Eszméink és bajtársaink védelmében^*

Kezdettől fogva emelkedett szempontok szerint igyekeztem végezni azt a munkát, mely az erdélyi fiatal magyar szellemiség összefogására irányult. Ezt a magatartásomat a Vásárhelyi Találkozó ifjúsága helyeselte és a magáévá tette. Ebből kifolyólag egyöntetű bizalmával tüntetett ki, hogy a Találkozó célkitűzéseit mindenekelőtt szolgáljam s azoknak megvalósítása fölött őrködjem.

Mindezek kötelességemmé teszik, hogy az erdélyi magyarság tagjaival közöljem a következőket:

1. A Vásárhelyi Találkozó előkészítő bizottsága kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az ifjúság összefogási mozgalma nem irányul sem személyek ellen, sem meglévő magyar intézmények ellen, s így a magyar párt ellen sem. Ez nagyon természetes is volt, hiszen mi a magyar pártban olyan eszmei keretet látunk, amelyben mint egy népi közösség becsületes tagjai mindnyájan benne vagyunk: még úgy is, ha a párt vezetősége ezt bármelyikünkre vonatkozólag nem veszi tudomásul.

Azt is hangsúlyoztuk, minden lehető alkalommal, hogy az ifjúság semmiféle új politikai keretet nem kíván alakítani a maga célkitűzéseinek megvalósítására.

Nyílt és őszinte kijelentéseinek ellenére a magyar párt és hivatalos lapja túlzott aggodalommal nézte az ifjúság összefogási kísérletét. Tekintve a közéleti erkölcs bomladozását, mely társadalmunkat jellemzi: a párt vezetőségének ezt az aggodalmát megértettük s arra egy felemelkedett és erkölcsi alapon álló magatartással kívántunk válaszolni. Az ilyen értelmű választ az ország színe előtt megadta a Vásárhelyi Találkozó. Ezek után nyilatkozott meg a párt hivatalos lapja Tanulságok című cikkében. Ennek a megnyilatkozásnak egyik részét örömmel vettük. Ez a rész arra vonatkozott, hogy a Keleti Újság célkitűzéseinknek nagy részét azelőtt is hirdette és most is a magáévá teszi. Annál jobban elszomorított a Tanulságok c. cikknek az a része, mely a Találkozó előkészítő bizottságát azzal vádolta meg, hogy az összefogó ifjúság szellemi munkáját zavarosan és magyar szempontoknak meg nem felelő módon igyekezett irányítani. Ezzel kapcsolatban egy csoportra célzott, amely megjelent a Találkozón, és az előkészítő bizottság szándékai ellenére helyes irányba terelte a megbeszéléseket.

Ki kell jelentenem, hogy a Találkozó közössége előtt minden egyéni vélemény meghallgatásra talált, de sem egyének, sem pedig csoportok nem igyekeztek a közösségi erkölcs megsértésével véleményt erőszakolni az ifjúságra.

Megállapítom azt is, hogy az előkészítő bizottság célkitűzései, melyeket főbb irányelvekben már a Találkozó előtt nyilvánosságra hozott, teljes mértékben érvényesültek a háromnapos megbeszéléseken, s ezeknek a célkitűzéseknek a szellemét az ifjú közösség vita nélkül tette magáévá. Én, mint a bizottság elnöke, megnyitó beszédemben szintén félre nem érthető formában kinyilvánítottam azokat az alapelveket, amelyek az összefogás értelmezésére, a nemzeti önvédelem kérdésére és az erkölcsi alapon álló nemzeti demokráciára mutattak. Semmi szükség nem volt tehát arra, hogy az előkészítő bizottságot bárki erkölcsi magatartás vagy helyes magyar szempontok felé irányítsa.

Ezért kötelességszerűen visszautasítom a Keleti Újság erre vonatkozó beállítását.

2. A Vásárhelyi Találkozó határozatai között szerepel a következő két pont:

a) „A Vásárhelyi Találkozón megjelent magyar fiatalság az erkölcsi megigazulásban és a szellemi megnemesedésben, a nemzeti öntudat fokozásában és az alkotóerők becsületes összefogásában látja jövőnk egyedüli útját. Elítéli azt a szellemet, amely személyi torzsalkodásokkal, mindenki elgáncsolásával és az építő erők megbontásával akadályozza meg a kibontakozás útját.”

b) (A magyar sajtóra nézve.) „… Legyen mértéke a tárgyilagosságnak, őrizője a nép jövőbe vetett jogos reménységének, öntudatosítója népének, ápolója a közösség szellemének, mert szerepe mindenekelőtt a nemzet nevelése.”

A Vásárhelyi Találkozó megbeszéléseinek során, a sajtóról szóló vita folyamán, minden személyeskedő kritika elkerülése céljából a következő kijelentést tettem: „Azt az erkölcsi magatartást, melyet a Találkozó megbeszéléseinek során tanúsít, a sajtóra nézve is kötelezőnek tekintjük.”

Sajnálattal állapítom meg, hogy sem a fenti pontok szellemét, sem a mi erkölcsi magatartásunkat a Keleti Újság nem találta mindenben követendő példának. Sőt ezek ellen vétett a Tanulságok c. cikkének fentebb említett részében, de különösképpen abban a közleményében, amelyben Kacsó Sándorral személyeskedő és sértő csatározást folytat.

Kacsó Sándor, azon a fontos munkahelyen, ahol áll, a maga igaz meggyőződése szerint mindig hősiesen védte és szolgálta a magyarság érdekeit. Egyik példája azoknak a fiatal férfiaknak, akik önzetlenül cselekedték ezt. Magától értetődő volt, hogy az előkészítő bizottság egyik fontos tárgynak a kidolgozását és előadását kérte tőle. Az egyéni felelősség álláspontján állva mi minden egyéni megnyilatkozást gyanú nélkül és komolyan vettünk, hiszen ilyen felelős egyéni véleményekből kellett kialakítanunk a Találkozó közösségének határozatait. Mindenki legjobb hite és meggyőződése szerint hozta munkáját a közösség számára. A Találkozó minden határozata, egynek a kivételével, hosszas vita után alakult ki. Ez volt a sorsa a Kacsó Sándor határozati javaslatának is. Az a tény, hogy az ő határozati javaslata a többség részéről ellenkezésre talált, nem érinti az előadó erkölcsi személyét, és nem kisebbíti azt a munkát, melyet Kacsó éppen úgy, mint a többi előadó, a közösség szolgálatára teljesített. A Kacsó Sándor határozati javaslata éppen úgy vita alá kerülhetett volna, mint bármelyik másik javaslat. Tekintve azonban a tárgynak rendkívül megfontolandó és óvatosságra intő kezelését, én magam voltam az, aki a javaslat utáni szünetben azt az indítványt tettem, hogy a megbeszélések megnyitása után nyomban jelentkezzék valaki, és a vita mellőzésével kérjen bizottságot egy új határozati javaslat elkészítésére vonatkozólag. Kacsó Sándor nem csinált ebből egyéni sérelmet, hanem tovább is a közösség érdekeit kívánta szolgálni. Így elfogadta jelöltségét a határozati javaslatot megszövegező bizottságba, majd az elkészített javaslatot a közösség előtt felolvasta.

Amikor ez megtörtént, én mélyen megrendülve az igazi férfiasságnak ilyen példáján és a közösségi szolgálatnak ilyen áldozatos megnyilvánulásán, ünnepélyesen a következő bejelentést tettem:

„Mélyen megrendülve állapítom meg, hogy a mi közösségi munkánkban Kacsó Sándor olyan erkölcsi magatartást tanúsított, amely mindnyájunk előtt példa lehet.”

Ezt a bejelentésemet egyöntetű és tüntető lelkesedéssel tette magáévá a Találkozó közössége. S ezzel a mi részünkről, egy megtisztuló felemelkedésben, elintézést nyert az ügy.

Joggal vettem hát megütközéssel, hogy a Keleti Újság egy személyeskedő támadás anyagául választotta ezt a kérdést, melyet az ifjúság, felelősségének tudatában, még megbízható és ellenőrizhető megbeszélések keretében sem óhajtott vitába dobni.

Hangsúlyozom: kötelességet és felelősséget éreztem azért, hogy a fentieket nyilvánosságra hozzam.

Kérem a magyar olvasókat, hogy a Vásárhelyi Találkozó fenti álláspontját, a magyar közösség szolgálatának érdekében, ilyen értelemben vegyék tudomásul. A Találkozó minden résztvevőjét pedig felhívom arra, hogy a legmagasabb célok érdekében szerezzenek a munkahelyeiken érvényt ennek a szellemnek, és mindenki ápolja a bajtársi közösség védelmét.

 

A hivatkozás helye

Eszméink és bajtársainak védelmében. Ellenzék 1937. okt. 15. Keltezése: Kolozsvár, 1937. október 10. Újraközölve: Brassói Lapok 1937. okt. 18. 200. sz. 3.; Tiszta beszéd (340–343) és Jégtörő gondolatok II. kötet (71–75).

Az Országos Magyar Párt lapja, a Keleti Újság 1937. október 6-án közölt, Tanulságok című vezércikkében – miként előbb is – élesen támadta a Vásárhelyi Találkozót. Ezekre a támadásokra válaszolt Tamási Áron. Válaszcikkének bevezetője: „Az alább következő írásom erős vonatkozásban van azokkal a közleményekkel, amelyek a Vásárhelyi Találkozóval kapcsolatban a Keleti Újságban megjelentek. Így természetes volt, hogy írásomnak a közlésére először a Keleti Újság szerkesztőségét kértem fel. S bár hangsúlyoztam, hogy »méltányosnak és igazságosnak tartom, hogy a Vásárhelyi Találkozó nemzeti értékű célkitűzéseinek szolgálatára az erdélyi sajtó rendelkezésünkre álljon«: a szerkesztőség cikkemnek közlését mégis megtagadta. A visszautasítás azonban olyan barátságos formában történt, amely reményt nyújt nekem arra, hogy a jövőben az erdélyi magyarság ügyét mindnyájan emelkedett szempontok szerint szolgálhatjuk.”