Szabó Lőrinc naplójegyzete első szívinfarktusáról
(1951)

1 óra 6 perc. Nagyon fáj az, amit szívgörcsnek szoktam nevezni. Hat perccel ezelőtt vettem be egy nitromint-tablettát, mert nem bírtam már tovább. Úgy látszik, ez se használ. De már előbb is keményen szenvedtem. Ezért 12 órakor elszopogattam egy nitrosant; azt hiszem, ez a gyengébb nitroglicerines orvosságom: ezért kezdtem ezzel. Egy teljes órán át azonban semmi enyhülést nem hozott: a fojtó, összeroppantó fájdalom csak nőtt, folyton oltottam és gyújtottam a lámpát, hánykolódtam, izzadtam, s így került sor a második mai tablettára, a nitromintre. Nagyon bíztam benne. De hát ez sem segít.

1 óra 18. – A fájdalom valami rengeteghúrú áramláshoz hasonlít, amely a gyomor fölött kezdődik, és szorító-szaggató kínból áll; nyalábos, kétarasznyi vagy épp félméteres szaggatások tömegéből, mely a nyakban keskenyedve összefolyik, felmegy a tarkóba és – talán – az erősen lüktető halántékokban végződik. De a vállakon át lekanyarodik a karomba is; még pedig mind a kettőbe!

1 óra 25. – Kissé fázom, bár rengeteg a takaróm. Félek (a haláltól). Csütörtök hajnal óta, vagyis ötödik napja nem volt komoly ’rohamom’. S most itt van ez. Bár – most még – tán nem is olyan nagyon rettenetes, mint az volt. Legalábbis nem tömörül különlegesebben magának a szívnek a környékére. – De most már igen. – – – Nem akarok felszólni az emeletre – – – őrjítő a szaggatás – – Azért írok, mert nyomot akarok hagyni erről az éjszakáról. – Talán nem volna szabad már orvos közele nélkül élnem. – Úgy rémlik, mintha az egész nap folyamán magas lett volna a vérnyomásom. – Most a szívre megy rá a görcs!? – Jaj – De hiszen nem is dohányzom csütörtök hajnal óta! – Jaj!

1 óra 35. – Szúrás, sajgás, hasgatás, a szív a központ. Igen éles a fájdalom a két felső karban, a bicepszben: hogy lehet ez? Néha mintha nedvesednék az orrüreg… Jaj, jaj – A fájás nő, egyre nő, átlyukasztja a hátamat… Vagy a tüdő fáj? – Tüdőgörcs: van ilyen? – – –

1 óra 40. – Még egy fél nitromint. Múló hányási ingerek. Szörnyű szív- és karfájás. – Hja igaz: ma este negyed tíztől vagyok egyedül, alig olvastam az ágyban, rögtön aludni szerettem volna; éjfélig mégis csak egyetlen negyedórát ha aludtam!… 12 körül jött aztán ez a fájdalom – ahogy leírtam.

2 óra. – Megint gyújtottam, húszpercnyi sötét után. Semmi enyhülés. Üvölteni szeretnék. Megmérem a pulzusomat: 62–64 lehet; vagy kevesebb.

2 óra 5 perc. – Újabb fél nitromint.

2 óra 25. – Semmi hatás. A fájdalom úgy nőtt, hogy kínomban és félelmemben ma is (mint csütörtökön) lehívtam Gyulát az emeletről. Most az ő feljegyzései következnek egy darabig: azt írta, amit látott vagy amit tőlem hallott.

3 órakor két alcacyl tabletta, mert hátha ízületi fájdalom mégis; fél négyig semmi enyhülés.

fél 4-kor: ½ nitromint.

3 óra 40-kor az egész test felszínén gyorsan támadt hőérzet, a fájdalom tompulása, nagy bágyadtság álmosság kezdete. ’Fáj még’; ’de most már el fogok aludni, érzem.’ Magasra felraktuk a párnát. Az alcacyl után enyhe hányinger.

3 óra 45. – ’Elmúltnak tekinthető’; ’csak annyi, amennyi 12-kor volt. Kis nyilallás, lüktetések. Az egész idő alatt a nagy, mély lélegzetvételek fájdalmasabbak voltak, mint a kurták.’

4 óra 30. – Gy. visszament az emeletre, én rögtön oltottam. Csak fátyolszerű, enyhe fájdalom maradt, az addigi ’tömör’ kín helyén, el lehetett felejtkezni róla. Oltottam s elaludtam. Ekkor azonban, 4 óra 30-kor, csöndben felébredtem: a fájdalom a ’régi’, vagyis legutóbbiféle volt. Bevettem a ½ nitromintet, lejegyeztem ezt a pár sort, s most majd igyekszem újra aludni. Írás közben érzem: a jobb felső karom nagyon fáj, vissza-visszatérő nyilallásokkal. Megint oltok.

5 óra 35 perc. – A gyötrő fájdalmak majdnem teljes erővel visszajöttek, s tartottak már egy teljes órája. Teljesen kimerült vagyok és hidegen kétségbeesett. Több nitrót nem merek bevenni orvos nélkül, (Vásárhelyiné Zsóka azt mondta, hogy az ura akár ötöt is bevesz!) Nagyon gyötrődöm 1. a fájdalmak, 2. a hazamenetel gondja, 3. az elvesztett élet, 4. az esetleges gutaütés félelme és – – – szóval effélék miatt.

Később: – Várom a reggelt. Semmi enyhülés.

Utólag: – Úgy látszik, 6 körül elaludtam, és negyed 9-kor ébredtem fel. (Kibírható, enyhe fájdalom egész nap érződött még, aztán elhalt és hetekig nem jelentkezett.)

[utána kézzel írva:] Persze, mert azóta sem dohányoztam már hat hete! Sz. L.

 

Szabó Lőrinc naplójegyzete első infarktusáról. – Az eredeti jegyzetek alapján november 15-én állította össze Haynal Imre professzor számára. Az eredetileg jelzett „Tihany, 1951. okt. 9/10 éjjel” valószínűleg téves, mert ebben a lejegyzésben már emlegeti az 5 nap előtti, csütörtök (tehát 9-rőt 10-re virradó) hajnali rohamot. Infarktusáról lásd a Napló, levelek, cikkek kötet 170. levelét; a Haynal klinikán december 3. és 5. között kivizsgáláson volt, a zárójelentés a kb. három hónappal azelőtt lezajlott „coronaria thrombosis”-ról ír, és egy 1952. szeptember 2-i EKG-lelet „régi elülsőfali infarktus”-t mutat.