54.

Maguk láthatnák benned

Még emlékszik rád, ez, az, Óh, szegény,
mondják itt-ott. De senki sem sirat
(minek is? mit segítene?), hacsak
fiad s majd unokád nem; vagy ha én –
S nemsoká széles e föld kerekén
versem őriz csak: mint ez a nyarad,
tavaszod s őszöd, még jobban szalad
majd, nélkülem, a többi… „Költemény!”
legyint tűnő példádra az Idő:
lesz – most is van! – elég gyönyörü nő
s túllapoz rajtad: nem árny-szerető,
élő gyönyör kell s élve jajduló kín!…
Pedig, tűnődve a vég hírhozóin,
maguk láthatnák benned olvasóim.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]