115.

De hátha te is…?

De hátha te is így voltál velem?!…
Mérem, századszor, a szabadszerelmet
s angyalpéldáit a leghűbb sziveknek,
de vergődöm csak és kételkedem:
hátha te is így, így, emberien,
részleges becsületben, így viselted
a bűnt s a gyönyört, lelki-testi terhed,
így magyaráztad, s kényszereiden
el-elborzadva fürkészted, ki vagy,
míg össze nem tört egy rossz pillanat:
amiatt vagy már rég a föld alatt?…
Óh, végzet romlékony kalandja!… Tetszik,
nem tetszik, saját férgei kikezdik
az élőt, még mielőtt sírba fekszik!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]