Jöhet egy végső rémület

Egész életem jajgató
tűz volt és lelkifurdalás;
néha valami öncsalás
enyhített, hűs injekció,
a feledés eufóriája,
megsemmisülő öntudat,
amit a perc gyönyöre ad,
hogy a másik perc megutálja.
Most, mind zengőbben hallva zord
énekét a bosszúnak, egyre
gyakrabban mondom s hitegetve:
„Elmúlik minden, ami volt!”
S felel Valaki: – „Jó, de hát
mi lesz, ha élsz s nem gyűri le
a becstelenség ereje
benned a kínok angyalát?
Mi lesz, ha elfogy az erőd
a régi, ritka feledésre
s szíved megállítani késve
próbálod meg a vég előtt?
Biztos, hogy neked is akad
oltalmazó, vattás hazugság?
Megleled az éjszaka útját
vagy amelyet a hit mutat?
S ha látod, hogy napod betelt
és minden helyrehozhatatlan?
Gondoltál már a ronthatatlan
időre, végtelenre? – mert
jöhet egy Végső Rémület:
hogy holtan sem dobhatod el
keresztény lelkedet, amely
jó s rossz örök tudója lett!”
 

(Pesti Napló, 1930. június 1.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]