer – ) Ki min;
a [nevezzük így, kisérleti
személy, tételezzük fel (nem nagy-
betű; leegyszerűsítve) ő-
t (névmás, tárgy – hát nem nevetséges?) őt, leegyszerűsítve
a két] kiválasztott, elveszített személy
(ó, ó, beleolvad, nagyon is beleolvad!)
a „valamikor” után
feleslegesnek tart bármely elválasztást,
és (esetleg) a „szín” és a „nagybetűivel” („szín-nagybetűivel”)
közt a kötőjelet.
 

III. (= az imént ki nem

tett számjelölés; összeadás: semmi semmivel nem lett
több): de mintha már (itt kezdődik a MÁSODIK
RÉSZ) erről is lett volna szó, igen erről is volt szó, a
kivételes pillanatok(ról), melyeket (csak épp ezeket)
nem kiméljük (mi v. a többi 5 személy) aztán.
De a – (elhagyja az idézőjelet, valamelyik a hat közül)
– (nem az idézőjelet hagyta el, de ezáltal) –
(épp itt nem folytatható)
(épp itt nem folytatható) ám kezdjük így:
Folytatható. Vagy: folyt. (U.a.) És folytassuk: részletesebb
volt, igen, az előző sor végén levő szó: hangsúllyal,
az előző sor végén levő szó nem betűjeles kifejezéssel.
 

Második rész

 

IV.

Egy pont, mit tesz
egy pont. Folytatható utána
(elhagyták a tengert, a gyerekkori huzatot
hazavitték, az iménti se mind idézet). Leejtjük a hangsúlyt,
le (fel) húzzuk az ablakot, igen, búcsúzóul
felhúzzuk az ablakot, kötőjel, pont. Elhagyott (kitett)
idézőjelben (vesszők is pompásan alkalmazhatók): a tenger.
A tenger két ablak idézőjelében. De először
megpillantják. Részletesebb volt, rész
letesebb
volt, de aztán
megpillantották – (épp fordítva!) – (két személyről
van szó). És (ugye, folytatható; ugye, milyen
rettentő részletesen folytatható.)
 

V.

nt a karsztos hegy mögül, világos nappal volt, órák
száma szerint reggel; de világos volt
már a (az? elő kellene venni a térképet)
(hegyek megnevezése) hegyek közt is, de annak
nem volt semmi köze a tengerhez
(ugye, milyen hosszadalmas? – „részletes”-et mondtunk
az imént – ugye, semmi köze?)
búcsúzóul. Aztán az egész még egynéhányszor
(hacsak nem választanak más útvonalat)
ismétlődik. Hacsak nem választanak új uticélt.
Lenyomkodták nagynehezen a vonatablakot, meg-
pillantva a tengert. Tulajdonképpen ehhez
a tengernek semmi köze. (Meg kellene állapodni, már mondtuk.)
Kiszálltak (miután átkanyarogtak a karszton),
a hét kastély (ide jöhetne idézőjel) közül
a vonat csak kettőnél (megállt?) állt meg. (Lehet,
hogy két vonat kerülte egymást, az odafelé meg a
visszafelé közlekedő vonat.) Aztán már csak a kikötőöblöt
kellett (stb., kivételes pillanataikhoz mindennek
semmi köze) megkerülniök (az egész vonatútnak semmi
köze; ez utóbbi kijelentés: túlzás).
 

VI.

Sós a kékje, a rajzok. Ez végre szó szerint van.
Úgyhogy továbbmehetünk. A kőülések
kivert fogai a fűtribün dombján
marhaság; ez egész
másutt van, a (meg kellene nézni a Budapest-térképet)
Csömöri úti pályán, megközelíthető (és elhagyható)
a 44-es villamossal. Illetve:
ott sincsenek (bár alighanem: vannak)
kitöredezett, gyepborította kőülések, de
ott beszélgettek (az iménti két személy közül itt az egyik
azonos) (a másik nem) arról, hogy Paul Pennyfeather szülőatyja
öngyilkossági szándékkal beúszott a tengerbe,
a parton hagyta ruháit, aztán visszaúszott, és
felöltözvén parton hagyott ruháiba (stb., stb.: nyilván) –
Úgyhogy ezt a passzust itt ne is zárjuk le. Tény viszont, hogy
a j.-i (jelsai) (kezdődik!) öbölben, ahol fürödtek
(két személy; akik a karszton át közeledtek a vonattal),
egy kis temető fala húzódott közvetlenül a tengerpart mellett,
s látszottak a (ide alkalmas jelző) sírkövek.
Mármost – tény – (mármost, természetesen) a kövek közt
itt is fű volt. (Mármost tény: a kövek közt itt is fű volt.)
De sokszor megtették (úszva) azt a távolságot!
De sokszor megtették azt a távolságot úszva.
 

VII.

– És most (és most egy kis párbeszéd), és most, nevetni fogsz,
megmondhatom: valahányszor beleereszkedtünk a vízbe
(később elmondja majd – a párbeszéd férfiszereplője –,
hol s hogyan ereszkedtek bele a vízbe), valahányszor
leúsztunk a temetőkápolnáig, volt bennem mindig egy
kis (meg kellene keresni a megfelelő jelzőt; volt benne
– nyilván – „valamiféle”, „egyfajta”) félelem. Nem is tudom,
mitől. Nem is tudom (ez már a másik – a női – szereplő, tehát
itt kimaradt egy rész a párbeszédből, most a másik – a női –
szereplő mondja, hogy volt benne egy bizonyos félelem,
csak – de lássuk inkább:), szóval nem is tudom,
(ez már megintcsak a párbeszéd része!) volt bennem mindig
(volt bennem is mindig – bizonyára) egy bizonyos félelem,
valahányszor bementünk a vízbe. Nem a cápától – (Nem cápától; jav.)
(És itt a – férfi – szereplő közbevág:) – De nekem a
cápától! igenis a (folyt.) – vagy nem is tudom. De valami
ilyesfélétől. – Nem, nem – (a női) – nekem nem attól, csak valami
(nem attól, csak valamiképpen; teljes szöv.) Már jó egy évre rá
beszélgettek ily módon (ez már nem a párbeszéd
része), ismételjük csak meg: – De nekem a cápától! igenis attól,
nem tagadom, féltem, valahányszor csak… vagy legalábbis:
lenéztem a mélybe, valahányszor ott úsztunk el afölött a nagy
láda vagy micsoda fölött, és a konzervdobozok
megcsillantak a vízben (a mélyben; helyesb.) A NŐI HANG: – Nem, nem,
nekem nem a (nem attól stb.). Már nem az utazásukról hozott
C. (Calv.) gin mellett
üldögéltek (igen, ez itt a helyes szó), hanem a
(utána kellene gondolni pontosan, miféle ital)
mellett [bár helyesebb lenne azt mondani:
egy üveg (ld. fentebb)]. A nagyobbik szobában ültek és
visszagondoltak az ott töltött időkre. Égett a gázfűtéses cserépkályha.
 

VIII.

Az ott töltött idők! a hol! (Mind, mind sorra: ez a
„fűtribün dombja” után következett.) Délelőtt korán
(későn? milyen részletes) keltek, gyakran nem is
reggeliztek otthon (legfeljebb: ittak a „fekete borból”),
elhaladtak az asztalosműhely előtt,
keresztül a fasoron, át a piacon (el a buszvégállomás
mellett, ahova megérkeztek), a karnyujtásnyi-széles,
kétfelől kőfalakkal (határolt?)
utcákon a
(sikátorokon a pékbolthoz) (a legutolsó két szó már
zárójelen kívül). Zárójelen kívül megérkeztek a pékbolthoz,
így, utólag.
 

IX.

Így, utólag (feleslegesnek érzi) nem érezték a halszagot akkor
sem érezték (máshova kellene tenni az írásjelet), nem
érezték már a halszag írásképét; kis halászfalu volt.
De mondjuk inkább így: Kis
halászfalu volt, mondjuk inkább: egy ugrásnyira volt a
buszvégállomástól a kikötő; a mozi (vagy milyen) ház, mondjuk,
a moziház választotta csak el a kikötőtől
(a – ld. fentebb, az volt egyben a piactér), az volt egyben
a piactér is, a buszvégállomás a posta előtt, az volt a piactér
is, alig egy-két asztal. Szőlőt, fügét
stb. árultak, nem volt túlságosan délvidéki
(„hely”-nek megfelelő szó), de mondták: jönnek
ide ilyenkor októberben (novemberben? igen, novemberben, csak
szeptember volt, mikor mondták, nem mondhatták: ilyenkor) pl.
Skóciából is;
nem mondhatták: ilyenkor. Szeptemberben
jártak le mindig (kétszer kétszer, így kopírozódhatott
egymásra két
; így választható külön; így nem
választható soha, soha külön, mondhatjuk) – tegyük a
pontot a zárójelen belülre, nem érdemes folytatni.
Lássuk, mi van még.
 

X.

1 (fel) húzták az ablakot (NAGYBETŰVEL!); megpróbálta
másodszor is eladni,
megpróbálta másodszor is eladni ezt a trükköt (nevezzük. Tegyünk
vesszőt is a pont után:, de ez vajon, egybekopírozódva,
nem a pontosvessző-e?), mintha akkor
(hogy folytatódik? hogyan; telj. szöv.) – itt
pompásan, igen, itt
itt pompásan folytatható.
dhattak volna. Csak megfelelőképp kerüljön egy sorba: részletes
már csak azért is, de ne –
lytatható, kimondottan a megérkezéshez találták ki.
(Az előző két sor
közt elmaradt szünet.) A szárazföld után
viziút következett, több
helyen kötöttek ki végül, mint (várták?), a térkép
nem lehetett eléggé részletes. Mindenütt látták (kurzívval; ehhez
ugyanis nekik semmi közük nem volt. Nézték) a kikötőbelieket
(ezt később pontosan meghatározni! Bizonyára
azokról van szó, akik kijönnek – bámészkodni stb. – a hajóhoz; ők
mindenesetre nem vártak ismerőst, még csak az hiányzott
volna!), de a teraszosan kiképzett barna kőpart (földpart)
on is sokan napoztak (a délutáni napon). A moziház
nak éppen a tulsó felén kötött ki a hajó, mint ahol a busz
megáll. A hajó a kikötőben kötött ki.
[Elválasztó számjegy elmarad; a j.-i (kezdődik) felkiáltó-
jel elmarad] dszer (külön sor elmarad) süti el a régi trükköt,
(ő tudja! „ó, ó, beleolvad” stb.), csak épp nem az
(egyébként nem egyszer tegezett) Ő-t írja csupa (ld. fentebb), hanem
kimondottan a megérkezéshez illik.
A megérkezés botorkálásaihoz (használjunk az utóbbi helyett más szót).
Bár
egy nap tulajdonképpen kimaradt (ezzel
kapcsolatos számítgatásaikat később
megismerhetjük; ld. harmadik
„rárajzolás” tervezete, FÜGGELÉK), átaludták a
(a, az, tulajdonképpen az éjszakát aludták át) –
botorkálásaikhoz, ahogy a barna földpart (ld. előbb)
kőszegélyén (ezt érdemes:)
ahogy a barna földpart kőszegélyén
eljutottak egy darabig, de tovább nem.
Alulról kerülték meg a kempinget. Arról volt szó,
hátha azidén (így!) más strandot találnak, nem a
temető végében lévő világító-fényes (értelmetlen!)
móló (nem használt, használaton kívüli móló)
öblét, azt a derékszöget, melyet a kis móló
képzeljünk egészen kis mólót, világítótoronnyal a végében)
– póznára szerelt villogólámpával a végében –
(ne képzeljünk valamiféle világítótornyot)
amit (ld.) meg a temetőfal alatti gyalogút meredek
(esetleg: sziklás) fala bezárt. A sziklákról egyébként
(ha idéznénk a párbeszédet, megtudhatnánk; nyilván
volt ilyen párbeszéd, valakivel, valakikkel; valakinek
– valakiknek – nyilván elmondták, hol ereszkedtek
bele a vízbe; megtudhatnánk: a sziklákról
ereszkedtek bele a vízbe), tehát a
sziklákról pompásan bele lehetett ereszkedni a vízbe.
Két kő közt
indultak el (gumipapucsban: kék és fehér
– kék és fehér! – gumipapucsban) (elhisszük, hogy ez nekik roppant
, tehát: elhisszük, hogy ez nekik roppant fontos, de –
és itt hagyjuk abba);
 

XI.

nt a (mikor volt ez! mikor!) mögül.
[Telj. szöv.: (de azért fejezzük csak be) mögül. Sőt:
kis-zárójel nélkül a ritmus kedvéért.]
(Betoldás az előző sorba a „ritmus” után: mikor
volt ez! mikor!)
ntak a kemping alatti teraszosan kiképzett földpartot szegélyező
kőfal omladékán, elhaladtak – kezükkel támogatva – (itt-ott)
, támogatva a kőfalat (egyéb részein), egymás
után lépegettek kőről-kőre. [A megérkezés
délutánján. A megérkezés (legalább egy sorban) délutánján.]
(Kiválóan) Nem találtak
(kiválóan) alkalmas*
* és most folytatható:
fürdőhelyet, ezért hát megmaradtak
a két év előttinél, rekordjuk is
itt volt: a temetőkápolna
utáni (egyik fa; a „fa” is zárójelbe került, az „egyik”
kívül kell, hogy kerüljön) egyik (nem túlságosan délszaki)
(nem túlságosan délszaki?) fánál (őszintén szólva,
erre nem emlékeztek, de alighanem fenyőnél)
AZ EGYIK NEM TÚLSÁGOSAN (telj. szöv.) DÉLSZAKI FÁNÁL
VOLT A REKORDJUK! (Hangosított változatban: kiabálva; ld.
előbb. Égett – ).
előbb. Égett – ). És most egy (itt se – itt se? – kezdtük még)
egészen egyszerű kijelentés. Megegyezhetnénk (aligha találunk
ilyenkor erre már más vállalkozót, nem is
túlságosan önkényesen – jó vicc! – válogatunk a rendelkezésre álló
6-ból), megegyezhetnénk hát ebben a személyben (t.sz. első),
hogy a „Nem úsztak tovább annál a kilógó (?) fenyőágnál”
kijelentés
olyasmit jelöl, mint hogy
(hiányzó sor jelöli a megegyezést) (Pont
megfelelő elhelyezése)                   (. = melléklet)
 

XII.

dító lenne kimondani; pedig: milyen pompás
lehetőségek helyett vállalkoztunk még erre is. Ott tar-
tottunk, hogy
(pékhez). A sikátorokon. Odabent, a pékboltban. (Ez afféle
– megpróbálja
szer ugyanazt eladni – „képek jegyzéke”.) Kiflikkel, (még meleg!)
buktákkal, kenyérrel a pékbolt előtt.
Első nap reggel a (hely, ld. az imént). Szőlő
és pékárú eligazgatása a (még tiszta)
vállraakaszth. piros (pir.) szatyorban. Aztán
(már akkor) olajos lett. Már akkor (napolajos lett; vagyis:)
hazatérve a Helenka Goić-féle penzióba, pékárú, szőlő ill. a boltban
– de nem a moziház melletti „büdösboltban!” – vásárolt
holmik kirakosgatása, a strandra – a kis mólóra –
szükséges holmik összekészítése. Reggeli
elkészítése. Mi említendő itt még? Esetleg:
két csomag sóspálcika a (egy harmadik bolt a piactéren)
ból. Fagylalt (a kikötőre néző másik kis térről; de ez
többnyire inkább délután, hazatérőben). Ezek a
(kb.: dolgok).
 

XIII.

[Az eléggé áldatlan fogsorú
férfi főszereplő azóta is
összehasonlítja a piactéri bolt és a
(kb. a) valamikori „városkapu” között
elfogyasztott sóspálcikák
ropogós-puhaságát az odahaza kapható ugyanilyen
(import) sóspálcikák – (egyszerűen: sóspálcikákkal)
sóspálcikákkal, vagyis – némiképp –
megmaradtak emlékezetében ezek a
(a moziház mellett a kikötő vizét hirtelen
megpillantva, a nagy kőlapokkal <borított>
kikötő-térre kilépve, elhaladva a Bascia
kerthelyisége mellett, külső kőfala mellett, elhaladva
a másik kertvendéglő, utcavendéglő mellett, az
ujságárus pavilonja mellett a kiöblösödő kikötőrészben
himbálózó halászbárkák ill. más csónakok mellett,
a hajdani városkapuban levelezőlapot áruló helybeli
mellett), ezek a sóspálcikák. Ne, ne forduljunk vissza.]
 

XIV.

junk vissza, hány pompás kezdet
ért érdemes
lenne; meg különben is: mielőtt
– másoktól, hogyne! nem róluk van szó
itt most; másoktól hogyne lenne
egyre messzebb, amit korábban mondtunk. Ha valaki másnak
bármi köze lesz is emlékezésük
mechanizmusához, ha ezt az emlékezés mechanizmusának
nevezzük (a gázfűtéses cserépkályha), bizonyára
a (mik?) elhelyezéséhez (az elhelyezéshez),
a vesszők, pontok és zárójelekéhez, melyeket
(merő udvariasságból?) (melyeket talán)
merő (–
ből) eszközölt a mondatát befejezni eszközölt a
(képtelen)
ra képes férfi szereplő. Helyette
majd nem lesz képtelen, sose volt
(ra képes) (például: befejezni) (ni; bármely főnévi igenév
végződése), tehát azt mondtuk: nem lesz
képtelen majd – ni képes – AZ a nagy ő,
még ha más szót ír is már
nagybetűvel az imént nevezett személy, még ha
nincs is többé az a nagy eldadogva.
Ennél
rosszabb is volt, rosszabb is lesz; mikor
– tengerből kiemelt, sós víztől csöpögő füvekre
(a sós, a víztől, a csöpögő: felesleges)
emlékeztető
mikor a kb. a torok táján
található (?) ideggócból (?) elindul
a tengerifű vagy (bármilyen, nem okvetlenül tengeri) gyökér
alakú (írjuk így, alkalmatosabban: gyökér-alakú fájdalom)
(a „fájdalom” szó zárójelen kívül) (és idézőjelen
kívül!), amikor tehát elindul lefelé és felfelé
ez a (ld. az imént) ez a ld. az imént. Vagyis: lesz
jobb és (vagyis lesz jobb és rosszabb) rosszabb. Akkor is
mit csinál (és itt most döntenünk kell a személyről)
„akkor is mit csinál a férfi szereplő: bemegy
(ha otthon jön e „roham” – rohamnak
aligha nevezhetjük –),
beleereszkedik a fürdőkádba, és meg-
nyitja a csapot, hogy kellő zaj legyen, és vár.
 

Harmadik rész

 

XV.

Belebukott, belebukik –
belebukott (belebukik)
a sós vízbe, vagy gondolhatunk
egyebekre is, amire visszatért, amire már
csak itt, csak ezek után az előzmények
után térhetett vissza, itt milyen jó a
(nem itt, eggyel feljebb) külön sor.
Valamit ez is (nem is így értem)
vigasztal, úgy inkább (talán, hogy:) valamit még
itt is lelünk. Hány pompás.
„Hány pompás idézőjel”, vagy –
– hány pompás idéző. De hiszen ezt már mondtuk.
(Más személy, emlékszem, lehet,)
s akkor még azt is, hogy mit.
(„Mondta”; itt arról van szó.) (volt szó.)
Valamikor, volt szó valamikor. Kiválaszt;
hogy párosítsuk is valamivel.
Sokkal inkább
kiválasztotta (égett
– ezt is mondtuk már kétszer –, elég
utalás ez arra, hogy jóval később volt. És most így folytathatjuk:)
Melyikük is, vajon melyikük is
(csak ezt ne mond – bizonytalan személyrag – tuk volna).
 

XVI.

Ezt így
kellene már [eléggé benne járunk,
mondhatni: közeledünk a temetőkápolnához, annál
sose úsztak beljebb (tulajdonképpen: kijjebb, vissza a
helység felé a villogólámpás mólótól; persze nappal) (és itt
kár volt elpuskázni egy zárójelet)], eléggé benne járunk
ahhoz, hogy már így kezdhessük: Harmadik rész, tizenhat.
Váltogatják egymást a (csak tudni kell,
mik), váltogatják. Bár ez a penzió
utánuk bezárt. Mehettek volna hajnali
félötös (telj. szöv.: a félötös stb.)
hajóval. De délután
néztek visszafelé
– igaz, másutt –
a hajóról. (Igaz, másik hajóról.)
De mondták. (:)
 

XVII.

Visszajönnek (mennek); jönnek, mennek,
pékhez, ki a
mólóra, kikerülik a döglött (borzot, macskát).
(Az autógarázsban rendszeresített
borkimérés előtt; délután, mikor
hazaigyekeztek, már nem volt
ott, csak a nyoma.) Mindez ilyen egyszerűen elmondható.
A többi csak – csak hogy hányadik nap volt, legfeljebb.
(Számjelölés) napig tartózkodtak (hely megjelölése, pl.:
ott); ez is (egyszerűen elmondható; ez is egyszerűen elmondható).
jességgel hatlan, jességgel (jesen) ható: efféle
ellentétek közt igazán könnyű lenne boldogulni. De hogy
(de hogy ott voltak? mondjuk inkább:) ehelyett mi volt.
(Kanyarodjunk másfelé.) A vonat délnek csak –
elég későn (ez összefügg; a két
sor) kanyarodott délnek; hajnalodott már; Knin-t
odafelé
világosban – Knin? mit Knin! –
látták. Azután kezdődött a karsztos. Le
lták az
(ablako) (tárgy)
Ehelyett mi volt. Már az ülőhelyek számozásával
megkezdődött, még a Keletiben (pályaudvar
neve Budapesten). Hagyjuk abba időben az egészet.
 

XVIII.

Nem szabad bennefelejteni őket
egyik (megkeresendő, miben)
sem [ilyesmire gondolunk: pl. a délután három
órakor szinte szabályszerűen
– igen, órakor indult –
parti (tengeri?) szél]
ben –
rag: néhány sorral korábban; de ezek
nem olyan természetű dolgok, melyekről csak úgy egyszerűen
elmondható: „ha valamivel előbb, vagy ha valamivel
korábban (később)” – „később”: ezt
ki se merték mondani, később aztán
kimondják és elrontják. Nem szabad,
nem
szabad bennefelejteni őket a túlerős
napsütésben, persze, volt
velük épp erre alkalmas napolaj, összekészítvén
a strandcsomagot, ezt is belerakták a vállraakasztható
piros szatyorba, melyet – a délelőtt árnyas öbölre
hajló fenyők alatt (pl. az autógarázsban
rendszeresített borkimérés előtt, a kavicsos „délutáni öböl”
mellett, a termőfal alatt stb.
elhaladva) felváltva vittek.
 

XIX.

Nem, ezt a lapot nem játssza meg; folytatódik
mondata valamiképp úgyis (itt: más szórend).
Megtehetné: hány pompás
lehetőség(nek van) csúcsa, akkor az övé még mindig csak
egyé (volt; minden egyéb
utána lett. A karsztos hegyek közt kanyargó vonat
ablakán a korareggeli száraz
napsütésbe kihajló két személy is.)
Kiválasztotta azt az egy személyt –
(sokkal inkább következhetne: következett is)
– mivel tette? (ték? Most már
mindennek a MAGYARÁZATA KÖVETKEZIK – nevetséges! – ha
ez kell; törölhető, hangosítás
nélkül is) – mivel? az egymásrakövetkezés
eltünik a szentélyből ritmusával.
„Mert ami nem a (idézi), az nem a (idézi: kezdet, erre
gondol; már az imént is)” – egymásbanyomódik
– két, több, mind (?) – az ablakot, folytatható, utána;
de előbb: megpillantották, búcsúzóul.
Hazavitték, itt tartunk (az iménti se mind idézet),
a hajó kifarolt a kikötőből, oda
busszal lehetett csak eljutni. A viziút
előtt szárazföldi következett. S még mindig, mindig
lehetett volna, nem lehetett
(?) maradni. Leejtjük a hangsúlyt, idézőjelben.
Két személyről van szó, nagynehezen.
 

XX.

Amikor a tengerparti nagyváros
konfekció-kirakata előtt álltak, a napellenző ponyva
alatt, ott is valami sikátorban, nem gondolhatták,
hogy majd ezt érzik (s alighanem: visszaúton
álltak már a konfekció-kirakatnál, tehát az egész tárgytalan.
Mondták, visszajönnek, ld. FÜGGELÉK). Mondták
(mondtuk).
Ehhez a tengernek semmi köze. (Ez végre szó szerint van megint.
„hogy be ne fejezzük
soha senkinek a nevét” – a női szereplőről van szó –
„miatta”.) „El kell” (és ezt a férfi szereplő mondja)
„felejtenem” (nie), „hogy” (marhaság, hogy nincsenek
sehol, J.-n voltak – kezdődik! Ez ki? –, leúsztak, hányszor
leúsztak a temetőkápolnáig. Később, érdekes,
mindketten szóbahozták ezt a fürdést), tehát: „hogy nem vagyunk
sehol, s legalább rólad azt kell
hinnem” (legalább róla azt kell hinnie:
ott van) – (most már nem érdemes idézni; tudjuk: megint
a női szereplőről van szó) –.
(Egyébként az, hogy szóbahozták – csak ott
fürödtek, persze hogy szóbahozták. Továbbá:)
Eleven elzárkózásukat megéri (más személyben
írja a férfi szereplő, és ezt
most is megerősíti. Annak ellenére, hogy pl. a hajón
– odafelé – feszült volt köztük a hangulat.)
De ennek is az volt csak az oka.
 

XXI.

Eleven elzárkózásuk minek oka? Az, hogy még így se tudnak eléggé:
(ld. fentebb), az az oka. Mindegy,
hol volt a fűtribün. Alig úsztak be. (Az imént:
eleven elzárkózásuk; itt örökké
bizonyítékokat várnak egymástól;
eléggé emésztően eleven.) De többször beúsztak.
Napjában többször feltápászkodtak fürdőtakarójukról (kék!)
s beleereszkedtek a vízbe.(A férfi szereplő
a hajóról – odafelé – gondolt arra, hogy beleugrik.
Erre nem került sor.) De délutánra (koradélutánra)
megelégelték; túl nagy volt a meleg, illetve:
enyhült már, nem volt rá annyira szükség
(fürdésre szükség), a koradélutáni szélben
persze nem feledkeztek kint.
(lutáni szél, megmozgatta a tengert,
feléjük jöttek a hullámok – tőlük el? –, a parti
– jó vicc! parti! – templom harangkongatása nem
hallatszott el hozzájuk óránként, de a nap
állásáról stb.)
(ként kongatott. Olykor egész váratlanul meghallották.)
Úgyhogy tulajdonképpen
többször is fürödhettek volna.
 

XXII.

Volt egy öböl, ahol majdnem fürödtek.
Nem a kempingtábor alatti fizetőstrand
(ott talán meneteles homokföveny is volt)
– (mondták: meg kell nézni jövőutánra, harmadszorra,
ld. FÜGGELÉK) – nem; ez a hajdani városkapu
után (jóval utána) jött, a fenyőfás
úttól az első vízfelőli lejárónál; de ott csak
délután volt nap; egyébként hűs folyótorkolatként
(ellenőrizendő; pontatlan)
ként csillogtak a sekély víz színe alatt a kavicsok,
a kavicsszőnyegen egész a kavicsszőnyeg
végéig be lehetett menni, onnan tovább
más talaj felett (talajon). De talán (biztosan)
azért nem ott fürödtek, mert ott nem volt
alkalmas napozóhely.
 

Negyedik rész

 

XXIII.

Ismeretlenebb mindez
(legalábbis amíg nem tudjuk:
minél, addig annyit
kell mondanunk:)
bb mindez
nél. És ehhez eleven
elzárkózásuknak semmi köze.
Ismeretlenebb (tételezzük fel, mégis)
a megszakításoknál, zárójeleknél,
ide-oda helyezgetett (ld.), ismeretlenebb az
elhagyott, kirakosgatott idézőjelek (rag, stb.) –
mert az ezekből adódó (meghatározandó: mit?)
mégiscsak itt ismertük meg. Itt előszörre
találkoztunk velük. Ritmusával kiszáll nem tudni honnan,
ritmusával nem tudni mi. De ritmusával; de össze-
gyűjthető, számlálható (Elhagyja a nem tudni mit)
– nekik pedig egyetlen
(majd megemlítjük, mijük)
 

XXIII. (folyt.)

nekik pedig egyetlen párbeszédük maradt csak fenn.
Akárhányszor visszapergethető, de
egy párbeszéd csak. Pedig bizonyára beszélgettek
már az elszámozott üléseken
eltöltött éjszakán is, ennek az éjnek a hajnalán az
első átszálláskor, első szálláshelyükön (bármit
csináltak; leghelyesebb az imént
megkezdett felsorolás visszavonása) – bár bizonyára
több ízben is beszélgettek, szó szerint csak
az az egy párbeszédük maradt ránk
(lapozzunk csak vissza, látni fogjuk: a)
ról (ről). És ezzel minden végképp –
 

XXIV.

Függelék
[Harmadik útjukat már hazafelé
eltervezték. Többször elmondták,
majd hogy le nem írták. Elsősorban:
hálókocsin indulnak, kb. délelőtt
érnek – városnév –
ba, ott töltik a napot, helyesebben:
este kilencig ottmaradnak. Este kilenckor
azzal a csak hálókocsikból álló szerelvénnyel
utaznak majd tovább a tengerpart felé,
amelyik – a D. expressz – most legutóbb
a szemük láttára hagyta el a pályaudvart,
és a tengerparti nagyvárosba jónéhány
órával korábban érkezett, mint ők.
Akkor elérhetik a délelőtti
hajócsatlakozást, és már délben
J.-ban lehetnek. Miután elhatározták, hogy
több időt töltenek J.-ban is, egyáltalán:
akkorra már szabadabbak lesznek,
több idejük lesz, miután
mindezt elhatározták, megbeszélték, nincs jogunk
feltételezni, hogy meg ne fordult volna
bennük, gondolatban, néhány kép
– nem távolodóban immár, távolodóban például
a nagy szigettől valamelyest már a
part felé közelebb eső zsebkendőnyi
kis sziget mellett fel-felugráló delfinektől,
(hogy egészen személytelen
dolgot említsünk) – eszükbe jutott néhány
kép, látták – kételkedhetünk-e benne –
a kikötőkben (ahogy a kikötőkben), ill. a
teraszosan kiképzett barna partokon (sziklákon),
ill. legalábbis: a napfényben –
ill.: legalábbis, és
mindenképpen: odafelé.]

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]