Néppártiak*

Kis komédia
1931


Szereplő személyek
CSUTORA, leégett gazda
TRÉZSI, a leánya
LEGÉNYKE
KÉT LEÁNYKA, a Trézsi gyermekei
KATOLIKUS PAP
UZSORÁS ÖRMÉNY
ISTENTELEN SUSZTER
BIZTOSÍTÁSI ÜGYNÖK
FAÜGYNÖK
MAGYAR KÉPVISELŐ
TUDÓS
NÉPIES ÍRÓ
BIRTALAN ÉS TAKÓ, gazdák
KOLDUS

Történik egy székely faluban, nyáron, 1930-ban.

 

Szín: a Csutora leégett háza: üszkös, szeges gerendák keresztül-kasul; egészen és félig elégett bútorok és ruhadarabok; egyik oldalon derékmagasságig fekete házfal; a háttérben is leégett házak romjai, meredező falak és kémények és fekete fák, csak a templom áll jó messze épen.

Csutora, a lánya és három árva unokája „itthon” vannak a „házban”; a legényke (tizenkét éves) egy buksi kutyakölyket tart durva spárgán, a nagyobbik leányka macskát az ölében, a kisebbik beszélgetés közben folytonosan mászkál a házhelyen, és olyan lesz, mint egy kicsi koromseprő.

 

TRÉZSI

A csendes tébolyodottak arcával egy palacsintasütőt tart és mozgat egy vaskályha felett, amely a romok között négy lábával az égnek mered és folytonosan énekelgeti. „Ékes virágszál, kit Szent Anna szült…”

CSUTORA

Ül egy szeges gerendán, és üres pipáját szemléli. Te ott micsinálsz, Terézsi?

TRÉZSI

Palacsintát sütök, lelkem édesapám.

CSUTORA

Azt kinek?

TRÉZSI

Vendégeknek. Most jőnek Amerikából. Mingyárt itt lesznek. Közben mindig énekel.

LEGÉNYKE

Mutogat arrafelé. Tűz sincs, s né, a füttő is hogy áll, nagyapó! Hisze így nem lehet palacsintát sütni!

LEÁNYKA

Odaszalad az anyjához. Kerüljön alól, édesanyám, mert nem a lábánál kell sütni, hanem a tetejin! Mutatja.

TRÉZSI

Te ki gyermeke vagy, lelkem?

CSUTORA

Jere vissza ide, né! Mit szóltok a nagyok dolgába! Leányka visszajő.

LEGÉNYKE

A nagyapjához bújva. Édes nagyapó, úgyé édesanyám félig megbolondult?

CSUTORA

A térde közé veszi a leánykát. A nem.

LEGÉNYKE

Igende máccor nem így sütte a palacsintát!

CSUTORA

Így olcsóbb.

LEÁNYKA

Kijön a nagyapja térde közül, és a macskát lovagoltatja a kutyán. Cú-ú-ú, né!

 

A kisebbik leányka odajön maszatosan, és bé akarja kenni a másik kettőt; Trézsi énekelget; közben Birtalan és Takó jönnek.

 

BIRTALAN

Negyvenéves, kövér-piros, sebes beszédű, bizakodó – már messziről. Ne búsuljon, Mihály bá! Jó hír van!

CSUTORA

Oda se néz. Hol?

BIRTALAN

Itt a számban.

CSUTORA

Az akkor bajosan lehet jó.

BIRTALAN

Há métt? Közreveszik Csutorát, s leülnek.

CSUTORA

Mert ha jó volna, eddig lenyelted volna.

TAKÓ

Negyvenéves, szigorú, istenes. Adjunk hálát a jó Istennek, hogy csakugyan letekintett reánk, szegén kárvallottakra.

BIRTALAN

Vaj tekintett le, vaj nem, de én az urakot láttam. Hárman vadnak. Az előbb érkezének meg egy szép óutóval, hogy segélyben részesítsék a leégetteket. Trézsi felé néz. Hát Trézsi micsinál ott?

CSUTORA

Süti nekik a palacsintát.

 

Harangoznak.

 

LEGÉNYKE

Vajon ki húzza, édes nagyapó?

CSUTORA

Aki reáér.

LEGÉNYKE

Igende a harangozó is beléveszött a tűzbe!

BIRTALAN

Azt az uraknak húzzák, hogy a segéllyel megjöttek.

LEGÉNYKE

Azok jöttek Amerikából?

CSUTORA

Azok, s mind nagyok. Eredj, s mondd édesanyádnak!

LEGÉNYKE

Odafut, a kutyát örökké húzza. Édesanyám, az ámérikai vendégek megérkeztek!

TRÉZSI

Örvendve. Eredj, s mosdjál meg hamar! Mind a hárman mosdjatok meg!

CSUTORA

Odamegy Trézsihez. Ebben a szent percben mosdának meg, Trézsi! Nézd meg azt a küssebbiket is, né! Úgy fémlik, mint a vacsoracsillag! Vedd a gyermekeket, s menjetek hamar az urak elejibe! Elveszi a palacsintasütőt. Eredj hamar, mert nem látják meg a házunkon a keresztet, s osztán elbódorognak valamerre! Ott lesznek a templom előtt valahol. No, szökjetek! Én addig sütöm ezt a palacsintát.

TRÉZSI

A három gyermekkel indul. Ügyeljen, édesapám lelkem, nehogy odaégjen! El.

CSUTORA

Ezt immár csak az Isten tudja tovább sütni… A palacsintasütőt nyelével a kályha hasába felüti, aztán jön vissza.

TAKÓ

Ne vétkezzék, Mihály bá! Úgy láccik, hogy még nem látott elég bajt.

CSUTORA

Visszaül a gerendára. Istent sokkal kevesebbet láttam. A pipát mutatja nekik. Egy kicsi dohányotok nincs-é?

BIRTALAN

Az ember ne pipáljon örökké.

CSUTORA

Hát mit csináljon?

TAKÓ

Legyen istenfélő!

CSUTORA

S hát a mire jó?

TAKÓ

Körülmutat. Nézze meg, hogy mire jó! Most megláthatja! Mert itt most nem volna egy fekete omladék az egész falu, ha istenfélő volna az emberiség!

BIRTALAN

Csúfolódva Takóhoz. Úgy láccik, neked is jőnek a vendégek Ámérikából. Miféle ember az, aki mind csak a semmit fújja, amikor itt van a segély. Pénzt adnak s fát adnak, s gabonát, s gúnyafélét adnak! Aszerint, hogy ki milyen, s mennyi kárt vallott.

CSUTORA

S azt a sokat ki adja?

BIRTALAN

Azt egyrészt a kormány s a nagy magyar párt s a városok, másrészt mindenféle társaságok. Elig telik el egy kicsi idő, s úgy felépül az egész falu, mintha tűz nem is lett volna!

CSUTORA

S azt ki mondta?

BIRTALAN

Ezek a nagy urak, mondják, akik idejöttek.

CSUTORA

Vajon bízzam-é?

BIRTALAN

Hogy a varazsgyékbe ne bíznék, Mihály bá!

TAKÓ

De csak az Istenben!

BIRTALAN

Takóhoz. Neked senki sem mondta vót, hogy pap légy?

CSUTORA

A felesége eleget mondta.

PAP

Civilben, nagy karimájú szalmakalapban sietve jön. Jöjjenek gyorsan a gyülekezetbe! Birtalan és Takó felállnak, Csutora ülve marad.

TAKÓ

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

PAP

Néhány lépésre tőlük megáll, és inti. Jöjjenek egy-kettő a gyülekezetbe!

BIRTALAN

Tám most osztják, pébános úr?

PAP

Mit?

BIRTALAN

A segélyt.

PAP

Azt még nem.

BIRTALAN

Hát?

PAP

Lélekemelő beszédeket mondanak. Itt van egy hírneves magyar képviselőnk, egy író és egy tudós. Mind beszélni fognak a népnek! Jőjjenek hamar, mert ha nem lesznek elegen, aztán kevesebb segélyt adnak!

BIRTALAN

Akkor mennyünk sebessen! Csutorához. Jöjjön, Mihály bá! Szökjék fel, no!

CSUTORA

Nem szökhetném.

PAP

Mért nem jön, Mihály bácsi?

CSUTORA

Őrözöm ezt a házat, nehogy felgyújtsa valaki.

PAP

Odamegy, és a vállára teszi a kezét. Ne búsuljon, kedves jó Mihály bácsi! Az Isten csak a jó embereket teszi próbára, de ugyancsak ő az, aki ismét megsegíti.

CSUTORA

Ő meg! Most is úgy hajigálja le a pénzt, hogy elig győzzük ehelyt négyen szedni.

PAP

Elveszi a kezét, és csodálkozva. Maga mióta beszél így, Csutora bácsi?

CSUTORA

Amióta kérdözik.

TAKÓ

Nyüszköl a pap előtt. Haggya magára, plébános úr, istállom, mert rusnyát talál az Istenre mondani! Az ilyen embernek jobb egyedül lémitálni, mert a Szentlélek úgy hamarább reaszáll.

CSUTORA

Annak is van annyi esze, hogy módosabb helyre szálljon.

TAKÓ

Megijedve. Úgyé mondtam, plébános úr! Az Isten megfizeti, ne tessék hergelni, mert mind elkárhozunk ehelyt!

BIRTALAN

Igende a plébános úrnak az a foglalkozása!

PAP

Szent haraggal. Nézze, Csutora úr, ha még egyszer effélét mer mondani, akkor igen furcsa leszek!

CSUTORA

Nyugalommal. Hát a hogy menyen?

BIRTALAN

Kedélyre akarja csalni őket. Úgy, hogy kifordítja a kalapját.

CSUTORA

Én a szemivel is megelégedném.

PAP

Nem tudja, hova legyen el a felháborodástól.

TAKÓ

Kétségbeesve. Édes jó Istenem, ne hallgass ide! Birtalanhoz. Édes komám, neked legalább legyen több eszed! A paphoz, megfogván a karját. A jó Istenre kérem, jöjjön, plébános úr! Jöjjön el erről a helyről, mert mind itt fogunk elsüllyedni!

PAP

Elhárítja Takót. Ez már sok! Ezt már nem tűrhetem! Kénytelen vagyok jelentést tenni a püspök úrnak, hogy vonja meg magától az egyház áldásait! Érti, Csutora úr?!

CSUTORA

Szelíden mutatja a pipát. Van egy kicsi dohánya?

PAP

Egyszerre megenyhülve. Mért nem mondta előbb, hogy mi baja van?

TAKÓ

Boldogan. Istenem, Te megadod örökké a békességet alkalmas üdőben!

BIRTALAN

Kacag. No, mehetünk a gyülekezetbe.

PAP

Elveszi Csutorától a pipát, és nézi. Hol vette, Mihály bácsi?

CSUTORA

A pudli mellett.

PAP

Egészen kedves kis pipa.

CSUTORA

A szó nem dohán. Istállom, ide azt a pipát! Visszaveszi.

TAKÓ

Jobb is, ha nem pipál örökké, Mihály bá! Ha dohán s gyufa nem volna, akkor a maga háza sem volna most leégve.

CSUTORA

Felemeli a mutatóujját. Ha szamár nem volna, most téses ilyen egyedül állanál, né!

 

Pap, Birtalan kacagnak.

 

BIRTALAN

Eccer valami nagyobbacska úrnak is ilyen formán felelt volt meg Mihály bá. Szilvát vittünk a városba, s ahogy –

SUSZTER

Lobogva jön, és kiált. Itt vannak a kápitálisták! S itt vannak a nagy szájhősök!

PAP

Barátságtalanul feléje fordul. Csendesebben, Fejér úr!

SUSZTER

Megtorpan a paptól, vissza akar fordulni.

PAP

Barátságosabban. Tessék csak idejönni! Nem fogom uraságodat megenni.

SUSZTER

Jön, megáll a pap előtt, hivatalosan. Elveimet fenntartom.

PAP

Mosolyogva. Ha jók, tessék fenntartani.

SUSZTER

Legyen ön nyugodt: azok nagyon jók. Nem is lehetnek rosszak, mihelyt az ön elveitől különböznek.

PAP

Például miben különböznek?

SUSZTER

Mindenben, kérem. Direkt mindenben. Én egy felvilágosodott ember vagyok, szabadgondolkozású, szóval a mai kor tipikus képviselője. Míg ön, már foglalkozásánál fogva is, hogy is mondjam… egy utópia.

BIRTALAN

Beszéljen magyarul, Fejér úr, hogy mi is tanuljunk valamit.

SUSZTER

Vannak tudományos meghatározások, kérem. Azokat, sajnos, kénytelen vagyok eredetiben dokumentálni.

PAP

Nézze, Fejér úr, én hajlandó vagyok magát meggyőzni mindarról, amiben ellenkező véleményen van énvelem.

TAKÓ

Inkább mennyünk, pelébános úr, mert elszalasztjuk a híres embereket.

PAP

Takóhoz. Csak egy pár percre! Suszterhez. Például miben látja maga a legélesebb különbséget a kettőnk világnézete között?

SUSZTER

Példának okáért fundamentális különbség az, hogy ön valószínűleg, már foglalkozásánál fogva is, hiszi az Istent, én pedig nem hiszem.

 

Takó félelmében megkucorodik, Birtalan sunnyog.

 

CSUTORA

Felnéz. Né, mit mondott? S nem lett semmi baja!

PAP

Fölényesen. Tudja mit, Fejér úr: menjen szépen elmeorvoshoz!

SUSZTER

Kérem, bizonyítsa be!

PAP

Mit?

SUSZTER

Hogy van Isten.

CSUTORA

Nehogy bébizonyítsa, pelébános úr!

TAKÓ

Megragadja a papnak a karját. Jöjjön innét, pelébános úr! Jöjjön, az Isten megfizeti! Jöjjön, amíg reánk szakad az ég!

PAP

Isteni szelídséggel. Szánjátok ezt a szegény, elveszett embert!…

 

Birtalannal és Takóval el.

 

SUSZTER

Leül Csutora mellé. Maga mit szól ehhez, Csutora bácsi?

CSUTORA

Én azt, hogy ne tőtse ilyenekkel az üdőt.

SUSZTER

De mégis! Nagyon kíváncsi vagyok, mert tudom, hogy magát még nem tudták megfertőzni sem a papok, sem a kápitálisták.

CSUTORA

Van egy kicsi dohánnya?

SUSZTER

Kotorja a zsebeit. Igazán sajnálom, de nincs.

CSUTORA

No, akkor maga is egy hiten van a pappal.

SUSZTER

Felugrik. De én kerítek magának, Csutora bácsi. Csak mondja meg a véleményét.

CSUTORA

Hát ha kerít, akkor megmondom. Hallgasson ide: maga cepőt csinál, s a pelébános úr hiszi az Istent.

SUSZTER

Kacag. Helyes!

CSUTORA

No, mennyen s kerítsen! Osztán mondok egyebet is.

SUSZTER

Tessék is megvárni. Indul.

ÜGYNÖK

Nagyorrú, veres, fiatal – éppen szembejön a suszterrel, megállítja, és bájosan. Klein vagyok, a Magyar Nép Biztosítási Részvénytársaság tisztviselője. Kössünk egy kis üzletet, uram. Itt az alkalom, kézhez jöttem.

SUSZTER

Miféle üzletet akar velem kötni?

ÜGYNÖK

Épület-, üzlet-, termény-, életbiztosítás.

SUSZTER

Egyik sincs. Gyorsan el.

ÜGYNÖK

Jön, Csutora előtt megáll, és meghajtja magát. Klein vagyok, a Magyar Nép Biztosítási Részvénytársaság tisztviselője. Ön birtokos, ugyebár?

CSUTORA

Nem látja, hogy ülök!?

ÜGYNÖK

Látom, kérem, de a foglalkozása után voltam bátor érdeklődni. Birtokos, ugyebár?

CSUTORA

Az úr mért nem jár másodmagával?

ÜGYNÖK

Miért, kérem?

CSUTORA

Maga kérdezgetne, s másik örökké felelne.

ÜGYNÖK

Nevet. Ön tréfára veszi, úgy látszik, a dolgot, pedig én nagyon komoly ügyben szeretnék Önnel beszélni. Méltóztassék elhinni nekem, hogy az az intézet, amelynek én vagyok a képviselője, egyike a legnagyobb magyar intézeteknek.

CSUTORA

Hát az úr képviselő?

ÜGYNÖK

Az vagyok, kérem.

CSUTORA

Aki segélyt hozott nekünk?

ÜGYNÖK

Úgy van, kérem. Segítő szándékkal jöttem.

CSUTORA

Hát osztán mért nem kezdte mingyárt ezen a felin! Mutatja maga mellett a helyet. Üljön le ide, né! Legalább fedél alatt lesz, s az eső nem veri meg.

ÜGYNÖK

Nézegeti a gerendát, majd a nadrágját, aztán zsebkendőt terít a gerendára, és leül, az aktatáskájából füzetet szed elé.

CSUTORA

Lám, keresse ki a nevemet!

ÜGYNÖK

Még ezután fogjuk az Ön nevét beírni. Kikészíti a füzetet. Hogy hívják?

CSUTORA

Csutora Mihály.

ÜGYNÖK

Írja. Foglalkozása?

CSUTORA

Kárvalló.

ÜGYNÖK

Hízelegve. Önnek nagyszerű humora van. Birtokai is vannak, ugyebár?

CSUTORA

Úgy csúfolják.

ÜGYNÖK

Hány hold?

CSUTORA

Lehetne több is bátran.

ÜGYNÖK

De mennyit írjak be?

CSUTORA

Én nem poroncsolhatok az úrnak.

ÜGYNÖK

Ezt a rubrikát majd a végén fogjuk kitölteni. Hány éves tetszik lenni?

CSUTORA

Tizennyóc.

ÜGYNÖK

Mennyi?

CSUTORA

Tizennyóc.

ÜGYNÖK

Hát az hogy lehet?

CSUTORA

Az úgy, hogy nekem ennyi teccik.

ÜGYNÖK

Nevet. Háza van?

CSUTORA

Még maga kérdi! Hisz benne ül! Nem látja, mekkora ablakai vadnak?

ÜGYNÖK

Ez volt az öné? Fogadja részvétemet.

CSUTORA

Kezet nyújt az ügynöknek. Az Isten magának fizesse meg, ha részt vesz. Meglátja, hogy ketten milyen hamar felépítjük.

ÜGYNÖK

Remélem, lesz a jövőben annyi óvatosság önben, hogy biztosítani fogja. Tetszik látni, most is, ha biztosítva lett volna, egy csomó pénzt fizetnénk ki önnek.

CSUTORA

Hát én írtam vót egy levelet.

ÜGYNÖK

Kinek?

CSUTORA

A vejemnek.

ÜGYNÖK

Hát ő is ott van, ahol én?!

CSUTORA

Egy emelettel alább.

ÜGYNÖK

Az életbiztosításnál?

CSUTORA

Ott, látja-é! Éppen ott!

ÜGYNÖK

S milyen beosztása van?

CSUTORA

Elég szigorú. Két méter hosszú, s egy félméter szélyes. Örökké setétben van, s fekszik.

ÜGYNÖK

Hát az hogy a csodába lehetséges?

CSUTORA

Az úgy, hogy meghót.

ÜGYNÖK

Nevet. Igazán élvezet önnel tárgyalni, kérem! Kössünk egy jégkárbiztosítást.

CSUTORA

Nem jég vót, hanem tűz.

ÜGYNÖK

A tüzet már lekéstük, de a jeget még megelőzhetjük.

CSUTORA

Tőlem megelőzhetjük, de előbb mondja meg lám, hogy mennyi segélyt írt oda bé. Abba a füzetfélébe.

ÜGYNÖK

Miféle segélyt?

CSUTORA

Segélyt az égetteknek. Hisze az előbb mondá, hogy maga az a képviselő.

ÜGYNÖK

Miféle képviselő?

CSUTORA

Hát, aki segélyt hozott az égetteknek!

ÜGYNÖK

Feláll. Maga meg van őrülve, bácsi! Nézi kormos zsebkendőjét, és mérgesen elteszi. Hát mit gondol maga! Egy jótékony marha vagyok én? Becsületes tisztviselő vagyok! S tegye máskor a nagyapját bolonddá, s ne engem! Érti?!

ÖRMÉNY

Az utolsó mondatoknál megérkezik, nézi egy ideig az ügynököt, majd. Maga mit kiabál itt?

ÜGYNÖK

Magához ki szólt?

ÖRMÉNY

Jobb lesz, ha elkotródik a fenébe, s nem csalja még azt is, aki tönkrement!

ÜGYNÖK

Csúfolódva. Magát minek híjják? Bagdánnak, úgyé? Neki, neki…

ÖRMÉNY

Hátat fordít az ügynöknek, s kapar, mint a kutya. Nye, nye!

ÜGYNÖK

Undorral el.

ÖRMÉNY

Csutora mellé leül.

CSUTORA

Van egy kis dohánnya, Zokoriás úr?

ÖRMÉNY

Biza nincs, Csutora bácsi. Nem vagyok dohányos, amióta ilyen borzasztó gazdasági viszonyok vannak.

CSUTORA

Hát azt a fürge susztert nem látá-é valahol?

ÖRMÉNY

Éppen most vitték el a csendőrök.

CSUTORA

Hát azt métt?

ÖRMÉNY

Valaki elfogatta, mert istentelen bolseviki.

CSUTORA

Bár engemet is elfogatna valaki!

ÖRMÉNY

Maga mit beszél, Csutora bácsi! Hiszen azok a csendőrök rettenetesen megverik az embert!

CSUTORA

Hát osztán! Az Isten nem veri-é jobban meg az embert, mint a csendőrök?

ÖRMÉNY

Ugyanbiza nem szégyelli magát, Csutora bácsi! Hogy így elcsügged! Mire fog így menni?

CSUTORA

Adósságra.

ÖRMÉNY

Nem szabad így beszélni, Csutora bácsi! Abban semmi haszon nincs. Sőt ellenkezőleg, az Isten még jobban megveri.

CSUTORA

Vízzel?

ÖRMÉNY

Hogy vízzel?

CSUTORA

Úgy, hogy tűzzel immár megvert, s ha ellenkezőleg is meg akar verni, akkor csak vízzel verhet meg vaj szalonnával.

ÖRMÉNY

Kacag. Magával akár egy egész napot is eltöltenék, Csutora bácsi.

CSUTORA

Azt könnyen elhiszem.

ÖRMÉNY

Ejh, be büszke! Hát mért hiszi el olyan könnyen?

CSUTORA

Azért, mert maga sokkal rusnyább dolgokkal is tőt üdőt, s mégpedig nem egy napot, hanem egy egész életet.

ÖRMÉNY

Például mivel?

CSUTORA

Rajta ül.

ÖRMÉNY

Kacagva megöleli. Magát mutogatni kéne, Csutora bácsi! … Pénzért kéne mutogatni! …

FAÜGYNÖK

Kofferrel jön.

CSUTORA

Észreveszi. Lám, kezdje el!

ÖRMÉNY

Mit?

CSUTORA

A mutogatást.

ÖRMÉNY

Észreveszi a faügynököt, felugrik, és elejébe áll. Halt! Nem szabad ehhez az emberhez közelíteni, csak jeggyel.

FAÜGYNÖK

Mért? Csutora felé kandikál, de az örmény folyton elejébe áll.

ÖRMÉNY

Azért, mert minden szava szenzáció.

FAÜGYNÖK

S miket beszél?

ÖRMÉNY

Megmondja a múltat s a jövendőt. Megmondja, hogy mit csináljon, hogy jó legyen. Megmondja, hogy az embert micsoda csúnya dolgok kísérik egy életen keresztül. Mindent megmond.

FAÜGYNÖK

S mennyiért lehet beszélni vele?

ÖRMÉNY

Húsz lej.

FAÜGYNÖK

Kifizeti az örménynek a húsz lejt.

ÖRMÉNY

Karon fogja, és odaállítja Csutora elé. Most tessék kérdezni bármit.

FAÜGYNÖK

Mi van ebben a kofferben?

CSUTORA

Amit belétett.

FAÜGYNÖK

Magok csalók! Fel fogom jelenteni!

CSUTORA

Ha nem szökdösik olyan erősen, akkor megmondom, hogy mi van a kufferben.

FAÜGYNÖK

Tessék megmondani! Rögtön!

CSUTORA

Fadarabok vadnak.

FAÜGYNÖK

Elámulva. Kérem, ezt eltalálta! Kinyitja a koffert, és fadarabokat szed ki, melyeket mintának hordoz.

ÖRMÉNY

Boldogan. No, most beszéljen!

FAÜGYNÖK

Tessék még mondani valamit a jövőmre vonatkozólag!

CSUTORA

Ha sokat iszik, négylábon fog járni; amikor meghal, többet nem él, s a fát a hóta után is magával viszi.

FAÜGYNÖK

Ezek olcsó szellemeskedések, kérem!

ÖRMÉNY

Hát mit akar húsz lejért? Fizessen többet, s akkor jobbakat mond.

FAÜGYNÖK

Igen, mert bolond vagyok! Menjenek a fenébe! Pakolni kezdi vissza a koffert, majd hirtelen megáll. Önök idevalók?

ÖRMÉNY

Ez a jövendőmondó ember ide, s én a szomszéd faluba.

FAÜGYNÖK

Csutorához. Szintén tűzkárosult?

CSUTORA

Az úr is képviselő?

FAÜGYNÖK

Igen. Az Épületfa Részvénytársaság képviselője vagyok. Abszolút jó és olcsó anyagot szolgálunk. Rakja ki a fadarabokat. Tessék megnézi ezt a minőséget!

CSUTORA

Jól ég?

FAÜGYNÖK

Ez nem ég, kérem. Preparálva van.

CSUTORA

Akkor írjon fel egy házra valót.

FAÜGYNÖK

Szabad a becses nevét?

CSUTORA

Csutora Mihály.

FAÜGYNÖK

Írja. Mennyi előleget tetszik fizetni?

CSUTORA

Hát azt ugyanbiza mire?

FAÜGYNÖK

Az épületfára, amit meg tetszett rendelni.

CSUTORA

Az urat mikor eresztették ki a bolondokházából? Az Isten se látott ilyent! Idejő, hogy segélyt hozott, s hát mingyárt pénzt kér!

FAÜGYNÖK

Ki hozott segélyt?

CSUTORA

Az úr.

FAÜGYNÖK

Mérgesen összepakol. Menjen a fenébe azokkal a ravasz fogásokkal! Hát mit gondol maga! Azt hiszi, hogy mi is lopjuk a fát, mint a falusiak? Gyorsan el.

CSUTORA

Örményhez. Maga mivel sérté meg ezt az urat?

ÖRMÉNY

Hát én egy szót se szóltam!

CSUTORA

Azétt haragudt meg.

ÖRMÉNY

Törődöm is én véle! Már úgyis mind rajtunk ült, pedig nagyon sietek. Megint leül. Hát nézze, Csutora bácsi: magának most kölcsönre lesz szüksége, hogy felépíthesse a házát. Tudja, hogy én mindig jó szándékkal voltam maga iránt. Most is azt mondom, hogy ne menjen a bankba kölcsönért, mert ott lenyúzzák magáról a bőrt. Egyáltalán ne menjen sehová, mert én arra a földjére, amelyik a malmom mellett van, adok magának tízezer lejt. S aztán ha nem akar fizetni, én a földdel is megelégszem.

CSUTORA

Csaljon meg mást.

ÖRMÉNY

De én nem akarom megcsalni magát, ember!

CSUTORA

Nem, mert én nem hagyom.

ÖRMÉNY

Van magának elég esze?

CSUTORA

Menjen, s hozzon! Éppen híjják!

ÖRMÉNY

Körülnéz. Ki hív?

CSUTORA

Az ördög.

ÖRMÉNY

Mérgesen feláll. Maga hülye! Igazán nem is érdemli meg, hogy az ember segítsen rajta. Indul.

CSUTORA

Azt a húsz lejt ideadhatná.

ÖRMÉNY

Miféle húsz lejt?

CSUTORA

Amit a kufferes fizetett.

 

A képviselő, a tudós és az író a romlást nézegetve jönnek errefelé.

 

ÖRMÉNY

Ott is lejáratta a becsületemet! Köszönje meg, ha fel nem jelentem! Maga kótya! Gyorsan elindul s beléütközik az urakba, nagyot köszön a képviselő felé. Alászolgálja, méltóságos úr!

KÉPVISELŐ

Felemeli és visszaengedi hanyagul a kezét. Jó napot!

 

Az urak meglátják Csutorát, mutogatnak feléje, és lassan oda jönnek. Egy kicsit sugdosódnak, aztán a képviselő előrelép, a másik kettő a háta megett marad figyelő állásban.

 

KÉPVISELŐ

Szmokingban. Jó napot kívánok, bácsikám!

CSUTORA

Ránéz, aztán a másik kettőre – a fejét visszaereszti, és nem szól.

KÉPVISELŐ

Jó napot adjon az Isten, bácsikám!

CSUTORA

Nem szól.

KÉPVISELŐ

Felemelt hangon. Adjon az Isten jó napot, bácsi!

CSUTORA

Adjon az Isten.

KÉPVISELŐ

Már azt hittem, hogy maga süket.

CSUTORA

Sok mindent hisz az ember, amikor szépen fel van öltözve.

KÉPVISELŐ

Hát aztán mért nem fogadta az első két köszönésemet?

CSUTORA

Az urak hányan vadnak?

KÉPVISELŐ

Megnézi. Hárman.

CSUTORA

S három ember hányat köszön?

KÉPVISELŐ

Hármat.

CSUTORA

No, azétt! Tessék bátran helyet foglalni! Mutatja maga mellett a helyet.

KÉPVISELŐ

Nagyon köszönjük, de nem időzhetünk sokáig. Csupán azért jöttünk, hogy segítsünk valamit a nép baján. Én tudniillik parlamenti magyar képviselő vagyok. Hátrafordul, és mutatja. Ez az úr egy tudós, a legalaposabb népszakértő; ez pedig egy író, kifejezetten a maguk írója, a székely nép írója.

ÍRÓ

Zsakettben – közbejavít. A magyar népé, kérlek! Ne csináljunk elszakadást!

KÉPVISELŐ

Bocsáss meg, kérlek. Csak előnyösen akartalak bemutatni.

TUDÓS

Ferencjóskában – a képviselőhöz. Tényleg disztingválni kell. Mert az elnevezéstől sok minden függ. Mondhatnám, minden az elnevezéstől függ. Szabatosan meghatározva nem mondhatod másképpen róla, mint úgy, hogy: magyar népies író.

CSUTORA

De még milyen népies!

ÍRÓ

Előrelép, és mohón. Talán olvasott valamit tőlem?

CSUTORA

Én osztán nem.

ÍRÓ

A „Vasgaluská”-t sem olvasta?

CSUTORA

Én nem. Hány vót?

KÉPVISELŐ

Az írót visszanyomja. Kérlek szépen, ne nyissunk itt irodalmi iskolát! Csutorához. Hát aztán, bácsi kérem, honnan tudja erről az író úrról, hogy népies, ha nem olvasott semmit tőle?

CSUTORA

Furcsa! Hát hogyne volna népies, amikor segélyt hozott a népnek!

KÉPVISELŐ

Hátrafordul az íróhoz. Tényleg hoztál?

ÍRÓ

Felvonja a vállát, és mutatja, hogy fogalma sincs semmi segélyről.

KÉPVISELŐ

Csutorához, atyáskodva. Hát nézze, drága bácsikám, az író úr egyelőre nem hozott segélyt –

CSUTORA

Felnéz a képviselőre. Tudtam, hogy maga hozta!

KÉPVISELŐ

Egyelőre én sem hoztam, de –

CSUTORA

Hát az úr sem igazi képviselő?

KÉPVISELŐ

De igen, én az vagyok. És szóvá is fogom tenni a parlamentben ezt az egész szörnyű katasztrófát, sőt annak is utána fogok nézni, ha magának ezenkívül valami speciális kívánsága van. Tessék csak szólni nyugodtan!

CSUTORA

Hallgat.

KÉPVISELŐ

Hát nincs semmi kívánsága?

CSUTORA

De van.

KÉPVISELŐ

Mi?

CSUTORA

Az, hogy örököljek hirtelen magától.

KÉPVISELŐ

Visszafordul, és mutatja, hogy az öreg meg van zavarodva. Talán menjünk is innen!

TUDÓS

Kérlek, várjatok még egy kicsit, mert szeretnék én is néhány szót beszélni. Előrelép, és Csutorához. Mondja, bácsi, maga igazi székely, ugye?

CSUTORA

Ne vetkezzem-e le ehelyt?

TUDÓS

Nehogy félreértsen, bácsi! Én a származása után érdeklődöm. Meg tudná-e mondani nekem, hogy honnan származott?

CSUTORA

Apámtól s anyámtól.

TUDÓS

De végeredményben Attila volt magának az ősapja. Leveszi a Csutora kalapját, odainti a másik kettőt, és magyarázza. Nézzétek, micsoda igazi hunn koponya! Kerek fej, szögletes homlok, kiálló pofacsontok, villogó fekete szem! Nézik és tapogatják. Csodálatos! Klasszikus! A hunnok fejalkatának minden ismérve megvan!

KOLDUS

Megérkezik, és a kalapját tartva pénzt kunyorál az uraktól.

TUDÓS

Visszateszi a Csutora kalapját, és nyújtja a kezét. Gratulálok, bácsi!

KÉPVISELŐ

A koldushoz. Takarodjék innen! Menjen dolgozni, s ne zavarjon!

CSUTORA

A koldushoz. Jöjjön, s üljön le ide, né!

KOLDUS

Leül.

CSUTORA

Úgy látom, maga is Attilától született.

KOLDUS

Én nem tudom, hogy hítták az apámat. Bitangban lettem vót.

KÉPVISELŐ

Az íróhoz. Na, ezt megírhatod!

ÍRÓ

Nem, kérlek! Ez nem népiesség! Ez ocsmány naturálizmus!

CSUTORA

A koldushoz. Van egy kis dohánnya?

KOLDUS

Lesz valahol. Előkotorja, és odaadja Csutorának.

LEGÉNYKE

Kétségbeesve rohan. Édes nagyapó, jöjjön hamar, mert édesanyám egészen megbolondult!

ÍRÓ

Hol, te kölyök?

LEGÉNYKE

Tova egy leégett házhelyen! Mind mosdik a korommal!

KÉPVISELŐ

Gyertek! Az íróhoz. Nagyon jó novellát írhatsz belőle! Indulnak.

ÍRÓ

Boldogan. Mit novellát! Egyenesen drámát!

CSUTORA

Rágyújt, az urak után néz, majd a legénykéhez. Pökjél helyettem hamar egyet!

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

Az Erdélyi Helikon adta közre 1931-es évfolyamának februári (2.) számában.

Az 1929-es keletű, Népszakértők című novella színpadra alkalmazott változata. A történet valóságalapja a sokáig emlékezetes csíkszenttamási tűzvész pusztítása, amellyel kapcsolatban a lapokban éles támadások indultak. Tamási Áron jelenete a kárvallottak, becsapottak igazáért való kiállás dokumentuma.

Az 1934 nyarán lezajlott Margitszigeti Íróhét (június 4-11.) keretében Népbarátok címmel játszották a szabadtéri színpadon. A június 7-i, csütörtök esti előadás az ÍGE (Írók Gazdasági Egyesülete) irodalmi és művészestje volt. Bajcsy-Zsilinszky Endre mondott beszédet, s az egyesület színészgárdája (amelynek Ascher Oszkár és Eőry Kató voltak a legkiválóbb tagjai) Tamási Áron merész hangú „kis komédiája” mellett Móricz Zsigmond egyik egyfelvonásosát tűzte műsorára.

Elemi csapás címmel közölte a Budapesti Hírlap 1936. október 4-i száma. Némi változtatással a Zilahy Lajos által szerkesztett Irodalom Tudomány 1946. februári (3.) számában jelent meg, ugyanezzel a címmel. 1959 márciusában az Irodalmi Színpadon az Irodalmi Ritkaságok sorozat darabjaként adták elő.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]