A költő által kötetbe nem rendezett gyerekversek

 

 

 

 

Csinadratta

Halló, halló, gyerekek!
Ez a könyv a tietek.
Álmodott egy bácsi egyszer,
álmodott és másnap reggel,
amit látott mind leírta,
lerajzolta a papirra.
Itt van most a sok mesés kép,
mint a szinház, tarka és szép,
és ami fő: megmarad,
nemúgy, mint a szindarab.
Ez a könyv a „Csinadratta”,
örül, aki adta, kapta, –
nyissuk fel a fedelét.
Elől ül a pici nép,
szép sorjában Jancsi, Gyurka,
Klára, Panna és a többi, –
hátuk megett a nagyoknak
szintén szabad leskelődni.
 

1.

Anyuéknak kedve támadt
kirándulni egy vasárnap.
Vitték Rézi kosarát,
uzsonnát és vacsorát.
 

2.

De Pistának ez nem ünnep,
Pista rossz volt, otthon ülhet.
„Jó leszek!” – igy bőg az árva, –
a sok játék mind sajnálja.
 

3.

És most Pista bánja bünét,
mulik már az egyedüllét:
„Halló” – hangzik égi szó –
„Itt a mese-rádió!”
 

4.

Szól a mese: Volt egy úrfi,
mint a neve, Hibrihubri.
Meghivta a nénikéje,
pók esett ott a fejére.
 

5.

Félt a pók és ott maradt,
félt az úrfi s elszaladt,
nem is gyalog, de biciklin –
hű, hogy szólt a csengő: csin, csin!
 

6.

De egy oszlop földre lökte,
Hibrihubrit összetörte,
jaj előtte, baj mögötte:
jött a rendőr és bevitte.
 

7.

A dutyiban sok a vendég,
de egy fürdőkád üres még;
odadugták: „Hibrihubri!
fürdőkádban fogsz aludni!”
 

8.

Hibrihubri irgett-morgott,
álmában úgy izgett-mozgott,
hogy a zuhanyt megnyitotta
és csuromviz lett alatta.
 

9.

Csuromviz az ing, a nadrág?
Hibrihubrit kivasalták.
Ruha száradt, úrfi bömbölt
s lett belőle borjupörkölt.
 

10.

Másnap volt az esküvője,
de elveszett a cipője, –
csúfolta is ifjú, vén:
„Mezitlábas vőlegény!”
 

11.

Hubri vett egy deci tintát,
a lábára cipőt pingált.
Sok a tinta; dobja el?
Ablakszélre tette fel.
 

12.

Mire kész lett, jött a Sári,
ugrált, mint egy vig kanári,
üveg borúlt, tinta dűlt, –
a vőlegény menekűlt.
 

13.

Jól megizzadt Hibrihubri;
strandhoz ért, de tud-e úszni?
„Annál könnyebb semmi sincs,
ugy úszom én, mint a pinty!”
 

14.

Mint a pinty? Az nem sok urfi!
Mint a ponty, ugy kéne tudni!
Víz csiklandta már a torkát,
jó sokat nyelt, mig kifogták.
 

15.

Sok baj után végre egyszer
hős lehetett Hubri mester:
repülőtiszt lett belőle,
felhők közt szállt gépe föl, le.
 

16.

De a gépnek szárnya reccsent,
Hibrihubri földre nyekkent;
gazdasszony szólt: „Semmi, semmi,
ki tetszett az ágyból esni!”
 

17.

Fübe dőlt le Hibrihubri,
(orra az a vörös krumpli),
Mi lehet az? – nézte sandán
bakkecske a dombok alján.
 

18.

Kecske gondolt egy bolondot,
a krumplinak nekirontott,
kecske döfött, krumpli vérzett,
Hibrihubri jajveszékelt.
 

19.

Cirkuszban volt Hubribátya,
és maradt a szája tátva,
oly kiváncsin pislogott a
harmónikás főbohócra.
 

20.

Harmónika hideg vizzel,
tele volt a bohóc viccel;
bohóc viccelt, a víz spriccelt,
Hubri nyaka kapott spriccert.
 

21.

Végül elment Afrikába.
„Jaj, oroszlán! Fel a fára!”
Kigyó kúszik, megy utána, –
Hubri, készülj a halálra.
 

22.

Kigyó kúszott mind előrébb,
de jött épp egy repülőgép:
Hibrihubri beleűlt –
s a meséből kirepűlt.
 

(1932)

 

 

 

Torokfájás

Doktor bácsi mondja: Á!
Egér fut az ágy alá.
Doktor bácsi mondja: Még!
Fuss el te is, betegség!
 

(Pesti Napló, 1932. december 25.)

 

 

 

Miért? Miért?

 

I.

Miért?
Azért.
Miért azért?
Hát a semmiért meg a fiaiért!
 

II.

Miért?
Azért.
Miért azért?
Mert a kutya a görbe hídra ért.
A görbe hídra? Mért?
Hát azért, mert nem volt egyenes!
 

III.

Miért?
Azért.
Miért azért?
Mert a cica elindult a tejért.
Mért a tejért?
Mert nem szóltál neki, hogy másért menjen!
 

(Pesti Napló, 1932. december 25.)

 

 

 

Virgács

Ketten vagyunk, te meg én,
valaki rossz, de nem én,
virgács nézi feketén,
mit csinálunk te meg én:
valamit a fenekén
kap valaki, de nem én!
 

(Pesti Napló, 1932. december 25.)

 

 

 

Bőgőmasina

Hova lett a kisbaba?
Csak a hangját hallom.
Ő az? Vagy egy szekér mennykő
futkároz a gangon?
Hol lehet a kisbaba?
Biztosan csak játszik.
Úgy elbujt a hangja mögé,
hogy már ki se látszik.
Gyere vissza, kisbaba,
elég a bujósdi;
valami van a kezemben,
gyere, gyere, nyisd ki!
Hazajött a kisbaba,
cukrot kap a szája.
Takarodj el, ezer mennykő,
bőgőmasinája!
 

(Pesti Napló, 1932. december 25.)

 

 

 

Bolhanóta – a cigánygyerekről meg az ingéről –

– a cigánygyerekről meg az ingéről –
Kiment a ház az ablakon,
levetette Petike.
Benne maradt a gazdasszony,
icipici fekete.
Mit csinál most a gazdasszony,
icipici fekete?
Örömében vagy mérgében
táncol, mint a fittyfene.
 

(Pesti Napló, 1932. december 25.)

 

 

 

Bolhanóta

Kibújt a ház az ablakon,
mint az ingből Petike.
Benne maradt a gazdasszony,
icipici, fekete.
Táncosnő a pici asszony,
icipici, fekete.
Örömében vagy mérgében
ugrál, mint a fittyfene.

 

 

 

Az ajtó meg a kulcs

Ezüst ajtón arany kilincs,
olyan mint egy kifli.
Ki éri el a kezével?
Ki tudja kinyitni?
Először nem sikerűl?
Másodszor majd sikerűl.
Másodszor se sikerűl?
Harmadszor majd sikerűl.
Harmadszor se sikerűl?
Századszorra sikerűl,
aztán mindig sikerűl,
az ajtót kinyitni.
 
Igy ni!
 
Igy ni.

 

 

 

Arany nap

– Arany Nap, mit mesterkedel?
– Készítem a nyarat.
– Hát még mit? – Fákat gyártok és
tücsköt és bogarat.
– Nekem mit? – Búzát, krumplit és
szőlőt és mogyorót,
s vigyázok rá, hogy legyen a
tányérodon spenót.
– Borzasztó! Azt nem szeretem!
– Nem baj! Ha megeszed,
jutalmul télre fényt dugok
a föld alá: szenet!

 

 

 

Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz!” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

 

 

 

Kis virág, te

(Átköltés)
Kis virág, te,
friss virág, te, –
itt a kikelet:
megjött teveled!
*
Plántát kaptam, megcsókoltam,
meglocsoltam, földbe ástam.
Ide, ide, madarak:
jól ültettem? Megmarad?
Napsugár, te fénnyel, tűzzel,
felleg, öntözd égi vízzel!
Kis virágom, ne remegj,
bátran emeld a fejed!
*
Reggelenkint ki a fénybe,
kis kertembe sietek:
meg kell néznem, hogy mi történt,
virágaim, veletek.
*
Van egy hófehér barikám,
zöld réten járva béget;
szelíd, jó: haragját sose
látta még földi lélek.
Szereti a virágokat,
a sárgát, a fehéret,
a démutkát, kakukfüvet,
vagy hogy is hívják őket.
*
Tegnap, hogy az erdőt jártam,
a bokorban nyuszit láttam.
Láttam: jön-megy, fülel, bujkál,
körülsetteng, rámkukucskál
– s közel hajlik, így ni, így –
súgni akart valamit?
*
Ünnep ismét:
itt a Húsvét!
Vége a böjtnek,
ehetünk többet!
Csússz kenyér vajjal,
nem jársz annyi bajjal!
Vége a böjtnek,
esszük a zöldet!
Ünnep ismét:
itt a Húsvét!
*
Húsvétvasárnap
egész tucat
tojást találsz a
virágok alatt.
Itt? Ott! Hol? Amott,
a tüskebokorban!
Fuss ide, amoda,
dugdossa a laboda!
*
„Kertész uram, jónapot,
van levendulája?
Kakukfüve, rozmaringja,
esti violája?”
„Van kertemben, szép kisasszony,
és amit ma nem lel,
megtalálja holnap, addig
várjon türelemmel!”
*
Kék tavon, zöld tavon
ringatózunk a habon.
Aranyhalak, ezüsthalak
úszkálnak a csónak alatt.
Aranyhalak, itt vagyunk,
egész nap csak kacagunk!
*
Esik, esik, esik:
az eső cseppjei
a fejemet verik.
Esik, esik, esik
az egész mezőn –
hű, de vizes lesz a cipőm!
*
Ha nagy, ha kicsi,
zörög a kocsi.
Ma árkon-bokron át futunk,
a világ végére visz utunk.
Ha nagy, ha kicsi –
zörög a kocsi.
*
Egy – kett – hár –
szállj, kötél, szállj!
Kötél alatt, kötél felett
ugrándoznak a gyerekek.
Egy – kett – hár –
kár, hogy vége már!
*
A hinta majdnem az égbe röpít:
a világ föl- és leszáll.
Ház meg fa: másképp dől, ami dől,
és másképp áll, ami áll.
*
Tinta, penna, palatábla –
menj tanulni iskolába.
S ha tanultál valamit,
jöjj haza és mondd meg: mit!

 

 

 

Rossz picu

Pöf-pöf után autó: Töf-töf!
Kacsa: Háp-háp! Kucu: Röf-röf!
Rosszposztón a jó posztó,
nadrág szakad: borzasztó!
De Picu, a rossz gyerek,
porban, sárban hempereg:
„Uccu, édes nadrágom,
van még otthon vagy három!”
Picu csúszik, Picu mászik,
három nadrág sorra vásik.
Apunak kár, anyunak kár,
de te, csibész, csak mulattál:
ami nekik munka, gond,
teneked mind ócska rongy!
„Ha ma nincsen, majd lesz máskor,
kapok újat Mikuláskor!”
Mikuláskor tarka játék
jön a házba sok ajándék.
De Picunak lóg az orra,
mint rajta a ringye-rongya.
„Jövőre lesz új ruhád
megbecsüld, mit apu ád,
s addig fogadd, barátom,
jó szívvel a virgácsom!”

 

 

 

Sokat tud az én kezem

Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle uj van.
A régi a lecke,
s én gyártom az ujat,
hogy megnőve szép hazámnak
segiteni tudjak.
Festek, irok, épitek
tornyot, hidat, embert,
papiromon sok a ház és
csak ugy nyit a sok kert.
Betü gurul, neve ó,
arca, mint a holdé;
szeme nő és farkat ereszt:
most ugy hivják, hogy gé.
Rajz, betü és száz tudás
van az ujjaimban,
bennem is nő, szépül, épül,
ami odakinn van.
Cserebere a tudás:
amit látok, érzek,
rajz s betü egy gyüjti össze,
mint a méh a mézet.
Jó szerszám az én kezem,
az eszem se rosszabb,
gyönyörü ma a világ, de
gyönyörübb lesz holnap.

 

 

 

Köszöntő

Érzés, tudás tiszta méze
gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe;
betük hordták: ők a mi
lelkünk arany méhei.
Züm-züm, rétet és virágot,
bejárták a nagy világot
s ma mint hála, mint kiáltás
csordul szívünkből az áldás:
„ÉLJEN
A TANÍTÓ BÁCSI!”
 

(Kisdobos, 1956. június)

 

 

 

A Holló meg a Róka

Tél volt, havas és csikorgó.
Sajtdarabot csent a Holló.
Röpűlt vele egy nagy ágra:
„Ebéd, végre-valahára!”
Ravasz Róka, noha messze
járt a fák közt, észrevette:
nyála csordúlt, gyomra kordúlt,
sóvár szeme majd kifordúlt.
De a Holló óvatos volt,
lenti lombból máris iszkolt
s mire Ravasz odabillent,
ő még fentibb ágra libbent,
fel, a havas, büszke fára,
deli fenyő derekára.
Róka koma rém dühös lett;
tudta, itt csak ész segíthet.
Egyebe nincs úgyse semmi,
elkezdett hát hízelegni.
És a Holló, gyanakodván,
felfigyelt rá, bár mogorván,
de lassankint, mint varázslánc,
befonta a szó s a csábtánc:
hiúságát egyre jobban
kábitotta, mind mohóbban
tömte a sok édes méreg,
hódolat, bók és dicséret.
„Röptöd, ah, be könnyed, ingó,”
– szólt a hang – „be sima, ringó!”
„Jól hallom?!” – a Holló döbbent
ámulatban lejjebb röppent.
Róka mester erre szárnya
s farka díszét fuvolázta.
Nem volt többé képtelenség:
hitte a rút, hogy milyen szép!
Két hökkent kis, drága mókus
nézte a nagy hókuszpókuszt.
A Holló meg illegetni
kezdte magát, billegetni,
s mikor az elszánt hizelgő
ráfogta, hogy tündér s delnő,
már tipegve és topogva
és libegve és lobogva
pípeskedett, szédelegve –
de a sajtját nem eresztve.
Mohón leste a madárnép,
hogy Ravaszdi mit csinál még.
Mit? Jégcsapot penditett meg:
„Szebb a tiéd, égi zengzet!”
És a Holló megbüvölten
csőrét tárta… Persze rögtön
pottyant a sajt; s mint kereplő:
recsegett az énekesnő:
„Kár, kár!” – későn kapva észbe,
hogy oda a jó ebédje.
Ravasz koma eloldalgott:
„Edd a nótát, – én a sajtot!”
Vígan vitte csemegéjét,
bámúlta a csacska népség.
Holló búsúl: „Kár, kár, kár…”
Aki hiú, pórul jár!
 

(Kisdobos, 1956. október)

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]