Erdők tűzvésze, Ősz, köszöntlek!

Rohanó kúpok, kés, szirénák, –
szél, sarló – A mulandóság sikolt – –
Meghervad a Nap szeme, gyémánt,
s fehér ágyúgolyó a hold:
király jön, sorvasztó áradás,
a föld óriás hóhéra, Hős:
birodalmakon és életeken
– hurrá! – most vonul át az Ősz!
Óh Ősz! Királyom! – Roskatag
öregnek hitt a hiu ember;
én tudom: nagy Isten vagy te is,
koronával, győzelemmel!
Terrorhadaidnak fortisszimó
hömpölygeted néma falankszát
s vérző fáklyákkal ünnepel az erdő,
mikor alkonyi hegyeken haladsz át.
Itt állok a magyar Tiszánál,
s erdők tűzvésze, Ősz, köszöntlek!
Karantén-zászlóid sárga tengerében
Texas s Szachalin mind visszaköszönnek;
megnyírták fejüket a mezők
borzongó arannyal teregetni útad –
Ősz, Isten, Nagy Nemzetközi,
most mindenütt s egyszerre úr vagy!
Úr –: akarod, s ma himnuszodat üvölti
a Mátra, azt sirja balatoni nád
s tavaszra az ekvátor alatt
fúvod el a tengerek kék mosolyát;
szineid kartácsa perzseli egünket –
Óh vér, vér! lihegő sebek! alkony! –
Ősz, romboló hatalmadat
lelkemben én is, zokogva, hordom!
Ősz, erdők s évek kora Ősze,
itt vagy, s ma sírtam, míg aludtam;
talán valamit elvesztettem,
valaki előtt megfutottam – –
Ősz, Romboló Isten, köszöntelek, de
rejtett, gyanakvó iszonyattal:
úr vagy, légy úr, – de átkozott,
ha ifjuságom viszed magaddal!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]