Gyermekek, tiétek a jövő!

Első a gyermek. – Nézd, ez a sok
friss élet, akivel
csak bolondozik az apja, mikor
munkája után hazatér, ez a sok
csöppség, aki gondtalanúl
futkározik uccán, ligetben
és otthon, az asztal alatt, és
nem tudja, hogy
van osztályharc és kongregáció,
ez a sok
kis akarat, amely ma még
csak szerelmes játékszere
a nagyoknak, ez a sok
felelőtlen és komolytalan
szegény vagy úri
kis ember, akit talán
meg se látsz, ha nem a te
asszonyod hozza eléd, ez a sok
gyermek, mire hadakozó fejeden
megjelenik az első
ősz hajszál: ez a sok
gyermek észrevétlenűl
melléd áll s durván vagy szeliden
kiveszi kezeidből
a terv s a tett szerszámait, és
ki tudja, az a kis idegen kölyök,
aki csak ágaskodva tud
cukrot lopni zsebedből,
ki tudja, nem ő
menti-e meg majd életedet
a klinikán, nem ő
építi-e majd palotádat, komoly
cipőidet nem ő
talpalja-e, ki tudja, nem ő
ítél-e halálra a törvény
teljes pompájában, nem ő
gyújtja-e át, kacagó
asszonytest, fáradt emlékeidet,
s ki tudja, nem őrá
próbálsz-e dobni, érdekeidet
tipró népbiztosra, fekete
bombát, nem őt
csodálod-e meg különös
verseiért és nem neki
tapsol-e vén kezed a népszövetség
karzatáról, a zseniális
ifjú vezérnek? – – Óh, örök
hullámverés sohasem-
szűnő kezdete, idők
élő hídja, szent
reményeink kifogyhatatlan
tartaléka, Gyermek, piciny
játékszerünk, folytató
fiatalság, ki a jó vagy a rossz
tetteiben új erőddel
mindig átlépsz szülődön és
akaratunkat a halálon
túl, ismeretlen állomás
felé vezetve, egyszer
mégis csak megteremted az
Új Embert s az igazság
országát –: sírva térdelek
komolytalan játékaitok
elé s a remegő
remény s a boldog félelem
százszor-ezerszer
elmondja bennem, hogy tiétek,
óh, gyermekek, tiétek a jövő!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]