Szellemi őrség*

A nemzedék, melynek nevében a Vasárnapi Szó fórumán most elhangzik a Vallomás, esztendők óta keresi a széles körű munka és megnyilatkozás lehetőségeit. Természetes folyamat volt, hogy keresés közben különböző csoportok alakultak, melyeket a világnézet és a szellemi magatartás azonossága vagy legalább hasonlósága jellemzett. Így jött létre annak idején az Erdélyi Fiatalok csoportja, majd utóbb az a szellemi gárda, mely a Hitel című folyóiratot alapította és tartja fenn. A harmadik tömörülés, mely inkább a művészi és írói egyéniségeket vonzotta, alkalomszerű formában fejtette ki működését.

Eléggé közismert az a szolgálat és szellemi erjesztés, melyet ezek a csoportok külön-külön kifejtettek, illetőleg kifejtenek. Nagy kár volna, ha ezeknek a szellemi vállalásoknak az önállóságát és különálló életét bármi is gyengítené. Az bizonyos. De viszont helyrehozhatatlan mulasztást követnénk el, ha kitérnénk a parancsolat elől, mely a fiatal szellemiség munkájában is összhangot követel. Nem is térünk ki, sőt az erdélyi magyarság ünnepévé nyilvánítjuk ezt a mai napot, amikor a fentebb említett különböző csoportok egységes és felemelő Nemzedéki Vallomása megjelent. Az összhang első akkordjai olyanok ebben a Vallomásban, hogy boldogan hisszük: végre megszületik a közös munka. S ez a közös munka pedig olyan szellemi arcvonalat kovácsolhat össze, mely az erdélyi magyarságot lélekben és társadalmában újjáalakíthatja.

Mert egyöntetű vágy, hogy annak újjá kell alakulnia.

A Vasárnapi Szó heti nyolc oldala legfőképpen ennek az újjáalakításnak az előkészítését szolgálja. Ebben a pillanatban teljesen betölt minket a remény, hogy munkánkat megértés fogadja és siker fogja kísérni. Hiszen az erdélyi magyar szellemiség és a nép teli van az öntudat és az újjászületés vágyával. A szerkesztés és irányítás nehéz és felelősségteljes munkája is a legkedvezőbb körülmények között indul, mert egyrészt az Ellenzék önállóságot biztosított a Vasárnapi Szónak, másrészt pedig a fiatal szellemiség bizalmával tüntetett ki engem. Az Ellenzéknek, a magam és a nemzedék nevében, köszönettel tartozom; az ifjú szellemiség bizalmát pedig olyan értéknek érzem, mely a Vasárnapi Szó munkáját közérdekűen súlyossá teszi, engem pedig segít és kötelez.

Egészen rövidre fogva csak ennyiben kívántam magyarázatát adni annak, hogy miért vállaltam a szerkesztés munkáját.

Jelen pillanatban ehhez a kötelességhez tartozik az is, hogy vázoljam, legalább nagyjából, azt a felfogásomat, melyet e melléklet szerkesztésében és egyéni írásaimban egyaránt érvényesíteni kívánok. Nem titkolom, sőt minden lehető alkalommal hangsúlyozni akarom, hogy a Vasárnapi Szó nem ringatás lesz, hanem céltudatos, nyílt és férfias beszéd. Az egészséges élet érdekel minket, s nem a kéjgyilkosság.

Értékeljük és megbecsüljük magát a román népet, mellyel rossz és jó sorsban együtt kell élnünk. Figyelemmel kísérjük, és méltatjuk a román népi kultúrát, mert az a véleményünk, hogy a politika izgalmai és tévelygései alatt él egy bölcs, megértő világ, melyet a nép hordoz. A magunk népét azonban, az értékelésen és megbecsülésen túl a lélek és vér szerelmével szolgáljuk. Az élet tényeit, minden körülmények között, abból a szemszögből ítéljük meg, hogy azok népünk javára válthatók-e vagy kikerülhetetlenül károsak reá. Sorsunk és helyzetünk két parancs betöltésére kötelez: egyik a természetes és erkölcsi parancs, hogy amiképpen porból lettél és porrá lészesz, azonképpen magyarból lettél és magyarrá lészesz; a másik pedig a világi törvények parancsa, melynek tiszteletében, mint „kisebbség”, éljük mindennapi életünket. Bizonyos azonban, hogy e tisztelet ellenére is sok külső akadállyal kell megküzdenünk, hogy valamiképpen betölthessük a természetes és erkölcsi törvényt, melynek jellege a lélek és a vér szerelme népünk iránt. Mégis, minden akadály ellenére, megpróbáljuk tisztességgel teljesíteni a szolgálatot. Ebben a percben minden reményünket meggyűjtöttük arra, hogy ez a némaság nem fog bekövetkezni, sőt minden lehető alkalmat megragadunk, hogy higgyük: a megértés és a jóindulat fogja egyre járhatóbbá tenni számunkra az utat.

Az a nemzedék, mely a közzétett Vallomás alapján egyetemes érvényű munkára jelentkezik, az erdélyi magyarság életében már nem különálló lelki és fizikai egység. Korban és felfogásban egyaránt odáig érkezett, hogy nemzedéki gondjai nemzeti gondokká nőttek és magasztosultak. Munkájában, melyet a szellem és a gyakorlat terén végez, a hangsúly már nem a nemzedéki harcon van, hanem a nemzetiségi harcon. Gyanakvásra nincs oka tehát az előtte járó nemzedéknek, mely a gyakorlati életben ma is döntő módon tartja kezében a magyarság vezetését. Oka csak egyre lehet: kinyitni mindenütt a kapukat, hogy a friss szellem és a fiatal erő birtokába jusson a gyakorlati felelősségnek. Az új Vallomás szellemének érvényesítésére olyan vezető rétegnek kell kialakulnia, amely a nemzedéki jelszó helyett már biztos ítélettel válogatja össze a legalkalmasabb egyéneket, öreget és fiatalt. Azok pedig, akik a „részletigazságot és a részletfeladatot” nem tudták és nem tudják a magyarság egyetemes érdekeinek alárendelni, babérkoszorús jóindulattal figyeljék a munkát, melynek terhe a miénk, de áldása mindenkié lehet.

Már abból, amit eddig mondottunk, eléggé nyilvánvaló bizonyára, hogy célunk nemcsak egy olvasmányos újságmelléklet szerkesztése. Ennél sokkal igényesebbek vagyunk. Hogyne, minden eszközzel törekszünk arra, hogy tartalmas és tetszetős legyen ez a vasárnapi nyolc oldal, de számunkra a tartalom csak fegyver, mellyel hadat viselünk a magyar társadalom betegségei ellen; s a csín nem egyéb jó modornál, melyet egymás között megkíván a mai idő. Semmi sem történik esetlegesen és céltalanul, ami a Vasárnapi Szóban történik. A harcot a harc kedvéért minden vonatkozásban gondolkozás nélkül elvetjük. Bírálatot csak olyan elgondolás és cselekedet fölött mondunk, amelynek helyébe jobbat tudunk ajánlani. Gyakran tehát. De ilyen esetekben is kivétel nélkül mellőzzük a személyeskedő hangot, a gyanúsítást és más szellemi emberekhez nem méltó harci mozdulatot. Igaz, könnyű lesz a dolgunk, mert hasábjainkon bírálattal és méltánylással egyaránt csak jelentős gondolatot és egyént illetünk. Minden leírt szót felelősséggel meggondolunk, mert legfőbb idejét látjuk annak, hogy a kimondott és a leírt szó visszakapja jelentésbeli és erkölcsi tartalmát. Amikor erre különösképpen felhívjuk a magyar társadalom figyelmét, egyben kéréssel fordulunk az erdélyi magyar sajtóhoz, hogy közleményeinket így mérlegelje, idézzen azokból, fűzzön megjegyzéseket hozzá, hogy ezáltal, mint azonos küldetésű bajtársakhoz illik, közös erővel terjeszthessük az éltető és megtartó igéket.

S most nemcsak a betű, hanem a szellem minden emberéhez szólunk. Kérjük őket, hogy kísérjék éber figyelemmel a munkát, amelyet most elindítunk. Gondolkozzanak azon, amit írunk; s ha ketten-hárman összejönnek, vitassák meg eszméinket. Ami jó, abban álljanak mellénk: írják, beszéljék és cselekedjék azt, hogy jó példákban ne legyünk szűken. Ami pedig komoly megfontolás után sem tetszik jónak, vessék el nyomban és írják meg nekünk helyette a jobbat. Mert csak így és együttesen tölthetjük be a feladatot.

Befejezésül pedig a magyar olvasónak nyújtjuk kezünket, melynek szorításából meg kell éreznie, hogy nem udvarias köszönésről van szó, hanem a döntő pillanatról, melyben sorstársak találkoznak. Ebben az együttlétben, mely a találkozást követi, mi gondolatot és öntudatot akarunk adni az olvasónak. Fegyelmet az agyba és közösségi érzést a szívbe. Mert csak így gyűlhet egybe a tábor, amely érti a szellemi őrség fényjeleit.

 

 

A hivatkozás helye

Szellemi őrség. Ellenzék 1939. okt. 15. 238. sz. 9. Újraközölve: Virrasztás (330–335) – Kolozsvár, 1939. október 15. keltezéssel; Tiszta beszéd (364–367) és Jégtörő gondolatok II. kötet (114–118).

A Kolozsvári Ellenzék heti melléklete Vasárnapi Szó címmel 1939. október 15.–1940. január 21. között jelent meg Tamási Áron szerkesztésében. Ez idő alatt a Vasárnapi Szó hasábjain verset, novellát, cikket, tanulmányt közölt Asztalos István, Erdélyi József, Fodor József, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Kovács György, Reményik Sándor, Szabédi László, Szenczei László, Tompa László, Wass Albert, Féja Géza, Illyés Gyula, Jancsó Elemér, Kubán Endre, Szabó István, Szabó Zoltán, Szerb Antal, Bíró Sándor, Debreczeni László, Parajdi Incze Lajos, Juhász István, Kacsó Sándor, Kodály Zoltán, László Dezső, Molter Károly, Takács Lajos, Venczel József, Vita Sándor; grafikát Kós Károly, Nagy Imre, Vásárhelyi Z. Emil.

Programadó cikkében Tamási „nemzedéki tömörülés” létrejöttét jelentette be.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]