Országos eső

Selyemfonálként   lengedező millió lábán   megjött az eső. A tenger küldte   vagy Afrika, libbent az Alpok   csúcsaira, de, mert ott fázott   s reszketett, hamar a Dunáig   ereszkedett és látni akarva   a magyar hazát, mérföldeseket   lépett, tovább. S éjfélkor a Nyurga   Lengedező befutott Budapestre:   a nyári eső! Most is felettünk   ácsorog, de egész a Tiszáig   szétcsorog: szapora, szapora   tánca mezőn, kopog a, suhog a   háztetőn, halakra kopog a   Balatonon, ugy dobol, ahogy az   ablakomon: mindenütt suhog   és pereg a cérnavékony   permeteg. Mindenütt pereg   és suhog s kortyolják füvek,   állatok, a piros szamóca   s az őzikék, s ezüst pocsolyákból   a veréb, és mind, a ribizli,   az almafa, a búza, a krumpli,   a kukorica, s a margaréta,   a szarkaláb meg a csingilingi   harangvirág és mind, ami csak van,   a paradicsom, és ráadásul az   ezernyi gyom, a sok szegény gyom,   a szép, szigorú szamártövis meg az   utilapu. Millió nyurgán   lengedező lábán igy jár-kel az   Országos Eső. De ha majd teleszívta   magát a mező, lengén tovább megy a   Lengedező: átlép a határokon,   új hegyeken s Erdély vagy a Tátra   fölött terem és szapora, szapora   tánca mezőn dobol, és suhog ott is   a háztetőn. Vagy gondol egyet   a könnyü legény s kezd fölfele mászni   ezer kötelén, millió cérna-   fonalán, föl, oda, hol mindig aranylik   a Nap sugara: felhő-szigetéről   egy darabig lóbálja tűnő   lábait, de, mint azok, ő is   párolog, és fejest fölugorva   hipp-hopp, belevész abba a roppant   lenge-kék fény-óceánba,   aminek neve Ég.