77.

A szép lepke

Fúj s fagy. Hol a szép lepke? Szüntelen
visszajárt a házunkhoz, fekete
bársonyát gyöngy- és láng-csík szegte be,
úgy cikázott itt az őszi hegyen,
s, fázós vendég, a langyos köveken
meg-megült tíztől háromig: vele
jött és tűnt a fény napi ereje.
S már nem volt társa, akárcsak nekem.
Mintha valaki küldte volna, itt élt;
szerettem szárnyán a sok nyári színért;
szerettem, mert szép volt s halálraítélt.
Most esik, fúj s fagy. Megvan? Hol lehet?
Táncában a törékeny életet
láttam: rögtön rád emlékeztetett.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]