A költő levele barátaihoz

Mit akarunk mi itt, barátaim,
hisz gyerekek vagyunk, ha azt reméljük
hogy változtatunk valamit! Gyerek
maradsz te is, szegény, szegény szivem,
ki kétségbeesett undorral egyre
csak azt dadogod, hogy: pénz! pénz! – csak azt
dadogod, amit álmodban egy isten
súgott meg, hogy: a pénz valahogyan
sokkal nagyobb úr, mint amennyire
nyilvánvaló, s hogy itt kell kezdeni,
hogy itt kell – – elfelejtetted a többit,
s most csak mámorosan dadogod egyre,
hogy: pénz, pénz, pénz! Óh, mit akarhatunk
mi itt, barátaim? gyerek-szivem,
miért élsz másképp s mért gondolkozol
másképp? miért vizsgálod vakulásig
az elromlott gép alkatrészeit?
mért szeretnéd javitani? miért
vársz valamit? miért csodálkozol
a politika erős tényein,
mikor tudod, hogy mindenütt az érdek
a legfőbb rúgó: közvetlen haszon.
Én azt hiszem, hogy gyerekek vagyunk
s gyerekszivvel vizsgáljuk a világot
s csak gyerekszemmel látunk túl a mán
s azért nincs sehol szövetségesünk,
mert nincs belőlünk haszna senkinek,
pedig mindenki mindent haszonért tesz.
Gyerekek vagyunk mi, barátaim!
Ne ábrándozz tovább, ne szólj, ne kérdezz:
komoly ember csak olyasmibe fog,
amiből haszna lehet valahogy.
Gyerekek vagyunk mi, barátaim:
gyereknek szent tűz a forradalom,
de csinálni vagy leverni: haszon,
és kiseprűzik mind, aki gyerek,
álmodó jóság, emberszeretet;
vagy megtűrik, bolondnak, mint a mi
álmainkat, mert változatlanúl
a pénz, az ő pénzük, marad az úr,
s tovább folyik az élet: a komoly
ember dolgozik irgalomtalan,
de csak olyat, amiből haszna van.
Gyerekek vagyunk mi, barátaim,
és más feléről is igaz a rim:
a mába néz az ember, nem előre,
s valahogy mindig haszna van belőle,
s amit tesz, – csak a gyerek nem hiszi –
mindenki csak a haszonért teszi.
Mit akarunk mi hát, barátaim,
mikor nincs senki szövetségesünk
s nem is lesz soha! És az sem igaz,
amit egyszer mondtam: „minden piszokból
tisztán s nemesen buggyan ki a láng”
óh, nem igaz! De hát akkor miért
tapogatjuk a sebeket, miért
hisszük, hogy külön-külön mind javítunk
valamit a világban? és miért
hisszük, hogy az élet legtitkosabb
rugóit megtaláljuk, mi, akik
csak a szépség gyerek-örömeit
keressük, és ha sejtjük is, csupán
dadogni tudjuk: pénz, pénz! – – Óh, be fáj
nekem, barátaim, nagy gyerekek,
be fáj, hogy nékünk csak sirnunk lehet
a sirókkal, vagy másról kell beszélni!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]