Mi az igazság rólam és szerintem*

Az olvasók tájékoztatása céljából és a szellemi önvédelem címén kérek helyet a Szabadságtól ennek az írásomnak a számára.

Még a választások előtt a Szabadság elsőnek és azt jelentette, hogy én „beléptem” a Balogh István pártjába s hogy „a páter az új tagot felvette a nagy budapesti listára”… Másnap Zelk Zoltán, a kitűnő költő, ugyancsak a Szabadságban, politikailag fogalmazott szavakkal eltemetett engem. Temetési beszéde inkább megható volt, mint igaz. Módszere, mellyel írói hanyatlásomat igyekezett kimutatni, igen egyszerű volt. Nevezetesen azt állította, hogy amit 1945 előtt írtam, az jó; amit pedig azóta írtam, az nem jó. Így például jó volt a Szűzmáriás királyfi című régi regényem, de nem jó a Szívbéli barátok című új ifjúsági regényem, ami a tavalyi esztendőben jelent meg. Nagy kár, hogy az említett két könyvnek a szövege ugyanaz, vagyis a Szívbéli barátok a Szűzmáriás ifjúsági kiadása. Az ilyen tévedésből folyó ítélkezés nagy hibája a cikknek, mellyel különben meg voltam elégedve. Láthatólag a vicclapok is meg voltak elégedve, mert egy ideig a Szabadság forrására jártak mérget inni ellenem. Sőt az egyik vicclap írója úgy megrészegült eme hírforrásnál, hogy féket veszítve, hangomat a Szálasi-rádióban vélte bömbölve hallani. Az ilyen rémhallást gyógyítani kell, melyre csak a bíróság alkalmas.

Ezek a megjegyzéseim nem válaszok az ellenem való támadásokra, mert az író nemcsak abból áll, hogy műveket ír, hanem abból is, hogy a kicsinyes támadások közben hallgat. Amiket azonban fentebb megemlítettem, azokat meg kellett említenem, hogy a sűrű választási zajgás után, a való tény kedviért és az olvasók számára, hitelesen elmondhassam a valót.

Nem igaz, hogy én beléptem a Balogh-pártba; de igaz, hogy ha beléptem volna, akkor is ugyanaz volnék, aki voltam és vagyok. Egyszerűen az történt augusztus 12-én délben, hogy a Balogh-párt listáján a budapesti harmadik helyen és országos lajstromon az első helyen, képviselői jelöltséget vállaltam, amit azonban másnap délelőtt, újból átgondolva a dolgot, töröltettem. Ebben a döntésemben nem játszott szerepet semmi külső vagy fenyegető befolyás; sem az a szokásos aggodalom, hogy talán nem jutnék ezeken a helyeken mandátumhoz, aminthogy hozzá is jutottam volna. Attól sem kellett idegenkednem, hogy pártpolitikai szerepet kell vállalnom, hiszen megmondották nekem, hogy elsősorban a szellemi embernek kijáró tiszteletnek tekinthetem a jelöltséget és a mandátumot. Úgy éreztem s ma is úgy érzem, hogy nemes gesztus volt ez a Balogh István és a Kovács Imre részéről. S én egy álmatlan éjszaka után, a fizikai lét apró gondjaival és a szellemi ember nagy kérdéseivel küszködve, mégis úgy határoztam, hogy nem vállalok képviselői mandátumot.

Miután így döntöttem és lemondtam a jelöltségről, csak azután írta meg rólam Zelk Zoltán a „temetési” cikket s jöttek utána fekete pennával a többi gyászolók. Mindezek tudhatták már s bizonyára tudták is, hogy a csemegét megette a fránya, de azért úgy tettek, mintha nem ette volna meg. Azt gondolták talán, hogy a dicskoszorú, melyet bőrömből fontak maguknak, egyszeriben lehull a fejükről, ha a vadról kiderül, hogy nincs a rengetegben!

Pedig nincs ott, hanyag vadőrök! Hanem egyedül van a nyílt mezőben; védelmező fák nélkül, a pártok bujtató berkein kívül. Egyedül vagyok és leplezetlenül, mert úgy találtam ismét, hogy az írónak, ha igazán az akar lenni és maradni, még mindig pártokon kívül és felül van a helye. Mert valamilyen eszme lehet a párt zászlaján s legyen is a párt zászlaján ott egy eszme, de maga az eszmény, melynek esküdt lovagja az író, az a pártok fölött áll. De mivel ember a lovag is, aki küzd és nélkülöz, vívódik és néha csügged, mindent igénybe kell venni, hogy erősítsük őt; s hogy dolgára és a sorsára figyelmeztessük.

Régi dolog, hogy ebből a célból az igaztalan támadások igen hasznosak.

 

 

A hivatkozás helye

Mi az igazság rólam és szerintem. A Reggel 1947. szept. 2. A szerző bevezető sorai: „Az alábbi cikket a Szabadság című lapnak adtam át közlés céljából. Illőnek és természetesnek tartottam ugyanis, hogy ott védekezzem, ahol támadtak. A Szabadság azonban nem közölte a cikket. Ilyenformán még kívánatosabb, hogy nyilvánosságra jusson. Ezért A Reggelt kértem meg arra, hogy írásomat közölni szíveskedjék.”

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]