Káprázat

 

1.

Káprázatok közt élek: teveled
rak körül ég-föld, becéz, rámborul
s keserü lelkem a te drága, uj
édességeddel édesiti meg;
mit öt érzék összehord, hizeleg
s csókol, mint az az öt delejes ujj,
mely tegnap az ujjaimhoz simult
s elhitette, amit nem hihetek.
Tested villamos tájaiban élek,
mintha már enyém volnál: mind igéret,
mint rég volt, amit ez a május ad;
ujjongó és tétlen várakozásban
ringok veled, mint egy nagy utazásban
s alig birom boldogságomat
 

2.

Csak tudnám, ki vagy, Káprázat! Veled
ölel a tavasz, becéz, rám borul
s keserü szivem a te drága, uj
édességeddel édesiti meg;
mit öt érzék összehord, hizeleg
s csókol, mint az az öt delejes ujj,
mely tegnap az ujjaimhoz simult
s elhitette, amit nem hihetek.
Rózsaként nyiló tájaidban élek,
napjaink a szirmai: mind igéret,
illatukkal ittas a földi lég.
Kéz a kézben, tenger várakozásban
szállunk együtt, világnagy utazásban:
rég benned már s még mindig csak feléd.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]