Gép s gyár mozdul, sin indul messze útra
| Magamba nézek s mindenkibe látok: |
| láttam elveszni egy régi világot. |
|
| „Hogy ma születtünk, elég szomorú, |
| fiuk és lányok, mindenütt a földön, |
| s köztük magyarok szűk maroknyian, |
| Szép volt az élet s jaj, jaj, hova lett? |
| A régi szó legendák szava lett, |
| a régi szépből nincs már semmi se, |
| a régi sokból nem jut enni se, |
| a ma nyomora nem fér el a mában, |
| kis nép nem fér el a kisebb hazában, |
| határokkal és megnőtt gyűlölettel |
| mind messzebb kerül egymástól az ember: |
| örökségünk dáridók bőjtje és |
| a mi urunk ezentúl a Kevés.” |
|
| Tükrömbe nézek s látom a kor arcát: |
| az Elmultért lakol a fiatalság. |
|
| „Vezekeljetek és gyászoljatok: |
| minden virágot legázoltatok, |
| életünket eléltétek előre, |
| szétlőttétek pénzünk a levegőbe, |
| romboltátok, mi nemcsak a tiétek, |
| tüzet gyujtottatok s a ház leégett, |
| a haladás szent utjain, vakok, |
| a semmibe belenyargaltatok |
| s a romlás után ami megmaradt, |
| éj volt, hencegés, bosszú és lakat |
| és a tömeg silány vigalma, mely |
| nem érti-érzi az igazi gyászt: |
| Ti csak a multat vesztettétek el, |
| mi a jelent és a feltámadást!” |
|
| Magamba nézek s mindenkibe látok: |
| a tavasz mégis épit uj világot. |
|
| „Mégiscsak jó, hogy élek… A tavasz |
| nemcsak szín s példa s nem papi vigasz: |
| az emberi rossznál nagyobb erők |
| épitik már lassankint a jövőt |
| s ha megszilárdul az uj forma rendje, |
| gyülhet a méz az éhes üregekbe. |
| visznek piroshúsú uj gyermekek, |
| gép s gyár mozdul, sin indul messze utra, |
| husz év a régit tán eléri ujra |
| s különb is lesz, ha régi gőgje hal |
| és lesz szocialista és magyar… |
| Tavasz van, ismét igéret a táj |
| s mindent meghozhat még nekünk a nyár!” |
|
| Fiatalok, győztesek és esendők: |
| bünhődjük és épitsük a jövendőt! |
|
|
|