[Mondtam: – Fáraszt hazudni, emberek…]

Mondtam: – Fáraszt hazudni, emberek,
hol van, akinél megpihenhetek?
Azt szeretem, aki engedi, hogy
legyek nyugodtan az, aki vagyok:
hogy legyek költő, magyar és szabad,
kit nem küldenek és nem tiltanak,
költő, aki disz és kincs és haszon,
ahogy kincs a Mátra s a Balaton,
s a hegy aranya, Dunánk halai,
földünk zsirja, fáink gyümölcsei.
Az igazat keresem: azt, aki
nem kényszerit, hogy hazudjam neki.
Mérd meg te is: birod-e türni, hogy
legyek egészen az, aki vagyok.
Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb,
igaz vagyok, mindig félelmesebb,
félelmes a fegyverem, emberek:
mindenre elszánt lelkiismeret.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]