Téli fasor

Minusz tíz: a fül csíp. Minusz húsz:
orrlyukamban a szőr zizeg…
Mogorva szörnyekként szorongunk
a villamosban, emberek:
be rútak vagyunk, be dagadtak,
hetek óta!… Az ablakon
nem látni ki a jégvirágtól;
pápaszemmel is félvakon
nézem, hogy tűnik utca és tér:
lámpák sárga füzérei
sejtetik, merre járhatunk, és
csak ahol le kell szállani,
csak ott veszem észre, hogyan száll
örvénylő pelyhekben a hó
s hogy a gyerekkori telekből
mégis maradt valami jó:
a szép színváltás a megenyhült
szürkület mocskában, mikor
belefehéredik az esti
égbe a fekete fasor.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]