Levelek
|
|
|
|
|
|
TIHANY–BFÜRED–SIÓFOK
|
|
|
|
SZÁNTÓD RÉV–TIHANY RÉV
|
|
|
|
TIHANY RÉV–SZÁNTÓD RÉV
|
|
|
|
Mindezt jövetre-menetre egyeztetni kell a vonatokkal. Az adatokat a vasútállomásokon kifüggesztett hivatalos hajómenetrendből írtam ki, tehát jók; 10-étől érvényesek. A vonatokat nem tudom. De hát maga Flórával együtt terveli ki az utat, s ő már gyakorlott ezekben a dolgokban. (Földváron tehát nem találkozhatunk! Igaz, hogy Szántód már egész közel kell hogy legyen Földvárnak ahhoz a végéhez, ahol megszállnánk: Vértesnéhez.)
Hanem csomagolni kell, szaladok. Postámat, ha lesz még ide, utánam küldetem. Nagyon sajnálom ezeket a Józsiékat. A kisfiút meghívtam hozzánk jövőre – ha élünk – két hétre viszonzásul: ez nagyon jólesett az apának. Majd ellesz, eljátszik Zsuzskával.
Szaladok. Sokszor csókolom! Mindenkit!
Szeretettel:
Lőrinc
Át se nézem, csak a menetrendi részt.
Konkurenciáné: Boglár két vaskereskedője hívta így egymást: Kovács József volt a Konkurencia úr, Meszlényi Gyuláné a Konkurenciáné.
82.
Szárszó, 1950. szeptember 20.
Kedves Klára,
úgy látom, a délpesti vonalon csak úgy jöhetnek Tihanyba, ha szombaton du. a Déliről a 13,20-kor induló személlyel indulnak. (A 17,50-es gyorshoz se szántódi rév, se siófoki hajó,) Az említett személy 16,10-kor van Siófokon. Onnan hajó indul 17,00-kor, Füredre érkezik 17,55-kor, a füredi (valószínű) átszállás után másik hajó csatlakozóan indul Tihanyba 18,50-kor, és odaér (csak a fő-mólóhoz) 19,10-kor.
Csak vasárnap az út szinte hiábavalóság, olyan kevés idő marad. Ha mégis, akkor a 6,17-es személlyel kell indulni. Siófokra ér: 9,43-kor. Siófokról hajó indul Füredre 10,20-kor, Füredre ér 11,15-kor, vár félórát (átszállás?) és 11,45-kor indul Tihanyba, ahová 12,05-kor befut. Déli 1 órára így Gyusziéknál lehetnek. De, ha hajóval, akkor már délután 3-kor a fő-mólóról, vagy 4-kor a Révből komppal indulni kell haza.
Van még éjszakai (23,30) személyvonat is a Déliről, ez Szántódra ½ 4-kor ér, s ½ 9-kor van kompcsatlakozása. De ez őrült fárasztó lenne.
Úgy gondolom, csak a szombat koradélutáni indulás érdemleges. Tihany-mólónál várnók magukat.
Ha Füredre induló vonat (amiről nincs menetrendem) jobb volna, jöjjenek azzal. Füredre kell azonban érniük oly korán, hogy a hajót elérjék.
Kérdés azonban, ugye, nagy kérdés, hogy elengedik-e magát a hivatalból szombaton is oly korán, hogy 13,20-kor már indulhasson!?
Ha tudnak, adjanak értesítést.
Legjobb volna, ha már hazamennék.
Én csütörtökön reggel kompon érek Gyuszihoz.
Jól vagyok. Csak hűvös az idő. Meleg ruhám és alsóm és pizsamám van. De így nem jó itt lenni, fűtetlen házakban.
Várom. Amit a törődöttségre, a magáéra, gondolva, írtam, azt ne értse félre! Igen örülök, ha látom; s igen megnyugszom akkor is, ha otthon marad. Szóval hát mindent okosan és szeretettel. Csókolja
Lőrinc
Semmit ne hozzon. Inkább hazavinni való van!
Meleg ruhám: ugyanezen a napon írja Szabó Lőrincné: „A barna bársony kabátját el fogom vinni, mert az nagyon jó lesz ott Tihanyban s elég meleg is pulóverrel.” A későbbi Bernáth-festmény ebben a kabátban örökíti meg a költőt.
83.
Budapest, 1950. szeptember 21.
Kedvesem,
megjött a két menetrendes levele. Helyes magától, hogy utánanézett. Viszont, szombaton reggel indulunk Flórival. Füredre érkezünk, s a ½ 1-es hajóval leszünk Tihanyban. Ez nagy öröm így nekem. Már délben ott lehetek, s Flórival utazhatom. Lócit „csapatszolgálatra nem alkalmas”-nak ítélték. Kis fogyatékossággal a szeme miatt. Majd mindent elmesélek szombaton. Nincs semmi bajunk, rendben vagyunk. Csak sehogy sem érek rá írni. Nincs idő! Elég jó a kedvem ma, mert örülök a hétvégnek. Finom lesz, remélem. Nagyon legyen nyugodt, maradjon minél tovább, legyenek jóban Gyuszival. Mindnyájan csókoljuk. Gyuszit ölelem sokszor. Szeretettel csókolom
Klára
84.
1950. szeptember 21.
Kedves Klára,
küldöm a „szovjetnépek versei”-t. Nem hiszem, hogy fontos volna azonnal leadni; de ha tudja, értesítse Árkos elvtársat. Honoráriumról még nem volt szó, maga se térjen ki rá. Esetleg Kardos Lacin át majd…
Várom. Ma szépen indult a nap. Megyek át Tihanyba. Csókolom
Lőrinc
U.i. A levelet ott adom fel, ahol ácsorognom kell.
A fordításokról másolat nálam van.
A nyersfordításokat lehetőleg tartsuk meg.
L.
Útban Tihany felé. Szeptember 21-től november 5-ig (megszakításokkal) tartózkodik Illyésnél és Illyéssel Tihanyban. Itt is A huszonhatodik év szonettjeit írja.
85.
Balatonfüred, 1950. október 4.
Kedves Klára!
Szerda este van, azaz estefelé. Átjöttem Tihanyból, Kodolányihoz megyek, s útközben írok, egy padon. Magammal hoztam a Shelley-t, azon dolgoztam, az imént egy korcsmában. De már hűvös van, megyek új ismerőseinkhez, akiket Maga még nem ismer, Liptákékhoz: ott hálok meg, s reggel a legkorábbi vonattal indulok, még aznap este visszajövök, s megint Liptákéknál hálva meg pénteken a déli hajóval indulok haza Gyuszihoz. V. Irénke megjött Tihanyba, nagyon kedves, ajánlkozott fél-szakácsnőnknek, de nem fogtuk be; ma átkísért a hajóval ide, de tíz perc múlva már vissza kellett mennie. Útközben kaptam lapját, a 2-at. Mennyit jegyzett? S részletekben? Majd megtudom! Az államtitkári levelet fejből bizony nem tudom megmondani, hol van! Kisklárát napokig vártam vagy értesítését. Azt tudtam, hogy ma v. holnap nem jöhet, ezért tettem mára és holnapra a kirándulást. A Sport hotel Tihanyban nem ad kosztot; most már a Fellegvárban kellene lennie, de egészen jól ellenne! Az idő elég jó, eddig minden reggel jól indult s estére romlott. Ma, 5-kor még ragyog az ég. Csak hűvös van. Lakásban nem! Ha pénteken jönne automatikusan összefutunk a hajónál! Jó lenne! Legalább egyikük jöjjön! Jól vagyunk. Mindnyájukat csókolom.
Lőrinc
Liptákék: először jelentkezik ez a név, a balatonfüredi háznak (Petőfi u. 34.) ettől kezdve gyakori vendége a költő. – V. Irénke: Varga Irénke a közelben üdült.
86.
Budapest, 1950. október 5.
kora reggel
Kedves Lőrinc!
Ma először írok az itthoni gépen, mióta megjavították. Egészen jól megjavították. Kisklára mióta szabadságon van, betegen fekszik, de ma be kellett neki mennie hétre, már nincs is itthon, pedig negyedhét múlt valamivel. Én már négy óra óta fenn vagyok, most felkeltem, hogy írhassak magának, mert a hivatalban lélegezni sincsen már időm. Kisklára levelét megkapta biztosan. Szegény gyereknek nagyon rosszul esik, hogy a maga kedves hívására sem megy, de nem bír. Most még közbejött a betegsége is, tehát nem is tudott volna menni. Tegnap délután hivatalból Flórához mentem ki. Együtt eszegettünk s beszélgettünk. Ő közben új babát varrt Ikának. Az én szombati lemenetelemet nem tudtuk egészen meghatározni, mert különféle lehetőségek is vannak. Ha nincsen más, akkor a szombat délben induló vonattal mennék Füredre s onnan hajóval Tihanyba. Flóra valószínűleg már szombaton reggel el tud menni. Sajnos, mondom én, mert akkor egyedül megyek. – Aznap, mikor maga elutazott csak estefelé sikerült nekem Gergely Sándorral beszélnem. Az Írószövetségben kétezerre kellett volna befizetni, s akkor még semmi pénz nem volt a kezemben, azt ajánlotta, hogy valamelyik kiadójánál jegyezzünk. A honoráriumot is szóvátettem. Erre azt felelte, hogy mások is panaszkodtak, de amíg a kollektív nincsen érvényben, nem tudnak ezen segíteni, bele kell nyugodni. Ha a kollektív hamarabb kijön, mint ahogy a könyvet kiadják, akkor pótlólag kifizetik majd a különbséget, ha a könyv közben előbb készen lenne, akkor nincs segítség. Másnap beszéltem Illés Endrével, aki utánanézett, hogy lehet-e jegyezni, de már be is küldték leszámolva. Ezután próbáltam meg a Franklint. Ott, azt hiszem Rácz Edittel beszéltem, akivel megállapodtunk abban, hogy leszámolunk azokkal a dolgokkal, amik még ott vannak, s ebből levonja a Béke-kölcsönt, 800-at. Így is történt. Most tehát egyszerre van kifizetve az egész 800. Maga úgyis így szerette jobban. Én nem. Küldtek elszámolást is: Shelley: 1000 Ft, Becher 400 Ft. Ebből levontak 800-at, maradt 600, kézhez kaptam: 540-et. Ma felveszem majd még a Nemzetiből is, ami két előadást jelent, egyet még a múlt hónapban vettem fel. Ez nem lesz sok, mert pár száz forint egy-egy előadás. Nem voltak telt házak. Szidták, akik látták. Így, ez a hónap meg lesz oldva, még egy-két mázsa szenet is szeretnék venni, mert alig van itthon. Magával mi van? Csak a Kisklárának írt levelét, lapját kaptuk meg eddig. Lóci elvonult az edzőtáborba. Az oroszok lemondták a mérkőzést Bulgáriában, így lehet, hogy a bulgárok nem tartják meg a mérkőzést nélkülük. Akkor Lóci ma hazakerül. Ha elmennek, s ő is mehet, akkor csak Bulgáriából jön haza. Ma kiderül. Eddig nem telefonált. Vett magának cipőt, nadrágot, pulóvert, ehhez én is beszálltam 50 forinttal, amit még a névnapjára ígértem kettőnk nevében. Két alsónadrágot is vett, egy nyakkendőt is. Viszont van egy csomó adóssága, amit a bulgár útból megtakarított pénzből akart kifizetni. Ha nem mennek, akkor majd nyögheti jó ideig. Csöpivel rendben vannak a dolgok, nem kellett operálni. Ez nagyon jó, örültünk neki mind a ketten. Sőt, valószínűleg mind a hárman, Csöpivel nem beszéltem mostanában külön. No, most még mi is az újság itthon? Azt hiszem, mindenről beszámoltam. Ezen a héten nem tudtam úgy írni magának, mint eddig. Ennek két oka volt: nagyon sok dolgom van, a másik pedig, nagyon szomorú vagyok, erről pedig, az az érzésem újra, nem kell beszélnem. Mikor elment, még azt hittem, haza megyek, s rögtön írok magának, s elmondok mindent, amit az utolsó hétről gondoltam, de azután megbénultam, s fölöslegesnek éreztem a beszédet. Beszéddel lehet sokszor segíteni, de nem mindig. Ha az alap abszolút rendben van, akkor ki lehet beszélni azt, ami fáj valamelyiknek, s a másik föltétlenül tud segíteni, ha nem így van, akkor úgyis minden hiába. De nem akarok most sem sokat beszélni. Ennyit is csak azért, mert magyarázni akartam, hogy miért nem írtam annyit, mint eddig. Nagyon, nagyon fáradt vagyok és szomorú. Igazán nem érdemes nekem élni, csak hát nem tudok most mi egyebet tenni. Remélem, majd leszek azért még vidámabb hangulatban is. Maga vigyázzon magára mindenesetre, hogy legyen a családban valaki, akiben még van valami erő. Remélem Gyuszival jól megvannak s tud maga is diákosan élni s jól is érezni magát így. Hozatnak valami ebédet? Mert valami meleget ebben a hidegben most már muszáj enni. Dolgozott valamit? Vagy ez is olyan, amit ne kérdezzek inkább, ugye? No, így is jól van. A sok ne kérdezzembe sok más is ottreked a lélekben, amiért esetleg kár. De csak esetleg. Elég szép idő van ma, bár nagyon hideg. Még nem fűtöttünk egyszer sem. Szegény Kisklárának pedig talán egy-egy kicsit be kellene gyújtani, hogy ne a hideg szobában kelljen ugrálnia. Tizenöt fok körül van a lakásban. Ezt télen sem szoktuk bírni. Már ezen a héten semmiesetre nem fűtünk, talán Kiskláránál begyújtunk, ha itthon lesz egész nap. Búcsúzom, szombaton remélem, hogy valamiképpen ott tudok lenni. Minden jókat, mindkettőjüknek. Gyuszit ölelem, magát csókolom.
Most már rohanhatok! Isten vele!
Klára
DÉLUTÁN A HIVATALBÓL ÍROM
Kedves Lőrinc!
Ma már másodszor írok viszont, legalább bepótolok valamit a heti mulasztásomból. Bent voltam a színházban, hát bizony, egészen szégyenteljes dolog, hogy ezért a három előadásért milyen keveset lehetett beszedni. A három előadásból nem lett még 900 forint sem. A múlt hónapban, az első után ötszáz valamit kaptam, ma pedig a kettőért háromszáz néhány forintot. Ez az egész. Marad most még a Molière-ből valami, illetve azt nem számolják most el, mert félretették egy időre az egészet, hogy miért, nem tudom, mert csak telefonon át mondta, azt hiszem, Rácz Edit. Gyuszi talán többet tud erről. Már csodálkoztak a színházban, hogy a múlt héten nem ment senki a pénzért. Elő volt készítve már borítékban, leszámolva. Veszek ezen a héten talán két mázsa szenet megint. Vettem két törülközőt s két konyhatörlőt, mert ez a kétféle dolog majdnem teljesen hiányzik már. Ebben az évben szereztünk talán nyolc darab konyharuhát, csak ezek számítanak már, mert a többi teljes rongy. Ki lesz minden fizetve. Adót is fizettem a múlt hónapban is, ebben is. Valami még marad a jövő hónapra, s akkor az is, OTI is teljesen rendben van. Most már csak ruhaadósságom van, más nincsen. Ez viszont lesz, mert apránként fizetve tudok csak egy-két dolgot beszerezni. Most a kosztümöt kell fizetni, de annak is egy része törlesztve van már. Szóval ez a helyzet pénzügyi téren. Míg a színházban voltam, bent járt Lóci nálam, kilógott a táborból. A szerencsétlen még csak üzenetet sem hagyott itt nekem. Rettentően sajnálom, mert hátha utazik, s akkor már nem is láthatom, míg vissza nem jön. Ma beszéltem Borossal a főigazgatóval, mert megint rossz híreket hallottam magamról, s gondoltam legjobb a fejhez menni s informálódni. Megnyugtatott s nagyon rendesen beszélt. Beszéd közben meg tudtam szerencsésen mondani neki magamra vonatkozóan minden fontosat. Ezt helyesnek tartom. Majd elmesélem részletesen, ha beszélgetünk. Más újság nincsen. Haza telefonáltam most, de még Juliska sincsen otthon csütörtök lévén. Kisklára már bent van a Rádióban, mert ma van a nagy békegyűlés házon belül, ahol minden vezető jelen lesz, s neki majdnem egyáltalában nincsen hangja. Köhög rettenetesen. Légcsőhurutba ment át az egész hűlése. Elküldtem ma Juliskát Csizyhez újra orvosságokért, remélem kap tőle mindent. A maga nevében is megköszöntem a szívességét s üdvözletét küldtem. Remélem ott lehetek maguknál szombaton én is. Hogy reggel írtam, egy kicsit feloldódtam s nincsen olyan rettentő rossz hangulatom. Bár reggel négy órától kezdve fent vagyok annak dacára, hogy minden este veszek be valami altatót. Igaz, hogy a Borossal való beszéd is adott most egy nyugalmat nekem, mert hetek óta nagyon gyötört a sok különféle hír s elképzelés amiket magamban forgattam ide-oda. Ha fixet tudok, esetleg sürgönyt küldök majd, ha autóval mehetek, akkor semmit, mert akkor úgyis házhoz szállítanak majd. Lehet, hogy Wessely is megy Tihanyba. Hallom, hogy most Péter van maguknál. Tóth Bandiék is mennek, lehet, illetve talán mennek, lehet, hogy Ferkóék is. Szóval minden bizonytalan. Viszont lehet, hogy maga nem is nagyon kívánja, hogy menjek, mert egy sort sem kaptam még magától ezen a héten. Még egyszer isten vele. Ölelem.
Klára
Nem olvastam át.
Gergely Sándor: (1896–1966) író, Szabó Lőrincnek pályakezdése idejéből közeli ismerőse, 1945 és 1951 között az Írószövetség elnöke. – Csöpi: Csurgay Erzsébet, Lóci ismerőse. – Dr. Csizy László: az újságírók orvosa. – Wessely László: (1904–1978) Illyés ifjúkori barátja, 1948-ban tért haza a Szovjetunióból, ekkor a Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemle szerkesztője, ez után vállalja el az orosz és szovjet műveket kiadó Új Magyar Könyvkiadó irodalmi vezetését. – Péter: G. Szabó Kálmán fia. – Tóth Endre: (sz. 1914) Debrecenben élő költő, G. Szabó Kálmánék baráti köréhez tartozik.
87.
Balatonfüred, 1950. október 11.
délután
Kedves Klára!
Most szaladtam (és hajóztam) át ide Tihanyból. Azt akartam, hogy reggel okvetlen kezében legyen már a bejelentőlap; s onnan még expressz is csak akkor indult volna. Délután 2-kor jött a lapja, épp ebédeltünk.
De különben is nagyon járt az eszemben már napok óta, hogy kimozdulok a félszigetről. Szinte jókor jött hát az ürügy, hogy induljak. Panniékhoz vágyódtam Siófokra; úgy tudom, ott vannak szeptember 23-a óta már egyedül.
Mindenekelőtt kikészítem azonban s idezárom a bejelentőt; a másik, az 1945-ös, szintén megvan, azt magamnál tartom.
Nagyon megörültem lapja hírének, hogy Lóci elment Szófiába! (De csakugyan elment? Tán csak nem jött közbe valami az utolsó estén!) Ha semmit sem végez, ha semmit se hoz (s ez biztos), még akkor is szép siker, szép dolog tőle, neki; kétségbevonhatatlanabb és komolyabb, mint amíg csak idehaza volt országos válogatott. Szívesen áldoztam volna akárhogy is száz-százötven forintnyi hozzájárulást s talán megadtam volna neki az Eliszabveta Bagrjana címét… De hát ez már késő, rá kell bízni a saját képességeire és szerencséjére, mintha már nem élnék… Reggel ezzel ébredtem, s úgy hittem ma, szerdán délelőtt indulnak. Épp mondtam is a fiúknak ebéd közben, hogy na, ha elment Lóci, akkor most ért Lökösházára (a magyar–román határra). S akkor jött a lap!
Fiúk, mondtam az imént. Mert most már hárman vagyunk. Tegnap délben ugyanis beállított Wessely László; Flóra tudja, kereste reggel a Keletin, a vonatnál. Jókedvű, eszes, világjárt (de mennyire világjárt!) entellektüel; Moszkvában is élt közben. Úgy látom engem is szívlel, Gyuszinak meg ősi, párizsi haverja. Délután a halászoktól, akik épp megjöttek, vettünk vele halat, egy csukát (40 dekásat), meg egy egykilós harcsát, s ebből – főleg W. – estére halászlét főztünk, igen kevés hagymával és teljesen paprika és fűszer nélkül. Nagyon jól esett, nagyon jó volt így is. Ma még mindig az volt a fő-ebéd-rész, sőt holnap is alighanem az lesz az otthonmaradtaknak. Mindenki jól van.
Az idő tegnap délután elfátyolozódott, éjszaka csillagos lett az ég, mára azonban borult, sőt már esett is, és most is esik, hallom a suhogását, ahogy a füredi postán, állva, az íróállványon, ezeket a sorokat írom. Már telefonáltam Lipták Gáboréknak, ottfogtak éjszakára. Úgyhogy csak reggel indulok az első hajóval Siófokra, s nyilván az utolsóval, este 5-kor, indulok majd vissza ide.
Most meg kiderült: a nap még besüt, épp a tollamra, papíromra! S elég meleg van!
Nincs kedvem már (nagy kedvem) itt lenni. Nem, mintha szeretetben és vendégszeretetben hiány lenne. Dehát, csak ődöngök…
Egész nap nagyon fájt a fejem, és újra ettem a port s kortyintgattam a maradék brómos folyadékból.
Liptákéknál most jó lesz, okos, csöndes, „szívbeli” este, semmi fárasztó mozzanat.
A két levele is megjött, tegnap vagy tegnapelőtt. Benne, a korábbiban, a rejtélyes célzás – nem tudom, mire. Hát az csak lehangolt. (De már elmúlt.)
Vass Elemérnétől angol detektívnovellákat hoztam el, azokat olvastam.
Kis Klárára már nem számítok. De azért nem lehetne három napot – –? A jövő hét elején–? A dolog az idő miatt egyre rizikósabb– –
Jó lenne, csakugyan, ha Farkasék lehoznák. Nagyon komisz lehetett a vasút hazafelé! Sajnáltam!
Üdvözlöm Bariékat, Juliskát. Kisklárával együtt sokszor csókolom.
Lőrinc
Bejelentőlap: Szabó Lőrincné október 10-i leveléből: „Azonnal tegye postára – inkább express – a bejelentőjét, mert burgonyát csak a bejelentővel együtt tudunk szerezni hivatalosan.” – Eliszaveta Bagrjana: (1893–1991) bolgár antifasiszta költőnő, Szabő Lőrinc 1942-es bulgáriai utazása során ismerkedett meg vele, 1942 őszén Weimarban felszólalásában kifogásolta, hogy nem hívták meg politikai magatartása (háború elleni aláírása) miatt; az Örök barátaink második kötetében tőle is fordított. – Vass Elemérné: angol származású asszony.
88.
Budapest, 1950. október 12.
Kedves Lőrinc!
Megjött a bejelentő, még idejében. A hivatalomon keresztül tudom intézni ezt a dolgot. Persze, hogy mikor lesz belőle valami kézzelfogható dolog, azt nem tudom még. A Bari-féle intézet valószínűleg az Angolkisasszonyok volt épületébe kerül. Ez elég közel van hozzánk. Szarvas Gábor út 7. Jó, hogy közel maradnak, sokféle okból. Kisklára tegnap kelt fel először, de még mindig nagyon köhög s náthás, a hangja rémes és nagyon gyenge. Viszont rém élvezi, hogy ágyban fekve, milyen sokat tudott olvasni, s milyen finom volt ez. Sok Storm verset akar magával lefordíttatni, talán el is viszem őket magammal, s fizet értük darabonként 10 forintot. Hát ez vicc félig, de a fordítási munka komoly kérése. Tegnap este nekem olvasott fel belőlük, úgy, ahogyan maga szokott. Előbb magyarul, azután németül. Gyönyörűek. Sok mindenfélét mesélt az olvasmányairól és azokkal kapcsolatban. Nagyon élveztem. Jó lenne olvasni nekem is, ez rettenetesen fáj, hogy nem tudom megtenni. A Rádió kér magától valami sürgős versfordításokat egy bulgár író 75. születésnapjának ünneplésére, itt a hivatalból nem tudom az író nevét. Nem tudtunk eddig érintkezésbe kerülni az irodalmi osztállyal, Kisklára hiába próbálgatta tegnap egész nap. Szombatig csak elintéződik, s akkor ezt is vinném magammal. Valószínű az, hogy Flóráék pénteken délután indulnak. Értem talán csak bejönnek szombaton, úgy ahogyan a múltkor. Maga biztosan bejön akárhogyan is, ugye? Lehet, hogy ezt a levelet is azonban csak hétfőn vagy kedden viszik ki magának. Nem szeretnék egyedül menni este. Tudja, én milyen vagyok ezekben a dolgokban. Lóci elment, én nem tudok nagyon örülni ennek, de rábízom ezt is a sorsra, mert egyebet úgy sem tehetek. A mai írói dologra kapott maga is meghívót, a Művészek Házában tartják. Tamás Aladárnak az előadása ez, amihez hozzászólások vannak, a Gyuszié az egyik. Flóra ott lesz. Nem megyek el, nem hiszem, hogy kellene. Ma van a Figaro premierje is. Mi majd akkor nézzük meg, ha Gyusziék is itt lesznek, s ők is mennek. Ma Némethék mennek. Nem tudom, hogy Laci Pesten van-e. V. Irénke felhívott, csak vasárnap este indult ő is Tihanyból. Úgy látszik az előttem induló vonattal mehetett. Kár, hogy nem jött el délelőtt, együtt indulhattunk volna.
Úgy látszik Flórának teljesen igaza van a magáról alkotott véleményében. Abszolút gyerekes kedély, akit talán nem is kellene egészen komolyan venni. Levelem célzásait még csak meg sem érti, ez is azt mutatja. Már bennem is elültek azok a rossz érzések, amikről írtam. Bár, mint felhőt, állandóan a fejem felett érzem. Csak nem akarok mindig tudomást is venni róla. Tegnap először fűtöttünk be egy kicsit, rettenetesen füstölt. Még este is egész füstszagú volt a lakás. Kiskláránál rossz a huzat, vagy más baj van, nem tudom. Ma átmegy Borsó, s megnézi, esetleg már csinálja is a kályhák felállítását s a lyukak kifúrását. Pénzem egyáltalában nincsen, s ebben a hónapban már csak az a kis 16-i fizetésemre van kilátás. Pedig még kellene szenet is szerezni valamennyit. Kisklára is adott haza, minden hónapban ad. Utazni is csak úgy tudok már, hogy valamit kérek kölcsön. De változatlanul bízom a csodákban, s biztosan jön valami majd megint, s akkor újra rendben leszünk. Most ugyan teljesen rend van, mert mindent kifizettem már. Most a telefon csak 60 Ft volt, a gáz is kevesebb, mint szokott. No, abbahagyom az írást, dolgozom tovább. Ezen a héten 3 napig rettentő beteg voltam. Olyan gyomorfájdalmaim voltak, amilyenek még soha. Csak úgy fetrengtem mindig délután. Itt is csak kínlódva tudtam dolgozni. Ma jobban vagyok, illetve már tegnap délután óta. Enni sem mertem. Rémes, hogy mostanában mindig jön rám valami vész! Wesselyt ismerem, kedves ember. Mindenkit üdvözlök, magát ölelem.
Holnap nagy termelési értekezlet lesz, megint késő estig bent lehetek! Csókolom
Klára
Theodor Storm: (1817–1888) német költő és elbeszélő, Szabó Lőrinc a verseiből is fordított, valamint az Aquis submersus című elbeszélését 1940-ben fordította. – Borsó: szomszéd ház lakója, villamoskalauz.
89.
Tihany, 1950. október 19.
Kedves Klára!
Délután bemegyek Füredre, ott hálok s a holnap déli – péntek déli – hajóval jövök haza. Liptákék ígértették meg ezt a vizitet még a múltkor, s örömmel megyek. Dalmáciai utazásuk színes felvételeit fogják levetíteni keskenyfilmen, a mi utunk nagyrészt közös volt az övékével. Hívom Gyuszit is, ő nem jön.
Ma reggel megjött a levele. Nincs benne még végleges információ a szavazási tennivalókról. Az ideiglenes bejelentés gondolatát reménytelennek tartom, de esetleg, ha mást mondanának majd Füreden, mégis jelentkezem a községházán. S ha maga mást nem ír, ha olyasmit nem ír, hogy Pesten tudomásul vette a körzeti bizottságunk a távollétemet, s felmentett a jelentkezés alól, akkor felutazom, bármennyire szorít is a pénz. Hogy Magától a végső percig kaphassak információt, csak vasárnap reggel indulnék a 7-es hajóval, 8-kor Füredről tovább a személlyel, s 1 órakor érnék vagy a körül Pestre, nem tudom, melyik pályaudvarra, s délután leszavaznék. S majd aztán vissza egy kis idő múlva. Végszükség esetén tehát akár még táviratozzon is, úgy, hogy legkésőbb szombat este itt legyen, utazási hívás vagy nem hívás esetén egyaránt, mondjuk így: Lőrinc maradjon; vagy: Lőrincet várjuk; vagy – ha Flórával megbeszélte a dolgot s a dolog ugyanúgy áll Gyuszira is, akkor: Mindkettőjüket várjuk; illetve: Mindketten maradhatnak. Jó lesz ez így? Persze lehet, hogy mindez már tárgytalan. Alapelv az legyen, hogy én csak határozott, személyi engedély, személyi bejegyzettség, s így előre elintézett jó esetben maradok távol az ügytől.
Lócitól is kaptam ma egy lapot, már Szófiából. Gyönyörű, tavaszias útjuk volt, élvezi helyzetét, kedvességgel találkozik, s reméli, hogy szerezhet irhabundát. Napi 60 leva költőpénzt kapnak, ami körülbelül 25 Ft. Dátum: Október 14.
A rádiótól kért román verset ugyancsak ma feladom Füreden, közvetlenül oda; a másolatot a maga leveléhez, ehhez, mellékelem.
Hideg van, csepergős, borulásos idő, időnkint erőlködik a derülés, nem nagy sikerrel. Sokat beszélgettünk, bolondoztunk, dolgoztam is, mint mindig.
Gyuszi várja Flórit, ha ugyan jöhet a szavazástól! Írtam Szabolcsnak és Baumgartner Sándornak. Szabolcs jól megférne velünk ebben az egyszerűségben, hívtam is, Gyuszi nagyon szíves hozzájárulásával; de az állása miatt reménytelennek tartom, hogy kimozdulhatna. Sándor meg öreg.
Maga most szombaton nyilván szintén nem jöhet, vagy aligha. Majd a következő hétvégen! Addig mindenesetre kibírjuk itt. Még nem is fűtöttünk igazán, egy-két bemelegítés történt, s most itt melegítettük meg a levest (amit tegnap főzött számunkra Kovácsné, egyúttal palacsintát is készítve).
Szaladok. Mellékelek egy meghatalmazást is, hátha kellene, hátha használható volna valamire.
Még egyszer: ha szombat estig távirat, vagy megnyugtató lemondás nem jön (esetleg orvosi bizonyítványt vigyen oda!), akkor vasárnap délre Pesten vagyok.
Maguk fűtsenek már rendesen!
Mindkettőjüket sokszor csókolom. Szeretettel:
Lőrinc
Ui. – Csak futva értem el a hajót.
– Utolsó percben expressz Flórától: Gy. valószínűleg szavazhat itt (én sehogysem). – Franklin-levél is jött: betervezetlen apróságok. Nem fontos.
[melléklet:]
Alulírott Szabó Lőrinc Budapest II. Volkmann utca 8. szám alatti lakos, a Magyar Írószövetség tagja, meghatalmazom feleségemet (szül. Mikes Klárát), hogy orvosi tanácsra történő tihanyi tartózkodásom alatt a községi választásokkal kapcsolatos ügyeimben helyettem és nevemben eljárjon, aláírást adhasson és – amennyiben ez lehetséges – nevemben le is szavazhasson.
Tihany, 1950. október 15.
Szabó Lőrinc
Szabó Lőrinc dátumozása tévesen 20-ika. – Román vers: Alexander Toma (1875–1954) Éljen a Kommün! című versét a költő 75. születésnapjára fordította le.
90.
Balatonfüred, 1950. október 20.
Kedveseim,
no lám, amire nem számít az ember! Gáboréknál (Lipták) voltam bent, ahogy írtam, s kitört rajtam a tüszős mandulagyulladás. A doktor, akit L. áthívott, nem akart hazaengedni, de én erőnek erejével kijöttem, s majd Tihanyban fogok feküdni. Utaznom képtelenség. Csókolok mindenkit.
Lőrinc
A doktor: Dr. Keserü Béla ny. járási tisztiorvos, tb. vármegyei tisztifőorvos állította ki az igazolást.
91.
Tihany, 1950. október 24.
Kedves Klára!
Nagyon le vagyok törve. Nehéz itt még barátnak lenni is. Házigazdám változatlan, kedves, előzékeny, jól megvagyunk. Mégis arra kérem hogy írjon, vagy ha majd lejön, beszéljen úgy, hogy szeretné, ha már otthon volnék. Erről a kérésemről ne szóljon másnak! Persze, ez így, rejtélyes, talán ijesztő is. De csak azért, mert nem részletezem a dolgot. Annyit mégis, hogy volt tegnap egy nagy, barátias, őszinte beszélgetésünk. Fájdalmassá vált lassankint (bizonyára őneki is). De késő este, éreztem, mindketten azért maradtunk még és még és még együtt, hogy meggyőzzük egymást változatlan érzelmeinkről. Ő igen rendes ember, tetteiben is jó és hűséges. Nem erről van szó. Azonban egy másik ember is lakik benne; s az nekem több mint idegen: dermesztő. (Talán mindnyájunkban van egy ilyen másik.) Egyszóval rettentően elárvultam. Ma délelőtt és délben folyton ezt hessegettük egymásról, ezt a lenyomó árnyékot; már nem szóval, de viselkedéssel. Én ma Füredre voltam esedékes, itt is vagyok már, a postán írok. Egy kis távlatot nyerni, időbelit, nem megyek holnap haza, hanem átmegyek Boglárra, és csütörtökön délután vagy este kerülök haza. Ő kimondatlanul és nagyon finoman igyekezett visszatartani. Úgy hallom, az öregúr, az apósa, rosszul van. Beszélje meg, hogyan lesz a víkendjük; Flóra aligha jön. Ellenben a jövő hét elején-közepén több napra készül ide F. Ferivel. Talán magával mennék haza. Szeretném, ha mindebből senki se tudna, érezne meg semmit: úgy kell visszavonulnunk, hogy ne látszódjék semmi seb. Lóci mikorra várható? Az ő érkezése szintén adhatna külső apropót a csöndes hazasürgetésre.
Mindez még nagyon fáj, de kibírom akár végig is. Borzasztó milyen gyenge, milyen beteg vagyok, milyen lelkibeteg! Nem akarom elsietni a dolgot. De sajnálom, hogy itt töltöttem ezt a hónapot. Úgy akarok távolodni, hogy ne látszódjék. S hozzá még én tartozom új hálával!
Szóval: csütörtökön este megint „otthon” leszek. S ha nagyon fáradt, el se indulok Boglárra, hanem már holnap „haza”; s alszom egy rettenetes nagyot, még egyet, az egészre.
Itt, Liptákéknál, talán levele vár.
Mindenkit csókolok. Szeretettel:
Lőrinc
Magában bízom!
Magában bízom!: Október 25-én Szabó Lőrincné így kezdi válaszát: „Megkaptam ma szomorú levelét. Nem tudom elgondolni, miket beszélhettek, mi történt. Úgy viselkedem, ahogyan kívánta, ez természetes. Közben nagyon elresteltem magamat, mint mindig, amikor nagyon megsajnálom hogy elkeseredetten írogattam mostanában. Ha valami baja van, akkor nagyon, nagyon maga mellett vagyok, igaz, hogy én is úgy érzem, ha van valami magával, akkor végeredményben csak hozzám jön. Ez is elég sok, ugye, s miért akarjak én még többet? Ha elég egészséges leszek szombatig, akkor megyek. Nagyon vágyódom a lemenés után. Én szeretek ott lenni. Ott? Innen el! Jó az a bizonyosság, hogy nem tudhatok meg semmit se azon az egy napon s nem szólíthatnak fel semmire se, pihenhetek. Pedig nem lehet mondani, hogy az ide-oda-utazás pihenés. Igazán, olyan fáradtan érkezem haza mindig, hogy csak.”
92.
Balatonfüred, 1950. október 25.
Kedves Klára,
tegnap, kedden befutottam Gáborékhoz, már a lépcsőn elűzte rossz hangulatom háromnegyedét a „kitörő” fogadtatás, melyben részesültem. Este nagyszerű fürdőt kaptam, pompásan aludtam, s reggel nem utaztam el a hajón Siófokra, hogy onnan tovább menjek Boglárra. Ezt a tervet fáradtságom miatt már esti beszélgetésünk során is úgyszólván feladatták velem a háziak, végleg így döntött azonban az, hogy hajnalban észrevettem: milyen makacs eső kerekedett. Most is hideg van, látom, hogy a kinti hőmérő plusz négy fokot mutat. Egyenesen visszamegyek hát a délután három órás hajóval Tihanyba.
Levele itt várt, s ez még otthoniasabbá tette a Lipták villát. Higyje meg, őszintén sajnálom magát a sok strapa miatt, amire a hivatali nettó-dolgok kényszerítik, s hozzá még a bruttó. Hogy a meghűlési hírére nem reagáltam, azt restellem: magamban azonban igazán megtörtént az együttérzés, csak hát, tudja, az ember azt gondolja messziről, hogy ilyenféle betegség már elmúlik, mire a sajnálkozás befut. Ez nem tökéletes mentség, gondolja (sőt mondja) e pillanatban Lipták, aki olyan gyorsan gépeli diktandómat, akár egy karcsú és ifjú gépíróleányka. Igaza van. (Éppen ezért nem teljesen hiteles-érvényűek a háziakra vonatkozó megjegyzések, mert állandó kontrollom alatt állanak. – A gépíró: Lipták.)
Reggel elmentem bevásárolni. Melinda volt kedves megvenni számunkra az egy tyúk helyett két jércét. Meg is kopasztotta és kibelezte, úgy hogy most négy napig lesz kitűnő meleg Újházi-tyúklevesünk, a receptjét leírtam, az egyik jérce ma délután már fazékba kerül, a másik péntekig, sőt szombatig nyugodtan elállhat a mai hidegben. Kétszersültet, Koestlin-félét, melyre szintén volt megbízásom, sem a telepen, sem a falu boltjaiban nem kaptam, – kaptam azonban helyi gyártmányú, kalácsból szárított kétszersültet, abból vettem Gyulának 80 dekát, remélem jó lesz. Végül bent a faluban, egy órás utánjárással, kaptam öt méter villanydrótot is, úgy hogy most Gyuláéknak is van, azaz, hogy lesz világításuk közvetlenül az ágyuk fejénél. Ezt a beszerzési körutat Lipták Gábor féle esőköpenyben végeztem, úgy hogy csak a nadrágom és őszi-kabátom alja, amely túl-lógott a ballonkabáton, ázott át alaposan.
Képtelenség ilyenkor utazni a hideg, de főképp az eső miatt. Az eső elállhat, megindulhat, de úgy látszik most már inkább állandósul. E miatt – és csak emiatt – azt ajánlom, hogy ezen a hét-végen mégse jöjjön Tihanyba, – ha nincs autó. Hanem jöjjön az ide szombat este hatkor érkező vonattal Füredre: Liptákék meghívtak bennünket huszonnégy órára (nem kötöttük időhöz: a gépíró); itt maradnánk, laknánk, vasárnap este hatkor Maga visszautazna, én pedig a háromnegyed hetes hajóval hazamennék Tihanyba. Különben alig maradna idő együttlétre, óriási volna a strapa, a gyaloglás szombat este ki, és vasárnap kora délután már vissza, s még hozzá esetleg esőben. Ebben az esetben is vasárnap kora délutántól Liptákéknál kellene töltenünk az időt, s így teljesen felesleges a pár óra végett kimenni Tihanyba. Szombaton hatkor mindenesetre várom a füredi állomáson, ha tehát így alakítja programját, erről akár már ne is adjon külön értesítést. Flóra – úgy tudom – aligha jön most a hét-végen. Ő inkább a jövő hét első felében várható több napra, és alighanem F. Feri kocsiján.
Úgy látszik, a hideg miatt mindenképp vége még az őszölésnek is. Szeretnék már otthon lenni. Gyusziék esetleg nem közvetlenül Pestre mennek, hanem útba ejtenek még valami dunántúli rokonokat.
Néha úgy érzem, hogy Flórának talán megnyugtató tudat, hogy Gyuszi most betegen nincsen egyedül. Ha valóban ez a helyzet, szívesen maradok mindaddig, amíg ők. Ezt rájuk kell bízzuk.
Tegnapi ideges hangulatomat felejtse el.
Kisklára óvári útjának én valahogy örültem, nagyon kedves emberek között volt Ő ott, csodálkozom, hogy csak másfél napig bírta őket.
Lóciról úgy gondolom, pénteken este érkezik: a mai szerdai Szabad Nép-nek egy utolsó oldali kis híre szól így. Vendégül látta őket Cservenkov, a Bolgár minisztertanács elnöke. Szerettem volna jelen lenni az érkezésekor, – a vasúton is, odahaza is.
Nem akarom kimeríteni gyorsujjú Mancikámat (ez csak kifogás: a gépíró. –), így hát búcsúzom.
A tihanyi postást, pártiskolára vitték, Isten tudja, milyen lesz most a kézbesítés sűrűsége, ezért ha ír, most igazán csak express írjon, úgy hogy péntek délelőtt postára tegye utolsó küldeményét. Ha nem kapok semmit, szombaton este várom a füredi állomáson.
Most ebédelünk, aztán megyek a hajóhoz.
Mindnyájukat sokszor csókolom, kezeit csókolom (a Feleségének mindig kézcsókot is küld az ember: a gépíró. –)
(sőt a gépíró is kézcsókot küld!)
Lőrinc
Nem nézzük át a géphibákat!
Meghűlési hírére nem reagáltam: Szabó Lőrincné október 22-én így ír: „Magától is rosszul esett, hogy a múltkori levelemben már írtam, hogy milyen beteg vagyok s egy szóval sem reagált, még csak meg se kérdezte, hogy hogy vagyok. Igaz, hülyeség várni dolgokra, amik maguktól úgy sem jöttek soha s úgy látszik nem is fognak jönni. Mert ezeket megtanulni nem lehet, az ilyesmit, amiket én várnék vagy szerettem volna megkapni a sorstól, a szeretet diktálja. De hiszen nekem úgyis mindegy már minden, de amíg élek, mégis csak fáj egy csomó dolog. Szerencse, hogy úgy be vagyok fogva, mint egy állat s így aránylag keveset foglalkozhatom a magam külön bajaival. Ezért nem is jó itthon lenni tulajdonképpen, mert amíg itt fekszem egyedül, csak gondolkozom s a gondolataim kutya rosszak” – Kisklára óvári útja: Magyaróváron éltek anyósáék és volt férje.
93.
Budapest, 1951. január 28.
Próbálja meg Lőrinc, komolyan, türelemmel olvasni ezt az írást, mert én úgy hiszem, utolsó kísérletem arra, hogy menteni próbáljam közös életünket. Nagyon félek attól, hogy nem tudom magamat jól kifejezni, hogy maga eleve ellenségesen olvassa, hogy szégyelni fogom magam utólag ezért az újabb megalázkodásért. Bár tulajdonképpen ezt az utóbbit már is hülyeségnek látom, hiszen semmit nem akarok, nem kérek a magam számára. Érteni akarok mindent, tisztán látni, hogy tudjam pontosan mit akarok, mit akarhatok és mit bírok csinálni.
Elmondom, hogy én mit is vártam ebben a megváltozott helyzetben. A legelsősorban teljes nyíltságot, bizalmat, s ezen keresztül az együvétartozás igazi megerősödését. Amikor én azt éreztem, láttam, hogy maga nyíltan beszél velem – fájdalmáról, szomorúságáról, mindenről –, akkor, ha fájt is valami, magáért s a közös élet javulásáért szívesen szenvedtem magával együtt, akkor látnia kellett, hogy segíteni akarok s tudok is.
Másodsorban azt reméltem, hogy az a szeretet, amit mégis csak érzett irántam 29 év alatt, megerősödik magában s bennem is. Ez majd erőt ád, szinte mindenhez. Maga sok mindent ígért nekem, kisebb-nagyobb dolgokat, ami azt hitette el velem, hogy nemcsak toldani-foldani akarja közös életünket, hanem megszépíteni, igazi együttéléssé akarja változtatni. Nem egyszer azt is mondta, hogy sok mindenért kárpótlást is akar nyújtani. Tudom, mikor ilyesféléket mondott, sajátmaga is komolyan hitte és akarta. De mi lett mindebből? Talán nekem nem kellett volna saját fájdalmamról beszélni, mert maga nem tud, – vagy nem is akar? – megérteni. Nem tudja elhinni, hogy amikor én panaszkodtam erről-arról, az csak egyszerű sírás volt, feloldódás, megértésre vágyódtam. Nem zsarolás, mint azt maga nekem állandóan mindenre mondja. Azt reméltem, hogy a maga fájdalmán keresztül talán most már az enyémet jobban fogja érteni. Hogy mi történt, hogy történt, dacára a mindkettőnkben lévő jószándéknak, szeretetnek, ilyen csúnyán elfajult minden. Nem tudom. Maga talán tudja? Ha igen, mondja meg nekem. Mikor visszajött a klinikáról, akkor kezdett romlani minden. Én magával kapcsolatban olyan vagyok, mint a hőmérő, megérzek mindent, ha nem is tudok mindig mindent. Az alatt a néhány jó hónap alatt minden, amit hosszú évtizedek munkájával sikerült eltemetnem, lenyomnom magamba, felszínre jött. Nincs már erőm arra Lőrinc, hogy újabb tíz-húsz évig erősítgessem magamat erre vagy arra, és nyomjak le magamba újra mindent. Erre idő se volna, ha erő volna is. Olyan kimerült vagyok, hogy nem bírom így élni az életet. Ez sem zsarolás, magyarázat. Közben egészen komikusnak érzem, hogy ebben a nagy világégésben az egyéni problémám ennyire előtérbe kerülhet. De mit tehetek erről is. Ha visszanéz hármunk életére, akkor láthatja, hogy hiba volt, hogy velem nem volt teljesen őszinte. Mindig úgy viselkedett a legkomolyabb, az én legelszántabb pillanataimban is, hogy azt hittem, körülöttünk mindenki más is, hogy maga engem tart fontosnak, engem érez segítségnek, s nem mertem magára hagyni. Okuljon ebből, Lőrinc! Tisztább, rendesebb élet lett volna mindhármunknak, ha én elmegyek. Szomorú lettem volna akkor is, természetesen, de talán nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett volna az életem, de főleg a gyerekeink élete. A maguké talán boldogabb. Egy időre mindenesetre, de ez már a maguk dolga lett volna. Vele, mint maga mondja, nagyon jól tudott beszélgetni, vele minden nagyon jó volt, sok minden dacára. Velem mindez nem volt. De ez már elmúlt. Ha velem ma sem tud olyasféle élet kialakulni (sőt jobb) ami minden vonalon jó, akkor… Van értelme?
Legyen jó hozzám, Lőrinc, és beszéljen magyarul. A legnagyobb jó, amit még velem tehet, ha magába néz, nem szentimentálisan, hanem nagyon őszintén, bátran, s az eredményt elmondja nekem.
Így, ahogy vagyunk, nem tudok élni magával. Annyira fáj minden pillanat, minden szó, tett, hogy minden testi és lelki erőm már majdnem teljesen elhagyott. Nem is az fáj, hogy nem tud szeretni, hanem hogy még mindig nem tud annyira becsülni, hogy ezt megmondja. Látom a viselkedéséből, hogy írja a verseket, tudom, érzem, hogy állandóan vele foglalkozik, én teljesen ki vagyok zárva a maga világából. Ez látszik abból, hogy semmiről sem beszél. Ebből a helyzetből is a hallgatását nem bírom elviselni. Rám úgy néz, velem pontosan úgy beszél, mint 29 év alatt szinte mindig, mint fő ellenségével. Nem csoda, ha én ma is azt érzem, amit régen is, hogy félre kell állnom az útjából. Higyje el, ezt sem mondom ellenségesen, még csak nem is nagyon szomorúan. Mit tehetek még, ha mind az, amit eddig tettem, semmi se volt, és nem hajlította magát felém. Nem kell félreértenie, nem akarok most elválni, herce-hurcát csinálni – ha csak maga nem kívánja –, ennek az ideje majd eljön, mikor rendeződik minden. Addig meg is halhatunk mind vagy egyikünk-másikunk. Lélekben akarok rendbejönni, s tudni, hogy mi legyen a további sorsom. Ezt a Dosztojevszkij-levegőt már nem bírom. Vagy szeretetben magam körül akarok tovább élni, vagy hadd legyek tisztában végre azzal, ilyen sok idő után, hogy igenis, mától kezdve teljesen egyedül vagyok. Ha mindent megmond majd szép nyíltan, belátom, hogy tényleg nincs közöm semmihez, amit csinál, hogy nem kérdezhetem meg mit ír, hová megy, hol volt, kivel beszélt, ki írt stb. Ilyenhez tényleg csak annak van köze, aki szeret s akit szeretnek. Akkor igaza lesz, semmi közöm nem lesz semmihez. S ebben az esetben, míg egymás mellett élünk majd, igyekszem a legkevesebb terhet jelenteni magának.
Kérve kérem, legyen emberséges velem, s legyen teljesen őszinte. Akármerre is dől el a sorsom, jobb lesz, mint így élni, ebben a felemás helyzetben.
Legalább tíz napja gyötrődöm, gondolkozom ezen a levélen. Ma reggel, mikor odabújtam, azzal fogadott, ki az, aki már megint gyötör. Délután ez az oktalan rámförmedés, hogy már miket műveltem magával egész nap, harminc éve ostorozom, szívom a vérét, megerősít abban, hogy az ösztöneim még mindig meglehetősen normálisan érzékelik a valóságot. Nem dühös, hanem józan választ szeretnék kapni, s a részleteket majd megoldjuk, elintézzük közös jóakarattal. A maga szájából akarom hallani a tényeket.
Isten vele.
Klára
Írja a verset: A huszonhatodik év.
94.
Balatonfüred, 1951. március 9.
Kedves Klára,
szabályszerűen pergett minden. (Még a vonat-információ se volt egészen hibás: indul gyorsmotor 7,35-kor, de nem a Déliről, hanem a Keletiről; Fehérváron átszálltam a sebesvonatomról, s 10-kor már Jánoséknál voltam.)
Szeretettel fogadtak, sokat és jól beszélgettünk; délben megjelent – ahogy tavaly is tette – véletlenül Varságh János, egy öreg költő, aki most Akarattyára szorulva él. Nem fűtenek eléggé Jánosék, bizony fagyoskodtam. Húst a faluban sose látnak, biztosan jól jött hát a kis vadászkolbász; paradicsomlevest, főzeléket ettünk, és sok jó szilvakompótot.
Délután tovább, személyen. Piri várt a füredi állomáson. Már előző nap is kint volt: „hátha…” Egész nap borús volt az idő, ma is az. A vendégszobába befűtöttek már délután; pár nap alatt átmelegednek majd, remélem, a falak. Gábor vastag házikabátjába, mely fejtől bokáig takar, burkolózva ülök az asztalnál, dolgozni próbálok. Előbb a hátralevő két nehéz Horatius-szal akarok végezni; akkor kerül majd sor a Kardos Tibor-félékre, a középkori anyagra.
Gáborék jól megvannak, mindenben a régiek. Koszton s egyebeken érezhető a helyzet súlya, de azért minden igazán jó, s ők maguk nagyon kedvesek.
Az éjjel jól kipihentem magamat, 11-kor keltem; már előbb, ½ 9-kor ágyban reggeliztem; de csak tovább aludtam, míg a teljes pihentségtől – magamtól – kellemesen át nem izzadtam. Nem fogok meghűlni.
Füredből még csak az utat láttam idáig, a vasúttól a házig terjedőt; hajó hír szerint rövidesen lesz. De nem nagyon fogok még kimozdulni se, olyan pocsék, csepergős az idő. A meleg kint +6 fok. Bent becslésem szerint 16–18; de biztosan több lesz lassan. Igen gyatra barnaszén van itt csupán.
4 óra: most feketéztem! És rágyújtottam. Erről jut eszembe: ne cigarettázzon sokat! Mindig csak a felét annak, amit akart, s mindig csak negyedórával később: ez a nullával lenne egyenlő. Nagy cél!
Igazán nincs semmi…
Most hallom, hogy bizonyos Vásárhelyiék pár napra ma este érkeznek. De én ebben a szobában maradok, magam.
Meg fognak utálni gazdáim a fagyoskodásom miatt? Lehet.
Isten velük. Mindenkit üdvözlök. A gyerekeket és Magát sokszor csókolom. Szeretettel:
Lőrinc
(5-kor viszik a postát.)
Balatonfüred: Március 8-tól Liptákék vendége, itt állítja össze A huszonhatodik évet. – Varságh János: (1875–1953) költő műfordító. – Piri: Liptákné. – Két nehéz Horatius: az egyetemi Világirodalmi antológia első kötete számára több Horatius-fordítást készített. – Kardos Tibor-félék: A Világirodalmi antológia második kötetének Kardos Tibor (1908–1973) professzor volt az egyik szerkesztője. – Vásárhelyiék: lásd Szabó Lőrinc március 11-i levelét.
95.
1951. március 11.
vasárnap délben
Kedves Klára!
Ma reggel szép napsütés keltett s a Szépirodalmi (és maga) expresszlevele. Őrület, hogy az emberre – az „alkalmazottra” – hárítják a postaköltséget, ami ekkora expresszlevelek visszaküldésénél nem is jelentéktelen. S még inkább, hogy a korrektúrákhoz az újabb években nem mellékelik a kéziratot, azt, amivel össze kell vetni. Igazán véletlen szerencse, hogy lassan mindenütt eszembe jutottak a kétes helyek, szövegek. A címzésről láttam, hogy Vas Pista a feladó. Az is túlracionális dolog – vagyis butaság –, hogy sohase írnak egyetlen sort sem a küldeményekhez, noha a korrektúra beszél magáért. Mégis… A Heinékről egyetlen szó sem esett e levél alkalmából sem… Vajon mi van e mögött?
Felkeltem, a fürdőszobában rendbehoztam magamat, megcsináltam (s még ma visszaküldöm) a korrektúrát Vasnak. A szobám jó langyos; a nap-nap utáni, állandó fűtés érezhetően segít, már nem kell magamra vennem Gábor – „Gabus” – nagy köpenyét. Valószínű, hogy elérjük a 20 fokot, s tán állandósíthatjuk. Ez már elég. És máris – edződöm!
Vásárhelyiék megérkeztek. A férfi bátyja vagy öccse (s ellentéte) annak a Vásárhelyi Ferinek (nem jut eszembe a keresztneve, utólag talán beírom) aki politikai riportere volt Az Est-nek. Jókedvű emberek. A férfi pénzügyi államtitkár volt újabban évekig, sokat küldték külföldre (Moszkvába is); tán másfél éve ment nyugdíjba. Roppant vidám lelkek, remekül illenek harsogó nevetésükkel ide. Az asszony két prédikátumos alacsony, fekete, gyöngéd nő, úgy érzem vallásos katolikus. Minden jel szerint nagyon szerettek már előbb is. Tegnap este óriási irodalmi felolvasást rögtönöztettek velem (Ovidius + Összes Versek), s láttam, hogy jól ismerik a műveimet. ½ 10-től ½ 1-ig nem telt be vele a társaság. Akkor még hazakísértünk egy nem messze lakó helyi asszonyvendéget. Szinte ez volt az egyetlen kimozdulásom a házból mindeddig. – Gondolom, ezekkel a Pistáékkal jóban leszünk, az Olasz fasorban laknak; lehet, hogy a nő, Zsóka, telefonon felhívja magát.
Az idő, sajnos, megint elborult. Szürke, tompa az ég.
Vásárolni abszolúte semmit sem lehet. Se ennivalót, se borotvaszappant, krémet vagy pengét, se papírt. Azt se tudom, miben küldjem vissza a korrektúrát. (Talán majd hajtogatunk és ragasztunk megfelelő nagyságú borítékot… S esetleg Vásárhelyiékre bízom ezt a postát.)
Keményen dolgoztam, rengeteg idő megy ezekre a dolgokra, csak este, vacsora után vagyok a többiekkel. Kisklára kijelölt adásaival elkéstem! Sajnálom! De majd figyelek, itt is van Rádióújság. Szeretném, hogy ők is hallják, s legalább a hangja legyen itt néha.
Nem írja, de úgy sejtem, hogy megint kapott egy hetet az OTI-tól. Az írása rettenetesen kusza! Lóci megnézte az írógépet? Talán segíthet. De vigyázzon: tapasztalásból tudom, hogyha elkezd szétszedni bármilyen apróságot rajta, az egy-két percnyi munka visszacsinálása, az összerakás, nem egyszer órákig eltart! Nem túlzok! Legutóbb az volt a helyzet a géppel, hogy ha a szalag a bal tekercsről nem a rendes útján futott a középső, ugráló kis ketreckébe, hanem a hengerrel párhuzamos, alacsony, fekete pléh-pánt mögött húzódva jutott oda, akkor lehetett írni rajta. Másképp viszont minden egyes ütésnél, a ketrecke nem esett vissza s a szalag fennakadt, összegubancolódott. Emlékszem, ez őrjített az utolsó éjszakán.
Üdvözlöm barátainkat. Ella – ugye – N. Ella volt? Az írása biztosan a 200-as vérnyomástól olyan rossz. Kisklára is vigyázzon magára! A Casanovát szeretnék ide. (Lócinak nem kell ajánlgatni.) Én itt S. Maugham Ashenden című művét olvastam már el: oly szörnyen tanulságos, amennyire nyomasztó. Úgy látszik az Intelligence Service embere volt az első világháborúban: irtózatosan figyelmeztető, hideg könyv. Szeretném majd hazavinni. Kodolányi Nagy Lajos önéletrajzát nyomta kezembe, elhoztam. Jó, száraz. De az első világháború kitörésénél abbamarad egyelőre. – A Balatont még csak messziről láttam. – A két végső Horatius-szal körülbelül készen vagyok; 15-ére megkapja mind dr. Szilágyi.
Juliskát is üdvözlöm. Mindnyájukat sokszor csókolom.
Lőrinc
Korrektúra: Eminescu-versek a Román költők antológiája című kötetből, amelynek egyik szerkesztője Vas István volt. – Heinék: Heine válogatott versei című kötet számára, amelyet szintén Vas István szerkeszt, csak később (lásd 1951. június 11. levél) válnak aktuálissá a fordítások. – Szilágyi János György: (sz. 1918), klasszikus filológus, a Világirodalmi Antológia első kötetének egyik szerkesztője. – Nagy Lajos önéletrajza: első kötete, A lázadó ember 1949-ben jelent meg.
96.
Balatonfüred, 1951. március 13.
Kedves Klára!
Egy perc alatt hogy megváltozott ma minden! Teljes kék ég és nagy nap keltett; az volt az érzésem, hogy kint melegebb van, mint idebent. Úgy is volt. Délután – ebéd után – lementem az erdőn át a partra. Nagyon szép, friss, újjászülető volt minden. Már ibolyákkal és egyéb első virágokkal találkozik az ember. S tulajdonképpen oly szomorú mindez (egyszerűen csak azért, mert olyan öregnek érzem magam!) De a testi jóérzés győz a lelkin. Jó volt sétálni, sütkérezni. Itthon láttam aztán, hogy 17 fok körül állhat a hőmérő. Most láttam Tihanyt is először, messziről, az oldalképét. Hajó még nincs, senki se tudja megmondani, mikor lesz. Szeretnék átnézni Vass Elemérékhez.
Itt egyre nehezebb a megélhetés, a bevásárlás. Naponta rémüldöznek a háziasszonyok. Ha reggel ½ 5-re sorba álltak, eddig hetenkint háromszor volt valami húsféle; ma megtudták, hogy ezentúl csak szombatonkint lesz. Most három háziasszony is van a házban, s indulnak a kerti munkák. Én a legtöbb időt a szobámban töltöm, kész akarok lenni terminusra a vállalt dolgaimmal.
Tegnap este vagy ma reggel Vásárhelyíné biztosan referált már rólam, megígérte, hogy rögtön telefonál, ha megérkeznek. „Szóbeli levelet” vitt, bár nincs itt írnivaló semmi, minden nap egyformán megy. Mellékelek ide egy borotvapengét Lóci számára. Nagyon becsülje meg, ez „a” legjobb angol penge, Vásárhelyi Pista adta, most használja el (s osztogatja szét) legutoljára hozott készlete végső maradékát. Kettőt-kettőt kaptunk, én és Gábor. A pengét Lóci használtan is tegye el.
Ma a postán – csak ma – lehetett végre repülőpostai levélborítékot kapni. A fekete Klára levelét így hát holnap kiegészítem és feladom.
Dolgozom; belekezdtem az Archypoetá-ba, a középkori latin versbe. (Most látom – eddig sehol se került elém efféle utalás – hogy a hang és a „világnézet” mennyire rokon a Villonéval: ez a poéta és csavargó diák társai 2–300 évvel korábban csibészkedtek bor és nő körül éppúgy, ahogy Villon a maga korában…) Vas I.-nak hétfőn már kezében lehetett a korrektúra, amit hazulról kaptam. Nem írtam hozzá semmit kíséretül.
Kisklára nevét nem láttuk az eheti rádióműsorban. Ha szerepel, írják meg, mind szeretnők hallani. S hogy zárult a Csepel-Vasas?
Már ennyi kis séta is – körülbelül két kilométer – elfárasztott. Lábam, derekam fáj, enyhén, s egészen álmos lettem. Igaz, hogy az utóbbi napokban rosszul aludtam. Még egy Maugham-regényt olvastam, kitűnő volt; címe: Akkor és most; nem nagy könyv; főalakjai: Cesare Borgia és Macchiavelli. Erről jut eszembe, hogy ha kiolvasták mindhárman a Duff-Cooper-féle Talleyrand-t (ott van az én guriga-asztalom alsó részén), akkor vissza adhatják a könyvet Tompa Kálmánnak, tőle kaptam. Azazhogy nem, nem: én még nem olvastam a harmadik részét!
A húsvéti napokat (ha közbe nem jön valami) még itt töltöm, tegnap megbeszéltük a háziakkal. Most szombaton autóján idejön (s hétfőn vissza) Horváth Boldizsár orthopéd-professzor, a ház jóbarátja: örülnék, ha véletlen itt teremne vele. Ma majd direkt szóvá teszem este, vacsora után, hogy kisikeríthető-e a dolog. Az OTI felől bizonyára rendezhető volna a kis út. Nagyon magam vagyok ebben az élénk társaságban.
Veszprémből hoztak számomra kilenc ceruzát. Itt semmi nincs.
Hadd kérjem meg, hogy ha a H. Boldizsár-dolog nyélbeüthető volna, maga részéről ne merüljön fel akadály.
Csókolom a gyerekekkel együtt.
Lőrinc
Ui. Megyek ki az előkertbe, Gabi most zörgetett be ablakomon a mankójával, szörnyen vidámak, a bokrokat nyesegetik, ő meg Piri… Négy óra van, s a nap még mindig süt…
Duff-Cooper: Alfred Duff Cooper (1890–1954) egyik regénye a Talleyrand, fordította Harsányi Zsolt, 1932. és 1938. Singer és Wolfner kiadás.
97.
Balatonfüred, 1951. március 14.
VEGYE ELŐ A NAGYÍTÓ ÜVEGET AZ OLVASÁSHOZ!
Kedves Klára!
Lap helyett megint levél: írtam a fekete Klárának szóló levélhez, de fel kell küldenem, Gábor úgy véli, hogy jobb így. Adjuk fel ott.
Sajnos bedöglött a Horvát-féle autó-terv: a prof-nak megvannak már az útitársai (köztük egy rokonlány ide), legközelebb pedig csak egy idő múlva jön újra; meg úgy látom, attól is tartanak, hogy túlsokat dideregne… Hát ez sem sikerült. Sajnálom.
Tegnap délután levele jött, ebben írt Lóciék sportsikeréről. (Mennyi volt a gólarány?) És kérdezi a pénzt. Nem, nem jár sehonnan. Mindamellett van valami remény. Megadtam dr. Kardos Tibor telefonját; hívja fel őt vacsora után, s közölje vele óvatos, de szívélyes hangon, amit „élő levél”-ként, „szóbeli levélként” én üzenek neki. 1. Kérem, hogy a Ronsard-részletet a Discours-ból (ejtsd: diszkúr) ő jelölje ki; én a könyvet, sajátomat, magammal hoztam ugyan, de nem látok olyan 40–50 soros részt, ami egyértelműen jó volna, biztosan jó volna; ezért, mint szerkesztőre, mégiscsak rá kell bíznom a kijelölést. (Magának: ez a Beszélgetések című hosszú tanköltemény helyzetkép az akkori Franciaország állapotáról s mindenféle tanács a helyes uralkodásról a királynak és az anyakirálynőnek.) – 2. Nagyon várom az összes kézirati anyagot, amit elküldeni megígért; azonkívül az autóbuszon sebtében ideadott Ziska-induló-hoz a ritmikai és rímképletet. – 3. Az Archypoéta nagy latin versének már nekiláttam, jól megy. – 4. Kérem, bármi késés vagy zavar merül fel, írja meg ide; címemet tudja; a húsvéti napokat még itt töltöm. – 5. Utoljára pedig azt, hogy ha tud, utaljon ki újabb honorárium-előleget (eddig 300-at adott!), a pénzt haza, Pestre küldve; tájékoztatásul megemlítem neki, hogy az Egyetemi Olvasókönyv I. részébe kért 10 Horatius-versért előre lehozott Devecseri 500 forintot; ő viszont a II. rész anyagába már eddig is 20 verset vett kézhez, így tehát nem igen lép túl arányt még akkor sem, ha akár 1000 Ft-ot kiutal. – Mindezt kedvesen kell mondani; üdvözlettel; megemlítve, hogy házbér stb. esedékes; és nem szabad forszírozni, ha nem mer. (A pénzt esetleg rövid úton átveheti Bernáth Marili? Ja, persze, nyugta kell!… A nyugtának „elismervény” a neve!)
Hát ezzel talán azonnal, talán rövidesen segíthetek Magukon. Szükség esetén kérhet kölcsönt, pár száz forintot valakitől? (Bernáthék? A 12-es lakóék, a 4-esek? Zárt időre: hazamenetelemig, s könnyedén és zavar nélkül!)
Végső szükség esetén pedig forduljon (de idejekorán) az Írószövetségben Devecserihez: kérve, hogy közvetítsen erre meg erre – visszafizetésre – az Irodalmi Alaptól gyorshitelt, kölcsönt; feltárhatja – panaszos szavak kísérete nélkül! – az előleg-arányt is előtte. Legjobb egyszerű hitel volna az Alaptól, kölcsönadás; de rögtön. (S Devecseri tán még egyebet is csinálhat: átalakítja esetleg a dolgot nem-tudom-mivé; ezt szó nélkül rá kell bízni.)
Ha Devecseri elérhetetlen (vagy nem hívja vissza), akkor keresse telefonon az Alapnál Bölöni Györgyöt (láttam a hétfői Szabad Nép-ben, hogy beszélt valahol!), vagy a távollétében Németh Ilonát, s kérdezze meg, kaphatunk-e gyorskölcsönt, s hogy mi ennek az útja.
Egészen kimerültem ebben az aprólékos gondolkozásban és magyarázkodásban.
Sándor egy lapot írt ma Igalról: e hét végén három napra Pestre megy, és sajnálja, hogy így nem fogja látni. Hívja fel előre Stefit!
Azt hiszem, Sándor nap közeledik…
A Lócinak ígért primissima angol zsilettpengét tegnap kifelejtettem a levélből; most küldöm, már kikészítettem.
Magának és Kisklárának, sajnos, nem tudok ilyen örömöt okozni: egyelőre Lóci a könnyebben kielégíthető.
Levelem első részéhez nagyítóüveg kell, hogy olvashassa; most már nagy betűkkel és elrángatva írok csak. Gábor gépe a Fekete-szöveg után elromlott megint. Mégse jó benzin helyet törkölypálinkával finom gépalkatrészekhez, csuklókhoz nyúlni.
Vass Elemérék írtak; hívnak; de nincs hajó; tán húsvétra lesz, bár jele ennek sincs még semmi. Ma megint egész nap esett és hűvös van.
Üdv. mindenkinek.
Csókolom.
Lőrinc
Ui. Mi lett a jegyekkel, a vaj-jeggyel?
98.
Balatonfüred, 1951. március 15.
Kedves Klára!
Tegnap felküldtem magának a repülőpostai levelet, s írtam pár tippet, hogy hogyan próbáljon pénzhez jutni. Felhívta dr. K. Tibort? Biztosan, még tegnap este. (Ma reggel különben írt, a kérdezett dolgokban, de hiányosan, úgyhogy máris írtam neki egy lapot.) – B. Évi levelét is ma kaptam, apróságokat kért, igyekszem elvégezni neki. – Ma jó idő volt. – A kedvem igen silány, alvásom rossz. – Hajó még mindig nincs Tihanyba. – Kezdek hozzáedződni az itteni hűvös szobai klímához. – Ha tudná valahonnan, írja meg, kérem, Esztike néni – Mihály bácsi felesége – új címét. Üdvözölni akarják, velem együtt, Gáborék, ismeretlenül. – Magay Stefihez is írtam ma egy lapot Sándornak. – Isten velük. – Nincs semmi különös. – Tulajdonképp az Esztike-cím miatt írtam csak ma. Csókolom.
Lőrinc
B. Évi: Bujdossy Éva angol tanárnő, a Puskin utcában lakott, egyházi fordításokért ajándékcsomagokat juttatott Szabó Lőrincnek. – Esztike néni: G. Szabó Mihály, a Tücsökzene tiszabecsi tiszteletesének özvegye.
99.
Balatonfüred, 1951. március 16.
Kedvesem,
nagyon rosszkedvű voltam az utóbbi napokban, s az vagyok ma is. Én sűrűn írtam, azt hiszem, mindennap. Mostani levele azonban – épp e percben hozták délután ½4-kor – olyan sok mindenről szól, hogy ma is írok, és pedig azonnal. Előbb sorra veszem, amire reflektálni akarok.
1. Horváth Boldizsár. – Csakugyan szeretettel hívtam, aztán egy nappal később lemondtam a dologról, hallva, hogy a prof.-nak már megvannak az utasai, s hogy a weekend-vendégek ideszállnak. Erről hát – most – le kell mondanunk. Majd máskor.
2. IKKA. – A liszt még megjöhet. Nézze meg magához odaadott feljegyzéseimben azt a református címet, amelytől Zsíros J. a lisztet ígérte: úgy emlékszem, ott ez az I. V. Dyke név van megadva: neki kell megköszönni a csomagot, majd ha megjön. Ő a titkára a küldő helynek. Talán az történt, hogy Zs. már megkapta az előzetes köszönőlevelemet és apróságokat is küldet? (Erről jut eszembe, hogy írt-e Asbóthnénak Patakra?)
3. A cipők rondaságával tizedsorban kell csak törődni. Csak vegyék ki a gyerekek!
4. Zoltán híreinek nagyon megörültem. A bpesti találmányi hivatalról van szó? Czellár Feri ott dolgozik, nem is kis állásban. Legalább is gyorsabban elintézhet egyet-mást.
5. Ózd. – Jó volna, húsvét után.
6. MARSI. – Nagyon jó; és nagy kár, hogy épp most oly nyavalyásan vagyunk pénzben. Nem előlegezhetne?
7. Juliska. – Üdvözlöm. De lesz-e pénz? Számít reá! – Ha Kardos Tibor küld, akkor a nehezén túljutunk. Dr. Szilágyi János Györgytől is kértem, hogy amennyiben van még előlegre mód, küldjön. De ez nem fog. Az ő latin verseinek ügye kapcsolódott össze Devecseri januárvégi esti vizitével és az 500 Ft-os előleggel.
8. Takarítás. – Köszönöm.
9. Idő. – A lapból látom, hogy 14° meleg is volt már Pesten. Másodnapja itt is remek az idő. Egy mandulafának, amely[nek] két fehér fal közt különleges meleg helyzete van, ma – láttam – kivirágzott a legnapsütöttebb ponton az egyik ága. Az első virágzó fa az idén, amit láttam.
10. Lóci foga. – Nagyon helyeslem. Mondja meg neki, hogy minden hónapban igyekszem majd (de komolyan igyekszem) átvállalni a havi részlet felét, s visszatérítem neki. – A borotvapengét azóta biztosan megkapták új levélben.
11. A Kossuth-díjasokat ma olvastam a lapból. Fülöp Zoltánnak írni fogok; mi a címe? És mi a Mihály bácsi özvegyének, Esztikének?
12. Kisklára. – Nagyon sajnálom, hogy úgy be van fogva, hogy úgy elhúzódik a betegsége, hogy úgy megvágja magát a családért és hogy egész héten nem fogtuk el a hangját. Csókolom.
13. Magayné Stefinek (azaz Sándornak) írtam egy lapot, Pestre.
14. Bujdossy Évi tegnap küldött három zsoltárát máris lefordítottam (bizonyára húsvéti dolgok és különlegesen sürgősek), s ma már fel is adtam címére a fordításokat. Talán ő is küld valamit! Egyebet nem tudván tenni a másolattal, hazaküldöm.
15. Megkapta a fekete Klára-féle légipostás levelet? Abban volt a borotvapenge is, azt hiszem. Mindenesetre elment.
16. Baránszkyéknak. – Baránszky Katót itt nyáron simán vállalhatná az itteni növénybiológiai telep igazgatója (Sáray), de csak akkor, ha agrárszakos; ha orvos vagy kémikus, akkor nem lehet! Tihanyba még nem jutottam át, de Sáraytól (akivel tegnap barátkoztam össze itt a házban) hallom, hogy a Halbiológiára aligha lehet számítani: az állati részt ott máris visszafejlesztik, s ott is növénykísérleti intézet lesz (vagy van). Tehát: meglenne az idekérés, de csak ha növény-dolgokkal kapcsolatos Imrusék lányának a tanulmányköre. Erről írjanak rögtön! Mit tanul az a gyerek, milyen biológiát?
* * *
Jaj, de hosszú volt ez a lista! De legalább volt mit írnom. Minden nap egyformán megy: nagy iramban dolgozom. Esténkint olvastatnak, s vendégeket hívnak rá. Már három nagy ilyen esténk volt. „Borzasztó siker”! Nagyon szeretnek itt. Nem hívhatom szombatra a vonattal; de szeretném, ha itt lenne; s majd csak adódnék megoldás az elhelyezkedésre… Szeretettel gondol magára és sokszor csókolja
Lőrinc
|
|
|
|
Zsiros József: régi sárospataki ismerős, ekkor az USA-ban élt, a Michigan állambeli Hollandban, IKKA-küldeményeket juttatott Szabó Lőrincéknek, a feladó neve John Van Dyke, ő a magyar segély bizottság titkára. – Asbóthné: Asbóth Aladárné a költő egyik vendéglátója sárospataki irodalmi estjei idején. – Czellár Ferenc: (1893–1980) Szabó Lőrinc iskolatársa, mérnök, ekkor a Műszaki Könyvtár osztályvezetője, Dienes Kató (1900–1979) férje. – Ózd: Szabó Lőrincné Dócziékhoz készül pihenni. – Marsi Pál: volt parasztpárti politikus, a római-parti Bivalyos csárda vezetője, Szabó Lőrincéknek segít az élelmiszerek beszerzésében.
100.
Balatonfüred, 1951. március 21.
délután
Nem sürgetem éppen, de írhatott volna már, kedves Klára! Igaz, hogy Gabiék ma kaptak pár sort magától, s az egy kicsit nekem is szólt. Sajnálom Lócit a fogfájásáért – ugye, az volt az éjszakai riadalom? Kiskláráról meg éppenséggel semmit se tudok újabban. Dr. K. Tibor írt, igen szívélyesen; majd megtudom, mit intézhetett. Keményen haladok a dolgaimmal. Ma írtam Illyéséknek, Tompának, Fülöp Zoltánnak és Bernáthéknak pár-pár sort. Ez az első tavaszi nap. Gyönyörűen jött, mondhatom: reggel +1 fok, délben +5. Napközben, már három hirtelen hózivatar kerekedett, eredménye szerencsére tíz perc alatt eltűnt. De nagy szél fúj. Ez azt is jelenti, hogy a szobám különlegesen meleg: az óriási kéményhuzatban ez a rossz szén is teljesen elég! Még mindig nem írta meg Esztike néni címét; s hogy Baránszky Imrusék lánya növényszakos biológus-e. Húsvétra egész sor vendég, Litván-féle kör, érkezik, bár nem pont a házba. Igen nehéz bármilyen lakást, kosztot kapni. – E percben jött meg a beszámoló levele: minden rendben van, ahogy csinálta. A Kardos-féle dolgokkal nem késem el; a Csorba-pótlék várhat. Írok nekik. Üdvözlök mindenkit, Manciékat, Bariékat, Magdáékat, Juliskát. (Üzenem neki, hogy csak jókedvből szabad morogni, vagyis úgy, ahogy én szoktam!) Marsinak örülök. Kedden délben vagy este otthon leszek. Addig persze még írok. Mindnyájukat szeretettel csókolom (amiből maga sincs kivéve).
Lőrinc
Litván József: (1900–1988) minisztériumi textilszakértő ekkor, Liptákék gyakori vendége. – Csorba-pótlék: Csorba Tibor (1906–1985) festőművész, Szabó Lőrinc lengyel fordításainak nyersfordítását készítette, ekkor Jan Kochanowski (1530–1584) Treni (Gyászdalok) című ciklusából küldött verseket; „célzatos versek ezek? vagy csak küldi? nem értem” – írja Szabó Lőrincné március 20-i levelében a költő gyászára utalva.
101.
Ózd, 1951. április 11.
Megérkeztem Miskolcra, Rózsika várt, Zoli, Kis Zoli is hazajött. A jegyem nincs meg, ki kellett fizetnem. Az egész utam elromlott ezzel, mert annyira izgat. Ha otthon megtalálja az arcképes igazolványt, ne adja fel Ózdra. Felküldöm a jegyeimet, az igazgatósághoz kell majd a kérvényt beadni, bemutatni a jegyeket, igazolványt, amely a kabátom zsebében volt, de nem találtam meg idegességemben. Otthon kicsúszhatott a maga szobájában vagy az enyémben, vagy az ebédlőben, mert este emlékszem rá, hogy beraktam a táskámba. A kottaállványon lévő zöld kottában, ahol a leveleim maradtak, is meg lehet nézni. Ha otthon nincs végképp, akkor a táskámból valahogy kicsúszott. Nagyon rossz, hogy még ez is hozzájött a ma reggelhez, s a tegnap esti szidásaihoz. Szomorú vagyok. Este 7-kor megyek tovább. Különben az út jó lett volna. Köszönöm, hogy kikísért. Az egész családot csókolom. Rózsikáék is.
Klára
Ózd: Szabó Lőrincné Dóczi Antal református lelkész és családja vendége április 10. és május 1. között.
102.
Budapest, 1951. április 11.
Kedves Klára!
Képzelem, mit izgult még, ráadásul a mi értelmetlen összezördülésünkre, a jegy miatt, az igazolvány itthonhagyása miatt. Nem kérdezem, megtalálta-e mégis valahol a papírjai között: majd megírja. Én keresni se tudom a könyvecskéjét, nem tudnék elindulni, hol kezdjek hozzá. Juliska se tudja. Felszíni helyeken semmiesetre sincs. Bár megtalálta volna, és pedig idejében! Mert az ilyesmire még aludni sem elég egyet, hogy felejtse az ember a bosszúságát, a méreg élességét. Akárhogy van azonban, most már ne eméssze magát miatta.
Biztosra veszem, hogy e rossz hangulat miatt még többet gondoltam magára. De másképp is csak kísértem volna a vonat útját, meg az időét, hogy most itt van, most már ott, na, itt a tizenegy óra, most száll le Miskolcon… vajon várják-e csakugyan… és hogy vajon rájöttek-e – ahogy jeleztem fent a kocsiban! – hogy nem estefelé kell továbbindulnia, hanem már ¾4-kor s hogy este ½7-kor érkezik Ózdra… Gondolom Tóniék tudják, hogy a felületesen bemondott délutáni miskolc-ózdi sebesvonat csak szombatonkint jár, s így már félhétre kimegy valaki maga elé az állomásra… Ahogy a Keletiről kiment a gyors, visszamentem a jegyváltási csarnokba, a tájékoztató irodába, ott derült ki számomra végleg a tévedés. Aztán villamosra ültem, hazajöttem.
Itt Piri épp Juliskával tárgyalt a hátralék pénzéről. Megkapta. Kisklára már indult is a rádióba. Juliska megvette a vasárnapi húst is, remélve, hogy a hidegben s pláne a jégen szépen eláll szombatig-vasárnapig. Feladta az OTI-pénzt is. Szóval ezek rendben vannak.
Aztán dolgozni kezdtem. Két-három nap alatt most sokat kell pótolnom, hogy 15-ére mindent leadhassak. A szobámban belangyosítottunk. Most múlt tizenegy. Gondolom, Rózsika oldalán most lépked a Nagyhídon. Szeretnék odaszólni, hogy ne haragudjon, ne szomorkodjon. S néha egy kicsit azt hiszem, hogy magától is csak belém lát, hazalát. Hiszen csak kimentem rögtön maga után. Nem jó, hogy időnkint mindaketten sértődékenyek és dacosak vagyunk. Igazán kedvem ellenére voltam az.
Majd később folytatom ezt a túlkorai, levél-előtti-levelet, elmondva benne a nap történetét, ahogy alakul; most még csak annyit, hogy hazaérkezve felhívtam a Növénytárat: mintegy a maga megbízásából közölten Irmussal az elutazását, üdvözletét küldtem az összes kollégának s kérdeztem, hogyan zajlott le a tegnap délutáni irodalmi ünnepség. Hát azt mondta, hogy este 7 óráig eltartott; a vezetőség, látva a hangulatot és a sikert, arra a belátásra jutott, hogy a termelési értekezletet el kell halasztani (át is tették, rögtönözve, ma délután 5 órára). Margit jó volt, Péter is beszélt. A társaság kilencven százaléka ott volt és ott maradt. Az egész, mondta Irmus, érdekes volt és nagyon jó; s hozzátette, hogy majd kijön s mesél „egyet-mást a megfigyeléseiből”. Reméli, hogy maga ír neki vagy nekik.
* * *
Tizenkét óra. – Reggel óta dolgozom az egyik elmaradt Becheren. Fenségesen egyszerű akar lenni, s nem tudom, nem csupán fenségesen lapos, vagy éppen nem egyszerűen csak lapos-e. Kardos Lacinak kell. S még két másik is.
Maga most már biztosan bent van Zoliéknál.
Végig az utcánkon cserélik a villanypóznákat, az eddigiek mellett felvágták az aszfaltot, mély gödröt ástak, a régi árbocok helyébe újak, nagyobbak kerülnek, az ablakom alattit épp most állítják égnek, már meg is van. Kezdik a beföldelést, vezénylés és munkazaj vonul el Margaliték felé.
Posta: csak az Írószövetségtől. Előzetes figyelmeztetés, hogy a 28–29–30-i írókongresszusra ki-ki tegye idejében szabaddá magát.
* * *
Nyuszink láthatóan jól érzi magát. Majdnem behoztam a magam szobájába. Már nem liheg. Egészen biztos; hogy a minap lázas volt. A ládájában van, zörögve eszi a száraz kenyeret, fülei éberek, egész mivolta friss erőre vall. De nagyon éhes lehet. Mindjárt viszek neki egy keveset a harmadnapos jó fonnyadt kelből.
* * *
Megebédeltünk. (Maguk is.) Egyedül voltam. Előzetesen alhattam, úgy látszik, vagy félórát a díványon, úgy riadtam fel, mikor benyitott Juliska a tálcával. Grízes leves volt, rántott disznóhúsocska krumplival és szeletelt zöld salátával s kenyér és víz. Melegem van megint, s „egy kicsit rendben a világ”.
A nap csak nem akar kisütni. De azért így is 18 fok van Lócinál, maguknál 17, odakint pedig 12.
Milyen kiadós így a nap, így, ha korán kezdi az ember! Nem szabad sokáig aludni, későn feküdni!
Olvastam a Balthasar Graciánból, amit visszaküldött Bariéknak. Rettenetesen okos könyv. Olyan okos, hogy már nem is aljas. Lépten-nyomon megszégyenít az igazságával, pedig berzenkedem ellene (valahányszor érzem, hogy nem tudnám követni a tanácsát).
* * *
Most két óra van. – Átnéztem a verseimet a tartalomjegyzékben, hogy vajon mit ajánlhatnék fel annak a Hajnal Gábornak, tudja, aki budapesti verset kért tőlem valami várospropagandai füzet céljára. Hát mind jajveszékelés! Vagy pedig: idejétmúlt szemlélet (mint például a Hajnal a nagyvárosban). A Hangverseny után-ban csak éppenhogy jelzett kulissza a város. Azt hiszem hármat fogok mondani neki, három címet: Májusi éjszaka, A szomorú tavaszhoz és Kilátón Budapest fölött. – A Tücsök-beliek közül talán egy se volna elszigetelt közlésben érthető vagy alkalmas; tekintetbe jöhetnek a mérlegelésre: Budapest, Kövek és látomások, Megtiszteltetés, Emberek, Idő…
* * *
Végre megszólalt a telefon: Fülöpné nagy sajnálattal közölte, hogy semmiképpen se lehet Lóci számára jegyhez jutni a Mesterdalnokok-ba. De, ha idejében, bármikor, bármennyit (persze pénzért). Vasárnap reggelenkint kezdik a jegyeladást, délre már egy sincs, pláne a Mesterek-ből. Megígértem, hogy felszaladok. Kell vinnem valamit?
* * *
Ezt a levelet szeretném még a délutáni postával kiszedetni a sarki ládából, hogy nagyon korán ott legyen Ózdon. Csak szólnának haza a gyerekek addig.
* * *
Közben mindig a Becherek. Egy másik lassan, de megy.
* * *
Semmi. Csönd. Juliska be: „Hánykor jöhet meg az a Kicsi, hányra fűtsek be nála?” Mondtam, hogy hétkor, az egy olyan középarányos idő. Aztán „a Béla”, telefonon. Juliska hangja: „Annak én nem örülök.” „Én jobban szeretem, ha itthon az asszonyom.” „És köszönj tisztességesen, ha a gazdám veszi fel a hallgatót.”
* * *
A 40 kiló kifizetett fát se hozzák, a mosdószerelők se jönnek. Még Lócit várom, hogy hívjon. Olyan teljes a csend. Körülbelül most indulnak vissza Zoliéktól. Csak ne essen bemenet az eső! Dolgozom: szövöm a szöveget. Jé, még sose gondoltam rá, hogy a szöveg szó is a szőni ige gyökéből ered: mesterségem szeretete ezzel is közelebb hoz a pókok szeretéséhez! (El-nem-gondoltan talán inkább a szó settenkedett a fejemben, mint gyök, a szöveg mögött, egészen indokolatlanul; most helyreállt a kép.)
* * *
Háromnegyed négyre jár. Lóci még mindig nem szólt haza, úgyhogy nem zárhatom vele az írást. Juliska azt mondja, hogy ő is levelet ad fel, s hogy Lóci nem egyforma időkben telefonál a gyárból, nem várhatunk rá, mert szedik a ládát. Üzenni még nem tud semmit, csak kézcsókját küldi, s majd írni fog.
Szívből üdvözlöm és ölelem Pirit és Tónit, nagyon hálás vagyok nekik a szeretetükért. Magát még egyszer melegen megtetyegetem gondolatban. Legyen jókedvű, egyék (ha van mit), napozzon, ha lesz napfény, és erősödjék mindenképpen. Isten vele. Csókolom.
Lőrinc
Piri: Bensórth Mártonné házmester. – Nagyhíd: miskolci vasúti felüljáró, lásd a Tücsökzene 23. versét. – Irmus: Alladiatorisz Irma, Szabó Lőrincné kolléganője. – Margit: Lukács Margit (1914–2002) színművész, Kisklára barátnője. – Péter: Veres Péter (1897–1970) Szabó Lőrinc kérte fel a Növénytár számára az előadásra, lásd Napló, levelek, cikkek 162. sz. levelet. – Nyuszink: Balambér nyuszi történetét 1951-es íróasztali naptárában feljegyezte Szabó Lőrinc: március 24.: „Muc-muc Balambér nyuszi a házba került.” Május 16.: „nyuszi öngyilkos lett. du. 3.”; május 17.: „nyuszi 9-kor meghalt, ½10-kor eltemettük”; Lóci emlékezete szerint „öngyilkossága”: az erkélyről leesett. – Gracián Balthasar: (1601–1658) spanyol jezsuita aforizmaíró, morálfilozófus. – Hajnal Gábor: (1912–1987) költő, a Fővárosi Tanács Népművelési Központja Budapesti műsorfüzeteket adott ki évente az ő szerkesztésében, ebben ekkor mellőzött írókat is szerepeltetett; az 1951-es kötet címe: Művelt Budapest; Szabó Lőrinc nem küldött verset. – Fülöpné: Fülöp Zoltán, az Operaház díszlettervezőjének felesége. – „A Béla”: Sáska Juliska udvarlója, utóbb férje.
103.
Budapest, 1951. április 12.
Kedves Klára!
Ma reggel a takarításnál Juliska megtalálta az arcképes igazolványát. Az ablak felé közelebb eső sárga fotelben volt megbújva, félig becsúszva. Minthogy igazolványnak is jó, rögtön küldöm, ajánlottan.
A pénz miatt most már ne bosszankodjon. Ellenben őrizze meg, ha eltette, a vasúti jegyet s a kalauztól kapott ráfizetési bárcát: állítólag itt vissza lehet kapni – kérvényre – a vasútigazgatóságtól.
Ezt Gizike mondta. Délelőtt ugyanis, telefonkérelem után, átjött Bosznai Gabival, valami hivatalos írást kellett összeszerkeszteniük és három példányban megírniuk. A kis munkát én végeztem el nekik.
Hanem ha az arcképes megvan, a fél-harisnyám még mindig bújkál valahol. Emlékszik rá? Tűvé tettük érte a szobát. Talán maga vitte el!
A gyerekek tegnap rém későn jöttek meg, Klára 12 körül, Lóci ¾1-kor. Valami lánnyal sétifikált és „nagyon jól” beszélgetett. Titkolta teljes kimerültségét, de ma reggel már nem titkolhatta: alig tudott feltápászkodni s kivánszorogni a házból.
Én tegnap 13 órát ültem egyvégtében és dolgoztam. Közben rájöttem, hogy nem lehet az ember eléggé pesszimista, ha meg akarja közelíteni a valóságot, mert az mindig még szörnyűbb. (Betegségemre gondolok.) Utána átmentem Bariékhoz, de azok Gyula-napon voltak valahol, s így továbbmentem Aliszkáékhoz, kis időre csak, s egy nagy közgazdasági könyvvel jöttem haza, aminek Lóci nagyon örült: ilyesmivel akar foglalkozni éppen.
A három Becheren nagyjában túljutottam. Van abban az emberben becsülni való! Ma Martialisokat nyúzok, igen nehezen megy: sorok egy félnap alatt. Nem is csinálnám, de megígértem…
Juliska megrándította a lábát, sántikál; átküldöm a Virágárokba. A ruhát lehoztuk a padlásról; ma fajchtol.
Tschurlné telefonált tegnap késő délután: hívott bennünket péntek estére, Kállayékkal; én talán elmegyek.
Hivatalából jött egy levél, díjátalányozva; de csak referátum a Veres Péter-estről; mellékelem. Feladó: dr. Stiller Jolán, VIII. Baross u. 13.
Kisklára ma csak 10 utánra mondta hazajöttét. Mogorva. A nyuszi egészséges és éhes. Még nem láttam, hogy újra kiugrott volna a ládájából a betegsége óta. Talán fázik is. Elég hűvös van. A torkom kellemetlenül fáj és nagyon piros. Mindjárt veszek be valami enterosolvens-félét.
Aztán telefonálok Illyésnek Gyula-napra.
Közben nyúzom ezt a Martialist, förtelmesen nehéz, tömör és tele van egykori célzásokkal.
Juliska mondja, hogy átmegy Magdához, mert az meg Lellihez készül, aki viszont Ózdra készül: valami harisnyát vagy mit akar magához eljuttatni.
Hanem most már jöhetne írás magától. Biztosan az első, miskolci lapja közölni fogja már, hogy hogyan és mikor érkezett. Pedig hogy Ózdon várták-e, az az izgatóbb, várakoztatóbb hír, s az csak holnapután lesz itt.
Ertsey Péter, Szegedről, Pesten járván, telefonon ideszólt. Csak úgy. Üdvözli. Beírást kér egy könyvbe, majd.
Vigyázzon a meghűlésre, azaz a meg-nem-hűlésre! Mindenkit üdvözlök. Csókolom.
Lőrinc
A fél harisnyámat maga vitte el!: Szabó Lőrincné április 3-i leveléből: „A fél harisnyája viszont itt van. Az én pongyolámba csavarodott valahogyan bele. Bizony nagyon idegesen csináltam akkor reggel mindent.” – Aliszkáék: Dr. Gaálné Aliszék. – Martialis: (Kr. u. 45–104) római költő, epigrammáiból fordít Szabó Lőrinc a Világirodalmi antológia első kötete számára. – Tschurlék: Tschurl Ferenc a Vadászkürt majd 1947-ben a Szabadsághegyen a Golf (utóbb Vörös Csillag) bérlője, itt látta naponta vendégül a Tücsökzenét készítő Szabó Lőrincet. – Kállayék: Kállay Miklós (1885–1955) a Napkelet majd a Híd segédszerkesztője, kritikus, felesége Boriska, fiuk külföldön élt. – Magda: G. Szabó Kálmánné. – Lelli: Kuzman Györgyné. – Ertsey Péter: (1921–1971) költő, irodalomtörténész, 1947-től hosszú éveken át a szegedi Tiszatáj szerkesztője volt.
104.
Budapest, 1951. április 13.
Nem értem, Klára, mért nem adta fel megbeszélésünk szerint azt az előre megcímezett lapot még szerdán délben, Miskolcon. A másikat pedig, csak két sor szöveggel, Ózdon. Még mindig nincs semmi hírünk.
Tegnap délután egyre rosszabb lett a hűlésem, a cigarettafüst végig úgy kapart, ahogy a kéményt kaparhatja a kotrószerszám, az egész toroküreg égett és vöröslött, mellem szúrt. Láz azonban nem volt, csak a két szemem égett, mint két tükörtojás a serpenyőjében. Folyton teáztam, forrót, s beszedtem összesen hat enterosolvenset. A gyerekek elég hamar megjöttek, este még átnézett (majd influenzámtól félve villámgyorsan menekült) Baránszky. Tizenegyig dolgoztam, tetőzve a tegnapelőtti teljesítményt is – sajnos, csak fáradságban – és elég jól aludtam reggel 9-ig. S örömmel éreztem, hogy majdnem az egész baj visszafejlődött! Létezik egynapos influenza? Akkor ez az volt. Majdnem hibátlanul érzem magamat, csak a cigit csökkentem a felére. Azt hiszem, valami végtelen kimerültség jött ki rajtam, azazhogy amiatt próbált kitörni gyenge pontjaimon a vész, s aztán meghátrált.
Lóci tegnap nagyon kedvesen lírizált a telefonban délután: visszatért az előző éjszakai hosszú és „jó” beszélgetésére ama bizonyos lánnyal, akiről csak annyit tudok, egy a Nagyszempillájúnak egy másik barátnője. Előadta, hogy tanulni akar, gondolkozik az egyetemen, mindent szeretne tudni, természettudományt és közgazdaságtant, nyelveket, művészetet. Hogy lehetne ezt csinálni? Eddig nem vonzotta, de most egyre jobban. S hogy Öcsinek már régóta beszél ilyesmiket, Öcsinek, akiben efféle gondolat fel se merült mindeddig, s hogy a mostani beszélgetések csak megerősítették ezt a vágyát. Csak hát túlsok fronton túlsokat akarna egyszerre.
A maga értesítése helyett Liptákék levele jött, s egy sereg fényképfelvétel rólam, mind jó, sőt vénség tekintetében leleplezően kitűnő, éles kép, s néhány kellemesebb, kicsik és levlapnagyságúak. És írt egy tatabányai ismeretlen ügyvéd, tisztelőm, elmondva egyoldalú ismeretségünket és könyveken keresztül kötött barátságunk történetét, s kérve, majdnem kislányosan, hogy eljöhessen, ha egyszer majd megint Pesten jár. Kedves, meleg szívnek látszik, neve: dr. Etter-Domoszlay Ferenc.
Ma szép idő van, majdnem teljesen felhőtlen ég, kék és arany és zöld minden, ez is gyógyít. Ránk fért már. S bizonyára ott is javult a világ.
Folytatom az elmaradt Martialisokat, sorok órákba kerülnek, de ígéretem köt. Aggaszt a házbér.
Juliska bicegve jár, sokat nyög, igyekszem csökkenteni a mászkálásait, a régi ínszakadásos helye sérült meg újra a bokájában, borogatja (éjjel). Ma a vasalónő jött el, már reggel ¼ 7-kor munkába állt, hogy hamarabb végezzen délután.
A szerelők a hét végén várhatók. A hét vége van.
Az ajánlottan tegnap elküldött igazolványát azóta biztosan megkapta már. Ezt a levelet majd csak délután zárom le, hátha történik közben említésre érdemes dolog. Most délelőtt 11 az óra.
Fél 3. – Lent voltam, vettem Balambérnak répát és kelt. Tegnap este rágni kezdte a lámpazsinórt, s egyszer csak egy retteneteset ugrott, s utána még soká reszketett: megrázta a villany. Kisklára ma beszédesebb volt, déltájban elment. Nemrég Veres Péter telefonált ide, magát keresve, mivelhogy ott nem látta. Elmondtam neki a dolgokat, s e hó végére jeleztem a Szolgaság elolvasását. Elborult a nap, de az idő csak langyoskásabb, mint volt. Most már nem írok több soronkívülit. Posta most se jött. Isten vele.
Lőrinc
Öcsi: Haefler István, az MTI háború előtti igazgatójának fia, Lóci barátja. – Szolgaság: Veres Péter a Balogh-család története (eredeti címén: Három nemzedék) című regénytrilógiájának első kötete, 1950-ben jelent meg.
105.
Budapest, 1951. április 14.
Kedves Klára!
Mégis írok, mert ma már jött értesítés magától. Érthetetlen, mennyit késett a szerdán írt miskolci lap: együtt jött az első ózdival. Hát mégis volt sebesvonat?! Nagyszerű! Csak hogy ez az örvendetes tény még jobban megingat a MÁV információs irodák szavahihetőségében! Az igazolványt sajnos ajánlottan már elküldtem; most már tartsa ott, s majd májusban utánajárunk a visszatérítésnek. Tegnap 7,5-öm volt szájban; Tompa tanácsára nem mozdultam ki, így Tschurlék elmaradtak. Ma dr. K. Tibortól megszereztem a házbér-körülieket, rendben vagyunk. Vas I. 15 Heinét kért júliusra, ez is valami, az időpont pedig direkt jó. Már nem fáj semmim; csak eddigi oldott köhögésem lett száraz, kemény. A mai hőmet majd beírom a lap végére. Judit ma hajnalban befeküdt a klinikára; mindenki izgatott. A csipketea általános kíváncsiságot keltett itthon, a szárazkolbász általános irigységet. Juliska sántikál, de mintha jobban volna; a maga távolléte miatt nem akar kevesebbet költeni; lehet, hogy ma este színházba viszi Béla. Lóci jól megvan, Kisklára is. A nyuszi is; tegnapi magányomban teljesen rászorultam, behoztam a szobámba. A hőmérő 37,1-et mutat, délelőtt fél 11 van. Kint 13 fok. Ma tán jön végre már a szerelő. Az orvos hétfőig szobában akar tartani; csak dróton át konzultált. Juliska járt Magdánál: az autóutazás bizonytalanra maradt; mit tegyünk a kis csomaggal? Csak lenne már jó idő! Gyulának Maricin át gratuláltam; ő maga nem reagált. Legyen nyugodt és okos és vidám és szeressen engem. Mindenkit ölelek. Csókolom:
Lőrinc
Judit ma hajnalban befeküdt a klinikára: Sándor Judit és Hárs Ernő leánya ezután megszületett: Hárs Bori, lásd 106. levél. – Marici: Illyés Gyula sógornője.
106.
Budapest, 1951. április 16.
Kedves Klára!
Judit gyermeke szombaton délután 3 körül megszületett, kislány, 2,90-es. A méh működése fél időben leállt, a jövevényt fogóval kellett világra segíteni. Egészséges, és feltűnően szép. Az ifjú apa szombaton este bent volt náluk, Kisklára sokat bejár az anyához.
Én befejeztem a munkámat, mára már csak a postázás maradt hátra; lehet, hogy személyesen adom le őket. A Heine-dolgokban megpróbálok változtatásokat elérni, mert mintha túltengene a zsurnaliszta-versíró a költő kárára. A házbért ijedten s időelőtt leadtam, hogy baj ne legyen.
Vasárnap telefonon bejelentkeztek délutánra dr. Schnellék; Varga Irénkét is magukkal hozták; egy-egy csésze fekete mellett este 10-ig itt maradtak. Az öreg Báránszky is itt volt; ők előző este egy nagy porció maradék pirított grízt adtak át, háromnegyedét Manciékhoz továbbítottuk. Belőlük csak Zsuzskát látom, tegnap is felszaladt egy kölcsön labdáért, a magáét ugyanis valahogy beleteniszütőzte egy szomszéd lánnyal játszva a kanálisba. Nem volt (labda). Egyébként Manci piacra indulva épp feljött, jajveszékel, hogy kenyérjegy (amiről már tud a lapból), és hogy hogyan kell azt értelmezni, és hogy az anyósa a kórházban a rákjával, és hogy épp most kellene jól táplálni, és hogyha Zsuzsi nem volna, már rég öngyilkos lett volna, és hogy így is éhenhalunk, és hogy most volna még szabad liszt, és magának milyen pechje van a rossz idővel, és hogy nem adhatnék-e kölcsön 3,60-at, délután hoz Laci pénzt, akkor visszaadhatná, és hogy Schopenhauer is azt mondta, hogy rossz élni, és üdvözli az ottaniakat, és csókolja magát, és végül adtam neki 16-ot kölcsön, és elment.
Lóci ma, hétfőn reggel megint a Margitszigetre ment. Tegnap egész nap nem mozdult ki a házból, félig levetkőzve napozott, s közben egy közgazdasági könyvet olvasott, majd – annyira tetszik neki – kivonatolt. Azt mondja, hogy nagy szüksége van rá, s hogy hasznát veszi akkor is, ha elmúlt világok és rendszerek dolgairól ad áttekintést. Ebben igaza lehet: talán szerez valami hálót, amit aztán kivethet a maga korának vizébe. Egész nap olvasott, jegyzett. Most gyönyörűen süt a nap, a szigeten biztosan megtartják az oktatófilmfelvételeket az él-röpösök, kapni azonban nem kapnak érte semmit, noha ők most nemcsak statiszták, de egyenesen színészek, sztárok: épp azért nem kapnak, mert itt oktatás a cél. Még enni sem kapnak, kiki zsebből eszik. De lesz legalább egy jó, szép napja. Én is örömmel kimennék. Influenzám, úgy látszik, elmúlt. Csak gyenge vagyok.
Írtam a füredieknek, megköszönve a képeket, s kértem, szóljanak rá fekete unokahúgukra, hogy ha van kedve és ideje, jöjjön el máris, ha pedig maga itthon lesz, okvetlenül. Ezt, gondolom, várták. Aurélékhoz elmegyek rövidesen, még a moszkvai útja előtt. A napokban írok Gráf bácsinak s a másik helyre. Csak egy kis nyugalmam lenne már, csak egy kicsi közben! Szétdagad a fejem a sok fordítástól. Németh L.-ról nem tudok azóta. Utolsó két deka kávénkat tegnap kölcsönkérte Gizike; majd megadja, in natura.
Kisklárával nincs semmi különös. Keveset beszél, halkan morog Szabolcsra (aki esedékes jönni), és folytatja hosszú telefonjait. Nyuszi él, jól van, de mintha megint húzná a ballábát. Éheztetik a szerencsétlent. Füredről azt írták, hogy jó volna tenyésztenünk: nyáron heti egy rántottcsirkénekvaló kikerülne az ivadékaiból.
Még megvárom a mai postást, hátha jön levél magától, s felelnem kell valamire. Juliska később akar majd írni egész levelet: most nem üzen, mert akkor, mondja, nem marad témája. Ma különben a nagy előszobaszekrényt rakja ki és molytalanítja. Sürgeti a padlókenőcsöt vagy mit is…
…Megjött az első levele! Manci s Juliska is végighallgatta a nagyját. Később Manci hozta fel a neki írt lapot. Hát most el tudjuk képzelni. Csak jó ideje legyen, a szeretet mellé az is kell. A jegyet majd elintézzük, most már csak formailag gondoljunk rá. Zsíros Józsi is írt: a liszt-akció leállt, egy élelmicsomagot küldenek rövidesen! Megszűnőben vannak! Írt Ózdról Csák Géza, Tóniék ismerőse, május elején jön fel. Nem utazhatna magával visszafelé? Kérdezze meg. Hogy maga ott van, nem hallgathatom el. (Költőjelölt, nem egész fiatal, van benne valami régies, népies.) Mellékelem Kisklára levelét. Mindenkit csókolok. Legyen jókedvű és emberi végre! Szeretettel:
Lőrinc
A mellékelt válaszlapot dobja be maga Ózdon; címzettje kétszer is járt már nálam évek sora alatt. Rezerváltan, de szívélyesen gondolok rá.
Dr. Schnell János: (1893–1973) a Gyermeklélektani Intézet igazgatója. – Bernáth Aurél moszkvai útja: Repülővel utazott, ami akkor ritkaságszámba ment. – A másik hely: Gráf Ferenc, a Brazíliában élő atyai barát közvetítésével leveleztek ekkor Anna főhercegnével. – Dr. Csák Géza: (1913–1988) ózdi tisztviselő és költő, 1946-os ott-tartózkodásakor Szabó Lőrinc segítette tanácsaival indulását.
107.
Budapest, 1951. április 18–19.
Kedves Klára!
Szabolcs az este, kedden este, megjött, pár napig maradhat csak, Óvárról nem kell eljönnie, valami csacsi vegzálás, ami aggasztotta, véglegesen és hivatalosan megszűnt. Most szabadságon van, az első részt vette ki, a másodikat, mely szintén egy hét lesz, akkor szeremé, amikor Füreden lehet majd velem. Ez csak május végén, június elején, vagy szeptember elején lehetséges csupán.
Tegnap Juliska az én szobámat hozta rendbe, nagyon büszke rá, tudom, hogy rögtön nagy levelet is írt a dologról. Én alig látok különbséget a régi és a jelen helyzet közt, legfeljebb azt, hogy az ablakokon könnyű kinézni: tiszták. Azt hiszem, e téren ő jobb kritikusa saját magának, mint én neki. Délben Tompával ebédeltem, estefelé pedig Gáborékat – az öreg Gábort, tudja – látogattam meg: roppant megörültek, bort és süteményt adtak, nagyon sokáig elbeszélgettünk. Közben a fia is megjött, vizitbe, a bíró-fiú; erősen és előnyösen megváltozott, higgadt; és jól néz ki. Jövő héten az öregekkel esetleg ki is fogok rándulni: szokásos körutamat, a budai kisvasutat ajánlottam, annyit ő is bír járni, amennyi ahhoz kell. Csak tíz után eresztettek el. Csókolják. Este Kisklára és Szabolcs társaságában még jó sokáig fent voltunk.
Ma és még pár napig pauzálok a munkámban. Hiszen úgyis csak a júliusi Heinék vannak hátra; minden egyebet elintéztem és gazdájához juttattam. Kardos Tibor esetleg még küld valami szerb nyersfordítást utólag a kosovói ütközetről (rigómezei csata, olyasmi, mint a mi Mohácsunk), régi néprománcot vagy balladát.
Kálmán csütörtök estére kis gyorsvacsorára hívott meg, Tamásiék lesznek még jelen. Áron kapott a Szépirodalmitól valami megbízást egy ifjúsági szabadságharc-regényre. Az Írószövetség kongresszusára érkeznek különféle meghívók és értesítések, nagyarányú dolog készülhet. S felhívás is jött valami homályosan jelzett oktatói ügyben; gondolom, mégsem ifjú íróknak szóló tanfolyam lesz, hanem szeminárium.
Tegnap, távollétemben, egy ismeretlen (?) katolikus papra hivatkozva keresett egy fiatalember, verseket hozott. Juliska nem nagy örömmel beszélt vele, mert egy negyedóráig is fenntartotta érdeklődéseivel és fecsegésével; végül azt mondva, hogy majd egyszer megint keresni fog, kiment az előszobából, kéziratot nem hagyott itt. Nem volt tolvajgyanús. A pap állítólag még 47-ben ajánlotta neki, hogy velem bíráltassa meg az írásait.
Ma reggel Szabolccsal együtt indultam el, elkísértem Mámiékhoz, majd benéztem a nem messze lakó barátnőnkhöz; oda ő már nem jött be, mert sietnie kellett végigjárni a rokonokat. Milyen szép a táj ilyentájban! A kis lakás megvan, részben kiadva, egy volt bornagykereskedő-családnak, a kert szép, csak a veranda túlszellős. Kiderült, hogy a szomszéd házban ismerős lakik: és pedig az az ember, aki nemrég magának – vagy a Kisklárának – fejfájásmulasztó suggesztiós módot ajánlott. Ismerősként üdvözölt, én barátságosan bevallottam, hogy nem tudom, kicsoda. Kun Zsigmondnak hívják. Erre eszembe jutott, hogy volt valaha valaki, aki részben közgazdasági tudós, részben sarlatán hírben állt. Jól sakkozik; dilinósnak látszik egy kicsit, amit jól rejteget. Nyugdíjas pénzügyi tisztviselő. Hát talán nem rossz ember. Szomszédjáék vén zsugorinak tartják, magunk közt szólva. Kölcsönadta egy háromíves, régi pénzügyi dolgozatát; Lócit talán érdekli most. Nagyon örült nekem, a kertben ott tartott tea-, dzsem- és kéttojás-pohárba-ebédre. Vendége is jött, ismert, én nem őt; az titokban őt, ő azt dilinósozta le. Így igazodjunk el a világon! Visszajövet benéztem Németh Tóniékhoz, épp nem voltak otthon; megvannak; üzenetet hagytam. Az elég nagy séta nem fárasztott ki, szörnyen élveztem a kirándulást, majdnem nyárias volt már a nap.
Itthon Juliska most a maga szobáját kozmetikázza, behallom, hogy fütyörész és dalol. Lábrándulását már napok óta nem is emlegeti. Kis láng, nagy füst volt az egész, azt hiszem. Lóci telefonált, hogy gyengén van, hazajön s lefekszik. Pedig, úgy tudom, valami fontos, válogatott-tréning lett volna ma a röpösöknél. Biztosan meghűlt egy kicsit, ez a tavasz különösen ravasz. Maga is vigyázzon! A szerelőket naponta várjuk, de most már nagyon jönnek, s új csapot is hoznak. Épp megjött Lóci, hallom a hangját. Magától levlap érkezett ma neki. Már itt van, nem meghűlés bántja, hanem a tegnapelőtt kihúzott foga, amelynek sebe, mint mondja, bedagadt. Igen komisz napja volt, elterülve fekszik a díványomon, csókolja magát s majd ír.
Ma este esetleg elmegyek Vásárhelyiékhez vacsora után; én akarok jelentkezni a füredi levél nyomán. Egyelőre csak kacérkodom a gondolattal, lehet, hogy fáradt leszek. Bariék vasárnap óta megint nem léteznek.
Lóci elvi, időbeli, anyagi és egyéb okok miatt felmondta az edzőségét. Nem új ellentétek miatt. Két év óta először fordult elő, hogy le kellett mondania részvételét válogatott edzésen. (Eddig: apu) …Hej, Anyu! Apu elloholt valahova, én megtaláltam a levelet és most folytatom. Hát, – nem méreg? irtó fáj a fogam, délelőtt azt hiszem, magas lázam volt. De nem lehetett hazajönni, úgyis annyit lógok a gyárból. Pech a mai válogatott tréningről való elmaradás, de mit csináljak. Jövő hó elején kétheti edzőtábort, s utána két hetes bulgáriai utat várunk. Jó lenne… Sokat (?) tanulok, mindenesetre a rendelkezésre álló időhöz képest sokat. A Józsa-ügy nagyon nehéz, nem sok jót nézek ki belőle. Főbaj: elvesztettem a türelmem! Holnap külön írok.
Csók:
Lóci
Hogy tegnap délután abbahagytam a levelem, távollétemben Lóci folytatta, és így elvette a helyet. Más lapot kezdek hát, annál inkább, mert este még átmentem a Házmán utcába s későn jöttem haza. Így most már másnap van, 19-e, csütörtök.
Hát először is azért, mert egy lefutott riadalom van ismerősünk mögött. A sztenográfus Erzsike szólt ide levélgépelés közben, nagyon-nagyon kérve, hogy azonnal menjek be hozzá. Hogy azonnal. Tudniillik, mint később kiderült, az iskolában nagyon elárvult, fél 4-kor. Így, egyedül maradva, nem tudott kihez fordulni. (Pár nappal azelőtt is jártam ott.) Borzasztó idegállapotban volt ott, nyakán még hozzá egy sereg vizsgálattal, ami napok óta tart s még napokig, és hogy így maga maradt, tanácsot kért. Mondtam, hogy férjének rosszulléte biztosan mulandó dolog, egy-két vizsgálat után kijöhet a kórházból, majd átvittem a szomszédba, idegerősítésre, Ráth doktorhoz. Az megnyugtatta. Nyolcra kerültem haza, átmentem Aliszkáékhoz, s onnan Bernáthéknak szóltam, csak épp kis közlést. Azonban mire 11-kor hazakerültem, már itt várt a megnyugtatás, hogy Erzsikéék este 10-kor már együtt vacsorázhattak Sellei Camillo dr.-nál, ahogy tervezték. Butaság volt a dolog.
Szabolcs más ismerősöknél hált, döntőbíró volt valami izgalmas családi ügyben valamelyik rokonnál. Most jön ide.
Iluról telefonálta vagy üzente Irma, hogy rosszul van. Otthon fekszik, vagy feküdt legalább s Irma nagyon fél. Manci tegnap felszaladt hozzá, ő hozta a hírt. Átszólok mindjárt Irmához, Gyurit is folyton úgy emlegeti, ahogy az tulajdonképpen természetes. Esetleg felajánlom neki, hogy résztveszek a sírja díszítésében, tán jólesik majd neki.
Kérte Magay Stefi címét: M. Ferenc, VII., Damjanich u. 40 (225-518). A Wirthnéé csakugyan az (legalább is azt hiszem, de erősen hiszem): Főv. Kisegítő Kórház, Váci út 178. A könyvben valahogy nem találom.
A sóskát megmondtam Juliskának, ő ma kapta a lapját s köszöni.
A nagytakarítás folyik; ha maga nem érdeklődik, Juliska lábfájása már eszébe se jutott volna senkinek. Írtam, hogy Hauber dr.-nál járt. Tegnap a maga szobája készült el, s a gyerekszobából mára már csak a padló maradt hátra.
Közben levelem érkezett magától. Jó kiadós levél. Tóniék nagyon aranyosak lehetnek. Igen, nekem is jó volna – tán meg is lesz – ott éldegélni megint egy kicsit. Nem éppen a munka kedvéért, azt szinte akárhol tudok vagy tudnék. Hanem őmiattuk. Gratulálok a kis Cipinek!
Juliskának 150 forintot tudtam törleszteni. A Zsíros-féle élelmiszer-küldeményről még mindig nem jött hivatalos értesítés. A szerelőket is csak várjuk.
Lóci nagyon rendes. Aliszkától megint szereztem neki kölcsön egy olyan könyvet, amely a „legújabb kor” – az utolsó száz-százötven év – gazdasági történetét tárgyalja. Ő még nem tudja. De sorban halad, amit elkezdett, fogja. Fogfájását – a simán, gyönyörű simán kihúzott – fog utófájdalmát nem értem; láza pedig nem igen lehetett.
Folyton zajong a telefon, napok óta sürget számunkon egy kellemetlen női csicsergés valami Karcsit meg Lacit egy laktanyából: nyilván beugratták, s fut a katonája után, nem híve el, hogy téves vagy hamis számot kapott. Már vagy hússzor kereste nálunk.
Lent a kis Zsuszit látom kitavaszodva. Manci a régi, de csendes. Most jön haza az anyós. Eredményről még nem tudok.
Ott bizony nem nagyon van magyar könyv. Ki az a Keller? Nyilván nem a nagy svájci, a Gottfried!
Özönlenek az értesítések stb. az írókongresszussal kapcsolatban, láthatóan nagyon alaposan készítik elő.
Illyésékről, Némethről semmi hírem. Már írtam, hogy ma este Tamásiékkal leszek. Vásárhelyiéknél a jövő hét egyik estéjén feketére.
Zoltánéktól még visszamegy? Magyarul „Levelek” nekem a következőktől vannak még: Nietzsche, Tolsztoj, Flaubert, Ibsen, Balzac.
Kenyérrel stb. kijövünk. Néha Juliska is kap innen-onnan, például Bélától. Csönd van, nyugalom. A minap felállított új, nagyobb villanyoszlopokra most szerelik épp át a vezetékeket.
S ezzel ég áldja mindnyájukat. Üdvözlet az egész családnak. Sokszor csókolom.
Lőrinc
Gábor: G. Szabó Gábor, Szabó Lőrinc apjának testvére. – Kálmán: Tompa Kálmán. – Mámi: Várady Szabolcs nagynénje. – Nem messze lakó barátnőnk: Takács Ferencék (1893–1956), a férj a háború után iparügyi miniszter volt. – Kun Zsigmond: gazdasági író, II. Széher u. 70. alatt lakott. – Józsa-ügy: Skolnik Józsa, Lóci ismerőse, Csepelen, a Vasműben dolgozott. – Sztenográfus Erzsike: Radnai Béláné Németh Erzsébet. Szabó Lőrinc itt „virágnyelven” ír. – Ráth doktor: Dr. Ráth (Reicher) Endre ügyvéd, felesége Somos Olga, Lázár Júlia divatszalonjában dolgozott; ekkor az Eötvös Loránd u. 10. alatt lakott, Radnai Béla gyorsíróiskolája pedig az Egyetem tér 5. alatt volt. – Aliszkáék: Dr. Gaálné Alisz. – dr. Sellei Camillo: (1902–1979) onkológus főorvos, az Onkológiai Intézet vezetője. – Irma Gyurit emlegeti: Mikesné fia, a kitűnő gyógyszervegyész egy évvel azelőtt halt meg hirtelen, rövid betegség után. – Wirthné: özv. Wirth Károlyné, Eliza, Gráf üzlettársának özvegye. – Ki ez a Keller?: Szabó Lőrincné április 16-i levelében: „Ma este Keller: A nevelőnő című kis könyvét fogom olvasni, amit a háziak dicsérnek. Regény az orosz életből van zárójelben a cím alatt.” S. Keller regényét Barát József fordította, 1921-ben jelent meg. – „Levelek”: ugyanebben a levélben Szabó Lőrincné írja: „Nietsche leveleit szeretném majd otthon olvasni, ha megvan magyarul. Ezt akartam már otthon is kérni, Kodolányi-levélben van szó erről, azért jött rá gusztusom.”
108.
Budapest, 1951. április 20.
Kedves Klára!
Képtelenségeket ír. Miért mondanám másnak a betegségemet, mint ami volt?! Influenza volt, elmúlt, orvos nélkül. Aztán túlsokat kételkedik. Az istenfáját, hogy ér rá ilyesmire a mai világban! Úgy lelkiklinikázik, mintha húsz vagy ötven évvel ezelőtt élnénk! Mindenki olyan kimerült, mint maga, én is. Szavakká változtatni a világot csak akkor van értelme, ha építi az életünket, erősíti, „szépíti” meg mit tudom én mit csinál vele; másképp gyerekeskedés az egész. Bosszant már ez a rengeteg „ha el akar hagyni” és „ha bűnözik ellenem” stb. Nem haraggal mondom ezt, bár tán annak látszik, csak keserűen: ez is „tol a sír felé”. Láthatta volna, hogy mit akarok: nincs más bizalmasabb emberem, mint maga, nem akarok változtatni a helyzeten. De rémes folyton a jelen és múlt sebeinek kötözgetésében élni. Lehetne, hogy megnyugodjon? Mindig csak mondja. Nincs maradéktalan boldogság a földön (amivel nem azt akarom mondani, hogy az égben volna!): szempontjaink szerint mi magunk rontunk nagyon sokat mindenen. S ez nemcsak érzelmiekre áll, mindenre áll. Még az ajándék-liszt elmaradására is. – Maga csak azt látja, hogy elesik a tartalék; pedig tán jó is, hogy elesünk tőle: elesünk esetleg egy sor veszélytől és irigységtől is. – Még az előbbiekhez: nem viselkedhet úgy egy fa szeptemberben, mint áprilisban. És: el a lelki daganatokkal, ha legalább annyi haszna nincs, hogy művészetet termeljen! Végül és mindig: reálisnak kell lenni, legalább is arra törekedni. – – Ne haragudjon mindezért, semmi sincs bennem, ami öt percen túl érzés bírna maradni. Felőlem könnyebb lehet a szíve, mint bármikor.
Most jött a levele, mindjárt tovább olvasom. Ludwigék címe csakugyan II. Bem József u. 22. Gyuláéknak se híre, se hamva. Névnapi telefonomra nem reagáltak. Tompa, akinél tegnap Áronékkal rántotta-vacsoráztam, látta őt: készül le Tihanyba. Hogy az az ózdi költő tehetséges-e igazán, nem fontos! A köszönőleveleket megírom. Irénkéék megkínálása vagy meg-nem-kínálása felett egy másodpercig is tűnődni: sehogysem aktuális, egyenesen nevetséges. Egész más világban vagyunk, s még inkább leszünk, s aki ilyenekre ad, ezért megszól vagy egyáltalán fontos neki, azt el kell ejteni. Tessék megérteni, hogy valamiféle háborúban élünk, a lövészárkok a szobáinkon mennek keresztül. Bármilyen hangversenyért magának Miskolcra bemennie nincs értelme: más a Piriék vágya és áldozata. Zoliék ellenben csak menjenek át magához. Egy doboz vimet, 2,80-asat, én is láttam, megvettem, Juliska nagyon örült neki. A csipkebort ma elintézem Bohusnál, úgyis mennem kell a maga hivatalába jegypótlékért, s az Írószövetségbe, a magam pótjegyeiért. Mindjárt indulok.
Itt van 30 Ft, a magát ért kár mennyei kipótlására.
Az erkélyünkön most csinálják a telefont: kissé lejjebb kellett rakni a bekötést az egész utcában az új póznák méretei miatt.
Kisklára tegnap este 11-kor „diszpozíciót” – berendelést – kapott a Hunnia filmgyárba ma reggel fél 9-re, valami kis szerepe lenne a Déryné ifiasszony-ban, talán. Nem nagy kedvvel, de ment; épp mehetett. Az imént hazaszólt, de akkor még annyira csattogott-mennydörgött a megzavart telefon, hogy csak a hangjára ismertem rá: hallózás után szétkapcsoltak. Szabolcs ma du. akar hazamenni. Ők alig tízperceket értek rá beszélgetni.
Erzsike, a gyorsíró tegnap többször ideszólt. Tanácsot, lelki támaszt kér, egyebet senki sem adhat ilyenkor; hogy a férje a tegnap reggel újrakezdődött kihallgatáson hogy végzett s mikor, nem tudom. Este 8-kor még nem volt otthon. Kisklára tegnap délelőtt spontán felhívta az iskolában. Én is felmegyek hozzá oda ma délelőtt megint, bár nem örömmel. De hát természetes, hogy bajbakerült asszony a család barátaihoz fordul vigaszért, biztatásért.
Nagyon rosszkedvű vagyok, ez magyarázhatja meg levelem elejét: gyakran van úgy távoli emberek levelezésében, hogy éppen más dolgok aktuálisak az egyiknél, amikor a másik még egy előző levél hangulatában folytatja, s ez a folytatás már csak a témánál fogva is rém időszerűtlen, mire visszaérkezik a válaszban. Csókoljon meg gondolatban és legyen nyugodt.
Ilu időnkint komolyan rosszul van. Tompát épp vacsora közben hívta, hogy ha éjjel rosszul lenne, hívhatja-e. Ma talán beviszik valamelyik klinikára, olyasmit hallottam.
Este a villamoson vállamra veregetett Aliszka. Aztán együtt jöttünk. Gépelve ideadta ausztráliai Erzsike legújabb levelét; mellékelem; legközelebb irányítsa vissza.
Szabolcs a vonatindulást szeretné telefonon megtudni, nem hiszi, hogy nehéz lesz. Hívom, kísérjen s tudja meg útközben a Nyugatin.
No, megyek. Délután folytatom.
Klára megjött, hülye statisztálás lett volna, másokkal együtt rögtön visszajött. Kitolás, átejtés, semmi. Még találkozott Szabolccsal, aki a koradélutáni személlyel elutazott. Az Írószövetségből Füsi már elhozta a jegyeimet, csak nem értesített: így semmit sem ér a segítsége. Iluról még nem tudunk pontosat. Erzsikénél majdnem teljesen jó hangulat volt, férje épp tanított. Lehet, hogy feladják az iskolát. Ma már csak egész rövid ideig beszélgettek vele, s otthon aludt, (ezt még tegnapra mondom). Ráth Bandinál is voltam, szintén a felajánlás mellett van. A maga jegyeit elhoztam a Növénytárból, Irmussal beszéltem; költözgetnek; s van bent egy fiatal, szőke, új nő. Itt jobb, mondta, mint a MOK-nál, ahonnan jött. Kisklárának törtem három szép ág japán birset. Lóci hazaszólt, hogy irtó fogfájás miatt elment a csepeli helyi OTI-ba, ott megröntgenezték, s kiderült, hogy nem a kihúzott fog helye fáj, hanem három tályogos foga van, amiket sürgősen el kell távolítani. Falra mászik kínjában. Rögtön hazajön, mihelyt tud, útba ejtve Tompát, akivel telefonon át máris írattam rémerős fájdalomcsillapítót: Lóci értük megy majd be hozzá. Bari nemsokára átjön; előzőleg ebédre hívtak: ebből azonban már csak vacsorameghívás lehet. – – Sokkal nyugodtabb vagyok, mint délelőtt. Kövesse példámat: soha hisztérizálás! S főleg: soha el nem hinni, hogy nem bírjuk a dolgokat! Hogy lássa, mennyire nem zárkózom magától, megírom, hogy úgy-ahogy rendbe hoztuk a halott Erzsike sírját tavaszi virágokkal. Általában mindamellett nem sok jót várok a jövőtől. De ilyeneket írni s mondani is kár, olyan magátólértetődő. Kezdem irigyelni ottlétét. Ég áldja! Kisklárának szóló levélbetétjét átadtam neki, majd ír megint hát hogyne. Ő épp most el; későn haza, mondja. Szerelők nem jöttek, némi mozdulatocska azonban mégis történt az ügyben: csöveket, csapot már hoztak. Minden jót! A többiekkel együtt csókolom.
Lőrinc
Ui. – Nem akarom válasz nélkül hagyni kérdését, hogy mit értettem a „legyen emberi” vagy „emberibb” kifejezés alatt. Már a leírásakor éreztem, hogy nem igen lesz ez érthető. De hát olyan pongyolán fogalmaz a siető ember. Most se tudom. Rosszul írtam. Általában valami olyat értettem alatta, hogy ne legyen elvi, elvi alapon álló. Hanem gyakorlati. Csókolom.
L.
Kész a Kisklára szobája is (kivéve az ablakokat). Ma jön az előszoba.
Kardos Laci most telefonált: 5 Puskint küld, 150 sor, újrafordítás a régi nagy kötet anyagának vacakabb részéből. Ez is megesz egy hetet. Hál istennek, ez még a jobbik eset.
Úgy lelkiklinikázik: Szabó Lőrincné április 18-i levele így kezdődik: „Kedves Lőrinc! A mai leveléből úgy érzem, hogy nagyon ideges. Nagyon nincs pénz? Pedig Lóci újabb viselkedése igazán örömöt szerezhetne magának. Én is nagyon örülök. Mi volt megint ez a maga betegsége? Tényleg influenza volt? Van valami újabb izgalma? Ne legyen, Lőrinc! Nyugodjon meg teljesen s próbáljon örömöt találni, igazit, a családjában. Azt írja nekem, legyek végre emberi. Nem tudom hol, miben nem vagyok emberi. Ahol nem vagyok, azt hiszem, az csak jó magának. Én csak nagyon meggyötört vagyok, kimerült, fáradt, testileg, de főleg lelkileg. Itt, úgy érzem, hogy talán mégsem kell meghalnom. Segítsen maga, Lőrinc. Legyen teljes bizalommal hozzám mindig, akkor is, ha ellenem követ el bármit. Mindent könnyebb akkor viselnem, ha azt érzem, hogy lényegében hozzám tartozik s ez magának jó. Ha ezt nem bírja, azt is mondja meg. Fájni fog, de jobb, mintha akarata ellenére él velem. Azt ne tegye tovább. Vagy tudjunk komoly szeretetben együtt kínlódni, vagy éljen szabadon, ha magának az jobb s én belenyugszom már előre is. A bizonytalan élethez nincsen már erőm s talán nem is akarom. Kifogyott a tintám. –” – Dr. Ludwig József: nőgyógyász főorvos. – Áron: Tamási Áron. – Dr. Bohus Gábor: Szabó Lőrincné hivatali főnöke, ismeretségük utóbb baráti kapcsolattá alakult. – Aliszka: Dr. Gaálné Alisz. – Ausztráliai Erzsike: Baranyai Zoltánné. – MOK: Múzeumok Országos Központja. – A halott Erzsike: Vékesné Korzáti Erzsébet, A huszonhatodik év hősnője.
109.
Budapest, 1951. április 21.
szombat
Kedves Klára!
Most mostam meg a kezemet először az új mosdóban. Egészen jó, a csapja bőven ontja a vizet, nem is látszik rajta, hogy selejt. Elszámolása még hátra van, magát a berakó munkát a Házmán utcai Baranyai emberei csinálták; nem értjük a dolgot.
Most elmondok egy lefutott kalamajkát Lóci fogfájása körül. Mint tegnap délelőtt a csepeli röntgen kiderítette, nem a simán kihúzott fog helye fájt utólag egyre tűrhetetlenebbül, hanem három tályogos fog! Ezt alighanem már írtam is. Nos, tegnap telefonon kikönyörögte, hogy szerezzek Tompától valami igazi erős dolgot, mert falra mászik kínjában, bár már mindenféle csillapítóval teleette magát ott kint. Tompa írt neki egy ópiumos port, úgy volt, hogy Lóci 5 körül érte megy. De bent kellett maradnia vagy mi, s csak 8-kor mehetett. Akkor viszont a doktor már nincs odahaza. Megegyeztek tehát, hogy rajzszöggel a lakásajtóra kifüggeszti a receptet a doktor. Úgy is lett. Szörnyű fájással odament, aztán három patikába, egyik se tudta elkészíteni. Végre a negyedik helyen, a Széna tér 1 alatt, megcsinálták. A kiadásnál azonban a patikus valami hiányosságot fedezett fel a jelzések körül: nem volt részletezve az adagolás és hiányzott a keltezés. Szegény fiú tehát ott állt a megváltás előtt, s nem ihatott a megtalált forrásból. Emiatt a gyógyszerésszel összekaptak. Csúnyán. Végül Lóci a másiknak az arcába vágta az összegyűrt receptet, káromkodott s dühöngve becsapta az ajtót. Gondolta, akármi lesz, nem hal bele az éjjel. Nyögött és sóhajtozott is eleget, alig aludt egész éjjel. Kétszer bementem hozzá, nem szólt; a fentieket csak délelőtt mondta el, kérve, hogy nem tudnám-e valahogy rendezni az ügyet s megszerezni a gyógyszert. Itt most rengeteg részletezést kellene elmondanom, hogy hol és hogy találtam meg Kálmánt (aki szintén az ügy sima rendezése mellett volt persze, hiszen ő is hibázott, miközben a patikus túl-formalista volt). Lócinak be kellett úgyis jönnie a városba. A végeredmény az, hogy előbb telefonon – szerencsére engemet ismerő nő akadván a patikában, aki már tudott az éjszakai ügyeletes botrányáról – aztán személyesen átbeszéltem az ügyet a nappali kollegák egy részével s nem nagyon nehezen leállították a… nem is tudom, mit: a folytatást. Még este ugyanis a bentvolt patikusok – talán önvédelemből? – jegyzőkönyvet vettek fel az esetről. Mondom, simán és mosolyogva elintéződött az ügy, megszereztem akkorra egy második, teljesértékű receptet, s a gyógyszert Lóci átvette. Persze akkorra már tele volt megint mindenféle félerős szerrel, amihez a kollegái juttatták. A fogorvosnál is volt, mert tályogos fog is húzható szükség esetén, sőt okvetlen húzandó, az azonban csak hétfőn rendel. Az erős szer tehát nagyon kellett. Viszont közben az történt, hogy a Csepel egyik főröpöse tegnap abszolute lesántult, a csapat pedig ma délután 3-kor fontos meccset játszik a Honvéddal, amelyik a harmadik legjobb csapat az első osztályban. Így hát nagyon könyörögtek Lócinak, hogy fogfájósan is csak játsszék. Vállalnia kellett a dolgot. Az ám, de az ópiumos szer lankaszt! Hát így valószínűleg csak egy felet vesz be meccs előtt, s lesz, ami lesz. Ez a sok hűhó semmiért, ez a nagy vacakolás, amely régi időben talán párbajjal, talán halállal is végződhetett volna. Amire persze nem mulasztottam el rámutatni, ajánlva most is a sima megoldást, miután ő ma az első telefonnál még szörnyen paprikás volt, s esze ágában sem volt bocsánatot kérni. Hát bocsánatkérés, egyoldalúan, nem volt; hanem csak sajnálkozás kölcsönös kifejezése. A dolgot telefonon hozták a gyógyszerész tudomására, s azt a kolléganői „képviselték”, Lócit én. Igaz, hogy mire az ügyet mosolyogva lezártuk, ő is befutott, s akkor már áldását adta a dologra, belátva a kényelmesség előnyét. Formálisan a patikusnak volt igaza, mert az efféle recepteket másolatban rögtön be kell nyújtani valamilyen rendőrségi ellenőrző szervhez s nagyon vigyáznak rá. De például kiadhattak volna az utólagos rendezés reményében egyetlenegy porció port a betegnek…
Nyuszi jól van, vígan ki tud ugrálni újra a ládájából, most épp a teraszon napozik s eszik, én hoztam neki hulladék saláta-levelet, ingyen, a piacról.
Kisklára reggel elment, délben megjött, most alszik, délután megint megy.
Szokolayné épp déli Kálmánnál-létem alatt telefonált neki, mint orvosnak, elmondván, hogy zenész-fia megint elájult stb. aztán hogy ma délután felviszik a Hárshegyi szanatóriumba. Átvettem a kagylót: akkor meg nekem mondta, hogy este 6-kor egyúttal kijönne hozzánk, hozott egyetmást. Nem tudom, itthon lehetek-e. Nem baj. Juliska itthon lesz.
Tojás, látom, megint kapható; ára: 1,50.
Kálmán épp a postáját nézte át: magától is kapott lapot. Rávettem, hogy üzenje meg általam a válaszát, így hangzik: „Szívből köszönöm aranyos írását, nagyon boldog vagyok, hogy jól érzi magát s hogy olyan jó lelkek és kezek közt van. Kezét csókolom.” Az utóbbi négy nap alatt, mint mondja, összesen nyolc órát aludt. Rettenetesen be van fogva. Jobban, mint valaha. Összeesik ültében.
Tegnap este Némethékhez ugrottam fel, Laci a család egy része szerint május 10-én jön haza, a másik szerint május végén.
Bari Gizikéék vasárnapra meghívtak ebédre.
Gyorsíró Erzsikééknél lefutottak a vizek, úgy látszik. Most már nincs köztünk az az intenzív érintkezés. Talán a jövő héten majd találkozunk. Sajnálom izgalmaikat. Ne írjon nekik most.
Telefonon tegnap este elköszöntem Auréltól, ma reggel nyolckor elhúzott Miskolc felett a gépe.
Tegnapi levelemből kifelejtettem a jelzett 30-as betétet; most mellékelem. Itt meleg van, s ma jó idő; s általában naptalanul sem kívánt már egyikünk se fűtést.
Margot-ék: XII. Fadrusz u. Beszéltem vele. Semmi újság.
Ma egy lap jött magától.
Az Irodalmi Alap kérdezi az én június–augusztusi üdülési igényemet is: bejelentési határidő május 5. Többet nem tudok.
„Minden apróság érdekel”: írta. Hát a válaszom elég tarka; nem?
Még eszembe jut, amit tán tud is már, hogy a jövő vasárnap, azazhogy munkaszünnap, helyet cserél a keddel, úgyhogy a dolgozóknak kettős május elsejei szünetük lesz. Utazását ez nem érinti. (Van, vagy kell, helyi, ózdi igazolás a vasúttól arról, hogy az itt bemutatandó jeggyel utazott?!)
Gizike meghozta a 2 deka feketét; Kisklára számára Juliska rögtön rátette a kezét.
Nagyon fáradtnak érzem magamat. És kedvetlennek. Gyuláék nagyon hallgatnak.
Füsi tegnap este meghozta a jegyeimet: Mancival üzente jószándékát, de az elfelejtette átadni az üzenetet. Úgy látszik, túlsokat zaklatja anyósának rákja ügyében az orvosokat, s bosszankodik azok bosszankodásán. Túlsokat, túlgépiesen, laikusmódi „ellentmondásokat” fedezve fel, okoskodik; nekem is kín hallgatni.
Megyek feladni a levelet. Sokszor ölelek mindenkit, Magát csókolom.
Lőrinc
Ilu címe a Haynal-klinikán (Üllői út): A-épület, I. em. 36. sz.
Szeretettel kíván Neked mielőbbi javulást
Alpáry Noémi
Kézcsókkal
Alpáry Imre
Váratlanul találkoztunk, náluk feketéztem, szerdán este pedig majd Erzsikéékkel ugyanitt.
Lőrinc
Szokolayék: Szokolay Károly verseit 1948 óta küldi Szabó Lőrincnek, testvére Szokolay Sándor zeneszerző, anyjuk Szokolay Bálintné gyakran kisegítette az élelmiszergondokkal küzdő városi családot. – Dr. Alpáry Imre: mezőgazdasági főiskolai tanár, felesége Noémi Radnai első feleségének, Olasz Jolánnak közeli barátnője volt.
110.
Budapest, 1951. április 22.
Kedves Klára!
A Kicsi levelét mellékelem, úgy látom, már rég írta, s tegnap fejezte be. Mégis csak alig nagyobb, mint a nyúl farka. Csak átfutottam: velem nem beszél ezekről a dolgokról, vidéki tervekről stb. Juliska az istennek sem akar bemenni Wirth nénihez. Oda is nekem kell hát, pedig ez tesz tönkre, a szaladgálás, az intézés. S hozzá még ezen a héten a kongresszus! A mai lapban láthatta reggel – vagy láthatta volna – a csábító címet, hogy: Hozzászólás irodalmi egységünk kérdéséhez. Nyilván Király István írta. Számomra ezekben a cikkekben nincs semmi megfogható; hacsaknem maga ez a megfogható: a megfoghatatlan, vagyis az, hogy elkezdenek valamit, s nem mernek-akarnak továbblépni a kérdésben, úgyhogy helybenjárás az egész és eddigiek idézése. (Mellesleg: még útitársként is csak folyton a négy rég emlegetettről esik szó: Szabó Pálról, Illyésről, Veres Péterről, Déry Tiborról, egyrészt az ő megértésükről, másrészt a fejükmosásáról: a többiek legfeljebb a példájukon tanulhatnak.)
Az éjjel itt mennydörgéses, villámlásos nyári zivatar volt és kisebb felhőszakadás. Az idő hűlt, s a vasárnapra való tekintettel már délelőtt bemelegítettünk. Borús ég kezdte a napot, a szürke és fekete százféle árnyalatával, aztán hasadozott a felhőtakaró, s mint egykor a költő mondta:
kék-fehér úszó szigetek
tolták szét s össze az eget,
s végül kisütött a meleg nap. Mióta itt gépelek az ablak előtt, az ég fele megkékült. Hát jobb is így.
Lóciék a tegnapi kissé aggasztó meccset fölényesen nyerték, ő maga jól látszott, a sportlap is megírta: Jók voltak: Antalpéter, Szabó. Bosszantó, hogy épp most nincs edzősége; ez anyagilag is nehezít; a minap, már jó rég, valami kikászálódási öthetes tervet eszkábálgattunk össze az adósságok elintézésére: eszembe jutottak hasonló kísérleteink még Mikes bácsival. Úgy tudom pár hét óta keményen spórol a fiú s tartózkodik minden könnyelműségtől, cigarettáját is napi nyolcra redukálta. A láthatáron valami edzőtábor eshetősége, s későbbre több külföldi terv, nem tudni, melyik hogyan érinthetné őt. Legnagyobb gondja most a foga. Kezd nem bízni a fogorvosában. Az ópiumos por nem tett csodát, de eléggé használt; tegnap összesen csak egyet használt fel, kétszer egy felet a tízből; tartalékolja még nagyobb fájdalom esetére, s talán üdvösen fél is tőle.
A mosdómedence vízcsapja folyton el-elakad, nem forog, nem zár, aztán simán zár: itt még baj van. Egyébként az egész jó, a tál széle visszahajló, tehát Juliska örömére a víz nem – vagy nehezebben – loccsan ki.
Szokolaynénak, aki régebben egy levélben beszámolt magának az adósságunkról, s aki most fejből nem emlékezett pontosan, körülbelül 38–40 forinttal tartoztunk. Ehhez jött tegnap újabb 81. Nagyon sok! 41-et rögtönöztem neki, a többire gyors ígéretet tettem. Fiát nem vették fel a Hárshegyibe: nincs hely, talán napok múlva. Itt volt 6-tól majdnem 8-ig, én is velük. Szeretettel, rajongva, idegbeteg módjára emlegette magát, s az istennek sem akart a pénzről beszélni. Jöttének eredményeképpen a mai húslevesbe némi tyúkaprólék került ízesítőnek; a többit majd beosztjuk.
Most megint egészen beborult. Szürkéskék gőzdaganatok, izzószélűek, komorak és vidámak, gyúrják egymást. Szél fúj. A fák virágzása tetőfokon. Az orgona majdnem nyit. Itt már csak a cseresznye van hátra a gyümölcsfák közül. Dériék sarki olajfáját kivágták: elvesztjük a csodálatos májusi illatszertárt! Pár nap óta városszerte rengeteg „Virágért” című NV-bódé színeskedik utcán-téren, aránylag olcsón árusítanak mindenfélét, az utcai koldus virágárusok tünedeznek.
Juliska törlesztésül 150-et kapott tőlem ebben a hónapban, még jár neki 180. Rémes! Hogy engedhették így eladósodni magukat!
Egykori ismerősünk felesége a Gábor Áron 3/a-ból – a név itt se jut eszembe – benézett tegnap; Kisklárával beszélt, meghívott; délután náluk feketéztem tegnap, s alá is írták feladás előtt a levelemet. Szerdán este megint együtt leszünk. Beszéltek, mellékesen, másik régi ismerősünkről, főleg az asszonyról, (csak a keresztneve jut eszembe: Marica; a férje pozsonyi konzul volt) [utólag, oldalt írva:] Réthelyi! – a lényeg az, hogy válás után a nő egyre lejjebb és lejjebb csúszott, legutóbb látta valaki, hogy egy Hungária körúti nagyobb asztalosmester oldalán reprezentált, de azóta az asztalost államosították, s ő nyilván még kijjebb kerül… Ha ugyan mindez igaz… Túlságosan kapkodó teremtés volt; sajnálom.
Lóci mondja, hogy tegnap írt magának egy lapot. S hogy este halványan körvonalazódott számukra valami edzőtábor, talán május 8-án kezdődnék, talán a Mecsekben, talán másutt, talán tíz-tizenkét napig tart, talán egy gyors szófiai út követi, rövid, talán ő is részt vesz az egészben; egyszóval még mindig minden „perche si, perche no” – ha ugyan nem hibásan írom olaszul a D’Annunzió-regény idevágó címét. Mindenesetre sürgeti nálam Lóci máris az angol nyelvtankönyvet, jó lenne a táborba. Most meg elsietett: megy az öngyújtója után, melyet az éjjel valami Pasaréti úti barátnőjénél felejtett. Megy és jön, mondja.
Kíváncsi vagyok szerda este Erzsikéék közléseire, addig már nem látom őket. Iskolájuk tán megszűnik. Nem is tudtam, hogy 22 éve jóbarátai a Gábor Áron utcai háziaknak, az asszony főleg Jolánnak volt jóbarátnője. Misztikus lények ezek, asztrológiában stb. hisznek s álmokban, „tudományosan”; Jolán ha megjelenik neki álmában, az mindig valami „figyelmeztetést” jelent – csak nem tudja, mire; ezért – mondja –, ha vele álmodik, akkor mindig jelentkezik Erzsikééknél, s „úgy is van a dolog”. Ahogy most is. De élénk, magabiztos, nyűhetetlen karakter, „mehrwertigkeitsgefühlös” és naiv. Ez csak amolyan sejtés róluk, impresszió.
Zoltánék, gondolom, ma látogatták meg. Tudja, hogy túlvan a feleidején?
Juliska meghallgatta a tegnapi levlap neki vagy róla szóló részét, de semmit sem üzen azon kívül, hogy csókolja. Majd ő külön ír. Féltékenyen őrzi apróka mondanivalóit, témabekezdéseit. Közben Lóci megjött a „Vilmá”-tól. Egyáltalán nem fontos, régi valaki – mondja –, körülbelül 32 éves, jólkonzervált asszony, elvált, dolgozó, szép lakása van; „félévenkint véletlenül látom, akkor egy párszor találkozunk, s az érintkezés, amely nem szerelem, megint elhal egy félévre”. Most ingujjban hever a díványán és közgazdaságot olvas. Talán itthon marad egész nap.
Kisklára még mindig alszik, vagy henyél az ágyában. Megnézem, mert megyek már át Bariékhoz ebédre; s még bele akarom írni, hogy hogy van. A nyuszit is megnézem. Őt szegényt már csak én védem, én engedem ki. Roppant szeret ugrálni a teraszon. Oda azonban ma nem mehet, ahhoz talán hideg van, és még nem száradhatott fel az eső.
Hát igen, alszik. Mellette a könyv: Medici Lőrinc, a közepén tarthat. Balambér karalábélevéllel enyhíti ládabörtöne sötétjét és magányát: eszik.
Isten vele, kedvesem. Mindnyájukat csókolom.
Lőrinc
NV: Nemzeti Vállalat, korabeli általánosan használt rövidítés. – Gabriele D’Annunzio: (1863–1938) olasz költő és regényíró, könyvének címe: Forse che si, forse che no (1909), Talán igen, talán nem címmel magyarul (1918). – Lóci pasaréti úti barátnője: Sz. Vilma. – Könyv Medici Lőrincről: Brion Marcel: M. L., Nagy András fordításában, Athenaum kiadás, 1939-ben és 1940-ben.
111.
Budapest, 1951. április 23.
Kedves Klára!
Azt hiszem, jól írtam a dátumot; mindenesetre hétfő van. Semmi újság. Tegnap kitűnő ebédet kaptam Bariéknál, ahova délután Balogh Laciék is befutottak, s még kitűnőbb vacsorát itthon. Két hónap óta nem ettem ilyen tisztességes ételt. Bariéknál eltörték a nagy hódmezővásárhelyi hamutálcát, melyet tőlünk kaptak valamikor; én a csemperagasztómmal összeragasztottam.
A fődolog mostanában a Lóci foga. Azt hiszem ma megy az orvoshoz, esetleg előtte egy kontrollröntgent csináltat. Este vele sakkoztam itthon.
Benéztem Kálmusékhoz is, hogy referálhassak Magdáról. Hát először is a Gyuri-féle útiterv csődöt mondott, bár lehet, hogy egyszer majd lesz belőle valami. A maga harisnyacsomagocskája tehát véglegesen itthon marad. Pénzük nincs, azazhogy „kevesebb, mint volt”. Kálmán éppen egy jelenetet metszett fába: Villany a faluban! Egész vasárnap egymásnak adta a kilincset véletlenül a sok vendég, ki volt dögölve mindenki, mikor én csengettem be. Hírek: Maráék cukorbeteg fia egy éjjel háromszor is elájult, mindig hívni kellett Tompát. A volt Csalótzkyné április 21-én férjhez ment, Nóra. Magda nem ért rá írni és roppant szégyelli magát, de hát… és… és… satöbbi. Csakugyan rém kimerültnek látszik; betegségről nem szólt. Akkor akar majd lefeküdni, ha maga itthon lesz. Sokat jár hozzá B. Gizike (akit minden becsülése mellett szörnyen un a klisétermészete és klisé-esze miatt). És hát csókolja magát, rajong a Klárcsijáért.
Mondom, nincs semmi érdemleges.
Juliska ma kapta a levelét. Ebédre fehér bableves volt és palacsinta.
Hőmérő kint árnyékban 16 fok, magánál, bent, 17, nálam is, Kiskláránál több. Kisklára 3-kor megjön, 5-kor elmegy.
Nyuszi délelőtt a kis erkélyen sütkérezett és eszegetett; most áttettem a másik oldalra, a teraszra. Vígan futkározik, elnyúlik a melegedő köveken, szemmelláthatóan lyukszerű lakást szeretne: fel kéne hozni neki egy kályhacsövet. Már megbeszéltem Kisklárával, hogy ha ráér, egyszer kivisszük sétálni a zöldbe: hadd álmélkodjék! Nem mer az megszökni s nem is tudna! Láttam egyszer, hogy vízhez jutott a nagy teraszon: nem kellett neki. Hanem a kis erkélyre be-bekunkorodó ampelopszist magától szívesen eszegeti.
Ma, azt hiszem, kismosás van soron.
Lekvárunk nincs több, most mondja Juliska, hogy abból a 9 forintos kevert-lekvárból vett – egy kilót adnak – s azzal töltötte a palacsintát. Érezhető; de nem rossz. Azt mondják, dohányjegy is lesz, s tojásjegy stb.
Most már elő kell vennem megint valami fordítást: Kardos Laci kiad egy iskolai, rövidített Puskint, abba néhány silány fordítás helyett új kell. Öt darabot kaptam, sürgősek, nem különösebb darabok.
Juliska diktálja a kért recepteket:
1. Kakaós tészta. – 25 deka porcukor, 1 egész tojás, 4 deka vaj: ezt félóra hosszat habosra kell keverni. Aztán 4 deka kakaót, 23 deka lisztet apránként hozzáteszünk és egy csésze tejet, hogy olyan sűrű legyen, mint a piskótatészta. Ha kevés bele ennyi tej, pótolni kell. Egy csomag sütőpor kell még, aztán kilisztezett tepsiben megsütjük.
2. Diókenyér. – 7 tojás fejérjét majdnem készre kiverjük, 25 deka porcukrot beleteszünk, s ezzel tovább verjük, míg a cukor fel nem oldódik. Utána 13 deka diót, 13 deka lisztet teszünk hozzá. Vajjal kikent, kilisztezett, keskeny formában sütjük lassú tűznél. Vékonyra szeleteljük.
3. Fehér tészta. – 21 deka vaniliás vagy citromos porcukrot, 7 tojás kemény habbá vert fehérjét, 14 deka lisztet és 5 deka olvasztott langyos vajat könnyedén összekeverünk. Hosszúkás, magas formában lassú tűznél sütjük, készen kiborítjuk, s teljesen kihűlve citrommázzal bevonjuk. Vékonyra szeletelve tea vagy kávé mellé szolgáljuk fel.
Jó étvágyat hozzá! Kisklára megjött, semmi újság. Csókoljuk.
Lőrinc
Megjelent a Román költők antológiája, itt a tiszteletpéldány.
Balogh László: A Lakatos-kormány volt államtitkára, felesége Bozóky Mária festő, utóbb kitelepítették őket, Szabó Lőrinc segítette ezalatt őket.
112.
Budapest, 1951. április 24.
kedd
Kedves Klára!
Nagyon misz-kedvem van, bár az idő igen-igen megjavult, s ez nagy segítség. Gyönyörű meleg van, az idén először voltam kint felöltő nélkül. Ajtó-ablak tárva a lakásban, kintről melegebb árad be, mint a napok alatt mégiscsak lehűlt belső levegő. Egy órakor két órára lezárták a gázt, ma csak későn lesz ebéd. Addig majd valami kenyeret. (Utólag: mégis idején lett ebéd.)
Rossz hangulatom oknélküli: a „Nachtseite”, az „éjszakai oldal” az emberben, ahogy régiek és főleg romantikusok mondották. Nem bírok hozzáülni a fordításhoz, olyan nagy a csömöröm az efféle munkától már. Pedig telik az idő, és ennek most már napok alatt meg kell lennie, ennek az öt Puskinnak. 150 sor, s valami jegyzetféle azt a rémes gyanút kelti bennem, hogy soronkint csak egy forintot adnak érte az Új Magyarék. Hát ez borzasztó! Csak megvolna már az a kollektív, az mégis…
Tegnap egész nap erőltettem, nem ment. Estefelé a nyavalya majd hogy ki nem tört már. Sorra vettem ismerősöket – közellakók előnyben – hogy hova mehetnék el. Vagy húsz embert. Egyikhez se volt igazi kedvem. S szégyeltem is magamat: mit cipelni magunkkal az undokságunkat?! És hideg is volt a lakásban, ültem egész nap csak. Levele nem jött, ma sem. Én eddig mindennap írtam; rendben megkapott mindent? Keserűségemben írtam.
És hogy lopják amellett az ember életét! Ma beállított a részeges nyomdász barátunk: a szerencsétlennek most már zsebében az írása, hogy bolondokházába kell vinni a feleségét. Visszahozta a Shakespeare-t, elvitt egy Kosztolányit. Juliskával tanakodtunk, hova mehetnék – visszatérek a tegnap estére – ő Irma nagymamát is proponálta meleg lélekkel; de az nem volt otthon. Végül is a szomszédba kérezkedtem be, Dériékhez, feketére: ők társaságot vártak, de mindenki elmaradt, úgyhogy a véletlen „cuvaksz” – én – voltam az egyedüli.
Lócinak egy visszaesése is bosszant: miután a foga megenyhült, bement Tarnay Karcsihoz, de nem húzatott; a privátorvos hitegeti, hogy talán megmenthető egyik-másik; szóval halogat. S este elmenve, pedig nagyon fáradt volt, úgy ottragadt valamelyik nőnél (akinek vele közös barátnőjét tegnap elütötte egy autó), hogy csak éjjel egykor jött meg. Ma persze alig bírt felkelni. Délelőtt kikunyorálta, hogy szerezzek pénzért jegyet egy péntekesti zeneakadémiai hangversenyre: Wagner-est lesz, MÁV-szimfónikusok, ketten mennének. Tudja, micsoda munka csak azt is megtudni, hogy hol van jegyiroda, melyik működik?! Egyik nem tud a másikról, s minden folyton változik. Két órám ráment, míg, szerencsével, nem kicsivel, hozzájutottam két 15 forintos jegyhez. Közben Bernáthné meghívott ma estére vacsorára (tegnap nem volt otthon, amikor én kerestem); aztán meg Vásárhelyiné hívott meg szerda estére. (Őrájuk nem gondoltam tegnap, pedig nagyon jó lett volna.) Elfogadtam. S most jut eszembe, hogy szerdán estére már programom van! Le kell az újabbat mondani! Illés Bandi is hívott a hivatalából, kérdezve, megyek-e szerdán a Szövetségbe, arra a bizonyos oktatásügyi valamire stb. Állítólag félévig tartana. S péntektől vasárnap estig a kongresszus. – – Igen: tegnap este végre felhívott Flóra, aki aznap kapott magától írást. Lelki nesze-semmi-fogd-meg-jól volt az egész. Említette, hogy egyszer már szólt ide, s akkor Kisklárával beszélt. Az elfelejtette megemlíteni. Férje szerdán Dunapentelére megy, nem tudja, milyen keretben.
Mindez rosszul hangol, s főleg a munkacsömör, valami tehetetlenség. Csakúgy sajog bennem a gond, lelkibeteg lettem, semmi sem segít. Fejem olyanra dagadt, mint az égbolt! S náthás vagyok, annyi zsebkendőt pusztítok egy hét alatt, mint tavaly egész nyáron. – – Nyuszinak eszkábáltam egy mű-alagutat deszkából, botlábakon, kátránypapírfalakkal, a teraszokra is jó, a ládájába is.
Ha Miskolcra megy s oda kér levelet, írja meg idejében a dátumokat. Jól tudom, hogy a cím: Malinovszki 70?
Isten vele. Mire levelem kézhez veszi, már biztosan rég túlleszek ezen a rossz idegállapoton. Mindenkit csókolok. Szeretettel:
Lőrinc
Egy kis pótlás ebéd után:
Szokolayné szólt ide, zenész – 8-án kerül a Hárshegyibe.
Nagyon jó ebéd volt, kissé derült a világom a sült tyúkhústól és a tarhonya-fejessaláta körítéstől.
Irma szólt még telefonon az imént. Megkapta, köszöni lapját. Nem tudott felelni (mondtam, már ne is feleljen), mert épp akkor kezdődött a riadalom Ilu körül. Ilu egyébként ma hazakerült a kivizsgálásról (mert ez csak kivizsgálás volt): nem találtak semmi nagyobb és újabb bajt, a nagy köhögések az ottléte alatt nem produkálódtak, állapota kissé jobb, saját lábán ment el, s most alighanem dr. Tompánál van. Megígértem, hogy segítek rendbehozni Irmának a Gyuri sírját. De majd csak a jövő héten már. Kisklára épp ma akart bemenni a klinikára Iluhoz.
Egyéb nincs. Sokszor csókolom
Lőrinc
Dr. Tarnay Károly: – a család fogorvosa.
113.
Budapest, 1951. április 25.
szerda
Kedves Klára!
Ma jött kis levele, fejemet mossa a fejmosásért, melyben magát részeltettem. Már azt se tudom, mi volt.
Tehát elment Miskolcra! Nem baj. Hanem mikor lábol át oda, mint már hazafelé tartó? Hova írjunk? Biztosan idejekorán értesít! A maga helyén én az utolsó napig maradnék… Hogy csak az aztán következő hétfőn álljon munkába, azt valószínűleg megadják.
Bohus telefonált: hétfőn délután eljön a csipkebor ügyében. Csak hát nincs cukrunk.
Ma jó hírekről számolhatok be, habár a nap rosszulléttel kezdődött. Előbb veszem ezt.
Borotválkozás közben émelyegni kezdtem, forgott velem a világ, csúnyán és gyorsan, a legszédítőbb és hánytatóbb tengeribetegség se lehet különb. Öt percig; aztán elmúlt. Le kellett dőlnöm. Aztán dolgoztam a Puskinokon. Telefonáltam Tompának. Tizenegykor, mikor visszahívott, épp beszélgetés közben jött a második undok roham. Másodszor is hívott. Akkor, közben, már hánytam, ez sokat könnyített. Nyelvem hófehér volt. Szódabikarbonát, belloidot és papaverint vettem be, utasításra, két-két szemet. Reggeltől idáig – du. – fél 5-ig – csak négy cigarettát szívtam. Közben megjártam az Írószövetséget, s utána, 3-kor, Tompához mentem. Ő előbb frissensült borjút akart adni, aztán mégis tiltotta: úgy látszik, sőt biztos, hogy gyomorrontásról van szó, nem ehetem zsírosat. Itthon mindjárt kapok tejbegrízt. Már öt órája nem kering a világ velem.
A Szövetségben sikeresen jártam, egész sor ember bánt velem nagyon kedvesen, így Palotai Boris, Ágotainé Mária tisztviselőnő, Barabás Alisz tisztviselőnő, Gáspár Bandi, Kovai Lőrinc és felesége, a Hajnal-Keszi házaspár és még vagy hatan-nyolcan. Devecseri és a pártiroda-titkár is. Barabás Alisznál kényelmesen el lehetett intézni, hogy hát akkor ne menjek, ha most rosszul vagyok, arra az ülés-sorozatra, amelyet szemináriumnak gondoltak többen. Egyébként is összesen öt felolvasás lett volna, s egy már lepergett amúgyis belőle. Megkaptam a kongresszusi ajándékot: egy jelvényt, alkalomszerűt, egy jegyzőkönyvet, egy Lenin s egy Rákosi-könyvet s egy füzetkét, szovjet költők magyarvonatkozású dalait fordításban. Az egész egy piros tokba csomagolva. A kongresszus az Újvárosházán lesz, 9-től estig, két órás ebédszünettel s ebéddel s vacsorával, záróbankettel a volt Britanniában. Péntektől vasárnap estig. Tanulság: nem kell mindjárt hisztériás túlzásokba esni. Tompától odaszóltam Illés Bandinak, aki nagyon örült.
A Széll Kálmán térről valahova elkerülhettek nyomdászmester-barátaink: a házon zászló és hivatali tábla leng.
Villamosátszállás közben lefogott s megfeketéztetett ma délben ott Sárköziné; őszintének látszó szeretettel érdeklődött és beszélt; stoppolt ruhám a hét végére készen lesz.
Az este Bernáthnénál vacsoráztam (tán az ártott: fehérbab + füstölt sonka-részecskék). Jól beszélgettünk, intimes dolgaimról is, melyeket most összegeztem, s amelyekről – úgy láttam – már nagyjában tudtak. Aurél előző éjjel hazaszólt Moszkvából: nagyon megkínozta a repülőút, Marili is kedves volt, nem kapott intőt; játszik egy iskolai színdarabban, a Ráday utcai ref. gimnázium színpadán.
Megyek, csinálom a Puskinokat, péntek reggel magammal kell vinnem őket. Eldőlt, hogy 4-et kapok soronkint.
Hát ugye ez mind aránylag nem rossz?
Nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Hívja Rózsikát. Tóniékat csókolom, Magát is.
Lőrinc
Ui. – Hát mégis írt a Cimbalom utcába? Ma este velük feketézek Ováryéknál, itt a szomszédban. A tegnapi szép meleg mára még nőtt, megint 19–20 fok van a szobákban. Leót ott felmentették, tegnap óta itt jár, hogy esetleg visszacsináltassa a dolgokat, ami aligha fog menni, véli Magda bizalmasan.
Britannia: utóbb Béke szálló a Teréz körúton. – Széll Kálmán tér: mai Moszkva tér. – Cimbalom utca: Radnaiék lakása. – Óváryék: Valószínűleg Alpáryék helyett írta. – Leó: Kuzman Leó.
114.
Budapest, 1951. április 26.
Csak pár szót, kedves Klára, mert rengeteg a dolgom, s a nagy gyomorrontás még ma reggel is forgatta velem a világot. A hülye Lóci csak éjjel egykor jött meg, orosz táncbemutatón volt, amit elvben nem helytelenítek; persze kimerült, kétszer elkésett. Pénteken Wagnerbe megy. A baj az, hogy utána nem siet haza. Óvatosan étkezem, alig cigarettázom. Keményen kell dolgoznom a Puskinokon, hogy holnap reggel átadhassam őket K. Lacinak. Itt járt Szokolayné, két könyvet kért, ezzel mi jutottunk némi előlegbe nála. Juliska, Tompa nagyon rendes. Az imént pihenésül lementem a borbélyhoz, nagyon kellett már úgyis a nyiratkozás. Tegnap este Ováryéknál feketéztem, Erzsikéék elmesélték a részleteket. Hogy a szemináriumgyanú helytelen volt, már írtam. A három nap se lesz túlterhes. Ma szép idő van, de szél fúj. Nyuszi mindkét erkélyen már inkább árnyékot keres. Nincs semmi különös. Látom, maga pláne kifogyott a közölnivalókból. Azt azonban mintha észre se vette volna, hogy én naponta írtam. Szeretnénk tudni pontos napját-óráját a jöttének. Valaki látta itt az ózdi Lili asszonyt, én még nem. Nem érek rá semmire. Nagyon gyenge vagyok, karlsbadi kúrát is kezdtem. De most dolgozni kell, napra, órára. Hőemelkedésem sem volt. Péntektől alig lesz szabad percem. Gáborék jelentkeztek a proponált kirándulásra, jövő szerdára kitoltam a dolgot: esetleg akkor már maga is benne lehet majd. Estefelé Bari jön át egy állatorvossal; épp jókor, hiszen állat vagyok és beteg! Nem tudom, mit akar ez a „tisztelőm”. Juliska ma befőzte az első kis porció sóskát: a nagy halomból alig lett valami, ezt nem tudtam. Örülök, hogy Zoliékkal jóban lesz, hogy bírja az ottlétet. Ritkaság! (Ott lenni.) Nem keresnék a Juliska-Géza-féle gyerekeket is? Kortársaink! Hallom, a Növénytár költözése kissé – pár hétre – halasztódik, bár el nem marad. Bohus igyekszik időt nyerni. Ma sok mindent kell kiváltani; cukrunk is lesz és rizsünk; felvágottjegyre némi szalámit adtak, de mi már előbb elintéztük, s így lecsúsztunk a jobbról. Nem kell kapzsinak lenni!
Sok csók.
Lőrinc
Ózdi Lili asszony: Dr. Major Kálmánné Ábel Lili, Gaálné Ábel Alisz unokatestvére. – Juliska–Géza-féle gyerekek: Szabó Lőrinc anyai ági rokonai, Szabó Géza és Panyiczky Júlia gyermekei Miskolcon a Zöldfa utcában laktak.
115.
Balatonfüred, 1951. június 10.
vasárnap, délután 4 óra
Kedves Klára,
remélem, még hétfőn hírt visz rólam ez a gyors lapom. Programszerűen ment minden. Juliska igen jól csomagolt és ügyesen, csak kimaradtak az orvosságaim (amit már Akarattyán is sajnáltam), s egy pár apróság. Fogkefét vettem, szappanom is van. Túl sok fehérneműt hoztam. Itt Gáboréknál nagy szeretet fogadott; megismerkedtem Görögné Beke Margittal; s nagyon jól összemelegedtünk dr. Vajda Ernőékkel. Vajda híres ügyvéd, botanikus és növényfotografus-művész; felesége lábadozó, fest. Ma vasárnap délelőtt szép autókirándulást tettünk Ernő, Gábor meg én, gyűjtő és fotós körúton. Dr. Vajda élénk érintkezésben van a Növénytárral is, magát is ismeri, kitűnő ember, találkozni fogunk otthon is. Szállásul egy verandaszobát választottam, mely hátra a kertre néz; csupa elfüggönyzött ablak; egymás fölött két vaságy van benne; olyan majdnem, mint egy hálókocsi fülke. A mai lap említi az Új Hold és a Venusz együttállását; péntek este Jánoséknál én is észrevettem, szép égi kép volt, olyan, mint egy görbe felkiáltójel [rajz]. – A lapja ma megjött, köszönöm. Eddig csak pihentem. Itt járt Tihanyból Vass E.-nél lapja, akinek úgy látszik élete egyik nagy örömét okozta a fordítás; köszöni magának a gépelést, szeretné megismerni, hívott. Szabolcsról nincs hír. Jól vagyok; persze úgy nagyjából csak. Maguk is legyenek azok! Kalmár J.-éknál is megvolna e hétre a pót-szállás. Most csak ennyit. Hogy tetszett Lócinak a Revizor? Kisklára? Írjanak! Ha a pénz megjön (haza), gondoljon víkendre! Most szaladok feladni a postán ezt az első lapot. Csókolom. Szeretettel:
Lőrinc
Szombaton esős nap volt, aztán szeles éjszaka, a mai nap gyönyörű.
Balatonfüred: Szabó Lőrinc június 9-én Kodolányinál van Akarattyán, 10-től 22-ig Liptákék vendége. – Görögné Beke Margit: író és fordító.
116.
Balatonfüred, 1951. június 11.
Változatlanul semmi újság, kedves Klára, épp ezért nincs is tulajdonképpen jeleznivalóm. Írtam már, hogy fogkeféhez és szappanhoz hozzájutottam, így azt nem kérem még I. Gy-val sem; és egyebet sem; legfeljebb az orvosságokat. Dr. Vajda ma, hétfőn 10 tájban biztosan kereste magát a Növénytárban, s referált a kevés referálnivalóról. Erős szél mellett ma is pompás, meleg az idő. Kezdtem Heinével foglalkozni; igen nehéz ez az egyszerű dal-forma és hang. Olvasgatok. A kenyérváltójegyről (utólag) kiderült, hogy nem is volt olyan fontos. A ház most tág, nagy, négy-öt helyen egyformán kellemes a zöldben és szabadban lenni. Mindig jön-jön valaki fentről; újság ma nem. A ház most érettségizett Zsuzsája délben állított be, érdeklődve hallgattuk vizsgaélményeit stb. Ma M. Lia társával botlottam össze, pár napra jött csak. Szabi nem írt még. Folynak a kerti munkák. Beke Margit ma este hazamegy; Litvánék Tihanyból holnap este. Asztalomon szép vadvirágcsokor, még a tegnapi autós botanikus-kirándulásról. Folyton hazagondolok. Hallom, Badacsonyban Egry igen gyengélkedik, tán meglátogatjuk. Rosszul alszom, szívem ideges. Gyönyörű a határ, a világ! Üdv a tegnapi Margit-napra a földszinten! Sokszor csókolom. Írjanak!
Lőrinc
Ui. Jánosnál jó volt, csakugyan írjon neki egy kis lapot!
Délután 4 óra – Ebben a percben megjött Szabolcs.
M. Lia: Marschalkó Lia költőnő. – Margit nap a földszinten: Mikes Margiték a földszinten laknak.
117.
Balatonfüred, 1951. június 14.
Kedves Klára!
Szörnyen renyhe vagyok, semmit se tudtam még dolgozni. Nem is nagyon bánom, legalább erősödöm. Hetek (vagy hónapok?) óra tartó derék- és mell-fájásaim iszonyúan erősödtek, szerdán kulmináltak, tegnap eltűntek. Már azt hittem, valami új, szörnyű erejű szívbaj fog itt el. De úgy látszik, valami idegzsába vagy mi volt. Szerdán különben megjött s itt ebédelt Gyula. Hazakísértük Szabolccsal. Nagyon kedves volt. Este a Növénykísérletinél, Sz. rokonainál vacsoráztunk, oda s onnan hallottam Juliska hangját. – Legjobban most az érdekelne, hogy a várt pénz megjött-e! Sz. vasárnap délben utazik haza, nagyon megszerették, hétfőn áll munkába. Magától 2 lap és 1 levél jött eddig. W. Laci tán eljön Tihanyba; oda került a várt új helyére. Hat napja jó az idő. Nem hétfőn megyek haza, csak szerdán (déltájban) dr. Vajda Ernő kocsiján. Mindenkit sokszor csókolok.
Szeretettel
Lőrinc
W. Laci: Wessely László, a várt új hely az Új Magyar könyvkiadó.
118.
Badacsonytomaj, 1951. június 21.
Kedves Klára!
Meghalt Egry Jóska. Kijöttünk Gáborral a temetésre dr. Vajda kocsiján, láttuk a koporsó kocsiratételét, az özvegyet (Juliska), Pátzayt, Bernáthot. Gábor miatt a kocsival mi ketten előrejöttünk a tomaji temetőbe, itt írok. Már szól a harang, vagyis a badacsonyi háztól indult gyászkocsi feltűnt a tomaji határban. Elvadult, gyönyörű kis temető, istenhátamögötti. Nagyon nehéz a szívem. Mindig-mindig elkésik az ember! Tíz napja folyton akartunk kijönni ide, és most már nincs többé. Megszokhatatlan ez a tapasztalat. A temetőkapuban várok, írok, a kocsin, a forró bádoghűtőn. Gábor bent van, majd érte megyek, ha látszik a menet a hegyoldal alján, s odaállunk a nyitott sír mellé. – Tegnap Illyésnél voltam. Tudom, hogy hívott. Péntek reggel otthon vagyok. Jönnek!
Csókolom
Lőrinc
119.
Badacsonyörs, 1951. augusztus 4.
Kedves Klára!
Laci majd elmesél mindent, meg a kis Zsuzska naplója. Nagyon jól, kedvesen sikerült minden. Itt már lehetetlen volt szállást kapni Lacinak; pedig igyekeztem. Aurél ma délben haza kellett hogy utazzék, Alisszal és Marilival maradott. Meddig? Csak pár napig! A jövő hét végén a 2 × 2 névnap. Víkendre lejöhet, ugye? Erről még írunk egymásnak. Azt hiszem, kedden este újra Füreden leszek már. Zsuzska írjon pár szép sort Gáboréknak. Írni ide ne is írjon! (Vagyis csak Füredre.) Ha csak nem vasárnap délutánig… vagy ha táviratozni kell. 15-én otthon kell lennem, addig nagyon sok a munkám, a gyerekkel elég idő eltelt. Nem baj, nem sajnálom; sőt! Azt hiszem együtt megyünk majd haza 12-én. Zsuzsi lepedőjét majd én viszem, Füreden felejtettük. Kisklára névnapjában 60%-ig benne vagyok (pénzben). Itt úgy alakul a helyzet, hogy később aligha láthatnának már vendégül. 15-e után Kovács Jóska fiára kell gondolnunk! Minden jót! Csókolom a gyerekeket, üdvözlöm az ismerősöket, Juliskát, Sztovicskát, mindenkit.
Szeretettel
Lőrinc
Badacsonyörs, 1951. augusztus 5.
Folytatás!
Váratlanul itt maradhattak Laciék mégis egy napra. Nagy öröme volt a kislánynak. Mi lustálkodtunk, Laci meg én, és ettünk, egy kicsit fürödtünk, sétáltunk. Bernáthék vendégei voltak; s az enyémek is: ezt okvetlen így akarom, s majd rendezem. Alisz ugyan kedvesen marasztal napokig, a hét végéig; én már drukkolok a sok munka miatt. Szeretném Aurélt még itt érni, keddtől kezdve jöhet bármely nap. Dolgom van vele, megbeszélnivaló; a rádiólevélre még nem feleltem. Tegnap keddet írtam mint ittlétem utolsó napját. Ma kitolom az ügyet (Laciék egy plusz-napja miatt), én is egy nappal: szerdán tehát okvetlen átmegyek már Füredre. A további legyen változatlan: maga értesít, hogy jön-e víkendre, s hogy Liptákékhoz-e vagy pedig Tihanyba, s hogy utóbbi esetben én mikor menjek, egyáltalán mehetek-e. Szeretném már látni az otthoniakat, magukat. – Kovács Józsi fiát esetleg magunkkal vinnők? Próbálom lelevelezni a dolgot. S hétfőtől kezdve kutyakeményen dolgozom! Csókolom (ahogy a többieket is):
Lőrinc
B-örs
Ábrahámhegy
B-rendes
Kővágóörs-Révfülöp
Szepezdfürdő
Balatonszepezd
Viriusztelep
Zánka-Köveskál
Dörgicse-Akali
Kilián-telep
B-udvari
Örvényes
Aszófő-Tihany
B-füred
B-arács
Csopak
Alsóörs
Káptalanfüred
B-almádi
Vörösberény-Budatava
B-fűzfő
Fűzfőfürdő
B-kenese
B-kenese-üdülő (alagút)
B-akarattya
Csajág
Balatonfőkajár
Füle
Polgárdi
Polgárdi ipartelep
Alsósomlyó
Szabadbattyán
Szfvár rep. tér
Székesfehérvár
Kelenföld
Bpest Déli
Sztovicska: Sztovits Istvánné varrónő.
120.
Balatonfüred, 1951. augusztus 9.
délután
Kedves Klára, –
most kaptam meg, már Gáboréknál, 6-i lapját. Jól sejtettem tehát (amit jeleztem is): s maga kétnapos vikendet csinál. Tudják ezt Flóráék? Ha nem, vagy ha ott nincs hálóhely, akkor itt leszünk éjszakára; a hajóforgalom jó sűrű. Azonban: hova érkezik? Hol várjam? Ha nem kapok értesítést, akkor itt találkozunk, ugye, Liptákéknál, amennyiben Fürednek jön? Ha viszont nem értesít és nem is Fürednek utazik, akkor én vasárnap délelőtt mindenesetre áthajózom Tihanyrévbe, Gyuláékhoz. Táviratozhat is; sőt telefonálhat akár még Földvárról is! (Tüske Ilonka!) S. Margot-ék Lelléről szintén vasárnapdéli randevút ajánlottak Gyuláéknál: írtam, hogy mi úgyis ott leszünk. Épp Margot lapjából azt sejtem, hogy F. Feriék Lellén időznek: így könnyebben hálhatnánk a Fellegvárban, nem? Most látom, hogy A. Irmus már szombatra várja magát Tihanyban. Ez is azt javallja, hogy maga most szombaton Füreden átjöjjön, s be ide hozzám (amennyiben nem várnám az állomáson): itt majd megcsináljuk a 2½ napos tervet. Tulajdonképp a lényeg az, a döntő az, hogy Gyuláéknál alhatunk-e, minden egyebet ehhez kell szabni. Én a jövő héten még itt maradhatok; a Heine postán is elintézhető. Lóci állkapocs-kiütése kissé tán mégis goromba ügy. Sikerükhöz gratulálok. Nincs semmi különös. Az egyéb dolgok most nem fontosak. Mindnyájukat csókolom, s magát várom.
Szeretettel:
Lőrinc
Balatonfüred: Szabó Lőrinc megszakításokkal Liptákéknál lakik. – A. Irmus: Alladiatorisz Irma.
121.
Budapest, 1951. augusztus 14.
Kedves Lőrinc!
Értelme talán nincs is annak, hogy írok, de muszáj. Csak magyarázni szeretném magam. Hogy miért, azt nem is tudom pontosan. Talán azt akarom megértetni, hogy ne éljen tovább olyan életet, mint 30 évig. Hárman fizettünk rá a gyengeségre. Ne szánjon engem így, nem lett volna szabad azelőtt sem. Múlt évben úgy láttam, maga is úgy látta, hogy tudunk ketten valami szépet csinálni még együtt, megmaradt kis életünkkel. Akkor éreztem a szeretetét, s hittem valami csodában. Nem volt könnyű nekem sem maga felé menni hitben, szeretetben, mert mind a két dolog szinte meghalt már bennem. Csak kötelesség tartott rég ebben a házban, s annak a bolondságnak a hite, hogy maga rám szorul. Hogy milyen őrület adta ezt a hitet? Talán az, hogy én magamról tudtam miképpen állok maga s a két gyerek mellett? Most már mindegy. Visszafelé nem javítgathatunk. Talán előre sem? Hozzám úgy látszik nem tudja más kapcsolni, mint a 30 évi szenvedés emléke. Nem akarom ezt sem lebecsülni, ez is kapocs, sőt, erős kapocs. 1950-ben láttam, hogy segíthetek, 1951-ben már ezt sem érzem. Úgy érzem, hogy elvégeztem a legfontosabbat: maga él.
Most úgy érzem, sőt látom, hogy a bizalma elmúlt. Vagy nincs rá szüksége. Pedig a szeretet irántam, a bizalmával párhuzamosan fokozódott, s a bizalom csökkentésével ez is csökkent. Próbáltam közelférkőzni magához, megoldani a gátlásait s furcsa módon, ahogy nem értett félre az év elején, úgy félreért most állandóan. Semmi sem véletlen, ez sem. Nem akarok én magától semmit, Lőrinc, főleg nem kényszerből. Csak ne csapja be magát s engem sem. Én sem akarom becsapni. Vegye tudomásul, hogy nincsen már annyi erőm, mint valamikor volt, a hitem is igen-igen pici. Nem tudok úgy élni itt, hogy a mi közös életünk továbbra is ugyanolyan hazug, mint volt azelőtt. Nézzünk szembe egyszer végre komolyan mindennel. Maga mindig megnyugtat: „Ha már így történt minden, nem akarok elválni, maradjunk csak együtt.” Csak a süket fül nem hallja az ilyesfélékből az igazat, a lényegest; csak maradjak, illetve: maradhatok. Maga pedig bezárkózott újra. Szívében ápolgatja, illetve érzésem szerint akarattal növelgeti Bözsi iránti szerelmét, s teljesen külön, zárt életet él vele, volt környezetével és minden hitem szerint nagy fájdalma, szerelme s a velem való együttmaradás, sőt hozzámhangolódás dacára még mást is csinál. Igaz, lehet, hogy ez is összefügg Bözsivel, az ő megidézésével. Én semmit sem tiltok magának, mindent, amit érez vagy kíván, tegye, meg is értek elég sok mindent, nem egészen mindent, de főleg azt nem, hogy nem folytatja velem a teljes őszinteséget. Legalább azt engedte volna, hogy öregségünkre abban bízhassam, hogy mindennel hozzám jön. Ezt csak fájdalma néhány hónapjában tette – tudom, hogy nem volt teljesen őszinte akkor sem – de azt a kezdetnek vettem s vártam, hogy ebből a teljes bizalom fog kifejlődni. Pedig érezhette, hogy az egyetlen mód arra, hogy maga közel érezze magát hozzám, de egyetlen mód arra is, hogy én feloldódhassam, s én is teljesen tudjam magamat adni lélekben, testben. Úgy látom, nincs rám szüksége ma már. Amire belőlem szüksége van, az talán hogy a ház, a gyerekek maradjanak együtt. Ez sok és szép is, de nekem már nem elég. Ha nem akarja vagy nem tudja felállítani köztünk azt a viszonyt, hogy én bízzam magában, hogy érezzem, hogy fontos vagyok ma már, csak távolodni fogunk egymástól. Eleinte ígért mindenfélét: Idevisz, odavisz; elment egyedül, elment mással, igaz, ezen a nyáron velem is ment egyszer, de én azt is másképpen szerettem volna. Ígért kárpótlást (nem én kértem) a szerelemben. Ma ha kedves, nem érzem azt a melegséget, amit friss fájdalma dacára az év elején. Tudja, Lőrinc, mindig mondtam, hogy magával kapcsolatban olyan vagyok, mint a hőmérő a lázzal. Most pontosan érzem, hogy távolodott. Ha maga nem akarja a közös életet vagy nem bírja széppé tenni, akkor ne erőltesse. Nem akarok elköltözni most, ha csak maga nem kívánja így, újra nem alkalmas erre az idő, csak látni szeretnék mindent tisztán. Nézzen magába, nagyon kérem. Se szánalomból, se kényelemből ne ragaszkodjék hozzám. Múltjából nem akarok semmit sem elvenni, se megtagadtatni, de ha olyan nagyon szerelmes elhalt kedvesébe, hogy nélküle ma is teljesen üres az élete, akkor ne éljen más nővel, még azzal sem, aki véletlenül a felesége is. Majdnem mostanáig elhittem, amit magyarázott. Hogy a két nőt össze tudja olvasztani. Itt képzeltem, vártam én a csodát. Azt hittem, amit mondott is, hogy szép is lehet, meleg, békés és szeretettel teljes az öregségünk. Ma kegyek osztását érzem. S ezt már oly sokat kellett elfogadnom akarva, nem akarva. A halál után közvetlenül jobban elfogadta szívében az Isten rendelkezését, mint ma. Tegnap már ki is tudta mondani, hogy jobb lett volna 28-ban elválni. Jobb lett volna, én is azt hiszem, de legfőképpen jó lett volna, ha akkor sikerül a halál. Gyakran, szinte szemrehányásnak érzem, mikor minden öngyilkosról, aki mégis élve maradt (mint én), kihangsúlyozza, hogy az nem öngyilkosság, csak kísérlet. Szegény Juhász Gyulának, bizony hatszor kellett komédiáznia, míg sikerült végre. De már túl messze megyek, éjjel egy óra, nagyon fáradt vagyok, nagyon szomorú, s az egész írást haszontalannak érzem. Az előbb majdnem azt írtam le, hogy hagyjon el, s próbáljanak meg boldogok lenni. Látja, így győzött le Bözsi, azzal, hogy elment, lett az elérhetetlen, a legkedvesebb, a pótolhatatlan. Itt maradtam, nem halhatok meg. Sajnálom magát nagyon és magamat.
Klára
122.
Balatonfüred, 1951. augusztus 16.
Kedves Klára!
Éjjel ½ 11-re rendben megérkeztem. Közben ugyanis kiszálltam Jánoséknál, ahol négy kellemes órát töltöttem. Itt említettem, hogy hosszabb vikendre maga szeretne lejönni. Rendben van! A „zöld” szobában lakom, szombaton és vasárnap maga is ott hálhat, hétfőn estétől azonban régebben bemondott vendégek érkeznek, nem is tudom, kicsodák. Viszont – „több időre is találunk megoldást” – hangoztatták a háziak. Tehát csak jöjjön! Hol, mikor várjam? Egyenlőre csak ennyit. Csókolom.
Lőrinc
123.
Veszprém, 1951. augusztus 28.
Kedves Klára,
egy gyors kirándulás idehozott a mi régi városunkba. Pénteken esetleg otthon leszek. Mindenkit csókolok
Lőrinc
124.
Balatonfüred, 1951. szeptember 5.
szerda reggel
Kedves Klára!
Jól megjöttem. A gyorson riogattak, utasok s még kalauz is, hogy kétes, lesz-e még, szeptember 2-a után hajócsatlakozás Siófokról. De a menetrend nem csalt, s a változás nem áll be, csak 8-án: attól kezdve ehhez a vonathoz 9-kor (s nem ¼10-kor) van hajó. Ezt azért, mert hátha szüksége lesz rá valakinek. Aztán október 7-ig ez marad a helyzet. Jó, táncos utunk volt a vízen át. Fél 11-re megérkeztem. Bosszantó volt, hogy a veszprémi vendég, aki miatt időben kötve voltam, levélben lemondta a mai vizitjét. Majd átmegyek hozzá Almádiba egy nap. S az is, hogy otthon felejtettem a kis zatykóban a teljes borotvakészletet s járulékait: kérem, küldjék le az első csomaggal. Du. persze csak átmegyek Elemérhez. Vendég: Beke Margit és férje, az igen kedves Görög Imre; csütörtökön este mennek haza. Keményen neki kell feküdnöm a munkának; első a gépelés, aztán Milton jön, majd Majakovszkij. Lehet, hogy a rajtam levő cipő sarka házilag kap gumit. A cipő maga csak egy kicsivel szorosabb, mint a másik; hordható tehát; csak épp, nagyobb út után, hamarabb fáj benne a lábam. Ma az egész ház az ajándék-kenőcsből reggelizett, nagyon örültek a küldeményeknek. Szép, nyugodt, napos a reggel; igazán sajnálhatja bármelyikük, hogy nincs itt, hogy sose látta „otthonosan” ezt a tájat, úgy, ahogy már én. A Kareninát el fogom olvasni; nagyon-nagyon szép, a nyelv élő, telivér, pedig semmi különleges nincs benne, olyan egyszerű. Ha Lóci jönne vagy bárki, és csak egy napra, próbáljon akár a szombat déli ¾2-essel indulni. Hétköznap pedig akár az este ½7-es siófoki gyorssal, mint én. Mindnyájukat szeretettel csókolom.
Lőrinc
Amit érkezésekről tanácsoltam, talán zavaros. A lényeg az, hogy aki jön, egy napra is úgy jöjjön, hogy már itt hál s így frissen kezdi a napot.
Görög Imre: műfordító.
125.
Balatonfüred, 1951. szeptember 5.
Kedves Klára,
itt küldöm a másolatot, az eredeti ma elment a rádió számára, a másik másolat Tihanyba. Kísérőlevelem szövege: „Kedves Antal Helén, mellékelten küldöm „Az írók béke-tízperce” számára kért írásomat. Azt hiszem, még jó ideig ittmaradok a Balaton környékén; ameddig csak lesz hajó s ameddig birom majd a hideget. Kérem tehát, legyen olyan kedves és értesítsen, mikor adják le a Rádióban, hogy magam is meghallgathassam. Sok meleg üdvözlettel…” Délután megyek Elemérékhez. Ezt különben egy lapon ma már megírtam. Fekszem neki a Milton-részleteknek. Legelsősorban a borotva-dolgokra volna szükségem hazulról, azt küldjék. Mindnyájukat sokszor csókolom.
Lőrinc
A rádió számára: Antal Helénnek küldi: Végül is Szabó Lőrinc írása nem hangzott el, csak A költészet dicsérete című kötetben (1967) jelent meg először Balatoni naplójegyzetek címmel.
126.
Balatonfüred, 1951. szeptember 9.
Kedves Klára!
Hamarább, mint bármiféle lap, megjött a postacsomag. Köszönöm. A másik cipőt nagyjában közben megszoktam; s kapott az is egy pár gumit a sarkaira. Eddig jó idő volt; ma – szombat – délben úgy látszik, vihart fújt el és esőt a szél. Semmi különös újság, Vass Elemér elkészült a második portréval, az már nagyon hasonlít. A veszprémi kartárs cserben hagyott, lemondólevele várt rám csupán. Tegnap, pénteken este Tihanyban voltunk, szalonnasütésen, az itteniek, V. Elemérék és Farkas Feriék. Onnan vasárnap mennek haza az öregek és Flóra, meg a F.-család; Feri még marad egy hétig talán. Én majd Feri elutazása után megyek át úgy látszik. Ha Lóci jönne, jó volna, ha legalább két napja lenne. A szőlő most édesedik, szüretre biztosan nagyon jó lesz. Milton-részleten dolgoztam. Zoltántól is jött egy (már idejétmúlt) lap. Most Dizsiék, Ladányiék víkendeznek itt. Alszom, olvasok, eszem; most már elő kell majd venni a Majakovszkijt. A. Helénnek a posta elment. Mindnyájukat ölelem és csókolom.
Lőrinc
Dr. Ladányi József: orr-fül-gégész főorvos.
127.
Tihany, 1951. október 2.
Kedves Klára!
Ma átjöttem Gyulához. Dezső délután hazautazott. E sorokat a velem jött és most már szintén hazakészülő Vajkai Aurél dobja be Füreden, ezért írok ilyen sietve. A rádió egyik versét nem értettem és Dezsővel Képes Géza útján visszaküldtem az irodalmi osztálynak, miután a megbízólevél aláírójának nevét (… Ferenc) nem tudtuk kibetűzni. A másik verset elvállaltam.
Most péntek délutánig vagy szombat délig itt maradok. Akkor egy kicsit visszamegyek Füredre. Ha maga ír, hogy hétvégre ide megjön, akkor Füredről vasárnap délben már újra visszahajózom Tihanyba. Ha nem jön, akkor esetleg csak hétfőn jövök vissza újra. Ez különben függ majd az új hajómenetrendtől is. Az eddigi menetrend 6-án, szombaton, még érvényes; az újat csak szombaton este fogják megtudni a hajósok maguk is.
Almát nem sikerült szereznem. Faluról 8 forintért is igen csúnyát hoztak be csupán. De füredi bentléteimkor majd szerzek és küldök. Lencsét, tarkababot is stb.
Gábor majd hogy zokon nem vette és veszi „hűtlenségemet”. De majd összeegyeztetjük a két-tanyás élet lehetőségeit.
Gyula most lement a révhez, Dezsőt kísérve. Vajkaival még üzenek a füredieknek. Borsosék szerdán reggel indulnak haza. Vass É. új portréját is gyengéllik – általánosan; más képeit annál jobban magasztalják.
Már Vajkai is menőben van, sietek.
Megleszünk itt tisztességesen. A tojás Füreden is eltűnt.
Csak jó idő legyen! Most félig derült az ég.
Gyulának az új füredi szállás (református üdülő) egészen kitűnőnek látszik. Még nem látta.
Mindnyájukat csókolom:
Lőrinc
Tihany: Szabó Lőrinc október 2. és 28. között Illyés vendége Tihanyban. – Dezső: Keresztury Dezső. – Vajkai Aurél: etnográfus, 1949–55 között a veszprémi Bakony Múzeum igazgatója. – Képes Géza: (1909–1989) költő ekkor a rádió irodalmi osztályán dolgozik, utóbb vezetője.
128.
Balatonfüred, 1951. október 13.
Kedves Klára!
Bejöttem Füredre, de nincs itt senki, nem tudok mit csinálni. Gabus tudniillik alszik, kimerülten a még mindig tartó szüretektől, Pulcsi kint van, két pesti vendéggel együtt, a laki szőlőben, ahol mi is voltunk, Melinda dirigálja a konyhai tájakat, a hátsó udvaron még mindig dolgoznak a prések… Gondolom, hat óra előtt nem kerül elő ember, aki ráérjen szóba elegyedni velem. Írok hát. Anélkül is írtam volna.
Gyulától ma reggel, azazhogy délelőtt, váltam el. Indultam Vass Elemérékhez s a füredi hajóhoz. Rossz hír fogadott bennünket már kora reggel, Buba expresszlevele, hogy férjét, B. Miklóst, kedden este hosszas házkutatás után elvitték, s hogy azóta semmit sem tud róla. Lefogtak ezenkívül, s már előbb, írja Buba, néhány egyetemistát és főiskolai hallgatót, festőnövendéket. Miklósnak semmiféle szerepe nem lehet a dologban, abban, amelyről egyébként nem is tud Buba semmit. Kérte Gyula segítségét, szóval vagy tettel. Ezzel a hírrel fogadtam én Vass Eleméréknél Flórát, aki Pesten még nem is tudott a dologról.
Gyulát elhagyva ugyanis az országúton haladtam, s egyszer csak megállt mellettem egy autó, amelyről pár pillanattal előbb gondoltam éppen, hogy de jó is volna, ha megállana és felvenne. Hát megállt: Dizsi és Urbach ült benne. Valahogy Földvárról jöttek. Én csak Elemérékig tartottam velük, s odaérve az Intézet kertjében néztem akkor épp eredménytelen horgászását a művésznek. Lesújtotta a baráti rossz hír, ő se tudja elképzelni, mi történhetett itt. Már kifelé tartottunk, mikor a biológiai kerítésen túlról két nő kiáltott be hozzánk: Pulcsi és Flóra. Hogy kerültek elő? Hát Dizsiék közben megjárták Füredet s hallván tőlem az útiterveket, magukkal hozták Tihanyba egy félórára Gabusékat és Flórát. Így hát hamarabb találkoztunk, mintha hajóval jönnek… Liptákék hozták a maga levelét is s Tompa Kálmánnak egy lapját: köszönöm a híreket és beszámolókat! Eleméréknél aztán tehetetlenül bámult a társaság az érthetetlen titokba, majd ki-ki ment a dolgára. Én maradtam még, Jane segítségét kérve az igen nehéz Volpone-monológhoz, az Illyés házaspár ment haza a villa felé, a füredi kocsi haza Füredre, én meg a második hajóval, a 2 órással, követtem.
Nagyon szép út volt, ahogy az utóbbi napok egyáltalán nagyon szépek voltak. Csak hát nem ez a fontos sajnos, hanem amiket maga ír és amit Kisklára érez és ami Lócival történik. Csak túl ne méretezze az önbizalmát az új beosztásához!
Kardos Tibor jegyzetei a Chaucerhez s a Ben Jonsonhoz nem jöttek meg még mindig. (Ez az, amin Jane alighanem átsegít!) A télikabát megjött, de, most hallom, nem váltották ki! (Miért nem? Saját textilcsomagnak gondolták?!) Ma már szombat van, szombat este, holnap délután visszamegyünk a beérkező Gyulával Tihanyba: tehát legközelebb csak jövő szombaton vehetem át! Ami különben nem baj, hacsak komiszra nem fordul az idő… Most nappal, míg süt, jó minden, de éjjel fagy, vagy majdnem fagy…
Bizonyára örömhír lesz, hogy a dohányzást csütörtök hajnaltól kezdve abbahagytam! Azon az éjen ugyanis igen kellemetlen, minden eddiginél sokkal – mondjuk: százszor – hevesebb szívgörcsöm vagy mim volt. Ez nagyon megijesztett, lesújtott. Körülbelül eltemethetem magamat. A sok cigaretta mind megmaradt. Nem sajnálom, bár néha nagyon nehezen esik rá nem gyújtani… (A görcs egy óráig tartott, s csak egy második nitromint szüntette meg.)
…Felkelt Gabus, megjött Pulcsi, mozog a ház, valahogy feladom ezt a levelemet, bár Flóra bizonyára már holnap, vasárnap este átszól magához. Remek, hogy semmi tiszta fehérneműm nincs! No de megyek már haza úgyis… A viszontlátásig mindnyájukat sokszor csókolom. Szeretettel:
Lőrinc
Buba: Borsos Miklósné: – Urbach László: mérnök, Liptákék ismerőse. – Volpone-monológ: a Világirodalmi antológia második kötete számára fordította Jonson vígjátékának részletét és Chaucer-részleteket. – Csütörtök hajnal: október 9-ről 10-re virradó éjjel volt első infarktusának jelentkezése, lásd Tücsökzene 365. darabját.