Bor és víz*

Szüreti játék
1951


Játszó személyek
BOR DÁVID, öreg csősz
VILMA NÉNI, a csősz felesége
BOR MIHÁLY, a csősz fia
BOR JÓB, a csősz unokája
VIZI JÁNOS, bodnár
VIZI JÁNOSNÉ, a bodnár felesége
VIZI BORKA, a bodnár leánya
FÜST GERGELY, öreg pásztor
BORS DÖME, pincemester
BULI NÁNDOR, suszter
PILLE BELLA, a suszter felesége
BAJA GYULA, kőbányász
FINTORI, öreg falusi cigány

 

Fintorit kivéve, mind új részes-tulajdonosai egy 1945-ben feloszlatott urasági szőlőnek.

 

Szín: úgynevezett borház egy dunántúli szőlőshegyen. Háznak tákolmány, de borháznak mutatós. Tizenöt évvel ezelőtt építhették. El lehet képzelni, hogy a harcok előtt szemrevaló volt, jól berendezett állapotban. A háború idején azonban megrongálódott. Mostani berendezését is úgy szedhették össze: ami maradt, abból. Mestergerendái vannak, de a gerendákon felül, a tetőig, üres a tér. Falai összeeresztett deszkák, amelyek meg voltak festve: mégpedig egymás után következőleg az egyik deszka pirosra, a másik fehérre, s a harmadik zöldre. Most a festés kopottan emlékezik. Egyetlen helyiségből áll ez a borház. Jobb és bal falán egy-egy kicsi ablak. Az ablakok alatt polc, hova gyertyát s apró szerszámokat lehet rakni. Hátul nyílik az ajtó, mely földtől a tetőig szolgál. Inkább kapu tehát, melyet három töréssel lehet teljesen kinyitni. Az első törésnél egy méter nyílás támad, a másodiknál és a harmadiknál újból egy-egy méter. Így aztán, a harmadik törés után, a borháznak majdnem az egész oldala nyitva van, csupán a bal és a jobb sarokban áll egy-egy fél méter fal. Jelenleg a bejárat csak egy törésre van nyitva. A kaputól innét, a balsó fal mellett, egy gyékényheverő áll. Egy ódon és gyapjas juhbőr bunda fekszik rajta. A heverőn innét kád, cseber, egy mustmérő és egy taposószék áld. Ezeket bizony meg kéne reparálni. Eme szerszámok mögött, a falhoz támasztva, rudak állanak, néhány rossz kapa és behordott madárijesztők. A jobb fal mellett csantéron egy nagyobb és két kisebb hordó. Betegek ezek is. A kapufal és a csantér között, lábra állítva, egy óriási üres hordó kuksol, a tetején összegyűjtött abroncsok hevernek. A helyiségben egy kecskelábú asztal áll, melynek a két lába, az egyik oldalon, térdben hánccsal van összekötve. Az asztalon egy fakalapács áll; néhány cserépkancsó és csutora. Az asztal fölött lámpa lóg a mestergerendáról. Kartalan nádszékek állnak az asztal mellett. Az ablakok talpain poharak, csuprok; a hordók mögött pedig, eldugva egy rongypokróc alatt, nagy demizson, tele borral.

Szemben, a kapu nyílásán keresztül, a présház bejárata látszik. Körülötte és fölötte pedig a szőlőshely, melyen szüretelő emberek mozognak.

Idő: 1946. október közepe, szombat délután.

 

FÜST GERGELY

Öreg pásztor, egy puttony szőlővel éppen a présház ajtajába ér, és nagyot kurjant. Ij-haj!… Nagyot durrant valami pukkantóval.

BORS DÖME

Pincemester, belülről csak a hangja hallatszik. Sok van-e még, Gergely bácsi?

FÜST GERGELY

A farkán vagyunk.

BORS DÖME

A rókának vagy a medvének?

FÜST GERGELY

A szüretnek. Kiöntötte puttonyából a szőlőt, s énekelve megy vissza a hegyre.

 

    Jó a bor már este felé,
    Mikor úgy szól a kis harang:
    Bim, bam, bum,
    Bim, bam, bum!…

 

BAJA GYULA

Kőbányász, künn a szőlőben folytatja nagy hangon a dalt.

 

    Még jobb a bor éjfél felé,
    Mikor úgy szól a nagy harang:
    Bim, bám, bum…

 

VILMA NÉNI

Hetvenéves, száraz és magas vénasszony; erélyes, mint egy parancsnok. Kend ide üljön le!

BOR DÁVID

Hetvennégy éves; olyan, mint egy vén betyár, ki legtöbbször engedelmeskedik a feleségének, de az engedelmességet lehetőleg tréfába rejti. Hát már azt sem mondhatom, hogy: bim, bám, bum?!

VILMA NÉNI

Már ott állnak ketten az asztal mellett. Azt mondhatja, de idebent. Nem odakünt! Jobb itt ülni, mint a szőlőben ágról ágra járni s mindenütt csak hátráltatni a dolgozókat!

BOR DÁVID

A madarakat hajtottam, te Vilma!

VILMA NÉNI

Ne hajtsa!

BOR DÁVID

Az igaz. Ha téged meglátnak, úgyis elmennek.

VILMA NÉNI

Nagyot kiált. Üljön le!

BOR DÁVID

Lehuttyan egy vedlett nádszékre, s úgy tesz, mintha nagyon elgondolkoznék. Hogy is volt csak…?

VILMA NÉNI

Mi volt hogy?

BOR DÁVID

Hallgasd meg, azon gondolkozom, hogy én ötven esztendeig voltam csősz ebben az urasági szőlőben. Végigszolgáltam egy bárót, egy képviselőt, egy izraelitát s egy vegyes embert. Aztán a tavaly megszabadultam, s a helybéli bizottság két részt adott nekem ebből a felosztott szőlőből. S most, amikor a magam gazdája lettem, félszázad után, most te akarsz iga alá hajtani engem?!

VILMA NÉNI

Hát az magának iga, ha itt urasan elüldögél?

BOR DÁVID

Ülök, ülök, de mit csináljak?

VILMA NÉNI

Tartson félszázados bűnbánatot… De azt sem bánom, ha dudorászik.

BOR DÁVID

Bor nélkül?

VILMA NÉNI

Nem ivott kend eleget hetvennégy esztendeig?

BOR DÁVID

A különbséget talán csak megihatom!?

VILMA NÉNI

Milyen különbséget?

BOR DÁVID

Ötven esztendeig a máséból ittam, s még csak egy évit ittam a magaméból: itt különbség van! Feláll, eltökélten. Adj bort!

VILMA NÉNI

Csakugyan jobb lesz bort adni. Akkor forduljon el! Felvesz egy cserépkancsót az asztalról, s odamegy a hordókhoz, hogy a dugott borból töltsön az öregnek. Nézzen ki az ablakon!

BOR DÁVID

Sejti, miért kell kinéznie. Nézek, jó bőven.

VILMA NÉNI

A demizsonból bort tölt a kancsóba, majd az asztalra teszi. Itt van. Ne sírjon. Kimegy.

BAJA GYULA

Künn a szőlőben kurjant, és elkiáltja magát. Hi-hóó!… Vigyázz, ha jön a vonat!

VILMA NÉNI

Hamar, hamar! Fut az idő!

BOR DÁVID

Megnézte a kancsóban a bort, most lassan, nagy élvezettel iszik.

FINTORI

Rongyos falusi vén cigány, szinte bújva bejön a borházba; nyilván Vilma nénit kileste, de Bor Dávidhoz bizalommal van.

BOR DÁVID

Látja Fintorit, de tovább iszik; csak a kezével int, hogy jöjjön csak bátran. Amikor már ott van a cigány, leteszi a kancsót. Mit csinálsz, ha vissza talál jönni hirtelen a feleségem?

FINTORI

Körülnéz. Megbújok a hordók mögé.

BOR DÁVID

Mit gondolsz, oda nem csaphat az istennyila?

FINTORI

Csaphatna, ha maga itt nem volna.

BOR DÁVID

Nézzünk oda! Hát annyira bízol bennem?

FINTORI

Igen, mert azt a villámot maga elhárítja tőlem.

BOR DÁVID

Nevet. Hát akkor, mielőtt meghalnánk, vigadjunk egy kicsit. Leül, nekihelyezkedik, s inti a cigányt. De csak lassan. Nehogy a feleségem neszét vegye. Úgy, mint a dongó…

FINTORI

Suttogva. Mit?

BOR DÁVID

Hát… azt, hogy: „Félre tőlem, búbánat”…

FINTORI

Játssza.

BOR DÁVID

Énekli.

 

    Félre tőlem, búbánat, búbánat;
    Kancsót vágok utánad, utánad!…

 

Lassan, de jobban-jobban belehevül a nótába.

 

    Egész világ csúfjára, csúfjára,
    Megfujtlak egy pohárba, pohárba!…

 

Fintorihoz, ki a hegedűvel bátortalanul megy utána, s lesi a bejáratot is. Húzzad, ne félj semmit!

 

    Félre tőlem, búbánat, búbánat;
    Nem érek én több nyárat, több nyárat!
    Ha érek is, csak hármat, csak hármat;
    Nem rakok én kővárat, kővárat…

 

Iszik egyet, rávág az asztalra.

 

    Ne bánd, édes virágom, virágom,
    Hogy így élem világom, világom!…

 

FINTORI

Jó fülével meghallotta a jövést, gyorsan beugrik a hordók mögé.

BOR DÁVID

Mintha mi sem történt volna, szilajul folytatja. Éljed te is…

 

Vilma néni és Bor Jób bejönnek ketten a borházba; Vilma néni elöl. A vénasszony szigorúan, ámulva néz, hogy ez is lehetséges.

 

BOR DÁVID

Ég-föld nem számít, megállás nélkül folytatja.

 

    Éljed te is, nem bánom, nem bánom,
    Szivemből azt kivánom, kivánom.

 

VILMA NÉNI

Számon kérve. Hát ez mi?!

BOR DÁVID

Mulatok, babám!

VILMA NÉNI

Bor Jóbhoz. Nézd meg, milyen nagyapád van!

BOR JÓB

Tizenhét éves, jókötésű fiú, az unokájuk. Jó kedve van.

VILMA NÉNI

Egészen kicsap. No, várjon kend!… Vén kutyabetyár!… Mert kieresztem én az egész mustot!… Mérgesen kifelé megy. Ki én!… Kimegy.

BOR DÁVID

Jób, tölts bort nekem! Nagyapádnak!

BOR JÓB

A szemével keresi. Hol van?

BOR DÁVID

Keresd meg! Tán a hordók mögött, egy nagy demizsonban.

BOR JÓB

Benyúl a hordók mögé, megragadja a cigány üstökét, és húzza kifelé.

FINTORI

Fáj neki. Ne húzd a dugómat, jaj-jaj!

BOR JÓB

Kihúzta Fintorit. Ez a demizson, nagyapám?

BOR DÁVID

Kacagva. Abból nem iszom.

BOR JÓB

Elereszti Fintorit, aki előlép a hordó mögül; megtalálja a demizsont, tölt az öregnek.

BOR DÁVID

Te nem iszol?

BOR JÓB

Éppen ez az. Nagyapám nem csinálja jól. Gondoltam, mi ketten megbeszéljük.

BOR DÁVID

Jól van, fogjunk össze. Fintorihoz. Tűnj el valami bokorba, s ott várakozzál. Olyan légy, mint egy tyúktojás!…

BOR JÓB

De megzápulni nem szabad!

FINTORI

Kifelé leskelődve, kimegy.

BOR DÁVID

Nagyon szereti ezt az unokáját. No, mondjad, Jób!

BOR JÓB

Ez, ahogy most van, nincsen jól. Mert egyik felől rendetlenség van; másik felől pedig nagyanyám olyan rendet kényszerít, ami ugyancsak ártalmas.

BOR DÁVID

Mondjad csak, mondjad!

BOR JÓB

Leül, lehetőleg az asztal fejéhez. Mert mi történt? Az történt, hogy a háború végivel gazdátlanul maradott ez az ötholdas urasági szőlő. A bizottság aztán tíz érdemes ember között felosztotta. Nekünk is jutott egy rész belőle, s nagyapámnak kettő.

BOR DÁVID

Ötven esztendeig csőszködtem ebben a szőlőben!

BOR JÓB

El is ismeri mindenki, hogy a két rész megilleti kendet.

BOR DÁVID

Hát akkor mi a baj?

BOR JÓB

Először is, bár unoka vagyok, nagyanyámat kell szóba hoznom.

BOR DÁVID

Vigyázz, oroszlán lakik benne!

BOR JÓB

Éppen ez az! Mert sivatagban jó az oroszlán, de szőlőbe nem való. Nagyanyám pedig itt uralkodik. S nemcsak rajtunk, akik a családban három rész felett rendelkezünk, hanem a többi részesek felett is. Ennek mi lett a következménye? Az lett, hogy bár a pince és a présház közösben maradt, most az első igazi szüretnél mégsem szüretelünk valahányan együtt. Mert Bagoly Károly nincs itt, s Kaszás Lőrinc nincs itt.

BOR DÁVID

No-no, a húsban csont van! Mivel hát az illetők nem nagyanyád miatt tartózkodtak idejönni. Hanem azért, mert Bagoly vasúton ténykedik, Kaszás pedig valahol gyárban.

BOR JÓB

De Buli suszterék sem, Vizi Jánosék sem jöttek velünk szüretelni, pedig azok itt laknak a faluban!

BOR DÁVID

Borka sem jött, Vizi Borka?

BOR JÓB

Nem.

BOR DÁVID

Akkor szív nélkül szüretelünk!

BOR JÓB

S bor nélkül. Nem úgy, mint szokás. Mert azelőtt még a napszámosnak is előírta a bort a szokástörvény, napjában kétszer. De most nagyanyám megtiltotta, hogy egy kortyot is igyék bárki.

BOR DÁVID

Lázadj fel, s igyál! Ott a demizson, s itt a hamis tanú. Magára mutat.

BOR JÓB

Én lopva nem iszom, csak a dolgosokkal együtt. Szabad jogon!

BOR DÁVID

Akkor fordulj a hatósághoz, amely nagyanyád.

BOR JÓB

Ketten.

BOR DÁVID

Ketten essünk el a csatatéren?

BOR JÓB

Együtt meggyőzzük, talán.

BOR DÁVID

Szembe, egyenes úton? Az ötven esztendő nem azt mondja.

BOR JÓB

Hát mit mond?

BOR DÁVID

Ravaszsággal csupán. De akkor is csak te mehetsz elöl.

BOR JÓB

Én mennék, de mivel?

BOR DÁVID

Valami fortéllyal.

BOR JÓB

Hhm… Gondolkozik.

BOR DÁVID

Ilyen korban pezseg az ész. Csak gondolkozzál!

BOR JÓB

Mondok egy vészhírt neki! Olyan vészhírt, hogy valakit a börtönbe zártak, mivel a dolgosoknak nem adott bort a szüret alatt.

BOR DÁVID

Rossz.

BOR JÓB

Miért?

BOR DÁVID

Aki tőlem nem fél, az a tömlöctől sem fél.

BOR JÓB

Hát akkor?

BOR DÁVID

Eleven dolog kell. Mondhatni, halálos. Ami ne velem történjék, mert az nem töri meg. Hanem veled essék meg, a szeme fényivel.

BOR JÓB

Elneveti magát, mert valami eszébe jutott. Hö-höö… Jó lesz…

BOR DÁVID

No?!

BOR JÓB

Vizet iszom, sokat. S attól hirtelen beteg leszek. Odakünn a szőlőben. Aztán béhoznak ide a borházba. S itt már halok meg, szinte. De akkor borral megtérítenek.

BOR DÁVID

Tetszik neki a dolog, nevetve. Siker poraidra!

BOR JÓB

No, ugye, ez jó lesz?

BOR DÁVID

Nagyon jó.

BOR JÓB

De maga aztán kuvik legyen!

BOR DÁVID

Bízd rám!

FINTORI

Lapulva a bejáratnál. Bejöhetek, tekintetes úr?

BOR DÁVID

Legyen szerencsém méltóságodhoz.

BOR JÓB

Már felállt, támolyogva megy kifelé, fogja a homlokát.

BOR DÁVID

Utánaszól. Borogass rá forrásba mártott szőlőlevelet!

FINTORI

Ijedelemmel nézi Jóbot, amint az elmegy mellette s kimegy. Bor Dávidhoz. Mi baja van ennek a drága onokának?

BOR DÁVID

Mellékesen. Kicsit meggyulladott. Int a cigány felé. Gyere, gyere! Küzdjünk a bánat ellen!

FINTORI

Megy, de előbb a hordók mögé les, vizsgálódva.

BOR DÁVID

No, mi az? Nézed a jövendődet?

FINTORI

Odalép az öreghez, miközben helyeslőleg röhög.

BOR DÁVID

Nagyon félsz a feleségemtől?

FINTORI

Talán jobban, mint az enyimtől.

BOR DÁVID

No, akkor húzd el nekünk, hogy: „Én Istenem, minek élek…” De csendesen, mert ismét reánk ütnek.

FINTORI

Az öreg füléhez, halkan játssza.

BOR DÁVID

Lassan, de aztán felejtve magát, egyre erősebben fújja.

 

    Én Istenem, minek élek,
    Ha a semmitől is félek…

 

Hirtelen eszébe jut. Várj! Mert ha te is rettegsz, akkor nem jól van a szó. No, még egyszer! Elölről kezdi.

 

    Én Istenem, minek élünk,
    Ha a semmitől is félünk…

 

Tetszik neki a móka, nagy kedvvel folytatja.

 

    Száraz levél megzörrenik,
    Bennünk a vér meghidegszik.

 

    El is mennénk, itt is ülnénk,
    Bánatinkból kitérülnénk…

 

    Bánataink sokak, nagyok…

 

FINTORI

Beugrik a hordók mögé.

BOR DÁVID

Mintha semmi sem történt volna, folytatja.

 

    Magam gyámoltalan vagyok…

 

VILMA NÉNI

Az utolsó sor alatt belép; mérgesen, de láthatólag most nem az öregre.

BOR DÁVID

Bőszen, de nem igaziból. Ki mer engem háborgatni?!

VILMA NÉNI

Vizi Jánosék.

BOR DÁVID

Erre nem számított; a meglepetéstől rögtön feláll, s csodálkozva, rendes hangján. Itt vannak?

VILMA NÉNI

Az egész különítmény. Kenddel akarnak beszélni.

BOR DÁVID

Rögtön visszaül, s mint egy basa. Kéretem őket.

VILMA NÉNI

Lehet, hogy maga kéreti, de én nem engedem.

BOR DÁVID

Nem engeded?

VILMA NÉNI

Nem.

BOR DÁVID

De ők velem akarnak beszélni, angyalom!

VILMA NÉNI

Most nem érünk rá ilyen cifraságra. Ami szükség, azt én megmondtam nekik.

BOR DÁVID

Mit mondtál meg?

VILMA NÉNI

Hogy kerüljék kendet, ha jót akarnak. Mert kend emésztő tüzet fúj ellenük.

BOR DÁVID

De én nem fújok!

VILMA NÉNI

Ha ellenem tud fújni, fújjon ellenük is.

BOR DÁVID

Nem úgy mondtad, ahogy van!

VILMA NÉNI

Nem, hanem jobban, ahogy lenni kéne.

BOR DÁVID

S még mit mondtál?

VILMA NÉNI

Hogy mehetnek. Most mi szüretelünk. S ha végzünk is ma, holnap vasárnap. Az is a miénk. Hétfőn aztán jöhetnek. Most mehetnek.

BOR DÁVID

Elküldted?

VILMA NÉNI

El.

BOR DÁVID

Most mi lesz?

VILMA NÉNI

Nem tud náluk nélkül élni?

BOR DÁVID

Én tudnék, de… Vigyázz!… ők nem tudnak.

 

Vilma néni a „vigyázz”-ra rögtön hátrafordul, mert az öreg Bor megpillantotta a nyílásban a belépő Viziéket, s arra mondta, hogy „vigyázz”.

 

Viziék belépnek. Feszült a csend, úgy jönnek előre. Öten vannak: közbül Vizi János áll meg a feleségével; tőlük jobbra Buli suszter a feleségével, Pille Bellával; balra pedig, a hordók felé, Viziék leánya, Borka.

 

VIZI JÁNOSNÉ

Negyvenöt éves, kövér és hirtelen haragú asszony. Jó napot!

BOR DÁVID

Béke velünk.

VIZI JÁNOS

Előrelép, és kezet fog Bor Dáviddal. Hogy van, Dávid bácsi?

BOR DÁVID

A kézfogásra feláll, aztán visszaül. Hogy vagyok? Várj csak, mindjárt megtudjuk. A feleségéhez. Vilma, hogy vagyok én?

VILMA NÉNI

Mért kérdezi tőlem?!

BOR DÁVID

Te nálamnál mindent jobban tudsz, azért.

 

A jövevények nevetnek.

 

VILMA NÉNI

Bizony úgy van kend, mint szüret után a madárijesztő: béhozták a szőlőből a házba, s a madarak nevetnek rajta.

VIZI JÁNOSNÉ

Felpattan. Halljátok! Madaraknak nevez…

VIZI JÁNOS

Rögtön rászól a feleségére. Hallgass, nem azért jöttünk ide!

BOR DÁVID

Úgy van, János; úgy van. Üljön le mindenki, s mondjátok el, hogy minek köszönhetem ezt a szerencsét.

VILMA NÉNI

Kövér szerencsét.

VIZI JÁNOSNÉ

Magára veszi. Ha kövér is vagyok, mi baja véle?! Nem a maga ételein híztam meg!

BOR DÁVID

Vissza, vissza! Nem azért mondá a feleségem kövérnek a szerencsét.

VIZI JÁNOSNÉ

Hanem miért?

BOR DÁVID

Mondd meg, Vilma!

VILMA NÉNI

Azért, mert öten is jöttek.

BOR DÁVID

No, ugye…

 

Közben mindenki leült, s ki nevetett, ki duzzogott. Vizi János az asztal mellé ül; Buli suszter a hordókkal ellentétes oldalon, a feleségével együtt a heverőre; Vizi Borka pedig a hordó tetejére, mely mögött Fintori kuksol. Csak Vilma néni és Vizi Jánosné maradtak állva.

 

PILLE BELLA

Ez a suszter felesége: „városi” nőnek van öltözve, tarkán. Amikor Bor Dávid azt mondta, hogy „no, ugye”, akkor rögtön felugrik. Én elmehetek!

BULI SUSZTER

Rákiált. Ülj le, Bella!

VIZI JÁNOSNÉ

Ülj csak le. Éppen úgy a magadén ülsz, mint akárki más ebben a házban.

VIZI JÁNOS

Hát ez az, Dávid bácsi… Mondjuk csak úgy, ahogy van: a békétlenség miatt félrement ez az egész…

VILMA NÉNI

Ti mentetek félre, nem az egész!

BOR DÁVID

Vilma, tisztelettel kérlek, ne szólj most belé.

VILMA NÉNI

Akkor béhívom a fiamat, Mihályt. Ő majd belészól! Indulni akar.

BOR DÁVID

Várj egy kicsit, várj…

VIZI JÁNOS

Csakugyan jobb lenne, ha most Mihály nélkül beszélhetnénk. Tudja mindenki… hogy is mondjam… Mihály megröffen az első igaz szóra, csattogni kezd, s akkor vége az egésznek.

BULI SUSZTER

Gyerünk Mihály nélkül!

BOR DÁVID

Ki kell mondani, ami fáj.

 

Valahányan kifakadnak, szinte egyszerre mondják.

 

BULI SUSZTER

Ki mondja, hogy a suszternek nem jár a szőlő?!

PILLE BELLA

Azért, mert városi vagyok…

VIZI JÁNOSNÉ

Rajtunk ne ispánkodjék senki!

VIZI BORKA

Tizenhat éves, szép, kedves lány. Jóbot is vadítják tőlem!

VILMA NÉNI

Azért, mert én rendet tartok!

BOR DÁVID

Rájuk szól. Verebek vagyunk, vagy emberek?!

VIZI JÁNOS

Bízzátok ránk!

 

Csend lesz.

 

BOR DÁVID

János öcsém majd mindent elmond. Szólj, János, az összes neviben!

VIZI JÁNOS

Bor Dávidot mi mindnyájan tiszteljük, becsüljük. Úgy az osztásnál, a tavaly nyáron jogosnak ismertük el, mint jelenleg is, hogy ő két részt kapjon. Ennélfogva is, de másrészt, hogy koros-bölcs ember, mind a részesek egyek voltunk abban, hogy ő legyen a fejünk. Amit a szükség is megkívánt volna, mert hiszen a présházat, a pincét és ezen borházat nem lehetett tízfelé vágni, mint magát a birtok-szőlőt. Hanem mindez, valamint a felszerelés közösben maradt, hogy békességben és igazságosan együtt használhassuk.

VIZI JÁNOSNÉ

Együtt, mint egyenlők!

VILMA NÉNI

Magaddal egyenlő vagy: nem elég az neked?!

BOR DÁVID

Mókásan kéri. Hallgassatok… Mutatja. Csak egy percig.

 

Csend lesz.

 

VIZI JÁNOS

Szóval, ilyen reményt tápláltunk magunkban. Annál is inkább, mert az indulás biztató volt, mivel közösen örvendezve kezdtük a tavalyi szüretet. Ami ugyan felette gyenge volt, lévén a szőlő más keze munkája, s megdúlt maradék. De hát nem is ezt akarám panaszolni, hanem azt a másik nagyobb bajt, hogy ami jól indult, az is megromlott hamarosan.

BULI SUSZTER

Ki rontotta meg?

VIZI JÁNOSNÉ

Aki ispánkodni akart!

VILMA NÉNI

Ha akart volna, meg is tette volna!

VIZI JÁNOSNÉ

Hát amit velünk csinált, azt minek nevezi maga?!

VILMA NÉNI

Rendnek, vízi babuskám!

VIZI JÁNOSNÉ

Hát ez rend magának, ha az egyik hatalmaskodik a többi felett?! Ahogy maga tette! Rend az, hogy magához dugta a pincekulcsot s a borházkulcsot?! Rend az, hogy kitiltotta a szőlőből a régi jó szokásokat?! Rend az, hogy a szüretelők bort egy kortyot se ihassanak?!

VILMA NÉNI

Nem korcsma ez a terület, hanem szőlő!

VIZI JÁNOSNÉ

Már kifulladva. Hát rend az?!…

VILMA NÉNI

A diadal pecsétje gyanánt óriási nagyot ütve az üres hordóra. Rend!!

FINTORI

Megijed a hordó mögött: nyög egyet, a hegedűje megjajdul.

VIZI BORKA

Rémülten leugrik a hordóról.

 

Mindenki felugrik a helyéről, Borkára s a hordó felé mered.

 

VIZI BORKA

A feszült csendben. Nyögött a hordó…

PILLE BELLA

Pendült is, istenuccse! Furcsa hangon!…

BOR DÁVID

Észretér, hogy Fintori üthette ijedtében a zajt; megilletődve nyilatkoztatja ki. Bakhusz szólt! Térj észre, Vilma!

VILMA NÉNI

Ijedtség s harag között megzavarodva. Ki az a Bakhusz?

BOR DÁVID

A bor istene!

BULI SUSZTER

Képzelődés.

BOR DÁVID

Bor istene, Bakhusz, szólalj meg ismét!

FINTORI

Ismét nyög, s megpendíti a hegedűt.

 

Mindenki bambán húzódik össze, különösen Vilma néni.

 

BOR MIHÁLY

Negyvennyolc éves, Bor Dávid fia s a Bor Jób apja: abban a pillanatban megjelenik a bejáratnál, s a kaput a második törésre szélesre nyitja. Mögötte Füst Gergely és Baja Gyula hozzák Bor Jóbot: egyik a fejénél fogja, s a másik a lábát. Lassan, lassan… Kímélettel…

VILMA NÉNI

Azt hiszi, meghalt a fiú; a dermedt csendben felkiált és térdre rogy. Az unokám! Az unokám!…

BOR DÁVID

Arra lép; jól megjátssza a sújtottat, kinek most össze kell szednie minden erejét. Meghalt?

FÜST GERGELY

Puttonyos, öreg pásztor, ki a fejénél fogja a fiút. Még nem.

BOR MIHÁLY

Kormányozza a két embert a gyékényheverő felé, amelyen Buli suszter ült a feleségével. Ide tegyétek, ide!… – Amint rendezi a fiút. – Jób, apád szól, fiam …

VIZI BORKA

Csendesen pityereg.

VILMA NÉNI

Félve megy a fiú felé, megnézi az arcát. Él!… Él!… Rögtön tevékeny lesz, gyorsan rendezkedik. Jób, fiacskám… Szépen a fejit!… Jób, fiacskám… A hideg ráz?… Betakarja a báránybőr bundával; a homlokára teszi a kezét. Jaj, beh forró vagy…

 

Úgy áll mindenki, izgalomban, a fiú felé fordulva, s kicsit jobban feléje is húzódva; várva, hogy mi is történt valóban. Csak Vizi János maradt az asztal mellett, onnét lesve az eseményt.

 

BOR MIHÁLY

Morc arccal körülnéz, Vizi Jánoson akad meg a szeme. Mi az?! A halált várjátok?

VIZI JÁNOS

A békességet várjuk, nem a rosszat.

BOR DÁVID

A felesége mögött topog megijedve, majd közelebb hajol a fiúhoz. Élne?… Miből látod, hogy él?

VILMA NÉNI

Forró a homloka!

BOR DÁVID

De a szeme… Ha nyitaná… Jób?… Mintha csak most jutna eszébe, hogy elő az ésszel, mert itt komoly a baj. Hát ez nem tréfa! Bor Mihályhoz. Apja vagy! Hát mi lelte a gyereket?!

BOR MIHÁLY

Ha tudnám. Gergely bácsi találta meg.

FÜST GERGELY

Én csak azt láttam, hogy iszik.

VILMA NÉNI

Felcsattan. Ki adott bort az én unokámnak?!

FÜST GERGELY

Vizet ivott.

VILMA NÉNI

Visszatér a heverő mellé, s takargatja a fiút.

BOR DÁVID

Milyen vizet?

FÜST GERGELY

Abból a csobolyóból, ami ott állott a présházban.

BOR DÁVID

Bor Mihályhoz. Fuss, kerítsd elő azt a csobolyót! Utánaszól. Döme is jöjjön!

BOR MIHÁLY

Kimegy.

BOR DÁVID

Füst Gergelyhez. Mondjad!

FÜST GERGELY

Ott az oldalban itta a vizet, nekihuzalkodva nagyon. Amikor mentem az üres puttonnyal, utoljára éppen, hogy a maradékot béhozzam a présbe. Öt perc ha belételhetett, amikor jöttem vissza: s hát, látom, hogy ott fekszik.

BOR DÁVID

Azon a helyen, ahol inni láttad?

FÜST GERGELY

Egy méterrel ha beljebb. Elterülve teljesen. Mintha lebukott volna oda, az oldalos helyen…

 

Bor Mihály és Bors Döme, a pincemester, gyorsan bejönnek. Bor Mihály egy ötliteres csobolyót hoz.

 

BOR MIHÁLY

Itt van. Odaadja Bor Dávidnak a csobolyót.

BOR DÁVID

Megrázza az edényt, majd felfordítja. Üres! Füst Gergelyhez. Ebből ivott?

FÜST GERGELY

Elveszi az edényt, megnézi. Ebből.

BOR DÁVID

Bors Döméhez. A présházban állott ez a csobolyó?

BORS DÖME

Ott. Hogy hűvösebb legyen benne a víz.

 

Mint a vallatásnál, mindenki feszülten figyel, még felállván Vilma néni is.

 

BOR DÁVID

Bizonyos, hogy víz volt benne?

BORS DÖME

Az már bizonyos!

BOR DÁVID

Mennyi?

BORS DÖME

Úgy három liter, legalább. Amikor Jób kivitte a présházból.

BOR DÁVID

Maga vitte ki?

BORS DÖME

Maga.

BOR DÁVID

S mondott valamit?

BORS DÖME

Azt mondta, hogy valamit inni kell, ha már dolgozik az ember.

BOR DÁVID

Hát akkor nincs rejtély: vizet ivott a gyerek. Három litret!

 

Moraj és ámuldozó hangok: „Három litret!”

 

BULI SUSZTER

Éppen elvette Füst Gergelytől a csobolyót, s nézegette; most felfedezi az edény oldalán az írást, s hangosan olvassa. „Aki iszik belőle, váljék egészségére.”

 

Megrökönyödve néznek a suszter felé.

 

BOR DÁVID

Mit beszél a suszter?

BULI SUSZTER

Ez van ráírva – Mutatja: „Aki iszik belőle, váljék egészségére.”

BOR DÁVID

De nem a vízre célozva!

BAJA GYULA

Nem ám!

PILLE BELLA

Férjéhez, a suszterhoz. No, látod! Mit jár a szád!

BAJA GYULA

Mert a bortól nem így bukik fel az ember…

FÜST GERGELY

Nem ám!

BOR JÓB

Abban a pillanatban mozdul és felnyög, s mintha mondana valamit.

VILMA NÉNI

Odahajol. Mit mondasz, aranyom?

 

Várakozó csend.

 

VILMA NÉNI

Akarsz egy korty vizet?

 

Az emberek elítélő módon morajlanak meg.

 

BOR DÁVID

Vizet adnál még neki? Meg akarod ölni?!… Várj! Félrenyomja a feleségét, maga hajlik Jóbhoz. Jób! Fiacskám!… Mi bajod?… Mid fáj?…

BOR JÓB

Nehezen. A víztől…

VIZI JÁNOSNÉ

Mint mond a beteg?

BOR DÁVID

A vizet emlegeti. Visszahajol a fiúhoz. Jób!… Kívánnál valamit?

BOR JÓB

Borka…

FÜST GERGELY

Nagy örömmel. Bort kér!

BAJA GYULA

Borkát mondott!

VIZI JÁNOSNÉ

Borka, menj oda!

VIZI BORKA

Odamegy Jóbhoz, föléje hajol. Édes Jób… Itt vagyok… Kívánnál valamit?

BOR JÓB

Kicsi bort…

VIZI BORKA

Bort kíván!

BOR DÁVID

A feleségéhez. Vilma, hozz bort a gyereknek!

VILMA NÉNI

Miközben mindenki nézi, gyorsan, nagy buzgalommal előkapja a demizsont, s az asztalról elveszi a cserépkorsót. Bort tölt a kis korsóba, sokat. Aztán odaviszi Jóbhoz. Közben, míg Vilma néni ezzel bajlódik, a következő beszéd folyik.

PILLE BELLA

Fura, hogy bort kíván.

BAJA GYULA

Hogyne! A bor erőt ad.

FÜST GERGELY

S gyógyít mindenféle betegséget. Tizennyolcban, amikor az a spanyolnátha volt, akkor is az embereket csak egyedül a bor mentette meg.

VILMA NÉNI

Éppen odaér Jóbhoz. Itt a bor, aranyom… Igyál!

BOR JÓB

Iszik a borból – ivás után még csámcsog is, látszik, hogy jólesett neki.

BOR DÁVID

Adj még neki!

VILMA NÉNI

Akarsz még, aranyom?

BOR JÓB

Kicsit… Iszik jócskán – aztán. Mind… Mind igyanak… Mindenki igyék…

 

Innét kezdve fokozatosan elevenedik.

 

BOR DÁVID

Mind iszunk, csak gyógyulj meg.

VILMA NÉNI

Átadja Vizi Borkának a kancsót. Itasd, lelkem, ha még úgy kívánja. Maga feláll, a csobolyót tölcséren teliönti borral, poharakat rak az asztalra, s tölti azokba. Közben a többiek így beszélgetnek.

FÜST GERGELY

Milyen jó lélek ez a gyerek, még betegen is!… Hogy bort adat nekünk…

BOR MIHÁLY

Kicsi korában is, ha volt valamije, mindjárt elosztotta…

VIZI JÁNOSNÉ

Lássátok, így simul ki az élet, akár a víz: amit az egyik elmulaszt, azt a másik kipótolja…

PILLE BELLA

A férjéhez. Te mit pótolsz ki nekem, Nándor?

BULI SUSZTER

Én, neked?

BOR DÁVID

A napot az éjszakával.

 

Mindenki nevet.

 

VILMA NÉNI

Megtöltötte a poharakat. Hát akkor mind igyunk!

BOR DÁVID

Várjál, várjál! Odamegy az asztalhoz. Ne sajnáljunk egy szükséges, baráti szót, ha már ilyen szépen mind együtt vagyunk.

 

Többen: „Halljuk, halljuk!” Közelebb lépnek az asztalhoz, csak Borka nem.

 

BOR DÁVID

Atyámfiai, nők s férfiak: egészségesek és betegek!

BAJA GYULA

Csak egy van!

BOR DÁVID

A heverő felé mutat, s kedvesen. Azt hiszem, ott kettő…

VIZI BORKA

Nevetve. Onnét kettőnek látszik, Dávid bácsi?

 

Nevetnek.

 

BOR DÁVID

Én már ittam egy kicsit, úgy látszik… Szóval, atyámfiai! A föld hepehupás, a szőlőben különösen. S az élet is olyan. S mialatt megyünk az élet dimbjein-dombjain, sok hibát követünk el, magunk ellen, s egymás ellen… De hát azért vagyunk emberek, hogy egymásnak megbocsássunk. Ez a szőlő is, amit tulajdonul nekünk osztottak, a békességet s az összetartást kívánja tőlünk. Ha pedig azt kívánja, adjuk meg neki! Amiben járjanak elöl azok, akik eddig legjobban akaszkodtak egymással: Mihály fiam és Vizi János!

 

Várakozva néznek Bor Mihályra s Vizi Jánosra.

 

BOR MIHÁLY

Koccintásra emeli poharát, nehezen mondja. Hát… ha nem a halált várjátok… ahogy mondád is… akkor a jobb munka végett… a jövendő miatt legyen úgy, hogy… Hirtelen Vizi János félé. Szervusz, János!

VIZI JÁNOS

Poharát emeli. Szervusz, Mihály!

 

Sokan kiáltják: „Éljenek a barátok!”

 

BULI SUSZTER

Kezdi, s mindnyájan éneklik.

 

    Igyunk itt, mert van mit,
    Jó gazda lakik itt.
    Igyunk hát a jóért,
    A megmondott szóért.

 

Mind kiisszák a poharat.

 

BOR JÓB

Már félig ül, a lány haját simogatja, a fülét is megfogja.

BOR DÁVID

Ismét tölteni kezd a poharakba, s miközben tölt. Hogy van a beteg, Borka?

VIZI BORKA

Jobbacskán.

BOR DÁVID

Adj neki, amit kíván.

VIZI BORKA

Annyira még nincs jól.

 

Mindenki nevet ezen.

 

BOR DÁVID

Töltés közben, jókedvvel mondja.

 

    Nincsen e világon gyönyörűbb élet,
    Mint ha a kancsóból foly az ítélet.

 

FÜST GERGELY

Ha már ennyiben vagyunk, a jövőben is így kéne.

BAJA GYULA

Így, a munkában is.

BORS DÖME

Együtt eredményesebb is, az biztos.

BOR DÁVID

Éppen végzett a töltéssel; megfordul a csobolyóval, s jelentősen. Mondok valamit!

 

Többen: „Halljuk!”

 

BOR DÁVID

Régebben volt egy igen jó szokás. Sok helyen ma is megvan. Az a jó szokás az volt, hogy akinek egy tájon volt a szőlleje, az a nép mind együtt gondozta a szőlőt. Egy tudással s egy munkával. A szüretet is együtt tartották. Úgy mondták az ilyenekről, hogy „hegyközségben” vannak.

BOR JÓB

A szó megüti a fülét, hirtelen felül. Miben vannak?!

FÜST GERGELY

Tudom én azt.

BOR DÁVID

Szabályzatuk volt nekik, amit mindenkinek bé kellett tartani. Szent György napján választottak maguknak egy hegymestert, aki kormányozta őket; s két hegybírót, akik az igazságra felügyeltek.

BOR JÓB

A lábát is földre teszi a heverőn. Fel, ha fel.

BORS DÖME

Mi is megtehetjük azt?

BAJA GYULA

Úgy hiszem, akadálya nincs. Hacsak… Bor Jóbra néz – hacsak…

BOR JÓB

Gyermekesen, de izgalomban nyújtja az ujját.

BULI SUSZTER

Alakítsuk meg a „hegyközséget”!

BAJA GYULA

Várjunk, várjunk! Ez a Jób fiú mondani akar valamit.

 

Mind Bor Jóbra néznek, ki már felállt.

 

BOR JÓB

Amit Dávid nagyapám mond, az meg van egy kicsit száradva. Én azt gondolom, hogy szedjünk friss virágot. Egyszóval ne kössünk most hervadt csokrot, hanem legyünk szőlőszemek, akik egyazon fürtön vannak. Jól és szorosan, mert csak úgy tudnak az időben érni. A többit aztán meglátjuk, amikor mi is, mint a szőlőszemek, egészen megérünk.

 

Mind: „Úgy van! Úgy van!”

 

BULI SUSZTER

De mit szól az öreg Bor Dávid?

BOR DÁVID

Én?

BULI SUSZTER

Maga, maga!

BOR DÁVID

Én egy újítással szólok: azzal, hogy jó az ifjú a háznál!

 

Mind helyeslő módon nevetnek.

 

BULI SUSZTER

Hát Vilma néni mit szól?

VILMA NÉNI

Ha a férfiak akarják, legyen meg.

PILLE BELLA

Akarjuk! Derültséget arat.

BAJA GYULA

Éljenek az asszonyok!

 

Egyik-másik felveszi poharát.

 

BOR DÁVID

No-no, hát a lány?

BOR JÓB

Mindenki derűs meglepetésére. Éljen! A számomra!

 

Egyszerre jókedvű zajongás támad, amelyben ilyen kiáltások hangzanak: „Éljen apraja-nagyja!” „Éljen Vilma néni!” „Éljen Pille Bella!” „De csak az urával!”

 

BOR DÁVID

Látom, hogy zavar van az első személyt illetőleg. Éppen azért azt ajánlom, hogy kérdezzük meg Bakhuszt: vajon a tisztelt nők közül kire igyuk ezt az első poharat?!

BULI SUSZTER

Sokan tanácstalanok, de ő elkiáltja magát. Az lesz a legjobb! Kérdezzük meg Bakhuszt!

BOR DÁVID

Akkor nagy csend kívántatik! Amikor megvan a nagy csend, a móka ájtatával mondja. Felelj nekünk, oh Bakhusz: kinek egészségére ürítsük poharunkat?!

FINTORI

A hordók mögül, síri és biztató hangon. Ki megtért bűneiből: Vilma nénire!

 

Ki meglepődik, ki megszeppen.

 

BOR JÓB

Elneveti magát.

VILMA NÉNI

Elképedve. Jaj, hát ez ki volt…?!

BOR DÁVID

Oh, Bakhusz! Ha tudsz, s ahogy tudsz, muzsikálj valamit a feleségem tiszteletire!

FINTORI

Ahogy kucorogva lehet, húzni kezdi.

BOR DÁVID

Megismervén a nótát, egyedül énekli.

 

    Három hordó borom van.
    Mind a három csapon van.
    Olyan édes, mint a méz,
    Ki mit szeret, arra néz.

 

Gyere elé, Bakhusz!

FINTORI

Vigyorogva előbújik a hordók mögül. A csodálkozásból mindenki derűbe oldódik.

BOR DÁVID

Koccint a feleségével. Egészségedre, babám! Miután mindnyájan ittak, nyakon öleli a feleségét, s Fintorihoz. No, Bakhusz! Amit elejtettünk, vegyük fel. Énekelni kezdi tovább a dalt, s Fintori húzza.

 

    Ha erre jársz, be gyere,
    Mindbe kóstoljál bele…

 

Már többen is éneklik az öreggel.

 

    Azután meg ölelj meg,
    Tudom, hogy nem bánod meg…

 

BOR JÓB

Nem bizony! Átöleli Borkának a nyakát.

BOR DÁVID

Hiíj, hogy táncolhatnám!

FINTORI

Rákezdi a „Bodnártánc” dallamát, majd megkérdi. Tudja ezt kend, tekintetes bácsi?

BOR DÁVID

A bodnárok tánca ez, te Bakhusz! Én ne tudnám!

FINTORI

Ismét húzni kezdi a táncdallamot.

BOR DÁVID

Úgy látszik, kedvet kapott: teletölti a poharát, majd a hegedűszó mellett odamegy az óriási hordóhoz, amely ott áll a jobb sarokban. A hordó tetejéről levesz egy abroncsot, és a borház közepén, egyedül, járni kezdi a „Bodnártánc”-ot.

BULI SUSZTER

Éljen!

 

Mind kíváncsian, majd gyönyörködve nézik az öreg táncát.

 

BOR DÁVID

Egy idő múlva; esetleg csak a harmadik szöveges rész előtt. Hol vannak a hegybírák?

VILMA NÉNI

Eredj, Mihály!

BOR MIHÁLY

Szintén vesz egy abroncsot, s odaszól Vizi Jánosnak. Gyere, János.

VIZI JÁNOS

Ugyancsak vesz egy abroncsot. No, lám!

 

Bor Mihály és Vizi János odaállnak Bor Dávid mellé, ki nem hagyta abba a táncot. Együtt táncolnak hárman.

 

BOR DÁVID

A tánc harmadik részénél énekli is a szöveget.

 

    Hej, nem ér ez a legény,
    Hej, nem ér ez a legény
    Három piros vadalmát…

 

Ismétlésnél az egész társaság énekli a dallam szövegét. Majd végül, a tánc végén, amikor Bor Dávid kihajtja a poharat, nagy ünnepléssel kiabálják: „Éljen a legény!” „Éljen a hegymester!” „Éljenek a hegybírák!”

 

BOR JÓB

Éljen Bakhusz!

FINTORI

Jólesik neki a fiú kedvessége, s feléje fordulva kezdi játszani.

 

    Félre tőlem, búbánat, búbánat…

 

BOR JÓB

A borház közepébe forgatja az óriási üres hordót, melynek felugrik a tetejébe. Nagy öröm-nevetés kíséri, hogy ennyire meggyógyult a fiú. Ez az öröm-nevetés csak fokozódik, amikor Bor Jób táncolni kezd a hordó tetején; Borka pedig kereken a hordó körül, nyújtogatja fel a karját a fiú felé. S ahogy táncolnak ott ketten, lassan a többiek is táncolni kezdenek a hordó körül, miközben éneklik mind együtt a dalt.

 

    Félre tőlem, búbánat, búbánat,
    Kancsót vágok utánad, utánad…

 

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

 

A szüreti dalokat Domokos Pál Péter gyűjtötte és jegyezte le.

Koreográfus: Juhász Mária.

 

Varga Imrétől tudjuk (Magyar Nemzet, 1987. október 3.), hogy a szüreti játék megírása az 1951 januárjában megalakult Népművészeti Intézetnek köszönhető. Ez év nyarán az intézet hat-tíz íves füzetsorozatot indított „vers, jelenet, rigmus, táncleírás tartalommal”. Szerkesztők: Láncz Sándor, Kopányi György, Szentpál Mária és Varga Imre. Mint Varga Imre beszámol róla, a szellemi életből kiszorított neves írókkal tárgyaltak egy-egy színpadi jelenet megírásáról. Tamási Áron elfogadta a biztatást, Varga Imre néprajzi tanulmányokat kölcsönzött az írónak, Domokos Pál Péter zenei anyaggal segítette a szüreti játék megszületését. Varga Imre arról is beszámol, hogy Tamási a perc-politikának nem óhajtott megfelelni, miszerint a darabbeli szőlősgazdákat a téeszbe terelje. E tartózkodás miatt Révai József a kiadó felelősségét emlegette, amikor elolvasta a Bor és víz rotaprint példányát. A darab 1951 őszén jelent meg, és Varga Imre közvetítésével Bodó Gábor rendezésében a balatonfüredi szívkórház színjátszó csoportja 1951. december 2-án mutatta be a szerző jelenlétében. Az imént idézett Varga Imre a Magyar Nemzet 1952. január 24-i számában köszönti a Bor és víz megszületését, s mint megjegyzi: a műkedvelő mozgalom ezer és ezer csoportjának jelenthet fontos értéket. A recenzens az elvi harcosságot számon kérte Tamási játékától. Áttételesebben ugyan, de az időnek tetszelgően éberkedett, és hasonlóan vélekedett Ungvári Tamás is, s mint írta: a „szőlőszemek megérésének” folyamatát szerette volna látni a további Tamási-darabokban (Csillag, 1952. szeptember).

A játék utóéletéről Tamásinak 1953 közepén, művei sorsáról való feljegyzéseiből értesülhetünk. „Bor és víz – Egyfelvonásos formájában megjelent a Népművészeti Intézetnél. A Rádió kérésére daljátékot írtam belőle. A daljátékot kétszer írtam újjá, a lektorátussal egyetértésben. Végül Szirmai kidobta a műsorból.” (Szirmai: Szirmai István, a későbbi nagy hatalmú kultúrpolitikus.)

 

A szerző jegyzete: „A szüretről és a szőlőgazdálkodásról általános leírás olvasható a Néprajzi Múzeum Értesítőjében. XXX. évfolyam, 1938-as kötetben.

Forrásmunkákkal, lejegyzésekkel Domokos Pál Péter állott segítségemre.”

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]