Levelek
(1951–1957)

129.

Kedves Klára!

Csütörtök reggel van, 7-kor keltem én is, ahogy Gyula, mindjárt indulok a faluba, intézni a dolgokat. Jó idő van, csak már hűvöskés.

Tegnap este rendben meghozott a hajó, Eleméréknél vacsoráztunk; ugyanis Gyula bejött értem s meghozta azt a délutáni expresszlevelet, amely iránt már telefonon érdeklődött. A maga levelét a tennivalókról és Kisklára állapotáról.

Ezt a pár sort csak előre kopogom, hogy a kijelentőlapot s a Ludwig-féle cédulát rögtön postázhassam majd a hegyen.

Füreden Gáborék nagyon kérik, hogy mihelyt lehet, legyek most már náluk is és hogy hazautazásom előtt legalább egy hetet töltsek őnáluk.

Az alma – sokkal gyengébb minőség, mint amilyet én küldhettem – 8 forintra drágult; a hámozott mandula a trafik melletti kis boltban 48 forintra. Pulcsi igyekszik még szerezni valamennyit abban a boltban, ahol a múltkor együtt vásároltunk az öreg néninél.

Gyula elég sokat rosszul van a gyomrával, de hallgató ember, nem úgy, mint én. A talpas pohár megvan. A pástétomos üveget is felszedem, s Füredről a lapospálinkásat. Marsinak írok.

Miklósékat nem hívta fel? A telefonkönyvünkben megvan a számuk. Szombaton tudtommal lejönnek három napra, s aznap vagy vasárnap alighanem találkozom velük Gabuséknál vagy Eleméréknél.

Hanem szaladok. Minden jót mindnyájuknak, most elsősorban Kisklárának! Szeretettel:

Lőrinc

130.

Kedves Kisklára, Nagyklára!

Ma reggel arra ébredtem, hogy nagyon zörögnek-zavarognak az ablakomon. Volt már vagy fél kilenc. Aztán egy létra árnyékát láttam a zárt zsalukon át, amint a falnak dőlt. Kiderült, hogy a külső ablaksort rakták fel, az üveges rámákat. Vagyis itt a tél, vagy legalább a nagyon komoly ősz. Úgy rémlik mintha tavaly is épp itt ért volna ez a házigazdai intézkedés. A hőmérő plusz nyolcat mutatott, sőt, mikor jobban megnéztem, csak hét és felet.

Gyuláék tegnap, vasárnap este hazautaztak, ezt már bizonyára tudjátok. Szívesen velük mentem volna. Miért szívesen? Mert hideg van, mert nem tudok mit csinálni, mert… és mert… és mert… (A legsúlyosabb az elhallgatottak közül a gond, amely „mögöttem ül a nyeregben”, az elkezdődő grúz- és Hardy-gond.) Jó érzéssel váltam el tőlük, talán ők is tőlem. Maradék kis kacsazsíromat egy üvegben utánam hozták Vass Elemérékhez; a zsírt Dsénnek adtam, az üveget elhoztam. Liptákék is bent voltak, ott voltak, és B. Miklós is, aki csak egy napra rándult le, s ma este innen, Füredről indul haza. Soványnak látom, és hallgatagnak. Említette, hogy hazaérve bennünket is rögtön személyesen hívott; Klára akkor épp itt volt a Balatonnál. Számuk megvan a telefonkönyvben. Illyésék a 6 órás vonathoz mentek ki Piros úrral Aszófőre, mi ½8-kor taxin haza Füredre, Miklós úgy látszik még ott maradt vacsorára. Ma délben átjön ide.

Az éjjel különben tudtunkon kívül nagy razzia volt a ház körül. Jóska, a volt vincellér, aki családjával együtt az udvaron lakik egy külön kis házban, Horváth Boldizsár prof. kölcsönkapott motorbiciklijén ugyanis tegnap estefelé valami komáját kísérte valahová a környéken. A koma tán kukoricát vagy egyéb ilyen tilos holmit akart beszerezni. Azonban nem állt meg, mikor egyszerre csak rájuk világított a veszprémi közlekedési rendőrség, hanem tovább robogott. A mi Jóskánk ijedten oldalt csapott és egyelőre szerencsésen meglépett, míg a komát, aki árkon-bokron-szöllőskerteken át próbált szökni a gépén, végül lőni kezdték, s egy sorompónál elfogták. Az egész bajt a riadalma okozta; az, hogy nem állt meg az igazoltatásnál. Éjjel aztán már Jóskát is keresték, a társát; de őt már csak azért, hogy miféle gépen járt, nem lopotton-e stb. Így mesélte el a történetet Jóska felesége. Jóska maga már fenn van (sokáig aludt), és épp az ablakokat segít felrakni a ház többi szobájában. Igazán szobáról-szobára kergetnek, már a harmadikban írom gémberedő ujjakkal ezt a levelet. (Vajon otthon is gémberednék?…)

Mint fölöslegességet, megemlítem, hogy bizony gyönyörű az ősz. Az elmúlás még halmozza, még mindig fokozza a díszét, az egész pompáját. Érdemes volna sétálnotok egyet valami szép erdőben, a Hűvösvölgy felé; föltéve, hogy otthon aztán meleg szoba vár. Különösen Tihanyban volt gyönyörű az a fasor a mólótól Elemérékig. Sárga, piros, barna levéltömeg vastagon a földön mindenütt s megállíthatatlanul tovább a zörgő hulldogálás. Az utóbbi három napban a lomb fele, háromnegyede leeshetett, most már minden vázszerű, átlátszó. Lehetne erről jajongani egy jó sort, de unom.

Teljes ostobaság, hogy itt vagyok, itt maradok. Talán csak nem akarok elszakadni valamitől? A nyártól? Komikus volna, hiszen mondtam már, hogy 7–9 fok a „meleg”. Ma már délelőtt befűtöttek a könyvtárszobában, egyelőre 14 fokot mutat a belső hőmérő; de estére felviszi, mondják, 16-ra! S ezen kár viccelődnöm: ha kívülről jövök, a 12 fokos szoba is határozottan „meleg”…

Tegnapelőtt este, elalvás előtt, olvasni kezdtem egy Mikszáthot, ami épp a kezembe került. A Szelistyei asszonyok-at. S milyen furcsa, mikor tegnap reggel a Szabad Nép-et átnéztem, hát épp a Szelistyei asszonyok című operettről van benne kritika! Eddig bizony névről se ismertem ezt a kedves, ízes történetkét.

De befejezem.

Csak a hidegről tudnék jókedvvel, „szívből” írni. Szívből – de undok dolgokat. S mit keserítselek vele benneteket? Jaj! És elgondolni, hogy most ez így lesz egy félévig, sőt hogy rosszabbul lesz!…

Te, Kisklára! Most jut eszembe egy kis intéznivaló. Írt a rádióból, az irodalmi osztályról bizonyos Victor János: a Harzreise prológusának fordítását kéri egy decemberi Heine-adás programjába. Hívd fel, kérlek, dr. Kardos Lászlót (lakástelefon a „kék” részben a telefonkönyvben!) és s kérdd meg, hogy küldje vissza postán a lakásomra a nála lévő Heine- és Lenau-fordításaimat. Úgy beszéltem meg vele, hogy te fogod őt emlékeztetni a visszaküldésre. Már rég esedékes lett volna. S add át Victor J.-nak a kért anyagot, s tán egyebet is Heinéből, mielőbb.

Még mindig nem cigarettázom. Evések után különösen nehéz megállni, hogy rá ne gyújtsak. Az itteni szombat-vasárnapi nagy orvosgyülekezet mind azt mondta, hogy a panaszaim nem szívre mutatnak! No, majd eldől rövidesen. (Nem igaz, nem dől el, tavaly se dőlt el, az ilyesmi nem tud „eldőlni”.)

Postát s mindent tartsatok most már otthon. Ti persze még írhattok, írjatok!

Végleges javulást, Kisklárám! Mindnyájatokat csókollak. Szeretettel:

Apu

131.

Nincs semmi különös, kedves Klárák és Lóci, csak éppen mégis írok. Azt hiszem ugyanis, hogy túljajgattam a kellő mértéket tegnapi levelemben a hideg miatt. Ma szép idő lett újra, délután vagy két órát sütkéreztünk a baloldali pázsitos kert-részen, a pergola előtt, ott, ahol maga is üldögélt már, Nagyklára. B. Miklós hazautazott, bizonyára referált is lírai impresszióiról, ahogy megkértem, telefonon. Szóval ő is levél volt, élő levél. Nagyon szomorú látvány mindenfelé a sok őszi fa, hogy összeesik, hogy megsápad, megrokkan minden pár nap alatt, rá sem lehet ismerni. Úgy látszik, a gyönyörű kis demizsonunknak lába kelt itt a sok vendég közt, sehogysem tudom kisütni, ki vihette el, mint sajátját. Pedig nem lehet újat kapni! Még használtat sem! Ez nagyon szomorít és mérgesít. Gabusék sem tudnak kárpótlást adni. Írtam már, hogy a mandula kilója egyik helyen 48 Ft (a hámozotté), a másikon, ott, ahol együtt vettünk nemrég, 45? A héjas kilója 8 Ft. A hét végén már Pesten leszek. Addig is minden jót. Mindnyájatokat ölellek, csókollak:

Apu

132.

Kedves Klára,

rögtönözve utána kiáltunk a tegnapi levelünknek: jöjjön szombaton ide, vasárnap este együtt megyünk haza, úgy, ahogy legutóbb írtam. Az utánakiáltás pedig azt tartalmazza, hogy keressen elő otthon egy Macbeth-et, az én fordításomat, és hozza magával. Jobb volna, ha nem a négykötetes teljes Shakespeare megfelelő kötetével terhelné a poggyászát, hanem megkeresné a régi Singer-féle külön kiadást; ha másutt nem, Kiskláránál bizonyára akad még egy utolsó példány. Erre a könyvre, mint máris alighanem kitalálta, azért van szükség, mert szombaton este itt egy intim kis házi színházi estet akarunk rendezni, s ez látszik a legalkalmasabb szövegnek. Egyébként nincs újság. Okvetlenül tudja meg, mikor indul a Déliről a reggeli személy s mikor a Keletiről a sebes, helyesebben a reggeli gyorsmotor, és aztán jöjjön azzal, amelyik Magának kényelmesebb. Itt, sajnos, nincs téli menetrend, úgyhogy bővebbet nem tudok mondani. Az is lehet, hogy a Déliről induló személyt a Keleti gyorsmotorja Székesfehérváron utoléri – mindenesetre pontosan tájékozódjék előre. Itt várni fogom szombaton tizenegy és tizenkettő között, mindkét vonatnál. Nagyon érzem már, hogy otthon kell lennem. Az idő mára csúnyán elromlott, hideg van (Nincs!) és esik (csak csepeg! – A gépíró.).

Mindnyájukat csókolom, Mindnyájukat mindenki üdvözli szeretettel:

Lőrinc

N. B. Otthonlétemre semmi szükség, de azért itt miért ne rémítsem a háziakat! Nagyszerűen érzem magam, kellemes meleg van és szívesen maradok tovább, – vasárnap után is! (Ezt már én magam írom és nem az a trottli Gabus, úgyhogy itt már a valóságot írhatom, nem olvassa más!)

133.

Kedves Klára!

Megjöttem, épségben, még átszállnom sem kellett Mátraházán. Egy kedves korombéli asszony ült mellettem, amikor végleg rendeződtünk, dr. Pesti gégész felesége, szerény és azt hiszem, elég szegény, okos nő; férje harmadszor esett vissza – mint mondta – a korai felkelés miatt tüdőgyulladásba ezen a télen, s most Kékesen van. Panaszkodott, hogy milyen nehezen élnek. A férfi valamelyik kórházban dolgozik. A nő most meglátogatta, bár sokallta a száz forint útiköltséget: s meg fogja valószínűleg megint látogatni, talán már vasárnap. Esetleg vele küldöm majd a töltőtollát. Van egy most érettségiző lányuk. Rólam tudott, mint íróról. No ebből elég. (A gép szakított!)

Este Lóci várt. Mínusz 4 fok volt. De ma délelőtt újra napsütés és meleg. Tehát fent is, maguknál! Buszon jöttünk haza. Kisklára csak éjfél után érkezett; Judit koncertjéről. Röviden beszélgettünk még csupán, bővebben majd ma este, mikor itthon vacsorázik. Utazása elmaradt egy nappal, csak kedden délben indul; repül jövet is, menet is, és egyelőre fél. Kikísérem, ha a buszuk felvesz. Ott mennyiségileg gyenge hírben áll a koszt, úgyhogy szalámit és sajtot visz magával. Jól néz ki. Fricinek írt, ma, oda.

Lócinak rengeteg dolga volt; rohammunkán egy nap délutántól egész éjen át másnap délig Öcsivel itt dolgoztak, írásokat, terveket, s mégsem készültek el. Elég rendesen viseli a kínjait. Vasárnap összemelegedett a két gyerek. Egyébként alig látják egymást. Ezt Juliskától tudom.

Lócinak idetelefonálta valaki idegen, hogy épp akkor hallotta a rádióban, miként előbb már a két „Tücsköt”, most a Nyitnikék-et. Talán 6-án.

Juliska elkészül, bár a lakása még nincs meg. Köszöni az üveg-kacsahamutartócskát. Nagytakarítást tartott. Nyilván sok feszültség gyűlt össze benne és bennük: Gönczölné és a régi témák, meg a fűtés stb. körül. – Nem végzetesek. Azonban elmegy. Nem bízom a lányban, akit beszervezni próbál. Csak elvből nem bízom, de ez is elég.

Manciékat még nem láttam, de nincs náluk semmi rossz. Nem találom a piros labdát!

Ma délben, nemsokára, Tompa Kálmánnál ebédelek. Igen-igen derék ember. Barátibb, mint hittük. Lóci is fordult hozzá nagy fejfájás ügyében távollétünkben, mintha rokona volna.

Hajnal Anna új verseskönyvét szép dedikációval megküldte; meg fogom köszönni.

Kormos István épp e percben érdeklődött A vidám koldusok iránt, s közölte, hogy a Krilov tegnap megjelent. Rögtön küldök, mihelyt lesz; tán még ma. (Ezt kapják majd dr. Hajduék is!)

Pénzt azt hiszem a hét végén küldök. Számoljon vele, hogy megkapja napi két-két pohár söre árát külön prezentként tíz napon belül, erre tehát máris költhet, szavam a fedezet rá. Másra a pénz nem fordítható.

Wirthné Elisa lapját kaptam; jelzi, hogy egyidejűleg a Kékesre is írt magának. Csak örvendezés.

Baránszkyné itt van, már kora délelőtt megjött; beszélgettünk, aztán itt maradt a melegben. Új beosztásban máshol dolgozik; lakásügyben egyelőre nincs változás. Azt hitte, hogy velem együtt maga is hazajött, szeretne már nagyokat dumálni. „Használja jól ki az időt, sokat egyen és heverésszen!” Látta már a Tátrát? Baloghéknak még aznap elment a levél. Ezeket üzeni.

Első intrádára ezeket rögtönzőm. Semmi lényeges tudtommal nem történt a távollétünkben.

Látom igali Sándor lapját: 18-án Pesten lesz. Üdv stb.

Gizike elment, indulok én is, s útközben feladom ezt a levelet. Bízom benne, hogy még holnap, kedden a kezében lesz.

Legyen óvatos; ebben a korai tavaszban; de kedves, barátságos.

Csókolom, ölelem. Üdvözlet ismerősöknek. Szeretettel:

Lőrinc

134.

Kedves Klára!

A repülőtéren vagyunk. Ilonka néni, Juliska meg én. Izgalmas délelőtt után, 1 órakor indultunk hazulról. ¾-kor a Maszovlet autóbusza kivitt bennünket, azaz kihozott ide a Ferihegyire. ½3-kor Kisklára beszállt és még integetett az ablakból. Mi egy emeleti teraszról néztük. Aztán dördültek a propellerek, a gép kigurult messzire. Távol még pihent vagy 5 percet. Aztán jött az igazi, és a nagy masina elröpült a kis nővel. Néztük eltűnő pontjukat. 55 perc alatt ért oda, onnan taxival ment fel a Mecsek üdülőbe. Úgy számoltuk, mire ő oda, mi haza érünk. De nem. Csak 4 órakor, a prágai gép megjötte után indultunk vissza. Juliska ment a lakásukat nézni, én a Lauffer könyvesboltban fejezem be kint elkezdett lapomat. A Kicsi közben rég ott van! Délelőtt levelet kezdtem, de abbahagytam: e lap helyettesít ma mindent. Azazhogy nem: a Krilov megjelent; gyönyörű; 2 példányt feladtam ma magának, azazhogy az egyiket dr. Galyatetőieknek dedikálva; pénteken átadhatja. Holnap tehát írok, ma helyett. Bariék ma megfellebbezték tihanyi házuk államosítását. Üdv barátainknak. Sokszor csókolom:

Lőrinc

135.

Kedves Klára,

hétfői levele már kedden megjött, felelni is akartam rá, de a nap sok dolga s elsősorban a Kisklára elrepülése, ami azután is elvette még a nap nagyrészét, abbahagyatta az írást. Ezt egy lapon még a repülőtérről meg is írtam, jelezve, hogy majd ma számolok be. Ma viszont, épp most, megjött a 11-i, tegnapi lapja. Ebből főleg a koszt gyengesége lep meg. És ránk pirít, hogy a csomagot nemhogy fel nem adtuk, de még csak nem is foglalkoztam vele: egyszerűen nem értem rá. Még telefonálni is csak Bernáthnak tudtam; Alisz kórházban van, e héten szabadul. A többieket nem sikerült jóidőben elérnem.

Kisklára indulás előtt hatalmasan ingerült, izgatott volt; talán félt s az növelte, titkoltan, a szokásos mérgét. Csúnyán összeveszett Juliskával; de kérésemre déltájt megenyhítette. Úgyhogy együtt mentünk ki, s Gönczöl nénivel már négyesben, a Maszovlet-irodába s a ferihegyi repülőtérre a buszon. Láttuk az elmenetelt, erről írtam, s arról is, hogy Klára nemcsak Pécsett, hanem régesrég a szállodájában volt már, amikor mi vissza, beértünk. Ugyancsak a reptéren ajánlott levélként feladtam két Krilov-kötetet, az egyiket dedikálva Hajduéknak, hogy pénteken átadhassa. A kötet gyönyörű, a szöveg édes, tele apró, bájos, reális részletmegfigyelésekkel, amik az író eredetiségét adják az ismert témakörön és az önként választott stíluson belül.

Juliska rengeteget jár lakás után. Egyik rosszabb neki, mint a másik. Nagy, négyszobás, bőven akad a kiutaltak közt, de azt nem vállalják persze. Föltétlenül elmegy, s ez csak növeli vaskos mogorvaságát. De szemmelláthatóan harcol benne a természetes önérdek s a hűség. Hivatalosan is szorítják őket, hogy változtasson a mai helyzetén; én lépten-nyomon hangoztatom, hogy ő most már csak mint baráti segítség, önként teszi, amit tesz. A Gönczölné-féle tipp a Dériék volt lányára vonatkozik, aki – talán – szabad lesz majd épp akkor, de talán nem, és talán olcsóbban is eljön ide pont. Érdeklődni kell Dériéknél majd, hogy milyen volt; saját bizonyítványa magáról, amin a néni reményei épülgetnek, elsőrangú, természetesen. Dérinek száz forintot Klára feladott e hónap elején. Balogh Laci hazakerült a kórházból. Gizikéék írtak nekik. Ők egyébként itt jártak, gépelni fellebbezésüket és telefonon a tanáccsal beszélni a tihanyi házuk friss államosítása ügyében. A háztartási alk.-ügyhöz még: Piri néni mondta, hogy a régi Juliska járt itt, feljönni nem mert a mostani Juliskától, egész családjával itt él Pesten, s majd még jelentkezik; valahol a Szent István körút 5 körül laknak.

Manciéknál semmi különös. Zsuzsi nem vágyott különösebben labdára, mióta nagylány, mondta az anyja; de örült az ajándéknak. Üzenet: írjon Schönborn Miklósné Évinek: Bp., Kiss János altábornagy utca 55. Őt mindig kifelejtjük!

Mióta megjöttem, itt is fellegtelen az ég, tehát nappal komoly melegecske van. Éjjel fokozatosan enyhül a fagy, ma már csak egészen kicsi lehetett. Féltízkor árnyékban már +8-at mutatott a higany. Ott fent nyilván még melegebb van napközben. A Tátrát látta már, ugye? Erkélyünkön szorgalmas látogatók a madarak, most leginkább a gerle-házaspár; egyszer már ez is itt maradt, mialatt óvatosan kiadtam nekik a marék magvat. Esemény aztán még, hogy az asztali virágok közül az eredeti, első primula új virágkocsányt hajtott és megint nyit.

Ma Lipták írt, válaszul a galyai lapra s megköszönve a fotopapírokat. A szokott színek és mozgalmasságok és szeretet.

Krilov-kötetet csak a gyerekek és Juliska kaptak s Illyés és Tompa kap, másnak nem adhatok. A tiszteletpéldányok beszüntetve gyakorlatilag. No és Manciék; ő azonban a közeli Zsuzsi-születésnapra tekintettel gyermek dedikációt kért és kapott. Egészen oda van a Burnstől; noha más szempontból ijedezik tőle. Ma este Tompánál leszek (Borsosék, Ferencziék, Ludwig) s ott talán felolvasom, ha Kálmán akarja.

Dolgozni még semmit sem tudtam. Felemészti minden időmet a – nem is tudom miféle adminisztrálása az életnek. A sok-sok apróság.

Radnaiékkal a repülőtérre menet a Vörösmarty téren találkoztam egy percre; Kisklára elrobogott mellettük.

Juliska Bohushoz átvitte a 2 heti igazolványt Galyáról, s a táppénzes-iratot. A két buszjegyet majd én eljuttatom Irmushoz… No, közben felhívtam a Növénytárat. A telefonszámuk újból változott; most: 228-005. Irmusnak beszámoltam. Bohustól megkapta az írásokat, s péntekre-szombatra elintézi a táppénzt. Maga kapott 300 Ft segélyt! Legjobb volt felirányítani oda; úgyhogy emiatt most majd én nem adom fel, amit ígértem a sörrel kapcsolatban. Éljen belőle óvatosan, de rendesen! Hogy kosztpótlékot, ami talán kizárólag szalámi lehetne, nem jobb-e, ha maga a helyszínen vásárol az Utasellátóban, azt döntse el maga és értesítsen bennünket. Egyelőre ilyesmit nem küldünk, míg nem ír; legfeljebb valami édességes csomagocskát, mihelyt ráér Juliska. A többi apróságot, amit kért, mielőbb küldjük, talán még ma összeszedem a sok kis cédulát, amin erre vonatkozó feljegyzés van.

Lóciról semmi érdemlegeset nem írhatok. Juliska miatt és külön Klára „undokságai” miatt (amiben néha van igazság) emlegette már, halkan, de határozottan, hogy elköltözik; de hát Juliska máris távollévőnek tekinthető, pláne, hogy Maga még jóideig nem lesz itthon. Úgyhogy L. tán mégse bolondul meg egészen, s Kisklára pécsi üdülése is felejttet valamit. Sokat tűnődöm újabban a megrögzött szerencsétlen szóhasználatok jellemalakító erején. Nem szabad túlzó kifejezésekkel élnünk! (Manci!). – A fiú egyébként rendes, fojtottan-sztoikus igavonó. Hajnali elmeneteli képességét egészen bámulom (de csak némán!). Persze alig látom. Szűkszavúan, de elég jóban vagyunk azt hiszem.

Közben itt járt a zongorás bácsi, megújítottuk a szerződést, nem is tudom, miért; fecsegett vagy egy órát, alig tudtam kituszkolni.

Bélát csak futólag láttam. Nagyon fáradt – ami érthető, és morózus. Juliska sokat jár az előadásaikra, amelyek nem hatástalanok rá.

Érdeklődtem Püskinénél a töltőtolla iránt. Megvan, törés történt benne, 24 Ft a javítás. Ennyit ér az évi garancia! Ott különben nagy baj volt. Sándor vagy tíz napja elcsúszott a jégen, két autóbusz közt, a Kecskeméti utcában, s a bal combja tövében valahol elszakadt egy viszere, lába térdig megdagadt. Benedek Tibor barátunk operálta meg. A sok alvadt vértől az egész comb most is fekete, lila. Szörnyen meg voltak rémülve. Már fent jár, óvatosan. A felesége írni fog magának. Esetleges falusi lány-tippje is van, egy 21 éves, akinek a húga valami rokonuknál szolgál már négy éve, négygyermekes családnál s nagyon rendes valaki, úgyhogy ez a másik is rendes lehet. Ez még, a 21 éves, vidéken él.

A szívem bizonytalankodik szüntelenül. Tompa sok fekvést forszíroz. Fogok is pihenni mihelyt elkezdhetem. Csak most még nem lehet. Szörnyűségesen csattog rajtam a korbács! S még mindig nem dolgoztam a Hardyn! A Maja-ügyben se felelt még mindig az a Wessely!

Körben elborult az ég, szürke köd borít mindent, ezzel hűvös is lett! Jaj nekünk!

Irmus nagyon örült, hogy négy hétig még mindenesetre ott lesz; rendbe kell hozni magát, mondja!

S most isten vele.

Ma délután aludni fogok. Este: pár óra Tompával s a felsoroltakkal.

Nézze át a könyvtáruk jegyzékét!

Sokszor csókolom, szeretettel:

Lőrinc

Ui.

Juliska válasza kérdésemre, hogy mit üzen: „Csókolom. Mért nem írtam? Nincs türelmem, hát nincs! Még az anyámnak sem írok!” – Tán még Manci sincs olyan ideges, mint ez az ifiasszony. L.

II. ui. Most beszéltem Flórával, otthon van, meghűlve. Írni fog magának. Részletesen referáltam minderről, Gyulával is. Darabja benyújtva. Igen barátságos volt.

Karácsony Sándor gutaütésben meghalt, a Kerepesi útiban temették.

„Minek új nylon arra a büdös hegyre?!” – kérdi J. – „De azért csak küldjük el!”

A szomszédos nylon-javító megszűnt. Valahová Pestre majd beviszem a dolgokat.

Nem hinném, hogy a csomag összeállítása szombat előtt sikerülne; az összes kérése pedig még tovább eltart míg megoldható.

136.

Kedves Klára,

megjött a 11-i levele, elég sok kesergés van benne. Majd megoldódik minden, s egy csomó jó is lesz benne! Este Kálmánéknál voltam, voltunk (Tamásiék plusz, Ludwig mínusz); olvasnom kellett a Burnsön túl is, jó volt. Ma megyek a városba, összeszedegetni a csomagbavalókat. Kisklárától mára már lapot vártam, de nem jött. Magának biztosan ugyanakkor ír oda. Ne levelezzen túlsokat, az fárasztó és fölösleges! Pláne úgy ne, ahogy Galyáról együtt tettük! Beczkóyék szombat estére meghívtak, megyek. De már szörnyen kéne dolgoznom! H. dr.ék most csak ezt a Krilovot kaphatják, más nincs; ellenben esetleg postán kölcsönadok nekik saját művet; ha nem így teszek, talán rém sokáig kéne várni valami kedvességmutatási alkalomra. A III. emeletiekkel helyesen járt el; de azért érzékenykedni sem kell. Hadházynét nem ismerem; egy ilyen nevű fiú járt velem együtt a kollégiumba, talán Laci volt. Újság sehol semmi. Tegnap nagy levél ment, ezért ma rövid vagyok. Pénzről írtam; vegyen, ami csak kell! Feküdni, olvasni: helyes! Könyvek is mennek. Toll ma jön meg. Telefonhívásra nem kerül sor! Idő itt ma éjjel enyhe volt, reggel ronda borúval indult, de langyosan, most ritkul a felhőzet, s fátyolos fény is sütöget; fok +8. Tizenegy óra van, indulok. Ebédet 2-re kértem, s addig sok a járnivaló. Keresse mindenben a vonzót; lehetetlen, hogy egy ronda, nyálkás kagyló a maga teljes egészében gyöngy legyen! Itt a magányos kukru, barátságosan tűrte, hogy jó legyek hozzá. Vannak cinkéi? Aligha hinném. Azoknak nagyobb csönd kell. Minden jót, nyugodt lelket! Sokszor csókolom szeretettel:

Lőrinc

Tegnap kis Zsuzsi járt itt, nagyon örült mégis a labdának. Aztán Bari és Kemény Laci.

Kézcsók Rizának, Violettának!

137.

Kedves Klára!

Ma, pénteken, gyönyörű kék égre és nagy napfényre s ugyanakkor nagy szélre ébredtünk. Lóci az éjjel csak úgy fél 12 tájban jött meg (egyébként általában 10 körül), mert valami hivatalos vacsorája volt. Nem is evett itthon, csak esett ágyba s aludt. Megsemmisítően sok a munkája, oda van tőle; teljes joggal. Naponta fillérekből él, látom. Ruhája kiváltását múlthavi visszaesése nagyon hátráltatta s még mindig hátráltatja. Távollétünk alatt Juliska csak egyszer „altatta el”; gyorsasággal aztán azt is kivédte. Hatodnapos itthonlétem alatt az autóbuszutunktól eltekintve még nem beszéltem vele összesen legfeljebb tizenöt percet.

Ma kaptam első lapját Kisklárának. Címe: Pécs, Mecsek, Napsugár-szálló. De nyilván ugyanakkor írt magának is. Ezért csak annyit másolok ide belőle, hogy tündérien boldog volt a repülés élményétől, egész kurta kis ijedelmük volt a Mecsek fölött, a szobájának nincs szép kilátása s még mosdója sem, – egyébként minden kitűnőnek látszik. Ejnye, mindezt elfelejtettem megmondani Bujdossy Évinek, aki épp most szólt ide és minden jót kíván, írni fog magának.

Hátamat kellemesen, sőt nagyszerűen süti, perzseli a nap. Pedig kint szörnyű nagy a szél, s emiatt a higany se megy feljebb a +12 foknál a hőmérőben. Lóci szobájában gépelek a jobboldali kis oldalablak előtt. Kint-bent ragyog minden, Juliska már átnyitotta a két szobát. Ma délelőtt nem fűtünk, de nincs hideg így sem. Annál inkább Kiskláránál: ott 8 fok van (szél, sok ablak!), míg itt 14, magánál 18, a könyvtárszobában pedig közel 10. Ebből is látható mennyire célszerűtlen télen a Kisklára szobájának fűtését erőszakolni… Mondom, ragyog minden, és csönd van, zölden pompáznak itt a varrógép tetején a virágok, a régi primula három virága nyit máris; és oldalról kilátok a maga erkélyére: ott a gerle-házaspár heverész a napon; olyan szelid már, hogy szintén nem repül el – akárcsak a ritkán látható magányos – se tőlem, se Juliskától.

Tegnap T. Kálmán ideszólt, rajongva köszönte az előzőesti felolvasást, s nagyon rábeszélt, hogy hagyjak abba minden munkát, s pihenjek, pihenjek. Ebéd után Illyés Gyuszi sürgette ugyanezt, a pihenést. Jó vicc! Estefelé Bernáth Alisz, harmadiknak! (Aki most került haza, s igen rossz állapotban lehet, mert beszélgetés közben egyszer csak látható ok nélkül elsírta magát.) Ezek talán konspiráltak a javamra: megtudtak valami fenyegető rosszat az állapotomban!

A hátam még jobban ég. A hőmérő a napon már 18-at mutat.

Vilcsitől nagyon rendes dolog volt, hogy átment magához soronkívül is! Ma meg két vendége is lesz, nagyszerű! Hanem vigyázzon lapírás közben és vegyen szemüveget, vagy gyújtson lámpát: most ugyanis, a mai lapján, két sorra két újabb sort ráírt és ezzel teljesen olvashatatlanná tette mind a négyet! Szeretném hírét látni annak, hogy a segélyét megkapta (Irmus, 300); hiszen emiatt nem küldtem pénzt én, s emiatt nem teszünk a készülő csomagba ennivalófélét, úgy gondolva, hogy szalámit fent is vehet. Erre gyors választ kérek!

Kálmántól kikölcsönöztem egy óriási, ezeroldalas ó-egyiptomi történelmi regényt. Bizonyára nagyon jól jön magának a Mahler-könyv után, hogy nem kell otthagynia imádott Egyiptomját, de nem is kell továbbra is oly nehézkesen „tudományoskodnia”. Magyarul 43-ban jelent meg, úgy sejtem, nem valami kiváló mű, de érdekes, és – ami most a fő-dolog – kortörténetileg úgyhiszem megbízható. A cselekmény Kr. e. 1100–1080 táján játszik. Írója Boleszláv Prus; (ez Glovacki Alexander írói álneve;) 1847–1912 közt élt. Én csak bele-belekaptam; úgy látom szellemtörténetileg nem elmélyült, nem fárasztó. De azért akad benne sok apróság, amit jobb megelevenítésben egyelőre nem tudnék tálalni magának. Egyébként sose hallottam, hogy 13 Ramzesz lett volna; csak 11-et, legfeljebb 12-t olvastam. Konstrukció volna a főalak? A Ramzesz-dinasztiából II. R. és a III. volt a nagy; aztán vagy hat követte egymást 30 év alatt, jelentéktelenek, s a család velük le is szerepelt. Az a Herhor vagy Heri-hor Ámon-főpap történelmi alak. Figyeljen mindenre, főleg a vallási anyagra, érdemes! Máig idenyúlnak a szálak a jelképek mindenféle apróságaiban; például lebegő galamb (azazhogy karvaly) a halott felett, mint a lélek; a testnélküli szem (a református szimbólumok közt), és sok-sok minden. – És küldök egy másik regényt is, egy modern amerikai szerző történelmi regényét a 200 évvel ezelőtti Nyugat-Európáról, a nevezetes és szívdöglesztő Anthony Adverse-t; ez is ezer oldal, szóval hát lehet úszni benne…

Simándyt – ismerem? Mindenesetre üdvözlöm.

Írhatna egy lapot Dobrovolszky Gyuláéknak, XII. Alkotás u. 45. – A másik cím és név: Tibold Jenő, építőmester, Krisztina krt. 145. – A mi csomagunkat úgy látom már ma délután mégis feladjuk, legfeljebb a töltőtoll nélkül. Ha ott fent nem lehetne szalámit stb. kapni, rögtön írja meg, s rögtön küldünk!! Mindjárt megyek be a városba a stoppolt, felszedett harisnyákért. Juliska szerint a világos nem egy pár! Új nylon csak az volt már, amit a csomagba teszek; de minek oda egyáltalán nylon, pláne új?! A volt Fáth-üzletből Jakobi Lili (a zeneszerzőnek a rokona!) segített ki dobozzal; szívélyes, baráti nő; ott a Vadász-drogéria mellett. – Valódi spárgát őrizzen; nincs!

Kis Zsuzsi most hozott fel egy levelet; átvettem a magam borítékjába. Az ő kedvéért (is) el kell majd mennem Plenznerhez. Majd!

De most már indulok a városba. Csak Püskiék telefonja nem felel; nem lesz meg a toll! Zsírpapír se kapható féléve sehol.

Sokszor csókolom. Minden jót!

Lőrinc

138.

Kedves Klára!

Borzasztóan megijesztett a mai levele. Veszekedjem? Megérdemelné, hogy olyan vigyázatlan. De nem veszekszem mégse, mit kínlódjon ráadásul még emiatt is?! Szörnyű pech. Mindig bosszantottak azok a be nem kapcsolt szíjjak vagy mik. Mindamellett most már a továbbit szeretném tudni, hogy hogyan lesz a gyógyulás. Remélem és kívánom, hogy csakugyan hamar rendbe jön. Törés nyilván nincs. De anélkül is épp elég lehet a fájdalom, s a bénultság miatt a sokféle újabb teher és gond. Meg aztán a két pénteki vendége! Hogy oldódtak meg a dolgok: felmehettek, látta őket?

Sokáig azt se tudtuk itt Juliskával, mit tegyünk most már a csomaggal. Végre éppen készen lett. Hat napba telt. Négyszer be kellett mennem miatta a városba. A legkisebb apróság beszerzése igen nehéz lehet. Őrizze a madzagokat! A borítópapírt! Lehet, hogy most egyelőre nem kell magának új blúz „meg mifene”; majdnem itthon fogtam őket. Mi az ördögnek annyi holmi?! S új nylon?! A sok apróholmiból, ami összesen sincs félkiló, már majdnem külön kis csomagot csináltam, s Pesti dr.-né – akivel együtt jöttem haza a minap a buszban a Kékesről – el is vitte volna. Így csak üzentem általa. S mondta, hogy „megnézeti” magát az urával; dr. Pesti Lajos, gégész, egyetemi magán tanár, valahol az első emeleten lakik. Keresni fogják magát már vasárnap.

Lehet, hogy most a könyvek még fontosabbá válnak. Elment mind a három mű, összesen vagy 2500 oldal. Ez elég lehet mindvégig. (Ha Hajdúnénak érdemes postacsomagban visszaküldenie, vagy ajánlott nyomtatványként, akkor kölcsönadhatja neki; a könyvek tudniillik nem az enyémek, s így nem kockáztathatóak.) Az egyiptomi regényről meg akarom még említeni, – ( miután közben olvastam az első kötetét egészen, s egyes kis részeit a továbbiakból is) – hogy jobb, mint gondoltam. Igen gondos tanulmányok előzték meg. Érdekes. Olyan másodrangú-féle mű; ami már nagy szó. S rendkívül sokat tanulhat belőle az ember. S hogy egy lengyel író oly régen ilyen történelmi munkát tudott írni erről a messze világról, az nagyon jó bizonyítvány a lengyelekről általában! Nálunk gyerekmeséket és ifjúsági olvasmányokat tudtak csak írni ebben az időben, nem ókort így átvilágítani. Az Anthony Adverse pedig nyilván valami „best seller” volt Amerikában, igazi tömegfogyásra, tömegfogyasztásra készült, színes, izgalmas, „újidőkös” mű. Talán a Féltestvérek a legkevésbé vonzó, valami testvérszerelem-história.

Tegnap este itt voltak Püskiék. Fél 10-től 12-tájig. Kedvesen, intimusan. Ők hozták el a töltőtollat. Olyan törés volt benne, hogy 24 forintba került a javítása. Most tele van; mellékeltem a töltési eljárásról egy cédulát, de alighanem elég lesz a benne levő tinta mindvégig. Délben pedig Radnaiékhoz szaladtam fel, ott ebédet is kaptam; de épp jött az V. kerületi tanácstól egy kiküldött az államosítással kapcsolatban, s hamar megléptem. Többé tán már nem is találkozunk ott. A bicskát azért küldhettem (Szabolcs hadifogoly-bicskája), mert nekem kölcsönadta a magáét Marton, a fotós. Új bicska 80–100 Ft volna.

Már régóta folyton el-elfelejtem megírni Marsi telefonüzenetét: elveszett a korcsmájának nagyrésze, s a maradékból is kipenderül rövidesen.

Lócira ne haragudjon. Valóban állati módon be van fogva. S nem úgy, mint a befogott művészek. Egy félórát nem tett még ki az idő összesen, amit hat nap alatt beszélgethettünk!

Tegnap óriási szél volt s lehűtötte a nap hatását. Mára enyhült. Úgyhogy melegebb is van. Délben beállított Bernáth Marili, a nyári kölcsönkönyveket hozta vissza; együtt mentünk postázni a maga csomagját. Az öreg postamester néni üdvözli. Ugyancsak a patikus Kató. Mariliék kaptak egy Krilovot. Ma este Beczkóy Ágiéknál leszek.

Írom, írom ezeket, de közben folyton az jár az eszemben, hogy mi van magával és mi lesz. Förtelmes dolog ez az örök pech-sorozat. Nagyon vigyázni kell! Eszembe jut, milyen sokszor bosszantottak már engem ezek a maga cipő-lógattyúi. (Ezt már írtam.) A szükségesre, célszerűre s az egyszerűre kell törekedni mindenben.

S oly türelmetlen vagyok, olyan… hogy is mondjam?… olyan – várakozásteljes! S minthogy jót nem remélhetek, nyilván rossz várakozásaim lehetnek, csak rosszak lehetnek mindazok, amelyek megfogalmazatlanul bennem háborognak, egye meg őket a fene! Szívesen kimennék Ágiék előtt a temetőbe, de akkor már későn van, későn lesz, és hideg…

Pár sort írnom kell már Füredre! Mindjárt neki is ülök.

De azért tegnap már elég sokat pihentem. És ma délután is ledőlök. Muszáj.

Kisklárának is írnom kell egy lapot legalább.

Gondolom, ha Pestiné eléri – aki szegény, dolgozó nő – talán üzen is vele. Akkor már vasárnap este vagy legkésőbb hétfőn délelőtt többet tudok. Igaz, hogy nem a mai tűnődéseimre választ.

Hát javuljon, gyógyuljon, erősödjék, s kerülje el az ilyen közbeszóló malőröket! Ég áldja, kedvesem!

Szeretettel csókolja:

Lőrinc

139.

Kedves Klára!

Hétfő van, 12 óra, most ment el Nagy Lajos, félórát beszélgettünk, nagyon jól. Ezalatt jött meg a posta is, magától a pénteki és szombati levél, s egy – nyilván szintén szombati – lapja. Meg egy képeslap több aláírással. S előttük dr. Pestiné telefonja. Úgyhogy most már teljes terjedelmében látom a nagy pechet, aminek csak egy kis része a fájdalom, amely magát sújtja benne. Így elrontani valamit, ami nagynehezen s oly szépen összeállt! És csak több ne legyen belőle! Alig várom megtudni az új röntgen eredményét. Ebből legalább hat hét fekvés lesz; adná isten, hogy mielőbb ki tudna jutni naponta legalább az erkélyükre amikor jó az idő.

Közben megkapta – most kaphatja meg – a nagy csomagot. Az ennivalót lerendelte. De egy fél szál kolbászt mégis tettünk be. Egye csak meg! Újat nem küldünk, míg nem kér, jó. De ezt csak használja már el egészséggel. A fekete nem fontos! És én mindent megennék, amit adnak! Gazdálkodjon okosan a segélyből. Pesti dr. szombaton hazajön már. A felesége azt mondja, hogy maga vasárnapra várt engem, a lábficam miatt! Hát hogy gondolhatott ilyesmire?! Teljes képtelenség volna. Ne szerkessze össze a napot, a dolgokat, a világot olyan érzelmi alapon, mintha verset írna és csak „lelki valóság”-ban élne!

Juliska átment Bohusékhoz, hogy megvan-e már a pénz. Hívtam Irmust a hivatalból; nem volt ott; majd visszahív, mondta egy férfihang.

Kisklára egy jókedvű képeslapot írt ma Juliskának a Mecsekből, kirándulás utánról. A magasszárú cipőt elvitte; s úgy látszik két új nylont elfogyasztott azóta, hogy maga elment hazulról. Most már, a nagy csomag után, egy sincs itthon; s új többé nem lesz.

Juliska bizonyos tekintetben kivirult, kitavaszodott – mondhatnám; – más társadalmi nap süt rá, abban ragyog s érzi növekvő erejét. Hiába, mégiscsak nagy hatást tesz ifiasszonyokra a férj, és sok minden. Alig lehet ráismerni. A változás gyors és alapos. Lóci is így érezte tegnap délután, amikor sokat beszélgettek: este felhívta figyelmemet a dologra. Lakásuk még nincs. Közben persze az ifiasszony változatlanul mogorva is. Más tekintetben rendes, jól ellát. Csak egyre többet költ, s lusta – úgy nézem – takarékoskodni. Igaz, hogy nekem ebben semmi sem volna elég.

Hurka-kóstolót küldtek a minap Sárospataki Erzsikéék. Baross utca 21.

Tegnap este 8-tól 10-ig Gaálné Aliszka volt nálam, majd máskor is átjön. Előzetesen Tompával voltam, igen kiadósan. Együtt ebédeltünk, inas nélkül, „kész étel”-t melegítve, amely, mint biztosan tudja, befőttesüvegekben kapható: zellerlevest ettünk és töltött káposztát. Kitűnő; csak nem nagyon olcsó dolog. A temetőbe is kimentünk kettesben. Vissza megint becsalt magához. Majdnem elkéstem miatta az itthoni Alisz-randevút, úgy megfeledkeztünk az időről. Szerdán munkába áll. Utolsó elajándékozható nyári ruháját ideadta azzal, hogy adjam vissza érte valamelyik régebbit. Ez ti. sokkal jobb, bár kissé javításra és teljes tisztításra szorul. Milyen kár, hogy nincs meg a legrégebbi „Tompa-nyári”! Mert akkor most lenne két félig jó s egészen szép nyárim, míg így a tavaly tisztíttatott, világos-szürkéskéket oda kell adnom ezért! (Tudniillik valakinek ajándékoznia kell egy öltönyt, s csak így állhat össze a dolog.) Ennek az „új”-nak remek anyaga volt eredetileg: egyszerűen gyűrhetetlen.

Most szólt ide Németh A., öt mázsa brikettet kaptak a színháztól kiutalva; egyet esetleg átadhat; csak rém nagy gond a hazahozatala. Árát 32 vagy hány forintról 59-re emelték, épp tegnap. Csütörtökön délelőtt Tóni idejön. (A mosás nálunk szerdáról épp átkerült arra a napra.)

Az ablakon át látom Lévai bácsit, amint a kerti fákon vagdal, ollóval, fűrésszel. Gyönyörű nap van. Hát még ott milyen lehet!

Örülök, hogy M.-ék melegedtek. Hajdúéknak rövidesen postázok dedikálva egy kötet Különbéké-t; abban van a legtöbb Lóci-vers.

Tegnap voltak a díj-beszámolók. Hát az ilyesmi kívülesik a mi látóterünkön. Aczél T. egy regényéért s bizonyos Nagy Sándor egy novellájáért viszont Sztálin-díjat kapott Moszkvában, ezt is olvashatta. Képzelhető, mekkora ribillió van most érdekelt körökben.

Megpróbálok egy ceruzabetétet küldeni papírban, mellékelve; tán csak nem törik túlapró darabokra. Nem is biztos, hogy ez a vastagság szükséges.

Ideszólt most Kormos; ő még úgy imprimálta a Krilov címlapját, hogy a fordító neve a címlapon szerepelt. Nem érti a dolgot. Ahogy semmit sem lehet érteni. A Burnstől odavoltak Ágnesék, de hogy! Kormos megpróbálja a Rádiónál. Krilov-pótpénzből elsejéig kijövünk. Mara is megkapja az 50-et, Tompa a 200-at.

Úgy látszik, Irmus telefonja már a holnapi levélre marad. De hát nem is fontos. A lábficamról akartam tájékoztatni.

Maga nagy postai működést fejthet ki, ha – mint írja – az tölti ki napjai nagyrészét. Nem túlzás ez? De hát aránylag legolcsóbb és leglelkibb foglalkozás. Csak ne csússzék bele fájdalmas lelki klinikázásokba! Ha csakugyan olyan sokáig eltart a baj, akkor azonban egyszer mégis meglátogathatnám, vagy valamelyik gyerek. Gondolja ezt meg. S írjon róla: előbb vagy mennél később lenne jobb? S mit kéne vinni s visszahozni? Ne irtózzék az objektív és ésszerű törekvésektől, magatartástól – úgyis olyan rengeteg még a többi, az érzelmi káosz! Legalább az agyunk legyen „tiszta”! (Mintha lehetne!…)

Minden jót! Üdv ismerősöknek! Szeretettel csókolom:

Lőrinc

140.

Kedves Klára!

Tintával írt, ez előre jelezte, hogy a nagy csomag megérkezett. Nagyon jó! Ki vette át?

Hanem – mi az ördögöt kesereg annyit?! Olyan szívhezszólóan, hogy reménytelennek látszik a vigasz! Nem is érteni, miről szól. Csak úgy homályosan vagyok képes összeállítani valami magyarázatot a körülményekre. Nem lehet úgy írnunk, hogy ne gondoljuk bele magunkat az olvasó lelkiállapotába, emlékeibe stb., másképp érthetetlen monológ marad a szavunk, bármilyen tengerré növeljük. „Magának csak rossz várakozásai lehetnek velem kapcsolatban…” – idézi vissza az én szavaimat; de hogy mivel kapcsolatban, azt nem. Már pedig én nem emlékszem rá, hogy mire írhattam. „No hát ez is jellemző”, – mondhatja erre. Hát nem, kérem, nem jellemző, azazhogy nem arra jellemző, amire maga vonatkoztatja; hanem az emberi értőképességre. Úgy hiszem igazi jelentése annak a mondatomnak az lehetett, hogy: Jaj, ez a Klára csupa baj! új meg új baj! No, s ez tán nem igaz? Nem? Tessék már reális lenni egy picit! S ha már kesereg, tegye a pechje miatt, az elesése miatt, ne félremagyarázott mondatok miatt! Legjobb azonban, ha sehogy se teszi. Ami megtörtént, megtörtént, nem kell növelni terméketlen lelkiekkel. Az sem igaz, hogy maga nem tudta megszerettetni magát velem; eléggé meg tudta. Akinek egy milliója van, miért fáj neki a hiányzó második millió? Vagy legalább miért nem csak aránylagosan fáj neki? De abbahagyom ezeket…

Lóci közben megírta nagy művét, az óriáslevelet; biztosan élvezte. Nekem nem mutatta meg, bár egy percig ingadozott. Ez aztán szeget ütött a fejembe, hogy ki tudja, mikről, milyen csacsi tervekről és cselekedetekről beszélhet benne. Szeretném, ha jelezné az érintett témákat s a fontosabb mondatait. Esetleg külön papírkán a levélben. Kapott érte néhány almát; a levélért; naponta egyet. Az elsőt aznap rögtön, még írás közben, megette és nagyon élvezte; a tegnapit már eltette délre, ki, a gyárba.

Förtelmesen szaggat ez a gép. Pedig, ha jól vigyáz az ember, használható. Ez már a második papírom.

Ahogy most itt ülök a Lóci szobájában, háttal a hőmérős ablaknak s szemben a már 15 virággal virító primulával, a másik keskeny ablakra rászállt a gerlepár egyik tagja; persze nem tudott megkapaszkodni, és csak a bádoglemezen vergődött. Figyelmeztetni akart? Belátott a szobába? Vagy véletlen volt? Mindenesetre kimentem, s adtam nekik egy marék reggelit, vagyis hát tízórait. Mialatt kint voltam, a sürgető madár már odapüpügött az erkélyre, s alig várta, hogy bemenjek… Most tollukat borzolva sütkéreznek. Szép idő van, csak szél fúj, középerős. Tegnap borús volt; estefelé azonban érezhető meleghullám jött, s az éjszakai komoly hideg is elmaradt. (Baumgartner Sándort búcsúztatni Tompával együtt Stefinél voltunk.)

Ugyancsak tegnap meghozta Bohus a maga pénzét, 315 forintot. Hogy valamit levonjanak, elfelejtettem mondani!

Juliskával este olyan csatám volt, hogy az rémes. Teljes hangerő és keserűség. Mi van ebben felgyűlve!? Ő maga se tudja. Pénzről, takarékosságról volt szó. Makacs és tompa. De este jobban ellátott kissé a szokottnál. S reggel is rendes volt. A majd eljövendő időre B. Gizike említett két szerinte jó jelöltet. Időnkint muszáj erélyt is mutatni, különben hegyként temet el J. fölényszükséglete s új öntudata. Erről nem kell tudnia, még kevésbé írnia. (Az egyik gerle odakint most a másik mellére hajtja a fejét, az pedig ennek a fejét és nyakát csipegeti, csókolgatja; vagyis, azt hiszem, tetvezi.)

Sajnálom, hogy olyan kategórikusan le kellett mondanom a kékesi vizitről. Mai leveléből aztán értem, hogyan gondolta. De hogyan érne rá F. Feri?! Hogy volna kedve rá?! Flóra beteg; ígérte, hogy ír magának. Ha azonban hat hétig ott lesz, talán mégis felmegyek vagy felmegy valamelyikünk. Tudja, magát a családból magának kellene meglátogatnia: magának van félárúja! No, ez csak tréfa. De csakugyan, ha megy valaki, ne legyen az most már más: Kisklára vagy Lóci? (Utóbbi aligha érhet rá.) Ezt szeretet ajánltatja fel velem; mert ha már elszánom magam a költségre, magam is szívesen mennék.

Nagyon vártam a röntgenről szóló értesítést, s elmaradt! Most nincs mit tenni, mint erősítgetni magában a türelmet. Volt strumájának-bazedovjának a magaslat így is jót tesz, csak fájdalmas a zúzódás, és hogy helyhez van kötve. Lehetetlen, hogy gyorsan javuljon az állapota?

A Bede Ádám kiejtését egy szakértő Bid Ádámnak (angolosan pedig Edem Bid-nek) mondta előttem.

Hát megbarátkozott kissé B. Margittal, sőt K. Katival is? Üdvözlöm szobatársát; özv. Barátné új férjhezmeneteléről nem tudtam.

A könyveket, gondolom a doktorné is el akarja majd olvasni. Küldjék haza postán, postacsomagban! (A végén.) Átmegy még Hajdúné? Mi is az ő keresztnevük? A kisebb dobozt azért (is) küldtem, hogy szükség esetén jó postacsomagot készíthessen ruhaneműnek, könyvnek. Hanem egyről következetesen nem írt még világosan: mit lehet kapni húsfélét ott fent? Miért akar kényszeríteni, hogy innen küldjünk csomagban szalámit? Nem szabad éheznie! Most van alkalma erősödni, most tegye! A magánál levő segélypénzt ossza el hat hétre, s költse el. Kisklára a hűléséről nem írt. Már sürgettem, közölje érkezése dátumát. Több nylon nincs!!! Nem akarja hinni? A kiskést azért küldhettem, mert én meg kölcsönkaptam a Marton fotósét! A csomagot nem én vittem postára, hanem B. Marili. B. Sándor talán küldet magának süteményt; nem értettem jól egy mondatát. Tompa ma munkába állt. A most felajánlott ruhát nem tudom megszerezni: nincs másik helyette. Manci kunyerál, hogy menjek el Zsuzsival Plenznerhez. Ég áldja. Csókolom!

Lőrinc

Marconnaynak adtam egy pár nekünk kicsi fekete cipőt s egy pár egész gyenge és talpalásra szoruló barnát. A feketét máris hordhatja. S protezsálnom kellett Györffy szemorvoshoz.

141.

Kedves Nagyklára,

maga folyton ijedezik a leveleiben és sértődik és sajnálkozik a sértődésein és fogadkozik, hogy így meg úgy… Ne legyen már ennyire gyerek! Ha mind sorra venném, ami panaszt felsorakoztat, egész nap levelet írhatnék, egész napomat levéllé, szóvá alakíthatnám át. Ne tessék ilyen hisztis lenni! Ne higyje el minden riadalmát, ne dőljön be saját érzékenységének. Hiszen olyan ez az érzékenység – nagyon jól ismerem magam is! – hogy másodpercek alatt hegedni tudnak a sebei. Az ingatagság a szörnyű nagy bennünk, egy szellő, érzelmi szellő, kifúj magunkból… Azonban hogyha az ember már ötven esztendőn keresztül tapasztalta. hogy mégsem fúvatott ki magából, bármennyire félt is tőle, bármennyire fájlalta és hirdette a bekövetkezendő, mindig bekövetkezendő dolgot, akkor, ha van egy csöpp józan esze, mégiscsak gyanakodnia kell, hogy mindez talán mégsem készpénznek vehető igazság, hogy mindez talán mégiscsak felelőtlen ön- és környezetkínzás és ettől kezdve mégsem veszi annyira komolyan, mint amikor még tapasztalatlan kölyök-lélek volt.

Tegnap feladtunk magának egy kis ennivalós csomagot. Azért, mert nem írta meg, többszöri kérésem ellenére, azt, amit kérés nélkül is azonnal meg kellett volna írnia, vagyis, hogy kapható-e ott fent szalámi s efféle tömörebb ételpótlék. Szívesen küldtem, láthatja az egészből; örülnék, ha hizlalására fordíthatná az egészet. Írjon idejekorán, ha fogyóban lesz, s írja meg, mit célszerűbb esetleg valamelyik ételnemű helyett csomagba tenni.

Ezen a hétvégen jár le a második hete.

Jár még át Riza? Kértem a férfi keresztnevét. A Különbéke dedikációjához szeretném. Küldjem a kötetet esetleg a Kékesre, magához, hogy előzetesen M. főorvosné is olvashassa? Ezt csak akkor, ha Hajdúné még esedékes volna magához. Azt hiszem, fölösleges.

Találékonyságát csakugyan élveztem a szobánbelüli székes-botos sántikálása leírásában! De honnan a bot? A Tompa-féle ruha elhasználásán sem kell keseregni: ki tudhatta ezt előre? A vászonruha átadására én is gondoltam; de lehet, hogy barátunk már előre jelzett valamit a ruha milyenségéről… Az új egészen világosszürkés-drappos lenne.

Platón – bravó! A Phaidon gyönyörű! Szokrateszt újabban csakugyan szintén szofistának tekintik, csak nemes szofistának. Kétségtelenül destruktív hatású volt; mint minden analitikus, minden elemző, kikezdő, fürkészkedő. Nem szerencse, ha az elemző hajlamhoz nem társul építő, összegező látás is. Akkor csak kérődzés marad az egész, és szétrág mindent, mint a szú. Erre szoktam én azt mondani, hogy más egy tölgyfa, és más egy tölgy-volumen-nyi fűrészpor. Úgyis tönkremegyünk mind, az egész élet tönkremenés, elfogyás, kihűlés-hamvadás, – minek ezt siettetni? Ilyen értelemben tanácsolgattam most is magának a „lelkizgetések” mellőzését, amik fölött úgy gúnyolódik (vagy siránkozik). Az igazán javító, tisztázó beszédet nem ellenzem, persze, hogy nem; de csak az igazit, s azt is csak a maga helyén, idején; és módjával.

Felutazáson azért volna teljesen esztelenség töprengeni, mert valószínű, hogy magáért kell menni úgyis. És hol van annyi pénz, amit el ne nyelne itthon egy hét?! Megőrülök bele, hogy mi pusztul! Ezzel most nem kell foglalkoznia. Ellenben ne vágyakozzék lehetetlenségekre. Csak fájdalmat kelt azzal is, hogy visszautasításra kényszerít. Egyébként pedig szívesen felmennék, szívesen látnám. Ne legyen kishitű ott, ahol nem kell!

Huxleynek olvasom az És múlnak az évek című regényét. Ma Németh Tóni volt itt. Nem adhattak át tüzelőt. A maga nevében nem tettem virágot a sírra. Mert csak egy hóvirágra telt. A verseket azért nem adtam a kezébe, mert valóban bizalmatlan voltam és vagyok – nem az akaratában, a moráljában, a jószándékában nem bíztam, hanem az erejében, a nyugodt lelkében, az összefoglaló látásában. Ne bolondítson már meg, az isten szerelmére kérem! Hanem legyen, igenis legyen jókedve, a lábficam vagy mi ellenére! Minden oka megvan rá. Mosatni, igen, az kell; itthon épp ma van nagymosás, napi 5 Ft. J. most megint rendesebb. Lócinak megint valami baja ígérkezik a válogatott kerettel; tán miattam; ahogy három évvel ezelőtt. Még nem tudjuk. mit teszünk. Nem kell beszélni róla… És cigaretta is kell. és fekete is kell. Nekem is sok minden kell és kellene. A borravalóknál viszont nem lennék bolond! Táppénzt megírtam: 325 Ft. A ceruzabél-dolgot nem értem: egyetlenegy, elég hosszú szálat küldtem. Ehhez a laphoz is mellékelek még egyet. Nem a hossz, hanem a megfelelő vastagság a fontos elsősorban; szerencsére azt írja, hogy így is használhatja. A címlapért nem dühösnek kell lenni, hanem következtetni lehet belőle. Wessely tegnap jelentkezett; a nyers Maját visszakérték, átjavítják; s ő a jövő héten felkeres. Kisklára két napja nem írt a házba, de bizonyára megírja még az érkezése dátumát.

Nagyon szeretném, ha nyugodt lenne és igenis ésszerű. Azazhogy ilyen erényekre törekvő. Én sem vagyok az, csak jobban látom (gondolom) a helyes utat, és „törekszem”. Még akkor is erre törekszem, ha százszor nagyobb zavarok és viharok kellemetlenkednek az életemben, mint általában szoktak. A kis csomagról írjon majd. Jó étvágyat! Szeretettel csókolom és minden jót kívánok!

Lőrinc

142.

Kedves Klára!

Bogyó M. tegnap referált. Hallom, valami retikül is reparációra szorul. A referálás komoly, hasznos volt, megmutatta a napok menetét s a helyzetet elég jól, örültem neki.

Ugyanakkor telefonált Puskiné és közölte, hogy dr. Benedek Tiborékhoz megérkezett a lapja, s Tibor, hallván a maga balesetéről, úgy döntött, hogy vasárnap motorbiciklin felmegy a Kékesre, megnézni barátait s egyúttal a maga lábát. Hát ez igazán nagyon jóleső vállalkozás a részéről, nagyon baráti aggodalom. Ma este, szombaton, még beszélek majd vele telefonon; remélem, nem változik meg addig sem a kedve, sem a lehetőség az utazásra. Tulajdonképpen csak kitér a Kékesre, amúgy is Egerbe kellett volna mennie.

Kisklára ma éjjel táviratozott, hogy a repülőgép nem indul, ő pedig ma a személlyel jön. Mindjárt kisütjük majd, hova s mikor, s hogy hogyan fogadhatjuk. Juliska „fajhtol”, nem megy ki. A minapi leszidás után pár napig rendesebb volt, most már megint szabadjára ereszti a hisztériáját. Pedig reggel öröme volt a napban: 300 forintot máris nyert a húzásokon. Az istennek nem akar spórolni! S őrültje a becsvágynak és önérzetnek; ami igen rossz dolog, ha annyira tökéletlen valakinek az eszejárása, mint neki. Tán csak magát szereti már. Most meséket olvas; ezek jó hatásúak rá.

Ideszólt most Sándor Judit. Képzelje: tegnap az Opera színpadján próba közben ugyanúgy járt, ahogy maga. Csak nem bocskorszíjjban botlott meg, hanem a rosszul záródó süllyesztő terep egyenetlensége miatt esett el. Olyan ín-, tok- vagy mi-rándulása, szakadása van, mint tán magának, s egy picike csont le is vált a lábafejében valahonnan. Tíz napig fogja az ágyat nyomni.

Riza igazán kedves azzal a cigivel!

Itt volt tegnap Bujdossy Évi. Az is csak a maga nótáit fújja, a Keresztény Tudás mániáit. Egy darab különleges, madárlátta sajtot hozott magának, nekem meg egy doboz amerikai cigarettát. Igyekszem eljuttatni majd valahogy.

Körülményesen kellene írnom arról, hogy jártam tegnap, a kis Zsuzsit kísérve, Plenzner dr. főorvosnál, a Szívvizsgáló Intézetben. Tompának is jóembere. Sokan dicsérték. Mások közepesnek mondták, így az a társaság is ott az Apostolok felett… EKG-t kértem, mindenki azt kért tőlem. Nem részletezem, hogyan húzódott el a félórás dolog négy és félórásra. A főorvos igen baráti volt. Kiderült, hogy ismer is tőlem valamit: egy kisebb Villont s a Kalibán-t! Dr. Zih Sanyi is ott dolgozik mellette a laborban. Intézete mindenesetre baráti hely; de riasztóan zsúfolt és piszkos, pláne most, hogy mindenfelé építkeznek benne, egyidejűleg a munkával. Feszélyezett, hogy hozzá is fordulok: hátha Haynalnak rosszul esik; olyan féltékenyek, sértődékenyek az emberek! Nem is tudom, megfogadjam-e a tanácsait; vagy hogy nem jobb-e a Haynaléi mellett kitartanom. Épp ezért nem szólok senkinek egyelőre a dologról, illetve elködösítem lehetőleg, ha muszáj szólni. Lehet, hogy az általános kép jobb, mint Haynal hiszi. A trombózis már öthónapos ügy, aligha lehet nyoma; ha egyáltalán volt! – mondja P. Hát én nem bírom már ezt az örökös baráti diszkussziót: fájok, az biztos, nincs erőm, kifulladok, görcseim vannak. Haynal tiltja azt az orrosságot, amit P. most rendelt. Mi fenét tegyek? Talán nagyon komolyan és nagyon bizalmasan megtárgyalom a dolgot az egyetlen Tompával. Kár volt P.-hez mennem, úgy érzem; de hát kellett az EKG. (Fenét kellett!) Mindenki más fektetni akar, most ezért nyúz mindenki. P. nem. – Haynalhoz elmennem is épp esedékes volna megint. Szóljak neki? Hogyan? Mennyit? Nem szeretném elveszteni. Olyan ingerlékeny! Hát ezeken rágódom leginkább a pénzdolgokon kívül. Ne beszéljen róla senkinek, tanácsot is csak igen tömör szavakban adjon, ha akar.

Plenzner ígérte, hogy ír majd a barátjának, a maguknál dolgozó dr. Jászberényinek (remélem, jól emlékszem a névre!) (talán laboros), hogy „nézzen utána” ő is magának. Felesége is fent lakik. S rendes emberek, mondta P.

A Krilov-pénzt forszírozza. Kérem. Hatszáz már ráment a háztartásra. s egyebekre. Nekem (és szeretőimnek) ebből jutott összeg: 000.00 forint. Még egyetlen cigarettára se adtam ki semmit, egyetlen fillért sem. Ellenben meg kell adnom adósságokat. Marát nem tudom előkeríteni. Tompának 200 jár. S egyebek is vannak még. Fűtőanyag itthon három napra van. Juliska az istennek nem hajlandó nem rengeteget főzni s adni. Mindenki válogat, visszadob, kényeskedik. Az istenit a fejüknek! Most megjön Kisklára is, nyilván egy vas nélkül. S hozzá tegnap, az első tavaszi napon, beállt az új fehér tél: egész nap havazott, s a 0 fok csak estefelé emelkedett +2-re, éjszaka pedig ismét fagyott. Ma fátyol szűri a nap melegét; de legalább egy kicsit süt. Tüzelőt kéne szerezni. De nem lehet. Juliska nem hajlandó sorbaállni, pedig – bár csak Manci szerint – a sarkon adnak 40 kiló fákat. Én meg nem bírok… De folytatom a pénzt. Kb. 1400 forintot kaptam még a Krilovért, óriási meglepetés volt. Törleszteni akartam belőle jócskán a volt nyomdász barátunknál is. Örülök, ha 100-at küldhetek majd! S jövő hónap is van! Juliska megszokta, hogy követeljen s követeléseinek teljes visszhangot kapjon kísérőzenéül, helyeslő kórust… No de nem mondom, hogy mindig győz… Hanem lelkileg bírhatatlan!… Szegény Lócival jól kijövök – többnyire. A távolból Kisklára is kedves volt. Egy levele tegnap (öt napig) jött.

K. Laci kapott az iskolájától 400 Ft jutalmat!

Ha maradék pénzemet szörnyen zsugorgatom, elsejéig kijövünk. Pedig egy havi nyugalmat vártam, az áprilist. Hogy végre nekiláthassak újra a Hardynak, a napi 12 órás igavonásnak, zavartalanul!

Ez a valóság. Vagy ilyesféle.

Kérem Hajdu dr. keresztnevét. Hányadszor már!

Minden jót! Azért jól vagyok. Csak vigyázzon magára, és igyekezzék nem okozni új zavarokat! Amit pedig adok, azt nyugodt lélekkel elfogadhatja! Szeretettel csókolom:

Lőrinc

Lóci kér, hogy ne írjunk neki többé „kiváló sportoló” megjelöléssel.

143.

Kedves Klára!

Már megjárta a kékesi utat doktor barátunk, látogatását bejelentő levelem is csak utána ér föl, hát még ez a lap! De azért csak írok. Részben, mert (ahogyan vele is üzentem) legutóbbi levelem kissé túlkétségbeesett s ennélfogva túlingerült volt, azt hiszem: azt akarom enyhíteni. Ne higyje el minden nyafogásomat, csak azt, amit kitartóan, többször és higgadt lelkiállapotban is megismétlek. Szörnyen meghatott Benedekék kedvessége! Mindent szeretnék tudni, mikor érkeztek, meddig, mit talált stb. Igaz, erre ő még ma este választ adhat már, de kíváncsi vagyok a maga oldalára is. Lóci megkapta nagy válaszlevelét. Kisklára tegnap megérkezett, a Délin, kimentem eléje este fél 9-kor. És hát persze hogy elkerültük egymást! De együtt vacsoráztunk, s referált. Nem volna baj, semmi nagyobb; csak hát a fűtési nehézség okoz sok gyötrelmet. Három napra valónk ha van, mondja Juliska. Már pedig ezt tartogatni kell egészen komisz napokra, amilyenek még bőven lesznek. Ma sűrűn váltakozik fény és árny, ahogy ilyen szeles, majdnem viharos naphoz illik. Lóci meghűlt; de kijár. Láza nincs. Ma meccsük van a Szegeddel, könnyű nyerésre számítanak. A szomszédból megint átnézett N. Lajos. Tompa hívást ígért, de nem jelentkezik. B. Évi munkáért talán szerez egy alkalmas csere-ruhát, de valamit nekem is kéne fizetnem. Fűtetlen vagyunk, 14 fokban, Kk. húzza a száját, estefelé majd belangyosítunk. De lassankint már azt se lehet. Gaz, áruló, cserbenhagyó nap és tavasz! Délután Kk. megy Juditékhoz. Valamicskét mintha hízott volna. Csak jutnék már hozzá jó munka-feltételekhez: meleghez! Nyugalomhoz! Várom levelét. Csókolom:

Lőrinc

Japi átjött s hozta a portrét! Nagy duma folyik, Gönczöl néni részvételével, beszámoló.

144.

Nyaggatom Benedekék telefonját, de még nem beszélhettem velük.

Kisklára tegnap késő éjjelig Juditéknál volt, ma elég korán a Rádióba ment, nem is beszéltem vele.

A tegnap kapott festmény nem tetszik nekem. Rossz ez az ülő póz: görbíti a hátat, kurtítja a felsőtestet, úgyhogy ehhez képest most túlnagy a fej. Hiányzik az egészből a fiatalos finomság, a vastag festékkezelés maga lehetetlenné teszi az üdeség „kihozását”, ami pedig szükségképpen megvan még ilyen korban. A lélekből megfogott valamit az a fiatalember, még pedig, úgy nézem, a jobb szem ábrázolásában s azon a tájon (a jobbat a nézőtől számítva). Az egész kép azonban túlszomorú, sőt nyamvadt: irreális: csak gorombán tud érzékeltetni valamit, ami finom és hangulati. Tartok tőle, Klára is hamar megunja majd; már pedig ezt nem igen lehet kirakni a szobájából, hacsak halálos sértést nem vállal. A színek is olyan affektáltak és hidegek. Ettől a nőtől menekülni kell, ez egy boszorkány, és vén! Sajnálom, hogy ez a véleményem, de nem mondhatok mást. Előtte – Klára előtt – nem így beszélek.

Lóci influenzában megbetegedett még szombaton este. Vasárnap mégis meccsre ment, majd nyilván Zsuzsával volt, nem ebédelt és csak éjfél előtt jött meg. Reggelre összeesett. Tompa dr. este eljön, telefonon germicidet rendelt, ami volt itthon. Úgy látszik erős járvány van; főképp ez a nagy, új hideg hozta ki az elgyengült emberekből, ez a szörnyű télvége. S hozzá épp most nincs tüzelőnk!

Nem hallgatom el, hogy Juliska nem a régi. Ma is nagy patália volt, ő kezdte. Talán azért – ezt csak képzelem – mert reggel Kisklára, ahogyan már tegnap akarta, jól leszidta, amiért tegnap, vasárnap este, vagy délután, nem vetett még ágyat sem. De ez nem fontos. Inkább az én összetűzésem vele, amely már hangos volt; és igazában a Lócié, aki átjött a hangra. Ő persze nem tudott uralkodni a szavai tartalmán sem. Fenyegetőzés következett! Stb. Később halk, sértődött némaság és munka… Szokott még megszeppenni, ez a becsület maradéka… Ah, de boldog, aki maga van, bármennyit dolgozik! Nem szabad rászorulni másra! Szörnyű hiba volt előmozdítani az egybekelést.

Ennyit meg kellett írnom, hogy meglepetésszerűen ne érje, ha valami hirtelen történik, vagy valami gonoszság.

Boldog lehet, lábficama ellenére, hogy ott van!

Rossz, ködös, füstös idő van, a nap csak egy-egy pillanatra búvik elő. Most lenézek, hogy postázzam a levelem, s hogy megnézzem, nem állhatnék-e sorba fáért.

Délelőtt kifejlődött Lóci láza. Vagy ezt írtam már? 37,8-cal kezdte a napot, most, 12-kor, már 39,4-e van.

Benedeknével most beszéltem; majd hív még a férje is. Tehát változatlanul nem tudják, hogy mi a baj?!

Az asszony úgy hallotta, hogy négyhetes gyógyulásról beszéltek. Istenem!

Minden egyes órámat megeszi, minden percemet, valami nagy gond vagy izgalom. Dolgozni? Szó se lehet róla. A Hardy változatlanul egyetlen sorral sem jutott előbbre. Levelet azért írok ilyen esztelenül sokat, mert úgyis tönkreteszi minden pillanatomat az izgalom. Ezt nem keseríteni, magát keseríteni írom, s nem akarok visszavonni vele semmit! Félre ne értsen! (Óh, milyen könnyebbség volna valami egészséges-okos lélek magában!) Azért írok, mert úgyis folyton rágódom a terméketlen semmin!

Lóci odaát nyög, sóhajtozik, nagyon komiszul van. Germicidet szed.

De jó volna, ha a mai zenebona árán megvásároltam volna két-három napi „poklot”!

Déri Jóska írt, nagyon kedvesen. Köszöni a száz forintot. Úgy, mintha ajándék lett volna! Igen dicséri volt lányukat, akinek Csider Klára a neve.

Hideg van, nem fűtünk, a nap teljesen elborult. Kinti hő: +7. Nálam 16. Lócinál 13. Kiskláránál 12. Könyvtárszobában 10. De ez is folyamatosan esik. A különbségek megfelelnek a régebbi fűtöttségi arányoknak.

Mai levelére: dehogy akarom én szidni magát! Soha! Akkor, mikor a temetői virágot vettem, még nem volt pénz! Pár nap múlva megint nem lesz! Rémes ez a helyzet! Lóci sportdolga nem külföldi út, hanem kihagyás a keretből, – még nem tudja hivatalosan s nem mozdulhat. A kérdezett vihar énbennem-énkörülöttem óriási, nem értem, miért nem érzi ezt, eléggé őszintén fel is tárom; azonban ez a vihar nem szerelmi természetű, nem is másféle, s magával legfeljebb annyiban kapcsolatos, hogy ilyen és másféle aggályaival növeli a bajaimat. Ezért könyörgök, hogy legyen már egyszer megelégedett, s adjon hálát istennek a lábficamért és mindenért és írjon nekem rajongó, boldog szerelmes vagy mit tudom miféle leveleket, csak nyafogásokat ne!!!!!!!!!!!!!!!

Úgy sejtem, az a doktor, Pesti ismerőse, aki felkereste, azonos a Plenzner-ajánlotta Jászberényivel. Utóbbiról futólag csak jót hallottam, feleségéről is.

Könyv Galyára (Különbéke) elmegy, mihelyt lesz erőm postára menni.

Étellel, kérem, ne csapjon be. Ne nehezítse az életemet. Hanem könnyítse!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Meg kell őrülni. – Mit tegyek, ha más sütemény nem volt?! – No végre valami jó: az alma! Hál’ istennek! Jaj! – Ugyan már, mit emlegeti maga a megbolondulást?! Itt van a bolondulás oka és kényszere, itt! – Hogy fekete és cigaretta nélkül?! Ah, istenem. – Ceruzabelet, jó, nem küldök többet. – Semmi baj a púderrel, kézkenőccsel; lelkiekkel van baj, nem érti?!!!! A nyafogással, a vaksággal, az itteni őrület utáni új őrjítéssel!!!!! Micsoda komisz beszéd az, hogy nyolc év alatt nem jutott volna magának papucsra?! Igen, mi ez?! – A barna kesztyűt ha elveszett, maga vesztette el. – Hogy hívjak ide embereket a hidegbe, a semmire? – De fogok! – Nem igaz: nem én izgatom magamat: mások izgatnak halálra! – A leveleimből bizony kivehetne nagyon sokat maga számára, jót; csak lenne szeme rá; és a valóságra! De ma is 14 éves gyerek! – Gumiharisnya okvetlenül kell. Vigyázni kell, hogy korán ne keljen fel! – Bocsánat mindenért. Csókolom.

Lőrinc

145.

Kedvesem, – ma csak egy lapja jött, tegnapelőtti, aznap írta, amikor délután felkeresték dr. Benedekék. Tibor tegnap este részletesen beszélt a lábáról, nagyjában ugyanazt, amit maga is ír. Gumiharisnyát nagyon jónak tartanék – majd! Ha nem adnak, arra érdemes költeni: igen jól tartja az embert, úgy gondolom, biztonságérzetet ad. Hogy sínbe rakják a lábát, azt is mondta Tibor; de az csak a kényelmesebb mozgás megadása miatt van. Hogy lehetett azon „bőgni”!? Ejnye-bejnye, de gyerekesek vagyunk néha! (Nem is néha!)

Ma sokkal könnyebb a lelkem, mint tegnap volt. Tegnap majd megőrültem a tehetetlen dühtől, a kiszolgáltatottsági érzéstől, a peches részletektől (attól, hogy Lóci olyan csacsimód kelt védelmemre), szóval az egész csetepatétól… Több szó később nem esett köztünk a dologról, de dúlt-fúlt az ifiasszony, fűnek-fának siránkozott, hogy „ezt érdemelte ötévi hűsége jutalmául”, de nem komiszkodott többé. A vasalás csöndben lement, a tennivalók némán, azaz a legszükségesebb szavak kíséretében megtétettek, rendesen. Este Bari volt itt, majd Gaál Aliszka s a néni, végül a beteg Lócihoz Tompa. Persze az esetet is megtárgyaltuk, kiki állást foglalt hozzá. A helyzet mindenesetre tarthatatlan volna így. Remélem, elmennek békében. Milyen vicces, hogy közben zsebemben a pénz a nászajándékra, s ezt még oda illik – tehát kell – adnom! Még az is lehet, hogy valami akciót próbálnak kezdeményezni; remélem, nem; vagy hogy sikertelent. Bernáthné telefonon beszélt velem este, kiérezte a rémes nyomottságot; de nem szólhattam nyíltan. Azonban végre rátapintott. Addig mindent lekicsinyelt, bagatellizállt; de az alkalmazott szót meghallva, illetve kitalálva, rögtön megváltozott: az más, az már igen, most már mindent ért! Tudja, egészen újfajta poklok támadnak az idők folyamán; ez is az.

De, mondom, ma már csöndesebb a világ, s azt hiszem, mégse csinál semmi gazságot, csak legfeljebb hamarabb megy el: mihelyt tud. Bár menne máris! Ami történt, kifejezett bocsánatkérés nélkül – ami jelképes dolog volna! – nem lehet elviselni, másképpen mindnyájunkat maga alá gyűr! Erre pedig nem hajlandó, óh, dehogy!… S lesz most pletykaözön!… Jelenleg tehát „statusquo” van: az előző helyzet fenntartása, s jégretett harag és fájdalom, és lesbenállás – nem tudom, mire. Ez már istenes állapot! De csak szűnjék meg mielőbb. Mert ezt a mindenhatót nem akarom a házamban, ezt nem.

Mint látja, még mindig sokat írok a dologról. Azonban ezek már csak kis fodrok az ideges felszínen. Kisklára, eleinte Lóci ellen morogva, mellettünk van a dologban, persze. Hogy ennyit írtam az esetről ma is, annak részben, vagy egészben is tán, ő az oka: kimenet a házból egy rosszkülsejű ólálkodóba botlott, s Gönczölnétől átszólt, megy-tudni, nem valami küldött-e. De az ólálkodó nem ólálkodott, csak rossz címet kapott, a külsejéről pedig nem tehet: Kormos Pista küldte a Szépirodalmitól néhány dedikálandó Krilov-kötettel…

Tegnap lassan langyosodni kezdett az idő. Ma ború kezdte a napot, fátyolos ég folytatja, de már jó melegecske van, az első komoly tavaszi nap.

Most telefonon ideszólt hivatalából a férj, s kérdezte: „mit csináltak maguk tegnap, hogy úgy összezördültek a feleségemmel?” (Nem biztos, hogy az összezördültek szót használta.) Nyugodt, szelídítő, igazságos válaszra törekedtem; erre a továbbiakban Lócira tért át, hogy ő mit mondott. Rögtön jeleztem, hogy ő az apja védelmében, tízperces szomszédszobai ordítás végighallgatása után személyében előzetesen megsértve és 39 fokos lázban jelent meg, s hogy én mégis rögtön leintettem. Aztán volt valami, hogy „de hát a kérdésnek másik oldala is van”, s ilyesmi, amit nem értettem, majd a hivatali telefon egyszerre bontott. Újabb hívás nem történt. – Terveznek valamit? Nem tudom. Mindenesetre sokkal enyhültebb az egész hangulat, bár még mindig nagyon károsan foglalkoztat. Lóci persze sajnos gyakorlatiatlanul intranzigens.

Azt kell gondolnom – abból, amit ismerősöktől hallok – hogy maga egész levélgyárat rendezett be és sztahanovista lett a betűvetésben. Nem fárasztja ki? Levél ide, oda, amoda! Csak tegnap Zsuzsika kapott magától egész nagy levelet, és én és B. Alisz. Hát ez egy teljes napot elvisz! Nem tiltakozni akarok ellene; csak dermeszt ez a szó-özön, és sajnálom az idejét. Hisz így még olvasni sem tud! Írjon kurtábban! (Nem nekem!)

És most ne haragudjon, amiért nem titkoltam el mindezt. S hogy túlfrissiben reagáltam leveleimben mindarra, ami történt idehaza. Párnapos késedelem sok izgalomtól megkímélte volna. Még engemet is. Mert így folyton át kellett élnem újra a bajaimat, nehézségeimet. Viszont, ha nem írom meg a dolgokat, talán meglepetésszerűen éri, érhette volna esetleg valami. Hogy őszinte voltam, maradjon köztünk; azazhogy csak egészen fátyolozottan, sajnálkozva reagáljon a dolgokra, könnyedén és nagy általánosságban. Illetve sehogyan sem: az még jobb!

Kláránál fűtés nélkül most, fél 12-kor +14 fok van, Lócinál szintén, nálam (vagyis magánál) 17 és fél. Estére ez esni fog, akkor majd belangyosítunk.

Kisklára a rádiónál kapott valami kitüntetést és egy képet (vagy emléklapot?) és 250 forintot.

Igen nagy az influenzajárvány. Lóci láza majdnem 40 fok volt. Germicid már este levitte 38,4-re. Három-négy nap alatt talpra állhat; ez az általános lefolyás.

Kimerült vagyok, lelkileg elég nyúzott. De már jobban… – Nemrég telefonált ide Kató: londoni bátyja, Dienes Pali, a filozófus-matematikus, Vali volt férje, szívbajban meghalt. Holnap reggel tartanak érte misét a Babitsné lakása melletti templomban. Mivel reggel 6-kor, nem mehetek el. (Nem kell lenézni Katót: amit nem jól tesz, inkább csak ügyetlenség.) – Minden jót! Sokszor csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

A B. Évi-féle ruha-csere-megoldás nem sikerült.

146.

Kedves Klára!

Nem akarom hír nélkül hagyni, azért írok csupán. Nem történt semmi.

Este enyhültnek látszott a helyzet, s mindent elkövetek, hogy az is legyen. Amit csak lehet, amit csak elbír a gyomrom s az okosság. Kisklára. akivel nincs kimondott hadiállapot, a mai születésnapra adott egy fekete melltartót, újat, amire rég vágyódott J. Este Csengery Jóska volt itt meg a bátyja, üdvözletüket küldik; ittlétük alatt még fölösleges (tehát szívélyes-féle) szavak is váltódtak, úgyhogy az ő megítélésük szerint is csakugyan enyhülés állhatott be. Ez még jobban nyilvánvaló lett még később, amikor az én ágyam is megvettetett soronkívül, ami már nagy szívességszámba megy. A délelőtti telefonnak, mely – mint írtam – ismeretlen okból félbeszakíttatott, este, mikor B. megérkezett, nem lett szóbeli folytatása.

Ma reggel viszont igen morcos hang, hangulat s általában komor, dacos, sértődött némaság uralkodott. De amellett tisztességes kötelességteljesítés. Beszéd – csak a legszükségesebb. Pénz a piacra. Aztán el. Ez után történt. hogy a sarkon fa-osztásról értesültem. Manci hozott 20 kilót, miután esőben sorbanállt. Segítettem. Aztán visszamentem. A klinikai bizonyítványra – ekkorára kiderült – soronkívül pénztárhoz juthattam, s 40 kilót kaptam. De ezt nekem kellett hazavinnem, nem volt senki ember. Lassan megcsináltam, sűrűn permetező esőben. A két szállítmány közt felszóltam a lépcsőházból. Nevére előjött, lejött, de aztán, meghallva, hogy fahordásról, hazahozatalról van szó, közölte, hogy ő azt nem teszi, és hogy nem hagyja abban a munkáját (a főzést). Az egész neki 5–10 percig tartott volna. Így kellett a második fordulót is magamnak megtennem, szívbaj ide, szívbaj oda. A fát a kispince ablakán, egy tört ablakrészen át bedobáltam. Manciék épp most bedobálták az átadott részt, úgyhogy most 60 kilónk van. Miután a hideg nőtt, és ma kint csak 7–8 fok plusz van, be akarok nemsokára langyosíttatni.

Hogy a már kiváltott, kisorbanállt, kiválogatott fát, a kész árut, nekem kellett elhoznom, azt nem mondtam meg Lócinak, különben, tartok tőle, valami irtózatot csinálna. Kisklárának, hogy lelkiállapotot s kilátást tudjon ezen is lemérni, megmondom. Maga, úgy érzem, nem kell, hogy tudjon az egészről. Én persze pontosan informálom, de jobb, ha különálló marad.

Azt hiszem, mindamellett csöndben lefut most már csakugyan az ár. Semmit nem hallgatok el.

Reggel keresett, s jelezte, hogy levelet ír épp magának Bogyó M. Az is tud ám idegesítő lenni! Tán mert vénleány? Olyan betegesen érzékeny. De jó lélek, az biztos. Túlbizalmas mindamellett ne legyen.

Lóci állapota javul. Ellenben hatalmas csömörpörsenéseket vagy miket kapott az ajkán, akkorát, mint még soha. Persze bosszús emiatt. Zsuzsa tegnap este itt volt nála vagy két óra hosszat. S ma délután is eljön. Lóci a két Claudius-regényt olvassa.

Kisklára hazahozta és íróasztalára kiállította a dokumentációját – lap, fent RM arcképe és vonaldíszek – rajta pedig pár sor, hogy februárban a felajánlások során ő volt a rádió legjobb színésze.

Most ¼3 van, mindjárt begyújttatok. A tegnapi kismosás elmaradt; orvoshoz kellett ugyanis mennie – neki, s az elvette az időt, mondta. Mára maradt. Majd meglátjuk.

Mindenki influenzás; én még nem. Ritoók Évi most mondta le Manciék oda esedékes mai vizitjét ilyen címen.

Undokul esik, reménytelenül.

De sokkal nyugodtabb vagyok. Ez biztosan látszik is az írásomon. Igen, az elmúlt két nap őrület volt. Ne tudjon azonban róla! – Csak mi az ördögöt csináljak a nászajándékkal? A Detrői-bolt (a volt Deisinger melletti) megszűnt.

Ég magával. Sokszor csókoljuk mind. Ölelem. Szeretném látni.

Lőrinc

Most ebédeltünk. Krumplileves, rizs+marhahús. Jó volt. Keveset bírtam csak enni; L. viszont már jó sokat. Ételbeadás közben tisztességes hangú unszolás, hogy tessék többet, és hogy befűtsön-e.

147.

Kedves Klára!

Ma reggel óta déli 12-ig tíz fokot esett a hőmérő, az ég elborult, hideg szél fúj és ritkásan havazik. Igazán kétségbeejtő. Három nap óta fűtési gondoktól dagad a fejem, nem beszélve a másik házi borzalomról. (Ami különben tán már mégsem lesz nagyobb.)

B. Alisz érdeklődött. Újra, nagyon okosan, a legsimább magatartást, a bagatellizálást, a mennél-kevesebb-szóba-öltöztetést ajánlotta, s a mennél gyorsabb eltávolítást. Tegnap itt volt Németh Tóni, azt mondja, ő már két éve felhívta a figyelmünket arra, hogy itt klinikai esettel állunk szemben, szabályos, előírásos mániával: nem érti, hogyan bírtuk eddig. Aliszék tegnap este a Fidélió-ba mentek, családostul.

Déry Tiborral telefonon beszéltem. S Pasaréti út 31 alá költöztek. Kelet-Berlinbe készül, napok múlva megy, de alighanem addig is meghívnak egy este feketére. Feleségét Alisz kórházából ismerem, futólag; ismeretlenül üdvözölte magát.

Kilátok az ablakon, itt vannak a tubik, folyton kéregetnek. Nem adok nekik. Szállingóznak a pelyhek, majdnem vízszintesen a szélben.

Lóci láza teljesen elmúlt, kialakult náthája azonban itthon tartja: ma még mindenképp ágyban lesz. Munkáltatói igazolványát vagy mijét most viszem majd a Maros utcába. S egyúttal felugrom Tompához, hogy mit tehetnék a ruha-ügyben.

Ideszólt ma Allodiatorisz Irma. Kértem, vonja le, amit eddig elmulasztott. Ő meg azt kérte, hogy maga küldje már a magánál levő s az ottani főorvossal aláíratandó beteglapokat (?): megint elfelejtettem a megfelelő műszót! Lehet, hogy közben postázta is már, mondta. A hivatalban jól működik a központi; melegük van. Meg kellett rendelni a jövő téli tüzelőt. Mindent egybevetve úgy láttuk jónak, hogy maga rendeljen 15 mázsa elsőrendű dorogi brikettet, ami tán 39 Ft mázsánkint, s hozzá a dukáló 5 m fát. Mind rendelünk majd, nekem is jelezte az Irodalmi Alap, hogy rövidesen küldik a kérdőívet.

Tegnap este én nem kaptam ágyazást. Ami ma reggel – őnála – csudálkozást keltett s valami tétova, esetleg szégyenkező mosolyfélét, amit rögtön elfojtott a gőg és a dac. Takarítás, gyorsan; most gyorsan megy! Aztán piac. Aztán – nem tudom, mi következik; csak az biztos, hogy nem házimunka. Már hetek óta. Az ebéd 2 – fél 3 – 3 óra körül készül el. Kisklára az éjjel jóval éjfél után jött meg. Nem mondta, hol járt, nem is kérdeztem. Referáltam neki az elmúlt napról, s arról, hogy én délután mindenhol belangyosíttattam; őnála azonban, mint Németh Tóni távozása után kiderült, mégis hideg volt, 11 fok. „Nem mondta az úr!” A délelőtt hozott fa bátorított tiszta fatüzelésre, kivételesen; Laciéktól megfelelő hasogatottságú fát kértem tehát vagy 8 kilót, magam felhoztam a pincéből s odatettem, hogy legyen fűtés. „Ez csak egy fokot fog emelni!” „Én már fekszem le, rakjon rá az úr.” Raktam. ¾11-kor voltam bent utoljára. Akkor 18 fok volt a meleg. A roppant szél persze hamarosan csökkentette… Kk. igazán jelezhetné, ha ilyen kimaradásokat csinál, hiszen pénzbe, s főleg (nem levő) anyagba kerül minden! De a maga módján ő is – „hatalomvágyó” és „fölényszükségletes”: csak mikor az egész nap történetét végighallgatta, akkor kapott igazán észbe, addig még mindig érdemesebbnek érezte a vérségi csípéseket, lesajnálásokat; a más megvetéséből eredő önmaga-emelését. Elhatároztuk, hogy ma majd együtt megyünk fáért, ha lesz. De nem volt. Viszont szívélyesen elbeszélgettünk a sarki Tüker öreg, debreceni származású üzemvezetőjével; kedves volt, tanácsokat adott. A tanács nem sokat ér, de mégis… És tán már nem tart soká az a tavaszgyilkoló tél sem.

Csengettek. Beeresztettem. Köszönés nincs. Viszont a szobába érve: „Befűtsünk?” Négy-öt majdnem rendes mondat váltódott. Csak Lócit kell fegyelmeznem… Kezdem azt hinni, hogy a dologban erősebb faktor a butaság, mint a gonoszság. Ami azonban nem vigasz…

Hujj, de gyönyörűen kavarog kint a sok pehely. Most már nagyok, kövérek. Olyan a kép, mint a ringlispil.

Lóci olvas. Graves Claudius-ait végzi ki éppen. Közberakta F. Jammes „nyúl-regényét”: ez nem tetszett neki, zűrzavaros butaságnak tartja. Úgy néz tehát, gondolom, minden misztikumra, irrealitásra, hogy megirigyelhetné bármelyik korszerű esztéta. Délután felkél néhány sírára, mondja. – Mellesleg szólva, sok okosság mellett mennyi értelmetlenség, milyen kártékony, csacsi önzés lakik benne, mennyi könnyelmű hódolat a pillanatnak, mennyi mai-veréb-ledurrantás, milyen talapzatépítési szükséglet a saját nagy énje alá! S lényegileg ugyanezt látom Kk.-nál is: a talapzatépítésre gondolok. Sőt mintha a donna baja is innen eredne! Innen aztán a gőg sérülései… Klasszikus példák az IP igazára…

Örültem mai levelének. Tudniillik izgatott, hogy az én kétségtelenül izgatott napjaimnak a rajzai mit váltanak ki magából. A bajokat elhallgatni – nem, nem lehetett. S furcsa, épp most írt – talán először – „egészséges” vagy olyanféle levelet!… Könnyen lehet, hogy élhetünk még pár jó évet együtt. Hogy a gyerekekkel is – azt kevésbé hiszem. Túlönzőek még és túlakaratosak, nagyzolók! Kk-t is csak nagy baj józanítja! Türelmes vagyok hozzájuk, igazán… Nem értem azonban, hogyan válaszolhat már a mai levélben (25-i keletűben) arra a közlésemre, hogy magam vittem haza a 40 kg fát? Hisz ez csak tegnap történt! Úgy látszik a legnagyobb rosszon mindenképpen túlvagyunk (ezen a friss rosszon); hacsak izé… ő… el nem indított valamit már előbb, amit később esetleg maga is bán, s ami még nem robbant… De utóbbit – ha volna – akkor nem hiszem eredményesnek. Inkább csak kellemetlennek, új és szörnyű nehéz „intéznivalónak” – óh, hogy utálom az intéznivalókat. Érdemes lesz nem élni, csak hogy megszabaduljak tőlük!… Hát megyek az OTI-ba.

Lóci megkapta új lapját, csókolja, majd külön ír.

Szörnyen csodálom, hogy én nem hűltem, betegedtem meg. Tán a Galya szoktatott hozzá a hideghez? Isten vele. Sokszor csókolom.

Lőrinc

Megegyeztünk, ugye, hogy maga nem tud az itteni dolgok lényegéről, sőt éppen csak sejti, hogy surlódások voltak – nem is tudja, mi körül?!

148.

Kedvesem, –

ez már a második mai postám. S az első, melyben nem siránkozom, jó idő óta az első. Dél óta nagy programot bonyolítottam le. Magát ebből az érinti, hogy feladtam egy csomagot, benne 50 deka pralinét és 7 csomag Harmóniát. Ez is valami. És most postázom dr. Hajduéknak a Különbéké-t Galyára. Tompától jövök, a ruháért adtam egy régi kabátot, és 200 forintot, amiből vehető hozzá egy (szürke) nadrág. Az „új” nyárim tehát mégis megvan. Ez jó. Kálmánnál ebédeltem. Délután ½5 van, a kispostán vagyok, a közelünkben. Kisklára is most ér majd haza. Sietek, mert Zsuzsa már ott van, s meg akarom előzni az esetleges fintorokat. Lóci szombati kiírását elintéztem; dr. Ludwig influenzás, úgyhogy dr. Vidasi (szintén ismerős) intézkedett. És kezét csókoltatja. A praliné (sajnos) igen nagyszemű. Ossza be jól, s ne osztogassa. Juliska épp itt volt a postán, mikor bejöttem, az „Icá”-val. Tisztességesen köszöntek. Az ég kiderült, a nap süt, de változatlanul rémes a hideg. Szeretettel csókolom!

Lőrinc

149.

Kedves Klára!

Mindenekelőtt megismétlem a tegnapiakat: írtam már délelőtt, a szokott levelet; aztán délután egy lapot, s azon jeleztem, hogy az itthoni helyzet a jelek szerint teljesen megenyhült, hogy feladtam magának egy kis csomagban pralinét és cigarettát, és hogy Galyára elment postán a Különbéke. Az enyhülés estére teljesen nyilvánvalóvá vált. Mialatt Kisklárával barátságosan és kiadósan beszélgettünk az én szobámban, ahol fűtve volt, beülés történt a díványsarokra, ahogy régen, és stoppolás, és egy-egy szerény privát közbekotyogás is, ahogy régen. Erről tehát ezentúl már nem írok, hacsak nem adódik valami. Természetesen teljes figyelemmel kell maradni mindvégig, megtartani a tanulságokat, s mielőbb igyekezni a megszabadulásra. Este Bernáthéknál voltam, ott vacsoráztam. Kimondhatatlan érdeklődéssel szedegették a legapróbb részleteket is belőlem; náluk majdnem szószerint azonosan zajlott le minden; még Marili–Lóci szerepe is…

A csomagnak szombaton kell megérkeznie, de hétfőn föltétlenül. Hogy az édesség félkilóra nőtt, abban a március 31-e is „benne van”. Isten éltesse: vagyis „a körülmények” – lehetőleg jók! Egyúttal máris köszönöm a gondolatait: biztosra veszem, hogy szebbeket és odaadóbbakat tud gondolni, mint én: bizonyára maga is gratulál nekem.

Kisklára levelét mellékelem.

Lóci ma felkelt, talán – valószínűleg – el is megy hazulról. Nem, mondja most, nem megy el!

Szörnyen fázunk mind. Kk. már korán elment. Tegnap este nagyon fázott. A nedves fa egyrészt kevés, másrészt nem akar égni. Úgyhogy 15 foknál feljebb nem lehetett hajtani a hőmérsékletet. Az éjjel erősen fagyott. A hőmérő most fátyolos napfényben is csak +5-öt mutat. Galambjaink kéregetnek, fáznak, jelenleg épp a Lóci-szoba ablakába repültek, a középső meg a hőmérős ablakba egy-egy. Ezek már egészen itt laknak, mondja Lóci.

Ma a lány 74 forintot vitt el a piacra. 30 a napi, 24 a liter olaj, 20 a vasárnapi hús. Szóval 100 Ft kell naponta csak a kosztra! S van – a harmadrésze. Nem lehet így élnünk. Ezt most nyugodtan mondom. Nem tarthatunk háztartásit, senkit. S a házat fel kell adnunk, a gyerekek oldják meg a dolgukat úgy, mintha mi ketten meghaltunk volna.

Étvágyam romlik, bár semmi bajom. Reggelire újabban nem egyszer semmit sem ettem a teához. Ma egy szelet zsíroskenyeret. Úgy sejtem, ez fog állandósulni.

Most már dolgoztam valamit a Hardyn. Először hat hét óta, vagy nyolc hét óta! Igen nehéz így, ilyen szétszaggatottságban, s hozzá ilyen hidegben. Most a hideg lehetne a címszó, amiről mind egy-egy elégiát zenghetnénk. És még a mázsánkint 13 forintos lignitért – tudja, mi az? – még azért is sorbaállni, majdnem verekedni kell, olyan napokon, amikor egyáltalán osztanak…

Kínunkban, fáztunkban – Lóci meg én – a galambokat nézzük. Megint kiadtunk nekik egy marék magvat. Rajzanak közöttük a verebek. „A levegő egerei” – mondta rájuk, a verebekre, William Davies, a „csavargó”-költő. Annak olvasom most elalvás előtt az angliai „útleírásait”.

Nem tudok hová menni, ahol meleg lenne. Pedig biztosan van, akinél fűtenek. Bernáthéknál jó meleg volt.

Kodolányi írt egy hosszú, meleg levelet, jelezve, hogy magának is ír. Felutazása későbbre marad. Naivul-gépiesen pszichologizál, hogy maga „azért ficamította ki” a lábát, mert vágyott a szép, kényelmes életre, a jó meghosszabbítására, a fenti dédelgetésre… Hja igen, ezt persze nem ellenségesen írta! Majd megírom neki én, hogy dédelgetés nincs és hogy enélkül is pont annyi ideig maradt volna, és hogy a Tátra csúcsait még mindig (s éppen ezért) nem látta…

Igazán borzasztó, hogy akkor is három szobát kell – sőt négyet! – fűtetnem, amikor ennyire nincs tüzelő! Ezek a gyerekek semmit be nem látnak! Csak a vaskorbács szavát értik meg, ostromét stb. Nem teszek nekik szemrehányást, most, mert hát azért mégiscsak a vége felé járunk a rossznak, ennek, a hidegnek.

Kedvesebb témáról mit írhatnék? Istenem, mennyire fáradt vagyok! Most mehetnék „üdülni”! Most!

Teljesen érthetetlen, hogy Illyésék mennyire ide se bagóznak! Legalább tíz napja, ugye?

Bariék ma estére hívtak, már régen. Alighanem elfelejtették, nálam a naptárban van, felírva. De tán így is csak elmegyek. Legalább meleg helyen leszek.

Lóci a válogatott-keretbeli dolgáról beszélget telefonon, más sportosokkal. Az edzőtanács javasolta! Nem értik, mi lehetett a kifogás ellene, s miért nem volt meg az két évvel ezelőtt és egy évvel ezelőtt. „Szörnyű jó dolgokból maradok ki” – szól közben ide hozzám. Bosszantó. Tizennégyes keret lenne, abban föltétlenül benne lenne, ha – ha – „Az iskoláját neki!” Úgy látszik, mennek a Szovjetunióba, Lengyelországba, Csehszlovákiába. Tán még a bulgáriai incidens? – kérdi. De hisz az olyan kicsi ügy volt! S annyit kapott már érte! – –

Megfagy, elhajlik tőlünk, kiejt lassankint minden és mindenki. Maradunk magunknak. Még a családok is korosztályokra hullanak szét. „Ellenségünkkel is közösebb sors köt össze – mint azután majd bárkivel”! – emlékszik rá? Óh, az élet! Erzsike plakettje is ki van állítva F. Béni kiállításán: úristen, mi az?! mit ér?! mit segít?! kinek?! Képzelődés minden, önáltatás minden, úgy megsemmisül minden, ha a múlás, a halál az osztója… Össze kell bújni és együtt meghalni… Fél 12 van, kint +1 fok, a könyvtárban 8, Kk-nál 9, Lócinál, ahol az én szobámmal együtt fűtünk tíz óra óta, 12, nálam 14. Rémes!

Lóci felidegesítette magát, s megy be az OTSB-be. Nem fog elérni semmit.

Ma nem írt; viszont már tudja a szerdai+csütörtöki helyzetképet, tehát holnap, szombaton, már bizonyára kapom írását, s remélhetőleg oldódottabb lélekkel gondol haza és rám már ma is. Csókolom. Gondoljon rám és legyen okos. –

Lőrinc

150.

Kedves Klára!

Tovább riogat az undok idő, az undok hideg. Tegnap, pénteken délután egyre tartott, sőt este és éjjel, a havazás, a havaseső, minden megfehéredett és lucskos lett. Mindenütt dideregtek az emberek, télikabátban ültek. Kínomban átmentem Margalitékhoz. A két nő szorosan a kályha mellett didergett, 12 fokos sarokban! Ígértek két vödör koksz-port vagy aprólékot, ami náluk nem ég. Értesültek már a maga balesetéről, csókolják. A házbeli diktatúra kialakulásán nem csodálkoztak: Manci asszony azt mondta, hogy ő már vagy két éve elkerüli, hacsak lehet, annyira nagyszájú és sértő és olyan stb. Úgy látszik, a mi Marcinknak is igaza volt több tekintetben, mikor kemény pletykahordozásról vélt tudni. Igen, őnekik is sokszor és ellenségesen beszélt rólunk. Közértben stb. szónoklatokat tartott ellenünk, s felfújva a saját szerepét, és gúnyosan és röhögve. Gúnynevünk is volt, egyenkint, úgy látszik… De hát mindez már régi dolog, s remélem a mostani fegyverszünet (melyet mosolygósnak igyekszem megtartani) előbb-utóbb véget ér az önállósodással. Kisklárát nem látom, s ha késő éjjel igen, örülök, ha nem harap belém túl nagyot, vagy túl mélyet; (csak kis szemtelenségeket; túloztam az előbbi szavakkal)… Ha azonban holnap, vasárnap, ráér, majd beszélek vele a nászajándék dolgáról…

Ma szerencsés gyorsasággal hazahoztunk Lócival (ez nem volt terhes, nem érdemes részletezni, hogy miért) 90 kiló lignitet: ha pár hónap alatt szellőztetéssel kiszáradna, úgy égne, mondják, mint a fa, s körülbelül annyit is érne; utóbbit nem hiszem, mert a fa majdnem teljesen elég, ennek meg a fele akkor is salak lesz. Szóval, ez megvan. Piri nénitől cseréltem fagörcsökért három vödör kokszot: nagyszemű, de nálam (magánál) átizzik. Ez is egy nap. Rémes, hogy Klárával semmit nem lehet megbeszélni. Hogy mikor jön meg, és ilyesmit (se). Csak játékos dolgok vonzzák, s főleg olyanok, amelyek ránézve hízelgőek. Azért tud hízelgéssel, elismeréssel mindenki a kegyébe férkőzni. Tán még Gönczöl néni főérdeme is a hódolat!… Gondolkozzék ezen egy kicsit…

Tegnap este elmentem vacsora után Bariékhoz. Újság: Gizike, lépcsőn előre lefelé elesve kitörte a balkeze két ujját s eléggé összezúzta a bal arcát! Üzemi baleset: 100%-os betegpénz jár vele. Eltart vagy két hétig. Müller dr. kezeli, ők mindig nagyon dicsérték, most is. Olyan fáradt voltam (kisebb délutáni pincebeli munkától?), hogy beszélgetés közben – igaz, hogy fekvő helyzetben – 9 és fél 11 közt három ízben elaludtam!

Ma Hoffmann Marianne szólt ide telefonon, emlékszik: intézeti igazgatónő, s meghívott. Nála ebédelek. Üdvözli magát.

Tegnap egyébként igazán kitűnő lekváros derelye volt. Még Kk. is jól belakott belőle este. Ő egyébként ma reggel 6-kor elment, semmi üzenetet nem hagyott hátra: napközben nem szokott hazaszólni, csak elvárja, hogy minden meglegyen, akár órákkal előbb is, fölöslegesen. Még most is. Rossz család-gazdász.

Kint csöpög minden. A meteorológia javulást jósolt, melegedést. Hát 0 fokról fel is emelkedett a kinti hőmérséklet 2 és félre! A fák már visszafeketedtek, a háztetők s földek még fehérlenek, napnak nyoma sincs. Kétségbeejtő világ. Csak hát szerencsére – hihetetlen is! Ez a vigasz benne. Azonban a veszélye is ugyanez: az ember nem védekezik ellene.

Ma jött levél magától, a csütörtökön írott. Jólesett.

A tegnap már mára kiadott pénzeken kívül ma is 60 forintot kellett adnom mára-holnapra, kosztra. Pedig ma nem eszem itthon én és Kk. ebédet, holnap meg Lóci nem. Meg kell azonban adni, hogy a drágaság is iszonyú! – – Most vékonyodhatott az ég egyszínű szürke és mozdulatlan felhőtakarója, mert egyszerre érezhetően megerősödött a világosság. Fénysugárnak persze változatlanul semmi nyoma.

Az És múlnak az évek című Huxley régi saját könyvünk. Bele van írva, hogy tőlem kapta 1942 karácsonyára. Tehát nyilván olvasta. De most sokkal jobban fogja érteni. – A Prus-féle A fáraó-ról vagy két héttel ezelőtt többször is bővebben írtam. Nem remek vagy nagy, dehogy! De érdekes és hasznos!

Jó hírt tudok közölni Lóciról. Pénteken kétszer is kiszaladt a BTSB-be vagy mibe. A mellőzését okozó bűn csakugyan a bulgáriai szamárkodása volt. Most 14-es keretet állítottak fel. Két játékost azonban behívtak. Így őt újra ajánlani fogja – vagy már ajánlotta is? – a válogatott tréner. Ez azt jelenti, mondja ő, hogy már benne is van az új válogatottban. Adja a jó sors, hogy úgy legyen. Most ugyanis nagy utak előtt állanak: Moszkva, Varsó, Prága! – Most újra megkérdeztem, s azt mondja: igen, pozitíve jól el van intézve! – Bravó!

Mindjárt indulok. Háromra, fél 4-re megjövök. Akkorára esedékes ide Zsuzsa is, a Lóci-féle. Este talán elmennek valahová. Kapnak tőlem uzsonna-vacsorára valamit, amit majd meghozok magammal.

Londonból egy nyílt levlapon üdvözlő névnapi sorokat kaptam B. Magdától.

A hő kint felment +4-re.

Hétfőn lesz a közös születésnapunk. Déli 12-kor és este 8–10 közt gondoljunk erősebben egymásra. Minden jót kívánok magának, most, alkalmi jókat, amilyen a gyógyulás és a gyors napsütés, és hosszabblejáratúakat… Szeretettel csókolom:

Lőrinc

151.

Kedvesem!

Vasárnap van, délelőtt tíz. Lóci félórája elment a Sportcsarnokba, ahol válogatott edzésen lesz jelen. A reggeli hő +7-tel kezdte, a lap már +14–16-ot jósolt Pestre s azt írja, hogy Pécsett már tegnap +19 volt. (Érdekes, hogy a pluszjeleket folyton kirakom, mintha az nem magátólértetődő volna: tán a hihetetlenséget akarom hangsúlyozni vele!) Köd volt, most oszladozik, már valamicske fény sárgul falakon és levegőben, rég láttuk. A két galamb az erkélyen. Lábuk alatt, hátulról, ázott verebek csipegetik-lopják, amit tudnak. Kk. még ágyban olvas. Imént bementem hozzá megbeszélni a napot; nem lehetett. Aztán Lóci egyhetes izgalmát kezdtem, a sportkörülit, hozzátéve, hogy nem lenne indifferens egyikünkre nézve sem, ha ő kijutna Moszkvába. – Egyébként: mérgezett gombostűit pontosan fel lehet ismerni másvalakinek a dorongjaiban. – Tegnap este Sz. Kálmuséknál volt azt hiszem sokáig.

Minálunk pedig Illyés járt. Itt is vacsorált. Zsuzsa és Lóci voltak még itt ugyanakkor, s vidékről, Békés megyéből, meglátogatott bennünket egy régi rokon: Etelka néni kisebbik fia, az öngyilkos Csaba öccse, Varga Zoltán. Most 39 éves, Lóciszerű termetű, valami bírósági ember, nős, két gyermeke van, igen okos, rendes fiú. Szaktanfolyamra rendelték fel. Szabolcsékkal, Gáborékkal állandó kapcsolatban áll. Gyula kedvesen és szokott „fantasztikus” módján viselkedett. Flóra beteg volt, komisz influenzás, de „nem engedte mérni a lázát”, bár otthon maradt vagy nyolc napig: ő nem beteg, vagy: nem nyafog? Nem értem. Védte, magyarázta az itteni házi helyzetet: hát hiszen „csakugyan lehetséges”, mondta, hogy J. ki tudná tétetni őt is, ahogy N. Lajost, a lakásából, a lakás egy részéből. És hogy ami a 40 kiló fa haza-nem-hozatalát illeti: egyszerű emberek sokszor megalázónak éreznek magukra munkákat, melyeket mi nem. Egyébként kedves volt, mondom, csak a szempontjai voltak „fantasztikusan” torzak. J. különben beült, vacsora közben, nagyon örült neki, Gyulának, mosolygott, szidott engem, hogy „spórolásból nem akarok enni”, pedig vigyáznom kell magamra, célzásokat tett a lefutott csatákra, – azonban egészen úgy, mint akinek sejtelme sincs arról, amit csinált-mondott… Kisklára legundokabb hisztériáinak paródiája folyt le itt az elmúlt napokban, úgy látom – bivalyra átstilizálva abból, ami eredetileg darázs volt… Az idegborzoltság benne, J.-ban, megszűnt, úgy érzem, most friss derű alakulgat ki, bár még nem dalolt azóta; most a Torockó utcába ment át kis időre, bejelentve, de közelebbről meg nem jelölve a célt: tán lakásreményük van? Adná isten!

A szürke ég világoskék árnyalattal enyhült, erős fátyol mögül, de süt a nap, hangoskodnak a madarak, az ablakon túl, az erkélyen, méh jelentkezik: be akar jönni az ablakokközti virágra!

Arra kellene törekednünk, hogy feladjuk ezt a nagy lakást, s kapjunk érte egy két- és két egyszobásat, megfelelőt. A gyerekekről le kell mondanunk. – Higyje meg, Lóci az emberebb ember, önzései és elvakulásai ellenére.

Kint megint méh: a zöld muskátli csalja ide.

H. Marianne-nal kedvesen elbeszélgettünk. Én jóban vagyok vele, csak ritkán látom. Délután dolgoztam. Végre egy fejezet Hardy összeállt! Február óta ez az első! Persze még gépeletlen. Illyés indulásakor szóltak ide Némethék: már szerdán meghívtak, csak Lóci elfelejtette átadni. Fél 10-kor átmentem. Az út félóra hosszat eltartott, annyira fájt valami a mellemben! Szerencsére ott van lift! Bibóék, Borsos Miklósék (Bartók B. út 16, írjon nekik!), Sárköziné voltak még és Tompa. (Borsosék ma utaztak le, két napra, a Balatonra.) A szomszéd szobában pedig sok fiatalság, az asztalokon sok édesség. Mindenki üdvözli, s nagyon kedves volt. – Illyésék és Némethék kaptak tőlem egy-egy Krilovot. Az Illyésékébe ügyetlen dedikációt írtam, – valamit Ikának „és az öregeinek”: úgy látszik már el se tudom képzelni, hogy valaki ne legyen öreg! – Ella ír magának.

A nap gyengus, de a déltengeri meleg özönlik és jól érezteti magát, már egészen jól. Azt hittem, Kk. még olvas és újra bementem hozzá; de már megint hunyt szemmel feküdt, oldalt, s minthogy meg se rezzent, halk szólításomra sem válaszolt, gondolom, egymaga akar lenni. Azt akartam ajánlani neki, hogy nyissuk rá a másik ablakot: kintről jószagú, langyos tavasz dől be, melegebb, mint a benti hőmérséklet. Kétpercnyi kísérletezés után kijöttem.

Valami virágosbolt kirakata figyelmeztetett rá, hogy Irénke-nap volt tegnap (?). Ezért írtam a legutóbbi borítékra, hogy írjon Varga Irénkének. Szabolcs anyja is Irénke (M-m-óvár, Ady 17).

Radnaiék még a helyükön vannak, de szétrakják őket. Ma délután felhívnak, s este tán együtt leszek velük, náluk. Tüzelőjük nekik sincs.

A nap erősödik. Együtt vett őszi primulánk, melyet Erzsike temetőjéből hoztunk, mint írtam, hihetetlenül kivirított. Most 22 nagy lila virág van rajta egyszerre. S még mindig új bimbók göngyölődnek! (Egyébként a virágok ma kaptak egy hét óta először olyan öntözést, amit nem én adtam nekik: ez is megnyugvási jel.) Nos hát, ezt a nagy és gyönyörű zöld-lila, cserepes bokrocskát most kitettem a kis erkély közepére: hadd örüljön ő a fénynek, a méh meg őneki. Ilyen jótékonyság is öröm, ha egyébre nem futja. És nézem, hogy gyűlnek rá a kis zümmögők! Jó volna ilyen virág a maga erkélyére is. Gondolatban odateszem, gondolatban vegye át.

Nézegettem Juhász Ferenc Új versek című könyvét, tegnap adta ide Németh L. Még mindig kiéretlen kissé, de nagyon sokat fejlődött, s kitűnő dolgai vannak. Egészen kitűnőek! – A fenti kis Katit üdvözlöm, Simándyt is, és mellékelem a Semmiért-et.

Úgy szeretnék menni, menni – valahová – mindegy, majdnem mindegy, hogy hová – – De jó volna fiatalnak lenni! – S maga még nálam is jobban meg van most bénítva, kötve, szegény. No majd még!

Isten vele! M. főorvoséknak írok majd egy lapot, csak úgy. – Sokszor csókolom.

Lőrinc

Tegnap egy percre telefonon beszéltem galyai barátainkkal, Incze Jenőékkel, azazhogy az asszonnyal, aki ma délután visszahív, mondta, mert épp elrohanóban voltak. Kispest, Zrínyi u. 5.

E hét végén két szünnap lesz, április 4. s a szombatra előrehozott vasárnap; ha jól számítom. Csak úgy megemlítem.

152.

Kedvesem,

megjöttek a születésnapi jókívánságai, egyszerre két levél (28 + 29); s bennük a kis betét Kk-nak, meg a másik. Késve jöttek nagyon, hétfőn mindig akadozik a postajárat, pláne, ha az öreg ember soros, ahogy most volt. Volt negyed egy, mikor sorra kerített bennünket. Különben nem is itthon ért, hanem az utcán. Mancival a volt Meinl-üzlet felé mentünk (2 + 2 deka pörkölt kávéért) s útközben találkoztunk Aba Novák Katóval és beszélgettünk. Unokát vár, nem örül neki. Reméli, hogy a nyugdíját visszaadják mégis. A feketét aztán nem kaptuk meg, már elfogyott; itthon azonban a levelek vártak.

A fűtési sirámoknak vége. (Bárcsak legalább egy szezonra vége lenne!) Egyetlen nap alatt eltűnt mind a rossz. Tegnap délután Kiskláránál nyitva tartottuk a teraszajtót, mert ő is belátta, hogy kint melegebb van. Bent 15 fok volt, kint meg árnyékban is 17-et mutatott a kirakott hőmérő. Ma reggel fél-felhős ég kezdte; most majdnem teljesen kék már az egész, s ennek megfelelően erős és nagy a fény, a meleg. Nyitott ablakok mindenütt; így a könyvtárszobában +11 van, magánál +16, Lócinál +13, Kk-nál 15, s ez még emelkedni fog. Két nappal előbb ugyanezt még csak szörnyű erőlködéssel tudtuk elérni.

A kis mellékletből meglepetve látom, hogy J. mindent a háztartási pénznek s a fűtési nehézségeknek tulajdonít. Még szép, hogy elismeri saját „idegesebbségét”. Egyébként nincs semmi, az ügy csakugyan lefutott akkor, amikor először lefutottnak látszott. Én – kifejezetten – nem mondtam fel. Ez már majd magára vár, pláne most, hogy enyhült minden. Akármennyi rossz lesz az elmenetelében, meg kell lennie, mert ez nem ismétlődhet. Miután ő írt, maga is feleljen; halványan célozva csak az elmúltakra s örülve az elcsendesedésnek.

Nagy meglepetés, hogy gipszben hoznák majd haza! Nem, ezt nem említette Tibor. Kérem, semmiesetre se hallgassa el előlem, amit magáról tud, s amit a lábáról érez! Ha olyasmit írtam az itthoni őrjöngések tetőpontján, hogy az istenért, ne „nyafogjon”, az csak üres (százezerszer megtárgyalt) „lelkiek”-re vonatkozott, s fölösleges analízisekre! Igazán! Ezt különben valószínűleg ki is érezte, biztosan kiérezte, s ennek a felismerésnek jótékony nyomait látom azóta a leveleiben. Hacsak másnak annál kesergőbb árvizeket nem önt a postájába… Hogy ott maradjon, amíg csak lehet, azt hiszem, jó lenne. A magasság, a levegő összetétele, a légnyomáskülönbség s a „sugárzások”, s amit csak emlegetni szoktak a magaslat hasznaként, mind megvan a szobában is; csak a lírai jóérzés és a kis sétifikálások hiányoznak… Majd informálódom Benedeknél…

Tegnap Radnaiékkal vacsoráztam, náluk. Egy szobába szorultak, fáztak, kis kályha javítgatott a helyzeten. Sorsuk még döntetlen. De nem lesz jó, igazán jó. Üdvözlik. Ugyanakkor Tompa Illyésékhez volt hivatalos. Felszólt értem, s ígérte, hogy majd taxin hazahoz. De nem mentem át, már fáradt voltam.

A K. János levele célzását Németh L. anyjára semmiképpen sem értem. – Laciék mondták, maguktól – az öreg néni a végét járja, s kórházban van! Micsoda csacska beugratás! A legidősebb Németh-lány, az elvált asszony, újra férjhez megy, hamarosan, valami ózdi vagy diósgyőri mérnökhöz.

Ma reggel B. Margit szólt ide és gratulált. Aztán Szikláné, aki pár napra feljött, s délután 5-kor, a környéken járva, benéz hozzám. És Gönczölné is ideszólt. Már egy hete – enyhén – hűléses, influenzás. Ők már 3–4 hete teljesen fűtés nélkül voltak a központijukkal! B. Sándor írt Igalról egy lapot. Az Írószövetség fiatal-írói-munkaközössége kéri, hogy vállaljam el bizonyos Donga György elvtárs egyéni patronálását. (Jó.) És gratulált szegény Szabolcs, mellékelve egy még decemberben megkezdett levele töredékét is az újhoz. Szörnyen dolgozik, elszántan. Ugyanakkor írt Füredről Gabus: úgy látszik, Gábor-nap is volt közben! Tudom, hogy bőven írt magának. Nagyon szeretném, ha Szabolcsot megint meghívathatnám valahova pár napra legalább. Kár, hogy Gabusnak nem jut eszébe, magától. Tán majd Sziklánéval megbeszélem… Vagy azzal az almádii-veszprémi múzeumigazgatóval!

Kk-nál teljesen tárt két ablak mellett most 16 fok van, Lócinál 14. Napsütötte hőmérőben: 34. Ha így tart, pár napon belül visszaköltözöm a szobámba.

Vajon hogyan jelentkezik mindez odafent a maga hegyei közt? Azt az egy kis cinkét mégis látta! A nagy madár csakugyan varjú lehet. Azt hiszem tegnap vasárnap egy kicsit, ma pedig komolyan odaért a tavasz. Persze az ezerméteres szintkülönbség változatával. Most majd egyre rosszabb lesz, egyre bosszantóbb feküdnie.

Incze Jenőné, akiről írtam, mikor vasárnap délután visszahívott, a telefonban kedves, de zavarbanlevő is volt. Mint aki… nem, nem volt természetes. „Azt hitte, az csak olyan nyaralói beszéd volt, hogy jelentkezni fogok…” Fél? Vagy túlszerény? Vagy lenézi a „művészembert”? Mondta, ír magának. Majd kiderül minden. Lóci örülne az ismeretségnek.

Megebédeltem. Kiskláránál: 17 fok! Közben J. a Marcsi-Göncölné-csatával traktált. Fenyeget, hogy Kk. újra ideveszi a nénit? M. ugyanis húsvétutánra felmondta az albérletet neki: saját anyja jön meg. Ezért „beteg” tán G.? Úgy látszik ő is nagy pletykahordó! Csak ide ne jöjjön! Senki idegen a házban ne legyen!

Elekfy, kivel közösen állított ki (az influenzás) Ferenczy Béni, igen kitűnő akverellista! 55 éves, ismert engem, Pécsett együtt voltunk egyszer. Béni zseniális. És milyen nagy forradalmi múltja van!

Ma legépeltem újra A vidám koldusok-at, s pár szót cseréltem a szövegben. Kérték, hogy a refréneket ne csak jelezzem „stb.”-vel, hanem írjam is bele. Szívesen! Kormos azt mondja, el vannak ragadtatva tőle.

Kis Zsuzsi Krilovot kapott tőlem. Mást is kellett volna még adnom? – – – Ég áldja most. A mai már elég könnyed beszélgetés volt, ugye? Szeretettel csókolom:

Lőrinc

Utólag még boldogtalanabb vagyok, hogy a praliné olyan nagyon nagyszemű volt: így roppant hamar elfogyott! No, a ciginél azért elég soká ott-levőnek érezhet!

Lóci a válogatott edzésen jó ennivalókat kapott (például 10 deka vajat) s még többet kap majd ezután. Ma beállt. Kk. reggel 7-kor elment.

153.

Kedves Klára!

Most kezdődnék a bolond hónap? Egész jól kezdődik! Az előző volt bolond! L. reggel elment, Kk. fél 10-kor. Estefelé Szikla Ilus volt itt, roppant melegen, kedvesen viselkedett, még Kk. is nagy csókolózással búcsúzott tőle (azazhogy csak ő). Laci, Manci, Zsuzsi mind együtt nálunk; majd Ilust levitték képeket nézni. Vacsora után újra lent voltunk náluk, Kk. meg én, és 8–10 közt – mint előre írtam – a névnapot „ültük meg”. Lócitól, késő éjjel már, egy zoknit kaptam; Kk.-tól édességet; Mancitől üveg sört s valami szeletet. Szikláné festményt hozott a kiállításra, s rábeszélte Lacit is. Bariékat hívtuk, de nem értek rá; G. keze nagyon fájt; G. Aliszka pedig influenzás. J. jövő hét elején akar visszatelepíteni a könyvtárszobámba. A Volkmann 11-ben igényeltek ittenihez hasonló fekvésű, de „igen nagy” szobát: ezt Kk.-nak mondta. Hangulat és időjárás tartósan jó. +15–16 fűtés nélkül, s ez éjjel is megmaradt. Sajátságos, hogy Benedekéket nem tudom elérni, tán rossz a telefonjuk. Postás nagyon késik ma. Ég felhős, de a jóslat délre 17–19-et ígér. Sokat pihenek, még többet fogok. Étvágyam erősen csökken. Erkélyünk madárvilága igen hűtlen, jó időben nem vagyunk fontosak nekik. Nap eltűnt, de meleg maradt. J. fürdőszobában dalol és mos. S. Margot mondja most, hogy nagy levelet írt magának; jól tette! Mennyi repeső izgágaságot mozgat benne a fennköltséggel leplezett hiúság! (Bár a fennköltséget is leplezi…) B. Mária Csorvásról mindig túlszorgalmas levelező volt majdnem szegény; most meg már rég nem ír! Ma délre Tompa hívott ebédre; de azt hiszem, elfelejtkezett róla. Mindamellett beállítok hozzá… Tegnap este helyett… Minden jót! Csókolom:

Lőrinc

Most, 11-kor megjött a vasárnapi lapja. Rendben! Nem kell hosszan leveleznie: kimeríti. A fáraó-t annyira unja? Kiderült, hogy sokan ismerik, s szerették. A tavasz, mint turista, már maguknál vizitel!

154.

Kedves Klára!

Nagyon sietek, hogy még a mai postával elmenjenek ezek a sorok. Bár nincs, nem lesz bennük semmi.

Két levele érkezett ma, a 31-i s az 1-i. Benne a kis betét Lócinak, s a másik, a fogalmazvány. Hogy az szintén megjött-e, mint levél, nem tudom. A levél jó, a szöveg, azt hiszem.

A megenyhült helyzet tart. Alatta azonban ugyanazok a bajok vannak, ugyanazok az ösztönök feszengenek, úgyhogy kívánatos mégis a mielőbbi változás.

Igen nagy dolog fegyelmeznem magamat s Lócit. L. például most hazajött délben, előzőleg elfelejtettem, emiatt, bár kérte, korábbra rendelni az ebédet. Válogatott edzés miatt van így. Viszont oda tele gyomorral nem lehet menni. A pótlék kérdése körül csevegve kiderül, hogy ő – ő – nem beszél Lócival. „Mert megsértette.” Megmagyaráztam neki, hogy előbb talán ő sértette meg, mondván, hogy „lóg”. De hát lehet neki valamit megmagyarázni? S hivatkozott arra, hogy ő dolgozó! Ezt L. meghallotta s hivatkozott arra, hogy ő is, és kissé jobban – alig tudtam különtartani őket. Egymással nem váltottak szót.

Nincs segítség. Az elvakultság óriási. S másrészt az elragadtatás. Egyszerre a kettő. Ki, mielőbb! Csak aztán mi lesz a kis szobánkkal?! Igen nehéz az élet.

A Gönczölné-Marcsi csatából Kk. ki akar maradni, bár gépiesen G.-nek ad igazat. M. viszont jár ide és teljes távollétünkben is hisztériás közléseket és panaszokat tesz; jó helyre, jó fülbe. Leintettem J.-t, mondván, hogy mi nem foglalunk állást mások veszekedéseiben.

Tegnap este még remek meleg idő volt, hajnalra 10 fokot esett a hőmérséklet, sőt havazgatott is. Az persze nyomtalanul s rögtön eltűnt. De a hideg megmaradt. Be kell langyosítanunk. Négy nap óta először.

Benedekéket nem bírom elérni.

Hogy magát mennyire sajnáljuk, azt képzelheti.

Mi lesz most már, hogyan lesz? Mikor jön? Hozzák? Menjek fel? Irtózatos minden. S pénz alig van.

Molnár Ferenc tegnap este meghalt New Yorkban. Mártának mégis írtam pár résztvevő sort, bár nem bírta az apját.

A nagy könyveket nem kéne visszapostáznia? Csomagban! Nem nyomtatványként!

A Hardynak a fele van meg csupán. Két hónap óta egyetlenegy fejezetet csináltam csak. Ezt írtam már.

A szomszéd ház előtti gyönyörű jázminsort kivágta Szalay házfelügyelő. Az államosítás óta tudniillik ő bérli a kertet a KIK-től. Egy gyümölcsfa: 8 Ft. Azt mondja, így újra és sokkal dúsabban kinő a jázmin, s hogy már „dzsungeles” volt. Minálunk s a szemközti házban szintén hasonló aratás történt. Mindenesetre ingyen-rőzse.

¾3 van, most ebédelünk. J.-ék ma, úgy sejtem, megkapták a 11-es házban azt a szobát.

Adom fel a levelet, Lóci viszi, én át se nézem.

Sokszor csókolom!

Lőrinc

155.

Kedves Klára!

Becstelen idő volt tegnap, azt hiszem, csúnyán berekedtem, nem volna szabad mostanában egy szót se szólnom, úgy fájnak, olyan érdesek-rozsdásak a hangszálaim némán is. Megpróbáltam a szobákat meglangyosítani. 3–4 fokot emeltünk nálam és Kk.-nál. Tudja, most már még ő is tudja érezni és honorálni a fokkülönbségeket! Lóci éjjel jött meg válogatott edzésről, még ott bevágott 15 deka vajat és 8 deci tejet. A vaj kötelező volt. Kk. este 8-kor jött meg, fürdött, ágyba feküdt, 11-kor taxin, amit fizettek, be kellett mennie, ott volt hajnali 5-ig, akkor taxin haza, ágyba feküdt, de délelőtt 9-re már újra bent kellett lennie: így megy ez, legalább most, április 4 előtt. A felvonuláson, úgy hallom, az eredeti tervtől eltérően nagy tömegek is részt vesznek, nemcsak hadsereg és élsportolók. Lóci a százas sportcsoportban, melegítőben vonul. Kk. mint gyenge kimaradhatott.

Reggel 9-re derűs, gyönyörű idő támadt, a nap süt. Ez segíteni fog a hőmérsékleten, bár szó sincs a pár nappal ezelőtti tavaszról!

Tegnap még ideszóltak az Írószövetségből: Bihari Klára (akiről Kk. tud), a szeminárium iránt érdeklődött, hivatalból. Lehet, hogy most már őszre marad minden, de esetleg valaki egyéni vezetőt adnak.

E percben szólt ide a Bethesda-kórházból Péter József református lelkész, aki ott beteg: közölte, hogy Dóczi Antal tegnap sikeresen átesett az aranyér-operációján. Körülbelül egy hét múlva tán már maga jelentkezhet telefonon. Felesége Balassagyarmaton van. Pár szóban közöltem rettentő gondjainkat és terheinket, s a reményt, hogy egy hét múlva esetleg személyesen keresem; de nem, nem fogok ráérni. Majd telefonon, ha lehet. Maga írjon neki. Címe: D. A., Bp. Május 1. út 53. szám (volt Hermina út), II. em. 25. szoba.

Manci robogott fel, kérdezve, melyik frizura jobb neki, a mai-e vagy a múltheti. Közölte, hogy B. Gizike kitörte a kezét. Mondtam, hogy kificamította a bal kisujját s megrándította a bal gyűrűsujját. Aztán azt közölte, hogy ő a, b, c és d okokból nem fog érintkezni G-vel, mivelhogy az nem megy be hozzá, legfeljebb segít, ha tud, a tudása határáig… No, végre elment.

J. részéről a lakásgond lehet az uralkodó. Iratok, aláírások, igénylések, hivatalbajárás. Ezt csak úgy sejtem, törmelékekből. De irtózatos hallgatni porrongyrázás közben a nyitott ablakból egy-egy lenti barátnővel a dolgok megtárgyalását, s azoknak a minősítését, akikhez bejutni akarnak. Teljesen kifejlődött lelkület.

A modor, a goromba, ugrásrakész, szörnyű vadság különben is elviselhetetlen. Hogy magától kapott írást, nem mondta. Kk.-nak is az a véleménye hogy bárcsak mielőbb… Sajnálom, hogy a közelben maradnak… (Időnkint persze meg-megcsillan valami a régi tisztességből, váratlanul.)

A torkom erősen fáj. Számba tettem a hőmérőt, később majd ideírom a számot, amit mutat. (37,3.) Tegnap havazott is, a háztetőkön, északon, még megvan a fehérsége. A madarak már egészen hűtlenek.

Az erkélyen, a napban, koramárciusi jó idő van. Épp elment alattunk Marcsi, fiának a festményét viszi a kiállításra. Hívta Mancit, az is megy vele a Laciéival. A Gönczölnénis csata szörnyen dúlhat. Mindkét fél üzenetekkel kérte Kk. közbelépését, az meg nem hajlandó.

Tegnap egy kis kötetet, füzetet is mellékeltem a levélhez. Ha már végzett A fáraó-val. Így majd küldözgetek apróságokat, máskor is. Az avult és esetlen fordítási döcögősségtől azonban mindig el kell tekinteni, ezt tudja már… (Hanem majd visszafelé hogy fogja hozni ezt a rengeteg írást?)

Tegnap Balatonfüredre is írtam.

Az én szobámban most 16 fok van, a könyvtárban 12, Lócinál 13, Kk-nál 11. Ma csak napfűtés lesz. Pedig kezd beborulni! – A jövő téli tüzelőrendelést Kk. elsiette, nem szólt nekem, csak megismételte a tavalyi rendelését (a túlkeveset), így aztán Lóci aki még megtehette, felemelte a saját porcióját tízről húsz mázsa tatai brikettre. Az Irodalmi Alap az enyémmel még nem jelentkezett.

Ludwig főorvos tegnap szívélyesen érdeklődött. Egy hétig volt influenzás. A járvány óriási. Írtam már, hogy Tompa legutóbb a sok betege miatt lemondta a szülnap-pótléki ebédet? Ludwigné írni fog.

Postás elment, semmit nem hozott.

A Burns-ért kaptam 900 forintot (vagyis 810-et) s Kk. adott 400-at, meg Majakovszkijból jött még 600 (de terv stb. -kölcsönök miatt csak 300): ebből élünk. Már alig van valami! Nem jó rendszer a nem-tartalékolás; ha törik, ha szakad, spórolni kell, másképp 10 forintok rabszolgája lesz az ember!

Életkedv nincs bennem.

Biz’ isten, egész a legutóbbi halálig nem tudtam, hogy annyira meghal az ember, mint amennyire meghal. Pedig egész életemben a halál volt a főtémám. Meg a részegség, vagy a részegség vágya, – mint gyógyszer. – Mindennek vége.

Az erkélyre most mégis ideszállt a két galamb. Adtam nekik. Életcél! Milyen jó, hogy támadt!

Mi lesz magával? Benedekék nem felelnek, s most már Püskiék sem. Hogy a fenébe érjem el őket? Ször-nyű-ség! – Mikor jön haza? Miért nem keresett az a fenti főorvos, ha itt járt?

No, ég magával a mai napra! Csókolom!

Lőrinc

A borra jól tette, hogy kiadott. Sok pénzét azonban rengeteg levelezésével tán már fölemésztette. Kérek gyors anyagi helyzetképet!

156.

Kedves Klára!

Ég-föld segíti ezt a mai ünnepet: derűs, ragyogó ég virradt ránk, úgy ragyog a nap, hogy no! Folytatja, amit elhagyott, a szép tavaszt?! Lóci ma is korán kelt, ötkor, Öcsivel szólatott ide telefonon, mert még nem tudta, mikor van a gyülekező Csepelen, az övéké, élsportolóké. Melegítőben vonult fel, s tán csak nem hűlt meg. Akkor még, mikor elment, 0 fok volt, úgy láttam. Mert én is felkeltem.

Hanem a nap igazi meglepetését az újság hozta. Németh Laci a Karenina-fordításáért meg egy másik orosz regényért József Attila-díjat kapott. (Válogatott műfordításainak az enyémhez hasonló kötetéért Képes G. is.) Összeget nem mond a Szabad Nép. De akármennyi, mindenesetre kissé biztonságos érzés lehet. Más ismerőst nem láttam a névsorban.

Benedekéket nem bírom elérni, kerülő-telefon-utakon sem, hogy megtudjak valami pontosat magáról.

Lócinak a baltenyerében valami szálka kis, de igen fájdalmas gennyedést keltett. Még nem látszik semmi. De nagyon fáj minden simításra is. Így nem játszhat, már pedig ez nagyon fontos most! Ezért is szeretnék B. Tiborral beszélni, hogy esetleg megnyissa a sebet. Hogy fél ez a fiú minden vágástól, a legkisebbtől is! Adtam neki sorokat a klinikára, próbálkozzék személyesen.

Az idő szépen melegszik. Tegnap fűtöttünk! Csak Kisklára állta a „sarat”, vagyis hősködött a hidegben. Igaz, hogy amint délben megjött, ágyba feküdt s egy tagban ott maradt mindmostanáig, úgy pedig kibírhatóbb volt a világ. Én délután négykor ledőltem s azon kaptam magamat, hogy negyednyolc volt, mire fölnyitottam a szememet. Nagyon fáradt lehettem.

Aztán régen feltett szándékom szerint elmentem Szabó Kálmánékhoz. Négy szeletke valami édeset vittem. A két férfi már aludt, azazhogy feküdt. De Magdával s a nagy Kálmánnal, aki felébredt, beszélgettünk vagy egy órát. Ott hagytam Mara számára a rég megígért 50 forintot a maga s 100-at Klára nevében. Nagyon hideg északi szél fújt, mialatt hazajöttem. Lóci, edzésről, csak még azután.

Kk. ma délutánra a mecseki üdülős üzletvezetőt várja, 4-re. Elszedte tőlem azt a 4 deka kávét, amit nagynehezen beszereztem a születésnapjára a Meinlnál.

Most ideszólt Bari, az öreg. Hogy tekintettel a remek időre, üljek fel a sarkon a 22-esre s menjek ki a Ságvári-ligetbe, ott találkozunk, a felesége és Imrus is ott lesz. Tegnap is itt járt, örömmel mutatva a tihanyi végzést, amely szerint feloldották a zárlatot a villájukról. Úgyhogy most senki sem lakik benne, az alsó traktus is üres. Hogy kimegyek-e a zöldbe, még nem tudom. Dolgozni kéne. De alighanem elcsábít ez a szép nap. Vegye úgy, hogy mégis elcsábított. Kisklárát is hívták. – Most beszóltam hozzá: kötélnek állt-e. Igen, megy! (De olyan emberevő hangulatban mondta, hogy az rémes!)

Hőjelentés a szobákból: fűtés nélkül mindenütt, de tekintetbe kell venni, hogy tegnap hol volt tűz: Könyvtár: 12, nálam: 17, Kk.-nál: 10, Lócinál: 13 és fél, kint napon: 21, árnyékban: 12. A jóslat délre 17–19-et ígér s igaza lesz. – Kár, hogy Kk. nem engedi fölereszteni a rolóit, hogy minden ablakon dűljön befelé a fény és a meleg. Így aztán kizár néhány fokot a csacsi. De hát szörnyen csökönyös!

A konyhából húsklopfolás zaja jön be. Az utcán gyerekek kajabálnak, futballoznak. Mindenki kiskabátban. Vagy majdnem mindenki.

Ma délután mindenesetre legyorsírom a Hardy XXXIV. fejezetét. Ezután új rész jön: Az asszony fizet. A teljes mű LIX fejezet. Óh, mikor leszek meg vele!

Ma nem lesz posta. Tán holnap sem.

Jó időt magának is, gyógyulást és jobb kedvet! Szeretettel csókolom.

Lőrinc

Tegnap egy Paul Heyse-novellát is mellékeltem a levelemhez. Ma semmit se teszek bele.

157.

Kedves Klára,

megy a hőmérő, mendegél lefele. A szobámban – a magáéban – +14 van, kint és a többiben +12 vagy 11. Az ég borús, csak pillanatokra erősödik meg a szórt fény, napfénynek, sugárnak, színnek semmi nyoma.

Közben mindenki fűt. Németpék, Tompa, Weöres Sanyiék, Illyésék…

Mi elkönnyelműsködtük a magunkét, amikor még bírható volt a hideg! Így mondják.

Kezdem a tegnappal. Mi is volt? Hát ebédre megjöttünk, kora délután beállítottak Juditék és a pécsi vezető: én nem is láttam őket, Kiskláránál feketéztek – négyen négy dekát – azután elmentek, s Kk. Baránszkyékhoz ment át. Engem is oda vártak, azonban nagyon makacskodtam magamban, hogy a Hardy-résznek meg kell lennie, s így a hideg szobában körülbelül 2-től 9-ig dolgoztam. Bariékat lemondtam tehát, s mikor a dr. Kálmán ideszólt, hogy Illyésékhez megy fel kocsin, s felvinne, csatlakoztam. Előzetesen Weöreséknél voltunk, ahol az asszony most lábol ki influenzájából. Sok szép tüzelőfájuk van. Sok? Hát istenem, azzal már kihúzható a maradék tél…

Gyuláéknál vacsorautáni vacsorát ettünk, vajat, kitűnő szalámit, rumos teát. Érdeklődött Németh Laci iránt, hogy hogyan fogadta a díjat. Mondtam, milyen váratlan volt. Tudniillik hazulról még átszóltam hozzájuk s az asszonnyal beszéltem. Két nappal előbb a Népműveléstől – tán a minisztertől – kaptak levelet, meghívót a díjkiosztásra: ez volt minden előzetes tudásuk, mondta Ella. Laci épp beteg volt, 39 fokos lázas. De elment, persze. Most ágyban fekszik. Nem otthon, hanem az anyja lakásán, aki viszont kórházban van. 76 éves, a végét járja. Havi 800 forintba kerül a kórházaztatása, de Laci mindent az anyjáért stb., és épp nincs pénz és a legjobbkor jött. No persze, pénz mindig a legjobbkor… Az összeg különben 6000 Ft.

Gyula érdeklődött az itthoni helyzet iránt, s gúnyolódott velem a maga szokott tréfás modorában, ami mögött annyi mindenféle lappanghat. Mint említettem, egyre kevésbé tudom méltányolni egyes érzületeit s fals – vagy épp „kacskaringós” – szempontjait.

Tizenegy lehetett, hogy lejöttünk a hegyről. Közben lezajlott a 20 nagy dörrenés, ágyúlövés, majd a gellérthegyi tűzijáték. Ika is nézte kis ideig. Flórától bocsánatot kértem szamárságomért, minapi „öregséget” emlegető dedikációmért. Nincs vele semmi baj. Tompával gyalog indultunk, az Eszter utcánál még elértük a buszt. De nagyon fájt a mellem, szörnyen! Nem is tudom, a szív-e. Kálmán a bemondások alapján erekre gyanakodott. Ami tán egyremegy az anginánál… A „Budavár”-ban még megitatott velem egy dupla feketét, s elváltunk. Rengeteg a dolga, a járvány tart.

Itthon már mindenki aludt, azazhogy csak a gyerekeket tudom. Azt hiszem, Kk. ágyazott számomra, olyan volt az egész. Kedves tőle.

Ma reggel Lóci 8 körül elmehetett, válogatott tréningje volt. 9-kor csengettek. Többször, sokszor. Kimentem. Semmi életjel. Kiderült, hogy Kk. kért reggelit. Aztán kért még vagy tízszer. Végre kiment s az ajtón át megtudta, hogy – ő beteg. „Honnan tudjam?” – „Lócinak mondtam.” Magunk takarítottunk, nagyrészt Klára, ő adott reggelit is (amit már jóideje egy kenyérszeletre redukáltam.) Mondja, menjek ebédre valahová. Még nem tudom, mit teszek. Gépelni kellene a gyorsírt Hardyt: a kitűzött – tegnap kitűzött – résszel elkészültem.

Tájékoztatást kérek 1. az állapota, 2. hazakerülésének várható időpontja és lefolyása, 3. anyagi helyzete dolgában. Ezenkívül: mindenben.

Azt hiszem, nekilátok a gépelésnek saját magam. Majd csak meg lesz. Mancival nagyon gyötrelmes, és nem akarja kitanulni ezt a rossz gépet…

Most fél 11. 2-kor postázom a levelem, előbb pedig írok néhány sort még: hátha esik addig valami.

3 óra: Lóci, aki nyilván tudja J. betegségét, nem jött meg délre, és nem is szólt haza. Kk. a barátnőinél s a munkahelyén lesz és eszik. Este is. Én teázva ebédeltem itthon vmit, gépelem a Hardyt. – Elértem Benedeket: tájékoztatott, megnyugtatott. Gipszben járni fog tudni rögtön. Hétfőn vagy kedden náluk leszek. Maradék anyaggal délben befűtöttem a kis szobában. Este talán Gaál Aliszkáékhoz megyek. J. bezárkózott a szobájába, színét se láttam. Csók.

Lőrinc

158.

Kedves Klára!

Ez a vasárnap hétfőnek számít. A posta meghozta az elmúlt két nap pótlását, magának három levelét és Rizával közösen írt lapját. Két betétet Kk. számára. Egyik levele különösen „nyafogó”, egészen nagy visszaesést mutat. Pláne olyan jelentéktelen alapon, amilyen a siránkozásomat követő hangulata lehetett, – már nem is tudom, miért siránkoztam akkor. Igen: majdnem mulatságos, mennyire időszerűtlenné válik néha a túlzottan lírai válasz, mire megjön! Ez bizonyára fordítva is így van. Kérem nagyon, ne essék vissza a hisztériájába. Van abból itthon is elég. Például ma azt hiszem, egész határozottan, hogy J. minden komiszsága tulajdonképpen modortalanságból és hisztizésből ered! Tegnap nem kelt fel, mint már írtam. Délután én adtam neki orvosságot, hőmérőt (bár már előbb mondta az ajtón át, hogy 39,5-je volt) és vajaskenyeret meg germicidet. Ma pedig orvost akartam hívatni. De miután Kk. kitakarított és megreggeliztünk, egyszerre csak felkelt, nagyon rendesen beszélt és ment bevásárolni stb. Érthetetlen! „Nem lehet a gyerekeket meleg étel nélkül hagyni!” Tegnap különben élveztem, igen, élveztem, hogy egész nap semmit nem ettem, csak teát és kenyeret. A többiek távol voltak. Este Lóci megette az én tegnapelőtti húsmaradékomat s a maradék tegnapelőtti levest; (Lóci rosszul járt ezen az edzésen: nem kapták a szokásos ennivalót, pedig arra számított. Így aztán szinte alig evett egész nap, de nem nyafogott.) Kk. valahol Juditéknál vagy Margitnál evett. Én Gaál Aliszkáéknál voltam, és nem vacsoráztam. (Úgyis kövér vagyok.) Jót tett ez az egynapos szünet. Pláne lelkileg, S mindenesetre kellően dokumentálódott, hogy nem dőlt össze a világ. Még délelőtti ételt is tudtam adni Lócinak mára a gyárba: három főtt tojást, amit Gaáléktól vásároltam; tegnap tudniillik ünnep volt. Ma már jóval könnyebb volt a helyzet, könnyebb lett volna; azonban, mint írtam, megoldódott: – átmenetileg. – Hogy a lakásügyük hogyan áll, nem tudom.

Ír újra a felmenetelemről. Hát kérem, én nagyon szívesen mennék, s hétköznap nyilván nem is terhes a dolog egy csöppet sem. 150 Ft sem halálos pénz. Mégis többet szeretnék tudni. Mikor érdemes, mikor jön esetleg maga haza, kísérjem-e stb. Vagy ez csak egy olyan közbeszóló út lenne? Ebből a pénzből öt napig megél a család! És most jött meg a felszólítás az új tüzelőrendelésre: minden hó 5-ig be kell majd fizetnem a megfelelő részletet az Irodalmi Alaphoz: egy út = 4 mázsa brikett (maga is, Kisklára is 10-et rendelt – azért írom meg újra, hogy legyen alapja a mennyiség fölmérésére-, ez tehát a fél-szezon mennyisége majdnem!) Valahogy így is kell nézni a tetteinket, nemcsak úgy, ahogy maga. Úgy nagyon könnyű és felelőtlen! – És nem kell rárontani az emberre a nyílt s a (még rosszabb) csak-épp-sejttetett szemrehányásokkal lelki-metafizikai hóbortok alapján! – Kár, hogy nincs módunk megbeszélni ezt a tüzelőrendelési dolgot, ez az utolsó, az enyém, ezzel még jóvá lehetne tenni a többieknél már elkövetett hibákat… De rögtön dönteni kell!

Jeleztem már, hogy végre elérhettem Benedeket. Gondolom, most már látom valahogy a helyzetét. Véleményem: maradni, amíg csak lehet. Ha itt gipszet kap, azzal azonnal mozoghat, járhat. De vajon akkor hivatalba kell mennie? Utóvégre október eleje óta…! A maguk főorvosát készséggel felhívtam volna, ha tudom, hogy ekkor meg ekkor jön s eddig meg eddig marad. Ilyen közlést azonban nem kaptam. Csak azt, hogy a napokban… fog menni… úgy látszik…

Nem tudom, ki az a Pletires, aki iránt K. János levele alapján érdeklődik. Sose hallottam a nevét. Amennyiben azonban Plotinosról volna szó, attól sincs semmi eredetim, csak egy nagy és hólyagszerű tanulmány róla magyarul. Egyébként újplatonista bölcselő volt, általános misztikával és keresztény morállal már erősen fertőzve, körülbelül 600 évvel a nagy Plátó után, vagyis Kr. u. 200–300 közt. Azt hiszem, fennkölt és érdektelen káprázat, amiket vizionált és összelogikázott.

Tegnap éjjel Kisklára ágyába becsempésztem, tudtán kívül, két csattos üveget, tele melegvízzel. Az ő szobáját képtelenség átlangyosítani, ez volt a kárpótlás. Szóvá se tette.

Gáspár Antalék hívtak szerda estére vacsorára, tea stb. lesz.

Nagyon bosszant engem, hogy ha valami irtózatost látok az életben, s az fáj, akkor maga rögtön személyeskedik. Egyrészt rabtartó akar lenni (az akart egész életében, hiába mond most mást), másrészt lényegében úgy viselkedik, mint Juliska. Tessék már abbahagyni ezt! Megint átfutottam a levelét: kétségbeejtő! Azt hittem, ezt a gyerekes modort szégyenkezve elhagyta már. S megint visszaesett bele… Ne vegye ezt rossz néven, ne vérezzen tőle az orra: az eszével nézze, az isten szerelmére! (Mindezt a „csak a galambetetés maradt” című témára válaszolom: szörnyű benne a butaság!)

Igen, kis könyveket többször küldtem, s ha csak bírok még összekaparni valamit, amiről az a sejtelmem, hogy nem olvasta, küldök könyvcsomagot is, mennél előbb, talán még ma!

Borzalmas, hogy mit kell dolgoznom! Hogy mit kéne! Hogy mit fognak bevasalni rajtam, amit már leelőlegeztek! Ami könyvet kölcsönad, azt lehetőleg a kikölcsönző postázza haza; csomagban, nem keresztkötésben!

Az idő förtelmes, szürke, naptalan. Könyvtár: +10, Kisklára: 10, Lóci: 11, maga, ahol most gépelek: 14; kint (árnyékban): 8. Meg kell dögleni. „Óh, már csak pár nap”, mondja mindenki! Február közepe óta mondjuk.

Az pedig mindennél rémesebb, az az igazságtalanság, hogy egy-egy lap miatt megszid! Még jó, hogy elismeri: „elég szépen” írogattam!… Ugyan kérem! Hát hol lát még egy bolondot, aki így tájékoztatja mindenről?! Nézze meg a gyerekeit, azok mennyit írnak, írhatnak! Azonnal vezekeljen magában, s egy komoly mondatban (de csak egyben), írásban is, másképp megharagszom!

Születésnapján este 8-10 közt igenis együtt voltunk, Manciéknál. Megemlegettük! Kisklára a születésnapjára csokoládét, pár deka kávét s egy üveg bort kap.

Most ég áldja. Csókolom. – Hanem az, hogy egy Keményné Mancinál értelmesebb életbeosztás létezhet, mint nálunk, az mégis rémes rám nézve! Azoknál van meleg, mert szerényen, de beosztva fűtöttek!

Most szólt ide Rákos elvtárs vezérigazgató az Új Magyartól: a Maját és a Rusztavélit sürgette; de nem kellemetlenül.

Azt A fáraó-t úgy látszik mindenki olvasta. Gaál Aliszka is. Neki tetszett. Tegnap mondta. S maga írja, hogy Kodolányi János is. – Az a csinoska fiatalasszony, Egykori Felköszöntőm tegnap telefonon referált magáról.

159.

Kedves Klára,

ma már másodszor írok. Sőt közben ajánlott nyomtatványként egy csomó könyvet is feladtam. Nagyon nehéz már találni valamit, pláne olyat, amit valószínűleg nem olvasott. Ebben a mostani küldeményben igen vegyes dolgok lesznek, de tán mindegyik szórakoztat majd valamennyire. Az idő csak borult, kétségbeejtő, ahogy már írtam. Ma történt ebédfőzés. Lóci későn jön meg, ő így majd vacsorázik. Kisklára Margitnál lesz 6–9 közt, aztán hazajön. Közben megköszönte a két fűtőpalackot! – Más. – Nem gondolnám szükségesnek, hogy maga írjon ide, – őneki; komisz, goromba, hisztis. Mindenen túlmenő, s nem enyhíti a kellemetlenséget, hogy aligha van teljes tudatában. És folyton változó hangulatú, kivéve a kellemetlent: az állandó és rendíthetetlen. Semmi rábeszélést, meggyőzni-akarást nem ajánlanék. Más, ha írásra akar felelni. De abban is teljes tartózkodást ajánlok. Végső segítség csak a leoperálás lehet úgyis. – Azt kell hinnem, hogy a felkelés is saját érdekből történt, unalomból és hogy meleget ehessen. Nem lehet ezeket elmesélni… s olyan komikus az egész, és olyan szánalmas a sorstól, hogy ilyesmik számontartására fog. Maga legyen nyugodt, higgadt s örüljön. Úgy, mint még soha-soha életében! Ég áldja. Szeretettel:

Lőrinc

Viszem a nyomtatványcsomagot magam a postára.

160.

Kedves Klára!

Szörnyen hangulat-ember vagyok, nem újság maga előtt. De rossz így! Folyton rá kell jönnöm, milyen szamár vagyok, mennyire kényelemszerető, halogató. Hogy hitegetem magamat dolgokban, amelyekben az első biztos ösztönt követni végeredményben még „kényelmesebb” is! Itt van ez a mi nagy belső házi ügyünk. Érzem, mennyire rossz maga az „elintézés” és menekülök előle. El-elhitetem magammal, hogy „csak ez” vagy „csak az” az oka a magatartásnak; tán még azt is, hogy javulás, észretérés, megszégyenülés állhat be. Nem állhat be! Minden nap tízszer meggyőz az ellenkezőről. S mind a tízszer újra végig kell kínlódnom ennek a kis pokolnak a felfedezését. – Ezeket csak pillanatnyi (de azért állandó) hangulatom jelzésére.

Tegnap küldtem egy levelet, egy lapot és egy kisebb könyvcsomagot. Utóbbit fogyassza lassan, azaz tán még jobb lesz; ha a görög és római kultúra-köteteket spékeli velük. Nem?

Bogyó M. most érdeklődött telefonon. Az UM e héten átköltözik a Lenin körút 9/11-be, a volt Newyork-palotába, ahol már eddig is sok kiadó és szerkesztőség tömöríttetett.

A Margalitné-féle házmestergyerekek átjöttek értem, hogy a házinéni kéreti a bácsit, tessék szíves lenni átjönni. Majd beírom még, miért.

Gáspár Bandiné kérte a szerdaesti hívásukat csütörtökre áttenni, miután szerdán este műfordítói szakgyűlés lesz. Ugyancsak kieszelte, hogy egy koffernyi brikett-et miképpen küldethetne ő és Alisz közösben (Bernáthné). Nem fogadtam el. Olyan messziről nem érdemes szállíttatni.

Ezután Gaálné Manci szólt át, hogy Nagy Lajoséktól félmázsa kokszot kaphatok, kis gyermekkocsin hazahúzható, igazán gyerekjáték lesz. Házimérlegen kell majd lemérni. Boldog vagyok! Sajnos, mindenki azt mondja, hogy egy szobát fűtsek csupán, akkor elég soká eltart; aki estére vagy éjjelre jön haza, az lefekhet. Tegnap éjjel Kiskárának két, Lócinak egy melegvizes csattos-üveget tettem az ágyába, mindegyik nagyon örült neki.

Ma este mindenesetre befűttetek mindenütt. A születésnap előestéje van. Kk. 7-kor hazajön. Manciék feljönnek. Kk. szeretné Bariékat meghívni. Egy üveg bort szereztem. Aztán lesz – Klárának – valódi csokoládé (két tízdekás tábla) és tíz deka pörkölt fekete! Egész szép, ugye? Ha maga már járhatna, az ottani főorvoséktól felhívhatna bennünket ma este. 8 és 10 közt így is erősen magára fogunk gondolni, ez már állandósultnak vehető, ez a megállapodás, szokás…

Most pedig az időről, ami olyan nagy téma, olyan nagy tényező a leveleimben. Hát kérem, nem fagyott az éjjel. De majdnem fagyott, legalább is nagyon hideg volt a paplan alatt. Az ég borús. De már tegnap látszott az alkonyi nap! Most nem látszik éppen a délelőtti sem, azonban érezteti a létét. Átvillog az egyhangú, tejszerű derengésen és itt-ott halvány kékségek is sejlenek. Át nem törik a felhőt, de átvirítanak rajta. Egészen beteges, sápadtsárga négyszögeket is rajzol a padlóra valami utánzatából a napfénynek az ablakkeret. Este kint árnyékban +2 volt: most +10 van. Ez már valami. Ha kisütne, felhajtaná a szélcsöndben a napi hőt 15-re is talán. Sajnos, a mai újság szőrén-szálán eltűnt, úgyhogy nem láthatom a jóslatot. Harmadnapja nem látom. (Nem, az újság csak nagyot késett!)

Megyek át Margalitékhoz, addig szünet.

Folytatás délután fél 3-kor

A Margalit-féle áthívás tévedés volt, a szomszéd szabómesternek szólt. Manci néni ellenben megkapta számomra Nagy Lajosnétól a félmázsa kokszot. Kicsi, négykerekű gyermekkocsin játszva hazahúztam, a Házmán-saroktól Marcsi erőnek erejével segített. Csak a lezúdításnál, az ablakon át, vettem igazi hasznát. Úgyhogy ma este befűtünk Kk.-nál is. J. tudta, látta a kölcsön-zsákvarrásaimat, indulásomat, a szállítást: szóval sem jelentkezett s mikor utólag szóvátettem a dolgot, kijelentette, hogy fogadhattam volna embert „s hogy ő beteg”. Hogy nem az, kár mondanom: ilyenkor mindenki a panaszkodónak ad igazat. A múltkor azonban semmiesetre sem volt beteg! Most megy cipőt venni; nem tudja, itthon lehet-e Kiskláránál befűtési időre. Mondtam, készítsen oda mindent s majd én elintézem. Tisztán szabotál olyan munkákat, amiket nem akar vállalni.

Az idő átmenetileg kissé javult, az ég fele felhőtlen, pár órát már sütött a nap, ami kint érezhető is. Szobahő a könyvtárban: +10, nálam: +13, Lócinál: +10, Kk.-nál: +11 (oda kis ideig sok ablakon át betűzött a nap). Kint: +14 van. Ki fogom nyitni rögtön az ablakokat.

Tojásleves volt, rizses hússal. Ünnep! Este is az lesz.

J. álláspontja, mint most közölte, az, hogy ő a pincei munkát megtagadja s a sorbanállást, a háztartásit nem. És hogy ő felmondott, akkorra, amikor lakása lesz. Ezt újabb szóváltás után most leszögezte. (Gyújtót vágni nem hajlandó.) Leszögeztük.

Áldja azt a nemlevő istent, hogy ott van, ahol van!

Kisklárának írt levele megjött, este átveszi.

Szívesen felmennék magához. De a pénz másra kell. El fog szörnyedni, ha látja majd, mi fogy! Ha legalább a hazakísérésére kéne az az utazás! De kár, hogy az a főorvos olyan rátarti volt, s nem hívott fel: honnan tudjam én, mikor érhető el olyan kis idő alatt? – Lóci volt Benedeknél a klinikán a kis kéz-sebével: egyelőre dunsztolással próbálkoznak.

Mancival sokat gépeltünk tegnap. Ha most még két oldalt legépelek, végeztem a Hardy IV. szakaszával. A vég egyelőre az, hogy Tess hozzáment Clare Angelhez, épp Szilveszterestén, s a nászestjükön elmondta az előtörténetét. Most jön majd az Az asszony fizet.

Rettenetes életem van. Úgy látom, Kk. kezd józanodni abban a tekintetben, hogy hozzátartozónkat sose szabad alsóbbrendű lelkeknek kiadni.

Sokszor csókolom.

Lőrinc

Ui. – Három előtt megjött a délutáni postával a 4-i kis levele. A főorvosi fájdalmas lábvizsgálásról írt benne. Nagyon sajnálom. Micsoda pech, s milyen kitartó! Tegnap egy Szokolayné-levelet is továbbítottam. Írjon egy lapot Vass Eleméréknek, Tihanyba. Nagyon olvashatóan. Az asszony neve: Jane. – Az újság megjött, melegedést ígérnek. – Németh Lacinak nemsokára tartandó műfordítási előadását jelzi meghívóján előre a fordítói szakosztály. – Gaál Manci néniék öreg lánya máshol is dolgozik, sokat. Tőlük 110 forintot kap s 30-at a nagymosásért. – Lakásunkra nemsokára, illetve akkor majd azonnal Wertheim-zárakat kell szereltetni (egynek az ára: 100 Ft).

Csókolom. Szeretettel:

L.

161.

Kedvesem!

Lezajlott a tegnapi születésnapi előest. Manci és Zsuzska jött fel 9-kor, Laci 10 előtt; (ő szemináriumból jött éppen, innen a közeli párthelyiségből, ahol különben estefelé J.-t is látta, amint tanácskozott). Bari Gizike volt még itt: majd hangversenyről – Beethoven – az öreg Laci. Előzetesen Kisklárával kiadósabban átbeszéltük a napot, a Nagy Lajos-féle koksz hazahozatalát, mindent, Kk. részéről még intimes, érzelmi, gyerekkori dolgokra is történt bőségesebb és kedves kitérés. Mint írtam, tőlem tíz deka pörkölt kávét kapott, két tábla csokit, igazit, pár kis könyvet és a vázájába virágzó som-ágakat. Ez az első tavaszi sárga bokor. Gizike persze rögtön rávágta, hogy forzicia; ami arra vall, hogy sem a somot, sem a forziciát nem ismeri. Érdekes, hogy a híves idő ellenére már négy-ötféle tavaszi virág nyit a mezőkön. Most Gönczölné szólt ide gratulálni, s estefelé okvetlen átjön személyesen. (Gizikéék nem tudtak előre a tegnapi alkalomról).

Lóci is hozott Csepelről 2 deka kávét.

Hogy Lócival folytassam, – ma nem ment be a gyárba. Külső intéznivalói vannak, sportügyek (így az egyik trénerségét le kell mondania, mert nem ér rá), és a klinikára is mennie kell Benedekhez. A gyűlés vagy tályog a bal hüvelyke alatt, kétnapi fájdalmas forróvízbemártogatás és éjszakai gőzölés után, mára nagyon visszament s ugyanakkor csúcsosodott: most vagy nem kell felvágni, vagy kisebb lesz a seb. Mindenesetre óriási pech, hogy a válogatott keret edzésein így játszik, félkézzel, tulajdonképpen csak ugrálva, hogy „ne jöjjön ki a gyakorlatból”. Ma, úgy látszik, nem nyúlnak még hozzá. Ő maga ebédre visszajön, aztán újra el, estig. Kisklára este jön meg, talán Juditékat szervezve be mára. Gönczöl nénivel, mióta úgy be akarta kapcsolni a maga Marcsi-csatájába, mintha nem volna olyan sülve-főve…

A tegnapi társaság tagjai közül négyen kaptunk aznap levelet magától. Szép teljesítmény! Bár aligha teljes. Ma ideszólt a már sántikáló Dóczi Tóni (bélrepedése is volt); a hét végén esetleg kinéz. Ő is kapott levelet!

A mai Szabad Nép tíz soron át maximális, rajongó dicséretben részelteti Németh Lacit a Grosszman-féle orosz regény gyönyörű fordításáért.

Az egyházfi innen a II. kerületből ma elvitt húsz pengőmet adóba. Pár nappal ezelőtt megjött az Irodalmi Alap utolsó havi segélye. Még van belőle. Legnagyobb gond most a tüzelő-havirészlet lesz! S máris a gond, hogy utánajárjak ház- és tömbbizalmi-iratoknak a fafűtéses kályhám igazolására. Másképp tudniillik nincs fa. Ez azért nem lesz nehéz dolog, csak mégis… Mikor annyira nincs semmire időm!…

Mert azt, hogy ma estére elfogadtam Benedekék vacsorameghívását, nem tekintem frissülésnek, pihenésnek. Az is intéznivaló.

És hát az idő!

Egyhangú, szürke minden. Nem lehet túlvastag a felhőréteg, mert elég erősen világít. Fény, sugár: sehol. Kellemes februárvégi-márciuseleji idő. Jellemző lehet a hidegre a könyvtárszoba, ahol nem segített semmi a természetes hőmérsékletnek: +11 fok. Kint most még minden a felhőzettől függ, ha egyébtől – északi, keleti szél – nem.

A primulán, melyről már oly rég nem írtam, most vagy harminc gyönyörű, nagy, lila virág tolong. Még a legelső is megvan! Apróka két virágot új kocsányon a későbbi is hajtott. Most már lesz virág özönével!

Bernáthné Alisz tűrhetetlen tud lenni a fölényeskedő, gyakorlatias „okosságával”, ami néha csak tudatlanság, tárgyismereti hiány. Így tegnap olyan tanácsokat adott, hallván telefonban az én kétségbeesésemet hideg stb. miatt, hogy hagyjak itthon mindent s költözzem hozzájuk! A gyerekek felnőttek, ne törődjek velük, oldják meg a dolgaikat s a hideget ők maguknak! Elfelejtette J.-t! (Aki különben estefelé, mikor megjött, említette, hogy nem is tudom melyik altábornagynénál volt, azzal volt tárgyalnivalója. Talán ott találkozott Lacival. Esetleg a lakásügyeket igyekezett előrevinni?)

A Nagy Lajos-féle koksz jól ég; de csak ha alapos faparázs ágyazza. Bernáthék adnának fát, nekik van, mondjuk egy mázsát. De nem tudom elhozatni! Ez a büdös nap nem süt, nem melegít!

De azért reggel ötkor már madárkoncert van. Nem, mintha segítene rajtam, csak úgy írom…

Azt hiszem, 30 q fát és tíz q brikettet igényelek. Nem pécsi brikettet, mert az 48 Ft, csak úgynevezett I. rendű dorogit, ami 36 Ft. Maguk is ilyet rendeltek. Úgy hallom, a kért mennyiséget esetleg csökkentik is! Az Irodalmi Alapnál – tán nem. Oda is be kell menni. Személyesen aláírni.

Meg egyebek.

Csakugyan el kell szakadni a gyerekektől. Képtelenség így élni, ennyi ember gondját viselni. Kis odukra van szükség. Akkorákra, mint a sír. És ha még egységesen viselkednének azok a többiek! Ha engedelmeskednének! De komikus, hogy mennyire nem értenek az élethez, s mennyire igényesek. A világ legrondább dolga az alapnélküli igényesség, a leghülyébb dolga!

Tegnap valami vasalásféle volt. A délutáni sok elmenetel miatt este 11-ig elhúzódott.

Nitromintet kellett bevennem – félév óta most megint – hogy a szívgörcsömet (amelyről nem tudom, hogy az-e vagy egyéb) elcsitítsam. Rögtön elmulasztotta. Ahogy még soha! A legrosszabb jel! Csakugyan megyek Haynalhoz…

Hogy ez a maga szerencsétlensége mit árt!… De azért ne hallgasson el semmit. De gyógyuljon meg! Egye meg, amit adnak, mind, és érezze jónak. Hízzék, erősödjék! Részben akarat kérdése minden. Csókolom.

Lőrinc

Írt egy lapot Incze Jenőnének? Kispest, Zrínyi u. 5.

Ui. délután 2 óra: +14 fok van kint-bent. Jobb, mint a +2. – Ebédre karalábéleves és paprikáskrumpli volt. Belangyosíttatok, csak hozzám. Ma nem jött posta. Kint a galamb! Ég borús. Jaj, de árva vagyok! Gondoljon rám szeretettel.

162.

Kedvesem,

ma azt hiszem csak egészen rövid lehetek, mindjárt kell indulnom a postára.

Nagyon örültem levelének s a hírnek, hogy fájdalmasan ugyan, de már-már majdnem felállogat! Vigyázzon magára nagyon! A fekvés, mondta Benedek, a jelen esetben, mikor a törés vagy repedés jól körülágyazva volt amúgyis, annyit ért, mint a sínezés. Ha nem mentőkkel jön, magáért megyek, Csak írja meg előre! A főorvoséktól esetleg, ha majd már tud járkálni, hazaszólhat este tíz után. Megint csak akkor, ha előre tudjuk! De erre nincs igazi szükség. Hiszen sűrűn és jól levelezünk.

Amit „a jövőre” s „a magával való együttélésre” kigondolt és jelez, az szép. Meg is felelne. Csak nem nagyon értem. Ne részletezze most, hamarosan úgyis itthon lesz.

Kisklára születésnapján, a tegnapestin, Juditék és Gönczölné voltak itt. Ugyanakkor én Benedekéknél, akiket egészen a szívembe zártam. Maga is úgy lesz velük. Csak a kislányukat nevelik rém károsan.

Gondolom, a leveleim, melyeket írtam, valahogy vattázva és nagyjában csak, de mégis valami naplófélét adnak. Meg aztán az újabb házi dolgokról is sok szó esett bennük. Kérem, teljesítsük Bari irodalomtörténeti kérését s adjuk oda majd őneki mindet. Tartsa átkötve s hozza így haza, ő majd rögtön elviszi.

Tegnap is itt volt a kisebbik fiával. Épp egy nagy (s részemről egészen csöndes) csata után. A lényeg kifejezett munkamegtagadás volt s megvádolás azzal, hogy le akarom szúrni a kezemben levő késsel, melyet a hegyénél fogva, libegtetve ringattam, szórakozottan és zavaromban az elképedéstől, majd bejelentette, hogy csak ha lakást kapnak, akkor mennek el, ellenben kiigényeltetheti egyik szobánkat, hiszen a könyvtárszoba nincs kihasználva: nem tudtam fűttetni! Mindezzel kapcsolatban ne érezzen semmit. Kisklára megfelelően viselkedik. Véletlen bevetődött Szegi Pali. Tanácsára Bözsihez fordultunk, aki a pártközpontban, az itteniben s az MNDSZ-ben mégis valaki. Bözsi s egy ifjú barátnője ma eljött, igen barátian, informálódott, mindent átértett; beszélt, hosszan és jóindulatúan az asszonytárssal – eredménytelenül. Mindamellett a hangulat már reggel is tisztességesebb volt, így például köszönés történt belépéskor, s rendes munkavégzés. Bözsi ma este beszélni próbál Szabó altábornagynéval, akit már említettem futólag. Nincs sok remény. Kitenni nem lehet őket felmondással sem: mert házaspár! Micsoda baklövésünk volt az! Mondták előre! Minden jel szerint rövidesen úgyis elmennek. Jó pofát kell vágni, sőt megalázkodni. És tűrni. Lelki ráhatás már nincs. Vagy abszolút futólagos csak. Itt volt különben tegnap, az eset után, kérésemre, Bernáthné: ő is ugyanezen ment át féléve, kísértetiesen ugyanezen! Ő is tanácskozott Bözsivel. Tűrni kell.

Sz. Lám Ilus képét a tárlaton nem fogadták el. A Laci hármát ma bírálják. Aurél, Szegi is.

Lóci ujját tegnap centis vágással, majd keresztben is felvágta Benedek: szombatra valószínűleg már csak ragtapasz lesz rajta. 2–3 köbcenti gennyet nyomtak ki. Végignézte; összebarátkoztak – aminek nagyon örülök.

A Zsuzsa-híreknek is örülök, egyelőre azonban nem közlöm, nem kell, hogy az öröm tolja őket egymás felé. Csak majd ha eldőlt. – Lóci az új ruháját kiváltotta, ma hozzák meg; nem tudom, miből.

A nagy zajgás le fog futni, igyekezzék mennél később hazajönni. Ma jó karalábéleves volt és jó székelykáposzta.

A dologról ne írjon. Legfeljebb egyes, igen óvatos, sajnálkozó szavakkal. – Nem lesz baj. –

Persze a szívem… Két napja csak nitroglicerin bírta oldani a görcseit, az izgalomutániakat… Haynalhoz megyek, tán holnapután.

Wessely ma itt volt, B.-ékkel egyidőben. Majakovszkij-ügyben. Az átdolgozott nyerset hozta s vitte újra vissza: ez is rossz! Idő eddig félig napos volt, most borús, de jó langyos. Nálam fűtetlenül +17.

Sokszor csókolom:

Lőrinc

Semmi aggályra nincs ok. Csak a Lóci múltkori kitörése sajnálatos, amit a védelmemben tett. De az is elsüllyed már…

163.

Kedves Klára,

most ment el a házcsoportmegbízott, a derék, bár kissé önállótlan vagy félénk Kastner Hugó. Kályhaigazolás ügyében volt szíves kérésemre ilyen korán itt járni. Reggel 9 van (Kk. most ment el). Azt kell vele s a tömbös Neumanné Detári Irénnel igazoltatni, hogy a fafűtéses kályhánk csakugyan fafűtésű. Tegnap nem hitték el, csak Zefírt és Hardmuth-rendszerűt emlegetett az Irén. Röviden, raplisan. Hiába mondtam neki, hogy én nem fát igénylek tőle, hanem egy ténymegállapítást, vagyis annak leszögezését, hogy nálam fafűtéses, de a kevésbé ismert Kárpát-rendszerű kályha áll, nem volt hajlandó aláírni a papírt. Ez pedig kell az irodalmi-alapi igényléshez. A házmegbízott okosabb volt a tényigazolás tekintetében, s ezért keltünk ma korábban, s járt ő máris itt. Azonban szerinte ez átalakítással kokszfűtésre is jó! Szerinte! A 3 éve történő fafűtést csak akkor hitte el, azaz látta tanúval igazoltnak, amikor J.-t behívatta és kikérdezte. Helyes. Most azonban még hátra van az Irén aláírása, aki csak az említett másféle kályhák létét ismeri el. Hugó maga jár utána, majd visszahozza az iratot. Mindenesetre megyek ma az Alaphoz. S legrosszabb esetben előadom az ügyet: döntsenek! Micsoda megnehezült életvitel mindenben! Tudja ezt valaki „fejes”? Törődnék vele, ha tudná? Nem tudok elintézni semmit, vagy csak tízannyi idő alatt, s közben megöl az izgalom.

Tegnap délután Bari és Gizike járt itt, csak benéztek. Lóci későn jött meg, óriási torokfájással. Még vacsorázni sem bírt, esett ágyba. Kezén óriási kötés. Újratamponozták. Szegi Bözsi nem ment el az altábornagynéhoz: hasmenése lett. Ma megy.

Kk. Bernáthéknál volt vacsorán. Órákig „tárgyalt” Alisszal. Az ráijesztett velem kapcsolatban. Hogy igen rossz az EKG, amit nálam látott, a szívvizsgáló-intézeté. Ebben tán nincs egészen igaza. Alisz szeretne engem hazulról eltávolítani: feküdjek be a kórházába egy hétre. Mintha ez segítene! J.-tól semmit ne kérjünk, semmire ne utasítsuk, teszi, amit magától tesz. A nagyszoba húsvét után kerülhet már csak sorra, hogy kitakarítsák. Borsónét is segítségül kell venni, vagy másvalakit. Kk. lakástippet ígért J.-nak, az kapott rajta. Társbérlet lenne a Bazilika körül… T. Kálmán „véletlenül” szintén épp tegnap hívott újra magához: hagyjam itt ezt az egész kínlódást s lakjam vele. Lehetetlenség. Borzalmas pénzt költünk, borzalmas munkákat kell végeznem, nincs idő. Pláne, ha csakugyan gyengén vagyok. Minden percben dolgozni kell! Örökmozgó, mozogj, gyalázói, gyalázzátok: kiki teszi dolgát! Kutya, dögölj, dögölj meg, te erkölcstelen, te… (kéretik tetszés szerinti káromlást beírni, legközelebbállók számára legjobb tőr fenntartva).

Kastner meghozta az aláírt iratot: igazolták a Kárpát-gyártmányú ittlétét. Elfogadja-e most már az Alap és a Tükert? A lépcsőházban vettem át. Utána a lány kizárt a lakásból. Négy csengetésre eresztett csak be. Szimbolikus „véletlen”?

Ma mindenesetre bemegyek az Alaphoz. S ha már oda, akkor a Szövetségbe is. Bözsi telefonált, hogy rászólat az Irénre, hogy ne hepciáskodjék, amikor nem kell. Kértem, ne csak ebben az ügyben, hanem generálisan.

Ma este Gáspár Bandiék. Vékes Bandiékról nem tudok. Azt hiszem, gondok… Az ember azt mondja, hogy nincs semmi, s közben megdöglik…

Tegnap lefordítottam egy Marsak-verset. Neves szovjet költő. Ebben iskoláslányok írás-olvasás-órán a békét írják a füzetükbe. Kedves, olyan franciás neoimpresszionista, Jammes-utáni forma és stílus; csak más tartalom telíti természetesen. Rab Zsuzsa szerkeszt egy ifjúsági szovjet-vers-antológiát, abba kell. Mást is kért, tán vállalom, mert ebben volt valami ügyesség, s eddig nem ismertem az írót, csak névről.

Óh, az a tíz Burns-vers, ami még hátra van! S a rengeteg regény! S a grúz eposz! Megöl a fordítás, eltemet! S milyen szintre vagyok lenyomva, alányomva! „A legmagasabbra!” mondta tegnap Wessely. Még gépelni is olyan nehéz. És Manci nem hajlandó, csak lepkeszerűen ütni a billentyűt. A harmadik példány, ami kikerül a keze alól, már olvashatatlanul halvány. A rendre már csak rászorítottam volna. Így nem kereshet, s engem is csak gyötör.

S mit írhatnék én?! Én magam?!

Hajnal óta süt a nap, az ég egészen kék, csak a párázat erős, a köd. A Rózsadomb balra, a Svábhegy jobbra nem látható miatta. Kukru szól. De már csak néha jön ide. Jobb is így. Milyen szép a fény! A feljebb hágó nap majd kitisztítja az eget, s akkor igazán érvényesülni fog a meleg ereje. Ha tegnap 17 volt fűtés nélkül, ma már 20 is lehet, fok!

Az Írószövetségben vajon jobb volna valamicskét szólni Máténak és Devecserinek, akikkel alighanem összejövök? Vagy Kónyának? Majd meglátom. Bölöninek mindenképp szólok.

Igen, ez a gép nagyon szakít, de szélesebb papírokat, így azt is, amelyre a Hardy kerül, kevésbé, mint a levélpapírt.

Pénzről tessék azonnal írni, hogy mennyi kell! Az a kis orvos nagyon kedves lehet, üdvözlöm! Mihálkovicséknak mégsem írtam. Elmaradt; fáradt vagyok. De üdvözlöm! Varga Irénke címét a minap rosszul adtam meg; a helyes: Verpeléti 14. V. 2. – Dobrovolszkyéké: Alkotás 45. – Bujdossy Évié (akinek egy kis madárlátta sajtja várja itt magát): Puskin 17. – – Most várok még egy kicsit a postára.

Posta nem hozott semmit. ¾11 van.

Most tárgyaltam J.-val: mára 50, húsvétra 150 forintot kellett adnom. S kérdés, ez elég lesz-e! S amellett gyalázatosan élünk (nem szerintem). Szokott hegyes hangján, de tisztességesen beszélt.

A levelet majd az Alap után adom fel.

A Marton-féle kölcsönbicska eltűnt: 100 Ft kár! Kellett nekem kölcsönkérni!

Még a napifűtési jelentést: könyvtár: 14 és fél, maga: 18, Lóci: 14 és (ahová még csak ezentúl fordul a fény): 15. Ez még jelentősen nőni fog. Talán kimegyek a sírhoz. Csak volna valaki, aki kísér! Az a Kálmán olyan derék, de olyan hebrencs fiú!

Sokszor csókolom.

Lőrinc

Betét: 5 bélyeg és 20 Ft.

Ui. – Utcán írok, ¼3. Írószövetségből jövök, Tamási Lajos titkár szükség esetére teljes védelmet ígért. Elszörnyedt, látván piszlicsár gyötrelmeimet és kínzóimat. Legalább ezt mondta… Irodalmi Alapnál 40 mázsa fát és 10 mázsa közönséges brikettet rendeltem. Nyolc havi részletben fizetendő, három részletben szállítják, az elsőt még nyáron. Nagyon sokat megnyugodtam. Pompás meleg van, kis felöltőben jöttem ki, ez is sok. Csak most maga gyógyuljon meg, kívül belül véglegesen. Csókolom.

Lőrinc

164.

Kedves Klára!

Későn feküdtem s aránylag korán keltem, Tompa ugyanis ideszólt értem: együtt ebédelünk. Tíz óra van, a posta a 9-i levelét hozta, benne a kis cédulát Lócinak. (Lám, a gép csak szakít, különösen ezt a papírt kapja el.) Szép idő van, ma is felhőtlen, bár fátyolos ég; a fátyla vékonyabb a tegnapinál. Mindegy: állandóan süt! Nyitott ablak mellett nálam-magánál máris 18 fok van. Lesz még több!

Óriási (kis) öröm: meglett a Marton szép, drága bicskája! J. találta meg a könyvtárszobában. Már napok óta emlegettem. Különben most számoltunk el, belevéve már előre a húsvétot is: 460 forintról. Csak kuriózumképpen, s hogy lásson valamit az árakból, mellékelem ezt az elszámolást. Nem kell őriznie.

Levele jött: a tegnapelőtt írott. Megismétlem Incze Jenőék címét: Kispest, Zrínyi u. 5. – Ferrariékkal nem voltunk, nem jelentkeztek.

A kukru viszont most jelentkezik. Milyen édes, kedves. Ez a hang! Sajnos, csak árnyalni lehet vele! De mintha valami szelíd boldogságot lehetne árnyalni…

Átfutom még a levelét, aztán térek rá a tegnapra.

Lukács Ági ottlétének örülök, ismeretlenül. Szabolcsékat és környéküket mindig szerettem. Aggódásra nincs ok; bár természetesnek tartom, hogy a dolgok ismeretében így kellett hazagondolnia. Vinczééktől, hogy magukkal vihetnének, kezdettől fogva reméltem. Fáradság nem volna! Boldogan mennék! Mert pénzt már nem tudok kisajtolni semmiből. Csak napokra futja. S most már igazán nem jöhet sehonnan. Bizonyos „csodákról” – vacak kis csodákról, amilyen a Maja-pénz volt – mindig kiderül valami természetes és nemkívánatos háttér. Így a mondott esetben az, hogy Wessely, alkalma nyilván rá, kiutalta a 600-at, előlegképpen a nagy 150 millió című versre, arra, amelynek a nyersszövegét nem bírjuk megcsináltatni! Ez azt jelenti, hogy majd „ingyen” dolgozhatom. Tudja, mi a véleményem az előlegekről: a leggonoszabb csalétkek a gyilkos horgon! Más az egyenletes tempóban szállítható, hosszúlejáratú munkáért járó, egyenletes előleg: az valami bankszerű, normális ügylet. Az előleg, a másféle: az csak alkalmi lerészegedés. Ezért volna jó a Vinczéék autóútja. De hát maga már jön haza, ők meg nem fognak menni.

A nagy szobám takarítása húsvétutánra marad. J. és tán Borsóné végzi majd.

Postacsomag hazaküldés mentőautó esetén nem igen szükséges. Vagy minden bizonytalan? Tegnap küldtem 5 bélyeget és 20 forintot. Ha ingyen felmehetnék, örömmel volnék ott két napig. Érdemes volna azt a kis pénzt akkor már rászánni. Levél dr. Borosnak helyes; egyáltalán a kollégáinak. Volt köztük néhány kitüntetett. A Görög Kultúra hátán hirdetett sok hasonló könyv közül nekem csak a latin van meg; de például Tompának az összes. Igen, megjegyezni igen nehéz belőlük valamit, ha az ember nem ismeri külön-külön is a történelmet, a megfelelő kultúrhistóriát, művészeket és műveket, tájakat stb. De hát épp ez a művelődés, az igazi! Maga például most Plátóban műveltebb, mint bárki a környékünkön, föltéve, hogy az emlékezete nem szita a víznek. Az Íliász új fordítását épp mostanában fejezi be Devecseri.

Lóci ma reggel ¾5-kor kelt. Ezentúl mindig így fog. A gyáruk kijebb került, hosszabb az utazás.

Úgy látszik azonban, ma 12-e van! (nem: 11-e!) Tompánál eszem, így állapodtunk meg. Előzetesen kimegyek a sírhoz, de akkor meg nem lehetek ott a Németh Laciék templomi ünnepségén, amit akartam s megígértem. Jaj, de bosszant!

A Haynal-dolgokat már új papírra kezdem. Most azt, hogy utána egy közeli, belvárosi boltban láttam egy helyen 430-ért egy 6 személyes szervízt, 26 darabból állót. Csodának számíthat a léte. 300-ig még, az eredeti szándéknak megfelelően, elmennék: bár Kk. kurtán és keményen ellentmond. Viszont 130-on múljék ez impozáns utolsó tett?! Tompa azt mondja, ne múljék. De nincs miből!… Mit tegyek? A szervíz egyszerű, virágosmintás, az, amit a Zsolnayval gyárttattak, de ami már csak elméletben van. Ez a legolcsóbb ilyesmi s a leggyengébb. Teaszerviz 160–180–200.

Nem tudom Szegi B. végzett-e valamit. De már nem fontos. Nem igen fontos.

Ezt az oldalt valahogy üresen felejtettem. Közben itt járt Wiesmeyer Emil. Korrigálásokból él a Tankönyvkiadó irgalmából. Nem iszik. Tájékozott ember.

Rátérek a Haynal-vizitre. Tegnap délben jelentkeztem, még aznapra adott randevút, Millechernén át. Fél 6-kor értem oda, nemsokára sorra kerültem. Mi újság? Jól voltam, feleltem, de vagy három hete sok házi izgalom miatt erős hanyatlást sejtek. Részleteztette. Rendkívül megszidott. Hogy bármi munkát végezni!! És pláne húsz kilókat vinni és a lignitet és a kokszot! De a puszta izgalmak is! Hogy velem nem lehet bírni! Beszőtte a beszédébe, hogy maga írt neki. Rámutattam a dolgok sajnálatos kikerülhetetlenségére. „Mindegy: már a klinikáról rohantál el, hiba volt! Megmondtam azután is, hogy egy évig pauzálnod kell” Kétségbeesett néma gesztus részemről, hogy lehetetlenség. „Akkor bármelyik percben véged lehet.” Vizsgálat közben megemlítettem, hogy új EKG van nálam, a Szívvizsgáló Intézet csinálta, P. főorvos. Ez mintha irritálta volna. Hadarva mondta, tehát nem értettem minden szavát külön-külön világosan, de azt mondta, olyasmit, hogy „aki bizalmatlan…” és hogy „kétféle kezelés…” Ötször is kellett hangsúlyoznom, hogy oda egy rokonlányka kíséretében, protektorként mentem, nem iránta való bizalmatlanságból, s hogy például már három éve sürgeti a megvizsgálásomat s most végre elfogott és igen megtisztelően körülményesen foglalkozott velem; én ellenben csak az EKG-t fogadtam el, s a receptjét – íme itt van, mondtam s elővettem – nem is csináltattam meg. „Az EKG-én még mindig rajra van a trombotikus sérülés nyoma, ez itt ni”, mondta, és talán T-vonalat említett és lemenő irányt, egy másik fázisban pedig felmenőt. Ezután meghallgatott, levetkőztetve. „No, egy kicsit mégis jobb, mint gondoltam”, mondta. Majd elkérte a P.-féle receptet, hogy az mit írt. (Nitroglicerines oldat volt.) Megemlítettem újra, hogy ezt nem csináltattam meg, ezt az idegen receptet, s hozzátettem, hogy viszont az utolsó napok hatása alatt a szívgörcseim olyan nagyok voltak s kitartóak, hogy kénytelen voltam a tavaly nyári nitromintes orvosságból két ízben két szemet elszopogatni. „S az azonnal hatott!” mondta. Igen, feleltem. „Most már szedned is kell – felelte erre –, ha ilyen fájdalom jelentkezik, szedd nyugodtan!” Eddig tudniillik tiltotta a nitroglicerin használatát. Továbbra is napi három szevenalettát és egy dityrint rendelt (vasárnap a dityrin maradjon el), s írt egy új receptet, valami digitális tartalmú csehországi készítményt. Ezt kétszer váltsam ki és naponta egy-egy szemet egyek meg belőle, rendelte; többször ne! Ezzel elbocsájtott. A receptjét a patikák visszaadták, azzal, hogy a szer nem kapható… Írassak másikat helyette. Ezt most igyekszem majd megcsinálni.

Hogy este Gáspár Bandiéknál mit végeztem, az ezek után nem érdekes. Kedvesek voltak. Erősen kritizálta a házigazda a Vas István-szerkesztette Heine-kötetet, több fordításban úgy érzi, hogy erős plágiumokkal rövidítették meg őt, s esetleg nagy kirohanást indít előadás formájában, nyíltan, a dilettantizmus ellen a szakosztályban. Nem egy pontban igaza volt.

Még Haynalhoz menet az autóbuszon találkoztam Devecserivel. Ekkor mondta, hogy az Íliász vége felé tart. Ismertettem a házi helyzetet. „Tragikomikus”, ez volt rá a szava. Igyekezni kell, mondta, lakást szerezni nekik, majd ő is szól bent. Mondtam, már sokan mozgatják az ügyüket, de csak szóljon, segítsen ő is. Benne, sajátságosan, normális, emberi megértés volt csak az új asszony helyzete és lelkülete iránt, nem olyan, mint Gyusziban, s ez a megértés nem tette vakká. Sőt. Majdnem úgy nézte az egészet, ahogy én. Igazságosan.

Szeginé, a régi, szólt ide most, még mindig nem beszélt Szabó altábornagynéval s a háztömbös Irénnel. De most már nem is olyan fontos. Talán ma este sikerül neki.

Idehaza is csönd van. Nemcsak én akarom, ők is, látható. Csak hát ki teszi jóvá azt, amit közben rajtam az események romboltak? A kertész és medve-szolgája című Lafontaine-mese esete ez.

Most látom: a Tompa ebéd miatt nem lehetek ott a Németh-lány esküvőjén. Úgy sajnálom! (Tévedés: 12-e holnap lesz!)

Mint látja, 24 órával később ugyan, de mindig megírom a dolgok lényegét.

Nagyon-nagyon sokat fogok pihenni. A felutazás nem lenne fáradság. Ülés egy fotelben.

Sokszor csókolom.

Lőrinc

165.

Kedves Klára!

Gyönyörű idő van, harmadik napja! Ma már egy csöppet sem párás az ég, úgyhogy teljes erővel érvényesülhet a fény, a meleg. Olyan szép minden, mintha nem is volna emberi világ. Koncert a fákról, boldog és szüntelen, és sokféle hang, és ragyogás. Az ember szinte meg sem hallja a lenti gyerekbőgést, az is beleszövődik valami halálos-jó zsongásba.

Lócinak újra tamponozták a tenyerét. Ma sportcélból itthon tartották, mert nehéz meccsük lesz, a feljavult Dózsa a nagy ellenfél, a délutáni, s megnyitó mérkőzés folyik. Játszania kell neki is. 11-re bement a klinikára, valószínűleg kiszedik a tampont, s pár órával később már játszani fog, ragtapasszal a bőrén. – Nála különben az az újság, hogy az új (börberi) ruhája kitűnően áll, s hogy a személyzeti osztály a minap erősen megnyaggatta; jól végzett, sőt mindenáron azt akarják, hogy egyetemre menjen. Úgynevezett levelezői tanfolyamra engednék, ami – mondja – elég ritka kivételeknek jár csak. – Látja, ezért mondtam én, hogy Lócit nem szabad túlkorán nyomorgatnunk pénzhazaadatással: még csak 23 éves, és bizonyos mértékig ki kellett öltözködnie. Szamárságokra, azt hiszem, már jóideje nem költ. Fakírként spórol. – Egyébként tegnap este hazajövet kissé megint összekapott J.-val, mialatt annak a férje és öccse a konyhában volt. Én és Kk. észre se vettük. J. „pimaszkodott” vagy mit csinálhatott – rászólással – tudja, hogyan tud az a nő „nógatni” például, milyen esetlenül és milyen fölényeskedve – szóval Lócit bosszanthatta valami rászólás, amikor ajtót nyitott (Lóci nyitott, magának, kulccsal, de most félkezű lévén, nehézkesen)… Elég az hozzá, hogy Lóci valahogyan – és nem nagyon, de mégis – lehordhatta. Ilyesmit mi, Kk. és én, már jóideje legnagyobb érdem esetén sem teszünk, csakhogy elkerüljük az összetűzéseket. Figyelmeztetnem kellett L.-t, hogy ha így nem uralkodik magán, ne éljen idehaza, míg a lány el nem távozik! Az izgalmakat én nem bírom; s hogy kinek volt igaza, nem érdekelhet. Gondolom, Lócinak volt most is! Következménye azonban, további, nem lett a kis szócsetepaténak.

Hanem a 150–160 Ft húsvéti konyhaköltséghez még további 2-szer 30-at kívánt J. Megáll az eszem. Ekkora drágaság még sincs! Mi ez? Kk.-val hármasban aztán este lealkudtuk a többletet 20-ra. Lehet, hogy át kell térnünk az egytálételes életre. Nem bírok többet. (Egyen meg ott mindent utolsó falatig: itt rosszabb lesz!)

Tegnap Igalból jött egy 5-6 kilós csomag, tele mézessel, sok már összetört benne. Mindjárt megköszönöm.

Vinczénével pár szót – ünnepi jókívánságot – váltottam, kérve, hogyha mennének a hegyekbe, vigyenek magukkal. Az ura most több hétre Romániában lesz. S megemlítettem, hogyha érintkezni akarnak, most már egészen rajtuk áll. Kedves volt, s kissé zavart talán.

Kisklára Antalnéval, aki megszólította, hogy mért olyan levert és nyúzott, tegnap részletesen s majdnem fenntartás nélkül megtárgyalta az én betegügyemet s az itthoni helyzetet. Nagy megértésre talált. Antalné (Képes G.-val) egy hét múlva meglátogat. Akción tűnődnek? Kk.-t akarják küldeni, „akár Révaihoz is”, vagy, mivel az most nincs itthon, Jánosihoz, a helyetteséhez. Erről beszélgettünk tegnap este kiadósabban. Kk. azonban tapasztalatlan, makacs, s még ebben is hiúbb a kelleténél; és hisztis egy kicsit. Nagyon rendes gyerek, jóban is vagyunk; de még csacska.

Az első volna, hogy a lakás kiürüljön az idegenektől. Addig nincs itt béke!

Most hívott fel informálódni és b. ünnepeket kívánni Tangl Haraldné Olga.

Előzetesen pedig Illyés. Őt ugyanis ottjártam következményeképpen Tamási Lajos (költő, Kónya titkárhelyettese az Írószövetségben, akinél jártam) kereste meg. Szóval folyik valami szervezetlen akciózás, ami esetleg egybeáll. Pénz kéne és nyugalom: Gyula hosszas sürgetésére végül ebben foglaltam össze a dolgokat, nem hallgatva el, milyen rémesen hatottak rám az ő minapi „torz” szempontjai. Flóra hivatalban.

Kint lepkék, mennyi! Fehérek és sárgák! és pirosak!

Fáradt vagyok. Igen sokat fogok pihenni. Csak kezdhessem már! Majdnem elalszom a sok idegnyugtatótól.

Sok levelet kell még írnom. Igyekszem majd sorokra szorítkozni bennük, s kedvességgel pótolni a terjedelmet. Tartozom: Baumgartneréknek, a márianosztrai nőnek, Kodolányinak, Várady Margitnak, Bender M.-vak, Szabolcséknak… s akiket még elfelejtettem.

Tegnap Tschurlné itt járt (Uri u. 68.): élnek. Szerinte 30 forintból „intelligenciával” ki lehet jönni, tésztára nem telik belőle. Konyhavezető volt.

Tompával ebédeltem tegnap. Aztán autón kivitt a sírokhoz. Vissza villamoson. Ott Irmával találkoztam. Pár szóban informáltam, úgyis kitalálta a helyzetet. S felvittem összeismertetni Gáborékhoz, egy negyedórára.

Ma reggel Bari volt itt, könyveket kért, s meghívott Kk.-val hétfőn délre ebédre! Lóci meg mindkét nap nem ehet itthon! Ha ezt előre tudom! Mennyi kidobott pénz! Igyekszem megmenteni belőle valamit későbbre. J. pontosan azokat a szavakat vágja hozzám, megfelelően fölvastagítva, amiket magától hallott: ki akar zsigerelni, büdös zsugori!! S ha L. tudná, miket mondott Zs.-ra! Pontosan azokat, amiket Kk.-tól hallhatott! Van itt nyelni- és spanyolfalaznivaló bőven mindenfelé! S nem bírom már. Menjen szét a ház… Ez a közelmúltban volt azonban igazán ilyen komiszul: most, a bajban, kissé, de nagyon kissé, összetartanak… Maga még nem tudhatja felfogni, még mindig nem, micsoda közös átok volt a lábficama! Mellékelni fogok egy 8-i „dokumentet” is, még van róla másolat. Leveleimet madzaggal körülzárva tartsa és hozza haza, Barinak ígértem őket. – Jó időt, erőt, szerencsét!

Csókolom:

Lőrinc

A mellékletre s általában a házi helyzetre ne térjen ki a leveleiben! Hogy mit érez, úgyis tudjuk.

Jó ünnepeket már késve kívánnék, egész héten semmit se láttam, ami húsvétra figyelmeztetett. Csak gyerekes, babonás dolgok, jelképek láthatók (nyúl, bárány). De megegyezés nélkül is egymásra gondolunk!

166.

Kedves Klára!

Fél 12 van; háromnegyedrészt párafödte, de azért kékes ég, elég meleg; nyitott ablaknál ülök. Fél 8-kor ébredtem; szerencsére, mert Lóci másképp elaludt volna, már pedig két meccset kell ma levezetnie, amiért 20 forintot kap s ez neki most igen komoly összeg. Az óra már fölcsengette (s vele engem), de elszunnyadt újra. Egyébként a lány kelti, de ma nem tette volna: ünnep van. Az különben 9 előtt nem igen szeret kelni, végérvényesen. (Lám, így szaggat ez a gép!) Egyszóval itt ülök hát a nyitott ablaknál, a gerléim már viziteltek és ettek. Kisklára még alszik (vagy olvas). Együtt leszünk kettesben ebéden itthon; este Juditékhoz megy. Lóci nem ebédel itthon, 5-kor uzsonnára megjön, s aztán majd valamikor éjjel 11-kor, ha igaz… Tegnapi meccsüket a Dózsa ellen nagy kínnal megnyerték, az egész Csepel rosszul játszott, ő pláne, mondja. Sebesült volt és kimerült; már a bemelegítésnél látszott. Akkor miért nem váltottak le? „Hja, a rutin!”

Tegnap estefelé Kk. és Ernő megnézte a feltámadást. Sajnálom, hogy én nem voltam ott. Tudja, hogy idegen tőlem az ilyesmi; mint népszokást azonban értékelem. Azt hiszem, sose láttam. S ki tudja, fogom-e most már valaha. Tulajdonképpen csak irodalomból és vallástörténetekből ismerem. Roppant tömeg volt itt a pasaréti templomtéren, zsúfoltan, sokkal nagyobb, mint tavaly. Az egész téren tíz ember ha volt, aki nem térdelt le… Bariék viszont Albertfalváról hazajövet a Szt. Imre templomit látták. Onnan a Körtérig állt a tömeg, várakozva. Szóval sokan voltak, az idő is jó volt. – Mi ketten Bariékhoz mentünk át vacsora után, s elbeszélgettünk. Ők ma valami ceglédi rokoni vizitet bonyolítanak le.

Hogy Lóci elment, két szoba kitakaríttatott, s én elkészültem, varrni kezdtem egy alsó, trikóingemet. J. mindenáron ki akarta dobni. Hogy szeretik az alkalmazottak „egyszerűsíteni” a dolgokat! Hogy az már rongyos! De, más nem lévén, én mosdás után jónak láttam még megmenteni s ezért megvarrtam. Tűt nem találtam, csak zsákvarrótűt: az is jó volt. Cérnát nemrég vettem s tudtam, hol van. Az ingen nagyon sok lyuk volt és nagy szakadás. Egy óra ráment. De egy évig most alighanem jó lesz megint… Bár épp nyár jön, s így nem igen kell azonnal…

Gabus írt Füredről pár sor húsvéti üdvözletet. Más nem.

Lóci hétfőn délben a barátnőjééknél ebédel, mi ketten, Kk. meg én, Bariéknál (akiknek a Cegléd megspórolja a mai ebédjét). Hétfőn este pedig Illyésékhez vagyunk hivatalosak. Mondták, hogy fizetik a taxit. Én ugyanis oda fel másképp nem mehetek. Kértem, hogy Kk. elkísérhessen: nélküle mostanában, mondtam, nem megyek szívesen sehova. Jó! Azért örülök ennek, mert ott lesz Haynal Imre, aztán Ferenczy Béniék, s talán Némethék. Mi 6-ra megyünk, a többiek fél 7-re.

Hát ez körülbelül a kétnapi program.

Hanem a maga levele sok rossz hírt hozott! Igazán sajnálatos, hogy a szobáját, épp a végén, cserélnie kellett. Az meg még inkább, hogy nem mentők hozzák meg. Természetesen magáért megyünk, J. meg én (ezt ő is így ajánlotta fel!), este, a busz-pályaudvarra. Ellenben nagyon szívesen magáért utazom fel én magam a Kékesre, csak táviratozzon, Igen! Az nem fáradság! És a pénz is megvan rá!

Borravalótól, pláne duplától, ellenben tartózkodjék. Bármiben megszorul (pénz), Mihálkovics bizonyára kisegíti: itt azonnal visszaadjuk a feleségének. Tessék előre tisztázni a dátumokat! S ha magáért mennék, hadd menjek már úgy, hogy egy napot fenn töltsek.

Elég erős szél fúj, azonban déli, tehát nem hideg. A fény és az ég változatlanul fátyolos. Rohamszerűen jön, tolakszik, hódít mindenütt a tavasz, a tavaszi zöldülés! Napok alatt kétcentis rügyek, levelek, a fűzfa haja-kóca egészen zöld és sárga már, sok virág nyit, fa még nem… jókor fog haza érkezni… S nyilván akkor se mehet még hivatalba…

Merezskovszkij Leonardo-regényét olvasom újra, gyermekkorom olvasmányát. Akkor a Dienes-házból indult felém minden ilyen kultúragitáció. Három évtizeden át túlságosan lenéztem ezt a könyvet. Most szeretném odanyújtani magának. De csak az első kötete van meg, van itt: Lóci hozta el vagy tíz esztendeje valami lánykától, s már nem tudja, kitől… A mű most ott is csonka, itt is… Nagyon tanulságos és élvezetes kultúrhistóriai regény, s az 500 éves születési évforduló miatt világszerte aktuális… (Gobineau jobb nála, keményebb anyagú és drámaibb, meg aztán ez „csak” liberális; viszont itt mindvégig Leonardo a főhős.)… A mi nagy Leonardo-könyvünket ellopta valaki! Már rég!… Hálásnak kell lennem Dienes Katónak a létezéséért…

…Csengettek, egy rádió- és egyéb színész jött váratlanul, sétálva, be, Kk.-hoz: Bodó… 37 éves, református székelyudvarhelyi, tanár fia, erős, pirospozsgás, majdnem durván-esztergált fiú. Jól mehet neki, autója is van, csak, sajnos, most nem használja. Tán a Keleti K. utcában lakik, sétálni akarja vinni Klárát; barátja Lukács M-nak, Ferrarinak, szóval: jó haver. Megitták a gugyi maradékát. Manci-Zsuzsi is feljött, most Kláránál beszélgetnek, én meg a levelet befejezni visszajöttem. Kis Zsuzsi a János-passiót hallgatta végig tegnap a Deák téri evangélikus templomban. Óriási tömeg.

Akárhogy lesz is most már, legyen nyugodt, kedvesem! Értesítsen idejében, s ha csak a legkisebb biztonság kívánja is, szívesen felmegyek, itt pedig majd várnak bennünket. Írjon arról is, hogy mi pénzre támadt még szüksége!

Sokszor csókolom:

Lőrinc

167.

Kedves Klára!

Ma levetettem a téli culát magamról. Úgy rémlik, mintha az idén egyszer már megtettem volna ugyanazt. Most már semmi esetre sem történt a dolog elsietve. Milyen könnyednek érzem magamat!

Az erkélyről már gyönyörű a világ. Megint makulátlan ég és teljes tavasz van. Milyen kár, hogy nem érek rá: nézni! S megfogalmazni: kifejezni! Folyton hajt a gond, az elintéznivaló, a pénz… Ahogy Horatius lovasa mögött a sötét gond, úgy ül énmögöttem, azon a gondon, a halálén kívül, a sok többi. Könnyelműbbnek kell lennem!

Nem bánnám, ha már itthon lenne.

Tegnap este Kk. Juditéknál volt, sokáig. Lócihoz idejött a barátnője. Moziba készültek, itt ragadtak. Kk. nem szépen viselkedik velük még a távollétükben sem; s nem tanulja még sem eléggé gyors tempóban az új leckét. Különösebb baj azért nincs, de ennek az ára az, hogy bennem akad fenn mindaz a lövedék, amit a két fél – s inkább a nő – a másik felé alattomban kiröpít. Szavak! Szavak!

Írtam, hogyha kell, okvetlen magáért megyek. Ha azonban be tudják tenni, s pláne, ha egy-egy lépésre futja is az erejéből különös fájdalom nélkül, akkor persze itt várjuk majd! Csak az időpontokban ne legyen tévedés! Felhívtam húsvétkor Mihálkovitsnét: hátha itt az ura. De nem volt.

Gyönyörű nap van. A Volkmann 7-ben mint egy kedves, kis, hűs tűzvész virít egy forzicia-bokor. Margalitéknak csupa rügy-sömör a fűz haja. Szemközt az 5-ben elsőnek nyitott ki a barackfa! Tegnap még gyöngynek is alig lettek volna jók a bimbai, és ma színház és költemény az egész fa! S mennyi madár! Balambér sírja kapott némi szórt virágot. Én este, Hardy után, Gaál Aliszkáékhoz mentem át, kis időre, s visszajövet szép csomó forziciát szakítottam a Pasaréti úton Kisklárának. Ahogy előzetesen már somvirágot. Szeretnék sétálni, nagyot; s oly rossz, hogy nem lehet!

Kíváncsi vagyok rá, Haynal ma este elhozza-e a barátnőjét. Be kellett vallanom magamnak (s most magának is bevallom): nem az egészségem esetleges érdeke, valami tanács reménye vagy efféle csábított, hanem az, hogy lássam őket együtt. Vajon milyen egy méltó emberi társaságban egy titkos, tilos viszony, ilyen korban, ilyen öregen? Aliszka ismeri az asszonyt, elvált férje, valami Butterworth nevű angol (ejtsd: Battervorsz), Svájcban él, neki magának valami földje volt… s most már „nem szép”, „nem olyan”. Na persze. Borzasztó ez, ez a megcsúnyulás. Három hete mindenért nagyon könnyen elsírom magamat; akárcsak hét évvel ezelőtt.

A házaspár tartózkodóan viselkedik, J. tisztességesebb. Az alapbaj azonban megvan, csak kioperálás segít. Sárköziné jut eszembe. A Németh-lány esküvője után mondta nekem, hallván a dolgokat, hogy miket vallott, aranyszabályokként, az ő nagyanyja, nyilván a Vészi-nagymama. „Eine Magd soll bei mir fejkendő haben.” És „Keine fremde Frau soll bei mir über zwei Jahre wohnen!” Mulatságos megfigyelések. Írtam, hogy Mártánk 110 000 dollárt örökölt? Ez hivatalosan 1,3–400 000 forint. Feketén pedig, vagyis odakint? Nem sejtem. Tán négyszerannyi?… S mondta, mit kap kézhez. Most 5000 forintot, s egy írást, hogy 1956-ban majd „a többit”. Ha igaz…

Kint mindenki ingujjban, slafrokban, mindenesetre könnyű ruhában. Igen pici-pici szárnyas rovarok röpködnek már, már vannak, úgy látszik, a legkisebbekkel kezdi a természet. Milyen szép szerkezetűek! Figyelje csak meg! S mily tökéletesek! Ha én egy ilyen szonettet tudnék csinálni!

Az új nyári ruhámat (az uraságtól levetett legújabbat) most már elviszem a szabóhoz, ehhez a kicsihez az Olasz fasorba vagy mibe. Kerüljön tisztítóba azután.

Ma reggel elromlott a konyhában az egyetlen vízcsap, a mosogató-fölötti. A lefolyója is csepeg. Pénz, pénz, pénz, mindig. Olyan alázatos vagyok már, olyan némán szenvedek. Barna rengeteget kér minden apróságért. Még megvan.

Tegnap és tegnapelőtt elkészültem a Tess XXXV. fejezetével. De nehezen megy!

Most megfordítottam a szalagot a gépben. De nem látom, hogy jobban fogna. Valami baj van. A szalag áll. Vissza az egész! Valahogyan segíthetnék, de nincs időm kikísérletezni.

Füsi írt egy hatíves könyvecskét Leonardo da Vinciről; majd megprezentál vele. Éljen! (Azt nyilván olvasta, hogy a Béke Világtanács rendeletére a mi félgömbünkön egyebek közt az idén Leonardo-ünnepségek vannak. A másik felén is a Földnek, persze…)

Konyhánkba özönlik a vendég, húsvét van, jókedv! Kk. fürdik. Lóci próbálta megcsinálni a csapot, de törés van, nem sikerült. Én ma nyilván már nem jutok munkához. Pedig a tíz kis Burns-vers is nagyon szorít már. Erőfeszítéstől Lóci baltenyerén az alig behegedt seb most megint levedzik; nem komoly baj. Tegnap Trettina Alisz szólt ide, írni fog. Szabolcsot meghívtam „egy hétre a Balatonra”, még nem tudom, hova. Kis Zsuzsit is szeretném elvinni, de neki még nem szóltam: ő a nehezebb eset. Maga se szóljon előre. Lacinak még egy képét, tájképét, bevették a kiállításra. Szikláné végleg lecsúszott. Pedig neki majdnem létkérdés a szereplés!

Kint őrjöngenek a madarak, a rügyek, virágok. A fények. A bogarak, lepkék, a porszemek. Bizonyára az emberek is. „Ünneplik a Feltámadottat, mert feltámadtak maguk is!” – mondta Faust a húsvéti sétáján. – Isten vele. Csókolom.

Lőrinc

168.

Kedves Klára!

Megint az a pompás idő, amelynek annyira ürülök már vagy tíz napja; s – íme – megint az a szakítás, amit mégsem tudok elkerülni a papíron, bárhogyan vigyázok. Most még csak fél 10 van, aránylag korán, és kitakarítva minden. Ennek ismeretlen, külön oka lehet most, annál inkább, mert a takarítás nálam ma mindössze percekig tartott. Nem tudom miért. Aztán gyors távozás ismeretlen céllal. Bevásárolni nem kell, hiszen majdnem a teljes kétnapi étel megmaradt… Nem értem, nem tudom mi zajlik idehaza. Lehet, hogy semmi jelentősebb! Mégis óriási nyomást érzek, állandó fenyegetettséget. Nem tudom kik járnak ide a házba, nincs módom kizárni őket, megkérdezni. Ma reggel például egy Andris nevű kisfiú kelletlenkedett-nyafogott a konyhában, mikor kimentem a melegített vizemért. Egy idős asszony – nyilván nagymama – ült a hokedlin, szegényes, de nem barbár külsejű. Később kérdeztem, ki volt ez? Mert „az Irén”-t emlegette épp, mikor bementem. Kurta válasz: „Derőné.” Nyilván nem a név érdekelt. – Ki az? – kérdeztem. – „Egy asszonytárs.” Egyebet ezek után nem kérdeztem.

Bariéknál tegnap kellemes együttlét volt, bő ebéd, beiglivel, jó dióssal, amit maga is szeretett volna. Gulyás Pali bácsi volt még jelen. Goethe szárazságát szidta. No jó. Kint óriási tavasz! Fény! Meleg! Lóci Zsuzsáékhoz ment ebédre (sőt vacsorára is ott maradt: szerencsére tudtam rögtönözni számára valami ajándékot, hogy ne üres kézzel menjen). Mi fél 5-kor haza. Hat előtt taxin fel a Rózsadombra. Megint az óriási tavasz! Csakhogy már félnappal fejlettebb, s ez szinte látható ilyenkor! Csakugyan: például a Dériék volt kertjében a „tulipánfa” tyúktojásnyi bimbai tegnapról mára kibontották lótuszvirágszerű kelyhüket. Ma már nemcsak szemközt virít az az egy túlgyors-életű barackfa az 5-ben, amelyről tegnap írtam, hanem mindenfelé majdnem mindegyik.

Csakhamar megjöttek Ferenczyék, majd – gyalog az autóbusztól – Haynalék (nem a barátnő, hanem a feleség). Erkélyen, messzelátózva, folyt beszélgetés, majd kis asztaloknál, bent, abban az egy szobában, ahol lenni szoktunk. Később Némethék. Részben orvosi, részben általános témák vetődtek fel; nagyon zavartalan, kedves volt minden, s a házigazda udvarias. Kisklára igen fáradtnak látszott, elég hallgatag volt; magam is. Persze az a pezsgő Haynal vitte a szót.

Valami extragyors repülőgépek harsognak az égben, kimentem az erkélyre, de már elkésve, mindenki azokat nézte. Nem fontos.

Fél 12-kor indultunk haza mi ketten. Felmenet a taxit mi fizettük ki, mindenáron így akartam. Le – gondoltam – lassan ledöcögök majd gyalog. De Haynal tiltakozott ellene: nem szabad! Így kocsit rendeltek, s egy kicsit még időztünk. Flóra valami taxiutalványt nyomott Kk. kezébe, ugyanakkor Gyuszi pénzt tett a kabátzsebembe, szóval mégse mi fizettük az utunkat… Alapjában véve azonban semmit nem beszéltünk meg… Csak azt jelezte Illyés, hogy Tamási Lajos írószövetségi titkárhelyettest, annak kérésére, felkereste, s az igen melegen szólt rólam… Mi kellene? Pénz és nyugalom… „Gondoljam ki, hogyan?”… Lehet, hogy ő már most elmegy egy hétre Tihanyba.

Megjött a mai posta. Mindennap írtam valamit. Biztosan odaér utólag az a levél is, amelyet maga a mai lapján és levelében (12+13-i) sürget. – A Piri + Gábor lap aligha lehet más, mint a Liptákéké. G. nekem is írt pár sort. Ugyanúgy az orosháziak és Baumgartner Sándor. Azt írtam, ugye, hogy Sándorék több mint öt kiló mézest küldtek?

A lány nincs itthon. Sose tudom, hol van.

Kint a rossz vízcsapok. Mindenki nevetségesnek, hihetetlennek találja, hogy mikkel nem kell nekem foglalkoznom. S én már annyira rabszolga lehetek, hogy nem is értem a csodálkozásukat.

Új telefonszámla: 164 Ft. Ez is hihetetlen. Meg kell már halnom.

Hja igen, – este hazajövet Kk. már nagyon fáradt volt s reggel 6-kor kellett kelnie. Így aztán különlegesen rosszul eshetett neki, hogy éjfélkor még neki kellett ágyaznia. De azért nekem is megágyazott. Lóci még ébren volt, akkortájt jöhetett meg.

E percben feljött kis Zsu és Manci. Zsu búcsúzott. Sikerült végleg elintézniük Zs. iskolai kimaradását, sőt beutaltatását is a Svábhegyre három hónapra. Igaz, hogy a gyerek becsszavát vette az anyjának, hogy egy hónap múlva kiveszi. Felmentettem a becsszó alól! Meghallgatták a maga első friss híreit a 358-ból, sokszor csókolják.

Hanem most aztán nem tudom: marad-e. M. főorvosnak nagyon-nagyon hálás vagyok, bizonyára kitűnő ember, és tudja, mit tesz. – Az a füredinek tippelt lap mégse lesz füredi, ha magázzák benne! – Nyiratkoznom is kellene. – „Délután feküdnöd kell!” – figyelmeztetett Haynal tegnap még a búcsúzásnál. Fogok is. – Milyen kár, hogy az a Fuchs Júlia-féle autó nem vihetett fel! – Riza+Béla húsvéti üdvözlet érkezett. – Ki az a Judit, akit Galyára átvittek? – Olyan taxifizető-utalványok, amilyet Flóráék adtak, a minap Gáspár B.-nál is voltak: bizonyos állások vagy helyzetek ilyen nem-ismert segítségek révén nagy életrezsi-megspórolással járnak; igen sokféle lehet belőlük.

A múltkori színész elég hebrencs, bár kedves és jó fiú, valami szerelmi ügyében jött sírni Klárához. Inkább engem érdekelt. – Rég nem tudok semmit Marsi Paliról: telefonja nem felel. Úgy látszik mindenestül megszűnt a Bivalyos.

Örülnék, ha még maradhatna. De annak is, ha már itt lenne! De nagy dolog lehetett az a három első lépés! Csak lenne folytatása! Sokszor csókolom.

Lőrinc

169.

Kedves Klára!

Délután – tegnap – megjött a csomag. Bizony, sok fölösleges volt benne, amiről előre nem lehetett tudni, hogy az lesz. Még délben Bari Gizike járt itt, nem is tudom, milyen ügyben – hja, igen: telefonálni akart. Délután meg Bari, de akkor nem voltam otthon.

A nagy esemény most az, hogy várjuk a Gázművek embereit: tán kicserélik vagy leszerelik vagy megjavítják a kis vízmelegítőt a konyhában. Mert állandóan ömlik belőle a víz. Ötvenszer ígérték, följegyezték a kicserélését. Nyolcadik éve csak vízcsapnak volt jó, s arra, hogy vámot szedjen tőlünk az ittlétéért, mint bérleti tárgy. Várjuk, hogy jöjjenek…

Kisklára most ment el, 10-kor. Postás még nem járt.

Kis Zsu tegnap felkerült a Hegyre. Ismerős nénik nagy-nagy szeretettel fogadták. De mennyire nem akarózott mennie!

Gépeltem tegnap délután a Hardyt – majd ha maga itt lesz már, akkor fogom igazán! – és bejött J. és eléggé lelkendezve közölte, hogy úgy látja: az utcánkban jár Ferrari Violetta meg egy másik színésznő(?) és nyilván bennünket keres – ki mást kereshetne? – és úgy látszik, nem tudják a számot, mert már tovább mentek… ő ráismert, színpadon látta… Lementem, utánuk kiáltottam, visszajöttek, félórát itt időztek. Mondjuk, inkább csak sétálni voltak; a barátnőt nem is tudom, ki. Kedvesen megnéztek mindent. Tőlük tudtam meg, hogy a Pázsit (8?) alatt, abban a rózsalugasos gyönyörű villában, lakik Gobbi! Gondjaimról is értesült a kis baráti csibész: a maga erőteljes modorában két kraftausdrukkal intézte el – a társalgás számára. Együtt mentünk el. Ugyanis Bernáthnét a hiúsága rávette, hogy ismételten meghívjon az Akadémiában tartott este 6 órai Leonardo-ünnepségre, melyet a Béketanács nevében Aurél nyitott meg, s melynek nagy előadását ismert Kardos Tiborunk tartotta. „Nagy anyagot összehordó, ügyes szellemtörténeti előadás volt”, minősítette később egy filozóf; amiben fullánk van: mai és materialista aligha tarthat szellemtörténeti előadást, hacsak tudtán kívül maga is nem szellemtörténész. (A szellemtörténet különben gyanús, bűvészkedő valami volt mindig…) Szóval hát ott voltam. Kár volt. Nem nagyon, de kár. Fárasztó. Pátzay Palink újra meghívott magukhoz – vacsorára. Persze, csak úgy. Sántít. És Füsi ideadta ügyes kis Leonardó-könyvét „al nostro Lorenzo magnifico”-nak dedikálva, ami diákkorom óta kissé megkopott, de elkerülhetetlen szójáték, s min tilyen, megbocsájtható.

Kk. már itthon volt, hogy megjöttem, épp Laciéknál ült, mikor oda beadtam a nekik dedikált másik Füsi-könyvet. Hamar lefeküdtem. Mindennap hallom Lócit kelni, az ébresztője most már 5 előtt csörög.

A postás most ért ide, csak Lócinak hozott – két sportbírói értesítést vasárnapra a Szigetre.

Nagyon-nagyon egyedül vagyok. Leírva, így, és kiszínezve, persze úgy hathat a Maga magányában sok nap, mint nagy élénkség. A szellem, az érzékek minden benyomása élénk is, s amit magamban hozzá fűzök. De nincs benne semmi örömöm. Valahogy az az érzésem, hogy nem élek. Hogy búcsúzkodom. Ugyanakkor nem hiszem ezt, mert hiszen én mindig mindentől búcsúztam! Üres vagyok, edény vagyok, amely nagyon elkülönbözteti magát a tartalmától, – ami nem ő! Műérdeklődés minden, ami itt-ott adódik irántam. Kiestem a világból. (Ez is rossz volt tegnap az Akadémián, a díszteremben, ahol én is olvastam fel régente.) És néha hét-három baráti nőt felhívok, hogy elmehetnék-e hozzájuk, s nem érnek rá! Csakugyan nem érnek rá… Vagy pedig…? Olyan megalázó ilyen gyengének, betegnek lenni.

Sétálni szeretnék! Nyilván alig fogok már.

És nem lehet megküzdeni a világ – az emberek – hitványságával.

Szegény Tompa, az még fel-felhív, ha másért nem, hát hogy megmondja: most sem ér rá…

Holnap, csütörtökön, takarítják, J. és Borsóné, a könyvtárszobát. Vajon mi lesz ebből?

És erőm sincs dolgozni. Háromszáz oldal készen van a Hardyból, a hátralévő kétszázat azonban sokkal-sokkal nehezebb lesz megcsinálnom. És nem is érdekel már!! Tán csak a 43. fejezet: azt hiszem, abban van egy dermesztő-hideg tél-leírás, az tetszik, azt irigylem. A halálról szeretnék írni még, egy párszor – nevetséges! – bosszú-félét állni rajta: megbélyegezni! Szörnyű keserű életem volt. (Lett.)

Egyszerre belekerültünk megint a nyárba. Teljesen olyan jellegű ez a tavasz, ez a meleg, ezek a hangok. Csak a növényzet nincs kifejlődve még hozzá. (Förtelmes ez a szakítás, amit a gép művel, ez a folytonos szakítás…) Az erkélyen, látom, észrevétlenül az ampelopszis is dugdossa zöld szarvacskáit, ahogy összevissza tekereg a falon.

Lesem a gáz-emberek jövetelét. Beczkóy ígérte, hogy siettetésül közbeszól, ha van még ott embere.

Vagy 15 sorral feljebb milyen nevetséges érzés íratta velem azt, hogy… „megbélyegezni”! Mintha tudna róla! Csak a megbélyegző akar így fölébe kerülni az ellenfelének! Tehát „I. P.” még a Halállal szemben is! Rémes, mennyire általános törvény… mennyire egyetemes!…

Folytatom a Hardy-gépelést és kiveszem ezt a papírt a gépből. Az a nagyalakú papír belehelyezhető úgy, hogy ne fenyegessen szakadás.

Csókolom.

Lőrinc

Fél 12: E pillanatban szólt ide Irma a Szépirodalmitól: többezerpengős pönáléval fenyegetnek a Hardy késedelme miatt! Hogy nem tudják a szerződés szerint etetni a nyomdát! Hétfőre kéne a teljes anyag!

170.

Kedves Klára!

Ne legyen olyan ideges és ijedős. Mai két levele (13-i és 15-i) alapján újra torzultnak látom a képet. Igaz, hogy azért, mert maga meg engem láthatott annak. De nekem, mondom én, volt rá okom! S hozzá ezt az okot most már maga is valóságosnak ismerheti el. A mérhetetlen sok gond és nehézség ez az ok! Az összes ügyek együtt! Tetőzve most azzal, hogy a Tess-t sürgetik. S hogyan sürgetik!

Leveleiben nagyon sok minden van. Így elsősorban a bizonytalanság a hazakerülés dátuma körül. Természetesnek tartom az orvosi vaklizást. Maradjon amíg tud. Mi most már igazán megoldjuk az életünket itthon. De azért ez volt a legmeglepőbb, a legdöntőbb a közeljövő tekintetében. Jó volna ott rendbe jönnie! S bárcsak fölvinne engem valami kocsi! Nincs rá semmi reményem innen. Onnan, mint látom, inkább jöhet ilyen segítség.

Más segítségre azonban nincs szükség. Említ egy ezredest. Semmi szükség sincs „rájuk szólatni”! (Nem is lehet – hogyan?) A kapcsolat fontos lehet és örvendetes. De ne tegyen magától semmit, ilyenszerű dolgot. Kk. ugyanígy beleavatkozik már elintézett dolgokba is, s minthogy mégsincs igazi terep- és személyismerete, (nekem se túlnagy) – nem mindig szabadulok attól az érzéstől, hogy kár közbelépnie. Így elintézett dolog volt, hogy Tamási Lajos titkár kijön hozzám, Illyéssel vagy Mátéval vagy egymaga, s megbeszéli velem, hogy mit is tehetnének (mert akarnak tenni). S ma telefonon Devecseri arról értesít, hogy a barátilag és eredmény kilátásával szóvátette a dolgot Tamási előtt, s azt „Kk. felkereshetné…!” Mindez csak rosszabb! De hát nem nagyon fontos az egész ügy, én bizony dolgozni fogok változatlanul az egész idő alatt. (Kk.-nak ne írjon a kifogásaimról, majd én finoman megmagyarázom neki, mi helytelen.)

Most tette le a kagylót Marsi. A fele-korcsmájában még bent van, rövidesen kijön, kézcsókját küldi.

És most ment el kétórás igen barátságos vizit után Domokos elvtárs, a Szépirodalmi főlektora, akivel annakidején, mikor még előfordultam a Népművelésiben, találkoztam már néhányszor, mint az Irodalmi Osztály vezetőjével. Most a Tess ügyében jött ki. Nagyon nagy bajt okozott a késésem. Április 1-re szólt a szerződés; nem is tudtam! Most lassan, három hónap alatt akartam megcsinálni a hátralevő 200 oldalt. A pönálét elengedik. Nekik nyilván sok bajuk lesz, anyagi stb. miatta. Réz Ádám átkoz. Ő Rézt átkozza. Mind Irmát. Mind engem. Én mindet. De valahogy majd rendeződik a dolog. Ha meg nem halok, június elsejére elkészülök, ezt ajánlottam fel, s ezt meg is akarom s fogom tartani, függetlenül minden egészségügyi rendelkezéstől és megoldástól. Ez elég kemény, de nem óriási tempó. A legfontosabb hozzá a következetesség, s a lelki-meg-nem billenés! Napi 5 angol oldal! (Ez talán 4 magyar gépírt oldal.) Egyébről is beszéltünk; döntések nem függenek tőlük, tőle: így a Válogatott fordítások-ról, a Shakespeare-szonettek új kiadásáról (amit nagyon szeretne). Mindez legalábbis Jánosi miniszter helyettestől függ, lejjebb – mondta ő is – kár szót vesztegetni az ügyekre. Vagy esetleg az Írószövetség még javasolhat… Jánosi a Révai helyettese, persze irtózatosan elfoglalt ember… A felsoroltakból semmire sincs remény – most. Később azonban!? Megemlítettem neki 103 szonettemet. Az már nagyon érdekelte volna! De csak felülről intézhető minden. Fogok várni, ahogy eddig. Hú, de kéne ez a kiadónak!

Milyen kedves orvosai lehetnek ott fent! Szeretném ismerni őket! És azok a nők, lányok vagy mik, akikről ír! Akiknek esetleg kocsijuk van vagy lesz vagy lehet! De jó volna! Bár telefonálna csakugyan már valamelyik! A neveket összecserélem. Nem írna pár sort betűrendben mindről, akiről tudnom illik?

Sokszorosan érzem, hogy nem érdemes visszatérnünk egy-egy mondatunkra, magyarázkodást adva vagy kérve. Az egészet kell nézni! Az egész embert! Most is tele a levele panasszal, válasz-panasszal az én panaszaimra, amik tán nem is magát, hanem a „Sorsot” illették, és én már nem is emlékszem rá, mik lehetnek a kifogásolt mondatok! Egyet csupán: én igenis hét (7) évvel ezelőtti nem is tudom milyen állapotomról írhattam: maga féloldalon keresztül jajveszékel a „nyilván két (2)” évvel ezelőtti katasztrófa még mindig tartó átérzése miatt. Minek ez? Először is tévesen értelmez, átkölt; másodszor: minek kell folyton újra meg újra valami gombócot nyelnie Erzsike miatt? Hát eddig becsapott talán? S be megint a Galyán? Mi ez? Ha rendben az ügy, ne is feleljen erre a témára, kár kitérni reá. Ellenben újra kérem, alkalmazkodjék végre a szükségleteimhez, s ne akarjon bebörtönözni: úgysem sikerül és csak tönkretesz mindent. Utóvégre nem vagyunk mai csirkék!

Ma szeles, borult, de meleg idő van, magánál nyitott ablak mellett is 23 fok.

Az egész cipőt postán küldöm, s ha lehet, s ha előbb meglelem, a Rudnay-féle botot is.

Kár volt szidnia: már tudja, hogy mégis az esküvőre mentem, s a temetőt elhalasztottam. Tehát magamtól is józanul cselekszem, s időrendben! – A temetőben tegnap voltam, másfél órát. Virágokat vittem ki, és ültettem. Előtte rengeteget dolgoztam, Hardyt. Utána, a sírlátogatás után, olyan boldog voltam s testileg olyan könnyű, mint soha semmilyen nitroglicerin után sem! Olyan könnyű, olyan fájdalmatlan szívű! Járt, forgott bennem a görcsösen megszoruló vér! Éltem!

Ismételten mondom, hogy közölje pénzügyi helyzetét. Ne bosszantson, kérem.

Hogy a balesete baleset, azon mi csodálkoznivaló van? S hogy „közösnek” mondtam, az elég szép tőlem. Vagy nem?! Kifogásaimból tanuljon; ne pedig vitatkozzék!

A könyvtárszoba rendezése pár nappal eltolódott, Borsóné nem ér rá. Holnap nagymosás, kissé nem a szokott időben. J. hangneme nagyon nagyot változott, javult. Elkönyvelem a tényt, érzelmeimet nem érinti.

Boda… Fuchs… és még annyian: csakugyan adjon róluk egy kis összefüggő teljes lexikont.

Hogy örülnék az ittlétének, nem jelenti, hogy az ottlétének nem örülök. Maradjon! Jó volna felmennem.

Lócinak levél-betét jött, odakészítettem neki.

Majd Manci gépel.

Maga segítsen rajtam úgy, ahogy tud: ahogy nekem kell. Sokszor olyan melegen érzek már maga iránt, s úgy bele tud lőni az emberbe!

Óh, mennyit kell még ma dolgoznom! S most egy tagban 40 napig! S mi lesz a kis Burns-versekkel?! Életem: a munkám; minden egyéb ezt szítja, az erőt hozzá és kedvet, vagy őrli. Csókolom.

Lőrinc

Balambér sírjára is ültettem egy százszorszépet meg egy fehér árvácskát. Kk. még nem vette észre. – Szikláné szomorú levelet írt a képe kihagyása miatt. Margot úgy tudja, hogy Sárköziné 25 millió dollárt örökölt. [borítékon:] Margot benti híre butaság.

171.

Kedves Klára!

Tegnap 60 forintot kellett kiadnom, tudniillik a szappant is megvették, mára. Ma a mosónő jelent 35 Ft többletet. A könyvtár kitakarítása elmaradt, Borsóné nem ér most rá.

Óriási nyár van. Mire maga megjön, túl leszünk a tavaszon, a legszebbjén, a virágzó fákon. Én is felvettem a szürke ruhámat, a galambszürkét. Az „új”-at beadtam az olaszfasori kis szabóhoz, megpofozgatni egy kicsit. Május 4-re lesz készen, 66 forintba kerül. Akkor még tisztítóba kell adni (körülbelül 40 Ft és egy hónap). Kár az egészért. Kifordítása a ruhának 330 forintba kerülne. Megérné. Ha…!

Óriási nyár van. A meteorológia mára hőcsökkenést jósolt, ami eddig nem jött meg. A szobában, ahol gépelek, +21 fok. Autóbuszban az emberek igyekeznek nem a napos oldalra ülni. Mindenki lenge ruhában, különösen a nők. Csupasz lábszárak, lábak. Férfiak, gyerekek elterülve a füvön, az árnyékban. Meztelen felsőtestek. Még kiirva, hogy „forró kakaós ital 1,60”, s mellette virágbódék és fagylaltárusítás.

Tegnap Kk. estefelé hazajött, aztán színházba ment, a Ványa bácsi-ba. Ittlétekor járt épp itt Tr. Alisz, hozván a Leonardó-könyvet, a Merezskovszkijét, amire Füsi kérte meg. Klára mérges volt, hogy épp a szobájában ültünk, Bari meg Alisz. Ma aztán mondtam neki, hogy egy pillanat alatt kijöttünk volna, ha nekem súg egy szót, hogy magában akar maradni, s nem az elvtársnő előtt dühöng szegény Aliszra, Lacira. Így csak uszítás történik, amire – megegyeztünk – nem törekszünk. A visszhang kapva kap a gyalázási alkalmakon és működik. Nem kéne táplálni.

Legjobb az lett volna, ha a sok autós ember közül valaki ideszól, s holnap elvisz. De egy se tette.

Kértem listát a személyekről. Enélkül vagy tíz levelet kéne visszamenőleg átsilabizálnom, hogy tudjam, ki kicsoda.

Förtelmes dolog ez a kutyakoncert a Volkmann utcában. Főleg az 5-ös ház kellemetlen, ott a második emeletről ugat le, az erkélyről, egy nagy vizsla, s az egész környék minden kutyájának minden dolgát jelentgeti mindegyiknek.

Megpróbálom feladni a botot. De hogyan kell azt? Nem lett volna jobb megoldani a dolgot egy ottani, vágott faággal? Amit el lehet akár dobni is utána? Mert hogy hozza majd haza? Hogy kell ezt csomagolni? Hogy lehet megakadályozni a gumi-vége lelopását? Különben azt se tudom még, megvan-e egyáltalán! A cipőt – óh, azt a magasszárú cipőt! Hányszor ment-jött az már az Itt meg az Ott közt! Mindent nekem kell csinálnom.

…A hang, a modor tisztességesebb, s mintha felejtetni-akaró lenne… Csak azt nem értem, mi a fenét kell azon a könyvtárszobán annyit dolgozni? Két ablakpucolás, a padló felvikszálása és leporolás! Nem? A könyveket nem szükséges porolni. Vagy majd később! Csak visszajuthatnék már! De hát nem rendelkezem a dolgokkal…

Lóci megkapta levelét, örült. Szegény nagyon fáradt. Nem nagyképű! Tegnap igen rosszul ment a válogatott edzésen a játéka. Panaszkodik, hogy „kezd nem tudni semmit”, nem mennek neki a leütések; ellenben „hogy húznak fel a fiatalok!”

Kk. mérges, hogy Devecseri mért nem csinált meg valamit, ha úgy ajánlkozott rá, s hogy Illyés mért nem mozog. Mindenki csak beszél. Ő, Kk., hívja fel Tamásit?! Nem ért az ügyekhez! Majdnem készen volt minden, s elrontották. Most senki semmit… Vagy pedig „vink” érkezett…!?

Csak dolgozni kell, kegyetlenül! És Manci nem akar úgy dolgozni, ahogy kell. És folyton fecseg. Neki mindig fölényszükséglete van (azért, mert lent van) s ezért mindig rángat lefele és szid valakit. S vakmerő laikus agya megőrjíti az embert a buta orvosi hozzászólásaival. Viccesek az „érvei”: visszaidézi mások szavait, akiket ő informál valamiről!

Ma jött a 16-i rövid levele. Én is tudom, hogy Harsányi mi! Minek ezért megszidni?! Hát nem volt más, nincs más küldhető, s egy félnapot-napot ez is kitölt. –

Üdvözlet Fuchs Juditnak. Káplányi dr.-nak, mindenkinek.

Most jött a délutáni posta, a 17-i lapja. Mind örülünk a járási kísérleteinek. Ezekről írjon majd többet.

A recept még nincs meg. Állítólag mára. Ha nem lesz, átiratom. De nem fontos az a gyógyszer! A semmittevés a fontos.

Németh L. műfordítói előadását áttették 23-ról 24-re, s új, bővített címe most ez lett: „A műfordítás problémái, utalással a Szovjetunió Írószövetségében lefolytatott vitára”. A bővítés a vége. S az előadás most nem mint puszta előadás szerepel, hanem mint vitaindítás a jelzett kérdésről. Így nem olyan régies, nem olyan egyéni a dolog…

A két lap egyikét Szabó Szilárd és neje Ilonka írta; a másiknál Margalitnéra tippelek.

Liptákék csak emlegették a vizitet, pozitív hívás nem történt; nem is bánom. (Nem mintha neheztelnék rájuk; csak túlsok ott az ember.)

Vajon az a Riza csak egy napra, 21-re jön? Nem lehet érteni a közlését! Dóczi ideszólt, csak J.-vél beszélt, új hívása ígéret maradt. Majd megpróbálom én hívni őt…

Nincs időm semmire, dolgozni kell! De pontosan, mint egy gépnek! Most már nincs komédia, és halál, meg effélék! Óh, hogy gyűlölöm! De igyekszem higgadt maradni.

A szombathelyi vak Szabó Károly jelentkezett telefonon: 4-re kijön a feleségével egy kis időre.

Mit tegyek a bottal? Melyik a Rudnay-féle? Kk. tán kölcsönadta Gönczölnének. Óh, egyen sincs gumi! Vagy ezek közt van a Rudnay-féle? Hol vegyek rá gumit? Hogy az a doktor nem tud vágni egy karót!!

No, elment a csomag, Manci viszi. A külsejét már ismeri. Magas cipő van benne, 10 deka valódi csoki, sok mézes, és két kötet tőlem: Különbéke és Válogatott. Vigyázzon rájuk, el nem ajándékozhatók. A mézesnek örüljön, rég evett édeset! Csókoljuk:

Lőrinc

172.

Kedves Klára!

A postás elé írok, ha kell, majd még hozzáfűzök egyetmást a levelemhez. ¼10 van, gyönyörű nap. Az este kissé hűvösebb volt, mint az előzőek, de tán csak a nyári ruha miatt. Kk.-val vacsoráztam, elég emberevő hangulatban volt, s csak kedvetlenített (amit nem árultam el neki); Flóra is beszélt vele – ördög tudja, mit, nem értem őket… Lóci későn jött meg, kimerülten, szótlanul. Boldog, ha eszik, fekszik és alszik. Még mindig a Graves második kötetét nyúzza, naponta, esténkint egy-két oldallal jut csak előbbre. Reggel 5 előtt mindig hallom a csörgőóráját. Írtam már, hogy nem nagyképű.

Hja, – ma este bizonyos Baki festőéknél leszek. Emlékszik rájuk? A Bartók B. úton egy műteremlakásban voltunk vagy 3–4 éve meghíva náluk egyszer, nem is tudom, kinek a révén. A vendégek közül nagyon tetszett nekem dr. Csürös Zoltán, a Műegyetem rektora; de aztán épp ezzel nem folytatódott az ismeretség. Bakiékat egyszer visszahívtuk. Hát valahogy megint össze akar hozni Csürösékkel új lakásában – (azon a környéken, s lift van!) – Bakiné. Én elsősorban Zoltán miskolci dolgairól szeretnék beszélgetni Csürössel, aki ma is rektor. S mivelhogy ugyancsak ma estére jelentkezett, Gáborékkal is kívánva megismerkedni, Dóczi Tóni, valahogy őt is elviszem… Vacsora utánra vagyunk híva, s most kevesen leszünk, mondták. Dóczit persze csak, ha akar…

E percben szólt ide Bernáth A., hogy a Tavaszi Tárlat ma déli megnyitása ismeretlen okokból elmarad s valószínűleg valami átszervezés következtében pár héttel kitolódik. Laci tehát ne menjen… Megtelefonáltam az iskolájába, de már tudták a hírt (a lap pár sorából). S rögtön megírtam Sziklánénak is, akinek létkérdés a szereplés (ami most nem ment neki).

Megjött a posta: csak Kk.-nak. Engem az Írószövetség hív minden eddiginél fényesebb május 1-i kerti ünnepélyére, családommal és barátaimmal együtt. Igyekezzék addig meggyógyulni és járni tanulni!

Tegnap Manci volt szíves feladni a csomagot, melyet azóta alighanem megkapott. Két Harmóniát s egy amerikai cigi-csomagot is tettem még bele a jelzetteken kívül. Nem osztogatnám el; de maga tudja. Kérek pénzjelentést, igénylést!

Kíváncsi vagyok a Kk. levelére, mert most dőlhet el a közeli járás dolga. Hátha már jobb hír van benne… Mégse nyitom fel…

Botot aligha küldhetek, gumivégűt. Miután nagyszamár emberek fölényeskedve intettek le, hogy ugyan és hogy filléres áru, Radnai Béla most közli, hogy évek óta nem tud gumivéget kapni a botjára. Az itthoniak mind vas- vagy favégűek. Átszóltam Gönczölnéhez, akinek egy botot a télen Kk. egyszer kölcsönadott, az tán a „Rudnay-féle”? Nem tudja. De azon sincs gumi! Ellenben a fia talán tud egy helyet, ahol… Majd meglátjuk. Csak postázni még érdemes legyen! (Bár mindenképp érdemes: erre most jóideig szüksége lesz.)

Ugyancsak lábtörésről, ficamról beszéltek tegnap az ittjárt Szabó Károlyék (Szombathely, Vakok Intézete). Károlynak 47-ben eltört a bokacsontja. Egy hónap múlva tartott ott, ahol most tán maga. Mikor ráállhatott, irtózatosan fájt minden. „Akkor kezdődött csak a hadd-el-hadd!” Ez január végén volt. Húsvétra azonban már fájdalom nélkül járt udvarolni. Erről – megígérte – részletes beszámolót fog írni még a Kékesre.

Hogy ízlik a mézes? Ugye, jó? Itthon is maradt még; főleg nagyalakú. Oda az apróbbat küldtem. Igyekezzék leszokni a dohányzásról! Megígérte!

Kis magányos galambom itt volt, enni kért és kapott. A még mindig teljes pompában (de milyen pompában!) virító lila primulát most meglátogatta egy nagy, szőrös, fekete darázs, megudvarolta, megszedte a mézét stb. Szeretettel néztem őket. Bár jobb szerettem volna egy kecses és szőke darazsat vőlegénynek! Sok virágból még egyetlenegy sem hervad. Hogy lehet ez? Hiszen hetek óta nyit! Legalább 40 virág van rajta! Ezt érdemes volt megvennünk.

Megint adtam a szürke szerencsétlennek félmaroknyit.

A háztartásba ma (és holnapra) 90 Ft kellett. Idegen nem hajlandó spórolni. Nem ám!

A Hardyban ülök. Most már gépelni kéne két nap porcióját. Tán jobb lenne, ha Radnaiéknál gépeltethetnék, diktálhatnék. De nem fontos, most már itthon lesz maga. És majd sietünk.

Kint már fele a fáknak, ágaknak, gallyaknak zöld. Mire maga hazajön, kész tavaszt talál, meleg szempontjából pedig kész nyarat. A virágzó fákat nem fogja látni: fent még nem, itt meg már nem nyitnak majd.

Hogy tudnám ezt a levelet feladatni? Mert J.-t ilyesmivel terhelni csak nem lehet?! Mindent magamnak kell csinálnom. Milyen egyszerű lenne a dolog, ha a könyvtárszobát is én hoznám rendbe! De azt nem engedik el! Az másnak a jövedelme!

Nagyon kéne pihennem. És mentesülnöm gondoktól. Még mindig nem érzi, hogy csakugyan „közös” nagy csapás volt a kibicsaklása? Még mindig „sértem” a gondolattal, a minősítéssel? Ugyan mi lehetett sértő benne?! Megőrjítenek a pénzzel. Ilyen kizsákmányolást! A pihenésvágy tekintetében, s még inkább a „kell” tekintetében, lehet, hogy csak képzelődöm. Már nem tudom, mi a magam észlelete, fantazmagóriája és a külső szuggesztió.

Illyés lement Tihanyba. Nekem egy szót se szólt róla. (De miért szólt volna?…) Jaj, a munka! Gyógyuljon meg már! Minden jót! Sokszor csókolom:

Lőrinc

Pénteken privátérdeklődésből egy percre itt járt Bohus. – Passuth László Nápolyi Johanná-ját olvasom. Olyan, mint Merezskonszkij, sőt jobb.

Utóirat: Amit a botról írtam, tárgytalan. Gönczölné talált egy régi gumivéget, áthozta. A botot már postáztuk is. Jó szerencsét hozzá! Bari + Gizi itt van, üdvözlik. Pá!

173.

Kedves Klára!

Kk. még alszik, bár fél 10 van (és isteni szép nap ígérkezik megint); úgyhogy még mindig nem tudom, maga hogy s mint volt tegnapelőtt. Vagyis még mindig nem olvastam a Kk.-nak írt levelét, a tegnap-ideérkezettet. Azt már írtam, hogy a botot feladtuk, azt, amelyikről azt hittük, hogy leginkább-jó magasságban adja a támaszt a kezének. Fantasztikus árat kért érte a posta: 7,90 forintba került! A tegnapelőtti csomag „csak” 6-ba. Miért? Mikor ez csak 60 deka, az meg 3 kiló volt „Mert törékeny!” Törékeny a feje, amit be kéne zúzni vele! A feje annak, aki kitalálta ezt a drágítást!

Este Dóczival voltam, nagyon megkésett, de csak eljött Gáborékhoz, s látható örömmel volt ott. Előre beszéltem róla. De tetőzött minden várakozást. Régenlátott jó formájában volt, mint elbeszélő, mint Valéria-telepes! És csakúgy dőlt belőle a sok hilós és srenkeres és daris meg egyéb kifejezés. Szörnyen élvezték. Még Ibuka is, akin úgy látszik erőteljes változás, enyhülés, gyógyulás indult meg. Gábor roppantul csodálkozva mondta, hogy ünnep alatt az én könyvemet bújta, s hogy mindig „bejön”, ha érkezem, amit azelőtt nem tett, s hogy – írt magának! Igaz? Feleljen neki!

Gáboréknál nagyon eltelt az idő, féltíz is volt, lehetett, mikor tovább indultunk, a Bartók Béla útra, illetve környékére. Tóni kissé zavartan jött el, utólag meg nagyon örült. Azok is meglepődtek: vártak egy normális papot s kaptak helyette egy gazdaglelkű és nem világidegen, sőt elsőrendűen világlátott és művelt, realista gondolkozót. Bakinénak, úgy sejtem, közben erősen meggyengült a hallása a bal fülén, bár leplezte szegény. Édes süteménykék voltak és bor. Tudja, ő mindig francia mondatokat kever a beszédébe. Ért is jól franciául. (Tóni még jobban.) A férjnek most láttam a festményeit először rendesen; tehetséges ember, most talán „sértődött”. Erőteljes, tragikus hangulatú tájai vannak; egy lendületesen impresszionista cséplési témájú olajképét szeretném magamnak. Egy orvos volt még jelen s egy szobrász. Meg persze Csürösék. Gondolom, most már nem rektor mégsem. Bari-Imruson át hallott Zoltánunkról; s magától és rögtön ajánlkozott, hogy ha tud tenni valamit stb. Kitűnő tudós lehet. Vegyész. Bizonyos értelemben hasonlít Haynalhoz, csak nem idegbeteg. Érdekes, a tudomány és a matematika hogyan kanyarodik vissza a spirituális szemlélethez, épp a materialista fizika és kémia! Csürös igen élvezetesen és kiadósan beszélt a maga terrénumáról és problémáiról, melyek nemcsak az övéi… A felesége kissé mintha még spicces hajlandóságú is lenne; és nem tett rám legjobb hatást, hogy folyton csipkedte kitűnőnek látszó és fölényesen türelmes urát. Festőművésznő, mint hallottam. Van egy 21 éves medika lánya, meg egy 15 éves. Szeretné megismertetni őket a versek Lócijával, azazhogy a maival. Nem mint mama, aki udvarlóra les, – tette hozzá. Fél 12-kor jöttünk el, Dóczival, aki láthatóan örült a számára élénk és nagyon érdekes estének, azt hiszem. Ő ma utazik haza. Felesége csak rokoni viziten van Gyarmaton. Közvetlen 61-es hamar hazahozott. Kk. már aludt, Lóci fél 4-kor jött meg. Hol volt? A csepeli csapat valamilyen főembere – több, mint edző – adott nekik vacsorát a lakásán, s együtt maradtak mind. Most ment el, két mérkőzést kell levezetnie a Szigeten, itthon ebédel, fél 4-kor elmegy s este korán megjön, – így ígérte.

Kk. tehát még alszik. Benedekék telefonja napok óta szüntelen „mással beszél”: tehát újra azt játsszák, amit két hete, vagyis leakasztják a hallgatót. Szabó Karcsi tegnapi tapasztalat-átadása után azonban kissé nyugodtabban nézem a friss fájdalmait.

Tegnap délután sokat gépeltünk Mancival. Kilenc oldalt. Megvan a XXXVI. fejezet. Dermesztően szép regény. Helyenkint azonban olyan nehéz fordítani, mintha… mintha mondjuk A tiszta ész kritikájá-val kínlódnék! Most a rendszeresség a főerény, az menthet csak meg, a pontosan végzett napi munka. S íme máris csábít valami. S éppen orvosi részről: Tompa tegnap meghívott mára autókirándulásra a Hármashatárhegyre vagy máshová (Bányász Mártával). Ott ebédelnénk. Nem fáradságos. De időbe kerül. Behozhatom? Viszont gyönyörű alkalom, s oly régen voltam ott. Abban egyeztünk meg, hogy ma még felhív reggel 9-kor. Már 10 és még mindig nem hívott… Akár – akár: nem bánom… A regényporcióról azonban nem mondok le, a napi 5 oldalról.

…No, most ideszólt Kálmán: extra-hívásai tartották vissza, munkák, csak most indulnak majd, idejönnek értem a kocsin. Alkonyatig akar maradni! Ez egy kicsit sok. No, meglátjuk.

…A hangulat itthon formális, tartózkodó, rezervált, nem kifogásolható éppen. Nem hiszek persze neki, s nem felejtem a felejthetetlent… Ezt nem lehet újrakezdeni! Csak hát semmi jele az eltávozásnak…

Negyed 11. Kk. még mindig alszik.

Milyen nagy munka még csak az átnézése is ennek a napi anyagnak! Három példányban! S pláne a Manci gépírásában! (Pedig lassan „betörik” a jó módszerekbe!)

Kint már a zöld szín az uralkodóbb mindenütt. S benne most még a fehér, a virágoké. Az ég folttalanul feszül, s érezni, hogy jön, jön, felőle-belőle a meleg. Találtam egy tavalyőszi füredi magvat ennek a ruhámnak egyik zsebében; emlékszem az anyjára, bár nem tudom a nevét; s most elültettem, külön gondozva, s figyelni fogom. Úgy várom, mint egy gyereket, mint egy csodát; s majd átültetem, mert nem férne meg cserépben…

Minden jót, kedves Klára! Hogy a botot kérte, azt jó jelnek vehetem?

Gönczölné megegyezett Bölönivel az albérlet tekintetében. Jövő héten odaköltözik. Furcsa véletlen.

Maradjon, amíg csak tud. De örömmel várjuk is! Sokszor csókolom.

Lőrinc

174.

Kedves Klára!

Két levele érkezett, 18-i és 19-i jelzésű. Panaszolja, hogy mostanában nem felelek a konkrét kérdéseire. Épp írni akartam, hogy ami intéznivalóval megbíz, azt, kérem, írja egy csomóba, másképp lehetetlen számontartani. Tudtommal azonban nem hagytam el semmit. Levélírásomban nem volt kieső nap, egyetlenegy sem volt! Legalább lap – ment! Tehát más baj lehet. Most pedig sorra veszem a mai reflektálnivalókat. 9 óra van. –

Fájlalja, hogy nagyon szomorúak mostanában a leveleim. Nem maga az oka, ha azok. Legtöbbször nem is azok! Csak úgy látja! S mit tegyek, ha tapos az élet? Ujjongjak? Olyan kegyetlen, sőt gyalázatos alternatívák elé, hogy mintegy válasszak (utólag) Erzsike halála vagy a magáé között, én nem állítom magamat, s tiltakoznám ellene, hogy más állítson. Még magát se állítsa. Ami történt (a halál), az minden rossz és részben általunk is fölidézett, befolyásolt tény-előzmény ellenére akaratunkon kívül zajlott le, ebben nem kell és nem lehet tehát elmarasztalnia magát magának sem. Az más, hogy az ember fájdalmat, szégyent vagy akár vezekelnivalót is érez, ez már a jellemtől, a viszonytól, a tapasztalatoktól s a perctől-órától függ, s így nem állandó és nem egyforma bennünk. Nem is kell túlságos fontosságot tulajdonítanunk ilyen érzéseinknek, ilyen önvádaknak (csak, ha állandósulnak!). Ezek a keseregnivalók mulandó dolgok a nagyobb mulandóságon belül is, hagyjuk őket. S épp ezen a téren maga igen rendesen kezdett viselkedni, s mintegy új, jó kapcsolatot tudott szövögetni általa közöttünk.

A különleges címzésnél észrevehette volna, hogy nekem címzett idegen borítékot használtam fel, onnan az egész…

A Veres Péter-terv elhanyagolásában nem vagyok ludas. Most olvasok róla először! Magának veszhetett el vagy késhet még írása. A dolgot különben megszervezni képtelenség volna, olyan nehézkes minden.

Tehát jön haza: nem a 27-i, hanem a 26-i, szombati busznál fogjuk várni, este 10-kor. Igen?

Benedek nyilván mindent elkövet majd, ami elkövethető.

Tévedés: a gáz-vízmelegítő azóta nemhogy „finoman nem működik”, de sehogysem. Nincs meg! De meglesz. Csak hát – majd. Lehet, hogy akár ma meghozzák. Mit tudni? Józsika nagyon akarta.

Igen, kérem, szégyenkezés és megalázkodás nélkül mondhatja, hogy „ne érezzem magamat árvának”. Segítségét köszönettel fogadtam és fogadom. Csak segítség legyen, s ne lehetetlen dolgok erőszakolása. Adja azt, amit én kérek!

Németh L. előadását pontosan megírtam, hogy hol lesz: az Írószövetség műfordítói szakosztályában. Nem tudom, elmegyek-e rá.

A mézest ne sajnálja. Abból kínáljon!

Zoltánék címe: Miskolc, Malinovszkij út 70.

A Fuchs-féle dolgot, mint már sürgettem, azonnal és teljesen állítsa le! Csak a kapcsolatot kell megtartani, szükség esetére! Most csak rossz lenne! Teljesen vissza az egészet! Szerencsétlenség! Kétségbeejtő! Megírtam!! – Egyébként minden ígéret csak ígéret marad, minden leáll, senki nem tesz semmiben semmit. (Ezt kell hinnem az elmaradtak alapján.) – A kapcsolat azonban élénken érdekel, hogy meglegyen, megmaradjon! Csak nem most! Nem részletezhetek.

Szombaton nem vacsoráztam itthon, vasárnap nem ebédeltem itthon. Mégis 60 Ft ment el, és minden elfogyott. Egész kis húsdarabkát láttam csak tegnap este.

Egyébként szép és (visszafelé) fárasztó kiránduláson voltam Tompával és Bányász Mártáékkal. A Jánoshegyen. Szép volt; de kár volt. Délután Juditék voltak itt Kk.-nál, a picivel együtt. Kk. egész nap itthon. Lóci este fél 9-re hazajött. Mint már többször írtam, nem nagyképű, s nem beteges a fölényszükséglete. Csak normális. Tehát könnyebb összeférni vele.

Ma a könyvtárszobában nagytakarít Borsóné. Ez már így van. – S pláne amiatt, mert tegnap délután Pintérnére a közelben, az akadémiára menet, ráesett egy villamosszerencsétlenség során egy elütött ló s a fél térdében valami ínrándulást okozott! Hányadik lába-baj ez már a környékünkön mostanában! Este mentőorvost hívott ki hozzá a férje, ma mentőkocsit: most van a Maros utcában röntgenen. Borsóné így egymaga takarít. A baleset súlyosságáról nemsokára többet tudunk majd. Mindenesetre nincs keltés, reggeli, takarítás, főzés. Meddig? Majd kiderül. A lábra-rálépés könnyeket csal a szembe.

Ez aztán pech!…

Lakás nincs. Kifogás csak ez. B. korrekt, sőt udvarias, igazán… Hát mögött is jobbnak mondják.

Ma délre Manci teremt megoldást.

Kegyetlenül dolgozom. A napi 5 oldal sok!

A minapi Csürösné szólt most ide: Tücsökzené-t szeretne, Püskihez utasítottam. Kedves volt; a minap talán túloztam a nyafkaságát. Mondta, hogy az ambiciózus Bakiné önéletrajzi regényt írt. Talán innen az ismeretség újítgatása. Nem értek prózához.

Örülök, hogy már itthon lesz. Megoszlik ez a túlsok; habár csak a lelki része. Hivatalba persze még nem fog menni egy ideig.

Furcsa, hogy Markos B. csakúgy elhallgatott!

A mentőkocsi már két órája elment. Ha megtudok valamit, az utolsó percben még megírom.

Mellékelem a kért dolgot.

És külön kis cédulát is írok. Ne őrizze. Leveleim iránt Bariék nagyon érdeklődnek, oda adom majd nekik, tartsa átkötve őket és kéznél.

Úristen mennyi csomagja lesz! Jó, hogy ismerős kíséretében és szombaton jön.

Szép, kissé fátyolos nap van. Teljes virágpompa. Kis nyomorult kukru az erkélyen.

Mikor jutok én ki még egyszer a sírhoz?!

Minden jót. Várom. Csókolom.

Lőrinc

Utóirat, 1 óra. – B.-né kész. Elment, szobám tiszta, bár padló csak viaszozva, s könyvek törletlenek. 5-ször 4 = 20 Ft. 1 óra 15: J.-t visszahozták, jobb térde dagadt, törés, repedés nincs, borogatnia kell. Hangnem: szelíd. Pár, csak erre vonatkozó résztvevő sort írhat. Sőt írjon is!

L.

175.

Kedves Kl.,

ma először ülök az idén a szobámban a szokott ablakomnál. Égeti fenekemet, azazhogy csak a balcombomat a nap. Gyönyörű világ odakint! Csak sok a zaj. Kakas, kutya, gyerekhad, csapatok. Legrosszabb közülük szemközt az emeleti erkélylakó vizsla, már ismeri a leveleimből.

Az ám: levelek! Most már nem igen írok majd, ugye? Csütörtökön az utolsót. Vagy, ha szombaton este indul, még pénteken…

Korán keltem. Lócit felcsörgette az óra. Gépiesen elment. Fegyelmezetten. A „Negyedóra isten és a hivatal” hangulatában. Este egy fekvőszéket hozott, újat. Nem a legszükségesebb hozzájárulás a ház életéhez, de ez is valami. S magának most tán jobb is, mint máskor…

Kk. takarított. Ő is igyekszik fegyelmezni magát. A különbség kettejük közt mintha a férfiész természetéből eredne. Lócinak a csöndje is tragikusabb – no, ez kissé fellengzősen hat. Nem térek vissza a dologra, hogy precizirozzam, mit is akartam megfogni a gondolataimból… Kk. tegnap mégis megkapta Kelenföldön a Haynal-féle új, digitáliszos orvosságot; cseh készítmény. Az eddigiek mellé kell szednem; s most már nitromintet, amikor csak fájdalom jelentkezik.

Szerencsétlen Marconnay nyúzott az ittlétével vagy háromnegyed órán át. Mindig reménykedik! Micsoda sors! Micsoda tartalma lehet a lelkének, milyen zsúfoltsága a csalódásoknak, undoroknak megalázottságoknak! S mégis reméli. hogy nemsokára segélyt kap, sőt tán megjelenést…! A tragikomikus lélek a leggazdagabb!? Már csak 2 forintot tudtam adni neki. Más annyit sem ad; s nem fogadják. Valami kertésztől piros retket remél, azzal akar hálálkodni. Majd átveszek tőle valamit, hadd legyen a gyerekeknek…

Manci tegnap sokat gépelt. Lassan „betörik”. Betörése azonban megbízhatatlan: mindig elveszti a fejét és fellázad a rend ellen. Már pedig a gép csak rendnek engedelmeskedik! Úgy izgathatta a regény, hogy este még feljött újra, hogy tovább gépelne, mert tudni akarja a fejezet végét… Ma kirándulásra ment. Tegnap 20 forintot vitt el; munkabérben.

Ki kellett állítanom a J. „munkáltatói bizonyítványát”. „A jobb térd distorsiója” – így jelölték meg a baleset eredményét. Április 20-án dolgozott utoljára. Segélyt fog kapni, munkanaponkint 5 forintot; nekünk viszont nem szabad fizetnünk ez alatt, táppénzcsalás volna. Dr. Ludwig figyelmeztetett. Ő – J. – különben fekszik, tegnap alig látszott; ma viszont igen beszédes volt hozzám! Járóbetegnek van kiírva! Hogy lehet ez? Úgy! Vagy mégsem? Ne kövessük rossz utakra. Nagy füst, kis láng; bár gyötrelmes lehet a dolog… Hang emlékszik és idézi: „Az asszonyom csak kényeskedik a lábára!” S a hang most hozzáteszi, egyszerű ember hangja: „Isten újja!”…

Délutánra bemondta magát Bernáthné, hogy idenéz. S esetleg itt lesz az Illyés-házaspár. Kk. is. Baumgartner Sándor telefonált; este 10-kor Tompánál leszünk, aztán megy haza Igalba. Addig dolgozom.

Mellékelem a levelet, melyet ma a főorvosának írtam. Nem kell titkolnia, hogy a másolatot megküldtem magának. Közben majd csak elérem Benedeket is. És nem muszáj azonnal igénybevenni a beutalást (ha meglesz egyáltalán; bár bízom P. Zsókában). Csak legyen elindítva a dolog. S Alisznál kellemes lesz az élet, majdnem fürdőszerű, – ez az ő szava. Hogy bénaságtól is tart, azon hangosan nevetett csak! Minden rendben lesz!

Én azt akarom, hogy hazajöjjön most már. Pár nap múlva aztán szó lehet elmenetelről. Szilárd dr. viszont csak küldje azonnalra a javaslatot. (Benedekékhez nem kell ilyesmi; vagy oda is érvényes lesz ugyanez, ha úgy jobb.)

Szegi B. telefonált; beteg volt; futólag már beszélt Szabónéval (altábomagyné) s majd még fog. Azon az alapon, hogy megérdemelnek mielőbb saját lakást. Ezt különben is akarja nekik az állam. Csak kíváncsi vagyok az átmenetre. SIMA MEGOLDÁST!

Hogy cinkéink vannak, biztos. Hogy széncinkék-e, az nem. Fecske már van, hogyne!

El tudom képzelni, mennyire rosszul esett, hogy annyi látogató között ennyi időn át egyik se ment innen magához. Részben véletlen okozta, részben a speciális helyzetünk. No most majd lesz velünk! De jó legyen ám hozzám! (Én is igyekszem; csak ne kérje; és ne kifogásolja, ha nem sikerül.)

Tegnap elment 30. Ma is megy 20. A jegy áráról kérjen igazolást a kalauztól, kész formulával és könnyen megy. Irmus esetleg térít, azért.

Ahá: itt van, szombat, az esti busszal!

Jaj, de jó lesz! Orgonavirágzásba fog érkezni.

Haja, körme? Egye fene!

Nagyon kimerítően dolgozom. A Veres P.-terves levele nem jött meg!

Tessék a -ba-be, ban-ben ragokra jobban ügyelni! Marconnay 50 fillér értékű zöldhagymát hozott csak. Adtam neki 3–400 negyedív átütőpapírt. Rossz üzlet. De hát a szürke galamb?! – Itt most borulni kezd. Hűlést jósoltak. –

Bárdosi-Németh János a vak Szabó Karcsiékkal most írt egy kedves pécsi lapot. Látom, János most is nagy állásban van a városnál. Kk.-t hiába hajtottam hozzá: most már biztos, hogy sokat vesztett vele, hogy nem kereste!

Itthoni Darwin: Az ember származása és a nemi kiválasztás, 2 kötet, körülbelül 800 oldal, magyarul.

Kis kukru most nem az én ablakomnál kéreget: magához szoktattam. De adtam neki. Házunk délkeleti frontja zöld az ampelopszistól, a szemközti házfal, északi lévén, még teljesen fekete, bár ott is ampelopszis kúszik…

Riza eddig nem jelentkezett. J. szombaton Béla segítségével valahogy „fajhtolni” akar, pénteken vasalás lenne. Részben s öntudatlanul tán magát utánozza még a betegségben is! Színház a világ, mondta Shakespeare. Néha szánalmas. De ne siessünk el semmit. – Megjött az új, nagy Majakovszkij új nyersfordítása: mintha valami teljesen más mű volna! – – – Most isten magával. Csókolom. (Nem reagált a „sír mint gyógyszer” témára!)

Lőrinc

Ui. – Most szólt ide Ábelné Nóra: érdeklődött maga iránt s hogy hogyan juthatna Haynalhoz: pajzsmiriggyel naponta ötször ájuldozik már ebben a melegben is, mondja. Michellerné közvetlen számát megadtam neki. – Ugyancsak érdeklődött Szabó Kálmán: megvannak, feje négy-öt naponkint nagyon fáj. –

Most beszéltem Veres P.-rel: nem mehet; igen kedves volt; nyolcadik unokája megszületett.

176.

Kedves Klára!

Nem értem, még kevésbé helyeslem, hogy másoknak olyan desperát leveleket vagy lapokat ír, mint például legutóbb Tompának is. Este nála voltunk, nagyon melegen beszéltünk magáról, ő nem is érzi – talán – a lap igaztalanságát, oktalanságát, célszerűtlenségét, hanem csak azt nézi, hogy „mennyire emberi”. A lelkiállapotát nem helyeslem benne! Azt a benyomást kelti, hogy maga javíthatatlan. Javíthatatlanul önkínzó. Mialatt nekem szóló soraiban ismételten „édesemnek” szólít és nagyrészt mellőzi a sirámot, körülkönnyezi az egész ismeretségünket. Ami aztán visszahat magára: elhitet! Ez benne a baj, csak ez!

Lement a tegnap, vánszorogva. Egész nap egyedül voltam. Kk. reggel összecsapja a dolgokat úgy, ahogy az ideje s a tudása engedi… Tulajdonképpen tarthatatlan az itteni helyzet, ez a dolgozni-nem-akarás, és most nem-tudás. Ilyenkor más alkalmazott kell. De hogyan, ha bent vannak s nem mennek ki?… Ő a Cooper-féle Bőrharisnya-regényeket olvassa, nagy elragadtatással. Hál’ istennek… Nem tudom megítélni, hogyan fogy és mi. Hogy ki veszi-viszi el, s hogy az természetes-e? Tulajdonképpen csak Lóci eszik, reggel, este, s amit visz magával. De egyszerre csak úgy nincs meg két kiló kenyér. Amit még majdnem egyben láttam… Ma 5 tojással van kevesebb, mint tegnap délután. Mi ez? Én két napja nem ebédeltem: jobb volt így. De úgy látom, kell. Tompánál a vérnyomásom – mialatt nagy fáradtságot, álmosságot éreztem! – egyszerre, beszélgetés közben, leesett 130-ra. Ő azt ajánlja, hogy az orvosságot, az újat, amit Kk. Székely gyógyszerész-kollegának, Szabédi Laci erdélyi költő itteni rokonának s nekem régi ismerősömnek rengeteg telefonos nyomozása után Kelenföldön végre megtalált, lökésszerűen kellene szednem. Ezt a gyári kísérőszöveg is ajánlja: szedjen a beteg első nap akár 5 drazsét (carditalin), aztán naponta csökkentse eggyel s maradjon meg az egynél. Haynal az egyet írta elő, lökés-adagolás nélkül tehát. Nem merek egyebet tenni. Igaz, hogy Tompa hárommal ajánlotta a kezdetet csupán, s így hamar az egynél volnánk. Ez a digitálisz-anyag valahogy a szívizomzatban gyűl össze és sokat erősít… De nem is értem, mért kezdtem ezt a hosszú magyarázkodást…

…Nincs rend, míg nincs ellenőrzés. Az anyagi kiszolgáltatottság sem jelentéktelen. Ma Mancinál ebédelek…

Tegnap délután csak Bernáthné jött el. Kk. csak későn érkezett haza. Illyésék az Írószövetségben a darabot mutatták be, a Nemzetiben esedékes Ozorai példá-t; Németh és Veres is ott voltak, engem nem hívtak meg. Most szokás az „előzetes megtárgyalás”. Csak így megy valami. Öncélú felolvasás nincs.

Este aztán eljött búcsúzni a Marcsira bizonyára nem oktalanul fúvó Gönczölné: ma költözik. Vele a lánya. Kijelentőket gépelt. Rettenetes a dohányszag az idősebb nők lehelletében! Egyúttal elköszöntek, mint szomszédok. Fél 10-kor Bari felszólt az utcáról, majd velem jött Tompához. Útközben a villamoson Németh Laci szállt fel hozzánk. Holnap lesz a prózafordításról tartandó előadása. Mondta, csak ne menjek, inkább pihenjek. De én szeretnék. Ekkor említette azt is, hogy mennyire tetszik neki az Ozorai példa. A saját regényét elfelejtettem kérdezni, hogy halad-e, vagy meg se kezdte.

Nem tudom, írtam-e már, hogy este még ideszólt Flóra, s velem, majd Kk.-val beszélt. Nem tudom, vele mit. Örülni fogok neki, ma meglesz, – mondta Kk. S még előbb itt járt Gaálné Aliszka is, Gönczölék még itt érték.

Ma remek nap megint. Kk. szobája előtt-alatt orgona nyit. Végig az utca kertjei csupa virágzó fa.

…A térdben az a betegség valami erősebb rándulás… „Még fürdőre is elküldhetnek vele!”… Bernáth Alisz igen remek, nonsalanszos, kedves modorban megvizsgálta. Fájhat, nem is kis ideig. De nem komoly. Ellenben remek, istenadta alkalom (ördögadta!) arra, hogy fedezet legyen neki szükségesekre… Jaj annak, aki nem tudja ellátni magát, aki nem elégszik meg akkora hellyel, mint egy klozet vagy mint egy sír…

Piri elvitte a lakbért. Halk, tisztességes. Ilyenkor elemi érzés megsúgja a jó taktikát nekik. Mindegy, most még egyéb se kéne, mint az, hogy összefogjanak!

Most jött meg a levele, a 22-i. Elég rövid, az ehetiek már mind azok voltak. (Nem baj!)

Ekkor maga még úgy tudta, hogy J. kórházba került. Hát erre már kár visszatérnem. Itthon volt és van. Most ment ki a klóra, rám se szólt… Veres Péter mondta tegnap, hogy pályamunkás korában olyasféle lábtörése lehetett, mint most magának. De dolgoznia kellett tovább. Csak épp olyan helyre osztották be, ahol egyhelyben folyt a munka, nem kellett járnia. Hat hét alatt rendbe jött a törés, bár még jóideig fájt… Ilyen „egyhelyben végzett” munka lenne itt például az elmosogatás. Azonban… majd Manci elmos…

Bohusné dolgát elkezdem intézni. Kéne a Frici-féle orvosnő neve. (Megvan: Dr. Kelemenné.)

Szombat este nem gépelünk. Örüljön, ha vasárnap napközben sor kerülhet valamicskére! Tudom, hogy kijöhetett a gépelésből. Csak ne szidjon, ne idegeskedjen, akkor nem lesz baj.

Káplányiékat üdvözlöm. Dr. Bajornét is. Gratulálok a hódításaihoz. Ez velem is így szokott lenni. Idegenekkel, ha barátságosak, nem megy komolyra a játék, nincs érdekellentét. Csak a közelállókat gyilkoljuk még vélt jóakaratunkkal is, ha nem vagyunk elég okosak és tapasztaltak. Az önzésünk fáj!

Kár, hogy az a Veres most nem mehet fel. A kis kocsijával jár, s Debrecen mellé kell mennie a lányáért s unokájáért, az újért, ugyanazokban a napokban. S a benzine is kevés. Meg aztán nem elég nyomatékos benne a szeretet irántam. Ezen nincs mit bánkódni.

Ma már a szobámban aludtam. Gyenge vagyok, pulzusom lassú és gyenge. Kint, a jóslat ellenére, teljes nyár. Lassan dolgozom csak, nem megy másképp. Tegnap este Lóci is harapós volt, vagyis ideges; de csak egyet horkant, aztán mintha megbánta volna. De akkor már visszavonultam tőle, s szerettem volna nem élni.

Isten vele! Csókolom.

Lőrinc

Utóirat: Dr. Bohus este idejön, Felter Magdához kap tőlem pár sort, akivel máris beszéltem, s aki szívesen várja B.-nét. – Úgy látszik. az összes könyvesboltokat államosították az elmúlt napokban.

177.

K. K.! –

féltizenkettőre jár, a postás ennyit nem késhet, úgy kell tehát lennie a dolognak, hogy nem írt vagy hogy későn adta fel. Pedig nagyon szerettem volna tudni két utóbbi levelem sorsát. (Egyszer 30, egyszer 20.) És a mellékletek: egy alkalommal bizalmasabb, magának; másodszor a másolat a főorvosnak írt levelemről. No de ha még elvesztek volna, akkor se búsuljon: a pénzt kibírjuk, kölcsönt csak ad valaki, a főorvos külön bizonyára megkapta a neki címzett kérésemet, – ha pedig nem teljesítheti (amit nem hiszek), akkor itt van Benedek, akivel tegnap beszéltem, s majd megoldja magát akár hétfőre is…

Mi történt tegnap délután 2 óta?… Az idegeneknek színét se láttam, azazhogy ha a nő felmerült, néma maradt és én is. Úgy hallom, az ilyem lábakra rá kell állani, erőltetni kell a járást fájdalom ellenére is, különben még nagyobb lesz az elszokás és a fájás, Jelen esetben azonban a dolog mintha inkább alkalom lenne… többféle valamire.

Vacsoránál a gyerekek cserben hagytak. Egyik sem ette Manci főztjét, a mákos galuskát. (Ma tehát ugyanaz lesz, de túrós csuszaként.) Kk. nem tudom, hol evett, Lóci pedig (emberevően fáradt lélekkel) a válogatott keret edzéséről jött meg, s ott jól tartották őket: bécsi szelettel, tortával stb. Úgyhogy a napi gépelésünk után csak magam ettem lent. Kellemetlen, hogy az a nő folyton lángokkal nyaldos körül, mikor az önfegyelmem úgyis bomba – abban az irányban. Délután már olyan állapotban voltam, hogy bevettem az orvosság-többletet Tompa tanácsa szerint, sőt nitromintet is rá, és csak akkor nyugodtam meg. Borzasztó ez az ostromállapot. Amit csak az ért meg, akit már ért mostanában hasonló pech!

Bohus helyett a felesége járt itt. Sokat vesztett a csinosságából, s hízott: nem? Odaadtam az adatközlő és beajánló kis feljegyzéseket az orvosokhoz, s vitt pár könyvet. (Szörnyen szaggat a gép!) Késő este Bari kért protekciót a Sebestyén-klinikára Imrusnak; Benedek elé terjesztettem a dolgot, anélkül is meglett volna, így még inkább. Humoros, szatirikus, groteszk tárgyú irodalmat kért kölcsön, új anyagot az egyetemi előadásaihoz.

Kk. egészen későn mégis lement Mancihoz, s egészen éjfél után egy óráig ott maradt. Nyilván súgtak-búgtak az én ügyeimben. Illyés is ideszólt még délben. Leszóltam neki Kk. szerepét az ügyben, de tán csak tévedésből; ugyanis Tamási Lajos a közbejött betegsége miatt nem mozoghat; de azért mozog, csak én nem tudom; s tán Devecseri is, meg más, csak valamiért titkolóznak. Ezt abból is sejtem, hogy például a jelenlétemben bizonyos telefonhívásoknál a készüléket Kk. okvetlen átviszi valamelyik üres szobába… No jó.

Ma reggel ő takarított megint. Este Manci mosogatott el, már halomba gyűlt az edény. Kk. törölgetett… Az ajtón túlról semmi életjel, csak a kenyér fogyása s három tojás hiánya mutatott ki-kimozdulásra…

A kis vízmelegítő még ma sincs meg! Beczkóyt most hívtam. Beteg, a lakásán hívhatom újra. Lóci Zsuzsától kapott nemrég egy új, kitűnő töltőtollat.

Most jut eszembe: azt a Vera nevű rajongó lányt, akit úgy megvárattam a válaszommal, most húsvétkor telefonon felhívtam, mintegy ünnepi „ajándékképpen”: a mamájával beszéltem pár kedves mondatot, jelezve közös ismerőseinket, a maga betegségét s távollétét, s reményemet, hogy ha már itthon lesz, most majd mégis meghívom őket. Nagyon meghatottan vette a mama, s a lány új levélben köszönte meg a dolgot. Hát majd ne felejtsük el, igen rendes népeknek látszanak.

Fontos következik: 26-án, szombaton, de még a maga fentlétekor, du. 15,40–16,00 közt Shakespeare, a költő címmel rádiószám megy (nem tudjuk, melyik adón! – benne három Képes-fordította szonett s kettő az én fordításomban: ezeket Klára mondja (mást nem). Judit meg énekel valamit. Szervezze meg a hallgatást, jó? Kedves búcsú lesz, s előíz! (Szánalmas dolog ez a 2 + 3; ugye?)

Tegnapi szándékommal ellentétben mégsem megyek el ma du. a N. Laci előadására. Igazán sajnálom. De Kk. így látja jobbnak, s Tompa is, sőt Laci is. Pedig én emlegettem először a Karenina-fordítás kitűnőségét! Telefonon kimentem magamat. Bari megígérte, hogy elmegy s referál mindenről.

Nagyon rosszul aludtam napok óta, csak négy-öt órát! Igen fáradt vagyok. S még nem értem rá délután pihenni egyszer sem! Pedig de kéne, érzem!

Kk. úgy tudja, hogy egy rádiószámban a Tücsökzene két első darabja menni fog!

Csak nyugalom lenne már! Itthon!

Liptákra neheztelek, amiért legalább két hete nem reagál arra a fotopapírküldeményre, amit Martonnál kijártam neki. Ez már nem az ajándék volt, s szeretném hallani a rendes teljes lebonyolítást. Ehelyett egyetlen sort sem az egészről! Kell az embernek szívességet tennie!

Még két nap, és maga itthon lesz. Könnyebb lesz mindenesetre, még ha egyébként semmi változás nem történnék is. Ezt a lelki magányt és feszültséget lehetetlen tovább bírnom.

Közbeiktattam pár Burns-vers fordítását, most dolgozom rajtuk; ebéd után visszaülök a Tess-be.

Fátyolos, szép, meleg nap van. A sokszor leírt, szokott díszlet, a színen a sokszor leírt, szokott jelenetekkel.

Mért nem írt ma? Úgy riadozik az ember!

Holnap még egyszer írok én. Ne maradjon el már a sok után az az egy nap.

Vasárnapra – vagy vasárnap – Manci főz majd.

Várom. Legyen jókedvű. Igaz jókedvnek sírnia is szabad. Csókolom, kedves! Viszontlátásra!

Szeretettel:

Lőrinc

Ui. – Most aztán honnan szerzünk saját könyveket? Nincs egyetlen magánkönyvesbolt és antikvárium sem! – 1 óra: J. felkelt. Lemegy ételt vásárolni magának, mondja. Egy tányér meleg ételt felajánlottam neki lentről; elhárította.

178.

Kedvesem, –

hát itt az utolsó levél. Még ebben is rosszul esik, hogy eljött az utolsónak az ideje, perce. Pedig meg kell vallanom, nem egyszer terhemre volt a vállalt feladat, a mindennapi írás. Hiszen körülbelül két órát igénybevett mindegyik. És olyan kevés időm van! Magától még jön egy, a holnapi, amit ma, pénteken ír. Talán abban nem lesz olyanfajta panasz, amely rendszerint inkább vádnak hangzik a maga szájából, még akkor is, ha csakugyan nem akar az, lenni. Jóban vagyok magával! Ne rontsuk el!

A Veres Péter-ügyet ma értettem meg egészen. Tehát az egész üzem akarta volna!? Nem mehetett, írtam. Rosszkor jött a hívás. Nemcsak az unoka-születés miatt.

Ma két levél jött egyszerre, a 23-i és 24-i keletű. Riza utazása nekünk is jobb, hogy későbbre maradt.

Kár volna, ha a leveleim elkésnének s csak itthon érnék utól.

A tegnapi „fajhtolás” és a mai vasalás elmaradt. Hogy miért, nem tudom. J. délután nem volt itthon. Nyilván fütyült az ellenőrzésre. De épp kijöttek hozzá, Manci úgy tudja. Csak estefelé jött meg. Hírleli a környéken, hogy mint egy kutyát, úgy hagyták betegen heverni, s hogy ezt még megkeserülik a gazdájáék. Hogy nem adtak neki enni! Hát adtak. Meleget nem, mert nem volt, aki főzzön. A hideget igénybevette, úgy, ahogy akarta. Kenyér igen meglepően fogyott. Tojás tegnapelőtt délután három darab. Tea, cukor. Zsír. S ki tudja, mi még. Sőt mikor meleghez jutottam Mancitól, őt is megkérdeztem, nem kér-e egy tányér jó mákos kifőtt tésztát. Amikor ridegen visszautasított mindent, csak akkor szűnt meg a noszogatás. Tegnap délben kiment ennivalót venni magának, tojást hozott és kolbászt.

Ma bement a Maros utcába. Napi 5,50 jár neki. Új cédulát is kellett kitöltenem. Dr. Lajtháné Alisz, a Maros utcából ismerős, igen kedvesen adta meg a szükséges felvilágosítást. Épp eléje tartozik formailag az eset. Érdekes, hogy nemrég épp ezt az asszonyt is megkérdeztem, nem tud-e valami jó szervizt: nászajándéknak!? (Hatszáz forintért gyönyörű rosenthali volna… – mondta most.)

Este Markos B. jött át. Sugárzott a boldogságtól, hogy jó híreket hozhatott. A párthelyiségből jött (J. is ott járt, tán előző nap). Tamási Lajossal is beszélt. Titkolózott talán egy kissé, valami jó készülne; mondják, örülni fogok neki: menjek vidékre; hogy akarok? Meg ilyeneket. Mindenesetre védelmet adnak. Nekünk 5 szobás lakás jár, közölte Tamási Lajos KK.-val, aki ugyancsak tegnap végre szintén beszélt vele. A II. kerületnél s tán a körzetnél most sürgetni fogják, hogy J.-ék jussanak lakáshoz. Mert kitenni őket – ezt senki sem vállalja, ez fel se merülhet. (?) Ma délre levelet várhatok az Írószövetségtől s holnap tán látogatókat, Tamásit, Zelket, hivatalosan… (?)

Bernáthné újra beteges, kisebb láza van. Náluk ambulancia nincs. Ezt magának üzeni. Arról is szó van, hogy feküdjem be oda. Valaki megint a Galyát (is) említette, mint ami tekintetbe jöhet újra (?). Nem tudok tisztán látni. – Füredről írt végre Lipták, mintha csak megérezte volna, hogy már-már neheztelek rá. Most határozottan erőteljesen hív. Sietve még pedig! Majd megbeszélünk mindent, ha maga itthon lesz. Attól is függ sok, hogy maga hogyan lesz itthon, milyen erőben. Lipták levelét mellékelem, olyan színes és szórakoztató. Illyésék a megérkezése utáni első napokban eljönnek.

S a tegnap nagy eseménye a Németh Laci felolvasása volt. Nem mentem el, sajnos nem mehettem, igazán olyan fáradt voltam. Baránszky referált este. Csodálatosan gazdag tárház bomlott ki a Laci előadásában, mondta, elbűvölő. Volt benne sok orosz filologizálás is. Tüntetően ünnepelték. Vastapsszerűen. Az ő szövegében, majd a Gyula, Kardos Laci és Radó György hozzászólásaiban az én nevem is előfordult, „jelzőnélküli teljes tisztelettel”, ahogy B. Laci kifejezte magát. Én Gyulán át előre kimentettem magamat Laciéknál, de most majd személyesen átszólok. Izgalmas, boldog nap lehetett. A nívó győzelme a selejt fölött? – Csak itthon győzne már ugyanaz!

Kk. üzeni – s én is helyeslem – hogy hazajövet semmi puszi és szívélyesség. Kk. azt is súlyos hibának tartja részemről, hogy magának egy rezervált-hangú, pár soros, érdeklődő-sajnálkozó lapot ajánlottam ide küldeni. Semmit! Abban mindenesetre igaza van, hogy meggyőzés képtelenség, ígéret értéktelen, hisztéria mindent megváltoztat minden félórában. Írtam, hogy esetleg terhesség van már jelen, amire elejtett apróságokból következtetek?

Azt a 26 darabos, 6 személyes szervizt viszont – tudja-e! – épp most, búcsúnak, nagyon nagy kedvem volna odaadni?! De csak, mikor már elmentek, vagy amikor biztos, hogy elmennek. Tegnap, kerülő úton hallottam, délután valami tárgyalásra ment volna, – ő – a Volkmann 11-i szoba kiigénylés ügyében. Nem beszél, nem tudom az eredményt. A hír, úgy tudja, hogy ha nem sikerül ez, akkor elsején a mai kis szobát óhajtja kiigényelni. Ami négy fontos dolgozót akadályozna meg abban, hogy tartson valakit, aki főz és takarít rá. Markos B. szerint már igen jelentős különbségtétel történik a minőségi teljesítmény javára. Ki azonban nem teszik őket…

Egyszóval: semmi puszi! Hideg, nyugodt rezerváció. Még csak panasz se!…

Bari Gizike kezéről lekerült a kötés.

Hortenziát is üdvözlöm; mindössze egy percig beszéltem vele: de ő volt a legelső bizalmas személy számomra a Kékesen.

Láthatja még a Tátrát? Megláthatná? Emlékezetes kép maradna.

Ne felejtse a szombat délutáni Shakespeare-rádióadást, Kk. két szonettmondásával.

Bölöni, s így Gönczölné, Budán lakik, feljebb, mint mi, Gizikéék magasságában valahol a Vöröshadsereg útja körül. Kovács utca… (Bölöniné féléve meghalt.)

Kisegítőnk Manci lesz. Nem idegen. Fizetni kell.

Úgy fáj ez a szüntelen Péter-emlegetés: sokáig melengethette magában a gondolatot. Jó is lett volna!

Azt is mondják, hogy minden esedékes munkámat leállítják, azazhogy lelassítják, pönálék nélkül.

No de most aztán isten vele. Ha nem jár rosszul a postával ez a levél, szombaton még megkapja. Nyilván déltájban. És tíz óra múlva itthon lesz! Örülök neki, szeretettel várom. És minden gondolati árulási érzés nélkül. Legyen csak jó maga is hozzám, kedves Klára.

Öleli és csókolja:

Lőrinc

Lóci meg én szombaton este ¾10-kor várjuk a Sztálin téren.

Főorvoséknak, mindenkinek sok üdv és köszönet!

Ma délután Bujdossy Évi jön ide, nagy angol-regényezés lesz!

Németh L-nak még írhatna egy gratuláló lapocskát, hogy oda eljutott az örvendetes hír. Szilágyi Erzsébet fasor 19.

Várom! Azt hiszem, nagyon fogok örülni. Jól hiszem?

Ma reggel a könyvtárszobában leszakadt az utcai ablak redőnye. Nem a szokott módon, komiszabbul, más helyen. Mégis könnyebb volt megcsinálni: szerencsés kézzel nyúltam hozzá. Másképp sötét lett volna egész nap a szoba.

Három nap alatt nyolc Burns-dallal készültem el, egyik remekebb, mint a másik.

Némethéknek most gratuláltam telefonon. Igaz az abszolút siker.

179.

Kedves Klára,

csak gondolomra írom 23-ának a napot; mindenesetre szerda van. Rendben megérkeztünk, naponta átmegyünk Sz. Ilushoz és szombattól egészen nála leszünk. Elhelyezésünk jó. Mindent kapni, de minden siralmas és drága. Főfoglalkozásunk az első napon az alvás volt, főleg a doktoromnak. Vasárnap délelőtt 10-kor a Kossuthon ne felejtse el Kisklárát meghallgatni; én is hallani fogom. Óriási a szárazság. Most csak életjelet akartam adni. Minden jót! Jól vagyok.

Szeretettel:

Lőrinc

180.

Kedves Klára!

Semmi különös nincs, csak pont szokásom sűrűn írni. Szombaton költözünk át Ilushoz. Holnap, pénteken, Füredről telefonálnak (meghívással, a postára) Liptákék, s valószínűleg elém hajóznak Földvárra, ahová viszont én és Kálmán „villamosozunk” két állomásnyit, eléjük, megbeszélni az augusztust. Pihenjen sokat! Jól vagyok. Ma lehűlt a levegő. Csókolom:

Lőrinc

181.

Kedves Klára!

Most hallgattam végig Kisklára énekszámát, szép volt és kedves volt. Előre „gratuláltam” neki egy lapon Bükkszentkeresztre, másképp nem érte volna már ott az üdvözletem. Ilusnál voltunk már, azazhogy vagyunk már tegnap reggel óta egy hallal megtoldott szobában, vagyis így két szobában. Klára éneke közben jöttek meg Kálmán húgai, akiket pár napra váratlanul lerendelt ide, magához, helyesebben: meghívott, nagy örömére a két élénk és öreg lánynak vagy minek. Mindegyiknek olyan szélmalom módjára viharzik az esze, mint nem egyszer a bátyjuknak. Az egyik, akit többször láttam már, egy Thompson nevű múltszázadvégi angol költőnek egy nevezetes versét hozta el, gépelve, angolul és a saját nyersfordításában: Az ég kutyái, ez a vers címe, és az isten „üldözi” benne szeretetével az előle menekülőt, – a reménytelenül menekülőt. Szép, óriáslélekzetű, hosszú vers, olyan őserdei-stílusú és félig-őrült, hogy sok helyen szabadon lehet értelmezni képeinek a jelentését… Hát ezzel mulattunk egy kicsit: a verset már ismertem, sőt szerettem volna lefordítani az Örök barátaink II-be, azonban túl homályos volt, és a feladat túl nagy… meg aztán némi spirituális zűrzavart is sejtek alapjában véve benne – szóval: a dolog, a fordítás elmaradt, de, örülök, hogy ezt a híres művet most majd, délután vagy holnap, teljesen átvilágítjuk, átbeszéljük… A Tompa-lányok Kálmánnak valami betegénél fognak lakni és itt kosztolnak (ebédre).

Előző lakásunkról tegnap délelőtt költöztünk át ide. Az is jó volt, kedves, régimódi, tiszta és szívélyes öregek láttak el bennünket; és felismert egy szomszédjuk, volt vidéki szerkesztő, aki most tyúkfarmot vezet, a magáét. Kálmán szörnyen raplis ember, egy hisztis nőnél különb e tekintetben; hallatlanul érzékeny, sértődékeny; s ugyanakkor meghatóan hűséges, szeretetteljes és naiv! Kis koccanásaink voltak csak, s még ritkábban lesznek, mert – úgy sejtem! – kezdünk rájönni egymás „ízére”. Előzetes szállásunknak megjegyzem a nevét, csak azért, hogy meglegyen otthon, másképp elfelejtem: Földes, ny. postatanácsos, Mártírok útja 7. Szomszédjának a neve: Szöllősy Ferenc (Kossuth L. utca).

Délután (telefonmegbeszélés szerint) átmentünk – 10 perces vonatút – Földvárra. Aki viszont nem jelent meg, az a Lipták-pár volt! Dizsi és a szemész-házaspár és a gégés tanársegéd (a kutya nélkül) – mind ott voltak! Kissé megkésve érkeztek vissza az Addión; reggel indultak. Az történt, referált Dizsi, hogy épp aznap reggel államilag kiigényelték Pulcsi bolthelyiségét (tehát nem az iparengedélyt vonták meg), és őrült felfordulás támadt és megoldást kellett találni stb. Arra kér Gabus, hogy az utolsó napomon menjek most majd Füreden át haza. Ez könnyen nyélbeüthető: délelőtt úgy 10 tájban indul innen oda a hajó, 1 körül ott van, marad tehát a vonatig vagy 4–5–6 óra idő bemenni hozzájuk. A bemenetel és csomagvitetés módját kell csak megoldani. Még nem tudom azonban, megyek-e majd hozzájuk. A kórházterv az elképzelés szerint menne.

Most szaladt át Ilushoz Verebély Tiborné, aki ma este majd felhívja magát és referál arról, amit rólunk látott. Ők – a családja, gyerekek meg egy autós barátjuk – ma mennek haza végleg. Az asszony gyermekorvos. Tegnapelőtt kisebb körben, tegnap este pedig az orvosok jelenlétében, verseket olvastam fel – elég sokat és jókedvűen. Főleg az Összes-ből. Tasnádyné Klári is itt volt, jár Ilushoz, ittmaradt (roppant szerény) vacsorára, – a versek kedvéért. Legalább is ezt mondta. Nagyon bosszantotta a hidegre fordult idő (amely különben ma visszafordult melegre): majdnem haza akart már utazni. Éjjel Kálmán udvariasan hazakísérte a lakására. Verebélyék délután mennek, indulnak haza, Pestre; s az az érzésem, hogy szívesen maradnának érintkezésben velünk.

Mi – én és a „három Kálmán” – ugyanakkor átmegyünk a kedves, tehetséges és pletykaviharos Ignácz Rózsához. Nem volt biztos, hogy megyünk, csak gondoltunk rá; hogy azonban maga írta János ottlétét, egyszerre mindenkinek nagy kedve jött, s ez a nap látszik rá a legjobbnak.

Írta Teréz néni (Kálmus mamája) lábtörését. E percben érkezett és 25-i keletű levelében is említi a bajt. Ebben célzást vélek látni arra, hogy Tompa hajózzon át: megpróbálom szelíden arrafelé hajlítani a gondolatát, de nem erőszakolom. – Ha menne, és ha én is vele mennék, akkor se mennék feljebb és beljebb Tihanyban Vass Eleméréknél s ott várnám be Kálmán visszajövetelét. – Kálmán egyébként naponta kétszer atriphos-injekciókat ad nekem: a szív ereit és vérellátását javítja valahogy ez a szer.

A La Fontaine-ügyben megkaptam a Szépirodalmiék levelét; már írtam is Sőtérnek, hogy 2-án otthon leszek. Megadtam a telefonszámot és kértem előre értesítést, hogy 1-jén este hazaérkezve tudjam, hogy érjük el egymást leggyorsabban!

A fényképészt majd megtaláljuk. Csatlós derék ember volt, autó-szerencsétlensége után a kórházban is felkerestem.

Nem kell félnie, nem „rohangálok”: ez mind csak szóban és papíron sok és rohanás!

Elseje után én jó sok napig Pesten leszek, úgy gondolom.

A Feri-féle képek…? Ilus szerint mégsem adhatók olyasmik ajándékba! Nyugodtan adhat belőle Ferinek, akár kettőt is, persze ne a legérdekesebbet! Nem emlékszem rájuk külön.

Örülök, hogy K. Laci olyan jól érezte magát. A kislányt nem tudom „megoldani”, ne szóljon róla. Baránszkyéknak és Bernáthéknak írok – jó, hogy szólt. Az írógépjavításnak örülök.

Kedden délelőtt még feladhat ide postát; aztán már nem lesz biztos.

Dolgozni nem lehet. Olvasnivalót kár volt hozni, Ilusnál sok jó könyv van.

Kedves hely ez a Szemes és egészen más, mint amilyennek eddig hittem. Jobb.

Lócit sokszor csókolom, nagyon örülnék, ha kijutna, – tudják. Ügyes volt, hogy találkozott vele. A lábáról nem ír! Remélem, javul! – Isten vele most, sokszor csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

182.

Kedves Klára!

Semmi újság. Olvassuk a Népsportot. Voltunk (a három Tompa meg én) Jankovicstelepen, de Jánosnak már csak 48 órája hűlt helyét találtuk… A doktor naponta kétszer injekcióz. Kisklára ma írt, kevés a vizük. Bizony jobb lett volna ide jönnie velem! Roppant meleg van újra a tegnapi kis lehűlés után; a kertben próbálunk lélegezni. Dolgoznom nem lehet. Gerle búg és sárgarigó fütyülget. Ma Lipták Gabus újra telefonált, hogy rajtuk át utazzam haza: úgy lesz, pénteken! Láttam a röplabdások sikerét a románokkal szemben. Kisklára már talán haza is ér ma este! Lóciról szeretnék tudni. Azt hiszem, legalább egy hetet Pesten töltök augusztus elején. – Van itt egy furcsán nyaraló, vakációzó egyetemi könyvtáros, Dr. László János: e hóra (mint már évek óta teszi) havi bérletet váltott Pest-Keszthely távra, mindkét Balaton-oldalra (300 Ft), és naponta, gyors II-on jön s megy mindig kényelmesen, otthon hál s rengeteg helyen lehet: azt mondja, ez a legjobb nyaralás! A viszontlátásig mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

183.

Kedves Nagyklára és Kicsi!

Én csak írogatom gépiesen a lapjaimat, de hazulról csak nem jön semmi. Az utolsó híradást péntekről keltezték. Remélem nincs újabb betegség a láthatáron! Mára igen szelesre és aránylag igen hűvösre fordult az idő, rossz kedvünk van és így még többet pihenünk. Minduntalan akadnak ismerősök mindenfelé; így tegnap a szomszéd Aliszka rokonságából vagy baráti köréből ismert fel egy asszony és férje (gépészmérnök, túristáskodó házaspár). A „Tompa-sister”-ek ma Badacsonyba hajóztak át, mi nem tartottunk velük. Kisklára nyilván otthon van már… Többször ne írjanak most már, még Füredre sem, hiszen hamarosan otthon leszek. Semmi különös sehol, csak beteges aggályoskodásból írtam. (Remélve, hogy maguk egészséges helyzetmegítélésből hallgatnak.) Lócival együtt sok csók

Aputól

184.

Kedves Klára,

szerencsésen megjöttem, telefonja megelőzött. Jánosnál kedves órákat töltöttem. Itt a szokott kitörő szívélyesség fogadott. Csak elég hideg van, nagyon hideg van. Ma átmegyünk Tihanyba, Vassékhoz. Minden jót mindnyájuknak, sietek, soká aludtam.

Csókolom:

Lőrinc

185.

Kedves Klára!

Hogy szerencsésen megjöttem, már tudja a lapomból. Tegnap Erzsikével áthajóztunk Tihanyba, ott átadtam Tompa 500-át Elemérnek. A kis házat átépítteti az állam, úgyhogy pár nap óta átköltöztették őket a szemközti tudományos főépületbe, ott van egy-egy kis szobájuk.

Sajnos, Illyés a vendégével, Wesselyvel, épp vasárnap utazott fel Pestre, úgyhogy őt majd csak később láthatom. (Az Ozorai-t tegnap este adta a rádió.) Wessely, tudtommal, máris munkába állt. A holnap kölcsönjegyzés az Új Magyarnál szombati vizitemmel nyilván rendben van, Szirmai Tivadarnak, Laci helyettesének is mondtam a dolgot az ezzel megbízott elvtársnőn kívül. Abban az ügyben pedig, hogy a Majakovszkij (s reménybeli további dolgok) terhére az Új Magyar havonta átutaljon az Irodalmi Alaphoz 1-én bizonyos összeget, majd innen írok Wesselynek; ezt is említettem különben Rákos vezérigazgatónak, azzal, hogy majd Lacival végigtárgyalom a dolgot. Azt pedig, hogy mennyi legyen ez az átutalandó összeg, majd dr. Vighnétől tudjuk meg az Irodalmi Alaptól. Jó néhány száz forint lesz ez a havi részlet: négyünk tüzelőgondjának fő terhe most énreám hárul.

Beszéltünk itt a maga lejöveteléről. Igen szívesen látják és hívják… Legközelebb azonban csak a jövő, tehát mostantól második vasárnap lehet (szombaton még akkor sem); de úgy, hogy akkor a rákövetkező hétköznapokon maradjon még itt… Most vasárnap és a jövő héten ugyanis nagy vendégjárás lesz, főleg a baráti szőlőtulajdonosok érkeznek szüretre… Hanem, ha Illyésékkel kombinálni tudná a dolgot, akkor máris jöhetne! Ez nyilván attól is függ, hogy mi lesz odahaza a helyzet a lánnyal, az újjal… Én szívesen átmennék Magával Tihanyba arra az időre.

Az idő itt most olyan, amilyen Pesten lehet. E percben épp süt a nap, a kertben ülök a lugas melletti kövezett részen, a piros vas-asztalnál. Két óra múlt. Felhők járnak, közepes szél fúj, de az egész jól bírható. A lakásban hidegebb van. Mindenki reméli, hogy komoly meleg is lesz még, a vénasszonyoké. Őszi kabátban ülök, megpróbálok dolgozni. Lafontaine-t fordítok. Ennek 15-re (október) készen kell lennie.

Most kezd sárgulni, pirosodni a zöld világ. Az üdülők Tihanyban (a Sport-szállóval együtt) mind csukva már. Itt még nem. De alig van élet. Rossz időben igen rossz lesz a szobában fagyoskodni. A kórházról még nem volt, nem esett szó. Nem is vonz az ügy…

Említettem Gabusnak Baránszky vágyát és kérését, hogy meglátogathatna-e, egyszer itt hálván. Igen! Csak épp nem a jövő szerdán-csütörtökön: az az idő még a szüretelési vendéghad rohamába esik bele. Hanem további egy héttel később; és akkor nem is lesz szükséges, hogy 1½ napra limitálja az ittlétét. Hanem az szükséges, hogy összehangolja az idejét a Magáéval: jöjjön Maga után. Közölje ezt vele, s aztán ő írjon idején; jó?

Víkendekre az elmaradhatatlan Horváth Boldizsár jár le. Ha jön, velem lakik majd a „zöld” szobában. A nagy tehermentesítő, gondűző szoba, a nyári veranda a 3 vasággyal használaton kívül van.

Láttam idei mandulát, kilója 5,50 Ft. Kibontva: 40 Ft. Tavalyi, szikkadt, hántolt: 60 Ft.

Nagy sikere volt itt is a rácsos szárazsüteménynek, amit küldött.

Hogy van a kis oldalficama? Az új?!

Nem érezném magamat rosszul, ha tudnám, hogy otthon rendben van a lány-ügy, az a svábasszonyos megoldás. Ellenben alig tudom elképzelni, hogy sokáig legyek itt, s hogy tavaly meg azelőtt hogyan lehettem? Minden érzésem olyan – ideiglenes! Az is sokszor eszembe jut, és bosszant, amit Devecseritől hallottam (A „majd még beszélünk”.)

Dr. Vighnénál a hivatalból talán maga is érdeklődhetne előre a farészletről; és szükség esetén Wesselyvel is beszélhet.

Csodák csodája esetén, ha tudniillik még meghosszabbítanák a segélyemet (amiről Fodornéval beszéltem is), bizonyára kapna tőle – Fodornétól – azonnali értesítést. Saját maga ne érdeklődjék ebben a dologban: illetlenség volna még csak rágondolni is, nemhogy szóvá tenni.

Wesselynek a havi részlet ügyében holnap írok. Elsejére pedig a Szépirodalmitól – (Vidor Hugo – Vas István) – postán érkezik ezer forint. Én ebből ide nem kérek semmit. Csak azt, hogy ossza be: ne úgy, „ahogy lehet”, hanem úgy, „ahogy muszáj”.

Kodolányi igen örült a borotvakrémnek: már épp nem volt szappana. Vasárnapi ebédjüket áttették hétfőre, úgyhogy csirkét ettem, rántottat. Tompa 100-át is köszönik és orvosságait. Üdvözölték magukat. A lány Pestre készül, állásba kell mennie.

Mindhármukat sokszor csókolom. Szeretettel

Lőrinc

186.

Kedves Klára!

Vasárnap van, gyönyörűen kisütött. A kertben dolgoztam, mikor betért a házba Boglárról Kovács Jóska. Meglátogatott, két év óta nem láttuk egymást. Aztán elvitt ebédelni a „János bácsi”-ba. Pompás töltöttkáposztát ettem. Feketére vagy egy pohár borra még visszamegyünk! Oda különben Tangl Haraldék érkeztek meg ma délben. Kíváncsi vagyok a hazai helyzetre és minden lapjának örülök. Ich lasse Mari néni schön grüssen und wünsche ihr alles gute! A hideg már tűrhetetlen volt; majd hogy haza nem utaztam. Hol van Gyuszi? Írjanak sűrűn! Csókolom.

Lőrinc

187.

Kedves Klára!

Megint napon ülök, a kertben, a piros asztalnál. Két napja szép idő van. A szüret áll. A szüretiek megjöttek. Vagyis: Tanglék, aztán Várady Margit és őrült spiritisztája. Zsóka elmaradt, férje valahol Mátraszentistvánon csücsül és fázik. Éjjel alig fértünk el. Én a Pulcsi szobájában és ágyában háltam, ő átkerült Erzsikéhez, az ebédlőben egy volt baráti intéző aludt, a zöld szalonban a két Tangl. Váradyék a nyári verandán (amely tulajdonképp lakhatatlan ilyenkor már…) Este megolvastattak Krilovból és az Összes-ből. Hálás publikum. Főleg ha Tanglné vezényli a tetszést; csakugyan jó érzéke van, és többnyire fején találja az „esztétikai” „szögeket”.

Érdekes, hogy napok óta rémálmaim vannak, s az is érdekes, hogy ugyanazok a végveszélyes, halálos rémálmok, amelyek gyermekkorban, sőt később is, oly nagy-nagy gyötrelmet jelentettek, milyen hidegen hagynak most. Századrésze se kíséri őket a régi ijedelemnek, szorongásnak. Pedig az elképzelt veszély realitása nem kisebb, mint volt; sőt. A visszagondolás rájuk, a gyanakvás, hogy hátha mégis jós-álmok, az a leggonoszabb bennük. Különösen a katonaiakban. Ezért írom meg, hogy behívó érkezése esetén – kimondani, leírni, hallani is rémes a szót! – próbáljon rögtön érintkezést keresni Kónya Lajossal, illetve az írószövetségi titkársággal: hátha ők lefújathatják a dolgot. Engem persze rögtön értesíteni kell, hogy felutazzam. – Kisebbfokú hasonló idegesítő ok az eltávozottaink további viselkedése, a töprengés a viselkedésük felett. Nem kell kétségbevonni elmenetelük dicsőségét: legyenek boldogok vele.

Illyés – hogy-hogy-nem – eltűnt. Maga biztosan többet tud róla. Mát tíz napja – pontosan: nyolc – itt vagyok, és se híre, se hamva. Akkor mehetett, Wesselyvel, amikor én érkeztem. Persze, sok dolga lehetett azzal az írószövetségi fogadással, melyről a Szabad Nép is írt; s a Hunok párizsi kiadásával; s készülő kiadásával a francianyelvű verseinek: meg a többi könyv-, film- stb. stb. stb. -üggyel. De azért szerettem volna már látni. Nem kis dolog egy aktív művésznél az 50. életév! Emlékszem a magaméra, Devecseri és Zelk amaz üdvözlő soraira! Óh, Istenem.

…Jó itt sütkérezni a napon. Bár dolgoznom kéne, nem levelet írni. A házban bent egy talpalatnyi hely se szabad. Fűtésre gondolni sem lehet. Mindenkin sok, vastag ruha. Csak a vénasszonyok nyara és a kert az egyetlen menedék – nagyritkán. S ez egész héten így lesz. (Ez egész hetet a zsúfoltságra értettem, nem a jó időre.)

Hogy maga megjön-e a hét végére, az nyilván a Mari nénitől függ majd.

Tegnap itt járt Boglárról Kovács Jóska. Nem akart itt ebédelni, nem is igen marasztalták, – ő hívott meg a kitűnő (bár szintén államosított) „János bácsihoz”. Töltött káposztát ettem és túrósrétest. Közös lapunkat már biztosan megkapta. Utána ide jöttünk, Jóska leöntött három pohár finom bort és ment vissza, vonaton, majd Révfülöpről motoron. A felesége, úgy látszik, egyre betegesebb. Ő hozott nekem egy kis ajándékot, félkiló-féle téliszalámit, amit este „beadtam a közösbe”, noha Pulcsi tiltakozott ellene. Kovács most boltossegéd, 650 forintot keres. Még nem kapta meg valami régi pénzét, így a nyaralását se kereste meg szeptemberben (ahogy akarta); s ide csak úgy víkendre-vasárnapra rándult át; egy éve nem volt sehol. Nekem valami jó ceruzákat fog küldeni. Lakatot kérhetünk tőle.

Nagyon nehezen megy ez a La Fontaine. Már sajnálom, hogy további két darabot vállaltam az első tízhez. A munkahely alkalmatlanságai okozzák? Vagy a mű belső nehézségei? Saját megnőtt igényeim? Elég az hozzá, hogy rengeteget bajlódom vele…

…Szépen süt, altatóan, zsongítóan. Olyan erős, furcsa, teli ez az őszi ragyogás! Néha a nyárinál is erősebb, teltebb. Mennyi teherautó, katonákkal! Fent repülőgépek. S mindenütt verebek, cinkék, őszikék! Néha még fecskecsapatok is rajzanak; azt hittem, már hetekkel előbb elmentek Afrikába… Az erdőn túlról idetülköl a hajó… A ház mögül a pesti vonat zakatol…

A szüret tökéletesen érdektelen munka, itt különben is csak a préselés folyik belőle. Azt mondják, mézédes az idei must, és hogy nagyon jó lesz, erős lesz az idei bor. Ittam már egy kortyot. De nem jó ezt látni: minthogyha sárból, a földről szürcsölne sárlevet az ember! – –

Az egy hét, amit a Hardy-korrektúrára jeleztek a Szépirodalminál (Domokos János igazgató), már eltelt. Lesz egyáltalán ilyen korrektúra? Ő nagyon tiltakozott miniszteriális gyanúm ellen, s nagyon tudakolta a forrását. Akkor ez megnyugtatott. Most mégis újra gyanakszom… Hadd említsem meg itt, hogy Kodolányi csak elismerte, hogy szép és hogy jó műről és íróról van szó, s hozzátette, hogy „misztikus”-ról; azonban nem nagyon tetszett neki a magyar szöveg… Ebben az utóbbiban lényegileg nem volt igaza… Az Otthon, a szülőföldön-t ki ne adják a házból! Vegye rögtön magához!

Szeretném, ha otthon minden rendben futna. Kisklára vegye fel a Puskinért 30-án járó honoráriumot: felhasználhatják! Mikor is lesz az a 30-a? Meg fogjuk hallgatni, bár a rádió nagy ideje szinte bojkott alatt áll. – És azt is szeretném, ha Maga rendbe jönne, s ide is lejönne. Erről már írtam (vasárnapra!), és a Baránszky Laci lejöveteléről is. Majd írok még, idejekorán. De Illyésék felé is érdeklődjék!

Még valami érdekeset. Emlékszik arra a tihanyi „hegyfokra” Gyuláékon és Kálmánékon túl, amelyről pár év óta azt szoktam mondani, hogy „birtokba vettem” és hogy az „enyém”? Hát afölött van a hegy (Kopaszhegy) legtetején az a terméskőből épült, folyondárbefutotta nagy villa: az egykori Ángyán-villa. Pénteken délután ítéletidőben, amilyen szombaton lehetett Pesten – oda mentünk fel. Az ítéletidő nem bántott, mert autón jött értünk Ráczi úr, a házigazda, egy nagypotrohú, többnyire modortalan, de néha kedves, volt autókereskedő. Rejtélyes ember. A villa most Honthy Hannáé: ez a Rácz a férje. De anyagilag és másképp egyenjogúan látszik ott élni még egy nő, valami gazdag özvegy, jelenleg házvezetőnő, bizonyos „Piros”, nagymúltú hölgy, mint hallom. Tizenegy szoba van, két óriási terasz, udvarok, „angol” hangulat, gombnyomásra jelentkező inas, valódi csokoládétorták stb. És milyen kilátás minden irányba, még a tihanyi belső tóra is!… Ez igen… És milyen borok!… Autón jöttünk haza, én a csomagtartóban kuporogtam. (Nemrég Gyula is felment hozzájuk; de azért ott ne nagyon érdeklődjék…)…

Ezzel végzek is. Az ég elborult. Sehol egy csöppnyi kék. De nem esik. További fűtőanyagot kéne szereznünk. Manciék nem adják el az 5 mázsát, amit tavasszal nem vettünk meg?

Csókolom a gyerekeket, Magát. Szeretettel:

Lőrinc

188.

Kedves Klára!

Semmi különös nincs. Hacsak az nem, hogy hazulról se lap, se levél nem jön. Pedig szeretném tudni, hogy boldogulnak. Ma Bujdossy Évi nézett be hozzám, szombaton estére érkezik haza, biztosan üzenek vele. Háromnegyedrészt rossz, borús idő van, de nem esik. A hőmérő 16 fokot mutat. Tanglék ma utaznak haza. Gyula még mindig nyomtalan. Szeretnék már otthon lenni. Mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

189.

Kedves Klára,

az első nap, hogy igazán jól érzem magamat. Az idő teszi: teljes ragyogásra ébredtünk, s a 11 órai nap úgy süt, hogy a piros bádogasztal – mely már egészen ismerősévé válik magának is – valósággal visszasüt rá, helyesebben a pucér kezemre, ahogy itt írok. Máris vetkőznöm kell, olyan nyári az óra, – sajnos, csak az óra: hogy többre futná az ősz erejéből, aligha hihető.

Szóval ma jól indul az élet. Kivéve azt, hogy régóta semmi hírem hazulról, s hogy emiatt mégiscsak aggódok.

Tegnap este hazautaztak Tanglék. Este a spiritiszta-metafizikus tartott előadást. Vacsora után pedig Lukács Margitot hallgattuk meg a rádióban. A bahcsiszeráji szökőkut-at. Írtunk is egy közös lapot a művésznőnek, nagy gratulációkkal. Most már sajnálom, hogy nem hívtam fel utána este a lakást: bizonyára igyekeztek együtt lenni az alkalomra mindnyájan. S akkor már tudnám is, mi van otthon… Az ember azonban mindig bízik a legközelebbi postában…

(Mellemet, nyakamat, homlokomat vadul perzseli ez a jó nap. Le kell vetnem a kord-kabátot, eddig abban ültem. Meg a nyakkendőmet, hogy jobban tudjak lélegezni.)

Most biciklizett he a postás; mondja, hogy „nincsen, kérem, semmi, csak Lipták úrnak.”

A szüret tovább tart. Szerény kis szüret: roppant vékonyan ereszt. Amit azonban ereszt, az csakugyan mézédes.

A postás azonban jön felém, vissza, hátulról. Mégis van postám! Rá kellett fizetni 1,20-at, mert a bélyeg, amit ráragasztott, már nincs forgalomban (60 filléres, Táncsics-rajzú volt). De hát a fontos maga a híradás. A 28-i levél ez. Most elolvasom, addig szünetel az írás. –

Elolvastam, megnyugodtam. („De azért történhettek rossz valamik tegnapelőtt óta is…!”) Sorra felelek apróságokra.

A tihanyi könyvtárügy többé nem érdekes.

Jó, hogy még ennyi szabadsága van. Jöjjön le. Minthogy víkendekre Dizsi és valakije mindig jön, a hétvég ide most nem jó. Ezért írtam már a múltkor is, hogy vasárnap-éjjel legyen az első meghálása itt. Így várom, mind várják! Utána jó napokig itt maradhat! Vagy kombinálja a dolgot Illyésékkel, ha én is átmehetek oda. (Valamit azonban hoznia illenék…)

Bari hozzon ágyneműt (huzatot), ahogy megbeszéltük! Baránszky jöttét is átbeszéltem tegnap, most már egészen konkrétan, a háziakkal. Jöhet! Jöjjön, ahogy akarta a múlt hétre, ezen a héten szerdán. Ha maga itt lesz, akkor a nyári verandán hál; majd kap takarókat; ha maga nem lesz itt, akkor az én szobámban. És jöjjön egy meghálással két nappalra. Legyen szíves telefonálja meg ezt nekik azonnal, hogy rendezhesse a dolgait és legyen még ideje értesíteni. Csak bizonytalanság ne legyen! Kodolányihoz most ne menjen: szétaprózódnék az amúgyis kis idő. (Ugyanezt még ma lapon én is megírom neki.)

Igen, Máriában a becsület lesz a legeslegfontosabb, ahogy írja. El kell nézni ügyetlenségeit. Ha magának változatlanul oly korán kell kelnie, nincs más segítség, mint a korai fekvés! Igen, a szobája villanya megcsináltatandó. (Lóci nem tudná? –)

Lóci paplananyagát – úgy hittem – már rég megvette. Első levelében írta, hogy megy érte. Ami a gombokat illeti, Gábor itt egy gépen pillanatok alatt gyárt behúzott gombokat: ehhez csak anyag kell: hozzon magával! – Törülközőket lassan majd veszünk.

A bahcsiszeráji tán hoz egy kis soronkívülit. Ma kell érkeznie 1000-nek a Szépirodalmitól (Vas, Victor Hugo).

Héjas mandula csakugyan 5,50; veszek majd. A hántott, mint írtam 40, és 60 Ft. A tavalyi a jobb és tartósabb; azért drágább. Fehér babot láttam: 8 Ft. Barna és Erzsi-bab 9, illetve 10 Ft, kilója. Mákot is láttam, árát elfelejtettem. Méz iránt érdeklődni fogok. (Méz=35 körül.)

Antal Helénnek örülök! Elmondható, nagy lírai versfordításom az új Victor Hugo: Szegény emberek. – Halászélet szívfacsaró nyomorúsága, egy anya aggodalma, aki a férjére gondol, majd egy szomszéd halott özvegynek két kisgyermekét odaveszi már meglévő öt kicsinyéhez. „Édes” idill – nevetségesen szívcsavaró, patetikus részletekkel – egyszóval igazi Victor Hugo-mű. Olyan, mint a regénye, A tenger munkásai. A kéziratot talán magammal hoztam, erről még írok. Ha nem, akkor megleli az íróasztalom balszélén, legfelül, egyikében a nagy borítékoknak: mindegyiken rajta van a név, hogy kitől vannak benne dolgok. (A kézirat, úgy látom, otthon maradt!) – Aztán nagyon is szó lehet a Burns-féle A vidám koldusok-ról; tudtommal erre készül is valaki, Antalné érdeklődjék a dolog iránt az Ifjúsági kiadó lektoránál, izé… no… nem jut eszembe… annál a derék fiúnál, aki a kötetet szerkeszti… Maguk is tudják a nevét! Ő csinálja a Burns-köteten kívül a La Fontaine-t is. – Szó lehetne aztán Coleridge Vén tengerész-éről; bár annak 7 része közül csak 1-et fordítottam le újra, véglegesen, a 4. részt: ez az Örök barátaink I-ben található. Az egész már külön is megjelent Knernél. Talán magyarázat kell hozzá: állatvédelmi és pantheista húrokat pengető, másképp megtámadják, mint misztikusat. (Bár épp a tegnapi Puskin után remélni lehet, hogy történelmi dolgokat futni hagynak eredeti mivoltukban.)

Miért szégyenkezett Antalné amiatt, hogy én elutaztam? Azért, hogy – mondjuk – elkésett?

A hideg itt ugyanolyan: 15–16 fok. – A mostani délelőtt azonban isteni. Gábor idejött, lefotografált. Tovább vetkőzöm.

„Oldalficam” alatt azt értettem, ami nyilallása volt: azt az ízületi bajt.

Dizsi nem vehető igénybe semmire, azt hiszem. És nem is kell az a másik ruha. Nem maradok én oly soká.

Ditirin talán jó volna. Nitromintot (lelki izgalmakra) négyszer vettem be.

* * *

Hát ezzel ég áldja! Mindnyájukat sokszor csókolom.

Sok szeretettel:

Lőrinc

* * *

Szegény Várady Margit szüretje két nap helyett félnap alatt lezajlott: ebédre készen lettek. Így van erre mindenütt: harmada, negyede termett csak a tavalyinak. – De a meleg, az tart! ½3 van: a szabadban 19 fok, a szobában 17,5.

* * *

Bariéknak levelet írtam.

190.

Kedves jó Klára,

Lőrinc javában korrigál nem Hardyt hanem La Fontaine-t, s mivel összesen fél óra van a postáig, azt mondta tizenöt sorban írjam meg mi volt tegnap és ma. – Tehát: nagyon kár, hogy elment, mert szombat este kedves vacsora-társaság gyűlt össze, a már itt lévő Nónay és Dizsin kívül áthoztuk Tihanyból Vass Eleméréket és Borsos Miklóst. – Buba nem tudott jönni, mert beteg volt. – Kedves vidám este volt. – Vasárnap Lőrinc ragyogó melegben dolgozott egész délig a szomszéd üdülőben, ahol egy központi fűtött külön szoba áll e célból rendelkezésére. – De már mi is fűtünk egy csipetnyit s így este sem fagy meg. – Vasárnap délelőtt Illyésék és Farkas Feriék voltak itt, s mentek ki Pulcsikával eredményes kályha-vadászatra Udvariba. – Délben megjöttek Vásárhelyi Pistáék is, s így népes volt az ebéd is, bár utána rövidesen indult a pesti utasok serege. – Vagyis Dizsiék és Nónayék, akik üzenetet is vittek Magának. – Közben jött s ment egy Zsuzsi nevű leányzó, szép fekete unokahúgom több fiú kísérőjével, de azt a pár embert már észre sem vettük e tömegben. – Estére már csak Pistáék maradtak, de jött egy Tóth Kálmán nevű kedves, 50-es vitorlás építész, aki nagyokat hallgatott és a verandán aludt. – (Feltelefonált, hogy itt kell maradnia s nincsen hová menjen!) Hétfőn Lőrinc ragyogó időben ki sem bújt az üdülőbeli szobájából, de elment a közben jött összes Hardy korrektúra, s elkészültek ott és ma délelőtt az utolsó La Fontaine-k, amiket most leírtunk és postázunk. – Pistáék ma utaznak haza, s Lőrinc igen jól megvolt velük. – Mi most megyünk autóval át Illyésékhez egy órára, s mert háromnegyed négy s négyre jön a kocsi, be is zárom e tizenöt sornál hosszabbra nyúlt beszámolót. – Remélem Lőrinc már nyugodt a korrektúrák miatt, s az a melegített dolgozószoba ragyogó megoldás arra is, ha nagyon fázik. – Így bízom benne, hogy szépen és nyugodtan marad most már minél tovább. –

Nagyon jó volna ha Maga is lejönne, s tegye azt ha tudja legalább egy hét végére. –

Kezeit csókolja:

Gábor

Holnap írok, k. cs.!

Lőrinc

191.

Kedves jó Klára!

Örültem levelének, tegnap jött. A háziaknak szóló részt, az üdvözleteket, csak most fogom átadni, felolvasni a háziaknak. Ebéd előtt vagyunk közvetlenül. Én a Pulcsi toalettasztalkája előtt ülök, ott írok. Most jöttem át a szomszédból. Ott jó, magányos szoba van, három üres ággyal, s délutántól a központi komolyan fűt. Ma azonban – edzett és edződő bőrömnek – talán nem is kell még fűtés, olyan szép volt a délelőtt: kékség és nap stb. Kint 16 fokot mutat a hőmérő, a szobában 14-et.

Korrigáltam, 14 oldal Tess jött tegnap. De mire az imént hazajöttem, már megint hozott 35-öt a posta. –

Megebédeltünk. – Felmosórongyot, zsákdarabot sem adni, sem venni nem tudnak a háziak. Valami barhetfélét kell a boltban venni, rögtön befogni felmosásra, mondják. Akkor már inkább egészen régi, rossz ruhákat kéne felszabdalni…

Még mindig szép, elég erős nap van. Pulcsi olvassa a délelőtt korrigált Tess-t, kint a pergola alatt, a vörös bádogasztalnál, én befejezem ezt a levelemet, aztán majd tovább korrigálok. Szeretnék a napon lenni (ami mégis ritkaság már), de a folytatást nekem a kézirat s az angol eredeti jelenlétében kell majd olvasnom, úgyhogy újra átszorulok a szomszédba. Ott viszont meleg lesz…

A csomagnál illetve a 140 forintos vámnál az jutott eszembe, hogy az írószövetségi barátok valamilyen telefonja vagy írása vagy tanácsa nem segített volna-e? Kíváncsi vagyok rá mi jött és honnan.

Lóci hogy időzött olyan hosszasan Pécsett? Meccs plusz privátszabadság?

Az Új Magyartól valami súlyos tévedés lehet a küldött Majakovszkij-pénz! Hiszen az Irodalmi Alaphoz szén- és fa-törlesztésre kellett átutalnia! Lehet, hogy az egész pénzt egyszerre küldte oda, s ott Vighné nem tudott mit csinálni vele? Szörnyű volna havonta, minden elsején még ezzel is külön foglalkozni és aggódni!

Most pedig visszatérek még a tegnapra. Utolsó napja volt a Lafontaine-nek. Elkészültem minddel. Gábor délután legépelte. Aztán expressztempóban 4 példányos kéziratkorrigálás következett, mert négy órára Zákonyi idegenforgalmi vezető jött autón – tudtuk –, hogy átvigyen Gabussal Illyéshez. De csak ¾5-re készültem el, a postázást a háziak intézték. Mi a kocsin el. Fentről akartuk megközelíteni a házat. A nagy eső után azonban az agyagos dűlőúton a kocsi elakadt. Toltuk. Közben hasig lespriccelt a kereke, a nadrágomat s a kabátomat. Végül két lovat hoztak felső Tihanyból, este ½8-ra az húzta fel a kocsit az országútra. A megszáradt sarat ma itt jól kikefélték a ruhámból. A napról különben (a tihanyi részlet kivételével) Vásárhelyiék valószínűleg referáltak már.

Roppant sajnálom, hogy a becsületes Mari néni oly tökéletlen! – M. Bözsi, ill az MNDSZ szólhatna általában a KIK-nél Piriről, és beajánlhatna bennünket!

Küldöm a La Fontaine-eket, Kisklára tán használhatná A. Helénnél (Csatlós Jánossal vagy Kormos Istvánnál).

Üdv Bariéknak! Sokszor csókolom mindnyájukat

Lőrinc

192.

Kedves Klára!

Most fejeztem be a legújabb korrektúra-tömeget: azt, ami tegnap, szombaton délben, majd este és ami ma reggel érkezett. Első javítású levonatokban most 230 lap van készen, az egész műnek körülbelül ¾-e. Második korrektúra, vagyis tördelt, könyvoldalnagyságú levonatok is érkeznek már; ebből a mai napon a könyv első 127 oldala megy vissza, – Tess most indul Talbothaysbe. Olyan nagy a tempó (bár a postázások miatt így is alighanem késedelmes), hogy emellett a munka mellett még szusszanni sem érek rá, nemhogy a „Majá”-ra gondolni. – Gáborék folyton párhuzamosan olvassák velem a levonatokat: tanulnak korrigálni; épp rászorulnak, minthogy a bolt tegnapelőtt beadta a kulcsot… A kertben ülök, végzem a jelzett korrigálást, a végén tartok. Közben, épp most, egy lakásigénylő naiv embert hárítottam ki a kertkapun… Tegnap telefonbeszéltünk, örültem neki, a sok hangnak. Csak utólag vettem észre, hogy a Lócié hiányzott az együttesből. A 6 kg almával és a foltozott zsákkal, melyet felmosórongynak vettem, bizonyára hamarosan jelentkezni fog Urbach (aki hol lekötelezően kedves, hol az ellenkezője). Szép napunk volt, napfényes és vendégtelen. Szombaton jöhet! De akkor már megyek is fel magával! Holnap lesz négy hete, hogy itt vagyok. Óh: a nagy munkában megfeledkeztem Kisklára ma déli számáról!! Oly rosszul esik! Mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

193.

Ma véget ért a Tess első korrektúrája. – Baránszkyt szombatról lemondtam. – Maga jöhet, jöjjön, valószínűleg együtt megyünk majd haza. Rém sietek.

Sok csók:

Lőrinc

194.

Kedves Klára!

A postán írok, megint csak roppantul sietve. Most adtam fel az egyelőre utolsó korrektúrát a Tess-ből: a második korrektúra második felét ugyanis a Szépirodalmiék maguk csinálják. Domokos János, az igazgató, szép, kedves levélben kért meg erre és fogadkozott, hogy ilyen-olyan gondosan végzik majd a dolgot; de hát időt kell nyerniük s az eddigi módszer minden fordulóra három napot vett igénybe. Ezért késik a könyv, október 31. helyett november közepén fog csak megjelenni. A 240 első lapot én korrigáltam, magam, kétszer; – a többit csak egyszer… Tegnap gyönyörű szép és meleg napunk volt, mint alighanem maguknak is; de ma visszajött a hideg eső. Sőt mennydörgött, villámlott! Hívtam a hétvégre: a nagyon jó idő most, már aligha lesz. Szóval: jöjjön! Igaz, hogy én ezt már november elejének vettem, ezt a hétvéget és a rákövetkező hét-elejét; ezért írtam, hogy együtt megyünk fel. – A jövő hétvégen csak Gyusziéknál lehetnénk; itt sok vendég lesz, úgy látszik. Van már fa? Az 5 q valóban édeskevés. Örültem lapjának, a jó híreknek s a rosszak elintézésének. Holnap megint írok. Csókolom a gyerekeket és magát.

Szeretettel:

Lőrinc

195.

Kedves Klára!

Tegnap feladtam az utolsó korrektúrát, s ugyanakkor írtam erről egy lapot. Ma tehát pauzáltam. Rémes, mennyire nincs kedvem új munkába kezdeni.

A Szépirodalmi hivatalos véleményt kért tőlem, hogy milyen egy Sebők Éva nevű (nyilván új) írónőnek a fordításrészlete Mickiewicz Pán Tadeusz-ából. Domokos János kérdezett meg, hivatalosan. Most feleltem neki. A fordítás egészen jó, meglepően jó! (Mellesleg: emlékszik rá, milyen szívesen fordítottam volna én magam ezt a nagy Mickiewiczet?!)

Szeretném tudni, jön-e szombaton? Én bizony megtévedtem egy héttel: azt hittem, most lesznek a novembereleji katolikus ünnepek és hogy most lesz az Illyés Gyuszi születésnapja. Ezért írtam, hogy majd „együtt megyünk haza”. Ezen a héten jól lehet itt lennie, vendég aligha lesz más; a rákövetkező víkend viszont máris telítettnek látszik. Persze: jobb lett volna az ittlétét valahogy összekötni a Gyula megünneplésével.

Hogy mit tegyünk, akár most, akár egy hét múlva, nem tudom. Valamit írnom (irodalmat és nem levelet) – lehetetlenség. De örömmel és igaz szívből lennék vele, akár néhány napot is. Úgy látom azonban, most különlegesen elzárkózó, úgyhogy semmit még kitapogatni sem tudok.

Azt se tudom, valójában mi van ma, csütörtök-e vagy péntek. Fél napra tegnap este majdnem tél jött vissza, ma délben viszont újra kiderült, és olyan szép, meleg nap süt, mintha szeptember közepe volna. Mint ilyenkor szoktam, most is a kerti piros asztalnál ülök.

Fa-ügy és minden egyéb: majd megtudom, ha maga itt lesz. – Ellenben hadd referáljak máris a Szilvássy Margitnak írt levelemről. Idézem a lényegét:

„Minden szeretetem mellett is csak sajnálkozni tudok a dolgon: azon, hogy nem-tetsző dolgokat nem tudott másképpen elhárítani! Nem nagyon értem a hátteret; nem is vágyom rá, hogy értsem; az egész majdnemhogy ijeszt. Szerencsétlenség, hogy olyan jó barátok közé, amilyen maga és a doktor, ilyen bomba hulljon. Szerencsétlenség, ha azt hiszi, hogy barátunk barátsága nem sokkal fontosabb magának, mint… mint bármi. Nem örülök neki, hogy épp ilyesmibe avatott be az idegessége. Barátunknál megbecsülőbb helyen nem lehetett volna a két portré!… Azt az érzését, hogy én, mint a doktor lekötelezettje, engedtem át neki a képet, az, enyémet, nem tehetem a magamévá. Bizonyos baráti hála, amit iránta érzek, és számtalanszor hangsúlyoztam mások előtt is, sose kötötte le vele szemben a kritikámat! Örültem, hogy úgy becsüli a két képet; maga felé pedig azt reméltem, hogy fest énrólam hamarosan majd egy másodikat, melyhez képest az első csak tanulmánynak fog számítani… Eleinte még azt hittem, hogy barátilag elsimíthatom az ügyet, de már úgy elmérgesedett, gondolom, hogy nem kívánok hozzányúlni.”

A levelet pontos cím nélkül adtam fel, miután sem Szilvássy Margit, sem Tompa nem írta meg a festőnő címét: „Baros u. és Mária u. sarok”, – így írtam, így emlékeztem rá. Ha jónak látja, olvassa be Tompának ezt a részt. (Ő különben, most veszem észre, levéllel tartozik!) – Biztos, hogy ez a Szilvássy nagy vészharangkongatást művelt – kár, kár! Én reméltem, hogy így lesz; ezért nem szóltam előre Kálmánnak: nem akartam kezdeni a pletykát épp azzal, hogy „megelőzöm”!

Várom, kedves Klára, és csókolom mindnyájukat.

Szeretettel:

Lőrinc

196.

Kedves Klára, – most jött a levél-beszámolója. Tudtam én, hogy fázni fog; a port elfelejtettem! Réz Ádám holnap jön, holnapután utazik haza. Flórával tegnap üzentem. Nem mehetek Gyuszival: valami tihanyi nőt visz magával, meg a lányát. A hét elején mennék haza, valószínűleg vonaton. Majd még meglátom, mi hírt hoz Kemény Györgyről Réz Á.; s megírom, persze a dolgot. Most is rendesen igyekszem majd elintézni mindent; a levelet is megírom. Judittól talán mára kapok újabb „Akali 60”-ast. Nyugodt vagyok; s kissé eltávolodott. Most épp az állomáson várok: Bunci érkezik, az elé vállaltam, hogy kisétálok; s itt írom a még otthon átvett levelére ezt a pár sort. Az új csőrepedés a pincében igen kellemetlen dolog; de azért nem ejtene kétségbe otthon sem. Gyönyörű időnk van, hétfő dél óta tart, a szabadban kiskabát nélkül sem fázom. Örülök, hogy jól érezte itt magát. Most már nagyon kell majd a Majá-n dolgozni! Csatlóstól kértem elsejére maguknak a Szépirodalmi útján La Fontaine-kre 1000 forintot. Mindnyájukat sokszor csókolom:

Lőrinc

Üdvözlet az ismerősöknek!

197.

Kedves Klára!

Ma délben írtam már az állomáson, Buncit várva egy lapot. Most mégis levél megy: akarnám ugyanis, hogy megkapja és – ha jónak találja – maga postázza Pestről tovább lllyéséknek a gratuláló levelemet. Ha okvetlen kívánatos változtatást ajánl, expressz rögtön küldje vissza, s én expressz még feladhatom, idejekorán és akkor már közvetlenül őneki.

A címe: III. Józsefhegyi út 9.

Itt megvagyunk. Most már nem Gyulával megyek, hanem a hét elején valószínűleg vonattal.

Maga már ne jöjjön le.

Váratlanul még mindig szép maradt az idő.

Itt megvagyunk. Tartózkodóbb lettem; Gabusék pedig (miután még egyszer s alaposan fellobbanva megbántottak) most mintha a maguk oldalára éreznék billenni a rossz mérlegserpenyőt: fokozottan szívélyesek és kedvesek.

Ha a levél jó, adja fel, legkésőbb pénteken délelőtt!

Sietek. Csókolom!

Lőrinc

Esetleg maguk – mindhárman – írnának még a levelemhez sorokat, szavakat? – – – Rövid jelmondatom nem akadt; a régi pedig csakugyan rossz.

198.

Kedves Lőrinc!

Hamar írok egy néhány sort a csomagba, mert itt maradt minden boronáló szerszáma, s ezt akarom maga után küldeni. Látja, mégis csak az a jó, ha én csomagolok. Igaz, hogy ezt lehet cselédmunkának felfogni, hiszen semmi ész tényleg nem kell hozzá, de nem egészen haszon nélkül való a rendes cseléd. Tegnap egész nap fejgörcsöm volt, nagyon rosszul voltam. Hivatal után haza siettem, azt hittem, meleg lesz már hat után, persze hideg volt. Mire Kisklára megjött tíz óra körül, 18 fok volt a szobában. Igaz, hogy nagyon nagy szél volt. Ma talán szép idő lesz, mert máris süt a nap. Azóta semmi baj sincsen otthon, talán már lesz egy kis szünet az állandó rosszak után. Vigyázzon magára, szedjen állandóan szevenalettát. Fogadjon szót az orvosainak és nekem. A szevenaletta szedése nem arra való, hogy a pillanatnyi idegességet csillapítsa, hanem arra, hogy erősítse az idegeit. Higyje el Lőrinc, nem normális az, ahogyan maga mindenre reagál. Igazán másnak is vannak bajai, kellemetlenségei, mégsem fordul ennyire ki magából, mint ahogyan maga teszi mind sűrűbben. Az emberek, a jóindulatúak, sajnálják magát, elnézik ezeket a dührohamait, az ellenség felhasználja maga ellen. Semmiképpen sem tekintik egyik oldalon sem egyenrangú félnek, mert állandóan kímélni kell, nehogy dührohama legyen. Én sem bírom ezt az állandó izgalmat. Én is beteg vagyok, ideges is, fáradt is. Nekem is van annyi bajom legalább, mint magának, mégis igyekszem uralkodni magamon és másnak nem okozni kellemetlenséget. Nem akarom bántani most magát, de talán levélben könnyebben szót ért, mint beszédben. Tudom, hogy tele van jóindulattal, segíteni akarással, még szeretettel is a család iránt. Igyekezni kell nyugodtabbnak lenni s másnak a rossz és jó tulajdonságaival egyformán számolni s azokat elviselni, megérteni, ahogyan magával is teszik az emberek, legalább is sokan. Ez a hét itthon számomra nagyon szomorú volt, hiába igyekeztem. Tudom, maga ugyanezt érzi. A különbség kettőnk között most az, hogy én tudom a maga jószándékait, maga az enyémeket valószínűleg nem. A sok lebutázása legalábbis nem vall arra, mintha tisztán láthatta volna a dolgokat. Gabiékkal is legyen kedves, nem kell mindenre rögtön reagálni. Fölösleges. Biztos, hogy szeretik magát, hibáik vannak, de magának is van. Dolgozzék nyugodtan, csendesen. Ne mászkáljon sokat, igazán eleget futkosott, míg Pesten volt. Lehet, hogyha hidegebb lesz, be kell majd egy kicsit fűteni nálam Lóci számára, mert tegnap nagyon fázott. Lehet, hogy őt altatom az én szobámban. Ez azonban azért nem jó, mert mindene ott van s úgyis állandóan bent lenne, ha dolgozni akar valamit. Majd meglátom még, hogyan oldom meg. Egyelőre csak Kiskláránál fűtünk. Lehet, ha nincsen szél, akkor még elég lesz így is. Most abbahagyom az írást, mert dolgoznom kell, s a csomagot is szeretném innen feladatni. Zólyomi ma megy Tihanyba autóval, milyen jól elvihetné magának, de nem hiszem, hogy megkérem ilyesmire. Nem, szó sincs róla. Az egész házat csókolom. Magát külön szeretettel

Klára

Kisklára örült a kis versfordításnak. Én is megtaláltam a pénzt és aláírt papírokat.

Csókolom mégegyszer

Klára

199.

Kedves Klára!

Megérkeztem. Fűtetlen vonatban, kevés késéssel. Melinda és a csomagvivő ember várt. Bent közben majdnem úgy döntöttek a háziak, hogy mégis felmennek Pestre két napra. – De a Prágai Viktor-féle teherautó nem megy, vagy másképp megy, s ezért az útjuk elmaradt. Féltizenegyig beszélgettünk. (Persze Bernáthéknak már kikotyogták a Goldonit…) Pulcsit tegnap délben majdnem kirakták ideiglenes állásából; estére, új gombnyomásokra, véglegesítették. Most tehát már státusbeli.

A szén- és fa-kiutalásnak nagyon megörültek. Sok hasznát azonban nem fogom látni: ugyanis az üdülőben leszek napközben, ahol már egész nap jól fűt a központi. Este pedig majd belangyosítanak a hálószobámban is. Ma csöndes, de komoly havaseső volt, most állt el, s újra olvad.

Ebben a havazásban jött át biciklin Gyula Tihanyból, bizonyos facsemetékért. Teljesen átázott. Mikor megszáradt a villanymelegítő előtt, visszaindult; hajón megy majd. Beszélgetni nem volt alkalmunk. Holnap délután újra bejön, s aztán este föl Pestre, alighanem már végleg. Ha lesz üzennivalóm, megüzenem vele. De nem igen lesz.

Azt ugyanis, hogy az összes toalett-holmit otthon felejtettem, már alighanem észrevette. Bosszantó dolog. Csak az újonnan vett borotvakrémet hoztam magammal; Gábor is azt használja, s annak fejében én az ő borotvakészülékét. Törülköző: saját, szappant, fogkrémet, sőt fogkefét veszek itt, arra úgyis szükség van vagy lesz. Tehát ne küldjön utánam semmit sem.

A tüzelőmet én fogom fizetni; de lehet, hogy vágatni is kell. S itt van még a fuvardíj. Ezt már esetleg átengedem a házigazdámnak: úgyis ő fogja felhasználni majdnem az egészet.

Bernáthék új állami villája Ábrahámhegyen valami gyönyörű dolog lehet, óriási park közepén.

De viszont Alisz Gáspár Bandit tanácsolta beszervezni olyasféleképp, ahogy eddig ők voltak Csendeséknél Badacsonyörsön.

Minderről ne beszéljen, bár tudni nem rossz róla.

Mondtam, hogy 240 forintot (házbérre!) otthon hagytam. Valamicskét küldök majd Kisklárának, a telefonszámla enyhítésére, hiszen csak a 3 perces dringend tegnap 24 forintba került.

Baránszkyné csütörtökön hazahozta a Lóci borotvaecsetét s elviszi a Laciét. A Lacié a jó ecset: ígéretem szerint jelet faragtam a fanyelébe, két nagybetűt: B. L.

Üdvözletének és ajándékainak örültek. A ½ kg rizsnek is. (A patika melletti kis boltban lehetett kapni.)

Várom ide a csomagjaimat, három könyvküldeményt. (Kölcsön vettem a volt Egyetemi Nyomda könyvkereskedésből egy régi ismerőstől, aki ma is ott van, s akinek Dalma a keresztneve, egy új, óriási, kétkötetes olasz–magyar szótárt. Ezzel megterhelték őt. Csak azért írom meg, mert mégis 240 forintról van szó; tudja tehát, hogy ha baj érne, joggal követelik a könyvet vagy az árát,) Mihelyt ezek a küldemények megjönnek, nekilátok a munkának, a Goldoninak. Sőt már ma délután is!…

A lány nagyon rendesen ajánlkozott, hogy leviszi a csomagjaimat, Pesten, a villamoshoz. S várt, míg kocsi nem jött. Ezt különben tudja már, biztosan eldicsekedett vele.

Gyula ittléte miatt a ma délelőtti ittlétem igen lekurtult. Úgy értem, hogy ittlétem a fűtött üdülőben. Tulajdonképp csak erre az első híradásra használhattam az egyedüllétemet, a levélírásra. Mindjárt megyek át, – „haza” –, ebédelni. S még beírom majd, ha jött posta, és ½2-kor visszajövök ide. A földszint 2-es szobában vagyok, ablakom a parkra néz, a kulcsot magam viszem és hozom. Legjobb volna, ha soha ki nem kéne mozdulnom innen.

No, megyek. Isten vele.

* * *

2 óra.

Ebédre a maga mákosát ettük táborék nagyon tűnődnek, ne menjenek-e Pestre mégis, hogy túl legyenek a „kasztanye-ünnep” hülyeségén. Lehet, hogy két napra holnap mégis mennek. Függetlenítem magamat a bolondériáiktól és a kényszereiktől és megyek dolgozni. Ezt a pár sort a kerti piros asztalon írtam a levelemhez. Ugyanis közben teljesen kiderült, a kékségből gyengén, de gyönyörűen süt a nap, a mai hó elolvadt, minden ág és bokor csupa vízgyöngy.

Isten velük. Csókolom.

Lőrinc

200.

Kedves Klára!

Gyulával tegnap üzentem, hogy a kis neszeszercsomag megjött. Köszönöm! A kísérő sorokat is. Igyekszem nyugodt lenni, s az is leszek, sőt vagyok. Ami toalettholmit vettem, nem került sokba s majd felhasználjuk.

Lehet, hogy ez a levél nem ér haza idejekorán. Váratlanul ugyanis az a döntés történt, hogy Pulcsiék mégis felutaznak szombaton a Dizsi autóján, s a terv szerint vasárnap este már visszajönnek vonaton. Vásárhelyiéknél szállnak meg (akiknek helyes telefonszáma a kis fekete könyvünkben van). Egyről-másról azonban előre tájékoztatni szeretném, ezért ez a levél.

Gyulával, mikor épp nem voltam jelen, Gábor beszélt a B. Alisz-felvetette ötletről: hogy tudniillik valami „írószövetségi” mentesítést a háznak Gáspár B. szerezzen szükség esetén s lakjék itt nyáron, ha akar, abban a „zöld” szobában, ahol én most. Ugyanezt Gábor a jelenlétemben Réz Ádámnak is felajánlotta már három héttel ezelőtt, illetve kérte őt ilyesmire. Most aztán fordulat történt, amennyiben Gyula azt mondhatta neki, hogy minek itt megfelelő művész-lakót keresni, mikor ténylegesen és már jó ideje le-lejár ide Sz. Lőrinc. „Csakhogy Lőrinc nem jelent védelmet” – idézte erre, úgy látszik, Gábor Bernáth Aurél véleményét. Amire Illyés olyasmit felelhetett, hogy „dehogynem” és hogy „L-nek nagy tekintélye van az Írószövetségben.” – Erre, Gyula távozása után, Gábor azzal állt elő, hogy legyen az enyém nyáron két hónapra a zöld szoba, ez milyen öröm nekik, és így tovább.

Én azt feleltem, hogy tán mégiscsak Bernáthéknak van igazuk, s ami biztos, az biztos; és hogy ilyesmire én nem tudok hirtelen felelni, magával is beszélnem kéne előbb, és hogy az ügy nem sürgős… Tehát határozott lemondás nélkül visszavonultam, egyébként igen kedvesen.

Tudniillik változatlanul nincs kedvem fokozni a barátságot, sőt az eddigit is sokallom. Minden harag nélkül visszahúzódni akarok. S Gáspár Bandiék különben is ezerszerte jobban beleilleszkednek a már kialakult vendégkoszorúba, hangulatilag, szellemben és jókedvben egyaránt.

Gyula, úgy látszik, minderről semmit sem sejt, erről az én idegenkedésemről, – olyan jókedvű, kedves volt és – mint a példa mutatja – annyira akart még jobban összehúzni bennünket, épp a legrosszabbkor. (Önmagában véve azonban a rólam adott „helyzetjelentése” nem rossz hatást tett. Sőt…)

Minderről jó ha tud. De ne szóljon senkinek semmi konkrétumot; legfeljebb Flórának egy-egy csöppet, meggondolva minden szót még nála is ebben a Gábor-ügyben.

Bizonytalanítani, elmosni kell mindent. Még azt is, hogy mit csinálok vagy tervezek. Csak kész művekről szabad beszélni. „Nem tudom!” – ez legyen a válasz. (Gyula előtt persze nem hallgattam a Goldoni-ról.)

Itt egész nap dolgozom, a szomszédságban. Este pedig, vacsora után, körülbelül két-két és fél órát naponta átelemezzük, amit Gabus napközben csinál. Próbadolgozatait most már magával viszi, azt hiszem, és beadja.

Szobámban 12 fok van, amikor tőzeggel langyosítanak be estére; tegnap több fát tettek rá, úgyhogy 15 fok lett. A saját fám és szenem irata még nem jött meg Veszprémből. – De már hozzáedződtem ehhez a hőfokhoz.

Legyen nyugodt: nyugodt vagyok. Az orvosságokat szedni fogom, máris szedem.

Otthoni szén-esetünket nem akarom innen hozni barátunk tudomására: az írás esetleg maga nagyon felfújná az ügyet, a legszűkszavúbb és tárgyilagosabb leírás is. Hanem maga megtehetné, hogy Gubányi Margitot (a volt „közvetlen” hivatali számán, amelyhez a kollegái most is áthívják szép szóra) alkalmilag megint meghívja, teára, s elmondja neki a tényállást, kérve, hogy ő szóbelileg említse meg, mint pechemet, a szállítók trükkjeit és erőszakoskodásit azzal a két tehetetlen nővel… Így, szükség esetén, én december 1 után aztán már mint tudott dologra, bejelentett dologra, visszatérhetnék dr. Ecsenyi előtt az ügyre… (De meglehet, hogy csakugyan „elsikkad” az egész….)

A nagy olasz szótár II. kötete még mindig késik. Így bizonyos részeket csak „ideiglenesen” készíthetek el. De lehet, hogy mire ebédre hazamegyek, már ott lesz.

Kérem, legyenek énhozzám is türelmesebbek otthon. Akkor nyilván kevesebb lesz a zökkenő. Csókolom Magát és a gyerekeket. Szeretettel:

Lőrinc

Ui.

1. A lakbért nem szabad másra kiadni. Legközelebb egy kis pénzt is küldök. Most még nincs.

2. Az igali Baumgartner Sándor írja: ismételten kéri vissza postán a „tavaly küldött dobozt”, mert „szívesen pendliztetné Igal és Pest közt.” – Mi volt ez? Mandulaküldemény? Ha tudja, intézze el, s írjon róla nekem. – Volna esetleg fadoboz, vagy kosár?

3. Még otthon kaptam Szilvássy Margit tízoldalas levelét. De csak itt olvashattam már el. Érdekes, hogy szörnyű háborgására milyen jól hathatott az én pár csöppnyi komoly, nyugodt tanácsom és emberséges hangom. A helyzetkép ugyan, melyet feltár, változatlanul őrjöngés, de vannak benne beismerések és bánkódások is: „A maga levele volt” – írja – „az egyetlen igaz emberi hang ebben az ügyben.” Pedig én nem adtam ki Kálmánt neki, s őt eléggé szigorúan kezeltem. De hát mások nyilván sértették, és beugratták az egyre bolondabb magatartásba. Majd írok neki megint néhány sort… örültem neki, hogy ez a lélekkezelő akcióm így hatott… (Maga elfelejtette Kálmánnak telefonba beolvasni a múltkori, hazaküldött kivonatomat a Szilvássy M.-nak írott válaszomból. Pótolja ki…)

4. Délre megjött a veszprémi utalvány az 5 q fára és a 2 q dunántúli szénre.

201.

Kedves Klára,

tegnap este bizonyára felhívták Liptákék és referáltak nagyjából rólam is. Szorgalmasan dolgozom és megvagyok. A szomszédságban kitűnő, magányos munkaszobám van, elég langyos, reggeltől estig itt vagyok. Sietek. Fantasztikusan sokat tanulok olaszul – még nyelvtant is – a szövegből. Hálás vagyok Goldoninak. Jó lett volna már húsz vagy harminc évvel ezelőtt komolyan foglalkozni ezzel a nyelvvel; hiszen majdnem a birtokomban volt! A darabról a tegnapi levélben megint írt, körülbelül azt, amit az elolvasása után mondott és amit én is éreztem. Most azonban másképp nézem az egészet. Valóban kitűnő darab és valóban kitűnő az író. A Radó-fordítás nagyrésze jó, az egész mégis élettelen. Remélem az enyém meggyőzőbb lesz, és a siker, a színházé, nagy.

A szomszéd szobában, a gondnokéban, egy kutya jajveszékel, Harry – Princnek a lánya –, melyet tegnapelőtt az országúton elütött és eléggé összeroncsolt egy autó. Ez nagyon zavar. De nincs mit tenni. Ha már beleestem ebbe az egész dologba, legalább úgy akarok túljutni rajta (és ki belőle), hogy elkészülök ezzel a munkával. Még legfeljebb két hét és itt az elseje: addig csak kibírom!

Rossz kedvemről nem kell tudnia, még kevésbé beszélnie; legfeljebb Gyulának mondhat annyit, hogy A Sátán műremekei-t meg tudnám írni még egyszer, de most már nem mint „ideológus” hanem húsból és vérből.

Hideg van, tegnap reggel nagy hóra ébredtünk. Fagyponton vagy a körül vagyunk. Tüzelőmről még csak értesítés jött, a hét elejére várjuk a keményfát és a jobb szenet, addig a szokott verkli megy. Az én szobámban tegnapelőtt 10 fok volt, fűtés után ez 11-re felment. Így feküdtem le. De már hozzáedződtem; sőt ennek örülök is; nem kell olyan nagyon nyafkának lenni a hideg felé – az is egy zsarnok és ellenség! Tegnap a Pulcsi szobájában háltam, s ott is leszek, míg haza nem jönnek. Ez a szoba melegebb, 15 fokos este, 13 hajnalra. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha megjön a saját tüzelőm. Okvetlenül én fizetek mindent, fuvart, vágást, árut, s a maradékot majd itt hagyom. Gondolom, sok lesz a maradék.

Köszönöm, hogy gondolt a temetőre. De semmit sem kérek. Legfeljebb én írok majd innen, aznapra, Bandinak és Icának pár üdvözlő sort.

Kérem, kezdjen elejteni a leveleiben egy-egy olyan megjegyzést, hogy – sajnos, nem bírja megoldani ezt-azt, szén-ügyet, kályhát, adót, akármit. Így esetleg hamarabb indulhatok, mondjuk 25-én. És hogy a tényleges bajokról elkülönböztesse ezeket a sürgetéseket, ezeket az ál-bajokat és ezt a hazahívást, tegye mindig új bekezdésbe és vezesse be állandóan ilyenféle szavakkal: „Ne haragudjon, kedves Lőrinc, hogy terhelem ezzel a vallomással, de…” Erről tudni fogom, hogy mire vegyem. Igazi bajokat előző bekezdésben, vagy utána, írjon meg, ilyen bevezető nélkül.

Az írt apróságokat próbálom beszerezni. Készpénzért csak!

Holnap postára adok, egyszerűség kedvéért, a Maga növénytári címére, 300 forintot. Ebből adjon 80-at ajándékba Kisklárának: kárpótlás a telefonért. (A füredi dringend csak 3 × 8 = 24 Ft lehetett!)

Levelei nagyon jólesnek, s különben is nagyon jók, emberiek, tiszták, okosak. Vigyázzon magára. Ne törődjék most a lánnyal! Öltözzék melegen alul. Hamarosan úgyis lesz télikabátja: most meg ne hűljön!

A telhetetlen hólyagnak most már nemcsak menekülés kell; már pénz és dicsőség is kell neki! És milyen gyerekes; és milyen aljas! Teljesen ki vagyok szolgáltatva neki. Két hét múlva észrevétlen elkezdem leépíteni. Itt minden hazugság és bírhatatlan. Óh, istenem. Írjon! Semmiről persze ne tudjon. Ezt a levelet majd közösen elégetjük. Sokszor csókolom.

Lőrinc

Rövidesen hazajuttat Balázs Alajos a Szépirodalmitól 8 Hardy tiszteletpéldányt. Legközelebb írok róluk; 3 a maguké: 2 Klára, 1 Lóci.

202.

Kedves Klára!

Megijeszthette tegnapelőtti levelem keserűsége. Tünődtem is: elküldjem-e. De végül csak akartam, hogy lássa a hangulatomat. Viszont – azt hiszem – már nagyjában fölébe kerekedtem a megütközésnek, undornak. Tulajdonképpen mind ilyen az ember.

Figyelmeztettem, hogy telefonon hívja meg még egyszer azt a szomszéd lányt, s üzenje meg általa dr. Ecsenyinek a szén-ügyünket: kérem, ezt ne felejtse el!

Túlsokat fárad odahaza! Tessék mellékesnek tekinteni mindent, míg jó lányt nem kapunk, rendet, tisztaságot, értelmet. Át kell mentenünk magunkat ezeken a heteken és hónapokon. Maga ellenben jól megbetegíti magát, ha nem minimalizálja egyelőre az igényeit.

Vasárnap este felhívta a házat Gábor, tőle tudom, hogy Gyuláéknál volt, sőt tovább is ott maradt. Hogy ment aztán haza?! Gábor tegnap, hétfőn is beszélt a házzal: ma este érkeznek haza, alighanem vonattal.

Én jól dolgozom. A hó elolvadt. Jó tüzelő még mindig nem jött. (Úgy látszik, az egész itt fog maradni…) Három éjjel a Pulcsi-szobában háltam, ott napközben 13–16 fok volt a meleg, az eredeti és most fűtetlen szobámban 6–7. Ma délután igyekeztünk elérni az eredeti 10–13 fokokat a befűtéssel. Az üdülőben 18–22 fok közt vagyunk. Jól dolgozom, mint már mondtam.

Küldött valami láda- vagy kosárfélét Baumgartner Sándornak Igalra? Kérésük szerint utánvéttel megrendeltem számukra a volt Egyetemi Nyomda könyvesboltban a Hardyt. A könyvnek a napokban meg kell jelennie. Kötelezettségeim voltak Zoltánék, Szikláné, Kodolányi és Bujdossy Évi felé: utasításomra ezeket a kiadó ajánlva postázza, dedikációt alkalmilag írok majd be.

Ide 3 példányt küldettem; haza 8-at. Utóbbiak közül (szintén utólagos dedikáció ígéretével) adjon át, ha érte jönnek vagy ha maga menne, egy-egy példányt a következőknek:

1. Illyéséknek;

2. Némethéknek;

3. Gaál Aliszkának;

4–5. Bernáthéknak + annak a protektor Zsókának Alisz útján;

6. Lócinak;

7. Kisklárának, és

8. Magának.

Néhányat majd még adok ide-oda, az várhat…

Szeretném, ha 25-e után már nem lennék itt. Várom leveleit. S a sajnálkozó hazasürgetéseket… Keserűségemből – remélem – kevés látható. Sőt, most már zavartalan kedvesség is kitelik tőlem, jobban, mint valaha.

A szegény kutya a szomszédban sír. A lába gipszben.

Teljesen egészséges vagyok s az utóbbi két éjjel hosszút s egytagban aludtam.

Ebből a színházi pénzből tavaszra lesz csak párezer forint. Én viszont most szeretnék magának, már most, karácsonyi ajándékot: egy komoly 2000 Ft körüli télikabátot. Sürgős! Ha tudja, oldja meg máris, kölcsönnel, részletre, Sztovicskával vagy bárhogy; még mielőtt hazamennék.

Jó erőt, kedvet! Mindnyájukat sokszor csókolom: szeretettel:

Lőrinc

Ui. Tegnap Melindával a Növénytárba feladattam 300-at. Haynalnak gratuláltam.

203.

Kedves Klára!

Tegnap este megjöttek vonaton G.-ék; részletesen beszámoltak. Hangulatuk (átmeneti!) csömör attól, ami engem csömörit; csak furcsa, hogy most ők álltak elő vele. Érdekesebb mozzanat: a B. Alisz 12 000 forintos bundája, ami új dolog; és Litván J. vad gyűlölködése Gyuszi ellen, ami régi. Mondták, hogy a Tess épp megjelent; nem látták. Tegnap már írtam, hogy a tiszteletpéldányokkal hogy intézkedtem. A vidékieknek most írok egy-egy lapot; a magára bízottakat maga értesítse telefonon. Remélem, ide is mielőbb megjönnek a példányaim.

Levele is megjött, benne a Kisklára híre a film-munkáról és a csikóbőr bundáról. Legyen ez esetleg bélés abban, ami télikabátot én ajánlottam fel! Okvetlenül kell a kabát! A lány felmondását nem tudom megítélni. A 300 forint megérkezett?

Figyelmeztetésük, hogy ne legyek túlzó, nem volt helytelen. De nekem csak nincs kedvem küszködni azért, hogy ez az izgága, naiv, ravasz és erőszakos ember vissza-visszabillenjen a helyes útra, csak félig-meddig is. El tudom érni nála; s időnként (mint most történt), magától is megteszi. De az már biztos, hogy én eltávolodtam tőle, s lassan-lassan ezt minden vonalon megvalósítom majd, észrevétlenül. – Ami Gáspárt illeti, velünk ellenséges oldalról sorozatosan a legszörnyűbb információkat kapták róla, úgyhogy „tartózkodóak” lesznek. Habár most, ismeretlenül, meg fogják mégis hívni, decemberben, ide…!

Hólyagság, érdek-szolgálat, rabló ösztönök, gyerekesség, hiúság, nevetségesség és gazság végesvégig. – Hát még, ha „benne volnék” az életben, mi környezne és támadna akkor!

Saját tüzelőm itt még mindig nincs. A „mirelit” szobát este 13 fokig bemelegítették. A tüzelő hiányát enyhíti a szomszédság, a nappali munkahelyem. Jól dolgozom. De kell is sietnem!

B. Sándor csakugyan a mézeskalácsos dobozt kérheti vissza: mást ugyan mit?! Az azonban, teljesen szétázva, szakadva érkezett meg annakidején. December elején majd szerzek újat (van helyem, ahol ilyet láttam árulni), s akkor elküldjük neki.

Kisklára derék lány lényegében, s ha még jól fejlődik, kitűnő ember lesz. Fejlődésének hiúság és fölényszükséglet most is még a fő akadálya: ezeket kiirtani nem lehet, de fegyelmezni, szublimálni, okos irányba terelni, hajtóerővé átalakítani igen. – De azért Lócit is üdvözlöm. – Byron-fordításom több nincs, mint ami megjelent.

Karácsonyfát szerezni, itt? Ez nem fenyővidék! De azért érdeklődöm.

Juditot érdeklődve várom haza; majd összeülünk velük. Igazán olyan jók az Ernő dolgai? Mondja meg, hogy majd összeülök vele is. Igen, Ludwig dr.-ékhoz is elmegyünk. Dr. Esztergályosra futólag emlékszem, derék ember volt a Maros utcában.

Úgy hallom, Gyula még majd visszajön egy hónapra.

Köszönöm Kemény Zsuzskó sorait, én is csókolom.

Csak egy szakad levélborítékom van kéznél, én ragasztom meg; s ezt azért írom, hogy másra ne gondoljanak.

Mindenesetre előbb akarok hazautazni elsejénél, noha most már könnyebb a lelkem. Kell, a darab miatt. De azt kell emlegetni, hogy itt vagyok. Alig fogok mutatkozni.

A darab kitűnő; bár nem igazán gazdag a cselekménye és a kép, amit az életről ad. De kitűnő! Nő 3 szerepel benne, két testvér és egy szobalány. Az idősebb testvér, Rosaura kisasszony, a legjobb, legfontosabb. Kissé olyan, mint az udvarlásos jelenetekben az Ahogy tetszik Rosalindája: kötődő és kedves. Nem ajánlhatná Klára mégis a rádiónak? Nem, ne ajánlja! Semmit, lehetőleg, nem kell szólni, míg haza nem érek. Úgyis torkomnak eshetnek az „olasztudók”. – Pedig az I. felvonásban 145 pont csak, amit tanárral meg kell beszélnem; ez a II-ba 40-re esik, a III-ban meg talán 12-re! A munka könnyen megy, és igen élő lesz.

Isten velük. Mindnyájukat szeretettel csókolom.

Lőrinc

204.

Kedves Klára!

Fa- és szén értesítés, hogy jó anyag volna raktáron, még mindig nem jött. De elviselem az itteni helyzetet, van rosszabb is. És pláne lesz! Sajnos – – Tegnap hallottam ugyanis Sáraytól, az agronómustól, aki a feleségével, Judittal, Erzsébet-napra átjött a háziakhoz, – hogy az előzetes meteorológiai „távjelentések” (vagy mik) szerint, melyek különben eddig szerinte mindig beváltak, rettenetes tél jön. 20–25 fokos hidegekre is számíthatunk, a tetőpont jan. közepétől február közepéig tart és elhúzódhat február végéig. Ezt nem csak önmagában érdekes (rémületes) hírként írom, hanem azért is, mert újra nyomatékossá teszi azt, amit a télikabátjáról írtam, és azt, hogy nagyon takarékoskodjunk most még a tüzelővel. Pláne azután, hogy úgy jártam a fával!

Ugyancsak tegnap befejeztem a Bugiardó-t – budsardó-nak kell ejteni és hazugot jelent. Kilenc nap alatt. Most még átnézem a meg-nem-értett pontokat, melyek folyton fogytak, ahogy „belejöttem” az olaszba, – tegnap alighanem jeleztem már, hogy a III. felvonás végére 1/10-ére csökkent az I. felvonáséihoz képest a megfejtetlen pontok száma. Ezeket kéne most még, a „megnőtt” tudásommal, újra átvenni; aztán gondosan átsimítani stílus, logika, s gördülékenység stb. tekintetében az egészet. S azután már akár diktálhatnám is. De nem teszem. Elsején, Pesten, diktálok majd először, a színház kisasszonyának, egy kedves Ágotának. Könnyű munka volt; és szép.

Hogy megvagyok; nem kell sehol sem említeni. Itt se mondtam; s lehetőleg kitolom. Holnap-holnapután már újra elő-előveszem majd a Majakovszkijt. Gábor örömmel tartana itt jóval tovább. Mióta Pesten úgy „megborzadtak” nem is tudom mitől, nagyon, különösen kedves. Álláspontom azonban változatlan; csak enyhébb, külsőleg. Jóban vagyunk, óh, hogyne! Tudniillik más, hozzá-hasonlókat, akiket látott, irigyelve – inkább húz hozzám. S mert tanul tőlem.

B. Alisszal legyen nagyon kedves és nagyon óvatos. Megkérte már, hogy küldje el Marilit a kötetért s a Zsókának szánt példányért? Dedikálás: később!

Pénteken úgy látszik egy napra, s utolsó idei tihanyi vízitükre, itt lesznek (s itt hálnak meg) Borsos Miklósék.

Kár, hogy a Tess még mindig nem jött meg. Maguknak van? Itt a névnap alkalmából az Erzsike + Melinda pár is kap egy közös példányt tőlem, már bejelentettem.

A szomszédban sír az a fekvő, törtlábú farkaskutya. Rágja a sín fáját a lábán. Széles falap-örvet tesznek majd a nyakára, hogy ne férjen a szájával a lábához. Azt hiszi, hogy a sín okozza a fájdalmát és hogy amiatt nem tud felállni. Most üvölt kínjában. Írtam, hogy a minap részt vettem nála beöntési munkában, melyet főképp Melinda végzett?

Rövidesen kapok egy jó és könnyű, közepes nagyságú postai faládikát Sáraytól. Az 5 kg. „Akali 60”-as mandula már itt van.

Még egyszer: télikabát! A pénz nincs meg rá, de meglesz. Nincs lelkierőm más célért úgy dolgozni, mint ezért. Ne próbálja hát átirányítani a megterhelésemet egyéb célra; még disznóra se. Mire hazamegyek, legyen előkészítve minden, anyag és munka, hogy rögtön nekikezdhessek kölcsön szerzésnek. Minden egyébben szörnyen takarékoskodni kell.

Kedvtelenségeim okáról ide változatlanul ne írjon, vagy csak igen óvatosan és röviden. Ahogy eddig. – Tegnap hosszabban és barátságosan beszéltünk az elmenetelemről, és hogy csakugyan nem maradhatok; 29-e előtt azonban, úgy látszik, nem eresztenek.

Kisklárával, Lócival együtt sokszor csókolom

Lőrinc

Délben megjött a 18-i (kedd délelőtti) levele (a Máriáéval). Ne utazzék ide, sokan lesznek víkenden.

205.

Kedves Klára!

Tegnap este beszéltünk telefonon, 9 perc volt, rögtön kifizettem a 12 forintot. Valóban nagyon aggaszt a lány; a hazamenetelemet is sürgősnek látom a maga gyengesége miatt most elsősorban. De az ittenieket is megsajnáltam, s egyelőre az a helyzet, hogy mondjuk 28-án melyek haza. Ha otthon kell, akár azonnal! Rövidesen talán többet tudok.

Mindenesetre tény, hogy ez legnagyobb ellenségeinknek bensőségesebb háza volt, mint amilyennek hittük. Igaz, nem egyformán s nem mindig az. Ez a rémes tulajdonsága, illetve ennek a foka akkor derült ki épp, amikor a gazdája, kinek lekötelezettje voltam, vagyok, rám szorult. Emberi undokságok is közrejátszottak; de ezt elhárítottam volna, hisz én is bizonyára vagyok undok. El is hárítottam, visszatérítésekkel és tanítással. Itt megint rémes tapasztalatokra tettem szert, s ezért akartam valósággal menekülni. Ez volt a csúcspont. Pesti utazásuk után azonban áthangolódtak, vagy ezt sikeresebben mutatták, s ezzel enyhítettek rossz érzéseimen. Ugyanakkor új tényezők merültek fel, számukra talán rosszak, számomra még ismeretlenek, melyeket sejtek: ez is befolyásolt. Nem szólhatok világosabban ezekről a ködös tartalmakról. De ez a magyarázata az írásaimnak, s a telefon részben ellentétes hangulatának.

Bosszant nagyon, hogy a Hardyt Balázs Alajos a pontos levelem ellenére nem küldi. Ide 3 példányt kértem a 15 tiszteletpéldányból. Ma neki is írok, ha a déli posta nem hozza.

Leglényegesebbnek most a maga télikabát-dolgát tartom. Másra nincs pénzem; erre lesz, csak erre; ezt tehát meg kell csinálni. Legalább utánjárással segítse elő az ügyet, hogy mikor elseje után intézni kezdem, gyorsabban haladjak. Az Olasz fasorbeli kis szabónál (neve nem jut eszembe, a telefonkönyvünkben, a feketében, benne van a lakás-telefonja, egyébként ott dolgozik, ahol Sárköziné) éppúgy érdeklődhet, mint Krámernél, aki a Gellért szálló első emeletén van, s a déli órákban elérhető. Anyag, fazon, elkészítésmód, árak: ezek iránt kell érdeklődni, azazhogy ezeknek a megtárgyalására találkozót megbeszélni. – Itt ezekben a dolgokban nem tudtam tanácsot kapni.

Most hallom, hogy a Dizsi autója elromlott és hogy emiatt csak ő jön vasúton; most telefonáltatta. De azért jobb, hogy maga most nem utazik le. A hívás nyilván komolytalan volt, ha énnekem nem mondta, csak a maga levele; aztán meg a hangulat kietlen, az út kimerítő és szörnyen hideg és drága. Majd otthon leszek már rövidesen.

Itteni segítő készségemet nem vonom meg; de a ház nem érdekel. Ez nem sértődöttség, hanem józanság, higyje meg. – Estére talán többet tudok. Nagyon messzemenően lebontom kapcsolataimat; de lehetőleg észrevétlenül.

Sajnálom, hogy a kis Vicát és Rózsikát nem érte ott a hívásom. Talán ma este is telefonálok, – igaz ok nélkül.

Legyenek okosak és bizakodók.

A hazug-ot most nyelvileg – olasz értés szempontjából – még egyszer teljesen átveszem. Így már alig lesz mit kérdeznem Füsitől, vagy Berczeli Anselm Károlytól. – Ertsey Péternek írok.

Fát ha vágat, a maga embere csinálja, csak a lány csere idején. Nem lehet bízni másban. Vagy várjon a hazamenetelemig a dologgal.

Sokszor csókolom. A többieket is.

Lőrinc

206.

Kedves Klára!

Semmi különös. A Bugiardó-t nyelvtanilag nyúzom, csökkentve folyton azoknak a helyeknek a számát, amelyeket nem értek tökéletesen. Nem sok van ilyen, Füsivel vagy Berczeli Anselm Károllyal két óra alatt végzek vele.

Itt simán lezajlottak a nem-is-tudom-milyen izgalmak.

Vásárhelyi Pista járt itt: kértem: általánosságban fecsegjen egy kicsit rólam telefonon.

Gyulával jó volna talán összejönnöm, mielőtt csakugyan visszatér Tihanyba.

Nap-nap-után remélem a Tess-t, de csak nem jön. Az itteni könyvesbolt azt mondja, hogy nem is lesz. „Legfeljebb újév utánra.” Mi ez? – Nem baj, úgyse változtathatunk a dolgon, s most már hamarosan otthon leszek.

Mikor? 28-án, pénteken akartam. Újabban egy tévedés folytán azonban a csütörtököt emlegettem. Úgy is lesz: csütörtök délben indulok innen úgy fél 12 körül és 4.20-kor kellene a Délire érkeznem. Ez a vonat vitt legutóbb, akkor 1½ órát késett.

Az 5 kiló mandulát magammal viszem.

Tegnap láttam a veszprémi vonat mögött egy pont akkor kettészelt nagy, fekete puli kutyát. Szinte hozzánőtt az elválasztó sínhez, s magán a sín felületen egyetlen csepp vér, szőr vagy piszok nem maradt: a szokott acélos fehér csillogás nyomát se jelezte, hogy ott derékban kettészeltek egy életet.

Jó lesz már otthon lenni.

A télikabát-ügy legyen, ahogy kívántam: készítsen elő mindent a döntésre. Hogy a Mikes-féle kabát jó-e, azt én pláne innen, nem tudhatom. Csak akkor vegyük igénybe erre a célra, ha teljes megoldást ad.

Pénzem most nincs, elsején sem lesz, sem a közeljövőben. De kabát-célra meglesz a mondott határig is, csak az átváltást kell – az időbelit – valahogy kölcsönnel megszervezni.

Babits Elza pilótá-ját olvastam. Rémületes könyv a „jövőről”; a „Tökéletes társadalom” az alcíme; ismeri? Ne olvassa el!

Ne írjon most már – ezt magától is tudja. Szerda este esetleg felhívom, a végleges közléssel. Ha nem hívnám, akkor a csütörtök-délutáni érkezésnél maradok.

A tüzelőm még mindig nincs a házban. De kifizettem a szállítást is. Fát és szenet. A szén ma jön.

Igalra feladok egy körülbelül 5 kilós fadobozt, üresen.

Csak otthon volnék már!

Csókolom:

Lőrinc

Ui. A gyerekeket is üdvözlöm és csókolom, s a kis Zsuzsit (aki írt egy sort a minap).

207.

Semmi különös, az idő javul, a ház és a környék nagyon szép, Kisklárát sürgetik rajtam a kedves háziak. De már csak akkor jöhet, ha szinte rögtön indul! Aurélék vasárnap utaznak haza; én Igalba vagy Füredre. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

208.

Kedves Klára,

levele ma megjött. A Kéry-dolgokat ne küldje, nem sürgősek. Ami gyors szükséglet, nálam van. A Hardy-novellával ma elkészültem, egy füzetben, kézírásban küldöm meg a Szépirodalminál Domokos Jánosnak, ők gépelik. Nehéz, sötét, régimódias remekmű – olyan, mintha Kemény Zsigmond írta volna. 35 kézírásos oldal. Kisklárát lapon (és komolyan) hívtuk: jól érezné magát. Az nem baj, hogy akár az utolsó napokra marad, még az se volna baj. Aurélék vasárnap indulnak haza. A ház gyönyörű! Én is valószínűleg velük megyek, illetve akkor megyek. Éspedig Igalba. Sándor írt: Oszi jobban van, nagyon várnak. Pénteken tehát már ne ide címezzenek levelet, ha akarnak. (Dr. Baumgartner S. leveleivel Sz. L.-nek, Igal, Somogy megye.) Mancit sajnálom, ma írok neki egy lapot, s majd Benedeknek is. Lóci dolgaiba innen nem tudok beleszólni, beleavatkozni még kevésbé, csak azt üzenem, hogy vegye komolyan a dolgokat. Megvan a Zsuzsa-féle kárpitos szöghúzószerszám? (Köszönet érte!) Lepedőt mégis fölösleges volt hoznom, csak csomagnehezék. – Most jut eszembe: hívja fel Benedekéket, most vasárnap még tán lesz kocsijuk s esetleg hajlandók errefelé jönni. Velük jöhetne víkendre; ők persze nem lehetnének itt, de a környéken vagy Badacsonyörsön kapnának szállást… – Igalon a Tu-fu versei kerülnek sorra, elhoztam őket. – Jó volna, ha az Új Hang döntene már a Victor Hugo „Írás 1846-ból” c. nagy versének megvétele ügyében; vagy, ha megvenné a „Csillag”-nak Király István. De ezt nem lehet siettetni… – meddig maradnak Kálmánék? Ma írok nekik. – Marosvásárhelyről semmi hír? – Itteni címem helyett az Irodalmi Alap nem küldött haza egy „betegségi könyvecskét”? (Nem, mintha kéne!) – maga ne legyen szomorú; ellenben pihenjen sokat! Szeretettel csókolom mindnyájukat

Lőrinc

(Sok üdvözlet az egész háztól)

209.

Kedves Lőrinc!

Aliszka vasárnap délután felhívott. Nagyon kedvesen mesélt magáról, a „vadidegen” látogatásáról. Ez az új barátkozás jellemző magára és állandó szervezni akarására. Mégis meg kellene próbálkoznia próza írásával. Ez a nagy kíváncsiság talán elsősorban prózaírókat jellemez. Örülök, hogy jól van s legalább máshol jókedvű. Ezért is jó volt már, hogy elment egy kicsit innen, legalább megnyugszanak az idegei. Én még nem tértem magamhoz attól az utazási reggeltől. Igaz, hogy az csak betetőzése volt a hetek óta tartó szidásának, elégedetlenségének, türelmetlenségének. Írni sem tudtam magának. Nem vagyok elkeseredve, különösen szomorú sem vagyok. Egyszerűen leszűrtem a magam számára, elég későn, hogy nincs értelme az én buta erőlködésemnek. Nem is fáj már semmi. Ha el akarta minden áron érni, hogy elidegenítsen magától, ezt a célt nagy sikerrel szolgálta. Nem lehet erőltetni a szeretetet, a szerelmet még kevésbé. Nagy pech, hogy olyan voltam, amilyen, s hogy azt hittem, ki kell tartanom maga mellett a maga érdekében. Lehet, hogy ez a magam csalása volt, de nem tudok róla. Az lett volna helyes, ha legalább én látok világosan, mindkettőnk élete jobb lehetett volna. Vissza nem lehet csinálni semmit, hiába látok ma józanabbul. Az életem ráment erre a tévedésre, de értem nem kár. Most már azonban nagyon fáradt vagyok. Semmit sem akarok. Pihenni vágyom és nem törődni senkivel, semmivel. Eddig azt hittem, el kellene mondanom magának mindent, amit érzek, gondolok, hátha megért, s megjavul az életünk. Ma tudom, hogy a beszéd is felesleges. Ha van szeretet, nem kell magyarázni, ha nincsen, kár a szóért. Nem is beszélek tovább, s ezután még ennyit sem akarok.

Marconnay levelét küldöm.

Az Új Hang-ot is.

Elküldöm a melegebb nyári ruháját, a rövid meleg alsót, egy meleg alsóinget, hátha lehűl hirtelen.

Betegségi könyvecskéjét eddig nem küldték, majd érdeklődöm. Remélem nem kell rászorulnia. Vigyázzon magára nagyon.

Vasárnap délelőtt meglátogatta magát Barcza bácsi. Ugyanúgy néz ki, mint legutoljára, pedig 78. évében van. Ősszel majd újra felkeresi magát.

Tompánál voltam tegnap. Kelés van a kezén, elég feldúlt volt a szerencsétlen. Tegnap meglátogattam a szerencsétlen Babitsnét Tompa után, mert a hivatalból tudtam korábban elmenni, s a lelkiismeretem már nagyon furdalt Ilonka miatt. Boldog volt. Alig értem haza, már keresett újra telefonon, hogy egészségben, épen értem-e haza. Szegény asszony! Tompa és ő is üdvözlik.

Marosvásárhelyről semmi hír.

Kálmánék péntek óta Pesten vannak. Elég rossz állapotban, de tudott még járni.

Mancit vasárnap reggel hozta haza a mentőkocsi. Tegnap már mosott a boldogtalan. Különben normálisan gyógyult. Rengeteg penicillint kapott, így megmenekült a fonalgenyesedéstől.

A takarító Ilus már kétszer nem jött. Lehet, hogy már egyáltalán nem jön többet, nem tudom. Befőztem ringlót néhány üveggel kompótnak, 8 kg őszibarackot dzsemnek. Vasárnap paradicsomot fogok eltenni a Mohainé segítségével.

Király Istvánt hívjam fel, azt szeretné? Ezt nem értem világosan a leveléből. Majd írja meg.

Baumgarten Sándor Pesten volt, nem tudta még, hogy maga a jövő héten készül hozzá. Mikor elindult, még nem ért oda a levele. Nekik mindegy maga mikor megy, bármikor szívesen látják s nagyon örülnek a látogatásának. Csak telefonon beszéltünk, nem találkoztunk.

A hivatalban írok, most abbahagyom, hátha van valami otthon, amiről írni kell még. Addig is Isten vele.

Baloghné hívott fel, elkeseredett, állása nincs, ma eljön. Babitsné folyton telefonált, könyörög a szeretetemért. Flóra itt van, együtt leszünk. Isten vele. Mindenkit ölelek.

Klára

210.

Kedves Klára!

Már harmadnapja itt vagyok Sándoréknál. Oszi elég jól van, csöndesen sétálgat, olvas. A ház és minden a régi szép és kedves. Körülbelül egy hétig leszek itt, úgy gondolom. Aztán vissza Füredre és további egy hét múlva végleg haza. Az egész ház a legmelegebben üdvözli; Csóky nagyon hívta, hogy jöjjön le. Kissé izgat a Lóci beiratkozási vesződsége, hogy mi lesz a tandíjjal, az új csapattal stb. Üdvözlöm őt. Kisklárát ölelem.

Magát is. Szeretettel:

Lőrinc

211.

Kedves Lőrinc!

Ma hajnalban megint jött az expressz korrektúra. Küldöm maga után. Valószínűleg ennek az eleje volt az első levélben, amit talán már azóta meg is kapott. A tüzelőzárlatról eddig nincsen szó. Senki sem hallott róla. Ne izguljon. Majd csak leszünk valahogyan. Flóra, Gyula hétfőn elutazott Csehországba. Gyula 2–3 hétre, Flóra hamarabb haza jön. Flóra nagyon kedvesen búcsúzott el tőlem telefonon. Erről az útról már hónapokkal ezelőtt szó volt, de most hirtelen vált aktuálissá. Ők sem számítottak most rá. Flóra októberre hívott Tihanyba, ezt már nem tudom, hogy csinálom-e, de lehet, hogy még jó idő lesz. Majd meglátom. Befőztünk 35 kg paradicsomot is. Ilus azóta sem volt egyszer sem, mióta maga elment. Költözik vagy mi. Még több a dolgom. Lóci beiratkozott, csütörtökön megy először. A Dózsa-csapatot maga helyeselte, hallom. Én egyáltalán nem. De parancsolni én már egyik családtagomnak sem tudok úgy sem. Mindenki úgy él, ahogy akar vagy tud, de most már ideje volna, hogy én is a magam feje szerint s magam előnyét nézve kezdenék élni. De ez is csak beszéd. Nekem kell végeznem a kötelességem, nem is maguk, hanem magam miatt. Nincsen semmi újság különben. Igaz, jött többször pénz, mindig kisebb összeg, de nagyon jól jött a befőzések miatt. Füreden majd nézzen utána, hogy olyan finom mandulát kaphassunk az idén megint. Jó sokat kellene venni. Most kellene mákot is szerezni. Orosházán 1 liter 17–18 Ft. Még nem küldhettem pénzt, de talán majd lehet valamit venni. Magának van pénze? Érezze jól magát, pihenjen, gyógyuljon, hogy ne legyen olyan borzasztó ideges itthon. Bujdossy volt nálunk és Manyi egyszerre. A papírt elvitte. Mindenáron akart pénzt adni, nem fogadtuk el. Isten vele. Ölelem. A háziakat szeretettel köszöntöm, Csókyt csókolom sokszor.

Klára

212.

Kedves Klára,

megjött, e pillanatban, a második korrektúralevél. Ezzel a Victor Hugóim készen vannak. Nehézséget okozott, hogy nem mellékelik mostanában a kéziratot, de megoldottam a dolgokat. S ezzel kissé változott, ezeknek a lefutásával, a helyzetem is: maradnék még. Ebédnél megemlítem majd a dolgot. Bonyodalom, hogy Csóky, akinek átadtam az üdvözletüket, a hét végén Badacsonyba megy pár napra s restelli „a férfiakra hagyni a vendéglátást”. Megírom, ha csakugyan maradnék, s akkor Liptákéknak is írok. Örülök a paradicsombefőzésnek. Minapi levelében Panyiczky Gyula tanár-rokonunknak a levele volt a bélés: Flórához tettem át, a kéréssel együtt, mely könnyű ügynek látszik; így azonban, hogy elutaztak, a legjobb helyből a legrosszabb lett, s fejből és innen nem tudok senki mást kigondolni, hogy megsürgesse a dolgot a Kultuszban. Vagy írjak pár sort Darvasnak? Mulatságos volna! A kis pénzeknek örülni kell, csak gyakrabban jönnének! Nem fontos, hogy részletezze őket. Ellenben azt szerettem volna tudni, hogy Lóci hogyan végzett a családban-létele ügyeivel s velem a beiratkozásakor. Kellett írást kérnie Farkas elvtárstól a Szerzői Jogvédő Irodában? Különvették a jövedelmeimtől az előlegeimet? Most már nem igen fontos az egész – de tán jobb lett volna, ha otthon vagyok; nem? Mennyi lesz a tandíja? Nagyon megnyúzhat a paragrafus! Évinek természetesen ingyen járt az a kis papír! Mák iránt majd érdeklődöm s Füreden az „Akali 60”-as mandula iránt. Pénzem pillanatnyilag még van, s ha rövidesen hazamennék, nem is kellene több. Más az eset persze, ha vásárolok. Ilus szónélküli kimaradása, elmaradása majdnem érthetetlen. Hogy az ördögbe menjünk neki a télnek lány nélkül?! Aliszkáék és Nagy Lajosék tán tudnak még arról a karcagi asszonyról, akit túlkorán ajánlottak. Nagyon szép idő van két nap óta megint, nagy meleg: ez is marasztalna. Meg aztán a Csóky csodakosztja! Oszkár elég jól van, egész nap talpon van, csak nem dolgozik. Tegnap itt járt Kaposvárról Vargáné Maci, rokonunk: fiát, aki Pécsett orvostanhallgató, strumával operálni kell. Ugyancsak Pécsett van, most már egyetemen, Pityu, aki minden jel szerint nagyon megemberesedett és megrendesedett, nemcsak a mama szemében. Ő is sportol: magasugró, 170 cm az eddigi rekordja. Tihany és október még messze van!

Mindnyájukat sokszor csókolom, Manciékat is. Szeretettel:

Lőrinc

Bernáthéknak elfelejtettem írni, de ma küldök egy lapot. Itt mindnyájukat sokszor és melegen üdvözlik s szeretnék látni valamennyiüket!

213.

Kedves Klára,

a dátum bizonytalan, az azonban biztos, hogy péntek van, Már hazamentem volna (volt is egy szomszédi teherautós lehetőség), azonban itt tart a megjavult idő és a háziak szelíd erőszaka. Szombaton lesz ugyanis az egyik (szép, szőke és talán Zsuzsa nevű) rokonlány esküvője, este, itt a családban, mert én is régen ismerem, nem maradhatok ki az ünneplésből. Azt hiszem, szalámit vagy egy nagy skatulya jó kekszet veszek neki nászajándéknak; vitorlás-népség ugyanis ez a két fiatal, s ez a legjobb, amit kigondolni és megfizetni még tudok, a sarki bolt pedig nyújthat. Levele megjött, úgy van minden, ahogy gondoltam, nagyjából. Üdvözlöm Sztovicskát! Most lesz egy hónapja, hogy távol vagyok és csak lebzselek. Inkább visszajövök még, ha tart a szép ősz. Nyugtalanít a tüzelőügy, meg egyéb is; és biztosra veszem, maguk sem veszik olyan nyugodtan a hiányokat, mint ahogy elhitetni akarják. Franznak majd Pestről felelünk. Hallom, Németh L. darabja küszöbön! A lánya új jelentkezésének örülök, én igazán szeretem. Pénzem most még nincsen, csak a legszükségesebbre, de azért mindent kimosattam. És rendeltem Juditnál (Sárayné) 5 kg „Akali 60”-ast; most még nincs: kb. egy hónap múlva zsákban postán küldi majd. Itt sokat emlegetik magát, alig akarják elhinni, hogy nem „neheztel” valamiért. Megvagyunk békén. Igali távollétem alatt Passuth László volt itt. Gondolom, hétfőn már hazamegyek, ha nem végleg is. Olyan gyönyörű az idő! Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Magát és Kisklárát folyton hívják ide is, Igalba és Szemesre is.

214.

Kedves Klára,

előírásszerűen megjöttem, s úgy látszik, a sok eső után jó időt hoztam magammal. Semmi posta még nem várt. Csókyék nagyon kedvesek. Az apró ajándékkal megbuktunk, mazsola most itt is kapható, a gramofon meg rossz, úgy hogy a Bolygó Hollandi lemez tulajdonképpen élvezhetetlen. Tegnap nagyot aludtam, rám fért. Mára úgy látszik, elcsitult a fogam sajgása. Már a „Kőlugas”-ban üldögélek. Az Ahogy tetszik-kel kezdem a munkát akár kell ezeknek a népművészetieknek, akár nem. Legyen csak kész, úgyis szükséges a Szépirodalmi Kiadó számára. Csak itt lehet pihenni, ez megint bebizonyosodik. Kíváncsi vagyok, idején megjött-e magukhoz a piktor, minden jót, mindenkit üdvözlök. Csókolom, szeretettel,

Lőrinc

Ui. Közben meghozta a posta a várt kéziratot a Népművészetitől!

215.

Kedves Mára!

Ma kaptam egyszerre két kis levelét. Nagyon vártam már a hírt a festőről, – nemcsak Piroska izgult miatta, hanem én is itt. Örülök, hogy tiszta lesz az a része a lakásnak, s tán még jobban a maguk örömének (melyet azért nem „értek” olyan nagyon, mint Maga).

Egy lapot az érkezésemről már rég feladtam s ugyanakkor Bernáthéknak, Gyusziéknak és Baránszkyéknak egyet-egyet, meg Kisklárának. Utóbbi, magától tudom, közben hazament; egy lapja szintén ma jött meg. És Bari is írt, függetlenül még az én lapomról, viccesen és csalogatva, és a Ficseri-füsti-t emlegetve, melyet úton-útfélen felolvas. Sándorffy dr.-ék lehetnek náluk; írja, hogy Gyuláék e hét végére hazamentek Pestre a szokásos motorverseny elől. Liptákéknak ma írok. A győri dr. Móricznak is, hadd játsszék az asztrológiájával és velem.

A Shakespeare-anyag megjött, én is elkészültem vele, a napokban majd postázom. Lehet, hogy szeptember táján akár már korrektúra is várható a Népművelési Intézettől, illetve a Művelt Nép könyvkiadójától, amely ezt a „Népszerű Drámák Sorozatá”-t kiadja. Mindenesetre jó, hogy készen vagyok, hiszen eddig is csak az késleltetett, hogy a Szépirodalmi Kiadó – a nagy, új Shakespeare előkészítéseképpen – nem küldte el a javítandó kéziratot (csak, még áprilisban, azokat a korrekció-javaslatokat, amelyeket Szenczi Miklós dr. anglicista professzor tett). Ha most majd küldik a Szépirodalmi-kéziratot, csak át kell vezetnem rá az itt elvégezett módosításokat, melyeket magamnak külön feljegyeztem s megőrzök. Még az idén ugyanúgy át kell majd vizsgáltatniuk Domokos Jánoséknak még a Timon-t, a Macbeth-et és a Troilus és Cressidá-t is, s át kell javítanom nekem.

Csókyék a szokott módon roppant kedvesek hozzám. Megjöttömkor vagy másnap Sándor látta, hogy egy lökhajtásos repgép felrobbant és lezuhant a határban. Az egész falu erről beszél és a szerencsétlenül járt, 24 éves pilótáról, akiből csak „dekákat és grammokat” szedhettek össze. Ha egy perccel hamarább kimegyek, én is látom a szerencsétlenséget.

A ház fia 30-án vagy 31-én jön meg, akkorra megyek el én is, – még nem tudom, milyen irányban, de valószínűleg Füredre: már csak a nehéz kofferom miatt is előbb oda, s onnan talán rögtön Ábrahámra egy-két napra. Ezt még majd megírom idejében. Annyit mindenesetre már most, hogy ide – átlag 48 óra alatt érkezvén a posta – 27-e után már ne címezzen levelet. Hanem Füredre. (Legfeljebb 28-án reggel!)

Nagyon szerettem volna, ha itt tölt néhány napot. Csóky, öngúnyosan mentegetőzve, szóvá tette a „körmönfont meghívást”: nincs személyzete, és jön haza a fia, még előbb a Sándor dr. Sanyija, meg Stefit is (aki hetek óta Bélatelepen van) várják, – egyszóval a hó végén már semmiképp se volna alvóhely, ami most – míg otthon a festés folyt – még csak akadt volna pár napra. A gramofonlemez (Bolygó-nyitány) itt egészen használhatatlan: mazsola nem ritkaság; a mandulás cukrot is átadtam: – csókolja magukat és üdvözli a háznép.

Az árvíz, sajnos, olyan irányban köti le, olyan irányba terelte az eső-hangulatot. hogy nagyon tartok tőle: Zelk még közli az Országos eső-t, de a Magyar Nemzet már nem fogja. (Ez nemcsak anyagilag nagy kár!) Újság nem igen közölhet egy nemaktuális tárgyú, kedvesen megtárgyalt témát, mikor a téma igen kevéssé kedves következménye ilyen erőteljesen aktuális. Ellenben számítani kell rá, hogy az Írószövetség vagy az Alap a tagok közt gyűjtést indít, vagy elvárja, hogy ki-ki magától adjon segélyt. Talán felhívhatná Bogyó Margitot információkérés céljából; hogy mennyit adnak általában, mikor stb. és esetleg proponálja, hogy ha így áll a dolog, az Alap terheljen meg 100 (?) Ft előleggel – semmim sincs, a színházit kivéve! – és fizesse be a nevemben s én ősszel majd kp. megadom, ha otthon leszek…

Kisdobos-t vegyen és küldjön a címemre majd Liptákékhoz vagy hozzon magával, ha Kálmánékhoz megy.

Posta-pénzátvételre figyelmeztesse előre Mancit, Kisklárát és lehetőleg a postást is.

Ha majd jön, ne felejtse, hogy erős retúrkedvezmények vannak!

Ha minden pénz így befutna, ahogy gondoltuk, megtehetnénk, hogy pár napra magával hozza azt a boldogtalan Mancit: csak elhelyezzük valahol (Bari, Magda, Lipták?) Tehát most nem a kis Zsuzsit; az anyja biztosan több mint tíz éve nem látta a Balatont! Laci addig ebédelhet minálunk, reggelijét + vacsoráját oldja meg valahogy ő maga. Manci vasútját vállalnám. (Csak aztán ne kéresse magát, hanem örüljön egyszer már fenntartás nélkül a pillanatnak!) Ha maga ebben a dologban elseje körül már döntene, rendben van; ha pedig én szétnézek Füreden és Tihanyban, akkor úgyis visszatérek még majd az ügyre.

Kisklárának mik a tervei és a kötelezettségei? Csókolom. És köszönöm a lapját.

Lóci, tudom, igénybe van véve augusztus 12-ig biztosan s „remélhetően” – mint mondta – azután is. De augusztus 15 után a Bari-villa alighanem kiürül; ott ellehetnénk – tán még többen is…

Kezdek megnyugodni. Fogfájásom lassan elcsitult, most már csak erős hidegre és melegre jelentkezik egy kis gyenge sajgás; a fogsorom pedig jó.

Folyton a kertben vagyok. Gyümölcs úgyszólván semmi sincs. Sárgarigó és vadgerle annál több. Shakespeare-vígjátékokat kezdtem olvasni. Milyen nagyszerűek! (Szentivánéji álom, Sok hűhó…) Hideg nincs, máig pompás idő volt, de ma időnként csepereg. A háziak szerint nem kell félni semmi élelmezési válságtól; az árvíz e tekintetben nem lényeges; de nem lesz jó termés – a sok eső miatt s a meleg késése miatt.

Piroskának gratulálok, és én is köszönöm a segítségét a nagy tisztogatásban. Nem hittem volna, hogy ilyen korán és ilyen hamar sikerül megcsináltatnunk, amit ígértünk, terveztünk. A jégszekrényre vigyázzanak! A virágokat ne öntözzék túl!

Isten vele, kedves Klára. A gyerekekkel együtt sokszor csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

216.

Kedves Klára,

ma jött meg a pénteki lapja, amelyben a takarítás befejezéséről ír. A könyvekkel kár (volt) annyit bajlódni. S ha utólag is, megírom: nagy könnyítés lett volna kölcsönkérni vagy akár bérelni olcsón lehet! – egy porszívót, van annak a gépnek könyvportalanítására beszerelhető külön orra is… Ma írt ide Gyuszi pár sort: reméli, elseje körül még Tihanyban lesznek, s hogy megszervezhetünk egy együttlétet Borsosékkal, Vassékkal is. Visszakaptam azt a lapomat, melyet Kisklárának írtam: már elkésett. Szeretném tudni, mit keresett Lóci edzőtáborban, pláne egy napig! Piroskának csodát zeng a szobájáról – igazán nagyon örülök neki; érdeklődjünk majd mindenfelé összecsukható vaságyról; más aligha fér el keresztbe, azt viszont nem kell napközben összehajtani. Marconnay nemrég olyasmit mondott, hogy ők vettek egyet a volt Teleki téren, használtat, 320 forintért. Tehát drága mulatság! – Biztosan csalódva látta a vasárnapi Magyar Nemzetet: nem volt benne a Schiller-ballada, így aztán a keddre ígért pénzkiutalás is nyilván késik (vagy épp elmarad az egész…). Nem kell sürgetnie, úgyis hiába tenné: az ember ki van szolgáltatva. Ellenben láttam az ide járó Művelt Nép legutóbbi számában három Broniewski-fordítást (négy helyett); nem tudom, mikor adtam oda őket Mesterházi Lajos szerkesztőnek, és hogy esedékes-e értük még a pénz vagy pedig már akkor kiutalta. De azt hiszem, esedékes… Zelknél, megjelenés után, barátságosan érdeklődhet… Furcsa, hogy itt igen sokszor van gyomorégésem, nyilván a nagyon zsíros, bő koszt okozza. De van szódabikarbóna és segít; venni is fogok külön a patikában, mert Pesten, úgy tudom, most csak ritkán akad. Mint már írtam, szombaton megyek el innen, a rádió épp most mondta be, hogy javítottak a balatoni hajózáson, bár a részleteket még nem tudom. Piroskának majd egy szép balatoni képeslapot küldök. Bernáthék még nem írtak. – A ház itt egyre telik: ebben a percben jött meg váratlanul és nem kis időre a messze Szatmárból egy plébános-rokon, jókedvű bácsi; Csaholcon is volt pap, Mihály bácsit már csak híréből ismeri, de a fiait személyesen. Nem tudom, hol fog hálni: a Sándor szobájában máris hárman alszunk. De nekem a kőlugas a fontos, és ott egész nap magam vagyok. – – Ég áldja mindnyájukat, a gyerekekkel együtt szeretettel csókolom.

Lőrinc

217.

Kedves Klára,

ma visszaküldtem a Népművelési Intézetnek az Ahogy tetszik kijavított gépelt kéziratát. Ügyintéző: Hazai Józsefné, osztályvezetőhelyettes: Kulcsár István. Az általuk küldött gépírt szövegbe, amely a Singer-kiadás szövege volt, átvezettem a Franklin-kiadás javításait, sőt 99%-ig azokat is, amelyeket az 1955-ös új, Szépirodalmi-féle új kiadás fog csak majd közölni. Szóval: nekik így nagyon jó lett a kiadványszövegük. Aláírtam a szerződést is, Hazainét megkérve, hogy az 1000 Ft előleget küldje haza, illetve hogy hívja fel magát a növénytári számon, s beszéljék meg a leggyorsabb átvételt. Igen szívélyesek. Az összhonorárium 1800 lesz, hiszen ez már harmadik kiadás. Magánlevélben jeleztem Kulcsárnak, hogy bizony az egészet is díjazhatnák új szöveg, vagyis első kiadás gyanánt, hiszen a fordító ekkorra átdolgozás esetén a nem-láthatóan-javított sorokon is dolgozott és nem egy kiadó ilyenkor így számít (s nem harmadik kiadás szerint, ahogy ők). A különbözet nagy: soronkint 3,15 Ft vagy 0,60 Ft. S megírtam neki, hogy ha majd otthon leszek visszatérünk még a dologra. Nem hinném, hogy kedvük vagy merszük van úgy eljárni, ahogy Wessely meg Kardos Laci, vagyis hogy maguktól megadnák az egész szövegre a 3,15-öt, ami jó pár ezer forint különbség volna. Hát ezt majd meglátjuk, simán szeretném rendezni az ügyet, s fordulhatok a Jogvédő Irodához vagy az Irodalmi Alap bíróságához a dolgok végén is. Ellenben eszembe jutott, hogy a mi szomszéd Aliszkánk nagybátyja, a volt követ, ennek a Népművelésinek a fővezetője, ezért aztán levélben kértem meg Aliszkát, szóljon, ha nem esik nehezére, a bácsijának, s rendezzék az ügyet már most és rövid úton a javamra. Ezeket a leveleket mind egyszerre postázom a magáéval, a mostanival. A szerződést azért írtam alá máris, hogy az előleg jöhessen, s különben sem vesztek vele, hacsak nem szörnyen bürokraták. Magának nem kell persze okvetlenül tudnia a részletekről s főleg nem az Aliszka-féle kísérletről. (Nem dr. Rácz az a rokona?)

Levele is jött újra, benne a Szendike-féle. Hát a Szonettek-et bizony képtelenség megkapni. Majd írok nekik én is valahonnan. Érdekes, hogy az a paprokon, aki a minap idejött Sándorékhoz Szatmárból, sokat tud a Gáborjániakról, főképp Szabó Szabolcsékról: ő ott plébános, ahol Szabolcs református pap.

Csóky naponta üzeni, hogy csókoltatja magát és restelkedik a gyarló hívás miatt. Csakugyan lehetetlen volt mást írnia-tennie. Pedig az a plébános váratlanul jött meg. Megjött azonban pár nappal ezelőtt Stefi – másoknál lakik, de nagyrészt itt él és ma utazik vissza Bélatelepre. S pénteken vagy szombaton jön haza a katonaságtól Pityu (aki nagyon les engem, hogy itt ér-e még).

Beczkóyékkal biztosan találkozom Füreden.

A takarításról legendás dolgokat ír!

Az Alapnál én úgy viselkedtem, mint akinek körülbelül 1800–2200 forintja van havonta. (Nem is az Alapnál, hanem tagdíjfizetéskor a Szövetségnél.) Úgyhogy a 100 forintos felajánlás alighanem elég: 5%. Nem? Lehet azonban, hogy kápé-fizetés kell. Ezek már bizonyosan eldőltek. A Magyar Nemzet tehát nem közölte a múlt vasárnapra várt Schillert! A várt pénzt pótolja most ez a Népjóléti-féle előleg, 1000 Ft, vagyis hát 900. Megtudhatná Németh Ellától, miért olyan undok hozzám az a Laci.

A Kodolányi-megegyezés tehát megvan, örülök, a 6000 nyilván előleg a novelláskönyvre. Különben János is „undok” néhány hónap óta, levele rég esedékes. Többet már nem írok neki, s ha nem jelentkezik, akkor se szállok ki Akarattyán a szokott pár órára, ha tehetném.

Többet ide már nem ír. Bernáthéktól semmi. A Manci-kísérletet fenntarthatjuk, ha ez a Népművelési bejön. A szén érzésem szerint halasztható. Mindenki igen hosszú és szép őszt vár. Baumgartnerék már megint szeretnének tíz milliméter esőt. Az Országos eső-t nagyon várom.

A gyerekeket csókolom. Magát is. És várom rövidesen Füredre vagy Tihanyba. Szeretettel:

Lőrinc

218.

Kedvesem, –

most utazom el busszal, ebéd után. Tegnapelőtt felhívott Gábor; Aurél is náluk volt. Úgy alakult a dolog, hogy legjobbnak láttam innen most Tihanyba menni. A Sportban akartam megszállni egy vagy két napra. De Baránszkyék magukhoz rántottak, pillanatnyilag senki sincs náluk; telefonon beszéltem velük, illetve Gizikével. Két napot leszek ott s 3-án vagy 2-án este Bernáthékhoz megyek át előbb. Később már Illyésék is, ők is útnak indulnak. Gáborékhoz így csak 4-én vagy 5-én érkezem. Halasztást ő kért, de csak egy napot; s aztán már csak így lehetett okosan beosztani az időmet. Neki majd megtáviratozom az új menetrendemet. Ha maga a mostani víkenden lejönne, Tihanyban úgyis elérjük egymást. Kálmusék is írtak: a bátyuska egészen jól lehet. Legközelebb Tihanyból vagy Ábrahámhegyről! Sokszor csókolom mindnyájukat! Szeretettel:

Lőrinc

Itt esik, kellemesen hideg az idő.

Lóci óráját itt remekül megjavíttattam. Mi van vele? S Kisklárával?

Ui. Idejövetelem előtt azon a tájon járva kerestem Ilát. Csak a házmesterrel beszéltem. Patakinénak hívják, és Liszt F. tér 6. a címe. A dolgot az utolsó nap rumlijában elfelejtettem mondani. Ma viszont itt egy erős álom hatása alatt rögtön írtam őneki, elmondva a Maga együttérzését a nem-is-tudjuk mihez, és kérve, hogy írjon vagy jelentkezzék. Egész babonásan megijedtem. Telefonszámokat megadtam. A többi rajta áll.

219.

Kedves Klára,

itt kaptam Igal után első levelét. Most érkeztem. Úgy volt, hogy most csak átutazom Füreden és hogy két nap múlva jövök ide, „végleg”, azonban arra gondoltam: kár Aurélékhoz az egész poggyászomat magammal cipelnem, ennélfogva Tihanyból áthajózva behozattam a kofferemet, s csak annyit vettem ki belőle, amennyi a két ábrahámhegyi napra kell. A kikötőben éppen megláttam, még a hajóról, Liptákékat, akik nagyon megörültek nekem, illetve megijedtek, hogy mi ez a soronkívüliség, és hogy nem megyek-e el. Földvárra indultak, Dizsihez, aki két hete betegeskedik. Itt kaptam aztán ebédet Melindáéktól. Érdeklődtem a Református Üdülőben, de ott csak szeptember 3 után volna szállás. Gáborék este hajóznak vissza, akkorra én Auréléknál leszek… A tihanyi Sport augusztus 23-ig zsúfolt, foglalt.

Igalból szerencsésen érkeztem ide, hála annak, hogy végre megindult a balatonhosszanti hajójárat. Eddig ugyanis csak Füreden át Siófokról volt oda vízi közlekedés. Új szemüvegem még szebbé, tisztábbá tette a tájat, kimondhatatlanul szép volt a rövid út. A Baránszky-gyerekek vártak, ők vitték be a nádkoffert hozzájuk, a Mű-út 7-be. Lacika átszaladt Illyésékhez, hogy egy napra ott vagyok, Gyula meghívott vasárnap ebédre. Flóra nemrégiben jöhetett meg, mondta a Babitsné-pechet, amiről Maga is ír. Délután az egész társaság átment Kálmusékhoz, akik, éppúgy mint Baránszkyék és én, nagyon sajnálták, hogy nem futott be. Tudniillik állandóan várják. Én is reméltem, hogy hátha mégis erre a víkendre hozza le a véletlen. Este szalonnát sütöttünk, majd Gyuláék átjöttek az én kézirataim kedvéért Bariékhoz. A Kisdobos-beli közlést már tudtam a Nagy Lászlótól, aki Pestről, ahova fel kellett ugrania, hazajövet a vonaton látta valakinél. Az Irodalmi Újság-ban nem jött a Ficseri – tán majd legközelebb. A verseknek László nagy reklámot csapott, Gyula is megfelelően értékelte őket. S azt a két részt is, amelyet, még Igalon, már megírtam a Vereség után-ból. Az igen különleges darab lesz, ha el tudom készíteni, négy részre tervezem. Talán Auréléknál! De igen-igen lassan megy. Ma reggel az egész Bari-család lekísért a hajóhoz… a többit már tudja. Vass Eleméréknél is jártam.

Mindenki, aki ismeri, öleli, csókolja és várja. Mindenki az említett nők közül írni akart, de felmentettem őket ezúttal, mondván, hogy én úgyis hosszabb levelet írok. Különösen Magda volt oda, hogy Maga nem érkezett meg.

Kálmuséknál a szállás a régi, Csibi még nincs itt, de Péter már megjött a katonai hónapja után. Apja egészen remekül volt. Kisklárát is várták. Bariéknál a végletekig hajlandók összezsugorodni, a gyerekek a szomszédban hálhatnak. Ha a mostani víkendre lejönne, valószínűleg mi hálnánk őnáluk, Mara Magdáéknál.

Lehetséges azonban, hogy én megyek haza. Erről még értesíteném! Gyulánál ugyanis tegnap egy új, fontos munkamegbízásom adódott: postamunkaként le kellene fordítani Csatlós, azaz a Szépirodalmi megbízásából Molière a Nők iskolája című vígjátékát. Váratlan ügy, Csatlós több ok miatt járt lent, Gyula a kötet szerkesztője és fontos előszóírója; s az eddigi fordítás miatt nagy csetepaté folyik már rég Heltai és Vas I. közt, ezért kell új fordítás. Ez nálam sok mindent felfordít, megint halasztja a Krilovokat (amit nem akarok híresztelni) s úgy érzem, hazaránt a munka megkezdése előtt pár napra. Dátum: szeptember 7. De nagyon megérné. A darab ugyanis előadást is remélhet. Itt Gabuséknál még csak általánosságban emlegettem, hogy esetleg most nem maradok azonnal, hanem Auréléktól jövet megint csap „benézek” s megyek Pestre. Víkendre mindenesetre – itt vagy otthon vagy Tihanyban – találkozunk. Gizike több napra is hívta, engem László végleg, de a hely túl szűk s munkára nem alkalmas. Gabusék nyári verandaszobája sajnos szintén kevéssé látszik alkalmasnak erre a gyors munkára, hiszen épp ott hál valamelyik rokon-kisfiú is… Úgyhogy mindenféle egyéb megoldáson töröm a fejemet. Egyelőre így inkább tán Földvárra mennék Vértesnéhez, Jókai u. 3, ott maga is járt s az Embergyűlölő is ott készült el.

Így állok hát. Pénzkésés tehát nem nagyon számít most, a Szépirodalmitól kaphatok az új Molière-emre előleget. Mindezen gondolkozom és írok még s végső esetben akár hazaszólok majd innen telefonon csütörtökön este.

Mindnyájukat sokszor csókolom, a nagy könyvtártisztítást köszönöm. Piroskának képeslapot küldök. Öleli:

Lőrinc

Gyuláék is hazautaznak e napokban, bár az út „még nem biztos”. Dehogynem biztos! Most úgy sejtem, legjobb volna szeptember elején vagy augusztus végén az üres Bari-villában lennünk.

Hallom, az Ibusz-vonatok roppant olcsók víkendre, de csak a hét elején kaphatók. Másféle kedvezmény is van, érdeklődni kell. Mara ért ezekhez.

220.

Kedves Klára,

nem értem, miért nincs készen, miért nincs már itt a fogsorom. Baj van? Mi baj lehet egy protézissel, ha eltört? Ha most megragasztják, csak dísznek fogom használni s mímelem vele pusztán az evést. Én úgy hittem, már szerdán itt lesz s a péntek se hozta meg. Küldje expressz-ajánlva, ha elkészül.

400 Ft megjött. Ez megint bajra mutat. Nincs elég pénz, ugye? Százat rögtön megadtam Liptáknak. Szobám naponta 30. Reggelit, ebédet itt eszem, Gáboréknál vacsorázom. Tehát nekem is alig van pénzem.

Reggel 7-től egy tagban dolgozom, s négy napon át jó fegyelemben bírtam az iramot; remélem, tovább is bírom, másképp baj lenne. Csak egy-két percre állok fel az asztaltól. A vacsorázási átjárás nagyon fáraszt. Tegnapelőtt este nagy felolvasásra került sor, noha pösze vagyok. Többet kéne aludnom.

Kisklárától két levél érkezett, már megjárva a Baránszky-féle tihanyi címet. A privátlevelekre feleltem. A vers elmaradása nem baj. Közben itt járt Boldizsár Iván, én nem találkoztam vele. Hallva Gabuséknál, hogy itt vagyok, felsorolta esedékes verseimet és háborogva mondta: „… és hogy nem vagyok ott, azok a nyavalyások nem merik leadni!” Míg ott volt, ő nem adta le. Nem lehet ezekben bízni!

Ez a kis szoba csendes, rendes, a háziak szívélyesek. Írtam, hogy az előszobában telefon is van? („Szakács József.”) És írógép is a házban. Szemközt illetve hátam megett a vasútállomás. Az utca a kikötő felé menet a vasúttól az első utca jobbfelé. A kert végéből látszik a tó csücske.

Vajon mi lesz otthon a fával? Jó lesz? Mennyire csapnak be vele? És Piroska? És Lóci?

Gáboréknál a szokott nagy áramlás. Tegnap négy keletnémet privátvizite. Egy irodalomprofesszortól érdeklődtem nevek iránt: mindenki a nyugati részben van közülük.

[Innen gépírás:] Kitisztítottuk az elhanyagolt írógépet, most már nagyszerű. Egy régi Olympia, teljesen jó állapotban. Rengeteg mindenfélét tud, a kéz és a szem eltéved rajta. Nagy, irodai gép, érdemes volna megvenni. 2200 Ft, mondja ez a technikus házigazda, azt hiszem, igen olcsó lenne. Ha táskagép volna, komolyan gondolnék rá. Rengeteg ravasz csínyja-bínyja van, nehéz volna eleinte kezelni, később aztán annál könnyebb. No de most úgysem veszem hasznát, nincs időm, hogy magam gépeljem a szöveget.

Alkalmilag és elvben megkérdezhetné Radnait, mennyire taksál ma egy nagy Olympiát. Teljesen kitűnő, kívül-belül, még háború előtti, gyönyörű!          □ä&%+=2345 6789öüóőpo iuztrewqas dfghjkléá- .,mnbvcxy+ ”&!§-:ÖÜOÓ POIUZTREWC QASDFGHJKL ÉÁ+□?MNBVC XY,.–

Nagyon beleszerettem ebbe a gépbe, hát alig tudom használni. Hagyom is abba a tanulmányozását, mert csak az időmet rabolja!

Egy  gombnyomásra ritkítottan  ír! És így is és így is és még másképp… Nem értem! [Eddig gépírás]

¾10 van, délelőtt. Egészen kizökkentett levélírói és fordítói hangulatomból a gép. Viszont nem pazarolhatom a napot. Azt hiszem, írtam mindenről: hogy jöjjön, az most a legfontosabb! És hogy ne támadjon törés a munka lendületében! Írhatnának sűrűbben; én most nem fogok. Kuczka nem jelentkezett, Beczkóyék eltűntek. Az orosházi érdeklődésre is feleltem Szokolay Karcsinak. Mi újság a világban, mi az ismerősökkel? Bari se nem jött, se nem telefonált, se nem írt még.

Rengeteg holmit hagyott itt a maga kofferéből: akár Ábrahámhegyre is visszamehetnék. Lóci hordaná az ebédet, biciklin!

Mindnyájukat csókolom. Írjanak! Szeretettel

Lőrinc

221.

Kedves Klára,

egyenletesen dolgozom, nagyjában tudom tartani az iramot. Erről a helyről úgy látszik rövidesen átmegyek a szomszéd házba, mert házigazdámék kötelező ismerőst várnak. De az is meglehet, hogy Tihanyba megyek át. Baránszky ugyanis, végleg hazautazva, tegnap délután bejött hozzám. Elvittem Gáborékhoz. Mondta, hogy Gizike kedden estére érkezik végleg haza, s hogy most üres a villa és vár. Ha így lesz, akkor a Sportban fogok ebédelni. Ezt még megírom. De, mondom, tán itt maradok a Horváth Mihály u. 24-ben (Vince szerelőéknél); meglátom, milyen a hely, s milyen lenne a zökkenés. Tegnap este megint felolvasás volt Liptákéknál, egy sereg orvostanár volt itt, köztük Pommersheimék. A szokottnál is nagyobb tetszés súgta, hogy, úgy éjféltájban, váratlanul kipróbáljam rajtuk a sportverset: egészen rendkívüli hatást keltett. Aztán Pommersheim hozott haza a kocsiján, mert már éjfél múlt és rajtam nem volt felsőkabát, az idő pedig, a délutáni viharos esővel, lehűlt. Szóval hát ez jó volt, egészen újszerű valami, Százados-ének. Az Irodalmi Újság-ban tegnapelőtt láttuk a Ficseri-füsti-t, tehát tudom, hogy hozzájutnak valamicske pénzhez onnan is. Hát a fa-ügy az érdekes. A fogam szombaton megjött, jó, erős. (Gondolok arra is, hogy Ábrahámra menjek vissza. De ez a terv még komolytalan.) Mi újság a gyerekekkel? Aurélék írtak? Hát Gyuláék? Ha ír, most megint csak Liptákékhoz írjon, míg végleg nem rendeződöm. Isten velük. Mindenkit üdvözlök, mindnyájukat csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

Manci elfelejtett már minket? Kár volna.

Ma reggelre megint kiderült. 19-i lapja ma megjött. Mikorra én is gondoltam!

222.

223.

Kedves Klára,

sokért nem adnám, ha otthon volnék. A fordításnak ma, remélem, elérem a felét, de már alig bírom. És izgató meggondolnivalók támadtak a berni vers körül. Nórával tegnap üzentem, akkor még nem derültek ki, s különben se lehet ilyesmit másra bízni minden részletében, csak a saját élőszavunkra. Nem tudom, mit tegyek. Átmennék I. Gyulához tanácsért, de kétes, itt van-e. S az ő ítélete még mindig nem a „világ” ítélete. Talán mégis átmegyek. De az út maga időrabló, s az maga az izgalmam is.

Debrőczy főorvoséknál voltunk tegnap este, roppant kedves emberek. Liptákék, ők, Boldizsár Ivánék (akik Szántódon nyaralnak) meg én voltunk együtt. Verseket sürgettek, miután szív-tanácsokat stb. hallgattam, szép keleti bronzgyűjteményét megnéztük és tárgyaltuk a háznak; B. főszerkesztő pedig egyenesen a berni verset kérte látni, amelyről a professzor-est hallgatóitól hallott. Hát felolvastam, s a hatás igen meglepő volt. Legrosszabb várakozásaim se álmodták volna, hogy B. mire tudott, rémes tárgy-, vagyis helyzetismereténél fogva, barátilag figyelmeztetni. Magam sem akarom az érveket, illetve a hangulati érveket, melyeknek csak most éreztem a súlyát, összegezni A rádiónál, mondta, most nincs irodalmi vezető, de ha volna is, ha százszor jóváhagynák is, ha előre legfőbb helyen is jóváhagynák, az még mindig nem volna biztosíték a támadások kivédésére. Legnagyobb meglepetés a „Siker nagy himnusza” körül ért: az a főbaj. Nem részletezem a dolgot. Hát erre igazán nem lehetett gondolni. Provokál, mondta. (Ugyanezt Lipták is már előbb, csak hát ő csacsi módon.) – További pontok: a „hadvert nép”, amelyet azonban – bár azt más politikai kifogás éri –, kevésbé fenyeget dühös visszhang, véli, úgyhogy tán még „maradhatna is”. Ugyancsak „maradhat” a legenyhébb, a Csaba királyfi. Hogy mit, miért, hogyan lehetne tenni, azzal telt az idő majdnem éjfélután egyig. Rámutatott B. arra, hogy micsoda aprólékos nagyítóüvegezés fog itt, az első „közéleti” versemnél demokrata oldalról megindulni, s mi volt más esetekben (nem nálam) máskor is. Mintha Gabusék „legrosszabb” vendégeinek hátmögötti kibírhatatlanságai hangzottak volna el itt komoly formában. Ő nem közölné a verset. Mindenesetre változtassak a szövegen, ajánlott levélben feladva a Rádiónak a változtatást. A „Siker nagy himnuszát” nem lehet meghagyni, olyan képzeteket kelt! E ponton olyan megbecsülést fognak látni, mit a hivatalosság talán csak helyreigazít (ahogy a „hadvert népet” is), a további demokrata-világ azonban – és itt saját nevében is beszélt, nyilván –, föltétlenül úgy fog fel, hogy elölről kezdődik a tíz évvel ezelőtti hangulat ellenem… Mondom, nem lehet azt összefoglalni, mennyi minden egybefutott… A vers fontos, érdekes, nagy voltáról csak ezután esett elismerő szó, annyira izgalomba jött mindenki a hozzátársuló gondolatoktól. Hogy a professzoroknak úgy tetszett, azt is – kimondatlanul – rossz jelnek fogták fel, gondolom.

Mit mondjak? Oda minden nyugalmam, épp most, amikor vészesen jön már a Molière-végterminus. (Mikor olyan közel van a szeptember 4-e is!) Egész éjjel tűrhető megoldáson töprengtem. Nekem igazán nem volt semmi olyan érzésem, megszerkesztéskor, hogy a „És kint már dördült a Siker nagy himnusza” kifejezésben a Deutschland-lied iránt megbecsülést fejezek ki. Hiszen két világháborús vereség minden olyasmi ellen hatalmasan szól, hogy a német himnusz – sikerhimnusz! Itt csak a futballgyőzelem végaktusánál felhangzott dalról van szó, mint ténylegesen megtartott zárószómról. Mindegy! És lassan mindenki egyetértett B. súlyos aggályával.

Ah, nincs ennek vége… Pedig nagyon baráti aggály volt minden. Gyula – mondta B. – egész más helyzetben és védettségben nem tudja kellőképp átérezni, hogy mit mondhat ő és mit mondhatok én. A többi előzetes kritikus pedig – a rádióék – nem eléggé felelősek, nem eléggé élesszeműek, nem eléggé hatalmasok; és bárki bármit mond, kívülről nézi az ügyet, „már pedig a kibicnek semmi se drága…”, (vagyis: a kibic nem a maga bőrét viszi vásárra.)

Mármost, arra gondoltam, hogy a II. rész záró két sora hangozzék el így:

„S kint dördűlt a győztes Siker

kürtvihara.”

(Vagy: tapsvihara.)

A „hadvert nép” helyett legyen ez az I. rész 4. sorában:

A „Csaba királyfi” maradjon; nélküle nincs emelt zárás, és az egész felborul.

Mit szólnak mindehhez? Semmiesetre se mutassák sehol a levelemet, és ne említsék az aggályaimat meg a tegnap estét. Kisklára gépírásban adja le hivatalos kérésemként Képes Gézánál (vagy ahol kell) a pársoros szövegváltoztatást. A szavalónál és Juhász Ferencnél is!

Nem tudom, hogyan alakul a mai nap. Még kora délelőtt van. B-ék Debrőczyéknél háltak, ma délben Gáborékkal feketéznek, de én elválásunkkor azt mondtam: nem megyek át a Petőfi utcába, annyira dolgozom. Most mégis affelé hajlok, hogy átmegyek, kérdezni: a főszerkesztő ezekről a javításokról mit gondol? Ha korán volna, Tihanyba is átjutnék előbb, ugyanezért, Gyulához. De ellentétes hírek jöttek arról, hogy megjött-e; maga pedig nem írt erről.

B. szerint, ha közlésre kerülne, bárhogyan, sor, jobb a Csillag, mint az Irodalmi Újság. (Királyról nem mondta ki nyilvánvalóan rossz véleményét; Illés B.-ról úgy ítél, ahogy Kisklára környezete; M. Miklós – véli – nem jó emberem.)

Ismétlem, sehol ne említsenek semmit, s a szövegváltoztatáshoz ne adjanak indokolást. Ne tűnjék ez fel valami vészes takarodónak. Hiszen nem is az. Levelemet se mutassák senkinek.

Lehet, hogy este – valamelyik nap – felhívom magukat. E levél ismeretében érthetik majd a nyugodt, kurta közlésekből, ha sor kerül rájuk, a lényeget és az esetleges illúziókat is. Én nem árultam el, mennyire le vagyok verve, de nyilván lerítt rólam, hogy perplex vagyok.

Nem tudom, mit teszek ma. Mindenesetre erőszakolom a zavartalan munkát. De hogy ver a szívem! Oda minden erőm.

Tegnap egy levele ide jött, egy másik, melyben Ábrahámhegyről lebeszél, Gáborékhoz. Ábrahámról le is mondtam, igaza van.

Kálmánéknak írtam, hogy hétfőtől alighanem a tihanyi Bari-villában leszek; ahogy Gizikével elintéztem a helyszínen, a Sportban ebédelek, reggelit Baranyai házmesterék adnak, az asszony naponta takarít, hideg vacsoráról magam gondoskodnám. Gizike csak villanyhozzájárulást kért. Levelet még mindig Gabusékhoz!

Otthon szeretnék lenni, s átkozom Molière-t.

Szendrő újabb telefonnal vagy postával nem jelentkezett… Úgyse lehetne elkészíteni!…

Megtudom, jár-e csakugyan köznapi tihanyi autóbusz, s vagy Gy-hoz megyek át napközben, vagy délben Gabusékhoz.

Most megyek ki az állomásra, hogy a déli személy még elvigye ezt a levelet.

Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Ui. B. szerint a versben „alig van szó futballról, sportról; politikai vers”. „És tíz év alatt semmi se történt, amit szóváteszek, csak Bern?” Egyéb aggály az említetteken kívül nem volt.

224.

Kedves Klára,

lassankint az derül ki, hogy maga komisz beteg lehetett. Flóra is ilyesmit mondott, mikor odaát jártam Tihanyban. Gyula meg a gyomrát fájlalja: emiatt nem is tudtak lekísérni a kikötőbe azon az estén, csak az emelkedőig jöttek velem. Kedden és csütörtökön este meghallgatom a rádiót. Ifjúsági Színházék többet nem jelentkeztek – nem is bírnám, se ideggel, se erővel. Most már nagyon roppangatok össze. Az átköltözést Bariékhoz szintén ezért hagytam el: a munka végéig nem mozdulok. Napi ingásom igen nagy a sorszámok tekintetében, s rosszul is számoltam eddig, még pedig, sajnos, a káromra. Máig 1156 sor van készen, még tehát 600 és valamennyi kell. Némethyék, a fiatalok, szintén itt jártak, Gáboréknál. Azok most Dizsivel víkendvitorlázáson vannak. Embertelenül dolgozom, napi átlagom 14 és 120 közt van, vagyis eddig 75 sor körül mozog. Másodszor álmodom már, hogy a testem agyagszoborként megrepedezett, s mindkét esetben úgy ébredtem, hogy nem tudtam, valóság-e a dolog. (J. A. szobra Szárszón már tavaly meghasadozott: a feje tátong s a feneke elvált: igazi schcysophrén szobor!) A fának örülök. Pénz kéne; de elsején bizonyára jön Domokostól. Maga hogy van, s mikor akar idejönni? Itt találkozunk még? A munka befejezése után nekem fel kell mennem Pestre, Csatlóssal egyeztetni a dolgokat stb. Végleges javulást kívánok és mindnyájukat csókolom.

Szeretettel:

Lőrinc

225.

Kedves Klára,

még fél kilenc van, szobámat már kitakarították, a kertben szokás szerint megreggeliztem, és újra megirigyeltem azokat, akik nézhetik a gyönyörű eget és a földet. Kálmán dr-nak (Tompának) írtam egy válaszlapot az üdvözlésére s most visszajöttem dolgozni ott, ahol éjfélkor abbahagytam. Még 300 sor van hátra; tehát nem ¹/₅-e, hanem csak ¹/₆-a az egésznek: tegnap ezt rosszul mondtam telefonban Kisklárának.

Nagyon fáradt vagyok már.

S magának azért írok mégis, még munka előtt, mert tegnap este nem jóérzéssel tettem le a hallgatót. (Egyébként: 7 percet beszélgettünk, 9,60-at kellett fizetni érte.) Úgy éreztem, hogy egymásmellé beszéltünk. Utólag rájöttem az okára; ugyanis Liptákék csak elkésve, a telefon után adták át aznapi postáját, legutolsó levelét. Alighanem ezért nem értettem a leutazáskörüli dolgokat…

Most a telefont folytatom, szóval roppantul sajnálom, hogy olyan beteg volt. Maguk csakugyan eltitkolták. (De aztán rossz néven veszik, hogy nem tudtam róla idejekorán?!) Most hát még kívánatosabb, hogy lejöjjön és pihenjen. A Flóra-dolgot nem értem most sem igazában, tőle csak futó szavakat volt módom hallani, sem tervet, sem időpontot nem értek, nem tudok. Időt maga sem tud. Tehát magának kellene proponálni, legjobb belátása szerint. Én hajlandó vagyok Gáboréknál lenni; az ő tegnapi közlése szerint jövő szombattól (azt hiszem: szept. 11.) rendelkezésünkre áll a „zöld szoba”. Hogy Tihanyban mi várna, mondom, nem tudom. A Baránszky-lakás mindenesetre vár, azt Gizike rendesen hagyta. Tejet a házmesternél, Baranyainé, forralva, ő takarítana valamicskét, a Sportban ebédelhetnék, vacsorára pedig hideget. Én hajlandó vagyok rá, mondom, s az idő, a szeptember, gyönyörű! Liptákéknál is szívesen ellennék. Hogy I. Gy.-éknál mi várhatna, azt, ismétlem, nem sejtem. S mennyi időről volna szó? Nekem mindegy. Magának viszont mennél előbb kezdenie kéne, hogy még a jó őszt kapja. (Flóráéknál megoldás lehetne az is, hogy a szomszéd Csapó néninél lakjunk.)

Az Ahogy tetszik-et hallgattam a lakásomon, aznap voltunk együtt Gáboréknál Tamásékkal és Gyuszival; úgy hogy már nem mentem vissza oda vacsorára. Házigazdáim igen rendes emberek, talán kissé ellenpólus Gabusékhoz; persze műveletlenek, bár van érzékük a dolgok iránt. A rádióelőadás jó volt nagyjában, maga a darab közepe igen összevont, hiszen csak másfél óra állt rendelkezésre. Mit adtak érte?

A „Szabadság, Szerelem”-este nagyon szép volt. Ezt Gáboréknál hallgattam. Minden versem pompásan mondták; a hallgatókra is kitűnő volt a hatás. (Bár mit lehet azt tudni?) Gellérinének írni kellene; csak nem tudom a nevét és a címét… de tán eszembe jut…

[…Közben már meg is írtam, egy nagyon meleg lapot. A legszebb emlékezés volt, mely valaha is elhangzott Mikes bácsiról!…]

Folytatom:

Még nem lakom Gáboréknál, de ha lefut a fordítás terhe, utána átmegyek, még a pesti utam előtt, vagy azután, magával együtt leszek ott vagy maga nélkül. Talán nem is ő ellenük van nekem kifogásom, hanem csak a szellem ellen, amellyel a vendégsereg nagyrésze azt a házat patronálja. Ádáz ellenségeink (s ugyanakkor részben szövetségeseink) járnak ott ki-be, ez nehezíti meg a dolgot, ez tesz időnként még igazságtalanná is velük szemben. De tudom, hogy csakugyan szeretnek engem a háziak, s ez mindig visszazökkent a régi hangulatba. Csak épp nem könnyű dolog, pláne, ahogy öregszem és ahogy szigorúsodom az időm felhasználásában. Érti ezt maga, tudja.

A Faluszínháztól komolyabb pénzt kaphatunk? Igen örülnék neki, mert az Ifjúságival szemben gyanakvó vagyok. Mi a fenének nekik az a nagysikerű (Párizs, Moszkva) V. Hugo oly hirtelenében, ha ugyanakkor komoly a reményük és akaratuk, hogy a Vízkereszt százszor (sőt kétszázszor) menjen? Borzasztó ez, hogy én tán 8000 forintnál még aligha szereztem többet színpadi fordítás révén. Maga honnan veszi a Németh Laci-féle állítólagos 80 000-et?

A hazug-ról pedig szó sincsen. Ezzel meghiszem, hogy rendben volnánk a télre!

Hanem itt lesz még tehernek rövidesen, a három további Shakespeare-fordításom átnézése a Szépirodalmi számára, a Krilovok mellé! Rettenetes munka vár tovább is rám; saját versre gondolni se lehet.

Úgy gondolja, hogy megint olyan szörnyeteg tél fenyeget, mint amilyen a mostani volt? A fa- és brikett-terveket nem ellenzem. Minden a Vízkereszt-től függ! Hogy könnyű lesz-e a helyzetem, vagy nem.

Most a könyv-Shakespeare-ek is többet fognak hozni, gondolom, a szokottnál, most nagyobb példányszámban jönnek. Mi lesz a Népművészeti Intézet-féle Ahogy tetszik-kiadással? Csak úgy, mellesleg kérdezem, csinálnia semmit se kell az ügyben. És kijön végre a Tyutcsev? Most már szinte jobb, ha késik még. (Pénzt egyik sem jelent.)

Gaál Aliszkának írok még egy üdvözlő lapot, jó, hogy emlékeztet.

Cigaretta-állapotának örülök. Magánál nagyon fontos lenne a leszokás. Én most a munka alatt teljesen visszaszoktam rá (mert az elhárítás akaratkifejtésbe kerül s időt vesz el); de majd igyekszem saját érdekemben visszaszokni a kevésre. Csak ne bosszantsanak a számontartással és a sürgetéssel! Vigyázok ám, ahogy lehet, magamra, és eléggé komisz dolog, hogy még a Gabusék kis emelkedője is úgy megfájdítja mindig az egész mellemet. Mielőtt innen elmegyek, Debrőczy főorvos majd megvizsgál.

Úgy látom, a Magyar Nemzet-ék ígéretei teljesen cserben hagynak. Minden látszat ellenére rendületlen a régi front, az ottani. Szánalmas dolog!

Itt a tihanyi Rácz és Gábor közlése szerint úgy tudják, csak nem emlegetik, hogy R. M. az Óriáshegységben felhívta Gyulát s félórát beszélt neki telefonon az új „hazafias front”-ról. Gyula egyetlen szóval se érintette a dolgot s nem tudja, hogy Gabusék „tudják”.

Panyiczkyékat sajnálom, hogy elpasszolta. Vajon hogy állhat az ügye? Tulajdonképpen Sylvia barátnőnkön fordul meg most minden; Flórát csak tájékoztattam inkább az ügyeik állásáról, hogy au fait legyen, de újabb közbelépésre nem kértem. És aztán túlkörülményesek is azok a folytonos kérések, tervek, remények, kombinációk, amiket Panyiczky Gyula felvet. Nincs kizárva, hogy csakugyan valami kveruláns természet, ha lényegében igaza van is.

Tompa hív ide, októberben, a szívkórházba, Debrőczyékhez, magával egy szobába; ha megcsinálható az ügy. Azt reméli, hogy októberben beutalást kap. Ha kényelmesen menne minden, nem volnék ellene.

Lóci tehát nem pihent semmit. Ha sok pénz jönne be, adjon neki valamit.

Én Gábortól itt újabb 200-at kölcsönöztem, de most majd megadom.

Csatlós János nagy francia szótárát, melynek visszapostázását mára ígértem, csak három nap múlva küldöm, egyenest a hivatalába; neki vagy a szívélyes Bárkánnénak címezve.

Manciék? Örültek a tegnapi Gellérinek! Joggal!

Bernáthék? Baránszkyék?

Gondolja át jól a dolgokat és döntsön a jöveteléről. Nekem elég pár nap Pestre a Molière- és Schiller-ügyekben stb. Tizedike előtt hazamegyek; hogy mikor, az a befejezéstől függ. Két felvonást itt legépeltem már.

Szeretettel csókolom mindnyájukat. Piroskát üdvözlöm.

Lőrinc

Lám: ¾11 lett!

Lóci menjen el Wirth Elisához a Benczur utcai kórházba a megígért fotografálásra a déli órákban.

226.

Kedves Klára!

Ma megjött s elkészítve már megy is vissza a lengyel versek újabb korrektúra-csomója. Ezzel kezdem, bár még a hétfő estével kellene szív szerint: azokkal a jó hírekkel. Mert ami bennünket érintett, az mind jó volt, ugye? Szegény Nagy Anti feleségének táviratoztam.

Hát mondhatom, rég nem volt olyan jó napom, estém, vagy órám, mint az a hétfő este. Főleg persze a Lóci esete örvendeztetett meg. Hogy ilyesmi van még! Hogy a -12-es szemgyöngeségért legalább ennyi kárpótlást ad a sors! Meg a Kupadöntő, meg az edzőtábor!… És az is vicces, hogy újra kihúztak egy kötvényt.

Hogy elment, azóta csak nőtt a hideg, vagy legalább is tartott. Ma éjjel azonban langyos eső indult, még délelőtt is csepergett, s most, déltájban is, nyitott ablaknál ülök és írok. Az ég borult, de az idő most már irgalmas és ha jön még napsütés, nem kell hazamenekülnöm. Két nap óta majdnem teljesen beszorított a szobákba a hideg, itt dideregtünk valamennyien, rajtam a sötét ruha alatt, amit lehozott, még egy öreg házikabát is a saját kék pulóveremen kívül. Elképzeltem, milyen volna ugyanilyen időben Tihanyban kuksolni; s borzongtam az átmenetel gondolatától.

Szombaton tehát itt lesz. Az a bolondos gesztenye-csere-ünnepség viszont, amit H. Boldizsár tervezett, úgy látszik hogy elmarad. Gabusék legalábbis ezt kérték, levélben, unva már kissé az egyforma bolondozást víkendkor, másrészt meg, mert mától vagy holnaptól kezdve Pulcsinak (s tán a háznak is) sok új dolga akad: társadalmi munka, erős beütemezéssel, ami eltart néhány napig s épp a hétvégén kulminál. Valószínű, hogy erős idegenjárás elé nézhet e napokban a ház, a nap minden vagy bármely szakában. Ezért mondták le az „ünnepséget” – hogy Dizsi lehetőleg csak egymaga jöjjön most, s a szélesebb együttlét maradjon jövő szombatra. Ez különben magának is jobb, ugye?

Gabus ordít a fürdőszobából, „Lőrinc! Lőrinc!” – és mondja, hogy csodákat akar mutatni. A csodák: új filmek, most hívták elő, áztatják őket. Van köztük három Lóci-felvétel is, a negatívban mind igen sikerültnek látszik. Az egyiken a pergola alatt ülünk, ketten, a padon, a másik ő, sportférfiúi toronylásában, a harmadik pedig – – azt elfelejtettem, hogy milyen beállítás, de az is igen jó.

Csak napfény lenne már!

Princ kutya kiszabadult zárkájából, újra élvezi nyugodt szabadságát.

Egy ismerősnél kisgyerek született.

Pulcsi befogottsága ezekben a napokban egészen szörnyű. De azért sokat vagyunk együtt; neki főleg az estéit veszik el, hosszú, kimerítő órákra. Beszéltünk, a Lóci lóden-terveivel kapcsolatban, arról is, hogy nem volna-e jobb az anyagot itt, náluk, megvenni; nagykereskedői áron kapnánk. Hiszen kész kabátot úgyse talál sehol az ő termetére. „Cubehőr”-t is össze lehetne hozni. Ehhez persze készpénz kellene vagy olyasmi. S körülbelül 16–18–19 százalék olcsóbbságot jelentene. (A táborba se vitte magával az én felöltőmet?) Ezekről majd szóban, itt.

Kiskláráról nem hallottam a hétfői jó telefonban. Csak legyen nyugodt és erős. És egyen! Ahogy maga is! Legutóbb nagyon soványnak találtatott!

Pénz kellene, s tudni, hogy mi ára van ott, vagy Csorvás melletti barátainknál – se név, se város nem jut eszembe – méznek, lencsének, tarka babnak: ezt itt mind vehetnék. Ami zacskó, zsákocska van, talán hozza máris le legközelebb. És ne felejtse el a kis demizsont.

Ma írtam a Szépirodalminak, illetve küldöm vissza a lengyel verseket (mellékelték a kéziratokat!), s írok még Gaál Aliszkának. Beczkóyék nem jelentkeztek? És Simonffy M.? Halász Előd hallgat. Keresztet rá!

Úgy gondolom, most se menjen át Tihanyba, ha itt lesz. Nem haragból vagy miből, hanem mert nincs idő rá, s ki tudja, nem esik-e majd éppen. A jövő hétre, mondtam, odaígérkeztem: ha semmi közbe nem jön, hát talán már hétfőn odaköltözöm. Gyula biztosan rég megkapta Gábor levelét a kinézett lakásról, de még nem jött át. Remélem, a napokban mégiscsak átkarikázik s akkor végleg rögzítjük a dolgokat; s akkorra tán Wesselyről is lesz már biztos híre.

Ami ételt hozhat, hozzon, itt nagyon elkél.

És legyen jókedvű és cigarettázzon, ha nagyon akar. (Ha biztatom rá, talán könnyebb lemondani.)

Juliskát régen üdvözöltem. Szedtem neki apró kagylókat, egyszer kért rá. És a viszontlátásig sokszor csókolom mindnyájukat.

Szeretettel:

Lőrinc

(Ez eddigi kinti 15 és 15½ fok most 17-re emelkedett.)

227.

Édes Lőrincem!

Nem tudok bemenni, mert Benedek gipszbe tette a lábam, s evvel feküdnöm kell két napig. Gyenge bokatörésfélém van. Három hétig lesz gipszben a lábam. Most igazán jó lenne, ha Alisz be tudna tenni vagy két hétre a másik szobába. Ott eltotyognék. Ne izguljon miattam, látta, hogy rá bírtam állni a lábamra. Nem olyan komoly dolog, mint a másik volt.

Itthon minden rendben van. Benedek valamelyik nap majd meglátogatja magát, addig is melegen üdvözli.

Minden, minden jót. Szeretettel csókolom

Klára

228.

Édesem,

éppen most beszéltem Aliszkával telefonon. Elkezdtem pityogni az örömtől, hogy jól sikerült az első komoly felülése az 50. napon. Legyen most már igazán nagyon jó, türelmes, hogy simán menjen a gyógyulása tovább. Kedves Lőrinc, próbálja erősíteni magát abba az irányba, hogy ha kikerül az életbe újra, hálából a Sorsnak, nem fickándozik annyit, hanem igyekszik egy kicsit öregurasabban élni, mint eddig. Örüljön annak, hogy még élhet, dolgozhat, láthatja a családját, barátait. Barátai, élükön Alisszal, igazán kitettek magukért. Nem szabad erről soha megfeledkeznünk!

Nagyon szeretném látni, de léptelen vagyok utcán járni. Rettentő dühös vagyok ezért a balesetért. Nagyon rosszkor jött. Sokan érdeklődnek változatlanul telefonon maga után, most már én utánam is. Füredről telefonált tegnap Gabi. Hétfőn vagy kedden fent lesz Piroska, meglátogatja majd magát. Előbb felhív engem, hogy mikor mehet be.

A gyerekek ma nem hiszem, hogy be tudnak menni. Manci megy. Ha van valamire szüksége, üzenje meg. Lipták Gabi megkapta a levelét. Kodolányinak írtam. B. Sándor ma írt egy kedves lapot.

Istenke áldja! Vigyázzon nagyon magára. Sok szeretettel csókolom

Klára

Írja alá a 2 üres papírt Kisklárának. A gyerekek is sokszor ölelik, csókolják

K.

229.

Kedvesem, gratulálok az első igazi felkeléshez! ¾ óra!? Rengeteg idő, ez után a hosszú, sok fekvés után. Itthon minden rendben van. Vigyázzon magára, ne legyen türelmetlen és ideges soha! Sok szeretettel

Klára

230.

Kedves Lőrincem!

Úgy örültem, hogy tegnap hallhattam a hangját. Egész délelőtt vártam ezt a telefont. Biztos voltam benne, hogy ha viszik EKG-ra, beszél velem. Nagyon jó volt. Annak is örültem, hogy írt nekem, s hogy olyan kedvesen tette. Jobb így beszélgetni egymással! Ne szomorkodjék! Ahogy maga élhet, az még nagyon szép lesz. Dolgozhat, járkálhat is, minden szerve rendben van. Csak okosan, nem is okosan, bölcsen kell élni. A horoszkópban benne van, hogy az 54-es év magára úgy hat, hogy irreális tervei, gondolatai támadnak s nem becsüli meg azt, amije van. Legyen erős, legyen hálás barátainak, elsősorban most Alisznak, Gyuláéknak stb. stb. Nagyon sokat köszönhet nekik. Alisznak – nyugodtan mondhatom – az életét. Maga nem tudja, mennyi minden történt a maga érdekében kisebb-nagyobb dolog, a maga háta mögött. Kisklárát is szeresse, nagyon jó, meleg, talpig becsületes teremtés. Lóci is jó most már, de más.

A Tücsökzené-t olvasgatom naponta. Igazán gyönyörű és nagy mű. Óriási! A hiányokat meg kellene írni minél előbb, s az azóta eltelt évekből is valamit. Különben minden rendben van. Nyugalom van. Sok szeretettel, aggódással gondolok magára majdnem szünet nélkül.

Csókolom

Klára

231.

Kedves Klára!

A cím: Rohoska Gusztáv, Karcag, „Víziterv”-kirendeltség vezetője (Talán Málnási utca?) – Pesti címe: XII. Székács u. 17.

Bernáthéknak én a lapjuk vétele napján már feleltem s beleírtam néhány szót a vizsgálatról is a kardiológus-professzor diktátuma alapján.

Hellebrondt Gusztávék címe: XI. Budafoki út 17/c II.; lakástelefon este és reggel: 256-696. – Veronika új hivatali száma: 180-277.

Címemet ne adja ki senkinek, míg nem tájékozódunk jobban. Maguknak: Sz. L., Fonyódfürdő, Uzsoki út 3. (Takáts címen).

Olyan postát, amely július 27-én kerül feladásra, már Igalba címezzenek. (Bőven beleszámítva az átérkezési idő).

Manci sajnálkozott bizonyos balatoni tervek miatt. Én is helyteleníteném az elfogadást.

Gyula valami nagyobb cikket tervez énrólam, igen „jelentőset”. Meghallgatni az elkészült részt telefonon sem volt már idő.

Fogászaton voltam, tovább javítottak.

Lóci nem vesz részt a Dandin György-ben.

Püskiéknek a gépet adjuk vissza mielőbb!

A pincéket utasítás szerint kell tisztíttatni; Lóci gondoljon ki alaptervet, egyszerűt!

A maga telefonján már háromnegyedórát vesztettem a napomból, s még csak nem is tud róla!

Csókolom

Lőrinc

232.

Kedves Klára,

most megyek át Fonyódra. A „fürdő” a szóban tulajdonképpen semmit sem jelent, csak azt, hogy „nem a falu”. A sok eső ver végképp födél alá, noha eddig igen irgalmasan csak éjszaka esett. Kérem szépen, otthon felejtettem a hosszú bicskámat: ha lehet, tegye még be az igali csomagba. Tegnap Karádon voltam. És még valamit otthon felejtettem, ilyen zseb-beli fontosságot – csak nem jut eszembe! [utólag jelezve:] Eszembe jutott: kis zsebfésű! De nem kell, már vettem. Fehér kihajtó inget itt nem látok! Pesten már nem volt alkalmam venni. Jól vagyok. Remélem, Kiskláráék és maguk is. Mindnyájukat szeretettel ölelem:

Lőrinc

Ui. – Ellenben ez a barna félcipő nagyon „beporzik” járás közben; kérem szépen Igalra az erős-gumitalpas barnát, útra nem lehet hordani! Üdv. Magdának, Manciéknak, Piroskáéknak!

L.

233.

Kedves Klára,

lapját ma reggel megkaptam, bizonyára maga is az enyémet. Tudom hát, hogy a karcagi levél meglett, és Piroska nyilván sikeresen elutazott ma este.

Engem teával várt a háziasszonyom (Ilonka) és a házig szállítottak. Valóban a 6–7 évvel ezelőtt nálunk is járt asszony az illető; kedves, eléggé okos, természetes, sokat dolgozó furcsa nő, fia és lánya házasságban; ő maga építészeti tervező. A férje hetenként jár haza, ma tán látni fogom. Ez egész asszony a maga rajongásában olyasféle, mint egy kiegyensúlyozott és realista Manci. A ház is az ő tervezete, sok minden van benne, de csak félig van kész, például a vakolat hiányzik róla. Az 1. emeleten lakom (15–16 lépcsőfok); naponta egyszer megyek le. Első, nagy ablakom az utcára (vadonra) és a kertre néz; a hátsó a Badacsony-hegyre és a Balatonra. A berendezés egyszerű, nagyon is egyszerű; de türhető és a rajongóm (bár én nem vagyok Szent) szívélyessége és öröme igen nagy. A Balatonra (ha fürdőző volnék) le lehetne jutni innen egy erdei ösvényen át, 200 méternyire van a víz; a rendes strand és a vasútállomás stb. körülbelül 1 kilométerre. – Az „utcát” Ilonka saját maga nevezte el Uzsoki utcának (hogy Nagy-Magyarországra is gondolhasson néha), és aztán átvette a hivatalosság is…

Jól vagyok. Semmit sem csinálok. Azazhogy pihenek és olvasok és olvasok és pihenek. Háziasszonyom fiatalon (egy rajzból látom) szép arcú nő lehetett; most már rezignált stb.; mondom: ha Manci realistább lenne és kevésbé harcias, ilyesféle lélek lehetne. Még a rendetlenségük is egyféle; bár ez itt fegyelmezettebb óh, hogyne! Sok állata (csirkéje) van. Mindent egymaga csinál.

Még nem tudom, hogyan, de tisztességben elszámolunk majd. (Tulajdonképpen az egész ismeretséget Mancinak kellene „átjátszanom”…)

Rádió, egy pici gép, itt van az éjjeli szekrényemen: hétfőn este meghallgatjuk a Goldonit. – Eddig rekkenő hőség volt; ma hűlt az idő és nőtt a szél. Az abszolút semmittevésből megedzve fogok Igalra érkezni.

Háziasszonyom nemsoká indul a városba: biztattam, hogy nézze meg a Hamlet-filmet. Ha az Egy nyáron át táncolt menne, én is mennék, megspendírozva visszajövet a taxit… – – minden jót kívánok Maguknak és szeretettel csókolom, kedves Klára, Lócival és Magdával együtt. Isten velük.

Lőrinc

234.

Kedves Klára,

ma este hát hallani fogja a hangjátékomat: sajnálom, hogy nem vagyok otthon. Lóci? Talán, Kisklára? Aligha. Magda? Az igen.

Nagyon szép, nyugodt, langyos nap van. Két napig esett vagy borús volt az idő. Déli (kisebbik) ablakomon túl a Badacsony és hegytársai meg a víz; az északin át a sok zöld eltakarja az emelkedőt, a felsőbb parti részeket, országutat, villákat stb. – Nagy, rendetlen kert van itt; persze igen sok rend kellett már ahhoz is, hogy ez a rendetlenség összeálljon, ez a célszerűség és elrendezettség. Ha fiatal volnék vagy ha egészséges és úszó, akkor valószínűleg kitűnően érezném magamat. Szerényen, de megvan minden; és értelmes hódolattal vesz körül a háziasszonyom szerénysége. Most kaptam forró vizet a kezemnek-lábamnak; de tulajdonképpen megfürödtem a nagy mosdótálban.

Kelemenné Takáts Ilonka 1949-ben volt nálunk, sőt egy ebéddel adósnak érezte magát; saját dedikációmmal megvan neki itt az Összes. – Legjobban azt szeretném, ha Manci jönne ide egy hétre (pénzért); háziasszonyom kiegyensúlyozott, nyugodt, sokat-átélt lélek lehet, kissé rendetlen, cigányos, de úgy is mondhatja az ember, hogy fölényes a tárgyi dolgokkal szemben… – – Rengeteget olvasok!

Ma, hétfőn, érzem először egészen jól magamat: mintha mára pihentem volna ki magamat (a kórházat is beleértve),

A hét végén (pénteken?) átmegyek Igalba. – Szeretettel csókolom magát, és azt, aki jelen lesz ma este…

Lőrinc

Itt egy ügyetlen rajz az ablakból.

235.

Kedves Klára,

holnap, pénteken délben megyek át Igalba. Eddig nagyon kellemesen telt az időm és jól éreztem magamat. Képzelje: többet gondolok magára, mint képzeli! Voltam ezen a parton majdnem mindenütt. Az idő eddig nagyon nyugalmas volt, többnyire borult és meleg. A vonat rövid távra olyan, mint egy kényelmetlenebb fajta villamos. Vajon mi van Kiskláráékkal? Nem tudom a címüket. Tompának írok, Püskiéknek írtam. Mancit üdvözlöm. Hogy bírja a piroskátlanságot? Most épp csak ennyit… Sokszor csókolom, szeretettel:

Lőrinc

Ilus legnagyobb mai érdeme: megfürdetett, kádban! Remek volt! – A Szabad Nép-ben most olvasom, hogy a „szonettgyűjteményem” megjelenik. Na, most mi legyen?! –

Kezüket csókolom

L.

236.

Kedves Klára,

sietek beszámolni: tegnap délután előírásszerűen (sőt még annál is jobban) ideérkeztem, Fonyódról Kaposvárig vonaton, onnan folytatólagosan autóbuszon. Csóky megebédeltetett még, aztán beszélgettünk késő estig. Éjjel hallgattam a két hangversenyt, a IX.-et meg a Petőfin az alig élvezhető Niebelung-részleteket.

Ma reggel 6-kor ébredtem, de az órámon (déli) fél 1-et láttam és felkeltem. A konyhában láttam az alacsonyan álló vörös napot. Az gyanúba ejtett. Visszafeküdtem és ½9-ig tovább aludtam. Most reggeliztem. Épp kenyérsütéses nap van.

A csomagom (a hazulról jövő) még nincs itt; nem baj! Levelet ide csak R. G.-től kaptam: írt ifjú barátainknak. – Fonyódról igen szívesen jöttem el, s minthogy túlkeveset számított a háziasszonyom, ajándékformában járultam hozzá (tányér-stb.-féle körülbelül 150 Ft) a háztartási felszereléshez, amit azt hiszem nagyon ügyesen csináltam. És majd küldetek egy Tücsköt, Püski tán szerez. Még itt megkaptam reggel a 26-i lapját. Ilonkát megkértem, vonatindulás előtt számoljon be még a vasútról a sikeres elindulásomról.

A Goldonit hallgattam, igen jól hatott rám. Bizonyára sehol sem említették. Láttam a Szabad Nép-ben a hírt „a” szonettgyűjteményről. Nem hinném, hogy ez az útja-módja egy kézirat megszerzésének: talán jelentkezhetne komolyabban az a kiadó, – tavasszal se kötöttünk szerződést! Mit tegyek? Min dolgozzam? Hisz aszerint kéne eljárnom, amiben megegyezünk! – Hogy pénz nem jött, azt megmondtam! – Július elején jön csak (ha fixálják a szerződést) kb. 3500 a Sh.-szonettek-ért az Ifjúságitól (Kormos István). – Nagyon spórolni kell tehát! –

Kisklára tegnap óta otthon van… hogy telt a hetük? Magay Stefi nincs itt, Bélatelepen sincsen.

Az ingvásárlás igazán nem fontos, úgyis enyhe nyár van és folyton esik!

Oltványit felhívtam, a fiával és Liliennel beszéltem, ő nem volt otthon; Lilien nagyon szívélyes volt!

Magdának: augusztus első harmadában alighanem felkeresi őket Tihanyban a fonyódi Takáts Ilona; megnézi azt a rozoga viskót, és mint építész becsületes tanácsokat fog adni arról, hogy mit hogyan kéne legjobban-olcsóbban csinálni tatarozásra vagy továbbfejlesztésre. Adtam neki egy kis térképvázlatot, biztosan odatalál, bizalmasan fogadhatják…

Lóci „meghívásos alapon” remél pihenőt? Fonyód éppolyan csöndes és zajos hely, mint a többi balatoni. (Itt van, azaz volt, az egykori Drechsler-szálloda, ahol a 2–3 éves Kisklára nyaralt. Képünk is van róla a strandról! A szálloda most megyei tanácsház.) Ha Lócinak megfelel, Takátsékhoz beszervezhetem, de csak augusztus 25-től! Ott kapna reggelit; ebédet a szomszédból, házit, hozatna; vacsoráról maga gondoskodnék. Mehetne akár Kisklárával együtt is; és esetleg akár – Lóci nélkül – Manciék is… Tánc minden este van lent a „Rianás”-ban, egészséges embernek az egész gyalogút az Uzsoki utca 3-ig 8 perc. –

Most isten vele, azért írtam kora reggel, mert itt ilyenkor viszik a postát.

Szeretettel ölelem a többiekkel együtt:

Lőrinc

237.

Kedves Lőrinc!

Sorba megyek a válaszadással. Walla Ferivel nem lehet sokat törődni, azt hiszem, mert szegény, nem egészen normális, és talán nem is egészen komoly a tehetsége. A Dunántúl kér tőle fordításokat, melyeknek kiválasztását rábízza. Persze, hogy közli-e majd, az kérdés.

Azt hittem, hogy Földváron volt fent a kilátónál s azt mászta meg. Nagyon kímélje magát.

A szonettekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy a kifogásolható sorokra nem kell felhívni a figyelmet. Szövegváltoztatásba, azt hiszem, nem kellene belemenni. Viszont, ha nagyon ragaszkodnak valami kifogáshoz, akkor én inkább kihagynám az egész szonettet. De ezen még lehetne gondolkozni addig. Ha tudja bővíteni a kötetet, tegye meg. Mindent írjon meg, ami kikívánkozik magából s főleg olyanokat, melyeket égetően fontosnak érez a maga számára. Nehogy újra szempont legyen az, hogy engem bánthat. Sokszor kifejtettem, hogy bármivel kapcsolatban megírt verse nem bánt. Bánthat az a tény, ami a versírásra ösztökélte, bánthat az az élmény, ami kiváltja a verset. A vers már nem. Sőt, ha még tud bennem hiúság lenni, akkor a hiúságomnak jól esik, hogy ha már ez sem volt, az sem volt számomra, akkor az az egy legalább lehetett, hogy megírhatta mellettem, amit meg akart írni. Mostanában újra sokszor mondogatta, hogy miattam nem ír meg bizonyos dolgokat. Ez jobban fáj, mint már bármi. Az igazolványai között van egy levelem, melyet most újra elolvastam, mikor becsomagoltam, olvassa el. Láthatja, hogy amit kértem utoljára magától, az az volt, hogy beszéljen velem mindenről, hogy tudjak hinni, s hogy legyen bizalmam magához. Ez az őszinteség közelebb húz magához, az eltitkolt dolgok, hazugságok pedig rettenetesen távolítanak. Marhaság, hogy erről még egyszer beszéltem, nem is akartam. Hiszen arra a levelemre például nem is reagált, rég nem tartottam érdemesnek beszélni ilyesmiről. Most csak az váltotta ki belőlem ezt a néhány sort, hogy szeretném, ha semmi gátlást nem érezne írás közben. Higgye el, minden célom mindig az volt, hogy ha már semmi sincsen az életemben, legalább magának tudtam volna, tudnék hasznára lenni. – Tegnap Füsiéknél voltunk este, kicsit beszélgettünk a Szonettek-ről. Géza úgy látszik azért szeretné ezt sürgősebben, mert ezek a teljesen újak. Gyula tanulmányáról F. is tud, sőt azt is tudja, hogy a Csillag-ban fog megjelenni először. Nagyon szeretném már olvasni. Kíváncsi vagyok, mennyire tudja Gyula értékelni és kifejteni a maga külső és belső költői értékeit. Nagyon, nagyon boldog volnék, ha ez az írás nagyon komolyan, mélyen belenézve a költészetébe tárgyalná meg magát. – Azt sem tudom biztosan, hogy az egyes verseknek jó-e külön címet adni. Sh.-szonettek-nek sincsen, szavalás, ismertség szempontjából ez nem volt akadály. Az eddig még megírt szonetteket maga után küldöm majd, ott lesz, ahol szokta ezeket tartani, azt hiszem. Biztosan segíti magát ezek nézése a továbbiak írásánál. Persze, azt már nem hiszem, hogy 500 darab szonettet tudna hirtelen még megírni. De ez már azután tényleg csak a maga dolga. Magánál van egy teljes példány? Ha igen, esetleg nézze ki, hogy a Csillag számára melyeket tart első közlésre alkalmasnak, hátha úgy adódik, hogy tényleg lehet közöltetni belőlük. Ha Flóra legközelebb Pestre jön, találkozom vele s akkor részletesebben is tudok beszélni ezekről a dolgokról. Most abbahagyom az írást, még majd telefonálok haza, hátha van otthon valami újság. Később még írok ehhez s úgy adom fel.

Otthon van már a Csillag, benne vannak W. W. fordítások, hogy mennyi, nem tudom, mert még nem láttam. 700 Ft körüli pénz jön érte 10-én. A Goldonit én Füsiéknél hallgattam, ezt meg is írtam magának. Szécsitől elkértem az előszavát, mert azt elkéstem. Azt hiszem jó, csak semmi különös, nem olyan, mintha maga írta volna meg. De ez nem fontos. Kaposvárra szerződtették Karády Györgyit, Lóci udvarol mostanában neki. Eddig az operában volt balerina, Szakáts Miklósnál tanul színészetet már két éve. A Nők iskolájá-val nyitnak augusztus 25-én. Persze nem biztos, hogy a maga fordításában játsszák. Talán Heltai is fordította? Majd meglátjuk. Illetve majdnem biztos, hogyha Heltai is csinálta, hogy akkor az övé megy, nem?

Otthon van levél magától is, de még nem tudom, mi. Sokszor csókolom

Klára

Lőrinc, legyen szíves néhány aláírt üres lapot küldeni, egy sincs itthon.

Kávét rövidesen küldök Csókynak.

238.

Kedves Klára,

tegnap és tegnapelőtt egy elkésett lapja meg egy levele érkezett, július 30-ról s tán 31-ről. A csomagküldésről számol be bennük s a beszámoló korrigálásáról; remélem, jól értettem végül is a dolgot: koffer jött csupán s doboz nem, ugye? A koffer egyébként jóval előbb megjött, mint bármelyik híradás! A kiváltás ügye itt elég nehézkes, érte kell menni vagy küldeni, s ember nincs. Holmit túlsokat kaptam, rengeteg a felső kiskabát stb. – Csóky magára vessen, hogy nem történelmi könyvet kapott; miért nem írt?! (Nem ért rá, s a regényt nem szereti.) – A Tu-Fu nagyon jó; rögtön pótolnunk kellene. – De hát nincs pénz… Vagy tán van már? Azt alighanem megírta volna!… Nincs mit tenni: mondtam, hogy rossz idők jönnek! – Alap? – Shakespeare-szonettek? Ez az utóbbi a legbiztosabb, bár talán még mindig semmi hír róluk! És a Whitman-versközlések a lapoknál, azokat sürgeti a terminus… Minden egyéb kétes! Én magát a Magvető-ügyet is kétesnek gondolom: nem így indul, ami igazán kell! Nem is foglalkozom egyelőre tovább a dologgal. Arra közben különben is rájöttem, hogy kívánatosak a konkrét címek. A létszámot legfeljebb tízzel emelem; nem tudok igazi kedvvel, szenvedéllyel visszatérni elmulasztott ügyekre, messze múltat pedig, aminek ábrázolására még inkább volna szükség, nem akarok hamisítani… – Nem értettem a leveléből, hogy Lóci végül is elment-e és hogy hová, melyik Tapolcára? S hogyan: – Azt sem, hogy Kisklára Magdánál van-e már vagy csak később indul oda. – Baránszkyéknak írtam egy lapot, látni nem fogom őket. – Bernáthékkal postaérintkezésben vagyok, a maguknál visszatartott kéziratot is megkaptam végre tegnap. Most nézem át az első 140 oldalt; az egész könyv (ez a karácsonyra szánt kötet) körülbelül 500 gépírt ív lesz; tehát jó nagy. – Úgy érzem, 18-a körül érek majd át hozzájuk, ezt nekik majd megírom vagy táviratozom, akár útközből. A túlsó partra Füreden át megyek, de Liptákékhoz meghálni most nem térek be, csak inkább a postámért, amelyet 17-én átveendőnek ítélek. Ezért az újabb (késéses) tapasztalatok alapján azt mondom, hogy Igalba legkésőbb 13-án reggel feladott levelet irányítsanak, illetve már aznap is inkább Füredre, Liptákékhoz. – Ha tudnám, Kisklára így 17-e táján, Magdánál lesz-e még, talán kiszállnék a tihanyi nagymólón a hajómról és akkor együtt ebédelhetne velem a Sportban, az nincs messze a kikötőtől. Erről persze őt is előre értesíteném, jóelőre, hogy minden klappoljon. Hozzáteszem azonban, hogy ezért a dologért maradnia nem érdemes, csak hát kedves volna, ha „egyúttal” menne. A következő hajóval persze én továbbmennék Füredre. – Magát Aliszék egy víkendre hívták Ábrahámhegyre, azt majd kijelöljük, mihelyt fixálódhatnak az időpontok (melyeket az itteni két nagy gyerek meg rokonok érkezése is befolyásol 14-től kezdve). – Legeslegfontosabb most a meszelés volna, meg a téli tüzelő, legalább 30 mázsa jó fa és 40–50 mázsa legjobb brikett. Minden egyében rettentően spórolni kell! A késő ősz és a tél majd könnyebb lesz egy kicsit. – Az irodalmi helyzet gyanússágát világosan le lehet olvasni a Csillag s még inkább Ungvári szerkesztő magatartásából: nem sietnek kapni a kéziraton, sőt jól tudják, hogy az én szonettjeim olyan mű, amit nekik nem közölniük, de megtámadniuk kellene! – Roppant kíváncsi vagyok az Alapra, jelentkezik-e augusztusra?! – Veronika írt, hazaküldendő orvosságot jelez, de nem értem: ez már egy második tőle jövő peritrát-e, sőt hogy nem egy másikfajta orvosság-e; de nem baj, elég lesz a nálam levő késő őszig! Majd írok neki. – Püskiék elvitték már a zenegépet? Nem sürgetem, csak szeretném tudni, megkapták-e a lapomat, melyen még Fonyódról kértem oda egy Tücsköt. – Kérdezi a szívemet, vesémet stb.-met. Hát semmi baj; csak a hangulatom zsugorodik és szorítja ki belőlem az életet. Dohányozni szeretnék, de nem fogok; ami nagy kín. Mindez a rossz hangulatom erősen összefügg az időjárással, ami most már igazán kriminális: ma is folyton esik és fúj és hideg van… Csóky nagyon fájlalja a fejét és üdvözli Magát, mint fájdalomtársát… Ha nagy pénz futna be, akkor küldjön feketekávét; eh, nem, majd megbeszéljük otthon s utólag is intézkedhetünk! – Lócinak volt pénze? Honnan? Számít a meghívásos nyaralásra vagy ezzel nem énreám céloztak? Én Fonyódra tudnám eljuttatni augusztus 25.–szeptember 3–4. közt, vagy velem együtt egy pár napra Liptákékhoz. – Kérem szépen, a Lőrinc- és Klára-napot toljuk most össze gratuláció szempontjából: 9-én, kedden este 10-kor felhívom innen Magukat, legyenek otthon: jobb, ha én hívok, mert itt korán fekszik a ház s a váratással kényelmetlenkedhetnénk, ha esetleg soká készenlétben tartanók ezeket az ideges és beteg embereket. Szóval hát: kedden, 9-én hívom Magát; 10-kor, szükség esetén még előbb! – És ezennel mindnyájukat sokszor csókolom és ölelem:

Lőrinc

Szervusztok Kisklára, Lóci!

Üdvözlet Sztovicskának, Piroskának, Manciékat csókolom: Zsuzsi már otthon?

Tompával egy lapot váltottunk, ujját törte Kékesen, 8-án megy haza Pestre. – Anica ügyében a Tóth- és Nagy L.-cikk felcserélésével én voltam szamár! Adja kölcsön a cikket, talán az előző Csillag-ban jelent meg. – Csókolom, Lőrinc.

239.

Aurélék kéziratcsomagja megjött, tegnap elkezdtem az átolvasását. Nem lehet azonban felületesen csinálni. Viszont hogy lesz-e rá idő így végigvizsgálni, hogyha olyan nagy az (egész) első kötet, amilyennek Aurél írta, – azt nem tudom, de nem hiszem. Mindegy, lesz, amennyi lesz, s Aurél csak tanul a dolgokból, ha jól odafigyel.

Küldött tegnap egy idegen levelet is, Gerlőtey Jenőtől. Régi ember, szinte dadogó a bátortalanságtól, debreceni tanár volt, lehet vagy negyvenéves. Néhány filológusi könyv, köztük egy nagyobb Verhaerenről, van mögötte. Nálunk is megfordult már, én tartózkodó voltam vele szemben, de nem ellenséges, csak kissé óvatos. Ebből a leveléből különlegesebb szeretet és becsülés látszik; úgy sejtem, ő maga is most fedezett fel magának! Átadták Magdának a kondoleálását? Én majd írok neki (Gerlőteynek) egy lapot.

Furcsa: most egyszerre jött meg augusztus 1-i és 4-i írása. Már előbb is észrevettem, hogy a postával nagyon óvatosnak kell lenni, időileg.

Mindig örülök neki, ha szeretetet fedez fel a levelemben. De hát azért mégiscsak többször van ilyen felfedeznivaló, mint ahányszor észreveszi! – Hogy a saját Szonettjeim-ből lesz-e valami most, azt egyre inkább kétlem. Írjak Képes Gézának a kötetét megköszönni? Akkor ki kell térnem a magam dolgára is! – Maguk, azazhogy Maga, úgy beszélnek a Válogatott-ról, mintha az elintézett dolog volna; tán Füsitől tud valamit? – Kisklára tehát aligha megy Tihanyba, s az a kései terv (közös ebédünk a Sportban) nyilván tárgytalan. Hát persze. Nem lehet ilyen dolgot ilyen bizonytalanságok mellett ilyen előre megszervezni. Liptákékhoz azonban bemegyek, postáért, pár órára. Az majd úgy 17–18 táján lesz. – Aggaszt, hogy az Alapról 4-én még nem írhatott jót. – S a festés is nyilván ettől függ! – A csúf idő kétségbeejt, ma is csak 18 fok van! – A saját szonetteimhez csak 5–6 darabot javítottam még át, megcsinált dolgok voltak már, de nem teljesek. Így hát körülbelül 110, esetleg majd 115 darab lehet a teljes létszám. Nem érdemes még foglalkoznom velük. – És az Összes válogatását vajon hogyan képzelik? Az a Képes semmi támpontot nem ad? Új dolgokat sürget maga is, akár Tompa Kálmán; nem tudom elképzelni, hogy sikerüljön valami. Mindenben, mindenben hazudnom kéne, s ez úgy látszik versben nehezebb, mint bármilyen becstelenség az életben. – Színdarabfordítást csak ne reméljen! S itt van újévtől kezdve az Eulenspiegel terhe! Az egy teljes félévet megesz! – Illyés verseit itt olvasva rátaláltam egy régi költeményére, mely a Pesti Napló-ban jelent meg más címmel és nekem dedikálva, a Különbéke megjelenése után rögtön. A verset később egy ködös-politikus utolsó strófával s tán egyébbel is elszemélytelenítette, most az ő első Válogatott kötetében (Nyugat, 1940) olvasható, a 325. oldalon, ottani címe: Szállás a békének. A kapcsolatot semmi sem mutatja most, de a dolog biztos. Mutassa meg Kisklárának is, és talán jegyezzék be az adatot a könyv megfelelő lapjára. – Marának írni fogok. – Évit rém sajnálom. Jól értettem az indulását? – Köszönöm az ajándékot is, én majd késő ősszel viszonozhatom csak. S 9-én este felhívom! – A hidegben egy kis mandulagyulladásom volt két nappal ezelőtt, Csókynak is; de Sándor kiecsetelte belőlünk. Tíz éve nem volt mandulagyulladásom, régebben viszont évente ötvenszer volt! – Jókedvet kívánok és sokszor csókolom mindnyájukat.

Szeretettel:

Lőrinc

240.

Kedves Klára,

a 3-i levelére felelek sorokban. – Nem voltam én rossz állapotban Fonyódon: háziasszonyom bizonyára saját magának örvendezett, ha ilyesmit írt, hogy „később” jobb állapotban! – Nem mászkálok sokat, s főképp nem gyorsan. Hogy tegnap este moziban voltunk, az sok? – A kötet dolgait most már végleg nem értem; rendelték azt a Gyula-előszót? Ha nem, honnan tudják, hogy kellene-e egy Válogatott? – Az Irodalmi Újság szörnyű darázsfészket zsibongtat! – Micitől kérjen egyelőre (szükségesebb híjján) peritratot. – A pincékben kulcs?! Csodálatos! Csak lenne már, amit őriz! – Ma kell Piroskának visszaérkeznie. – Liptákéknak írok; máris írhattak volna ide. – Az Aurél-féle anyagot olvasom; nekem van igazam: egyes passzusok (főleg elvont fejtegetések, például „az emlékezet mibenléte”) rendkívül ügyetlenek volnának. – Évi tehát esetleg mégis visszamarad? – Magdáéknak nem kerülne semmibe az a véleménymondás, a vállalkozást magát pedig úgysem vállalhatná olyan messziről az építész. – Mi lett végül is Lócival és Kisklárával? – Engem a festés munkája és költségfedezete szorongat, és a tüzelőbeszerzés gondja. – Tervezzen ügyesen és bátran! – Mindenkit ölelek és üdvözlök. Szeretettel csókolja:

Lőrinc

Ma végre megint gyönyörű nap van; mindenki tódul a Balatonra. Istenem, hogy nemrég fájni akart a torkom? Már elkergette a jódecsetelés, vagy az én ellenállóképességem. Megint ki lehet ülni a „kőlugasba”. A kaposi vendégek úgy látszik ma mégsem jönnek ki…

241.

Kedves Klára,

mellékelve küldök tájékoztatásul egy levelet a Művelt Nép-től: valami pénz onnan is csurranhat rövidesen. A levél egyúttal arról is tájékoztatja, hogy mily szörnyen bonyolult és bizonytalan minden manapság: ezt az értesítést bizonyos Fekete Gyula írja Demeter Imre helyett, aki viszont Kelemen János nevű helyettesére bízta az elintézést… és én csak Demetert ismerem (úgy tudom) futólag! – – – Marának és Veronikának írtam, és Gerlőteynek. – Ma pompás kádfürdőt kaptam, nagyon élveztem! – Az idő tegnap gyönyörű volt, mára megint gyalázatosan elromlott. – Holnap (kedden) este felhívom Magukat… ezt már írtam és ez már le is zajlik, mire a soraimat olvassák. – Gyalázatos a töltőtollam! – Közeledik az idő, hogy átkacsingassak a túlsó partra, Liptákék és Ábrahámhegy irányába. Az egyik koffert egy s más fölösleges ruhafélével nyilván hazaküldöm majd. – Legjobban pénz-dolgok érdekelnének, s arról csak nem jön semmi hír! – Jól vagyok, egész elfelejtem már írni is. Tudja, hogy mióta úton vagyok, altató nélkül alszom?! Vagy majdnem teljesen anélkül?! Ennek örülök! – De jó volna, ha itt lenne néhány gramofonlemez, meg a zenegép! –

Sokszor csókolom, a gyerekekkel együtt, szeretettel:

Lőrinc

242.

Kedves Klára!

Tegnap este beszéltünk telefonon, s most sietek megírni, amiket kifelejtettem.

A lánytól nem vártam ezt a rendetlenséget, pláne azok után, amiket a közelmúltban is kapott Magától, segítséget. Nem lehet az, hogy beteg? Bár – épp a végén kezdte a betegséget? De tán csak nem késik tovább is, és nem csinál valami új szamárságot?!

Elfelejtettem megkérdezni, hogy mi van Képes Géza tervével, vagyis a szonettjeimmel? Nem szükséges bármit elhallgatniuk! Beszélt vele Kisklára, vagy még beszélni sem érdemes? Egy ötlet: nem lenne jobb cím az, hogy REQUIEM? (Csak azért, mert egyrészt érthető, noha latin szó, másrészt azért, mert személytelenül hat.) Amit erre vonatkozólag legutóbb levélben írt válaszképpen régebben közölt kétségeimre, azokból úgy látom, hogy egyetért velem. Kéziratot, kész vagy töredék-verset ebből az anyagból semmiesetre sem kérek. Úgysem tudnék dolgozni rajtuk – furcsa, de így van.

Nem kérdeztem meg az Irodalmi Alap augusztusi viselkedését.

S azt, hogy ne írjak-e Bölöninek, csak annyit, hogy sajnálattal látom, milyen heves polémiába heveredett s milyen ingatag alapon: Sárközit én nem olyan embernek ismertem, aki akár csak a nevét is lopta volna; már pedig ő i-betűvel írta a nevét, a támadott ember pedig von Sárközy volt, y-nal!… Mit gondol? Barátságos hangú pár sort gondolok, az után, hogy megköszöntem a segélyt (ha van köszönnivaló). Inkább csak azért, hogy szöget üssön a fejébe az esetleges tévedés; hiszen Lukács György is kettő van vagy volt és Révai-Révai József is!… Persze ők talán… sőt!… úgy fognák fel a dolgot, hogy íme, rögtön védelmére szaladok egy fasisztagyanúsnak, méghogyha zsidó is az illető!… Az ötletről ne szóljon senkinek…

Ma reggel egy kicsit javult az idő, a nap előbújt. Azt is elfelejtettem telefonba mondani tegnap, hogy Csóky a névnapom tiszteletére tegnap (s ma is) befűtött!

Hogy küldeni akar egy kis kávét, azt jó jelnek veszem. Vigyázzon, hogy a pörkölés szaga át ne üssön, mert akkor inkább meglopják a csomagocskát! Vagy pörköletlent kell ilyenkor küldeni!

Gyula igen barátságos levelet írt, kérdezve a végén, hogy mi a tervem Bernáthék után. Megírom neki, hogy Füred egy időre. Említsem, hogy Magának és Flórának már voltak megbeszélései szeptember elejére?

Kodolányi értesített, hogy fentlétekor ő is emlegette Gy.-val az én kötet-mellőzésem különösségét. Most hosszú, baráti levelet írt; amikor magának is.

Szóval a Művelt Nép Shakespeare-szonett-közlése e hét csütörtökére nem vált be! Az errevonatkozó szerkesztőségi levelet már elküldtem Magának.

Még egyszer: az Embergyűlölő szinte megváltás!

Az aláírásokat küldöm. Mikor levelet írok, a kézvonásom – az írógépé! – egészen jó, biztos, ugye?

A komisz időben erősödik a fájdalom a kezemben és a karomban. Bár a jobbkéz mutatóujja nemrég további lohadásba kezdett. De csak kezdett!

A Csillag-féle Ungvári szerkesztő hogy lapul a Polyarthritis című vers közlésével! Komikus ez a „pesszimista” babona!

Hát egyelőre ennyit. Ha pénteken délelőtt ír, akkor tán mégis kockáztassa meg még ezt az igali címet. (Utána egy napra: Lipták, aztán: Ábrahámhegy. De ott aligha lehetek 25-én túl!)

Sokszor csókolom, kedves Klára, a gyerekekkel együtt.

Most írok még Liptákéknak. Tompa egy lapon gratulált.

„Kis fekete” könyvünkben megtalálja az Új Magyarnál Almásinénak talán még a külön számát is, ha korrektúra-ügyben kell.

Sokszor csókolom, mindnyájukat ölelem.

Lőrinc

243.

Kedves Klára és Többiek!

Tegnap megjött az Eulenspiegel- meg a Goldoni-szerződés, továbbá a Goldoni-korrektúra. A korrektúrához a kézirat nem. Hát éppenséggel meg tudom csinálni így is, „józan ész szerint”; a kiadótól azonban szemtelenség így küldeni a dolgot. Csak hát persze rettenetesen „sietnek”, azért rossz, azért késik el annyi minden. Megjött a Maga levele is, végre tudom, hogy járt el velem szemben az Alap, No, jó. Meg tudná alkalmilag biztosan állapítani, hogy összesen hányszor adtak segélyt? – A levele közlését a nagy polémiáról nagyon jól értem; s képzelem a hátteret is, bár csak e „válasz” alapján: Bölöni beugrott vagy beugratták! Érthetetlen az újabb cikkének a mérges hangja, látszik, hogy Gyulára is haragszik. Hát még most, hogy haragudhat! Mert a valóságnak okvetlen ki kellett már pattannia, hiszen sokan tudhatták a dolgot, és az „i” meg a „von és y” nagyon figyelemkeltő valami lehetett. Sárközi nem olyan ember volt, aki lopta a nevét vagy csak egy részét. Nem hihető hogy Bölöni kimászhat az ügynek legalábbis a szégyen-részéből. Én mégsem írtam meg neki, amit akartam, mert nyilván azt felelték volna, hogy Sz. L. íme hogy siet védeni a bajbajutott fasisztát még akkor is, hogyha az illető zsidó! Nem igaz? – Gyula írt, mondtam, jelzi a cikkét énrólam, amely mintha eléggé terjedelmes lenne és nyilván nagyon megbecsülő: ez utóbbi múltból és a levél hangulatából és zárlatából egyaránt következtethető. Szeretném tudni: leadják-e valahol, le merik-e adni, s viszont merik-e le nem adni? Az nagy ujjhúzás lenne Gyulával! Ő jelzi, hogy legépelten megküldi az egészet s hogy a válogatott kötetet akarja kiprovokálni vele. Minderről elég egyelőre ennyi, nemsokára okosabbak leszünk. – Őszintén szólva én magával ellentétben is alig-alig hiszek a megjelenésben (a saját kötetében). – Bernáthéknak és Liptákéknak írtam és ha kell, írok még. Úgy gondolom: 17-én érkezném Füredre s aznap vagy másnap Ábrahámba. A fiúk ide ugyanis már „nagyon jönnek”. Képzelheti, Pityut hogy várja az anyja a katonaságtól, Nyíregyházáról! Szükség esetén táviratozok Liptákéknak. Azok nem reagáltak a névnapra, bár máskor mindig. Nem baj, csak észlelem. – Hát az a kedves Kormos is olyan megbízhatatlan, mint mindenki?! Fazekas Annához fordulhatott volna, hacsak nincs szabadságon az is… De hát végeredményben Csatlós – Goldonival, úgy sejtem, megoldotta az augusztust. – A lány részéről ez a késés már lelkiismeretlenség; köszönöm én is Sztovicskának, hogy kisegítette magát a bajból. – Hanem más jut hirtelen eszembe: látom, hogy a hét végén kettős ünnep van, illetve hallom. Újságban is állt vonathirdetés ezekre a napokra. Én úgy gondolom, minden további nélkül lejöhetne Aurélékhoz már pénteken délben (ha meglóghat a hivatalból pár órával előbb a rendes zárlatnál) és vasárnap estefelé indulna vissza. Nézzen utána Ibusz-jegyeknek, s váltson akár Badacsonyig, és vissza. Az út oda már nagy és fárasztó. Jókor kell kint lennie a Délin! Én inkább mennék akár harmadikon, de sebesen, sőt gyorson! Ábrahám gyorsmegállóhely! – Bariék feleltek névnapomra egy kedves lappal. – A halotti szonettek pótlékait nem kellett volna küldenie, megvoltak nálam: még át kell simítanom, a hatból öt készen is van már. – Mit írjak Képesnek, s hozzá ennyire elkésve?! Úgy hat a dolog, mintha a kegyét keresném… De majd kieszelek valamit! – A kiadó Goldoni-korrektúrakézirata ma bizonyára megjön. Maga ne vállaljon ilyen ajánlott meg expressz-küldéseket, nem a mi ügyünk! – Gyulának megírom, hová küldesse a cikke kéziratát számomra: nyilván már Bernáthékhoz, ugye? S jó volna, ha ott már maga is olvashatná szombaton vagy vasárnap ott. – Mi van azzal a Piroskával, mi a festéssel és mi a tüzelővel? Kik betegek s mennyire? Itt a nagy hideg napokban a két férfi s a cselédlány meghűlt, megfázott. Én nem! – Bernáthékhoz nem nagy az út a vasúttól, az oldalösvény pedig a házhoz fel, hát az részben elég meredek, azonban majd lassan megyek és nem viszek csomagot. – Írjak az Alapnak én is valami udvariasságot, köszönetképpen? – Majd megbeszéljük személyesen! Most isten vele. Mindenkit üdvözlök, a két gyereket csókolom, s elsősorban Magát.

Lőrinc

A szerződéseket magának küldöm vissza. Egy-egy példányt küldjön be 30 filléres bélyeggel, s akár kísérőszöveg nélkül, a kiadónak.

244.

Kedves Klára!

Attól tartok, zavaros csacsiságot csináltam, mialatt Maga a lakást meszelteti. Tegnap… (Most jön Csóky és egy csésze feketét tesz elém „Milliószor csókolom”, mondja, „Klárát!” – „Írd meg neki Te”, felelem. – „Hát jó, csak hagyj helyet a levél végén!”)… Tegnap megjött, mint látja, a csomag. – Én azonban épp azt akartam írni, hogy tegnap levelet írtam Gyulának, válaszképpen, és indigóval írtam, gépen, hogy egyrészt olvashatóbb legyen, mint a rossz kézírásom, másrészt hogy egy fáradsággal és biztosításul Tihanyba is elküldhessem: hátha épp ott van. A levelében ő, mint talán már jeleztem tegnap, a cikkéről számolt be s írta, hogy előzetesen meg akarja majd mutatni. S azt is írta hogy 20 után újra a Balatonon lesz. Egyszóval én kissé zavarosan és lelkesen, azt gondoltam, hogy volna ez a tanulmány oly jelentős dolog az életünkben, ami többet megérdemel, s hogy Maga is hadd lássa és Bernáthék is örülnének neki bizonyára (hát hogyne!): egyszóval hát azt mondtam, hogy mivel Maga pénteken este odaérkezik, jöjjenek ők át szombaton s legyünk mi, hatan, együtt, a nagy mű és felfedezés első hallgatósága! A dolgot élénken elképzeltem s a hirtelenében rögtönzött másolattal a levelet elküldtem neki és Flórának. No mindegy: a végén, mert jött a postás, kapkodva odaírtam valamit a levél élére, hogy Gy. értesítse magát, s Bernáthéknak is írtam, kosztról, felolvasásról, falubeli szállóhelyről a (dátumcsere, a motorversenyelőli szökés stb. és mindenekelőtt a felolvasás miatt), s ezt a levelet már átnézni sem értem rá… Egyszóval megszerveztem valamit, amit nem igen érthetnek, ha nem segítenek a kitalálásban és ha kivételesen nem kedves őnekik is… Most ezért írok: ha lehet, vegye rá őket az együttlétre, majd csak kapunk enni valamit rögtönzötten is szombaton. A rávevés persze csak annyi, hogy szóljon értelmesen és magyarázóan Gyulának telefonon és biztassa a felolvasásra az intim baráti kör – hat személy – előtt! Nem jó és szép gondolat volt alapjában véve?

Új kikezdést az egyéb dolgoknak. A Goldoni-korrektúrakézirat csak nincs itt. Tán majd ma délben. (Nem is kellett igaziban, hiszen ez prózaszöveg!) Holnap mindenesetre feladom a javítást a kiadónak s írok pár sort Csatlós komának. Ha ma megjön a kézirat, visszafordul az is. Tegnap este felolvastam az I. felvonást: nem arattam vele valami nagy sikert. Igaz, hogy Oszi gyengélkedett, csak nem mutatta, s éjfélre komolyabban rosszul lett s ma még betegebb. – Kerülőúton indulok, Kaposváron át s csütörtökön délután érek Liptákékhoz. Onnan vagy aznap vagy másnap reggel Ábrahámba. Maga nyilván pénteken érkezik oda. Távirat jó lenne. Vajon az a Piroska megjött végre? Persze, ha nincs szankció! – Lóci nem akar valahogy velem lenni 25-e után pár napot? – Kérem, szóljon át Gyulához, lehet, hogy ő is keresi magát; s ne árulja el, hogy magam is zavarban vagyok. Ahogy tulajdonképpen igen természetes, épkézláb gondolat volt, amit ajánlottam… Csókolom a gyerekekkel együtt, a viszontlátásig. Üdvözlet a hivatalbeli ismerősöknek, a levelemet odacímezem. Viszontlátásra!

Lőrinc

245.

Kedveseim,

hazaküldöm ezt a levelet, oda talán hamarabb ér a levél. Ha, Kisklára, még otthon fogod a postát, légy szíves beolvasni anyunak a növénytárba!

Semmi nagy újság, jól vagyok. A Goldoni-korrektúrát és a Walt Whitman-t (melyből esetleg még folytatás jöhet) ezzel egyidejűleg feladtam az Új Magyarnak. Liptákéknak, Csuka Zoltánnak szintén írtam s Bariéknak.

Haza most azért, mert, úgy látszik, mégsem volt szamárság arra gondolni, hogy Gyuláék jöjjenek át hozzánk és Bernáthékhoz aznap, amikor már anyu is ott lesz s amelyen a tihanyi motorversenyek zúgása elől amúgyis el szoktak onnan menekülni. Hogy szívesen fogadták Bernáthék az ötletet, mutatja az a távirat, melyet Aurél ma reggel küldött ide: az az érzésem, hogy szinte boldogok! Én odaérkezem (Liptákékon át) szerdán este fél 8-kor. Anyu Pestről pénteken valamelyik sebessel vagy gyorssal vagy személlyel. Gyuláék onnan, ahol éppen vannak, Pestről vagy Tihanyból. Aurél táviratilag őket is külön meghívta. Ugyancsak ma kaptam Alice levelét Anyu érkezéséről, aminek örül! Így aztán majd csak összeáll valahogy a parti. A nagy kérdés persze most már csak az, hogy Gyula nem viszolyog-e a dologtól. De tán csak nem, hiszen kérdezte, hol leszek akkoriban, s jelezte, hogy 20-a után leutazik végleg a Balatonra. Hát így nem 20-a után, hanem 20-án utaznék, mindössze ennyi a változás. Viszont egyszerre tanúja lehetne az egész kis intern baráti kör a nem-jelentéktelen, nagyon-is-nem-jelentéktelen kezdeményezés „bemutatójának”!

A dologról azonban ne beszéljünk csak fenntartásokkal és csak belsőbb embereinknek. És könnyedén!

Kár hogy Kisklára nem lehet ott. Vagy ott lehetne? Biztosan elalhatna valahol, legrosszabb esetben a faluban!

Lócit ilyen alkalomra még nem hívom. – Mi van vele?

Lány? Festés? Fűtés? Manciék?

Nemsokára mindenre személyesen kapok választ.

Ábrahámban valószínűleg 23-áig vagy 25-éig maradhatok; akkor Lipták következnék. Épp ma hívtak, újra, kedvesen, sürgetően. S aztán az, amit maga, Klára, Tihanytól vár.

Bent vannak Vargáék, Maci meg a nagy fia, Szabolcs, a negyedéves orvostanhallgató. Maci adja fel a levelemet Kaposban. Fia itt marad. Oszkár állapota javult. Pityu ma estétől esedékes. – Ideje, hogy elmegyek. – Mindnyájatoknak minden jót! Csókollak:

Lőrinc

Olvastam Bölöni Gy. „nyilatkozatát”. Csúnya vereség!

246.

Szerencsésen megérkeztem. Várjuk! Csókolom

Lőrinc

247.

Drága Lőrinc,

csak néhány szót írok már, hiszen pénteken estefelé ott leszek. Gyuláék nem jönnek át, tudtommal, Aliszékhoz, Gyula csak a jövő héten megy Tihanyba. Telefonunk megváltozott: 164-455 lett. Ma súrolják a padlót, estére nagyjából kész a lakás. Ezután jön az aprólékos rendezés. Borzasztó munka volt az egész, de remélem az egész családnak öröme lesz a rendből és a tisztaságból. Eszébe ne jusson elém jönni az állomásra! Nagyjából minden rendben van, izgalomra semmi ok nincsen. Sok apró-cseprő dolgot mesélek majd. Kár, hogy Gyuláék is nem jönnek oda, jó lett volna közösen beszélgetni sok mindenről. Örülök, hogy látom magát s Aurélékat is.

Szeretettel csókolok mindenkit

Klára

248.

TÁVIRAT

Gyuláéktól semmi hír, érdeklődjék maga, ha ők csak hét vége után jönnének hozza valamelyik gyereket, Lőrinc

249.

Kedves Klára,

hát tegnap nagy eseményt jelzett a szarka: ahogy Auréllal a ház előtt ültünk, a kézirata javítgatásával foglalkozva, fent az Ír-lak (más szóval: Kormányzósági Palota) mellett, az egyik diófán, éktelenül csörögni kezdett egy szarka. A szomszéd fáról éppoly lármásan felelt neki egy másik. Mondom Au-nak: – Te, mégiscsak megjönnek Illyésék! – Dehogy, majd csütörtökön! – Dolgozunk tovább, de a szarkák csak nem hagyták abba. Tíz percig elcsörögtek. Kiderült azonban, hogy az egész háznép, az öreg Katit s a fiatal népi leányzót, Marit beleértve, sohasem hallott a vendégváró babonáról. Így hát belenyugodtam, hogy a madár hazudik. A déli gyors jöttekor felkeltem ugyan, hogy visszaintegessek, ha valaki integetni találna, de se kéz, se kendő nem jelentkezett. Csak a szarka bosszantott megint és kitartóan. Odaálltam Alisz ablaka alá és háborogtam a ház barbárságán: ilyesmiről nem tudni! Később megebédeltünk, feketéztünk, pihentünk, majd megint dolgoztunk és feketéztünk, s a nők strandolni mentek. Fél 6-kor újra rettenetesen csörög a fán a tarka madár. De akkor már elment az utolsó olyan vonat is, amelynek még lett volna valami ellenvonata Aszófő felé éjfél előtt. Nem volt hát hitele a sejtelmemnek, már saját magam előtt sem. Tovább olvastuk és korrigáltuk a kéziratot. Egy negyedóra múlva Au felnéz és ámuldozva mondja: No né, hát Lőrinc mégis jól érezte! – Rajtam meg az olvasószemüveg volt, így hát nem láttam, kit lát a házigazdám. De megismertem Ika hangját. Gyalog jöttek, a kerten át, ahogy legutóbb Maga is. És sorra jöttek Alisz és Gyula, Flóra, Sarkadi, Gyuszi, Sarkadiné, Marili. Kiderült, hogy a víztől érkezve a kapuban botlottak az autónérkezett társaságba. Útközben már, felérkezésükig, kétszer végighallgatták a csodálkozást a szarkajelzés igaza felett, kétszer végighallgatták most is, és Gyulának rögtön eszébe jutott, hogy rendben minden és hogy a madarak csak az ő üzenetét adták át… Aztán kikérdezések, magyarázkodások, örvendezések, pletykák csereberéi a Szigligeti Látogatásról (mely a meglátogatottak részéről, mint már előbb tudtuk, fölöttébb rezervált volt), és aprólékos megtárgyalása a rólam szóló cikknek, és aztán vacsora és miördög. Este 6-tól 10-ig voltak itt; azazhogy Sarkadiék közben továbbmentek Szigligetre, majd visszafelé jövet álltak meg a kocsival lent a ház előtt. Így zajlott le hát a nagy vizit és örvendezés. A cikken apróbb simítások történnek még, majd körülbelül tíz nap múlva átveszi a Csillag, illetve – mindenki? Megjelenése egyáltalán nincs előre elintézve s nagyon kétes. Aurélék teljes szívvel mellette vannak s nem titkolták véleményüket, hogy mindenben helyeslik. Erről egyéb mondanivaló most nincs és nem is lehet. Füredre én hétfőn este megyek át, Alisz és Marili ugyanakkor megy haza, a sebessel. Gyuláékkal közvetlen szó nem esett az odamenetelünkről, de, az iskola elsején kezdődvén, úgy sejtem, szeptember első napjaitól kezdve arra is sor kerülhet. Gyula nagyon kedves volt hozzám, sokszor megölelt. Flóra, mint mindenkit, megpszichologizált a gonosztevő-fényképgyűjteményével. Sarkadi szokása szerint legalábbis spicces volt. – Tegnapelőtt Örkény járt itt, szintén autón, szintén Szligetről. Azelőtt este meg fiatal festők. – Az idő még mindig szép, sőt gyönyörű; bár sokszor nagyon párás; mint ma is. – Örülök, hogy jól utazott s hogy K. Jutkával; a lapja is tegnap tájékoztatott. (A szarka arról is szólt) – Egyéb munkáról, mint az Au regényének átnézéséről, itt nem lehet szó, igen nagy, aprólékos feladat; s ő roppantul hálás és tanulékony! – Kisklárának is jött közben kedves levélkéje, melyet még a Maga elutazása napján írt ide; köszönöm szépen! – Hétfőn este tehát átmegyek Liptákékhoz, minden postát oda kérek. – Mit fizetett a Művelt Nép a két Sh.-szonett-ért? – Lócinak most már se napjai, sem órái egy kis füredi kirándulásra? Mindnyájukat szeretettel csókolom:

Lőrinc

Az Illyés-féle tanulmányt Füredről majd hazaküldöm. Semmi hír a Magvetőéktől? Nem is lesz!

250.

Kedves Klára és Többiek!

Szombat dél van, mindjárt ebédelünk. – Pompás nap van. Az egész hét remek volt, csak tegnap délután hűlt le átmenetileg a levegő s az ég dörgött s a villám villámlott. – Este nagyszerű melegfürdőt kaptam. – Tegnap két levele jött egyszerre, az egyik még csak ígéri Gyula lezajlott keddi látogatását! – (Ördögbe: ez a gép is milyen papírszaggató!)

Most írtam az UMA-nak (Karátson Endre, nyilván néhai K. Sándornak a fia) a Verhaeren-ügyben: sajnos, nekem csak a két megjelent versfordításom van tőle; szívesen fordítottam volna még egy jó csomót, ha idejében értesítenek. Csakhogy ők mindennel nyargalnak és nagy siettükben mindenről lemaradnak! Hát majd ha szeptember végén még aktuális, újra beszélhetünk otthon a veszett fejsze nyeléről. – A színház részéről senki sem keresett se személyesen, sem írásban. – Doborovits Viktorné Pannikának írtam Diszelre, őt nagyon szeretem. – Ma délelőtt valószínűleg felhívta Magát az itteni dr. X. Pali, a Marili-féle; Lócinak marxista egyetemi jegyzetek terén komoly segítségére lehet. Este meg alighanem a Kati jelentkezik majd. – Mi az, hogy Lóci nem is reagál a levelemre, sőt a névnapi üzenetemre sem: olyan nagyúr lett, vagy beteg? – Kisklára levelét, majd a Maga levelében a köszönetét megkaptam. – Lehetséges, hogy Mickóhoz ma délután vagy holnap délelőtt átcsónakázunk: ez látszik legkényelmesebb megoldásnak. Ha nem szervezhető meg hirtelenjében a dolog, akkor a találkozó az idén sajnos elmarad, s akkor Füredről levélben kimentem-magyarázom magamat. – Visszatérek a Verhaeren-ügyre: az olyan roppant kis ügy, hogy nem érdemes annyit emlegetni, mint maga tette. – Gyula cikkét én tulajdonképpen csak tegnap délután olvastam el egy tagban és igazán figyelmesen: addig egyszerűen nem voltam rá lelkileg képes. – Nagyon okos cikk, s akaratlanul maga is védőbeszéd. Azt hiszem, ha egyáltalán megjelenik, nagyon fel fogja dúlni a lelkieket, főleg a lelketlenekben! – Aurél nagy odaadással vezetgeti át javításainkat az újragépelendő példányba. Egyelőre többet nem nézünk át. A kétharmadrész már amúgy is megvolt, de, gondolom, eleget tanult már, kitűnő érzéke van rá. – Nagyon elzártnak érzem itt a hegyen magamat; mióta Gyuláék itt voltak, nem jött senki, egyetlen autós vendég nem vetődött ide. Lukács Gy. itt van a villájában, a parton; a két szomszédvár azonban békén hagyja egymást. – Örülök a házi munka elkészülésének, drukkolok, hogy jól használja fel a négyezret! – Lóci most szerezhet igazolványt a Szerzőktől, hogy milyen kevés jövedelme volt ebben a félévben az apjának! – Mindnyájukat szeretettel üdvözlöm és csókolom:

Lőrinc

A Gráf-féle levél eddig nem jött meg.

251.

Kedves Klára,

kedd van, augusztus 30-a, délután hat óra, sietve diktálok még egy kis levelet magának, Gabus írógépeli bele a hibákat. Ezen ő most nevet, mert azt hiszi, hogy ezzel megússza a dolgot, vagyis hogy nem fogják megemészteni a férgek. Jaj, ez egy disznóság, mondta az imént mert nem szereti a valóságot és saját álomvilágában él, melyet nem szeret hazugságnak nevezni, holott jól tudja, hogy az. (Visszavonom mind! Lőrinc.! )

Ez az egész zárójeles rész, mint az imént mondtam egyetlen egy géphiba. (Visszavonom mind. Lőrinc.) Detto. (Visszavonom mind, Lőrinc.) Detto. (Vv., m. L.) Detto. Vv. m. L. Detto. Vv. m. L. Detto Dettissimo. Ez a fortissimoó győzött.

Ezt a levelet csak azért írom, mert említette legutóbb hogy örül neki, ha sűrűn jelentkezik a postás. Azonkívül azért, mert ma megbeszélés szerint délben jelentkezett a Madách színháztól Pártos Géza, és Kisklára közlései után szívélyesebben és bátorságosabban fogadtam. Most már végeztünk a három első felvonással, talán tizenöt ponton változtatok valamit. Nagyrészt értelmezéstől függő helyek. Szombaton megint lejön, akkor az egésszel végzünk. Egy francia Molière-t hozott, szombaton majd visszaviszi s közben megjön majd, amit Kisklára postáz le. A szerződést majd küldik. Rendes embernek látszik csakugyan.

Mindjárt mennek innen a vasútra Varjas Béláék (a férj tudniillik tegnap este megjött), ők adják fel a levelet. Jól vagyok. Lipták azt csempészi be most a gépiratába, hogy ők nagyon kedvesek, pedig az csak ezután fog még eldőlni. Ma kiürül a ház, de engem még itt tűr, sőt most azon folyik a kötélhúzás, hogy meddig (minél tovább) maradjak. A zárójeles rész Gábor betoldása volt! Egyébként Lócinak üzeni: jöhet ha ráér! Hát sokszor csókolom mindnyájukat, noha ez az ügyetlen gépírónő levelemnek ezt a farkincáját, már erre az új oldalra kunkorította át. Az egész levelet visszavonom mind. Lőrinc.

Az értelem világosan elárulja, hogy a szövegben ez az előző mondat egy sokszázévvel későbbi betoldás, hamisítás.

Isten velük, agyő!

Lőrinc

252.

Kedves Klára,

tegnap kaptam első hazaérkezésutáni kártyáját a hivatalából. Nagyon kéne, hogy csakugyan legyen már valami a tüzelőből. Remélem, a szombati remény teljesül. Spóroljanak!

Én már írtam haza: kértem a Maupassant-féle Contes du jour et de la Nuit-t franciául, ajánlva, ide, és Vas István levelének adatait, hogy melyik további két novella lefordítását kívánják. Bizonyára ez is útban van, holnapra várom.

Weöres Sándorék és Dénes „Zsuka” (az „Ady-féle”) még mindig itt vannak, az „Aranycsillag” szállodában.

Az mondatik, hogy a Gyula-féle tanulmány nem közöltetik. A mindentudó ház által tudatik így; súgó: Réz Ádám. Indok: az értékelés. Egészem természetesnek találom; és sajnálom. (Vajon ők már régebben tudják?)

Esik vagy csepereg, nagyon hideg van, fűtésnek persze érthetően se híre, se hamva. Erősen öltözködöm, hazavágyom. Egyszer csak beállítok, soronkívül! Úgysem tudok dolgozni; lehet, hogy már sehol sem; itt semmi esetre sem. De a Maupassant-könyvet és címeket még megvárom.

Ezt az egész levelet csak úgy, rosszkedvemben írtam, hogy magukat jókedvre hangoljam (egy kicsit). Lóci nyilván elment a hegyek közé. Jókor!

Szeretettel csókolom mindnyájukat.

Piroskát üdvözlöm és Sztovicskát

Lőrinc

253.

Kedves Lőrinc!

Hazatelefonáltam s hallom, hogy maga milyen elkeseredett. Nagyon rosszul esik ez nekem. Igazán csacsi, hogy nem tudja a pillanatnyi helyzetben megtalálni azt, ami abban szép. Most már javul az idő megint, s akkor bizonyára jobban fogja érezni magát. Remélem, hogy a hét végén el tudnék menni én is még néhány napra, s akkor együtt jönnénk haza. Nem jó ez így? Ma érkezik a tüzelő haza, 11-ig még nem jött meg, de ma biztosan megérkezik. Elég rendben megy minden, ne izguljon. Higgye el, javulni fog a maga helyzete is, csak legyen ereje a munkához. Aliszka már beszélt Simonyival, aki vizsgálatokat akar csinálni magán, hogy szükség van-e az operációra vagy lehet halasztani, s a kezét valahogyan másképpen gyógyítani. Wagner is nagyon melegen sokszor érdeklődik maga után, s szeretné megnézni, ha Pesten lesz. Unghváry szintén várja. Ezek miatt a vizsgálatok miatt nem kell befeküdnie, s egyik vizsgálat sem lesz kellemetlen, mert röntgenekről van szó elsősorban. Muszáj már rendbe jönnie, amennyire csak az orvostudománytól és a maga gyógyulni akarásától telik. Nagyon kell igyekeznie a gyógyulás felé, mert én még szeretnék egy kicsit békében s nyugalomban éldegélni legalább néhány évet még. Igazán megérdemelnék az élettől öregségemre egy picike nyugalmas életet, már legalább aránylag nyugalmasat. Ebben elsősorban magának kellene segítségemre lennie!

Elküldöm végre az emlegetett levelet. Próbáltam én írni ennek a szerencsétlen nőnek, de csak próbáltam, nem küldtem el. Ezt a próbálkozást is mellékelem. Nézze meg, aztán dobja el. Feleljen csak maga neki amit akar, s amit helyesnek tart. Flóra azt hiszem csak ma utazott el, vasárnap vissza kell neki érkeznie Pestre, hogy azután mikor mehet újra, nem tudom. Rohanva írok csak, mert rögtön fél kettő, megyek haza, de ezt a levelet fel akarom még adni. A kért könyveket postára tette Piroska, ma reggel. Olyan jó, hogy süt a nap, az embernek rögtön jobb lesz a kedve, remélem maga is érzi ma a jobb hangulatot. Kisklára nagyon örült az Egry-rajznak, bekereteztetjük. Nekem is nagyon tetszett. Istenke áldja, minden jót kívánok addig is, amíg találkozunk. Sokszor csókolom

Klára

254.

Kedves Lőrinc!

Tegnap este felé felhívott Flóra, mert Gyula cikkéről megkapta a korrektúrát. Ezt sietve írom meg magának, hogy tudjon minél hamarább örülni. Flóra, mikor beszéltem vele, még nem olvasta át a tanulmányt, de a főbb pontokat megnézte, s azok mind benne voltak. Én még most is azt mondom, hogy nem kell egészen biztosra venni a megjelenését, de, most már mégis úgy néz ki, hogy jönni fog. Kimondhatatlanul örülnék! Azt is természetesnek tartom, hogy majd vita vagy ilyesmi következik a megjelenés után. Azt biztosan hallották Füreden is, hogy az Irodalmi Ujság utolsó számát elkobozták, egy miniszter ellen írt vers miatt. A verset Sándor megmutatta, mert neki még volt egy ilyen száma. Nekünk már csak az új szám jött meg, éppen tegnap. Abból Kónya és Benjámin versei kimaradtak. Nagyon érdekes jelenségek ezek. Lócitól jött tegnap egy lap, egyelőre nincsen megelégedve ő sem az ottani helyzetével. Májinjekciókat akarnak neki adni, s ő minden injekciótól halálosan fél. Északi szobát kapott, olyat, amit én is kaptam az első napon. Remélem azonban, hogy el tudja intézni az áthelyezését idővel, ha ürül a másik részen, s ha egy kicsit össze tud barátkozni valamelyik orvossal. Tegnap Flórával beszéltük az utazást, valószínű az, hogy pénteken délben indulnánk. Ne izguljon már a tüzelő miatt, írtam, hogy szombaton szállítják, ez meg is történt. Majd, ha újabb pénzhez jutunk, akkor veszünk majd még szenet, a fa úgy hiszem, hogy bőségesen elég lesz a télre. Különben az újabb szénvételnél még fogunk a szénhez járó fához is jutni. Mellékelem a Krilov-sürgető levelet, hogy lássa, milyen kedvesen sürgeti ez az ember az egészet. Persze, ez megint olyan nagy munka, hogy az az érzésem, ezt is vissza kellene adni. Legjobban azt szeretném kiforszírozni, hogy darabot fordítson, mert ez az egyetlen dolog, amivel aránylag kevés munkával, aránylag sokat lehet keresni. Magának pedig most arra kell törekednie, hogy az erejét kímélje, tehát erőt abba kellene adni, hogy ilyen munkát tudjunk szerezni. Ne haragudjék az ilyesféle beszédemért, de szeretném az erejét minél hosszabb ideig rendben tartani. Nagyon sok mindenfélét kellene még magának megírni, nagyon, nagyon jól esne, ha tudna sajátmagának írni minél többet. Szécsi Feriék is beszaladtak vasárnap délelőtt s el akarnak jönni látogatóba, akkor, amikor maga is itthon lesz már. Feri volt Romániában, biztosan mesélne akkor a tapasztalatairól is. Marsi is ott volt délelőtt, majd október elején érdeklődik újra maga után. Más érdekes semmi sincsen. Istenke áldja. Ma nagyon szép az idő, meglátja hét végére újra meleg lesz s még élvezhetjük együtt egy kicsit a szép őszi meleget. Sokszor csókolom, a viszontlátásig, szeretettel

Klára

255.

Kedves Klára,

most jött a levele, egy órája, a hírrel, hogy a tanulmányt mégis kiszedték, korrigáltatják. Rám férne, mint kellemes meglepetés, hogy meg is jelenjék. Egy perccel ezelőtt pedig expressz levél jött az Írószövetségtől (Tamási Lajostól): adjak 5–6 szonettet a legközelebbi „Szabadság–Szerelem” rádió szám számára. (Bölöni, Juhász Feri és Tamási L. szerkesztik.) A dologról alighanem maguk is tudnak már.

Hát – pláne a Gyula tanulmányával egy időben – nem volna érdektelen… Hogy melyek legyenek, azt majd este átnézem, s az ügyben egyszerre írok majd holnap Tamásinak és Kisklárának…

A szonettekről (melyekből tegnapelőtt éjjel itt Debrőczyék és Weöresék jelenlétében nagy felolvasás volt) a főorvosék a legfelső elragadtatással szóltak; a kis Sanyi is; a felesége viszont – a hátam mögött – kissé nyafogott, s általában, mint máskor is tette, nagy buzgalommal próbált fúrni… Még Gyulára is hivatkozott „Sanyi és Németh L. hors concours-magasztalásában”, s elképedt a hírre, hogy Gy.-nak egy leírt tanulmánya van énrólam… Eddig azt mondta, hogy „az csak olyan elrepülő, szóbeli baráti nyilatkozat lehetett”, amit itt-ott Gyula addig mondott…

Hát ilyesmi is van.

Jó volna pénteken minekünk is Tihanyba mennünk…Említettem, hogy erről a tájról elvágyom… Legfeljebb a maga kedvéért maradok még egy-két napot!… Még magamat gyógykezeltetni sincs kedvem itt…

Kisklárát csókolom; ahogy magát. Lócinak írtam, ottani orvosbarátot szereztem neki.

A viszlátásig ölelem:

Lőrinc

256.

Bon

Anyunak annyi kp. Forint erejéig, amennyi pénze még hiányzik a télikabátjához.

1955 karácsonyán

Apu

257.

Kedves Klára,

azt hiszem, vesekőrohamom volt. Már elmúlt. Még reggel kezdődött, néhány erős nyilallás; az után, ahogy a kormozásnál magasra nyújtózkodtam. De ez nem biztos. És a kis jelek el is múltak. Délután csak egész kicsit sétáltam a környéken, aztán megint dolgoztam. Lócinál mikor befűtöttem, újra és szörnyen erősen jelentkezett a tipikus vesefájás. Már megijedtem. Le kellett feküdnöm. Egy dolor nem segített, de kettő igen! Hőemelkedésem nem volt: 36,8 szájban. Érverés: 78. Háromnegyed hétkor a fájások, mintha elvágták volna őket, megszűntek. Erre magánál is befűtöttem. Most Tompához megyek s együtt az Istenek-be. Aliszhoz is átszóltam, de éppen aludt; nem hagytam felkölteni. Egészen jól vagyok. Csókolom mindnyájukat:

Lőrinc

258.

Kedves Klára,

szerencsésen megjöttem. Auréléknak integettem, biztosan értem jönnek, mert Alisznak kalap volt a fején: sétálni ment. Sietek. Az idő gyönyörű.

Mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

259.

Kedves Klára!

Levele megjött, a bútorhírnek örülök, a kályhás jelentkezésének is. Lipták szintén írt, nem említi, amit Maga említ a házról. A dolgot nem értem, de majd megértem ősszel.

A háziak itt kedvesek, mint mindig. Marilival alighanem egymást váltjuk majd. Ő most jön meg, egyelőre Békésben van valahol a jövendőbelijeinél. A fiú egy hét múlva szintén itt lesz.

Jó idő van, de jobb is lehetne. Esőt például igen jól bírok éjjel, alvás közben.

Dolgozni nem tudtam. Az első feladat a Villon. Nagyon megígértem Szegi Palinak, s nekem is nagy érdekem. Mikor láttam, hogy nem megy, valami másba kezdtem, egy apróságba: a „Dia-film”-nél Ják Sándor szerkesztőnek megígértem, hogy csinálok nekik a Krilov-féle – azaz hogy ősi – Holló és Róka helyett kis szövegaláírásokat, amelyek kikerekítik a történetet. A dologból valami laterna magica lemezek (üveglapok) felirata lesz majd. Ezer forintot adnak érte. Majd hazaküldetem. A szöveg kész vers, Szegi Palinak átadhatná, közlésre a Kisdobos-ban; a kéziratot már most vagy rövidesen elküldöm.

Innen a hét elején megyek el. Csavarogni fogok egy kicsit, s kikötök valahol. Lehet, hogy sok ismerős helyemet útbaejtem, talán Keszthelyt is. Igal? Nem tudom. Talán később. Így aztán nem lesz kész, biztos címem. Egyelőre írjon Földvár Poste restante megjelöléssel, vagy még inkább Szemesre Özv. Szikla Gusztávné, Ady E. utca 11. sz. címre: ezeket a helyeket feltétlenül útba ejtem. Elmenjek a hónap második felében Magdáékhoz, Bariékhoz, Liptákékhoz? Majd meglátom. Szeretnék mennél kevesebbet tudni és látni a világból. Ma úgyis eleget láttam a Babits-verssel kapcsolatban. Utolsó hetek…? Sokkal inkább 1919 első hónapjai!

Nem akarok tudni semmiről.

Ha sajogni kezdene a fülem, akkor minden homályos elképzelésem felborul és hazautazom soronkívül is egy-egy napra. Jelenleg semmi bajom.

Hallgattuk a rádióban a balatoni adást; siralmas volt. Úgy látszik, nincs méltó balatoni költészetünk. Minden csak per tangentem szól a Balatonról. Meg kéne írni ezt az egész tájat, partot és vizet, minden évszak emlékét, mindent, ami csak történt velem.

De nem érek rá.

A minap itt jártak, Keszthelyre s máshova menet s beugrottak Aurélékhoz egy percre Wesselyék, Laci meg a franciái és Flóra és gyerekek, autóban.

Aurél fest és ír. Én le vagyok sújtva. Az a Babits-közlemény a legrosszabbakat ígéri!

Egy-egy lapot a gyerekeknek is írni fogok és Jankát sem felejtem ki.

Csak végeredményeket összegezzen.

Sietek. Mindenkit ölelek. Magát szeretettel csókolom.

Ui. – Lóci ne felejtse 10-én a cipőmet a Napsugárból. S legalább telefonon naponta nyaggassa a plakettért Várkonyi fotóst! – Csatlós kínai verseiről megfeledkeztem, ma írok neki, a dolog elmarad! – Miskolcra küldök három szonettet. – Csatlós kínai ügye elmarad, megírtam neki.

Kezét csókolom:

Lőrinc

260.

Kedvesem!

Tudja minek örültem a legjobban a szombat-vasárnapból? A botnak, amit felnyújtott a vonatba. És még nagyon helyes volt, ahogy a vonat érkezése előtt két perccel beszélt a tihanyi építésről. Az a fülkékre osztott nagyszoba terv, nekem is nagyon tetszik. Ezt egyszer még úgy is meg lehetne csinálni, ha a füredi vétel sikerülne. Tegnap bent voltam Gyuláéknál. 38,4-re ment fel a láza; mindenféle mycin dacára. Folyton pipil, folyton fájdalmai vannak, folyton injekciókat szurkálnak bele. Édesek együtt. Eljátszották az Illyés-féle beteg családi helyzetet. Gyula kinyújtja a tenyerét az ágyból, mert ő beteg, őt ki kell szolgálni, s akkor a tenyér domborulata szerint Flóra az arcát vagy egyéb testrészét teszi a tenyerébe és mozgatja a tenyérben azt a részt, hogy Gyulának ne kelljen fáradnia. Ezt eljátszották nekem. A Hunyadi-verset Kisklára Gönczöllel mondta el még vasárnap. Nagyon szép az a vers és magyar! Kisklára dolgozta fél két hangra Gyula megbízásából. Kisklárával nagyon édes volt Gyula, meg is hívta a szőlőben lévő kis pinceházba, bármikorra, amikor egyedül akar majd lenni. Ez a hegytetőn van! Különben Kisklára Kismártával elutazott ma reggel Tihanyba. Márta hamarabb haza fog jönni, Kisklára pedig marad még 20-a után is valameddig. Péter 20-tól újra ott van Tihanyban. Ha maga oda akar menni, azt hiszem a legjobb az lenne, ha Juditék helyére menne majd. Az lent van, főznének is ebédet magának, tejet is hozatnának. Vacsorát pedig valami hideget vagy tojást ehetne. Nem kötelezően mondtam el, csak tanácsolom, úgy tegyen, ahogy akar.

Mara most ment el a csempe ügyben, 20-a után építik majd a kályhát. Nagyon remélem, hogy a télen még fog dicsérni is a kályhákért, és el fogja hinni, hogy igazam volt, amikor ragaszkodtam ehhez a megoldáshoz. Kisklára felvett vasárnap egy tizenhét éves kislányt, valamilyen Erzsikét. 300 forintot kap egyelőre, emelés reményében, ha beválik. Főzést is vállalt, nem tudom elhinni, hogy valamit is tudjon. Durva munkát biztosan el tudja végezni. Egyelőre próbaidőre van. Ez is nyereség. Ilusék szerezték, utána is nyomoztak. Majd meglátom milyen, esetleg cserélem majd.

A mellékletet már Füreden oda kellett volna adnom, bent maradt a táskámban véletlenül, csak otthon vettem észre. Erre majd feleljen maga, én nem tudom megítélni, hogy fontos-e.

Mara meséli, hogy Pest őrjöng maga után. Fiatal emberek olyanokat mondanak, hogy rettenetes nekik tudomásul venni, hogy ilyen nagy költő van Magyarországon, s ők már 25 évet éltek s nem ismerték. Állítólag nagyon fogy a könyv! Holnap a MÉMOSZ-ban magnóról a Szabó Lőrinc est nagy részét leadják egy szűkebb műszaki körnek. A plakátok kint vannak. Tóth János telefonált, hogy elkészült a fényképalbum a maga estjéről. Valamelyik este felhozza, s én elviszem majd Tihanyba mutogatni egy kicsit. Gyula tegnapig nem kapta meg a maga levelét. Nagyon köszönte, hogy írt neki. Tegye meg majd újra! Behívott az ágyához engem is, hogy jegyezzem meg magamnak, hogy viselkedik a költő a halála előtti napokban, s majd mesélgessem harminc év múlva unokáimnak, s írjam meg cikkben esetleg. Szóval, így viccelget folyton. Nagyon kedves. Persze szegény nagyon szeretne már megszabadulni a bajaitól és kimenni abból a meleg kórházból.

Ilust csókolom! Vigyázzon magára, legyen jókedvű, igazán most minden oka megvan erre ebben a pillanatban. Nézze már a derűs órákat!

Szeretettel csókolom

Klára

Gyula a füredi vételt, mint üzletet nagyon pártolta, a tihanyi nagyszoba-terv pedig nagyon tetszett neki. Egy fülkét, mondta, dolgozószobának el kell falazni. Ezen a terven még gondolkozunk. Csókolom

K.

261.

262.

Kedves Klára,

örülök, hogy tegnap este Kisklára a vonaton még találkozott Aurélékkal (Zádor Anna dr-ral). Annak nem, hogy semmi hírem hazulról. Milyen jó lett volna ezzel a mai kocsival innen hazamenni! A szerdai emberre ügyelni kell; énekes. Vasárnap I. Gy.-ék hazamennek pár napra, úgyhogy Maga ne jöjjön le, csak pár nappal később, mikor – úgy sejtem – az ő vendégeik lennénk egy kis időre. Ha a kocsijukban lesz még hely, talán én is hazaugrom vasárnap este velük. Füredet, tudják, nem szeretem. Szeginek postán expressz-ajánlottan minden elment. Újság semmi. Jól vagyok, mindnyájuknak minden jót kívánok.

Szeretettel csókolom:

Lőrinc

Az ing tintátlanítására kérjen a Napsugár Bolt (Vörösmarty tér) fehérnemű osztályán tanácsot: ott alighanem emlékeznek rám.

263.

Kedves Klára!

Örültem levelének; nem a kályhaügy elhúzódásának. Kisklára beszámolt bizonyára a helyzetről. Nagyszerű ez a nyár! Kedvem nagyon rossz.

Hol van Tompa? (Csakugyan eszembe jutott.)

Ma írtam a szegedi TIT-nek, lemondván a (most már valóban szívélyes) meghívást okt. 9-ére: egyelőre nem kívánok még hallani sem műfordításról. Miskolc, az más: az Sz. L.-est (esetleg hozzávéve I. Gy.-t.)

Írtam Igalra, semmi konkrétumot. Melegen Egerbe. Az Új Magyarnál Domokos Jánosnak: jeleztem az új Ulenspiegel-többlet nem-vállalását s hogy Maga majd eljuttatja oda a leküldött s visszaküldött francia anyagot. (Bizalmasan azt ajánlottam: csináltassa meg szó nélkül a közbülső hiányt Wesselyvel, s ne szóljon róla senkinek.)

A Magvetőnél nem tetszik, hogy úgy késnek, s hogy a pénzt nem (rendelkezésem szerint) a bankba küldték. Vigyázzon a pénzre!

Szegi vajon megkapta a két ajánlott-expressz levelet? S maguk az autós ruhacsomagot?

Vasárnap este itt átmegy autón Gyula s a maradék család. Ha lesz hely a kocsijukban, velük megyek. S majd pár nap múlva alighanem mind együtt mi négyen le hozzájuk, „egy kis időre”. Bernáthék vasárnap vonaton haza, Aurél 5-én el Hollandiába.

Lóci levelét nem kaptam, nem sürgetem. Mindnyájukat sokszor csókolom, szeretettel

Lőrinc

264.

Nagytiszteletű Dóczi Antal

református lelkésznek, Ózd

Drága Piroska, drága Tónim,

megragadom az első alkalmat, hogy értesítselek benneteket hogylétünkről. Jól vagyunk! Háztartási lányunknak, Bernadettnek járt ma itt teherautóval Sarudról, ahol lakik, egy földije, az viszi a soraimat s tán átadja a jövő héten. Mondom, megvagyunk, sem testben, sem lakásban nem ért kár bennünket; még a közvetlen pasaréti környéket sem. Pest egyes részei azonban, főleg a VIII. és IX. kerület, csúnyább, mint a 44-es ostrom után volt! A lakásban a lányon kívül most csak Lócival vagyok, a két Klára ugyanis Miskolcon rekedt, még október 23-tól, amikor nekem ott irodalmi estém volt; utána, két nappal később, Illyés Gyula meg én egy vállalati autóban kivételesen helyet kaptunk, s úgy volt, hogy a nők pár nap múlva szintén jönnek. A pár nap mindmáig tart. Rádión üzengettem nekik, róluk magukról már három hete nincs hír. De bajuk nem lehet; nyilván a Pedagógus Otthon című központi helyen laknak vagy Zoltán bátyáméknál (Malinovszkij út 70). Ezt azért említem, mert hátha bent járnál… Remélem, most majd már csak kapnak valami járművet s megjönnek. Író és művészbarátaink közül sem ért halálos baj senkit, Bernáth Aurél műterme ágyúgolyót kapott a parlamenti csata délelőttjén (X. 25), Püski Sándor kiadó lakása teljesen tönkrement a Ráday utcában, Szörényi Éváéké a Nemzetivel szemben szintén…

No de sietnem kell, a baj úgyis leírhatatlan, áttekinthetetlen… Ennivalónk most már nagyjában van… Minden jót tinektek! Szeretettel ölel és üdvözöl mindnyájatokat

(Szabó Lőrinc író)

Pénteken este telefonüzenet jött, megnyugtatott. Talán nekem is sikerül magukat visszahívnom Csanádi György postaminiszter útján.

Virágh Pál építészmérnök, aki idehozott, a napokban teherautón pár nap múlva igyekszik vissza; Nagyklára télikabátját viszi.

Bernusnál itt jártak a falubelijei; de ő marad.

Szécsi Feri ügye 48 órán belül rendeződött.

Nyugodtan maradhatnak a hivatal felől! Virágh talán megszervez teherautós utat.

Ágynemű jó volna! Millió csók!

Lőrinc

265.

Ez a télikabát Szabó Lőrincné tulajdona. Miskolcon valószínű címe: Pedagógus Otthon; a színház melletti utcában. Vagy a TTIT.

Miskolcon van a lánya, Gáborjáni (Szabó) Klára színésznő is.

Miskolcon föltétlenül tudnak róluk: Bihari Sándor író, Szekrényesi szerkesztő.

Miskolci rokon: Szabó Zoltán MÁV főmérnök, Malinovszkij út 70. Továbbá: Szabó Gizi, Zöldfa utca 33.

Ha már eljöttek volna közben, s ha lehet, a csomagot kérem visszahozni Szabó Lőrinc Budapest II. Volkmann utca 8 (tel: 16-44-55) címre vagy Virágh Pál építészmérnök címére: József nádor tér 11.

Szabó Lőrinc író

266.

Kedves Klára, pénteken várom. Tehát legjobb, ha 1-kor indul a Déliről, sebessel, 4-kor Földváron lesz, 7-kor indul a hajó. A Révkikötőben várom. A dr. Fehér-féle villában lakom, szerény, kétágyas, tiszta szobában. Azt hiszem, jól fogja érezni magát. Szállodában egy tűnek sincs hely! Én három napig a Biológián kaptam baráti szállást, Alladiatorist nem sikerült látnom. Kosztunk ma dől el. Gyuláék, Bariék zsúfolva; Magdáék azt hiszem ma érkeztek. Ha akarja, máshová is elmehetünk. Azt hiszem, jól fogja érezni magát. Csók mindnyájuknak

Lőrinc

Szeretettel Flóra, Gyula és Szabolcs

267.

Kedves Klárám,

miként röviden már írtam, szeretném, ha pénteken déli 1-kor (sebes) indulna; és vagy tíz napot velem töltene, fizetetlen szabadságban. Csatlakozása volna Földvárról, a Tihanyrévi kikötőben várnám. Itt töltenénk ezt az időt, vagy esetleg kirándulnánk Hévízre.

Bernáthék hívtak, augusztus első felében szívesen átmennék hozzájuk.

Itt eddig a Biológián voltam egy fiatal tudós lakóvendége; nélküle fa alatt tölthettem volna az éjszakákat; (méghozzá esőben). Az új igazgatóval is megismerkedtem. Igen kellemes, magamféle ember.

Már mindenkivel találkoztam, Némethéket kivéve. Holnap (szerdán) Liptákéknál vacsorázom, Tangl Haraldék visznek be a kocsijukon és hoznak vissza. Ők a Biológia egyhavi kutatnokai.

Gyuláék kezdenek a régi módon kedvesek lenni, azazhogy most már Gyula is az. Házuk zsúfolt lánypanzió. Zsúfolt a Baránszky-ház is. Voltam Vasséknál, láttam egy negyedórára Borsos Mikulást, járt nálam Szabolcs, ma Magdáékhoz nézek be. Felettük, a volt Kós-Hutás házbeli panzióban ebédelek. Reggelit itt eszem, vacsorára hazahozok valamit. Tegnap „Piros”-nál voltunk, Kodolányival (is).

Dr. Fehérék (felesége régi orosz nő) méregdrága üzletemberek; viszont tiszták és korrektek. Házuk mellett egy kis külön házban van egy kis tiszta szoba, ott lakom. Szerény, de több nem is kell tulajdonképpen. Csak az idő komisz. Kiszámíthatatlan az időjárás.

Szerény olvasnivalóról gondoskodnia kéne.

A reggelihez, vacsorához háziasszonyom ajánlja, hogy hozzon egy kis villanymelegítőt, bekapcsolni. Feketét, kakaót főzni; félliter vagy liter tej van naponként.

Augusztus folyamán 2 hétre Lócit nem luxurióz-módon, de jól elhelyezhetem kosztra-kvártélyra fiatal tudós-barátomnál. Írjon erről. (Vendéget persze nem láthat magánál.)

Ma is csepereg, hűvös van.

Napközben szeretnék egyszer elmenni Tüdős Kláráékhoz magával. I. Rózsáékhoz is benézhetünk. Ezeket villamosutazásoknak kell tekinteni, oly csöpp kirándulások.

Dolgozni alighanem csak állandóan itt levő, itt megtelepedett ember tudhat.

Sok lefogás híre kering Pestről, s itt is, a környéken.

Lóci egészsége? Nagyon vigyázzon magára! Volt valami elintézetlen hivatalos ügye; rendben van már?

– – Szóval: jöjjön tíz napra!

Alladiatoris Irmának csak éppen hűlt (étkezési) helyét láttam, őt magát már nem.

Kisklára nem készülne valahová? Máshova, vagy ide?

Szabolcs 26-áig a szántódi Állami Nyomda üdülőben van.

Mindnyájukat szeretettel csókolom. (Magát sem hagyva ki az együttesből.)

[Lerajzolja a villa helyét]

Lőrinc

268.

Kedves Klára,

megjött levele a rossz hírrel, hogy oda a péntek délutáni találkozás. Hát hogy tehetett ilyet?! Még hozzá láza is van? Vagy (remélem) csak volt? Hát csak írja meg mennél előbb, mikor jön! Legutóbb térképet mellékeltem a levelemhez, aszerint akár maga is eltalál ide a Révtől.

„Ide” – írtam, a dr. Fehérékre gondolva, pedig nem itt írom ezt a pár sort, hanem Magdánál. Egymaga van, az ifjak és Csibi kirándultak, én meg egy félórára feljöttem hozzá. Telkünkön egy ló garázdálkodik.

Az én szobám, a miénk, kicsike; s a másik ágy, a magáé, most bele van rejtve az elsőbe. De tiszta minden (és kint WC van). Hogy becstelenül drága, arról ne beszéljünk, minden mindenütt az. A fontos az lett volna, hogy tíz napot pihenjen. Rém sajnálom a késedelmét.

Ma, csütörtök reggel, kiderült; most, este 6-kor már kánikula van.

Nem lenne szíves felütni a házi telefonkönyvet a „Kultúrkapcsolatok”-nál? Ott van egy közvetlen telefon „Csománé Piroska” jelzéssel. Ő a Péter János elnök titkárnője. Kérdje meg (s írja meg): van-e és mi a döntés az úti ügyemben.

Ez az Omár-féle kiadói ügy újév utánra már nem érdekes, hiszen talán meglesz az Ö. B.

Vajon mi ördög van a szedéssel, az új Tücsökzenéjével? Hétfőn, szerdán és pénteken Domokos Mátyás (221-285) és bármely nap Pólyáné felvilágosítást adhat. Megígérték, hogy I. Gy. címre ide rögtön küldenek egy ívekből összeállított könyvet, mihelyt kinyomják. A fő-akadályversenyt mostanában a könyvkötészet adja.

Bernáthék hívtak; én aug 5. körülre ígérkeztem. Mi van velük? Ma írok egy lapot Ábrahámhegyre. (Nem lehetne a maga tíz napját néhány ottani – fizetett-kosztú – nappal még megtoldani?)

Lóci számára augusztus 15-től két hétre a tihanyi Biológián szerény, de kitűnő vendéglátást adnak; az igazgatóval, az egyik ifjú tudóssal már elintéztem a dolgot. Ez ügyről persze ne beszéljünk másnak. Az a tihanyi rész nagyon élénk, úgyhogy nem unatkoznék. A tudóssal laknék együtt a fiú. Írjon erről!

Kisklára nem kívánkozik valahova? Mivelünk? Ő kényesebb, mint Lóci; de költsége elviselhető volna talán. Hévíz? Ábrahámhegy? (Nem Aliszékhoz; – de valahogy megoldanánk a dolgot.)

Liptákéknál tegnap este vacsorán voltam. Tangl Haraldék vittek át. Megszavaltattak persze a végén. A szokott, régi némaság és bűvölet volt a hatás, úgy éreztem. Liptákék aug. 20. utánra számítanak rám.

Az itteni ún. „gombák”-ban szalámi, sajt, csokoládé (igazi) és minden egyéb most bőven kapható.

Itt Gyuláéknál sokféle nagytakarítás. Naponta találkozunk, este együtt sétálunk. „Pirosnál” is voltunk. H. Hanna részéről teljesen dúl ellene a jogi háború.

Magda csókolja. Én is. És mindnyájukat.

(Verset írni? Az nem megy!)

Lőrinc

269.

Kedves Klára,

nem tudom elképzelni, miért nem ír. Azt kell gondolnom, hogy komolyabban beteg, mint ahogy írta; vagy hogy történt valami rossz amit – egyéb természetű dolgot – el akar hallgatni például kíméletből. Ehhez járul, hogy itt hetenként kétszer (vasárnap és hétfőn) amúgy sem jár posta. Így aztán teljesen hír nélkül vagyok.

Ma ugyan Boldizsár Iván a vízben beszélgetett Gyulával s mesélt egyet-mást; ez azonban édeskevés.

Tegnap éjjel Laci, Gyula sógora, felment Pestre, s bizonyára hívta is a lakást. Csak sürgetéseimet, aggodalmaimat közölhette különben is; és én se írhatok egyebet.

Főleg Lóciról szeretnék tudni e percben.

Mihelyt egészséges, utazzék; mindegy hogy hogyan és hol leszünk. Isteni szállásom kétágyas kis szobának számít, bár most az egyik ágyat a másikba tolták, hogy nagyobb legyen a férőhely. Házigazdám orvos és kamaraénekes, Illyésék jól ismerik. Keményen anyagias emberek, mint itt mindenki.

Kosztolni a volt Kós-Hutás házba járok (délben); reggel-este önellátó vagyok.

Hírt csak Domokos Matyi adott, hogy „minden rendben” (lesz). A Kultúrkapcsolatok hallgat.

Bernáthéknak írtam Ábrahámhegyre egy lapot; akkor azt hittem, hogy már ott vannak. Róluk sincs hír.

Kiskláráról sem.

„Mától kezdve” jó időt jósolnak; a mai nap csakugyan szép is volt.

Ebédidőben Gyuláéknál megpihenek és esténkint ők lejönnek értem, sétálni a parton. Magdáékhoz is szinte naponta benézek: útba esnek.

Írjon, vagy írasson már! (Vagy majd egyszerre jön meg két-három levél?!)

Dolgozni nem tudtam. Egy John Knittel-regényt elolvastam végre (Der Weg durch die Nacht).

Javulást, gyógyulást, jókedvet és utazást kívánok. Mindnyájukat sokszor csókolom:

Lőrinc

270.

Kedves Klára,

már egy óra és a posta még mindig nem jött meg. De még jöhet. Hogy van? – Kérem, legyen szíves egy Válogatott versek-et és egy Huszonhatodik év-et ajánlottan feladni. „Dr. Fehér Elemér orvos, Tihanyrév, Halásztelep” címre. Szeretném, ha még itt érne, hogy dedikálhassam. Az első könyvből talál az én könyvtárrészemben valahol egy érintetlen példányt, gondolom; a másodikból tettem néhányat a maga polcaira. Mikor jön és hova? – folyton ezt kérdezem. Kiskláráról és Lóciról is szeretnék tudni. És Bernáthékról!

Mindnyájukat szeretettel csókolom:

Lőrinc

271.

Kedves Klára,

megjött földvári közös lapjuk, s két postája a kis Klárának. Nagy hír (ha igaz), hogy a Tücsök születendőben van! Ha ráér, adjon fel, kérem, 3 példány Coleridge-t, ajánlottan és nyomtatványként. Lóci tegnap megjött, de Füreden lakik, nehéz érintkeznünk. Hétfőn megy vissza. A szokott utamat járom délben, délután. De majd elmegyek a jövő héten egy-egy kis időre a túlsó partra is. Ma végre megint jó idő volt, bár most, estefele, újra borul, Mindnyájukat sokszor csókolom:

Lőrinc

Szeretettel csókol Marici,

Ika, Gyula, Flóra

272.

Kedves Klára és Kisklára!

Tegnap, szombaton, meghozta a posta a Tücsökzené-t, Domokos Matyi levelével. Jó, hogy a hét elején-közepén érkezik még öt példány.

Roppantul megörültem neki. Folyton nézegettem, vittem ide-oda magammal. De még nem volt rá lelki erőm nyugodtan átolvasni. (Gyula nagyon dicsérte.)

Magától mindeddig csak egy lap érkezett, a földvári, melyet Marával együtt írtak. Biztosan jól érkeztek haza. Most, úgy látom-hallom, mindenki ezzel a vonattal jár. Nem csoda, hisz vége az augusztusnak, a jó vonatoknak; és a hosszútávú hajójáratoknak: ez az utolsó hét. Az új menetrendet nem tudom még. – Bernáthék hívtak.

Megőrizte a barnaságát? Mit szóltak hozzá a hivatalbeliek? Régen nem volt ilyen tisztességes nyara, épp meleg hónapban. Sajnálom, hogy nem mentünk távolabbra csak azon az egy Zsindely Feris+Tüdős Klárás napon.

És hát no: csütörtökön megjött Lóci. Rögtön felkeresett. De nehéz az érintkezésünk, mert a füredi Aranycsillagban laknak. Pénteken, vagy mikor, egy ismerőse fuvarozott bennünket egy kicsit, Igor nevű. Elvittem Gyuláékhoz, a Tszes-s étkezőbe, Kálmánnéékhoz, délután meg be nagy-Tihanyba. Hosszasabban viziteltünk a nagyon-nagyon baráti Voynarovich igazgatóéknál (és Tölg Istvánnál, a fiatal tudósnál): persze újra meghívtak. Csak hát lesz-e ideje? Kétszer volt csak nálam a nyavalyás, tegnap elmaradt. Hétfőn viszi őket vissza a saját autóbuszuk. A könyvet még nem látta.

Tölgnél azonban láttuk, végre, a Coleridge-et. Nagyon szép. Látja, ez is fantasztikus véletlennek köszönhető, ez a kiállítás: Sőtérék téli vizitjének! Csak aztán fogy-e majd 24 forintért? Ami példány itt a tihanyi mólói kompsátorban volt (3 darab) mind felvásárolta a Biológia.

Tegnap nagy eső volt, éjszaka, de mára langyos, fátyolos, jó idő lett.

A mosott holmit hazahoztam; az ágynemű csak e hét közepére-végére lesz meg. – –

De hát mit szól s könyvhöz? A Tartalomjegyzék-ben rengeteg a sajtóhiba, és azt hiszem, a betűrendes tárgymutatóban néhány darabbal kevesebb cím szerepel, mint kellene. A „menetrend” csak 369 versről tud, pedig a 370. a záródarab. – Ilyesféle dolgok, sajnos, bizonyára bőven akadnak majd még a pontos átnézésnél.

Fehér dr.-ék két napra Almádiba vitorláztak. (Képzelje: az asszony, állítólag, csak úgy száll kompra, hogy saját külön mentőövet visz a karján!)

Mi lesz Kisklárával szeptember 1-től? Néha eszembe jut az útlevél dolga is, és éktelenül bosszant, tudja.

Maga biztosan nagytakaríttat és talán festet. Szeptember végén, úgy sejtem, megint itt lesz egy hétre. Vilma számít Sándor Juditékra. – Az 500-at nyilván elintézte, ugye?

Devecserinek írni fogok egy lapot. – Most a legjobbakat! Mindkettőjüket sokszor csókolom és K. Laciékat üdvözlöm. Szeretettel:

Lőrinc

273.

Mire visszaérek Tihanyba, biztosan bő levél vár, kedves Klára. Szárszón jártam; tegnap jöttem ide, ma továbbmegyek. De alighanem vissza inkább Tihanyba. Mit gondol, nem volna okosabb Füreden csak napokat töltenem? Lóci nyilván referált rövid együttléteinkről. A Tücsök első példánya megjött, nagyon örültem neki; tegnap még Földváron vettem egy Tengerész-t, azt ma Ilus kapta. Írtam már, hogy az ábrahámhegyi Eta nem jön? Aurélékhoz át már nincs idő.

Mindnyájukat sokszor csókolom:

Lőrinc

274.

Kedves Nagyklára és Kisklára!

Tegnap a 2 órás hajóval visszajöttem. Itt várt Aurélék levele a Zoltán-protezsálta miskolci festőlánynövendék felvétele ügyében; egész röstelnivaló, mennyi minden adminisztrációval járt az ügy eddig is. Nem szabad ilyesféle pártfogásokat vállalni. Újra írtam nekik.

Itt volt aztán egy lap és egy levél magától. Kisklárától semmi. Ő egy Coleridge-et is ígért, már van egy hete; annak semmi nyoma mindmáig. Gyuláéknak adnám.

Ikát és Flórát mára várjuk vissza, vagy inkább holnapra. Gyulával és Magdáéknál töltöttem tegnap a délutánt és az estet; nagyon jól. A Tücsökzené-k is megjöttek. Egy példányt dr. Fehér kapott (akik nagyon örültek a Maga lapjának), egyet Gyula, egyet Magda. Egy Liptákéknak jut majd elsején, egy nálam marad.

Liptákéknál nincs nagy kedvem időzni. Most szeptembertől majd megnehezül a mozgás szárazon és vízen. A tegnapi hajón is csak egy második indításra, egy motorcsónakra fértem fel. Ilusék nagyon kedvesek voltak, nagy-Nóra barátnőnkkel, és a két gyerekkel együtt, akik ide is írtak már értem sürgető lapot.

Lehet azonban (most kezdem érezni), hogy a Tücsök miatt igyekszem Liptákékat lekurtítani. Intimus embereimnek – kevésnek – és külföldieinknek okvetlenül idejében kellene küldeni dedikált példányokat. És legalább tíz példányt magunknak tárolni kell! Legalább huszat, azt hiszem, vásárolnunk kell idejekorán (ami nem olcsó mulatság).

Köszönöm, hogy V. Péternek, Vas Istvánnak és Illés Endrének írt…

…A kötetből már körülbelül 200 verset elolvastam. Tartok tőle, hogy az indulás nehézkes, a gyarmati rész már jobb, az egész. Debrecen még inkább. Csak a 100. darabtól érdekes határozottan a mű. Sajnos, a 168. versben, melybe egy egykor kimaradt sor pótlódott, most eltördelés történhetett; valószínű, hogy a 12. sor került rossz helyre… (Ez a legnagyobb, legbosszantóbb érthetetlenebb hiba; eddig.)…

A kerti, piros asztalkán írok; házigazdám a Lohengrin-t énekli. Most meg a Wälsung Nothung-dalát.

Hanem a sárgarigókat nem hallom! Azt hiszem, már megléptek. Nincs meleg, az ég borús.

Amit a lakásról ír, nem nagyon értem; de nem baj, magára bízom. – Az a kiütéses injekcióhatás ijesztő lehetett. Legfőbb ideje, hogy Tompa már itthon legyen! Mikor megy be a Növénytárba? És mit kell az ottani „nem jó” dolgok alatt érteni?

Hír, esemény, várakozás – itt semmi.

Az Esti Hírlap-nak pár napja írtam (Bodó Bélának), hogy az új Tücsök-ből, lehetőleg, a kötet bolti megjelenése előtt, milyen darabokat közölhet. Nem baj, ha elmaradnak.

A doktor még mindig énekel. Ők két napig voltak Almádiban.

Lóci, gondolom, vasárnap este referált az addigiakról. Kisklárával mi van? Behívják legalább?

Bariék e hét végére, második felére, megint esedékesek ide. Talán még látom őket.

Mindkettőjüket szeretettel csókolom:

Lőrinc

275.

Kedves Klára!

Tegnap egy lapja jött, megérkezett a négy Coleridge. (Tulajdonosaik: Péter+Mimi. Illyés Ika, dr. Fehér és Lipták.)

Hanem sajnálom, hogy bosszantottam az Esti Hírlap-nak szánt versekkel. (Végül is, nyilván, lekésett az egész!) Bodónak én pontosan megírtam, hogy az új Tücsökzene-kötetből mit szántam neki; vagyis hogy a kötet új részéből, ha akarja, mit vehet ki. Megírtam a versek címét és a sorszámukat. Azt hittem, odahaza már csak van egy példány, hogy kivehessék belőle… S hogy ha Kisklárát nem éri el, forduljon Domokos Matyihoz; az biztosan kölcsönöz egy példányt a könyv bolti megjelenése előtt s abból kigépeltetheti. – A maga-meglelte kéziratokhoz, melyek nem voltak véglegesek, nem lett volna szabad nyúlni! (De azért nem nagy baj…!) És hogy csak a megjelölteket közölheti!… Ördög vigye, hogy ilyen zavar támadt… Csak a végleges szöveg volt jó… Hogy a „bolt-beli megjelenés előttet” írtam, az persze csak udvariasság volt a szerkesztőség iránt… Hát nem volt otthon még új Tücsök-könyv? S nincs Pesten D. Matyi?… A rádió melletti korrektúraanyagból kivettem, rég, az újakat, és magammal hoztam ide, itt meg elkallódtak… ejnye, ejnye… no, mindegy! – – –

Írni nem sikerült semmi újat (A Kortárs-nak sincs!)

Nagyon hűvösödik az idő. Nincs kedvem tovább itt maradni. Liptákékra legfeljebb egy hetet szánok, azt is szívesebben tölteném szállodában. Eddig úgy van, hogy vasárnap megyek el Tihanyból. – Újságból látom, hogy szeptember 15-ig minden vasúti járat érvényben marad, úgy, ahogy a nyári menetrendben volt. A hajók dolgát nem tudom.

Flórától tudom, hogy náluk együtt volt a társaság. – Szörnyen érdekelne persze, hogy mit sütöttek ki a főfő-találkozón, ha már megtörtént.

Mi az ördög lehet az a nagy rakéta-világesemény, amiről a lapok tegnapelőtt és tegnap írtak? – Mulatságos az időbeli egybeesés az én Fau Egy-es versem megjelenésével, Hruscsov irodalmi cikkét olvastam: rémes! –

Basch Lóránt ma meglátogatja Gyulát, én velük ebédelek. De lehet, hogy utána ők külön tárgyalnak majd. – Tegnap este Fehéréknél voltunk Gyuláékkal halvacsorán, én vettem egy 2 kilós pontyot a háziaknak, ők elkészítették.

Magdáékkal igen összemelegedtünk. Ők vasárnap itthon lesznek. Vettem nekik egy 1½ kilós pontyot, ők nem kaptak a halászoktól egész nyáron egyszer sem. –

Szeretném, ha a nyavalyás kis telkünkön lenne legalább valami nyavalyás kis víkendház, fa vagy kő.

Mi van a maga epe-dolgával? Nem elszamárkodott valamit az a dr. Müller? Az is izgat. – És mi Kisklárával: állás, kereset? Egyelőre mi adjunk neki valami zsebpénzt.

Kisebb felfázás miatt átmeneti vesefájdalmaim voltak. De csodamódon már 2 aszpirinre megenyhültek; egy nap múlva már nem jelentkeztek.

Írtam, hogy Fehér Elemérék mindenképp itt szeretnének tartani, amíg csak ők itt lesznek (szeptember 5 vagy 7)? A doktor, Stázi tudtán kívül, ingyen! Tegnapelőtt átrendezték e célból a szobámat: az én ágyam helyére nagy asztal jött, hogy „könyökölhessek”; az ablak melletti sarokba fotel! Ezek az emberek egészen „földerültek”, mióta itt voltunk „tihanyilag”; bár nem is tudták egészen, mennyire gyűlölték és mennyire nevetségeseknek tartották őket. – Tegnap éjjel, a Gyulás-Flórás halvacsora után a teraszon táncraperdült a házaspár! – De valószínűnek tartom, hogy vasárnap elmegyek.

Van elég fa? Az utolsó 4 vagy 3 mázsa fölhasogatva?

Még annyit, hogy Mancinak a Tengerész-köteteket nyomtatványként s nem postacsomagként kellett volna feladnia! Köszönöm a fáradságát; Lócival együtt ölelem.

Magukat sokszor csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

276.

Kedvesem,

tegnap is írtam. Azért megírom a mai eseményeket. Ma jelentkezett a festő, holnap ideszállítja a cuccát és kedden fest. Remélem, ezen a héten befejezi, jövő héten a takarítás, mosás lesz, azután nagyjából készen leszünk. Ma itt volt Lóci ebédelni. Rettentően be van fogva a Hunniában. Hajnaltól éjfélig. Ő fog villanyt szerelni, mert vettem az én szobámba két falikart. Festés után felrakja. Holnap délután idejön Trett. Aliszka, nem lehetett elnapolni szegényt. Bernáthné felhívott, ő már feljött, Aurél egyedül van még egy darabig ott. 250-es Aliszka vérnyomása, ő sem érzi jól magát. Maga legyen jó, érezze jól magát. Igalra nem akart menni egy kicsit? Azt hiszem, ma Kklára is írt magának. Sok szeretettel csókolom

Klára

277.

Kedves Klárám,

nagyon fárasztó utazás volt; a vonat ¼11-re futott be. Nagyot aludtam az éjjel. Most Pulcsi üzletében írok. Előzetesen megkaptam az első recosen-injekciót a szani-ban egy ápolónőtől. Utána meg is nyiratkoztam. Ide Urbach László, a mérnök, hozott el egy 3 kerekű, igen alacsony, Messerschmiedt-rendszerű nyugatnémet törpe autón, amely 72 kiló súlyú és annyit fogyaszt csak, amennyit a legkisebb típusú Csepel-motorkerékpár. Ez a kocsi egymaga jár még csak Magyarországon, ő hozta be, ára 2300 ny. német márka. De mindent tud, két ember fér bele, 80–100 km-rel futottunk mi is. Ez egy csoda-kocsi! Az emberek röhögve csodálják. – Más újság semmi. Az idő nagyon szép, ma. Nincs nagy kedvem maradni. Minden jót, mindnyájukat csókolom.

Szeretettel

Lőrinc

Gyeneséknek írtam: a tévedéses többletet írják az új kiadású „23. Év” vagy a „Válogatott Versek” terhére előlegként.