Operába indul az autó

Operába indul az autó,
s mintha a puha nagyuri szalón
gördülne véle: boldogan
élvezi az isteni díva a tél
idilljét, a rohanó táj
komoly varázsát – – De mit ér nekem
hogy esik a hó? Mit az éjszaka
költői nyugalma, mikor
otthon hideg van és
nincs mit enni? Én szivszorongva
néztem ki, kisgyerek, az iskola
párás üvegén, amikor november
megtáncoltatta az első
hópelyheket az ablak előtt,
nékem a ródlipálya csak
állást jelentett:
gazdag gyerekekre vigyáztam,
hogy a lejtő szédült gyönyörében
egy se törje ki a nyakát; s most
széntől repedhet a bányák
pokoli gyomra, az én gyerekemnek
mégis a foga vacog,
erdőket hurcolhatnak le a hegyekből
roskadt vonatok, nekem
még jó, ha egy gyufaszálat
juttat az irgalmas uzsora:
Hol van hát isten, aki
nem áll mellettem, amikor
vele pörlekedem? hol akad
egy isten is, aki nem sir,
mikor én az
álomszerü éjszaka
tündércsöndjében, az ég s a föld
üdvözült áhitatában
rá gondolok és
nézek a hóban elsuhanó
szépség és boldogság után?!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]