A zene kardot ránt

Mikor a zene az álom hullámjátéka után elűzi tündér alakzatait s kardot ránt, és szuronyok rohama csattog, és mint részegben az alkohol, kigyúlad bennem az isten, óh, amikor megszólal a mesebeli száztorkú barbár gép-fenevad –: lázadó hadseregek taposnak rám, zászlók, bennem is, robbanás dobálja testemet százezer rongyban szét a világba, és lelkem, e parányi ember-akarat, úgy ég el ezer fájdalom szeretkezésében, a hangok szikrázó tusakodásaiban, mint remegő állat, ki a rágyúlt erdők lángpalotáiból nem tud menekülni s iszonyodó kínok közt is csontjában érzi a megsemmisülés kimondhatatlan gyönyörét.