[Öt rokon emlékét…]
| Öt rokon emlékét, aki eltünt nyomtalan, őrzi |
|
itt ez a kő s az a szív, mely maga is idetér |
| egykor, a hatodiké, aki élve maradt s a családi |
|
sírhoz szellemüket, azt köti, kötheti csak, |
| édes szellemüket, mely áttündöklik az oltó |
|
viharok őrületén: „Béke velünk s veletek!” |
|
| Öt lelket, rokont, testvért, gyermeket |
| idéz e sírkő azokhoz, akik |
| alatta nyugszanak: Klárit, Lilit, |
| Móricot, Pált, Egont, – csak lelkeket, |
|
| mert dúlt porukat isten tudja hol |
| keveri a mindenségben a szél, |
| mialatt az egyetlen, aki él |
|
| maga is itt pihen majd, e követ |
| állitva úgy érzi, hogy a család |
| mégis vele van s hogy Krisztus szavát |
| együtt mondják: „Békesség, emberek!” |
|
|
| Sirni ha tudna a kő, vele sirnál, idegen, oly bus |
|
az emlék, melyet e felirat őriz, idéz: |
| öt rokonét, akiről nem tud más senki a földön, |
|
csak ez a jel s az a sziv, mely maga is idetér |
| egykor, a hatodiké, aki élve maradt s e sorokkal |
|
édes szellemüket kötheti csak a család |
| poraihoz, mert az mint isteni csillag örökké |
|
ragyog a viharon át: „Béke velünk s veletek!” |
|
| Sírni ha tudna a kő, vele sírnál, idegen, oly bús |
|
az emlék, melyet e felirat őriz, idéz: |
| öt rokonét, akinek nincs más nyoma sehol a földön, |
|
csak ez a jel meg a szív, mely maga is idetér |
| egykor, a hatodiké, aki e sorokat idevésve |
|
fénylő szellemüket kötheti csak a család |
| hamvaihoz, mert az nem aludt ki a szörnyü viharban, |
|
de mosolyogva ragyog: „Béke velünk s veletek!” |
|
| Sírni ha tudna a kő, vele sírnál, idegen, oly bús |
|
történet, amit e felirat őriz, idéz: |
| öt rokon emlékét, aki eltűnt nyomtalan, és a |
|
hű, testvéri szivet, mely maga is idetér |
| egykor, a hatodiké, aki élve maradt s a családi |
|
sírhoz szellemüket, azt köti, kötheti csak, |
| édes szellemüket, mely áttündöklik az oltó |
|
viharok őrületén: „Béke velünk s veletek!” |
|
|
|