Énekes madár*

Székely népi játék
1933


Szereplő személyek
GONDOS ESZTER, vénleány
GONDOS REGINA, vénleány
GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány
BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye
PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegénye
KÖMÉNY MÓKA, fiatal legény
KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a Móka anyja
KATOLIKUS PAP
BOSZORKÁNY
HÁROM VÉNASSZONY
DOBOS EMBER
VALAKI

Történik akármelyik székely faluban, akármikor.
 

Első felvonás

Szín: székely szoba a Gondos leányok házában. Hátul, a szemben lévő falon, két ablak, nyitva. Kertre néznek. Azon túl, házak között, jobbra és balra vezet az út. Az útról egy rövid kis utcán át lehet az udvarba jutni. Ezen a szemben lévő falon egy régi, virágos, láncos falióra. Alatta nagyöblű kanapé. A bal falon egy ablak, előtte diófa. Az ablakon innét, majdnem egészen elöl, kijáró ajtó az ereszbe, s onnét az udvarba. A jobb falnál kaszten, attól innét ágy, majd egy kisebb ajtó, mely a kamrába vezet. Nagy tölgyfa asztal, két karosszék. Az asztal felett petróleumlámpa, lelógva a gerendáról. Egyébként a szoba félig-meddig stilizált. Különösen színekkel. Van benne valami a mesék és a csodák világából.

Idő: nyár, szombat, alkonyat kezdetekor.

Amikor a függöny felmegy, a szoba üres.

 

DOBOS

Künn az úton, mentiben dobol, majd egy házzal egy szintben megáll, és hirdet. Mindenkinek közhírré tétetik, hogy a kártevő varjak erősen elszaporodtak, melynélfogva őköt lövöldözni kell! Akinek pedig nincs puskája, az próbálja meg kővel eltalálni, de legalább a riogatás mindenki részére kötelezővé tétetik!

 

Dobütés, zsivajgás, kacagás.

 

VALAKI

Hát az emberi varjakkal micsináljunk?

DOBOS

Azt dobolja ki nektek a pap!

 

Dobütés. Zsivajgók távolodnak.

 

A két nyitott ablakban, az egyikben Lukács s a másikban Máté, erősen kísértetpofát vágva egy-egy mordállyal megjelenik. A mordályokat az ablak talpán lövésre befelé csúsztatják.

 

ESZTER

Mezítláb, nagy szalmakalappal a fején, a vállán sarlóval s a kezében búzavirágcsokorral, aratásból érkezve, benyit a szobába. Megpillantja a két kísértetalakot, felsikolt, a búzavirágot eldobja, és hanyatt-homlok kirohan. Regina! Regina!

REGINA

Künn. Mi az, te?

 

A két kísértetalak röhögve elhúzódik az ablakból.

 

ESZTER

Künn. Jaj, gyere! Szűzmárja! Két kísértet! Az ablakban!

REGINA

Szintén mezítláb, nagy szalmakalappal, jobb kezében fegyverként a sarlóval, először bedugja a fejét, aztán óvatosan bejön. Hát nincs itt semmi!

ESZTER

Remegve jön utána. De volt! Bizon Úristen volt!

REGINA

Nem káprázott a szemed?

ESZTER

Nem! Az én szemem nem! Bizon Isten nem! Úgy segítsen engem a Szűzmárja, s a szentek, s akárki, hogy nem! Óvatosan az ablakhoz megy, s az ablak talpát tapogatja. Itt láttam őket, né! Az egyikben is egyet, s a másikban is egyet! De olyan rusnyákot, hogy borzalom!… S nagy, rémítő puskákkal, amiket még befelé toszítottak, hogy szinte elérték az ajtót.

LUKÁCS

Kopogtat, s rögtön belép. Adjon Isten jó estét, ha ráér!

ESZTER

Lukács nyakába borul. Jó, hogy itt vagy… Jó, hogy itt vagy…

LUKÁCS

Reginához. Hát ennek mi a fene baja van?

REGINA

Látott valamit, amitől elborzadott!

LUKÁCS

Megfogja az Eszter állát, felemeli, s a szemébe. Mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél tükörbe?

ESZTER

Ellöki magától. Szégyentelen, disznyó! Pogán! Az! Kérges lelkületű! Sírva. Hát ilyen árva vagyok én! Soha sincsen senki gyámolítóm! Még a saját kedvesem is, a saját levendő uram, még az is csúfolódik, amikor valami baj talál engem, vagy valami rémítő dolgot látok. Az asztal mellé ül, s az asztalra borulva sopánkodik. Hát ilyen sorsom van nekem! Ilyen árva vagyok én ebben a nagyvilágban! S mégis aratni járok, s mégis kapálni járok! S mégis dolgozom napestig, mint egy rab! Hogy meglegyen valahogy a ház, apa nélkül és anya nélkül! Gyámolító nélkül és férfiú nélkül! …

LUKÁCS

Miközben szedi fel a búzavirágot a földről. Ó, szegény Jerémiás, ha ezt meghallaná! Hogy elfogná az irigység… hogy ez az Eszter jobb siralmakat tud nálánál is… ó, ó! A felszedett virággal a kezében, Reginához. Mit láttatok, Regina?

REGINA

Takarítja az asztalt. Én nem láttam semmit.

LUKÁCS

Hát ő mit látott, az árva?

REGINA

Kísértetet. Ott volt az ablakban, béduvasztott nagy puskával. S kettő volt, azt mondja Eszter, az egyik az egyik ablakban, s a másik a másikban.

LUKÁCS

Az akkor jól bé volt osztva. S nem mondtak semmit?

ESZTER

Felkapja a fejét. Hát mit mondjanak?

LUKÁCS

Meg is játszva. Azt, hogy: hámm!

ESZTER

Szeretted volna, ugye? Nem voltak olyan gonoszok, mint te!

LUKÁCS

Akkor parola! Kezet fog Eszterrel. S itt van ez a bokréta is, nesze! Nagy szívdobogással szedtem a csalogányos mezőn, s tiszteletem és hódolatom jeléül ezennel fogadd szívesen!

ESZTER

Elfogadja, s kedvesen. Látod, ha örökké ilyen volnál, búmat se mondanám.

LUKÁCS

Immár ezután örökké ilyen leszek, mert a harmincötödik esztendőt a tegnap este felé bétöltöttem, s mivel hetvenig akarok élni, úgy osztottam bé, hogy felit így s felit úgy. Ebből is láthatod, hogy még az Isten is szeret téged, mert ha a nyakamba sózott volna már ezelőtt tíz esztendővel, akkor gonosz tíz esztendőd lett volna mellettem, de így csak jót fogsz érni, szépet s gyönyörűt!

ESZTER

Hát azért nem vettél el eddig?

LUKÁCS

Azért hát! Csupa jóságból! Fenyegetőleg. De most vigyázz, mert most elveszlek! … Azért is jöttem legeslegfőképpen, hogy ebben a magasztos dologban egy cselvetést csináljak veled.

ESZTER

Miféle cselvetést?

LUKÁCS

Légy keresztényi türelemmel! Mindjárt meglátod, vagy még inkább meghallod. Csak előbb fel innét a székről, s hamar ünnepélyesre felöltözni, mert én egy ügyes, szép fiatal lánynak akarok cselt vetni, s nem egy ilyennek, akinek a lába poros s a füle mezítláb van. Párdon! megfordítva! No, egykettő!

ESZTER

Boldogan felugrik, a kanapéból csizmát s ruhát kapkod elő, s azokkal indul az öltözőkamra felé, s fütyörészik.

LUKÁCS

Felemelt ujjal utánaszól. Osztán kísértet többet nincs!

ESZTER

Nincs!

LUKÁCS

Csak én!

ESZTER

Csak, csak. El.

REGINA

Eddig rendezgetett, aztán egy csuporba magának tejet töltött s kenyeret szelt a tejhez. Most ül az asztal mellett, s éppen kezd enni. Ülj le, Lukács!

LUKÁCS

Azt is lehet. Most mindent megcsinálok, csak mondani kell. Leül.

REGINA

Hát mitől van olyan jó kedved?

LUKÁCS

Nekem attól, hogy immár rövidesen megházasodok, s a hátralévő időt még így akarom eltölteni.

REGINA

Erősen megeheztem.

LUKÁCS

Meg, ugye?

REGINA

Mit gondolsz, alig vittünk volt az aratóba, csak egy kücsi szalonnát s egy kücsi túrót s egy fazakacska szilvaízet s két kupa körtövét.

LUKÁCS

A’ nem sok. Egy század katonaság többet viszen!

REGINA

Igen, de azok nem is aratnak egész nap, hanem döglődnek, s a legtöbb, amit csinálnak, ha egyet-egyet puffantanak.

LUKÁCS

Meghiszem azt! Csakhogy a lövés is munka, hé! Ott célozni kell, lefeküdni s felkelni, s egyszer az egyik szemet hunyni bé, s máskor a másikot, s rúg a fegyver is, mint a nyavalya! Te azt nem tudod, hogy micsoda munka folyik abban a világban.

REGINA

Azt nem is tudtam, hogy te is voltál katona.

LUKÁCS

Hát hogyne! De még a java!

REGINA

S miféle?

LUKÁCS

Tán szakács, ha jól emlékszem.

REGINA

Hát azoknak is kell tudni lőni?

LUKÁCS

Azoknak kell a legjobban. Mert mit gondolsz, ha az ellenség megtámadja a menázsit, akkor ki védi meg? A többiek csak a hazát védik, de a szakács a bétevő falatot.

REGINA

Kész az evéssel. Nem iszol te is egy csipor jó tejet? Takarítja a morzsákat.

LUKÁCS

Én nem. Kell a kutyának.

REGINA

Feláll, a csuprot elteszi. Visszaül. Mátét nem láttad?

LUKÁCS

Kacag. Gondoltam.

REGINA

Mit gondoltál?

LUKÁCS

Hogy Mátét fogod kérdezni.

REGINA

De okos vagy!

LUKÁCS

Még mindig nevetgél. S ha többet akarsz tudni, azt is meg tudtam mondani, hogy éppen most fogod kérdeni.

REGINA

S hát azt honnét?

LUKÁCS

Onnét, hogy üsmerem az emberi természetrajzot. Mert előbb a has keresi meg a magáét, s amikor a’ megvan, akkor nyomban menyen a szív is horgászni. S a tiédről tudtam, hogy akárhova veti belé a horgot, a maszlagot Máté kapja bé.

REGINA

Elég rég jár hozzám, éppen tíz esztendeje: békaphassa bátron!

LUKÁCS

Nem sajnálod, te lelketlen?

REGINA

Menj el, ne bosszants örökké, mert hozzád vágok valamit! Láttad-e, vagy nem láttad?

LUKÁCS

Feláll, s haptákban. Káplár úrnak jelentem alásson, igenis láttam!

REGINA

Mikor?

LUKÁCS

Egy fertály órával ezelőtt.

REGINA

Hol?

LUKÁCS

Leül, s hanyagul az ablak felé int. Itt, az ablakban.

REGINA

Az ablakban?

LUKÁCS

Mint kísértetet.

REGINA

Felragadja az asztalról a kenyeret, mintha hozzá akarná vágni.

LUKÁCS

Kacagva lebújik az asztal színe alá.

ESZTER

Ünnepélyesen öltözve megjelenik. Itt vagyok, ragyogok. Csönd. Lukács, hát nem nézel ide?

LUKÁCS

Még mindig az asztal színe alatt. Nem merek.

ESZTER

Hát mért?

LUKÁCS

Regina halálra keres.

REGINA

Ők voltak a kísértetek!

ESZTER

Csodálkozva, majd mindjobban pulykásodva. Az ablakban?

REGINA

Abban.

ESZTER

A nagy puskákkal?

REGINA

Azokkal.

LUKÁCS

Feláll, kiveti a mellét, és hősiesen. Ez a való és igaz!

ESZTER

Nem szégyelled magad?

LUKÁCS

Hát mért szégyelljem? Fejjel voltam béfelé!

ESZTER

Ilyen vén bolond létedre! Kísértetet jáccani, fényes nappal! Te! Hátha megütött volna az ijedtség miatt abban a helyben a gutta!? Akkor most nézhetnél! Hirtelen a Lukács vállára teszi a két kezét, s kedvesen. Szánakoznál-e?

LUKÁCS

Ühüm.

ESZTER

Hát sírni, sírnál-e?

LUKÁCS

Ühüm.

ESZTER

S mit mondanál?

LUKÁCS

Azt hogy: ó, szegény, jámbor gutta! Hogy teli volt jószándékkal s kötelességtudással!

ESZTER

Hirtelen arcul üti Lukácsot.

REGINA

Kacagva. Úgy kell a rusnya férfiának!

LUKÁCS

Hát ez mért volt?

ESZTER

A siratásért.

LUKÁCS

Térgyepelj le, s kérj bocsánatot!

ESZTER

Azt-e? Azt ma nem!

LUKÁCS

Vészesen ordít. Térgyepelj le, s kérj bocsánatot!

ESZTER

Megszeppenve letérdepel Lukács elé, s szepegve. Mit mondjak?

LUKÁCS

Azt, hogy felelj a kérdéseimre. Először: megüthet-e téged a gutta, amikor engem látsz, akárha kísértet képiben is?

ESZTER

Nem.

LUKÁCS

S miért nem?

ESZTER

Azért, mert az a te hivatalod.

LUKÁCS

Jól van. Másodszor: szabad-e neked megütni egy férfiembert?

ESZTER

Nem szabad.

LUKÁCS

Hát szabad-e megütni éppen egy olyan férfiembert, aki el akar tégedet feleségül venni?

ESZTER

Azt még úgy sem.

LUKÁCS

Pedig megérdemelné, mi?

ESZTER

Helyesel. Meg.

LUKÁCS

No, állj fel!

ESZTER

Feláll. S most micsináljak?

LUKÁCS

Csinálj, amit akarsz. Vákációt adok! Fütyül.

ESZTER

Leül az asztal mellé, ahol Lukács ült volt, s Reginához. Hát nem bolond ez a Lukács?

REGINA

Most tűrj, csak az esküvőig.

LUKÁCS

Mit mondtál, Regina?

REGINA

Hogy immár sohasem lesz meg az esküvő.

LUKÁCS

Melyik?

REGINA

Az enyim, Mátéval.

LUKÁCS

Mit adsz, ha meglesz, mégpedig közelebbről?

REGINA

Mondott valamit?

LUKÁCS

Ühüm.

REGINA

Mit mondott?

LUKÁCS

Amit én.

ESZTER

Hát nem mondtál semmit!

LUKÁCS

Neki igen.

ESZTER

Hát mért nem mondod meg nekem is?

LUKÁCS

Majd együtt, Mátéval.

ESZTER

Mért együtt?

LUKÁCS

Hogy bátorítsuk egymást.

ESZTER

S a’ mikor lesz?

LUKÁCS

Ránéz az órára. Közeledik az idő.

REGINA

Örömmel. Hát Máté is idejön?

LUKÁCS

Ühüm.

REGINA

Felugrik, lekapja Lukácsot a kanapéról, csizmát és ruhát szed ki onnét, s azokkal eltűnik az öltözőkamrában.

ESZTER

Csakugyan mondta, hogy idejön?

LUKÁCS

A saját pici szájával. Leül az asztal mellé, a Regina helyére.

ESZTER

Messzebb nem volt hely?

LUKÁCS

A szívnek semmi sincs messze, egy ilyen szerelemben, mint a miénk…

ESZTER

Hát inkább ne szeress olyan erősen, hanem gyere közelebb.

LUKÁCS

S mit adsz, ha közelebb megyek?

ESZTER

Egy csókot.

LUKÁCS

Mintha végigfutna rajta a hideg, aztán. Pardon! Hűvös van! Fene látott ilyen hűvöst, nyárban. A tegnap is szinte megfagyott a fülem. Mutatja. Ez, né! S ez a másik is. Eccer az egyik, s utána a másik, majd pedig mind a kettő együtt, még jó, hogy az embernek nincsen több füle, mert gondold el, ha volna példának okáért hat darab vagy hét darab, de hová is lehetne annyi soknak Keresgél az arcán. helyet szorítani?…

ESZTER

Közbevág. Nagy tolvaj vagy, Lukács!

LUKÁCS

Hát én mért?

ESZTER

Mit gondolsz: én nem látom, hogy mire megyen ez a sok szó? Hát kell-e csók, vagy nem?

LUKÁCS

Meglepődik. Miféle csók?

ESZTER

Amit az előbb kértél, s amit én meg is ígértem.

LUKÁCS

Hát hogyne kéne! Adjad hamar!

ESZTER

Akkor gyere ide!

LUKÁCS

Hát úgy nem kunc! Adjad így!

ESZTER

Hát így hogy?

LUKÁCS

Dobjad, mint az urak, amikor utaznak.

ESZTER

Fenyegetőleg. Közelebb jössz-e, vagy nem? Megfogja a széket, mintha ő akarna menni, csak a szót várja.

LUKÁCS

Megijedve. Menyek, menyek! Fele távolságra az asztal elé viszi maga alatt a széket.

ESZTER

Ott egyen meg a fene!

LUKÁCS

Pardon! Csak megnyugszom egy kicsit.

ESZTER

Egy kicsit tusakodik, aztán hirtelen elhatározással az ölébe ül Lukácsnak. Itt vagyok! Átöleli a nyakát.

LUKÁCS

Egykedvűen nézi a plafont, majd hirtelen elkapja a lábát, s Eszter lesuppan a földre. Pardon! Nem akartam. Megfogja a karját, hogy felemelje.

ESZTER

Mérgesen ráüt a kezére. Hozzám ne nyúlj! Te otromba, te! Utállak! Tudd meg! Takarodj innét! Ebben a percben!

LUKÁCS

Mondtam, hogy pardon.

ESZTER

Nekem ne mondd, hogy pardon. Semmit se mondjál! Hanem menj ki ebből a házból! Takarodj! De most!

LUKÁCS

Veszi a kalapot. Akkor szerusz.

ESZTER

Lebújik a földre, és sírni kezd.

LUKÁCS

Nagyon lassan kifelé indul, és integet hátra a kalapjával.

MAGDOLNA

Dudorászva jön künn az ajtó felé. „Azt a hegyet a kötényemnek a négy sarkában is el…” Ekkor belép a szobába, a kötényében hoz valamit, s Lukácson hirtelen meglepődve. Jó estét, Lukács bácsi!

LUKÁCS

Felemeli az ujját, és mutat Eszter felé. Pszt!…

MAGDOLNA

Újabb csodálkozással Eszter miatt. Hát Eszter nénémet mi lelte?

LUKÁCS

Halkan. Bűnbánatot tart. Hirtelen indul apró mozdulatokkal kifelé.

ESZTER

Egyszerre felkapja a fejét, és Magdolna felé mérgesen kiáltva. Zárd bé az ajtót!

MAGDOLNA

Hát azt mért zárjam bé?

ESZTER

Még mérgesebben. Azért, hogy zárd bé! S a kulcsot add ide!

LUKÁCS

No, ne mérgesítsd nénédet, hanem zárd bé. Gyere hamar, s mikor én kimenyek, akkor zárd bé!

ESZTER

Vészesen felugrik, s bezárja az ajtót, a kulcsot kiveszi, s csípőre tett kézzel Lukács előtt. Le is út, fel is út!

LUKÁCS

Felteszi a kalapot, s egyenesen a nyitott ablaknak indul. Hejh, szép a fiatal kor: milyen régen nem jártam ablakon!

ESZTER

Megelőzi, s nagy durral beteszi mindkét ablakot, aztán lekapja Lukács fejéről a kalapot, összegyúrja, és a keblébe gyömöszöli, s aztán ismét csípőre tett kézzel. Le is út, fel is út!

REGINA

Éppen kilép a kamrából. Ti itt ölitek egymást? Csend. Miféle nagy zakota volt ebben a házban?

LUKÁCS

Semmi, csak készültünk a házasságra.

ESZTER

Leül az ablak mellé, az előbbi helyére, s mérgében nem tudja, mit csináljon. Ez a róka! Ez a… ez a… percegő szú!

REGINA

Rákiált Magdolnára, aki bámulva és egy kicsit félve, egy helyben állott mindig. Hát te mit állsz itt, te taknyos! Ilyen laposan, mint egy béka a bokron, te! Hát azért hagytunk itthon, hogy most kerülj elé valahonnét, te! Hát ilyen házőrző vagy? Hol voltál?

MAGDOLNA

Csak a nagykertbe mentem egy kicsit.

REGINA

Mi van a katrincádban?

MAGDOLNA

Sárga körtöve.

REGINA

Hát a’ minek?

MAGDOLNA

Hogy legyen maguknak, amikor az aratóból ehesen hazajőnek.

REGINA

Hamar pakolj le, s nézd meg, mi dolog van a ház körül!

LUKÁCS

Fogadj szót az őrmester úrnak, hamar!

REGINA

Lukácsnak fenyegető hangon. Osztán elég legyen!

LUKÁCS

Haptákba vágja magát, s szalutál. Jelentem alásson, Eszter eldugta a kalapomat.

REGINA

Hová?

LUKÁCS

A kebelibe.

REGINA

Hát oda mért?

LUKÁCS

Megereszkedve, más hangon. Lehet, hogy meg akarja szoptatni.

ESZTER

Jaj!

MAGDOLNA

Ki közben egy kosárkába öntötte a körtéket, most odaviszi Lukácsnak. Tessék használni, Lukács bácsi!

REGINA

Te ne háziasszonykodjál, hanem láss az után, hogy rend legyen a házban! Nem látod azt a széket is? Ki tette oda azt a széket?

LUKÁCS

Kivett a kosárból egy körtét, és éppen pucolja a combján. Azt én, de pardon.

REGINA

Nem tesz semmit. Azért van ez a mihaszna leánka, hogy a helyire tegye. Leül basásan a kanapéra.

MAGDOLNA

Az asztalra teszi a kosárkát, aztán a helyére a széket, majd abroszt is terít az asztalra.

LUKÁCS

Leül a székre, mit Magdolna helyre tett, és jóízűen eszi a körtét.

MAGDOLNA

Az abroszterítés után odamegy Lukácshoz. Engedelmet kérek, Lukács bácsi.

LUKÁCS

Mért kérsz engedelmet?

MAGDOLNA

Hogy a széket egy kicsit tessék ideadni, hogy levegyem a lámpacsövet, mert meg kell pucolni. Aztán feláll rá, leveszi a lámpacsövet, és pucolni kezdi.

LUKÁCS

A kanapéra ül, Regina mellé, és újságolja. Máté még nem jöve el.

REGINA

Ha nem, annyi!

LUKÁCS

Mennyi?

REGINA

Annyi, hogy ott forduljon fel, ahol van.

LUKÁCS

Mi Mátéval nem úgy beszéltük volt meg.

REGINA

Hát hogy?

LUKÁCS

Úgy, hogy a házasságban akarunk felfordulni.

REGINA

Nem sokat fogjuk kérdeni tőletek, hogy akartok-e, vagy nem.

LUKÁCS

Mutatja a körte torzsáját. Hát ezt hova tehetem, hogy ne szemeteljek?

REGINA

Hajítsd a földre. Azért van itt ez a leánka, hogy felszedje.

LUKÁCS

A feje mellett hátradobja a torzsát, mely az ablakból visszaesik. Pardon, azt gondoltam, hogy nyitva van.

ESZTER, REGINA

Nevetnek.

LUKÁCS

Felveszi a torzsát, az ablakot kinyitja, és kidobja. Az ablakot is nyitva hagyja. Aztán kivesz a kosárból még egy körtét, és enni kezdi. Jó körtöve!

REGINA

Máté is szereti.

LUKÁCS

Mondta is, hogy inkább egy körtövefát venne el feleségül, mint… A többit elcsámcsogja.

ESZTER

No, no.

MAGDOLNA

Ki megpucolta a csövet s meggyújtotta a lámpát is, visszateszi a helyére a széket, s kötényével gondosan letörli. Tessék, Lukács bácsi!

LUKÁCS

Te hány esztendős vagy?

MAGDOLNA

Immár tizenhat, Lukács bácsi!

LUKÁCS

No, ügyelj, mert ha eccer nem találod azt mondani, hogy Lukács bácsi, akkor a gutta abban a helyben megüt!

MAGDOLNA

Hát hogy mondjam?

LUKÁCS

Mondjad, hogy Ábrahám, az Izsák tatája. Vagy nevezzél Mózesnek, a zsidók atyjának.

MAGDOLNA

Eszter néném és Regina néném parancsolták, hogy úgy kell mondani.

ESZTER

Elég legyen!

REGINA

Mars ki!

MAGDOLNA

Nyel egyet, aztán elindul, kilincsel az ajtón, majd hátrafordulva. Bé van az ajtó zárva!

ESZTER

A kamra felé mutat. Eredj oda, ott csinálj rendet!

MAGDOLNA

Oda bemegy.

LUKÁCS

Ha ennek a leánkának volnék, egyszer fellázadnék.

ESZTER

Te ne taníts senkit lázadásra, hanem magadot tanítsd tisztességre! Kiveszi kebeléből a kalapot, és Lukács felé dobja az asztalra. Nesze, elmehetsz!

LUKÁCS

A feje mellett kidobja hátrafelé a csutkát az ablakon, aztán lefricskázza a kalapot az asztalról. Hess el innét, ne! Mert nem teszlek fel többet a fejemre!

ESZTER

S ugyanbiza mért nem teszed fel többet a fejedre?

LUKÁCS

Azért, mert ha feltenném, egyebet se csinálna, csak folytonosan bőgne a fejemen, hogy ő hol volt egy szombat este.

MÁTÉ

Csendesen behajol az ablakon, s kalapját a Lukács fejébe teszi.

LUKÁCS

Hátra se néz, hanem csak megfogja a kalapot. Lám, az Isten sem akarja, hogy feltegyem, mert mindjárt rendelt egy másikot.

REGINA

Hátratekint, s nagy boldogan rögtön feláll, s bár Máté csendre inti az ujjával, mégis. Szerusz, te! Hát ott jársz te is, ahol a varjak?

MÁTÉ

Már felhágott az ablak talpára, hogy bejöjjön, de nagyon nehezen megy. Segíts, komám, a fene egyen meg!

LUKÁCS

Hátra se néz. A többi varjaknak sem segítettem.

REGINA

Segítő szándékkal egyengeti Mátét. Gyere, szívem, gyere! Ne félj, csak gyere!

MÁTÉ

Fejjel befelé becsúszik a kanapéra, s lábai fennakadnak Lukács vállai között.

LUKÁCS

Megfogja a lábait. Ímé, egy vőlegény! A feje a sírban, s az esze két ágban kivirítva! Az ilyent osztán lehet szeretni!

ESZTER

Lehet, hát! Mert ő nem szokott minden éjjel bejárni az ablakokon a menyecskékhez, mint te!

LUKÁCS

Míg Eszter szólt, ledobta a Máté lábait magáról, s hamar átült a székre. Az éccaka is kettőnél s egy félnél voltam.

MÁTÉ

Rendbe szedi magát, s komótosan ülve a kanapén. Adjon Isten j’estét!

ESZTER

Adjon Isten, Máté!

REGINA

Tapogatja a Máté nyakát és karjait. Nem fáj suhutt?

MÁTÉ

Szerusz komám, Bakk Lukács! Hogy vagy?

LUKÁCS

Én így medvelátáskor elég jól. Hát te?

MÁTÉ

Én sem rosszul, amikor efféle cseszlevadászt látok.

REGINA

Ne csipkedjétek egymást, mert maholnap sógorok lesztek úgyis. Mátéhoz. Hát mért nem jöttél hamarább?

MÁTÉ

Megöleli Reginát, arcon csókolja, s aztán. Jöttem volna, csak előbb más gúnyát akartam venni, erre a nagy innapra. Ismét megcsókolja. S osztán ugyanvalóst siettem, de egy veszett kutya az úton megakasztott.

LUKÁCS

Akkor rajta, csókolózzatok!

REGINA

Ijedten. Csak nem harapott meg?!

MÁTÉ

Nem erősen, csak a lábam szárát, s ott is a csizmámot. Mutatja.

REGINA

Elég hegyes foga volt?

LUKÁCS

Hát hogyne! Éppen akkor hegyezte neki a gazdája, amikor én jöttem. Megnézi ő is, aztán legyint. A’ semmi! Az Eszteré sokkal hegyesebb!

ESZTER

Mérgesen felugrik, s keresi, mit vágjon Lukácshoz.

LUKÁCS

Lebújik az asztal színe alá.

ESZTER

Visszaül. Ha még egyet szól, ezt az asztalt vágom hozzá.

LUKÁCS

Helyreül. Pardon s bocsánat. Avval csak azt akartam mondani, hogy gyönyörű szép fogaid vannak, mintha készakarva metszette volna valaki, egyenesen megrendelésre, hogy aki lássa, csodálja, s kérjen feleségül. A többiekhez. Csakhogy ő nem mutatta ki soha senkinek, csak egyedül nekem.

ESZTER

Beszélj, bolond, beszélj.

REGINA

Csakugyan azért jöttetek ide, Lukács, hogy ezt a beszédet folytasd?

MÁTÉ

Azért a fenét! Lukácshoz. Hát nem szóltál semmit ezeknek a leányoknak?

LUKÁCS

Miről?

MÁTÉ

Eredj, ne tedd magadot, a nyavalyába!

ESZTER

Említette.

REGINA

Szólt, szólt. Hogyne szólt volna! Csakhogy azt mondta, hogy várjunk meg tégedet is; a nagyobbik felivel, mert úgy beszéltétek meg, hogy együtt adjátok elé.

ESZTER

Most együtt vagyunk.

LUKÁCS

Szomorúan. Mind együtt, mint a vértanúk.

MÁTÉ

Hát add elé, te vagy a nagy szószóló!

MÓKA

Kaszával a vállán és bokrétás kalappal, az ablak alatt megjelenik. Jó estét adjon az Isten!

 

A legények csak odanéznek, s nem fogadják.

 

REGINA

Hátranéz, s abban a pillanatban nagy örömmel felugrik, s kikönyököl az ablakba. Adjon az Isten, hát te hol jársz, mint a madár?

ESZTER

Kíváncsian. Ki az?

REGINA

E’ Mózeske, kicsi Kömény Móka. Kerülj bejjebb, Móka!

ESZTER

Sietve kizárja az ajtót, s visszaültében ő is. Gyere, Móka, gyere!

LUKÁCS, MÁTÉ

Irigyen kacsintanak és intenek egymásnak.

MÓKA

Letámasztja a kaszát a házfal mellé, s a másik ablakba könyököl, s csak most látja meg a legényeket. Jó estét adjon az Isten, Lukács bátyám!

LUKÁCS

Adjon, ha ráér.

MÓKA

Megfogja a Máté fejét, s maga felé fordítja, hogy lássa: ki az? Szerusz, Máté!

MÁTÉ

Felemeli a lábát, mintha nyújtaná Mókának. Szerusz.

MÓKA

Engedelmet kérek a zavarásért.

REGINA

Nem zavarsz.

ESZTER

Te sohasem zavarsz!

MÓKA

De gondoltam, hogy egy percre bétekintek, így mentében. Közben is nagyon nézte a szobát, mintha keresett volna valakit. Hát kicsi Magdó nincs itthon?

REGINA

Ő éppen nincs.

ESZTER

Int a legényeknek, nehogy elárulják, hogy itthon van.

LUKÁCS

Éppen meghót, ezelőtt öt perccel.

MÓKA

Hát hol van?

REGINA

Nem is tudom, hova mene el.

ESZTER

Mert örökösen tekereg a haszontalan.

LUKÁCS

Az igen, mint Eszternek az esze: hol itt van, s hol ott, de sohasem a fejiben.

ESZTER

Téged nem kérdezett senki, vén sátán!

MAGDOLNA

Bent a kamrában énekelni kezd. „Azt a hegyet a kötényemnek a négy sarkában is elhordom…”

MÓKA

Az első hangnál örömmel felüti a fejét, aztán csodálkozva hallgatja néhány pillanatig, majd mintha be akarna örömében ugrani az ablakon, de csak elkiáltja magát. Magdó, kicsi Magdó!

MAGDOLNA

Kidugja az ajtón a fejét, a haja kibontva. Teccett szólítani engemet, Regina néném?

REGINA

Hát te itthon vagy? Nagyon gyorsan utána. Gyere hamar egy kicsit, mert itt van a Móka!

MAGDOLNA

Örömében felsikolt, és visszaugrik. Jaj, Istenem!

ESZTER

Felugrik, s mérgesen be a kamrába, s onnét hallatszik. Nem tudsz jőni, ha hivul valaki, te béka!? Hol tanóltad ezt a tisztességet?! Kilöki az ajtón, s már szelíden. Eredj, szépen! Aztán visszaül a helyére.

MAGDOLNA

Kis piros csizmában, színes szoknyában és tiszta ingben, de mellény nélkül és rendetlen hajjal. Látszik, hogy öltözködés közben lökték ki a szobába. Mentegetődzve, szégyellősen, de szelíden. Csak a hajamot akartam egy kicsit… Az asztalnál, Lukács mellett megáll, s a nyitott ablakon látszik, hogy a hold éppen bújik fel a horizonton.

MÓKA

Megemeli kalapját. Jöszte egy kedves kicsi percre, s osztán visszamehetsz.

LUKÁCS

Kéjsóváran megsimogatja a Magdolna haját.

ESZTER

Rákiált. Menj el onnét!

MÓKA

Egy nagy keserűlevélbe göngyölítve kivesz valamit a zsebéből. Jöszte közelebbecske, mert hoztam neked valamit!

MAGDOLNA

Odamegy az ablakhoz, Regina és Máté közé, aztán átveszi az ajándékot, nagy várakozással bontogatja, aztán nagy örömmel. Tojás! Kicsi tojás! Két kicsi tojás! Két kicsi madártojás!

MÓKA

S mégpedig énekes madáré!

REGINA

Feláll, és megnézi, aztán lekicsinyelve. Pettyesek. Mátéhoz, szemrehányással. Látod-e, te sohasem hozol semmit nekem!

MÁTÉ

Ne búsulj, mert én is hozok, de hozzád mérten, lúdtojást!

LUKÁCS

Kacagva. S én Eszternek kígyótojást!

ESZTER

Éppen feláll, hogy megnézze a madártojást, s mentiben. Azt vidd a vén kotlós menyecskéidnek!

MAGDOLNA

Nagyon szépen köszönöm, Móka. Kedvesen köszönöm ezeket a szépeket.

ESZTER

Lám, add ide, milyenek?

MAGDOLNA

Odaadhatom-e, Móka?

MÓKA

Hát mutasd meg neki! Tartsad, hogy nézze bátron!

ESZTER

Megsértődve otthagyja őket. Süssétek meg a tojásokat! Visszaül.

MAGDOLNA

S milyen énekes madáré vajon?

MÓKA

Hát osztán szép az anyja, kitűnő gyönyörű! Üsmerem már három hete, s meglestem nem eccer. Nagysága olyasforma, mint egy kisded rigó. A szája sárga, mint az arany, a feje pirosban jáccik, s minél hátrább, annál inkább olyan, mint a szeder. De osztán az éneke: az olyan, hogy még az ökör is elécsapja a fülit, mikor hallja!

MAGDOLNA

S hát a hasa milyen?

MÓKA

Az is olyan, mint a szája.

LUKÁCS

Az azért olyan, mert ha szájfájása van, akkor avval eszik, a hasával.

 

A fiatalok rovására szívesen nevetnek.

 

REGINA

Feddőleg Magdolnához. Hát nincs annyi eszed, hogy behíjjad ezt a legényecskét, te idétlen! Hát azért hozott neked ilyen figyelmességet? Mókához. No, kerülj bejjebb, s ülj egy kicsit nálunk is!

MAGDOLNA

Gyere, Móka!

MÓKA

Köszönettel fogadom a meghívást, de előbb hazatekintek, hogy más gúnyát is vegyek.

MÁTÉ

Hát az minek, te? Nekem a te üdődben csórén is jó volt.

 

Nevetés.

 

MÓKA

Azt lehet is hinni, mert neked vastag a bőröd.

MÁTÉ

S osztán mióta jársz így a lányokhoz, mégis?

MÓKA

Én, amióta kérdik!

REGINA

Ne beszélj, Móka! Csakugyan először jössz ma guzsalyosba?

MÓKA

Éppen úgy.

REGINA

Feláll, megfogja a Móka fülét, és húzza. Akkor nagyot nőjön! Nagyot nőjön!

MAGDOLNA

Közben, védő mozdulattal. Regina néném, ne húzza!

MÁTÉ

Nem a füledet gondolja, Móka.

REGINA

Ne is hallgass az ilyen vénekre, hanem eredj hamar, s osztán egykettőre gyere vissza!

MÓKA

A kaszát a vállára veszi. Hát akkor addig is jó időtöltést! Szívesebb hangon. Szerusz, Magdó!

MAGDOLNA

Szerusz, s gyere.

MÁTÉ

Utánaszól. S ne felejtsd el, hogy előbb szopjál, s osztán gyere!

MÓKA

Mentiből. Én is úgy gondoltam, nehogy olyan ízetlen s buta maradjak, mint te! Utána rögtön belekezd abba az énekbe. „Látod-e, babám, látod-e, babám, azt a veres nagy tüzet…” stb. S még egy ideig látszik, ahogy a kaszával a vállán s félrecsapott bokrétás kalappal s egyre megnőve megy szembe a felkelő holddal.

ESZTER

Boldogan. Megfelelt!

REGINA

Úgy kell neki, ne irigykedjék senki fiatalságára.

MAGDOLNA

Közben megnézi még egyszer a tojásokat, s gyöngyöző nevetéssel indul vissza a kamrába, s mikor a szoba közepén volna, Eszter hirtelen felugrik.

ESZTER

Azt a kecskebéka mindenedet! Elejébe áll, hisztérikus. Te pipiske! Te hernyó! Te boszorkánytojás! Te munkakerülő! Hát azért küldtünk bé oda is, hogy ott ne a munka után láss, hanem cifrálkodjál?! Hát erre van eszed, s a tisztességre nincs?! Még a legkisebb tisztességre sem! Arra, hogy megmutasd a nénjeidnek, ha adnak neked valamit! Hát már a legényeken jár az eszed?! S tojásokat rendelsz náluk?! Kettőt, nem is egyet! S még dugod is! Elé avval a tojásokkal! Látni akarom!

MAGDOLNA

Kicsombolygatja, s közben riadtan. Én nem dugtam, az előbb sem dugtam. Tartja és mutatja. Tessék nézni, én igazán bánom, itt van, mindkettő itt van, ahogy kaptam, olyan kedvesen, olyan ártatlanul…

ESZTER

Az ujjai közé veszi az egyiket, kajánul nevet, s utánozva a Magdolna hangját. Olyan kedvesen, olyan ártatlanul… ahogy Mókától kapta… ezt az idétlenséget… ezt a pettyes semmit… kapta… A földhöz vágja a tojást. Nesze! Nagyot szusszan.

MIND

Felugranak a helyükről.

MAGDOLNA

Megdöbbenve, de az elszántság tüze meglobban az arcán s a szemében. Földhöz ütötte!…

ESZTER

Ide a másikot is!

MAGDOLNA

A kicsi tojást!

REGINA

Hevülten odamegy, s kéjjel. Ide a másikot, nekem!

MAGDOLNA

Az ártatlant!…

ESZTER

Egy-kettő!

REGINA

Nekem!

MAGDOLNA

Szembeáll velük, gyűlölettel nézi, kiegyenesedve, megnőve, majd hirtelen bekapja a tojást, és lenyeli. Ezt nem töri el senki! De senki! Befut a kamrába, és magára zárja az ajtót.

MIND

Megdöbbenve néznek össze, majd Eszter és Regina dühösen az ajtónak rontanak, de Lukács és Máté, ki-ki a maga párját, visszahozzák és leültetik. Csönd.

LUKÁCS

Az első hangja, amiben nincs gúny, és ami tiszta. Láttátok, milyen szép volt ez a gyermek, amikor ellenszegült s lenyelte a tojást?

MÁTÉ

Én láttam.

LUKÁCS

Hát te, Eszter?

ESZTER

Pöktek-e téged szembe?

LUKÁCS

Hát te, Régina?

REGINA

Azért jöttetek ide?

MÁTÉ

Az igaz.

 

Csend.

 

LUKÁCS

Sétálni kezd a szobában. Elmegy az ajtóig, s amikor visszafelé jön, a földhöz ütött tojásnál megáll, s nézi, majd egészen lehajlik. Kicsi madár volt benne …

MÁTÉ

Szintén odamegy, s nézi. Az anyja már hamar kiköltötte volna.

LUKÁCS

Nem olyan hamar, mint Eszter.

REGINA

Ezért jöttetek ide?

MÁTÉ

Az igaz.

 

Mind a ketten visszaülnek a helyükre.

 

LUKÁCS

No, akkor törjük el a két nagyobbik tojást is. Köszörüli a torkát. Hát az úgy volt… Köszörüli megint a torkát.

MÁTÉ

Ne mondd, hogy hogy volt, csak azt mondd, hogy hogy lesz.

LUKÁCS

Tán jobb volna, ha béosztanók: vagyis én köszörülöm, s te mondjad.

MÁTÉ

Menj a fenébe, ne idétlenkedjél! Köszörüli a torkát. Hát hallgassatok ide, leányok, úgy is, mint menyasszonyok. Hát hogy ne is menjek messze, mi ketten Lukáccsal arra egyeztünk, hogy ha már ő tizenöt esztendeje jár ehhez a házhoz, én pedig éppen tíz, akkor azt mondanók, hogy járjunk immár a dolog végire, s üssük nyélbe a sorsunkat. Vagyis más szóval rajta lennénk, hogy az esküvő is immár meglegyen, mégpedig mihelyt bétakarodhatunk a tavaszi gabonával. Körülnéz.

 

Lányok epedve csüngnek.

 

Hát erre egyeztünk mi ketten, hogy ezt tudassuk veletek. Ha ellenben ti nem így gondolkoznátok, akkor szóljatok!

 

Csend.

 

LUKÁCS

Azt várhatod.

ESZTER

Elérzékenykedve. Nem félsz az Istentől, hogy ebből a szent dologból is tréfát csinálsz?

MÁTÉ

Neki csak a szája jár.

REGINA

A szája hát.

MÁTÉ

Ha így van a dolog, hogy nem szóltok a tervezet ellen, akkor mi azt ajánlanók, hogy a lakadalommal járó sok költséget összeszorítsuk, vagyis más szóval egybevegyük a kettőt.

ESZTER

Hogy a kettőt?

MÁTÉ

Hát egyazon napra a két esküvőt s a két lakadalmat.

ESZTER

Határozottan feláll. Olyan nincs! Sétálni kezd a szobában.

LUKÁCS

S olyan mért nincs, ugyanbiza!?

ESZTER

Azért nincs, mert nem azért vártam tizenöt esztendeig, hogy úgy kalákába esküdjem meg! Egyedül akarok megesküdni, érted? Üti a mellét. Csak én, egyedül! Még a faluban se esküdjék akkor más! S még a szomszéd faluban sem! Érted? Az egész országban senki, az egész világon senki. Csak én, egyes-egyedül én!

LUKÁCS

Jól van: még én sem leszek ott.

ESZTER

Visszaül a helyére, leborul az asztalra, és sír.

REGINA

Odahúzódik, és vigasztalja. Eszter! Hát legyen több eszed! Úgy lesz, ahogy akarod, csak ne keseregj! A többiekhez. S ha így lesz, akkor mit gondoltok, melyikünk esküvője lenne meg előbb: az enyim-e, vagy az Eszteré?

MÁTÉ

Akkor tán az Eszteré.

REGINA

Affenét! Nem adnátok-e még Magdót is férjhez előttem?

ESZTER

„Affenét”-re felkapja mérgesen a fejét. Nem szégyelled magadot, te Régina?!

REGINA

Hát én mért szégyelljem?

ESZTER

Tedd a szívedre a kezedet, s mondjad: hát volna lelked megesküdni s férhez menni előttem?

REGINA

Hát volna! S lesz!

ESZTER

Te szégyentelen! Hát nem én vagyok az öregebb?!

REGINA

E’már igaz, ez az egy! Nem a’ menyen előbb férhez, ki vénebb, hé!

ESZTER

Hát ki?

REGINA

Aki arra való!

LUKÁCS

Lágyan, csúfondárosan. Eszter! Zsenge szívem! Harmatos lóherém! Mondjunk mi le az elsőbbségről!

ESZTER

Elszántan. Nem mondok le! Soha! De soha!

MÁTÉ

Ebből is láthassátok, hogy együtt muszáj a kettőt.

ESZTER

Soha! De soha!

REGINA

Eszterhez. Ne karicsálj, mert most már én sem mennék veled együtt! Inkább felakasztanám magamot! Fel én!

ESZTER

Bár már látnám. Ott a kötél alattad, a padban.

REGINA

Felugrik. Nekem mondod, hol a kötél? Nekem?! Hisz mindenről csak én tudom ebben a házban, hogy hol van! Mert te csak szaladsz elé s hátra, s ahol elmész, ott nem rendet hagysz magad után, hanem azt, amit a tatárok! Te!

MÁTÉ

Közben fogja Reginát és csitítgatja. Régina, lelkem… Régina, lelkem…

ESZTER

Közben csak remeg az indulattól, s csak hápog.

LUKÁCS

Gonoszul. Ne hagyd magad, Eszter!

ESZTER

Felugrik, majdnem az asztalra, s Regina is feléje.

 

Lukács azonban megfogja Esztert, Máté is Reginát, majd visszanyomják a helyükre őket.

 

LUKÁCS

Csóválja a fejét, majd sóhajtva. Már a testvér is ellenség…

ESZTER

Eressz le, mert bizonisten leharapok valamit rólad!

LUKÁCS

Milyen tájékomról?

ESZTER

Tényleg meg akarja harapni, de Lukács elugrik.

MÁTÉ

Hát valamit mégiscsak ki kell találni, gondolkozzunk csak. Lám, te vagy a nagy okos! Gondolkozzál te!

LUKÁCS

Az asztal előtt áll, s töprengve vakarja a fejét, majd megindul a szobában, itt-ott megfog valamit és felemeli: látszik, hogy ki akar sütni valamit. Mit is lehetne? Mi a nyavalyát lehetne?… Egyszerre, mintha eszébe jutott volna valami, megkopogtatja az udvar felőli házfalat, majd ami bútor van a fal mellett, azt kezdi elszedni.

 

Először Eszter, aztán Regina, majd Máté kíváncsian felállnak, s közelítenek is Lukácshoz.

 

ESZTER

Te mit akarsz, Lukács?

LUKÁCS

Egyszer életedben hallgass!

REGINA

De én is akarom tudni, hogy mit akarsz?!

LUKÁCS

Ha tíz évet vártál, várj még egy percet! Közben szedi el a bútorokat. Próbát fogunk csinálni… Nagy próbát… Szép próbát… Illendőt a szerelemhez… Odamegy a kamraajtóhoz, és melegen. Magdó! Kicsi Magdolna!

MAGDOLNA

Tessék, Lukács bácsi?

LUKÁCS

Már vagy bácsi, vagy nem bácsi, de gyere csak egy percre kifelé! Ne félj, nem lesz semmi bajod. Jövet visszafelé a többiekhez. Hadd vegyük belé őt is a mutatványba, hiszen már leány, a két madártojást megkapta! A leányokhoz. Álljatok sorba! Odaállítja Esztert és Reginát egymás mellé: Esztert elöl, Reginát utána, majd Magdolnát harmadiknak.

MAGDOLNA

Szépen felöltözve, befont, de leeresztett hajjal, szép, ragyogó és egészen leány. Tessék, megjelentem!

LUKÁCS

Ahogy meglátja, hízelkedve csóválja a fejét. Hm, hm… Tán nem attól a tojástól lettél ilyen szép?

MAGDOLNA

Boldogan nevet.

LUKÁCS

No, annál jobb. Állj szépen ide, harmadiknak! Odaállítja.

MÁTÉ

Esik ki a szeme, úgy nézi Magdolnát.

LUKÁCS

No, most figyeljetek ide, hadfiak a szerelemben! A tárgy az, hogy melyiknek legyen meg hamarébb az esküvője: Eszternek-e velem, vagy Réginának Mátéval. Mivel azonban rendes módon, ahogy emberek szoktak, ezt eldönteni sem Eszterrel, sem Réginával nem lehet, s mivel mi is gyámoltalanok vagyunk arra, hogy bölcs Salamonok legyünk, azért odafordulunk a felsőbb hatalomhoz, aki igazságot fog tenni. Ha pedig azt tekintjük, hogy szörnyű nagy és erős dolog az igazi szerelem, sokkal nagyobb és erősebb, mint ez a házfal, akkor bátron szembeereszthessük egymással a kettőt, mármint a szerelmet s ezt a házfalat. Tekintve azonban azt a dolgot, hagy a szerelem ez alkalommal bennetek lakozik, annakokáért csak úgy lehet ezt a próbatételt végbevinni, ha majd az én vezényszavamra sorban és egymás után nekijárultok a falnak, s azt kimozdítjátok a helyiből. S amelyik pedig jobban ki tudja mozdítani, nyilvánvaló dolog, hogy abban nagyobb a hő szerelem. S akiben pedig nagyobb a hő szerelem, nyilvánvaló dolog, hogy annak lesz meg előbb az esküvője! Igaz-é?

ESZTER

Igaz!

REGINA

Igaz!

LUKÁCS

Helyes-é tehát, amit gondoltam?

ESZTER

Helyes!

REGINA

Helyes!

MAGDOLNA

De hát minek kellek ide?

LUKÁCS

Te annak, hogy cifrázd a dolgot: olyan vagy, mint a tulipán a kapuzábén vagy bojt az ostoron. Érted?

MAGDOLNA

Bizseregve, kedvesen. Há’ hogyne!

LUKÁCS

Akkor figyelem, mert kezdődik a tavasz! Mátéhoz. Eredj, komám, akaszd le s hozd ide azt az órát! Mindenkinek adok egy percet!

MÁTÉ

Leakasztja a nagy láncos faliórát, s odaadja Lukácsnak.

LUKÁCS

Elhelyezi a bal tenyerén az órát, a láncát a vállára veti. Figyelem! Elsőnek Eszteré a fal! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!

ESZTER

Dolgozik, rúg, feszít és kapar.

LUKÁCS

Felemelt karral. A perc bételt!

ESZTER

Toporzékolva leesik a földre.

LUKÁCS

Máténak, mutatja a kezével is. Én nem esküszöm. Hangosabban. Repítsd el onnét, mert kell a küzdőtér!

MÁTÉ

Elhúzza Esztert a szoba közepe felé.

LUKÁCS

Figyelem! Most Régina következik! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!

REGINA

Feszíti, rúgja és üti a házfalat.

LUKÁCS

Felemelt karral. A perc bételt! Mátéhoz. Takarítsd el ezt is!

MÁTÉ

Reginát is Eszter mellé húzza. Én se eszküszöm!!

LUKÁCS

Utolsó figyelem! Magdó következik!

MAGDOLNA

Én is?

LUKÁCS

Te is!

MAGDOLNA

S mért?

LUKÁCS

Csak. Nem akarsz?

MAGDOLNA

Nem bánom.

LUKÁCS

Utolsó és legnagyobb figyelem! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!

ESZTER, REGINA

Felemelt fejjel, sóváran figyelnek.

MAGDOLNA

Elszántan erőlködik, mint egy bolond madár.

LUKÁCS

Húzza az időt.

ESZTER

Kiabálva. Elég! Elég!

REGINA

Csal! Csal!

LUKÁCS

Feléjük. A népfelkelők hallgassanak! Felemelt karral. A perc… bé…

MAGDOLNA

A falnak borul, és zokogni kezd.

MÓKA

Gyorsan be az ajtón. Mondtam, s itt vagyok! Ámulva meggyökerezik.

MAGDOLNA

Ránéz Mókára, szerelmesen nézi, aztán egyszerre diadalmasan felnevet, és elmozdítja a falat. Móka!

ESZTER

Felugrik, s kiáltva. Boszorkánytojás!

REGINA

Felugrik, s kiáltva. Megölöm!

 

Mindketten Magdolnának rohannak. Nagy kavarodás. Máté és Lukács meg akarják védeni, Móka remegve áll, s már feszül, hogy odavesse magát.

 

MAGDOLNA

Kiugrik a lányok és a legények közül, s ökölbe szorított kézzel a ház közepében, minden felszabadult fiatal erejével. Eddig raboskodtatok felettem, kínoztatok és nyomorgattatok, de most eljött az idő!

LUKÁCS

Kezében az óráról olvassa le. Kilenc óra tizenhárom perc!

 

Csend.

 

ESZTER, REGINA

Dermedten nézik Magdolnát.

MÓKA

Hát itt mi történt?

MÁTÉ

Nem látod, hogy fellázadt?

MAGDOLNA

Fel is!

MÓKA

A kicsi madár legyőzte a nagy varjakat!

MAGDOLNA

Ránéz Mókára, s boldogan. Éppen ezt akartam én is mondani.

 

Ebben a pillanatban a Lukács kezében az óra irtóan csörögni kezd, s ettől mindenki megrebben.

 

LUKÁCS

Nyomatékosan olvassa az óráról az időt. Kilenc óra tizenhárom perc!

 

Függöny

 

Második felvonás

Szín: udvar Gondoséknál. Jobbról a ház, egy ablak, csukva. A ház az utcára néző felével lejtősödik. Az ablak előtt diófa, sima és magas törzsű. A falnál végig tornác, magassága másfél méter. A diófára legkönnyebben erről a tornácról lehet felmászni. Az ablakon innét, majdnem egészen elöl, ereszes kijárat az udvarra, három grádiccsal. Az eresz legalább egy fél méterrel kiugróbb, mint a tornác. A tornác alatt szeneszsák, félig faszénnel. – A kapu szemben van és hátul. Úgynevezett székelykapu, kicsi és nagy egybeépítve. Rövid kis utcán keresztül kivezet az útra. – A házzal szemben, tehát balról, végig deszkakerítés. Ezen egy nyitva levő bejáró kapu a csűrhöz, melynek az eleje, egészen bent, mélyen, látszik. A kerítés mellett napraforgók, egy közülük három méterre is kimagaslik. Nem egészen elöl, a kerítés mellett kút. A gárgyája négyszögletű és egy méter magas. A gárgyán keresztülfektetett merítgető kampós rúd. – A telihold a kapu felett felfelé jön. Az ég csillagos, de van egy-egy kövérebb bárányfelhő rajta. A ház ablakából is világosság vetődik ki.

Idő: este, az első felvonás után.

Amikor a függöny felmegy, teljes holdvilágban látszik az udvar, de néhány másodperc múlva bárányfelhőhöz ér a hold. Mintegy húsz másodpercig tart, amíg apránként mögéje bújik. A hold búvása szerint halványodik a fény.

 

BOSZORKÁNY

Amikor a hold utolsó pereme is bemegy a felhő mögé, abban a pillanatban, fekete kecske képében belöki fejével a kaput. Jön néhány lépést előre, akkor megáll és körülnéz, majd hirtelen bukfencet vet, s mint fekete ruhás vénasszony áll talpra. Gyors, tipegő futással rögtön körbeszaladja az udvart, s amikor visszaér kiindulási helyére, hosszú, fekete szőrtincset vesz elő, meggyújtja, és azzal végigfüstöli a ház oldalát, s közben. Dicsőséges szőre erős bakördögnek: hervaszd el füstöddel a jóság rügyeit, és gerjeszd fel szagoddal a fiatal vért!… Gyorsan a kúthoz fut, egy nagy kacskaringós fekete szarvat vesz elő, s azzal kenni kezdi a kút gárgyáját, s közben. Megkenem a szádot, te kút: az ördögnek szarvával, hogy békapjad és lenyeljed, aki közeledben jár… hogy jó étvágyad legyen, és ne lakjál jól emberrel soha!… Innét visszafut a helyére, a kapu felé, ismét bukfencet vet, s mint fekete kecske áll talpra. Ekkor a hold is kijön a felhőből.

MÁTÉ

Gyors igyekezettel ebben a pillanatban jön le a három grádicson, a házból. S ugyanilyen gyorsan megy a kapu felé, s mentiben lök egyet a kecskén, aki incselkedve néz. Cecc, a fene!…

LUKÁCS

Sántikálva és tempósan ekkor jön le a grádicson.

MÁTÉ

Kinyitja a kiskaput, visszafordul és hátraszól. Hamarébb! Hamarébb!

LUKÁCS

Mentiben. Sohasem siettem, s mégis harmincöt esztendős lettem.

REGINA

Futva ki a házból, s fel a tornácba, a kapu felőli részbe. Máté! Máté!

LUKÁCS

Elöl van egy kecskével.

REGINA

Lukács! Állj meg egy kicsit!

LUKÁCS

Megáll. No!

REGINA

Gyere egy kicsit közelébb! A tornácon feléje megy, aztán ki is hajlik, a szájához teszi kétoldalt a tenyerét, és titokzatosan, izgalommal. Osztán hamar gyertek vissza, érted-e! Mi addig itt megfogjuk Mókát, s nem eresszük! S hozzatok magatokkal valami jó megölő szerszámot! S nem baj, ha egy kicsit isztok is. Érted-e? Legalább azt mondhassátok osztán, hogy ti nem is voltatok itt, hanem a korcsomában! Érted-e?!

LUKÁCS

Csúfolódva szintén odateszi a tenyerét a szájához, s utánozva a Regina hangját. Ne hozzunk mindjárt halotti bizonyítványt is? Érted-e?

REGINA

Hamar! Csak hamar!

LUKÁCS

Tempósan a kapu felé, s Regina gyorsan be a házba.

MÁTÉ

Fogja kinyitva a kiskaput. Mit mondott Régina?

LUKÁCS

Nem válaszol, hanem mentiben ráköp a kecskére. Eredj az útból, te! Nem látod, hogy vőlegény vagyok?

MÁTÉ

Mit mondott Régina, te?

LUKÁCS

Azt, hogy beszéljelek le erről a kecskéről.

MÁTÉ

Ne bölcsködj, hanem gyere, mert ma vért akarok bűzölni! Nyakon öleli Lukácsot, a kaput nyitvahagyják, s mennek.

 

A kecske sóváran nézi őket, majd mekeg egyet, és szaladni kezd utánuk.

 

ESZTER

Kinyitja az ajtót. Olyan szép az este… Kár lefeküdni…

REGINA

Odabújik Eszter mellé az ajtóba. Móka menni akar!

ESZTER

Valamit megsejdített?

REGINA

Nem hiszem, csak egyszerre reajött, hogy menjen.

ESZTER

Hát így szeretsz minket, Móka?

MÓKA

Alunni is kell, nemcsak szeretni.

REGINA

Hadd el, aludhatsz még eleget. Holnap vasárnap van.

MÓKA

A jó gazdának a vasárnap is nap.

REGINA

No csak maradj még, s beszélgessetek Magdóval!

MAGDOLNA

Egész nap dolgozott, s jól teszi, ha le akar fekünni.

REGINA

Hallod, Eszter! Hát leány ez, aki így marassza a legényt?!

ESZTER

Idétlen béka, nem leány!

MÓKA

No! Csendes jó éccakát!

MAGDOLNA

Várj, Móka! Kikísérlek egy mákszemet!

ESZTER

Kiáltva. Menj bé!

REGINA

Letöröm a derekadat, csak egyet mozdulj!

ESZTER

Móka! Móka! Állj meg egy percre!

REGINA

Mondani akarok valamit!

MÓKA

A grádicson túl megáll. No!

ESZTER és REGINA

Kétfelől megfogják a karját.

ESZTER

Hallgass ide!

REGINA

Ide hallgass, reám!

ESZTER

Régina, te menj bé egy kicsit, mert külön akarok beszélni Mókával!

REGINA

Előbb én akarok beszélni véle!

ESZTER

Mérgesen. Takarodj bé!

REGINA

Ügyelj a szádra, arra a lepcsesre!

MÓKA

Nonono!

ESZTER

Akkor eredj egy kicsit félre, amíg beszélek!

REGINA

Jól van, de siessetek! Visszajön az ereszetig.

ESZTER

Menj tovább!

REGINA

Tesz egy lépést.

ESZTER

Még! Eredj a ház mögé!

REGINA

De osztán siessetek! Bemegy a kapun, a csűr felé, de a beszélgetés alatt kidugja a fejét, nehogy elszalassza Mókát.

ESZTER

Izgalommal, nagyon epekedve. Hát hallgass ide, Móka! Most mondok neked valamit, de jól hallgass ide! Regina felé. Né, ez leselkedik! Reaütök a fejedre, Régina! Mókához. Idehallgatsz-e, kicsi Móka?

MÓKA

Két fülem van.

ESZTER

Babrálja a Móka fülét. S milyen szépek! Kicsik s kemények!… S még ugranak is, ha pengeti az ember… Kuncog. Ilyen szép füleket még nem is láttam, így, most, ahogy reacsorog a holdvilág… Közben mind közelebb bújik a fülihez.

MÓKA

Egyszerre elhúzódik.

ESZTER

No, mért húzódtál el?

MÓKA

Azért, hogy ne reacsorogjon, hanem melléje.

ESZTER

Ismét közelebb. Oh, oh! Szép kicsi okos fejem! Próbálja simogatni az arcát. Milyen ügyesen megfelel mindenre!… A két tenyere közé veszi az arcát, de észreveszi Reginát. Régina, meghajítlak valamivel! Mókához… a szép, kicsi, fiatal fejivel… s evvel a pelyhedző szájával… evvel a csábossal!… evvel a meleggel… Mintha meg akarná csókolni.

MÓKA

Félreugrik. Sok lesz a dicséretből!

ESZTER

Egyre mohóbban. Eredj, ne beszélj! Móka, te!… Hiszen még el sem kezdtem… jóformán… amit mondani szeretnék…

MÓKA

Holnap eljövök.

ESZTER

El hát… ügyesen… holnap is… De nem Magdóhoz, hanem hozzám… Kirobbanva. Érted? Hozzám! Én is tudok úgy szeretni, mint az a taknyos! De csak téged! Érted? Móka, te! Te édes!

MÓKA

Közben félve húzódik, majd egyszerre. No, adjon Isten jó éccakát.

ESZTER

Megragadja. Nem eresztlek!

MÓKA

S mért nem?

ESZTER

Azért, mert szeretlek!

MÓKA

Hát a’ mire jó?

ESZTER

Arra, hogy légy a szeretőm!

MÓKA

Szép holdvilág van.

ESZTER

Megfogja két kézzel a nyakát. Léssz-e, vagy nem?

REGINA

Lassanként egészen elébújik a kapunál, és izgalommal hallgatja a dolgot.

MÓKA

Megfogja csuklóban az Eszter két kezét, és ledobja a nyakáról. Nem leszek!

ESZTER

S mért?

MÓKA

Azért, mert én Magdót szeretem!

ESZTER

Remegve. Még egyszer kérdem: léssz-e a szeretőm?

REGINA

Odakiált. Eszter, ne kínozd azt a legényt!

ESZTER

Rohanni kezd a kút felé. Belészököm a kútba! Itt a szemetek előtt! Leroskad a kútnál, üti két öklével a gárgya fáját, majd belélógatja a fejét a kútba, sír.

REGINA

Odamegy Mókához, aki nézett és egyet sem mozdult. Ne félj, nem szökik belé…

MÓKA

Tán van is annyi esze.

REGINA

Esze, az nincs annyi, de egyébért.

MÓKA

Ne is borítsa gyászba Lukácsot.

REGINA

Ne félj, nem is borítja, mert őt szereti. S neked csak úgy mondta, hogy szeret. Kapzsiságból, mert neki egy sohasem elég… S legfőképpen pedig azért, hogy nekem bánatot okozzon, hogy tőlem elhódítson… Tőlem, aki egész este csak téged néztelek… hogy te milyen nekem való vagy… hogy milyen pontosan találnánk mi össze… ketten… én s te… Vadul ráborul. Szeretlek!… szeretlek!…

MÓKA

Lerázza magáról. Sok az áldásból, Régina!

REGINA

Dühödten nézi. Kit taszítottál el?!

MÓKA

Téged!

REGINA

Te mocsok!

MÓKA

Van víz.

REGINA

Te szökdécselő sáska!

MÓKA

Nem is tud megfogni akárki.

REGINA

Nem biza, mert gyáva vagy! A nyúlnál is gyávább! Vagy azt gondolod, hogy nem vettem észre, hogy most is mért akarsz elmenni? Hogy Máté elől futsz! S Lukács elől!

MÓKA

Hát itt sincsenek!

REGINA

De visszajőnek! Vissza hát! S te ezt tudod, s azért futsz! Éppen azért!

MÓKA

Csodálkozva. E’ má érdekesebb, látod-e?!

ESZTER

Hirtelen arra fordulva. Azért futsz! Azért futsz!

MÓKA

Megigazítja kakaskodva a ruháját. Én? azért? Visszamegy, s az alsó grádicsra ül. No, itt akkor megnyugszom egy kicsit.

ESZTER és REGINA

Melléje ülnek.

ESZTER

Régina, te menj bé, én itt maradok Mókával.

REGINA

Én is itt tudok maradni véle.

ESZTER

Ne mondjam még egyszer!

REGINA

Nekem is van szám!

MÓKA

Akkor immár menjünk bé mind a hárman. Feláll. Hogy ne vesztegessük el az erőt, hanem legyen, amikor kell… Megy befelé. Amikor a nagylegények visszajőnek… Az a fürge Máté… S az a paripás Lukács…

ESZTER és REGINA

Mennek utána, bemennek.

MAGDOLNA

Bent, mindjárt, meghökkenve. Móka, hát te miért jöttél vissza?

MÓKA

Én azért, hogy a Máté számára s a Lukács számára itt legyek, amikor ők visszajőnek, a késekkel, vagy más ölő szerszámokkal.

MAGDOLNA

Felsikolt. Szent Isten!

ESZTER

Kiáltva. Ne sápíts, te átok!

MAGDOLNA

Móka, meg akarnak ölni!

REGINA

Meg hát!

MAGDOLNA

Fuss innét, Móka! Az Istenre kérlek: fuss, fuss! Hamar! Hamar! Gyorsan, ellenállhatatlan erővel, hálóköntösben, kihozza Mókát, s cipeli, húzza és löki a kapu felé, majd azon kilöki, és a kaput beteszi. Aztán fut vissza a házba, s útközben Eszternek és Reginának, akik az udvarra utánuk jöttek. Ti latrok! Ti pogányok! Befut.

REGINA

E’ megveszett.

ESZTER

Majd én megtanítom! Ne félj!

ESZTER és REGINA

Gyorsan be a házba.

MÓKA

Ebben a pillanatban vissza a kapun, gyorsan felugrik a tornácra, és onnét fel a diófára.

 

A szobából dulakodás hallatszik.

 

MAGDOLNA

Menekülve kiugrik az ablakon a tornácba.

ESZTER

Nyomában, kihajolva az ablakon, kezében egy mozsártörő. Ott, igen…! Ott járhat a szél…

REGINA

Szintén Eszter mellett az ablakban, kezében egy laskasiritővel. Mert ide bé nem teszed többet a lábad!

MAGDOLNA

Ne féljetek, lát az Isten mindent…

ESZTER

Kidob a tornácba egy párnát. Nesze, hadd lássa, hogy párnád is van!

REGINA

Kidob egy pokrócot. S pokrócod is! Aludjál, s fel se ébredj! Közben már húzni kezdi be a zsalut, aztán beteszi az ablakot is. A redők között azonban kivetődik a világosság.

MAGDOLNA

A párnából és a pokrócból ágyat csinál magának a tornác árkában, éppen a fa alatt. Közben. Szegény kicsi Móka!… Még megölték volna. Azok a gyilkosok… Gyenge fiatal testit… a gyalázatos vénségek… Lefekszik, és nagyot sóhajtva. Édes jó Istenem, te, aki fenn vagy és őrködöl, légy gondozónk továbbra is nekünk, szegény üldözött fiataloknak… Mind halkabb a szava, aztán már csak susogás, majd egészen elcsendesedik.

 

Kis csend.

 

MÓKA

Mély hangon és tagoltan. Az Úr ezennel meghallgatja a kérelmedet, és őrködik feletted…

MAGDOLNA

Felüti a fejét. Szent Isten! Csak a feje látszik ki a tornác pereme felett. Csodálkozva figyel, majd visszafekszik, mert nem hall semmit.

 

Kis csend.

 

MÓKA

Mint az előbb. Csak alugyál bátron, szép harmatos lélek…

MAGDOLNA

Felugrik, és félelemmel az arcára szorítja a két tenyerét, s úgy figyel.

MÓKA

A saját hangján, szeretettel feddve. Nem fekszel mindjárt vissza! Ebben a hűvös éccakában!

MAGDOLNA

Felnéz a fára. Jézusmárja! Ki van azon a fán?

MÓKA

Itt az Atya helyett a Fiú.

MAGDOLNA

Örömmel. E’ Móka! Bizonisten Móka!

MÓKA

Vaj ki tudja!

MAGDOLNA

Végképpen megnyugodva, nagyot sóhajt. Hjaj, hogy megijedtem…

MÓKA

Kitől, te?

MAGDOLNA

Én? Tőled.

MÓKA

Félni is kell a férfiútól!

MAGDOLNA

S hát te hogy kerültél oda?

MÓKA

Azt csak akkor mondom meg, ha szépen visszafekszel s bétakaródzol.

MAGDOLNA

Visszakuporodik, s a pokrócot magára kanyarítja, de a feje jól kilátszik. No, hogy?

MÓKA

Hát a lábamon. Nem fázol?

MAGDOLNA

Nem. Most kivált nem.

MÓKA

Elég baj.

MAGDOLNA

Mért?

MÓKA

Azért, mert egy kicsit lementem volna, hogy melegítselek.

MAGDOLNA

Isten őrözzön!

MÓKA

Mitől, te?

MAGDOLNA

Attól, hogy legyere.

MÓKA

Hát attól mért?

MAGDOLNA

Azért, mert akármelyik percben visszajöhetnek azok a vén latrok. S egyébként is…

MÓKA

S egyébként is?

MAGDOLNA

Igen, igen!

MÓKA

S hát a’ mi fán terem, az az egyébként?

MAGDOLNA

Diófán!

 

Galambosan nevetnek mindketten; bent a lámpa elalszik.

 

MÓKA

Te, kicsi Magdó, nem láthatnak s nem hallhatnak azon az ablakon?

MAGDOLNA

Bé van az téve, ne félj.

MÓKA

Próbál alább ereszkedni. Akkor jó.

MAGDOLNA

Móka, nem méssz mindjárt vissza?! Ebben a hűvös éccakában!

MÓKA

Ne szólj a nagyok dolgába!

MAGDOLNA

Fél is, s tiltakozva feláll. Nehogy alább gyere! Bizonisten, Móka!

MÓKA

Folyton peckelődik. Há’ métt, te?

MAGDOLNA

Baj lesz belőle! Bizonisten baj lesz!

MÓKA

Miféle baj?

MAGDOLNA

Hát olyan.

MÓKA

Milyen?

MAGDOLNA

Olyan, hogy szeretlek! No, most már tudod?

MÓKA

Ereszkedik lefelé. Én nem.

MAGDOLNA

Hát akkor mért jössz?

MÓKA

Azért, hogy megtanuljam.

 

A kapu felől otromba jövés zaja.

 

MAGDOLNA

Ijedten, gyorsan. Jőnek! Bizonisten jőnek! Menj vissza! Egészen a tetejibe! S jól fogd meg az ágat!

MÓKA

Gyorsan s ügyesen kapaszkodik felfelé. Ne félj semmit! Bízd csak rám!

MAGDOLNA

Visszahúzódik a tornác mélyébe, könyörögve és csendesen. S osztán egyet se mozdulj!

MÓKA

Nem, nem.

MAGDOLNA

S ne szólj!

MÓKA

Nem, nem.

MAGDOLNA

Ha igazán szeretsz.

MÓKA

Igen, igen.

 

Durván hátravágódik a kapu. Lukács és Máté összeölelkezve jönnek. Látszik, hogy egy kicsit részegek. A Máté jobb vállán egy lőcs, ugyanabban a kezében egy üveg is, amely a nyakánál fogva lóg lefelé, ahogy a lőcsöt is tartja a vállán.

 

MÁTÉ

Elereszti Lukácsot, s a lőcsöt megsuhogtatja. Így ütöm le, né; mint egy madárijesztőt!

LUKÁCS

Üssed bátron, úgyis learatták immár a búzát.

 

Odaérnek a grádicshoz.

 

MÁTÉ

Lukácsra fogja a lőcsöt. Te! Read is vetek egyet, ha sokat jár a habaród!

LUKÁCS

Ide vethetsz bátron, mert a testeden fog kikelni!

MÁTÉ

Leengedi a lőcsöt. No, úgy legyen…

LUKÁCS

Gyere, üljünk le egy kicsit a grádicsra!

MÁTÉ

Ha te mondod, akkor leülhetünk. Leülnek.

 

Csend.

 

LUKÁCS

Érzi, hogy nagyon fontos dolgot akar mondani, s így mély emberi hangon. Te, Máté, kérdenék én tőled egyet, de igazit.

MÁTÉ

Ne kérdenéd, hanem kérgyed! Húz egyet az üvegből.

LUKÁCS

Hát akkor nézz a szemembe!

MÁTÉ

Odanéz, s mereszti a szemét. Nézek én, ne félj!

LUKÁCS

Fogva tartja a szemeivel. No, ha nézel, akkor mondd meg igaz lelkedre, hogy becsületes, jó komám vagy-e te nekem, vagy nem?

MÁTÉ

A’ vagyok, há’ métt?

LUKÁCS

Azért, hogy a’ vagy, akkor mondok neked valamit. Az a valami pedig az, hogy neked legyen kettő, s nekem egy.

MÁTÉ

Ezt má’ ha én értem, akkor dögöljek meg!

LUKÁCS

Ha nem érted, akkor mondd meg, hogy evvel a leánkával te mit akarsz?

MÁTÉ

Melyik leánkával, te komám?

LUKÁCS

Evvel, itt bent. Int a fejével be a házba.

MÁTÉ

Magdóval-e?

LUKÁCS

Ühüm.

MÁTÉ

Elveszi a tekintetét.

LUKÁCS

Reám a szemmel, hé!

MÁTÉ

Rámered. Nézlek én, ne félj, amíg megmeredsz!

LUKÁCS

Erősen fogja a szemivel. Úgy, úgy! S most, de most felelj: mit akarsz véle?

MÁTÉ

Dölyfösen. S hát azt métt kell neked tudni?

LUKÁCS

Azért, mert láttam, hogy egész este etted a szemeddel! Kivált aztán, hogy lenyelte a tojást!

MÁTÉ

Hát ettem, s annyi!

LUKÁCS

Nono, vigyázat. Mert azt kérdem, hogy mit akarsz véle?!

MÁTÉ

Kínlódva. Semmit! Ha a’ kell neked. Semmit! S most már menj! Húz ismét az üvegből.

LUKÁCS

Megvakulj-e, hogy semmit?

MÁTÉ

Mind a kettőre-e?

LUKÁCS

Előbb az egyikre.

MÁTÉ

Vakuljak, akár holnap is, jól van-e?

LUKÁCS

No, azért mondom, hogy neked legyen kettő, s nekem csak egy. Mert Regina eddig is a tiéd volt, s most reád testálom Esztert is, a haszonélvezettel együtt, de osztán a másik, az az egy, a küsebbik, az az én dolgom! Értetted-e?

MÁTÉ

Jól van, s eredj hamar, s…

LUKÁCS

Hamar a Máté szájára tapasztja a tenyerét, nehogy csúfot mondjon. No, most add ide azt az üveget, hogy húzzak én is.

MÁTÉ

Magdót is, üveget is?

LUKÁCS

Elveszi, és alaposan bugyogtat. Aztán. No, komám, most osztán én mondom, hogy pökd meg a markodat, s reája avval a lőccsel! Hamar feláll, kijjebb megy az udvarba, s ránéz az ablakra, s akkor. Híjj, azt a keserves, magos!… Hiszen itt setét van!

MÁTÉ

Hol van setét? Már látszik, hogy nincs olyan nagy kedve a verekedéshez, Magdolna miatt.

LUKÁCS

Odabé a házban. Biztosan elment az a miligyertya, s a leánok lefeküdtek.

MÁTÉ

Feláll, az üveget s a lőcsöt otthagyja, s ímmel-ámmal mozog. E’ má egy kicsit csakugyan setét… Kacagva. Neked ugyanvalóst…

LUKÁCS

Nézz bé egy kicsit jobban, lám! Szökjél fel arra a tornácra! Eredj, hamar!

MÁTÉ

Félig felkapaszkodik.

MAGDOLNA

Akkor, mintha álmából riadna fel, egyszerre felül, s nem túl hangosan. Ki az, jaj?!

MÁTÉ

Ijedtében lesuppan a tornácról a földre.

MAGDOLNA

Egészen feláll.

LUKÁCS

Borzasztóan elkezd kacagni, veri bele a térdét is.

MAGDOLNA

Még pillogtat, de hamarosan felismeri a helyzetet, s a pokrócot magára kapja. Hjaj, hogy megijedtem!…

LUKÁCS

Még mindig kacag.

MÁTÉ

Morgolódva tápászkodik.

MAGDOLNA

Leül, a feje kilátszik. Mit kacag olyan erősen, Lukács bácsi?

LUKÁCS

Én azt a vitézt… hogy milyen hirtelen kezdte szagolni a vért…

MÁTÉ

Zavarában ő is kacagni kezd, s tápászkodik felfelé. Azt gondoltam, hogy valami boszorkány van ott…

MAGDOLNA

Néz lefelé. Hiszen ez Máté! Jé, hát maga suppant akkorát, Máté?

MÁTÉ

Felállt, még mindig nevet egyet-egyet. No, e’ jó vót… az ánti piculáját…

MAGDOLNA

S honnét esett le?

MÁTÉ

Csak innét, a tornácról.

MAGDOLNA

S hát onnét mért?

MÁTÉ

Mintha egy gyermeknek kedveskedne. Szénházat akartam játszani neked… hogy élvezeted legyen…

LUKÁCS

Magdolnához. Móka elment, ugye?

MAGDOLNA

Oh, már rég!

MÁTÉ

Folyton zsíros epedéssel nézi Magdolnát, s mozgatja a száját s a fejét, mintha jókat harapna.

LUKÁCS

Te mit csinálsz, Máté?

MÁTÉ

Csak nézem ezt a Magdót, hogy milyen nagyon igen szép!

LUKÁCS

A vakok intézetit tudod-e, hol van? Csak azért mondom! No, gyere, gyere! Itt nincs mit keressünk. Hadd alugyanak.

MÁTÉ

Esztert és Réginát ne keltsük fel?

LUKÁCS

Fejéhez kap. Mit mondtál, te gonosz szellem?! Magdolnának. Látod, milyen a rossz ember? Megbolygatná azokat az ártatlan kisdedeket. Jaj, jaj… Gyorsan megfogta Mátét, és húzza. Gyere, mielőtt elkárhozná’, gyere! Indulnak, majd visszaszól Magdolnának. S neked hogy jutott eszedbe, hogy ide kigyere aludni a tornácba?

MAGDOLNA

Hát hogy olyan szép a hold.

LUKÁCS

Ne is tűrd, hogy szebb legyen, mint te! No, aludjál jól s ügyesen!

MÁTÉ

Én is azt kívánom!

MAGDOLNA

Viszont, én is viszont! Visszabújik a párnára.

 

Lukács és Máté kimennek a kapun. Csend.

 

MÓKA

Már mikor a legények a kapunál vannak, kuncogni kezd. S ahogy haladnak elfelé, a kuncogásból nevetés, majd kacagás lesz.

MAGDOLNA

Hasonlóképpen válaszol neki.

MÓKA

Ismét indul lefelé, még kacagás közben.

MAGDOLNA

Észreveszi, és felül. Móka!

MÓKA

Én vagyok!

MAGDOLNA

Ha még annál is alább jössz, akkor többet nem kacagok!

MÓKA

Ereszkedik, s közben kedveskedik. Ne beszélj… Ó, Istenem… Istenem…

MAGDOLNA

Igazán ne gyere, Móka!

MÓKA

Jön. Ne, ugye?

MAGDOLNA

Szepegve. Én nem bánom… én igazán nem bánom… Ha megfognak azok az öreg vérszomjasok…

MÓKA

A legalsó ágon megtelepszik. No, ha nem sírsz, akkor itt megáll a gőzös. Ha ellenben repdesel, akkor…

MAGDOLNA

Akkor…?

MÓKA

Akkor a kerekeim alá kerül ott az a párna, alattad.

MAGDOLNA

A párnához, melyet babusgat. Hallod, te kedves, te puha, te jó meleg párna!… Hallod, mit mond ez a rossz, csúnya Móka?! Mókához. Azt felelte, hogy egy szikrát sem fél tőled.

MÓKA

Nem-e? Mintha le akarna ugrani.

MAGDOLNA

De igen! De igen!

MÓKA

Visszahelyezkedik. No, csak azért!

MAGDOLNA

Hirtelen. Jé, milyen szép az a hold!

MÓKA

Melyik?

MAGDOLNA

Igazán nem szép, hogy csúfolsz engemet!

MÓKA

Szép, szép. Gyönyörű szép! Nézik. Igazi nagy király az, amelyik ilyen tallért veretett!

MAGDOLNA

Hát még a nap!

MÓKA

Tám látod azt is?

MAGDOLNA

Megint csúfolsz?

MÓKA

Hát nem mondtad, hogy: nézz oda, hát még a nap!

MAGDOLNA

Szepegve. Igazán… mindent reám fogsz… Én csak azt mondtam, hogy az az illető király még a holdnál is veretett nagyobb tallért, s arra mondtam, hogy az a nap…

MÓKA

Pardon s bocsánat, mert így már értem. S igazad is van, mert a nap már olyan nagy tallér, hogy azt fel sem lehetne váltani.

MAGDOLNA

A hold védelmében. Nagy okos! S tám a holdat fel lehet?

MÓKA

Fel hát!

MAGDOLNA

S ugyanbiza mire?

MÓKA

Csillagokra!

MAGDOLNA

Azt nem bánom.

MÓKA

No, ugye, hogy aprópénznek megjárják ők is?

MAGDOLNA

Te melyiket szereted legjobban?

MÓKA

Én a Göncölt. Hát te?

MAGDOLNA

Én a Fiastyúkot.

MÓKA

Jó gazdasszon lesz belőled.

MAGDOLNA

El is gondoznám én, ne félj, az ilyen Fiastyúkot.

MÓKA

S micsinálnál véle?

MAGDOLNA

Hát tojatnám, s minden kikeletkor megültetném.

MÓKA

Azt meg, s a végén úgy ellepnének a csillagok, hogy avval csúfolnának az emberek.

MAGDOLNA

Nem akarja hagyni magát. Hát ha olyan nagyokos vagy, akkor lám, micsinálnál te? Lám, no!

MÓKA

Hát én, amit kell. Mert fognám az egész családot, s beléraknám szépen a Göncöl szekerinek a derekába, s elvinném bé a városba, s eladnám a bótosnak.

MAGDOLNA

Megbotránkozva. Kinek, te?

MÓKA

Én a bótosnak.

MAGDOLNA

Nem félsz az Istentől?!

MÓKA

Én nem.

MAGDOLNA

Mérgében felemeli a párnát, és a földhöz üti.

MÓKA

Te mért haragszol?

MAGDOLNA

Határozottan. Nem akarom, hogy a Fiastyúk is a bótosé legyen!

MÓKA

Hát ezt te hol tanultad?

MAGDOLNA

Mit?

MÓKA

Ezt a mérget!

MAGDOLNA

Én ott, ahol a rózsa fája tanulja, hogy töviset teremjen.

MÓKA

Igende a főtermése a rózsafának nem a tövis, hanem a rózsa, hécskám!

MAGDOLNA

Nekem azt nem kell mondani.

MÓKA

Ha nem kell azt neked mondani, akkor nálad a rózsának mi felel meg?

MAGDOLNA

Az, hogy maradj ott az ágon!

MÓKA

Egyszerre leugrik a tornácra.

MAGDOLNA

Ijedten megfogja, nehogy leessék, aztán megnyugodva. Hjaj!…

MÓKA

Megijedtél, ugye?

MAGDOLNA

Meg.

MÓKA

Attól-e, hogy leesem?

MAGDOLNA

Csodálkozva. Hát mitől lehetett volna egyébtől megijedni?

MÓKA

Attól, hogy megcsókollak.

MAGDOLNA

Nagy szemekkel s hirtelen felfedezéssel. Az igaz!…

MÓKA

Egyik karjával átöleli, a másik kezével simogatja az arcát. Kedves… Szép kedves… Szép kedves madár… Szép kedves énekes madár…

MAGDOLNA

Galambosan nevet.

MÓKA

Te, én úgy szeretnék valami erőssen kedvest mondani neked!

MAGDOLNA

Hát mondjál!

MÓKA

Mit mondjak?

MAGDOLNA

Neked kell tudni.

MÓKA

Töri a fejét.

 

A kapun túl gyors lépések zaja, mely a kapu felé egyre lassabbodik, aztán.

 

MAGDOLNA

Ha! Jő valaki!

MÓKA

Egy pillanatig fülel, s akkor gyorsan felugrik a fára, s a kapu már lassan meg is nyílik.

MAGDOLNA

Visszabújik a párnára, és teszi, hogy alszik.

LUKÁCS

Lassan és óvatosan jön a tornác felé. Kezében egy szál piros rózsát tart, mint egy kis zászlót. Felágaskodva benéz a tornác árkába, és halkan. Magdó! Kicsi Magdó! A rózsával cirógatja.

MAGDOLNA

Felijed, aztán felül.

LUKÁCS

Ne félj, no! Én vagyok, Lukács… Hangja végig a jelenet alatt emberi.

MAGDOLNA

Lukács bácsi! Maga?…

LUKÁCS

Ez eccer nem bácsi, hanem… hanem egyéb minőségben.

MAGDOLNA

Valaki küldte?

LUKÁCS

Engem igen.

MAGDOLNA

Ki?

LUKÁCS

Engem a szív: a saját, a tulajdon szívem… Ő küldött, evvel a rózsával együtt, evvel a szép piros rózsával… Szagoltatja Magdolnával. No, milyen illata van?

MAGDOLNA

Szagolja, de nincs megelégedve. A csoda vigye el!

LUKÁCS

Mit, te?

MAGDOLNA

Hogy én nem érzem neki semmiféle illatját.

LUKÁCS

Szintén megszagolja, s csodálkozással. Hát a’ meg hogy lehet?! Pedig ennek van! S még ugyan hathatós!…

MAGDOLNA

Szipogva. Úgy látszik, megkapott a nátha, amíg itt aludtam. Igyekszik magára húzni jobban a takarót.

LUKÁCS

Úgy, úgy! Mert ügyelnie kell az ilyen szép kicsi leánkának. Akiért olyan sokan versengenek. Akinek még Tréfásan. Lukács bácsi is rózsát hoz. Kedveskedve mutatja a rózsát. S osztán milyen színe van, lám, eltalálod-e?!

MAGDOLNA

Ennek? Úgy nézi, mintha nem látná jól.

LUKÁCS

Ennek biza!

MAGDOLNA

Ennek sárga!

LUKÁCS

No-no-no! Nézd meg jobban!

MAGDOLNA

Sárga, sárga!

LUKÁCS

Fanyarul nevet. Úgy látszik, a szemed is elkapta a náthát.

MAGDOLNA

Hát milyen?

LUKÁCS

E’ biza piros! S még ugyan virító! S tudod-e, hogy mit jelképez a piros szín?

MAGDOLNA

Háborút!

LUKÁCS

S hát így a szerelemben?

MAGDOLNA

Azt kérdje meg Eszter nénémtől!

 

Kis csend.

 

LUKÁCS

Eszter nénédet most ne emlegesd!

MAGDOLNA

Mért ne emlegessem? Éppen őt kell emlegetnem, mert őt akarja elvenni feleségül!

LUKÁCS

Akarja a legfőbb nyavalya! Nézi a földet, kis csend. Aztán hirtelen elhatározással. Magdó!

MAGDOLNA

Tessék?

LUKÁCS

Én téged akarlak elvenni!

 

Csend.

 

LUKÁCS

Hallod?

MAGDOLNA

Igen.

LUKÁCS

Hát szólj akkor valamit!

MAGDOLNA

Lesütött szemmel hallgat.

LUKÁCS

A vallomás alatt mind fokozottabban esedező. Magdó! Édes kicsi Magdó! Felfogja a kezét. Bocsáss meg… de most meg kell mondjam, hogy téged, egyedül csak téged szeretlek!… Gyere hozzám feleségül, legyél az én társam Isten s ember előtt!… Elviszlek a házamba, megkíméllek, megbecsüllek… s lesz mindened, csak gyere hozzám! Nem kívánom, hogy most azt mondjad, hogy szeretsz, hanem csak azt az egyet kívánom, hogy megbólintsad a szép kicsi fejedet, ami azt fogja jelenteni, hogy hozzám jősz… Csak azt az egyet, hogy megbólintsad…

MAGDOLNA

Felemelt fejjel s mozdulatlanul nézi Lukácsot.

LUKÁCS

Magdolna fejére teszi a kezét, s azzal is ösztökéli, hogy bólintson. No! Csak egy kicsit! Hát nem bólintasz?

MAGDOLNA

Nem.

LUKÁCS

Hát mért nem?

MAGDOLNA

Azért, mert én Mókát szeretem. Diók potyognak a fáról.

LUKÁCS

De Móka még fiatal! Ő még nem házasodhatik! – S ha én megölöm Mókát?!

MAGDOLNA

Akkor is őt szeretem! Élve is őt, s halva is őt! Mindörökké csak őt!

LUKÁCS

Leejti a rózsát a földre, s arcát ráfekteti a tornác fájára.

 

A kapun kívül lépések hallatszanak.

 

MAGDOLNA

Lukács bácsi, ügyeljen, mert jő valaki!

LUKÁCS

Jöjjön!

MAGDOLNA

De én azt gondolom, hogy Máté jön!

LUKÁCS

Felkapja a fejét, s elszántan. Azt szeretném! Azt az egyet! Hirtelen. Egy szót se, hogy itt vagyok! Érted?

MAGDOLNA

Jó, jó!

LUKÁCS

Bebújik a tornác alá.

MÁTÉ

Egy öl virággal, minek a fele burján. Látszik, hogy úgy szaggatta valahonnét, s egyet-egyet el is hullat. Már az udvar közepéből meglátja Magdolnát, aki felülve várja. Darabosan és dölyfösen. Mi az, hé? Hát így alusznak a leányok?

MAGDOLNA

Sóhajtva. Így…

MÁTÉ

Tán szerelmes vagy?

MAGDOLNA

Sóhajtva. Igen…

MÁTÉ

Akkor éppen jókor jöttem.

MAGDOLNA

Sóhajtva. Jókor…

MÁTÉ

Bedobja Magdolnához az egész öl virágot. Nesze! Elég-e?

MAGDOLNA

Elég.

MÁTÉ

S te itt kit vártál, így felülve?

MAGDOLNA

Magát.

MÁTÉ

Nem Mókát, vaj nem Lukácsot?

MAGDOLNA

Nem.

MÁTÉ

Há’ métt nem?

MAGDOLNA

Azért, mert ők nem jöhetnek ide.

MÁTÉ

S mért nem jöhetnek ide?

MAGDOLNA

Azért, mert a tisztesség tiltja, ilyen késő éccaka idejőni.

MÁTÉ

Kacagva. Hó, hó! Nem a tisztesség tiltja nekik, hé! Hanem inkább a gyávaság!… De aki ilyen erősen megszeretett valakit, mint én tégedet, a’ nem tekint se Istent, sem embert, hanem idejő, hogy lásson, s – Egyszerre megragadja a Magdolna fejét, hogy megcsókolja.

MAGDOLNA

Kiszabadítja magát. Meg van maga bolondulva?!

MÁTÉ

Én meg.

MAGDOLNA

Látom.

MÁTÉ

Hát lássad is, mert miattad bolondultam meg, hé! Ismét meg akarja közelíteni. Gyere közelébb! Gyere, mert mondani akarok valamit!

MAGDOLNA

Szinte tudtam.

MÁTÉ

Mit tudtál?

MAGDOLNA

Azt, hogy mondani akar valamit. S azt is tudom, hogy mit!

MÁTÉ

No, mit? Lám! Ha olyan okos vagy! Ha úgy belélátsz ide, né! Üti a szíve felett.

MAGDOLNA

Azt akarja mondani, amit Lukács bácsi.

MÁTÉ

Hát az mit mondott, az a kehes?

MAGDOLNA

Azt, hogy engemet szeret.

MÁTÉ

S azt mikor mondta, te?

MAGDOLNA

Azt tíz perccel ezelőtt. Csodálom, hogy nem találták szembe egymást!

MÁTÉ

A’ lehetetlen! Hogy itt volt?

MAGDOLNA

Itt, itt.

MÁTÉ

Hogy visszajött? Amikor mi elmentünk, azután?

MAGDOLNA

Azután, azután.

MÁTÉ

Röhint egyet, s aztán. S hát azt mondta, hogy tégedet szeret?

MAGDOLNA

Azt szépen, szerelmesen. Nem úgy, mint maga! Összefogta a kezit Mutatja. szépen, ahogy kell! Így!

MÁTÉ

Hát azt így kell?

MAGDOLNA

Így, ha már muszáj.

MÁTÉ

Mit muszáj, te?

MAGDOLNA

Szerelemmel terhelni az embert.

MÁTÉ

Egyszerre elveszti erőszakolt nyugalmát, s megragadja Magdót. Úgy muszáj?! Úgy?! Hát nem úgy! Hanem így! Küszködik.

MAGDOLNA

Kiált. Segítség!

LUKÁCS

A tornác alól megragadja a Máté lábát, s úgy kirántja alóla, hogy lesuppan a földre, akkor ráugrik, s többször is. Mit fogadtál volt?!

MÓKA

A fáról. Üssed, vágjad!

MAGDOLNA

Felnéz a fára, s Móka miatt sikoltva. Segítség!

 

Bent meggyullad a lámpa.

 

MÓKA

Rázza a fejét. Üssed, vágjad!

LUKÁCS

Mátéról feláll, s felnéz a fára. Hát ott ki van?

MÓKA

Megvan-e ölve a disznyó?

MÁTÉ

Feltápászkodik. Nincs.

 

Lukács és Máté egymásra néznek, majd fel a fára.

 

LUKÁCS

Móka, te vagy-e?

MÓKA

Nem is más.

 

Máté és Lukács megbékélten néznek egymásra.

 

LUKÁCS

Hát akkor a mi dolgunkat tegyük félre.

MÁTÉ

S azzal ott fent?

LUKÁCS

Mátéhoz vészjóslóan. Le kell venni!

 

Eszter és Regina félig felöltözve kirohannak.

 

ESZTER

Agyonrémülve. Jaj, jaj, jaj!… Hát itt mi van?

MAGDOLNA

Meg akarták ölni egymást.

REGINA

Kik?

MAGDOLNA

Lukács bácsi Mátét, s megfordítva is.

MÓKA

Elég kár volna félbehagyni!

ESZTER és REGINA

Ijedten néznek fel a fára, s egyszerre. Hát ott ki van?

MÓKA

Itt én, úgynevezett Kömény Mózes, ifjú.

ESZTER

S te hogy kerültél fel oda?

MÓKA

Én úgy, hogy alól voltam, s feljöttem.

REGINA

Mért mászkálsz te a más fájára?

MÓKA

Hogy legyen valami rajta.

LUKÁCS

Megindul a grádics felé, s közben marósan. Mért nem kérdezitek meg azt is, hogy az apja ki volt… s melyik bába fogta ki, s írni, olvasni tud-e, s az anyajegye hol van? Közben leült az alsó garádicsra.

MÓKA

S azt is meg lehet, hogy kinek a kedvesit akarta elszeretni!

LUKÁCS

Ez egyszer kiugrik a medréből, s hirtelen felállva Mátéhoz. Szedd le, Máté! S szaggasd darabokra itt az orrom előtt! Hogy lássam! Szedd le ebben a percben!

MÁTÉ

Móka, gyere le szépen!

MÓKA

Én itt jó helyt vagyok.

LUKÁCS

Mérgesen Mátéhoz. Ne kéreld, hanem mássz utána!

MÁTÉ

Majd lejön ő magától is, ne félj.

LUKÁCS

Megvetéssel. A dög szentedet… Visszaül a garádicsra.

MÁTÉ

Fenyegetőleg. Gyere le, még egyszer mondom!

MÓKA

S ha lemennék, micsinálnál velem?

MÁTÉ

A nyakadat egy kicsit a kezembe venném.

MÓKA

Keress valamit puhábbat, s vedd a kezedbe.

MÁTÉ

Megdühödve. Híjj, azt a kutya keservedet.

 

Fel akar a tornácra kapaszkodni, hogy onnét menjen fel a fára.

 

MAGDOLNA

Meg akarja akadályozni. Ide ne! Ide ne!

MÁTÉ

Hát ide mért ne?

MAGDOLNA

Azért, mert a tornác megrongálódik.

ESZTER

Magdolnához. Te fogd bé azt a tojásos szádot!

REGINA

Eredj, Máté!

MÁTÉ

Felhág a tornácra.

MAGDOLNA

Közben felnéz az égre. Édes Istenem, ne hagyj el minket!

MÁTÉ

Rá akar mászni a fára, de abban a pillanatban, ahogy hozzáérne, a fa emelkedni kezd felfelé, s Máté nemcsak lemarad, hanem ámulatában le is szökik a földre. Innét rémülten visszanéz a fára. Hát e’ miféle fa?

MÓKA

E’ diófa.

 

Eszter és Regina csodálkozva néznek egymásra.

 

LUKÁCS

Ki a grádicson leejtett fejjel gubbasztott, most idenéz. Hát te még idele vagy, Máté?

ESZTER

Nagyon idegesen. Lukács, édes Lukács! Gyere, mert ez a fa megbolondult!

LUKÁCS

Odajön. Micsinált ez a fa?

ESZTER

Nyúlik felfelé, bizonisten!

REGINA

Igen, igen.

MÁTÉ

Vakuljak meg, ha nem!

LUKÁCS

Átveszi a parancsnokságot, s azt hiszi, hogy itt csak neki van most ép esze. Mindegyikre egy-egy kutató pillantást vet, s aztán. Nem a fa bolondult meg, hanem ti! Egytől egyig! Nem szégyellitek magatokat? Hát micsoda bugyuta, birka népség vattok ti?! A buta keservit az ilyen népnek! Kutatva körülnéz, s meglát a tornác alatt egy lajtorját. Máté, fogd meg ezt a lajtorját, s támaszd ennek a fának! Hadd lássam én is a nyúlást!

MÁTÉ

Megfogja a lajtorját.

MAGDOLNA

Ahogy meglátja a létrát, olyan áhítattal, hogy a felfogott keze félig ökölbe szorul. Édes jó Istenem! Te védelmezője a tisztaszívűeknek! Te igazságszerető Isten! Tégy csodát! Most még egyszer! Csak most az egyszer!

MÁTÉ

A végszóra odatámasztja a létrát a fához.

LUKÁCS

Éktelen haraggal, amikor Magdolna a „csodát” mondja. Ne karicsálj itt nekünk, te prücsök! Mátéhoz. Indulj felfelé!

MÁTÉ

Indul fel a létrán, de nagyon óvatosan.

MAGDOLNA

Jaj, Istenem! Tégy csodát! Most tégy csodát! Nézi a fát, s látva, hogy az emelkedik, mind lágyabb és édesebb hangon. Úgy… édes Istenem… Kedves Istenem…

MÁTÉ

Ki felment jó messze már a létrán, egyszerre hanyatthomlok vissza, s leugrik. Én nem megyek! Reszket. Én nem megyek!

 

A fa lassan visszaereszkedik.

 

LUKÁCS

Gyilkos haraggal Magdolna miatt, Eszterhez és Reginához. Fogjátok meg azt a boszorkánt! Magdolnára mutat. Rögtön fogjátok meg! De hamar!

ESZTER és REGINA

Felrohannak az ereszen keresztül a tornácba.

LUKÁCS

Fogjátok meg! S nyuvasszátok meg! A létrát az eszterhéjhoz támasztja.

MÓKA

Ne bántsátok, mert mindenkit megölök!

LUKÁCS

Fogjátok meg! Eszter és Regina odaérnek, és megfogják.

MÓKA

Ne bántsátok! Közéjük ugrik a fáról.

LUKÁCS

Máté, ragadd meg!

MÁTÉ

Felveti magát a tornácba, s utána Lukács is, megragadják Mókát.

LUKÁCS

A leánkát a kamrába! Oda bezárni! Hogy ne lásson semmit!

 

Nagy dulakodásban Eszter és Regina beviszik Magdolnát, Máté és Lukács pedig kihozzák Mókát.

 

LUKÁCS

Mókához. Hát lejöttél, hé?!

MÁTÉ

Micsináljunk véle?

LUKÁCS

Várj csak egy kicsit. Körülnéz. A lányok visszarohannak a házból, s hozzájuk. Jól bézártátok-e?

ESZTER

Mutatja a kulcsot. Ne félj, mert a kócs itt van!

LUKÁCS

Akkor jó. Mókát a kúthoz viszik, ott megállnak. Ide belé! S ha lehet, fejjel lefelé!

MÁTÉ

Mert Móka rettenetesen küszködik. Segítsetek, mert elfut!

LUKÁCS

Eszterhez és Reginához. Segítsetek, ha férhez akartok menni!

 

A lányok is megragadják Mókát, s együttes erővel bedobják.

 

MÓKA

Ordít, aztán belézuhan a kútba, a víz nagyot loccsan.

 

Csend.

 

LUKÁCS

Eszterhez és Reginához. Hamar az anyjához, s mondjátok, hogy beléesett a fia a kútba. Mi pedig Mátéval itt sem voltunk! Hamar! A két rudat bedobja a kertbe.

ESZTER és REGINA

Elrohannak, ki a kapun.

LUKÁCS

Megöleli Mátét. Jól van, komám! Viszi a kapu felé. Minden meg van bocsátva.

BOSZORKÁNY

Fekete kecske képében befut a kapun, s amikor Lukács és Máté éppen kimennek a kapun, akkor ér oda futva a kúthoz. Első két lábát felteszi a kút gárgyájára, belenéz a kútba.

MAGDOLNA

Ebben a pillanatban, az eszterhéj felett, a létra mellett, kiüti a padlásról a zsindelyfedelet, a fejét kidugja, és kiáltja. Móka! Kicsi Móka!

 

A hold egy csipkés bárányfelhő mögül éppen a kútra veti a fényt. A napraforgók, végig a kert mellett, hajlonganak Magdolna felé.

 

MAGDOLNA

Meglátja a létrát, kibújik a lyukon, és rálép a létrára.

BOSZORKÁNY

Miután belenézett a kútba, táncolni kezdett, s most éppen javában táncol kereken a kútnál.

MAGDOLNA

Közben meglátja a boszorkányt, rákiált. Cecc! Te csúnya kecske!

BOSZORKÁNY

Magdolna felé fordul, egy darabig nézi, majd ijedt mekegéssel siet a kapu felé.

MAGDOLNA

Behajol a kútba, s mintha két karjával segítené ki Mókát, kinek a feje csuronvizesen kibukkan. Abban a percben. Hát a kalapod hol van?!

MÓKA

Ejnye, az árgyélusát! Bent felejtettem a kútban!

 

Függöny

 

Harmadik felvonás

Szín: szoba Gondoséknál. Ugyanaz, mint az első felvonásban. De most az ágy megbontva: látszik, hogy valaki sürgősen kelt ki belőle. Az ablakok, mind a három, becsukva, a zsaluk is. Némi rendetlenség is van, mint ahol már aludtak. Az ágy mellett egy szék, rajta takarók és párnák. A lámpa ég.

Idő: a második felvonás után mindjárt.

Amikor a függöny felmegy, a szín egy ideig üres.

 

MAGDOLNA

Mókát támogatja be az ajtón, s onnét az ágy felé, s közben. No, ne félj! Édes, ne félj!… Az Isten megsegített… Szépen lefektetlek, s nem lesz semmi baj! Mintha kutat nem láttál volna soha…

 

Az ágy mellett megállnak.

 

MÓKA

A hideg rázza, s a fogai is vacognak, s közben kis szünetekkel. Hhhhhjaj… H-h-hjaj… Összebomlott hajáról, az arcáról és egész ruhájáról csorog a víz, s a padlóra is ráfolyik, ahol eljön.

MAGDOLNA

Gyorsan igazítja az ágyát. No, most lefekszel… Szépen, ügyesen… Megfogja Mókát, s mintha csak most venné észre, hogy így ruhástól mégsem fektetheti bele az ágyba. Csak le kéne vetkezni… valahogy… Nézeget körül. Valahogy… de hogy?…

MÓKA

Szerencsétlenül segít Magdolnának körülnézni. Hhhhjaj… Hhhhjaj… Később is állandóan rázza a hideg. A szavakat is fogkocogással ejti ki. Ahogy lefekhetik azonban, egyre kevésbé vacog.

MAGDOLNA

Várj, eloltom a lámpát! Megy is gyorsan. Jó lesz-e?

MÓKA

Jó…

MAGDOLNA

Feláll egy székre, elfújja a lámpát, s a koromsötétben. No, most vetkezzél bátron!

MÓKA

Igen. Hallatszik, hogy vetkezik.

MAGDOLNA

Megkapod-e a gombokat?

MÓKA

Meg…

MAGDOLNA

Hát a csizmádot le tudod-e húzni?

MÓKA

Le… A csizma suppan.

MAGDOLNA

Vizes az inged is, ugye?

MÓKA

Igen…

MAGDOLNA

S mindened?

MÓKA

Mindenem…

MAGDOLNA

No, nem baj, csak feküdj le!

MÓKA

Hallatszik, hogy belefekszik az ágyba, és sóhajt is egy nagyot, kissé megnyugvással.

MAGDOLNA

Lefeküdtél-e?

MÓKA

Le…

MAGDOLNA

Meggyújthatom-e a lámpát?

MÓKA

Igen…

MAGDOLNA

Ijedten. No, erre nem is gondoltam! Hogy a gyufa hol van… Leszáll a székről, s keresgél. Most immár kereshetem… Vaj ülhetünk setétben…

MÓKA

Nem baj…

MAGDOLNA

Jaj, Isten őrözzön!… Mit gondolnának, hogy mi ketten… egy setét szobában…

MÓKA

Tudják, hogy én beteg vagyok…

MAGDOLNA

Megtalálja a gyufát, megzörgeti, és boldogan. No, itt vagy? Tán tégedet is elüldöztek volt ettől a háztól?… El, ugye? De sorra mind megkerülünk… mert jó az Isten… Közben meggyújtotta a lámpát, és leszállt a székről.

MÓKA

Te kivel beszélsz, Magdó?

MAGDOLNA

Én evvel a gyufával.

MÓKA

Én most nem lennék jó gyufának.

MAGDOLNA

Az ágynál, odahajolva. Mért nem lennél jó gyufának, te?

MÓKA

Azért, mert vizes vagyok… Nagyon vacog.

MAGDOLNA

Olyan erősen fázol?

MÓKA

Igen.

MAGDOLNA

Jól betakarja, s még más párnákat s takarót is rak rá, úgyhogy Mókának a feje is elvész a tömkelegben. No, ne búsulj egy percet se, mert mindjárt nem lesz semmi baj… Simogatja Mókát.

MÓKA

Aztán csókolni is kezdi.

MAGDOLNA

Te!… Te nagy beteg, te! Kiszabadítja magát.

MÓKA

Kissé ülőhelyzetbe került, hamar visszabújik az ágyba, és pajkosan nevet.

MAGDOLNA

Boldogan, de szemrehányóan. Te! Te fortélyos, te!…

MÓKA

Még jobban nevet.

MAGDOLNA

Ugyan hamar meggyógyultál!

MÓKA

Vacogni kezd, túlozza is.

MAGDOLNA

Nevetve. Most már heába rázatod magadot a hideggel, mert lejárt a becsület… Odamegy, megfogja a fejét, és nyomja belé a párnába, mintha büntetné. Le biza… Lejárt a becsület… Te kedves beteg!… Te édes beteg! Te huncut beteg!…

 

Csókolódznak.

 

Az udvarban nagy jajveszékeléssel emberek jönnek, különösen egy asszonyi sírás hallatszik.

 

MAGDOLNA

Talpra ugrik. Valakik jőnek! Rendezi magát.

MÓKA

Felülve figyel. Az anyám lesz, az enyim!

MAGDOLNA

Honnét tudod?

 

A sírók a kút felé mennek.

 

MÓKA

Üsmerem a sírását. De vajon ki értesíthette?

MAGDOLNA

Há Eszterék! Hallottam a hiuból, amikor Lukács kitanította őket, hogy menjenek hamar, s mondják azt, hogy te beléestél magadtól a kútba.

MÓKA

Te! Az úgy jól is van! Legyen is úgy, hogy én magamtól estem belé! Úgy legalább a szégyen elmarad!

MAGDOLNA

Én nem bánom, ha úgy lesz is.

 

A sírók jönnek a grádicsnál.

 

MÓKA

Gyorsan. S te! Ha osztán bejőnek, én nagyon beteg leszek!

MAGDOLNA

Nem kéne ijeszteni édesanyádot!

MÓKA

Hadd csak el! Hadd gondolják, hogy meghalok! Legalább nem kínoznak, sem tégedet, sem engemet! De osztán…

 

A sírók berontanak a házba.

 

KÖMÉNYNÉ

Elöl nagy jajveszékeléssel. Jaj, fiam! Fiam!… Nekem csak ez az egy volt! Jaj, jaj!… Egyenesen az ágynak rohan, ráborul Mókára.

 

A Köményné háta megett Eszter és Regina teszik magukat, és szintén siránkoznak, de közben gyilkoló pillantásokat vetnek Magdolnára.

 

MÓKA

Egyet sem szól, csak nagyon rázatja magát a hideggel az egész jelenet alatt.

KÖMÉNYNÉ

Szólj hát egyet, a te édesanyádnak!… Csak egyetlen-egyet, édes szép fiam… Hirtelen otthagyja, és Magdolna nyakába esve. Fizesse meg neked az Isten, mint az édes gyermekemnek… Mert bizonyosan te valál, aki kimentetted az én fiam életit… Csókolja a Magdolna kezeit. Ezekkel a szép kicsi kezeiddel, amelyeknek köszönöm, ó, be nagyon köszönöm.

MAGDOLNA

Ne köszönje, édes Márta néni, mert nem én húztam ki Mókát.

ESZTER

Szúrósan. Hát ki húzta ki?

MAGDOLNA

Van ő olyan legén, hogy ki tud jőni magától is!

KÖMÉNYNÉ

Visszamegy Mókához. Nem baj, ha magától is, csakhogy itt van…

REGINA

Odamegy a kamraajtóhoz, megkilincseli, s látva, hogy most is be van zárva, Magdolnához. S hát te hogy jöttél ki ebből a kamrából?

MAGDOLNA

Én a kócslikon! Leül a kanapéra.

KÖMÉNYNÉ

Édes, egyetlen fiam, hát nem szólasz bár csak egyet a te édesanyádnak?

MÓKA

Mintha a sírból szólna. Eszter néném!

KÖMÉNYNÉ

Eszter lelkem, gyere hamar!

ESZTER

Odamegy. Mi az, édes kicsi Móka?

MÓKA

Int neki, hogy üljön le az ágy szélére, s amikor Eszter leült. Régina!

KÖMÉNYNÉ

Régina lelkem, gyere hamar!

REGINA

Odamegy. Mi a’, édes kicsi Móka?

MÓKA

Int neki, hogy üljön le az ágy szélére, s amikor Regina is leült. Csak azt az egyet, ha tudnám…

ESZTER és REGINA

Megfogják a Móka kezét.

MÓKA

Csak azt az egyet… hogy szépen megkérlek titeket… kicsi Magdót… többet soha… soha ne bántsátok… Mert én most meghalok…

ESZTER és REGINA

Dehogy halsz! Dehogy halsz!

KÖMÉNYNÉ

Ráborul Mókára. Hát nekem nem mondasz semmit?… A te édesanyádnak?…

MÓKA

De mondok… ha tudok… magának is.

KÖMÉNYNÉ

Mit mondasz? Mondjad szépen!…

MÓKA

Azt, hogy énmiattam… egy szikrát se búsuljon… Eszterhez és Reginához. Hát akkor megteszitek-e nekem… hogy az én kicsi kedvesemet, akit most én itthagyok… többet sohasem bántjátok?

ESZTER és REGINA

Dehogy bántjuk! Dehogy bántjuk!

MÓKA

Akkor menjetek, és üljetek le… S eresszétek őt ide… hadd lássam még egy kicsit…

ESZTER

Magdó, eredj hamar oda!

 

Eszter és Regina a kanapéra ül.

 

MAGDOLNA

Itt vagyok, kedves Móka!

MÓKA

Add ide a kezedet! Megfogja a Magdolna kezét, s aztán. Édesanyám, maga is adja ide a kezét! Megfogja az anyja kezét is. Most még utójára… foghatom ezt a két kezet… Magdolnához. Látom, hogy te vagy a legbátrabb… kedves kicsi Magdó… Felkérlek azért, hogy menj el hamar a paphoz… s mondjad neki, hogy jöjjön ide, s gyóntasson meg engem… mert én most nagyon meghalok! Kacsint és int Magdolnának, hogy menjen.

MAGDOLNA

Gyorsan ruhát szed magára, s ki az ajtón.

MÓKA

Eszter és Régina pedig…

ESZTER és REGINA

Felállnak, és közelednek az ágyhoz.

MÓKA

Ők ketten pedig menjenek el a faluba… s keressék meg Lukácsot s azt a Mátét… hogy ők is jöjjenek ide… mert tőlük is bocsánatot akarok kérni.

 

Eszter és Regina el.

 

MÓKA

Mihelyt betevődik az ajtó, elevenebben pillogtat.

KÖMÉNYNÉ

No, mi az, édes szép fiam?

MÓKA

Sóhajt. Mintha egy kicsit jobban érezném magamot…

KÖMÉNYNÉ

Megcsókolja. Ó, hála legyen az Istennek!

 

Csend.

 

MÓKA

Édesanyám!

KÖMÉNYNÉ

Mi az, édes fiam?

MÓKA

Tudja-e, hogy most immár én kétszer születtem erre a világra? Elsőbben akkor, amikor maga szenvedett értem. S másodszor pedig a mai áldott este, amikor kikerültem a kútból.

KÖMÉNYNÉ

De hogy is tudtál kiszabadulni onnét?!

MÓKA

Mindenünnét ki lehet szabadulni, ha van az embernek jó segítőtársa.

KÖMÉNYNÉ

Hát nem magadtól jöttél ki?

MÓKA

Úgy is lehet venni.

KÖMÉNYNÉ

Hogy, te?

MÓKA

Úgy, hogy magamtól jöttem ki, mert mi Magdóval egyek vagyunk.

KÖMÉNYNÉ

Hát mégis ő húzott ki?

MÓKA

Nála nélkül még most is ott lennék a kútban.

KÖMÉNYNÉ

Jaj, Jaj!

 

Csend.

 

MÓKA

Édesanyám!

KÖMÉNYNÉ

Mi az, aranyom?

MÓKA

Nem lenne kedves beszélni valamiről?

KÖMÉNYNÉ

Miről, te?

MÓKA

A szerelemről.

KÖMÉNYNÉ

Jaj! A szerelem! Jaj, a’ szép dolog. Megindítóan szép! Ó, be szép!

MÓKA

De milyen?

KÖMÉNYNÉ

A szerelem? Tán leginkább olyan, mint a rózsa. s mint a rózsák között is a legszebb piros rózsa, amelyik, ki tudja, mikor, titkon fogamzik… Tán amikor lát egy csillagot vaj amikor hozzáér egy napsugár… S akkor dobban meg valami, tán a szín, vaj az illat… s osztán teste kezd lenni annak a valaminek, lassan, szép észrevétlen… S ahogy nő-növekszik, kezdi élvezni mindjobbacskán ezt a látható világot is: a szellőt, a meleget, a susogást, a madáréneket, a hajnali csendet, az esti melengetést… S úgy gömbölyödik lassan s bátorodik a szerelemre: hajlandozásra, lepkecsalogatásra… S osztán kifeslik, s nappal virít, s éccaka… ó, éccaka! Sóhajt.

MÓKA

Hát az ember mit érez?

KÖMÉNYNÉ

Minden gyönyörűt.

MÓKA

Hát, édesanyám?… Tudja, azelőtt, régen, akkor volt szerelmes?

KÖMÉNYNÉ

Sóhajtva. Voltam bizon, de még milyen erősen! Amikor szegén édesapád, egy szombat este, legelsőbben eljött hozzám. Akkor még egészen fiatal legén volt: eppen mint te most, s formára is olyan: szelíd, eszes ábrázatú… S mikor azon a nyári szombat este mi egymásra néztünk, úgy egy kicsit jobban, akkor én már tudtam, s ő is immár tudta, hogy együtt kerülünk fel a Göncöl szekérire… S én akkor mégis alig tudtam szólni valamit, pedig olyan szép szavam volt… S hát még amikor kikísértem, azon a szombat este, s ő megfogta a kezemet… Ó, milyen erősen ellepett engemet a gyengeség! Pedig nagy erőt éreztem magamban; olyan nagyot, hogy avval más ember még egy házfalat is el tudott volna mozdítani…

MÓKA

Egyszerre felül, és kitárt karokkal. Édesanyám!

 

Egymás nyakába borulnak, és sírnak.

 

PAP

Kopogtat és bejön.

 

Magdolna utána. A pap karján stóla, kezében az ostyatartó szelence.

 

KÖMÉNYNÉ

A kopogtatásra hamar visszafekteti Mókát, s köszönésével a papot megelőzi. Dicsértessék az Úrjézus Krisztus!

PAP

Mindörökké, Köményné asszon! Hát hol a beteg?

KÖMÉNYNÉ

Pityeregve. Ehelyt az ágyban, édes drága plébános úr!

PAP

Leteszi a stólát és a szelencét, aztán odamegy Mókához, és a homlokára teszi a kezét. Bizony forró! Nem ártana béküldeni egy szekeret a városba, hogy hozza ki a doktort, mert ilyenkor könnyen kap tüdőgyulladást az ember.

KÖMÉNYNÉ

A plébános urat kívánta, nem a doktort!

PAP

Jó, jó, én meg is teszem a magamét, mint lelki orvos, de a test is valami, Köményné asszon! Odahajol Mókához. Mózes! Na, Mózeske!

MÓKA

Ki eddig folytonosan rázatta magát a hideggel, s a szemeit behunyva tartotta, most révetegen felpillant.

PAP

Megismersz-e engem, Mózeske?

MÓKA

Int, hogy igen.

PAP

Hát meg tudnál-e gyónni?

MÓKA

Kinek?

PAP

Hát nekem! Azért jöttem!

KÖMÉNYNÉ

Gyónjál meg, fiam! Hátha megszabadít az Isten a nyomás alól!

MÓKA

Igen.

PAP

Menjenek ki egy kicsit, Köményné asszon! A stólát a nyakába veszi.

KÖMÉNYNÉ ÉS MAGDOLNA

Kimennek.

PAP

Leül az ágy mellett a székre. Hát tudnál-e egy kicsit rendesen gondolkozni?

MÓKA

Int, hogy nem. Tág szemekkel messze a levegőbe néz.

PAP

Hát a bűneidre úgy nagyjából legalább emlékszel-e?

MÓKA

Nem… semmire sem… csak a mai estére…

PAP

Hát ma este mit csináltál?

MÓKA

Ma este? Ó, ma este gyönyörű volt!… Mert amikor én idejöttem, nem a kaszával, hanem a falmozdítás idején… s én reánéztem, s ő reám: akkor immár tudtuk, hogy mind a ketten felkerülünk a Göncöl szekerire… ahol én fogom a gyeplőt, s ő fogja az én kezemet… s úgy vágtatunk sebesen… a csillagok között…

PAP

Csodálkozva nézi, mind nagyobb együttérzéssel.

MÓKA

Végig az égi kék mezőn… s a Fiastyúknál megállunk, hogy belérakjuk a csirkékkel együtt a szekér derekába… Én azt már mind tudtam akkor… hogy én őt szeretem… hogy én érte beteg leszek… de ő mellettem marad, és akkor meggyógyulok… ha minden percben mellettem marad, akkor meggyógyulok… s osztán elmegyünk a plébános úrhoz, hogy az Isten színe előtt is egymásé lehessünk… én az övé, s kicsi Magdó az enyim… mindig az enyim…

PAP

Közben leveszi a stólát a nyakáról, a szelencét is a kezébe veszi, megindul lábujjhegyen az ajtó felé, s mikor azt kinyitja, int és szól csendesen. Köményné asszon, jöjjön egy kicsit! Amikor Köményné bejön. A fia meggyónt, s doktort se hívasson, mert a maga fiának a doktora itt van. Kiszól ismét az ajtón. Magdó, gyere egy kicsit! Amikor Magdolna bejön, a vállára teszi a kezét. Ennek a betegnek Int az ágy felé. te vagy az egyetlen orvosa. Érted-e?

MAGDOLNA

Boldogan bólogat.

PAP

Na, ha érted, akkor maradj az ágya mellett, s egy percre se mozdulj el mellőle!… Ha azt akarod, hogy reggelre ne legyen semmi baja. S aztán szívesen látlak a plébánián, ketten együtt, olyanformán, ahogy Mózeske mondta: hogy ő fogja a gyeplőt, mármint a boldog házasság szekerének a gyeplőjét, s te pedig az ő kezét. Megsimogatja az arcát. Érted-e?

MAGDOLNA

Boldogan s mosolyogva bólogat, hogy igen.

PAP

Köményné asszon, maga is volt fiatal, ugye?

KÖMÉNYNÉ

Sóhajtva. Én igen.

PAP

Na, akkor maga is érti, ugye?

KÖMÉNYNÉ

Tán még jobban, mint a plébános úr!

PAP

No, akkor csendes jó éjszakát! Elmegy, az ajtót behúzza.

 

Köményné és Magdolna egymásra néznek. Aztán Magdolna a Köményné nyakába borul, Köményné pedig szeretettel tapogatja a hátát.

 

MÓKA

Felülve. Hát maguk ott micsinálnak, édesanyám?

KÖMÉNYNÉ és MAGDOLNA

Szétrebbennek.

KÖMÉNYNÉ

Nem fekszel mindjárt vissza, te? Megy az ágy felé. Vaj nem tudod, hogy aki beteg, annak tilos az asszonyok dolgába beléavatkozni?!

MÓKA

Pardon s bocsánat! Visszafekszik, s vacogtatja a fogait. Jaj, milyen beteg vagyok…

KÖMÉNYNÉ

Leül az ágy szélére, s Magdolna is le a székre. Most már nem búsulok, mert itt van a doktor.

MÓKA

Ha itt van, akkor adjon bé nekem egy orvosságot!

KÖMÉNYNÉ

No, Magdó, adj bé neki egy orvosságot! No, hamar, ha a beteg úgy kívánja!

MAGDOLNA

Egy kicsit pironkodik, de aztán felugrik, megcsókolja Mókát, és visszaül.

KÖMÉNYNÉ

No, beteg, jobban vagy-e?

MÓKA

Sokkal jobban.

KÖMÉNYNÉ

Ha egészen jól leszel, osztán én nem bánom, ha csakugyan odakerültök is a pap kézibe. Majd elrendezlek titeket otthon szépen.

MÓKA

Mi azt nagyon szépen megköszönjük édesanyánknak, hogy ilyen nagy megértésről tanúskodik, csakhogy ne legyen akkor már késő!

KÖMÉNYNÉ

Mi ne legyen késő, te?

MÓKA

Hát az, hogy minket otthon elrendezzen, amikor én egészen meggyógyulok.

KÖMÉNYNÉ

Hát ezt te mért mondod?

MÓKA

Én azért, mert itt van Eszter, s itt van Régina, s ők Magdolnát mindenképpen el akarják pusztítani. S ha észreveszik, hogy én csakugyan jobban vagyok, akkor bizonyosan el is pusztítják, hogy még a reggelt sem éri meg.

MAGDOLNA

Igen, amiért én fiatal vagyok! S legfőképpen meg azért is, mert ők is Mókát szeretik, mind a ketten.

KÖMÉNYNÉ

Mit mondasz, te?

MÓKA

Borzalom, de úgy van, édesanyám!

KÖMÉNYNÉ

Hát nekik nincs ott az a két legény: Eszternek Lukács s Réginának Máté?!

MÓKA

Nekik ott volna, de viszont azok Magdót szeretik, mind a ketten.

MAGDOLNA

Borzalom, de úgy van, édes Márta néni!

KÖMÉNYNÉ

Megbotránkozásában feláll a székről. Hát ez csakugyan borzalom!

 

Csend.

 

KÖMÉNYNÉ

Most már értem az egészet!

MÓKA

Mit, édesanyám?

KÖMÉNYNÉ

Hogy te ennek a folyományaként estél bele a kútba!

MÓKA

Ó nem, ó nem!

MAGDOLNA

Nem, nem!

KÖMÉNYNÉ

De jó, hogy ezt megmondtátok, mert mindenre van urusság!

MÓKA

Mire, édesanyám?

KÖMÉNYNÉ

Hát arra, hogy ki-ki visszapártoljon a maga kedvessihez, s úgy a békesség rendbe jöjjön.

MÓKA

A’ lenne a legjobb.

MAGDOLNA

Az Isten is megáldaná Márta nénit.

KÖMÉNYNÉ

Magdolnához. Valami jelit nem tudjátok-e a legények szerelminek?

MAGDOLNA

Valami jelit?

MÓKA

Egyszerre felülve. Magdó, a virágok!

MAGDOLNA

Milyen virágok?

MÓKA

Amit neked hoztak, amikor én fenn voltam, tudod, hol.

MAGDOLNA

Az igaz! Jaj, be okos vagy! Köménynéhez. Van egy rózsa, amit Lukács nekem hozott, s ismét egy öl burjános virág, amit viszont Máté hozott.

KÖMÉNYNÉ

A’ jó lesz! Igazi jó lesz! Hol vadnak?

MAGDOLNA

Künn valahol a tornác mellett.

KÖMÉNYNÉ

No, hamar, s szedd össze ebben a percben!

MAGDOLNA

Gyorsan ki az ajtón.

MÓKA

S azokkal micsinál, édesanyám?

KÖMÉNYNÉ

Beléfőzöm valamibe.

MÓKA

A bort szeretik.

KÖMÉNYNÉ

Akkor abba.

MÓKA

Igen, de hátha nem használ! Én arra is gondoltam valamit.

KÖMÉNYNÉ

Mit gondoltál arra az esetre?

MÓKA

Én azt, hogy most, amikor a burjánokkal hazamenyen, akkor szépen szállást csinál Magdónak is, hogy szükség esetire odajöhessen a varjak elől. Ott nálunk jól meglenne édesanyámmal egy szobában. S azt gondolom, hogy oda is jöhet bátron, mert ha felépülhetek Huncutul. ebből a betegségből, úgyis mindjárt elmehetünk a paphoz.

MAGDOLNA

Bejön a burjánokkal az öliben.

MÓKA

Jó lesz-e, édesanyám?

KÖMÉNYNÉ

Én azt se bánom, ha már olyan erőssen beteg vagy. Átveszi a virágokat. No, viseljétek jól magatokat, s osztán jövök én is vissza. Elmegy.

MAGDOLNA

Mihelyt az ajtó betevődik, odafut Mókához, megcsókolja, s aztán boldogan ugrálva. Jó lesz! Jaj, be jó lesz!…

MÓKA

S hát még az, amit én most mesterkedtem, amíg te künn voltál! Még a’ lesz csak jó!

MAGDOLNA

Leül az ágy szélére. Mi, te?

MÓKA

A’, hogy te oda gyere lakni a mi házunkhoz, amíg elmegyünk a paphoz, addig is, oda fel a hegyoldalba. Két kis ablak, mint édesanyám szeme, bevilágítja az éjszakát. Gondold csak el: úgy leszünk ott, mint két madár a fészekben, odalent a hegyoldalba.

MAGDOLNA

Jaj, de jó lesz! Csók.

 

Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtón.

 

MÓKA

Üss az orrára, akárki! Hamar visszafekszik.

ELSŐ VÉNASSZONY

Olvasóval a kezében, még az ajtó között. Irgalmas jó Isten, mindnyájunk könyörületes Atyja: tekints le erre a házra, s gyógyítsd meg ezt a szép fiatal legényt!

MAGDOLNA

Felállt volt, de amikor meglátta a vénasszonyt, visszaült az ágyra. Hát hogy nem aluszik ilyenkor, Rebeka néni?!

ELSŐ VÉNASSZONY

Kíváncsian. Mi baja van a lelkemnek?

MÁSODIK VÉNASSZONY

Bejön, szintén olvasóval. Édes jó mennyei Atyánk, könyörgünk Hozzád, hogy gyógyítsd meg a mi gyermekünket!

MAGDOLNA

Az elsőnek. Megverte erőssen a hideg eső.

MÁSODIK VÉNASSZONY

Nem megigézték?

HARMADIK VÉNASSZONY

Bejövet hallja az utolsó szavakat, szintén olvasóval. Isten, légy irgalmas hozzánk, szegény halandókhoz, de legkivált… Hirtelen átugrással. Biza, az úgy lesz, hogy megigézték.

ELSŐ VÉNASSZONY

Láttuk a papot, hogy a szentséggel elment.

MÁSODIK VÉNASSZONY

S gondoltuk, hogy egy kicsit imádkozunk az ártatlan lelki üdvösségiért.

MAGDOLNA

Köszönjük.

HARMADIK VÉNASSZONY

Biza, mindnyájan halandók vagyunk.

 

A vénasszonyok leülnek egymás mellé a kanapéra.

 

LUKÁCS

Kinyitja az ajtót, először a fejét dugja be, aztán óvatosan és csodálkozva bejön. Nem szól egy szót se, hanem odamegy az ágyhoz, megnézi, hogy ki fekszik benne, s akkor Magdolnához. Hát ez hogy került napfényre?

MAGDOLNA

Csendesen. Úgy, hogy az Isten az ő pártján volt.

LUKÁCS

A vénasszonyokra mutat. Hát ezek?

MAGDOLNA

Eljöttek, hogy imádkozzanak érte. Hogy felépülhessen.

LUKÁCS

A vénasszonyok elé áll, mint egy őrmester. No, vén bankák! Most én imádkozom! Hát azt a kutya úriskoláját, maguknak mindenütt ott kell lenni? Mint a baglyoknak a csűr tetejin! S terjeszteni a halálszagot? Hát immár nem lehet egyet sem köhinteni ebben a faluban, mert akkor maguk mindjárt a kezük fejire tekerik azt az olvasót, s mennek feketén, mint a varjak! Mennek, s károgják lefelé a mennyből az ottani lakosokat! Hát nem ma este dobolták ki, hogy a varjakat lövöldözni kell?! Vagy kővel dobigálni, de mindenesetre riogatni muszáj?! Rájuk kiált. Felállni!

 

A vénasszonyok, akik megrettenve ültek, felállnak.

 

S akkor az ajtó felé mutatva. Hess, kifelé!

 

A vénasszonyok gyorsan kifelé botorkálnak, s akkor még utánuk dobja a kalapját.

 

MAGDOLNA

Mégsem kellett volna olyan gorombán!

LUKÁCS

Hát miért nem kellett volna?

MAGDOLNA

Hát mindenki megvénül.

LUKÁCS

Ha megvénül, gondozza az unokáját, vaj horgoljon az oltárra s a prédikálószékre csüpkés terítőt! Odahajol Mókához, s megmozgatja. Nem igaz, Móka?

MÓKA

Rázza a hideg, nagy beteg. Hhhhjaj… mindjárt meghalok…

LUKÁCS

Ne búsulj, jobb a sírban, mint a diófán.

MÓKA

Senki sem akar segíteni rajtam… Mindjárt meghalok…

LUKÁCS

Még mennyi idő múlva?

MAGDOLNA

Mondjad, Móka, hogy azt várhassa!

MÓKA

Tán még két napot sem fogok megérni…

LUKÁCS

A’ sok!

MÓKA

Hát maga mennyit gondol?

LUKÁCS

Én ma reggelig gondolom. Az a legszebb halál: akkor halni meg, amikor éppen jő fel gyönyörűen a nap.

MÓKA

Az is lehet… hogy csak reggelig…

LUKÁCS

S ha biztosan tudnád, hogy ma reggel meghalsz, akkor mit csinálnál?

MÓKA

Béfalaztatnám az ablakot, hogy ne legyen reggel soha…

LUKÁCS

S hát még?

MÓKA

S imádkoznám…

LUKÁCS

S hát még?

MÓKA

S rúgnék a lábammal…

LUKÁCS

S hát még?

MÓKA

S megbolondulnék…

LUKÁCS

S hát még?

MÓKA

S reád bíznám kicsi Magdót… hogy gondját viseljed…

LUKÁCS

E’ mán beszéd! Magdolnához. Nem mehetnél ki egy kicsit, hogy megbeszéljük, ami a férfiakra tartozik?

MAGDOLNA

Nem tudom, hogy a Móka akarja-e?

LUKÁCS

Kedves Móka ecsém, Magdó kérdi, hogy nem mehetne-e ki egy cseppet, amíg én két-három szót váltanék veled négyszemközött?

MÓKA

Megfogja Magdolna kezét. Ha már ki akarsz menni, akkor megkérnélek téged… hogy fáradnál el haza, s mondanád meg édesanyámnak… hogy küldjön ide tőled nekem egy öltözet ruhát… De küldje a jobbat, hogy abba öltöztessenek engemet, ha mégis… meg kell nekem halni…

MAGDOLNA

Pityeregve elmegy.

LUKÁCS

Megfogja a Móka kezét. Édes Móka ecsém, meg tudnál-e bocsátani nekem, hogy én olyan rossz s olyan lelketlen voltam hozzád?

MÓKA

Nincs semmi baj…

LUKÁCS

Hát ezt igen köszönöm neked… S nem azért, hogy beteg vagy, de meg akarom mondani neked, hogy én csak most tudlak tégedet igazán becsülni, mert csak most látom valójában, hogy te milyen igazán szereted Magdót, s hogy a legjobbat akarod neki.

MÓKA

Hát azt miből látod?

LUKÁCS

Abból, hogy az én gondjaimra bízod.

MÓKA

Mert tudom, hogy te jó leszel hozzá.

LUKÁCS

Papírt és ceruzát vesz elő, s közben. Abban te bizonyos lehetsz… Várj, megírok hamar egy írást. Hamar az asztalhoz ül, és írni kezd.

MÓKA

Milyen írást?

LUKÁCS

Mindjárt meglátod. Ír.

MÓKA

Közben egy tojást tesz a székre, amelyen Lukács ült.

LUKÁCS

No, csak ennyi az egész. Kezében a papirossal odamegy, és leül a székre: a tojás reccsen, felugrik. Hát e’ mi az ánti? Megnézi. Ó, hogy az Isten pofozza meg! Hát ez a tojás hogy kerül ide?…

MÓKA

Hát arra akarsz írni nekem?…

LUKÁCS

Mire?

MÓKA

Tojásra…

LUKÁCS

Akar a nagy nyavalya, csak beléültem ezen a széken egy tojásba, amiről nem is tudom, hogy került ide!

MÓKA

Biztosan idebent tartják a tyúkot…

LUKÁCS

Állva. No, nem baj… Hát hallgass ide, Móka! Az írás csak ennyi, s így szól: „Alólírott azt kívánom, s az a megfontolt végakaratom, hogy ha Istenben megboldogulnék, akkor Gondos Magdolnára az én kedves jó bátyám, Bakk Lukács vigyázzon gondot, s egyáltalában az övé legyen”. Jól van-e?

MÓKA

Nagyon jól…

LUKÁCS

Akkor firkantsd alá!

 

Nagy nehezen aláírják.

 

MÓKA

Jaj, milyen beteg vagyok!… Hogy még írni is alig tudok…

LUKÁCS

Elteszi az írást, s nagy csatanyeréssel s boldogan jár fel s alá a szobában. No, ne félj, Móka, mert örökre segítő barátod lettem immár!… Ma este sem lett volna semmi, ha egy kicsit kedveztél volna nekem ebben a dologban, de ha már így van, így is jól van… Bölcs az Isten rendelése. Abba belé kell nyugodni. Azért vagyunk jó keresztények. Az egyiknek élni rendeltetett, a másiknak meghalni. S nagy kérdés, hogy melyiknek jobb. Ha tőlem kérdezné valaki, tán azt felelném, hogy annak, aki meghal. Mert csalóka az élet, Móka fiam. Csalóka a nagy eléfelé való törekedés, s csalóka a gazdagság, s tán a leginkább csalóka a szerelem…

MAGDOLNA

Bejön, látszik, hogy sietett. Egy rend öltözetet hoz Mókának, azt az ágy mellé teszi, s nagy búbánatosan. No, édes kicsi Móka, itt van a gúnyád, s bárcsak adná az Isten, hogy ne más adja reád, hanem te magad vedd fel.

LUKÁCS

Megsimogatja Magdolna arcát. Ne búsulj semmit, mert ő fogja felvenni saját kezűleg. Mert ez a Móka, még ha meghal, akkor is olyan ügyes lesz, hogy ő maga fog felöltözni. Közben elindult ismét a szobában.

MAGDOLNA

Meglátja a tojásnyomot a Lukács ruháján. Hát magát mi lelte ott hátul, Lukács bácsi?

LUKÁCS

Gyorsan elfordul. Te es örökké oda nézel, ahová nem kell. Valami nyavalya tojásba beléültem azon a széken.

MAGDOLNA

Rögtön nekifog, hogy valami ronggyal letörölje a széket.

MÓKA

Kicsi Magdó, most húsvét van?

MAGDOLNA

Hát most hogy volna húsvét, édes Móka?! Most július van! Hát mért kérdezed?

MÓKA

Én azért, mert folyton tojásról beszéltek.

LUKÁCS

Megérinti Magdolnát, s mutatja neki, hogy Móka meg van zavarodva.

MAGDOLNA

Nem lehet csodálni, ha valaki ilyen erősen beteg.

LUKÁCS

Csendesen, odahajolva Magdolnához. Ha osztán Máté is ide találna jönni, légy hozzá nagyon jó s kedves, csak úgy színlelésből.

MAGDOLNA

Hát mért legyek hozzá kedves?

LUKÁCS

Hadd gondolja azt, hogy őt szereted. Akkor legalább békét hagy mindenkinek.

ESZTER

Fáradtan és lihegve gyorsan bejön, meglepődve pillantja meg Lukácsot, s egyenesen nekirohan, s dühödten. Hol voltál, te? Te átkozottja az Istennek, te?!

LUKÁCS

Halkan, felemelt ujjal. Csendesebben, mert beteg van a háznál!

ESZTER

Hol voltál? Azt mondd meg!

LUKÁCS

Otthon.

ESZTER

Hazudsz! Otthon kerestelek!

LUKÁCS

A korcsomában, most jut eszembe.

ESZTER

Hazudsz! Ott is kerestelek!

REGINA

Megtépetten s az arcából kikelve Mátét húzza és löki be a szobába. Nézzétek ezt a díszest! Eszterhez. Mit gondolsz, honnét vájtam elé? Hát én megmondom neked! Hogy hallja mindenki! Csipor Sárinál volt! Annál a vén kancánál!

LUKÁCS

Rosszallással csóválja a fejét. Ejnye, ejnye! Hát mért is mész oda, te Máté? Ilyen szép, fényes holdvilágon!

ESZTER

Rákiált Lukácsra. Fogd bé azt a bagólesődet, mert te is ott voltál valami hasonló menyecskénél!

MÓKA

Máté!

MAGDOLNA

Máté, magát szólítja Móka!

MÁTÉ

Odamegy az ágyhoz. Hát te még élsz? Mit akarsz?

MÓKA

Bocsáss meg nekem, ha valamit vétettem.

MAGDOLNA

Ráteszi Mátéra a kezét. Édes Máté, beszéljen most már szépen szegény Mókával!

MÁTÉ

Meg van bocsátva. Minden. Egytől egyig. Megsimogatja Magdolnának az arcát. Jól van-e?

MAGDOLNA

Boldogan simogatja vissza. Jól, most jól…

LUKÁCS

Odamegy, megfogja a Máté karját, és húzza. Gyere, ne cirmoskodjál egy halálos betegnek az ágya mellett!

REGINA

Eredj, takarodj!

ESZTER

Te is mehetsz, Lukács! Örökre!

LUKÁCS

Jól meggondoltátok?

ESZTER

Jól!

MÁTÉ

Hogy menjünk el, s többet ne jöjjünk soha ide?

ESZTER és REGINA

Éppen úgy!

LUKÁCS

Gyere, komám!

 

Mennek, az ajtóból visszafordulva.

 

Üdvözlet a távolból!

 

Kimennek.

 

ESZTER és REGINA

Kétségbeesetten összenéznek, aztán leülnek mind a ketten a kanapéra, az asztalra borulnak és zokognak.

KÖMÉNYNÉ

Bejön. Hát, ti mért bőgtök? Egyenesen Eszter és Regina felé tart.

ESZTER

Sírva. Elment… Elment!…

REGINA

Sírva. Elment!… Elment!…

KÖMÉNYNÉ

Mellettük állva. El a nyavalyát! Megakadályoztam őket!

ESZTER és REGINA

Felkapja a fejét. Igazán? Csakugyan?

KÖMÉNYNÉ

Akartok-e tudni valamit?

 

Eszter és Regina feszülő kíváncsisággal felpattannak.

 

KÖMÉNYNÉ

De titokban tartjátok-e a dolgot, mindörökre?

ESZTER és REGINA

Titokban!

KÖMÉNYNÉ

Hát akkor én megbabonáztam őket, hogy soha titeket elhagyni ne tudjanak! Lukácsot is meg, Mátét is meg! S olyan bort készítettem nekik, amit ha megisznak: nincs se Isten, se ember, aki elvegye tőletek. Most, amikor jöttem hazulról, őket is éppen itt találtam az udvaron, s mindjárt odaadtam nekik a bort. S azt mondtam: né, legények! Ha most ezt a bort megisszátok, akkor örökre szeretni fog titeket az, akit éppen ti akartok. Csakhogy ez nem egészen így van, mert ha ők megisszák a bort, akkor nem más, hanem egyenesen ők lesznek azok, akik örökre szeretni fognak valakit. Mégpedig kit? Nem mást, hanem azt a női illetőt, aki a következő dolgot csinálja, amíg ők isznak: elmegy, s veszen egy napraforgót a kezibe, s avval ügyesen az illető legénnek a háta megé kerül, nem baj, ha messzecske is tőle, s akkor azt a napraforgót addig tartja a keziben, amíg az illető legén arra fordul. S ha osztán arra fordult eccer, akkor nincs többet földi törvén, amelyik el tudja a kettőt választani egymástól! Menjetek hát hamar, s járjatok el ügyesen, de úgy, ahogy mondtam!

ESZTER

Hol vannak?

KÖMÉNYNÉ

Künn a ganyédomb tetejin. Mert úgy van az eléírás, hogy ott kell meginni az italt.

 

Eszter és Regina gyorsan ki.

 

MÓKA

Felülve az ágyban. Édesanyám, ha én ennyit tudnék, avval sok pénzt keresnék!

KÖMÉNYNÉ

Te ne tudj annyit, hanem csak azt tudd, hogy valahogy, de minél hamarább, innét visszakerülj!

MÓKA

Magdóval együtt, ugye?

KÖMÉNYNÉ

Én nem bánom, ha együtt is.

MÓKA

Ki akar ugrani az ágyból, de Magdolna miatt észreveszi magát. Pardon s bocsánat! Az anyjához. De akkor menjen, édesanyám! Menjen hamar előre, s osztán futunk mi is!

KÖMÉNYNÉ

De egykettőre, míg azok ott vadnak a ganyédombon! S ügyeljetek! Felkapkodja a Móka régi vizes ruháit. Ezek a vizesek, s Mutatja. ott van a száraz! Gyorsan ki.

MÓKA

Magdó, rakd ide hamar a ruhát! A kezem alá! Magdolna odarakja. S most oltsd el hamar a lámpát!

MAGDOLNA

Felugrik az asztal mellett a székre, és elfújja a lámpát. De siess! Ott marad a széken, háttal az ajtónak.

 

Hallatszik, hogy Móka szuszogva, kézzel-lábbal öltözik. Szünet.

 

MAGDOLNA

Készen vagy-e?

MÓKA

Mindjárt, csak a csizmámot!… Nyög, erőlködik. A nyavalya törje ki! Nem akar feljönni!…

MAGDOLNA

Nem cserélted-e össze?

MÓKA

Jaj, be igaz! Össze hát!

 

Az ajtó nesztelenül megnyílik, Eszter, Regina, Lukács és Máté sompolyognak be. Az ajtón belül összeölelkezve megállnak. A sötét színben csak a settenkedő alakjuk látszik, alig.

 

MAGDOLNA

Készen vagy-e?

MÓKA

Ebben a percben.

MAGDOLNA

Akkor a lámpát meggyújtom, nehogy a setét miatt valamit gyanítsanak.

MÓKA

Talpra ugrik. No, még csak az ujjasomat! Az ajtónak háttal igazgatja magát.

MAGDOLNA

Kezében a gyufa meglobban.

 

Meggyúl a lámpabél.

 

LUKÁCS

Ebben a pillanatban, énekelve. „Circumdede…”

MAGDOLNA

Megfordul, felsikolt. Leesik az asztalra. A lámpacső a kezében összetörik.

MÓKA

Felragadja a széket, s éppen elkapva a „Circumdederunt” végit: …runt, a keserveteket!

 

A lámpabél füstölögve ég, nagy hajladozó lánggal.

 

ESZTER

Visítva. Boszorkán!

REGINA

Kiáltva. Istenkísértő!

LUKÁCS

Gyorsan, vezényelve. Hamar az ajtót bézárni! Kiugrik az ajtón.

MÁTÉ

Hamar őket ide bézárni!

LUKÁCS

Fejükre gyújtjuk a házat!

 

A többiek is kiugranak.

 

MÁTÉ

S összecsődíteni a falut! Az ajtót berántják s bezárják.

ESZTER

Közben, künn. Boszorkán! Meg kell ölni!

REGINA

Agyon kell verni!

MÁTÉ

Mind a kettőt!

 

Közben rohanás a ház körül s a tornácban.

 

MÓKA

Mihelyt bevágják az ajtót, leemeli Magdolnát az asztalról. Hamar az ablakon!

MAGDOLNA

Ide-oda ugrik, mint a bolond. Akárhol, csak ki innét!

MÓKA

Nekiugrik az utca felőli első ablaknak, s kinyitja a zsalut is.

LUKÁCS

Nagy mordállyal és kísértetpofát vágva, ott áll az ablakban, mint a darab elején. Ördögi vigyorgással. Tudtam, hogy így fogjuk végezni, ahogy kezdtük!

MÓKA

A másik ablakot nyitja fel.

MÁTÉ

Nagy mordállyal s kísértetpofával ebben az ablakban. Nem szabadultok, hé!

LUKÁCS

Ordíts, Máté! Hadd csődüljön ide a falu.

MÁTÉ

Tolvaj, boszorkán! Meg kell ölni!

MAGDOLNA

Az udvar felőli ablakot tépi fel, de abban ott van Eszter és Regina egy-egy felhúzott sarlóval.

LUKÁCS

Mind ordítsatok! Hogy gyűljenek az emberek!

ESZTER

Boszorkán!

REGINA

Meg kell ölni őket!

 

Rohanni kezdenek oda az emberek.

 

MAGDOLNA

A kijáró ajtóhoz, majd a kamraajtóhoz fut, de mindkettő be van zárva.

MÓKA

Megfogja Magdolnát, és átöleli. Légy bátor!

MAGDOLNA

A Móka nyakába borul, és egészen hozzátapad.

MÓKA

Lukács felé és Máté felé. Mégis az enyim ez a leánka! Mégis a mi nászdalunkat énekli az éneklő madár! Ti két sátoros tolvaj!

LUKÁCS

Mátéhoz. Lődd keresztül őket, Máté!

MÁTÉ

Felugrik az ablak talpára, hogy bevesse magát a szobába.

MÓKA

Gyere, ölj meg! Átöleli és karjai közé veszi Magdolnát. Gyertek: öljetek meg! Ott leszünk. Magdolnával a karjában beleveti magát az ágyba, melyben rögtön eltűnnek, az ágy közepével együtt.

MÁTÉ

Odarohan az ágyhoz, melynek közepéből mindjobban erősödő fény jön fel akkor.

LUKÁCS

Az ablakon keresztül szintén odarohan. No, ezek eltűntek, mint az angyalok.

 

Eszter és Regina is odarohannak, sarló nélkül. Mind nagy ámulattal nézik a feláradó fényt. Az összesereglett emberek is kezdenek az ablakon beözönleni a szobába.

 

ESZTER

Egyszer felkiáltva. Megnyílt a mennyország!

LUKÁCS

Megragadja Esztert. Ha mennyország, eredj té es utánok! Beléveti Esztert az ágyba.

MÁTÉ

Megragadja Reginát. Eredj, te se maradj el! Beléveti Reginát az ágyba.

 

Az ágy mindjárt kidobja, először Esztert, aztán Reginát. Mind a ketten mozdulatlanul, elhullva feküsznek. Az ágy mélyéről feláradó fény egyre nagyobb lesz, majd egy madár száll fel alulról a fényből. Ez a madár teljesen olyan, amilyent Móka elbeszélt volt, amikor a két tojást hozta. Ahogy felrepül a madár, rászáll az ágy fájára fejtől, és énekelni kezd. Ettől az énektől a besereglett emberek, akik a fény áradásakor már besereglettek volt, egymás után kezdenek eldőlni a padlón, és nemsokára mind elhullva feküsznek, mozdulatlanul. Legutolsónak Lukács hull el, előtte Máté.

 

DOBOS

Dobbal az oldalán és virágos kalappal bejön az ajtón. A boldog szerelmes mámora látszik rajta. Kicsit meglepődik, és csodálkozásában fejjebb taszítja a kalapját. Lassan az elhullottak közé megy, néhányat meg is mozgat, de azok nem mozdulnak. Akkor a madarat kezdi nézni, akiről nem veszi le a szemét. Úgy áll, mintha a paradicsomban volna. Majd leteszi a dobot, és ráül, szembe a madárral, s boldogan mondja először halkan, majd mindinkább lelkesen.

 

    Amit este kidoboltam,
    Bételt reggel előtt:
    Elhullott a varjú-sereg
    A kis madár előtt.
   
    Ameddig lesz hű szerelem,
    Így lesz ezután es:
    Legyőzi a jó a rosszot
    S a tiszta szív a gonoszot
    Mindig ezután es.

 

Feláll, és boldogan kinyújtózva:

 

    Én a babámtól jövök,
    Kit igazán szeretek.

 

Feldobja a virágos kalapját a levegőbe, és a fejével kifogja.

 

Ha tetszik, ha nem!

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

A székely népi játék megírásának gondolata évek óta érlelődött benne. Molnár Jenő barátjának 1927. október 24-én, Kolozsvárról írott levelében szól tervéről: „Úgy gondolom, hogy nem mozdulok el Kolozsvárról, amíg irodalmilag meg nem vetem a lábamat a Búlátott óriás című regényemmel, esetleg egy egészen új parasztvígjátékkal.”

Terve egy esztendő múlva újra felbukkan a Híd szerkesztőjéhez – Gergely Pálhoz – írott levelében. 1928. december 27-én említi: „Készülök egy vígjátékot is írni.”

Baumgarten-díja alkalmából, 1929. január 25-én Az Est című lapban (tamássy szignóval) beszélgetés olvasható, s ebben ismét fölemlíti közeli tervét: „Háromfelvonásos drámát írok, amelyet a Nemzeti Színháznak nyújtok be. Ez a háromfelvonásos darab eddig azért nem készült el, mert nem volt módomban időt szakítani a megírására. Most már függetlenül megírhatom. Témája: székely tárgyú magyar darabot szeretnék befejezni, olyat, amely a mi vérünket reprezentálja.”

Nem sokkal később, debreceni kollégiumi sétáján nyilatkozik Benyovszky Lászlónak, a Hajdúföld munkatársának, drámaírói tervéről: „Készülök ezenkívül egy népies vígjátékra is, amelynek az lenne a célja, hogy magát a székely népi életet megmutassa a maga teljes mivoltában és eredetiségében. Másképpen akarom ezt megírni, mint ahogy az eddigi népszínműveket írták. Hiszen a magyar irodalomban jóformán nincs egyetlenegy igaz népszínmű, mert azok, amiket annak neveznek, vagy hátrányára hamisították meg a magyar parasztot, vagy túlságosan idealizálták. Én úgy akarom bemutatni őket, amilyenek valójában: sem hozzá nem adok, sem el nem veszek belőle.”

S hogy addig még négy esztendő telik el? A színpadi szerző készülődött. Jeleneteket írt, hogy kisebb formákban próbálja ki erejét. Ezek után következett hivatottságának, elgondolásának igazolása: költői valóságában újította meg a népszínművet.

Tamási 1933 őszét jelölte meg – több ízben is – az Énekes madár létrejöttének idejeként. Amikor a Jókai Színház művészei „falusi történetként” játszották az átdolgozott, földúlt színművet, 1956 tavaszán Tamási a rádió Esti Híradója számára így nyilatkozott: „… 1933-ban írtam, ősszel. Úgynevezett fiatal író voltam. A művészi kifejezés formáival viaskodtam: s igen sokat foglalkoztam a társadalmi helyzet bírálatával, amiről tanúskodik az Ábel az országban című könyvem is, melyet éppen akkor fejeztem be. Gondoltam hát, viaskodás és bírálat közben megpihenek egy kicsit. S mivel gyönyörű ősz volt abban az esztendőben, kifeküdtem a napra. Néztem abban az arany fényzuhatagban a megszelídült eget és a madarakat. Így született meg az Énekes madár.

Az írás idejét közelebbről is meghatározhatjuk. A Próféta, töklámpással című műbírálatában (Brassói Lapok, 1933. november 11.) két budapesti élményét említi: a Lüszisztraté-t és Zilahy A tizenkettedik óra című színművét. Az Arisztophanész-darabot a Belvárosi Színház szeptember 22-én mutatta be. Ekkor, vagy az ezt követő napokban Tamási még Pesten tartózkodott; Zilahy színpadi művét október 24-én tűzték műsorra. Tamási ekkor tehát ismét Budapesten időzött. Utóbb már bizonyára az Énekes madár sorsát intézendő. Játékát tehát október első két hetében írta – Farkaslakán. Az előbbi adatok alapján bizonyos, hogy téved Féja Géza, Tamási Áronról szóló könyvében (Arcok és Vallomások sorozat, Szépirodalmi Kiadó, 1967). A 71. lapon a következő olvasható: „1932-ben írta esténként kézzel az Ősbudavár kávéházban, az Ostrom utca tövében.”

A későbbi félreértés eloszlatása végett kell megjegyezni: bár az Ábel regényciklus második kötete, az Ábel az országban 1933 végén jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában, előtte – Ábel a Társadalomban címmel – részletekben közölte a Brassói Lapok. Tamási tehát jól emlékszik, amikor az Énekes madár születését összekapcsolja a regénytrilógia második részének bejezésével.

A Vadrózsa ágá-ban pedig (1966) nemcsak 1933 „ragyogó őszét” idézi fel, amelyet Farkaslakán töltött, de az Énekes madár diákkorig visszanyúló előzményeire – hajdani „nyáresti bolygásaira” s a „legényekkel való kötődéseire” – is utal, amelyek nyomán „mesejátékká öltözött” a felejthetetlen otthoni világ. Mindebből kitűnik, hogy a gondolat sokáig fészkelődött, amíg megtalálta a maga formáját és művé formálódott.

Az „alig néhány hetes madarat” Budapesten próbálta Tamási „röptére ereszteni”, de a Nemzeti Színház akkori igazgatója – Voinovich Géza – kurtán-furcsán elutasította. Ennek körülményeiről Tamási a Brassói Lapok 1933. november 1-i számában megjelent esszéjében adott hírt.

1933 decemberében Magyarországon irodalmi körúton járt, s Debrecenből december 11-i dátumozással írta Füzi Bertalannak, a Brassói Lapok szerkesztőségébe: „A darabot odaadom a karácsonyi számra, bár a Céhnél is kilátásba helyezték a kiadását, s a felvidéki Kazinczynál is. Jónak tartom, ha ott és éppen karácsonykor jelenik meg. Remélem, ahogy írta, a darab kéziratát Koréh Lászlótól el is vitte. Vigyázzon azonban, hogy a harmadik felvonás elejéről is ott legyen kéziratban az a néhány oldal, amit a Helikon novemberi száma közölt. Ha nem lenne meg, akkor a Helikonból ki lehet szedetni azt a részt.”

1933 karácsonyán a Brassói Lapok ünnepi mellékleteként olvasható először – egész terjedelmében – az Énekes madár. 1934 májusában – Féja Géza szorgalmazására – a felvidéki Magyar Írás különszámként közli Tamási drámáját. A Tornalján működő Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet kiadványának nyomdai munkáit ezúttal – a pozsonyiak helyett – a budapesti Bethánia nyomda végezte. A kiadványhoz Féja Géza írt előszót, s Muhoray Elemér fűzött technikai útbaigazításokat az öntevékeny színjátszó csoportok számára.

1934. október 18-án a budapesti rádióban hangjátékként mutatták be az Énekes madar-at. Csanádi György rendezte, s Eszter szerepét Ignácz Rózsa, Reginát Vaszary Piroska, Magdót Komár Júlia, Mókát Juhász József, a papot Bihary József játszotta.

Az első színpadi bemutatásra – Márkus László irányításával – az „Új Thália” együttes vállalkozott. Ez az avantgárd alkalmi társulat 1934. március 4-én kezdte el működését a Magyar Színházban: Felkai Ferenc Bábel-jét játszotta, melynek rendezője Palasovszky Ödön volt. Palasovszky működését azonban a rendőrség betiltotta, s helyére Pünkösti Andor lépett. Tamási darabját már ő rendezte.

Az Énekes madár 1935. november 17-i ősbemutatójáról – amely az orfeumi célokra épült Royal Színház színpadán zajlott – írta Schöpflin Aladár: „Úgy látszik, a mese élőbb valami a székely népben, mint a magyarság többi részében, belejátszik az emberek mindennapi életébe… Tamási ezt a tényt írói eszközül használja: mesemovítumokat, babonaságokat összekever realitásokkal; amit darabjában elmond, az olyan, mint a színpadon szereplő fa: a földbe van gyökerezve, de alkalmilag fölnyúlik az ég felé… A cselekvény fordulataiban kevés súlyt vet a valószínűségre és a belső összefüggésekre, csak az egyes jeleneteket dolgozza ki nyers, naiv hatások elérésére. Ezek a jelenetek így nagyon kedvesek, színpadilag jól játszhatók, mint például a házsártos vénasszonyok és a goromba vőlegények civódása és összebékélése, a két vénlány veszekedése az esküvőről, a kis Magdóka és a szerelmes Móka közötti éjszakai beszélgetés, mikor a lány a házból kiűzve a tornácon fekszik, s a legény a fa ágán gubbaszkodik, vagy Móka beszélgetése a szerelemről anyjával. A jelenetek állandóan a bohózat szélén járnak, a humor nyers és parasztos, de a maga nemében van jó íze. Az egész dolog inkább kísérlet, de érdekes kísérlet a népköltészet hangjának színpadi értékesítésére. Ha folytatása lenne, több és jobb dramaturgiai apparátussal, jó dolgok kerülhetnének ki belőle.

Az Új Thália Társaság eszmei céljainak szolgálatában szerencsésen kezdte meg előadásainak sorozatát ezzel a darabbal. A maga szerény eszközeivel, Pünkösti Andor rendezésével általában jól kihasználta azokat a lehetőségeket, amelyeket Tamási színjátéka kínál, s ami egyenetlenség az előadásban van, azt szívesen tulajdonítjuk az eszközök szegénységének… Legérettebb színészi alakítás a szereplők közül Orsolya Erzsié; teljes életet ad az alaknak, s pontosan a szerepből folyó stílus vonalán belül marad mindig. Nagyon kedvesen játssza lírai szerepét Tolnay Klári, de jókedvvel és buzgósággal játszanak a többiek is: Hollós Melitta, Fülöp Sándor, Hoykó Ferenc, Egry István, Étsy Emília, Lukács Margit, Harsányi M., Egyed Lenke, Faragó Sári, Tarai Teri, Jákó Pál.” (Nyugat, 1935. december, 12. sz.)

Molter Károly viszi szét a nevezetes színházi esemény jó hírét Erdélyben, ahol a mű született. „És ha valaki, akkor Tamási alkalmas arra – írta –, hogy a pesti ízlést és fonetikát kissé a mai magyar nép élete felé terelje, s mint csudakecskéje a szarvával, oldalba bökje székely észjárásával a magyar főváros jól ismert színpadnyelvét. Aki végignézte a darab főpróbáját, aztán végiggyönyörködte a premiert, igazat adott a lelkendező magyar sajtó kifogásainak is. Talán a Pester Lloyd, mely legszebben ismerte el a teljes irodalmi sikert, fogalmazta meg legtalálóbban a kezdő drámaíró fogyatkozását: néha áll a cselekmény, s ilyenkor a népgenre és folklór feledteti az akció mondókás zökkenését. De melyik néző törődött a végig eleven színpad láttára a megálló mesével? Ki érezte a sűrűvé csomósodó vérkeringést megállásnak, hiszen Tamási egyszer sem hagyta megaludni, s tréfás vagy mitikus föloldásai sohasem hatottak ordenáré érvágásoknak. Az író nem szállt alá az »actio curiosa« vagy a commedia dell’arte paraszti olcsóságába, hanem magával emelte a néplelket egy tiszta és reális szintre, melyen ötlet ölte meg a deklamációt és mély érzés a trivialitást. Aggódva figyeltük a közönséget, mikor a vénleány hisztériáján bruhaházott, de megbocsátottuk neki, mikor nyíltszíni tapssal fizetett a fölvillanó néptréfa kék fényének. Igen, evvel a pesti közönséggel mégis beszélhet az író, nem kell, hogy kiszolgálja, ha van ereje, hogy ízlést parancsoljon neki. Az Énekes madár ilyen kísérlet volt az ízlésváltoztatásra, s talán ezért is jelent fordulót a mai válságban, akármilyen kedélyes lassúsággal röpült is föl a deszkára…

Pünköstinek nagy része van abban, hogy Tamási Áron s vele az új erdélyi magyar dráma hitelre talált a fáradt magyar játékstílus területén.

Kodály Zoltán tanítványának, Ránkinak a székely zenéje tetszett: nem véletlen hát, hogy az Énekes madar-at most már tíz estére kitűzte az Új Thália sorozatos előadásra.” (Erdélyi Helikon, 1935. december, 10. sz.)

Hamarosan a kolozsvári Magyar Színház is állandó műsorába iktatta Tamási művét. A kolozsvári bemutató 1936. február 7-én volt, Kádár Imre rendezte, az első és a harmadik felvonást Kós Károly díszletezte, és ez évben tizenegyszer játszották.

Adós volt még azonban az Énekes madár színpadra vitelével a budapesti Nemzeti Színház. 1939 tavaszán, amikor a Tündöklő Jeromos váratlan sikert hozott, Németh Antal elhatározta az Énekes madár műsorra tűzését is. Így a Nemzetiben 1939. szeptember 16-án került sor a bemutatására. Huszonkétszer játszották. Mint a Royal-beli ősbemutatót, ezt is Pünkösti Andor rendezte. Schöpflin Aladár megfigyelése szerint Szeleczky Zita „nem realisztikus parasztlányt”, hanem „mesebeli lánykát” formált, a „népfantázia ideálképét”, de épp földöntúli szépségével s „érzéki forróságtól remegő” vonásaival hatott. Az ő tudását – s ami a meséhez illik: a súlytalan lebegést – kereste Schöpflin a többi színész (Apáthy Imre, Gobbi Hilda, Ághy Erzsi, Makláry Zoltán, Hosszú Zoltán) alakításában is, de úgy tűnt, mintha csak a realisztikus helyzetek eljátszására koncentráltak volna. (Nyugat, 1939. október 1., 10. sz.)

A miskolci Városi Színház – Inke Rezső rendezésében – 1939. november 27-én mutatta be, s ezt az előadást 1940. február 13-án Székesfehérváron is siker koronázta.

A kolozsvári Nemzeti Színház – Tompa Miklós rendezésében – 1942. március 14-én újította föl az Énekes madar-at, s újólag tizennégyszer játszották. Színháztörténeti adat az előadással kapcsolatban, hogy 1944 decemberében (12-én és 14-én) az elmenekült kolozsvári együttes Budapesten játszotta a Magyar Művelődési Házban. Ezzel az előadással szűnt meg a kolozsvári Nemzeti Színház. Alighanem ez a kolozsvári volt Tamási életében a legkedvesebb előadás.

A Film Színház Irodalom tudósítója – Egyed Zoltán – így rögzítette „előadás közbeni” beszélgetését Tamásival, 1942 tavaszán:

 

„– Meghívtam Magyarország összes madarászait az Énekes madár premierjére, és mint látod, szép számmal igyekeztek eljönni. (Telt ház volt.) Egyébként az előadást nagyon szépnek, színészi szempontból tökéletesnek tartom.

– Tehát fogsz a kolozsvári színháznak új darabot is írni?

– Hogy újat-e, nem tudom, mert el vagyok kötelezve a pesti Nemzeti Színháznak. A darab már kis híján kész is van, a címe „Szivárvány”. Nagyon szeretném, ha az ősbemutató Kolozsváron lenne, de nem tőlem függ, hanem tőlük.”

 

Tudjuk, hogy Illés Endrének is jó érzéssel számolt be az Énekes madár kolozsvári felújításáról. „A darabom felújítása, tegnapelőtt, elég jól sikerült. Persze, nagy ellenkezések nélkül engemet sohasem lehet elsózni, de a darabnak lelkes hívei is egyre szaporodnak.” (1942. március 16. – Közzétette: Illés Endre, A só íze című kötetében, Magvető, 1976.)

Erdélyben Tompa Miklós nevéhez az Énekes madár több előadása kötődik. 1958 májusában a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatóival, 1968. május 4-én Székelyudvarhelyen ünnepi előadás keretében a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház együttesével, ezt követően a marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatával 1978 novemberében vitte színre Tamási darabját. Valamennyi előadás Bakk Lukácsa és egyben kiemelkedő szereplője Ferenczy István volt. Az Énekes madár színpadi életében ez a marosvásárhelyi érte meg a legtöbb előadást: több mint száz alkalommal játszották.

1967. október 26-án a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet hallgatói újólag bemutatták a darabot Lohinszky Lóránd rendezésében. 1968-ban, április 24-én a kolozsvári Állami Magyar Színház Márton János vezetésével adta elő. Ötvenegyszer játszották Kolozsvárott, illetve székelyföldi, máramarosi turnéjuk során.

1971. április 15-én Beke Sándor irányításával a kassai Thália vitte színpadra, 1971. október 9-én pedig a szabadkai Népszínház ifj. Szabó István elképzelése szerint mutatta be.

Kerényi Imre nevéhez négy bemutató fűződik: 1971. december 3-én a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóival vitte színre, s ugyancsak osztályának vizsgamunkájaként állította színpadra 1983. január 24-én. Az előbbi előadás 1972. május 29-én Krakkóba is eljutott. A Madách Színház 1973. február 8-án mutatta be az Énekes madar-at, s ezt a színház prágai vendégjátéka alkalmából 1973. április 6-án, Leningrádban 1974. május 12-én, Moszkvában május 15-én játszották. 1987. április 17-én pedig a Nemzeti Színház társulatával adta elő Kerényi.

A debreceni Csokonai Színház kétszer tűzte műsorára: 1961. május 5-én a Hungária Kamaraszínházban, Fényes Márta rendezésében (Móka: Dégi István, Magdó: Szabó Ildikó), 1976. március 26-án Gali László rendezésében. „A költészet szárnyán a múló idő is megújul, az igazi líra fénye a tűnő meséket is bearanyozza – írta Sándor Iván 1961-ben, a debreceniek igyekezetét méltatva. – Tamási Áronnak a ma sodró világától, a korszerű színpadtól bizony nem egy kőhajításnyi távolságban levő székely mesejátékát ezért is nem kezdhették ki az évek. A naivitásnál több benne az igazi költészet, az egyszerű játékosságnál a szívet melengető szépség.” (Film Színház Muzsika, 1961. május 26.) Az 1976-os felújítás főszereplői: Mátray Márta (Magdó) és Nagy Gábor m. v. (Móka). S ugyancsak Gali jegyezte azt az előadást, amely 1987. július 17-én Egerben, a Líceum udvarán került a közönség elé. (Magdó: Csonka Ibolya, Móka: Lippai László.)

Az Állami Déryné Színház – Kertész László rendezésében – 1969. május 3-án Csesztregen mutatta be. Veszprémben 1979. április 27-én Bohák György nevéhez fűződik a játék színpadra vitele, Győrben pedig a Kamaraszínházban 1982. szeptember 18-án, az író születésnapjára emlékezve, Illés István rendezésében játszották.

Érdekesség, hogy a hódmezővásárhelyi színház Tamási-sorozatában épp az Énekes madár nem jutott színpadra. Az 1946. szeptember 20-ára tervezett bemutató Osváth Béla rendezésével a főpróbán elakadt. Feltehetően anyagiak hiánya magyarázza a kudarcot. Magdót – mint más hódmezővásárhelyi Tamási előadások többi fiatal lány szerepét – Gombos Kati játszotta volna.

Tévéjáték is készült Tamási Áron legismertebb színművéből. Pártos Géza rendezte, s 1966. augusztus 7-én mutatták be. Magdó szerepében Halász Judit, Móka szerepében Cs. Németh Lajos lépett fel; Esztert Kiss Manyi, Reginát Mészáros Ági, Lukácsot Zenthe Ferenc, Mátét Avar István alakította.

Szőnyi G. Sándor pedig a finn televízió számára rendezte a darabot.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]