Hófehér galamb^*

Hölgyeim és Uraim!

Kérem, engedjék meg nekem, hogy a világkongresszus írói elé bocsássak egy gondolatot.

Mielőtt azonban elmondanám a gondolatban várakozó tervemet, köszönteni szeretném a Szovjetunió íróit, akik alkalmat adtak nekünk arra, hogy a mai békétlen világ kulturális és erkölcsi kérdéseiről szólhassunk.

Abból a célból, hogy önök jobban megértsenek engem, talán helyes lesz, ha országomról és magamról is mondok néhány személyes szót.

Magyar író vagyok. Magyarország régi országnak mondható. Már elmúlt ezeréves. Amikor ezt a várost, ezt a szép és érdekes Moszkvát, alapítani kezdték, abban az időben élt egy magyar király, akit Könyves Kálmánnak neveztek. Ennek a királynak az egyik felesége orosz volt. Nevezetesen Eufémia, vagyis Efimja, aki Vladimir kijevi nagyfejedelemnek és második Harald angol király leányának volt a gyermeke. (Meg kell jegyeznem, hogy Árpád vezér ükunokájának, Kopasz Lászlónak a felesége is orosz volt, nemkülönben a Kopasz László fiának, első Endre magyar királynak.) Így tehát, közel ezer esztendő elmúltával, mi, magyarok egy kicsit otthon is érezhetnők itt, Moszkvában magunkat.

Személyemre nézve földi nép származéka vagyok. Novellákat, regényeket és színdarabokat írtam, s még írnék is, ha futja. Írásaimat egyik-másik idegen nyelvre is lefordították, de ami vigasztalóbb: az új társadalmunkban megnövekedett olvasók is kezdik a maguk nyelvére lefordítani.

Hölgyeim és Uraim! A tegnapi napon, július tizenharmadikán, nagy örömmel hallgattam az írók szavait, melyekből a felelősség sugárzott. Mindenkit örömmel hallgattam, aki szólt. De a gondolatom értelme és célja miatt ki kell emelnem Paul Sartre urat, Vigorelli urat, Fegyin urat és Ilja Ehrenburg urat, akik mindnyájan az emberi kultúra egységéről beszéltek, s hangsúlyt tettek valahányan az írói felelősségre, mely a mi időnkben különösen igen nagy.

Ha így van, aminthogy valóban így van, akkor legyen szabad elmondanom az én tervemet, mely a jövőre vonatkozik.

Tudjuk, s nagy örömünkre szolgál, hogy az Európai Írók Közössége már élő intézmény, s a Vigorelli úr gondja révén szépen működik. Előttem is helyesnek és szükségesnek látszik, hogy az Európai Írók Közössége szélesedjék, s ezen az úton létrejöjjön A Világ Íróinak Közössége. Ennek érdekében, de másfelől a meglévő európai közösség hatékonyságának érdekében is, valamit haladéktalanul tenni kéne. Tekintve azt, hogy minden írói munka alapja a tehetség mellett az erkölcsi alap, ennek a védelméről és hatékonyságáról kéne gondoskodni. Azt ajánlom tehát, s ebben az én gondolatom testet is öltene, hogy az Európai Írók Közösségének a keretei között létesüljön egy Erkölcsi Kulturális Kollégium. Ez a kollégium legyen őrizője és védője az írói munka erkölcsi alapjának, s alkalmazója az erkölcsi alap erejének. A maga erkölcsi tekintélyével és erejével ítéljen el minden olyan írói tevékenységet, amely faji vagy nemzeti ellentéteket támaszt és szolgál; amely háborúra vagy valamely nép, avagy népcsoport irtására izgat. Ugyanakkor azonban irányítsa a figyelmet minden olyan írói tevékenységre, amely általános és békét szolgáló emberi eszméket szolgál. És harmadszor: erkölcsi tekintélyével védjen meg minden olyan írót, aki az általános és békét szolgáló emberi eszmék szolgálata miatt üldözést szenved.

Köszönöm szíves figyelmüket.