Ma minden léggömb égbe szökik

Tavasz: borzong lelke a sárnak
s a szem már keresi a fecskét –
Átvilágít rajtam a nap
s oly kiváncsian járok az uccán,
mint idegen országban a vendég.
Egy kis csalás csak, érthetetlen –
Kék, arany, sárga és piros:
néha minden összezavarodik
s alázatosan borúl elém
gőgös szeretőm, a tilos.
Egy kis remény – s mennyi Szép ugrik elő
a percek bozótjából, riadtan!
A hiányzó pénz lompos jelene is
rózsapárává ittasúl
e tovakéklő alkonyatban.
Remény – és a lelkem is vacog!
Glóriafény cseng át a városon –
Ilyen boldog még sohse voltam,
ilyen könnyü még sohse voltam:
ez az én első tavaszom!
Ma valami bolond öröm ér!
Ma biztosan megölel valaki!
Ma minden léggömb égbe szökik
s a tengerek zátonyaiból
kiakadnak a horgonyok fogai!
Ma a feltámadás napja van!
Lehajolt az Isten keze értem:
boldog iszonyat felhőkig emel
s én idegenül nézem, hogy mozog
lélektelen testem a térben.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]