44.

Maradék élet

Igy beszélgetünk, s egy-egy percre oly jó,
hogy gondolatban veled lehetek…
Be felezném érted életemet,
ami még van, csak érezném a forró
gyönyört (amelyhez nem volt s nincs hasonló),
mit jelenléted adott: képzelet
fűtötte bár, én tőled és veled
kaptam, csak tőled! És most a koporsó
s a sír, a farkasréti… De minek
folytassam, édes? Nincs tenélküled,
nincs valóság, s minden öröm beteg:
szó vagy csak, szó a vágy és a hit és a
sok emlék, mit felgyújt még, néha-néha,
az öncsalás, az élet maradéka.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]