Lányok a nyár napfürdőjében

Szerelmes nyár! Be szép
a lányok siető
mozgása, könnyü ruhák
lobogása, és
be szép az édes
selyem, amikor
strandon, kirándulók
gyepágyán, vagy az uccák
napfürdőjében édesebb
asszonytesteket ünnepel!
A józan ész intelmeit
könnyen feledi, aki fiatal,
és néha még a szegény is
megfeledkezik leggonoszabb
gondjairól és játszani kezd
a perccel és semmit sem akar
s mindent akar
és lelke úgy fut a tarka
villanások után, mint kis cica fut
a guruló gombolyagért.
Lassan bandukol
a rossz kedv s ellenségesen
néz körül, mint
paradicsommadarak között
a szürke veréb,
de a Győzelem
szárnyas istennője se halad
büszkébben, mint ruháinak
repeső díszében a szép nő:
előtte elszorúl a szív,
mögötte ébred a kaland
s kíséretében a bűnt is
megédesíti a szerelem.
Óh, szent szépség, óh, gondtalan
hancúrozása a nyárnak,
silány örömnek mondhat a bölcs,
és gonosznak az öreg:
a fiatalnak
tetszik a nyár
napfürdőjében a lányok
könnyű mozgása, – – óh, szerelem,
tőled vár vigaszt s örömet
a fiatal, aki csak azt
tudja, hogy
minden szépség kihivás és
élőt csak élő boldogít,
– óh, asszonyok, a fiatal csak azt
érzi, hogy
miattatok és értetek
keserű és édes az élet!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]