Öreg úr a Balaton partján

Egy öreg úrral mentem én, –
nagy nyár, tó és szép esti partok.
Reszelős zene szállt felém:
gyönyörű nyárban jártam én,
de este a part fövenyén
békák guggoló népe vartyog:
az életemben jártam én
és brekegve zúgtak a partok.
Ez lesz, fiam, az életed
jövendő kisérőzenéje,
(fordult hozzám a jó öreg).
Ez lesz, mondom, az életed,
szép, nagy zene, de rengeteg
hamis hangot fonnak köréje,
e vartyogás lesz életed
állandó kisérőzenéje.
Nem voltam szent – folytatta – de
nem tűrtem, hogy más szidjon engem.
Tanulj példámból. Sohase
voltam az ég angyala, de
az ördögnek sem kegyese
s már mindenért megvezekeltem.
Gyalázkodtam magamra, de
nem tűrtem, hogy más szidjon engem.
És szidtak (tudtam, tudtam én)
barátaimnak s szeretőmnek.
Mindenütt vartyogtak felém
és szidtak, szidtak (tudtam én)
a guggoló lelkek, szegény
irígyek és gazdag letörtek,
szidtak, hazudtak (tudtam én)
barátaimnak és szeretőmnek.
S aztán titokban s kedvesen
elém járultak talpnyalásra,
jöttek hozzám, mind, szemtelen,
és meglapultak kedvesen
s mindegyik elmondta nekem,
hogy milyen aljas mind a társa,
mert titokban és kedvesen
elém járult mind talpnyalásra.
És én csak tűrtem szótlanúl
hisz elsorvadnak, mint a fűszál
s tudtam, hogy én vagyok az úr,
mégis dühöngtem szótlanúl,
noha szavuk semmibe fúl,
mint mikor a nagy égbe füst száll,
szenvedtem, büszkén s szótlanúl,
mert újranőttek, mint a fűszál.
S mert nem vesztek ki sohase,
megtanultam megsiketülni.
Fiam, lásd, ez a brekeke
nem hallgat itt el sohase:
nekik is szent joguk van e
parton ülni és hegedülni,
s mert nem hallgatnak sohase,
tanulj te is megsiketülni.
Elhallgatott. – Alszik a tó,
csak a kísérőzene vartyog.
A rossz, fűszernek, néha jó,
és szép a nyár és szép a tó.
Ki-ki brekeg magának, – óh,
barátaim, többet akartok?
Örök a nyár s örök a tó,
de az is örök, ami vartyog.
 

(Az Est, 1928. március 25.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]