La mer des quales

Ó kínom, mint szentegyház fölbúgó orgonája
ha átviharz a boltok borongó csarnokán:
könnyes szivembe úgy tör a vészek orgiája,
határtalan dühöngve, zord tenger partfokán;
rád súlyos könnye ömlik ólomszín fellegeknek,
palotád összeomlott, szegény álomkirály;
örök-gyászú egedből reményid ellebegtek,
kín-verte partod alján sikong a bús sirály…
– Mily szomorú e játék, döbbentő félelemmel,
mikor iszonyú karban kacagni kél a tenger,
legmélyét felkavarva hánykódó, vad csatán;
„Szerelem és Halál!” – süvölt az éjszakába,
hajóm recsegve nyög, kék láng csap árbocára
s visszhangként zúg az átok e kettős név után!
 

(1917. szeptember 18.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]