Távoli kürtök

Habkönnyü lelkem
repedt aszfalttá kérgesűlt,
színek s hangok csokrai helyett
szemeteskocsikat fordít szemembe
a keserűség: Jaj, valaki,
akit szeretek,
nem lát meg, valaki,
akiért dühöngő éveken át
végeztem a legaljasabb
munkákat, nem ismer, és
idegen ágyakat üdvözít,
nem sejtve, hogy az én szivemen
gördül szinházba királyi
autója, az én agyam
otromba kazánja fűti jachtját,
életemre az ő gazella-lába
táncolta rá ezt a kemény
rinocérosz-bőrt, szemeimet
az ő szépsége roncsolta rothadt
üregekké, – miatta vagyok,
óh miatta vagyunk mind kormosak,
megalázottak, legutolsók,
kivert bitangok, rossz-szagú
bélpoklos koldúsok, akiknek
lelkében már csak néha-néha
zeng föl az emlék, mint ködös
erdőkben távoli kürtök
elérhetetlen zokogása.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]