Tiszta beszéd *

Az örök béke születése

az államok nagy füllentése.

 

Furcsán hangzik.

Rendes és tekintélytisztelő polgár ilyet nem is írna le. De a helyzet már veszedelmesen olyan kezd lenni, hogy amit a rendes és tekintélytisztelő polgár leír, annak sem igazsága, sem különösebb értelme nincsen.

Magában künn az életben jórészt olyan dolgok történnek, amelyek szintén furcsán hangzanak.

Éppen mi maradnánk el tehát, akik a betűk szekerén szoktunk iramlani?

Azt nem!

Hanem: állami füllentés.

Egyelőre kedélyesen csak ennyi. Nem rúgom félre durván a korlátot, melyet az ez idő szerinti legmagasabb hatalom mindnyájunk elé állított, hanem csak felemelem egy pillanatra, mint a gyermek a játékszert. Aztán kacsintok a felnőttek felé és visszaengedem.

Hadd szokjék hozzá a szem.

Gondolkozzék az elme.

S akkor talán megszületik majd az új elhatározás, amely leveti a kedélyesség tarka köpenyét, sőt leveti a kabátját is, és feltűrvén erős karjain az inget, kimondja bátran:

Állami hazugság.

Ne félj, kedves bajtársam: türelmetlen olvasó! Csak hullámzik egy tó, mondjuk egy lélek: az enyém. Hullámzik, mert beleugrott egy norvég.

Nem egy majom, hanem egy igazi norvég!

Olaf Kullmann.

Tengervidéki fajta, nem csoda hát, hogy beleugrott a tavamba, amelynek partjai már repedeznek, mint más tavaknak, mint a tiédnek s mint az övének. S ha összeszakadnak egyszer mind a tavak, akkor úgy fogják hívni, hogy tenger.

Olaf Kullmann akkor lesz igazi tengerész.

Most csak olyan közönséges tengerész ő: egyenruhában és tényleges állományban. De már elindult igazinak lenni. Az első lépéseket akkor tette, amikor elment az amszterdami háborúellenes kongesszusra, utána sok más nyilvános gyűlésre a hazájában és a hazáján kívül: s mindenütt kijelentette, hogy háború esetén általános bojkottra fogja felhívni a lakosságot.

A háború ellen.

Egy tényleges tiszt.

Kár, hogy nem magyar.

Különben így is hazaárulás vádja miatt lefogták.

Most ott ül valahol norvég fogságban, s a fogházőrök bizonyára nem veszik észre, amikor Olaf Kullmann egy-egy pillanatra eltűnik, hogy tovább folytassa a háborúellenes propagandát.

Eltűnik?

Igen, mert alámerül lelkünk tavába.

Micsoda rafinált módon űzi a propagandát!

Mi ehhez képest az állami hatalom játéka? Az a goromba, bántó és átlátszó játék, amelyet a háborúval űz! Illetőleg a háború előkészítésével. Mi ehhez képest az, amikor kormányfők és más hatalmi tényezők államaik nevében mindég és állandóan azt mondják, hogy:

Mi a békés közeledés hívei vagyunk!

Mi nem akarunk háborút!

Mi kizárólag békés fejlődést akarunk!

És közben lefogják azt, aki propagandát csinál a háború ellen. Elnémítanak mindenkit és mindent: embert, sajtót, közhangulatot, amely segíteni akar a legfelsőbb hatalomnak abban, hogy csakugyan ne legyen háború, hogy csakugyan a békés fejlődés útján haladjon az emberiség.

Játék ez, vagy cinizmus?

Játék nem lehet, mert a polgári rendszerű államok már öregek ahhoz, hogy játszani tudnának. És cinizmus sem lehet, mert aki hisz a háború célravezető mivoltában, az hívő.

Mi ez hát?

Nem lehet más, csak: állami füllentés.

Olaf Kullmann ehhez képest valóságos költő!

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

Tiszta beszéd. Bukaresti Lapok 1932. nov. 2. 90. sz. 5. Keltezése: 1932. november. Újraközölve: Tiszta beszéd (122–124) és Jégtörő gondolatok I. kötet (266–268.).

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]