Ha este…

Ha este, pilláinkon borús álom-sereg,
álmunkban szomorúság köde kavarog
s kelnek szivünkben édes, szendergő dalok –
a múltból kedvesünknek árnya közeleg:
áhított teste tiszta mézillattal lebeg,
– míg lelkemből kizengve forró szerenád
kedves kigyójaként karolja derekát –
kéjes vágyakban égve lázasan remeg:
köszöntlek, Pantéleia, azúrhab, hópehely,
arany mámortól csordúló arany kehely!
Forró öledbe hajtva fáradt fejemet
elalszom, tán örökre, keblednek illatán
mámorba ringva e szent csókos éjszakán,
mely félve lebben át lázálmaim felett…
 

(1916. november 29.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]