Bevezető szavak egy regényhez^*

Kedves hallgatóim!

 

A Magyar Rádió jóvoltából új regényemnek a kezdő szövegét fogják hallani. Ennek az alkalomnak a műfaja és kívánalma szerint, elöljáróban, valamit mondanom kéne erről a regényről. Vagy helyesebben szólva általában a művészi írás természetéről. S ha kéne, mondok is, habár az efféle elmés szavak, az írói művek mellett, hamar elsápadnak. Nincs ugyanis olyan okos szó, mely a művészi írás előzményeiről és természetéről szabályt tudna állítani. Minden írónak más az úgynevezett alkotó módszere, mert a valódi író egyéni jelenség, aki más íróktól különbözik.

Sőt az olvasó maga is egyéniség. Talán csak abban egyeznek meg, mármint az olvasók, hogy a művészi írás előzményeiről népszerű vélekedésük van. Már többször megesett például, hogy valaki így szólt hozzám:

– Kérem, az én életem kész regény.

– Hát írja meg – mondtam neki.

Erre aztán vagy hümmögött a regényes ember, vagy pedig azt mondta, hogy arra nincs ideje. S úgy hiszem, ez volt a szerencséje, az időhiány. Mert a baj akkor kezdődött volna, ha csakugyan megírja. Ebben az esetben ugyanis vagy betűhalmaz lett volna az életéből, s a betűhalmaz után ő maga egy meg nem értett tehetség; vagy pedig valóban kigyullad benne az ügynevezett „isteni szikra”, s akkor íróvá fajul, ami ismét nem olcsó mulatság, mert cseberből pokolra kell mennie, a költő keserű sóhaja szerint.

De azért ez a pokoljárás nem haszontalan út, mert menet közben sok mindenre rájön az ember. Elsőnek például arra, hogy az alkotó természetű írás olyan szerves folyamat eredménye, hogy szinte el lehetne helyezni a természetrajzban. Vagyis a jó írás magból születik, mint a növény; vagy gondolati sejtből, mint szellemi élőlény. Ilyen magot vagy gondolati sejtet mindenkinek juttat az élet, naponta ezrével is. De a természetnek ez a pazarlása észrevétlenül múlik el, ha nem jó a talaj. Jó talaj pedig kevés emberben van; s ha van, azt nevezik: vajon minek? Még nem írónak, hanem irodalmi anyaföldnek. Az ilyen talajban aztán megfogamzik a mag, s megindul a folyamat, melynek az eredménye az írói mű. No igen, ha ilyen egyszerű volna. De bezzeg nem ilyen egyszerű, mert az egyéni szorgalom és a tudás mellett a szellemi csemete fejlődését a környezet is befolyásolja, vagyis a társadalom; s igen, az időjárás is, vagyis a kor eszmeáramlata.

Bonyolult dolog ez.

Azért jobb is lesz talán, ha nem bogozom tovább az írás fortélyait, hanem, jobb híján, mondok egy alkalmi példát. Amit azzal kezdek, hogy láttam, néhány évvel ezelőtt, egy olyan szerelmespárt, amelyik különösen eszményinek tetszett előttem. Vajon mi lesz a szerelmük sorsa, gondoltam magamban; s miközben eltűnődtem ezen, megcsírázott bennem, tudatom nélkül, a mag. Később azonban, amikor nem is gyanítottam, a tudatomba furakodott az íráscsemete. S attól kezdve gondozni kezdtem a csemetét. Az eredeti személyeket akkor már el is feledtem. De, a magam ízlése és célja szerint, formáltam egy másik lányt s egy másik fiút. Ezek, bár messzire laktak egymástól, az élet forgása közben megismerték egymást. S meg is szerették. Aztán elhatározták, hogy egybekelnek. A kedvemért beléegyeztek abba is, hogy a lakodalmat az én erdélyi szülőfalumban tartsák, ahol ötvenhat nyárutóján és ősz elején magam is töltöttem néhány hetet. Elmentek hát a faluba, amely erre a nevezetes alkalomra az Illód nevet vette fel. A falu rengeteg erdő mellett fekszik, s került egy asszony is benne, aki nővére lett a menyasszony lánynak.

De már lesben állt a baj, mely aztán erős próbára tette az ifjakat. Ugyanis a falusi házban, a lakodalom éjszakáján, annyira eluralkodtak jókedvükben a vendégek, hogy a szerelmes fiatalok nem tehettek egyebet: elmentek a rengeteg erdőbe kirándulni.

S ott bizony eltévedtek.

Így éltek hat napig a rengetegben, fázódva és élelem nélkül. Szurkoltam miattuk nagyon; és aggódva várom, hogy a nagy bajban miképpen állják meg a helyüket, külön-külön és együtt is.

Remélem, nem fogok csalódni bennük.

Hanem ez már a regény dolga, melyet Nap és Hold címen szeretnék megírni. Csak azt nem tudom, hogy miképpen indítsam el a regényt. Mert az nem könnyű. De hát legyen, ami lesz: vagyis most és mindenki füle hallatára, mégis elkezdem, valahogy így.

 

 

A hivatkozás helye

Bevezető szavak egy regényhez. Elhangzott a magyar rádióban, 1962. január 28-án. Közölve: Magyar Nemzet 1962. dec. 24. sz. és Jégtörő gondolatok II. kötet (374–376).

A Nap és Hold című Tamási-regény kezdete novellaként ismert (Leszáll a dér).