[Lánykám, nem értem…]

Lánykám, nem értem,
hogy komoly-e, igazi-e
ez az egész
bolondozás, szeretkezés.
Mezitlen tested
csókolom és cirógatom
drága ajándékaiért:
sokszor adtad már és keveset ért.
Ki parancsolta ránk,
hogy megváltást s istent keressünk
egymásban, rossz, gyönge hitű
papok gyanánt?
Jaj, rossz papok
vagyunk mi s néha már
azt hiszem, hogy hitünk kevés:
egész szerelmünk kétségbeesés.
Tudjuk, hogy bün amit teszünk,
de melyik isten
olyan jóságos hozzánk mint a bün:
egymás nélkül élünk csak keserün.
Nekünk nem bün a bün, de összekapcsol,
egy kis feledést mért ne adnánk
szégyenkező sorsunknak ujra s ujra
– egyebünk sincs – egymás ölébe bújva?
Lánykám, én nem tudom,
szeretlek-e. Deha szeretlek,
azért szeretlek, mert bűnben szerettél
s bünös testem bünös testvére lettél.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]