Fedor atya pénze

Fedor atyának göndör, ősz szakálla volt, csaknem a melle közepéig ért, dús bajuszával keveredve benőtte az arcát, mióta egy különös eset történt vele, mert eladdig gondozottan és sötétbarnán keretezte állát, de mostanában már a szemöldöke is szinte bozontos lett, s ebből a sárgásősz szőrzetből alig látszott ki széles pofacsontja és vaskos orra, a szeme meg mintha csak egy kis rés lett volna, keskeny résecske, ahonnan azonban alázattal tekintett a világra. Bő, fekete, kantáros zsákot cipelt mindig, színe illett földet súroló reverendájához, magas, hengeralakú papi fövegéhez.

Az a fekete zsákja mindig tele volt. Fedor atya, amikor végzett templomi teendőivel, nekivágott a falunak, betért a gyümölcsárusok, pékek, halkereskedők üzleteibe, és addig vásárolt, míg csak elbírta a vállára akasztott terhet. Akkor aztán vagy gyalog, vagy a szamarára ülve sorra felkereste a szegényeit. Kinek ezt, kinek azt tett az asztalára, néha kissé le is telepedett a házakban vagy az udvarokon az árnyat adó fák alá, elbeszélgetett a magukra maradt özvegyekkel, sánta, félvak, nagyot halló embereivel, eljátszadozott a maszatos gyerekekkel, s ha megkínálták, elfogadott egy pohár forrásvizet, ami a sziget hegyvidékén éppen olyan nagy kincs volt, mint a bor.

Fedor atya nem volt gazdag, de egy csoda folytán némi vagyonkához jutott, s mivel azt annak idején az Ég ajándékának tekintette, jótékonykodásra fordította minden drachmáját.

A csoda évekkel ezelőtt történt egy júliusi estén, azt követőn, hogy Fedor atya csaknem a kárhozat útjára tévedt. Jó erőben lévő és elég szemrevaló férfiú volt ahhoz, hogy megkísértse az ördög. A sátánt ugyanis bosszantja, ha valaki hűséges férj, tisztességes családapa és a hivatásának becsülettel élő ember, s ha ráadásul még Isten szolgája is az illető, hát nagyon is kedvére van azt megrontani.

Fedor atya házasságának tizenötödik évében eleinte zavartan, majd egyre nagyobb riadalommal érezte, hogy az asszony, akit szeretett, s akivel boldog volt mindaddig nappal és éjszaka, már nincs rá olyan hatással, mint korábban. Teste nem kívánta a testét, bárhogy igyekezett is felidézni azt az időt, amikor még sóváran várta, hogy ölelhesse. Hónapok teltével egy este, lefekvés előtt rá is szánta magát, hogy megbeszéljék a dolgot. Legnagyobb csodálkozására Cleo asszony megértőnek bizonyult. Három gyermeket nemzettek, megtették kötelességüket Isten és ember előtt, mondta az asszony, és bevallotta, hogy ő maga sem jön már tűzbe, jó ideje csupán a férje kedvéért engedett az ölelésnek. Élhetnek szépen így is, imádkozva, dolgozva, a hívek és a parókia javára.

Fedor atya akkoriban megnyugodott ebben, és hogy így megegyeztek, nem is nyomasztotta többé az asszony iránti ilyesféle érzéketlensége. Az ördög ekkor találta meg azt a rést, amin keresztül csaknem kárhozatba taszította Isten szolgáját.

Ez a rés Fedor atya szemének keskeny rése volt, ezen át jutottak el hozzá a bűnre csábító képek.

 

Nyár volt, és a szigetet megszállták a turisták. Fedor atya abban az időben még nem járt bevásárolni a szegényeinek, és nem is szamárháton, hanem egy hangosan berregő mopeden járta be útjait, le egészen a tengerparti strandokig. Sokszor megfordult ott, de azelőtt soha nem akadt meg a tekintete az évről évre merészebben napozó hölgyeken, ám a szóban forgó nyáron azon kapta magát, hogy oda-odapillant a napban piruló, formás testekre, sőt valamilyen ürüggyel meg is áll a homokos partok szélén, mintha a motorja mondta volna fel a szolgálatot, és verejtékezve a bűnös izgalomtól, leselkedik. Ez a leselkedési kényszer egyre jobban a hatalmába kerítette, és már nem is keresett ürügyet, amivel a strandok felé lett volna dolga, alig várta a délelőttöket, hogy szenvedélyének élhessen.

Rettenetesen röstelkedett magába emiatt. Éjszakánként mardosó lélekkel forgolódott az ágyán, imádkozva fogadkozott, hogy felhagy ezzel a gyalázatos szokásával, hiszen képzeletében már az istentiszteletek alatt is elé-elévillantak a meztelen női testek, de másnap mégis újra motorra ült.

Megpróbálta csitítani égető vágyakozását, melyet a szemérmetlen látványok korbácsoltak fel benne, s hogy megszabaduljon tőle, Cleo asszonyt akarta ölelni, csakhogy minduntalan csúfos kudarcot vallott. Nem győzött mentegetődzni, ám a jóságos asszony azzal nyugtatta, hogy egyszer már megállapodtak, vége a testiségnek, elegendő a lélek békéje és derűje.

A lélek békéje és derűje – gondolta keserűen Fedor atya. Hűs templomában térdelve kérte az Urat, szabadítsa meg a bűnös gerjedelmektől, óvja meg tekintetét a vágyat ébresztő képektől. Ha ezek után ideig-óráig lecsillapodott is, és megállta, hogy ne menjen a strandok felé, egyszercsak nem bírta tovább türtőztetni magát.

Lefogyott, szórakozottan, étvágytalanul ült az ebédnél. Cleo asszony meg a gyerekek hiába szóltak hozzá, alig válaszolt. Aggodalmaskodásukat nem győzte elhárítani.

Csapda! – hajtogatta magában. – Uram, miért hagytad, hogy ne kívánjam többé asszonyomat, miért teszel próbára, hiszen híven szolgáltalak mindig! – nézett a szent ikonra kétségbeesve. S addig térdelt a templom kövén, míg csak össze nem roskadt a fáradtságtól.

 

Az ördögnek azonban még volt más is a tarsolyában. Nyár derekán azt látta Fedor atya, hogy a parókiával szemközt fiatal nő vett ki szállást. A fehérre meszelt, kék zsalus házban mindig is laktak nyaralók, de ez a nő mintha éppenséggel a meggyötört lelkű pap csábítására érkezett volna. Ha nem volt a strandon, a teraszon napozott ölét éppen csak fedő nadrágocskában, meztelen kis mellét a kíváncsi szemek elé tárva. Fedor atya úgy érezte, végképp kelepcébe került. Már nem kellett kipöfögnie mopedjével a strandra, helybe jött a gyönyör.

Érkezésének harmadik napján bekopogott a parókiára a nő. Szőke hajára, vagyis a fejebúbjára divatosan fellökött napszemüveggel, vékony, áttetsző selyemruhában állított be. Alaposan végigmérte az akkor még barna szakállú, derék férfiút, s kérte, hogy megnézhesse a templomot. Fedor atya zavarában felsorolta az istentiszteletek rendjét, majd megkérdezte, görögkeleti vallású-e a hölgy.

A nő azt felelte, hogy keresztény, de nem görögkeleti, művészettörténettel foglalkozik Göteborgban, érdekelnék a freskók, az ikonosztáz, persze leginkább akkor, amikor nincsenek a templomban hívek, hogy jól megnézhessen mindent. Készítene néhány fotót, vázlatot.

– Lenne szíves kalauzolni? Could you show me round the church, please?

 

Cleo asszony később megjegyezte, hogy a hölgy igen kihívóan öltözködik, kétségtelen, hogy egy svédnek különösen forró a szigeten a nyár, de azért csak úgy pucéran a vékonyka ruha alatt!?…

Fedor atya ezt eleresztette a füle mellett.

Kora délutáni órában kalauzolta a pap a szentegyházban a tudós hölgyikét, aki valóban csettegtette a fotómasináját, és rajzolgatott is egy vázlatfüzetbe. A pópa figyelmeztetni akarta, hogy valami kendőcskével fedje el meztelen vállát, s főleg a ruha mély kivágásából elősejlő keblét, de elhatározása ellenére nem tette szóvá a helyhez nem illő öltözetét. Szerencsére senki sem volt rajtuk kívül odabenn a hűs falak között. Bódító parfőm illata lengte körül a nőt, amilyet Fedor atya a felesége mellett sohasem érzett. Rövidre vágott, Greta Garbo-frizurájából nap- és tengerszag csapta meg a papot, amint ott forgolódott körülötte, akadozó angolsággal mesélve a templom történetét. Megmutatta az ikonosztázt, történelmi magyarázatot fűzött mindenhez, előcibált néhány régi históriát. Beszélt a szent vértanúkról, akiket még a Pál apostol missziós útjait követő időkben végeztek ki, mert nem voltak hajlandóak Róma császárát istenként imádni, említette, hogy feljegyzések vannak a legendáról – az „esetről” – ahogy mondta, mire a hölgy kérte, hogy mutassa meg neki azokat. Közvetlenné vált köztük a hangulat. A nő érzékelte, hogy a jóképű és főleg érdekes papot mennyire elbűvöli, olykor szándékosan közel került hozzá, súrolta egymást a testük. Fedor atyát ilyenkor heves szívdobogás fogta el, bár csak belecsókolhatnék abba a meztelen válladba, gondolta, de máris megrémült, és nem jutottak eszébe az angol szavak.

 

– Még van itt néhány teendőm –, mondta a hölgynek, amikor végzett a templom bemutatásával. De magára maradva máris a hiányát érezte, legszívesebben vele tartott volna, s mivel kézfogással búcsúztak el, tenyerét az arcához szorította, hogy továbbra is érezze a nő illatát. Így hullott térdre, fejét a tenyerébe hajtva, és fohászkodott Istenhez bűntudattal. – Beengedtem a templomodba, Uram, és itt, a színed előtt támadt iránta vágyam… ha nem segítesz rajtam, magam gyenge vagyok a bűn ellen tenni…!

Fogadkozott, hogy elkerüli, de másnap mégis átvitte a szemközti házba a mártírokról írott füzetecskét. Német és angol nyelven adatta ki még akkor, amikor megindult a turistaforgalom a szigeten.

Látta, hogy a nő hazatért a strandról, várt egy kicsit, aztán átment hozzá. Nem lelte a teraszon, csak a fürdőruha meg a törülköző száradt egy kifeszített madzagon. Bekopogott az ajtón. Reverendában volt, hogy legalább az öltözéke óvja, de a fövegét otthon hagyta. Izzadt a nagy melegben, s miközben odabentről hallotta a nő hangját, zsebkendőjével homlokát, nyakát törölgette.

– Anikto! – szólt ki a nő. – Ennyit már megtanult görögül. – Nyitva! Come in!…

Belépett, de visszahőkölt, azonnal vissza is akart lépni, ehelyett mégis a szobában találta magát, és rémülten, mintha attól tartana, hogy odakintről megláthatják azt, amit ő lát, becsapta maga mögött az ajtót.

A nő a nyitott fürdőfülkében a tükör előtt állt, háttal neki, meztelenül. Kemény kis melle, öle azonban látszott a tükörben.

– Sorry! – nevetett fel, és magára öltötte a fürdőköpenyét.

Fedor atya kiszáradt torokkal mondott néhány szót, hogy elhozta ajándékba a brosúrát, azzal letette az asztalra, de nem mozdult. Lüktetett az agya, testét átjárta a vágy tüze, azt hitte, azonnal összeesik.

– Rosszul van? – riadt meg a nő. – Üljön le, kérem… Please!…

S amint egy székre akarta segíteni, szétnyílt testén a köpeny, s a pap újra látta kicsiny, formás mellét, sima hasát, feszes combját és öle bozontját.

Később nem volt képes felidézni, hogy hozzáért-e vagy sem. Hogy átölelte-e a szinte felkínált karcsú testet, vagy csak szerette volna megtenni. Csupán arra emlékezett, hogy mintha parázs égette volna az érte kinyújtott kezét.

És azt sem tudta, hogyan jutott ki. Megbotlott a küszöbön, futni kezdett, de nem át a parókiára; futott, embereket lökdösött el maga elől, míg fuldokló futással ki nem ért a tengerpartra.

Sziklás volt a part, és a sziklák körül nem volt senki. Felkapaszkodott az éles kövekre, lába megcsúszott, s még azzal a vad szédüléssel, amivel odáig rohant, tehetetlenül belecsúszott a tengerbe.

Idővel, ha erre a pillanatra gondolt, újra és újra becsületszavát adta volna, hogy kaján röhögést hallott valahonnan, sátáni röhögést.

A víz sekély volt, kimászott a sziklákra, és szégyenkezve önmaga ügyetlenségén, szárítkozott a napon. – Uram, hát hová legyek, hová?!…

 

A faluban sokáig beszélték a pap futását, mert a szemtanúk széltében-hosszában mesélték a furcsa látványt. Cleo asszonynak is a fülébe jutott, s amikor szelíden érdeklődött az eset felől, a férje csak annyit mondott, látomása volt. De hogy milyen, arról nem beszélt.

 

A szemközti apartmanban lakó nőt nem látta többé. Úgy hallotta, elutazott. Ez megnyugvással töltötte el, de az éjszakái elviselhetetlenné váltak, a kárhozat félelme gyötörte.

De hát bűn-e a vágy? – gondolta végig újra és újra. – Nem te oltottad belénk, Uram? S ha pedig így van, miért akarod, hogy szenvedjünk tőle?!

 

Esténként kiment a néptelen tengerpartra, hallgatta a hullámok halk locsogását, a fényektől vibráló víztükröt bámulva imádkozott. Nem a templomában, hanem itt, a szabad ég alatt kérte az Urat mértékletességért és bölcsességért.

Aztán egy este valamit sodort feléje az ár. Műanyag ládika volt, nem nagyobb egy mentődoboznál. Amint közelebb ért a parthoz, látta, hogy valóban mentődoboz, tetején vöröskereszttel. A kövek közé futó hullámok éppen a lába elé vetették.

Kíváncsiságból kinyitotta. Parányi lakat zárta, úgy eszkábálta rá valaki. Kődarabbal verte le a kis lakatot. Néhány gézköteg, ragtapasz és jódfiola mellett egy köteg pénzt talált. Egy köteg dollárt!

– Át kell adnom a rendőrségnek! – gondolta mindjárt. – Talán egy felborult vitorlásból került a tengerbe. A pénz miatt kereshetik…

Még fel sem ocsúdhatott, amikor az esti csillogásban mintha feltűnt volna egy bárka. Legalább is szeme káprázatában ott ringott a vízen. És a vitorlái alól hang szállt feléje. Tisztán hallotta.

– Én, Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhivatott apostola, mondom néked, hogy jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen… mert jobb házasságban élni, mint égni… Vedd, Isten gyámoltalan gyermeke a talált pénzt, ne a magad hasznára fordítsd, ahogy munkálkodásod is szüntelen másokért legyen… gondozd belőle a rászorulókat, és Isten kegyelmes lesz hozzád…

Aztán a bárka, mintha ott sem lett volna, eltűnt.

Így történt, hogy Fedor atya megértette, miként teheti jóvá eltévelyedését.

Csakhogy újabb titkolódzásra kényszerült, mert senkinek, még Cleo asszonynak sem mondhatta meg, honnan van a pénz, és miért kapta. A moped robogót eladta, szamarat vásárolt az árán, mert úgy vélte, jobban illik szamaragolva járni a szegényekhez.

Cleo asszony, maga is istenfélő és jámbor gondolkodású lévén nem kifogásolhatta férje jótékonysági útjait, még akkor sem, ha olykor ebben-abban szükséget láttak, s jó lett volna egy kis segítség a maguk háza táján is.

Fedor atya hát járta az üzleteket, telerakta zsákját mindenféle jóval, s hol gyalog, hol a szamara hátán kereste fel a rászorulókat. Szakálla megnőtt, megőszült, arcát ráncok barázdálták, beleöregedett a szolgálatba. Segítséget és vigaszt nyújtott Isten nevében. Senki sem sejthette, milyen árat fizetett testi vágya elfojtásáért. Vagyis a tisztességért. Mert azt sem adják ingyen. – Igaz, Uram?