39.

Kéküveg nyár

Kéküveg nyár, és lent a Balaton
kéküveg rétje… Hol vagy?… Mindenütt
élet, erő, fény! Csordúlt méz a fürt
a tőkén… Óh, hány ily forró napon
jártunk itt, nem is sejtve, mily nagyon
teremtjük egymást! Fejed itt feküdt,
most még átnézek rajta: általüt,
ködkép, húsodon a fű!… Fájdalom
és sóvárgás hoz s fektet csak ide,
s tiltakozás, a szív bolond hite,
hogy nincs Sehol, nincs Többé-Sohase:
a vágy, hogy ami jó, mind veled éljem,
édes megszokottságom, drága mérgem;
vagy hogy te oszd meg kétségbeesésem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]