Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett, zengett a Bakony.
Fürtökbe zilált napfény ragyogott
fiúsra nyírt hajadon.
Nap a hajadon, de lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka vagy a szerelem
éjszakai éneke?
Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett, zúgott a Bakony.
S másnap már tihanyi nap ragyogott
a hajadon.
Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Láttuk, hogy tartja az eget
kék karjaiban a tó.
És jártuk a kora-nyári vetést
és szedtünk sok pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott.
És este… A csöndesedő csalogány
bedalolt még ablakodon
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.
Együtt szöktünk a hegyeken át;
mért vagy most oly szomorú?
Megúntál? Nem kell ezután
ez a csúnya, szegény fiú?
Megúntál; elpattant a varázs;
és sírsz, nem tudva: mért.
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.
Lement a nap és lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka, vagy a szerelem
haldokló éneke.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]