IV. Először fecskék, később denevérek

Először fecskék, később denevérek
hasogatták az estét; a hegy is
elfüggönyözte arcát és a nádas
eldajkálta a síró szeleket.
Jött a sötétség… Reszkető keze
megtapogatta kunyhóm falait,
nagy árnyakat bontott ki és bemászott
udvaromra a kerítésen át.
Ott megpihent; aztán anyagtalan
testével óvatosan eltakarta
az ablakokat, a kereszteket,
s – hogy megmérgezze csillogó vizét –
vén kutunkba is leereszkedett…
– Már félni kezdtem; de a hegytetőkön
előgurúlt a Hold… S ím: a halott-
fehér fényben fekete bivalyok
ballagtak át a szétfolyó mezőkön.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]