Nemzedéki Vallomás*

Az élet tényei határozottan mutatják, hogy az erdélyi magyarság lélekben önmagához tért. Legnehezebb sorsában ölelő karját is mozdítja már, hogy végre magához vonhasson mindenkit, aki magyar. Valahányan vagyunk, mind megilletődött tanúi vagyunk a nemzet anyai mozdulatának, mely a cselekvő egység vágyát és áldását sugározza felénk.

Ebben a történelmi időben az új férfinemzedéket illeti az első szó, hogy ennek az egységnek sürgető szavát hallassa. Igen, a szó és a kötelesség minket illet mindenekelőtt. Húsz esztendő alatt nagy utat tettünk meg, amíg idáig eljutottunk. Kemény szellemi harcokat kellett vívnunk a tényekkel, az előttünk járó nemzedékkel, egymással és önmagunkkal egyaránt. De annyi küzdelem után most már elmondhatjuk legalább: a körülöttünk ható tényeket ismerjük és az előttünk dolgozó nemzedéket türelmetlenségünkkel többé nem zavarjuk. Ha valaha szép és nyugtalanító díszek voltunk a nemzet építményén, most erős híd vagyunk, mely az előttünk járókat összeköti a nyomunkba lépő ifjúsággal. Népünk kiáltó szükségei és a feladatok sürgető parancsa ösztönös erővel sodortak egymáshoz minket és rendeltek közös munkára. Többé nem arra nézünk, amiben eddig különböztünk, hanem tudatosan arra, amiben ma egyek vagyunk. Nem fegyverszünetet, hanem békét kötöttünk egymással, mert mindnyájunk felett győzött a népünk iránti felelősség. Ez a béke tisztességes, bátor és férfias leszámolás; s hiszünk abban, hogy az önös egyén legyőzése és legyőzetése árán minden erdélyi magyar között megköthető ez a béke.

Mint nemzedék sok alkalommal és sok alakban állottunk már nemzetünknek nyilvánossága elé. Erős azonban a hitünk, s ez a hit férfiasan kötelez, hogy ez az újabb nemzedéki kiállás minden eddiginél mélyebb, szorosabb és öntudatosabb alapokon nyugszik. Építő és céltudatos szellemi összefogás ez, melynek meg kell teremtenie azt a szintetikus életfelfogást, ami szellemi védőboltozat gyanánt oltalmazóan borulhat fölénk és tarthat együtt egy nemzeti családban.

Lejárt az idő, melyben a különálló részletigazságot és részletfeladatot szolgálta egyén és csoport. S eljött, amikor egyetlen gondolatban és parancsban kell legnagyobb igazságainkat és életérdekeinket összefoglalnunk. Ennek a gondolatnak és parancsnak mindenekfelett uralkodnia kell, hogy egyetlen akarat alá rendelhessen minden erdélyi magyart és egyetlen tengely köré csoportosíthasson minden intézményt, közületet és különálló egyént.

Az egyetlen és mindent összefogó gondolatot abban a kijelentésben foglalhatjuk össze, hogy mind magyarok vagyunk. A számunkra kötelező parancs pedig így szól: magyar életformát akarunk. Magyarok vagyunk és magyar életformát akarunk tehát, mindig és minden körülmények között, mert ez Istentől elrendelt végzés s reánk bízott feladat.

Örök viszonylatban magyarságunk nem új magyarság, hanem szerves folytatása az egyetlen és időtlen magyar léleknek. Nyakig a történelem mostani árjában küszködve magyarságunk mégis új magyarság, mert az időtlen és ki nem meríthető magyar lélektől azt a gondolatot fejezi ki, amelyik ma tart meg minket. Az örök magyarság maga a nemzeti Géniusz, kinek a jobbján nem a gazdagok és az előkelők ülnek, hanem az időtlen Eszme, mely a vérből föltámaszt és a mámorból kiragadja az alkotó értelmet. Ítél az igazság örök törvénye szerint, melynek három alkotóeleme: az erkölcs, az erő és a munka.

Mint időtlen magyarok eme törvény alatt kívánunk élni; s szüntelenül vágyakozva arra, hogy három ágazatába alázattal hordjuk, ami bennünk örök emberi és magyar.

A történelem mostani árjában küszködve a magyar valóságot és értéket kutatjuk elmével és szívvel. S amikor úgy érezzük, hogy történelmünkben, nagyjaink szellemi alkotásaiban és népünk műveltségében máris megtaláltuk, egyszerre és egyforma tisztelettel ragadjuk meg mind a hármat. A történelem tanítása szerint a nemzettest átvészelő és megtartó ereje társadalmában nyugszik. Számunkra tehát ma a magyar társadalom az ösztönös sorsközösségen túl az az öntudatos munkaközösség, amelyet a nemzettest különböző rétegeinek egymásért végzett testvéri szolgálata éltet. Éppen ezért a nemzeti megbecsülés és elismerés mértékévé, egyénekkel és intézményekkel szemben, a tényleg elvégzett munkát és szolgálatot tesszük. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy népi közösségünknek erkölcsi és gyakorlati megújulása egyaránt bekövetkezzék. Az erkölcsi megújulásban döntő tényezőnek egyházainkat tekintjük, míg a gyakorlati megújítás főleg a Népközösség intézményére hárul.

Öntudatunkat azok a modern magyar látók és gondolkozók edzették, akiknek kritikája rádöbbentett a magyar kérdésekre és rámutatott a magyar értékekre. A meder, amelyet kiástak ők, szomjasan és önként kínálkozik arra, hogy szellemi életünk abban folyjon tovább. A kérdésekre, melyeket feltártak, mi meg akarunk felelni; s azokra az alapokra, miket kritikájukkal megtisztítottak, új magyar életformát akarunk építeni.

A gondok és feladatok között, melyek nemzedékünk vállára szakadtak, talán egyik sem olyan súlyos és jelentős, mint ennek az új életformának a megépítése. Az elme és az akarat vajúdásokban megtisztulva keresi a magaslatot, ahonnét legjobb emberi áttekintéssel elindíthatja ezt a munkát. Kell-e mondanunk, ami oly természetes: szemünk e magaslatról is az örök magyar életformát keresi először. Tanulni szeretnénk belőle és okoskodni rajta, hiszen az újnak alapja csak a réginek java lehet. Az emberi szabadság és a nemzeti fegyelem csodálatos ötvözete, mely ezer éven át övezte a magyarság homlokát. A keleti bölcs türelem, ha kellett; vagy a daltermő kurucok vitézi lelke Nyugat tiprása ellen. De mindenekfelett a teremtő erő, mely Európa legviharosabb helyén államot és műveltséget magyar módra alkotott.

Nagy füzér apró láncszemei vagyunk, kiket a sors edzett és a jól végzett munka tehet fényessé. Miképpen szóljunk tehát és parancsként mire mutassunk reá, hogy a munka jól induljon és épülni kezdjen az új magyar életforma, melyre nekünk, e földön, múlhatatlanul szükségünk van. Szavunk nem nevekre szól, hanem testvérekhez, akik egyetlen történelmi és sorsközösség tagjai. S mint parancsra, az élet tényeire kell rámutatnunk, amelyek egyforma erővel hangsúlyozzák nekünk a magyarságot a magyar életformával, s Erdély időtlen törvényeit az új életformával. Valóban úgy van, hogy az élet tényei, mint egyetlen bizonyosság, azok mutatják meg az utat, amelyen a történelem és nagyjaink tanítása szerint a népi műveltségünkkel felfegyverkezve bizton elindulhatunk.

De mielőtt megtenné az első lépést ez az érett és közös munkára összefogott nemzedék, újból hirdetjük, amit vallomásunk elején mondottunk: az élet tényei azt mutatják, hogy az erdélyi magyarság lélekben önmagához tért. Ez az igazság, mint minden igazság e földön, magában hordja a munka és az építés törvényét. Félre nem érthető világossággal olvassuk ki hát belőle, hogy az élet tényei egységre mutatnak. Ez az egység pedig családi és nemzeti jellegű, amiből törvény szerint következik, hogy az erdélyi magyarság új életformája a családdá alakult nemzeti közösség.

 

 

A hivatkozás helye

Nemzedéki Vallomás. Ellenzék 1939. okt. 15. 238. sz. 11. Újraközölve: Virrasztás (325–329) – Kolozsvár, 1939. október 15. keltezéssel, Tamásinak ezekkel a bevezető soraival: „A Vasárnapi Szó első számában jelent meg s a fiatal vezető szellemiség legkiválóbb képviselői írták alá. A közlésre az ad jogcímet nekem, hogy az írás, egész fogalmazásában, tőlem származik.”

Az Ellenzékben közölt szöveget a következő jegyzet vezeti be: „Örömmel vettük tudomásul, hogy Tamási Áron elvállalta az Ellenzék Vasárnapi Szó című mellékletének szerkesztését. Vezetése alatt biztosítva látjuk, hogy ez a szellemi munkatér is közös gondjainkat és céljainkat szolgálja. Ennélfogva a Vasárnapi Szó fórumát mi, aláírók a magunkénak tekintjük, s itt is, mint munkahelyünkön, készen és kötelességszerűen vállaljuk a szellemi szolgálatot.” Az aláírók: Abafáy Gusztáv, Albrecht Dezső, Asztalos István, Asztalos Sándor, Bíró Sándor, Debreczeni László, Demeter Béla, Gagyi László, Jancsó Elemér, Juhász István, Kacsó Sándor, Kemény János, Kéki Béla, Kovács György, László Dezső, László Ferenc, Mikó Imre, Nagy András, Nagy Odön, Parádi Kálmán, Pálffy Károly, Szabó István, Szabó T. Attila, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Szűcs Elemér, Teleki Ádám, Váró György, Vásárhelyi Z. Emil, Venczel József, Vita Sándor, Vita Zsigmond, Wass Albert.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]