Vékesné Korzáti Erzsébet csehszlovákiai útinaplója*
(1933. augusztus)

[Eleje egy hosszabb beszámolónak, amely egy két-három hetes felvidéki-csehországi utazás emlékeit próbálta megőrizni. Az út Pozsonyt, a Vág völgyét, Stubnyafürdőt, a Tátrát érintette, majd bejárta majdnem a tejes Csehországot keresztül-kasul, s a Szász-Cseh Svájcon át Drezdába is elvitt. Az eredeti napló, úgy látszik, elveszett, elejéről tisztázatnak látszó másolás maradt meg.]

 

 

augusztus 1.

Indulás 7.15-kor a prágai gyorssal. Nagyon szép volt Visegrád környéke. Mindenféle kirándulások emlékei. Nagymarosnál elhagytuk a személyvonatot. Egy óra alatt megállás nélkül a határon. Kényelmes vám- és útlevélvizsgálat. Egy kis folyó a határ. Búcsú, integetés a katonáknak.

Most már minden cseh, ½ 11-kor Pozsonyba érkeztünk. Csomagok a ruhatárban. Villamoson magyar kalauz útbaigazít, 29 éves, még nem volt Pesten, szeretne feljönni. Bata-ház. Színház. Séta a Duna-parton. Kis parkban medencében a vízben lubickoló gyerekhad. Kirakatnézegetés a belvárosban, szűk, németes uccák, boltíves átjárók. Mihály-kapu a nagy toronnyal, kávéház az emeleten. Az áruk, mint otthon, vagy még magasabban. Csalódás a nagy Bata-ház megnézésénél, ordenáré tömegáruk, olcsók csak. De persze ez még vidék, Prágában valószínűleg Bata is kitesz magáért. Gyümölcspiac, ez is drágább. Szép autóbuszok a vásárosoknak. „L” jelzésű autóbuszon át a városon a nagy Duna-hídon, amely engem a kölni Rajna-hídra emlékeztetett. Tág panoráma, nagyszerűen látszik a négyszögletes vár. A túlsó parton liget és vurstli. Ez a kalauz is magyar, az autóbusz a BESZKÁRT tulajdona. Petržalka unalmas, nagy, falusias kültelek. Az autóbuszmegálló végállomásától 7-8 percre laknak Józsiék. Csak ¼ órára mehettem be hozzájuk. Nagy hőségben vissza az állomáshoz. Közben vettem 55 deka őszibarackot 5,50 čK-ért. Ebéd kutyafuttában (húsleves, disznókaraj) a vasúti vendéglőben. Ruhatár, és a gyors máris indult, 1.35-kor, kellemes hűvös esőben Žilina (Zsolna) stb. felé. Gyönyörű kocsiban ülök, ízlik a barack, boldog vagyok, nevetek. A táj kezd hegyi jellegű lenni, lassan emelkedünk, mindjárt beérünk a Vág völgyébe. ½ 3-kor ledűlök a díványra.

 

 

4 óra

Már régen a Vág völgyében haladunk. Az imént hagytuk el Trencsént. A város fölött meredek hegyen igen jól karbantartott romjai vannak meg a régi várnak, különösen az érkezési oldalról fantasztikus látvány a meredek sziklákon zegzugosan mindenfelé húzódó sok várfal. Nagyon szép virágos pályaudvarral jelezte fürdőhelyi kiválóságát Trencsén. Rögtön utána a szintén virágos Trencsénteplic következett, az egész peront nagy vitorlavászon borította a csendes eső miatt. A Vág egészen mellénk kanyarodott, a hegyek is közel húzódtak, csak a szűkülő folyóvölgyben sárgállanak a tarlók. Sok a krumpli. Az aratással itt még csak félig-meddig vannak készen. Ebben a percben futottunk el Ilava alatt: jobb felől magasan a hegyen egész ijesztő volt, szürke, kietlen, kaszárnyaszerű nagy fegyház többemeletes épületcsoportja. Senki se mondta, mégis ráismertem, hogy ez az!

Helyenként különös ipari üzemeket látunk, jó volna tudni, mi micsoda? Az eső elállt, derülni kezd. A Vágon most egymás után mentünk át fél perc alatt, a vonat részegen dülöngézik (alig tudok írni), követve a folyó kanyargását. A kilátást minduntalan elvágja egy-egy fenyős hegyoldal, de az az oldal, amerre a folyó csíkja fénylik, szabad marad. Itt már szegényesebbek a házak és a falvak. Kezdődnek a faházak és a kőkerítések. Egész sereg furcsa, majdnem toronyszerű fűzfát láttunk egy szigeten, a táj egyre szebb, a hegyeket az erdő, mint sárgával tarkázott, vastag, göndör, sötétzöld gyapjú takarja. Egyre több a zabvetés. Rengeteg építkezés. Itt meg épp egy híd négy íve épül, messzire látszik a négy sárga félkör. Most megyünk az étkezőkocsiba valamit enni.

 

 

½ 6 óra

Uzsonnáztam. Az étkezőkocsi nagy, szabad ablakán gyönyörű volt a kilátás. Megint volt egy-egy várrom. A Vágon már tutajt is láttunk. Aztán beértünk Žilinára. Nagy vasúti csomópont, szennyes és érdekes ipari nyüzsgés. Fél órát vártunk, az étkező továbbment Tátra felé. A nap kisütött, a vidék gyönyörű. Most már igazán vadregényes hegyek közt járunk. Egy sziklán új rom, éppoly repedezett és zord, mint a kő, amellyel egybeépült. Rögtön utána híd és alagút. És csak azután látjuk, hogy az eddigi hegyvidék nem is volt igazi a mostanihoz képest. Folyton kanyargunk, a Vág velünk tart, mindenütt hegyek és erdők leírhatatlan változatosságban, s mindenütt fűrésztelepek, sárga farakományok. A felhők mindenütt a hegyen ülnek. Ruttkát félkörben és félelmesen sötéten ülik körül azok a nagy hegyek, amelyekről az imént beszéltem, fölöttük szakadozott fellegek közül megint kisüt a lenyugvó nap. Azért írok ilyen rosszul, mert sajnálom az időt a papírtól, nézni is szeretnék, jegyezni is. Elhagytuk Túrócszentmártont. Az állomás mellett vurstli körhintával. Nagyon rendes épületek. Erős, egészséges lakosság. Magosan járunk, hűvös van.

 

 

Stubnya, augusztus 2., délelőtt 9 óra

A nagy fürdőhotel fehér teraszkávéházában reggeliztem. Sajnos, szitál az eső. Kint park, csaknem teljesen zárt négyszögben kiképzett főtér szökőkúttal, padokkal és piros vasasztalokkal. Lassanként begyűlnek az emberek, zene is szól. Kevés a nyaraló.

Tegnap este ½ 7-kor jöttünk ide. A kisebb Savoyban szálltunk meg. Egy ismerőst kellett megkeresni, nagy nehezen sikerült a helyét, a hűlt helyét megtalálni – ugyanis elutazott. Sétáltunk a parkban, megnéztük a mesterséges strandot, és a fürdőhotel díszes éttermében vacsoráztunk. Rántott pisztrángot is ettem, remek volt és drága. (20 čK). Dzsessz is szólt, táncoltak. Megkóstoltam a valódi pilseni sört, kissé keserű. 10-kor felhős ég alatt mentünk haza a szomszédba. Szép, csöndes este volt. A park sötét fái alatt ültünk pár percet. Ma Csorbára akarunk menni, a vonat délben indul, éjszakára valószínűleg visszajöhetünk. 9-től 11-ig olvastunk, alapismereteket arról, hogy milyen viszonyban van a jelenségvilág a valósággal.

Stubnya széles völgyben van, nagy hegyek veszik körül, a fürdő közepén kis patak folyik keresztül.

 

 

augusztus 2. éjjel 11 óra

Ruttkán a vasúti étkezőben vagyunk. Csakugyan megjártuk a Csorba-tavat. Délben felültünk a gyorsra, ugyanabba, amelyben tegnap Stubnyára érkeztünk. Ruttkát egy óra alatt bejártuk, vettünk ebédet, majd felszálltunk a kassai gyorsra. A Vág völgyének most haladtunk a legfelső és legszebb részén. Nem is próbálom részletezni, olyan isteni volt. Fél órát aludtam is, és épp akkor ébredtem fel, amikor egy óriás fenyvesen… – (abbahagyom, mert e pillanatban kidobtak bennünket az étteremből: bezártak, elment az utolsó gyors is, a mi vonatunk pedig csak ½ 1-kor indul Stubnyára.) – …szóval egy fenyvesen ment át a vonat és a sötétzöld erdő egyszer csak megszakadt, és két-három hegyoldal teljesen lekopasztva állt előttünk. Rendkívül érdekes látvány volt messziről a rengeteg lehántott szálfa, amint a lejtőn, fejjel a völgynek fordul-

 

[A napló folytatása itt hiányzik; az elveszett rész bizonyára a tátrai kirándulás leírása volt.]

 

…gyors és ¾ 10-re befutottunk Ruttkára, amelyet már úgy ismertünk, mint a tenyerünket. Most itt rostokolunk a váróteremben, és várjuk az éjfél utáni személyt Stubnya felé. Mindenki alszik, magam is félig szunyókálva írok. Most három széket összetolok, s én is lefekszem egy órára.

 

 

augusztus 3.

Tegnap éjjel ½ 2-kor értünk haza Stubnyára. Reggel az idő barátságosabb volt, a felhők közt itt-ott kék foltok. Sütkéreztem a kúrhotel előtt, aztán nagyot sétáltam a hatalmas parkban. Nem egy patak van itt, hanem 3-4, vagy pedig egy, de az össze-vissza kanyarodik. Sok ember a park főterén, zene, nyugalom, igazi nyaralóhangulat.

Délben megint a már ismert 11.56-os gyors vitt be Ruttkára. Ebédet vettünk: szalámit, sajtot, barackot. A vonaton ettünk. Mentünk a lengyel határ felé, egyre szebb hegyi tájakon át, az… [hiány]… Český-Těšínt, egy nagyobb határvárost, majd Bohumínba, a régi Oderbergbe értünk. Itt újra láttunk lengyel vasutasokat és vonatot. Még Leningrádba is szóltak feliratok, utasítások. Ez a Bohumín egy nagy átjáróház Cseh- Német- és Lengyelország között. A sínek közti peronon hosszú asztalra kikészített uzsonnakávésor várt, becsomagolt túrós tésztával. Nagyon jó…

 

[A feljegyzések itt megszakadnak. Aztán:]

 

…[in]dultunk ¼ 1-kor tovább Blansko felé, a tegnap este már látott gyönyörű völgyön át. Kilenc alagút volt útközben. ¾ óra alatt megérkeztünk [nyilván Brünnből]. Blanskoban egy cseh–francia házaspárral közösen felmentünk autón, szép, erdős, völgyes vidéken át a Macocha-hegy óriási cseppkőbarlangjainak a bejáratához. Az autóút 7 km.

Bosszankodtunk, hogy 20 korona személyenként a belépti díj, de utólag azt mondhatom, hogy igazán megérte. Részletezni nem lehet, amit láttam, a nagyszerű utakkal felszabdalt barlangok és folyosók végtelen sokaságát, az egyes pontok gazdagságát, az óriási cseppkövek meglepő formáit, gazdagságát, finomságát, csodálatos alakzatait és azokat a pompás fényhatásokat, amelyeket villanylámpák mesteri elhelyezésével itt elérnek. Hideg volt bent, vezetőnk mondta, hogy télen-nyáron kb. 8 °C a hőmérséklet. A hegy roppant üreg-labirintusát még nem tárták fel egészen, s mi mindössze egy részét néztük meg, de ez is eltartott 1 ½ óráig. Legjobban lenyűgözött egy 80 méter mély szakadék, amelynek az aljára bukkantunk ki a föld alól. Mikor e szakadék alján egy másik sziklafolyosóba ment a csoportunk, ott meg folyó és csónak várt. És most fantasztikus utazás kezdődött a föld alatt: ijesztő és vad kanyargás a nedves sziklák rendetlen ívboltjai alatt, motorbúgás, minduntalan nagy üregek nyílnak jobbra-balra vagy fölfelé, pokoli kürtők, fények és árnyak leírhatatlan játéka, igazán mesébe illő tükröződések a kristálytiszta vízben, helyenként reflektorok és csodás cseppkőképződmények, végtelen változatosságban és gazdagságban, s mindenek felett: fantasztikus ragyogás a vízben, amelybe búvárok mélyen lent is nagy villanylámpákat helyeztek el. A víz helyenként 40 méter mély, legtöbbször azonban csak olyan, mint egy pataké. A lámpák gyúltak előttünk és kialudtak mögöttünk, s így ment ez 700 méteren át folyton ezen a földalatti patakon, a Punkván.

Közben egyszer ki is szálltunk, és megnéztük a legszebb termet, a Masaryk-termet. Mindenki nagyon sajnálta, hogy végül mégis el kellett hagynunk ezt a minden színpadnál érdekesebb és szebb mesevilágot. A kikötőnél láttam egy csónakot, aminek nagyon stílszerűen Styx volt a neve. Milyen meleg volt odakinn! Az autóval ezután egy másik völgybe tértünk be, és megnéztük a szintén impozáns, de sem nagyságban, sem változatosságban ez előző barlanghoz nem fogható Katalin-barlangot. Verklis koldus a bejáratnál, és oranzsádos ember.

Autón vissza az állomásra. Kb. 2 óra várakozás, nem érdemes itt maradni, ¼ 6-kor a gyorssal, részben már ismert vidéken át indulunk Pardubitz felé, Hradec Královéba. Régen: Königgrätz.

 

 

augusztus 5.

Tegnap olyan útvonalon át, amelyet már láttam, jöttünk a gyorssal Pardubitzig, ott rögtön csatlakozás volt, és ¼ 9-re ide értünk, Hradec Královéba. Az állomástól messze van a város közepe, autóbuszon kellett bemenni. A Grand Hotelben szálltunk meg. Testileg rosszul voltam, és ez néhány napon át másként is jelentett egy kis kellemetlenséget, de aztán elmúlt az egész. Este a Grand nagy éttermében néztük a táncolókat. Sok katona, sok magyar.

Szombaton reggel bejártuk az óvárost, amely egészen szemetes. A piacon vettem egy különös harisnyastoppolót, egy boltban doublmatt harisnyát (15 čK) és apróságot. Sok kirakatnézés, Bata-bolt. Az újvárosból megnéztük (kívülről) a hatalmas múzeumot, majd egy sereg Bauhaus-stílusú épületet, mozit és fürdőt. A fürdőben manikűröztettem emlékül. Sokszor átmentünk az Orlice hídjain, láttuk a legújabb városrészeket, és meglepett ennek a tulajdonképpen kis ipari városnak hallatlan modernsége, rendezettsége, tisztasága. Itt láttam először Masaryk szobrát. Az JMCA (Joung Man’s Christian Association – Fiatal Emberek Keresztény Szövetkezete) éttermében nagyon jól és olcsón ebédeltünk, magunknak kellett a kiszolgálásunkat végezni. Reggelit a Grand „bar”-jában ettünk.

Egy órakor autóbuszon az állomásra, onnan gyorsvonaton, lassan emelkedő hegyi vidékeken át Trutnovba, majd szem.vonaton Svobodába mentünk. Innen már csak autóbusz vihetett tovább. A végállomás, Janské Lásně (Johannisbad) egyúttal új induló állomás volt: innen, 600 méter magasból drótköteles függővasút (Lanová draha) visz föl az 1350 m magas Černa Horára, Schwarzenbergre. Életemben most mentem először függővasúton. Most már meg tudom érteni, milyen lehet repülőgépen utazni. Teljesen az az érzésem volt, amint a függővasút nyitott ablakában álltam, s visszanéztem az alattam maradó földre, mintha repülőgépen távolodnék. Mind több és több bevetett táblákkal telerakott síkságot, fenyőfákkal megrakott hegyet láthattam be. 3 km-es út alatt emelkedtünk föl a magasba, amely már a Riesengebirgének, az Óriás-hegységnek a területe. Ez a fél-légi utazás különlegességben igazán párja volt a Macocha-élménynek. Az út drága, fölfelé 20 čK.

[A kéziraton beszúrva:] másolás, 1941. november 23.

Fent végtelen és változatos erdős hegyvidék, tele kisebb-nagyobb magaslati szállókkal, ún. Baudékkal vagy boudákkal. Itt csaknem tiszta német a lakosság, közel vagyunk a német határhoz, s minden felirat hivatalosan cseh és német nyelvű. Már a függővasútról láttuk a legnagyobb Baudét, a háromemeletes Sokolovskát, ahol már nem volt szoba, úgy megtelt hétvégi kirándulókkal. Szétnéztünk, és kiválasztottuk lakásul a felső állomástól 5 percre lévő Schwarzschlag Baudét. Itt penziót vettünk 3 napra és pihenni kezdtünk.

 

 

augusztus 6.

Éjjel besütött a hold II. em. kis szobánkba, teljes csönd, még madár vagy tücsök sincs. Hajat mostam a kitűnő lágy vízben. Reggeli szabadban. Ebéd és vacsora bent az üvegverandán. És napközben isteni semmittevés, isteni levegő. Eleinte fáztam az erős nap ellenére, aztán úgy megszoktam, hogy legkönnyebb ruhámban maradtam egész alkonyig. Sok turista jött. Sok fényképfelvételt csináltunk.

 

 

augusztus 7.

Még mindég Schwarzschlag Baude. Az egész napi pihenő mellett már mi is tettünk egy kis sétát ill. kirándulást. A második völgybe, de oly lassan, hogy a ¾ órás út majdnem 4 óráig tartott. Fényképezések, főleg a kis pataknál. Séta a fenyvesek közti alpesi réteken, melyeknek arasznyi vastag fülledt és lucskos mohatakarója van. Elmentünk egész a Kolinska Baudéig, sőt azon túl is egy egész pici, primitív, igazi „Baude”-ba, ahol friss tejet ittunk. Visszafelé sokáig jöttem az erdőben cipő és szoknya nélkül a meleg erdei talajon.

2.-ő [sic!] után ebédeltünk, azután napoztam – majd, mint tegnap is – sétáltunk, a Sokolska előtt leültünk, néztük a hegyi lejtőket és a végtelen kilátást.

Most megint otthon ülünk és írok egy kerti asztalnál, a lenyugvó nap szembenéz velünk félig jobbra, itt van a barna falú, zöld tetejű, fehérablakos Baude, körös-körül sűrű fenyves erdő, elszórt rétek, jobbra lent napozóterasz, előtte hinta, amin én is hintáztam délután, végül észak felé hegyláncok párhuzamos és különböző sötétségű sora mögött van az Óriás-hegység legmagasabb csúcsa, a Schneekoppe. Még az épületek és az ottani Baude is kivehető rajta. Ragyogó idő volt mindeddig. ¾ 7, megyünk vacsorázni. Vajon mi lesz mára? Tegnap rántott ponty volt.

 

 

augusztus 8.

Már megint úton vagyunk. A gyors rémesen kanyarogva és rázva elvitt cikcakkban az egész Óriás-hegység alatt, és most Prága felé fordulunk. ¾ 8 van. De folytatom, ahol tegnap este elhagytam. Vacsorára borjúvese és sertésfilé volt. Utána még sétáltunk a holdfényben. Beültünk a Sokolska éttermébe, a nagy „Baudéba”. Igen elegáns ház. Úgyszólván tiszta cseh, 20%-kal drágább, mint a mienk. Rádióra táncoltak. Ananászt ettünk és kis vörösbort ittunk hozzá. Nagyon szép volt az út hazafelé, a rendkívül erős magaslati holdfényben. Csodálatos csönd, gyönyörű éjszaka. Ez volt a búcsúest.

Reggel későn keltünk, kis eső is volt, aztán félig derűs ég, a fekvőcsarnokban feküdtem, aztán a Baude fölött sétáltunk a fiatal fenyvesben és heverésztem a réten a frissen kaszált jószagú szénában. A lefelé gyorsan eső völgybe is lementünk búcsúsétára, ameddig a tilos vadászterületek engedték.

Ebédre búcsúzásul tortát is ettem. A trutnovi sör is nagyon jó. Szívélyesen elköszöntünk a német háziasszonyunktól. (Anya és 3 lány.)

Következett lefelé a gyönyörű légivasút (12 čK). Leértünk Janské Lázněba, Johannisbadba. Az egyik baudés lány is velünk jött a vonaton.

Lent két órát töltöttünk, bejártuk a kedves fürdőhelyet, szálloda szálloda mellett, villa villa mellett az elnyúlt erdős völgyben.

Szép boltok. Vettem egy fogkefét (8 čK). Láttunk egy temetést is, az egyik szállótulajdonos halt meg. Végül a fehér kúrparkban egy „Magyarországot” vettünk és egy német könyvet. Egy kissé pihentünk, aztán ¼ 5, az autóbusz átrobogott velünk Freiheitba (Svoboda), ami a vasúti végállomás. ½ órát itt is mászkáltunk. Egész kis falu, óriási autóbusz-forgalommal a szomszéd fürdők felé, mindenütt kövezett uccák és többnyire emeletes házak. Különlegesen érdekes volt négy régi német lábas faház egymás mellett. Ez az egész vidék még messze német. A Bata-boltban örömmel láttuk a 40%-os nyári árleszállítást, amely hétfőn kezdődött. Vettem egy üveg fehér cipőtisztítót. Meg egy rossz német dióspatkót.

Személyvonaton átmentünk a 20 percnyire levő Trautenauba (Trutnov). Párás nehéz meleg volt, sokszor visszagondoltam a Schwarzenberg tiszta és hűvös levegőjére. ½ órát jártunk a városban, és oly gyönyörű volt a közepén a négyszögletes ónémet stílű főtér, minden oldalon lábasházak folyosóival közrezárva, hogy majdnem itt maradtunk. A városnak csak 1400 lakosa van. Gyönyörű parkját már nem láthattuk. Remek üzletek, sörgyár, szép kávéház az emeleten. Vacsorát vettünk, füstölt húst, zöldpaprikát, különös füves hegyisajtot, őszibarackot és körtét. És már a robogó gyorson ettük meg.

Most következett a cikcakkos út az Óriás-hegység alatt, amelyet ködösen még messziről láttunk. Az ég kiderült, szép volt a lenyugvó nap vörös korongja. A pályaudvarokon sok a Hitler-ellenes emigráns német könyv és újság.

A táj csodaszép, de legszebb Železný Brod előtt és után volt, ahol vadregényes völgyszorosban 7 alagúton át követtük a Jizera folyását. Nagyobb állomás volt Turnov. Utána már besötétedett. Este 10 óra 13 perckor Prágában leszünk.

 

 

augusztus 9–10.

Be is értünk pontosan. A Wilson pu.-ra futottunk be és a Hoover úti, szomszédos Hotel Wilsonban szálltunk meg, egy elsőrendű szállodában. Még este sétálgattunk a város legragyogóbb pontján, a Vencel téren. Rengeteg óriási és elegáns üzlet, világvárosi fényözön és elegancia, mindezt nem is akarom részletezni. Feltűnő a sok tündöklő kávéház az első emeleteken és a nagyon hosszú és keskeny térnek minden házából oldalt befutó átjárók, tele a (legnagyobb) legragyogóbb üzletekkel. Feltűnő a sok óriási büfé (és) a prágaiak rengeteget étkeznek.

 

[A napló további részei, amelyek Prágáról, a Prága környéki kirándulásokról, Pilsenről, Karlsbadról, Marienbadról, Egerről (Chebről), második prágai tazrtózkodásról, majd Bodenbachról és Drezdáról számolhattak be, elvesztek. Az egész útibeszámoló ismerősöknek és barátoknak is szánódott, innen a hangnem bizonyos személytelensége.]

 

Az útinaplót Vékesné Korzáti Erzsébet kézirata (Ms 6310/70.), illetőleg ennek másolata alapján közöljük; a Szabó Lőrinc készítette gépirat (Ms 1375/2. 96–106.) kiegészítő kommentárjait kurziváltan, szögletes zárójelben közöljük; a helységneveket a szövegben a Csehszlovákia útikönyv (írta Szombathy Viktor; Panoráma kiadás, Bp., 1973., 831.) alapján azonosítottuk és pontosítottuk, bár meghagytuk a német, illetve cseh, szlovák és magyar változatok keveredését. Az utazásra vonatkozólag lásd még Szabó Lőrinc Erzsike című emlékezését, valamint a Harminchat év, 1. k., 151–156. számú leveleit és jegyzeteiket. – Józsiék: Ismeretlenek, Vékes Endre sem emlékezik rájuk. – Stubnyafürdő […] Egy ismerőst kellett megkeresni, nagy nehezen sikerült a helyét, a hűlt helyét megtalálni – ugyanis elutazott: Anton Strakát keresték, aki az egész utazásukat lehetővé tette; mentegető levelét Janské Lázněba küldi utánuk (az MTA Könyvtára Kézirattárában található, Ms 4686/187.) [a levél jegyzetei: Halaš: František Halaš (1901–1949) cseh költő, verseit Szabó Lőrinc fordítja. – Smrek: Jan Smrek (1898–1982) szlovák költő és műfordító. – Budapesti antológia: Az 1936-ban megjelent Cseh és szlovák költők antológiája, amelyben František Halaš verseit Szabó Lőrinc fordítja]:

 

 

Štubnianske Teplice, 1933. augusztus 6.

Kedves jó Barátom!

Roppantul sajnálom, hogy itt nem találkoztunk, de nem is sejtettem, hogy erre fogsz utazni, hisz a terv másként szólt! Még ha legalább előre értesítettél volna! Nem is tudom kimondani, mennyire örültem volna, ha itt együtt töltöttünk volna egypár napot. Juj, de bosszant a dolog! Annál inkább megörültem kedves soraidnak, amelyeket itt hagytál. Hidd el, bennem is ugyanaz az őszinte, odaadó és mélységes barátság él, amilyet a Te kedves soraidból olvastam. Nagyon boldog vagyok, hogy Téged boldognak látlak, s hogy Neked oly nagy örömöt szerezhettem!

A táviratot is megkaptam, s – ma vasárnap lévén – holnap reggel azonnal táviratilag intézkedem, hogy minden rendben legyen. Prágában Halaš címét tudod. Rajta kívül Palkovič szerkesztő kollégám áll rendelkezésedre, ámbár nem tudom, mikor mégy oda. Palkovič ugyanis aug. 13-án velem együtt Nitrán lesz a Pribina-ünnepen. Magyarázatként megjegyzem, hogy aug. 13–15. Nitrán nagy országos ünnep lesz. Most van 1100 éve annak, hogy Pribina szlovák fejedelem Nitrán felállította 833-ban az első keresztény templomot, vagyis kb. 60 évvel a magyarok bejövetele előtt.

Prágában van még – a Mazáč-féle könyvkiadónál alkalmazva – Jan Smrek, fiatal tehetséges szlovák költő, szerepelni fog a budapesti antológiában is, azt hiszem, 3 verssel. Őt is keresheted az adott címen telefonon; ha találkoztok, üdvözöld nevemben. Írtam Palkovičnak, hogy gondoskodjék róla, hogy prágai tartózkodásodról gondoskodjék. Címe: Dejvice, Velflíkova 4. P. Jól beszél magyarul, Smrek is. Palkovičot különben megtalálhatod, illetve a legkönnyebben érdeklődhetel utána a külügymin. sajtóosztályában, ez a Dejvice városrészben van, 7 sz. villamos visz oda.

Remélem az Óriáshegységben jól érzed magad, s hogy ott is olyan nagyszerű idő van, mint itten.

Kívánom a legjobb, legszebb, legboldogabb pihenést és üdülést s maradtam igaz baráti kézszorítással

Straka

 

 

Anton Straka második levele, amelyet a költő családja által őrzött hagyatékában találtunk, már Budapestre érkezik, fogalmazása a szerelmi konspiráció szabályait követi: az utazó költőt egyes számban emlegeti („te is bevártad” stb.), Szabó Lőrinc társát általánosságban üdvözli („szeretettel üdvözöllek szeretteiddel együtt”), hivatalos üdvözlet haza („A Nagys. asszonynak tiszteletteljes kézcsókomat”; lásd még kötetünk 286. számú levelét és jegyzeteit):

 

 

Štubnianske Teplice, 1933. augusztus 17.

Kedves Barátom!

Köszönöm üdvözleteidet. E sorokat már haza küldöm Neked, de mire olvasod azokat, már jómagam is Budapest felé sietek. 19-én du. 5 órakor érkezem s a jövő héten közölhetjük egymással élményeinket. Lapjaidat s üdvözleteidet megkaptam, remélem Te is bevártad a levelemet a Schwarzschlag Baudeban. Remélem azt is, hogy minden teljesen rendben volt, s pihenésedet nem zavarta semmi bántó vagy zavaró körülmény. Hogy minden úgy sikerült s úgy vált be, amint azt terveztük s óhajtottad magad is. Ha reményem bevált, annak különösen örülök.

Az én szabadságom is letelt. Nagyon meg voltam elégedve az idei nyaralással. Jövőre is ide jövünk, Stubnyára, már harmadszor. Nagyon meg vagyunk itt elégedve mindennel. Nekem való, csendes, pihenésre különösen alkalmas hely. Szép túrákat csináltam a Nagy Fátrára, amelyet most már eléggé ismerek: bejártam ezidén az egész gerincet. Isteni volt!

Most már a viszontlátásra a robotnál. Sokat, nagyon sokat gondoltam Rád s megemlékezéseid különösen jólestek. A többit majd élőszóval.

Sok-sok szeretettel üdvözöllek szeretteiddel együtt. Pesten egyelőre megint egyedül leszek, a mieink itt maradnak, amíg az időjárás megengedi, kb. szept. 10-ig. A Nagys. asszonynak tiszteletteljes kézcsókomat, Neked őszinte, baráti kézszorításomat küldöm, s a gyermekeket is csókolva maradtam

teljes odaadással

Straka

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]